Régóta pusmognak arról az érintettek, hogy az állam rátenné a kezét a közétkeztetésre is. Meg sem lepődünk azon, hogy a turisztika után újabb zsíros falat után nézett Orbán Viktor kormánya. Amíg a központi kommunikációs gépezet a menekültekkel riogat, a háttérben akár meg is történhet az újabb államosítás, hogy utána a kormányzópárthoz közel álló érdekcsoportokhoz szervezzék ki azt. Elképzelhető esetleg olyan forgatókönyv is, mint amilyet a trafikok újraosztásánál tapasztaltunk, vagyis az állam csak irányítja a piac átrendezését. Ez a folyamat azonban rendkívül káros a nemzetgazdaságra és a jogállamra nézve is. Íme, érveink az újabb államosítások ellen:

Fotó: erdinapsugar.hu

1. Szinte kiveri minden gazdasági elemző szemét az a tény, hogy Magyarországon azért nem tud beindulni tartósan a növekedés, mert a kis- és középvállalkozások iszonyú hendikeppel küzdenek a hazai piacon. Egyrészt a kormány csak szavakban ostorozza a multikat, hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel elsősorban a piac nagy foglalkoztatóit segíti, másrészt szinte semmi koncepció nem rajzolódik ki arra, hogyan lehetne megerősíteni a hazai kkv szektort. Míg a kormány partnerségi szerződéseket kötött olyan multikkal, mint a Coca Cola vagy a Tesco, addig a kicsiket iszonyú adóterhekkel sújtja. És hogy miért érv ez az államosításokkal szemben? Mert az állam a központosítással éppen az elől a szféra elől szívja el a levegőt, melynek egyetlen esélye a szabad piac. Ezek a vállalkozások most nem csak a nagy autógyárakat szolgálják ki, de például a közétkeztetésben érdekelt cégeket is, és amennyiben ezt a szektort is magához vonja az állam, csak a „csókosok” maradhatnak meg a piacon beszállítóként.

2. A gyengécske középosztály komoly gondot okoz már most is a magyar gazdaságnak, ám az újabb államosítások tovább rontják ennek a labilis alapokon álló társadalmi rétegnek esélyeit. Gondoljunk csak a trafikjaiktól megfosztott kereskedőkre, akik vagy kerestek maguknak más vállalkozást, vagy maradtak alkalmazottként az új (általában fideszes) tulajdonos boltjában, esetleg azóta is munkanélküliek. Az államosítás a szocializmus idején is a magánszektort, a vállalkozásokat gyengítette, és ez most sincs másként. Jó példa erre az egyre nagyobb botrányt kavaró "nemzeti kuka-gate"

3. Ám a Fidesz önmaga alatt is vágja a fát, ha tovább erőlteti az államosításokat, hiszen a nagy cégek jelentős profitot termelnek, ugyanakkor nagy adófizetői az államnak, és amikor az állam átveszi ezeket, akkor lényegében önmagát sarcolja. Vagyis a bankok, a multik, energiaszolgáltatók csak addig jó fejőstehenek, amíg magántulajdonosaik vannak. Talán rájöttek erre már az illetékes minisztériumokban, mert egyelőre elhalasztották a nagy áramszolgáltatók visszavásárlását. Bizonyára szólt valaki, hogy komoly lyukat ütne a költségvetésen, ha államosítanák ezeket a cégeket, hiszen akkor a rezsicsökkentés költségeit is magára kellene vállalnia az új tulajdonosnak, így viszont csak be kell szedni. Ha a kormány levágná az összes aranytojást tojó tyúkját, akkor hiába adná utána tovább a kormánypárthoz köthető vállalkozóknak, őket nem sarcolhatnák úgy, mint a külföldi tulajdonosokat, mert fellázadnának az új urak, akár Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán korábban.

4. Az államosítás kifejezetten káros a piacra, a szabad versenyre nézve, és egy rossz magyar beidegződésre épít, melyet röviden úgy fogalmazhatnánk meg: a legtöbb polgár szerint az állam a legjobb tulajdonos. Nos, ennek legfőbb cáfolata a szocialista gazdaság összeomlása volt, ám ennek már közel 30 éve, így még mindig eleven rögeszmeként fertőzi a gondolkodásunkat a paternalista állam ideája. Lázár János ugyanakkor még rá is tesz erre a hazugságra egy lapáttal, amikor a profitról úgy beszél, mintha az az ördög műve lenne. A profit a kapitalista gazdaság alapja ugyanis, amely amellett, hogy a tulajdonosoknak hasznot hoz, új munkahelyeket teremt, és ebből fizetnek be a költségvetésbe a cégek olyan adókat és járulékokat, melyek működtetik az államot. Ha az lenne a cél, hogy a magyar cégek ne termeljenek profitot, akkor Mészáros Lőrinc nem vásárolna magának cégeket, Garancsi István nem bővítené a vállalkozásait, Csányi Sándor pedig szabadulna minden érdekeltségétől. A profit az a mozgatóerő, amely nélkül a gazdaságunk pillanatok alatt az észak-koreai szintre süllyedne, és még a kínaiak körberöhögnének bennünket, hogy túl komolyan vesszük a marxista politikai gazdaságtan tételeit.

Fotó: nosalty.hu

5. És végül nagyon fontos, hogy mit üzen az állam az állampolgárainak és a piac szereplőinek az erőltetett államosítással. A külföldön dolgozó félmillió magyart biztos nem lehet hazacsábítani államosított cégek munkalehetőségeivel és fizetéseivel. Tetszik, nem tetszik, a magyar gazdaság az elmúlt negyedszázad alatt megteremtette a versenyalapú piacgazdaság alapjait, és az nem járja, hogy az állam protekcionista gazdaságpolitikája segítségével csakis saját oligarchái profitáljanak ebből. Ez a szándék arra is rámutat, hogy az államosítás nem gazdasági, hanem csakis politikai szempontok figyelembevételével zajlik, ami nagyon rosszat tesz a gazdaságunk teljesítőképességének. Ha a költségvetésbe nem öntenék az uniós forrásokat, sokkal karakteresebben kirajzolódnának a problémák, ám az államosítás a kormány számára elsősorban arra jó, hogy ezekből a forrásokból minél többet kicsorgasson a sajátjainak az állam közreműködésével. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha törzsfőnök új tomahawkkal akar megajándékozni, az annak a jele, hogy valamit kérni szeretne tőled.”      

A Fidesz 2010 óta nem csinált mást, minthogy kettéválasztotta a valóságot és a kommunikációs teret úgy, ahogy annak idején Mózes tette a Vörös-tengerrel. Habony Árpád ettől még nem Mózes, a Fidesz pedig nem az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép, ám, ahogy Uri Geller mondaná: Mukodik! Nem kellett hozzá nagy varázslat, csak olyan egyszerű, mindenki által közérthető szavakat kellett bedobnia a köztudatba, mint rezsicsökkentés, nokiás doboz, bukott baloldal. Egy darabig működik is a dolog, ám mi van, ha ugyanezt a fegyvert ellenük fordítják, akár a törökök a magyar ágyúkat a mohácsi csatában. Lássunk három ilyen kommunikációs mozsárágyút:

  Kép: NÉGYmadár

Elszámoltatás: Nem újdonság ez a jelszó, hiszen, a jelenlegi ellenzék és a kormány már korábban is használta, ám ez egy olyan népszerű és hatásos fegyver most, hogy akár minden nap el lehet sütni. A Fidesz ugyanis úszik korrupciógyanús ügyekben, a legfrissebb felmérések szerint a lakosság döntő többsége tökéletesen tisztában van azzal, hogy nagyban megy a közvagyon lenyúlása, és ha az ellenzék nem ígéri meg minden nap azt, hogy véget vet ennek, akkor teljes apátia jellemzi majd a választópolgárokat, és 2018-ban el sem mennek szavazni. Ez pedig a Fidesz malmára hajtja a vizet, hiszen a kormánypárt az egyetlen, amely rendelkezik másfél millió tántoríthatatlan szavazóval. Ha egy (papíron) 10 milliós országban ennyi szavazattal választást lehet nyerni, az szégyen lesz a magyar demokráciára.

Az elszámoltatás egyébként lassan a világon mindenhol aktuálisabb jelszó lesz mindennél. Örményországtól Brazílián és Albánián át Törökországig mindenhol élethalálharcot vívnak egymással a korrupció haszonélvezői és üldözői, ám úgy tűnik Magyarországon ez előbbiek állnak nyerésre. Mivel iparszerűen megy a korrupciógyanús ügyek „elsikálása”, csak abban bízhatunk, a lakosság nyomása legalább arra elegendő lesz, hogy néhány csontot dobjanak elénk kormányoldalról. Ha Orbán Viktor beáldozná néhány emberét, az azt jelentené, legalább a látszatra ad, ugyanis azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a főkolomposoknak még ebben a parlamenti ciklusban akár a hajuk szála is görbülhet. A Fidesz nagyon ügyesen használta ezt a fogalmat  banki elszámoltatás esetében, önmaga elszámoltatása esetén azonban már kerüli ezt a szót, mint ördög a tömjénfüstöt.

Szolidaritás: Kétségtelen, a Fidesz már eléggé lejáratta ezt a szót a 2010-es választási kampányban, aztán – miután konstatálta, hogy megszerezte a kétharmadot – szépen el is felejtette ezt az ígéretet. A szolidaritás hiába viselte egy ellenzéki mozgalom nevét, nem igazán tudott a rendszer ellen küzdők vezérszavává válni, pedig rendkívül nagy mozgósító ereje van. Az Orbán-rendszer ugyanis sok mindennel jellemezhető, de, hogy szolidáris lenne a különböző társadalmi csoportok felé, nehéz lenne ráfogni. Ha csak a saját köreiket nem említjük, akik felé igen erősen szolidáris a kormány és a jegybanki alapítványok.

A szolidaritás a politikai nepotizmus, a gazdasági protekcionizmus ellen igen jó ellenszer lenne, reményt nyújtana a lesüllyedő társadalmi rétegeknek, a csak szavakban megmentett devizahiteleseknek. A szolidaritás ugyanakkor kiválóan köthető az elszámoltatás jelszavához, hiszen abban a társadalomban, ahol a kapzsi politikusokat megbüntetik, a korrupció kárvallottjai felértékelődnek. Nem kell tehát félni attól, hogy túlságosan lejáratott ez a szó, a társadalmi szolidaritás mindig zene lesz azok füleinek, akiket mélyen megvet a hatalom, és csak kommunikációs trükkökkel igyekszik elhitetni velük, hogy bármit is számítanak a kormánynak.

Fotó: delzalapress.hu

Munkahelyteremtés. Bármilyen megdöbbentő, a magyar viszonyokat legjobban az jellemzi, hogy egyszerre van jelen a munkaerő hiánya és a munkanélküliség. Hosszasan lehetne sorolni az okokat, melyek ide vezettek, ám az tény, hogy az a körülbelül félmillió, többségében fiatal és képzett szakember, akik külföldön vállaltak munkát. most nagyon hiányzik most a munkaerőpiacról, ugyanakkor a parasztvakításnak is gyenge közmunkaprogram nem tudja elfeledtetni velünk, hogy több százezer embernek nincs normális megélhetést biztosító munkája hazánkban.

Ennél is nagyobb baj, hogy ezeket az állapotokat konzerválja, és részben rontja az, hogy mesterségesen alacsonyan tartják a béreket az országban, így kifelé sokan mennek, befelé pedig akkor sem jönnének, ha éppen nem a bevándorlók ellen kampányolna a kormány. Valódi munkahelyek, valódi befektetések, valódi gazdasági teljesítmény nélkül azonban nem lesznek európai szintű munkabérek sem, így a lakosság nem költ eleget, a belső piac nem bővül megfelelő mértékben, így az adóbevételek sem elegendőek. Épp ezért hatalmasak az államnak fizetendő járulékok, és ezért kénytelenek a munkabéreken spórolni a vállalkozások. A probléma tehát generális, ám annyit mindenképpen megért belőle a magyar polgár, hogy valódi munkahelyek nélkül tovább gyengül az ország gazdasági ereje. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem adsz eleget adni a lovadnak, ne csodálkozz, hogy menekülés közben még a sziúk sánta gebéi is beérnek.”

Elképzelhető, hogy a magyar alvilág elkezdte ásni az Orbán-rendszer sírját. A politikusok azt szeretnék, ha minden letartóztatott alvilági figura mellé lehetne mellékelni egy használati utasítást, amely valahogy így szólna: Kihallgatás esetén ezekről és ezekről a témákról ne faggassák, mert csúnya dolgokat fog mondani. Vizoviczki László, az egykor szebb napokat megélt diszkókirály most kicsit ráijesztett Rogán Antalra, majd Kubatov Gáborra, és hipp-hopp, máris kicsengette a 250 milliós óvadékot. Az ügy ezzel nincs lezárva, hiszen egyre valószínűbb, hogy Vizoviczkinek sok ütőkártyája van még kormánypárti politikusok ellen.

Fotó: nol.hu

Rogán Antalnak és Kubatov Gábornak nyilván többször csengett mostanában a fülébe Salamon Béla örök klasszikusa: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni.” Előbb Portik Tamás kezdte el pedzegetni Rogán Antal egykori belvárosi polgármester, jelenlegi propagandaminiszter érintettségét korábbi önkormányzati ingatlanbizniszekben, most pedig Vizoviczki Lászlóról (alias Vizo) derült ki, hogy finoman fenyegető segélykérő levelet fogalmazott meg Kubatov Gábor számára, emlékeztetve a pártigazgatót arra, hogy korábban mennyi szívességet tett a Fidesznek.

Tény, hogy az alvilág nem úgy politizál, ahogy azt Marika néniéknél szokás. Maffiózóéknál ugyanis a pénznek nincs szaga, az információ pedig cserealap, sőt biztosíték arra, hogy kormányoktól függetlenül uralhatják a birodalmukat, melyben különböző illegális tevékenységek révén gazdagodhatnak. A politika és az alvilág nem csak nálunk kötődik ezért össze ezer szállal, a világon mindenütt vannak lefizetett hivatalnokok, rendőrök és mohó politikusok, akiknek leginkább a kenőpénzek eltüntetése a legnagyobb gondjuk, amikor eljön a vagyonnyilatkozatok beadásának határideje.

Kétségtelen, ő a Fidesz pártigazgatója, és mint ilyennek, meg kell oldania kellemetlen ügyeket is, ám megint rosszul nyúlt a témához.

Ha csak egy pillanatra belelátnánk a kártyák mögé, elborzadnánk, mennyi pénz mozog a legális és az úgynevezett illegális szféra között, és ha véletlenül valakinek a tyúkszemére lép olykor egy-egy politikus vagy alvilági figura, milyen kemény alkudozás indul meg a háttérben, hogy az illető megússza a felelősségre vonást. Nyugodjunk hát meg, soha nem fogjuk megtudni, hogy Kubatov Gáborból milyen reakciót váltott ki Vizoviczki segítségkérő levele. Elképzelhető, hogy valóban leadta a rendőrségen, ahogy állítja, de előbb valószínűleg értesítette a kérésről a főnökeit.

Egyébként Vizoviczki reakciója kísértetiesen hasonlít Tarsoly Csabáéra, aki a Quaestor összeomlása előtt néhány nappal is biztos volt abban, hogy Orbán Viktor kirántja a kakiból. Nem azon gondolkodunk el ilyenkor, miért hiszik rendületlenül ezek a kétes figurák, hogy a politikusok megmentik őket (pedig ez lenne a logikus), hanem jó magyar szokás szerint azon lamentálunk, miért rúgták ki a sámlit egykori kegyenceik alól Magyarország jelenlegi urai?

Kinek állt érdekében Tarsoly esetében azt mondani, hogy inkább vállaljuk a botrányt, de ebből most már tényleg elég, vagy a valószínűleg jól tejelő Vizoviczkire miért csapott le a rendőrség 2012 közepén? Ha hinnénk a jogállam működésében, fel sem tételeznénk, hogy belső érdekellentétek, kívülről alig érzékelhető hatalmi harc áll Tarsoly, Portik Tamás és Vizoviczki eltakarítása mögött. Ám a Simicska Lajossal és Spéder Zoltánnal történtek után tudjuk, hogy mindent az a konc mozgat, amiről nekünk tudatlanságban tartott állampolgároknak halvány dunsztunk sincs.

Kubatov Gábor most annyiban volt formabontó a korábbi fideszes reakciókhoz képest, hogy szinte büszkén vállalta az ismeretséget Vizoviczkivel, igaz, ezt azzal magyarázta, hogy politikusként az a dolga, hogy emberekkel találkozzon. Ez azért volt ostobaság részéről, mert a politikusnak épp arra kell ügyelnie (ha a becsületesség látszatát fenn akarja tartani), hogy csak makulátlan múlttal és jelennel bíró politikusok és polgárok köreiben forduljon meg. Kubatov szereptévesztésére nem először látunk bizonyítékokat, hiszen annak idején valószínűleg ő adott utasítást a Fradi kemény magjához köthető kopaszoknak, hogy védjék Erdősinét, illetve tartsák távol a regisztrációtól Nyakó István MSZP-s politikust, amikor népszavazást akart kezdeményezni a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

Abból nagy botrány és csúfos kudarc lett, Kubatovot pedig hetekig nem lehetett elérni, ám úgy tűnik Orbán Viktor megbocsátott neki. Most azzal, hogy lényegében elismerte a kapcsolatot Vizoviczkivel, megint zavaros vizekre tévedt. Kétségtelen, ő a Fidesz pártigazgatója, és mint ilyennek, meg kell oldania kellemetlen ügyeket is, ám megint rosszul nyúlt a témához. Attól ugyanis, hogy ő csak egy óvodai ünnepségen ücsörgött Vizoviczki mellett, még senki sem fogja elhinni róla, hogy az ovisok spenótfőzelékéről cseréltek eszmét.  

Fotó: alfahir.hu

Kubatovnak nyilván meg kéne tanulnia, hogyan kezelje a néhai diszkókirályt, ám ellentmondásokba keveredett. Amíg Rogán Antal azzal rúgja le magáról Portik és Vizoviczki vádjait, hogy bűnözők vallomásaira nem hajlandó reagálni, addig ő politikusi mivoltára hivatkozva a Fradi biztonsági problémáiról tárgyal ez utóbbival. Előbb azt állította, hogy alig volt kapcsolatuk, majd kiderült, hogy több ügyben is egyeztettek. Mintha semmi koncepciója nem lenne az ilyen esetekre a kommunikációs zseniként számon tartott pártigazgatónak. Olyan ez, mint a vég kezdete. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minél mélyebben hatolsz be a hazugságok erdejébe, annál több esélyt adsz a leopárdnak, hogy lesből rád támadjon.”   

Hála az Index kampányplakát-generátorának, ma már mindenki ereje, ideje és fantáziája mértéke szerint segítheti Habony Árpád és kommunikációs csipetcsapata áldozatos munkáját, melyet hazánk felvirágoztatása érdekében végeznek. A Szegedi Kattintós sem volt rest, mindjárt húsz pályamunkával ostromoljuk a nagy kommunikátort, válasszon belőlük kedve szerint. Ha esetleg feltűnik ezekből néhány az utcákon óriásplakát formájában, biztosíthatjuk Rogán Antal propagandaminisztert, nem fogjuk jogdíjjal terhelni az amúgy is szűkös költségvetését. No, akkor csapjunk is bele:     

Máris Orbán Viktor Donald Trump felé tett gesztusát monitorozza a Fidesz, hiszen a magyar miniszterelnök tusványosi beszédének fogadtatásáról faggatták egy telefonos közvélemény-kutató cég munkatársai a magyar polgárokat. A felmérés többek között azt a kérdést járta körül, hogy a világ meghatározó politikusai közül kik szimpatikusak a magyarok számára. A választékban ott volt Vlagyimir Putyin és Donald Trump is. Ezt is megértük!

              Kép: NÉGYmadár

Jövő év elejétől szabad lesz Barack Obama, így akár el is indulhatna a magyar miniszterelnöki székért valamelyik honi párt jelöltjeként. Ugye, elég valószínűtlennek tűnik ez az eshetőség, mert egyrészt Obama most a világ legbefolyásosabb politikusa, akinek a magyar miniszterelnökség akkora zuhanás lenne, mint a Bajnokok Ligájából a magyar megye kettőbe szerződni, ugyanakkor a magyar választóknak jelenleg nem igazán egy afroamerikai elnök lenne az ideális jelöltjük. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Ettől még nem biztos, hogy Donald Trump - aki az ellenlábas republikánusok jelöltje - elnyerné a magyarok szimpátiáját. A Fidesz szokásos forgatókönyve szerint máris megszondáztatta a népet arról, mit szól Orbán Viktor látványos gesztusához, melyet Donald Trump felé tett az erdélyi szabadegyetemen megtartott beszédében. Mint emlékezetes, szombaton Tusnádfürdőn nyíltan szövetséget ajánlott a republikánus elnökjelöltnek. Ezzel igen nagy kockázatot vállalt, hiszen komoly politikai vezető a nyugati világból még nem állt be a médiabohócként induló, de populista szólamaival egyre népszerűbbé váló Trump mögé, ugyanakkor a republikánusok egy része is fanyalog saját jelöltje kardcsörtető retorikáját hallva.

Nem kell tehát már sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, a magyar választó elhiszi-e Orbán Viktornak, hogy Trump egy jó srác, csak a csúnya liberális sajtó igyekszik őt úgy beállítani, mint egy populáris médiabohócot.

A kormánytól kapott megbízás alapján a közvélemény-kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a magyarok mennyire tartanak ki Orbán kerítésépítő, kirekesztő, félelemre építő politikája mellett. A Fidesz tudja, hogy a kerítéssel olyanok szimpátiáját is elnyerték, akik tulajdonképpen nem számítanak a törzsszavazóik közé, sőt azt is tudják, hogy a migránsozás nem csupán a jobbikos szavazók támogatását váltja ki, de sok baloldali szimpatizáns is azon a véleményen van, hogy Magyarország határait „légmentesen” le kell zárni.

Most azonban új elemként jelent meg a közvélekedést szondázó kérdések között, hogy mit szólnak a választók olyan politikusok ténykedéséhez, akik ellenzik Orbán kerítéspolitikáját. Megkérdezték ugyanis, milyen az emberek véleménye Angela Merkelről, Jean-Claude Junckerről vagy Barack Obamáról. Véleményt nyilváníthatott a válaszadó ugyanakkor Vlagyimir Putyinról és Donald Trumpról is. Főként a republikánus elnökjelölt személye érdekes, ugyanis eddig meglehetősen bulváros hírek jelentek meg az ingatlanbefektetésekben utazó multimilliomosról, ám Orbán dörgölőzése akár meg is változtathatja a magyarokban kialakult képet Trumpról.

Fotó: vanityfair.com

Ha a válaszadók többsége pozitívan nyilatkozik finoman szólva is érdekes frizurát viselő republikánus jelöltről, akkor Orbán tovább „promotálja” Trumpot, ha azonban értetlenkedve viszonyulnak a magyar miniszterelnök gesztusához, a Fidesz kommunikációs teréből kikerül az elnökjelölt személye. Nem kell tehát már sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, a magyar választó elhiszi-e Orbán Viktornak, hogy Trump egy jó srác, csak a csúnya liberális sajtó igyekszik őt úgy beállítani, mint egy populáris médiabohócot. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy neked van a legszebb harci díszed, még nem biztos, hogy te vagy a legalkalmasabb a dakoták vezetésére.”  

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort hívták már Tusványosnak, Posványosnak, de most új elnevezést kell ízlelgetnünk. A Donald Trump amerikai elnökjelöltnek tett orbáni gesztus után méltán nevezhetjük a kis erdélyi fürdővárost egy darabig Trumpványosnak. A magyar miniszterelnök éves szokásos keménykedése ezúttal odáig ment, hogy maga is kissé megrémült mondandója következményeitől, ám a meghatározó európai vezetők már rég beárazták Orbán Viktor szélsőjobbos kirohanásait.

Fotó: 24.hu

Régóta sejteni lehetett, hogy Donald Trump és Orbán Viktor előbb-utóbb egymásra fognak találni, hiszen a republikánus elnökjelölt retorikája olyannyira hasonlít a magyar miniszterelnökére, hogy felmerül a gyanú, talán ő is Arthur J. Finkelsteintől kapja a tanácsokat. Az amerikai kommunikációs guru amúgy is a republikánusok választási tanácsadója, és most, hogy Trump hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé avanzsált, adódik a lehetőség, hogy Finkelsteinen keresztül szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat.

Talán egy hónapja is tréfadolognak vettük volna, ha a politikában járatlan, ugyanakkor a médiában legtöbbször bohócként viselkedő Trump felé nyújt baráti jobbot Orbán Viktor. Ő maga is előre jelezte beszédében, hogy nehéz döntés volt egy eddig a legtöbb meghatározó politikai szereplő által pojácának tartott elnökjelölt felé gesztust tennie. Miután azonban a republikánus konvenció nem gördített akadályt Trump jelöltsége elé, Orbán is komolyan vette a lehetőségét annak, hogy az ingatlanmágnás hozhat valamennyit neki a konyhára.      

Orbán azoknak az európai vezetőknek a székébe akar beülni, akik szeretnék megvédeni az egységet a közösségen belül, és akik komolyan veszik az emberi és demokratikus jogokat a kontinensen és azon kívül is.   

Orbán persze Trump menekültekkel kapcsolatos kijelentéseire koncentrál (most nem is igazán érdekli más), ami persze megtévesztő. a republikánus jelölt ugyanis radikális folytatója a Reagan-Bush vonalnak, ami a köznyelvre lefordítva annyit jelent, hogy az Egyesült Államok sokkal keményebben, sokkal nyíltabban fogja érvényesíteni az akaratát, mint ahogy a Clinton-Obama demokrata irányzat tette. Ez annyit tesz, hogy ha a papíron szövetségesnek számító Magyarország szembe megy az USA érdekeivel, nem a színfalak mögött fognak alkudozni velünk, és nem hat magas rangú kormányzati tisztségviselőt fognak kitiltani az országból, hanem a teljes magyar kormányt.

Orbán Viktor jól tenné, ha ódzkodna Donald Trump pajzsra emelésétől, ugyanis azzal, hogy menekültügyben hasonlóan radikális álláspontot képvisel, mint ő, még nem biztos, hogy a barátja lesz, ha beleül az elnöki székbe. Arról nem is beszélve, hogy még messzebbre rúgta a pöttyöst Hillary Clintonnál, mint korábban, és ha számítása nem jön be, és a demokrata elnökjelölt lesz a befutó, Orbánt a közép-ázsiai posztszovjet diktátorokkal egy szinten kezelik majd a Fehér Házban.

Fotó:amerikaanalys.se

A magyar miniszterelnök szokásához híven hazardírozott a szabadegyetemen, vagyis ismét rátett egy lapáttal eddigi radikális retorikájára. Most már bizonyos, hogy egy olyan európai vezető szerepében tetszeleg, aki nemzetközi szintre szeretné emelni a politikai populizmust, és csak olyan ügyekben hajlandó megnyilvánulni, melyek népszerűséget hoznak számára. Úgy tesz, mintha a visegrádi országok gazdasága határozná meg az unió teljesítményét, holott a kohéziós alapok nélkül ezek az országok legjobb esetben is helyben topognának.

A saját szája íze szerint magyarázza a Brexitet, és az uniós vezetést teszi felelőssé a britek döntéséért, holott a tények az Egyesült Királyság politikai elitjének kudarcáról árulkodnak, és a történtek felértékelték az EU-s tagságot a kontinensen és a szigetországban egyaránt. Orbán azoknak az európai vezetőknek a székébe akar beülni, akik szeretnék megvédeni az egységet a közösségen belül, és akik komolyan veszik az emberi és demokratikus jogokat a kontinensen és azon kívül is.

A Trumpnak tett gesztus arról árulkodik, hogy Orbán Viktor az ördöggel is hajlandó cimborálni annak érdekében, hogy a jelenlegi szolidáris, liberális Európai Uniót a saját íze szerint alakíthassa át sok kicsi és nagy nemzetállam laza szövetségévé. Olyan értelmezhetetlen kijelentésekkel próbál humánus vezetőként tetszelegni, mely szerint különbséget kell tenni migráns és migráció között. Az előzőt megértjük, az utóbbi viszont megöl bennünket. Orbán nem filozófus alkat, így nem tulajdonít különösebb jelentőséget az oksági összefüggéseknek. Tudja, hogy a szavazói 90 százaléka sem ad ilyen kicsire, ezért ezekkel az ellentmondásokkal nem foglalkozik, ugyanakkor így igyekszik elhelyezni egy szépségtapaszt finoman szólva sem humánus világképén.

Fotó: 24.hu

Azt állítja, hogy a válságban lévő Európában Magyarország a kiszámíthatóság és fejlődés kis szigete, holott félmillió honfitársunk már a lábával szavazott arra, hogy nem kér Orbán rendszeréből. Nem Ukrajna vagy Oroszország, esetleg az Orbán által istenített Törökország felé vették az irányt, hanem a liberális demokrácia erős bástyái, Nagy-Britannia, Németország, Hollandia vagy Dánia felé. Valószínűleg Trump sajtósai megemlítik a magyar miniszterelnök tusványosi beszédét az elnökjelöltnek, aki majd érdeklődve visszakérdez, hogy hol is van az a Magyarország. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A gazella nagyot tud ugrani, mégsem lesz belőle amerikai elnök.”  

A kvótanépszavazás kampánya jó ürügy lesz arra, hogy kormány ismét háttérbe szorítson olyan témákat, melyek megoldása fontosabb lenne minden eddiginél a következő kormányzati ciklusban. Itt nem egyszerűen az oktatás vagy az egészségügy agóniájáról van szó, hanem egy generális problémáról, amit úgy fogalmazhatnánk meg legegyszerűbben, hogy Magyarország szellemi és fizikai kiüresedése. Ennek legfőbb oka, hogy lassan minden ország vonzóbb célpont a magyarok számára, mint a saját hazájuk. Ráadásul, ez nem a nemzeti elkötelezettség hiányából, hanem a fizetések megalázó mértékéből következik.

Fotó: hirek.ma

Bármi is lesz az október 2-i népszavazás végeredménye, a rendszerváltás utáni Magyarország eljut egy olyan mélypontra, melyből nagyon nehéz lesz kikapaszkodnia. Lényegében mindegy, hogy a kormánynak sikerül-e négymillió embert az urnákhoz csábítania félrevezető információkkal és kőkemény rasszista kampánnyal, Orbán Viktor azt a célját mindenképpen eléri, hogy a hazánkat sújtó legfontosabb kérdések továbbra is maradjanak a háttérben, az ellenzéki, és/vagy értelmiségi körökön kívül szinte senki se beszéljen azokról az égetően fontos ügyekről, melyek jóval fontosabbak, minthogy letelepedhet-e Magyarországon ezer, netán kétezer menekült.

Pedig ezek az ügyek már a kormányt is cselekvésre sarkallják, ugyanis egyértelmű, hogy két, látszólag egymásnak ellentmondó folyamat rombolja az ország gazdasági esélyeit. Az egyik a jelentős munkanélküliség (a közmunkások is ide értendők), illetve az egyre kínzóbb munkaerőhiány. Lázár János, a kormány második embereként rendkívül egyszerűen, ám hazug módon igyekezett feloldani ezt az ellentmondást: majd a közmunkások és munkanélküliek segítenek a képzett munkaerő után kutakodó cégeknek. Nos, ez talán igaz lenne, ha a 19. század második felében lennénk, amikor a nagy folyószabályozásokhoz kerestek kubikusokat az állami megbízást teljesítő cégek. Ma azonban nem elsősorban az emberi erőre, hanem a szakértelemre áhítoznak a a vállalkozások, és ebből bizony hiány mutatkozik.

Van azonban ennél nagyobb gond is: Magyarországon olyan alacsonyak a bérek, hogy a szakképzett, elsősorban fiatal munkavállalók elhagyják az országot, külföldről pedig még a szomszédos országokból sem jönnek ide akár magyarul beszélő és - Varga Mihály megfogalmazásával élve – kulturálisan integrálható tömegek, így merülhetett fel az a magyar kormánytól rendkívül szokatlan ötlet, hogy néhány tízezer munkavállalót importáljunk távolabbi régiókból. Persze, konkrétumok nem hangoztak el, mert a vérszomjas liberális sajtó azonnal darabokra szedné az idegenek ellen uszító hivatalos álláspontot.

A gond tehát az, hogy Magyarországon a vékonyka gazdasági növekedésből nem részesülnek a munkavállalók, sőt, a bérek alacsonyan tartásával tudnak nyereségesek maradni a multik és a hazai cégek, és csak így biztosított az az adóbefizetés, amelyből a kormány által is elismerten túlméretezett közszférát el tudják tartani. Mellékesen a közszféra legtöbb szegmensében sincsenek megfelelően magas bérek, így lényegében szinte mindegy, hogy az állami vagy a magánszférában vállal munkát valaki. Egyedül a budapesti bérek közelítik meg az európai átlagot, no és a Dunántúl bizonyos régióiban, ami ékes bizonyítéka annak, hogy szociális erővonalak mentén területileg is kezd kettéhasadni az ország.

Fotó: hvg.hu

Ha nincsenek magasabb bérek, nem tudják feltölteni az üres állásokat, ha továbbra is éhbérért tartják rövid pórázon a közmunkásokat, és csak statisztikailag tüntetik el a munkanélküliséget, akkor hatalmas bajok keletkezhetnek az államháztartásban is. A szinte kimeríthetetlen uniós források egyik legfőbb veszélye, hogy a kormány el tudja titkolni a valós gazdasági helyzetet, és az ebből következő veszélyeket. Pedig a nagy állami osztogatások helyett sokkal fontosabb lenne stabilizálni a középosztály helyzetét, olyan adófizetői réteg kialakítására törekedni, amelynek befizetéseire akkor is számíthat a költségvetés, amikor az EU már nem önti a pénzt a keleti tagországokba.

A magyar kormány arra az ősi törvényszerűségre játszik rá, mely szerint a szegények és kiszolgáltatottak lelki világának jót tesz, ha belerúghatnak a náluk is szegényebb és kiszolgáltatottabb embertársaikba. A magyar átlagpolgár, ha nem is szegény, de jómódúnak semmiképpen sem mondható. Az ide érkező menekültek ugyan csak tranzitországnak tekintik hazánkat, arra mégis jók, hogy ezt a nem túl humánus hajlamunkat ellenük fordítsa a kormány. Amennyiben Magyarországon megközelítőleg annyit keresnének az emberek, mint Ausztriában, talán itt is szeretnének maradni, persze ez a veszély egyelőre nem fenyeget bennünket. A kormány legújabb menekültellenes plakátjait látva nosztalgiával gondolunk arra, amikor a magyarok munkájának elvételével riogattak bennünket a migránsáradat kapcsán. Bár lenne olyan jól megfizetett munkánk, melyet féltenünk kéne a menekültektől! Mert ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: "Ha teljesen magadba zuhansz, mert a sápadarcúak mindent elvettek tőled, keress egy olyan indiánt, aki nálad is szerencsétlenebb, és mindjárt jobb kedvre derülsz." 

Külső szemlélő számára követhetetlen, ám a történet szereplői közül sem lát mindenki tisztán a kormányzati struktúra átalakításával kapcsolatban. A hatalom csúcsán néhány ember dönti el, hogy kik maradhatnak a felszínen, kiket „kényszernyugdíjaznak”, és ki az, akire megadják a kilövési engedélyt a kormányzó párton belül. Sokan úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy Rogán Antal ebbe az utóbbi csoportba tagozódjon be, ám van másik forgatókönyv is. Az egész felfordulásnak ugyanis akár nyertese is lehet a kétes ügyiből kikecmeregni próbáló propagandaminiszter.

Fotó: civilhetes.hu

Nem tudni, hogy Rogán Antalnak mennyi köze volt két ismert alvilági figura lekapcsolásához, ám valószínűleg nem túl boldog attól, hogy a Vizoviczki László és Portik Tamás ügyében zajló bírósági eljárás éppen a kormányzati ciklus közepére esik. Most lehetne ugyanis jól helyezkedni, kikaparni a gesztenyét vagy mások szemét saját hatalma további növelése érdekében. A budapesti alvilág két figurája azonban nem kíméli a volt belvárosi polgármestert, így Juhász Péter feljelentései után két másik ügyben is magyarázkodni kényszerül.

Rogán ugyan próbálja lepattintani magáról azokat a vádakat, melyek szerint kenőpénzeket fogadott volna el kétes alakoktól, ám ismerve azt az életvitelt, mellyel talán csak barátja, Habony Árpád tud vetekedni, (és ami nehezen passzintható össze a vagyonnyilatkozataival) eléggé megalapozottnak látszik a gyanú, hogy a képviselői és polgármesteri fizetésén túl volt egyéb bevétele is. Rogán a másodgenerációs fideszesek egyik meghatározó figurájaként a hatalmat nem szégyelli, sőt olykor fő kormányzati ellenlábasát, Lázár Jánost lepipálva kérkedik is vele.

Adódik a feltételezés, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetéből Rogán lehet az első (és talán utolsó) figura, akit a miniszterelnök kénytelen lesz beáldozni az ellenzéki pártok és a közhangulat nyomására. Valószínűleg meg is tette volna ezt már, ha a Fideszen belül nem lenne alapvetés az a tétel, mely szerint a gyengeség jele, ha egy megtámadott kormánypárti politikust külső nyomásra a háttérbe szorítanak. Kétségtelen, hogy mostanában Rogánt kevesebbet szerepeltetik, Lázár János viszont csütörtökönként órákig fürdik a népszerűségben a Kormányinfónak nevezett kamuparádén.

Fotó: MTI

Mégse tegyünk le arról, hogy Rogán (Tetőterasz) Antal lesz a befutó a Lázárral folytatott versenyfutásban. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy Lázár bukik vagy nyer a kormányzati átalakításon, neki pedig mennyi vesztesége lesz abból, hogy a kínos ügyek miatt kénytelen „alámerülni” egy időre. Az, hogy most kimarad a könyöklésből, akár a hasznára is lehet, hiszen a 2018-as választások közeledtével nőni fog a propagandaminisztérium súlya a kormányzaton belül. Az is mellette szól, hogy őt Habony Árpád köti Orbán Viktorhoz, és mivel nagyon úgy tűnik, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó pozíciója megingathatatlan, Rogánt sem fogják félreállítani.

Azt se feledjük, hogy a mai Fideszben azok a közéleti celebek viszik a prímet, akik a politikai süketelés mellett magánéletükkel is felhívják magukra a figyelmet. Rogán (főként a felesége révén) azokon a magamutogató figurákon is túltesz, akik a megjelenésükkel igyekeznek ellensúlyozni szerény közéleti teljesítményüket, ezért eltüntetése igen nagy kavarodást okozna Fideszen innen és túl is. Tulajdonképpen Rogán nagyon ügyesen beépítette magát a bulvárvilágba is, így szinte meg sem lepődünk azon, hogy alvilági figurákkal is hírbe hozzák. Ő annak a szűknadrágos, pragmatikus, egyben gátlástalan politikusi generációnak a mintapéldánya, akire a jelenlegi fidelitaszosok felnéznek, így erősebb a pozíciója a párton belül, mint azt első ránézésre gondolnánk.

Fotó: 24.hu

Mivel azonban házon belül jóval többet tudnak róla, mint a bíróság vagy az ellenzék együttvéve, igen könnyen zsarolható is, ezért nem lennénk meglepve, ha Orbán Viktor sakkjátszmájában nem egy egyszerű gyalog szerepét töltené be. A miniszterelnök számára ugyanis ideális lenne a jövőben egy olyan helyettes, akit tökéletesen a markában tud tartani, ami jelenleg sem Lázár Jánosról sem Varga Mihályról nem mondható el. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha szorosan fogod a gyeplőt, nem száguld úgy a ló, de legalább arra megy, amerre te szeretnéd.”   

Úgy tűnik, Orbán Viktor szükségét érezte annak, hogy valódi választ adjon arra az eshetőségre, mely szerint 2018 után nem tarthatja meg kényelmes többségét a Parlamentben. Talán nem is az időközi választásokon elszenvedett vereségek aggasztják igazán, hanem azok a háttérben még csak készülődő konfliktusok, melyek tovább rombolhatják a kormányhoz hű szavazók morálját. Azzal, hogy Varga Mihályt és Lázár Jánost kiemelte az első vonalból, és tulajdonképpen közvetlen helyettessé tette meg őket, felkészült több variációra, miközben csökkentheti a kormányon belüli feszültségeket.

Fotó: nepszava.hu

Aligha a szenzációkeltés volt az elsődleges célja a legutóbbi Heti Válasz elemző cikkének, mely arról értekezett, hogy Orbán Viktor B tervvel készül a 2018-as választásokra. Nem mintha korábban nem lettek volna alternatív elképzelései, ám a Fideszt a vezér határozott stratégiája repítette a 2010-es kétharmados győzelemtől a mostani ingatag helyzetig, ami azt a látszatot keltette a választópolgárokban, hogy Orbán Viktor olyan győztes típus, aki minden körülmények között megtalálja az ideális megoldást..

Lényegében 2014-ben is megtette ezt, amikor olyan változtatásokat eszközölt a választási szabályokon, aminek következtében nem egészen 45 százalékos eredménnyel kétharmados többséget tudott kicsikarni a törvényhozásban, amit persze azóta elveszített. A sikerhez az is kellett, hogy a kampányban teljesen amortizálja az ellenzék egyetlen vezéralakját, Bajnai Gordont. Tudja, hogy 2018-as sikere is attól függ, hogy szét tudja-e forgácsolni az ellenzéki erőket a kampányban, illetve legalább meg tudja-e ismételni legalább a négy évvel korábbi eredményt.

Ennek legfőbb akadálya az lehet, hogy pártján belül már olyan nyíltan zajlik a közpénzek finoman szólva is gyanús eltüntetése, hogy a baloldaltól ódzkodó, illetve a Jobbikra semmilyen fazonigazítás után sem szavazó jobboldali szimpatizánsok akár otthon is maradhatnak 2018 tavaszán. Lényegében ez történt a vesztes időközi választásokon is, amikor a harcosan ellenzéki szavazók nagyon meg akarták büntetni a kormánypártot, a Fidesz hívei pedig a távolmaradásukkal jelezték, hogy nagyon nem tetszik nekik az, ami a közéletben zajlik manapság.

Orbán Viktor B terve most erre a helyzetre ad első ránézésre logikus választ. Lázár Jánost kemény megmondó emberként arra használja, hogy a Jobbik retorikájára is vevő kemény kormánypárti mag felé kommunikáljon, a szelídebb kijelentéseiről ismert, és olykor kifejezetten békülékeny retorikát folytató Varga Mihályt pedig felmutatja a baloldali ellenzék és a mérsékelt fideszes tábor felé. Orbán ezzel persze megfékezheti a Lázárral fasírtban lévő, korrupciógyanús ügyei miatt egyre kínosabbá váló Rogán Antalt, illetve a jegybanki alapítványok ügyében ámokfutást végző Matolcsy Györggyel szemben pedig ott villoghat a korrupciógyanútól még nem érintett Varga Mihály.

Orbán ravasz módon e kettős szereposztás főpróbáját a Fidesz számára most legfontosabb ügy, a kvótanépszavazás köré szervezte. Lázárnak kiadta a feladatot, hogy nyíltan pendítse meg Magyarország kilépésének lehetőségét az EU-ból, aminek persze sok szélsőséges kormánypárti szavazó tapsolt, ugyanakkor Varga Mihály továbbra is híve annak, hogy külföldi munkaerővel legyünk úrrá az egyes szakmákban egyre égetőbb munkaerőhiányon. A két irány ellentmondásait valószínűleg személyesen Orbán Viktor karja majd feloldani a népszavazási kampány finisében, jelezve, hogy a legfőbb hatalom továbbra is az ő kezében összpontosul. 

A sajtó persze Lázár véleményére is kíváncsi volt ebben az ügyben, ám ő szerepének megfelelően egy véghezvihetetlen, ám a kemény mag számára elfogadható magyarázatot adott: át kell szervezni a szakképzést, illetve a közmunkásokat kell az érintett területekre irányítani. Ő tudja a legjobban, hogy ez a jól hangzó megoldás éveket, sőt évtizedeket venne igénybe, a magyar gazdaság felpörgetése azonban halaszthatatlan ügy másfél évvel a választások előtt. Lázár cinikus arckifejezése mögött mindig fel lehet fedezni olyan mimikát, ami önleleplező, így amikor ezeket a protokolláris gondolatokat kifejtette, látszott rajta, hogy betanult szöveget osztott meg a hallgatóságával.

A szerepek leosztása egyébként is rendkívül tudatos a Fidesz kormányzása idején. Aki lényegtelen figura a kommunikációs erőtérben szinte észrevehetetlen (lásd: Seszták Miklós, Trócsányi László, Simicskó István), vannak olyanok, akiket csak végszükség esetén rántanak elő (Pintér Sándor és egyre inkább Rogán Antal) és persze olyanok, akik a kirakatban vannak, ha kell, ha nem (mostanában Varga Mihály és Lázár János mindig). Nos, ha ők ketten el tudják játszani a rossz zsaru, jó zsaru szerepeit a magyar választók előtt, akkor nagyobb mozgástere marad Orbán Viktornak 2018-ban.

Ha például a békülékeny, csendes szakember képében tetszelgő Varga neve kerülne szóba, mint lehetséges miniszterelnök, akkor a Hiller István újdonsült választmányi elnökkel megspékelt MSZP akár partner is lenne egy koalíciós kormányzásban. Hillerről köztudomású, hogy bizonyos ügyekben (például kerítésépítés) rendkívül megértő a jelenlegi kormányzattal kapcsolatban, Varga pedig a kötelező fideszes mellébeszélésen kívül a kormányzást érintő botrányokban tevőlegesen nem vett részt. A mostani helyzet arra is rávilágít, hogy a Fidesz bukott pártnak tekinti az LMP-t, pedig amíg Schiffer András állt az élén, sokan ezt a neutrális erőt tartották a kormánypárt egyedüli lehetséges koalíciós partnerének.  

Fotó: civilhetes.net

A Heti Válasz felvázolt teóriájának tehát van alapja, hiszen Orbán a nemzetközi színtérre készül, így nem kíván tovább dagonyázni a hazai közéletben. Előtte azonban szeretné megerősíteni a saját hátországát egy olyan kormánnyal, amely aládolgozik még akkor is, ha az ellenzék is részt vesz benne. Az elképzelés hibája azonban az, hogy Orbán olyan öntörvényű vezető, aki nem igazán alkalmazkodik senkihez, ezért ragaszkodott mindig pártja abszolút többségéhez, és ezért volt számára különösen fájó, hogy a mostani ciklus elején elveszítette a kétharmados többségét.

Ha választania kellene Varga és Lázár, mint lehetséges utódok közül, bizonyára az előbbi mellett tenné le a voksát, hiszen Lázár a keményebb vonalat viszi, így a Fidesz várva várt politikai konszolidációjának aligha ő a letéteményese. Arról ugyanis már rég letettünk, hogy Orbán miniszterelnöksége alatt megtörténjen ez, hiszen a Fidesz politikája csakis a konfliktusok erőterében értelmezhető, kommunikációja pedig arra épül, hogy csakis ők képviselik a nemzetet, és a balliberális ellenzék nemzetközi csatlósai jelentik a legnagyobb veszélyt az országra. Orbán és Lázár is ebben a kommunikációs mezőben érzi elemében magát, ám a gazdasági ügyekért felelős Vargának lenne módja kilépni ebből a struktúrából.

Fotó: magyaridok.hu

Ne legyen azonban kétségünk afelől, hogy ha Varga kerülne a miniszterelnöki székbe, akkor is Orbán Viktor irányítaná az országot, bármilyen más pozíciót birtokolna. Lázár János esetében ez már nem olyan biztos, hiszen a hódmezővásárhelyiek tudják a legjobban, az alföldi várost azóta is vasmarokkal irányítja a volt polgármester, mióta a kormány második számú vezetője lett belőle. Ahogy egy ősi latin közmondás dakota változata tartja: „Hasonló a hasonlónak örül mindaddig, amíg az érdekeik nem ütköznek.”   

Hiába a kettős határzár, a rendőrség és a honvédség megerősített jelenléte, az elrettentő jogszabályok, és jogvédők szerint az embertelen bánásmód, a jelek szerint továbbra sem tudta légmentesen lezárni déli határát Magyarország. A Szegedi Kattintós információi szerint előkészületek történtek annak érdekében, hogy kibővítsék a jelenleg nem túl jól szuperáló hőkamerarendszert, így gyakorlatilag a határ minden szegletét pásztázni fogják a monitorokon keresztül.

Fotó: vs.hu

Az illegális határátlépők észlelésére szolgáló hőkamerák legutoljára akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor arról számolt be a sajtó, hogy a tíz telepített berendezésből kettő meghibásodott, így vált „lyukassá” az a figyelőrendszer, amely éjjel a határvonalat pásztázza. Most már az is valószínű, hogy a jelenleg rendelkezésre álló hőkamerák sem elegendőek ahhoz, hogy megfigyeljék a 175 kilométeres határszakaszt, ugyanis a területileg illetékes áramszolgáltatót azzal bízta meg a kormány, hogy teremtse meg a műszaki feltételeit újabb hőkamerák üzembe állításának.

Ha mindez bekövetkezik, akkor joggal vetődik fel a kérdés: a költséges és nem túl hatékony, ráadásul kicsit sem humánus pengés kerítés építése helyett nem lett volna jobb már tavaly tavasszal olyan döntést hozni, hogy az élő erő mellett a vizuális felderítést erősítenék a kérdéses határszakaszon. Aki mostanában járt a déli határon, joggal érzi úgy, hogy hidegháborús fíling jellemzi a környéket. Nappal helikopter köröz a kerítés felett, kutyás járőrök cirkálnak mindenfelé, páncélozott katonai járművek járőröznek a határ mentén párhuzamosan kiépített földúton. Éjjel pedig szolgálatba lépnek a hőkamerák, melyek a kotorászó vaddisznóktól a kerítésen átjutni próbáló szarvasokig minden nagyobb testű élőlény hőjét érzékelni tudják.  

A kormány hihetetlen mennyiségű emberi és anyagi forrást csoportosított ide, az eredmény pedig az, hogy a fülön csípett határsértőket a menekültügyi eljárás mellőzésével visszatoloncolják Szerbiába. Most a villamoshálózat kiépítésével újabb komoly beruházás indul a déli országrészben, ami azt sugallja, hogy a kormány elhúzódó migránsválságban gondolkodik. Egyébként ezt a rendszert már nagyon régóta építgetik, ám tavaly tavasszal nem ezt fejlesztették, hanem kerítés felhúzásával igyekeztek gátat szabni a menekülthullámnak. Most mégsem ússzák meg a műszaki fejlesztést, pedig ez sem kerül két fillérbe.

Ne legyenek kétségeink, a mostani döntés is a kvótanépszavazás kampányának jegyében született. Amíg ugyanis nem tudják ténylegesen feltartóztatni a menekülteket a határon, nem lesznek elég meggyőzőek az olyan a kijelentések, mint például Orbán Viktoré, aki szerint hazánk mentette meg az európai életmódot a kerítéssel és a migránsok elrettentésével. Bár Európa nem kért bennünket kerítésépítésre, a menekülteknek pedig eszük ágában sincs itt maradni, úgy viselkedik a magyar kormány, mintha hazánk a keresztény Európa utolsó végvára lenne. Pedig nem az!

             Fotó: sg.hu

Maga a hőkamera rendszer bővítése is arra lesz jó, hogy a menekültek jelentette veszélyt lehessen feltupírozni vele. Amennyiben ugyanis Magyarország azt az utat választaná, hogy a menedékkérőket ellátja addig, amíg ügyük elbírálása zajlik, majd egy néhány napos jogi procedúrát követően eldöntenék, hogy az illető tovább mehet-e nyugatra vagy vissza kell-e térnie Szerbiába, akkor abból nem lehetne nagy ívű politikai kampányokat kreálni. Ehelyett erődemonstrációt tartanak a rendvédelmi szervek, amivel azt a látszatot keltik, mintha Magyarország tényleg egy ostromlott vár lenne. Pedig, ahogy egy dakota közmondás is tartja: „Nem akkor kell prérifarkast kiáltani, amikor a szomszédunkat akarjuk ijesztgetni, hanem amikor tényleg a kertek alatt jár.”     

Megfordította az unióellenes hangulatot Európában a britek balul elsült népszavazása, melyet Brexitként emleget a világ. A felmérések szerint elrettentő példaként szemlélik azt az uniós polgárok azt, ami a válásra készülő szigetországban történik. Még a magyar közvélekedés is olyan irányba mozdult el, ami nem igazán kedvez a kvótanépszavazásra készülő kormánynak. A Brexit egyértelműen azt üzeni: nem jó a tűzzel játszani.

Fotó: civilhetes.net

A brit népszavazásból kihozta a legjobbat az Európai Unió, hiszen gyorsan megnőtt a renoméja a maradó 27 tagországban, ugyanakkor látványosan gyengültek az Európa-ellenes pártok szerte a kontinensen. Az uniós polgárok a londoni politikai és gazdasági életben eluralkodó fejetlenséget és felfordulást látva elgondolkodtak a dolgon, és arra jutottak, hogy nem is olyan rossz dolog a közösség részének lenni.  

A brit politikában és gazdaságban tapasztalható bizonytalanság senkinek sem hiányzik, így nem kockáztattak sokat a maradó országok miniszterelnökei, amikor a válás minél sürgősebb levezénylését erőltették, ugyanakkor világossá tették, hogy nincsenek kiskapuk, vagyis a britek egyék meg szőröstül-bőröstül, amit főztek. Minél jobban megbüntetik tehát a brit politikai elitet az uniós országok vezetői és saját választói, annál elrettentőbb lesz a Brexit.

Nem véletlen, hogy jobb híján a maradás mellett kampányoló Orbán Viktor is mélyen hallgat, mióta kiderült, hogy a britek vehetik a sátorfájukat. Először Lázár Jánossal megszondáztatta a lakosságot, mit szólnának hozzá, ha az EU tagságunkról szóló népszavazássá bővítené a betelepítési kvótáról szóló október 2-i voksolást, de miután a magyarok is megrettentek a Brexit utórengéseitől, valószínűleg elvetette az ötletet.

        Fotó: mandiner.hu

A kormányzati kommunikációs gépezet most bizonyára azon ügyködik, hogy a britek csúfos kudarcát és a kvótanépszavazást minél jobban elválasszák egymástól, mert tudják, hogy a Brüsszel elleni szabadságharc nevében nem lehet olyan harakirit elkövetni, mint amilyet David Cameron végzett el önmagán.

Orbán ezért sunnyog a Brexit ügyében, hiszen szeretné azt a látszatot kelteni, hogy a nemzeti kormányok jogköreinek kiszélesítése erősítené magát az Európai Uniót. A magyar miniszterelnök nagy mágus, ám ezt az ellentmondást ő sem tudja feloldani, hiszen a Brexit után csakis a központi irányítás felértékelődése, az unós kohézió erősítése lehet hatékony módszer az EU darabokra hullása ellen. Orbán viszont továbbra is nyomja a régi mantrát, ami nyilván azért fontos számára, mert nyomasztják a brüsszeli kontroll következményei.

Nagyon érdekes helyzet alakulhat október 2-ra Magyarországon, hiszen egy EU ellen hangolt magyar lakosságnak kell véleményt nyilvánítania egy olyan kérdésben, amely nem feltétlenül sorsdöntő hazánk számára. Bonyolítja a képletet az is, hogy Varga Mihály gazdaságért felelős miniszter kitart amellett az álláspontja mellett, mely szerint a magyar gazdaságnak szüksége van külföldi munkaerőre ahhoz, hogy a növekedés fenntartható legyen.

Nem mellékesen olyan fajelméletet idéző kijelentések röpködnek a kampányban, minthogy csak kulturálisan beilleszkedni képes embereket hajlandó az ország befogadni, ráadásul ezeket is csak ideiglenesen. Orbán Viktor kifejtette, hogy ő az európai életmódot mentette meg azáltal, hogy kerítést építtetett a déli határra. Ezek ugyan jól hangzó szólamok, ám ha a lényegüket tekintjük, a kirekesztést, mint alapértéket kezelő ideológia nyúlványai.

Orbán Viktornak nagyon fontos, hogy közel négymillió embert tudjon mozgósítani a menekültkvóta elleni szavazásra, ezért nem fog visszariadni a legszélsőségesebb megnyilvánulásoktól sem, még akkor sem, ha az EU nyugati felén ezt a hangnemet nem igazán tolerálják. Elfelejti, hogy az európai közösségből nem csak önként lehet távozni, ahogy a britek tették, hanem ki is lehet onnan rúgni országokat. Ha ez bekövetkezik, nem a kvótanépszavazás lesz az oka, (mert maga a kvóta elfogadása sem kötelező), hanem az a politika, ami az unós intézményrendszerek szétzúzására törekszik.

Fotó: civilhetes.net

A britek kapkodása, saját politikai elitjük szétforgácsolódása figyelmeztető jel a magyar vezetés számára is: ha mindent feltesznek egyetlen számra a rulett asztalon, könnyen a gatyájukat is elveszíthetik. A kommunikációra sok mindent rá lehet bízni, ám egy ország jövője alapvetően a gazdaság teljesítményétől függ. A brit politikusok érzik már a bőrükön ennek a következményeit, a magyarok még mindig abban bíznak, hogy híveik vak gyűlölete az idegenekkel szemben felülír minden politikai és gazdasági realitást. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vak lóval indulsz harcba, ne csodálkozz azon, hogy a csatamező helyett a mocsárban fogsz kikötni.”