Az új Orbán-kormány még meg sem alakult, de már bizonyította a régi dakota bölcsességet, mely szerint: Mindig van lejjebb. A miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásaiból ugyanis kiderült, a rasszista kiszólásoktól sem ódzkodtak a régi és az új fideszes kárderek, annak érdekében, hogy hűségüket és elkötelezettségüket bizonygassák Orbán Viktor irányában. Nagyon úgy néz ki, hogy ma már a szervilizmus a legfőbb kritérium a miniszterek kiválasztásánál, a szakmai alkalmasság pedig huszadrangú kérdés.

Fotó:24.hu

Azok a miniszterek, akik átmentették pozíciójukat a harmadik Orbán-kormányból a negyedikbe lényegében nem csináltak mást a bizottsági meghallgatásukon, mint folytatták azt a mantrát, amit a választási kampányban nyomtak. Szijjártó Péter, a külkereskedelemért és külkapcsolatokért felelős miniszter szokásos arroganciájára még rá is tett egy lapáttal, hiszen állítása szerint a NATO- tagállamok külügyminisztereit is elküldte az anyjukba, amikor azzal vádolták Magyarországot, hogy Moszkva szekerét tolja azzal, hogy az ukrán kormánnyal keménykedik.

Szijjártó pökhendiségét senki sem tudta eddig sem felülmúlni a kormányban (hacsak a miniszterelnököt nem számítjuk), de nagyotmondásban sokan felvették a versenyt vele. Az új emberminiszter például a magyarság spirituális és szakrális értékeinek oktatását is zászlajára tűzte. Hogy ezt Kásler Miklós miként akarja kivitelezni a gyakorlatban, a miniszterjelölt nem részletezte. Pedig hivatkozhatott volna például arra is, hogy milyen sokat nyertek azok a települések, melyek nevét a székely rovásírással is kiírták. Bár senki sem tudja elolvasni ezeket a táblákat, de legalább sokba kerültek.  

A hangzatos kijelentéseket követő részleteket firtató kérdésekre másoknak sem volt igazán kedvük válaszolni. Például amikor Szijjártót arról kérdezték, miért zárták be a nagy csinnadrattával bejelentett „déli nyitás” apropóján megnyitott külföldi kereskedőházakat, nem igazán érkezett válasz az amúgy nem a visszafogottságáról híres minisztertől. Közöd hozzá?

Fotó: mno.hu

A meghallgatások közös nevezője természetesen a sorosozás, migránsozás volt, aminek egyik legbrutálisabb példáját az új agrárminiszter szolgáltatta. Nagy István szerint a sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns, vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit egy arra kószáló vaddisznó elfogyasztott, majd megbetegedett tőle. Nagy elődje sem volt egy Albert Einstein, de máris eljött a pillanat, amikor visszasírjuk Fazekas Sándort. Gyaníthatóan Nagy is csak azért ment le kutyába (illetve disznóba), hogy jó pontokat szerezzen a kormányfőnél, aki láthatóan minden területen látni szeretné a migránsozás lehető legtöbb változatát.

Orbán Viktornak nem kellett csalódnia Trócsányi László igazságügyi miniszterben sem, aki ugyan nem merül el nyakig a menekültek és Soros György szidalmazásában, ám továbbra is keményen ellenáll az Európai Unió azon törekvéseinek, hogy szigorúbban ellenőrizzék a kohéziós támogatások elköltését, illetve egy Európai Ügyészség felállításával gátat szabjanak a korrupciónak.

Az amúgy nem karizmájáról ismert miniszter meghallgatásán kijelentette, hogy feleslegesnek tartja az Európai Ügyészséget, és nem támogatja azt sem, hogy Magyarország csatlakozzon hozzá. Vagyis, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg van elégedve, hiszen Polt Péter legfőbb ügyész érti a dolgát, tökéletesen falaz az itthon zajló korrupciógyanús folyamatoknak. Vagyis, el a kezekkel a magyar igazságszolgáltatástól, és a felcsúti kisvasúttól!  

Fotó:444.hu

Ahogy az ember elolvassa az új és régi miniszterek nyilatkozatait, egyre jobban megérti, miért nem volt a Fidesznek sem választási-, sem kormányprogramja 2014-től. Van három mondat ugyanis, melyekben megragadható az Orbán-kormány ars poétikája, ezeket meg amúgy is több változatban szajkózza egész nap a kormány lakájmédiája. Hülyén is nézne ki, ha ez a három mondat lenne a kormányprogram: 1. Gyűlölünk és lenézünk mindenkit, aki idegen. 2. Az Európai Unió csak arra jó, hogy pénzt adjon nekünk, egyébként meg ne pofázzon bele a dolgainkba. 3. Orbán Viktor mindent tud, és aki ezt nem ismeri el, az a haza ellensége. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Három a dakota igazság, egy a ráadás.”

Szinte biztosak lehetünk abban, hogy az Orbán Viktor által vezetett új kormány folytatni fogja azt a marketingkormányzást, melyet az utóbbi 8 esztendőben szinte művészi szinten művelt. Ez annyit tesz, hogy várhatóan nem lesznek átfogó reformok, Magyarország legnagyobb bajaira legfeljebb felszínes kezelést kínál majd a most megalakuló kormány. A harcias persze elfedi majd a felszín alatt meghúzódó tehetetlenséget, no és túlharsogja majd azokat is, akik aggódnak az egyre fojtogatóbb hazai korrupció miatt.

Fotó: hvg.hu

A Fidesz 8 év kormányzás alatt egyetlen átgondolt, végigvitt, előremutató reformba se kezdett. Az ilyen nagy ívű terveket általában a kormányzati ciklusok elején szokták bejelenteni és elkezdeni, hogy az eredményei látszódjanak a következő választások előtt. Ilyenről most sincsenek hírek, legfeljebb a Lázár János által már korábban megszellőztetett, és azt azóta is egyre több gazdasági szakember szorgalmazó bürokráciacsökkentési program lehet ilyen. Erre is kevés esély van azonban, ugyanis ez elsősorban kormányzati szerveket érintene, melyeket elsősorban fideszes káderekkel vagy azok ismerőseivel, rokonaival, barátaival töltöttek fel, így képletesen szólva a saját lábába lőne néhány golyót a kormánypárt, ha faragni kezdené saját hátországát.

A Fidesz mágikus erejét az adta az utóbbi évtizedben, hogy a pártok népszerűségi mutatójában stabilan őrizte a helyét az élen, ami magyar választópolgárok számára az Orbán-kormány legyőzhetetlenségét kezdi sugallni. A miniszterelnök jól tudja, hogy hatalma akkor lesz igazán stabil, ha pártja továbbra is a legnépszerűbb lesz idehaza, ezért nem kezd olyan kétes kimenetelű reformokba, melyek a társadalom jelentős rétegeit érintenék hátrányosan, vagy megbontanák azokat a szociális viszonyokat, melyek nem jók, de legalább elfogadhatók a többség számára. Ezért nem szüntetik meg a közmunkaprogramot, de ez indokolja azt is, hogy sem a népesedéspolitikában, sem az elvándorlás kezelésében nem várhatók érdemi lépések.   

A Fidesznek régóta amúgy sincs önálló víziója a jövőt illetően. A párt elitje teljesen rábízta magát Orbán Viktorra, aki garantálni igyekszik számukra a permanens gazdagodást és persze a büntetlenséget a korrupciós ügyek ellenére még legalább 2030-ig. A kormányzás tartalmi részéhez persze kellene egy kormányprogram, ami nyilván ezúttal sem íródik meg magától, így valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: Továbbra is ideológiai jellegű, a világ eseményeire meglehetősen pragmatikusan reflektáló kormányzásra számíthatunk ezúttal is.

Kevés olyan kormány van a világon, melynek meghatározó politikai ereje lényegében valós ideológia nélkül vezeti országát, ám a Fideszről ezt nyugodtan elmondhatjuk. Lényegében a kereszténydemokráciáról szóló közhelyek pufogtatásán kívül semmilyen valós eszmeiséget nem fedezhetünk fel a párt ideológiájában. A kormánypárt politikája csak szavakban jobboldali, a gyakorlatban inkább baloldali populista, amit megspékel egy olyan rasszista felhanggal, amivel már sem a szélsőséges hazai, sem az ultrakonzervatív külföldi pártok nem tudnak azonosulni.

Minden bizonnyal tehát ebben a kormányzati ciklusban is az úgynevezett illiberális államépítés lesz Orbán Viktor kormányának legfőbb célja. Egyre nyilvánvalóbbak azok az ideológiai támpontok, melyekbe kapaszkodva a magyar kormányfő igyekszik egy sajátos magyar utat megvalósítani az Európai Unión belül, de, ha ez nem megy, akkor akár azon kívül is. Új mozzanat ugyanakkor, hogy a migráció teljes elutasítása, a liberalizmus eszméjének megtaposása, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása mellett egyre többet beszél a hazai haderő megerősítéséről, a nemzeti hadsereg súlyának növeléséről.

A Horthy-korszakhoz egyre közelítő retorika azonban üresen kong egyelőre, ugyanis nincsenek valós ellenségek a közelben, egy nyíltan revizionista politika meghirdetésével elveszítené legközvetlenebb szövetségeseit, a V4-ek szinte mindegyikét. Orbán fegyverkezési tervei azért is logikátlanok, mert a fegyvertelen migránsok ellen nem kell rakétabázisokat telepíteni, ultramodern helikoptereket vásárolni, ugyanakkor bármekkora ördögszarvakat rajzoltak Soros György fejére, az amerikai milliárdos ellen is túlzás lenne sereget toborozni. Feszülten figyel hát mindenki, hogy kik ellen fogja hergelni népét Orbán Viktor a közeljövőben, akik ellen már fegyveres haderőt is be kell esetleg vetni.

Fotó: 24.hu

Ha a miniszterelnök utóbbi 8 éves retorikai irányváltásait nézzük, akkor logikusnak látszik, hogy most már szinte totális háborút vizionál, melyben mi vagyunk az egyik oldalon, a másik oldalon pedig kedvére váltogatja az ellenségeket, olykor a nyugati demokráciákat, máskor a hazai civileket, Soros Györgyöt, az iszlámot, a terroristákat, vagy, ha épp úgy hozza a sors, az Egyesült Államokat. Orbán Viktor tényleg a tűzzel játszik, és nem azért, mert most már erős hadsereget szeretne magának, hanem, mert az ellenségkeresésben elment a legvégsőkig. Ez arra utal, hogy semmi kedve valós problémákkal foglalkozni, nem fogja hát kezelni a hazai egészségügy vagy oktatás problémáit, nem karja megoldani a fojtogató munkaerőhiányt. Inkább harcias retorikával feledtetné mindazokat a problémákat, melyeket sürgősen meg kéne oldania a kormányának. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Halogathatod a csatát az ellenséggel, de azok az idő múlásával egyre többen lesznek, és egyszer azt veszed észre, hogy bekerítettek.”        

Úgy tűnik, a tuti recepten semmit sem változtat az Orbán-kormány, sőt, amit főzött, szeretné a határainkon kívül is megkóstoltatni másokkal. Nagyon úgy tűnik, hogy az illiberális eszmeiség terjesztésén túl az itthon szabadalmaztatott Soros-tervet is eladná külföldön Orbán Viktor csapata. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már meg is tette az első lépést, hiszen kioktató stílus kíséretében magyarázta el a Soros-terv lényegét az osztrák államfőnek.

Fotó: index.hu

Minél nagyobb hülyeségnek tűnik valami, annál többször kell elmondani. Ezt a kommunikációelméleti alaptézist nagyon komolyan veszi a magyar kormány, ezért a gyakorlatban igen buzgón alkalmazza is. Itt van például az úgynevezett Soros-terv. Igazából semmi logika nincs abban, hogy egy amerikai üzletember migránsok európai betelepítésén fáradozna, hiszen gazdasági érdeke nem fűződik hozzá, nem politikus, ráadásul nem is él Európában. Ezen felül még számos érvet hozhatnánk fel amellett, hogy a magyar kormány által milliós büdzséből propagált Soros-terv csak egy politikai termék, amit saját tervei megtámogatására használ fel.

Szijjártó Péter például annyira beleélte magát a Soros-terv segítségével elért választási sikerbe, hogy most nagykanállal akarja beadagolni az osztrák államfőnek azt, ami a magyar emberek számára már napi betevő.

Igen ám, de Bözsi néni nem tudja, hogy Szijjártó Péter vagy Rogán Antal rapid üzemmódban böfögi ki magából az ilyen és hasonló álhíreket, és el sem tudja képzelni, mért állítana valótlanságokat ez a két szimpatikus fiatalember. Ellenben Soros György vigyori képe rendszerint feltűnik az óriásplakátokon, az M1 esti, délután, déli és reggeli híradóiban, és az ő aljas tervéről harsog a Kossuth Rádió is, akárhányszor kapcsolja be a készüléket főzés közben. Igen, Bözsi néni a legklasszikusabb élő példája annak, hogy a kétszáz éve született Karl Marx egy dologban biztos nem tévedett: A mennyiségi változás egy idő után átcsap minőségi változásba. Vagyis, ha Bözsi néninek annyiszor mondták volna el, hogy az egyébként rendes embernek tűnő körzeti orvos szabadidejében csecsemőket eszik, mint ahányszor a Soros-tervet ecsetelték számára Rogánék, akkor azt is készpénznek venné.

És ezzel nem Bözsi nénit akarjuk cikizni, és nem is akarunk azon lovagolni, hogy miért a kistelepülések lakói nyerték meg a Fidesznek a választást. Ez a hajó már elment, ám a hülyeség itt maradt. Szijjártó Péter például annyira beleélte magát a Soros-terv segítségével elért választási sikerbe, hogy most nagykanállal akarja beadagolni az osztrák államfőnek azt, ami a magyar emberek számára már napi betevő. A pökhendiségéről elhíresült magyar külügyminiszter ugyanis  megküldte az osztrák államfőnek a Soros-terv pontjait, mert Alexander Van der Bellen a közelmúltban azt állította, hogy Soros Györgynek nincs köze az Európába irányuló bevándorlási hullámhoz. Na, majd a mi Petink jól elmagyarázza ennek a gyöpös agyú sógornak, hogy jobb félni Soros Györgytől, mint megijedni tőle.

Egyszóval, az osztrák államfő is megkapta a sorvezetőt, akárcsak néhány éve Bözsi néni. Szijjártó számára sem cifrázta túl a tényeket, melyeket valószínűleg az internetről vadászott össze. A magyar külügy vezetője ugyanis a következőket állítja:

1. Soros György maga használja a terv szót. Igen, ez megesik mással is, például a magyar kormány is gyakran áll elő különböző akciótervekkel, mégsem állította róla senki, hogy végveszélybe szeretné sodorni az országot, Európát, vagy akár az egész Univerzumot. 

2. Soros György részletesen leírja, hogy migránsok millióit akarja behozni Európába, majd szétosztani. Hol írja le? Valami orosz trollgyár oldalán? A Facebookon egy kommentben? Azért kicsit fontosabb ügy ez annál, minthogy internetes bejegyzésekre hivatkozva építsünk fel egy ellenségképet. Egy felelős külügyminiszter hogy járathatja le magát ennyire? Persze a kérdés költői volt. 

3. Soros György fel akarja számolni a nemzeti határokat. Ismét csak azt kérdezzük: Miért lenne az neki jó? Vagy egyszerűen csak annyira gonosz ember, hogy csak az számít neki, hogy másokkal rosszat tegyen? Szóval, ha valaki ilyen erős állításokkal operál, nem árt, ha azt meg is magyarázza, de legalábbis érvekkel próbálja alátámasztani ezeket.

4. Soros György szerint az Európai Uniónak jelentős összeggel kell támogatnia a migránsok betelepítését, és ezt a pénzt a tagállamoktól kell elvonni. A kérdések, melyeket ez az állítás generál, megint csak nagyon elemiek: Soros Györgynek ebből mi haszna lenne? Ő az Európai Unió egyik vezető politikusa? Miért kéne pénzt elvonni a tagországoktól erre a célra?

Fotó: 24.hu

Lényeg, hogy minél hülyébb egy állítás, annál egyszerűbb kérdéseket vált ki belőlünk. Ne felejtsük el, hogy Szijjártó sorosozós sorvezetője már a második kioktató húzás a sógorokkal szemben, hiszen Lázár János bécsi kalandozása, és az arról készült videó már egyszer kiverte a biztosítékot a labancoknál. Ausztriában – ahol egyébként több százezer magyar migráns él és dolgozik – a kultúrák együttélése, az integrációs kérdések mindennapos, gyakorlati ügyek, és nem elméletiek, mint nálunk. A dallamos nevű Alexander Van der Bellen tehát köszöni szépen a továbbképzést, de kikéri magának: Ő nem Bözsi néni, aki csak a tévében látott menekülteket, és attól fél, akire Szijjártó Péter rámutat: Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha a tévében látsz egy másnapos embert, attól nem fáj a fejed, de ha te húztál le egy üveg tüzes vizet előző este, a madár a te fejeden fog ülni.”

Azok után, ami az elmúlt fél évben történt a magyar politikában nem kell csodálkoznunk azon, hogy a választók az ellenzéki politikusokban sem bíznak már. Sőt, ma már inkább hitelesebbek azok az arcok, akik valaha a jelenlegi kormánypárt színeiben politizáltak, most pedig a legádázabb kritikusai a rendszernek. Ők aztán igazán tudják, milyen démonikus erőkkel hadakoznak, így kevésbé lehet róluk elképzelni, hogy a Fidesz zsebében vannak. Ezúttal bemutatunk három egykori fideszest, akik jobban értik a kormánypárt viszonyait azoknál, mint akik mindig kívülről szemlélték, így a harcot is keményebben és elszántabban vívják ellene, mint akik Orbán Viktor körein kívül élték a hétköznapjaikat. Egy tulajdonságuk elvitathatatlan ellenzéki és kormánypárti oldalról is: mindhárman nagyon bátrak.     

Fotó: 24.hu

Hadházy Ákos. A szekszárdi fideszes önkormányzati képviselőből LMP társelnökké lett állatorvos története jól illusztrálja a kormánypárt politikai irányvonalának változását 2006 és 2018 között. Hadházy ugyanis akkor lett a párt helyi képviselője, amikor a Fidesz még nagyon mást mondott és tett, mint napjainkban, vagy akárcsak 2010 és 2014 között. Mondhatjuk, hogy a Fidesz szellemisége rohamtempóban alakult át, Hadházy viszont nem volt hajlandó a párttal együtt változtatni az irányvonalán. Nála a trafikmutyi verte ki a biztosítékot, így 2013-ban elhagyta a pártot, és a Fidesz korrupciós ügyeinek felgöngyölítését tartotta ezt követően a legfőbb feladatának. Jól tudta, hogy mit kockáztat, hiszen jól ismerte a belső mechanizmusokat, de a sok lejárató kampány, feljelentés ellenére sem hátrált meg. Az LMP-ben nem igazán találta meg azt a politikai közeget, ami habitusának igazán megfelelt. Ha nagyon cinikusan akarnánk fogalmazni, akkor azt mondanánk, Sallai R. Benedek kijózanító pofonja döbbentette rá arra, hogy Magyarországon nem mindig más a politika, még ha történetesen kívülről úgy is néz ki. Hadházy a kiábrándító választási szereplés után is reálisan mérte fel a helyzetet, ugyanis ő az egyetlen megválasztott ellenzéki képviselő, aki hangot is ad annak a véleményének, mely szerint a most megalakuló Parlament nem legitim. A választási visszaélésekre való hivatkozással ugyanis egyelőre nem veszi át mandátumát, és nem teszi le a képviselői esküt. Ha minden ellenzéki képviselő így tenne, arra a nemzetközi közösség is felfigyelne, és nagyobb tisztelet övezné az ellenzéki pártokat is a hazai közvéleményben.

Fotó: mno.hu

Mellár Tamás. Ő sokkal mélyebben beágyazódott a Fidesz belső köreibe, mint Hadházy, így számára még nagyobb kihívás volt szembe fordulni egykori pártjával. A neves közgazdász, statisztikus akkor kapcsolódott a Fidesz értelmiségi holdudvarához, amikor Orbán Viktornak még számított az elismert szakemberek véleménye. Az első Orbán-kormány idején a Központi Statisztikai Hivatalt vezette, a második Orbán-kormány indulásakor pedig a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyik alapítója volt. Nem sokkal ezután távozott minden olyan funkcióból, ami a kormánypárthoz kötötte, és kőkemény kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor politikájával szemben. Nem véletlen, hogy a mostani választási kampányban a legmocskosabb eszközöket bevetve próbálták lejáratni egykori szövetségesei, mégis sikerült Pécsen egyéni mandátumot szereznie. Ehhez a lehető legszélesebb összefogás kellett, no és az, hogy Mellár függetlenként induljon. Az ellene indított kormányzati lejárató kampány is jól mutatta, hogy egy Fideszből induló értelmiségitől jobban tart a hatalom, mint egy olyan ellenzéki erőtől, melyet már félig megfélemlített, félig pedig már korrumpált. Mellár Tamás valószínűleg az új Parlament egyik legfontosabb képviselője lesz annak ellenére, hogy függetlenként jutott be oda.

Fotó: mno.hu

Márki-Zay Péter. A februárban Hódmezővásárhely polgármesterévé választott Márki-Zay jelenleg a legintegrálóbb személyiség az ellenzéki oldalon. Egyrészt, mert teljes ellenzéki összefogással volt képes legyőzni a Vásárhelyen legyőzhetetlennek hitt kormánypártot, másrészt, mert minden tulajdonsággal rendelkezik, ami alkalmassá teszi egy új ellenzéki pólus felépítésére. Hívő katolikus, aki erkölcsi alapokról támadja a korrupciót. Bár soha nem politizált a Fidesz színeiben, konzervatív értékeket valló emberként rájuk szavazott, és támogatta a pártot korábban. Morális kritikája annyira hatásos volt Hódmezővásárhelyen, hogy győzelme teljesen megrémítette a hatalmat. Orbán Viktor megértette az üzenetet, amit Márki-Zay győzelme hordozott magában. Fenyegetéssel, meggyőzéssel, lefizetéssel elérte, hogy az ellenzéki pártok ne fogjanak össze a választások előtt úgy, ahogy azt Vásárhelyen tették, a gyűlöletkampányra pedig rátett még egy lapáttal, hogy fokozza a kistelepüléseken élők rettegését a migránsoktól. Ezek a tényezők, no meg a választási huncutságok hozták meg a Fidesznek az újabb kétharmados győzelmet április 8-án. Márki-Zay azonban továbbra is vásárhelyi polgármester, ráadásul a szomszédos Szeged is egy ellenzéki fellegvár, ahol leszerepelt a Fidesz az országgyűlési választáson. Márki-Zay lejáratása, ellehetetlenítése tehát létkérdés az Orbán-adminisztráció számára még akkor is, ha az országos politikában egyelőre csak szimbolikusan vesz részt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Semmit sem ér, ha egy gyík farkát levágod, úgyis visszanő. Ha azonban a fejét nyesed le, a farka akár meg is maradhat.”

Az Európai Néppárt vezetői elbeszélgettek egy kicsit Orbán Viktorral, és a magyar miniszterelnök máris erős kereszténydemokrata kormányzást vizionál a jövő Magyarországán. Korábban is meggyőződhettek a Fidesz pártcsaládjának felelős vezetői arról, hogy Orbán rendszerint mást mond, mint amit tesz, de most már angolnaként igyekszik kisiklani a markukból. Ezúttal ugyanis erős szavak kíséretében ultimátumot kapott a papíron még mindig szövetséges uniós frakciótól, amire már nem reagálhatott a szokásos, jól bevált pávatánccal. Ettől még egy percig sem gondolta komolyan, hogy visszatér a hagyományos kereszténydemokrata értékekhez.

Fotó: mno.hu

Orbán Viktor hívei teljes áhítattal isszák évek óta a miniszterelnök szavait péntek reggelenként, amikor a közszolgálatinak mondott rádióban interjúnak álcázott monológban szól híveihez. Ilyenkor az ellenzéki érzelmű hallgatók vagy borzonganak azon, hogy Orbán hétről hétre képes önmagának is ellentmondani, ugyanakkor, akikben nincs meg a feltétlen rajongás a Fidesz vezére iránt azt is konstatálja, hogy az ország vezetője ilyenkor csakis a híveihez szól. Vagyis, minden Orbán-interjú azt üzeni a Fidesz politikájától idegenkedő millióknak, hogy a miniszterelnök úgy prédikál a sajátjainak, hogy közben bosszantsa az ellenfeleit.

A kormányfő ezen a pénteken is felmondta a leckét: dicsérte a sajátjait, szidta az ellent. Véleménye szerint azok a tömegek, akik rájuk szavaztak, megértették az üzenetüket. „Meg fogjuk védeni a magyar kultúrát, a keresztény kultúrát, nem fogjuk átadni az országot idegeneknek, Magyarország maradjon Magyarország." – mantrázta a korábban is többször elsütött fordulatot a magyar népesség homogenitásának szükségességéről. Ez persze kormányprogramnak még elég vékonyka, úgyhogy bedobott még néhányat a tervbe vett intézkedések közül. Adócsökkentések lesznek, emelkednek a bérek, támogatják a gyermeket nevelő családokat, a nyugdíjak értékét megtartják, és lehetőség szerint emelik, és fenntartják az ország általános nyugalmát, biztonságát és kiszámíthatóságát. Vagyis visszatér a „nyugodt erő” szlogenje, amit korábban még a bedarált szövetséges MDF-től nyúlt le.

Jó lesz tehát, ha a néppárt vezetői kicsit a sorok mögé néznek, mert Orbán Viktor megint arra készül, hogy bárány bőrbe bújva verje át azokat, akik farkast kiáltottak az utóbbi hetekben.

És akkor már megint ott tartunk, hogy rasszista, félfasiszta szólamok mellett most adjunk valamit azoknak is, akik aggódnak Magyarország uniós jövőjéért, illetve az európai értékek hazai megítéléséért. Orbán szerdán volt raporton Brüsszelben, és máris küldött egy halvány jelet bírálóinak: „A mi fölfogásunk szerint a demokráciának azt a fajtáját, érdemes építeni, amit kereszténydemokráciának nevezünk. Tehát mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk… Mi itt egy kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk, európai hagyományokban gyökerező, régi vágású – ezt is mondhatnám – kereszténydemokrácia felépítésén." Ezt mifelénk röviden úgy mondják: Fából vaskarika. Vagyis egyszerre akart üzenni saját radikalizált híveinek, és a homlokukat ráncoló európai szövetségeseknek is. Öszvérmegoldás született belőle.  

Azért, ha valaki jól ismeri Orbán Viktor kommunikációs taktikáit, két dolgot is figyelembe kell vennie ennek a rövid idézetnek az elemzésekor. Míg korábban a kereszténydemokrata kifejezés csak azért hangzott el, mert a szájából, mert a Fidesz kistestvérének történetesen Kereszténydemokrata Néppárt a neve, addig most többször is szajkózta ezt a kifejezést. A másik lényeges pont, hogy ezúttal nem ajnározta a szélsőséges politikát folytató külföldi politikai szövetségeseit, igaz odaszúrt megint azoknak, akiket ő Soros György ügynökeinek tart.

Jó lesz tehát, ha a néppárt vezetői kicsit a sorok mögé néznek, mert Orbán Viktor megint arra készül, hogy bárány bőrbe bújva verje át azokat, akik farkast kiáltottak az utóbbi hetekben. Biztosak lehetünk abban, hogy a néppárt vezetőivel folytatott tárgyaláson Orbán mindent megígért, de szép szavakon kívül semmit sem vált apró pénzre ezekből. Számára ugyanis csakis az fontos, hogy megmaradjon a mozgástere az EU-n belül még akkor is, amikor már nem csak a szociáldemokratáknak, liberálisoknak, de a kereszténydemokratáknak is elegük van belőle.

Mostani rádiós észosztásában például utalt is rá, hogy az újabb hétéves költségvetési ciklus vitájában ugyanúgy taktikázni fog, mint ahogy eddig, így kisebbségben is rá fogja kényszeríteni az akaratát a többségre. A miniszterelnök azt mondta, hogy ebben a folyamatban sok szamárság fog elhangzani, amíg megalkotják az újabb hét évre szóló költségvetést. Ezt egyhangúlag kell megszavazni, tehát "amíg a magyarok nem mondják azt, hogy ez mehet, addig nem mehet". Ezzel megint fényezte önmagát, aminek lényegét úgy foglalhatnánk össze, hogy: „Ki a tökös gyerek, ha nem én?” Azt azonban nyilván nem fejtegette a rádió mikrofonja előtt, hogy ebben a vitában szövetségesek nélkül semmire nem menne, úgyhogy a néppárt támogatása számára létkérdés.

Fotó: 24.hu

Egyszóval, ha a néppártban az a nézet kerekedik felül, mely szerint úgy tudnak inkább nyomást gyakorolni Orbánra, ha megtartják a saját frakciójukban, azzal az illiberális magyar miniszterelnöknek tesznek jót, ugyanis már most borítékolni lehet, hogy bármit megígér, de szinte semmi nem fog megvalósulni ezekből. Ha azonban kizárják az európai alapértékek iránt elkötelezett konzervatív frakcióból, akkor kénytelen lesz beülni a szélsőségesek közé, akiknek közel sincs olyan érdekérvényesítő képességük, mint az Európai Parlament legnépesebb frakciójának. Egyszóval, Orbán Viktor sorsa a néppárti politikusok kezében van, és ha ismét elkábítja őket a magyar kormányfő pávatánca, nagyon megjárhatják. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem bízol valakiben, ne a száját figyeld, hanem a kezét.”

Léteznek-e hatékony ellenzéki stratégiák egy olyan Parlamentben, ahol a kormánypárt csak biodíszletnek tekinti a képviselők egyharmadát? Lehet-e megálljt parancsolni egy olyan centralizált hatalomnak, amely nem tűri a külső- és belső kritikát, és ledarálja azokat a szakmai- és civil szervezeteket, melyek nem hajlandók fejet hajtani a Nemzeti Együttműködés Rendszere előtt? Ha azt mondanánk, hogy ezekre a kérdésekre csak nemmel lehet válaszolni, akkor itt véget is érne a bejegyzésünk, ám a politikában se mondjuk soha, hogy soha. Van élet ugyanis Orbán Viktor negyedik választási győzelme után is.

Fotó: index.hu

Az április 8-i választási kudarcot követően az ellenzéki pártok még saját sebeiket nyalogatják, bűnbakokat keresnek, illetve igyekeznek úrrá lenni belső ellentéteiken. Pedig nagyon nagy szükség lenne most egy világos, minden ellenzéki erő által támogatott koncepcióra, mert egyre közelebb jutunk az új Országgyűlés alakuló üléséhez, illetve a negyedik Orbán-kormány hivatalba lépéséhez. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy a miniszterelnök ki fogja használni azt a kétharmados lendületet, melyet erősen vitatható eszközökkel szerzett meg, de, hogy egy klasszikust idézzünk: „A győztesek nem szoktak magyarázkodni.”

Ne legyenek hát kétségeink afelől, hogy Orbán Viktor azonnal nekiugrik néhány számára igen fontosnak ítélt területnek, erőből próbálja véghezvinni azokat az intézkedéseket, melyeket az előző ciklusban a felhatalmazás hiányában (időközben elfogyott a kétharmados többsége), vagy taktikai okokból (külföldi nyomásgyakorlás miatt) nem hajtott végre. Orbán már a választási kampányban sem rejtette véka alá azt a szándékát, hogy egy meggyőző arányú győzelem után leszámol azokkal, akik kellemetlenségeket okoztak pártjának, kormányának, a családjának, vagy személy szerint neki. Egy előnye van annak, hogy Orbán Viktor immár lassan 30 éve a magyar politikai élet fősodrában van: Nem tud meglepetéseket okozni nekünk. Így tapasztalatból tudjuk, ha ő egyszer megfenyeget valakit, azok a szavak nem szállnak el a nagy magyar pusztába.

Az ellenzéknek épp ezért kellene abból a kicsiből építkeznie, amije van. A hagyományos, demokráciákban használatos eszközök már az előző két kormányzati ciklusban sem voltak hatékonyak, ezért nem igazán lehet bízni a bizottsági munka nyilvánosságában, a parlamenti felszólalások hatékonyságában, a különböző performanszok figyelemfelkeltő hatásaiban. Ezeknél radikálisabb eszközökre van szükség, ha saját választóikat is meg akarják győzni a képviselők arról, hogy tényleg nem megélhetési politikusok. A Fidesz erőszakos nyomulása már az elmúlt négy évben is közelebb hozta a politikai palettán egymástól távol elhelyezkedő pártokat, így többször sikerült megálljt parancsolnia az ellenzéknek olyankor is, amikor pedig a kormánypárt a megfélemlítést és a megvesztegetést is csatasorba állította.

Jelen helyzetben már ez sem elég, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy a Fidesz visszaszerezte kétharmados többségét a törvényalkotásban. Az ellenzéki pártok számára tehát az ellenállás új módszereivel kell próbálkozniuk, amibe bevonhatják a választások óta kiábrándult ellenzéki tüntetőket is. Az ellenzéki pártoknak végre meg kell érteniük, hogy ők vannak az ellenzéki szavazókért, és nem fordítva. Ha az ellenzéki pártok és az ellenzéki szavazók ismét egymásra találnak, akkor a kormány kénytelen lesz komolyan venni az ellenzéki megmozdulásokat és a Fideszen kívüli frakciókat is. Az ellenállás súlyát már nem a megdöntött kétharmad adhatja, hanem az utcai és a parlamenti elégedetlenség összehangolása.

Fotó: infostart.hu

Ezt a fegyvert egyébként épp a Fidesz adhatja az ellenzék kezébe, hiszen, ha nem tarkították volna gyanús jelenségek a legutóbbi választást, az ellenzéki szavazók jobban elfogadták volna a végeredményt, még ha az kétharmadot eredményezett a kormánypártnak. Mivel azonban sem a hivatalos ellenőrző szervek, sem maga a Fidesz nem tisztázták megnyugtatóan a gyanítható visszaélések körülményeit, a kormány ellen demonstrálók számára hosszú ideig muníciót jelenthet majd a tény, hogy nem érzik legitimnek Orbán Viktor új kormányát. Ha az ellenzék ezt a legitimációt megadja a kormánynak, az utca népe nem érzi majd sajátjának ezeket a pártokat, ami természetesen a kormánypárt malmára hajtja a vizet.

Ebben az esetben nem szégyen a Fidesztől tanulni. 2006-ban például egy meglehetősen tiszta választás és egy sima Fidesz vereség után Szijjártó Péter, a párt akkori szóvivője néhány órával a végeredmény kihirdetése után már csalással vádolta meg a Gyurcsány-kormányt. Tűzben tartották szavazóikat, egyben nyomás alá helyezték az akkori kormányt. Semmiféle bizonyítékot nem tudtak felmutatni, ami csalásra utalt volna, de ez őket nem zavarta. Most azonban egészen más a helyzet, hiszen a Kúria lényegében kimondta, hogy választási csalás történt ukrán állampolgárok szervezett szállításával, ugyanakkor néhány körzetben elrendelte a szavazatok újraszámolását, aminek eredménye szintén a csalások elkövetésére utalt. A mostani ellenzék azonban feltűnően visszafogott, sőt szemérmes ezzel a problémakörrel kapcsolatban.

A Fidesz más eszközöket is használt ellenzékben. Folyamatosan hazugsággal vádolták a legitim módon megválasztott balliberális kormányokat. Eposzi jelzőként használták a csaló, hazug, illegitim jelzőket kormányzati szereplőkre, folyamatos demonstrációkkal, polgári körös akciókkal igyekeztek destabilizálni a kormányt. Ezek persze nem minden politikai oldal eszköztárába férnek bele, de, ha az ellenzéki vezérszónokok minden parlamenti hozzászólásukat, sajtótájékoztatójukat azzal kezdik, hogy a gyanús körülmények közt megválasztott Orbán-kormány tevékenységéről ejtenek néhány szót, már nyújtottak valamit az ellenzéki szavazóknak, ugyanakkor nyomás alá helyezik a kormányt.

Fotó: democracynow.org

Nemrégiben éppen Orbán Viktor közel-keleti szövetsége, Benjamin Netanyáhú mutatott példát abból, milyen a modern kommunikációs hadviselés új irányzata. Egy hatalmas „Irán hazudik” feliratú tábla előtt beszélt az ellenséges ország atomprogramjáról, aminek létezéséről egyébként nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok. Ha az ellenzéki pártok nem is mennek idáig, de például Semjén Zsolt képe előtt tartanak sajtótájékoztatót, amelyen a miniszterelnök-helyettes az általa leterített rénszarvas teteme mellett pózol, az sokkal meggyőzőbb díszlet, mint bármiféle pártlógó. Ezt persze még lehet vegyíteni egy helikopterről lelógatott szarvastetemmel, esetleg egy régi fotóval, melyen Orbán Viktor kedélyesen parolázik Soros Györggyel. És még hazudni vagy fotoshoppolni sem kell hozzá. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyszer hazugságon érsz valakit, arról soha ne feledd megemlíteni minden hozzászólásodban, hogy egyszer már hazudott." 

Miszticizmust és mélyről jövő indulatokat egyaránt hordoz a Fidesz aurája. Abban azonban nagyban hasonlítanak a jelenlegi kormánypárt ellenfelei és hívei, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzák fel vezetőjét, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A pártot övező tévhiteket igen jól kiaknázza Orbán Viktor, aki szeretné elhitetni a magyarokkal, hogy nélküle és a Fidesz nélkül az országuk egy fabatkát sem ér. Pedig sokszor tör fel belőlünk az felismerés: Magyarország ennél többet érdemel. De lássuk, miért nem látjuk a fáktól az erdőt!

Fotó: nepszava.hu

1. A Fidesz a legstabilabb politikai érő Magyarországon. Igen, ez a jelenlegi politikai viszonyokat tekintve igaz, csakhogy egyrészt nem mindig volt így, másrészt nem is maradhat ez a helyzet örökké. A Fidesz 1994-ben - amikor elindult azon a pályán, hogy liberális pártból konzervatív erővé váljon – majdnem kiesett a parlamentből. Igaz, négy év múlva megnyerte a választásokat a kisgazdákkal, a kereszténydemokratákkal és az MDF-el szövetkezve, de első kormányzása alatt is súlyos hibákat vétett. Orbán Viktor felismerve, hogy a jobboldalon nem lehet egyeduralkodó addig, amíg vetélytársakkal kell megküzdenie a konzervatív szavazatokért, nekilátott saját politikai oldalának egységesítésének, ami lényegében annyit jelentett, hogy beszántotta az összes szövetséges pártot. Ez a 2010-es választások előtt már sikerült neki, és már egyetlen zászló alatt gyűjtötte be az országgyűlési mandátumok kétharmadát. Igazi néppártot akart gyúrni a Fideszből, de lényegében gyarmatosította a kisgazda, kereszténydemokrata és MDF-es szavazótábort. Kívülről egységesnek látszik a párt, ám a belső konfliktusok megvillantják, hogy ez a szavazótábor korántsem kompakt. Már a kormányzati korrupció miatti felháborodás is jól mutatja annak az igényét, hogy legyen egy jobboldali alternatíva, amely kordában tarthatná a kapzsi kormánypárti politikusokat (ha már a miniszterelnök nem teszi ezt meg), illetve választási lehetőséget ad a konzervatív szavazóknak. Pont ezért félt nagyon Orbán Viktor a Jobbik színrelépésétől és erősödésétől, ezért összpontosította lejárató médiagépezetét Vona Gábor pártjára a választások előtt. Ezúttal sikert ért el, de ki tudja, meddig kell várni arra, hogy a jobboldali tábor megosztottsága ismét látványossá váljon?

2. Orbán Viktor tévedhetetlen. Korábban már többször foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és minden alkalommal arra jutottunk, hogy a Fidesz vezetője sokat tévedett ugyan pályafutása során, de a hibáit mindig ügyesen relativizálta, illetve tanult is belőlük. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fog hibázni a jövőben. A miniszterelnök ráadásul mintha maga is elhinné, hogy politikai tapasztalata és a szerencséje kéz a kézben átvezetik majd minden nehézségen. Ügyesen ropja a pávatáncot, ám egyre többen ismerték ki a taktikáját itthon és külföldön egyaránt. Nem igazán tud tehát meglepni bennünket Orbán Viktor, céljai és eszközei meglehetősen állandóak már évtizedek óta. Ő nem hiszi, hogy a konszolidációval tudná stabilizálni a hatalmát, sokkal inkább az ellenségkeresésben, a konfliktusok halmozásában, a folytonos harcban látja a szilárd kormányzás, a szavazótábor egyben tartásának garanciáját. Csakhogy közben lassan elfogynak az értelmiségiek a környezetéből, a szavazótáborát pedig egyre idősebb, egyre iskolázatlanabb tömegek adják. Orbán mindig rövidtávon gondolkodik, ami persze jó, ha gyors és látványos győzelmekre törekszel, a háborút azonban hosszútávon kell megnyerni. És ha ez megtörténik, nem árt előnyös békét kötni az ellenséggel.

3. A Fideszben mindenki rajong Orbán Viktorért. Kétségtelen, hogy a Fidesz lényegében egyenlő Orbán Viktorral, ám ez nem jelenti a korábbi kijelentés igazolását. Főként a mostani választás kormánypárti utózöngéi jelzik, hogy sokan aggódnak a Fideszben zajló folyamatok miatt. Nem csupán a keresztény konzervatív értelmiségiek, néhány hatalomból távozó miniszter szokatlanul éles bírálata jelzi, hogy valami nagyon nem stimmel házon belül, de maguk a fideszes szavazók is szeretnének valami változást a kormányzat stílusában. Márpedig, amíg Orbán Viktor hatalomkoncentrációja folyik, amíg minden lehetséges vetélytársat eltakarít az útjából, amíg a miniszterelnök oligarchái élvezik a legnagyobb kiváltságokat, addig mindegy, hogy hányadik Orbán-kormányról beszélünk, a lényeg nem fog változni. Komoly nehézség feszíti tehát a kormánypártot: Orbán Viktor nélkül nem garantált a politikai hatalom, vele pedig egyre vállalhatatlanabbá válik a párt. A helyzet kulcsa tehát szokás szerint Orbán Viktornál van, akinek végre kínálnia kellene valami kézzelfogható stratégiát a sajátjainak és az ellenzék híveinek. Mert a sorosozás, migránsozás, a harc Brüsszellel nem stratégia, hanem kommunikációs trükközés.

Ha abból a polgármester-választásból nem csak a kormány tanult volna, hanem az ellenzék is, talán már nem is Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét.

4. A Fidesz a nemzeti függetlenség záloga. Ez az egyik legnagyobb tévedés. A Fidesz csak azért hirdet harcot mindenki és minden ellen, hogy Magyarország nevében léphessen fel mindazokkal az erőkkel szemben, melyek kritikát fogalmaznak meg működésével, ideológiájával és gyakorlatával szemben. A nemzeti konzultációk dedós kérdéseit arra használja, hogy a magyar emberek akarataként mutassa be saját törekvéseit. A nemzeti szuverenitást senki sem fenyegeti, ugyanakkor elvárható lenne, hogy fontos nemzetközi szerződéseket, uniós előírásokat betartson a kormány, ha már tagjai vagyunk olyan szervezeteknek, szövetségeknek, melyek védelmet, pénzt és előnyöket nyújtanak számunkra. Az eddigi Orbán-kormányokat csakis a saját szuverenitásuk érdekelte, annak érdekében pedig, hogy elhitessék, a nemzetközi szervezetek, különösen pedig Soros György az ország ellen szövetkezik, a csillagot is lehazudták az égről. Ezt sok Fidesz-hívő is tudja, és bár behúzták az ikszet április 8-án a pártra, ezt a kétszínű politizálást nem kultiválják. A hazugságok ugyanis, melyeket saját túlburjánzó és állami pénzből fenntartott médiabirodalmukon keresztül hirdetnek, nem csak becsapják és elbutítják a saját híveiket, de felvetik azt a kérdést is, hogy mi van az elferdített tényeken túl?

Fotó: Szegedi Kattintós

5. A Fidesz örök, és legyőzhetetlen. Az április 8-i választás után a végtelenül csalódott ellenzéki szimpatizánsok gyakran indokolták borúlátásukat azzal, hogy ez a voksolás bebizonyította: a kormánypárt leválthatatlan demokratikus választások útján. Ez a kijelentés talán igaz, talán nem. Nem tudhatjuk ugyanis, mit tenne Orbán Viktor, ha azt látná a közvélemény-kutatásokból, hogy a jelenleg számára kedvező választási rendszer átbillen az ellenzék számára előnyös arányok felé. Nyilván nem nézné tétlenül, hogy a saját maga által teremtett szabályok következményeként súlyos, akár kétharmados vereséget szenvedjen, ám ne feledjük, Orbán rendszerét már többször hekkelték meg sikeresen olyanok, akik alig látszottak addig a nagypolitika térképén. Ilyen volt a civilek által szervezett netadós tüntetés, de arra is kevesen számítottak, hogy a nagy dirrel-durral propagált olimpiai pályázatot az akkor még csak mozgalomként működő, alig ismert Momentum megfúrta egy népszavazási kezdeményezéssel. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy a kormánypártot teljes ellenzéki összefogással csúnyán megverték Hódmezővásárhelyen közvetlenül az országgyűlési választások előtt. Ha abból a polgármester-választásból nem csak a kormány tanult volna, hanem az ellenzék is, talán már nem is Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig üsd a vasat, amíg meg nem patkoltad a lovadat!”

Ne legyenek kétségeink, a negyedik Orbán-kormány folytatni fogja útját annak a sűrű, sötét erdőnek a közepe felé, amelyből más országok vezetői a kivezető utat keresik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere 3.0-ás változata semmivel sem lesz előremutatóbb, mint a megelőző kettő, ugyanakkor a perspektívátlanság olyan méreteket ölthet, ami a rendszer végével fenyegethet. Még a kormányt támogató választók is úgy érzik, hogy szinte semmi sem változott az utóbbi nyolc év alatt, aminek egyetlen oka, hogy mindenben Orbán Viktor dönt Magyarországon. Ő pedig nem fog megváltozni, de ha ez megtörténne, gyaníthatóan annak sem igazán örülnénk.

Fotó: Zsúrpubi

Az ütközést kétféleképpen lehet elkerülni. Vagy lassítunk, ami az általános gyakorlat, vagy gyorsítunk, ami kockázatosabb, de sokszor kifizetődőbb megoldás. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor is inkább ez utóbbi megoldást kultiválja, ha éles szituációba kerül. Nagy előnye e választásnak, hogy nem kell csökkenteni a sebességet, ám ha elmérjük a távolságot az adott közlekedési szituációban, akkor nagy a baj. Mégis, eddig kisebb koccanásokkal megúszta Orbán Viktor az ilyen helyzeteket, így továbbra is bízik a szerencséjében.

A csúfos hódmezővásárhelyi vereség után például még a pártján belül is sokan vélték úgy, hogy érdemes lenne visszavenni a sorosozásból és migránsozásból, mert az embereknek elegük van a parttalan gyűlöletkeltésből. Ám a miniszterelnök két nap után kiadta a jelszót: Fokozni kell a menekültellenes retorikát. És bejött neki, bár a valószínű választási svindlik nélkül nem lett volna kétharmados többsége a kormánypártnak. Felmérte ugyanis, hogy az ő igazi bázisa a kistelepüléseken található, és itt nagyon is hat ez a kampánystratégia, így a közepes méretű mezővárosban elszenvedett vereség nem mérvadó egy országos választás előtt.

Most, hogy kezd véglegessé válni az új kormány névsora, valahogy az az érzése az embernek, hogy az új arcok csak azért kellenek Orbán Viktornak, mert a régiek túlságosan is tisztában vannak az elmúlt nyolc év álságos kormányzásának okaival. Azok a volt miniszterek, akik most, vagy esetleg korábban partvonalra kerültek, finoman megfogalmazzák fenntartásaikat azzal a kormányzati gyakorlattal szemben, amit a második és harmadik Orbán-kabinet folytatott. Lényegi reformok nélkül, folyamatos központosításokkal, elterelő kommunikációval és nagy lenyúlásokkal operált végig szinte minden minisztérium, így korántsem megnyugtató az a szakmai alap, amiről a most érkező miniszterek indulhatnak. Talán pont ezért nincs már második ciklus óta sem választási programja, sem kormányprogramja a Fidesznek.  

Valószínűleg továbbra is az a fajta marketingkormányzás jellemzi a Fideszt a következő négy évben is, amit eddig láttunk tőle. Lényeg, hogy konfliktusok generálásával, folyamatos ellenségkereséssel el tudja terelni a kormányzati kommunikáció a legégetőbb kérdésekről a figyelmet. Így például a több tízezer kilométerre élő Soros György több témát adott a sajtónak, a kocsmákban vagy a női fodrásznál tanakodó magyaroknak, mint a fiatalok kivándorlása, az idejétmúlt oktatási rendszer, vagy a rohadó egészségügy. József Attilával szólva tehát, továbbra is „Fecseg a felszín, hallgat a mély.”

Egyetlen komoly célt lebegtetett meg előttünk az leendő kormány eddig, történetesen a népességcsökkenés visszaszorítását. Nem nehéz belátnunk, hogy ez a harc épp olyan reménytelen lesz, mint 2010 után a gyorsan elbukott államadósság elleni küzdelem. Nem azért, mert nem lehetne átfogó, hosszú távú intézkedésekkel javítani a hazai demográfiai helyzeten, hanem, mert itt valós küzdelmet kéne vívni valódi probléma ellen, és az ilyeneket nem igazán lehet felhasználni a politikai marketing világában a kormány népszerűségének növelésére. Egyszóval, a több születendő gyerekért induló kormányzati küzdelem csak gumicsont, amin elrágódhat a sajtó és a választó, miközben elterelik a figyelmet néhány háttérben folyó disznóságról. A valós és a kreált konfliktusok tehát továbbra is döntő szerepet fognak játszani az ország életében. És ezek kárvallottjai eddig is többnyire mi, állampolgárok voltunk, így nem lehetnek illúzióink: Ezúttal sem a békés építkezés boldog időszaka köszönt ránk.  

Fotó: 24.hu

Az Orbán-rendszer lényege ugyanis az, hogy olyan bűvészmutatványok segítségével tereli el a figyelmünket a lényeges kormányzati szándékokról, úgyhogy sokszor csak utólag csapunk a homlokunkra: Már megint nem a kezét figyeltük a miniszterelnöknek, így észrevétlenül eltüntetett valamit (vagy valakit) a szemünk elől. Orbán káderpolitikáját is ezeknek a céloknak rendeli alá. A ki már túl sokat tud ezekről a trükkökről, az menjen egy kicsit a partvonalon túlra, aki pedig még hajlandó részt vállalni az össznépi hülyítésben, kap egy bársonyszéket. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „A régi harcostárs nem csak a hőstetteidre, de a csúfos futásaidra is emlékszik.”  

Az Orbán-kormánynak immár papírja is van arról, hogy vétett a parlamenti választás tisztasága ellen, hiszen a Kúria határozata kimondta: Törvénysértő volt az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szervezett szállítása és szavazása. Ahogy az egy következmények nélküli országban már szinte elvárható, ennek az ítéletnek sem lesz semmi kézzelfogható következménye, hiszen az érintett szavazókörben nem rendelték el a voksolás megismétlését. Állítólag nincs elegendő bizonyíték a szavazás megismétlésének elrendeléséhez. Egy lépéssel tehát a Fidesz van beljebb, és nem az ellenzék. Valószínűleg nem kell bizonygatnunk, hogy ez egy aggasztó folyamat egyik első fokozata.

Fotó: Alfahír

Egyre szürkébb zónában mozog az április 8-i választás tisztaságáról alkotott képünk. Még a kormány irányában igen erősen elkötelezett Nemzeti Választási Bizottság is kénytelen volt több alkalommal megbírságolni a kampányban a Fideszt, sőt a miniszterelnököt is, olyan durván tolták a kirívó szabálytalanságokat, de mint kiderült, ez is csak porhintés volt. Az NVB ugyanis ezzel is igyekezett elhitetni velünk, egyenlő mércével mérik a versengő pártokat, ugyanakkor számos körülmény arra utal, hogy a kormánypárt folyamatosan kivételezett helyzetben volt már a kampány időszakában, és közvetlenül utána is.  

Azóta pedig csak rosszabb lett a helyzet. A Kúria ítélete ugyanis a törvényességbe vetett hitet nemhogy visszaadta volna, hanem további aggályokat vet fel a demokráciáért és jogállamiságért aggódó polgárokban. A döntés indoklásában ugyanis ezt írják: "A Kúria tehát egyetért az ellenzéki pártok beadványával abban, hogy a szavazásra történő szervezett szállítás, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme is megvalósult, ami a választás tisztaságának megsértésére alkalmas cselekmény. Gyakorlati következménye viszont ennek a döntésnek nem nagyon lesz, mert a Kúria szerint kellő bizonyítottság hiányában a Fideszt nem lehet eltiltani a jogsértéstől, és a szavazás megismétlésének elrendeléséhez szintén nincs elég bizonyíték, az alapelvek sérelme pedig önmagában nem elég ehhez"

Egyrészt, nem az a kérdés, kik követték el a jogsértést, hanem, hogy az megtörtént, és hogy érdemben befolyásolta az adott körzetben a végeredményt. Lényegtelen, hogy a Fidesz vagy az MSZP, esetleg az ufók felelősek a választási csalásért, maga a jogtiprás megtörtént, aminek kell, hogy legyen valami következménye. Például, hogy az érintett szabolcsi körzetekben nem hirdetnek végeredményt, nem osztják ki a mandátumokat, mert utána már semmiféle jogorvoslatra nincs lehetőség. Az is eléggé életszerű opció lenne, hogy a bemutatott Hír TV-s riport alapján nyomozni kezdenek az illetékes szervek, és maguk néznek újabb bizonyítékok után.

Ehelyett megállapítják a választási szabályok megsértését, és azonnal szét is tárják a karjukat, hogy, hát ők nem tehetnek semmit. Ez egyenlő egy demokrácia önmegsemmisítő gombjának megnyomásával. Mostantól ugyanis simán átbújhat a törvénytelenség limbó hintója alatt egy politikai párt az illetékes hatóságok asszisztálásával. Most még megállapítják a törvénysértést, de ha ennek semmilyen következménye nem lesz, akkor milyen alapon beszélhetünk a jogállamiság megvédéséről? Ha ez megtörténhet, legközelebb komolyabb csalásokra is vetemedhet egy politikai túlsúllyal rendelkező párt, és még aggódnia sem kell, mert a precedens már megtörtént, komoly következményekkel nem kell számolnia.

Komoly a felelősségük ebben a folyamatban az ellenzéki pártoknak. Ha ugyanis asszisztálnak a jogi kiskapuk egyre szélesebbre tárásban, akkor tényleg nincs megállás. A Demokratikus Koalíció ugyan arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni, ám ne legyenek illúzióink, az NVB ezúttal sem fog keresztbe feküdni a kormány érdekeinek. A DK közleménye legalább megfogalmazza azt az elemi felháborodást, ami a magyar választók százezreinek lelkében izzik. Az ellenzéki párt  szerint ugyanis "bicskanyitogató", hogy a kormány azzal kampányolt, hogy Magyarország dönt, miközben tömegével szervezete az ukrán "importszavazókat".

Fotó: MTI

És akkor még nem beszéltünk egyéb gyanús ügyekről, melyeket a kormány különböző „kontrolláló szervek” segítségével igyekszik elsikálni. Már a látszatra sem ügyelnek az NVB-nél, hiszen egyetlen ellenzéki beadványt sem fogadott el a testület, mely a szavazatok újraszámolását kezdeményezte. Ez olyan egyértelmű üzenet, amit alaposan át kell gondolniuk az ellenzéki pártoknak és választóknak egyaránt. Ha ugyanis a kormány most lenyomja a torkunkon a kisebb választási svindliket, akkor legközelebb ezeknél többet is megenged magának. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha ma nem háborodsz fel azon, hogy ellopták a csirkédet, holnap a musztángodat fogják meglovasítani.”

Felfokozott várakozás, hatalmas részvételi arány, majd győzelmi mámor az egyik, mély csalódás és felháborodás a másik oldalon. Így jellemezhetnénk Magyarország elmúlt egy hónapját. Most, hogy szinte valamennyi jogorvoslati kezdeményezés visszapattant a Nemzeti Választási Irodáról, a sorosozás pedig funkcióját vesztette, könnyen totális érdektelenségbe fulladhat az, ami a közéletben történik. Mindez kinek kedvez leginkább? Naná, hogy Orbán Viktornak.

Fotó: Új Szó

A Fidesz április 8-án egyértelművé tette, hogy nincs realitása annak az ellenzéki törekvésnek, mely szerint demokratikusnak látszó választások következményeként az Orbán-kormány megfosztható a hatalmától. A kormánypárt ugyanis minden eshetőségre felkészült a választás előtt. Arra is volt forgatókönyvük, ha lett volna teljes összefogás az ellenzéki pártok között, igaz, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen lépést váltott volna ki a Fideszből egy ilyen helyzet. Nagyon úgy tűnik, hogy április 8-án elszórt, kisebb választási visszaélések is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy ismét bebiztosítsák maguknak a kétharmados többséget.

Ez a felismerés dühíti most az ellenzéki szavazókat, no meg az a tény, hogy a kormányváltásra szövetkező (illetve nem szövetkező) ellenzéki pártok több szempontból is alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy megvalósítsák az ellenzéki tábor elvárásait. Az emberek most kezükbe vették a kezdeményezést, a kormány cinizmusa pedig még fel is piszkálta lelkükben a tehetetlenség dühítő érzését, ám ne legyenek kétségeink Orbán Viktort ez egy cseppet sem fogja zavarni abban, hogy május 8-án, pont egy hónappal a választást követően megalakítsa új kormányát.

Mindeközben a kormánypárt győzelmét bebiztosító magyar vidéken továbbra is meglehetősen kiábrándító a helyzet. Már alig migránsoznak és sorosoznak a fideszes aktivisták, lassan lekerülnek a kandeláberekről és óriásplakát helyekről a menekültekkel riogató plakátok, így a gyűlölethullám elültével nem marad más a kistelepülések lakói számára, mint a közmunka egyhangúsága, a helyi kiskirályok kiszolgálása, a hajbókolás a kormánypárti polgármester vagy a területileg illetékes oligarcha előtt. Minden maradt hát a régiben városban és falun egyaránt, hiába volt a 70 százalék feletti részvételi arány a választáson, hiába bízott jobboldali és baloldali a változásban április 8-a előtt. Keleten a helyzet változatlan.  

Az új Orbán-kormány megalakulása előtt még kegyelmi állapotban van az ország. Az ellenzék talán még titkon bízik abban, hogy a hatalom visszafogott lesz annak ellenére, hogy a miniszterelnök megtorlást lengetett be március 15-én mindazok számára, akik bosszantották a kampányban. A kormánypárti oldalon ugyanakkor már nincs olyan eufória, mint 2010-ben vagy 2014-ben volt a választási győzelmek után. Valahol talán ők is érzik, hogy az igazi sötétség csak most köszönt ránk, aminek következményei ellenzéki és kormánypárti érzelmű polgárokat egyaránt érzékenyen fognak érinteni. Főként a fiatalok vannak tisztában ezzel, ezért sokan fontolgatják a távozásukat az országból.  

Egyetlen ember, és talán néhány közvetlen bizalmasa tudja pontosan, mi vár ránk a következő hónapokban, ami szintén erősíti azt a gyanúnkat, hogy a bizonytalanság rásegít az amúgy is elkerülhetetlennek tűnő közéleti apátiára. Ugyan Orbán Viktor kiszámítható politikus, hiszen évek óta tudatosan építi illiberális rendszerét, ám tartogathat még számunkra olyan meglepetéseket is, melyek rosszabbak, mint bármi, amit eddig el tudtunk képzelni. Egy kedveszegett, kiábrándult társadalom ugyanis sokkal többet lenyel, mint egy aktív, a közélet iránt fogékony tömeg.

Fotó: mno.hu

Orbán jól tudja, hogy számára ritkán adódik olyan kedvező belpolitikai hangulat, mint amilyen az új kormánya hivatalba lépését követően lesz. Támogatói most ellesznek egy darabig migránsozás nélkül is, az ellenzéki pártok a sebeiket nyalogatják, a csalódott ellenzéki tömegek pedig még keresik a saját hangjukat, és az ellenállás új stratégiájának kimunkálásával lesznek elfoglalva egy darabig. Egy hónap alatt nagyot zuhanhat a társadalom fogékonysága a közéleti ügyek iránt, így meredeknek tűnő dolgok is megvalósíthatók lehetnek egy ilyen szituációban. Nem merünk tippelni, hogy ezek pontosan mik lesznek, de abban biztosak lehetünk, hogy nem fogunk ujjongani, ha megtudjuk, mivel indítja új kormányzati ciklusát Orbán Viktor és csipetcsapata. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha belelátnánk egy apacs harcos gondolataiba, elmenne a kedvünk attól, hogy harcba bocsátkozzunk vele.”  

Naivitás lenne abban bízni, hogy lesz kormányprogramja a negyedik Orbán-kormánynak, ha már választási ígéretei sem voltak, ugyanakkor döcögött a szekér az elmúlt négy évben is részletes, előremutató kormányzati stratégia nélkül is. Ennek a koncepciótlanságnak épp az a vidéki lakosság lehet a kárvallottja, amely megnyerte a választást a kormánypártnak. Nagy kérdés, hogy lehet-e még négy évig riogatni a menekültekkel a kistelepüléseken, avagy új mumusok után kell néznie a Fidesz propagandagépezetének. A vidéki emberek épp annak a politikai erőnek szavaztak bizalmat, amely a teljes reménytelenségbe taszítja őket. És mégis van logika abban, ami történik.

Fotó: 168ora.hu

Miközben a Fidesz "sorostalanítja" az országot, semmit sem kínál azoknak az embereknek, akik kompenzálták a választásokon a nagyvárosok fokozódó kormányellenességét. Minden a feje tetejére állt az utóbbi négy évben Magyarországon, így egy percig se gondoljuk, hogy a kormánypártban bárki azért kardoskodik most, hogy végre szülessen valami koncepció a vidék felemelkedése érdekében. Magyarország problémái ugyanis legélesebb kontúrokkal a kis- és közepes településeken rajzolódnak ki. Innen vándorol el a legtöbb fiatal (leginkább külföldre, de a nagyvárosokba is sokan mennek), itt van a legkevesebb munkalehetőség, itt a legalacsonyabbak a keresetek, ide érkeznek legkevésbé kormányzati és uniós támogatások, itt pöffeszkednek legirritálóbb módon a Fidesz helyi oligarchái. Mégis adott egy új esélyt az itt élő lakosság annak a kormánynak, amely magyar vidék elsorvadásáért felelős.

Ahelyett, hogy a kormány a kampányban segítő jobbot kínált volna ezeknek a sanyarú helyzetben lévő embereknek, inkább megtöltötte a szívüket félelemmel és gyűlölettel. Ha nem lett volna elegendő migránsokkal riogatni a falusiakat és a kisvárosok lakóit, a biztonság kedvéért még egy kis utólagos rezsicsökkentéssel, valamint a nyugdíjasoknak Erzsébet-utalvánnyal kedveskedtek a legkiszolgáltatottabbaknak. Nyíltan vásároltak szavazatokat ezzel, olykor viszont még erre is rátettek egy lapáttal, és élelmiszercsomagokat osztottak a legszegényebbeknek, jellemzően a romák lakta vidékeken. Bármilyen ellentmondásosnak tűnik, de a helyzet az, hogy a megvásárolt szavazat a legolcsóbb voks ma Magyarországon. Sokkal kevesebbe kerül egy ilyen szavazat, mint amelyikért kampányolni kell, győzködni, érvelni kényszerül a kormánypárt helyi potentátja. Sokkal egyszerűbb részeg kukás emberrel ölelkezni, mint megismerni és megoldani a problémáit.

Most, hogy zsebben a kétharmad, azt gondolhatnánk, hogy hálás lesz a Fidesz a magyar vidék népének azért, hogy kirángatta szekerét a migránsozás és korrupció mocsarából, de Orbán Viktort nem arról ismerjük, hogy ilyenkor gesztusokkal operálna. Sőt, már a választások előtt kiszivárgott az a terv, ami igen hátrányosan érintené a kistelepülések lakosait. A közigazgatási rendszer totális átalakítása ugyanis akként érintheti a kétezer fő alatti településeket, hogy önállóságuk megszűnne, vagyis, a 2019-es helyhatósági választásokon már sem saját polgármestert, sem helyi képviselő-testületet nem választhatnának. Újabb csapás lenne ez azoknak a településeknek, ahol már eddig is elég szűkösek voltak a lehetőségek. A szocializmus idejéből jól ismert központosítás jöhet ugyanis, a környéken lévő városkából irányíthatják majd a helyiek életét, és már arra sem lesz mód, hogy a panaszaikkal a helyi polgármesterhez vagy képviselőhöz forduljanak.

A Fidesz ellen forduló nagyvárosok sem ússzák meg valószínűleg a várható közigazgatási átalakításokat, így például Budapestet keményen büntetni fogja az új kormány, és igyekszik elkerülni, hogy ellenzéki vezetés alá kerüljön a főváros. Orbán Viktor hatalomtechnikai machinációi nem fogják kímélni a vidéki nagyvárosokat, illetve azokat a megyei jogú városokat sem, melyek túlnyomó többsége kormánypárti vezetés alatt áll. Ezekről a tervekről egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy legfőbb céljuk a vidéki ellenzéki bázisok teljes felszámolása lesz. Azt például nehezen tudja lenyelni a hatalom mámorában úszó miniszterelnök, hogy Csongrád megye mindkét megyei jogú városa ellenzéki vezetés alatt áll, így várhatóan egyik legfőbb küldetése az lesz a következő négy évben, hogy véget vessen a szegedi Botka László és a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter sikereinek.

Fotó: 24.hu

Mindezeket a lépéseket persze csak akkor teheti meg az új kormány, amennyiben továbbra is számíthat a vidéki Magyarország támogatására. Ehhez valamennyire lázban kell tartani az amúgy politikailag eléggé passzív kistelepülések lakosait. Soros György patás ördögként való bemutatása rövidesen lejárt lemez lesz, úgyhogy valami új ellenség felkutatása vár Habony Árpádra és csipetcsapatára. Már tippelni sem merünk, honnan meríthet ötleteket és inspirációt ehhez a munkához a kormány kommunikációs hadteste, de az biztos, hogy nagy erőkkel zajlik a keresgélés. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha elkezdesz barátkozni a fehér emberrel, biztos lehetsz abban, hogy elveszíted a legtöbb rézbőrű barátodat.”