Tehetetlen óriásnak tűnik az európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő EPP, mivel képtelen eldönteni, hogy megtűr-e a sorai között az olyan populista politikai erőket, mint például a Fidesz. A magyar kormánypárt néhány napja sokadik alkalommal szegte meg azt az ígéretét, hogy elfogadja a jobbközép politizálás kereteit, vagyis kicsinyes politikai haszonszerzés céljából nem kezd szélsőséges, uszító kampányokba. Ehelyett lényegében saját pártcsaládja vezető politikusának homlokára rajzolt célkeresztet, ami lényegében azt jelenti, hogy a néppárt ellen kampányol a Fidesz az EP választás előtt.

Fotó: index.hu

Jean-Claude Juncker arcképe tűnik fel Soros György jól megszokott vigyorgó arcmása mellett a magyar kormány legújabb „tájékoztató kampányának” plakátjain. Ez az Orbán-kormány durva, burkoltan rasszista indíttatású, sokszor nem is túlságosan burkoltan antiszemita sorosozós kampányai közül is a legszélsőségesebb. Egyszerre folytatja ugyanis a zsidó nagytőke befolyását példázó magyar származású milliárdos démonizálását, ugyanakkor az Európai Bizottság néppárti elnökének személyével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a kereszténydemokraták és a migránsokat simogató liberális demokraták egy tőből fakadnak.

Persze, Marika néni Taktaharkányban az egészből csak annyit ért, hogy el kell zavarni ezeket, mert útjában vannak a mi Viktorunknak, ám ha azt is figyelembe vennék, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker nem egyszerűen az Európai Unió legfőbb vezetője, hanem jelenleg a legbefolyásosabb néppárti politikus is, akkor talán kicsit más lenne a plakátkampány fekvése. Márpedig a kereszténydemokrata pártcsalád tagjai nem Taktaharkányból nézik a világ folyását, ezért rendesen ki is borultak Orbán elképesztő húzásán.

Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan komoly belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.

A magyar kormányfő természetesen kihasználja, hogy egyre közelednek az uniós választások, ezért az Európai Néppárt most jóval elnézőbb azokkal a politikai erőkkel szemben, melyek mandátumokat szállíthatnak számukra a voksoláson. Márpedig a Fidesz akár 14-15 képviselővel is bővítheti az éppen politikai vákuumba keveredő frakció létszámát. Erről a nem túl vidám helyzetről viszont nagyrészt a Fidesz tehet, ugyanis évek óta megosztja az EPP nemzeti pártjait, hogy érdemes-e egy tálból cseresznyézniük egy olyan politikai formációval, amely egyrészt nem képviseli a kereszténydemokrata értékrendet, másrészt meglehetősen megbízhatatlan politikai szövetséges.

A legutóbbi magyar kormányzati plakáttól annyira kiakadtak egyes testvérpártok, hogy közelgő EP választok ide, csökkenő frakciólétszám oda, most már végképp szeretnék dűlőre vinni a dolgot a közös fészket összepiszkító Fidesszel. A pártcsaládból való kizárást elsősorban az észak-európai kereszténydemokraták szorgalmazták, ám most a horvát szövetségesek - részben a Fidesz szószegésére hivatkozva – ki is léptek az Európai Néppártból. A HSS (Horvát Parasztpárt) ezért megfordította a dolgot, mondván: ha nem zárják ki a magyarokat, akkor majd ők lepattannak egy ilyen tehetetlen társaságról.     

Nyilván szám szerint nem akkora veszteség ez, mintha a Fidesz képviselőiről kéne lemondania az EPP frakciójának, ám elindíthat egy olyan bomlási folyamatot, aminek egyelőre kiszámíthatatlanok a következményei. Egyrészt elbizonytalanodnak a jobbközép pártokhoz húzó szavazók, másrészt a pártcsaládot elhagyó politikai erők a politikai vetélytársakat erősíthetik. Az, hogy a néppárt sem lenyelni, sem kiköpni nem képes a Fideszt, olyan belső feszültségeket generált, ami az EP választások előtt komoly veszteségeket okozhatnak a pártcsaládnak.

Fotó: DW.com

Van még két és fél hónap a voksolásig, tehát talán még nem késő Európa kereszténydemokratáinak eldönteniük, hogy a Fidesszel, vagy nélküle kívánnak csatába menni a mandátumokért. Amennyiben le akarják vetni magukról ezt a terhet, minél előbb teszik meg ezt, annál jobb esélyük lesz új szavazók bizalmának megszerezésére, és a régiek támogatásának megtartására. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondás tartja: „Hiába veti le a ló magáról az izgága lovast, ha beleszorul a lába a kengyelbe, még kilométerekig vonszolhatja magával a terhet.”

Szokásához híven bort iszik és vizet prédikál az Orbán-kormány menekültügyben. Korábban titokban úgy teljesítette az unió által előírt menekültkvótát, hogy közben milliárdokból hirdette, hogy Magyarország nem fogad be migránsokat. Ma már szinte meg sem lepődünk azon, hogy olyan venezuelai menekültek befogadását titkolta eddig a kormány, akik állítólag azért nem migránsok, mert magyar származásúak. Felvetődik a kérdés: talán Nikola Gruevszki is magyar felmenőkkel rendelkezik?

Fotó: Fühü

Borzasztó kínos helyzetekbe navigálja magát a magyar kormány azzal, hogy lényegében az egész politikai kommunikációját az idegenellenességre alapozza. Korábban egyiptomi kopt keresztények befogadásának hírével próbálták árnyalni azt a minden menedékkérőt elutasító politikát, ami nem volt kompatibilis az EU-ban, ám Semjén Zsolton kívül senki sem találkozott azóta sem ezekkel a derék afrikai emberekkel. Most, hogy Venezuelából 300 embert befogadtunk, az a magyarázat, hogy ők magyar származásúak.

Ezt igen nehéz lenne ellenőrizni, ugyanis még ha a vezetékneve néhánynak magyar csengésű is, nem igazán beszélik a nyelvünket. Szóval, nagy valószínűséggel a hasra ütés tipikus esete forog fenn a delikvensek kiválasztásánál, ugyanakkor hol van az leírva, hogy ha valakinek a nagymamája magyar, nem lehet venezuelai kém, vagy netán az ISIS alvó ügynöke? Valahogy az az ember érzése, hogy Orbán Viktor és csapata mindig igyekszik eltitkolni előlünk, hogy a kormány áldásos tevékenységének köszönhetően kik is lépnek be nagy titokban az ország területére.

A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálnak az országban.

A mostani dél-amerikai kontingensnél is kockázatosabb volt azonban a letelepedési kötvények vásárlásával magyar állampolgárságot szerző mintegy 20 ezer, különböző nációkból ide érkező ember integrálása. Bár nagy a titkolózás a program körül, mégis kiderült már például, hogy nemzetbiztonsági szempontból elég zűrös orosz és kínai figurák jutottak pénzért magyar útlevélhez, a különböző arab országokból érkező zavaros múltú emberekről nem is beszélve. A csúcs viszont a Macedóniából jogerős bírósági ítélete elől menekülő Nikola Gruevszki egykori miniszterelnök esete, aki fénysebességgel kapott menekültstátuszt pártunktól és kormányunktól.

Amit tehát a magyar kormány csinál a menekültstátusz biztosításával, illetve az állampolgárság megvásárlásával, arról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy veszélyes. Átláthatatlan az átvilágítási procedúra, a nemzetbiztonsági kockázatelemzést pedig vagy komolyan veszik, vagy sem az illetékesek. Olyan figurák jutottak be ide az utóbbi években, akik ellen mit sem ér a déli határon felhúzott szuperkerítés. A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálhatnak az országban.

Fotó: index.hu

A kormány felfogásában a migráns  - aki a nélkülözés, a polgárháború, az üldöztetés elől menekül -, lényegében terrorista, annak viszont, akiknek van legalább százmillió forintjuk letelepedési kötvényt vásárolni, még kezet is csókol. Aztán, amikor valaki szembesíti őket azzal, hogy segítséget általában olyanoknak szoktak nyújtani, akik rá is szorulnak, akkor a válasz: Soros György ügynöke vagy.  Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A sámán annak dobol a leghangosabban, aki a legtöbbet fizeti a hókuszpókuszért.”     

Újabb szintet lépett az Orbán-kabinet a sorosozásban, hiszen legújabb „tájékoztató kampányában” Jean-Claude Juncker személyében új (cinkos)társat talált az amerikai milliárdos mellé. Eddig is tudtuk, hogy Orbán Viktor nem rajong az Európai Bizottság elnökéért, de azért a patás ördög mellé helyezése egészen elképesztő támadás a poszttól búcsúzó politikus ellen. Nem mellékesen a luxemburgi bizottsági elnök annak a néppárti frakciónak a legfőbb vezetője, amelyben a Fidesz is tevékenykedik. A magyar kormánypárt tehát lényegében saját pártcsaládja ellen kampányol, ami még mindig nem elég bűn ahhoz, hogy kitegyék őket a kereszténydemokrata pártok szövetségéből.

Fotó: index.hu

A Fidesz kormányzati médiakolhozba szervezett propagandahálózata főként azzal támadja Jean-Claude Junckert, hogy túl jó kapcsolatot ápol alkoholtartalmú italokkal. Magyarországon egyébként egy füves cigi elszívásáért egy egész életre megbélyegeznek egy közszereplőt (erről Juhász Péter naphosszat tudna regélni), ám a piálás lényegében elismerést kiváltó virtus nálunk. Például, amikor a tavalyi parlamenti választások kampányában Orbán Viktor egy részeg kukás emberrel ölelkezett, senki sem borzadt el a gesztustól. Juncker azonban amellett, hogy előszeretettel kortyol alkoholos italokból, olykor fogadta Soros Györgyöt is a hivatalában, és ez már elegendő bűn ahhoz, hogy a magyar kormány pellengérre állítsa Európai Bizottság leköszönő elnökét.

Láthatóan nagy élvezettel rúg bele saját párttársaiba Orbán olyankor, amikor korábbi sérelmeiért akar elégtételt venni. Juncker bűne főként az, hogy nyíltan a Sargentini-jelentés támogatására szólította fel a néppárti képviselőket, aminek aztán az is lett az eredménye, hogy a magyar kormányt több ponton elítélő dokumentumot kétharmados többséggel elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése. Akkor ezt mélyütésként élte meg Orbán, és nem is rejtette véka alá, hogy bosszút fog állni azokon a kereszténydemokrata képviselőkön, akik támogatták a Judit Sargentini, holland képviselőnő által jegyzett dokumentum elfogadását. Ennek ellenére a Fideszt nem zárta ki sorai közül az Európai Néppárt, és gyaníthatóan ez most sem fog megtörténni annak ellenére, hogy a pártcsalád egy emblematikus figuráját állítja pellengérre a magyar kormány.

Amennyiben ugyanis bejön a papírforma, akkor szélsőséges nézetei ellenére pártja maradhat a mérsékelt jobboldali frakcióban, ha viszont az előre jelzettnél is jobban szerepelnek a szívéhez közelebb álló populisták, ő lehet a mérleg nyelve.

Hogy miért ilyen bátor Orbán Viktor, és miért ilyen visszafogott (értsd: gyáva) az Európai Néppárt? Mint sok kérdésre, itt is a számok adják meg a legautentikusabb választ. A minap látott napvilágot az első hivatalos közvélemény-kutatás, amely megbecsülte a tavaszi uniós választás végeredményét. Ebből jól látszik, hogy a néppártiak mandátumokat fognak veszíteni, és várhatóan a másik nagy pártcsaláddal, a szociáldemokratákkal közösen sem lesz meg az egyszerű többségük a parlamentben. A populisták előretörnek, ahogy erre Orbán számít, ám ez nem lesz olyan elsöprő erejű, hogy a tradicionális politikai formációk együttesen (kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek, liberálisok) ne tudnák megfékezni a populistákat.

Amennyiben tehát a Fideszt kipenderítenék saját frakciójukból a néppártiak, akkor további veszteségeket szenvednének el (13-14 mandátumot), ugyanakkor Orbán egészen biztosan a populisták padsoraiba küldené képviselőit, így akár azt is megakadályozhatná a magyar kormánypárt, hogy a kereszténydemokraták adják az Európai Bizottság elnökét, amely posztot most éppen az a Juncker tölt be, akivel riogatják a magyar választókat. Orbán tehát hazárdjátékot űz, és tulajdonképpen olyan nagyot nem is bukhat. Amennyiben ugyanis bejön a papírforma, akkor szélsőséges nézetei ellenére pártja maradhat a mérsékelt jobboldali frakcióban, ha viszont az előre jelzettnél is jobban szerepelnek a szívéhez közelebb álló populisták, ő lehet a mérleg nyelve, amikor fontos posztokról szavaznak az új összetételű Európai Parlamentben.

                                                Fotó: 444.hu

Orbán kétkulacsos politikáját már kiismerték az EU-ban, amivel szemben azonban még mindig nem született meg a hatékony ellenszer. A néppártiak váltig állítják, hogy jobb belső felügyelet alatt tartani Orbánt, mert így sokkal kezelhetőbb, ugyanakkor ezzel a helyzettel a lehető legjobban visszaél a magyar kormányfő. A Fidesz súlyát egyetlen módszerrel lehetne csökkenteni, ha a Magyarországnak járó parlamenti mandátumok közül nem nyerné el megint legalább az 50 százalékot. Ez a magyar választópolgárok, és az ellenzéki pártok felelőssége, vagyis, ha sikerülne a fideszes mandátumok számát érdemben csökkenteni (8-10 fős parlamenti képviselet már elég jelentős visszaesés lenne), Orbán nem halászhatna ilyen könnyedén a zavarosban. Mert, ahogy egy dakota szólás tartja: „Ha tiszta a víz, látod a halakat, de ők is észrevesznek téged, úgyhogy ne bánkódj, ha nem látsz a meder aljára.”

Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. Volt némi realitás a felvetésben, ugyanis Orbán Ráhel férje sok fejtörést okozott már addig is a kormánypártnak. A nagy világfi hírében álló Tiborcz megmentése azonban fontosabb volt az apósának, mint demonstrálni a harcot a korrupció ellen. Azoknak a magyar polgároknak pedig, akik most kifizetik az Elios nevű cég helyett a számlát, annyi beleszólásuk sem volt ebbe az ügybe, mint a Felcsút focicsapatának a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

Fotó: nepszava.hu

Ami az Elios-ügy kapcsán történt az utóbbi néhány évben, tökéletesen modellezi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését. Csak nagyvonalakban írjuk le, miként vesztett el Magyarország milliárdos nagyságrendű uniós támogatást csak azért, mert a miniszterelnök rokona gyorsan és könnyen akart sok pénzt keresni: Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert az vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket.

Az Elios bevételeinek túlnyomó része uniós finanszírozású projektekből származik, fő tevékenységük a led-technológiás közvilágítási rendszerek kiépítése. A cég által megnyert közbeszerzések közül többet is az Elios után egy hónappal alapított Sistrade Kft. készített elő, amelynek tulajdonosa Hamar Endre volt. Ő 2011 és 2013 között Tiborcz István üzlettársa, 2014-ig pedig - sajtóértesülések szerint - az Elios résztulajdonosa volt, miközben tehát egyik cégével pályázatokat készített elő, másik cégével elindult azokon. A rendőrség 2015 márciusában négy közbeszerzés kapcsán nyomozást indított az Elios Zrt. ellen, és az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) is vizsgálódni kezdett a gyanús pályázati győzelmekkel kapcsolatban. Tiborcz István 2015 áprilisában kiszállt az Elios-ból, tulajdonrészét pedig a közbeszerzési piacon szintén rendkívül sikeres West Hungária Bau Kft.-nek adta el.

Időközben Magyarországon megszűnt mindenféle nyomozás a cég ügyeivel kapcsolatban, az OLAF jelentéséből viszont a kormány szándékai ellenére a 2018-as országgyűlési választások kampánya idején rengeteg információ kiszivárgott. Az OLAF vizsgálata kapcsán az Európai Bizottságnak 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta. A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel. Jávor Benedek EP képviselő feljelentését azonban érdemben nem is vizsgálta meg a magyar nyomozóhatóság, ami arra utal, hogy a kormány elszánta magát arra, hogy inkább benyeli az uniós támogatások elmaradása miatt veszteséget, minthogy kockára tegye Tiborcz István karrierjét egy esetleges eljárás megindításával.

Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak!

Ezt bizonyítja, hogy Jávor Benedek EP nyilvánosságra hozta: a kormány kiveszi az unió felé leadandó számlacsomagból az Elios által megvalósított projektek számláit, ezzel gyakorlatilag lemond arról, hogy az EU kifizesse a projektek költségeit. A gyanús ügyletekben megvalósult beruházások költségeit tehát a magyar adófizetők állják, cserébe Orbán veje ellen nem lesz sem uniós sem hazai nyomozás. Hát, mit mondjunk, már megint azok nyertek az ügyleten, akik tudnak helyezkedni, és azok veszítettek, akik általában rosszul járnak. A Nemzeti Együttműködés Rendszere tehát nem hagyta az út szélén sem Tiborcz Istvánt, sem az üzlettársait, sem a feleségét, aki történetesen a miniszterelnök lánya. Ha ezt a történetet 15 éve halljuk, azt mondjuk, hogy biztos nem egy EU-s tagországban, hanem egy karibi banánköztárasaságban esett meg.

Fotó: hvg.hu

Itt tartunk ma Magyarországon, mégsem borogatnak kukákat elkeseredett tüntetők, nem harsogják világgá lángszavú szónokok, hogy ez tűrhetetlen. Ehelyett számolgatunk, hogy Orbán hétpontos demográfiai akciótervéből esetleg csurran-cseppen-e nekünk valami. Talán tényleg beletörődött Magyarország népe, hogy alamizsnáért cserébe bármit elnéz az uralkodó elitnek. Valahogy az az ember érzése, hogy rohanunk a dinasztikus berendezkedés felé, és nincs aki felkiáltson: Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak! Ehelyett azt mondja faluhelyen az egyik szomszédasszony a másiknak: Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista számláját, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje! A másik asszony pedig nem válaszolja azt: Na, épp ezért ne fizessék ki az én adómból! Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sok beszédnek sok az aljas indítéka.”

Végre érdemi problémát vetett fel Orbán Viktor idei évértékelőjén, ám a kormánya által nyújtott segítség aligha állítja meg népességfogyást. A hét pontban összefoglalt akcióterv azonban arra mindenképpen jó lesz a Fidesznek, hogy közpénzből kampányolhasson vele a közelgő uniós választás előtt. Orbán a népéért aggódó államférfiként aposztrofálhatja ismét magát, ám a valóságban ismét a gazdagoknak nyújtott segítséget, a szegények tömegeit pedig az út szélén hagyta.

Fotó: szabadhiir.hu

Ahogy sejteni lehetett, a nemzeti konzultációs felvezetés után Orbán Viktor a népességfogyás megállítására kidolgozott tervvel lépett porondra szokásos évértékelőjén. Arra mindenképpen jó volt neki ez a bejelentés, hogy ismét ő artikulálhatja a közbeszédet, a készülődő sztrájkok, a rabszolgatörvény elfogadása miatti felháborodás már nem tölti meg az úgynevezett ellenzéki sajtó címlapjait sem. Ez utóbbiak azzal, hogy darabokra szedik Orbán tervét, legalább kicsit mérsékelik azt az eufóriát, amit a röpködő milliók váltottak ki a csodaváró magyarokból.

Pedig ezúttal is inkább kampányfogásról, mint valós megoldási javaslatról beszélhetünk, ahogy ezt korábban is megszokhattuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől. Nyilván nincs mindenkinek ideje és energiája arra, hogy utánaszámoljon, illetve utána olvasson a népességfogyás témakörének, illetve annak, hogy mit várhatunk ennek fényében a Fidesz megoldási javaslatától, ezért röviden vázolunk néhány fontos tudnivalót:

A népességcsökkenés Magyarországon a 20. század első kétharmadában nem jelentett különösebb fejtörést az ország tudósainak és politikusainak. A század elején még bőven 10 százalék fölött volt a természetes szaporodási arány, ami egy átmeneti visszaesést követően az ’50-es években ismét jellemző tendencia lett. 1980 volt az utolsó év, amikor az ország lakossága, még ha nagyon kis arányban is (0,3) növekedett. A következő évtől kezdve napjainkig minden esztendőben apadt a népesség, amire már akkoriban többen igyekeztek felhívni a döntéshozók figyelmét. Közel 40 éve tehát permanensen csökken az ország lakossága, amit a 2000-es évek elejétől az is tetéz, hogy fiatalok százezrei mentek külföldre a jobb megélhetés reményében.

Nem nőtt ugyanis érdemben a születések száma, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy ezt a kedvezményt is (mint oly sok másikat) csakis a jómódúak, esetleg a középosztály tagjai vehettek igénybe.

Kevesen emlékeznek már az első Orbán-kormány idején elméleti szinten felvetett megoldási javaslatra, mely szerint főként ázsiai vendégmunkások betelepítésével lehetne enyhíteni Magyarország népességcsökkenési problémáin. Akkor olyan ellenállást váltott ki ez a lakosságból, ami valószínűleg mély nyomokat hagyott Orbán Viktorban, és nemhogy elveti minden külföldi náció behívását, hanem az idegenellenességet kormánya hivatalos politikájának részévé tette. Ez a rövid emlékmorzsa azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a népességcsökkenés tendenciája már a 2000-es évek elején is foglalkoztatta a miniszterelnököt. Hiába kapott azonban a magyar néptől (illetve annak egy részétől) újabb három ciklusra felhatalmazást, nem tudott úrrá lenni ezen a problémán.

Most azonban úgy tűnik, keményen nekigyürkőzik a küzdelemnek. A hangzatos ígéretek mögött azonban lényegében ugyanaz a logika rajzolódik ki, mint amit az otthonteremtési kedvezmény (csok) meghirdetésekor láthattunk. Ennek 2016-os bevezetésével egyrészt fiatal és középkorú házasok szavazatait kívánta megszerezni, másrészt a pangó lakáspiacot szerette volna felpörgetni, harmadrészt pedig ösztönözni kívánta a gyerekvállalást. Míg az első két célt sikerült elérni, addig a számok arról árulkodnak a harmadik esetében, hogy pusztán anyagi előnyök ígéretével nem lehet gyerekvállalásra ösztönözni nők tömegeit.

A főállású anyaság gondolatának korábbi emlegetése azt bizonyítja, hogy a kormány szerint is csak az első két törekvés esetén váltotta be a csok a hozzá fűzött reményeket. Nem nőtt ugyanis érdemben a születések száma, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy ezt a kedvezményt is (mint oly sok másikat) csakis a jómódúak, esetleg a középosztály tagjai vehettek igénybe. Kutatások bizonyítják, hogy sok gyereket elsősorban a felső középosztály tagjai és a szegényebb családok vállalnak. Ez utóbbiak kizárása a kedvezményekből tehát eleve kudarcra ítéli az olyan kezdeményezéseket, melyek szociálisan erősen megszűrik a programokban való résztvevőket.

Fotó: blikk.hu

Orbán nyilván azt üzeni ezzel a sajátjainak, hogy nem a szegénység újratermelése a célja, ugyanakkor előre el is könyvelheti, hogy a valós problémákkal nem sikerül majd megbirkóznia. Az egyetlen járható út ugyanis egy egzisztenciális biztonság megteremtése lenne az egész társadalom számára, ugyanakkor a hatalmas jövedelmi különbségek csökkentésével különösebb kormányzati akciótervek nélkül is bevonhatna tömegeket a gyerekvállalásba. Ez azonban már nem hangzatos bejelentéseken, kampányjellegű intézkedéseken múlik, hanem a szívós, következetes szociálpolitikán, amiből lényegében semmit sem láttunk a Fidesz utóbbi kilenc éves regnálása alatt. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Megnyerheted úgy is a futóversenyt, hogy átvágsz az erdőn ahelyett, hogy megkerülnéd, azonban a nyomolvasók úgyis lelepleznek, és utólag elveszik a kupát tőled.”

Talán csak a véletlen műve, hogy a kormány által reaktivált Magyar Nemzet első címlapján nem a migránsozás és sorosozás dominált. Talán megérzett valamit a Fidesz propagandagépezete abból a jelenségből, hogy Európában egyre kevésbé lehet populista lózungokkal élni, a menekültekkel való riogatás pedig már nem annyira hatékony eszköz, amikor a migrációs nyomás erősen visszaesett a kontinensen. Profilváltásról azonban még korai lenne beszélni, hiszen a magyar kormány biztos nem hajít el egy korábban hatásos politikai terméket addig, amíg nem talál a helyére egy másikat.

Fotó: origo.hu

Van egy jó hírünk, és egy rossz. A jó az, hogy a sorozozás őshazájában már nem igazán hatékony az a kommunikációs eszköz, amelyet Magyarországon csodafegyverként vet be a 2015-ös migrációs válság óta szinte napi rendszerességgel az Orbán-kormány. Macedóniában kezdte ugyanis először a sorosozást és migránsozást a Nikola Gruevszki által vezetett jobboldali kormány. Az azóta magyar elvbarátaihoz szökött macedón kormányfő 2002 és 2016 között építgette illiberális államát. Épp úgy, mint Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin ölelő karjai között kötött ki Gruevszki is, ezért is volt fontos az orosz elnök számára, hogy balkáni szövetségesét a magyarok kimenekítsék hazájából, amikor meg kellett volna kezdeni korrupciós bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetését.

Amíg Gruevszki élvezi a magyar kormány vendégszeretetét, és vélhetőleg Budapesten sem nélkülöz, hazájában az új kormány kezdi normalizálni a közbeszédet. Ma már csupán a Gruevszkihez hű ellenzéki sajtóorgánumok riogatnak folyamatosan muszlim menekültekkel, a közszolgálati szerkesztőségek azonban igyekeznek visszatalálni a sajtó eredeti küldetéséhez, a kiegyensúlyozott és széleskörű tájékoztatáshoz. Az pedig elképzelhetetlen ma már, hogy a Stop Soroshoz hasonló, közpénzből fizetett kormányzati kampányokkal hergeljék az embereket.

Ám, van egy rossz hírünk is. Magyarország nem Macedónia. Orbán Viktor és kommunikációs csapata továbbra is harcban áll Soros György hazai ügynökeivel, a migrációt támogató brüsszeli bürokratákkal, a külföldről fizetett civil szervezetekkel. Közeleg az EP választás, ás a magyar kormány már egyértelművé tette, hogy számára élet-halál kérdése, hogy az Európai Parlament padsoraiban többségbe kerüljenek a migrációt elutasító politikai erők. Kevésbé zavarja a Fideszt, hogy a törésvonalak nem igazán itt húzódnak az európai politikában, a menekültkérdést pedig a most még regnáló uniós parlament is viszonylag sikeresen menedzselte, amire az is bizonyíték, hogy a 2015-ös létszám töredéke kér bebocsátást a kontinens gazdagabb államaiba.

A nagy fociőrült Orbán azonban a „Győztes taktikán ne változtass!” elvét vallja, vagyis, ha a sorosozással, migránsozással harmadszor is kétharmadot lehetett szerezni az országgyűlési voksoláson, akkor az EP választáson miért kezdjen el bíbelődni olyan témákkal, mint globális felmelegedés, határozott fellépés a korrupció ellen, vagy közös uniós stratégia az orosz és kínai katonai, hírszerzési és gazdasági nyomulás ellen? Orbán kialakított magának egy erőteret, melyben otthonosan mozog, híveinek ebben a közegben tudja leghatékonyabban eljuttatni üzenetét, ezért pártja kampányától lényegében semmi mást ne várjunk, mint amit tavaly tavasszal láttunk tőlük.

Fotó: Kanadai Magyar Hírlap

Az ellenzéki pártok feladata lesz tehát, hogy meggyőzzék a magyar polgárokat arról, van élet a sorosozáson túl is, és ideje lenne végre olyan közös ügyekről is beszélnünk, mint a környezetvédelem, az oktatás és az egészségügy helyzete, az egyre komolyabb elvándorlás, vagy a magyar bérek felzárkóztatása az uniós átlaghoz. Ha Orbán Viktor nem jön rá magától, nem etetheti a magyarokat végtelenségig azzal, hogy Soros György az ország legfőbb ellensége: Ma már ugyanis a magyarok többsége tisztában van azzal, hogy a közpénzeket lefölöző kormányzati oligarchák sokkal több kárt okoznak itthon, mint a szegénység és háború elől menekülő nincstelenek. Ha Orbán nem szembesül azzal, hogy változik a világ körülötte, akkor vállalnia kell ennek a tévedésnek a következményeit. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Akkor is eljutsz a célodhoz, ha a Föld forgásával ellentétes irányba futsz, csak egy kicsit jobban elfáradsz.”

A legváratlanabb helyről kapott kemény kritikát a kormány propagandagépezete. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának minap lemondott elnöke ugyanis alaposan megtépázta a korábban általa felügyelt kormányzati médiakolhoz tekintélyét. A 476 orgánumot tömörítő alapítvány alapjait kérdőjelezte meg ugyanis azzal, hogy szakmailag gyengének találta az ott dolgozó újságírókat, a balliberális konkurenciát pedig némi túlzással az egekig magasztalta. Azzal, hogy kiszólt a központból, figyelmen kívül hagyta a kormányzati direktívákat, elesett egy zsíros állástól, de valamit javított erősen megkopott renoméján.

Fotó: index.hu

Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, ezért álljon itt szó szerint az, amit Varga István akkor fideszes honatya mondott 2012 szeptemberében egy éjszakába nyúló vitában: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ez akkor még Rogán Antalnak és Selmeczi Gabriellának is sok volt, ezért elhatárolódtak a kormánypárti képviselőtől.

Varga régi motorosnak számít a parlamenti csetepatékban, hiszen az MDF színeiben már a ’90-es évek elejétől a jobboldalt erősítette. Később (mint oly sokan) a Magyar Demokrata Fórum csillagának leáldozásával narancsos színekben szerzett mandátumot ősi hátországában, Orosházán és környékén. Az ügyvédként dolgozó Varga egy meglehetősen sanyarú sorsú választási körzetet adott át később annak a Simonka Györgynek, aki ellen most éppen az ügyészség nyomoz korrupciógyanús ügyek miatt. Amikor nemrégiben kinevezték a KESMA kuratóriumába, mindenki úgy gondolta, hogy a Fidesz ezzel fizeti ki a régi harcostársat.

Varga azonban egészen furcsa módon hálálta meg pártja bizalmát, ugyanis a hazai Behir.hu-nak nyilatkozva például olyanokat állított, minthogy igényes, jó tollú újságírókat nem a saját, hanem a másik oldalon lát, vagy szerinte most az a helyzet, hogy az Indexet előbb elolvassuk, mint az Origót, vagy, hogy szerinte olyan tévét kell csinálni, amelyben nemcsak arról van szó, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, minden szép és jó. Kérdés, hogy Vargából pusztán az őszinteség beszélt, vagy esetleg fel akarta tüzelni a sajátjait, és arra ösztönözni a kormánypropagandistákat, ezután érdemi újságírói munkát végezzenek a központi direktívák bekopizása helyett?

Miután Vargát az interjú megjelenése után egy napon belül kipenderítették KESMA vezetőségéből, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy az elszabadult hajóágyúként viselkedő fideszes kádernek mi járhatott a fejében, amikor elég precízen leírta a magyar sajtó jelenlegi állapotát. Mivel az őszinteség nem érdem, hanem bűn a kormánypártban, és a finom kiszólásokat is keményen megtorolják a Fidesz tagságában, nagy valószínűséggel soha nem fogjuk tisztázni ezt a kérdést. A korábban is nehezen kezelhető Vargára ugyanis most valószínűleg végleg szájkosarat kötnek, mert nagyon nem tenne jót a kormány renoméjának, ha felszínre törne a mélyben mocorgó elégedetlenség néhány lángoszlopa.

Kocsis Máté azonnal meg is nyugtatta a kormányzati médiakolhoz munkatársait, hogy nem kell aggódniuk, tőlük ezt a hozzáállást várja el a párt. Már a közszolgálatinak csúfolt MTVA-ból kicsempészett belső felhasználásra szánt – az épületbe bejutott ellenzéki képviselőkről készült – felvételek kiszivárogtatása is arra utalt, hogy a kormányt kiszolgáló sajtóorgánumokban is sokan szeretnék felhívni a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Vargának ugyanis mindenképpen igaza van abban, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki érzelmű egy honpolgár, azt, hogy mi történik ebben az országban, kizárólag olyan független sajtóorgánumokból tudja meg, mint az Index, Magyar Narancs, vagy a HVG. Ez annyit tesz, hogy a KESMA birodalomhoz tartozó sajtótermékek nem látják el a legfőbb funkciójukat, vagyis nem is próbálják meg pontosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni a választópolgárokat.

Fotó: 24.hu

Az észak-koreai állami tévécsatorna szintjére süllyedt M1 például a Fidesz által kierőszakolt új médiatörvény előírásait is rendszeresen felülírja. A tények meghamisítását, események üzenetének elferdítését, a kormány ellenfeleinek lejáratását emelte az újságírói tevékenység csúcsára, nem csoda hát, ha a kiegyensúlyozott tájékoztatásra felesküdött egykori tévések sorra elhagyják a szakmailag már régóta süllyedő hajót. A bátrabbak maradnak, és olyan szabotázsakciókkal igyekeznek felhívni az MTVA-ban tapasztalható tarthatatlan állapotokra felhívni a figyelmet, mint az ifjú Lomnici Zoltánnal készült politikai PR-interjú vágatlan változatának kiszivárogtatásával. Varga tehát valahol azok nevében is szólt, akik érdekből, kényszerből, vagy valami más okból még mindig kitartanak a kormányt kiszolgáló sajtó mellett, mégis szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a szakmát totálisan tönkretette a Fidesz kormányzásának utóbbi 9 éve. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Érdekes dolog fordítva felülni a lóra, de a legjobban mégis úgy lehet harcolni, ha a hagyományos módon ülöd meg a paripád.”

"Magyarország diplomáciai ámokfutásának eszközeivé váltunk" – nyilatkozta egy uniós diplomata, miután Magyarország nem volt hajlandó megszavazni a közös uniós álláspontot a bevándorlás kérdéséről az Arab Ligával tartandó hétfői tárgyalásra. Csak azok számára meglepő, hogy Orbán Viktor kormánya folyamatosan keresztbe tesz az uniós diplomáciának, akik eddig ártatlan jóindulattal szemlélték Szijjártó Péter külügyminiszter misszióját menekültügyben. A magyar diplomácia ugyanis szavakban a migránsválság megoldását szorgalmazza, amikor azonban valódi lépésekre szánják el magukat az érintett felek, azonnal megcsáklyázza azokat.

Fotó: B1 blogcsalád

Egy pillanatig se gondoljuk, hogy komolyan gondolja Szijjártó Péter azt az indoklást, mely szerint Magyarország azért hátrál ki az Arab Ligával kötendő szerződésből, mert az hivatkozik az ENSZ globális migrációs csomagjára. Ha ez valóban okot adna a szakításra, akkor az a hét uniós kormány is elutasítaná a dokumentumot, melyek a magyarokhoz hasonlóan szintén nem ratifikálták a világszervezet megoldási javaslatát. A valós indok sokkal kézzelfoghatóbb, ugyanis vannak előzményei. Magyarország - főleg belpolitikai okokból – nem hajlandó részt venni a menekültválság diplomáciai megoldásában.

Amíg az Orbán-kormány itthon nagy elánnal pörgeti a migránskereket, addig az EU-s diplomácia egy jól meghatározott irányban tenni is igyekszik azért, hogy ne fordulhassanak elő a 2015-ös menekültválsághoz hasonló események. Ehhez főként azokkal az országokkal kell diplomáciai egyezségre jutni, ahonnan a menekültek jönnek, illetve, ahol gazdasági lehetőség nyílik arra, hogy kezeljék a migrációt kiváltó okokat. Az Arab Liga tehát megkerülhetetlen szervezet ebben az ügyben, ha érdemben kívánják rendezni ezt a kérdést a felek.

A tavaszi uniós parlamenti választásokra is olyan kampánnyal készül, amelynek központi eleme a migrációpárti és a bevándorlást ellenző erők közti küzdelem megjelenítése lesz.

A magyar diplomácia azonban az élből való elutasításon kívül lényegében semmilyen érdemi javaslatot sem tett le az asztalra ebben a migráció ügyében. Orbán Viktor olykor kijelentette ugyan, hogy a problémát ott kell kezelni, ahol kialakul, ám ezen az általános megállapításon túl soha nem jutott. Korábban még azt a meglehetősen abszurd ötletet is bedobta, hogy az uniós országoknak helyben kéne felügyelniük a menekülttáborokat, ami nyilván azt jelentené, hogy félig-meddig megszállóként kellene ténykedniük európai rendfenntartóknak különböző arab vagy fekete afrikai országban. Erre sem felhatalmazása, sem megfelelő gyakorlata nincs az uniós országoknak, tehát a jól csengő szavak mögött egy képtelen elképzelés húzódik.

Ez persze nem meglepő Orbán Viktortól, aki a kezében lévő hatalmas médiabirodalmon segítségével azt sugallja magyarok milliói számára, hogy a migránsok inváziója a mai napig is tart, noha 2015-höz képest radikálisan megcsappant a hazánk határainál megjelenő menekültek száma. Orbán és kormánya tehát nem érdekelt abban, hogy tényleges lépések történjenek a menekültügy kezelésében, hiszen egész rendszere a migránsellenesség ideológiájára épül, és ha ezt a szőnyeget kihúznák a lába alól, akkor új ellenség(ek) után kellene néznie.

A tavaszi uniós parlamenti választásokra is olyan kampánnyal készül, amelynek központi eleme a migrációpárti és a bevándorlást ellenző erők közti küzdelem megjelenítése lesz. Ha bármiféle közös álláspont mellé beállna, akkor ezt a markáns különállást kéne gyengítenie, ami saját szavazóinak elbizonytalanodásával járhatna. A magyar diplomácia tehát csakis egyetlen szempontot tart szem előtt, amikor a migráció ügyének diplomáciai kezeléséről esik szó: A jelenlegi bizonytalan helyzet fenntartása érdekében nem támogat semmilyen megegyezést, melyet sikerként tudna felmutatni Európai Unió, és amely bármire is kötelezné Magyarországot menekültügyben.

Fotó: 24.hu

A magyar diplomácia csőlátása tehát lényegében automatikusan eredményezi azt a külső személő számára ámokfutásnak tűnő politikát, melynek kiemelt célja, hogy Orbán Viktor fenn tudja tartani annak a látszatát, hogy Magyarország folyamatos migrációs nyomásnak van kitéve, ezért hazai és külföldi ellenfelei abban érdekeltek, hogy őt, mint a keresztény eszmények legfőbb védelmezőjét eltávolítsák a hatalomból. A magyar kormányfő számára létkérdés, hogy azokat, akik a jogállamiságot, a szociális érzékenységet, netán a korrupció burjánzását kérik rajta számon, be tudja tagolni a migránsbarát politikai erők közé, így legyen képes kicsorbítani a kritikájuk élét. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki felidézi azt a csatát, amelyben megfutottál, kezdjél arról mesélni, hogy azt, aki gyávasággal vádol állandóan részeg, és veri a feleségét.”  

Egészen elképesztő ütemben restaurálja a rendszerváltás előtti állami berendezkedést a harmadik kétharmadát taposó Fidesz. A sajtótól a sportegyesületeken át az állami vállalatokig szinte mindenütt visszaköszönnek az állampárti reflexek, a középvezetők pedig már szinte önként beszántják megmaradt kicsiny mozgásterüket. Jó példa erre néhány állami vállalat  minap közzétett közleménye, melyekben egy viszonylag egyszerű kérdésre válaszoltak olyan központi direktívával, melynek lényege egy szóban foglalható össze: Soros.

  Fotó: Mfor

A Magyar Posta és a Volánbusz is teljesen hülyét csinált magából, mert a párt ezt elvárta tőlük. A két cég sajtóosztálya ugyanis arra a kérdésre, mely szerint tervezik-e rabszolgatörvény bevezetése következtében a rendelkezésükre álló 400 órás túlóra keretet kihasználni, heveny sorosozással válaszolt. „Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.” – írta például szellemesnek aligha nevezhető válaszközleményében a Posta.

Azért az aligha tagadható, hogy fortélyos félelem igazgatja azokat az állami nagyvállalatokat, amelyek ilyen szorult helyzetben lényegében a propagandaminisztériumtól kérnek eligazítást. Ilyen típusú „agyhalál” eddig ugyanis csak a Fidesz különböző szóvivőire, képviselőire, államtitkáraira, és minisztereire volt jellemző. Sőt, a Soros-bicikli túltolását már a Fidesz nagy építményén belül is sokan aggályosnak tartják, így a migránsozós propaganda átvétele az állami cégeknél arra a megállapításra csábít bennünket, hogy az állam és a párt már alig különböztethető meg.

Fotó: index.hu

Pedig épp ez lett volna a lassan 30 éve beköszöntött rendszerváltás egyik nagy eredménye. A munkahelyeken akkortól volt tilos politikai pártokat működtetni, vagy agitálni különböző ideológiák mellett. Az még talán belefér egy demokratikus jogállam keretei közé, hogy a nagy (és persze kicsi) állami cégek élére saját kádereit ülteti a kormány, ám az semmiképpen sem lehet természetes, hogy Rogán Antal propagandaminisztériumában fogalmazzák meg ezek sajtóközleményeit. Persze, mit várunk egy olyan hatalomtól, amely a közszolgálati média munkatársaiból kormányzati kifutófiúkat és kifutólányokat kreál?

Akkor sincs ez rendben, még ha arcrezdülés (és GHV vizsgálat) nélkül egyesítették is a magánkézben lévő kormányhoz közeli sajtótermékeket, és létrehoztak egy világon egyedülálló médiakolhozt, amely egyetlen küldetése, hogy a kormányzópártot szolgálja. Épp a túlóratörvény erőszakkal való átverése mutatta meg a közszféra dolgozói esetében az érdekérvényesítés totális leépülését. A cégek már nem a dolgozóik érdekeit tartják elsődlegesnek, hanem a kormányét, amelytől a kinevezésüket és zsíros fizetésüket kapják. Ők már tényleg úgy gondolkodnak, mint a szocialista nagyvállalatok élére ültetett káderek: Hűség a párthoz, és, ha még marad idő és energia rá, hűség a néphez.

Nem csoda, ha a rendszerváltás után született nemzedékek eléggé idegenül mozognak a NER útvesztőiben. Tőlük nem az igazodást várták el eddig, megszokták, hogy az iskolájukban vagy a munkahelyükön nyíltan vállalhatták a véleményüket, ám most, mintha rájuk csukódna az államszocializmus nagy kapuja. Nem véletlen, hogy sokan a továbbállás gondolatával foglalkoznak, hiszen idehaza az államszocializmusnak egy olyan hibrid restaurációja zajlik, amit ők sem megérteni, sem elfogadni nem szeretnének.

Fotó: azonnali

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor rendszere épp azokat ejtette foglyul, akik képviseletét vállalták fel a '80-as évek végén, amikor Fiatal Demokraták Szövetsége néven azt a pártot hozták létre, amely ma már nem fiatal, nem demokrata és nem szövetségese a polgárok többségének. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg fiatal vagy, még el tudod harapni a láncaidat, amikor pedig megöregszel, a bilincseidet úgy adományozod a fiataloknak, mintha az megtiszteltetés lenne.”

Donald Trump elhalasztotta szokásos évértékelő beszédét, ám Orbán Viktortól dőreség lenne ilyen döntést várni. Mindkét politikus szereti a nyilvános megszólalásokat, főként, ha azok saját rajongótáboruk előtt zajlanak. A magyar kormányfő viszont nincs úgy sarokba szorítva, mint amerikai kollégája, aki elveszítette a szenátusban pártja többségét. Mégis, van némi hasonlóság Orbán és Trump között az őket körülvevő politikai atmoszférában. A magyar miniszterelnök Trumphoz hasonlóan igyekszik beszédeiben erős állításokkal, sőt olykor erősen vitatható mondatokkal hangsúlyozni, ura a helyzetnek, ám mégis az az ember érzése, hogy mostanában valami nagyon nincs rendben a Fidesz háza táján.

Fotó: 24.hu

Ne legyenek kétségeink, februári évértékelőjében Orbán Viktor erős államférfiként fog mutatkozni, keményen osztja majd ellenfeleit, főként az EU vezető politikusait, az úgynevezett migrációt segítő erőket, valamint a liberális demokráciákat. Ugyanúgy a sajátjaihoz fog csupán szólni, ahogy eddig tette 2010 óta valamennyi fajsúlyos megszólalásában. Nem fogja a látszat kedvéért semmi jóval biztatni azokat, akik nem értenek egyet vele legfontosabb kérdésekben. Neki csak az a mintegy másfél millió szavazó fontos, akik elhiszik neki, hogy Soros Györgytől kell megvédeni az országot, hogy a rasszista propaganda ellenére nem lehet a jelenlegi magyar kormányt szélsőségességgel, netán antiszemitizmussal vádolni.

Orbán Viktor az idei két választáson is azok támogatásában bízik, akik szerint a jogállami intézmények ellehetetlenítésére tett lépesek az ország érdekeivel összhangban vannak, hogy egy jó hírű egyetem elüldözése még járulékos veszteségként sem értelmezhető, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak besorolása a NER-t kiszolgáló talpasok állományába, a nemzet érdekeit szolgáló intézkedés. Azok viszont, akik ízlésével és demokráciáról vallott nézeteivel ez nem összeegyeztethető folyamat, továbbra is nagy mennyiségben kapják Orbán Viktor személyes propagandáját a megszólalásain keresztül. Pedig igényük nincs rá. 

Azok, akik elmennek tüntetni Orbán Viktor kormánya ellen, kénytelenek elviselni olyan minősítéseket, melyek szerint ők Soros György fizetett ügynökei, migránspártiak, sőt a magyar nemzet ellenségei.

Ha nem is hallgatták és nézték meg a kormányfő beszédeit, rádióinterjúit, nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatóit, a rövid összefoglalók, kommentárok útján mégis tudomást szereztek azok tartalmáról. Pedig lényeges újdonságokat nem tartalmaztak, ráadásul legtöbbször cinikusan megkerülte a lényeges kérdéseket, ha pedig erre nem volt módja, szögesen ellentétes állításokat tett, mint amit tettei alapján pontosan tudhatunk a gondolkodásáról.

Azok a magyarok, akik valami oknál fogva nem részesei a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, csak kiközösítést, bosszúságot, füllentéseket, kapnak ezektől az eseményektől, ezért jogosan vetődik fel a kérdés: miért asszisztálunk mindannyian ehhez? Természetesen a közélet iránt érdeklődő polgárokként tudnunk kell, mit gondol az ország dolgairól a kormányfő, ám az ő politikai krédója régóta nyitott könyv a hívei és ellenfelei számára is, ezért nincs értelme újra és újra beleolvasni ebbe a könyvbe, amikor Orbán Viktor találomra felcsapja azt valamelyik oldalon.

Az ország polgárai alapvetően három táborra osztható a jelenlegi politikai elithez fűződő viszonyuk szerint: Az egyik egyáltalán nem foglalkozik közélettel, mert vagy megcsömörlött tőle, vagy soha nem érdekelte a politika. Őket éppúgy nehéz a Fidesz elkötelezett híveivé tenni, mint az ellenzékiek táborába csalogatni. Ez utóbbi két csoport tagjai között Orbán Viktor megítélése jelenti a nagy szakadékot. Hívei lényegében feltétel nélkül bármit elhisznek a miniszterelnöknek, utóbbiak számára viszont minden, amit tesz, az az ország érdekeivel ellentétes, ráadásul olyan hatalomra tett szert, amit a választók már sem ellenőrizni, sem leváltani nem tudnak a jogállami keretek között. És ez utóbbi jelenség kezdi egyetlen táborba szólítani az ellenzéki szavazókat attól függetlenül, hogy mely pártot támogatták tavaly április 8-án.

Az ellenzéki tábort ezért frusztrált veszteseknek titulálja a kormánypropaganda, amit a kormányfő minden, az ellenzéket minősítő megjegyzése is felerősít. Azok, akik elmennek tüntetni Orbán Viktor kormánya ellen, kénytelenek elviselni olyan minősítéseket, melyek szerint ők Soros György fizetett ügynökei, migránspártiak, sőt a magyar nemzet ellenségei. Ilyen légkörben teljesen érthetetlen, hogy az általános sztrájkra szólító ellenzék miért nem bojkottálja azt az embert, aki ezt a helyzetet előidézte, és hatalmas politikai hasznot húz belőle? Ellenzéki képviselők kérdezgetik a parlamenti üléseken, amire „nesze semmi, fogd meg jól” válaszokat kapnak a kormányfőtől vagy valamelyik beosztottjától. Nem kéne talán demokráciát játszani ott, ahol már csak a díszletetek emlékeztetnek arra, hogy ez az épület valaha érdemi viták helyszíne volt. 

Fotó: mno.hu

A tanulság tehát az, hogy Orbán azok életét is uralja, akik egyébként szívesen szabadulnának tőle. Ha a kormányfő szembesülne az olyan szintű elutasítással, melyben az öszödi beszéd után Gyurcsány Ferencnek volt része, talán elkezdené megbecsülni az ellenfeleit. Az ellenzéki politikusok akár ki is vonulhatnának egy ülésről, ha a miniszterelnök megjelenik a parlamenti üléseken, az ellenzéki érzelmű polgárok pedig egyszerűen bojkottálnák a vele kapcsolatos híreket. Most őszintén: Bárkinek is támadna hiányérzete akkor, ha nem tudná, miről szólt az idei évértékelő beszéde? Arra sem emlékszünk, mit mondott tavaly, vagy tavaly előtt. És ha emlékeznénk bármire is ezekből, összhangba tudjuk hozni azokkal az eseményekkel, melyek azóta történtek? Ez tényleg egy költői kérdés volt. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Aki nagyokat mond, soha nem fogja megtudni, milyen érzés nagyokat tenni.”

Néha az az ember érzése, hogy a nyilvánosságot csakis arra használja az Orbán-kormány, hogy naponta szajkózhassa azokat a mondatokat, melyekről a szóvivőik, minisztereik, megmondó embereik is jól tudják, hogy köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Hatalmas kommunikációs gépezetükbe folyamatosan töltik azokat az előre legyártott kamuinformációkat, logikátlan követeztetéseket, üresen csengő mondatokat, melyek elhitetik a választóikkal, hogy itt még mindig érdemi kormányzás folyik. Pedig a kommunikációs hadoszlop keltette porfelhő mögött csakis egyetlen dolog zajlik: A szellemi és anyagi javak folyamatos elbitorlása.

Fotó: hvg.hu

Biztosan sokan emlékeznek még Orbán Viktornak arra a híres kijelentésére, mely szerint ő még életében nem hazudott. Akkor is kevesen gondolták, hogy létezik olyan ember (pláne politikus!), aki még soha életében nem füllentett senkinek. A jelenlegi kormányzat álszentsége azonban szinte minden mértéket meghalad. Ott van például a legendásan mellébeszélő Hollik István, aki nemrégiben azt találta mondani, hogy kormánya nem foglalkozik Soros György kampányával.

No, de ne a kifutófiúkkal foglalkozzunk, amikor az igazán nagy vadak is parádés füllentésekkel kápráztatják el a nagyérdeműt! Legutóbbi rádiós monológjában például Orbán Viktor egyenesen odáig ment, hogy Soros György be akarja venni az Európai Uniót, és  ebből az következik, hogy ő hős keresztes lovagként vezeti azt a sereget, amely megmentheti a vén kontinenst az idős amerikai üzletembertől. Ilyenkor azon gondolkodik az ember, hogy önmagában nem vihog-e a miniszterelnök, amikor egykori mentorát igyekszik a magyarok előtt úgy lefesteni, mint aki kedvtelésből dönt romba olyan szervezeteket, mint az EU.

Orbán némi pátosszal is igyekszik megspékelni fantazmagóriáit, nyilván azért, hogy hitelesebbnek tűnjenek a kijelentései. A Soros elleni harc eredményessége érdekében például a bűn városába, Brüsszelbe is hajlandó elmenni: „Mindig elmegyek oda, ahol a magyarok érdekéért, becsületéért kell harcolni, nem szoktam megijedni a saját árnyékomtól, nem először láttam olyat, hogy 300-400 bevándorláspárti képviselő próbál teli torokból lenyomni" – mondta Orbán a közszolgálatinak csúfolt rádióban.  

Így lesz a ragadózóból áldozati bárány, és fordítva, ha éppen a kormány érdeke úgy kívánja.

Azok után, hogy maga George Birnbaum, a néhai Arthur Finkelstein üzlettársa egy interjúban elismerte, hogy korábban ők dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára, nem túl hiteles a fenti kijelentés. Persze, Marika néni Jászkiséren nem tudja ki az a Birnbaum, meg Finkelstein, Sorosról viszont már hallotta, hogy egy nagy gazfickó, aki rá akarja küldeni a migránsokat, sőt talán, ha nem Orbán Viktor marad az ország miniszterelnöke, akkor a kiskonyhájába be is költöztetnek egy szír családot. És, hogy Marika néninek egy szemernyi kétsége se legyen afelől, hogy az ő derék miniszterelnöke csak jót akar, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter élő egyenes adásban le is tagadta, hogy az említett úrral sem a kormány, sem a Fidesz korábban semmilyen szerződéses jogviszonyban nem állt. Csak halkan jegyezzük meg, Arthur Finkelsteinnek közös cége volt a kormány kommunikációját alapvetően meghatározó Habony Árpáddal.

De ne vesszünk el a kormányzati füllentések hatalmas tengerében, hiszen, mit is várunk egy olyan országban, ahol azok kerülnek bíróság elé, akik le akarják leplezni a korrupciót, olyanokat vegzálnak, akik számon kérik a hatalmon a demokratikus intézményrendszerek leépítését, ahol egy jogerősen börtönbüntetésre ítélt külföldi politikus gyorsított eljárással jut menedékjoghoz? Tényleg elképesztő hamukázás zajlik a magyar közéletben, aminek eredője az, hogy a kormány rendszeresen mást tesz, és mást kommunikál ugyanarról a dologról. Így lesz a ragadózóból áldozati bárány, és fordítva, ha éppen a kormány érdeke úgy kívánja. Maga Orbán Viktor is kezd belemerevedni ebbe a szerepbe, hiszen mostanában sokat panaszkodik, hogy őt folyton csak bántják, pedig mennyire meg kéne becsülni azt az áldozatos munkát, amit elvégez.

Fotó: index.hu

Hát, igen, köszönjük néked Orbán Viktor, hogy ma Magyarországon a közszolgálatinak nevezett médiumokban az elfogulatlan tájékoztatás ideája lényegében köddé vált, hogy teljesen megszűntek a nyílt, egyenlő feltételek között zajló politikai viták az ellenzék és kormány között, hogy igen jól megfizetik azokat a kormányzati kommunikációs munkatársakat, akik hivatalból tagadják le a csillagokat az égből. Köszönjük azt is, hogy idős nénikék rettegnek az otthonaikban annak köszönhetően, hogy évek óta migránsok áradatával fenyegeti a teljes kormányzati médiakolhoz azokat a magyarokat, akik még mindig elhiszik, hogy amit az újságban írnak, a tévében vagy rádióban mondanak, az igaz. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Amíg felhős az ég, letagadhatod a csillagokat, de egyszer úgyis kiderül az égbolt, és akkor megkérdik tőled: Azt hitted, mindig borús marad az idő?”