Miszticizmust és mélyről jövő indulatokat egyaránt hordoz a Fidesz aurája. Abban azonban nagyban hasonlítanak a jelenlegi kormánypárt ellenfelei és hívei, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzák fel vezetőjét, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A pártot övező tévhiteket igen jól kiaknázza Orbán Viktor, aki szeretné elhitetni a magyarokkal, hogy nélküle és a Fidesz nélkül az országuk egy fabatkát sem ér. Pedig sokszor tör fel belőlünk az felismerés: Magyarország ennél többet érdemel. De lássuk, miért nem látjuk a fáktól az erdőt!

Fotó: nepszava.hu

1. A Fidesz a legstabilabb politikai érő Magyarországon. Igen, ez a jelenlegi politikai viszonyokat tekintve igaz, csakhogy egyrészt nem mindig volt így, másrészt nem is maradhat ez a helyzet örökké. A Fidesz 1994-ben - amikor elindult azon a pályán, hogy liberális pártból konzervatív erővé váljon – majdnem kiesett a parlamentből. Igaz, négy év múlva megnyerte a választásokat a kisgazdákkal, a kereszténydemokratákkal és az MDF-el szövetkezve, de első kormányzása alatt is súlyos hibákat vétett. Orbán Viktor felismerve, hogy a jobboldalon nem lehet egyeduralkodó addig, amíg vetélytársakkal kell megküzdenie a konzervatív szavazatokért, nekilátott saját politikai oldalának egységesítésének, ami lényegében annyit jelentett, hogy beszántotta az összes szövetséges pártot. Ez a 2010-es választások előtt már sikerült neki, és már egyetlen zászló alatt gyűjtötte be az országgyűlési mandátumok kétharmadát. Igazi néppártot akart gyúrni a Fideszből, de lényegében gyarmatosította a kisgazda, kereszténydemokrata és MDF-es szavazótábort. Kívülről egységesnek látszik a párt, ám a belső konfliktusok megvillantják, hogy ez a szavazótábor korántsem kompakt. Már a kormányzati korrupció miatti felháborodás is jól mutatja annak az igényét, hogy legyen egy jobboldali alternatíva, amely kordában tarthatná a kapzsi kormánypárti politikusokat (ha már a miniszterelnök nem teszi ezt meg), illetve választási lehetőséget ad a konzervatív szavazóknak. Pont ezért félt nagyon Orbán Viktor a Jobbik színrelépésétől és erősödésétől, ezért összpontosította lejárató médiagépezetét Vona Gábor pártjára a választások előtt. Ezúttal sikert ért el, de ki tudja, meddig kell várni arra, hogy a jobboldali tábor megosztottsága ismét látványossá váljon?

2. Orbán Viktor tévedhetetlen. Korábban már többször foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és minden alkalommal arra jutottunk, hogy a Fidesz vezetője sokat tévedett ugyan pályafutása során, de a hibáit mindig ügyesen relativizálta, illetve tanult is belőlük. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fog hibázni a jövőben. A miniszterelnök ráadásul mintha maga is elhinné, hogy politikai tapasztalata és a szerencséje kéz a kézben átvezetik majd minden nehézségen. Ügyesen ropja a pávatáncot, ám egyre többen ismerték ki a taktikáját itthon és külföldön egyaránt. Nem igazán tud tehát meglepni bennünket Orbán Viktor, céljai és eszközei meglehetősen állandóak már évtizedek óta. Ő nem hiszi, hogy a konszolidációval tudná stabilizálni a hatalmát, sokkal inkább az ellenségkeresésben, a konfliktusok halmozásában, a folytonos harcban látja a szilárd kormányzás, a szavazótábor egyben tartásának garanciáját. Csakhogy közben lassan elfogynak az értelmiségiek a környezetéből, a szavazótáborát pedig egyre idősebb, egyre iskolázatlanabb tömegek adják. Orbán mindig rövidtávon gondolkodik, ami persze jó, ha gyors és látványos győzelmekre törekszel, a háborút azonban hosszútávon kell megnyerni. És ha ez megtörténik, nem árt előnyös békét kötni az ellenséggel.

3. A Fideszben mindenki rajong Orbán Viktorért. Kétségtelen, hogy a Fidesz lényegében egyenlő Orbán Viktorral, ám ez nem jelenti a korábbi kijelentés igazolását. Főként a mostani választás kormánypárti utózöngéi jelzik, hogy sokan aggódnak a Fideszben zajló folyamatok miatt. Nem csupán a keresztény konzervatív értelmiségiek, néhány hatalomból távozó miniszter szokatlanul éles bírálata jelzi, hogy valami nagyon nem stimmel házon belül, de maguk a fideszes szavazók is szeretnének valami változást a kormányzat stílusában. Márpedig, amíg Orbán Viktor hatalomkoncentrációja folyik, amíg minden lehetséges vetélytársat eltakarít az útjából, amíg a miniszterelnök oligarchái élvezik a legnagyobb kiváltságokat, addig mindegy, hogy hányadik Orbán-kormányról beszélünk, a lényeg nem fog változni. Komoly nehézség feszíti tehát a kormánypártot: Orbán Viktor nélkül nem garantált a politikai hatalom, vele pedig egyre vállalhatatlanabbá válik a párt. A helyzet kulcsa tehát szokás szerint Orbán Viktornál van, akinek végre kínálnia kellene valami kézzelfogható stratégiát a sajátjainak és az ellenzék híveinek. Mert a sorosozás, migránsozás, a harc Brüsszellel nem stratégia, hanem kommunikációs trükközés.

Ha abból a polgármester-választásból nem csak a kormány tanult volna, hanem az ellenzék is, talán már nem is Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét.

4. A Fidesz a nemzeti függetlenség záloga. Ez az egyik legnagyobb tévedés. A Fidesz csak azért hirdet harcot mindenki és minden ellen, hogy Magyarország nevében léphessen fel mindazokkal az erőkkel szemben, melyek kritikát fogalmaznak meg működésével, ideológiájával és gyakorlatával szemben. A nemzeti konzultációk dedós kérdéseit arra használja, hogy a magyar emberek akarataként mutassa be saját törekvéseit. A nemzeti szuverenitást senki sem fenyegeti, ugyanakkor elvárható lenne, hogy fontos nemzetközi szerződéseket, uniós előírásokat betartson a kormány, ha már tagjai vagyunk olyan szervezeteknek, szövetségeknek, melyek védelmet, pénzt és előnyöket nyújtanak számunkra. Az eddigi Orbán-kormányokat csakis a saját szuverenitásuk érdekelte, annak érdekében pedig, hogy elhitessék, a nemzetközi szervezetek, különösen pedig Soros György az ország ellen szövetkezik, a csillagot is lehazudták az égről. Ezt sok Fidesz-hívő is tudja, és bár behúzták az ikszet április 8-án a pártra, ezt a kétszínű politizálást nem kultiválják. A hazugságok ugyanis, melyeket saját túlburjánzó és állami pénzből fenntartott médiabirodalmukon keresztül hirdetnek, nem csak becsapják és elbutítják a saját híveiket, de felvetik azt a kérdést is, hogy mi van az elferdített tényeken túl?

Fotó: Szegedi Kattintós

5. A Fidesz örök, és legyőzhetetlen. Az április 8-i választás után a végtelenül csalódott ellenzéki szimpatizánsok gyakran indokolták borúlátásukat azzal, hogy ez a voksolás bebizonyította: a kormánypárt leválthatatlan demokratikus választások útján. Ez a kijelentés talán igaz, talán nem. Nem tudhatjuk ugyanis, mit tenne Orbán Viktor, ha azt látná a közvélemény-kutatásokból, hogy a jelenleg számára kedvező választási rendszer átbillen az ellenzék számára előnyös arányok felé. Nyilván nem nézné tétlenül, hogy a saját maga által teremtett szabályok következményeként súlyos, akár kétharmados vereséget szenvedjen, ám ne feledjük, Orbán rendszerét már többször hekkelték meg sikeresen olyanok, akik alig látszottak addig a nagypolitika térképén. Ilyen volt a civilek által szervezett netadós tüntetés, de arra is kevesen számítottak, hogy a nagy dirrel-durral propagált olimpiai pályázatot az akkor még csak mozgalomként működő, alig ismert Momentum megfúrta egy népszavazási kezdeményezéssel. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a kormánypártot teljes ellenzéki összefogással csúnyán megverték Hódmezővásárhelyen közvetlenül az országgyűlési választások előtt. Ha abból a polgármester-választásból nem csak a kormány tanult volna, hanem az ellenzék is, talán már nem is Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig üsd a vasat, amíg meg nem patkoltad a lovadat!”

Ne legyenek kétségeink, a negyedik Orbán-kormány folytatni fogja útját annak a sűrű, sötét erdőnek a közepe felé, amelyből más országok vezetői a kivezető utat keresik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere 3.0-ás változata semmivel sem lesz előremutatóbb, mint a megelőző kettő, ugyanakkor a perspektívátlanság olyan méreteket ölthet, ami a rendszer végével fenyegethet. Még a kormányt támogató választók is úgy érzik, hogy szinte semmi sem változott az utóbbi nyolc év alatt, aminek egyetlen oka, hogy mindenben Orbán Viktor dönt Magyarországon. Ő pedig nem fog megváltozni, de ha ez megtörténne, gyaníthatóan annak sem igazán örülnénk.

Fotó: Zsúrpubi

Az ütközést kétféleképpen lehet elkerülni. Vagy lassítunk, ami az általános gyakorlat, vagy gyorsítunk, ami kockázatosabb, de sokszor kifizetődőbb megoldás. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor is inkább ez utóbbi megoldást kultiválja, ha éles szituációba kerül. Nagy előnye e választásnak, hogy nem kell csökkenteni a sebességet, ám ha elmérjük a távolságot az adott közlekedési szituációban, akkor nagy a baj. Mégis, eddig kisebb koccanásokkal megúszta Orbán Viktor az ilyen helyzeteket, így továbbra is bízik a szerencséjében.

A csúfos hódmezővásárhelyi vereség után például még a pártján belül is sokan vélték úgy, hogy érdemes lenne visszavenni a sorosozásból és migránsozásból, mert az embereknek elegük van a parttalan gyűlöletkeltésből. Ám a miniszterelnök két nap után kiadta a jelszót: Fokozni kell a menekültellenes retorikát. És bejött neki, bár a valószínű választási svindlik nélkül nem lett volna kétharmados többsége a kormánypártnak. Felmérte ugyanis, hogy az ő igazi bázisa a kistelepüléseken található, és itt nagyon is hat ez a kampánystratégia, így a közepes méretű mezővárosban elszenvedett vereség nem mérvadó egy országos választás előtt.

Most, hogy kezd véglegessé válni az új kormány névsora, valahogy az az érzése az embernek, hogy az új arcok csak azért kellenek Orbán Viktornak, mert a régiek túlságosan is tisztában vannak az elmúlt nyolc év álságos kormányzásának okaival. Azok a volt miniszterek, akik most, vagy esetleg korábban partvonalra kerültek, finoman megfogalmazzák fenntartásaikat azzal a kormányzati gyakorlattal szemben, amit a második és harmadik Orbán-kabinet folytatott. Lényegi reformok nélkül, folyamatos központosításokkal, elterelő kommunikációval és nagy lenyúlásokkal operált végig szinte minden minisztérium, így korántsem megnyugtató az a szakmai alap, amiről a most érkező miniszterek indulhatnak. Talán pont ezért nincs már második ciklus óta sem választási programja, sem kormányprogramja a Fidesznek.  

Valószínűleg továbbra is az a fajta marketingkormányzás jellemzi a Fideszt a következő négy évben is, amit eddig láttunk tőle. Lényeg, hogy konfliktusok generálásával, folyamatos ellenségkereséssel el tudja terelni a kormányzati kommunikáció a legégetőbb kérdésekről a figyelmet. Így például a több tízezer kilométerre élő Soros György több témát adott a sajtónak, a kocsmákban vagy a női fodrásznál tanakodó magyaroknak, mint a fiatalok kivándorlása, az idejétmúlt oktatási rendszer, vagy a rohadó egészségügy. József Attilával szólva tehát, továbbra is „Fecseg a felszín, hallgat a mély.”

Egyetlen komoly célt lebegtetett meg előttünk az leendő kormány eddig, történetesen a népességcsökkenés visszaszorítását. Nem nehéz belátnunk, hogy ez a harc épp olyan reménytelen lesz, mint 2010 után a gyorsan elbukott államadósság elleni küzdelem. Nem azért, mert nem lehetne átfogó, hosszú távú intézkedésekkel javítani a hazai demográfiai helyzeten, hanem, mert itt valós küzdelmet kéne vívni valódi probléma ellen, és az ilyeneket nem igazán lehet felhasználni a politikai marketing világában a kormány népszerűségének növelésére. Egyszóval, a több születendő gyerekért induló kormányzati küzdelem csak gumicsont, amin elrágódhat a sajtó és a választó, miközben elterelik a figyelmet néhány háttérben folyó disznóságról. A valós és a kreált konfliktusok tehát továbbra is döntő szerepet fognak játszani az ország életében. És ezek kárvallottjai eddig is többnyire mi, állampolgárok voltunk, így nem lehetnek illúzióink: Ezúttal sem a békés építkezés boldog időszaka köszönt ránk.  

Fotó: 24.hu

Az Orbán-rendszer lényege ugyanis az, hogy olyan bűvészmutatványok segítségével tereli el a figyelmünket a lényeges kormányzati szándékokról, úgyhogy sokszor csak utólag csapunk a homlokunkra: Már megint nem a kezét figyeltük a miniszterelnöknek, így észrevétlenül eltüntetett valamit (vagy valakit) a szemünk elől. Orbán káderpolitikáját is ezeknek a céloknak rendeli alá. A ki már túl sokat tud ezekről a trükkökről, az menjen egy kicsit a partvonalon túlra, aki pedig még hajlandó részt vállalni az össznépi hülyítésben, kap egy bársonyszéket. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „A régi harcostárs nem csak a hőstetteidre, de a csúfos futásaidra is emlékszik.”  

Az Orbán-kormánynak immár papírja is van arról, hogy vétett a parlamenti választás tisztasága ellen, hiszen a Kúria határozata kimondta: Törvénysértő volt az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szervezett szállítása és szavazása. Ahogy az egy következmények nélküli országban már szinte elvárható, ennek az ítéletnek sem lesz semmi kézzelfogható következménye, hiszen az érintett szavazókörben nem rendelték el a voksolás megismétlését. Állítólag nincs elegendő bizonyíték a szavazás megismétlésének elrendeléséhez. Egy lépéssel tehát a Fidesz van beljebb, és nem az ellenzék. Valószínűleg nem kell bizonygatnunk, hogy ez egy aggasztó folyamat egyik első fokozata.

Fotó: Alfahír

Egyre szürkébb zónában mozog az április 8-i választás tisztaságáról alkotott képünk. Még a kormány irányában igen erősen elkötelezett Nemzeti Választási Bizottság is kénytelen volt több alkalommal megbírságolni a kampányban a Fideszt, sőt a miniszterelnököt is, olyan durván tolták a kirívó szabálytalanságokat, de mint kiderült, ez is csak porhintés volt. Az NVB ugyanis ezzel is igyekezett elhitetni velünk, egyenlő mércével mérik a versengő pártokat, ugyanakkor számos körülmény arra utal, hogy a kormánypárt folyamatosan kivételezett helyzetben volt már a kampány időszakában, és közvetlenül utána is.  

Azóta pedig csak rosszabb lett a helyzet. A Kúria ítélete ugyanis a törvényességbe vetett hitet nemhogy visszaadta volna, hanem további aggályokat vet fel a demokráciáért és jogállamiságért aggódó polgárokban. A döntés indoklásában ugyanis ezt írják: "A Kúria tehát egyetért az ellenzéki pártok beadványával abban, hogy a szavazásra történő szervezett szállítás, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme is megvalósult, ami a választás tisztaságának megsértésére alkalmas cselekmény. Gyakorlati következménye viszont ennek a döntésnek nem nagyon lesz, mert a Kúria szerint kellő bizonyítottság hiányában a Fideszt nem lehet eltiltani a jogsértéstől, és a szavazás megismétlésének elrendeléséhez szintén nincs elég bizonyíték, az alapelvek sérelme pedig önmagában nem elég ehhez"

Egyrészt, nem az a kérdés, kik követték el a jogsértést, hanem, hogy az megtörtént, és hogy érdemben befolyásolta az adott körzetben a végeredményt. Lényegtelen, hogy a Fidesz vagy az MSZP, esetleg az ufók felelősek a választási csalásért, maga a jogtiprás megtörtént, aminek kell, hogy legyen valami következménye. Például, hogy az érintett szabolcsi körzetekben nem hirdetnek végeredményt, nem osztják ki a mandátumokat, mert utána már semmiféle jogorvoslatra nincs lehetőség. Az is eléggé életszerű opció lenne, hogy a bemutatott Hír TV-s riport alapján nyomozni kezdenek az illetékes szervek, és maguk néznek újabb bizonyítékok után.

Ehelyett megállapítják a választási szabályok megsértését, és azonnal szét is tárják a karjukat, hogy, hát ők nem tehetnek semmit. Ez egyenlő egy demokrácia önmegsemmisítő gombjának megnyomásával. Mostantól ugyanis simán átbújhat a törvénytelenség limbó hintója alatt egy politikai párt az illetékes hatóságok asszisztálásával. Most még megállapítják a törvénysértést, de ha ennek semmilyen következménye nem lesz, akkor milyen alapon beszélhetünk a jogállamiság megvédéséről? Ha ez megtörténhet, legközelebb komolyabb csalásokra is vetemedhet egy politikai túlsúllyal rendelkező párt, és még aggódnia sem kell, mert a precedens már megtörtént, komoly következményekkel nem kell számolnia.

Komoly a felelősségük ebben a folyamatban az ellenzéki pártoknak. Ha ugyanis asszisztálnak a jogi kiskapuk egyre szélesebbre tárásban, akkor tényleg nincs megállás. A Demokratikus Koalíció ugyan arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni, ám ne legyenek illúzióink, az NVB ezúttal sem fog keresztbe feküdni a kormány érdekeinek. A DK közleménye legalább megfogalmazza azt az elemi felháborodást, ami a magyar választók százezreinek lelkében izzik. Az ellenzéki párt  szerint ugyanis "bicskanyitogató", hogy a kormány azzal kampányolt, hogy Magyarország dönt, miközben tömegével szervezete az ukrán "importszavazókat".

Fotó: MTI

És akkor még nem beszéltünk egyéb gyanús ügyekről, melyeket a kormány különböző „kontrolláló szervek” segítségével igyekszik elsikálni. Már a látszatra sem ügyelnek az NVB-nél, hiszen egyetlen ellenzéki beadványt sem fogadott el a testület, mely a szavazatok újraszámolását kezdeményezte. Ez olyan egyértelmű üzenet, amit alaposan át kell gondolniuk az ellenzéki pártoknak és választóknak egyaránt. Ha ugyanis a kormány most lenyomja a torkunkon a kisebb választási svindliket, akkor legközelebb ezeknél többet is megenged magának. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha ma nem háborodsz fel azon, hogy ellopták a csirkédet, holnap a musztángodat fogják meglovasítani.”

Felfokozott várakozás, hatalmas részvételi arány, majd győzelmi mámor az egyik, mély csalódás és felháborodás a másik oldalon. Így jellemezhetnénk Magyarország elmúlt egy hónapját. Most, hogy szinte valamennyi jogorvoslati kezdeményezés visszapattant a Nemzeti Választási Irodáról, a sorosozás pedig funkcióját vesztette, könnyen totális érdektelenségbe fulladhat az, ami a közéletben történik. Mindez kinek kedvez leginkább? Naná, hogy Orbán Viktornak.

Fotó: Új Szó

A Fidesz április 8-án egyértelművé tette, hogy nincs realitása annak az ellenzéki törekvésnek, mely szerint demokratikusnak látszó választások következményeként az Orbán-kormány megfosztható a hatalmától. A kormánypárt ugyanis minden eshetőségre felkészült a választás előtt. Arra is volt forgatókönyvük, ha lett volna teljes összefogás az ellenzéki pártok között, igaz, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen lépést váltott volna ki a Fideszből egy ilyen helyzet. Nagyon úgy tűnik, hogy április 8-án elszórt, kisebb választási visszaélések is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy ismét bebiztosítsák maguknak a kétharmados többséget.

Ez a felismerés dühíti most az ellenzéki szavazókat, no meg az a tény, hogy a kormányváltásra szövetkező (illetve nem szövetkező) ellenzéki pártok több szempontból is alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy megvalósítsák az ellenzéki tábor elvárásait. Az emberek most kezükbe vették a kezdeményezést, a kormány cinizmusa pedig még fel is piszkálta lelkükben a tehetetlenség dühítő érzését, ám ne legyenek kétségeink Orbán Viktort ez egy cseppet sem fogja zavarni abban, hogy május 8-án, pont egy hónappal a választást követően megalakítsa új kormányát.

Mindeközben a kormánypárt győzelmét bebiztosító magyar vidéken továbbra is meglehetősen kiábrándító a helyzet. Már alig migránsoznak és sorosoznak a fideszes aktivisták, lassan lekerülnek a kandeláberekről és óriásplakát helyekről a menekültekkel riogató plakátok, így a gyűlölethullám elültével nem marad más a kistelepülések lakói számára, mint a közmunka egyhangúsága, a helyi kiskirályok kiszolgálása, a hajbókolás a kormánypárti polgármester vagy a területileg illetékes oligarcha előtt. Minden maradt hát a régiben városban és falun egyaránt, hiába volt a 70 százalék feletti részvételi arány a választáson, hiába bízott jobboldali és baloldali a változásban április 8-a előtt. Keleten a helyzet változatlan.  

Az új Orbán-kormány megalakulása előtt még kegyelmi állapotban van az ország. Az ellenzék talán még titkon bízik abban, hogy a hatalom visszafogott lesz annak ellenére, hogy a miniszterelnök megtorlást lengetett be március 15-én mindazok számára, akik bosszantották a kampányban. A kormánypárti oldalon ugyanakkor már nincs olyan eufória, mint 2010-ben vagy 2014-ben volt a választási győzelmek után. Valahol talán ők is érzik, hogy az igazi sötétség csak most köszönt ránk, aminek következményei ellenzéki és kormánypárti érzelmű polgárokat egyaránt érzékenyen fognak érinteni. Főként a fiatalok vannak tisztában ezzel, ezért sokan fontolgatják a távozásukat az országból.  

Egyetlen ember, és talán néhány közvetlen bizalmasa tudja pontosan, mi vár ránk a következő hónapokban, ami szintén erősíti azt a gyanúnkat, hogy a bizonytalanság rásegít az amúgy is elkerülhetetlennek tűnő közéleti apátiára. Ugyan Orbán Viktor kiszámítható politikus, hiszen évek óta tudatosan építi illiberális rendszerét, ám tartogathat még számunkra olyan meglepetéseket is, melyek rosszabbak, mint bármi, amit eddig el tudtunk képzelni. Egy kedveszegett, kiábrándult társadalom ugyanis sokkal többet lenyel, mint egy aktív, a közélet iránt fogékony tömeg.

Fotó: mno.hu

Orbán jól tudja, hogy számára ritkán adódik olyan kedvező belpolitikai hangulat, mint amilyen az új kormánya hivatalba lépését követően lesz. Támogatói most ellesznek egy darabig migránsozás nélkül is, az ellenzéki pártok a sebeiket nyalogatják, a csalódott ellenzéki tömegek pedig még keresik a saját hangjukat, és az ellenállás új stratégiájának kimunkálásával lesznek elfoglalva egy darabig. Egy hónap alatt nagyot zuhanhat a társadalom fogékonysága a közéleti ügyek iránt, így meredeknek tűnő dolgok is megvalósíthatók lehetnek egy ilyen szituációban. Nem merünk tippelni, hogy ezek pontosan mik lesznek, de abban biztosak lehetünk, hogy nem fogunk ujjongani, ha megtudjuk, mivel indítja új kormányzati ciklusát Orbán Viktor és csipetcsapata. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha belelátnánk egy apacs harcos gondolataiba, elmenne a kedvünk attól, hogy harcba bocsátkozzunk vele.”  

Naivitás lenne abban bízni, hogy lesz kormányprogramja a negyedik Orbán-kormánynak, ha már választási ígéretei sem voltak, ugyanakkor döcögött a szekér az elmúlt négy évben is részletes, előremutató kormányzati stratégia nélkül is. Ennek a koncepciótlanságnak épp az a vidéki lakosság lehet a kárvallottja, amely megnyerte a választást a kormánypártnak. Nagy kérdés, hogy lehet-e még négy évig riogatni a menekültekkel a kistelepüléseken, avagy új mumusok után kell néznie a Fidesz propagandagépezetének. A vidéki emberek épp annak a politikai erőnek szavaztak bizalmat, amely a teljes reménytelenségbe taszítja őket. És mégis van logika abban, ami történik.

Fotó: 168ora.hu

Miközben a Fidesz "sorostalanítja" az országot, semmit sem kínál azoknak az embereknek, akik kompenzálták a választásokon a nagyvárosok fokozódó kormányellenességét. Minden a feje tetejére állt az utóbbi négy évben Magyarországon, így egy percig se gondoljuk, hogy a kormánypártban bárki azért kardoskodik most, hogy végre szülessen valami koncepció a vidék felemelkedése érdekében. Magyarország problémái ugyanis legélesebb kontúrokkal a kis- és közepes településeken rajzolódnak ki. Innen vándorol el a legtöbb fiatal (leginkább külföldre, de a nagyvárosokba is sokan mennek), itt van a legkevesebb munkalehetőség, itt a legalacsonyabbak a keresetek, ide érkeznek legkevésbé kormányzati és uniós támogatások, itt pöffeszkednek legirritálóbb módon a Fidesz helyi oligarchái. Mégis adott egy új esélyt az itt élő lakosság annak a kormánynak, amely magyar vidék elsorvadásáért felelős.

Ahelyett, hogy a kormány a kampányban segítő jobbot kínált volna ezeknek a sanyarú helyzetben lévő embereknek, inkább megtöltötte a szívüket félelemmel és gyűlölettel. Ha nem lett volna elegendő migránsokkal riogatni a falusiakat és a kisvárosok lakóit, a biztonság kedvéért még egy kis utólagos rezsicsökkentéssel, valamint a nyugdíjasoknak Erzsébet-utalvánnyal kedveskedtek a legkiszolgáltatottabbaknak. Nyíltan vásároltak szavazatokat ezzel, olykor viszont még erre is rátettek egy lapáttal, és élelmiszercsomagokat osztottak a legszegényebbeknek, jellemzően a romák lakta vidékeken. Bármilyen ellentmondásosnak tűnik, de a helyzet az, hogy a megvásárolt szavazat a legolcsóbb voks ma Magyarországon. Sokkal kevesebbe kerül egy ilyen szavazat, mint amelyikért kampányolni kell, győzködni, érvelni kényszerül a kormánypárt helyi potentátja. Sokkal egyszerűbb részeg kukás emberrel ölelkezni, mint megismerni és megoldani a problémáit.

Most, hogy zsebben a kétharmad, azt gondolhatnánk, hogy hálás lesz a Fidesz a magyar vidék népének azért, hogy kirángatta szekerét a migránsozás és korrupció mocsarából, de Orbán Viktort nem arról ismerjük, hogy ilyenkor gesztusokkal operálna. Sőt, már a választások előtt kiszivárgott az a terv, ami igen hátrányosan érintené a kistelepülések lakosait. A közigazgatási rendszer totális átalakítása ugyanis akként érintheti a kétezer fő alatti településeket, hogy önállóságuk megszűnne, vagyis, a 2019-es helyhatósági választásokon már sem saját polgármestert, sem helyi képviselő-testületet nem választhatnának. Újabb csapás lenne ez azoknak a településeknek, ahol már eddig is elég szűkösek voltak a lehetőségek. A szocializmus idejéből jól ismert központosítás jöhet ugyanis, a környéken lévő városkából irányíthatják majd a helyiek életét, és már arra sem lesz mód, hogy a panaszaikkal a helyi polgármesterhez vagy képviselőhöz forduljanak.

A Fidesz ellen forduló nagyvárosok sem ússzák meg valószínűleg a várható közigazgatási átalakításokat, így például Budapestet keményen büntetni fogja az új kormány, és igyekszik elkerülni, hogy ellenzéki vezetés alá kerüljön a főváros. Orbán Viktor hatalomtechnikai machinációi nem fogják kímélni a vidéki nagyvárosokat, illetve azokat a megyei jogú városokat sem, melyek túlnyomó többsége kormánypárti vezetés alatt áll. Ezekről a tervekről egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy legfőbb céljuk a vidéki ellenzéki bázisok teljes felszámolása lesz. Azt például nehezen tudja lenyelni a hatalom mámorában úszó miniszterelnök, hogy Csongrád megye mindkét megyei jogú városa ellenzéki vezetés alatt áll, így várhatóan egyik legfőbb küldetése az lesz a következő négy évben, hogy véget vessen a szegedi Botka László és a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter sikereinek.

Fotó: 24.hu

Mindezeket a lépéseket persze csak akkor teheti meg az új kormány, amennyiben továbbra is számíthat a vidéki Magyarország támogatására. Ehhez valamennyire lázban kell tartani az amúgy politikailag eléggé passzív kistelepülések lakosait. Soros György patás ördögként való bemutatása rövidesen lejárt lemez lesz, úgyhogy valami új ellenség felkutatása vár Habony Árpádra és csipetcsapatára. Már tippelni sem merünk, honnan meríthet ötleteket és inspirációt ehhez a munkához a kormány kommunikációs hadteste, de az biztos, hogy nagy erőkkel zajlik a keresgélés. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elkezdesz barátkozni a fehér emberrel, biztos lehetsz abban, hogy elveszíted a legtöbb rézbőrű barátodat.”    

A magyar miniszterelnök kétségtelenül ügyes hintapolitikus, ám úgy tűnik, az EU-n belül végképp kezd elfogyni a türelem illiberális rendszerével szemben. Orbán ugyanis hiába gondolja azt, hogy az újra megszerzett kétharmaddal legitimálta nézeteit az európai közösségen belül, a választás tisztasága körüli kételyek, az aránytalan mandátumelosztási rendszer, valamint a kormány kritikusai ellen indított minden korábbinál durvább támadás arra ösztönzi a kontinens meghatározó vezetőit, hogy ne várjanak tovább Orbán teljes politikai elszigetelésével. Ehhez persze kell egy stabil és cselekvésre kész hazai ellenzék is.

Fotó:AFP

Sokan érzik úgy most Magyarországon, hogy hiába vannak torkig Orbán Viktor illiberális államával, esélyük sincs arra, hogy demokratikus választásokon leváltsák a jelenlegi politikai hatalmat. Mindezt egyrészt egy Fidesz által kidolgozott és kétharmaddal elfogadott aránytalan választási rendszer sugallja, mely jutalmazza a kisebbséget, és bünteti a többséget. A tehetetlenség érzésének másik kiváltó tényezője, hogy az Orbán-rendszer bukását akarók április 8-án és az azt megelőző kampányban csalódtak az ellenzéki pártokban. Márpedig politikai erőt demokráciában csakis politikai erő tudja leváltani, ha ettől a forgatókönyvtől eltérünk, akkor már a nép veszi kezébe a dolgokat, és az események kiszámíthatatlanná válnak. Itt egyelőre még nem tartunk.

Van azonban egy harmadik oka is az ellenzéki tábor frusztráltságának. Az Európai Unió ugyanis eddig látszólag magára hagyta azokat a magyar polgárokat, akik bátran kiálltak az uniós értékek mellett, pedig a megbélyegzést manapság már ez a gesztus is kiválthatja a hatalomból. Ha valaki ugyanis emlékeztetni szeretné a kormányt arra, hogy uniós tagságunkkal nem csak rengeteg előny, például a gazdaság felzárkóztatást szolgáló vissza nem térítendő támogatások, de rengeteg kötelezettség is, például a közös elvek betartása is jár, akkor könnyen rákerül egy listára, amely Soros György állítólagos zsoldosait gyűjti magába.

A választás utáni tüntetések azért nagyon fontos üzenetek az uniós tagállamok felé, mert jelzik, a magyar nép nem egyenlő az Orbán Viktor előtt hajbókoló vazallusokkal, a választás tisztaságát pedig mindaddig megkérdőjelezik a kormányváltásra voksolók, amíg egy független szakemberekből álló bizottság ki nem vizsgálja az április 8-án történt „furcsaságokat”. Ha az EU vezetői egyértelművé teszik, hogy nem hagyták magára a magyar választópolgárokat (legyenek azok kormánypártiak vagy ellenzékiek), akkor Orbán Viktor háromszor is meggondolja, hogy nekiessen-e az új kormány megalakulását követően a sajtó még független műhelyeinek, hogy tovább vegzálja-e a kritikus civileket, vagy tovább csorbítsa az önkormányzatok függetlenségét.

Ha azt olvassák a magyar sajtóban a nyugati országok vezetői, hogy nincs mit tenni, nem történt rendszerszintű csalás a választásokon, ha azt hallják magyar ellenzéki politikusok szájából, hogy a csalások nélkül is győzött volna a Fidesz, akkor tényleg lemondanak rólunk a szövetségeseink. Április 8-a nem csupán számunkra volt ugyanis döntő jelentőségű, az Európai Unió vezetői és polgárai is komoly figyelemmel kísérték, mi lesz a voksolás eredménye. Miután egy nagy közösség részei vagyunk, a nálunk történt dolgok erősen befolyásolják az EU más tagországainak politikáját is, így most választ kell adniuk a Orbán győzelmére Európa meghatározó politikusainak. Miután elmaradt a nagy illiberális fordulat a nyugati országok parlamenti választásai után, úgy tűnik Orbán körül egyre fogy a levegő, és ez szűkíti a magyar miniszterelnök mozgásterét annak ellenére, hogy ismét kétharmados többséget szerzett. 

Fotó: mno.hu

Emmanuel Macron francia elnök már küldött egy igen kemény hangú üzenetet a magyar illiberalizmus felé, ám ez egyelőre csak egy határozott állásfoglalás, melyet nem követtek még konkrét lépések. Valószínűleg Angela Merkel német kancellár elhatározásán áll vagy bukik az összehangolt, és kemény uniós válasz. Orbán tudja, hogy hatalma a német állásponttól, vagyis Merkel jóindulatától függ. A német érdekeltségű cégekkel ezért nem packázik, sőt, komoly gazdasági előnyökhöz juttatja azokat Magyarországon, a kétoldalú tárgyalásokon pedig négyszemközt mindent megígér, melyekből később a legtöbbet nem tartja be. Sajátos pávatáncának köszönhetően eddig elkerülte a teljes politikai karantént, ám a Putyinhoz erősen kötődő gazdasági érdekei, a minden humanitást nélkülöző menekültpolitikája, az elharapózó korrupció miatt érik számára néhány tasli, koki, no tockos a nyugati szövetségesek részéről. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig jár a korsó a kútra, amíg ott nem marad.”  

A választások utáni közéleti polémiák egyik legfőbb témája a kistelepülések és a városok közötti hatalmas különbségek kidomborodása volt. Ahelyett azonban, hogy a Fidesz akaratának megfelelően egymásnak esnének az inkább kormányváltást akaró városiak és a kormánypárt bántóan primitív demagógiával szimpatizáló falusiak, kisvárosiak tömegei, jobb lenne, ha mélyebbre ásnánk a Fidesz elmúlt 8 éves gyakorlatában. Orbán Viktor pártja ugyanis sokkal több törésvonalat vájt a magyar társadalomba, mint amennyi a választási statisztikákból kiolvasható. A kormány minden lépését a hatalom megtartásának rendelte alá, így nem kímélte sem a vidéket, sem a városok népét megosztó politikájával.

Fotó: Zilahi Tibor

Voltaire a haladás legfőbb fékezőjének három tulajdonságot nevezett meg: az aljasságot, a butaságot és a mohóságot. Nagyon szeretett volna hinni abban, hogy a történelem értelme az a fejlődés, ami elsősorban az emberek közötti egyenlőség kiteljesedésében, a közös javak minél igazságosabb elosztásában nyilvánul meg. A nagy francia gondolkodónak azonban voltak kétségei ez utóbbi célok töretlen megvalósulását illetően, hiszen az aljasság, a butaság és a mohóság minduntalan felülírták a vágyait. Voltaire a mai Magyarországon sem azt látná, hogy a köz javának szolgálatát tartaná legfőbb küldetésének az a párt, amely ép a köz jóvoltából kapott irdatlan politikai hatalmat.  

Ha az Orbán-kormány legutóbbi nyolc évének politikáját vesszük górcső alá, meg kell állapítanunk, hogy a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket nemhogy eltüntetni nem igyekeztek volna, de inkább erősíteni akarták ezeket. Pedig bőséggel álltak rendelkezésre olyan erőforrások, melyek lehetővé tették volna a magyar vidék felemelését, olyan életkörülmények megteremtését, melyek közelítettek volna a magyar nagyvárosokban élők lehetőségeihez. Hatalmas mennyiségű uniós pénzből lehetett volna felzárkóztató programokat, vidékfejlesztési projekteket indítani, de ezek a pénzek, ha el is jutottak a címzettekhez, rosszul használták fel, vagy egyszerűen köddé váltak ezek a támogatások.

Nem pusztán az a baj, hogy a burjánzó korrupció kicsiben a kistelepülésekben is jóvátehetetlen károkat okozott, hanem, hogy egy olyan kormányzati szándék állt e mechanizmus mögött, mely az ott élők kiszolgáltatottságának erősödéséhez vezetett. A helyi kiskirályok, fideszes polgármesterek, kormánypárti kapcsolatokkal hencegő vállalkozók lényegében reprodukálták azokat a feudális viszonyokat, melyeket a vidék még a szocializmus 40 éve alatt sem tudott teljesen felszámolni. A vidéki szavazókat tehát nem szidni kell, hanem sajnálni, ugyanis minden tekintetben a rendszerváltás, de különösen az elmúlt 8 esztendő vesztesei.

És akkor miért szavaztak a Fideszre? Lényegében azért, mert a szocializmus, a Horthy-féle félfeudális rendszer is sokkal mélyebben ágyazódott be ezeken a településeken, mint a nagyvárosokban. Az elhagyatottság, a kilátástalanság, a szegénység felerősítette túlélés ősi ösztönét, így az ilyen helyzetbe került emberek azért a kevés ígéretért is hajlandók a regnáló hatalmat támogatni, amit számára a kormány kínál. Ezek a (köz)munka megtartásának, a segélyek megmaradásának, no és a migránsok  megállításának ígéretei voltak. És ez utóbbit vegyük nagyon komolyan, mert ott, ahol alig van valami a közös kasszában, nagyon is hat az a demagógia, hogy a Soros György által küldött migránsok miatt azt a keveset is elveszik tőlük.

És ez nem az emberi butaság, hanem a kőkemény kizsákmányolás, az emberi kiszolgáltatottsággal való visszaélés következménye, ami nagyon is tudatos kormányzati törekvés volt az utóbbi években. Az egykulcsos személyi jövedelemadó, a devizahitelesek cserbenhagyása, az átfogó vidékfejlesztési stratégia elmaradása bebetonozta a vidéki Magyarországot azon a szinten, ahonnan már alig van lejjebb. Paradox módon, amíg a Fidesz távozását inkább kívánó nagyvárosi lakosok előreléphettek valamennyire anyagi értelemben, munkához juthattak, vállalkozásokat alapíthattak, addig a kisvárosok és falvak lakosai jó esetben is csak vegetáltak. Számukra tényleg megállt az idő, hiszen amit Mészáros Lőrinc és Andy Vajna megyei napilapjaiban olvashattak, és ez utóbbi nagyvállalkozó kereskedelmi rádióiból hallhattak, az alig különbözött a rendszerváltás előtti sajtótól, melyből folyamatosan a nyugati kapitalisták cselszövéseiről értesülhettek.

Eddig csak a vidék és a nagyobb városok közötti szakadék tudatos tágításáról értekeztünk, de a baj ennél sokkal nagyobb. Az Orbán-kormány ugyanis semmitől nem fél jobban, mint a különböző társadalmi csoportok közti együttműködéstől. Ha az eltérő szociális hátterű emberek között újjáéled a szolidaritás, ha nem csak a nagyvárosokban tüntetnek a kormány ellen, hanem vidéken is megjelenik az elégedetlenkedők haragja, akkor valóban bajban lesz a kormány. Az „Oszd meg és uralkodj!” ősi módszerét alkalmazva ugyanis nem csak az egymással veszekedő ellenzéki pártokat, de a különböző sérelmekkel bíró társadalmi csoportokat is távol tudta eddig tartani egymástól.

Fotó: Szabó Renáta

Orbán Viktor gyakran kezdi úgy a mondatait, hogy: Mi magyarok… Azért álságosak ezek az általánosítások, mert neki kell a legjobban tudnia, hogy nem vagyunk egyformák mi magyarok, ahogy a franciák, oroszok és brazilok sem azonosak mindenben. Egy nép attól erős, hogy sokféle polgára van, ám amikor közös a baj, össze tudnak fogni a nagy cél érdekében. Orbán Viktor pont attól fél, hogy egyszer eljön az az idő, amikor mindenki félre teszi a különbözőségeit, a vitáit a másikkal, amikor nem számít, hogy vidéken él, nagyvárosban, vagy külföldön, felemeli a szavát egy korrupt és igazságtalan rendszer ellen, és akkor nem lehet befogni senki száját utólagos rezsicsökkentéssel és Erzsébet-utalvánnyal. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A kutya nem rágja már azt a csontot, ami előtte három másik eb szájában járt.”   

Ne várjunk Orbán Viktortól öszödi beszédet, de apránként egyszer szét fog hullani a Fidesz hazugsággyára. A köztévé munkatársai egyelőre név nélkül meséltek arról, hogyan vezették félre a közvéleményt a legutóbbi terrortámadásként tálalt németországi tragédia, és a menekülthullám méreteit illetően, ugyanakkor sok gyanús körülmény sugallja azt is, hogy nem voltak teljesen tiszták a viszonyok a választásokon sem. Nem is lehet úgy egy alternatív valóságot felépíteni, hogy közben igazat mondunk azoknak, akik számára építgetjük ezt a fiktív világot. Kérdés, hogy mikor kezdenek kibeszélni a rendszert felépítő és életben tartó emberek?

Fotó: Alfahír

Az ország lakosságának nagyobbik fele rég tudja, hogy nem létezik Soros-terv, hogy az ellenzéki pártok nem akarják lebontani a déli határra épített kerítést, az ENSZ és az EU nem akarja ránk kényszeríteni menekültek tízezreit, és hogy nem menne rá a gazdasági növekedésünk arra, ha mégis befogadnánk néhány ezer embert. A választók többsége ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a magyar kormány tavaly befogadott 1300 menekültet, a letelepedési-kötvénybiznisznek köszönhetően pedig 20 ezer olyan EU tagországokon kívül élő polgárt fogadtunk be, akik komoly biztonsági kockázatot jelentenek Magyarország és az Európai Unió számára is.

Jól tudja több millió ember, hogy a közszolgálatinak mondott média csakis a kormány szempontjait veszi figyelembe, amikor műsorait, adásait, híreit készíti, a szerkesztőségek forródróttal kötődnek a propagandaminisztériumhoz, ahonnan lényegében lediktálják a feladatokat az ott dolgozó munkatársaknak. Ha mégis azt hinnénk, hogy így is lehet hitelesen tájékoztatni, akkor vizsgáljuk meg, milyen híradásokban számoltak be ezek a médiumok a Fideszhez közel álló oligarchák, vagy éppen a pártban vagy kormányban tisztséget viselő politikusok korrupciógyanús ügyeiről. Nem túlzunk akkor sem, ha azt mondjuk, hogy hazudtak reggel, délben és este.

A nagy közös hazugság persze nem korlátozódik a kormánymédiára. Nem látjuk, hogy miként lehetne hinnünk annak az ügyészségnek, amely a kormány számára kínos ügyeket vagy lepattintja magáról, vagy nyújtja, mint a rétestésztát. Nincs törvény előtti egyenlőség, a kisembereket megbélyegzik, ha a hatalmasok útjait keresztezik, a milliárdos csalási ügyekben pedig évekig nem történik semmi. De ugyanígy nem igaz az a sikerpropaganda sem, amit a gazdaság állapotáról harsog a kormány. Szinte minden mutatóban visszaesés tapasztalható, a leszakadásunk pedig a regionális versenytársakhoz képest nyomasztó.

Ígéretekkel, fenyegetőzésekkel, listázásokkal hallgatásra lehet kényszeríteni olyanokat, akik le akarják leplezni egy hazug rendszer mesterkedéseit, de már túl sok ember tud ezekről a bűnökről a túloldalon is.

És akkor még nem beszéltünk arról a tényről, hogy a kormány nem folytat érdemi párbeszédet senkivel. Vita helyett kioktat és kinyilatkoztat, és ha ez nem tetszik valakinek, az már Soros György bérence, ami nem egyszerű hazugság, hanem égbekiáltó baromság. A kormányzás lényege, hogy a tényeket el kell maszatolni, olyan erőteljes kommunikációval kell felülírni a kényes ügyeket, ami hosszasan eltereli az emberek figyelmét arról, hogy lényegében nem folyik kormányzás. A kardcsörtetés lényege, hogy ne hallják meg az emberek a független média, a jogvédő civilek, az ellenzéki politikusok figyelmeztetését, hogy egy hazug világban semmi sem az, aminek látszik.

Ennek a politikának az egyenes következménye, hogy a hatalomnak simán át lehet lépnie olyan jogállami követelményeken, mint a választás tisztasága. Csak erőt kell mutatni, és mindjárt nem firtatják olyan hevesen a külhoni magyarok buszoztatását, a romák szavazatának megvásárlását, ellenzékre leadott szavazatok eltűnését sem a független média, a civil szervezetek, a politikai pártok képviselői. Ígéretekkel, fenyegetőzésekkel, listázásokkal hallgatásra lehet kényszeríteni olyanokat, akik le akarják leplezni egy hazug rendszer mesterkedéseit, de már túl sok ember tud ezekről a bűnökről a túloldalon is.

                   Fotó: Facebook.hu

Most már olyanok is dühösek, akik az utolsó pillanatig kitartottak a Fidesz mellett, mert bíztak benne, hogy egyszer megszületik a felismerés a vezetőkben, hogy ez a politika mindenki bukásához vezet, legyen az ellenzéki, vagy kormánypárti. Mert egy valami oszthatatlan és közös számunkra, és ezt a valamit úgy hívják: Magyarország. És egy közös országban az igazság és a hazugság egy, és oszthatatlan. Ahogy egy dakota közmondás tartja: "Hazudni csak úgy érdemes, ha nem felejted el, korábban mivel vezettél félre másokat, mert ha már te is belezavarodsz, akkor senki nem az emberek önmaguknak sem fognak hinni."  

Orbán Viktor az erőben hisz, és természetesen a szavazói is hasonlóan vélekednek e stratégia hatékonyságáról. Magyarország többi polgára számára viszont a kormányfő által demonstrált erő a fenyegetés, a megfélemlítés, a kirekesztés eszköze. Most, hogy továbbra is rengeteg a bizonytalanság az április 8-i választás tisztasága körül, különös hangsúlyt kap ez a tény, ugyanis hivatalos részről már nem is kommentálják azokat a furcsaságokat, melyek az elmúlt négy napban felszínre kerültek. Valójában az illiberális állam működésének egy új szintjére léptünk, ahol már semmilyen kérdésre nem kell választ adnia a hatalomnak, bármennyire is szeretné ezt a társadalom nagyobbik fele. 

Fotó: Zárójel

Tudatosan megalázta az ellenzéki szavazókat a választás éjszakáján Orbán Viktor azzal, hogy helyettesét, a nemzet fővadászát küldte előre ünnepelni. Semjén Zsolt vigyori képénél semmi sem irritálhatta volna jobban azokat a tévénézőket, akik néhány órával korábban még reménykedtek a svédországi szarvasvadász és más korrupciógyanús ügyekbe keveredett kormánytagok felelősségre vonásában. Orbán cinizmusa mélyütésként érte azokat a magyar választókat, akik még hittek az állam normális működésében, akik elképzelhetetlennek tartották a hihetetlennek tűnő kormánypárti fölény ellenére is, hogy manipulálhatták a voksolás eredményt.

Pedig, ha vigyázó szemeinket Oroszországra vetjük, akkor tudhattuk volna, hogy a keleti típusú autokráciákban ez egyáltalán nem rendkívüli dolog. Sőt, a rendszer fontos eleme a manipulálás, még ilyen közvetlen módon is. Néhány héttel a magyarországi voksolás előtt ugyanis Oroszországban is tartottak egy választásnak csúfolt színjátékot. A megfélemlített ellenzék, nyomasztó kormányzati médiafölény és Putyin népszerűsége ellenére - biztos, ami biztos - több szavazókörben bizonyítottan csaltak a kormányzópárt javára. Természetesen semmi következménye nem lett az eseteknek. A nemzetközi ellenőrök megírták jelentéseiket, melyekben szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet, aztán minden ment szépen tovább Oroszországban, ahogy valószínűleg nálunk is hasonlóképpen fog történni.

Kisebb szabálytalanságok Magyarországon is voltak már a korábbi választásokon, és persze most is. Megszokhattuk, hogy mióta a Fidesz uralja az államapparátust, a sajtót, valamint az összes választást irányító és ellenőrző szervet, nem szégyellték szervezetten szállítani a határon túli (sokszor nem magyar anyanyelvű) szavazókat, élelmiszert osztottak, aminek eredetét nem mondták meg, és állami hirdetéseken népszerűsítették Orbán Viktort valamint a kormánypártot, amit ugyan szankcionáltak, de már nem számított a büntetés sokmilliós tétele, amikor továbbra is kint maradtak a jogsértő hirdetések. És kint vannak még most is, napokkal a választás után.

A mostani állapotok azonban nem ezeknek a sumákságoknak a folytatása és felerősítése miatt tarthatatlanok. Napok óta ugyanis nem lehet megnyugtató választ kapni olyan furcsaságokra, melyekre egy funkcióját ellátó államapparátusnak órákon belül válaszokat kellene adnia. Nem megyünk bele abba, hogyan fordulhattak elő olyan „tévedések” tömegével, melyeknek rendszerint az ellenzéki pártok voltak a kárvallottjai, a Fidesz pedig előnyt kovácsolt ezekből, hiszen a független szakértői vizsgálatra esély sincs, találgatni pedig veszélyes egy megerősödött Fidesz által uralt közéletben.

Ne legyen azonban kételyünk, hogy a Fidesz nem fogná magát vissza ellenzékben akkor sem, ha ennél jóval kevesebb bizonyíték lenne a kezében. Ha a Fidesz kiáltana csalást, híveik már az utcán lennének, és nem újraszámolást követelnének, hanem a teljesen új szavazás kiírásáért demonstrálnának. A jelenlegi kormánypárt ellenzékben is úgy viselkedett, mintha kormányon lenne, amire a 2002-ben elvesztett választások utáni demonstrációk szolgáltak legjobb példaként. Választási csalást emlegettek, holott előtte ők kormányoztak, a voksolás tisztaságáért pedig Pintér Sándor belügyminiszter felet. Ahogy most is.  

                     Fotó: Twitter

Nem akarunk a dolgok elé vágni, hiszen nem tudhatjuk, mi történik majd a szombati kormányellenes tüntetésen. Az azonban bizonyos, hogyha az ellenzéki pártok valami okból kihátrálnak a felháborodott polgárok mögül, akkor végképp elveszítik a hitelességüket. A kormány próbál úgy viselkedni, mintha a választás tisztaságával kapcsolatos kételyek fel sem merültek volna, ám ha nem lesz átfogó vizsgálat az április 8-án történtek tisztázására (márpedig jó eséllyel nem lesz ilyen), akkor egész kormányzása alatt cipelheti a csalás gyanúját, az ellenzék pedig azt a bélyeget, hogy asszisztált mindehhez. Orbán pedig töretlenül hisz abban, hogy a győzteseknek soha nem kell megmagyarázniuk semmit, amit tesznek. Pedig, ahogy egy modern dakota közmondás tartja: „Az éjjellátó ellen legjobb fegyver, ha hirtelen felkapcsolod a villanyt.”    

Nagy fekete lyuk éktelenkedik Európa közepén, a neve Magyarország. Mindent elnyel, a reményt, a jövőt, még a fényt is. Azok, akik mégis igyekeztek kiszakadni ebből a mindent magába szippantó lyukból most próbálnak felocsúdni a megdöbbenésükből. Ők hiába voltak többen, tudomásul kell venniük, hogy létezik egy másik tábor, amely felhatalmazta a kormánypártot arra, hogy folytassa. Legalizálták ezzel az elmúlt évek korrupcióit, a szisztematikus gyűlöletkeltést, a kirekesztést, a társadalom szellemi leépítését. Nem csak sötét jövő vár ránk, de ez a fekete lyuk mindenkit elnyelhet, aki itt él, bárkire is szavazott április 8-án.

Fotó: Amerikai Népszava

A hatalom ismét elhúzta a demokrácia mézesmadzagját az orrunk előtt, és sokan tényleg elhitték, hogy a szavazófülkék magányában legyőzhetik a Fideszt. Ma már tudjuk, esze ágában sem volt a kormánypártnak valódi alternatívát nyújtani az embereknek, saját hatalmának és legitimitásának megerősítésére használta fel a parlamenti választásokat. Mindezt úgy tette, hogy ismét kevesebb szavazatot szerzett, mint az ellenzék, mégis kényelmes kétharmados többség tudatában építheti tovább eddig is meglehetősen stabil hatalmát.

Nem csoda, hogy a csalódottság és a düh érzései kavarognak azokban, akik most becsapva érzik magukat, mert elhitték, hogy bármit is számít a szavazatuk. Nem tudhatjuk pontosan, mi történt a szavazatainkkal, mint ahogy azt sem fog kiderülni, miért hiszi el több millió ember Orbán Viktornak, hogy a migráció- hatalomépítés- korrupció szentháromsága fogja bearanyozni az életét a következő négy (vagy ki tudja mennyi) esztendőben. A magyar társadalom végleg kettészakadt, és ez a tény megkoronázza Orbán Viktor sok évtizedes törekvéseit.

Orbán rendszere ugyanis olyan képet festett a világról, melyben ő léphet fel megmentőként, holott a társadalom valós problémáival egyáltalán nem törődik. Aki elhiszi neki, hogy valóban meg kell védeni bennünket a menekültektől, Soros Györgytől, Brüsszeltől, és ki tudja még kitől, az bármikor behúzza az ikszet a Fideszre, aki viszont kikéri magának, hogy ilyen szemérmetlenül lenézik a szellemi képességeit, az Orbán Viktortól szeretné megvédeni Magyarországot.Mostantól bárkit is nevez meg ellenségként a kormányfő, biztos, hogy milliók fognak hinni neki még akkor is, ha történetesen a szemüvegeseket vagy a piros pulcsisokat vádolja meg hazaárulással. 

A Fidesz propagandagépezete futószalagon gyártja az ellenségeket, melyek lehetnének akár valósak is, ám nem a konzultációra törekszik a társadalommal annak érdekében, hogy közösen oldjuk meg a problémáinkat, hanem irányítani igyekszik az érzelmeinket, így a saját maga javára fordítja az emberekben felgyülemlett frusztrációt. Nem épít semmit, csak harcol, nem kérdez, hanem kioktat, ami a magyarok egy része számára alternatíva, mások számára azonban visszataszító. A hatalom arroganciája előbbiek számára az erőt testesíti meg, utóbbiak azonban szembe szeretnének szállni vele. Erre lett volna jó április 8-a, de egyre világosabb az utóbbi tábor számára, hogy az egész csak színjáték volt.

Egy olyan kampány, ami az utóbbi hetekben zajlott az ország egyik felét meggyőzte arról, hogy valóban a muszlim bevándorlók jelentik a legnagyobb problémát ebben az országban, a másik fele pedig szerette volna megtudni, hová tűntek azok az irdatlan összegek, melyek eltűntek a kormányhoz közel álló oligarchák zsebeiben. A kérdés az volt, hogy melyik tábor tudja jobban artikulálni az üzenetét: a hatalmas médiafölénnyel és az állami szerveket lelkiismeretlenül pártcélokra felhasználó kormány, vagy a csekély anyagi forrásokkal, megtépázott médiával rendelkező ellenzék. Nem kérdés, melyik hang hasított bele hangosabban a magyar pusztába.

És ezzel nem arra célzunk, hogy jellemzően azokon a vidékeken hatott leginkább a menekültellenes kampány, ahol soha nem láttak fekete embert vagy muszlim vallású migránst, hanem arra, hogy a félelemben tartott társadalom a leginkább formálható, befolyásolható. Ha valós társadalmi, gazdasági problémákról vitatkoztak volna a kormány jelöltjei és vezetői az ellenzékkel, súlyos vereséget szenvedtek volna nem csak ezekben a párharcokban, de a szavazófülkékben is. A hatalom mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne merüljenek fel más témák a kampányban, mint a migráció kérdése, de ha ez mégis megtörténne, véletlenül se kelljen vitatkozniuk ezekről ellenzéki politikusokkal.

A világ fejlettebb részein azzal lehet választásokat nyerni, ha valaki előremutató, megvalósíthatónak tűnő programmal áll a választók elé, úgy próbálja meggyőzni a közvéleményt egy párt a nézetei helyességéről, hogy vitába szál azokkal az erőkkel, melyek másban látják a megoldást. Magyarországon már rég nincsenek valós viták, hiszen miként is lehetne érvelni a focistadionok tömeges építése mellett, amikor egyre gyengébb a magyar labdarúgás, miként lehetne a Klik érdemeiről szónokolni, amikor egyre rosszabb eredményeket érnek el a diákok nemzetközi összehasonlításban. Egy valós társadalmi párbeszéd esetén a fideszes szavazó megpróbálhatná megindokolni egy ellenzéki szavazónak, miért tart ki Orbán Viktor rendszere mellett, amikor ő is tisztában van az ipari méretű korrupció tényével.

Fotó: borsodhir.hu

Magyarország nem választott április 8-án, csak megállította az időt. Azok, akik nem alkusznak az autokratikus rendszerrel a Fidesz számára kialakított választási matematikának köszönhetően gyakorlatilag érdekképviselet nélkül maradtak a Parlamentben, azok pedig, akik megkötötték a kis alkuikat a hatalommal, most abban reménykednek, hogy az életük úgy megy tovább, ahogy eddig. Már rég nem a baloldal küzd a jobboldallal, hanem a demokráciában hívők az autokráciát éltetők ellen. Hogy ez a csata eldőlt-e április 8-án, még nem biztos, de ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak azt a lovat lődd le, amelyiknek már biztosan nem látod a hasznát, és csak a szénádat eszi.”     

Terjedelmi okokból csak felsoroljuk azt az ötven témakört, melyekben leginkább tetten érhető a második és harmadik Orbán-kormány rombolása. Ha ugyanis részletesen írni szeretnénk ezekről az ügyekről, akkor napokig tartana átrágni magunkat ezen a problémahalmazon. Szerencsére a Szegedi Kattintós mindegyik bűnnel részletesen foglalkozott az utóbbi három és fél évben, úgyhogy bármelyiknek utána lehet nézni a blog bejegyzéseiben. Természetesen a lista nem teljes, és nem törekedtünk rangsor felállítására a bűnök nagysága szerint. Ettől még tanulságos olvasmány!

Fotó: 24.hu

1. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának államosítása.

2. Az egykulcsos adórendszer bevezetése.

3. Az egyházak politikai szerepvállalásának kikényszerítése.

4. A választási rendszer megváltoztatása úgy, hogy kedvezzen a Fidesznek.

5. A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzfelhalmozása.

6. Az ügyészség megszállása, bírák megfélemlítése.

7. Az oktatási rendszer központosítása.

8. Az egészségügyi reform elszabotálása.

9. Államilag felügyelt korrupciós hálózat kiépítése.

10. A sajtó megszállása.

11. Az uniós források megcsapolása.

12. Harc Brüsszellel.

13. Stadionépítések.

14. A szolidaritás eszméjének kiölése a magyar társadalomból.

15. Barátkozás Putyinnal.

Fotó: 24.hu

16. Az érdemi párbeszéd megszüntetése a társadalommal, illetve a politikai vetélytársakkal.

17. Valódi kormányzás helyett migránsozás, sorosozás, ENSZ-ezés.

18. Új, kapzsi arisztokrácia megteremtése és pénzelése.

19. A folyamatos pávatánc következtében a politika hitelességének elvesztése.

20. Pusztán a munkanélküliségi statisztikák javításra szolgáló közmunkaprogram.

21. A kormányprogram, és általában a jövőkép hiánya.

22. A külföldön dolgozó és az itthon tanuló fiatalok sorsa iránti totális érdektelenség.

23. Rasszista uszítás közpénzből.

24. Hajsza a kormánykritikus civil szervezetek ellen.

25. Minden olyan ember megbélyegzése, akik felemelik szavukat Orbán-rendszere ellen.

26. A Kubatov-lista létrehozása és frissítése.

27. Újabb és újabb összeesküvés-elméletek gyártása.

28. Folyamatos, drága és elemi iskolás szintű kormánypropaganda nem csak a kampányidőszakban.

29. A devizahitelesek átverése.

30. Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú megtollasodása.

31. A durva politikai hangvétel és fenyegetőzés általánossá tétele.

32. Az átláthatatlan és korrupciógyanús letelepedési-kötvényprogram beindítása.

33. Vesztes harc az államadósság ellen.

34. Farkas Flóriánra bízni a cigányság felzárkóztatását.

Fotó: Amerikai Népszava

35. Adósságok felhalmozása Paks II. és a kínaiak érdekeit szolgáló Budapest-Belgrád vasút miatt.

36. A kínos kérdések elől menekülő kormánypárti politikusok prototípusának megteremtése.

37. Bayer Zsolt fékezhetetlen uszításának támogatása és bátorítása.

38. A szervilizmus és árulás megjutalmazása.    

39. Gyáva megfutamodás minden olyan helyzetben, ahol vereséget szenvedhet a Fidesz.

40. Donald Trump támogatása az amerikai elnökválasztási kampányban.

41. Valódi kormányzás helyett kommunikációs stratégiák variálása.

42. A Fidesz kereszténydemokrata pártból nyolc év alatt az európai szélsőjobb vezető ereje lett.

43. Büntetlenül helikopterezhetnek és lőhetnek ki háziasított rénszarvasokat a politikusaik.

44. Egy Habony Árpád nevű ember irányítja a kormány kommunikációját, akit nem ismer Orbán Viktor.

45. Lázár János kedvére alázhatja a szegény, kiszolgáltatott embereket.

46. A teljesen haszontalan és veszteséges felcsúti kisvasút megépítése és üzemeltetése.  

47. Milliárdok elköltése a Budai vár felújítására, hogy oda költözhessen Orbán hivatala.

48. Az eleve bukásra ítélt olimpiai pályázat beadása, majd annak gyors visszavonása.

49. Határon túli magyar szervezetek és sportegyesületek finanszírozása a kormánytámogatásáért cserébe.

Fotó: 24.hu

50. Tiborcz István. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "A vő bajjal jár."