A kormány nem adja fel a menekültek ellen indított hadjáratát, hiába kontráztak sikeresen a vastagbőrű kétfarkú kutyák. A hírek szerint készülnek a menekülteket riogató óriásplakátok 2.0-ás változatai, melyekről szép magyar emberek néznek majd le ránk, és biztos megspékelik a fotókat néhány bölcs tanáccsal is. A Szegedi Kattintós óva int attól, hogy adófizetők újabb millióit öljék bele ebbe a hisztériába, inkább ad néhány tippet, hogyan lehetne értelmesen kihasználni a migránsok tudását és munkaerejét, ha már egyszer itt rekedtek, mint légy a ragacsos papíron.

Fotó: dalyszeged.hu

1 Pintér Sándor már elintézte, hogy a dolgozó migráns legyen a jó migráns, így mi lényegében csak továbbfejlesztettük a belügyminiszter elképzelését. Az ideiglenesen hazánkban tartózkodó menekülteket ugyanis nem egyszerűen közmunkára lehetne fogni, de egyenesen rájuk kéne bízni a déli határszakasz kerítésének építését. Pikáns lenne, amikor Abdul küldené haza az sms-t Aleppóba, hogy „Ne indulj tesó, épp most építem a négyméteres kerítést, hogy el ne vedd a munkámat!” A munkálatok gyorsan haladnának, hiszen aki jól végzi a dolgát, annak gyorsított menekültügyi eljárás járna, és a sztahanovisták korábban hagyhatnák itt szép hazánkat.

2. Van egy másik hatékony módszer is a magyar-szerb határ védelmére, melyben oroszlánrészt vállalhatnának a menekültek. Mivel a migránsok között bőven akadnak, akik beszélik a törzsi nyelveket, Bangladestől Koszovóig össze lehetne szedni egy népes csapatot, melynek tagjai urdu, pastu, tadzsik, hazara, üzbég, arab, albán és még ki tudja, milyen nyelveken beszélnek. Be kell ültetni őket egy határ mentén járőröző autóba, melyből mindenki a maga nyelvén kiabálná egy megafonba az olyan elrettentő mondatokat, mint például: Menjetek tovább Ukrajnába, az jobb hely!" „Ide ne gyertek, mert nem adják a munkájukat!” „Eszetekbe ne jusson átjönni a határon, itt egykulcsos adózás van, és az egészségügyből kivonják a pénzt.” „Itt nincs munkanélküli segély, csak álláskeresési támogatás, az is csak az éhhalálhoz elegendő.” Itt vasárnap zárva vannak a boltok." „Ha eddig azt hittétek, hogy nem kell tisztelni a magyarok kultúráját, akkor tévedtetek.” „Itt mindenki annyit ér, amennyije van.” „Itt mindenki azt hiszi, hogy tudtok magyarul.” Ez egy olyan ország, ahol minden további nélkül el lehet adni 150 milliárdnyi fiktív kötvényt.” Ha ennek hatására sem fordulnak vissza a menekültek, akkor megérdemlik.

3. Létre lehetne hozni a magyar idegenlégiót. Hende Csaba személyesen válogatná ki a menekültek közül azokat, akik jól mutatnának a magyar katonák mundérjában, és a francia idegenlégió mintájára egy olyan elit katonai egységet lehetne toborozni pastukból, kurdokból, szomáliaiakból, koszovóiakból vagy pakisztániakból, amelynek híre menne a világban. A vezényszavakat persze megtanulnák magyarul, és a tisztjeik is magyarok lennének, akik a kiképzés alatt folyamatosan szívatnák őket, latrinákat ásatnának velük, szögesdrót alatt kúszatnák a kopaszokat, aztán meg jöhetne az éleslövészet a magyar pusztában. Ha pedig vége a kiképzésnek, el lehetne küldeni ezt a légiót harcolni az Iszlám Állam ellen, így tennénk eleget a NATO felé fennálló kötelezettségeinknek. Visszaküldenénk őket oda, ahonnan elmenekültek.

Felcsendülhetne például az Omega együttes Gyöngyhajú lány című slágere egy etióp gospel kórus előadásában, de a mesterhármast is megidézhetné egy szír, afgán és libériai férfiakból álló trió.

4. A migránsokat a hiedelmekkel ellentétben fel tudná szívni a munkaerőpiac is, hiszen éppen a napokban panaszkodtak a dunántúli vendéglősök, hogy nem maradtak itthon jó szakácsok, pincérek, szállodai dolgozók. Biztos van a migránsok között jó szakács, aki például isteni curry-s lángost tud sütni, vagy felszolgáló, aki egyszerre négy tálcával tud egyensúlyozni, esetleg takarítónő, aki fényesre tudja sikálni a szállodai budikat. A vállalkozók pici pénzből dolgoztathatnák őket, és a migránsoknak addig sem kéne szoronganiuk a szűkös menekülttáborokban.

5. Hasonló szerepet szánnánk a saját menekültjeinknek, ha lehetőséget adnánk a hazai oligarcháknak, hogy válasszanak közülük személyzetet maguknak. Milyen csábítóan hangzana, ha vihetnének maguknak a táborokból szakácsot, lovászinast, kertészt, bébiszittert, inast? Két oligarcha felesége például így beszélgethetne egy álmos vasárnap délutáni teázáson:

- Marika drágám, neked már van pakisztáni szakácsnőd?

- Nincs még, csak egy etióp cipőpucolót sikerült eddig szereznie a férjemnek.

- Jolika mondta, hogy nagyon jól takarítanak a jezidi nők, és szépen pucolják a lovakat a pastu férfiak.

- Nekem inkább egy bébicsősz kéne. Szerinted egy bangladesi lány megtenné?

- Szerintem inkább egy jemenit válassz, azok sokkal családcentrikusabbak.

- Felszolgálónak mindenképpen eritreai vagy szomáliait ajánlok, jól áll rajtuk a szmoking, és keveset esznek.

Fotó: hir24.hu

6. A magyar sportot is meg lehetne erősíteni néhány tehetséges bevándorlóval. Ott vannak a kenyaiak, szomáliaiak, etiópok, ugandaiak, akik jó hosszútávfutók, a pakisztániak meghonosítanák nálunk a krikettet, lökést adnának a lovaspóló sportunknak, az irakiak között pedig sok a mesterlövész, a bangladesiek gyeplabdáznának, az elefántcsont partiak pedig erősítenék a magyar focit. A magyar jégkorong-válogatottnak ugyan nem lenne sok haszna ebből, de a jégfelújításban segédkezhetne néhány tucat szíriai.

7. És végezetül itt a mindenkit megérintő utolsó javaslatunk. Rendezzék meg a Migráns Születik (esetleg Megamigráns) vetélkedőt, melyet a nemzeti együttműködés jegyében a közszolgálati tévé és a kereskedelmi csatornák is közvetítenének. Felléphetnének a menekültek saját népzenéjükkel, arabos hip hop-pal, díszmagyarban szavalhatna Petőfit egy kurd kisgyerek, egyhúros hegedűn játszhatna Bartókot az afgán öregember, és parodizálhatná Fekete Pákót egy nigériai énekes. Felcsendülhetne például az Omega együttes Gyöngyhajú lány című slágere egy etióp gospel kórus előadásában, de a mesterhármast is megidézhetné egy szír, afgán és libériai férfiakból álló trió. Ez lenne minden idők legnézettebb tehetségkutató műsora Magyarországon. A zsűriben ott ülne Alföldi Róbert, Szikora Robi, Eszenyi Enikő, Fásy Ádám, Soma, Gianni, Caramel és Joshi Bharat. A győztes magyar állampolgárságot kapna, melyet személyesen Kövér László adna át.

Frédi és Béni

Egészen komoly irodalma van már az Orbán Viktor által közkinccsé tett dakota közmondásoknak, de az utóbbi időben mintha hanyagolta volna a miniszterelnök ezt az igazán népszerű műfajt. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a dakota nép bölcsessége fogyott el, a Szegedi Kattintós bemutat tizenhárom vadonatúj darabot, melyek olyan szellemesek, hogy azonnal óriásplakát után kiáltanak. Nincsenek azonban illúzióink, ezek a bölcsességek soha nem kerülnek az utcákra, és nem fogják elhagyni a miniszterelnök száját sem, mert ugye komoly időket élünk, és ilyenkor nincs helye a poénkodásnak. Azért próbáljuk meg!

Fotó: book-of-true.com

1. Ha jó sajtót akarsz magadnak, nyilazz le minden indiánt, aki rajtad kívül írni tud.

2. Ahhoz, hogy elszívd a békepipát, nem kell elvenned mások trafikját.

3 Ha kevés a sátor az indiánfaluban, akkor ne stadiont építs a törzsednek.

4. Ha a törzs rád bízza a pénzét, sose tudják hová nézel, és legyen annyi pötty a popsidon, mint a dakota gyerekeknek.

5. Aki „Á”-t mond, mondjon le.

Fotó: antivirus.blog.hu

6. Ha a paraindiánok főnöke vagy, ne keverj a többiek krumplilevesébe szárított kutyakakit, mert a fejedre fogják önteni.

7. Ha szögesdrótot csavarsz a csuklódra, ne akard megvakarni a feneked, mert fájni fog.

8. Attól, hogy indián vagy, még nem biztos, hogy jár neked kaszinókoncesszió.

9. Ha döglött lovon ülsz, az valószínűleg Overdose.

10. Ha Magyarországra jössz, nem veheted el Kiszel Tündét!

11. Ha a törzsfőnök hátában felejtetted a tőrödet, ne kérj tőle kölcsön új tomahawkra!

12. Attól, hogy lefújod a szomszéd törzset paprika spray-vel, még nem fogják megkedvelni a paprikás csirkét.

13. Attól, hogy a dakoták törzsfőnöke vagy, nem kell mindig pávatáncot járnod!

Frédi és Béni

A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint jelentősen nőtt azok száma, akik elutasítják a boltok többségének vasárnapi zárva tartását. Ezen azért nem kell meglepődni, mert eleve tudni lehetett, hogy nincs igazán társadalmi támogatottsága az elképzelésnek, ideológiai alapon pedig nehéz a keményen vásárló emberek beidegződéseit felülírni. Az elutasítás erősödése ugyanakkor figyelmeztető jel a Fidesznek és a főkolompos KDNP-nek, hogy manapság már csak az olyan erőszakos kampányok tudják némiképp elfogadottá tenni az intézkedéseiket, mint amilyet menekültügyben folytattak.

   Fotó: csepeliek.blog.hu

1. Az emberek beidegződéseit nem lehet az egyik napról a másikra átszabni. Ha valaki szeretett vásárolni vasárnap, az meg is tette ezt az utóbbi húsz esztendőben, és nem látja különösebb okát, hogy ezt miért nem teheti meg idén március 15-e után is. Ha ufók szállták volna meg hazánkat, akiknél szakrális tilalom alá esik a vasárnapi vásárlás, akkor talán nagy duzzogva belenyugodnánk a sorsunkba, de az ufók maradtak a fenekükön, csak Semjén Zsoltnak és Harrach Péternek bizsergett valami az agyában, úgyhogy az egésznek semmi ésszerű magyarázata nincs. A költségvetésnek inkább vesztesége van belőle, mint nyeresége, nekünk pedig csak a bosszúság marad, amikor vasárnap délben jut eszünkbe, hogy épp most zárt be a környék egyetlen nyitva tartó boltja.

2. Az Orbán-kormány regnálásának öt esztendeje alatt az élet számos területét átszabták, úgyhogy a boltbezárással már kissé túltolták a biciklit. Az ötletszerű adók bevezetésétől kezdve az útdíjak kaotikus bevezetésén át a nemzeti trafikok rendszerének kialakításáig sokat bosszankodtunk már pártunk és kormányunk ötletességén, így a vasárnapi sztornó lélektanilag a legrosszabbkor jött. Mivel maguk az érintettek sem repestek a boldogságtól, hogy szabaddá vált a vasárnapjuk, a törvényhozók indoklása is öncélúvá vált. Az persze jó lenne, ha a kereskedelemben dolgozóknak is lenne szabad vasárnapjuk, de ugyanezt nem lehet megadni a tűzoltóknak, mentősöknek, rendőröknek, ápolónőknek, taxisoknak, és még sorolhatnánk, így a nagy keresztényi együttérzés nem igazán hiteles a törvényalkotók részéről. Szóval, már az indoklás is gyenge lábakon állt, nem beszélve arról, hogy ezek a kilógtak, mint azok a bizonyos lólábak.

Ahogy egy ősi dakota közmondás mondja: Ha belefingasz a ventilátorba, gyorsan szellőztess ki, mert különben mindenki rajtad fog röhögni.

3. Mert ugye kétségtelen, hogy az egésznek az volt az egyetlen mozgatórugója, hogy helyzetbe hozzák a magyar áruházláncokat, elsősorban a CBA-t a gonosz, kizsákmányoló multik ellenében. A CÖF-ös gyökerekkel rendelkező Baldauf László és a Lázár testvérek érdekeltségébe tartozó áruházlánc igyekezett legnagyobbat kaszálni a rendelkezésen, de a keményen dolgozó magyar emberek nem igazán kultiválják az urizáló, böszmeségeket nyilatkozó oligarchákat, így a CBA iránti elkötelezettség még a fideszesek körében is apadni látszik. Ma már úgy néz ki a képlet, hogy aki támogatja a vasárnapi boltbezárást, az támogatja a CBA-t, és nagy valószínűséggel elkötelezett kormánypárti szavazó. És mint tudjuk, ez utóbbiakból egyre kevesebb van hazánkban. Az egész ügy ideológiai alapokról indult, és oda is tért vissza. Pedig ennek a vitának szakmai alapokon kellett volna zajlania. De vita, az nem volt.

   Fotó: iveszprem.hu

4. Ráadásul itt a szabadságok cunamija, mindenki nyomul a Balatonra, fürdőhelyekre, ellátogat a rokonokhoz, ismerősökhöz. A szabadság alatt az emberek többet vásárolnak, mint a szorgos munkával töltött hétköznapokon, de ahogy járja az országot az ember, mindenütt ezzel az értelmetlen korlátozással találkozik. A saját lakhelyén az emberek már megtanulták, hol találnak vasárnap is nyitva tartó boltot, ám idegenben csak nyomozzák ezeket. Nagyon dühítő tud lenni, ha netán egy másik településre kell átruccanni két kiló kenyérét. Tény, az emberek szeretik a kiszámítható dolgokat, főleg a szabadságuk ideje alatt, amikor nem szeretnek feleslegesen idegeskedni, időt és energiát pazarolni arra, hogy beszerezzék a legszükségesebb árukat. Nem szeretjük, ha belepiszkítanak a magánszféránkba, és a családi bevásárlás bizony ebbe a kategóriába tartozik, mint ahogy az is, hogy melyik televíziós csatornát szeretnénk nézni, de ebbe most ugyanúgy bele kíván szólni a kormány, mint a vásárlásba. Az eredmény nyilván ugyanaz lesz: ösztönös elutasítás. Ahogy egy ősi dakota közmondás mondja: Ha belefingasz a ventilátorba, gyorsan szellőztess ki, mert különben mindenki rajtad fog röhögni.

A görögök csődje sok dologra figyelmeztet bennünket. Egyrészt, ne rendezz olimpiát, ha nem elég erős hozzá a gazdaságod, másrészt az EU pénzből szőtt álmok gyorsan elszállnak, harmadrészt az államadósság nem játék. Jelenleg kedvező a gazdasági klíma térségünkben, ezért sem érezzük olyan nagy gondnak a görögök izmozását a hitelezőkkel, de ha ez a helyzet megváltozik, mi is nagy bajba kerülhetünk. A Szegedi Kattintós igyekszik összeszedni azokat az okokat, miért csak káprázat a magyar gazdaság nagy hasítása.

                   Fotó: mtvhirado.tumbir.com

1. A legegyértelműbb ok az, hogy a gazdaság nem dübörög, legfeljebb csoszog. Messze nem szárnyaltuk túl a válság előtti mutatókat, a tartósnak nevezett gazdasági növekedés ebben a mértékben nem folytatható, amit a 2016-os költségvetés mérsékelt prognózisa is alátámaszt. Elég egy rossz év a mezőgazdaságnak, az autóipar átmeneti visszaesése, és mindjárt korrigálni kell a sarokszámokat. Az államadósság az Alaptörvény előírásai ellenére csak nem akar érdemben csökkenni, a hitelminősítők többsége ezért sem sorolnak minket továbbra sem a stabil gazdaságok közé.

2. Ha van is a költségvetésnek többlete, azt értelmetlen, haszontalan, hovatovább ostoba dolgokba ölik. Így szállt el a torzóban maradt M4-es autópálya EU által nem finanszírozott költsége, és persze feleslegesen kidobott pénz a stadionépítésekbe beleölt milliárdok sokasága is, nem beszélve a szintén közpénznek számító nemzeti bankos alapítványok kistafírozásáról. Rengeteg pénzt elvisz a felduzzasztott államapparátus, illetve az egyre burjánzó korrupció. Hol van már az első nemzetmentő Orbán-kormány miniszterelnöke, aki 98-as hatalomkerülése után folyton arról beszélt, hogy el kell zárni azokat a csapokat, melyeken keresztül elfolyik a közpénz!

A közmunkáért járó pénz is csak vegetációra elég, így nem növeli a belső fogyasztást, ugyanakkor az állam olyan kiadásokat vállal magára, melyek nem térülnek meg soha.

3. Mi keményen robotoló kisemberek azért sem érezzük, hogy dübörögne a talpunk alatt a gazdaság (legfeljebb fütyül a szél), mert éppen a mi áldozataink tették lehetővé a nemzetgazdaság viszonylagos stabilizálódását. A bérek csak bizonyos szektorokban emelkedtek jelentős mértékben, a munkavállalói jogokat a multikkal összekacsintva radikálisan csökkentette a kormány, a fizetések vásárlóereje alig nőtt. A vasárnapi zárva tartás őrülete sem fog sokat lökni a magyar gazdaság szekerén. Az infláció hiába alacsony, (ennek oka elsősorban a rezsicsökkentés amely most éppen kimúlni látszik), az élelmiszerek jelentősen drágultak, ugyanakkor új adók bevezetésével nehezítette az életünket a kormány. Ennek is köszönhető, hogy megjelent, sőt egyre erősödik a dolgozói szegénység, ami annak a jele, hogy az állam attól marad működőképes, hogy az átlagbéreken spórolja meg a veszteségeit. Ide kívánkozik az a tény is, hogy a devizahiteleseket harmadik nekifutásra sem sikerült megmentenie a kormánynak, így a lakosság szűkös tartalékait ez a teher is apasztja.

4. Külön fejezetet érdemelnek a közmunkások, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legnagyobb átverésének szenvedő alanyai. Jelentősen csökkentették az álláskeresési támogatás összegét és folyósításának idejét, ugyanakkor emberek tömegeit terelték bele egy olyan rendszerbe, amely kizárólag a statisztikát fényezi, érdemi hatása nincs a hazai munkaerőpiac alakulására. Ha nem tántorgott volna ki félmillió fiatal a nyugati munkaerőpiacra, olyan túlkínálattal kéne számolnia a kormánynak, amit nem tudna kezelni sem közmunkával, sem közfoglalkoztatással. Érthető hát, hogy annyira nem küzdenek a fiatalok visszatéréséért, ugyanakkor a Dunántúlon már alig vannak szakácsok, és más szakmák is szűkölködnek a jó szakemberekben. Az itthon maradókat ugyanakkor értelmetlen, olykor megalázó munkára kényszerítik. A közmunkáért járó pénz is csak vegetációra elég, így nem növeli a belső fogyasztást, ugyanakkor az állam olyan kiadásokat vállal magára, melyek nem térülnek meg soha. Ha azokat a százmilliárdok, melyeket erre a célra szór el a kormány a gazdaságélénkítésbe forgatná, sokkal több esélye lenne a költségek megtérülésének.

              Fotó: kapcsolat.hu

5. A 2016-ban 15 százalékra csökkenteni kívánt egykulcsos személyi jövedelemadó olyan megalázó alamizsna, amit jóérzésű polgár el sem fogadna, ha erre lenne módja. Egyrészt ez szintén csak a statisztika fényesre csiszolására alkalmas gesztus, másrészt rögzíti azt az öt éve tartó őrültet, amit Matolcsy György erőltetett ránk, és bebizonyosodott, hogy felgyorsítja a társadalom kettészakadását. Varga Mihály ugyanazzal a sorvezetővel dolgozik, mint elődje, nem érdekli, hogy a társadalmi szolidaritás nem feltétlenül káros a gazdaságnak. Ha ugyanis végre érdemi terheket vennének le a kiskeresetűek válláról, és ezt kompenzálnák a gazdagokra kirótt kissé nagyobb adóterhek, az jót tenne a belső fogyasztásnak, élénkítené a munkaerőpiacot, enyhítené a társadalmi feszültségeket. Láthatóan a kormány kizárólag csak a statisztikai mutatókkal foglalkozik, azokat az adatokat pedig, melyek belepiszkítanának a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe egyszerűen elhallgatja. Nem csoda, hogy a csillogó máz mögött reménytelenség, kiszolgáltatottság rejtőzik, a gazdaság dübörgését pedig akkor sem halljuk, ha a földre tapasztjuk a fülünket, és úgy próbáljuk kikémlelni a kedvező jeleket, mint egy vérbeli dakota indián.

Frédi és Béni

Ugye nem szeretne szír menekült lenni! Pedig nagy buli lehet átbumlizni a Közel Keleten, a Balkánon, aztán Pintér Sándor karjaiban landolni. A Szegedi Kattintós most bemutat egy kemény menetet Aleppó ostromától a Röszkei Falunapokig, amivel igyekszik illusztrálni, hogy a miniszterelnök mennyire könyörületes, amikor kerítéssel és kioktató óriásplakátokkal fogadja az életüket mentő embereket. A mi történetünknek happy and a vége, de a menekültek többsége számára csak az üres szólamok és a korgó gyomor marad emlékeztetőül Magyarországból.

Fotó: Szincsok György

Egy átlagos szír menekült már otthon elvesztette szinte mindenét. Vagy Aszad elnök katonái, vagy az Iszlám Állam terroristái, esetleg kurdok vagy más etnikai, vallási csoportok üldözik el otthonából. Szíria most olyan hely, ahol mindenki mindenkire lő, vagyis, ha van rajtad sapka az a baj, ha nincs akkor meg az. Ismerős szituáció! Ha ilyen országban élsz, már az is nagy dolog, ha marad egy kis zsebpénzed, egy bőröndöd, esetleg egy autód, amivel mentheted az irhádat. A nálunk elfogott menekülteknek lényegében egyik imént felsorolt matériából sincs, hiszen nem autóval dudálnak a zöldhatáron, hogy jó lenne már arrébb hajtani a birkacsordát, mert szeretnénk már illegálisan behajtani Magyarország területére. Gurulós bőröndöket sem húznak maguk után, esetleg egy hátizsákot cipelnek, amiben a legszükségesebb holmijukat viszik magukkal.

No, és mi a helyzet a pénzzel? Ami kis megspórolt pénzük volt, annak nagy részét odaadták a különböző fegyveres csoportoknak még odahaza, hogy engedjék tovább őket, és ha eljutottak Törökországba vagy Görögországba, akkor vehettek a maradékból buszjegyet, hogy ne kelljen gyalog átvágniuk ezeken az országokon. Aztán kifizették az embercsempészeket a bolgár vagy macedón határon, utána tovább mentek valahogy (gyalog, busszal vagy vonaton) a következő határig, megkentek néhány határőrt vagy rendőrt, ha felismerte az arabos fizimiskájukat valamelyik pályaudvaron, és így tovább Ásotthalomig vagy Röszkéig.

Fotó: roszke.hu

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy enni, tisztálkodni kell, olykor valaki orvosi ellátásra szorul a csoportból, ami szintén csak pénzen vehető meg egy idegen országban, összefuthatnak helyi szélsőségesekkel, akik egy kicsit ellátják a bajukat, hogy ízelítőt kapjanak a remélt jobb életből, aztán sok hányadtatás után egy kapzsi embercsempész elviszi őket Szabadkáig vagy Martonosig, ahol egy ideiglenes sátortáborban találkoznak a honfitársaikkal, akik közül többen már sikertelenül próbálkoztak átjutni Magyarországra, de valami oknál fogva még nem sikerült. Ha azonban itt vannak az Európa Uniótól egy karnyújtásnyira, akkor már nem fognak meghátrálni, hiszen egyrészt nincs hová, másrészt a pénzük is elfogyott. Meleg van, olykor pedig esik az eső, nincs ivóvíz, nincs élelem, az embercsempészek pedig csak nyugtatják őket, hogy rövidesen indulnak a szabad világ felé. Közben persze tartják a markukat a pénzért, mert ugye egy menekültnek még a levegő sincs ingyen egy idegen országban.

Ha idáig eljutott valaki, már egy négy méter magas kerítés sem állhatja útját Rozika néni tanyájáig, ahol esetleg ételt és vizet kaphat, és ha sikerül felülnie egy helyi buszra, akkor eljuthat Szegedre, onnan Pestre, azután pedig Bécsbe, Münchenbe vagy Párizsba. Az embercsempész mindent részletesen elmagyarázott nekik, és ha van pénzük még, akár sikerülhet egy taxist fogni Röszkénél vagy Mórahalomnál, aki sötétített üvegű kocsijában felröpíti őket a Keleti Pályaudvarig, azután pedig irány nyugat, ahonnan már nincs az az Angela Merkel, aki visszatoloncolja Magyarországra, Görögországba, vagy Bulgáriába.

Szóval, ilyen előzmények után belevetik magukat az ismeretlenbe, nekivágnak az erdőnek, átvágják magukat a bozótoson, esetleg átgázolnak egy csatornán, hogy aztán hirtelen kiérnek egy nyílt terepre, ahol emberek tucatjai nyüzsögnek hatalmas bográcsok között. Íncsiklandó illatok keringenek a levegőben, a sörasztalok mellett férfiak és asszonyok iszogatják a kisüstit, közben szól a hangszórókból a lakodalmas zene. A messziről jött szír menekült úgy érzi, hogy megérkezett a Paradicsomba, hiszen nem tudja, mi az az étel, amit főznek, de isteni az illata. Rövidesen kiderül, hogy a röszkei focipályán vannak, és Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny kellős közepébe csöppentek, ahol lassan elkészülnek az ételek a kondérban. A szírek hálát rebegnek Allahnak, és politikai menekültstátuszt kérnek az első útjukba kerülő szakácstól.

(Történetünk természetesen a fantázia szüleménye, de az már nem, hogy a XXV. Röszkei Falunapok és a XXI. Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny 2015 július 31. - augusztus 1. között lesz. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.)

Ha nem az Orbán-kormány hozakodott volna elő a magyar rendezésű olimpia ötletével, akár örülhetnénk is, hogy végre egy politikától független, nemzetegyesítő ötlet, ami erőt, célt és önbizalmat ad a következő esztendőkre. Mivel azonban Orbán Viktor szemlélete és távlati céljai világossá váltak számunkra az elmúlt öt esztendőben, elég egyértelmű, hogy ebben az esetben is csak a politikai haszon lefölözésére megy ki a játék. Kudarc esetén azonban nagyot is bukhat a fennálló kormány, hiszen ne feledjük, közvetlenül a következő parlamenti választások előtt hirdetik ki a 2024-es olimpia rendezésének helyszínét. A Szegedi Kattintós ezúttal nem csak a gazdasági és politikai szempontokat vizsgálja, hanem a lélektani, sportdiplomáciai összetevőket is elemzi. 

Fotó: player.hu

1. Egy olimpia megrendezésének odaítélésében az egyik legfontosabb szempont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről, hogy a jelentkező ország minden tekintetben megbízható és együttműködő partner legyen. Ennek alapfeltétele a jogbiztonság, amivel Magyarország jelenleg hadilábon áll. Az Orbán-kormány rögtönzései, visszamenőleges jogalkotása, ötletszerűen kivetett adói azt sugallják, hogy a kiszámíthatóság körülbelül annyira erénye a jelenlegi magyar kormánynak, mint vegetáriánusnak a húsevés. Ha csak az utóbbi esztendő magyar politikáját vesszük alapul, akkor meg kell állapítanunk, hogy a kormány szinte mindennel szembe ment, amit partnerei és szövetségesei kértek, vagy elvártak tőle. Olyan vásott óvodáséhoz lehet hasonlítani kormányunk viselkedését, aki visszabeszél az óvó néninek, kiugrál a sorból, ha a játszótérre indul a csoport, piszkálja az orrát evés közben, és húzgálja a lányok copfját, hogy mindenki rá figyeljen. Ilyen partnert csak az akar magának, aki szeret veszekedni a partnerével, megnyugtatja, ha kiszámíthatatlan munkatársakkal dolgozik együtt. Ha a NOB ilyen partnert szeretne, hát jobbat se találna Magyarország jelenlegi kormányánál.

2. Ne tévesszenek meg bennünket a javuló gazdasági mutatók. Egyelőre az sem valószínű, hogy fenntartható a jelenlegi növekedés, az államadósság érdemi csökkentése pedig vágyálom. A magyar gazdaság kicsi, nyitott, nagyban támaszkodik az EU forrásaira, a befektetők finoman szólva sem ostromolják az ország határait. (Nem úgy, mint a gazdasági menekültek). Hiába hivatkozik arra a MOB, hogy az Agenda 2020 elnevezésű reformprogram kifejezetten előnyös az olyan kis országok számára, mint a miénk, egy olimpia megrendezése továbbra is hatalmas terhet ró egy gazdaságra, főleg egy olyan kicsi országéra, mint a miénk. Tegyük hozzá, hogy nyakunkon egy Paks II. beruházás, amely orosz hitelből épül, és ennek törlesztő részletei komoly terhet rónak majd a költségvetésre a 2020-as évek elején, amikor a munka dandárját kell elvégezni az olimpia előtt. Gondoljunk csak Portugália és Görögország példájára, előbbi a 2004-es foci EB-be, utóbbi az ugyanebben az esztendőben rendezett olimpiába rokkant bele gazdaságilag. A költségeket messze alulbecsülték, a bevételek ügyében pedig túlértékelték a rendezvényeket. Várhatóan Brazília is nyögni fogja a legutóbbi foci VB, és a most következő olimpia gazdasági következményeit. Egy olimpia komoly befektetés, és ha egy gazdaságnak nincs meg a megfelelő ereje ahhoz, hogy a bevétel és kiadás közti különbséget kigazdálkodja, akkor ezt a terhet cipelni fogja még évtizedekig. Ez a teher most úgy hiányzik nekünk, mint mókusnak az erdőtűz.

        Kép: NÉGYmadár

3. A görög, portugál és brazil példa annak az illusztrálására is alkalmas, hogy rámutassunk az ilyen gigaberuházások legnagyobb rákfenéjére, a korrupcióra. Alapvető gazdasági tétel, hogy minél több pénzt emészt fel egy beruházás, annál többet lehet ellopni belőle. Nos, nálunk kicsiben is jól ment eddig a lenyúlás, úgyhogy nagyban világcsúcsot dönthetünk. Már előre látjuk, hogy gyakorlatilag az utolsó gombostű beszerzését is titkosítani fogja a kormány a beruházás részleteit, ahogy ezt megtette Paks II. esetében is. A kormány illetékesei előre szabadkoznak, hogy oda fognak figyelni a korrupcióra, ami önbeismerő gesztus. A FIFA botránya, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetésének szégyenletes ügyei világítanak rá a legélesebben arra a tényre, hogy a sport és a korrupció kéz a kézben járnak napjainkban. Az Orbán-kormány eddigi gyakorlatát alapul véve ne legyenek kétségeink, a korrupciós felárat ezúttal is meg kell fizetnünk szőröstül-bőröstül.

Ismerjük a magyar embert: nagy általánosságokban mindent támogat, de ha konkrétumokra kerül sor, már ki tudná kaparni a szomszédja szemét egy-két szem mazsoláért.

4. Már a 2017-es budapesti úszó VB előkészületei is példásan bizonyítják, hogy a jelenlegi politikai elit kizárólag a saját hasznát látja egy ilyen világeseményben. Ódákat lehet zengeni a miniszterelnökről, el lehet adni az unortodoxiába csomagolt magyar gazdasági csodát, nem mellékesen kellemetlen helyzetbe lehet hozni az ellenzéket, amely kénytelen asszisztálni minden össznemzetinek álcázott kezdeményezéshez. Sajnos máris feltűntek az olimpia hazai zászlaja alatt olyan figurák, akik hiteltelenítik ezt a projektet. Elég csak a plágiumgyanúba keveredett ex-államfőre, Schmitt Pálra gondolni, de nyilván Kovács Kokó Istvánnak is dobnak majd egy koncot, mert az utóbbi időben már nyíltan bírálta a kormányt, ami persze javarészt személyes sértettségéből táplálkozott. Egy hiteles projekthez hiteles emberek kellenek, és akit a politikai küzdőtérről vezényelnek a sport területére, a legritkább esetben rendelkezik makulátlan előélettel.

5. A megvalósíthatósági tanulmány hiába taglalja közel száz oldalon keresztül, mennyire logikus lenne Magyarországra hozni egy olimpiát, az ördög a részletekben rejlik. Tarlós István főpolgármester ugyan támogatja a rendezést, de jelezte, hogy hosszasan győzködték, mire jobb belátásra tért. Ha azonban szembesül a valódi költségekkel, ha rádöbben, hogy az építendő létesítmények döntő többsége ott marad a városban, és azokat fenn kell majd tartani valahogy, akkor már nem lesz olyan rózsás jókedve, ha az olimpia szót hallja. Nem beszéltünk még arról, hogy a vidéki városoknak is belengették a részvétel lehetőségét, és Szegedtől Szombathelyig mindenütt hozsannákat zengtek az olimpiában rejlő lehetőségekről, ám amikor már konkrétan meg kell határozni, mely városok kapnak rendezési lehetőséget, akkor kezdődik majd a kiszorítósdi. Szegednek például odaígérték a kajak-kenu és evezős versenyeket, ami persze logikus, mert a Maty-ér a világ legjobb atmoszférával és közönséggel rendelkező pályája, ám a kézilabda meccsek ügyében már keményen meg kell majd harcolni Győrrel, Debrecennel és Veszprémmel. Ismerjük a magyar embert: nagy általánosságokban mindent támogat, de ha konkrétumokra kerül sor, már ki tudná kaparni a szomszédja szemét egy-két szem mazsoláért. És erre a politikai megosztottság csak rásegít. Sajnos ez is nemzeti karakterünk része, amit figyelembe kell vennünk, ha nagyot akarunk álmodni.

Fotó: sport365.hu

No, de azért van két érv amellett is, hogy belevágjunk ebbe a rendkívüli vállalkozásba. Lássuk:

1. A belpolitikai csatározásokban megfáradt, a rendszerváltás első huszonöt évétől kissé megcsömörlött magyar társadalomnak valóban kéne egy olyan minden kicsinyes érdek fölött álló cél, amelyért pártállástól, szociális helyzettől, társadalmi státusztól függetlenül minden magyar lelkesedni tud. Ha mindenki magáénak érez egy célt, akkor jobban feloldhatjuk a véleménykülönbségekből adódó feszültségeket. Kellene egy narratíva, amelyet nem Orbán Viktor és nem Gyurcsány Ferenc határoz meg nekünk, hanem mi magunk, akik szeretnénk egy közös ügyért tenni, melyre büszkék lehetünk, amely segítségével kivívjuk a világ országainak elismerését. Sajnos a jelenlegi politikai légkörben ennek megvalósulására vajmi kevés esély mutatkozik. De hátha!

2. A magyar olimpiai hagyományok, a hazai sport sikerei és ereje feltétlenül indokolttá teszik, hogy jelezzük, szeretnénk végre mi is érdemben profitálni abból, hogy a világ egyik legsikeresebb sportnemzete vagyunk. Ilyen kis lélekszámú és csekély gazdasági hatalommal rendelkező ország csak egyszer kapott lehetőséget nyári olimpia rendezésére, és ez az akkori kedvező politikai klímának, és a rendező nemzet kimagasló sportsikereinek volt köszönhető. Ez volt az 1952-es Helsinki Olimpia. Ha megkapnánk a rendezési jogot, akkor több mint 70 év telne el kisebb nemzetek rendezése nélkül az olimpiai mozgalomban. Egyébként az volt a magyar sport legsikeresebb olimpiája!

Frédi és Béni

Az Orbán-kormány szokása szerint megint olyanokkal keménykedik, akik védtelenek, kiszolgáltatottak, következésképp nem tudnak visszaütni senkinek. A párizsi terrortámadástól a vasfüggöny déli felhúzásának ötletéig alig telt el néhány hónap, és ma már olybá tűnik, mintha megint mi lennénk az utolsó végvár a keresztény Európa peremén, amely magas falakkal áll ellent a keleti és déli hordáknak. A miniszterelnök ez idő alatt hirdette meg a „déli nyitás” politikáját, ami kissé összekuszálja az ideológiai szálakat.

Fotó: Szincsok György

Soha ne keress logikát abban, amit az Orbán-kormány mond, vagy csinál! Ha tartani tudjuk magunkat ehhez a bölcsességhez, akkor sohasem bosszankodunk azon, hogy  összevissza beszélnek menekültügyben. Egyrészt tudatosan összemossák a menekülteket, bevándorlókat és a terroristákat. Amiben persze van logika, ha azt feltételezzük, hogy a magyar polgár annyira gyűlöli az idegeneket, hogy neki mindegy, hogy migránsnak, gazdasági bevándorlónak vagy muszlimnak nevezik őket, ide ne jöjjenek se ételért, se nyugalomért, se munkáért. Másrészt az egész problémát arra használják fel, hogy feszegessék az Európai Unió törvényi kereteit, nemzetközi szerződések felmondását lebegtessék meg, illetve hangsúlyozzák, hogy mi magunkkal törődünk, az unió globális szempontjai mit sem számítanak nekünk.

Kár, hogy az egyetlen logikus megközelítése az orbáni politikának, hogy kizárólag az emberek tájékozatlanságára és ősi félelmeire épít, ráadásul ezeket a hiányosságokat igyekszik tartósítani is. Egy magát keresztény-konzervatívnak nevező politikai kurzus nem szíthat gyűlöletet egyetlen embercsoport ellen sem, ráadásul olyanokat leckéztet, akik háborús övezetből vagy a gyomor elől menekülnek. Magyarán, a mostani magyar kormány csak névleg képviseli a keresztény értékrendet, gyakorlatában csakis kicsinyes politikai szempontokat érvényesít, ami a pragmatizmust többre tartja, mint bármilyen ideológiai megközelítést. Legyinthetnénk, hogy a menekülteknek édes mindegy, nekik már meg sem kottyan egy drótkerítés vagy a magyar kormány gyűlöletkampánya, amikor túlélték az Iszlám Állam támadásait, és valahogy elvergődtek a déli határainkig.

Egy felelős politikus lehet pragmatikus, de nem beszélhet összevissza.

Próbáljuk mégis valahogy elhelyezni az Orbán-kabinet nehezen követhető politikáját abba a tágabb térbe, melyet a miniszterelnök minduntalan meghirdet, csak mindig máshonnan közelíti meg a lényeget. A több mint öt éve kormányzó elit világszemléletének lényege a következőképpen írható le: Mi magyarok jobbak, tehetségesebbek vagyunk mindenki másnál, de ezt nem hajlandó tudomásul venni az a közös Európa, amely féltékeny a sikereinkre. Ugyanakkor a politikai elitünk mélyen lenézi a saját választóit, mert a közszolgálati és kormánypárti sajtón keresztül butítja saját népét, egyszerűsíti le a saját szája íze szerint az egyébként bonyolult kérdéseket, és kínál neki olyan könyöradományokat, mint például a rezsicsökkentés.

Ehhez a kommunikációhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy gombnyomásra működjenek a propaganda gépezet különböző elemei. Ha nem turbózta volna fel a menekültkérdést ilyen sikeresen a kormány, akkor még emlékeznénk a miniszterelnöknek a nagykövetek értekezletén bejelentett grandiózus tervére a „déli nyitással” kapcsolatban. Akkor azt mondta, hogy Afrikára oda kell figyelni, mert gazdaságilag nagyon jön fel, most pedig kerítést akar húzni a magyar-szerb határra, hogy az onnan menekülőket távol tartsa az országtól. Dél-Amerikával és a karibi térséggel ugyanez a helyzet. Onnan ugyan nem menekülnek hozzánk, de finoman szólva sem kecsegtetnek a gyors gazdasági felemelkedés lehetőségével olyan országok, mint Kolumbia, Venezuela, Haiti vagy Guatemala.

Egy felelős politikus lehet pragmatikus, de nem beszélhet összevissza. Afrika és a Közel-Kelet már akkor is tele volt válsággócokkal, amikor Orbán Viktor meghirdette a „déli nyitás” politikáját. A menekültek már akkor is özönlöttek a térségből, csak akkor még átengedtük őket az országunkon, hogy eljussanak oda, ahová indultak, vagyis Nyugat-Európa valamelyik országába.

Fotó: Szincsok György

Soha nem volt annyi menekült a világban, mint napjainkban, és ennek a polgárháborúkon kívül gazdasági okai is vannak. Ha egy afrikai vagy közel-keleti országban szárazság sújtja a mezőgazdaságot, akkor éhínség kezdődik, mert ezekben az országokban nincs olyan fejlett gazdaság, hogy más ágazatokban kitermelt javakból pótolni tudnák a kieső termést. Magyarán, ha egy rossz évet zár a német mezőgazdaság, az nem fenyeget tömeges éhhalállal, ám ha ez Csádban vagy Libériában következik be, az embereknek nincs esélyük élelmet szerezni máshonnan. Következésképp elindulnak, hogy oda jussanak, ahol van mit enni. Sajnos ilyen egyszerű okok miatt bomlanak meg a világ etnikai viszonyai, ezért vállalják emberek százezrei a hánykódást a tengeren, a bizonytalan utat a Balkánon át Magyarországra, és ha áthámozták magukat a határunkon, akkor tovább nyugatra. Mi pedig annak az embernek a logikájával kezeljük ezt a kérdést, aki látja, hogy a szomszédja éhezik, ezért kerítést húz fel a két porta között, nehogy ellopja a korgó gyomrú szomszéd a körtéjét.

Ezért globális probléma az, ami zajlik a világ több pontján, és ezért nem barkácsolhat belőle egyetlen felelős kormány sem belpolitikai hasznot. Ha megépítik a grandiózus kerítést a déli határon, mementóul fog szolgálni egy önző, szűk látókörű kormány ténykedéséhez, amely számára mindig csak az volt fontos, hogy az emberek az ő igazságát ismerjék meg, és fogadják el. Szívesen lő ágyúval is verébre, ha úgy ítéli meg, hogy a durranástól mindenki elfut, aki a környéken tartózkodik. Még a barátok is.

Manapság csak úgy lehet elviselni azt a tényt, hogy kormánypárti valaki, ha minden reggel megnyomja a képzeletbeli törlés gombot, így tiszta lappal indulhat a Nemzeti Együttműködés Rendszerének új napja. Ahogy haladunk befelé az Orbán-kormány elmúlt öt évének sűrű, sötét erdejében, egyre több nevet, és a hozzájuk tartozó botrányokat kell törölniük a kormány mellett kitartó választóknak. Íme, a Szegedi Kattintós hat neve, melyeket jobb, ha mindjárt ébredés után elfelejtenek a hívő fideszesek, mert különben légypiszok kerül a gépezetbe, mely a NER-t működteti. Előre jelezzük, egyetlen ellenzéki politikus sem található a listánkon!

Fotó: szepkepek.hu

1. Simicska Lajos. Ő egy élő legenda, aki úgy elrúgta a pöttyőst Orbán Viktornál, hogy egy karakteres fideszes szavazó szájában már a név hallatán is gyűlni kezd a nyál. Most nem megyünk bele a gecizős oligarcha bűnlajstromába, de a részletek taglalása nélkül is egyértelmű, hogy nála gyűlöltebb figura aligha van ma a kormánypárti táborban. (Talán csak Gyurcsány Ferenc kelhetne birokra vele ezért a címért.) Különös iróniája a sorsnak, hogy még ma is Simicska napilapjából (Magyar Nemzet), tévéjéből (Hír TV) és rádiójából (Lánchíd Rádió) tájékozódik a kormánypárti szavazók többsége. Ez azonban nem ok arra, hogy ne vele kezdje a nemkívánatos nevek törlését egy álmából ébredő kormánypárti szavazó, mintha Simicska tényleg csak egy rossz álom lett volna. A Fidesz gazdasági háttérbirodalmának megteremtője azonban úgy összerúgta a port egykori katonatársával, hogy ma minden Orbán-hívő köp egy hegyeset, ha meghallja ezt a nevet. Ha a sztálini Szovjetunióban élnénk, akkor a miniszterelnökkel közös fotókról is kiretusálnák a lázadó oligarchát.

2.Vida Ildikó. Nem elég, hogy Simicska embere, még angolul sem tud az adóhivatal vezetője, aki ezért nem is ostromolja a népszerűségi listák csúcsait. Finoman szólva is hiteltelenítette a Fidesz politikáját azzal, hogy az adóhatóságot érő kritikákra a saját maga által vezetett vizsgálatokkal válaszolt, melyek természetesen mindent rendben találtak. Vida nem egy partyarc, és a megszólalásai is szerencsétlenek. Még egy elkötelezett Fidesz-szavazónak is nehéz elhitetnie önmagával, hogy ő a legalkalmasabb a nemzet adóbeszedője címre. Leváltásáról hónapok óta pusmognak kormánykörökben, ám valószínűleg túl sokat tud, hogy csak úgy sutba lehessen dobni.

3. Mészáros Lőrinc. Még a legelvakultabb Fidesz-hívők sem gondolhatják komolyan, hogy Orbán Viktor barátja, Felcsút első embere, a méltán híres helyi focicsapat kuratóriumának elnöke saját erejéből, kivételes üzleti érzékének köszönhetően gazdagodott meg az utóbbi öt esztendőben. Igazából azt sem tudja, mennyi pénze van, olykor megfeledkezik egy-egy vállalkozásáról, és elmulaszt adózni néhány millió forint után. Ha van felhizlalt díszpéldánya az orbáni klientúrának, akkor az egykori gázszerelő az. Mindenesetre egy fideszes szavazó számára felejtős figura.

4. Habony Árpád. Ilyen nevű ember nincs is, mégis van. Orbán Viktor a népesség nyilvántartóhoz irányította a rejtélyes tanácsadó státuszát firtató újságírókat. Pedig ő nem egy átlagos magyar polgár, hiszen még az autója rendszámát sem sikerült a nyilvántartásban azonosítani. Habony a nagy átváltozó művész, aki kendóbajnokból a miniszterelnök legfőbb tanácsadójává nőtte ki magát, így megmutatta, hogy nem csak nagyot tud ütni, de olyan jelentős kommunikációs szaktekintély lett belőle, akire rá lehet bízni a kormányközeli médiai újjászervezését. Hogy miből él, máig nem tudni, ugyanakkor drága ruhákban jár, csúcsmodell táskát lenget a kezében, a hajába pedig a legtrendibb módon készíttet fehér taréjt. Habony igazi zsúrfiú, akit láthatóan csak a pénz és a hatalom érdekel, így nem szívesen azonosulnak vele a kereszténydemokrata értékekre esküdő nyugdíjasok, vidéki értelmiségiek, közmunkások, viszont jó példával jár elöl a pályájuk elejét taposó szűk nadrágos fidelitaszosok számára.

Fotó: selflills.hu

5. Deutsch Tamás. Az eddig felsorolt közéleti személyiségekről alig esik szó a közszolgálati televízióban, hiszen Habony Árpád gyakorlatilag nem létezik, Vida Ildikót nem teszik ki az ablakba, Mészáros Lőrinccel nem érdemes reklámozni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, Simicska Lajost pedig legszívesebben kitörölnék az archívum összes felvételéből is, ám Deutsch Tamással egészen más a helyzet. Egyrészt ősi fideszes, mindig ott nyüzsgött a kondér körül, melyből szedni lehetett, sportminisztertől kezdve uniós képviselőségen át az internetes konzultáció főnökségéig már szinte minden volt. A funkció és kitüntetéshalmozó politikus mégis a fideszes szavazók rémálma, hiszen finoman szólva sem követi az irányadó trendet. Igazi önjáró pusztítógépezet, már ami a szavazatoptimalizálást illeti. Róla azonban minden lepereg, hiszen nem rendítették meg a párton belüli pozícióit sem Lőrince Lajos rémálmaiba illő twitteres bejegyzései, sem a tény, hogy a 80-as években még lelkes KISZ-tagként a szervezet megújításért kampányolt, és hogy a paralimpiai szövetség alelnökeként asszisztált a közelmúlt egyik legnagyobb közéleti botrányához.

6. Kósa Lajos. Ő az utóbbi időben borzolta leginkább a fideszes (és nem fideszes) szavazók idegeit. A párt alelnökeként nehéz lenne levakarni a képernyőről, ráadásul nincs az a téma, amiről ne nyilatkozna szívesen. Még az új-zélandi Rolling Stones koncertről is nagy átéléssel beszélt, melyen persze ott csápolt a róla forgató debreceni tévések társaságában, de nem riadt meg véleményt formálni a fémkupakokat sújtó adóról sem, ugyanakkor néha nem tájékozódik megfelelőképpen pártja központi irányvonaláról, így egy pillanatra szögesen (!) ellentmondott a kormány álláspontjának a szerb-magyar határra tervezett drótkerítés ügyében is. Kósa nem talált semmi különöset abban sem, hogy semmilyen bevallásában nem jelezte a felesége nevén futó méregdrága budapesti lakását. Nem csoda, ha mostanában összeszorul a fideszes szavazók gyomra, ha a volt debreceni polgármester mikrofon közelébe kerül.

Frédi és Béni

Merjünk magas kerítést építeni! - adta ki az aktuális jelszót Orbán Viktor, és lelke rajta. A Szegedi Kattintós azonban hét önmagában is nyomós érvet sorakoztat fel amellett, hogy el a kezekkel a vaddisznók természetes élőhelyétől, ami történetesen a szerb-magyar határon lévő susnyásban található. Persze, nem csupán a vaddisznók érdekeiért állunk ki, hanem igyekszünk rávilágítani ennek az agyament ötletnek az értelmetlenségére.

Kübekházi idill szerb őrtoronnyal. A felirat magyar fordításban a következő: Ha Szerbiába jössz, nem veheted el a szerb határőrök munkáját! (fotó: Szincsok György)

1. Most nyár van, ilyenkor a jó idő miatt menekültek száma megsokszorozódik, de mire elkezdődnének a munkálatok, nagy valószínűséggel erősen lecsillapodik a migránshullám, amit már kezelni lehet normál körülmények között is. Ezért teljesen felesleges hergelnie a kormánynak önmagát, az Európai Uniót és a keményen dolgozó magyar embereket, hiszen néhány hónapon belül okafogyottá válik a projekt, főleg, ha végre véget ér a szír polgárháború, az Iszlám Állam pedig nem tud újabb területeket meghódítani.

2. Nyilván sokan hallottak a hölgyek közül is olyan szerszámról, mint a drótvágó olló. Különböző típusai vannak, és csodákra képes. Fontos tulajdonsága, hogy bármilyen magas a kerítés, mindig a föld felett néhány centivel vágja át a kerítést, így nem retten meg a négy méteres magasságtól sem. Most kéne Horgoson barkácsboltot nyitni! Egyetlen ellenszer ellene, ha áramot vezetnek a kerítésbe, de ennek költségeiről és következményeiről Németh Lászlóné nemzeti közműasszonyt, Németh Szilárd rezsibiztost és Németh Zsolt külügyi államtitkárt (jönnek a németek!) kéne megkérdezni, és persze azt a sok ezer őzet, nyulat, szarvast és búbos bankát, melyek áramütést szenvednének egy ilyen kerítéshez érve.

A magyar rendőr rajta tartja a szemét a menekülteken. (fotó: Szincsok György) 

3. Ha már szegény állatokat említettük, nekik nem csak az árammal okoznának kellemetlenséget pártunk és kormányunk vezetői, ha ragaszkodnának drótos elképzelésükhöz. A vidék flórája és faunája ugyanis nem igazán vette eddig tudomásul, hogy az emberek határokat jelölnek ki egymás között. Természetes élőhelyeket és vonulási útvonalakat vágna ketté a kerítés, így beláthatatlan következményei lennének a természetre, ha megvalósulna ez az őrület.

4. Mielőtt Illés Zoltán leadná a drótot, hogy környezetvédelmi szempontból is aggályos az elképzelés, említsük meg, hogy a folyókra, élővizekre nem lehet kerítést építeni, pedig akad ilyenekből bőven Kübekháza és Hercegszántó között. A Tisza árterén például simán át lehetne jutni Magyarországra, mert ugye a folyó az hol szélesebb, hol keskenyebb, kedvező vízállásnál pedig rendőr legyen a talpán, aki meg tudja állítani az ártérben közeledő afgánokat.

Az ásotthalmi tanyák tulajdonosai ilyen feliratokkal riasztják el az arra kódorgó menekülteket. (fotó: Szincsok György)

5. Van azért ennél egyszerűbb megoldás is a drót kicselezésére, hiszen a kerítések ellen létezik egy régi, jól bevált módszer, a megkerülés. A románok még csak levegő után kapkodnak, hiszen nyilván ők sem igazán akarják elhinni, hogy feléjük tereljük a menekülteket, így majd Nagylak, Kübekháza vagy Battonya térségében ütik fel a fejüket a szírek, pakisztániak és szudániak a magyar oldalon. Az ásotthalmiak sem lesznek persze sokkal boldogabbak, hiszen fölöttük magasodik majd egy négy méter magas kerítés teljesen fölöslegesen. Kiadhatják majd a tanyájukat német vagy svájci nyugdíjasoknak azzal a csábító hirdetéssel, hogy lakás kiadó határkerítésre néző ablakokkal.

6. És ha mindez nem lett volna elegendő, vegyük a diplomáciai vonalat! Éppen bratyizni kezdtünk a románokkal, a szerbekkel pedig bimbózik a szerelem, de mi most vastagon beleszarunk az őrtornyukba. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a viszonyunk a jelentős magyar kisebbségekkel bíró szomszédos országokkal, mi azonban munkagépeket és közmunkásokat küldünk a szerb-magyar közös határra, a románokat pedig igen kínos helyzetbe hozzuk ezzel. Nem beszélve arról a fontos tényről, hogy ha döcögősen is, de zajlanak Szerbia és az EU között a tárgyalások az uniós tagságról, és ha mondjuk 2-3 éven belül a derék rácok is velünk egy akolban találják magukat, elég furcsán fog mutatni a közös határon a gigantikus szögesdrótkerítés.

A kübekházi hármashatárkő a háttérben futó nyúllal. A nyuszi magyar területen pihent az árnyékban, majd illegálisan belépett román területre, végül Szerbiában fújta ki magát. (fotó: Szincsok György)

7. Végül számoljunk egy kicsit! Mennyibe is kerülne ez az egész macera? Közel kétszáz kilométer drótkerítés megépítése nem tréfa dolog. A kormány a hasára ütött, és mondott egy összeget (húszmilliárd forint), ám ez Andersen egyik meséjébe illő becslés. Aki már járt a magyar-szerb határszakaszon, tudja, hogy vad cserjéseken, mocsaras területeken, erdőkön, csatornákon, folyókon keresztül kell keresztülvezetni a négy méter magas építményt. Kérdés, milyen drótot használnak (mindegy, úgyis átvágják), miből lesznek a tartóoszlopok, és melyik kormányközeli oligarcha kapja a megbízást, mert bármelyik is lesz a befutó, tuti, hogy rendes felárral számolja majd a munkát és a nyersanyagot. Nem a veteményes kertünket kell elkeríteni, hanem egy igen hosszú határszakaszt, úgyhogy ne a háztáji árakkal számoljunk. Arra persze ne számítsunk, hogy az unió hozzánk vág ötven milliárdot, hogy tessék, csináljatok kerítést, de aztán használjátok, ne úgy, mint a 4-es metrót! Szóval vicc ez az egész, de sajnos mégsem az. A kormánynak semmi sem drága, nekünk pedig minden az.

Frédi és Béni

Nincs kormányválság, az ellenzék sámliról sem éri fel Kövér László pulpitusát, Orbán Viktor számára pedig a legfontosabb jelenleg, hogy menekültek ne utazhassanak majd a felcsúti kisvasúton, az előrehozott választások lebegtetése azonban eléggé logikus lenne a mostani politikai szituációban. Ilyen ellentmondásos helyzetben ugyanis nem volt még politikai erő a rendszerváltás óta, ezért a Szegedi Kattintós egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a miniszterelnök azért élezi a feszültséget belbecsben és külhonban egyaránt, hogy legyen indoka egy jó kis országgyűlési választás kiírására.

Fotó: vasarnapihirek.hu

Kőkemény hazardírozásba kezdett a harmadik Orbán-kormány, és ezt azért teszi, mert elbizakodottan és koncepció nélkül vágott bele tavaly tavasszal az újabb kormányzati ciklusába. A hibák közül csak a legalapvetőbbeket emeljük ki: Összeveszett Simicska Lajos főoligarchával, aki nélkül nem működik sem a Fidesz pénzszivattyúja, sem a propagandája, ugyanakkor kettészakította a kormányhoz közeli pénzemberek és tisztségviselők népes csapatát, akik nehezen tudják eldönteni, most éppen ki a kenyéradó gazdájuk.

Másodszor, rendkívül átgondolatlan, ötletszerű volt a kormányzás első éve, ezért több fronton is megfutamodásra kényszerült az Orbán-kabinet. Legnagyobb buktájuk az internetadó ötlete volt, mely olyan fiatalokat is az utcára vitt, akik korábban azt sem tudták, ki az a Deutsch Tamás, vagy Németh Lászlóné. Az is igaz, hogy azóta újra elfordultak a politikától a fiatal generáció tagjai, vagy éppen a Jobbikhoz csapódtak.

A harmadik komoly hiba az volt, hogy nem vették komolyan sem az Európai Uniót, sem az Egyesült Államokat. Főleg ez utóbbi megmutatta, hogy igen nagyot tud harapni magyar kormányzati tisztségviselők hátsójába, ha felbosszantják, amiről Vida Ildikó tudna napokig mesélni. Természetesen magyarul.

A hibák újabb hibákat szültek, a Fidesz kommunikációja nem tudta ugyanis levetkőzni azt az idejétmúlt beidegződést, mely szerint mindig kell egy ellenséget találni ahhoz, hogy kiverjék az emberek agyából a kormány ballépéseit. Így kerültek terítékre a legkiszolgáltatottabb, ugyanakkor a legkevésbé látható embercsoportok, akiket összefoglalóan menekülteknek, illetve potenciális terroristáknak nevez a kormány.

A szerb határszakasz fizikai lezárásának (értsd: négy méter magas drótkerítés) bejelentése azt sugallja, hogy a kormány elment a falig (illetve a kerítésig). Miért is következik mindebből és sok más tényezőből, hogy érdemes lenne a kabinetnek olyan rendkívüli helyzetet teremtenie, melyben logikus lenne egy új parlamenti választás kiírást bejelenteni? Lássuk:

Fotó: lakihegyiado.hu

1. A Fidesz tábora összezsugorodott, és a megmaradók is bizonytalanodnak. Nincs Békemenet már régóta, a nemzeti konzultációk pedig szinte semmit sem tudnak hozzáadni a szavazatok optimalizálásához. Nincs jól értelmezhető kormányzati narratíva, az emberek csak a kapkodást és a magyarázkodást látják a kormány részéről. Egy szó, mint száz, kéne egy nagy közös cél a fideszes tábornak, és ez már nem lehet a rezsicsökkentés megvédése, vagy Gyurcsány Ferenc elszámoltatása, mert ezek már lerágott csontok mindannyiunk számára. Egy választási kampányban azonban új jelszavakat lehetne bedobni, új ellenségekkel lehetne riogatni.

2. Bár több sebből vérzik a Fidesz, még mindig a legnépszerűbb politikai tömörülés, igaz (ha a KDNP-t nem számoljuk), nincs potenciális szövetségese. Egy huszáros rohammal azonban ismét be lehetne venni a Parlamentet, és sikerélményt lehetne adni a saját szavazótábornak, amely kezdi elveszíteni a hitét három elbukott időközi választás után. A Fidesznek van magasan a legtöbb anyagi forrása, így egy jól kidolgozott kampánystratéga sikerre vezethetne egy hatalmas médiatúlsúllyal kiegészítve.

3. A kormány elvesztegetett másfél évet ebből a parlamenti ciklusból, úgy, hogy szinte semmilyen reformba nem kezdett, nem oldotta meg egyetlen nagy társadalmi csoport problémáját sem. Most már belekezdeni sem igazán érdemes olyan átalakításba, amely nagy ellenállást váltana ki a lakosság egyes csoportjaiból, ugyanakkor eredményt nem hozna a ciklus végéig. Ha egy előrehozott választással új mandátummal láthatna hozzá a munkához Orbán Viktor és csapata, olyan legitimitást kapnának, melynek birtokában végre elkezdhetnének kormányozni. Persze, ha akarnak.

Ahogy az egyik dakota közmondás tartja: Ha sárral lehet dobálózni, akkor kevesebb esélyed van arra, hogy szarral vágjanak pofán.

4. Az elrontott első másfél év számos kormányzati politikus bénázásának összterméke. Példaként csak említsük meg Rogán Antal és Szijjártó Péter urizálását, Hende Csaba szerencsétlenkedését a magyar haderő élén, Fazekas Sándor bénázását az agrártárcánál, vagy a kereszténydemokrata kisebbség őrült ötletét a vasárnapi boltbezárásról. Persze, ez csak a jéghegy csúcsa, számos államtitkár is mehetne a levesbe, mint ahogy időszerű lenne megszabadulni a kínossá vált NAV-os vezér Vida Ildikótól is. Egy új kormány megalakításával ezek a személycserék úgy tűnhetnének, mintha nem is a korábbi vesszőfutás felelőseitől szeretne megszabadulni a miniszterelnök, hanem minden megy tovább, mint a karikacsapás.

5. És van itt még számos olyan ügy, melyek csak a közeljövőben fejtik ki igazán káros mellékhatásukat, és melyeket a legjobban úgy lehetne semlegesíteni, hogy a közbeszédet belekényszerítik egy politikai kampány silány csatározásaiba. Ahogy az egyik dakota közmondás tartja: Ha sárral lehet dobálózni, akkor kevesebb esélyed van arra, hogy szarral vágjanak pofán. Magyarán, ha politikai iszapbirkózással telik el a következő fél év, akkor nem kell érdemben kezelni az államosított közműszolgáltatók, illetve az elbukott rezsiharc ügyét, Nem kell folyamatosan magyarázkodni Paks II miatt, és úgy szállnak el felettünk a sokasodó uniós kötelezettségszegési eljárások, mint homok a szélben. A kampányok soha nem a szakpolitikáról, hanem a politikai lózungok szintjén zajlanak, ami kedvez a Fidesznek, mert lényegében kampányüzemmódban működik 2010 óta. Az ellenzék viszont még szétzilált, sem pénze, sem víziója nincs arról, hogyan készüljön a választásokra, mert úgy gondolja, hogy van még három éve a választásokig. A Fidesz meggyengült ugyan, hibát hibára halmoz, de ha meglepi az ellenzéket azzal, hogy előrehozza a választásokat, ismét erősnek és összeszedettnek tűnhet ellenfelei mellett. Végül ne feledjünk egy intő példát: Ha a szocialisták az SZDSZ kormányból való kilépése után nem ragaszkodtak volna annyira a hatalomhoz, és előrehozott választásokat írnak ki, elkerülték volna a 2010-es kétharmados vereséget. Ez akár a Fidesszel is megtörténhet, hiszen az átszabott választási rendszerben erre nagyobb az esély, mint öt éve.

Frédi és Béni

Nagyon nehéz lesz kordában tartani a miniszterelnökséget vezető Lázár Jánost, hiszen csak úgy árad belőle a sértettség. Székesfehérvári kormánybírálatát ugyan építészeknek tálalta, de nyilván tisztában volt azzal, hogy szavai eljutnak a keményen dolgozó kisemberekhez épp úgy, mint nagy kormányzati ellenlábasaihoz. Lázár már korábban is eljuttatott néhány fricskát pártbéli vetélytársaihoz, de ezúttal olyan nyíltan bírálta a miniszterelnök közvetlen környezetéhez tartozó politikusokat, hogy valószínűsíthető, ezúttal nem lehet a háttérben elsikálni ezeket a kemény beszólásokat.

Fotó: origo.hu

De vegyük csak sorra, mivel riogat minket, a magyar államapparátust vaskézzel irányító miniszter: Egyrészt cáfolta, hogy egyszerűsödött, illetve egységesebbé vált volna a bürokrácia Magyarországon az utóbbi öt esztendőben. Ezt Lázár János nélkül is tudtuk, igaz a kormányzati kommunikáció egészen másról harsogott eddig. Ha azonban maga a parancsnok állítja azt, hogy túl sok a ballaszt az állam képzeletbeli hajóján, és ezért nem tudunk gyorsnaszádként cikázni a nagyobb államok monstrumai között, akkor tényleg komoly a baj. Nem csak az a probléma, hogy Matolcsy György ígéretével ellentétben ma már nem söralátéthez, hanem a Sörgyári capricciohoz (stílusában Pepin bácsihoz) hasonlatos egy adóbevallás, hanem, hogy semmivel sem lett hatékonyabb az államigazgatás. Attól, hogy megtartották a lényegében funkció nélkül maradt megyei önkormányzatokat, ugyanakkor létrehozták a járási hivatalokat, csak átláthatatlanabbá és pazarlóbbá tették az állami gépezetet, és még nem beszéltünk arról a problémáról, amit Lázár is külön megemlített, tudniillik, a minisztériumok egymást gáncsolják személyes ellentétek és egyedi ambíciók miatt.

Tudjuk, hogy az elsődleges cél a közvetlen politikai vezetésből kiszorult pártelit funkcióba juttatása volt, de ez a bürokrácia útvesztőiben bolyongó magyar embereket nem igazán nyugtatja meg. Lázár már többször adott hangot annak az aggályának, hogy túl sokan kapnak az államtól fizetést, de a beígért államháztartási reform csak nem akart elindulni. Mivel a Fidesz szavazótábora látványosan összezsugorodott az utóbbi egy évben, nem engedheti meg magának a kormány, hogy a közvetlen környezetében kezdje sarabolni azokat az embereket, akik eddig úgy gondolták, hogy a megélhetésük a jobboldali kurzus hatalmon maradásától függ.

Lázár ugyanakkor életszerű magyarázatot adott arra is, miért vándorol el az országból egyre több fiatal. A hangzatos győzelmi jelentések és a kozmetikázott statisztikák ellenére a magyar lakosság életkörülményei nem javultak (sőt általában romlottak), a fizetések vásárlóértéke lefelé tendál, a képzett munkaerő pedig töredékét keresi meg annak a pénznek, amit ugyanazért a munkáért külföldön kapna. Ilyen őszinte beismerését annak, hogy gyakorlatilag a sarat dagasztotta a kormány öt évig, miközben folyamatosan elrugaszkodásról beszélt még nem hallottunk magas beosztású kormánytisztviselőtől.

Amíg Orbán Viktor szokásos pávatáncát ropja, addig az államapparátus tojástáncot jár, mert olyan gyengék már a rendszer tartópillérei, hogy egy komolyabb lábdobbanástól összeomolhat valamelyik kritikus állapotban lévő ágazat.

No, de jöjjön a legdurvább részlet Lázár öszödi ízeket idéző beszédéből! Azt állítja, hogy a polgármesterek azért ragaszkodnak ahhoz, hogy az építési hatóságként működhessenek a jövőben is az önkormányzatok, mert ez szerinte "befolyásolási pont és szívességi bank is". Burkolt beismerése ez gondolatfoszlány annak, hogy a Fidesznek komoly gondot okoz az a több száz polgármester, akik a kormánypártot képviselik helyben, és nekik kellett eddig az arcukat adniuk azokhoz a népszerűtlen és átgondolatlan intézkedésekhez, melyek erodálták a kormányzó párt tekintélyét. Mivel ők a párt hierarchiájának közepén, illetve alján vannak, esélyük sincs arra, hogy olyan befolyást szerezzenek, mint a kormányzati és parlamenti struktúrába beépült fideszesek, vagyis nincs sem mesés fizetésük, sem előrejutási lehetőségük. Ha elveszik tőlük a kis helyi mutyik lehetőségét is, akkor nem lesz semmi, ami a párt mellett tartsa őket, együtt fogják szidni a kormány intézkedéseit az elégedetlen helyiekkel.

Fotó: nepszava.hu

Szóval, riasztó állapotban van a magyar állam, a kormányzópárt és maga Lázár János is. Ha a miniszterelnökség vezetője folytatja kibeszélő show-ját, az tovább zsugoríthatja a kormány amúgy is mákszemnyi bizalmi tőkéjét. Lázár jól ismeri azokat az elhibázott döntéseket, melyek oda vezettek, hogy most már szinte képtelen megmozdulni az elhízott államgépezet, és tudja, miért nehéz úgy tenni, mintha bárki is kormányozna az országban. Amíg Orbán Viktor szokásos pávatáncát ropja, addig az államapparátus tojástáncot jár, mert olyan gyengék már a rendszer tartópillérei, hogy egy komolyabb lábdobbanástól összeomolhat valamelyik kritikus állapotban lévő ágazat. A jól mutató gazdasági paraméterek ellenére folyamatosak a megszorítások, így nem kaphat levegőt egyetlen olyan kizsigerelt ágazat sem, amelyek komoly áldozatokat hoztak azért, hogy a gazdasági mutatók pozitív tartományba forduljanak. Ezért vergődik az egészségügy, az oktatás, ezért nincs banki hitelezés, és ezért van kudarcra ítélve a nemzeti közműszolgáltató tevékenysége is.

A kormány illetékesei szerint nem kell kommentálni Lázár János szavait. Szerintünk sem. Más kérdés, hogy ők mivel indokolják ezt, mert szerintünk ezek a mondatok önmagukért beszélnek.