Nem elég, hogy a kazahok hazai pályán alázták az új szövetségi kapitánnyal felálló magyar labdarúgó-válogatottat, de egy negyedosztályú Csongrád megyei csapat is elkezdte szívatni a nemzeti tizenegyet. Pedig úgy indult neki Orbán Viktor 2010-ben az évtizednek, hogy egy világverő válogatottat ad a nemzetének, de a sok pénz és számtalan új stadion ellenére kudarcot kudarcra halmoznak az „aranylábú” fiúk. A focibolond miniszterelnököt közben nem nagyon érdekli az sem, hogy sokkal sikeresebb sportágakra jóval kevesebb pénz jut, így rég megdőlt az az elmélete, hogy a sok pénztől lesz jó ismét a magyar sport.

Fotó: Facebook

Talán a kazah válogatottól elszenvedett vereségnél is nagyobb megaláztatás az, amit az öttömösi focisták válogatotthoz küldött leve jelent a nemzeti tizenegy Skócia ellen készülő tagjainak. A Csongrád megye negyedik ligájában szereplő együttes ugyanis egy barátságos meccsre hívta a válogatottat, melynek során számos taktikai elemet kipróbálhatnának Georges Leekens tanítványai.

Az öttömösi fiúk számolnak persze azzal, hogy még a harmatgyenge magyar válogatott ellen is vesztesként hagyják el a pályát, mert azzal vigasztalódnának, hogy legalább sikerélményt szereznének a sikerben mostanában nem igazán tobzódó nemzeti csapatnak. Iróniájuk tovább fokozódik, amikor megemlítik, hogy számukra is fontos erőfelmérő lenne, ha egy magasabban rangsorolt csapattal mérhetnék össze a tudásukat.

Az igazi szívatás azonban csak ezután jön, ugyanis az öttömösiek nem csak a helyszínt is biztosítják, de: „a meccs utáni megfelelő energia fel- és visszatöltődéséről az egyesületünk elnöke – Rózsa Lajos – enyhén csípős, velős-csülkös pacalpörköltje méltón törődik, míg a jó kedvről és a csapatépítő hangulatról a helyi gazdák által lepárolt gyümölcsös alkoholos frissítők gondoskodnak”. Nesze neked milliárdokban dúskáló magyar foci! Ebben a maró gúnyban benne van az egész (sport)rendszer kritikája.

Nyolc év alatt ugyanis bebizonyosodott, hogy nem úgy működik a világ, ahogy azt Orbán Viktor és csapata gondolja. Úgy öntik a milliárdokat a labdarúgásba, mintha pusztán az anyagiakon múlna, hogy visszakapaszkodunk-e a sportág élmezőnyébe. Pedig, ha a mentalitás a régi marad a sportágban, akkor hiába építenek új stadionokat kisvárosokba, falvakba, hiába veszíti el a TAO támogatás a közpénz jellegét, hiába hoznak ide csodaedzőket külföldről, a válogatott és a klubok egyre lejjebb süllyednek a ranglistákon.

Ma már alig találni a térképen olyan nemzeti együttest, amely nem vert meg legalább egyszer bennünket. Tavaly „behúztuk” Andorrát, Luxemburgot, most Kazahsztán is csatlakozott ehhez az illusztris társasághoz, de ha netán elvetődik a csapat Gibraltárra vagy Szváziföldre, akkor jó eséllyel bővül a magyarokat verő gyalázatosan gyenge nemzeti tizenegyek sora. Ha létezik teljesen értelmetlenül kidobott pénz, akkor ebben a kategóriában a magyar focira fordított milliárdok viszik a prímet.

Itt ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a gombamód szaporodó fociakadémiák és új stadionok ellenére nem igazán látjuk azt a generációt, amely elhozza az aranykort a magyar labdarúgás számára. A fociklubok elégetik a TAO rendszer segítségével közpénzből átkonvertált milliárdokat, ugyanakkor képtelenek olyan színvonalat produkálni a pályán, hogy vadonatúj stadionokba visszatérjenek a nézők. Néha úgy érezzük, hogy nem is a nézők számítanak ebben a rendszerben, hanem az, hogy a miniszterelnök úgy érezze, mindent megadott kedvenc hobbijához, annak érdekében, hogy végre valami eredményt fel tudjon mutatni.

Fotó: index.hu

Ez azonban egyelőre várat magára. Az biztos, hogy a magyar labdarúgás felemelkedése nem lesz kampánytémája a kormánypártnak a következő heteknek, ugyanis jobb lesz elfelejteni azt, ami e sportágban történt az elmúlt nyolc évben, mint felidézni a kudarcokat. A kormánysajtó még mindig mentegeti a szövetség elnökét, az egymást váltó szövetségi kapitányokat, akik valószínűleg csak azért külföldiek, hogy ne értsék azt, amit a haragos szurkolók kiabálnak a siralmas produkciót látva. Nehéz ugyanis beismernie a kormánynak és kiszolgálóinak, hogy értelmetlenül vertek el százmilliárdokat erre a sportra, a nemzetközi helyzet ettől nem lett jobb, sőt fokozódott. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha századszorra se tudod beleállítani a tomahawkodat egy szalmabábuba, nem próbáld meg százegyedszer, hanem inkább menj borsót kapálni.”    

A kormányfő mindent elkövet annak érdekében, hogy elhitesse népével: ő csak egy a több millió magyar közül. Feltűnően aktív a virtuális térben, színvonalukat tekintve egymást alulmúló Facebook-videók jelzik útját szerte e hazában. Mintha megirigyelte volna Vona Gábor pártjától a cukiságokat, hiszen többek között rövidfilm örökíti meg, amint csokinyuszikat vásárol Szerencsen, majd feltűnik egy vidéki óvodában, ahol látványosan lepacsizik a kicsikkel. Közben habzó szájjal riogat a menekültek ellen, és persze Soros György is megkapja tőle a magáét.

        Fotó: zoom.hu

Nem mintha minden Bözsi nénivel kezdődött volna, de néhány hónapja egy nyugdíjas néninél tett „váratlan” látogatása megalapozta Orbán Viktor mostani kampányát. Igyekszik joviális úriemberként viselkedni a nyugdíjasokkal, ovisokkal, sőt a nőkkel is, ami azért nem megy neki olyan gördülékenyen. A különbség az, hogy Bözsi néninek még Gyurcsány Ferencet és az „elmúlt nyolc évet” szidta, most azonban mindenről és mindenről a bevándorlás veszélyei jutnak eszébe.

Bármerre jár ugyanis, először jól megdicséri saját kormányát, méltatja a helyi fideszes potentátokat, majd ügyes retorikai fordulat után migránsozik egy kicsit. Interjút adott például a  Várpalotai Hírcentrum Televíziónak, melyben a szokásos ömlengés után kerek perec kijelentette:  „egy migránsra kilencmillió forintot kellene költeni”, ami veszélyeztetné az elért gazdasági eredményeket, és a pénzt így nem a magyar emberekre, hanem a betelepítendőkre kellene majd fordítani.  

Ez nem pusztán ordas hazugság, hanem önleleplezés is. Egyrészt, mert Magyarország tavaly befogadott 1300 menekültet, és nem kellett rájuk költeni egy valag pénzt, másrészt letelepedési kötvények segítségével 20 ezer migráns érkezett hazánkba, akik fizettek az állampolgárságért. Tehát, ha a migránsok pénzt hoznak, akkor itt a helyük, ha meg szegények, akkor ne jöjjenek, mert sokba kerülnek. Nem túl cizellált gondolatmenet, de az a kukás biztos megérti, akivel egy Facebook-videó tanulsága szerint Egerben ölelkezett a miniszterelnök.

Fotó: 24.hu

Van tehát logika abban, hogy Orbán kampányvideóin finoman szólva nem az értelmiséget próbálja megszólítani. Olyan állítások hangoznak el a szájából ugyanis, melyeket tényekkel nem tud alátámasztani, így a sárga kabátos kukásemberrel szívesebben bratyizik, mint egy akadékoskodó, a kákán is csomót kereső középiskolai tanárral, vagy egy villamosmérnökkel. Orbán világképe azt sugallja azt, hogy amíg Magyarországon nincsenek bevándorlók, addig fejlődik a gazdaság, szépülnek a közterek, nemzeti szellemben képezik a gyerekeinket az iskolákban, de ha jönnek a Soros által fizetett muszlim bevándorlók, ennek az idillnek vége.

Ráadásul, amíg egyetlen cél lebeg a kormány szeme előtt, mely lényegében a bevándorlás elutasítása tokkal, vonóval, addig mindig le lehet nyugtatni a kedélyeket, amikor a választók a kormány viselt dolgait kezdik felhánytorgatni. Semjén Zsolt külföldi luxusvadászatai, Lázár János batidai kastélya, Kósa Lajos talányos számlakezelési ügye, vagy Tiborcz István Elios-ügye mind másodlagosak, ha a kormányfő cukikampánya csattanójaként rendszeresen belengeti, hogy az igazi veszély nem a kormányzati korrupció, hanem a migránsáradat.

Fotó: blikk.hu

Nehéz megjósolni, mennyit hoz a Fidesz konyhájára Orbán országjárása, ám az biztos, hogy lényegében egymaga próbálja megoldani pártja nagy problémáit. A zűrös ügyekbe keveredett kormánypárti káderek ugyanis lényegében kiestek a kampányból, a migrációs tematikára felhúzott propagandagépezet pedig érdemben nem képes reagálni az aktuális témákra. A miniszterelnök végighaknizza az országot, jópofizik azokkal a választókkal, akik vevők még a program nélküli, riogatásra épülő kampányra, és abban a tudatban várja április 8-át, hogy minden tőle telhetőt megtett a siker érdekében. Ahogy a dakota gyerekeknek mondják szüleik: „Már nem kell sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, hatottak-e a varázslók ráolvasásai a törzs tagjaira.”   

Ha igen, az „Árpádot” igazolja majd. Kósa Lajos ugyanis a mostani futkosós időszakában idézte a Fidesz mindenható kommunikátorának bölcsességét, mely szerint provokatív kérdésekre soha ne válaszoljanak. Habony Árpád tehát a szellemi atyja annak a választókat és sajtómunkásokat semmibe vevő stratégiának, mely szerint legjobb védekezés, ha elfutunk a kínos kérdések elől. Nos, ha ezek után is azt gondoljuk, hogy vérprofi csapat irányítja a kormánypárt kommunikációját, akkor még az is elképzelhető, hogy a hátukat mutató politikusok tovább kormányozzák az országot.

Fotó: mno.hu

Most nyer csak igazán értelmet az a régi sejtésünk, mely szerint nem véletlenül emelkednek a semmiből a kormánypárt csúcspozícióiba olyan finoman szólva sem túl kreatív politikusok, mint Németh Szilárd, Fazekas Sándor, Kósa Lajos, Semjén Zsolt vagy Szita Károly. Utóbbi három fideszes kínos ügyeik kiszivárgása után még próbálkoztak érdemi magyarázatokkal szolgálni, ám miután ezek csak rontottak a helyzetükön, inkább felmondták (vagy inkább felmutatták) a habonyi leckét. Ők így lényegében illegalitásba vonultak az utóbbi napokban, ugyanis ahol ellenzéki aktivistákba vagy sajtómunkásokba botolhattak volna, különböző fondorlatokkal kicselezték az érdemi válaszadást a mindannyiunkban megfogalmazódó kérdésekre.

A sajtó elől korábban is sokszor menekültek már kormánypárti politikusok, (emlékezzünk csak Rogán Antal elhíresült futására), de most lényegében csoportosan követik el azt, ami normális választási kampányban vétek lenne egy magára valamit is adó funkcionáriustól. Ez is jól mutatja, hogy ez a mostani kampány teljesen abnormális. Azok a kormányszimpatizánsok ugyanis, akik számára legfőbb kötelességük lenne érdemi magyarázatokkal szolgálniuk még arról sem értesülnek, hogy Semjénnek, Kósának vagy Szitának takargatnivalója lenne, így ha esti magányukban félrenyomják a távirányítót, és véletlenül rátévednek az RTL Klub vagy a Hír TV híradójára, nem értik, kedvenceik mért sunnyognak el, ha meglátnak egy-egy ellenségesnek vélt mikrofont.

Az ellenzéki sajtó által tálalt ügyek legfőbb politikai haszna, hogy defenzívába kényszerítik az egyébként óriási terjedelmi és anyagi fölényben lévő kormányzati kommunikációs gépezetet, ellehetetlenítve ezzel az előre eltervezett migrációközpontú fideszes kampányt.

Habony sorvezetője lényegében most vizsgázik élesben, hiszen amíg csak sorosozni, migránsozni kellett, bármelyik kormánypárti képviselő előrántotta a mellényzsebéből az előre megfogalmazott közhelyeket, de amikor a személyüket érintő kérdések záporoznak, nem tehetnek mást, mint Árpi barátunk utasítására felveszik a nyúlcipőt, és „illa berek, nádak, erek” már el is hagyják a terepet. Az valahol érthető, hogy ha valaki alatt felforrósodik a talaj, akkor jobb kereket oldania, de adódik a kérdés: hogyan lehet kampányolni menekülő üzemmódban? Még a miniszterelnök is suttyomban tette tiszteletét Dunaújvárosban, mert nem szeretett volna kellemetlenkedő újságírókkal találkozni, és méltatlan helyzetbe kerülni az Elios-ügybe keveredett veje miatt.

Ne tegyünk azonban úgy, mintha véletlenül történnének meg ilyen furcsaságok az április 8-i választás előtti utolsó hetekben. Az ellenzéki sajtó által tálalt ügyek legfőbb politikai haszna, hogy defenzívába kényszerítik az egyébként óriási terjedelmi és anyagi fölényben lévő kormányzati kommunikációs gépezetet, ellehetetlenítve ezzel az előre eltervezett migrációközpontú fideszes kampányt. Bujkáló, zavarodottan futkosó politikusokkal ugyanis nem lehet érdemben kampányolni sem Soros György, sem az ENSZ, sem a kritikus civilek ellen. Látszik is a zavarodottság a párt propagandistáin, hiszen ahelyett, hogy folyamatosan riogatnának azzal, hogy Budapest egy nagy no go zóna lesz, ha nem a jelenlegi kormány marad hatalmon, az energiáik jelentős részét védekezésre kell fordítaniuk, hiszen valahogy kezelni kell a Tiborc-ügyet, Semjén Zsolt svédországi vadászkalandját, valamint Kósa Lajos zavaros örökségkezelési sztoriját.  

Fotó:Dunaújváros Online 

És ennél is nagyobb gond Habony Árpád és csipetcsapata számára, hogy nem tudják pontosan, milyen krízishelyzeteket kell még kezelniük a következő hetekben. Simicska Lajos médiabirodalma feltehetően precízen felépített hadjáratot indított a kampány hajrájában, aminek a finise tartogathat még kellemetlen meglepetéseket a kormány számára. Addig is a Fidesz bojkottálja a parlament nemzetbiztonsági bizottságának üléseit, képviselő-jelöltjei és a miniszterelnök nem hajlandó nyilvános rendezvényeken vitába szállni ellenzéki politikusokkal, a személyükben megtámadott potentátok pedig mérgezett egérként futkorásznak, ha meglátnak egy kérdésre nyíló szájat. Lehet így kampányolni? Lehet így választ nyerni? Ha igen, az elég ciki lesz mindenki számára ebben az országban, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha mindig elfutsz, amikor meglátod az ellenséget, hosszú életed lesz, de senki sem fog rád emlékezni a halálod után.”   

A rendszerváltás utáni korszakról alkotott teljes képünk átértékelődhet számunkra a következő három hétben, hiszen most már bizonyos, hogy a kampányhajrára még számos politikai botrány kirobbantását tervezi Simicska Lajos, aki szinte mindenkinél többet tud az utóbbi évtizedek politikai kulisszatitkairól. A kegyvesztett oligarcha évekig várt azzal a szőnyegbombázással, melyet már az ominózus G-nap után beígért, és most úgy tűnik, neki volt igaza.    

Fotó: 24.hu

Maga a Fidesz kommunikációs gépezete ismerte be, hogy Simicska Lajos áll a napokban kirobbantott, a kormány számára rendkívül kínos ügyek mögött. Ma már alig hallani kormánypárti politikusoktól sorosozást, most már inkább a simicskázás dívik, amikor kellemetlen kérdésekkel találják meg az újságírók őket. Az Elios-ügy kiszivárogtatása mögött még nem a kegyvesztett egykori pártpénztárnokot sejtették, bár elképzelhető, hogy a miniszterelnök veje körüli korrupciógyanús botrány tálalásához is volt némi köze Simicskának. Neki ugyanis ismernie kellett a részleteket, ugyanis Tiborcz István csillagának felemelkedésénél még az ő cégei is érdekeltek voltak a közvilágítási projektekben.

Ami azonban Semjén Zsolt svédországi vadászkalandjainak taglalásával, majd Kósa Lajos horrorba illő vagyonkezelési történetének megszellőztetésével kezdődött, egyértelműen Simicska Lajoshoz és köréhez köthető. Nem csak azért, mert a médiabirodalmának ékköveként számon tartott Magyar Nemzet hozta a sztorikat, hanem, mert olyan információk kerültek nyilvánosságra, melyek csak a Fidesz belső köreiben voltak ismertek. Ezt bizonyítja  a Szita Károly ügynökmúltját részletező cikk is, amely egy régi pletykát erősített meg, ám a dokumentumokkal alátámasztott vád már több, mint kósza szóbeszéd.

Jó okunk van tehát feltételezni, hogy Simicska alaposan betárazott kínos sztorikból a választási kampány finisére, ezért a fideszes vezérkar már nagyon szeretne túl lenni a következő három héten. Nem az a legnagyobb gondjuk ugyanis, hogy miként mentegessék Semjént, Kósát, vagy Szitát, hanem, hogy miként készüljenek fel a következő csapásokra. Ha ugyanis alaposan megorozza őket Simicska sajtója, nem lesz elegendő az egykori pártpénztárnokot szidni, valamit reagálni is kéne, de nagyon gyorsan, mert különben alaposan beleég a választók agyába a tény, hogy a Fidesznek még védekezni sincs ereje.

Itt hívnánk fel arra a figyelmet, hogy a várható botrányok között lesz vélhetőleg olyan is, mely közvetlenül Orbán Viktor személyéhez köthető majd. A Simicska-sajtó ugyanis elővakarta egy olyan szarvasi esemény felvételét, melyen a Fideszhez igencsak szorosan kötődő, azóta elhunyt Makovecz Imre arról beszélt, hogy a miniszterelnök zsarolható. Ez valószínűleg csak ízelítő abból, ami következni fog. Simicska médiabirodalma ugyanis nagyon tudatosan építi fel ezt a Fidesz-ellenes kampányt, így egyetlen múltból elővarázsolt felvétel sem kerül véletlenül oda, ahová éppen beszerkesztik a Hír TV munkatársai.

Érdemes azonban arra is kitérni, hogy Simicska a baloldal titkait is lassanként a felszínre hozza. Azt például kevesen tudták, hogy Puch Lászlón keresztül magát a Népszavát is megvásárolta Orbán Viktor, no és, hogy mennyi alvó ügynököt helyezett el a kormánypárt a szocialisták soraiban az elmúlt nyolc év alatt. Simicska egyértelműen az általa legszimpatikusabbnak tartott (és valószínűleg közvetve támogatott) Jobbiknak kedvez azokkal az információkkal, melyeket sajtóbirodalmán keresztül nyilvánosságra hoz.

A rendszerváltás utáni magyar politikai életben egyedülálló sajtókampány így szinte hetek alatt teljesen átrendezheti az erőviszonyokat. Olyan régi, eddig ismeretlen ügyek, összefüggések, összefonódások kerülhetnek fókuszba a választási kampány hajrájában, melyek még a nagyon kompaktnak tartott kormánypárti szavazótábort is elbizonytalaníthatják. Simicska célja ugyanis kettős: Egyrészt impulzusokat akar adni az elfásult bizonytalan szavazóknak, másrészt a Jobbik felé terelni az aktivizált polgárokat, valamint a Fidesztől elforduló jobboldali szimpatizánsokat.

Ha a leleplező információkat ilyen gyorsasággal hozza nyilvánosságra Simicska médiabirodalma, akkor teljesen kiszámíthatatlan, mi történik április 8-án. A Fidesz valószínűleg búcsút mondhat a kétharmadának, de az egyszerű többsége sem olyan biztos már, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. Profitálhat a botrányokból a baloldal is, főként, ha nem bénázzák el a visszaléptetési játszmákat, de az igazi nyertes a Jobbik lehet. Ők ugyanis még nem kormányoztak, erőteljesen nyomták kampányukban a kormány korrupciós stiklijeit, melyet most Simicska konkrét ügyekkel is megtámogat.

Fotó:hvg.hu

A játszma sokszereplős, hiszen ha a Habony-féle kormányzati kommunikációs agytröszt továbbra is szakkönyvekből próbálja kiolvasni a megoldást a mostani szorult helyzetükre, egészen a kampány végéig defenzívában maradnak, ami az álmoskönyv szerint nem hoz választási győzelmet. Az ellenoldalnak ugyanakkor minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a botrányok híre eljusson olyanokhoz is, akik nem foglalkoznak sem napi, sem heti, sem havi szinten politikával. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A harcban szerzett dicsőséged nem ér semmit, ha csak az Arizonában élő nagymamád tud róla.”

A miniszterelnökből kitört a harag március 15-én. Hívei előtt mondott beszédében úgy fenyegette meg politikai és gazdasági ellenfeleit, mintha neki kellene elszámoltatnia az elmúlt nyolc év politikájáért a hatalmon lévőket. Orbán Viktor nyílt hadüzenete két dolgot jelent. Egyrészt nagyon megviselte, hogy családja és pártja korrupciós ügyei nyilvánosságra kerültek a választások előtt, másrészt, hogy totális uralomra tör április 8-án annak érdekében, hogy ne legyen többé senkinek mersze ilyen kellemetlen helyzetbe hozni őt és a pártját.

Fotó: blikk.hu

Emelte a tétet az ellenzék és a kormány is március 15-én, így most már tényleg harci lázban ég a kormányoldal és ellenzéke is. Az elszámoltatás ősi kampánytéma a mindenkori ellenzék számára, ugyanakkor az a vészjósló fenyegetés, ami a kormányfő részéről jött elég szokatlan egy polgári demokratikus alapokkal rendelkező társadalomban. Kérdés persze, hogy mennyire nevezhető még Magyarország polgárinak és demokratikusnak? Ha olyat mondhat egy miniszterelnök egy nemzeti ünnepen elhangzott beszédében, hogy  "A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.", akkor bizony szaporodnak a kérdőjelek a fejünkben, vajon Orbán Viktor miként tekint az irányítására bízott állam jogrendjére?

Nincs kétségünk afelől, hogy a fenyegetés nem pusztán az ellenzék vezetőinek, a független sajtónak, a folyamatosan ostorozott kritikus civileknek, de a Fidesztől elfordult pénzembereknek, elsősorban Simicska Lajosnak is szól. A 2014-es választások után a kormányfőtől látványos gesztusokkal elforduló oligarcha olyannyira megrengette a Fidesz mindenhatóságába vetett hitet ellenzéki és kormánypárti szavazókban egyaránt, amit Orbán biztos nem fog lenyelni egy darabig.

Február végéig ugyanis úgy csordogált a választási kampány, ahogy azt a Fidesz potentátjai előre eltervezték. Az ellenzéki pártok vitatkoztak, sőt veszekedtek egymással az együttműködés lehetőségeiről, a kormányváltásban bízók pedig kezdték elveszteni a reményt, hogy akár a kétharmados kormányzati győzelmet képesek lennének megakadályozni. Amikor pedig meg kellett volna magyaráznia kormánynak, miért fogadtak be 1300 menekültet fű alatt annak ellenére, hogy napestig migránsoztak és sorosoztak, egyszerűen bojkottáltak minden fórumot, ahol számot kellett volna adniuk tetteikről.

Fotó: Szegedi Kattintós

Mindez egészen jó taktika volt addig, amíg az OLAF hathatós közreműködésével meg nem szellőztették a miniszterelnök vejének korrupciógyanús ügyeit. Nem mintha Tiborcz István nem vonult volna illegalitásba az ügy kirobbanása után, ám a naponta csöpögtetett kínos információk már kikezdték a Fidesz legendásan stabil immunrendszerét is. A közvilágítási projektekben érintett fideszes önkormányzatok látványosan ellenálltak annak a „csábításnak”, hogy kikérjék az uniós nyomozati szervtől az Elios-ügy rájuk vonatokozó jelentését, ami már több volt, mint önleleplező gesztus. Polt Péter pedig természetesen teszi a dolgát, vagyis időt nyer a Fidesznek a választásokig. 

Erre a botrányra pakolt rá egy nagy adag értetlenséget a csúfos hódmezővásárhelyi vereség február 25-én. Emellett már nem lehetett elmenni szó nélkül a párt véleményvezéreinek sem, akik közül néhányan az eddigi kampánystratégai hatékonyságát kezdték vitatni. Persze, nem lenne a Fidesz egy felülről irányított robotpárt, ha ezeket az egyéni véleményeket (más szóval huhogókat) nem némította volna el kemény kézzel a központi kommunikációs agytröszt. Kicsit visszavettek a sorozásból, rátekertek egy kis ENSZ-ezést, Lázár János elment Bécsbe tanulmányútra, bedobtak egy mini rezsicsökkentést, no és szokás szerint Erzsébet-utalvánnyal édesgették magukhoz a nyugdíjasokat, hogy azért legyen némi pozitív üzenete is a kormányzati kampánynak.

Fotó: Twitter

Ezt követően következett azonban a Simicska Lajos médiabirodalmához tartozó Magyar Nemzet két cikksorozata, melyek egymással versengve követeltek első helyet a magyar közbeszédben. Fémkupakos Lajos máig értelmezhetetlen esete a kőgazdag milliárdos nővel, illetve a szarvasvadász miniszterelnök-helyettes skandináv kalandja a helikopterről lelógatott agancsos állattal. Nem mennénk bele a két ügy taglalásába, de az biztos, hogy a hosszú hétvégét permanens válságértekezlettel tölti a Fidesz vezérkara azt latolgatva, hogyan másszanak ki ez alól a szarkupac alól mihamarabb?         

És ami ennél is jobban aggasztja Orbán Viktort, hogy mi lehet még Simicska Lajos tarsolyában? Nem elég ugyanis valahogy kezelni Semjén és Kósa ügyeit, fel kell készülniük arra is, hogy Simicska médiái a választási hajrában jó alaposan megsorozzák még a Fideszt. A miniszterelnök fenyegetőzése már sokkal inkább ennek a lehetőségnek szól, mint az eddig elszenvedett sérelmeknek. Kérdés, hogy ha ennyire felkorbácsolják az érzelmeket a választások előtt a felek, melyik oldal számára hoz előnyöket. Vásárhely óta tudjuk, a magas részvételi arány az ellenzéknek kedvez, hiszen a Fidesz híveinek szavazataihoz nem kell háborús retorika, ők mindenképpen az urnákhoz járulnak.

Fotó: Szegedi Kattintós

Van azonban mintegy egymillió bizonytalan szavazó, akikről szinte senki sem tudja, hogy végül is az urnákhoz járulnak-e, és ha elmennek voksolni, melyik oldalt támogatják majd. Ha Orbán fenyegetni kezdi az ellenzéket, totális leszámolást hirdet minden ellenfelével szemben, az mozgósíthatja a bizonytalanokat is, és az nem feltétlenül a kormány érdekeit szolgálja majd. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha provokálni kezded a sápadtarcúakat a kocsmában, jó ha még négy kezet növesztesz magadnak, mert egyszerre 10 pisztoly csöve szegeződik majd rád.”

Különös svédcsavart vetett be a parlamenti választás kampányhajrájára a Fidesz, ugyanis már a skandináv országot is háborús övezetté nyilvánította a kormányhoz közeli média. A Migráns 1-esként elhíresült hírcsatorna azonban ezúttal (is) mellényúlt, ugyanis kiderült, hogy hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban azt a nőt, aki azt állította: azért jött haza északról, mert ott nagyon rossz a közbiztonság. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest ez sem tántorította el, hogy Skandináviába utazzon szarvast lőni nem kis ellenszolgáltatás fejében.

Fotó: index.hu

Nem jött be a helikopterezés Rogán Antalnak, Semjén Zsoltnak pedig végképp nem lesz a kedvenc járműve ez a propelleres közlekedési eszköz. A magyar kormány legújabb botránya ugyanis épp ahhoz a Svédországhoz kötődik, amelyről épp a napokban egy hazatelepülő nő mesélte letargikusan a közmédiában, hogy élhetetlenek már a körülmények a skandináv országban. A miniszterelnök-helyettes közben a hírek (fotók és videók) tanulsága szerint helikopterről terített le háziasított rénszarvast svédországi vadászatán, melyet ráadásul egy kormánytól zsíros megrendeléseket kapó vállalkozó finanszírozott. A kormánymédia persze próbálja üldözött vadként beállítani Semjént, ám a történet máris ráéget az egész fideszes elitre.

Mindeközben a közszolgálatinak csúfolt M1 nem tud letérni a habonyi útról, és a vásárhelyi vereség ellenére sem hisz az intő jeleknek.

Ráadásul valószínűleg tartogat még meglepetéseket a derék fővadász svédországi kalandozása. A történetet ugyanis az a Simicska Lajos médiabirodalmába tartozó Magyar Nemzet tálalja napi lebontásban, mely a választási kampányban apró méregkapszulákként adagolja a kormány meghatározó politikusainak és az Orbán-családhoz kötődő oligarchák kínos ügyeit. Nem véletlen, hogy a miniszterelnökkel a 2014-es választási győzelem után összekülönböző kegyvesztett pártpénztárnok médiatermékeiben jelennek meg a legkínosabb sztorik. Simicska és emberei még mindig túl sokat tudnak a Fidesz meghatározó figuráiról, így nem volt véletlen az a hiszti, amit Orbán közvetlen környezete levágott, miután Simicska „magával vitte” a nemzeti konzervatív sajtó legjavát, és a kormány legkritikusabb orgánumaivá tette a Magyar Nemzetet, a Heti Választ, a Lánchíd Rádiót és a Hír TV-t.

Mindeközben a közszolgálatinak csúfolt M1 nem tud letérni a habonyi útról, és a vásárhelyi vereség ellenére sem hisz az intő jeleknek. A folyamatos migránsozás mellett most kissé alábbhagyott ugyan a soroszás, de van helyette ENSZ-ezés. A propagandatévé közben kikukázott egy olyan magyar származású hölgyet (Natalie Contessa), aki arról beszélt a csatornának, hogy hogy az utolsó két-három évben tapasztalt közbiztonsági problémák kényszerítették rá, hogy elhagyja a skandináv országot.

A nő szavait nem csak Semjén Zsolt svédországi vadászportyái hiteltelenítik, de más szempontból is benézte az ügyet a közszolgálatiság álcája alatt működő kormányzati propagandatévé. A nő ugyanis 2016-ban már élt Budapesten, és nem is akárhol. Contessa az Anjou Házban, a Vár egyik legdrágább épületében lakott, ám a lakástulajdonossal folyamatos konfliktusa volt, mert a bérleti szerződés kikötései ellenére beköltöztette az édesanyját és a kutyáját is. A nőnek Svédországban is számos konfliktusa, sőt több ebből fakadó büntető ügye volt. A svéd hatósági dokumentumok arról tanúskodnak, hogy távozása előtt több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie több sértettnek, akik valamennyien svéd állampolgárok voltak. 

Fotó: mno.hu

Ebből is az következik, hogy a kormányzati propaganda nem válogat, ha valaki bő nyállal köpködi a migránsokat, és az egyre élhetetlenebb Nyugat-Európáról hadovál, akkor lehet rovott múltja is, illetve nem is kell alátámasztania az állításait tényekkel, tuti, hogy főműsoridőt kap a kormány kedvenc tévécsatornáin. Ez a meglehetősen torz szemlélet vezette Lázár Jánost is bécsi kirándulásán, és készített kis videót az élhetetlennek, piszkosnak és veszélyesnek titulált osztrák fővárosban. Olybá tűnik, mintha a kormány elhatározta volna, ezt a választást Ausztriában, Svédországban, és még ki tudja, a világ mely országában kell megnyernie. Semjén Zsolt svédországi vadászatát biztos nem ennek a célnak rendelte alá, de a sztorija valószínűleg nagyobbat szól majd, mint az onnan hazaköltöző migránsgyűlölő nőé. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet, hogy nagyot szól a puskád, de ha senkit nem találsz el vele, csak arra jó, hogy megtudják, melyik bokorban lapulsz.”

Néhány hónapja még a miniszteri bársonyszékeket osztogatták egymás között a kormánypárt meghatározó politikusai, most néhányuk fejében még az is megfordult, hogy akár az is megtörténhet, hogy be se kerülnek a Parlamentbe. Az ellenzék a lehetőségekhez képest jól hajrázik, ám az igazi kérdés az, hogy sikerül-e megegyezniük időben a visszaléptetésekről az esélyesebb jelöltek javára. A Fidesz mindeközben úgy viselkedik, mint egy elszabadult birodalmi lépegető, amely számára csak az a fontos, hogy minél nagyobb pusztítást végezzen a környezetében, így olykor olyan virágokra is rátapos, melyeket maga a kormánypárt ültetett.

Fotó: nepszava.hu

1. Bebikázott Békemenet. Évek teltek el Békemenet nélkül, és lassan elhittük, hogy már nem hisz régi csodafegyverében Orbán Viktor. A vásárhelyi időközi polgármester-választáson elszenvedett vereség után azonban reaktiválták a csodacsapatot, amely képes elővarázsolni az ország minden szegletéből azokat a tántoríthatatlan kormányhíveket, akik bármikor és bármiért odateszik magukat, ha Orbán Viktor hadba hívja őket. Most éppen nem tudni, hogy Soros György, a migránsok, esetleg az ENSZ ellen menetelnek, de az tuti, hogy egyfajta erődemonstrációnak szánja a miniszterelnök és stábja a március 15-i rendezvényt. Ha meg tudnak mozgatni 200-300 ezer embert, és azt a kormánypárti média felturbózza mondjuk félmillióra, akkor erőt adhat a kissé bizonytalanná vált Fidesz-tábornak az „egy a tábor, egy a zászló” vizuális megjelenítése a pesti utcákon. Ha azonban a vártnál kisebb lesz az érdeklődés az ingyenes buszoztatás ellenére is, akkor a Békemenet sem tud új lendületet adni a Fidesz kissé megfeneklett kampányának.

2. Osztódással szaporodó kamupártok. Már a második választást kell átélnünk úgy, hogy tehetetlenül nézzük a bőséges állami juttatásokra utazó úgynevezett kamupártok mohóságát. A Fidesz úgy alkotta meg az új választási szabályokat, hogy az lehetőséget adjon olyan pártok indulásának is, amelyek nyilván nem gondolják komolyan, hogy a semmiből érkezve, szervezet háttér és politikai tartalom nélkül akár egy százalékot is megcsípnek a parlamenti helyekért folytatott versengésben. Már az is bosszantó, hogy az összes negatív csúcsot megdöntő Munkáspárt él és virul, és minduntalan célba veszi Thürmer Gyula vezetésével a bűvös egyszázalékos célt, amely még zsíros állami támogatással kecsegtet, így néhány pártfunkcionáriusnak biztosít biztos megélhetést négy évre. Nos, a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy a választók komolyan vegyék a kamupártokat, így levakarjanak néhány száz ellenzéki szavazatot az ellenoldalról. Főként olyan helyeken segítettek ezeknek a bizniszformációknak, ahol akár 100-150 szavazat is eldönthet egy billegő körzetet.

3. Sógorozás. Miután a február 25-i hódmezővásárhelyi választási vereség kijózanító pofonként hatott az addigi kampányt tökéletesnek, de legalábbis kielégítőnek tartó kormánypárti vezérkarra, néhány napig normális pártnak tűnt a Fidesz. Ekkor ugyanis nyílt vita kezdődött arról, hogy valóban elegendő-e pusztán Soros György anyukáját szidni egy parlamenti választás kampányában, vagy esetleg a választóknak más üzenetekre is volna igényük? Aztán jött a központi utasítás, hogy tovább kell nyomni a negatív kampányt, sőt, feljebb kell csavarni a világ ellen folytatott küzdelmet, így bevonták az ellenséges erők körébe az ENSZ-t is. Lázár János - aki nagyot égett Hódmezővásárhelyen – úgy érezte, hogy a gyűlöletkampányt a határon túlra is ki kell terjeszteni, így elkészítette minden idők egyik legbénább városnéző videóját Ausztria fővárosában. Az üzenet egyszerű volt: Ha nem szavaztok ránk, akkor nálunk is fejkendős muszlim nők járkálnak majd az utcákon, és az eritreai utcaseprők nem tudják olyan tisztán tartani Bécs utcáit, mint nálunk a közmunkások. Nyilván kiakadtak a sógorok, de ez már kevésbé érdekelte Jánost, aki úgy érezte, hogy Bécsben kiköszörülte a vásárhelyi csorbát.

4. Rezsicsökkentés sebtiben.  Mivel nem készült forgatókönyv a Fidesz kampánycsapatánál arra az eshetőségre, ha nem lesz elég hatékony a migránsozás, sorosozás, Brüsszel ostorozása, a vásárhelyi „sajnálatos események” után gyorsan ki kellett találni valami pozitív üzenetet. Mihez is nyúlhattak volna, mint a 2014-ben jól bevált trükkhöz, az úgynevezett rezsicsökkentéshez, no és a nyugdíjasoknak is dobtak egy csontot Erzsébet-utalványok formájában. Ezúttal Orbán Viktor 12 ezer forintot adományoz olyan családoknak is, akik köszönik szépen, de ettől még biztos nem fognak a Fideszre szavazni április 8-án. A mostani könyöradomány értékéből az is sokat levon, hogy kiderült, a kormány a hatósági ár bevezetésével komoly veszteséget okozott a háztartásoknak, így a mostani 12 ezer forintos kompenzáció csak töredéke annak, amit megspórolhattak volna a háztartások, ha a szolgáltatók követik az energiaárak piaci mozgásait. Az is gyengíti a kormány gesztusát, hogy mindeközben nem tud leakadni arról a mantráról, amit a bevándorlás veszélyeiről ismételget az óriásplakátjain és a lakájmédiában, így a pozitív üzenetek teljesen másodlagosak maradnak ebben a negatív kampányban.

Fotó: 24.hu

5. Czeglédy Csaba az új Simon Gábor. A Fidesz képtelen elszakadni attól a sorvezetőtől, amely 2014-ben kétharmados győzelmet eredményezett számára. Akkor sokat hozott a konyhára az, hogy Simon Gábor MSZP-s politikust sikerült rendőrök kíséretében, kamerák kereszttüzében kihallgatásról kihallgatásra citálniuk. Most a szombathelyi illetőségű Czeglédy Csabával járatják el ezt a furcsa táncot, noha igazából azt sem lehet tudni, mi a vád ellene. Az ő esetében is nyilvánvaló, hogy a korrupciótól megcsömörlött magyar társadalomban erősítsék azt az érzést, mely szerint azok is lopnak, akik épp a tisztességtelen haszonszerzés miatt szeretnék leváltani a regnáló kormányt. A Fideszben tudják, hogy ha Czeglédy mutogatásával legalább néhány tízezer embert távol tudnak tartani a szavazóurnáktól, az már elegendő lehet számukra ahhoz, hogy továbbra se kelljen számot adniuk azokról a gyanús ügyekről, melyek az utóbbi nyolc évben borzolták az emberek idegeit. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha megvádolnak valamivel, ne védekezz semmivel, csak háborodj fel azon, amivel te vádolod meg az ellenségeidet. Előbb-utóbb senki sem fog a te bűneiddel foglalkozni, de az ellenségeidet a törzsi tanács elé idézik.”

Olyan helyzetben találta magát az egykori hódmezővásárhelyi polgármester, jelenlegi kancelláriaminiszter, melyben még soha nem volt politikai pályafutása alatt. Az időközi polgármester-választáson elszenvedett kormánypárti vereség után ugyanis Lázár Jánosnak vissza kéne kapaszkodnia a gödör széléről, de úgy tűnik, a nagy igyekezete ellenére egyre lejjebb dolgozza magát. Már a hódmezővásárhelyi kampányban is súlyos kommunikációs hibákat vétett, de az az ámokfutás, amit a vesztes voksolás után kezdett, már inkább szánalmas, mint eredményes.

Fotó: mno.hu

Vajon ki adta Lázár Jánosnak azt a tanácsot, hogy utazzon Bécsbe, borzongjon egy sort az utcán feltűnő fejkendős muszlim nők láttán, bő nyállal köpködje a sógorok fővárosát, szörnyülködjön azon, hogy az utcák koszosak, aztán tolja fel a fura városnézésről készült videóját a Facebook-oldalára? Ha maga Lázár agyalta ki ezt a tervet, az nagy baj, de ha valaki meggyőzte arról, hogy ezzel el tudja feledtetni a vásárhelyi fiaskót, az még nagyobb probléma. Ha ugyanis ez utóbbi történt, akkor már olyan tanácsadókra hallgat, akiknek fogalmuk sincs a különböző politikai kampánystratégiák hatásairól.

Induljunk ki abból, hogy Lázár a főnöke utasítására csavarta feljebb a migránsozás gombját, így gondolt egy merészet, átugrott a sógorokhoz, ahol nem csak beszélnek a gazdasági bevándorlókról és a politikai menekültekről, mint nálunk, de jelen is vannak mindennapokban. Lázár végig sem gondolta, hogy fekete és arab munkavállalók mellett számos magyart is megtalálhat, akik épp úgy az osztrák hétköznapok szereplői, mint a szíriai vagy eritreai menekültek. Azt sem gondolta végig, hogy Ausztria vonzerejét az mutatja, hogy a magas fizetések és életszínvonal reményében ott maradnak a külföldiek, és nem állnak tovább, mint például az az 1300 menekült, akiknek védett státuszt adott Magyarország, de 90 százalékok egyből el is hagyta az országot. És ugyanezt elmondhatjuk a letelepedési kötvények segítségével érkezett mintegy 20 ezer migránsról is.

Ki kellene végre mondani, hogy nálunk azért nincsenek afrikai vagy közel-keleti bevándorlók, mert nem vagyunk igazán vonzó célország számukra, így az is önámítás, hogy a déli határra épített kerítés, vagy a naponta visszautasított menekültkvóta miatt maradt Magyarország magyar ország. (Idézet Kövér Lászlótól.) Lázár videója épp azért ordas hazugság, mert azt bizonyítja, hogy nagyon messze vagyunk még Ausztriától, olyannyira, hogy a világ legszegényebb régióiból érkezők is csak azért állnak meg itt, mert első uniós országként itt kell menedékjogért folyamodniuk.

Lázár videójának van azonban egy olyan suttyó üzenete is, ami mellett nem mehettek el a sógorok sem szó nélkül. Azzal kampányolni ugyanis Magyarországon, hogy milyen szörnyű Ausztriában, nem igazán lehet máshogy jellemezni, hogy a miniszter egyszerűen elvesztette a józan ítélőképességét. Mit szólna hozzá Lázár vagy Orbán, ha egy osztrák politikus (a kormány második embere!) eljönne Budapestre, netán Hódmezővásárhelyre, és lehangoló zene kíséretében azt dörmögné, hogy ha nem szavaztok rám, nálunk is ilyen szar lesz, mint ezeknél a szerencsétlen magyaroknál. Körülbelül ezt próbálta lenyomni most az osztrákok és magyarok torkán is a kancelláriaminiszter. Szijjártó Péter már nyerítene dühében, és kiadná a jelszót: Stop Ausztria!

Lázár most érzékelhetően elvesztette a fonalat, aminek már a vásárhelyi kampányban is számos előjelét adta. A mindig cinikus vigyorral az arcán nyilatkozó, a nyilvánosságot láthatóan élvező Lázár már szülővárosában is habitusától idegen dolgokat művelt az elmúlt hetekben. Pártfogoltja ellenfelét leszólta, fenyegetőzött, és a korábbiaknál is durvább szavakkal gyalogolt a közmunkások lelkébe. Igazi kontraproduktív negatív kampányt vezényelt le Vásárhelyen, és amikor ennek csúfos vereség lett a vége, még elkövette azt a hibát is, hogy a vesztes éjszakán alig engedte szóhoz jutni az igazi vesztes Hegedűs Zoltánt. Ő idegesen hárított, magyarázkodott, és ezzel ráerősített arra a gyanúra, hogy ez a választás tulajdonképpen Lázárról szólt, és nem a Fidesz valódi polgármester-jelöltjéről. Néhány nap múlva elment pálinkázni Apátfalvára, ahol azzal riogatta a gazdákat, hogy visszajönnek a komcsik, és elvesznek mindet tőlük, talán még a padlásokat is lesöprik. Ez a duma korábban sem jött be, de a java ezután következett.

Fotó: hirtv.hu

Jött ugyanis a bécsi kirándulás, a horrorvideó, majd a fura kis élménybeszámoló törlése a Facebook-oldaláról. (Azóta ismét feltették, mert igény volt rá.) Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mindig magabiztos miniszter kezd szétcsúszni, hiszen nyilván az motoszkál a fejében, hogy akár az a csúfság is megeshet vele, hogy április 8-án nem szerez egyéni mandátumot a hódmezővásárhelyi és makói választókörzetben. És az tényleg nagy blama lenne neki, hiszen csak listáról jutna a Parlamentbe, ami jóval kiszolgáltatottabbá tenné Orbán Viktor előtt, mintha egyéniben hozná a körzetét. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Az a harcos, aki elhiszi magáról, hogy soha nem esik le a lóról, előbb-utóbb csúnyán fejre fog állni.”    

Egészen abszurd helyzetet teremtett a Fidesz a választási törvény módosításával, amelynek rendelkezései kizárólag azért születtek, hogy a kormánypárt érdekeit szolgálják az országgyűlési voksolásokon. Mint megszokhattuk, pénz nem számít, csak az a lényeg, hogy a lehető legtöbb akadályt gördítsék az ellenzék elé annak érdekében, hogy a Fidesz megtarthassa 2010-ben megszerzett hatalmát. A pénznyelő választási rendszernek a kormány számára legkevésbé hatékony, ám egyik legdrágább eleme az úgynevezett kamupártok pénzelése, melyekről már az első pillanatban tudni lehet, hogy vagy önmagukat, vagy a kormánypártot szolgálják.

Fotó: nepszava.hu

A semmiből jönnek az egészen meghökkentő nevű és hátterű kamupártok minden országgyűlési választás előtt, aztán, amilyen gyorsan érkeztek, olyan sietséggel el is tűnnek. Egy részük tudatosan olyan nevet választ, amely hasonlít valamelyik ellenzéki párt hivatalos elnevezéséhez, más részük viszont már megnevezésükben is demagóg üzenetet hordoznak. Ilyen például a Hajrá Magyarország!, Családok pártja, Tenni akarás mozgalom. Stb.

Ráadásul a Fidesz úgy egyengeti ezeknek a kriptopártoknak az útját a választáson való indulásokhoz, hogy megcsúfolja a demokrácia alapelveit. Ezek a tömörülések ugyanis nem tettek le semmit az asztalra az előző választási óta, nincs programjuk, országos hálózatuk, de még ideológiát is csak nyomokban fedezünk fel a bemutatkozó röplapjaikon, ha egyáltalán pénzt és energiát öltek a kampányolásba.

A legtöbb ilyen bizniszpárt azonban nem törte magát azzal, hogy összetett mondatokba vagy egyszerű jelszavakba foglalják elképzeléseiket a jövőt illetően. Egyszerűen megszerezték az egyéni induláshoz szükséges 500 aláírást, és már rajta is voltak a választható jelöltek listáján, amivel persze nem kis állami támogatás is jár. A Fidesz a 2014-es választás előtt eltörölte a kopogtató cédulákat, melyek funkcióját lehetett vitatni, ám épp az volt az értelme ennek a rendszernek, hogy egy választópolgár csak egy jelölt indulását támogathassa, így a közpénzen nyerészkedni igyekvő kis pártok elvéreztek már a cédulák begyűjtésekor.

A Fidesz számára azonban az a fontos, hogy minél több ellenzéki szavazat vesszen el a pártok sűrű erdejében, mert így is csökkenthetik saját politikai bukásuk esélyeit.

Most azonban tort ül a látszatdemokrácia, ugyanis soha nem látott mennyiségben gyűjtöttek támogató aláírásokat a kamupártok. Ez épp annak köszönhető, hogy egy polgár akár 30 jelöltet is ajánlhat aláírásával, amitől aztán vérszemet kaptak az ingyen pénzen nyerészkedők. Nem véletlen, hogy sokszor 4-5 ajánlószelvénnyel a kezükben járták a háztartásokat az aláírásgyűjtők, és gyaníthatóan nem ingyen végezték el a feladatot. Azok ugyanis, akik megszerezték az induláshoz szükséges 500 aláírást, többmilliós állami támogatásban részsülnek, amiből aztán ki tudják fizetni az „aktivistáikat”.

Többször megírtuk már, hogy a Fidesz célja, hogy bohózatot csináljon a demokrácia ünnepéből, az országgyűlési választásokból. Ezt a célját már el is érte a komolytalan jelöltállítási procedúrával, és azzal, hogy fejtörést okoz majd azoknak a szavazóknak, akik kevésbé jártasak a magyar politikai paletta pártjainak megkülönböztetésében. Most ugyanis úgy tűnik, átlagosan legalább 15 jelölt kerül fel a szavazólapokra, melyek közül várhatóan csak 3-4 mögött lesz valós párt, politikai tartalom, vagy bármiféle üzenet. Így lényegében olyan embereknek adja meg szinte automatikusan a megmérettetés jogát a jelenlegi jogszabály, akik talán annyira sem tájékozottak a közügyekben, mint a rájuk szavazó polgárok.

A Fidesz számára azonban az a fontos, hogy minél több ellenzéki szavazat vesszen el a pártok sűrű erdejében, mert így is csökkenthetik saját politikai bukásuk esélyeit. Az egyfordulós szavazás bevezetése óta még az a kompenzációs esély is elveszett, hogy a második fordulóban a talpon maradt három jelölt döntse el egymás között, kit illet a parlamenti mandátum. Ekkor ugyanis a kis pártok, de legfőképpen a kamupártok már nem kavartak be a képbe, így elég világos kép alakult ki arról, milyen politikai erőt támogat leginkább az adott körzet.

Fotó: mno.hu

Azonban, ahogy 2014-ben sem hozott komolyabb előnyöket a kormánynak a méregdrágán működtetett, és a kamupártoknak kedvező rendszer, így most sem várható, hogy nullákat vakarjanak majd le az ellenzékre leadott szavazatokból ezzel az eléggé átlátható sumáksággal. Ez a rendszer is a választók lebecsülésére, értelmi szintjük alábecsülésére épül, ahogy a Fidesz politikai kommunikációja általában ezt a szemléletet veszi alapul. Aki ugyanis le akarja váltani Orbán Viktort és csapatát április 8-án, az megkeresi magának a körzetben legesélyesebb ellenzéki jelöltet valamint azt a pártlistát, amelyikben leginkább bízik, és nem érdekli, hogy 15, 20 vagy 30 sort kell áttanulmányoznia ehhez. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja „A bölényhúst sokáig kell sütni, de sokkal jobb az íze, mint a gyorsan elkészíthető üregi nyúlé.”   

Miközben a miniszterelnök veje és barátai uniós pénzekből gazdagodtak, a kormány hivatalosan szabadságharcot vívott az Európai Unióval. Miközben naponta elutasították a menekültkvótát, titokban ugyanannyi migránst fogadott be a kormány, mint amennyit a kvóta előírt. Miközben muszlimellenes jelszavakat skandált a kormány propagandagépezete, gyanús arab üzletemberekkel üzletelt a kormányfő legszűkebb köre, a letelepedési kötvénybiznisznek köszönhetően pedig szinte bárki magyar és uniós állampolgársághoz jutott, akinek volt legalább 100 millió forintja erre. Mi ez, ha nem a cinizmus országlása? Egy olyan államban, ahol a kormánypárt legfőbb célja, hogy az emberekkel megutáltassák a politikát, már csak egy megoldás maradt: a cinikus, hataloméhes, mohó politikusok elzavarása.

Fotó: napi.hu

 „Az ellenségeskedés vonásából sohasem hiányzik az a tulajdonság, mely szerint az ilyen osztály vagy az ilyen nép önmagát különösképpen kiválónak érzi, saját szellemét kiválasztottnak hirdeti, és másokról csak rosszat tud mondani. Az ellenségeskedés növekedésének lehetősége és veszélye abban rejlik, hogy az emberek többnyire csak egyes főkolomposokra hallgatnak, akik saját ellenséges lelkületük és érdekük parancsára mások ellenségeskedését csak szítani és fokozni igyekeznek…Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek nem alkalmasak vezetésre és a kultúra előmozdítására.”

Ennél pontosabban kevesen fogalmazhatták meg az Orbán-rendszer lényegét, pedig e sorok írója már több mint nyolcvan éve halott. Alfred Adler, az individuálpszichológia megalkotója Emberismeret című művében jellemezte így azokat a vezetőket, akik a legrosszabb emberi ösztönökre építve építették fel elnyomó rendszerüket. Adler már a 20. század elején tisztában volt azzal, hogy az autokrata vezetőknek mindig kell találniuk olyan ellenségeket maguknak, akik ellen felsorakoztathatják saját híveiket, harci lázban tarthatják az őket támogató tömeget. Erre az ősi ösztönre építve jöttek létre a világ legsötétebb elnyomó rendszerei, de ugyanez a mechanizmus okozta a vesztüket is.

Nem akarjuk Orbán Viktor pszichológiai karakterét megrajzolni, hiszen, ez a szakemberek dolga, ám az nyilvánvaló egy egyszerű szemlélő számára is, hogy az ország jelenlegi miniszterelnöke a hatalom megszerzésére és megtartására csak egyetlen módszert ismer: a mások ellen felizzított gyűlölet energiáinak saját céljaira való felhasználását. Egyszerűbben fogalmazva, ő nem hisz az építkezésben, csakis a rombolásban, a társadalom megosztásában, az legsötétebb emberi ösztönök felszínre hozásában. Ha a fenti Adler-idézet utolsó mondatára gondolunk, akkor egyértelmű, hogy Orbán Viktor bukása kódolva van ebben a rendszerben.

Kérdés, hogy mikor kéri ki magának a magyar nép azt, amit a sorsáról döntő politikai elit művelt vele az utóbbi nyolc évben? Ha megszokja a társadalom, hogy kiskirályok irányítsák az életüket, hogy a politikusok ne őket szolgálják, hanem ők szolgálják a politikusokat, ha közpénzből bármilyen átlátszó hazugságokat lehet tényként állítani, akkor még elég sokáig pusztít a mostani kormánypárt szellemi tatárjárásával. Egyértelmű ugyanis, hogy a kormányt lényegében feltétel nélkül támogató kisebbség erőlteti rá az akaratára arra a többségre, melynek egyik fele még lázad a fennálló rend ellen, a másik fele viszont néma és közömbös, és úgy tűnik már beletörődött abba, hogy ismét egyetlen politikai erő határoz a sorsáról, akárcsak 1990 előtt.

Ha az Orbán-rendszer képes elfogadtatni velünk azt, hogy az állam bármikor elsíbolhatja a magán-nyugdíjpénztári vagyont, a politikusokhoz dörgölőző oligarchák lényegében bárhol, bármit megszerezhetnek maguknak, hogy miniszterek röpködhetnek a fejünk fölött helikopterrel, hogy rezsicsökkentés fedőnéven lényegében hatósági árszabályozást vezetnek be, ami előnytelen a fogyasztóknak, hogy olyan választási szabályozókat vezetnek be, mely csak és kizárólag a kormánypárt érdekeit szolgálja, hogy az elvileg független ügyészség lényegében falaz a politikai elitnek, valamint, hogy a közpénzt kezelő nemzeti bank saját alapítványaiba öntsön százmilliárdokat, akkor tényleg hosszú böjtre kell számítaniuk, akik bíztak a polgári demokrácia erejében.

Fotó: hvg.hu

Azonban egy hete olyan dolog történt Hódmezővásárhelyen, aminek hallatán felkapták a fejüket a legelfásultabb polgárok is. Egy ősi fideszes fellegvárban mondtak nemet mindarra az emberek, amiket fent felsoroltunk. Képletesen elzavarták a város hűbérurát, Lázár Jánost, aki kezdte jobbágyokként, sőt zsellérekként kezelni őket. Ez a választás mutatta meg legélesebben, hogy nem lehet az embereket sem ostobának, sem szolgalelkűnek, sem gyávának tartani. A vásárhelyiek azt üzenték az ország többi településének, hogy még nem üresedtek ki teljesen a demokrácia intézményei, még tudunk a saját erőnkből változtatni, és a hatalom erre semmi más választ nem tud adni, minthogy magasabbra emeli a gyűlölködés fáklyáját. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak a hülye indián vezeti le azzal a dühét, hogy megiszik egy üveg tüzes vizet, az okos indián hazaviszi a felét, mert tudja, hogy holnap is lesz min bosszankodnia.”  

Egyszerűen nem tud leakadni a Fidesz a migránsozós retorikáról, hiába ismerték be a vásárhelyi vereség után, hogy valami nincs rendben ezzel a választási stratégiával. Nagyon úgy néz ki, hogy Orbán Viktor szélsőségesen idegengyűlölőnek tartja saját népét, amit most már kezd kikérni magának az ország nagyobbik fele. Szijjártó Péter ötletére most éppen az ENSZ-nek megy neki a kormány, ami már tényleg az elmebaj határait súroló ötlet. Ez minden, csak nem pozitív üzeneteket közvetítő választási kampány. Ők tudják!

Fotó: hvg.hu

A magyar kormány nem csinál egyebet, mint átcímkézi azt a bokszzsákot, amit három éve püföl rendületlenül. A Fidesz úgy tűnik, nem értette meg, hogy a vásárhelyi választók nem egészen egy hete azt üzenték nekik, hogy Stop Lázár! A bicikli túltolásában jeleskedő kormánypárt azonban képtelen elszakadni a korábban megírt választási forgatókönyvtől, aminek lényegében egyetlen fő üzenete van: Ahogy közeledik április 8-a, egyre durvábban kell migránsozni. Hiába figyelmeztettek a kormány holdudvarához tartozó megmondó emberek, hogy ez kevés lesz, ők most az előzetes terveknek megfelelően éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetét vették célba.

Nehéz lesz az ENSZ-t, mint egy Soros György által irányított szervezetet bemutatni, de a Fidesz nem ismer lehetetlent. Képtelenségeket állít a nemzetközi szervezet tervezetéről, új plakátkampányukban pedig egyetlen rövid mondatba sűrítették az Orbán-kormány hazugsággyárának esszenciáját. Az ENSZ ugyanis kezelni akarja a menekültválságot, és nem fokozni, ugyanakkor tényleg úgy gondolja (ahogy az a kormányzati plakáton is olvasható), hogy a nemzetállamok döntsenek saját menekültpolitikájukról. Egyszóval, már az is baj, ha egy nemzetközi szervezet a nemzeti szuverenitást hangsúlyozza fontos kérdések meghozatalában.

Ehelyett a Fidesz kampány arra utal, mintha az ENSZ békefenntartókat akarna küldeni hazánkba, akiknek elsődleges feladata a kerítés lebontása, majd a migránsok átkísérése a zöldhatáron, hogy aztán kényelmes otthonaikba kísérjék őket, melyeket már ki is alakítottak Kiskunlacháza határában. Az egész kampány olyan sunyi célozgatásokra épül, akárcsak Soros György esetében, amikor a halálra rémített emberek fantáziájára bízták, mi mindenre képes amerikai milliárdos, hogy tönkretegye az életünket. Nem nehéz azonban megjósolni, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségét csesztető kampány is hasonló érzelmi hullámokat kelt majd, mint a Stop Soros őrület. Lesz, aki kikéri magának ezt az elemi iskolások számára gyártott összeesküvés-elméletet, más meg rohan, és szavazatával megvédi Orbán Viktort a vérszomjas ENSZ-től.

Ha már az Egyesült Nemzetek Szervezetét is móresre akarja tanítani Orbán Viktor, akkor tényleg nem lehet más célja, mint megszerezni a világ fölötti uralmat, aztán pedig hadat üzenni a klingonoknak.

Ha Fidesz nem akarja, hogy bohózatba fulladjon a kampánya, akkor fel kéne hagynia a plakátokon, állami reklámokban gerjesztett félelemkampánnyal, és végre valamit mondania kéne a választóknak arról, mit szándékozik kezdeni ezzel az országgal a következő négy esztendőben. Azzal ugyanis, hogy minden nyilvános vitától látványosan távol maradnak a kormánypárti politikusok, érdemben nem reagálnak a korrupciós vádakra, nyílt hadüzenetként értelmezik, ha valaki egyáltalán elindul a jelöltjükkel szemben (lásd: Márki-Zay Péter) egy választáson, lényegében megerősítik azt a gyanút, hogy nincs koncepciójuk arra, miként oldhatnák meg Magyarország valós problémáit.

 Fotó:pestisracok.hu

Pedig már jobboldali publicisták is arra figyelmeztetnek, hogy a választók értelmi képességeinek lebecsülése, az ellenzék impotenssé nyilvánítása, az erő öncélú fitogtatása erősen visszaüthet április 8-án. Ahelyett, hogy megfogadnák a sajátjaik tanácsait, most kardot rántanak, és nekirontanak az ENSZ-nek, ami még kevésbé értelmezhető ellenfél, mint amilyen Soros György volt. Ha már az Egyesült Nemzetek Szervezetét is móresre akarja tanítani Orbán Viktor, akkor tényleg nem lehet más célja, mint megszerezni a világ fölötti uralmat, aztán pedig hadat üzenni a klingonoknak. Közben viszont az a helyzet, hogy még Hódmezővásárhelyt is elvesztette. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nincs annál szebb, mint amikor azt álmodod, hogy a törzsfőnök lányával alszol egy ágyban, de nincs annál rosszabb, mint amikor arra ébredsz, hogy a büdös kutyád nyalogatja az arcodat.”