Készíthetik-e a buldózereket azok a populista politikusok, akik választási ígéreteik szerint szét akarják verni az Európai Unió jelenlegi struktúráját? Valószínűleg még nem jött el az idejük, és az is elképzelhető, hogy a népszerűségük csúcsán már túl is vannak az euroszkeptikus politikai formációk. Örülni azért nem lehet annak, hogy Orbán Viktor és politikai szövetségesei egyelőre nem érték el azt az áttörést, amit már három éve folyamatosan vizionálnak, hiszen rengeteg fejtörést okozhatnak azoknak a politikai tömörüléseknek, melyek az EU kötelékeinek szorosabbra fűzésével erősítenék a szövetséget.

Fotó: hvg.hu

Erősíteni vagy gyengíteni kell-e az integrációt az EU-ban? Ez volt talán a legfontosabb kérdés a tagországok kampányában, amire aztán a pártok saját logikájuk és identitásuk mentén felfűzhették a programjukat. Magyarország persze – mint annyi mindenben – ezúttal is kivétel, hiszen itt a kétharmaddal kormányzó Fidesz saját médiabirodalma és kormányzati erőfölénye segítségével úgy határozta meg a közbeszédet, hogy a migránsozáson kívül túl sok téma ne kerüljön szóba. Politikai program helyett tehát maradt a Fidesz 7 pontja, amely lényegében hétszer fogalmazza meg ugyanazt: Ide ne gyüjjön senki!

Persze a magyar kormánypárt elég egyértelműen foglalt állást az utóbbi években a „nemzetek Európája” felfogás mellett, ami természetesen azt a távlati célt szolgálja, hogy Orbán Viktornak minél kevesebb témában kelljen elszámolnia az unió vezető szervei felé. Lényegében az Európai Unió alapelvét kérdőjelezik meg azok a pártok, melyek inkább a függetlenedésben, mint az egyesülésben látják a jövőt. Az EU alapelve ugyanis a kezdetektől az, hogy az integrációt – ha fokozatosan is -, de folytatni kell.

Fotó: Délhír Portál

Épp a brit példa mutatja, hogy a kifarolás a közösségből mennyi bajjal járhat, ugyanakkor a világgazdasági folyamatok is arra ösztönzik a szövetség alapelveit támogató erőket, hogy folytassák az integrációs folyamatokat. Ha ugyanis Kínával, az Egyesült Államokkal vagy Oroszországgal szemben erős, egységes szövetségként lép fel az EU, akkor van esélye e szuperhatalmakkal szemben, ha azonban az Egyesült Királyság mintájára lemorzsolódnak onnan fontos országok, akkor nincs.

Nem véletlen, hogy mindhárom említett katonai és gazdasági nagyhatalom olyan politikusok segítségével kíván rést ütni az EU tömbjébe, mint például Orbán Viktor. Ő ugyanis az egységes fellépést elég nyíltan akadályozza, ezzel is demonstrálva az USA, Kína és Oroszország felé, hogy rá mindig számíthatnak ezek az országok, ha az EU gyengítéséről, az egység megbontásáról van szó.

Eljutott odáig, hogy hívei bármit elhisznek neki, ellenfelei pedig szinte semmit.

Orbán a migrációs téma mögé bújva támadja azokat a brüsszeli intézményeket is, melyek egyik legfontosabb célja a menekültválság kezelése. A nemzeti szuverenitás megsértésére hivatkozva nem támogatja a közös határvédelmet, a klímaváltozás problémájáról pedig egyszerűen nem vesz tudomást, holott ez a környezeti probléma a legfőbb oka a menekültválságnak.

A magyar kormányfő tehát nem hisz a közös megoldásokban ezért nem erőlteti a céldátum megnevezését az euró bevezetésére, és ezért nem áll ki a magyar munkavállalók érdekében a bérek európai egységesítése mellett. Orbán tehát nemzeti érdekekre hivatkozva lényegében elárulja saját választóit, de ezt eddig harsány nacionalista propagandájával jól leplezte. Eljutott odáig, hogy hívei bármit elhisznek neki, ellenfelei pedig szinte semmit.

Így vág neki annak a választásnak május 26-án, ami itthon nagy győzelmet, a kontinensen viszont valószínűleg kudarcot hoz számára. Magyarországi országlását már lényegében mindenhol beárazták, ám Európában – főleg a Strache-botrány kirobbanását követően – igyekeznek karantént húzni az olyan politikusok köré, mint a magyar miniszterelnök.

   Fotó: Magyar Narancs

Az EU-t gonosz, bürokraták hitbizományaként bemutató Fidesz kampánya az erős bevándorlás-ellenes felhangokkal kiegészítve csak arról szól, hogy mit nem szeretnének látni Orbán katonái a kontinensen a következő parlamenti ciklusban, ám arról egy szó se esik, hogy milyen célokat tűztek ki a következő öt évre maguknak. Az, hogy Magyarország maradjon olyan, mint amilyen eddig volt, elég szerény, és nem túl ambiciózus terv, igaz, valószínűleg megvalósítható. Kérdés, hogy a választók megelégednek-e ennyivel? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Merj nagyot álmodni, de maradj józan, amikor felébredsz!”        

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár botránya kapcsán egy kicsit belepillanthattunk abba a sötét, mély kútba, amelynek aljára eddig még a zseblámpák fénye se hatolt le. Az európai populista vezetők ugyanis olyan titkokat rejtegetnek, melyek megismerése estén az istenadta nép vasvillával kergetné el e pártok képviselőit a nemzeti parlamentekből. Sajnos, ez a kétszínű, önző és hataloméhes politikai kultúra nálunk igen mély gyökereket eresztett, így az osztrák szélsőjobb bukása nem jelenti azt automatikusan, hogy Magyarországon is tisztulni kezd a kép. Sőt!

Fotó: hvg.hu

Azok a politikusok, akik megszokták, hogy valós teljesítmény nélkül, kizárólag a választók idegenellenességére apellálva magas posztokra jutnak, olykor megfeledkeznek arról, hogy vannak kötelességeik. A mindennapi realitásoktól elszakadva dőzsölt egy ibizai luxusvillában Heinz-Christian Strache, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, és erősen becsípve alkudozott egy fiatal nővel, aki magát egy befolyásos orosz oligarcha unokahúgának vallotta. A lépre csalt politikus a rejtett kamerás felvételen olyan őszintén beszélt politikai módszereiről, terveiről, barátairól és ellenségeiről, ahogy ritkán látjuk a mindig elegáns, csak nyelvi panelek mentén kommunikáló populistákat.

Minden előjött ebben a rejtett kamerás felvételben, ami jellemzi ma Európában a szélsőjobb politikusait. Szövetkezés az oroszokkal, médiabefolyás vásárlása, politikai szívességek adása és vétele meglehetősen tisztességtelen eszközökkel. A hab a tortán az, hogy Strache Orbán Viktor módszerével kívánta megszerezni az egyik legbefolyásosabb osztrák lapot, és meg is említi a magyar miniszterelnök strómanját, azt a Heinrich Pecinát, aki az alkancellár állítása szerint felvásárolta a kormányfőnek a vidéki lapok sokaságát. Az Osztrák Szabadságpárt vezetője minden gond nélkül alkalmazhatónak, saját környezetébe átültethetőnek találta azokat a módszereket, ahogy Orbán kirúgta a szabad sajtó alól a támaszokat, és lényegében megszállta a közszolgálati médiát.

Így a politika tekintélye csorbát szenvedett ugyan, de nem süllyedt arra a szintre, mint ahol nálunk tart.

Ne feledjük, Simicska Lajos állítólag azért szakított egykori szobatársával és barátjával a 2014-es parlamenti választásokat követően, mert Orbán az oroszokkal akarta megvásároltatni a kormánykritikus RTL Klubot. Az egykori pártpénztárnok, oligarcha ebben már nem akart partner lenni, és elkezdte hosszú harcát a miniszterelnökkel, melyben végül alulmaradt. Az osztrák eset mutatja meg leginkább, hogy az, amit Simicska hajdan Orbán szemére vetett, nem csupán legenda, hanem ő tényleg az oroszokkal végeztette volna el a piszkos munkát.

Ausztria azonban nem Magyarország, az ibizai videó nyilvánosságra kerülését követően ugyanis lemondott az alkancellár a kormányban betöltött posztjáról, és pártja vezetéséről is. Szerencsére a sógoroknál a jogállam immunrendszere nem sérült olyan mértékben, mint nálunk, így egy nappal később a koalíciós partner is egyértelművé tette, hogy ez a magatartás elfogadhatatlan számára, ezért új választások kiírását kezdeményezte Sebastian Kurz kormányfő. Így a politika tekintélye csorbát szenvedett ugyan, de nem süllyedt arra a szintre, mint ahol nálunk tart. Magyarországon ugyanis ennél vaskosabb botrány esetén sem valószínű, hogy bármelyik kormánypárti politikus fogná a kalapját, és távozna.

Mert azért Heinz-Christian Strache esete elég sok kérdést vetne fel a magyar közéletben, ha működne a jogállam, ha független lenne a sajtó, ha a választópolgárok az utcán követelnének magyarázatot arra, hogyan engedhet meg magának egy felelős kormány olyan cinizmust, mint amiről sokadszorra tett tanúbizonyságot az Orbán-kabinet. A miniszterelnök és szóvivője ugyanis üzleti ügyként, médiaüzletként tekint a történtekre, hogy ne kelljen semmit mondani arról a politikusról semmit se mondania érdemben, akivel még boldogan ölelkezett a magyar kormányfő néhány napja.      

Fotó: azonnali

Strache bukásával komoly sebet kapott az európai szélsőjobboldal, ám nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy ez nem ingatja meg alapjaiban az európai populisták pozícióit. Orbán lerázta magáról osztrák barátját, mint kutya a vizet, neki talán még menekültstátuszt se adna végső esetben, mint macedón elvbarátjának, Nikola Gruevszkinek. Arra azért jó volt ez a botrány, hogy Európa többi országában is rádöbbenjenek, hogy Orbán már évek óta szabadalmaztatta saját módszereit, és egyre több külföldi barátja próbál a magyar útra térni. De ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig jár a korsó a kútra, amíg maga is beleesik.”  

Az esélytelenek nyugalmával készül a május 26-i uniós választásra a magyar ellenzék. Ez a kijelentés több párt esetében még akár hízelgő is lehet, mert vannak olyan listát állító politikai formációk, melyek egyáltalán nem is készülnek, vagyis még a kampányuk sem látható sehol. Érzékelhető ugyan a közhangulatban a kilátástalanság fojtogató jelenléte, de azért talán nem ártana lovasrohamot indítania a Fidesz korszerű tankjai ellen olyan ellenzékieknek, akik az Orbán-rezsim leváltását ígérik a választóknak. Ha másért nem, csak azért, hogy az elszántságot lássuk rajtuk. Attól ugyanis, hogy a kormánypárt mindent elkövetett a saját hatalma bebetonozása érdekében, vannak gyenge pontjai, csak meg kéne látni azokat. Ha máshogy nem megy, akár egy lovasrohammal...

 Fotó: mozgasvilag.hu

A tavaly április 8-i nagy össznépi kiábrándulás totális sokká érhet ellenzéki oldalon a parlamenti választások után bő egy évvel. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az ellenzéknek sem használható taktikája, sem átgondolt kampánya, sem hatásos szövetségi politikája nincs ahhoz, hogy megakadályozza a talán minden eddiginél nagyobb Fidesz győzelmet. Néha azonban az az ember érzése, hogy nincs is erre túl nagy igény az Orbán-rendszer ellenoldalán, hiszen a hatalomnak azt a szívességet is megtették a kormánykritikus pártok, hogy nem fogtak össze, így nem optimalizálják a reájuk leadott szavazatokat. Márpedig egy olyan nagy és egységes tömb ellen, mint a Fidesz, ez a legkevesebb, amit elvárhatnánk a kormánykritikus pártoktól.

Az ellenzéki oldalon ugyanis akár a szavazatok 15-20 százaléka is mehet a kukába, ha nem jutnak be olyan pártok képviselői, akikre relatív sokan szavaztak, ám nem érik el a bejutási küszöbhöz szükséges 5 százalékot. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy lesz ilyen párt ellenzéki oldalon, ugyanakkor a Fidesztől gyakorlatilag egyetlen politikai formáció vihet el voksokat, a kormánypárt fogadott gyerekeként emlegetett Mi Hazánk Mozgalom. Ezek a tények már korábban is elég egyértelműek voltak, a számok mégsem sarkallták arra a magyar ellenzék pártjait, hogy az ésszerűség határain belül szövetkezzenek egymással.

Nálunk erősen fog torzítani a kép, hiszen azon túl, hogy az ellenzéki pártoknak sem pénzük, sem lehetőségük nincs érdemi kampányra, még azt a szívességet is megtették a Fidesznek, hogy a rossz szövetségi politika következtében odaajándékoznak ellenfelüknek akár 2-3 mandátumot is.

Tény, hogy amíg a 2018-as parlamenti választások előtt arról beszéltünk, hogy erősen lejt a pálya a Fidesz felé, egy év alatt annyit romlott a helyzet, hogy most már szinte egy függőleges sziklafalat kéne megmásznia biztosító kötél nélkül, míg a Fidesz a másik oldalon lépcsőket faragott a hegy oldalába, és kényelmesen közelít a csúcs felé. Amíg a Fidesz rohamtempóban építette le a jogállamot, ezzel párhuzamosan eltüntette az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvét a magyar közéletből, addig az ellenzék úgy viselkedett, mintha még mindig a régi játékszabályok lennének érvényben. A kormánypárt így tudott mind a mai napig lépéselőnyben maradni ellenfeleihez képest, noha politikájával nem nyert meg újabb tömegeket magának.

Az EP választás jó esély lett volna arra, hogy a maga valójában lássa mindenki a politikai erőviszonyokat Magyarországon, ugyanis ez nem a magyar választási szabályok szerint zajlik, hanem arányosítva az egyes pártok között. Az uniós országok többségében ezért szinte pontos leírást kapunk majd arról, hol tartanak a jobbközép erők, a szociáldemokraták, a liberális pártok, vagy a populisták. Nálunk erősen fog torzítani a kép, hiszen azon túl, hogy az ellenzéki pártoknak sem pénzük, sem lehetőségük nincs érdemi kampányra, még azt a szívességet is megtették a Fidesznek, hogy a rossz szövetségi politika következtében odaajándékoznak ellenfelüknek akár 2-3 mandátumot is.

Az persze jól kirajzolódik az ellenzékiek utóbbi féléves tevékenységéből, hogy a hangsúlyt az őszi önkormányzati voksolásra helyezték, ugyanis az erőforrásaik végesek, így nem engedhetik meg azt a luxust maguknak, amit a Fidesz bármikor megtehet, vagyis milliárdokat öntsön az összes kampányába, ha van választás, ha nincs. Van azonban több veszélye is ennek a gondolkodásnak: Egyrészt az ellenzéki szavazók legyintenek egyet, és otthon maradnak, mondván, hogy ez a választás úgyis Európa többi államában dől el. Másrészt olyan földcsuszamlásszerű győzelemhez segíti a Fideszt, ami lelkileg fogja megtépázni az ellenzék híveit, és kevésbé lesznek mozgósíthatók az őszi helyhatósági választásokon.

Fotó: erdelyma.hu

Tavaly decemberben még úgy tűnt, hogy a magyar ellenzék képviselői képesek lesznek túllépni a köztük meglévő ellentéteken annak érdekében, hogy megállítsák a Fidesz országdúlását, vagyis gátat szabjanak az elharapózó korrupciónak, az ország marginalizálódásának az uniós közösségben, az autoriter rendszer kiépítésének. Az akkori demonstrációs hullám lecsillapodásával, a politikai erőtérben való pozicionálás igényének felerősödésével, valamint a Márki-Zay Péter által is említett kormánypárti ügynökök ténykedésének köszönhetően az ellenzék elmulasztott egy nagy lehetőséget. Ha ugyanis érdemi kampány mellett ésszerű listák állításával nem veszne el egyetlen ellenzékre leadott szavazat sem, akkor legalább döntetlenre ki lehetne hozni a május 26-i választást. De, ahogy egy bölcs dakota mondta egykor: „Késő bánat, eb gondolat.”  

Bár elméletileg az amerikai-magyar kapcsolatokról szólt volna Orbán Viktor és Donald Trump hétfői találkozója, lényegében mindketten saját hátországukat próbálták erősíteni a megbeszéléssel. Ettől még születhettek fontos kétoldalú megállapodások a zárt ajtók mögött, ám a washingtoni vizit elsősorban a propagandáról szólt mindkét fél számára. A Trump dicsérő szavait bezsebelő Orbán azért elgondolkodhatott azon, hogy a világ egyik legkíméletlenebb diktátoráról, az észak-koreai Kim Dzsongunról is hasonló elismeréssel beszélt korábban az amerikai elnök. Orbán természetesen viszonozta a verbális vállveregetést, hiszen a bevándorlás minden formájának elutasítása automatikus szövetséget hozott létre a két vezető között.

Fotó: index.hu

A mai napig is az elnökséget valamiféle valóságshow-ként felfogó Trump ugyanis bárki kezét boldogan szorongatja, aki szidja a demokratákat, jóban van az izraeli keményvonalasokkal, ugyanakkor a liberalizmusra egyfajta devianciaként tekint. Nem mellesleg Orbánnak és Trumpnak is van némi súrlódása Soros György amerikai milliárdossal. Egyértelmű, hogy Orbán Trump embere még akkor is, ha van némi ellenérdek a két vezető között a kínaiak világgazdasági szerepének megítélésében, illetve az oroszok nagyhatalmi törekvéseit illetően.    

Egy amerikai kormányzati forrás azt közölte: biztosíthatja, hogy minden problémás ügyet megtárgyaltak a felek, azonban a találkozó célja egyszerűen az volt, hogy erősítse a köteléket két NATO-szövetséges között, nem pedig az, hogy minden bilateriális kérdést megvitassanak, ahogy azt az elmúlt két évben folyamatosan teszik. Ez a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy Trump legfőbb külpolitikai céljaihoz igyekezett Orbán támogatását megnyerni. Ez nagy valószínűséggel elsősorban Ukrajna magyarországi megítélését jelenti, vagyis Trump szeretné, ha Orbán nem blokkolná tovább az ország közeledését a NATO-hoz.

Orbán és pártja ugyanis a gyakorlatban bizonyította be az utóbbi 30 évben, hogy csakis érdekek mentén képesek politizálni, az elvek pedig távoli és értelmezhetetlen fogalmak a Fidesz vezetői számára.   

A lényegi tárgyalásokról azonban kevés információ szivárgott ki. Talán a magyar ellenzék Washingtonban Orbánnal párhuzamosan tárgyaló két tagjának, Márki-Zay Péternek és Kész Zoltánnak a nyilatkozatai árulják el a legtöbbet a tárgyalások valódi tartalmáról. Az amerikai külügy képviselői és szakértői ugyanis elsősorban Orbán megbízhatóságáról faggatták a Mindenki Magyarországa Mozgalom két vezető politikusát. A válasz nyilván nemleges volt, és nem csak azért, mert az ellenzék nem mondhat jót a kormány vezetőjéről. Orbán és pártja ugyanis a gyakorlatban bizonyította be az utóbbi 30 évben, hogy csakis érdekek mentén képesek politizálni, az elvek pedig távoli és értelmezhetetlen fogalmak a Fidesz vezetői számára.   

Tulajdonképpen ez a bizalmi válság tette labilissá a magyar kormánypárt helyzetét az Európai Parlamentben is. Folyamatosan átverték saját pártcsaládjukat, az őket kritizáló politikusok ellen pedig rágalomhadjáratot indítottak. A diplomácia szintjén sokszor sok mindent megígértek, ugyanakkor a színfalak mögött rendszeresen olyan alkukat akartak megkötni, melyek annullálták volna ezeket a kötelezettségvállalásokat. A magyar kormány ígéreteinek komolyságát a történelmi tények ássák alá, ugyanis Orbán csinált a liberális gyökerű Fideszből előbb jobbközép pártot, majd folyamatosan tolódott a populizmus, és a szélsőjobb ideológiát nyíltan felvállaló euroszkeptikus politikai formációk felé.  

Fotó: 24.hu

Csak az amerikaiakon múlik, hogy a két ellenzéki politikusnak hisznek-e, vagy Orbán Viktornak. Ha stratégiai jellegű kérdésekben számítanak a magyar kormányfő támogatására, vagyis elhiszik, hogy Orbán hajlandó bizonyos ügyekben keresztbe tenni az orosz vagy kínai érdekeknek, akkor valószínűleg csalódniuk kell. Biztató jel, hogy a két ellenzéki politikus meghívásával jelezték Orbánnak, hogy kontroll alatt tartják, és nem dőlnek be ócska trükköknek. Trump ugyanakkor saját hazai ellenfeleinek jelezte: vannak támogatói az Európai Unióban, és Orbán is megkapta, amire vágyott az unós kampány hajrájában: Egy közös fotót az amerikai elnökkel a Fehér Házban. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy nagy törzzsel kötsz szövetséget, azzal erősebbnek tűnhetsz, de azzal számolj, hogy a nagy törzseknek erősek az ellenfelei is.”

Az EU tagság egyik legnagyobb haszonélvezője Magyarország. Ezt az állítást még a Brüsszellel évek óta hadban álló magyar kormány sem tudta érdemben cáfolni, bár – ahogy szokták mondani – igény lett volna rá. Ennek ellenére úgy „ünnepli” a Fidesz az európai közösséghez csatlakozásunk 15 éves évfordulóját, hogy megtagadja a közös értékeket, és nyíltan szövetkezik azokkal a hatalmakkal, melyek érdeke, hogy az EU megosztott és gyenge legyen.

Fotó: origo.hu

Csak az ellenzéki pártok emlékeztetik a magyar polgárokat arra, hogy immár 15 éve vagyunk tagjai annak a gazdasági és politikai szövetségnek, amelybe csak a világ szerencsésebb szegleteiben születők tartozhatnak. Épp a 2015-ös migrációs válság mutatta meg legjobban, hogy az EU 500 millió polgárát a világ számos térségében irigylik, hiszen ami nekünk alanyi jogon jár, az a szegénységtől, elnyomástól, vallási, politikai kirekesztéstől szenvedő országok lakosai számára csak vágyálom. Valószínűleg sokan nem is értik az Európai Unión kívül élők közül, hogyan lehet tagja e közösségnek egy olyan ország, amely rendszeresen megkérdőjelezi a közös alapelveket, az EU ellenfeleivel szövetkezik, ráadásul rengeteg pénzt kap a közös büdzséből?

Természetesen Magyarországon sincs mindenki tisztában azzal a ténnyel, hogy nem a világ legtermészetesebb dolga elfogadni a gazdasági felzárkóztatásra kapott milliárdokat, miközben Brüsszel elvárásait Moszkva elnyomásához hasonlítja az ország miniszterelnöke. A Fidesz kormányzása alatt szinte sportot űztek a pozícióban lévő politikusok abból, hogy egyik kezükkel belemarkoltak a közös pénzes ládikába, a másikkal pedig fityiszt mutattak az EU-s bürokratáknak. Vezető politikusaink mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ország polgárai ne legyenek tisztában olyan fontos tényekkel, hogy átlagosan az év minden egyes napján több mint 3 milliárd forinttal több EU-s pénz érkezik, mint amennyit az ország befizet.

A Fidesz lassan úgy viselkedik, mintha az eddig eltelt 15 év csak elnyomást és megaláztatást hozott volna a magyar népnek.

Az uniós tagság előnyei ugyanakkor természetesen nem szűkíthetők le pusztán az anyagiakra. Magyarország nemzetközi súlyát, diplomáciai erejét is nagyban meghatározza, hogy egy erős, prosperáló közösséghez tartozik, amit szintén meglehetősen sikeresen titkol saját polgárai előtt a kormány. Sem Oroszország, sem Kína számára nem lenne fontos hídfőállás Magyarország, ha nem tartozna az európai közösséghez. Az Orbán-adminisztráció azonban ezt a helyzeti előnyt is az EU ellen használja, hiszen rendszeresen akadályozza a közös fellépést az elnyomó rezsimek, a gazdasági vetélytársak ellen. Magyarország úgy viselkedik ebben a közösségben, mint egy gazdag család elkényeztetett gyereke, aki megköveteli maga számára az előnyöket, ám cserébe még a legelemibb illemszabályokat sem tartja be.

A csatlakozással tehát Magyarország a világ legfejlettebb és legnagyobb egységes piacának vált szerves részévé, és a többi országgal egyenrangú szereplője lett az uniós döntéshozatalnak. Az EU-nak köszönhetően a magyar polgárok is szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak bármelyik uniós tagállamban. A határok átjárhatósága a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást is megkönnyítette. Ezeket a tényekkel legalább olyankor szembesíthetné saját polgárait a kormány, amikor a közösségbe való belépésünk évfordulóját ünnepeljük. Ez persze túl nagy elvárás lenne egy olyan kormánypárttól, amely az EP választások kampányában kizárólag a közösséget belülről támadó populista politikai erőkkel szövetkezik. A Fidesz lassan úgy viselkedik, mintha az eddig eltelt 15 év csak elnyomást és megaláztatást hozott volna a magyar népnek.

Fotó: veszpremikamara.hu

Pedig az egységes európai piacnak köszönhetően nemcsak olcsóbban vásárolunk, ráadásul biztonságosabb termékeket, de a magyar vállalatok és gazdálkodók is óriási lehetőségekhez jutnak. A jó dolgokat kisebbíteni, a rosszakat felerősíteni igyekvő magyar kormány természetesen úgy tesz, mintha nem is lenne mit ünnepelnünk most, pedig, ha a magyar polgárok ezúttal is csak vesztesnek érzik magukat, akkor mit fognak érezni akkor, amikor elmúlik a nagy bőség, és sokkal több lesz a kötelezettségünk, mint most? Az a kormány, amely nem engedi örülni és ünnepelni a polgárait, számolhat azzal, hogy ez a keserűség egyszer ellene fordítja a saját népét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha mindig háborúzol, a nép egyre jobban követeli majd a békét, és ha nem adod meg ezt neki, a sajátjaid ellen kell majd hadakoznod.”

Amíg Magyarországon szinte mindent letarol a Nemzeti Együttműködés Rendszere, addig Európában egyelőre elég bizonytalanul mozog a NER. Néha ugyanis nehéz a Fidesz vezetőinek eligazodniuk olyan közegben, ahol médiaegyensúly van, vagy a kormány nem gyakorol nyomást az állami szervekre, civilekre, a gazdaság szereplőire, ahol a korrupciót üldözik, és nem segítik kormányzati intézkedésekkel. A most dübörgő uniós kampány megmutatja, hogy ami eredményre vezet itthon, az általában hatástalan módszer Európában. Orbán Viktor frusztrációja abból adódik, hogy nem igazán tudja kontrollálni, mi zajlik 500 millió európai polgár fejében.

Fotó: index.hu

„Baráti tárgyalásokon vagyunk túl. Értékeltük a kétoldalú kapcsolatok kérdését, amelyet rendezettnek és sikeresnek tekintettünk. Fontosnak tartottuk a gazdasági kapcsolatok kérdését, amelyet fejleszteni szeretnénk” – kezdte Heinz-Christian Strachéval, Ausztria alkancellárjával közösen tartott sajtótájékoztatóját Orbán Viktor hétfőn a megbeszélést követően. Ezek a szófordulatok akár 40 éve is elhangozhattak volna Kádár János és Erich Honecker baráti találkozóját követően. A szavak üresen csengenek, ugyanakkor azt az üzenetet hordozzák, hogy az osztrák Szabadságpárt és a kereszténydemokraták pártcsaládjából éppen kifelé masírozó Fidesz szinte minden fontosabb kérdésben egyetért.

Természetesen elsősorban a migráció és a határvédelem kérdése került terítékre a kétoldalú megbeszéléseken. Orbán igyekezett dörgölőzni a szélsőjobboldali politikustársához, hiszen elismerően beszélt a Néppárt és a Szabadságpárt ausztriai koalíciójáról, sőt Európában követendőnek tartaná, ha a jobbközép pártok együttműködnek a jobboldali pártokkal. Természetesen ezúttal sem nevezte szélsőjobboldalinak partnerét, ahogy a néhány napja Magyarországon vizitáló Matteo Salvini Északi Ligájára sem használta ezt az egységesítő jelzőt. Pedig a szociáldemokratákat sem úgy különböztetik meg a kommunistákat, hogy az előző pártcsaládhoz tartozók a balközép, az utóbbiak pedig a baloldal képviselői. Aki részeg, arra mondhatjuk, hogy kicsit kótyagos, de attól még tántorogni fog, és a végén elbotlik a saját lábában.

Európában ugyanis a migráció mellett más témák mentén is kampányolnak pártok, a politikai vezetők ráadásul nyilvános viták útján, vagy pártjuk által felvállalt programok segítségével próbálják megszerezni a polgárok támogatását. 

Orbán a kampánya tehát abból áll, hogy végiglátogatja új barátait. Ők amellett, hogy a populisták pártcsaládjába csábítják, nem szembesítik olyan kellemetlen tényekkel, hogy hová illant Magyarországról az elmúlt 10 év alatt a jogállamiság, miért zajlik kollektív népbutítás a kormányzati propaganda hathatós közreműködésével, és hogy mi értelme személyes sértettség miatt elüldözni egy nemzetközi hírű egyetemet az országból? A magyar kormányfő most a kisebb ellenállás irányába halad, amit valószínűleg rosszul tesz. Európában ugyanis a migráció mellett más témák mentén is kampányolnak pártok, a politikai vezetők ráadásul nyilvános viták útján, vagy pártjuk által felvállalt programok segítségével próbálják megszerezni a polgárok támogatását. 

Ennek a magyar közéletben nyomát sem látjuk, ugyanis a Fidesz leszűkítette a közbeszédet egyetlen témára, amely előnyöket biztosít számára, és legalább 13-14 mandátumot hoz majd a kormánypártnak az új Európai Parlamentben. Már most borítékolható a Fidesz győzelme a május 26-i választáson, ám a magyar kormánypárt sorsa ezúttal nem hazai pályán dől el, hanem a többi uniós tagországban. Orbán szeretné a saját képére formálni az EU-t, ám ehhez politikai többséget kellene szereznie a közös parlamentben, amire most elég kevés esélye mutatkozik. A néppárti felfüggesztés óta ráadásul alábbhagyott a pávatáncos lendülete is, hiszen egyértelművé vált számára, hogy a jobbközép pártok elutasítják az együttműködést az általa csak jobboldalinak, de a közbeszédben szélsőjobbosnak tartott populista erőkkel.

Fotó: index.hu

A hazai pályán otthonosan mozgó Orbán az európai színtéren többször elszámolta magát, és most is arra kényszerül, hogy improvizáljon. Egyértelmű ugyanis, hogy a Juncker-Soros plakátkampánnyal túltolta a migránsbiciklit, így idő előtt kell választania a néppártiak és a populisták között. Egy visszafogottabb kampánnyal nagyobb mozgástere maradt volna, most azonban azon izgulhat, hogy új szövetségesei az előre jelzettnél is jobban előretörjenek. Ha ugyanis az EP-választások után nem következik be földcsuszamlásszerű átalakulás az uniós erőviszonyokban, akkor a periférián találja magát, és a mostaninál is szűkebb mozgástérbe kényszerül. És ezt már itthon se nagyon tudja majd titkolni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Addig hajtsd a lovad, amíg szívesen vágtat veled, de ha ráun a rohangálásra, inkább hagyd legelészni.”

Mostanában diktátorok és populista pártvezérek előtt hajbókolnak a magyar kormány vezető politikusai, ami része a Fidesz uniós választási kampányának. Nem nehéz észrevenni, hogy a magyar kormányfő még rá is tesz egy lapáttal, amikor olyan figurák mellett pózol, Mint Matteo Salvini, olasz belügyminiszter, minden populisták egyik legvitatottabb figurája. A közös szelfiken átszellemülten mosolygó Orbán Viktornak azonban komoly baja származhat ebből az újsütetű barátságból, ami nem csak abban mutatkozhat meg, hogy végleg kivágják a kereszténydemokraták európai pártcsaládjából, hanem abban is, hogy csak másodhegedűs lesz az európai populisták kamarazenekarában.

Fotó: 168ora.hu

Megszokhattuk már azokat a teátrális mozdulatokat, átszellemült pillantásokat, megdicsőült lapockaveregetéseket, melyekkel Orbán Viktor a világ felé szeretné egyértelművé tenni, hogy az ő igazi közege olyan autokraták társasága, mint Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdoğan török elnök, vagy Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár. Az európai uniós populista vezetőkkel is meglehetősen bensőséges a viszonya a magyar kormányfőnek, ami különösen egyértelmű annak a Matteo Salvininek az esetében, aki a héten tett baráti látogatást Orbán Viktornál.

A jelenlegi olasz belügyminiszter – aki egyben az Északi Liga nevű meglehetősen szélsőséges koalíciós párt elnöke is – még a saját pártcsaládjában is páriává vált Orbánnál is elutasítottabb politikus az európai politikai palettán. Nem véletlen, hogy óva intették a magyar kormányfőt a Salvinivel való barátkozástól az Európai Néppárt meghatározó vezetői. Az olasz populisták karizmatikus vezetője szorosan együttműködik például a francia Nemzeti Fronttal és a holland Szabadságpárttal. Marine Le Pen és Geert Wilders barátjaként régen kiírta magát a szalonképes politikusok közösségéből, nyíltan rasszista kijelentései miatt pedig a jobbközép pártok sem vállalnak pártjával semmilyen közösséget.

Magyarországi látogatásán a déli határkerítésnél való pózoláson kívül az volt a legfontosabb küldetés számára, hogy Orbánt beterelje maga mögé a közös akolba.

A Fidesz utóbbi tízéves politikáját látva szinte törvényszerű, hogy Orbán Viktor kormánya a Salvini által képviselt harsány kirekesztő és rasszista szólamoktól sem idegenkedő politikai közösség felé sodródik. Az olasz belügyminiszter már rég túlment azon a kommunikáción, hogy a rosszul működő Európai Uniót meg kell reformálni, amiben tökéletesen egyetért Orbánnal. Ő azonban retorikai szinten is nekiront vallási és etnikai kisebbségeknek, négy éve például azt találta mondani, hogy földig rombolná a cigánytáborokat Olaszországban. Nálunk a Soros György ellen folytatott kampány ugyan tele van antiszemita áthallásokkal, a kormány tagjaitól azonban soha nem hallottunk direktben kimondott zsidó- vagy cigányellenes kijelentéseket.

Ez az a vékony vonal, ami elválasztja még Orbánt Salvinitől, de elképzelhető, hogy nem sokáig. Aki ugyanis nyílt közösséget vállal vele, vagy Le Pennel, már nem csomagolhatja be a mondókáját nemzeti konzultációkba, nem finomkodhat évértékelő beszédeiben, és nem keltheti azt a látszatot, hogy egy amerikai aggastyán milliárdos minden baj okozója Európában és Magyarországon. A jogállam sunyi leépítése, az oroszokkal való kokettálás, a diktátorokkal való üzletelés csak az előszobája annak a nyíltan az Európai Unió alapelveit megkérdőjelező kirekesztő politikának, amit Salvini és szélsőjobboldali barátai képviselnek.

Orbán azonban nemcsak ezért óvatos, ugyanis Salvini karaktere teljesen idegen az övétől. Ő nem fogja elviselni, ha kompromisszumokat kell kötnie, és ami ennél is fontosabb, hogy már hónapokkal ezelőtt bejelentette igényét a populista pártszövetség vezetésére. Magyarországi látogatásán a déli határkerítésnél való pózoláson kívül az volt a legfontosabb küldetés számára, hogy Orbánt beterelje maga mögé a közös akolba. Megbízta a magyar kormányfőt azzal a nem túl hálás feladattal, hogy lobbizzon a kereszténydemokrata vezetőknél a populistákkal való szövetségért.

Ez borítékolhatóan egy lehetetlen küldetés volt Orbán számára. Nem csupán azért, mert a Fidesz tagságát nem is oly régen függesztették fel az Európai Néppártban, de a választ előre lehetett tudni e tény figyelembevétele nélkül is. Orbán tehát Salvini kedvéért házhoz ment egy pofonért, amihez biztos nem volt sok kedve, de a barátság kedvéért a kampányban mást nem tehetett, mint begyűjtötte az összes meghatározó európai kereszténydemokrata politikus elutasítását.

Fotó: The Independent

Tisztában van azzal is, hogy a kontinensen működő populista, szélsőjobboldali pártok között több az ellentét, mint a néppártban tömörülő kereszténydemokraták között, de már nincs más választása, mint Salvinit követni abban a reményben, hogy egyszer az olasz politikus átengedi a vezérürü szerepét a most formálódó pártszövetségben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem kell mindenáron megbuktatni a törzsfőnököt, ha kitartó vagy, az öledbe hullik a hatalom anélkül, hogy bárkibe beleállítottad volna a tomahawkod .”

Összenő, ami összetartozik – summázhatnánk a hírt, mely szerint Orbán Viktort fogadja Donald Trump amerikai elnök. Az a csoda, hogy a két politikus eddig még nem folytatott kétoldalú megbeszélést, hiszen lényegében ugyanannak az irányzatnak a karakteres képviselői. Persze, volnának nyomós érvei az elnöknek arra, hogy még egy kicsit előszobáztassa a magyar kormányfőt, ám most ezeket felülírja a szükségszerűség. Trumpnak is szüksége van ugyanis Orbán támogatására bizonyos ügyekben, a magyar miniszterelnök pedig fajsúlyos politikai szereplőként villoghat az elnök oldalán. Szinte mellékes körülmény, megegyeznek-e most valamiről, fontosabb, hogy mindkettőjüknek demonstrálniuk kell egységüket és egyetértésüket a külvilág felé.

Fotó: 168ora.hu

Miután kifejezetten szívélyes viszonyt ápol Donald Trump Kim Dzsongunnal, Észak-Korea teljhatalmú diktátorával, egyáltalán nem meglepő, hogy egy szűk körű tárgyaláson vendégül látja Európa fenegyerekét, Orbán Viktort is. A magyar kormányfő régóta ácsingózott a világ legnagyobb hatalmú emberének kézszorítására, és a hírek szerint a nagy álom május 13-án beteljesül. Meglehetősen rögös út vezetett idáig, de úgy tűnik, Orbánnak megérte türelmesen kivárnia a sorát, hiszen az EP választás finisében parádézhat majd az amerikai elnök oldalán.

A magyar kormányfő szokásos taktikáját alkalmazva érte el célját, ami nem túl bevett eljárás a diplomáciában, de az ő esetében eléggé célravezető. Orbán ugyanis épp úgy keresztbe tett több esetben az Egyesült Államok érdekeinek, mint ahogy lényegében az Európai Unióval is folyamatos harcban áll. Ezzel hívja fel magára a figyelmet, és így teremt a maga számára olyan alkupozíciót, amelyekből csak jól jöhet ki. Rendszeresen blokkolta például azokat a megállapodásokat, melyek Ukrajnát az EU-hoz és a NATO-hoz közelítették volna, ami elég komoly nemtetszést váltott ki mindkét szövetségesünkből.

Hosszú évek pávatánca után jutott el például az Európai Néppárt odáig, hogy Orbán hibrid rezsimjét a Fidesz tagságának felfüggesztésével megbélyegezze.

A CEU elüldözésének lebegtetése is egy olyan mesterségesen keltett konfliktus volt, melyből tőkét kovácsolhat Orbán, hiszen az úgynevezett „Soros egyetem” hazai működését csak bizonyos gesztusok és engedmények fejében hajlandó megengedni. A sajtószabadság igen erős megnyirbálása, a jogállamiság leépítésének folyamata szintén olyan kérdések, melyeket Orbán alku tárgyává tett, noha demokráciákban ezek alapértékek, vagyis épp úgy nem csereszabatosak, mint ahogy a törvény előtti egyenlőség biztosítását vagy a szólásszabadságot sem bocsáthatja áruba egy európai jogállam.

Az EU vezetői ezért hangsúlyozzák folyamatosan, hogy elegük van Orbán alkudozásaiból, igaz, a tettek szintjén még mindig kísért a magyar miniszterelnök kalmár szelleme a kontinensen. Hosszú évek pávatánca után jutott el például az Európai Néppárt odáig, hogy Orbán hibrid rezsimjét a Fidesz tagságának felfüggesztésével megbélyegezze. A politika persze ma már sokkal inkább szól az érdekekről, mint az elvekről, ezért ne csodálkozzunk, ha egy olyan populista politikus, mint Trump végül engedett a kérésnek, és fogadja Orbánt a Fehér Házban.

Az elnök egyrészt szeretné megtörni a magyarok hajthatatlanságát Ukrajna ügyében, ami némi engedmények árán nyilván sikerülni is fog neki, másrészt szeretné valamivel honorálni Orbán támogatását, amit erősen Izrael-barát politikájához nyújt. A magyar diplomácia ugyanis az EU tagországok közül lényegében egyedüliként segítő kezet nyújt Benjámín Netanjáhú kormányának ahhoz, hogy erővel oldja meg az úgynevezett palesztin kérdést. Miután Trump demonstratív módon Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztette az USA nagykövetségét, ezt a palesztinokat provokáló lépést egyedül Magyarország követte az uniós tagállamok közül.

Orbán lényegében Trump és Netanjáhú kottájából játssza közel-keleti politikáját, amivel nyilván jó pontokat szerzett az amerikai elnöktől. Legutoljára akkor demonstrálta Magyarország, hogy teljesen külön utakon jár, mint az EU tagországai, amikor az utolsó pillanatban megvétózta a tagállamok Izrael politikáját elítélő közös nyilatkozatot. Ennek ellenére Finnország ENSZ-nagykövete felolvasta a dokumentumot, jelezve, hogy a magyarok nem blokkolhatják a végtelenségig az uniós tagországok döntő többségének véleményét.

Fotó: index.hu

Ugyanakkor Orbán Izrael-barát politikája hatalmas kontraszt a magyar kormány antiszemitizmust gerjesztő Soros-kampányához képest, de amíg a Fidesz tábora külön tudja kezelni a két ügyet, ennek nem lesznek káros következményei a kormánypártra nézve. A magyar diplomácia egyetlen célja, hogy különállásának demonstrálásával olyan új szövetségeseket édesgessen magához, mint például Kína, Oroszország, Kazahsztán, vagy Üzbegisztán, ugyanakkor a hagyományos szövetségi rendszereinken belül minden közös nyilatkozathoz feltételeket kössön. A haszonelvű politizálásnak megvannak az előnyei, de hosszú távon senki sem fog bízni egy ilyen ország miniszterelnökében. Kérdés, hogy Trump bármit is elhisz-e Orbánnak? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az ellenségem ellensége a barátom, de ettől még nem fogok bízni benne.”  

Érzékeny pontján bökték meg a miniszterelnököt azok a diákok, akik a rossz színvonalú nyelvoktatás és az egyetemi felvételihez kötelezővé tett nyelvvizsga-követelmény ellen tüntettek. A több száz tiltakozó fiatal ugyanis ultimátumot adott Orbán Viktornak: 2019. szeptember elsejéig tegyen le egy középfokú B2-es nyelvvizsgát. Nem először köt bajuszt a kormányfő a fiatal generációval, amelynek problémáit szemmel láthatóan vagy nem képes megérteni, vagy egyszerűen nem foglalkozik ezekkel az ügyekkel. Ráadásul Soros György is képbe került a nyelvvizsga ürügyén, nem csoda tehát, hogy most magyarázkodás helyett inkább hallgat Orbán Viktor.

Fotó: index.hu

"Milyen ország az, ahol miniszterelnök lehet valaki B2-es nyelvvizsga nélkül, de egyetemista nem?" - indokolta a diákok félig vicces követelését Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament vezetője a pénteki tüntetésen. Kétségtelen, hogy az ABC néhány betűjével nincs éppen nagy barátságban a kormányfő. Elég, ha csak az O1G szlogenre gondolunk, vagy arra, hogy minden miniszterének, valamint a fontosabb közhivatalokat betöltő személyeknek át kellett esniük a C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, most meg jön ez fránya B2…

Sokan nem is gondolnák, hogy nemzetünk jótevője, a nagy jövőbelátó államférfi nem tudott kiizzadni magából egy nyamvadt B2-es nyelvvizsgát az utóbbi 40 évben, hiszen hallottuk már pártunk és kormányunk vezetőjét angolul nyilatkozni. Igen ám, de amiről nincs papír, az nem is létezik Magyarországon, és ez vonatkozik a miniszterelnökre is. Ráadásul a meglévő angol tudását akkor szedte össze Orbán Viktor, amikor 31 éve Soros-ösztöndíjasként Oxfordban tanulhatott. A jelenlegi kormányfő Soros Alapítványhoz írt motivációs levelét tavaly márciusban hozta le a L’Express című francia hetilap.

Soros Györgyön azonban nem múlt: ő megadta az anyagi támogatást ahhoz, hogy Orbán Viktor megismerje a britek liberális felfogását a civilek szerepéről, képet alkothasson a demokrácia vívmányainak fontosságáról, illetve hogy elsajátítsa az angol nyelvet a maga teljességében.

Ráadásul ez a dokumentum is Orbán híres pávatáncának első lépéseiről árulkodik. A levélben Orbán Viktor a kutatási témáját mutatja be. Mint írja, a társadalmi önszerveződéssel, azaz a civil társadalommal akar foglalkozni. A lengyel Szolidaritás mozgalomról és a civil önszerveződés lehetőségeiről írt, ami manapság már nem túlságosan vonzó hívó szó a Fidesz köreiben. A levélben az is szerepel, hogy “Magyarországon a civil társadalom elmélete Hegelen és Marxon keresztül vált ismertté. Érdekelne, hogyan közelítik meg a kérdést az angol liberális hagyomány szerint”.

Nesze neked illiberális hagyomány! A civil társadalom megerősítése ráadásul a ’80-as évek végén a diktatúrák elleni harc letéteményese volt, így a civilek elleni kormányzati hadjárat finoman szólva is utal némi morális deficitre kormányzati oldalon. Orbán megkapta a Soros Alapítvány ösztöndíját Oxfordba, de néhány hónap múlva megszakította tanulmányait, és 1990 januárjában visszatért Magyarországra, hogy részt vegyen az első szabad választáson. Talán épp ezért nem sikerült tökéletesítenie angol nyelvtudását, és ezért nem maradt ideje letenni a nyelvvizsgát.

Soros Györgyön azonban nem múlt: ő megadta az anyagi támogatást ahhoz, hogy Orbán Viktor megismerje a britek liberális felfogását a civilek szerepéről, képet alkothasson a demokrácia vívmányainak fontosságáról, illetve hogy elsajátítsa az angol nyelvet a maga teljességében. Orbán azonban nem figyelt eléggé, ráadásul sietett haza, hogy minél gyorsabban a hatalom közelébe férkőzzön. Ma már azonban egyetemek kormányzati ellenőrzés alá vonásáról, sőt az egyik legszínvonalasabb hazai felsőoktatási intézmény, a Soros György által alapított CEU elüldözéséről vált ismertté a világban.

Fotó: origo.hu

Csoda, hogy még 2014-ben az Oxfordi Egyetem törölte a híres diákjai sorából a magyar kormányfőt? Tetszett volna rendesen megtanulni a leckét! Főleg az angol nyelvet, és akkor most nem tüntetnének volna ellene Soros fiatal ügynökei. Mert, ahogy egy klasszikus dakota mondás tartja: „Sic transit gloria mundi.” Ja bocs, Orbán Viktor latinból sem tett B2-es szintű nyelvvizsgát, úgyhogy fordítjuk: „Így múlik el a világ dicsősége.”   

Egyre nagyobb a jövedelmi szakadék a társadalmi csoportok között, folytatódik a régiók közti különbségek növekedése, a politikai hovatartozás szempontjából pedig szinte háborús frontvonalak alakultak ki a magyar választók között. Mindez persze nem véletlen: A Fidesz tudatosan szaggatja szét a magyar társadalmat, mert így tudja a leghatékonyabban érvényesíteni az akaratát. A most kialakult egyenlőtlenségek azonban akkor is a fejlődés akadályai lesznek, ha egyszer a kormánypárt megbukik.

Fotó: zoom.hu

A viharos gyorsasággal gazdagodók szinte észre sem veszik, hogy Magyarországon több millió ember vesztese az elmúlt 10 évnek. Főként a kormánypárthoz kötődő munkavállalók és vállalkozók tollasodtak meg, ugyanakkor a leszakadók egy része is támogatta tavaly a szavazatával azt a pártot, amelynek politikája előidézte a társadalom vagyoni szétszakadását. Alig van középosztály, így a politikai demagógia jól működik akár a gazdagok, akár a szegény sorban tengődők soraiban.

A helyzet nemzetközi kitekintésben még ennél is lehangolóbb. A közép-kelet-európai országok többsége nagyobb ütemben fejlődött nálunk, vagyis jobban használták ki a kedvező nemzetközi trendeket. Persze, korrupció, a források felhasználásának nem megfelelő hatékonysága máshol is probléma, ám a kedvező gazdasági folyamatok nem az társadalmi csoportok közti űr növekedését, hanem ezeknek a közelítését szolgálták általában.

A módszer nem túl bonyolult, de meglehetősen álságos.

A speciálisan magyar találmány - amit mi Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívunk - azonban épp arra épít, hogy a hiányosságok beismerése helyett állami propagandával kívánják elhitetni az utóbbi évtized veszteseivel, hogy mégsem akkora lúzerek, mint ahogy az első látásra tűnik. A most éppen kampányüzemben hasító úgynevezett családvédelmi akcióterv is e porhintés része, hiszen propagandának nagyon jó, ám valódi megoldást nem nyújt az ország népesedési problémáira.

A „Magyarország jobban teljesít.” szlogennel elindított összenemzeti átverő show mellé persze kell a külső ellenséggel való riogatás is, ami a „Stop Soros!” névre hallgató őrület köré szerveződik. A Fidesz kormányzásának valódi vesztesei ugyanis úgy törődnek bele leginkább a sorsukba, ha a kormány úgy tesz, mintha megvédené őket a migránsok karavánjaitól, ugyanakkor a közbeszédben is egyre többször nyomja el a muszlimoktól való rettegés a hazai korrupció miatt érzett felháborodást.

Van tehát logika abban, amit a kormány csinál, persze csak a saját jól felfogott érdeke szerint. Tulajdonképpen az a mellékesnek tekintett körülmény sem zavarja különösebben a Fideszt, hogy a jövőnket éli fel ezzel a politikával. Ez alatt nem csupán azt értjük, hogy sokkal jobban ki lehetett volna használni a gazdasági növekedést, a rendelkezésre álló forrásokból olyan programokat lehetett volna finanszírozni, melyek csökkentették volna a gazdasági, szociális különbségeket, hanem azt is, hogy annyi butasággal fertőzték meg a polgárokat a rasszista indíttatású kampányok, melyek maradandó károsodást okoznak a kollektív tudatunkban.    

Fotó: lokal.hu        

Persze a legsokkolóbb adat még is az, hogy a magyar társadalom mintegy harmada 125 ezer forintnál kevesebb összegből él havonta. Több mint 10 évvel a globális gazdasági válság után, kifejezetten jó nemzetközi pénzügyi környezetben ennyit sikerült letennie az asztalra annak a kormánynak, amelyet háromszor egymás után kétharmados többséggel választottak meg. A módszer nem túl bonyolult, de meglehetősen álságos. A jómódúaknak újabb lehetőséget biztosítanak a gazdagodáshoz, a szegényeknek meg a populista szólamok és a közmunkaprogram marad. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Kinek a sámán, kinek a sámánné.”

Úgy tűnik, hatott a néppárti intő, és egyelőre jegeli Soros György arcképét a Fidesz az uniós választási kampányban. Van azért migránsozás az új plakáton is, de kicsit visszafogottabban, mint a korábbi időszakokban. A kormánypárt most a bevándorlás megállításáért indított harcot, noha úgy tudjuk, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben menekültkérdésben. Ennél komolyabb ellentmondás is található a nem túl szellemdús szövegben. Arra kéri ugyanis a választókat, hogy támogassák Orbán Viktor programját. Van tehát program azon kívül is, hogy folytatjuk?

Fotó: Szegedi Kattintós

Aláírásgyűjtés, az ellenzék szidalmazása, sorosozás, migránsozás, aggódás a keresztény Európáért. Körülbelül így lehetne néhány fő elem felvillantásával leírni a Fidesz legújabb választási kampányát. Első látásra nem sokban különbözik az EP-választásra való felkészülés az egy évvel ezelőtti országgyűlési kampánytól, ám van egy-két lényeges változás. A kormánypárt neve például már teljesen háttérbe szorul a plakátokon, és ma már nem a Fidesz programjáról, hanem egyenesen Orbán Viktor kinyilatkoztatásáról kell véleményt mondaniuk a polgároknak.

Kétségtelen, hogy a kormányfő április elején meghirdette azt a 7 pontot, melyet akár nevezhetnénk választási programnak is, de Kéri Lászlóval szólva ez a hívek számára aláírásra szétküldött szöveg elég szánalmas, politikai irányelveknek pedig elég vékonyka. Anélkül, hogy részleteznénk e politikai kiáltvány pontjait, meg kell állapítanunk, hogy mindegyik a bevándorlás témaköréhez kapcsolódik. De nem kicsit, nagyon! Orbán azt üzeni a magyar választóknak, hogy az Európai Unióban nincs más megvitatni való téma, nincsenek egyéb területek, melyek mentén a különböző politikai irányzatok kifejthetnék a kampányban a véleményüket.

Jelenleg nincs kötelező kvóta ugyanis az EU-ban, Magyarország mégis több tízezer embernek adott már menekültstátuszt az utóbbi években.

Pedig a bevándorlás kérdése csak egy a sok közös ügy közül, melyekről jó lenne már a kampányban karakteres véleményeket hallani. Erre valók az ellenzéki pártok – mondhatnánk automatikusan, igen ám, de ez Magyarország, ahol a Fidesz brutális médiatúlsúlyának köszönhetően uralja a közbeszédet. A kormánypárt ezért duplán bünteti a magyar polgárokat, hiszen amennyiben az ellenzék kampánytémává tenné a környezetvédelem, a korrupció, a közös adóügyek, az uniós bíróság ügyeit, akkor csakis egymással tudnának vitázni, mert ezekbe a témákba a Fidesz soha nem fog beszállni.

Fotó: Szegedi Kattintós

Még nem beszéltünk arról sem, hogy a 7 pont olyan hajmeresztő hazugságokra épül, mint például, hogy az EU-ban hátrányosan különböztetik meg a keresztényeket. A sok hülyeség közül emeljünk ki még kettőt: Az egyik, hogy a migráció kezelését el kell venni Brüsszeltől, és oda kell adni a tagállamoknak. Nos, épp Orbán egyik populista kebelbarátja, Matteo Salvini borulna ki legjobban attól, ha az EU magára hagyná Olaszországot, és nem venne le terheket a tengeri útvonalak metszéspontjában lévő tagországról. A másik böszmeség, hogy senkit se kötelezzenek menekültek befogadására. Jelenleg nincs kötelező kvóta ugyanis az EU-ban, Magyarország mégis több tízezer embernek adott már menekültstátuszt az utóbbi években.

Persze, a Fidesz szavazó attól Fidesz szavazó, hogy aláír bármilyen papírt, amit narancssárga dzsekis aktivisták tolnak elé, és ott látja rajta Orbán Viktor arcképét és aláírást. Nem csoda, ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unió egyik legnagyobb álhírgyártójának nevezte a magyar miniszterelnököt. Be is lengette, hogy az EU nem fogja tétlenül nézni, hogy hazugságokkal kampányoljanak populista politikai erők. Nagyon kíváncsivá tett bennünket a néppártiak luxemburgi politikusa, hiszen nehezen tudnánk elképzelni bármelyik fideszes potentátot, hogy kiáll vitázni ellenzéki politikusokkal, legyenek azok hazaiak vagy külföldiek.

Fotó: Magyar Narancs

A vélemények ütköztetése ugyanis veszélyes egy olyan párt számára, amelyik egy 7 pontból álló hazugságcsomag népszerűsítésével próbálja elhitetni magáról, hogy kedvenc témáján kívül bármi másról van véleménye. Egy vitában ugyanis szét lehetne cincálni azokat az állításokat, melyeket a Fidesz több százezer hívének az aláírása sem fog igazzá tenni, ugyanakkor el kéne mondaniuk más ügyekben is a véleményüket, ám amíg Orbán Viktor nem ad ki központi direktívákat ezekről, egyetlen kormánypárti politikus sem fog megnyilatkozni az unió közösségét foglalkoztató egyéb témákról. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindig várd meg, hogy a törzsfőnök elmondja a véleményét, utána neked nincs más dolgod, mint csatlakoznod az előtted szólóhoz.”