A Magyar Televízióban közérdekű közleményként sugározták 2002. idusán a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felhívását, melyben arra kérték a választópolgárokat, hogy a választásokig hordják a kokárdájukat. Az első Orbán-kormányhoz rendkívül közel álló egyesület akciójának köszönhetően a Fidesz hívei a kokárda viselésével nyíltan felvállalták szimpátiájukat az éppen regnáló kormány iránt, ám ennek ellenére tavasszal elbukta a választásokat a Fidesz. Most, hogy kockás ingbe bújt a fél ország, érdemes felidézni, milyen fontos szerepe van a szimbólumoknak a politikában, ám ettől még ne gondoljuk, hogy világosan látjuk, hogy ki kivel van.

Fotó: vadasz.bolt.hu

A közel 14 éve történt kokárdás események a mai napig hatással vannak a mindennapjainkra. Sokan azért szoktak le a forradalmi jelkép viseléséről, mert pártszimbólummá alakította az akkori kormány azt a forradalmi viseletet, amely a rendszerváltás előtt a tűrt kategóriába tartozott, tehát volt egy összetartó ereje. Ezt az össztársadalmi konszenzust bontotta meg a Fidesz, illetve a hozzá közel álló egyesület azzal, hogy kisajátították a kokárdát maguknak.

Most, hogy Klinghammer István (alias Klikhammer) egykor felsőoktatási államtitkár ráförmedt az elégedetlenkedő pedagógusokra, mondván, hogy kócosak, borostásak, és kockás inget hordanak, kis csavarral épp azt tette, mint annak idején a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület: olyan szimbólumot adott a kormány munkájával elégedetlenek kezébe, amely manifesztálja a társadalom megosztottságát. Nem elsősorban ellenzéki és kormánypárti részre osztva a magyar polgárokat, hanem az önmagukért és másokért tenni és kiállni akarók, és a kormány kegyeit ennél fontosabbnak tartók között húzza meg határt a kockás ing viselése.

Az óvodától az egyetemig mindent tőle telhetőt meg kell tennie az államnak ahhoz, hogy minél érettebb, okosabb és kreatívabb polgárokká váljanak azok a fiatalok, akik kilépnek a munkaerőpiacra.

Kétségtelen, hogy a sportos, fiatalos flanel ing (szlovákul: flanelová kosela) ma már a lázadásból kiöregedett fideszes vezérkar szemében vörös posztó, ám néha végiggondolhatnák, hogy nem véletlen néhány pártbéli elégedetlenkedő szimpátiája az új divat iránt, talán maguk előtúrnának a gardróbból egy régi, viseltes darabot, melyben egykor talán Karthágó koncerten csápoltak. Ez sokkal logikusabb tett lenne részükről, mint letiltani a gyerekeiket a Kockásfülű nyúl című meséről.

Bencsik János képviselő példája mindenesetre sokatmondó. Nem először lázad pártja és kormánya politikája ellen, most pedig ő maga posztolt ki a facebookra kockás inges fotót. Nem nehéz megjósolni, hogy rajta kívül még nagyon sok képviselő lép majd be a következő ülésnapon kockás ingben a Parlamentbe, és nem lesz feltétlenül mind közülük ellenzéki honatya és honanya.

             Fotó: tchibo.sk

A legendásan olajozottan működő fideszes kommunikációs gépezet most valamit nagyon elrontott, és itt nem elsősorban a volt államtitkár pökhendi és lekezelő nyilatkozatára gondolunk. Ahogy kirobbant a pedagógusok elégedetlenségi mozgalma, nem érzékelték, hogy ez egy össztársadalmi probléma, és nem lehet a jól bevált „oszd meg és uralkodj” módszerrel darabokra szedni az elégedetlenkedők táborát. Nem látták meg azt a kohéziós erőt a kockás inges lázadók követeléseiben, ami a mostani társadalmi problémák lényegére fókuszál.

Itt nem csupán az oktatásügy ellehetetlenüléséről van szó ugyanis, hanem arról a stílusról, amellyel szembesülni kellett az utóbbi hat évben minden társadalmi csoportnak, szakmának, generációnak, mely konfliktusba került a kormányzattal. Ha nem érték be az üres szólamokkal a rendőrök, tűzoltók, egészségügyi dolgozók, diákok, közmunkások, civilek vagy a szakszervezetek, akkor jöttek az agresszív letámadások, a csúsztatások, a kommunikációs trükkök, és ha ez se lett volna elég, akkor a zsarolás, az ellehetetlenítés tette teljessé az Orbán-kormány repertoárját. Klinhammer beszólása azért verte ki a biztosítékot szinte minden társadalmi csoportnál, mert a kormányzati arroganciát jelenítette meg a maga érzéketlenségével.

Ha a kokárdákat kockás ingre tűzik a tüntetők, akkor tehetetlenül kell szemlélniük a kormány híveinek, ahogy a forradalmi szellemiség végképp az ellentábor fegyverévé válik.

Nyilván rendkívül sok fejtörést okoz a Fidesz berkein belül, hogyan kezeljék a látszólag semmiből előtörő társadalmi indulatokat. A kockás ing egy kiváló közösségépítő szimbólum lett, belebújhat mindenki, aki sértve érzi magát, vagy úgy gondolja, valamit elvett tőle a hatalom az utóbbi hat évben. Az, hogy a pedagógusok éppen Március 15-én készülnek újabb demonstrációra, szintén fájdalmas lehet a kormánypártiak számára, hiszen „azelmúlt nyolcévben” ez a nap mindig az ellenzékről, vagyis a Fideszről szólt. Ha a kokárdákat kockás ingre tűzik a tüntetők, akkor tehetetlenül kell szemlélniük a kormány híveinek, ahogy a forradalmi szellemiség végképp az ellentábor fegyverévé válik.

Mintha nem tudnának megszabadulni a rossz beidegződésektől, és ugyanazzal a vehemenciával támadnak az elégedetlenkedők vezetőire, mint korábban Bajnai Gordonra vagy Gyurcsány Ferencre, később pedig a civil tüntetések szervezőire. Ez azonban olaja a tűzre, hiszen a kockás ingesek nem a szónokoktól erősek, hanem attól, hogy a társadalomban felgyülemlett feszültséget artikulálják, olyan elhallgatott és lekicsinyelt problémákra hívják fel a figyelmet, melyek a közeli jövőnket veszélyeztetik. Leszakadóban vagyunk a nyugati civilizációtól, ami azzal jár, hogy aki itthon marad, csak vegetál, aki pedig elmegy, elveszíti az eleven gyökereit.

És persze minden probléma és megoldás origója az oktatás. Ha itt nincs rend, fejlődés és nyugalom, akkor sehol máshol sem lesz. Az óvodától az egyetemig mindent tőle telhetőt meg kell tennie az államnak ahhoz, hogy minél érettebb, okosabb és kreatívabb polgárokká váljanak azok a fiatalok, akik kilépnek a munkaerőpiacra. Az Orbán-kormány ugyanakkor az engedelmességet sulykolja a tanárokba és diákokba egyaránt, ami látszólag önös érdek, de hosszú távon az állam sem gondolhatja komolyan, hogy egy modern társadalomban a levegő után kapkodó oktató és tanuló a legjobb teljesítményt tudja kihozni magából.

Fotó: nol.hu

Sokszor megénekeltük már, hogy az Orbán-rendszer azért veszélyes önmagára, mert képtelen megújulni, önkritikát gyakorolni, ezért alkalmatlan a konszolidációra. Ragaszkodik a rossz döntéseihez, a valódi megoldások helyett előnyben részesíti az alkudozást, a megvesztegetést és a megfélemlítést. Leszerelni akarja a társadalmi elégedetlenséget, és nem megoldani az azokat előidéző problémákat. Mindenkire lő, aki kritikát fogalmaz meg, ahelyett, hogy valódi párbeszéd keretében próbálná orvosolni a gondokat. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha csípőből lősz mindenkire, akin kalap van, nem lesz egyetlen barátod sem a sápadt arcúak között.”

Vlagyimir Putyin megveregette leghűségesebb európai csatlósa vállát, hogy kissé felbosszantsa az EU-t. Körülbelül így lehetne összefoglalni a legfelsőbb szintű orosz-magyar csúcstalálkozó üzenetét. Orbán Viktor besétált az orosz medve barlangjába, és kínosan vigyorgott, amikor rájött, hogy mihez kell asszisztálnia. Mivel tudja, hogyan mennek a dolgok keleten, azzal is tisztában van, hogy legközelebb nem ússza meg ennyivel.

        Fotó: oroszvilag.hu

Valamit nagyon tud a Fidesz agytrösztje. Már az is szenzációszámba ment, amikor egy radikális liberális pártból néhány év alatt faragtak egy konzervatív politikai szövetséget, mégpedig úgy, hogy teljesen lecserélték a szavazóbázisukat, amely azóta is kitart mellette. Amikor egy évvel ezelőtt Orbán Viktor megtagadva korábbi önmagát nyíltan oroszbarát szólamokat kezdett szajkózni, majd megállapodást kötött Putyinnal Paks II. megépítéséről, sokan azt gondolták, hogy a Fidesz szavazói ezt már nem nyelik le. Ekkor nyert azonban értelmet az az EU-ellenes retorika, amit Orbán 2010 óta folytat, így simán lecserélte a régi keleti ördögöt a nyugati sátán kutyájára.

Putyin a magyar jobboldali szavazók szemében már nem a rosszemlékű szovjet-orosz önkényurak örököse, hanem egy új csillag a keleti féltekén, aki végre végez az évszádok óta nyűglődő dekadens nyugati demokráciákkal. Nem csoda hát, hogy azok a fiatalok, akik a rendszerváltás óta születtek, és többnyire a nyugati értékrendet (és persze fizetéseket) vallják magukénak, inkább fogják a sátorfájukat, és arrébb mennek néhány országgal. No, nem kelet felé, hanem nyugatra, mert jelentkezzen az aki tud egyetlen példát is arra, hogy egyetlen magyar is a jobb megélhetés reményében Szentpétervárra, Moszkvába vagy Ufába költözött volna!

Ezek szellemében különösen érthetetlen a Fidesz oroszbarát politikája, no és az is, hogy szavazóik e többszörösen kifordított helyzet ellenére is szorosan ott állnak Orbán Viktor mellett, és ha kell, a Békemenettel támogatják meg az orosz elnökkel kötött barátságát. Pedig Vlagyimir Putyin nyíltan szembe megy azokkal a politikai és katonai szövetségekkel, melyeknek tagja Magyarország is. Nem véletlenül írták a közelgő EU csúcs előtt nyugati elemzések, hogy Orbán Viktor Magyarországa a kontinens szégyene, egyben legnagyobb ellensége is.

           Fotó: player.hu

Mert, mit is üzen ma már elég nyíltan a világnak Orbán orosz szövetségese? Beavatkozik a szíriai polgárháborúba, és egy olyan diktátort támogat, aki rengeteg bűnt követett el saját népe ellen. Iskolákat és kórházakat bombáznak orosz gépek olyan területeken, ahol még tartják magukat az Asszad-rezsim ellen felkelt csoportok. Olyan menekülthullámot zúdít ezzel Törökországra, illetve Európára, amelyet nem állíthat meg sem Görögország, sem a magyar kerítés, sem Angela Merkel. Ha egy suta kézfogással és egy kínos vigyorral asszisztál ehhez egy uniós politikus, az számíthat kollégái mély megvetésére a közelgő brüsszeli csúcson.

Szó esett persze a szíriai konfliktusról is a megbeszélésen, ám gyorsan túltették magukat a felek ezen a kényes témán azzal, hogy az oroszok csak a legjobbat akarják Szíriában. Emlékszünk még, amikor az amerikaiak is hasonló szólamokkal próbálták legalizálni afganisztáni vagy iraki jelenlétüket. Azóta sem tudtak kimászni a slamasztikából, ráadásul rengetegen menekülnek onnan Európába.Orbán még azt a blődséget is elsütötte, hogy Oroszország erőfeszítéseket tesz a szíriai konfliktus megoldására. Ha Asszad seggének megmentését értjük ez alatt, akkor persze igaza van.

Voltak persze más témák is a megbeszélésen, de egy ilyen kiélezett helyzetben nem hinnénk, hogy az orosz-magyar diákcsere és a magyar kulturális évad moszkvai tanulságai lennének a legfontosabb megbeszélnivalók. Annyira fajsúlytalan témák szerepeltek az étlapon, hogy szinte megalázták ezzel a magyar miniszterelnököt, akivel Putyin éreztette, hogy rövid pórázra fogja, ha szükséges. Oroszország ugyanis egyre inkább elszigetelődik, az alacsony energiaárak miatt pedig komoly bajba került a gazdasága. Szüksége van olyan kalandor európai politikusokra, mint Orbán, hiszen vele demonstrálhatja, hogy rajta keresztül van beleszólása az európai politikába.

A Putyin-Orbán találkozóról kiadott hivatalos nyilatkozatok nem véletlenül idézték az egykori Brezsnyev-Kádár szeánszok semmitmondó kommunikációs atmoszféráját, hiszen orosz részről az volt a cél, hogy visszarántsák a magyarokat abba a kiszolgáltatott státuszba, amiben még a szovjet időkben voltak a magyar elvtársak, amikor a Kremlbe látogattak. Orbán jó taktikus hírében áll, így érthetetlen, hogy nem látta előre, hogy Putyin csak epizódszerepet szán neki a nagy világpolitikai játszmájában. Paks II. nem más számára, mint az aduász, amit bármikor előhúzhat, ha a magyarok úgy gondolják, hogy európai szövetségeseik érdekeit fontosabbnak tartják az oroszok követeléseinél.

Fotó: borsonline.hu

Putyin ugyan nem pofozta le Orbánt, mint korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, de sokkal mélyebb ütést vitt be neki a mostani semmitmondó találkozóval. Mint azt korábban sejteni lehetett, ő rendelte magához a magyar miniszterelnököt, és olyan üres tarisznyával küldte haza, amiből nem igen majd tud előrántani semmit a brüsszeli megbeszéléseken. Pedig Orbánnak igencsak szüksége lenne némi munícióra a csúcson, mert a hírek szerint keményen szembe akar menni a hivatalos nyugati állásponttal a menekültválság kezelésének ügyében. Kérdés az, hogy az, aki éppen attól az embertől jön, aki újabb menekültáradatot szabadít rá a kontinensre, milyen hitelesen tud majd érvelni bármilyen megoldási javaslat mellett? Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha másoknak tartod a gyertyát éjszaka, ne várj hajnalig, mert akkor már nem lesz rád szükség.”   

Ki gondolta volna, hogy ilyen jó fejek a tanárok? Talán a diákok, de az, aki csak messziről szemlélte eddig az oktatás világát, csak tátja a száját, milyen karakán módon védik a becsületüket a lejáratásukra koncentráló kormánnyal szemben. A volt felsőoktatásért felelős államtitkár például erénycsőszként, egyben öltözködési tanácsadóként tért vissza az oktatásügy forrongó színpadára, de a Sashegyi Arany János Általános Iskola tanárai szellemes fotóval vágtak vissza Klinghammer Istvánnak. A kockás inges, borostás (persze a hölgyek kivételével) tantestület újabb fricskát helyezett el az Orbán-kormány egyre nagyobb orrán.

Fotó: pedagogusok.hu

Tavaly ilyenkor úgy tűnt, lejárt a demonstrációk ideje hazánkban, az Orbán-kormány tanácsadói nyugodtan hátradőlhetnek a Szépművészeti Múzeumtól kölcsön kapott barokk karosszékeikben, és törhetik a fejüket azon, milyen rezsicsökkentési kamukampánnyal söpörjék be a 2018-as választási győzelmet. Nagyban segítette a kormány terveit a civil mozgalmak pacifikálásában a körülbelül egy éve felpörgő menekülthullám, ami hosszú időn keresztül minden belpolitikai problémáról sikeresen elterelte a magyar polgárok figyelmét. Már akkor lehetett tudni, hogy a menekültválság kétélű fegyver a kormány kezében, hiszen visszakapaszkodott a 2014-es mélypontról, ugyanakkor elmulasztotta az utolsó lehetőségét arra, hogy átfogó reformba kezdjen valamelyik (esetleg az összes) válságban lévő területen.

Kicsit elbóbiskolt a nagy sietséggel megépített déli kerítés tövében az Orbán-kormány, és a mostani pedagógustüntetésre adott válasza azért olyan sértett és fellengzős, mert váratlannak érzi a tanárok lázadását. Úgy gondolták, hogy a reformként eladott káosz - ami egyébként a KLIK tehetetlenségében és értelmetlenségében manifesztálódik - leköti majd a pedagógusok energiáit, és ha mégis elégedetlenkednének, akkor majd jól az orruk alá dörgölik a fizetésemelést, amit az utóbbi években kaptak. Csakhogy a mostani elégedetlenség nem elsősorban a pénzről szól, hanem a szakma kizsigereléséről, megalázásáról, a tanári munka értékének alábecsüléséről, ami ellen nem lehet csúsztatásokkal, átlátszó ígéretekkel, fenyegetésekkel hatásosan fellépni.

Fotó: facebook.hu

A kormány a jól bevált taktikát alkalmazva úgy tett, mintha egy kicsit engedne, még a KLIK megszűnésének lehetőségét is meglebegtette, ugyanakkor kőkemény lejárató kampányba kezdett a tüntetés szervezői és szónokai ellen. Az Orbán-adminisztráció persze már kicsit előre is menekül, mert egy körülbelül egyéves pauza után ismét komoly tömegeket sikerült mozgósítani és utcára vinni azoknak, akik alapjaiban kérdőjelezik meg a kormány politikáját. Ez azt jelenti, hogy az oktatásügy csak a jéghegy csúcsa, ott vannak még az egészségügyi dolgozók, a nagy leépítés előtt álló állami alkalmazottak tömegei, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a tavalyi brókerbotrányok kárvallottjai is csak az alkalmat várják, hogy kieresszék az utóbbi hónapokban felgyülemlett gőzt magukból.

Így hát adódik a kérdés, hogy a mostani pedagógustüntetés csak egy kósza lángoszlop volt, az parázsló társadalmi indulatokból csapott ki, vagy egy hosszan ható elégedetlenségi hullám első felvonásaként kell értelmeznünk. Kérdés, hogy meddig lehet azt a kétsebességes kirakatpolitikát művelni, amelynek lényege az, hogy fénysebességgel gazdagodnak azok, akik közel állnak a hatalomhoz, ugyanakkor a leszakadók tömegei legalább ilyen gyorsan távolodnak a tisztes megélhetés ideájától. Ha kormány tovább folytatja azt az érzéketlen szakpolitikát, ami az oktatás területét jellemzi, az előbb-utóbb szociális feszültségeket is gerjeszt, mert a hátrányos helyzetben lévő családok gyerekeinek esélyük sem lesz a felemelkedésre.

A pedagógusok megmozdulása többek között ezért is fontos, hiszen rámutatnak arra, hogy a jövőnket éljük fel akkor, ha mindent csak fiskális alapon szemlélünk ezen a területen. Ha egy ország vezetése sajnálja a pénzt a közoktatástól, akkor a társadalmi mobilitást lassítja, de akadályokat gördít azok elé is, akik egyébként jó anyagi helyzetben lévő családokból érkeznek az iskolapadba. És még nem beszéltünk arról a hatalmas veszélyről, hogy az igazán ambiciózus és tehetséges fiatalok számára nyitva az út Nyugat-Európa felé, így komoly veszteség érheti az országot, ha nem figyel oda a saját iskolai intézményrendszerére.

Az oktatásban nem négyéves választási ciklus szerint kell tervezni, hanem évtizedekre előre, és ha néhány éves vergődés után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról bebizonyosodik, hogy életképtelen és haszontalan szervezet, minél hamarabb át kell alakítani vagy meg kell szüntetni. A miniszterelnök azonban politikai okokból ezt a lépést csak 2018 után tudná elképzelni. Ezzel azt üzeni a társadalomnak, hogy az oktatásügy érdekeinél előbbre való, hogy a kormány ne mutasson gyengeséget, tartson ki a rossz döntések mellett akkor is, ha az komoly károkat okoz a szakmának és az egész társadalomnak.    

Fotó: nol.hu

Ne csodálkozzunk, hát, ha néhány fiatal megkérdi tőlünk, hogy hol lehet most éppen tüntetni, mert az elégedetlenség már épp úgy átlépte a generációs korlátokat, mint a szakmák határait. Az Orbán-kormány rémálma, amikor egymás mellett demonstrál a tűzoltó, a pedagógus, az egyetemista, a szakápoló, a kéményseprő és a közmunkássá lett egykori kormányhivatalnok. Ennek a jelenségnek a kezelésére már Habony Árpád sem tudna kitalálni hatásos kommunikációs stratégiát, hiszen az egész magyar társadalmat nem lehet lejáratni önmaga előtt. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Ha az egész törzs ivott a tüzes vízből, a törzsfőnök senkit sem bélyegezhet alkoholistának.”  

Kövér László szavaival élve „Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen” az Európai Unió és más ellenségesnek kikiáltott államok, szövetségek és szervezetek ellenében. Mintha a létezés értelme maga a küzdelem lenne a magyar miniszterelnök számára, így, ha egyszer a konszolidáció útjára lépne, súlytalannak és tehetetlennek érezné magát. A jégen való küzdés azonban fárasztó és olykor teljesen haszontalan, ugyanakkor ez nem egy magányos harcos szélmalomharca, hanem egy ország erőforrásainak felőrlése is. Meddig tartható még harci lázban a magyar társadalom, és meddig tűri az EU, hogy az alapértékeit nyíltan megkérdőjelezze egy tagország miniszterelnöke?

Fotó: 168ora.hu

Grand Fenwick parányi hercegségének hercege és miniszterelnöke kitűnő tervet eszel ki arra, hogyan mentsék meg országukat a csődtől. A terv a következő: hadat üzenni Amerikának, elveszíteni, majd begyűjteni a háború utáni segélyt. Az egyetlen probléma az, hogy a főparancsnoknak elfelejtik megemlíteni azt az apró részletet, hogy a háborút el kell veszíteni.Egy légitámadás gyakorlat idején érkezik New Yorkba, hogy túszul ejtse a híres és asszisztensét és megszerezze az általuk fejlesztett szuperfegyvert. Ekkor azonban szembe kell nézni az új problémával: mi legyen akkor, ha megnyerik háborút.

Röviden így írható le az 1959-ben készült klasszikus angol szatíra, Az ordító egér sztorija, melyben Peter Sellers nagyot alakított. Ha valaki úgy érzi, hogy ez a groteszk történet akár a mai Magyarországon is játszódhatna, annak igen fejlett a realitásérzéke. A magyar rögvalóság tényleg egy olyan kormányról szól, amely háborúzik mindenkivel, aki éppen az útjába kerül attól függetlenül, hogy az ellenfél oroszlán, medve vagy párduc.

A Bild című német bulvárlap a jövő heti EU csúcs előtt értékelte az uniós országok vezetőinek politikai teljesítményét, és a magyar miniszterelnökről többek között a következőket írta: „Orbán Magyarországa Európa szégyene és legnagyobb veszélye.” Később a következőképpen jellemezte a jelenlegi állapotokat: „Angela Merkel szerint a kerítések megölik az európai álmot. Orbán újabb kerítéseket akar. Visszatérést a keresztény gyökerekhez. Nem több, hanem kevesebb Európát, ahol a nemzetállamok maguk intézik az ügyeiket"

Nehéz nem kiérezni az iróniát a lap értékeléséből. A visszatérés a keresztény gyökerekhez ugyanis épp az lenne, ha egy állam minden embert, aki háború elől menekül, a maga módján segítene, és nem kerítéseket építene a megállításukra. Ironikus, hogy épp ezekben a hetekben lett aktuális Merkel hónapokkal ezelőtti kijelentése, mely szerint kerítésekkel nem lehet megoldani a menekültproblémát. Orbán kerítése is csak addig volt hatásos, amíg nem építettek mások is műszaki zárakat a határaikra, így ismét a szerb-magyar szakaszra terelték a migránsok jelentős hányadát. Most újra katonákat és rendőröket rendeltek a kerítéshez, mert a menekültek visszatértek az eredeti útvonalukhoz. Vagyis minden kezdődik újra onnan, ahol tavaly szeptemberben befejezték.   

A Bild értékelése igen sarkos, ám jól mutatja, hogy nyugaton tökéletesen értik már Orbán észjárását. Ott igyekszik gyengíteni Európát, ahol csak tudja, de ha néhány milliárd forintot visszatart az EU a közös büdzséből, egyből hisztizni kezd, vagy, hogy aktuálisak legyünk, el kezd üvölteni, mint egy kisegér, akinek a farkára léptek. Abban is valószínűleg igaza van a Bildnek, hogy ő indította el azt a humanitárius katasztrófát, amit aztán Angela Merkelnek kellett kezelnie. Orbán felmérte, hogy akkor figyelnek fel rá az erős európai hatalmak vezetői, ha kilő egy igazán nagy vadat, mondjuk Merkelt. Persze, ez egy kis ország vezetőjének igen nagy vállalkozás még akkor is, ha torkaszakadtából üvölt hozzá. A hangját azonban Varsóban már meghallották, ami most komoly fejtörést okoz Merkelnek is.

Elég csak a közszolgálati televízió finoman szólva is elfogult tudósításait elemezni, melyek naponta kárörvendve adnak hírt arról, hogy csökken a német kancellár népszerűsége, és hogy saját frakciója is szeretné már leváltani. Igen ám, de ki léphetne Merkel helyébe? Ugyanaz a dilemma Németországban, mint Magyarországon, csak némi csavar van benne. Ki léphetne Orbán Viktor helyébe akár saját pártján belül, akár az ellenzék soraiból? Merkel társadalmilag épp olyan beágyazott politikus hazájában, mint Orbán nálunk. És ez nem elsősorban a politikai teljesítményüknek szól, hanem annak a ténynek, hogy reális alternatíva nem mutatható fel a környezetükben. Ettől persze még mind a ketten megbukhatnak a következő választásokon.

Fotó: mafab.hu

De ne szaladjunk ennyire előre! A Bild értékelése is jelzi, hogy az európai vezetők többsége nem azt hánytorgatja fel Orbánnak, hogy a saját szakállára kezdett kerítésépítésbe, hanem, hogy gyakorlatilag elszabotálta a közös fellépés lehetőségét a krízisben, finoman szólva sem humánus migránsellenes kommunikációját belpolitikai haszonszerzésre használta fel, és direkt vagy indirekt módon beavatkozott más országok belpolitikai csatározásaiba. Sem az osztrák kancellár, sem a horvát miniszterelnök, sem Angela Merkel nem fogja elfelejteni neki, hogy saját szélsőségesei skandálták Orbán nevét, amikor a menekültek ellen tiltakoztak.

A magyar miniszterelnöknek persze semmi sem drága ahhoz, hogy stabilizálja a helyzetét, illetve hallassa a hangját a nemzetközi színtéren. Amikor nagyokat mond, szembe megy szinte minden összeurópai értékkel, amikor az uniós országok nacionalistáinak tetsző szólamokkal hergeli a kormányon lévő mérsékelt politikai vezetőket, kizárólag az a pragmatista szemlélet vezérli, hogy az egér csak úgy tudja felhívni magára a figyelmet, ha hangoskodik. És tényleg figyelnek rá, tényleg félnek tőle, és tényleg mindent meg fognak tenni azért, hogy a jövőben ne ereszthesse ki a hangját. Valószínűleg ebből már a következő EU csúcstalálkozón ízelítőt kapunk. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Mindig az énekli a leghangosabban a harci dalokat, aki a csatában hátul lovagolt.”  

A jelenlegi magyar kormány mindig ügyesen használta ki azt az emberi tulajdonságot, hogy minél kevésbé ismerünk valamit, annál jobban félünk tőle. Ennek legékesebb bizonyítéka a menekültválság volt, amikor messziről jött emberek ismeretlen kultúrával és vallással kopogtattak a határainkon, hogy engedjük tovább őket. A kormány kampányt indított a menekültek ellen, az eredmény pedig az lett, hogy a Fidesz visszaszerezte korábban elvesztett népszerűségét. Most azonban úgy tűnik, a saját csapdájába esik a kormányzópárt, mert a pedagógusok problémáját rajtuk kívül szinte mindenki ismeri és megérti.

Fotó: nol.hu

Ahogy közeledik a pedagógusok hétvégi demonstrációja, annál hevesebben támadja őket a kormány. Lázár János már korábban bedobta az ősi trükköt, hogy a tanárok ellen hangolja a társadalmat, azt állította ugyanis, hogy a demonstrálni készülő pedagógusok beviszik a politikát az iskolák falai közé. Orbán Viktor már arra célozgatott, hogy az ellenzék, illetve külföldi ügynökök tüzelik a háttérből a tanárokat. Ezek a kirohanások csupán arra jók, hogy lemérjük: a kormány tényleg berezelt attól, hogy felrobban az az időzített bomba, melyet ő maga élesített annak idején a KLIK nevű agyaglábakon imbolygó gólem létrehozásával.

Hogy mitől olyan félelmetes néhány ezer tanár és az őket támogató néhány tízezres tömeg? A tanárok ugyanis soha nem számítottak ellenséges csoportnak a kormány szemében. Némán tűrték, amint fenekestől felforgatták az életüket az oktatás totális átszervezésével, növelték az óraszámukat, újabb felügyeleti szervet ültettek a nyakukba, bizottság előtt kellett bizonyítaniuk, hogy értenek valamicskét a szakmájukhoz még akkor is, ha már 30-40 év pedagógiai múlt állt a hátuk mögött.

A tanárok ugyanakkor érdemben nem sztrájkolhatnak, értelme sincs, hiszen a tananyagot akkor is meg kell tanítani a nebulóknak, ha néhány napot elvettek a tanítási időből. A tanárok azzal, hogy nem mutattak szervezett ellenállást a kormány központi törekvései ellen, elhitették magukról, hogy lényegében bármit és bármikor le lehet nyomni a torkukon. A meglepetés ereje pont ebben a tényben lakozik. A kormány ugyanis elaltatta önmagát, és azt hitte, hogy a fizetésemeléssel gyakorlatilag kilóra megvette a pedagógusokat, és ha még ennek ellenére is háborognának, majd összehívnak egy kerekasztal-megbeszélést, melyen mindenki ott lesz, csak a szakma valódi képviselői hiányoznak majd.

A kormány nem véletlenül próbálja a pedagógusokat vegzálni ebben a helyzetben, hiszen a döntéshozók is jól tudják, hogy itt nem az oktató-nevelő munkát végző, kizsigerelt, és elkeseredett tízezrekről van szó. Sokkal fontosabb számukra, hogy az oktatási intézményekben tanuló diákok és szülők ne azonosuljanak a pedagógusok törekvéseivel. Ha ugyanis a témában igencsak érdekelt gyerekek és szülők is támogatják a tanárok követelései, akkor már több százezres tömeggel állnak szemben.

Az „Oszd meg és uralkodj!” ősi elvét eddig mintaszerűen alkalmazó Orbán-kormány ezért most igyekszik leválasztani a tanárokról a gyerekek és a szülők csoportjait. Főként a gimnazista korban lévő diákok nagyon érzékenyek a társadalmi ügyek alakulására, főleg, ha közvetlenül érintettek, amit először az internetadó elleni tömeges fellépésnél érezhetett a saját bőrén az Orbán-adminisztráció.

A szülőket elsősorban úgy lehet pacifikálni, ha azzal riogatják őket, hogy politikai akcióba akarják belerángatni őket. A most háborgó szülők között ugyanis nyilván sokan a Fideszre adták a voksukat 2014-ben, és ha még számít nekik a hűség a párthoz, akkor visszahőkölnek annak hallatán, hogy az ellenzék kíván tőkét kovácsolni az iskolák sanyarú helyzetéből.

Fotó: eduline.hu

Az jól látszik, hogy a kormány már nem veszi félvállról a Miskolcról induló tiltakozást, hiszen feláldozta Czunyiné Bertalan Juditot is a pedagógusok megbékítése érdekében. Az oktatásügy új vezetője továbbra is államtitkári szinten képviseli a szakmát, ami épp olyan nagy probléma az oktatás esetében, mint az egészségügyben. Az államtitkársági szintre fokozott területek gazdái ugyanis nem képesek olyan tekintéllyel fellépni az ügyeikben, mintha lenne saját minisztériumuk. Hiába egyezkednek például Palkovics Lászlóval, fölötte még ott van Balog Zoltán emberminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök, akik egyetlen tollvonással érvényteleníthetnek minden megállapodást, amit az államtitkár tető alá hozott a szakma valódi képviselőivel.

Nagy kérdés, hogy a február 13-i országos pedagógusdemonstráció mekkora tömegeket tud megmozgatni, hiszen egy átlagos létszámú tömeg, amely sablonos, unalmas beszédeket hallgat végig, aligha ejti kétségbe az Orbán-kormányt. Amennyiben azonban bebizonyítják a tanárok, hogy kitartanak a követeléseik mellett, akkor a kormánynak lépnie kell, mert újabb praktikákkal már nem tudja elszabotálni a változásokat. Ahogy egy dakota közmondás tartja: ”Ha egy almát akarsz eltalálni a barátod fején, akkor ne játéknyilat használj, mert a szemét lövöd ki.”

Morálisan egyre lejjebb dolgozza magát az Orbán-kormány, ettől még akár meg is nyerhetne egy előrehozott parlamenti választást. A kérdés már csak az Magyarországon, mi kell ahhoz, hogy az emberek felocsúdjanak "Hoffmann Rózsika álmukból". A kormány elveszi a jövőt a fiataloktól azzal, hogy pénzt von ki az oktatásból, a hosszú és egészséges élet reményét a középkorúaktól, azzal hogy lemondott az egészségügy megreformálásáról. Közben saját magával és becsapott választóival konzultál...

            Fotó: topviccek.hu

Csak szalagcímekben emlékeztetnénk Abszurdisztán legújabb híreire:

1. A Story magazin nevű bulvárlap főszerkesztője lett a TV2 kereskedelmi televízió hírigazgatója. A csatornát nemrégiben szerezte meg Andy Vajna, a kormányhoz igen közel álló filmügyi biztos.

2. Az Orbán-kormányhoz közel álló szakmai szervezetekkel alkotott kerekasztal próbálja megoldani a magyar oktatásügy akut problémáit.

3. A Szépművészeti Múzeum 9 rendkívül értékes képet őrzésre kiadott az V. kerület Szerb utca 9. számú ház első emeleti 1-es számú magánlakásába, ahol Habony Árpád egykori anyósa lakott.

4. Bár a kormány gondolkodott rajta, mégsem lesznek előrehozott választások hazánkban 2018-ig.

5. Lázár János azzal vádolja a pedagógusokat, hogy beviszik az iskolába a politikát, holott ők a gyerekek érdekében szeretnének élhetőbb körülményeket az oktatásban.

6. Közben kiderült, hogy irdatlan pénzeket vontak ki a magyar közoktatásból, miközben a KLIK a szakmai és gazdasági összeomlás szélére sodródott.

7. A kormány két éve indított Stabilitás Megtakarítási Számla nevű, pénzmosás-legalizáló projektet, melynek eredményeként 91 milliárd forint fekete jövedelmet mostak tisztára állami segédlettel.

8. Nemzeti konzultációt indít a Fidesz, amiben a lakosság támogatását kérik a terrorveszély elrendelését lehetővé tevő alkotmánymódosításhoz. Valaki számolja, hogy ez hányadik nemzeti konzultáció 2010 óta? 

9. Miután a heves hazai és nemzetközi tiltakozások hatására Székesfehérváron nem sikerült szobrot állítani Hóman Bálint történésznek, az elkészült alkotást Vácra szállítják, ahol mindenképpen fel fogják állítani.

10. És végül a nagy kedvenc: Az agrártárca számára a kazah juhtenyésztésről írt méregdrága tanulmányról kiderült, hogy nem csak túlárazott és felesleges, de még plagizáltak is a szerzők.

Ez csak az utóbbi 2-3 nap termése, és igazából csak a jéghegy csúcsa. Mondhatnánk, hogy tíz hír, melyek nem rengették meg a világot, de Taktaharkányt sem. Ha egy külföldinek elmagyarázzuk ezeknek a híreknek a hátterét, és megtudja, hogy ki az a Habony Árpád, esetleg, milyen szellemiséget képviselt Hóman Bálint, vagy kissé megvilágítjuk számára, milyen értelmetlen szervezet a KLIK, kifejtjük neki, hogy tulajdonképpen mi is az a nemzeti konzultáció, esetleg hosszabban mesélünk neki a virágzó kazah-magyar barátságról, akkor jogosan kérdi meg tőlünk, hogy ha mindez igaz, akkor miért nem ment még ki mindenki külföldre ebből az országból?

      Fotó: civilhetes.net

Egy egyre abszurdabbá váló ország görbe tükre minden magyar napilap és hírportál, legyen az semleges, kormánypárti vagy ellenzéki. A fő kérdés az, hogy meg lehet-e szokni az abszurd dolgokat, lehet-e a mindennapjaink szerves része a cinizmus, az arcátlanság, a nyílt hazudozás? Ha igen, nagy baj van, mert akkor már a tiltakozás, a felháborodás is része lesz ennek a groteszk színjátéknak. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha nem szólsz rá a fiadra, hogy reggelente ne a sátor oldalára pisiljen, akkor ne csodálkozz, ha ő már arra neveli a saját gyerekeit, hogy nincs is annál jobb, mint lehugyozni a saját sátradat.”  

Egyre elképesztőbb példáit látjuk Magyarországon annak, hogy miként lép át a felelős kormány a saját maga által alkotott és felügyelt törvényi kereteken. Mintha a kormány képviselői nem tudnának mit kezdeni olyan bírósági ítéletekkel, melyek rávilágítanak arra, hogy bizonyos kötelezettségeknek nekik is eleget kell tenniük, és olykor el kell számolniuk a választóiknak azzal, amit tesznek.

Fotó: szombat.org

„Magyarországon nem pusztán kormányválság, hanem belpolitikai válság van, olyan, amilyenre nem volt példa 1990, azaz a rendszerváltozás kezdete óta. A válság kezelésére, megoldására egyetlen igazán demokratikus megoldás kínálkozik, mégpedig az előre hozott választások megtartása.” Ez a gondolatmenet 2004-ben jelent meg az akkor ellenzéki Magyar Nemzetben az Orbán Viktor közvetlen környezetéhez tartozó Fricz Tamás tollából. Az Egy következmények nélküli ország című írás apropója az volt, hogy lemondott Medgyessy Péter miniszterelnök, és párttársa, Gyurcsány Ferenc lett az utódja. Fricz akkor antidemokratikusnak tartotta a szocialista-szabaddemokrata parlamenti többség döntését, mely szerint a rosszul kormányzó Medgyessynek távoznia kell, és helyette egy olyan politikusra bízza a kormányátalakítást, aki nem volt miniszterelnök-jelölt a 2002-es választásokon.

A Békemeneteket szervező CÖF vezérkarához tartozó politológusnak feladná a leckét Orbán Viktor, ha ciklus közben úgy döntene, hogy átadja a stafétát egy másik kormánypárti politikusnak, ő pedig valamilyen más megbízatást vállalna el. Erre jelenleg kevés az esély, de tulajdonképpen minden gond nélkül megtehetné a közel kétharmaddal kormányzó Fidesz-KDNP frakció, hogy menet közben változtat a kormányfő személyén. Orbán Viktor persze nem Medgyessy Péter, őt nem lehet csak úgy meneszteni, ha ciklus közben úgy látná helyesnek, hogy mondjuk, inkább köztársasági elnök szeretne lenni, minden gond nélkül keresztülverné az akaratát a Parlamenten.

Az igazi gond nem az, hogy Orbán Viktor válogathat a különböző politikai pozíciók között, hanem, hogy a Fricz által megénekelt (és e szóhasználatot a miniszterelnök is lelkesen átvevő) következmények nélküli ország tökéletesen megvalósult a Fidesz kormányzásának hat éve alatt. Nem pusztán arról van szó, hogy a helyükön maradnak olyan köztisztviselők, intézményvezetők és politikusok, akiknek már rég távozniuk kellett volna, hanem, hogy a saját törvényeire (sőt az Alaptörvényre) is fittyet hány a kormányzat.

Vegyük csak hányatott sorsú oktatásügyet: Hoffmann Rózsa reinkarnációja Czunyiné Bertalan Judit talpára már csak akkor kötöttek útilaput, amikor ezzel a vezéráldozattal csillapítani igyekeztek a pedagógusok indulatait. Pedig az oktatásért felelős államtitkár felelőssége megkérdőjelezhetetlen abban a folyamatban, ami a tarthatatlan állapotokhoz vezetett. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár legalább felmérte a helyzetet, és látva a 22-es csapdáját a saját szakterületén, még időben vette a kalapját.

De legyünk megengedőek, hiszen láttunk már olyat a világtörténelemben, hogy egy politikus a legvégsőkig kapaszkodott az íróasztalába, ám az igazi következmények nélküli események azok a botrányos történések, melyek egy-két napig szerepelnek a híradásokban, majd egy nagyobb skandalum kiszorítja azokat a médiából, bármilyen megmagyarázhatatlan is az, amit elkövettek a kormánytagok, vagy a hozzájuk közel álló oligarchák, hivatalnokok.

Csak felsorolás szintjén, lássuk ezeket: Lázár János a bíróság ítélete ellenére nem árulja el, kivel és milyen ügyben ment tárgyalni Olaszországba és Svájcba, ahol csinos kis szállodai számlát hagyott maga után. Végül zsebből kifizette a cechet, és úgy gondolta ezzel minden el van intézve. Csakhogy a bíróság döntése nem arra vonatkozott, hogy neki fizetni kell, hanem, hogy közérdekű adatokat hozzon nyilvánosságra. A jogot végzett miniszter lényegében ezzel azt üzeni nekünk, hogy a magyar bíróságok fölött áll, ami elég nyugtalanító a jogállam hívei számára.

A napokban másodfokon pert nyert Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben Hajdu Nóra, az Együtt politikusa. Hajdu azért indított pert, hogy a külügy hozza nyilvánosságra a nagykövetek, külgazdasági attasék és kereskedőházak vezetőinek szakmai életrajzát. Szijjártóék vesztettek, de hiába a jogerős ítélet, nem hozzák nyilvánosságra, inkább a Kúriához fordulnak. Itt legalább azt értékelhetjük, hogy igyekeznek minden jogi eszközt megragadni, hogy húzzák az időt.

             Fotó: 168ora.hu

Ide sorolhatjuk azokat a finoman szólva is gyanús ügyeket is, melyeket hivatalból vizsgálnia kéne a Polt Péter vezette ügyészségnek. Például, ha egy olyan minisztérium, mint az NGM több tízmilliós karácsonyi bulit rendez (a pontos összeget sem tudjuk egyelőre), akkor meg kéne vizsgálni, milyen keretből rázták a rongyot a gazdasági tárcánál. De az igazi nagy botrány mégis az, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapját egy cég közel félmilliárd forintért készítette el. Nem kell informatikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez olyan szemet szúró túlszámlázás, hogy majd kiböki az ügyészség szemét.

A magyar polgárok nem szeretnének egyebet, mint a törvény előtti egyenlőséget. Ha ugyanis egyes kivételezett helyzetben lévő politikusok, tisztségviselők következmények nélkül átléphetnek a törvényi kereteken, ha finoman szólva is gyanús ügyeket meg sem próbálják felgöngyölíteni az illetékes hatóságok, akkor a jogállamba vetett hit veszik el az emberekből. E hit nélkül azonban nem lehet működtetni egy országot, mert ha a kivételek elszaporodnak fent, akkor lent is mindenki kivétel akar lenni. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Fejétől bűzlik a prérifarkas.”

Különös dolgok történtek az utóbbi napokban Magyarországon. Miközben az állam több zsebből szórja a pénzt, megszorításokat, elbocsátásokat készít elő. A tavalyi menekülthisztériára hivatkozva már 2015 közepén elkészítették az idei költségvetés tervezetét, melyet gyorsan el is fogadott a Parlament, így néhány kivételes helyzetben lévő kormánytisztviselőn kívül szinte senki sem tudja, miként ál a büdzsé egyenlege jelenleg.

               Fotó: amiidonk.hu

Egyik nap úgy tűnik, van pénz rogyásig, hiszen cirka ötven milliárd forinttal dobta meg a Vajdasági Magyar Szövetséget a kormány, ráadásul a VMSZ-eseknek nem is kell különösebben elszámolniuk az adománnyal. Hihetetlen pénzeket szórnak el propagandacélokra, hiszen a migránsellenes kampányok mellett, most már népszerűsítik a kemény egyszázalékos személyi jövedelemadó-csökkentést, valamint az új csodafegyvernek kikiáltott Családi Otthonteremtési Kedvezményt (művésznevén CSOK), nem beszélve arról a kasszasöprésről, melynek keretében 150 milliárdot juttatott a kormány a szívének kedves szervezeteknek tavaly év végén.

Közben forráshiányosak az önkormányzatok, az egészségügy vergődik, a pedagógusok lázadoznak, a KLIK úszik az adósságágban, és több százezer állami alkalmazott kirúgását jelentették be. Az egyik oldalon szépen muzsikál az államgépezet, hiszen két marokkal önti ki a pénzt a közös kasszából, a másik oldalon viszont megszorít, leépít. Nem tudhatjuk, mi zajlik a háttérben, de valami nagyon nem stimmel ezzel a költségvetéssel, ha egymásnak ennyire ellentmondó folyamatok jellemzik.    

Maga a költségvetés felelőse, a gazdasági tárca is példát mutatott abból, hogyan lehet gyorsan elverni közpénzeket, hiszen a napokban derült ki, hogy a tavalyi karácsonyi bulira 42 millió forintot tapsolt el a minisztérium, amit állítólag a megspórolt költségekből álltak. A kuporgatás részleteit nem ismerjük, de meg lennénk lepve, ha Varga Mihály és helyettesei magukon spórolták volna meg ezt a csinos kis összeget. Nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy táncos lányok is felléptek, és némi görögtűz kíséretében talán még Lady Gaga is elénekelt néhány számot. Kevés magyar intézmény vagy cég tud ekkora költségből gazdálkodni egy sima év végi banzáj megrendezésekor, így az NGM rongyrázása önmagában is több jelképes kérdőjelet tett fel a minisztérium karácsonyfájára.  

Most akkor tényleg ilyen jól állunk, vagy fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos dolgokra van pénz, bizonyos dolgokra meg nincs? Ha a kormány eltökélte magát, hogy ha addig is él, de kivérezteti az egészségügyet, a közoktatást, nem egyezkedik a BKK-val és a MÁV dolgozóival a béremelésről, akkor harakirit követ el, mert a Békemenet kemény magján a kormánytagok és Fidesz-KDNP frakció tagjain és hozzátartozóin kívül csak a földmutyi és trafikmutyi nyertesei fognak rájuk szavazni 2018-ban. Orbán Viktor ennél sokkal rafináltabb, úgyhogy valahol máshol kell keresnünk a kérdés nyitját.

Fotó: indafoto.hu

A kasszasöprést tulajdonképpen megmagyarázhatjuk azzal is, hogy fel kell gyorsítani a pénzosztást, mert a közeli és távoli jövő nem sok jóval kecsegtet. A gazdaság lassul, az uniós pénzek pedig csak 2020-ig áramlanak ilyen sebesen az országba, utána már tényleg a saját lábára kellene állni az országnak. Nem lehet nagyszabású rezsicsökkentésben gondolkodni, mert az energiacégek államosítása önmagában is egy hatalmas költségvetési teher, az állami szubvenciók tovább rontanák a költségvetés helyzetét. Az állami büdzsében például nem is szerepelnek komoly tételek nagy multicégek felvásárlására, így egyéb források után kell nézni. Talán az állami földek egy részének kiárusítása is egy ilyen bevételnövelő akció volt.

Ha a Fidesz bizonyos területekről lemondott, mert gyakorlatilag lehetetlen rendbe tenni a ciklus végéig az oktatást, az egészségügyet, illetve Budapest tömegközlekedését, akkor a kormány lényegében időhúzásra rendezkedik be, igyekszik pacifikálni ezeket a területeket, és majd lesz valami velük a 2018-as választások után. Olyan kamikaze politika ez, ami rendkívül rövidtávra tervez, és hogy mi lesz a nagy becsapódás után, csak keveseket érdekel. Nagy kérdés még, hogy mi lesz Paks II-vel, hiszen lényegében ez az egyetlen hosszú távú gazdasági és energetikai beruházása az Orbán-kormánynak. Ha a gigahitelből megvalósuló építkezés elindul, akkor az a költségvetésre hatalmas terheket ró már ebben a parlamenti ciklusban is, hiszen a kölcsönt már most törleszteni kell.

A lényeg az, hogy szinte semmit sem tudunk arról, hogy az idei évre tervezett költségvetési deficit hogy áll, mekkora pluszterhek jelentkeznek, melyeket tavaly tavasszal nyilván nem lehetett betervezni, illetve honnan tud még pénzt előteremteni Varga Mihály bulizós csapata. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha csak egy üveg tüzes vized van, akkor se keseredj el annyira, hogy kiiszod az egész flaskát, mert másnapra már nem marad egy csepp búfelejtőd sem.”  

Háborúzni, konfliktust vállalni egyetlen fronton sem egyszerű, ám több ellenség ellen hadakozni egyszerre, kifejezetten kemény kihívás. Orbán Viktor és csapata nem ijed meg a saját árnyékától, azonban egyre több fronton keveredik kilátástalannak tűnő csatározásokba, ami már a kormány működését is veszélybe sodorhatja. A Szegedi Kattintós most öt komoly konfliktust vázol fel ezek közül.

Fotó: nyugat.hu

1. Simicska Lajos. A Fidesz eddigi főoligarchája rengeteg fejtörést okoz az Orbán-rezsimnek 2014-es lázadása óta. Simicska nem csupán gazdag, de rengeteg információval is rendelkezik ahhoz, hogy megkeserítse egykori kollégiumi szobatársa életét. A kormány most erőből próbálja lenyomni Simicska érdekeltségeit, ám a küzdelem úgy tűnik a bírósági tárgyalótermekben fog eldőlni. Az oligarcha még nem adta fel ugyanis, hogy megszerezze Andy Vajna elől a TV2-őt, nem engedi elbontatni a hirdetőoszlopait a fővárosban, és tovább működteti médiabirodalmát (Lánchíd Rádió, Hír TV, Magyar Nemzet, Metropol), amely most már jóval kiegyensúlyozottabb tájékoztatást nyújt, mint amikor a Fidesz érdekeit szolgálta. Simicska ugyanakkor tartogathat még meglepetéseket, hiszen nagyon jól ismeri a Fidesz belső ügyeit, a pénzcsatornák működését, egykori szövetségesei gyengéit.

2. Tarlós István. Nyilván sokan meglepődnek azon, hogy a Fidesz főpolgármestere is a kemény ellenállók táborát erősíti. Az öntörvényűségéről ismert Tarlós így is nagyon sokáig maradt lojális Orbán Viktor kormányához, ám a főváros anyagi ellehetetlenítéséhez nem asszisztálhat tovább. Tarlós nem szívbajos, a zsaroló stílusáról ismert kormányt viszont zsarolja, például belengette bizonyos utazási kedvezmények megszüntetését, az elővárosi közlekedés finanszírozását pedig egyenesen a kormány nyakába varrná. Tarlós előbb csak Lázár Jánossal szájkaratézott, majd a szent tehénnek tartott miniszterelnöknek is beszólt. (Persze nem olyan keményen, mint Simicska Lajos.) Tarlós kulcsszereplő a Fidesz szövetségesi politikájában, mivel állítólag már megkapta az elbocsátó szép üzenetet a kormánypárttól, ugyanis nem őt jelölik főpolgármesternek a következő helyhatósági választáson.

3. Egészségügy. Régi, akut probléma, nem is érdemes sokáig fejtegetni, miért kerülhet nagyon sokba a kormánynak, ha nem kezeli súlyának megfelelően ezt a kérdést. Lehet ugyanis kőkemény propagandával ellensúlyozni a népszerűtlen intézkedéseket, de ha mindenki érezni fogja a saját bőrén, hogy az állam egyik legfontosabb szolgáltatása került az összeomlás szélére, nincs az a plakátkampány vagy rezsicsökkentés, amely elfeledtetné a polgárokkal, hogy a Fidesz kormányzásának hatodik évében nem hogy javult volna, de rohamosan romlik az egészségügyi szolgáltatások színvonala.

4. Oktatás. Eddig azt hittük, hogy a tanárok türelme végtelen, de most már sem a fenyegetés, sem a lekenyerezés nem hatásos eszközök ellenük. Épp azért robbant olyan nagyot és ilyen váratlanul az oktatásügy bombája, mert a feszültségeket mélyen a felszín alatt tartották az érintettek. Ha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot nem szüntetik meg, vagy nem szervezik át sürgősen, nagyon nagy bajba kerülhet a kormányzat. Az oktatásügy az egészségügyhöz hasonlóan szinte minden magyar családot érint, így az itt keletkező feszültségek előbb-utóbb a kormánypárti szavazók táborának apadásával jár, úgyhogy a tét óriási a Fidesz számára. Látszatmegoldások se itt, se az egészségügyben nem elegendőek már az időhúzásra sem.

Fotó: nol.hu

5. Európai Unió. Orbán jó érzékkel szabadította a magyar választópolgárok haragját az Európai Unióra, hiszen pontosan tudja, bűnbakokra mindig szüksége lesz, ha nem akarja, hogy a kormánya lássa kárát a súlyos politikai hibáknak. Nem olyan nehéz feladat az uniós intézményeket tehetetlenséggel vádolni, hiszen tényleg nehézkesnek tűnik a döntéshozatali mechanizmus az EU-n belül. Ez főleg akkor vezet látványos eredményre, ha közben Magyarországon lányegében mindenről egy szűk kör, de elsősorban Orbán Viktor dönt. Ezt a magyar polgárok „tökösségként” értelmezik, és Orbán sokat is profitált ebből az imázsból, főleg a menekültválság idején. Tény azonban, hogy az uniós intézmények, ha lassan is, de ráébredtek arra, hogy Orbán fittyet hány a közös elvekre, az EU-t pedig egy pénzes bácsikának tekinti, akit távollétében lehet szidni a családi ebédnél, sőt otromba viccekkel is lehet cikizni a desszert elfogyasztása után, amit mellesleg ő fizetett. Ez a konfliktus sok politikai hasznot hozott ugyan Orbánnak, de országa elszigetelődött, és teljesen elvesztette szavahihetőségét a magyar kormány. Egyre több forrást tart vissza az EU, ami azt bizonyítja, hogy ez a konfliktus is rendkívül sok kárt okoz mind a magyar kormánynak, mind a magyar állampolgároknak. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha lenyilazzák az egész törzsedet, ne vigasztaljon az, hogy a gyűlölt szomszédod is az áldozatok között van.”

A vezető beosztással nemcsak hatalom, pénz és csillogás is jár, hanem felelősség, munka és olykor önkritika is. A Fidesz politikusai látványosan lecsaptak a magyar sport legfontosabb pozícióira, ám átütő siker nem igazán követte a sportélet átpolitizálását. Most éppen Kocsis Máté került nagy bajba azután, hogy sem a férfi, sem női kézilabdacsapatunk nem jutott ki az olimpiára.

Fotó:MTI

Nagy kérdés, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke vállalja-e a felelősséget azért, mert soha nem látott kudarc érte csapatainkat az olimpiai kvalifikáció szempontjából létfontosságú kontinenstornákon. A nők is betliztek, de 11. helyüket úgy szerezték, hogy lényegében egy kulcsfontosságú mérkőzésüket bukták el egyetlen góllal. a lengyelekkel szemben. A férfiak kudarca ennél sokkal kínosabb. Az EB első mérkőzését megnyerték ugyan Montenegróval szemben, ám utána csak vereségek következtek, (köztük három igen megalázó különbségű), és pont nélkül búcsúztak a viadaltól.

Kocsis még egy éve sem vezeti a szövetséget, az elnökségért folytatott küzdelemben a komoly szakmai múlttal rendelkező, egykori kiváló játékost, Farkas Ágnest győzte le. Bár kevesen vehettünk részt eddig ilyen jellegű választáson, de a sport világában viszonylag egyszerű a képlet, ha egy induló a szakmából jön, és ellenfele a politika világából.

Erre jó példa volt például Hegedűs Csabának egy kiváló szakemberhez méltatlan vesszőfutása Németh Szilárd csepeli rezsibiztossal szemben. Lehet ugyanis bármilyen hiteles és sikeres egy jelölt, ha a tagságot azzal etetik, hogy csak a politikai kapcsolatok révén juthat pénzhez a sportág, megválasztanak egy vakot a sportlövők élére, vagy egy sántát az atléták szövetsége vezetésére, ha az illető történetesen befolyásos fideszes politikusnak vallja magát.

Kocsis és a kézilabdások esete mutatja a legjobban, hogy a pénz fontos, ám nem elegendő a sikerhez. Nyilván megnyíltak a források a férfi és a női szakág számára is, miután Kocsis legyőzte Farkast, ám meglehetősen szerencsétlen volt a szakmai stábok kiválasztása a válogatottaknál, ami már közvetlenül az elnök felelőssége. Nem mintha Dujsebajev vagy Németh András nem lennének jó szakemberek, de tény, hogy igazán fontos tornán csődöt mondtak, így ha Németh után az orosz edző is távozik, a logikus az lenne, ha Kocsis is venné a cókmókját.

Fotó: origo.hu

Magyarország azonban egy következmények nélküli ország, ahogy ezt egy korábbi ellenzéki politikus (történetesen Orbán Viktor) mondta. A magyar kézilabda látványos összeomlása nem feltétlenül temeti maga alá a sportág legfőbb vezetőjét, mert nála nem azok a mutatók meghatározóak, mint a sportolóknál és edzőiknél. Őt támogatja a politika, számára nem az eredmények jelentik a teljesítmény fokmérőjét.

Kocsis nem is ajánlotta fel a lemondását, pedig ilyen esetben ez igazán gáláns, elvárható, sőt sportszerű lenne. Kocsis szerint akkor fog azonnal távozni, ha az őt elnökké választó szakma is megvonja tőle a bizalmat. A szakma viszont ki van szolgáltatva a politikának, így ha látványosan megbuktatják a kormánypárt egyik legismertebb emberét, akkor azt kockáztatják, hogy a kormány elzárja a pénzcsapokat. Kocsis gesztusa ezért nem túl őszinte, hiszen jól tudja, hogy az elnökség nem követ el rituális öngyilkosságot azzal, ha nyilvánosan megszégyenít egy kormánypárti politikust.

Persze, ne rohanjunk előre, kedden minden eldől, és még az is lehet, hogy a szakma váratlant húz, és menesztik Kocsist. Az más kérdés, hogy ebben az esetben is jó esély van arra, hogy az utód szintén egy, a Fidesz köreiből kikerülő politikus lesz. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Mindannyian a törzsfőnök köpenyegéből bújtunk elő.”

Szinte egyszerre jelent meg két látszólag nem összetartozó hír a napokban: A Habony Árpád érdekeltségébe tartozó cégek szakítottak legtöbbet a (az egyébként teljesen értelmetlen) Paks II beruházást népszerűsítő kampányból, illetve, hogy az Andy Vajna felségterületévé vált TV2-nél megkezdődtek a tisztogatások. Élénken él még az emlékezetünkben, amikor néhány hónapja a két cimbora egy azóta is felderítetlen eredetű furgonnal néhány másodperc alatt több közlekedési szabályt áthágva menekült a kamerák kereszttüzéből. Bírságról nem tudunk, de ma ők a mai magyar média meghatározó szereplői, ha úgy tetszik sajtóoligarchái.

Fotó: nol.hu

Ilyen ország nincs, és mégis van. Habony Árpádnál megkérdőjelezhetőbb figurája aligha van a Fidesz belső köreinek (pedig elég jelentős a konkurencia), az egykori kendóbajnok mégis úgy halad előre a média sűrűjén, mint kés a vajon. A divatosan öltözködő miniszterelnöki főtanácsadó balhéról balhéra hiteltelenebb a turkálókban vásároló magyar választópolgárok előtt, ugyanakkor egyre jobban beágyazódik a politika felsőbb köreibe. Azt persze nem vártuk, hogy Orbán Viktor a Gucci táskájával a kezében hagyja az árok szélén az Ibizán furcsa szipogások között bulizó emberét, de azért nem gondoltuk volna, hogy Árpád vezér ilyen sebességgel gyűjti be a jól megérdemelt állami támogatást a Paks II kampány segítségével.

Eleve mi értelme reklámozni egy beruházást, amelyről a kormány már döntött, orosz partnerével minden szerződést aláírt, és ha csak össze nem omlik Putyin birodalma, az atomerőmű megépül a Duna partján? Persze tudjuk, itt nem az oktondi nép felvilágosítása volt az elsődleges cél, hanem a Rogán Antal új propagandaminisztériuma által kiosztott hirdetési pénzek segítségével meg lehetett támogatni olyan kormányhoz közel álló vállalkozásokat, médiacégeket, melyek a piacról nem tudnának elegendő apanázshoz jutni.

Fotó: index.hu

A Habony Árpád érdekeltségébe tartozó három média (Lokál, lokál.hu és 888.hu) finoman szólva is médiasúlyánál jóval nagyobb arányban részesült a Magyar Villamos Művek Zrt. által kiosztott közel 300 millió forintból. A három Habony-média összesen 127 milliót költhetett arra, hogy meggyőzze az amúgy is döntő hányadban kormánypárti olvasóit arról, hogy van értelme a gigaberuházásnak. A nem túl acélos olvasottsági mutatókkal rendelkező kormánypárti orgánumok ugyanakkor hirdetés nélkül is szajkózhatták volna kenyéradó gazdáik szólamait arról, hogy nem kell félni sem az atomenergiától, sem az orosz medvétől, amely néhány éve még a magyar szabadság legfőbb eltiprója volt, ma már azonban a Brüsszel ellen vívott szabadságharcunk legfőbb támogatója.

Az állami MVM Zrt. nagylelkű adományából persze leesett másoknak is pármillió forint, de a Habony-médiák túlreprezentáltsága igencsak szembetűnő a külső szemlélő számára. Már szinte fel sem háborodunk, ha a kormánykegyeltek ilyen szemérmetlen megtámogatását tapasztaljuk. Az Orbán-rendszer egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy belekényszerít bennünket a saját feudális világába, és egy idő után már azon lepődünk meg, ha nem a saját embereit tömi pénzzel. Persze erre a nagy rácsodálkozásra még várnunk kell.

Ahogy nem múlik Orbán Viktor Habony Árpád iránti csodálata, úgy nem hagyja veszni az Andy Vajnával ápolt évtizedes barátságát sem a miniszterelnök. Ennek most azzal adott nyomatékot, hogy rá bízta a TV2 kereskedelmi televízió tulajdonjogának megszerzését, amihez nagylelkű kölcsönnel is hozzájárult az állami Eximbankon keresztül. Vajna ma már nem csak filmügyi biztos, kaszinókirály, de drága szivart pöfékelő amerikai kapitalista, aki hazalátogatott a szegény kis óhazába, hogy nyélbe üthesse azokat a bizniszeket, melyeket egy magyar viszonyok között szocializálódott vállalkozó képtelen lenne gátlástalanul végigvinni.

Igen, Vajnát és Habonyt elsősorban az rokonítja, hogy nem igazán tartja vissza őket senki és semmi attól, hogy a kormány támogatásával a saját bizniszüket egyengessék. Abban is passzolnak egymáshoz, hogy kedvelik a luxust, és az sem zavarja őket, ha fényűző életmódjukat dokumentálják. Persze az a rongyrázás, amit Habony Árpád követ el némileg irritálóbb a bérből és fizetésből élni próbáló, keményen dolgozó magyar emberek számára, mert Vajna legalább sikeres amerikai producerként él a köztudatban, így az első millióját valószínűleg nem a kormány jóindulatának köszönheti. Habony azonban továbbra is a láthatatlan ember, hiszen Orbán Viktor szerint ilyen nevű ember nem kap fizetést egyetlen állami intézménytől sem.

Vajna némi malőrt követően most már úgy érzi, hogy megnyerte a Simicska Lajossal a kereskedelmi csatornáért vívott háborúját, és most már olyanná alakíthatja a TV2 arculatát, amilyennek ő, illetve főnöke, Orbán Viktor képzeli. Pénz biztos lesz rogyásig az átalakításra, hiszen a kormány mindig kreatív volt a bújtatott, sőt olykor nem is annyira titkolt támogatások juttatásakor. Kérdés azonban, hogy a kereskedelmi televíziózás világába hogyan lehet becsempészni a kormánypropagandát úgy, hogy a politika világától ódzkodó törzsközönség ne meneküljön át egy másik kereskedelmi csatornára.

      Fotó: magyarnarancs.hu

Andy Vajna mindenesetre megkezdte a tisztogatást, hiszen pénteken öt vezető beosztású kereskedelmi jellegű munkát végző munkatárstól vált meg, majd jöttek a műsorkészítők, akik közül állítólag tíz ember kirúgását tervezik. Kérdés az is, hogy meddig lehet kereskedelmi televíziónak nevezni egy olyan csatornát, amely komoly állami szponzorációval igyekszik megszilárdítani helyzetét a hirdetési piacon? A szakmai mélyrepülésben lévő közszolgálati televízióról legalább nem próbálják elhitetni, hogy képes lenne megállni a saját lábán, a TV2-ről viszont kénytelenek lesznek fenntartani ezt a képzetet.

Nagyon speciális nálunk az állam és a magánszféra kapcsolata, hiszen épp Simicska médiabirodalma bizonyítja a legékesebben, hogy a papíron magánkézben lévő, piaci versenyre kelő orgánumok tulajdonképpen kormányzati propaganda célokat szolgálnak, és ehhez meg is kapják a megfelelő anyagi támogatást az adófizetők pénzéből. Nem csoda, hogy a nyugati kultúrákban nem igazán értik, miért törnek a felszínre Oroszországtól kezdve Ukrajnán és Románián át Magyarországig oligarchák, akik a szó nyugatos értelmében nem üzletemberek, de nem is állami alkalmazottak. Habony Árpád és Vajna ennek az oligarchikus rendszernek a kinövései, és ha tetszik, ha nem, ha van fizetésük, ha nem, ha vannak ilyen nevű emberek, ha nem, ők oligarchák. Ahogy egy bölcs dakota mondta: „Hiába fested át a lovad fehérre, ha elkezd vágtázni, és izzadni kezd, mindenki látni fogja, hogy az állat eredetileg fekete volt.”