Itt a vég, Ertsey Katalin is elesett. A volt LMP-s politikus a sokadik a sorban, aki nem tudott ellenállni a kormánypárt hívó szavának. Míg az egykori fideszes potentátok közül többen harcos ellenzékivé válnak, addig saját pártjukban háttérbe szorított ellenzékiek csapnak fel diplomatának, államtitkárnak, tanácsadónak a korábban sokat bírált Orbán-kormány környékén. Az ember csak néz, mint Lázár Jani a moziban, és nem érti, mi történik itt, pedig elég egyszerű. A Szegedi Kattintós most igyekszik rávilágítani a sötét tényekre.

Fotó: atv:hu

1. Orbán Viktor rájött, hogy belülről nem tudja konszolidálni a pártját, ezért hív megvesztegethetőnek tartott politikusokat a szolgálatába. Ha külföldön azt látják, hogy egykori MSZP-s, LMP-s, DK-s, esetleg liberális vagy munkáspárti politikusok állnak a kormány szolgálatába, akkor kevésbé lehet bírálni az autoriter vezetési stílust, kevésbé lehet elfogultsággal vádolni a kormány fennhatósága alá eső intézményeket, és még azt is el lehet hitetni a naiv külföldiekkel, hogy a szakértelem többet számít a miniszterelnöknél, mint a politikai elkötelezettség.Mellesleg a Fidesz tényleg kínos kínos káderhiánnyal küzd. 

2. Azt kell mondanunk, hogy az Orbán-kormány egyik legzseniálisabb húzása az egykori ellenzéki politikusok beszervezése. Zavart kelt az ellenzéki táboron belül, ugyanakkor fenyegetést jelent olyan kormánybérenceknek, akik a tehetségtelenségüket a lojalitással kompenzálják. Ez utóbbiak vagy kikopnak a pártból, vagy még a korábbinál is intenzívebben kezdenek pitizni a közvetlen főnökeiknél egy kis jutalomfalatért. A Fidesz most azzal, hogy lekenyerezi az egykori ellenzékieket azt demonstrálja, hogy a párt hosszú uralkodásra készül, és aki még ebben az életben szeretne magas állami beosztásba kerülni, jó, ha most vált színt, mert később talán erre már nem lesz alkalma.

3. A Fidesz vezetősége eddig jobbára zárt férfi klubként működött, ám most feltűnően sok hölgyet teleportált a soraiba különböző ellenzéki formációkból (Ertsey mellett Dobolyi Alexandra, Osztolykán Ágnes és Szili Katalin), így két legyet ütött egy csapásra: egyszerre mutatta meg, milyen nyitott a nők és a szakértelem felé. Persze, mindez csak púder az Orbán-rendszer durva arcvonásain, az igazán fontos posztokat továbbra is a szűknadrágos, feltörekvő, olykor pedig kifejezetlen gátlástalan pasasok töltik be.

4. A Nemzeti Együttműködés Rendszere nevével ellentétesen semmiféle együttműködésre sem képes sem civilekkel, sem ellenzékiekkel, sem olyan egyházakkal, érdekvédelmi szervezetekkel, melyek ellentmondanak neki a lényeges kérdésekben. Nos, most a NER igyekszik úgy mutatkozni, mint amely nyit a más véleményen lévők felé. Ehhez a porhintéshez adja a nevét a fent felsorolt hölgyeken kívül Kóka János, Eörsi Mátyás, Mile Lajos és Szent-Iványi István. Ők nagyban segítik az ellenzék morális szétesését, ugyanakkor erősítik a meggyőződést az emberekben, hogy minden politikus csak a saját hasznát lesi. Ez azért gyengíti nagyban a baloldal szavahihetőségét, mert jobbikos politikust még nem igazolt magának az Orbán-kormány. 

Fotó: coub.com

5. Az Orbán-kormány eddig jobbára fenyegetéssel, zsarolással érte el céljait, most megmutatta, hogy jóval színesebb az eszköztára, mint ahogy ezt eddig hittük, hiszen a megvesztegetés is jól működik az esetében. A most behálózott politikusokkal azt demonstrálja Orbán Viktor, hogy nincs erkölcsi tartás a politikai elit képviselőiben, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti. Talán ez utóbbi állításával nem is érdemes vitatkozni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az ellenségedtől kérsz kölcsön, akkor legalább ne köpd szembe a barátaidat, akik ugyanolyan szegények, mint te, ezért nem adtak pénzt neked.”  

Napjaink közéletéről sokat elárul az a tény, hogy a népszerűségi listákat évek óta uraló kormánypárt potentátjai sem igazán elégedettek a pártjukban és kormányukban uralkodó állapotokkal. Kövér László parlamenti elnök például olyan depresszív nyilatkozatokkal sokkolja magát és a közvéleményt, ami rányomja a bélyegét az amúgy sem mókás hangulatú plenáris ülésekre. De említhetnénk az egykori kultúrvezér Szőcs Géza dohogását is, aki a kormánypártot minden szakmai fenntartás nélkül szolgáló közmédiáról is lesújtó véleményt fogalmazott meg. Azért egy percig se gondoljuk, hogy értünk és hazánkért aggódnak ezek a fontos emberek, sokkal inkább pártjukért és kormányukért, amely annyi szemetet söpört már a szőnyeg alá, hogy lépten-nyomon orra bukunk benne. Azért nem árt vigyázni a bírálatokkal, mert az építő jellegű kritikát könnyen lázadásnak titulálhatják a párt legfőbb urai, és így nem maradhatnak megtorlatlanul.

         Fotó: index.hu

1. Ha fideszes vagy, egy percig se bíráld magát a rendszert, csak annak bizonyos elemeit. Ha véletlenül arra célzol, hogy a jogállam van veszélyben Magyarországon, azonnal árulónak, liberálisnak és komcsinak bélyegeznek, ami egyenlő a politikai karriered végével. Bírálatodban kerüld a személyi felelősség kérdését, mert véletlenül olyan kormányzati potentát tyúkszemére taposol, aki védettséget élvez, és akkor finoman szólva is megszívtad. Intézményeket lehet bírálni, de lehetőleg csak nagyon általánosan. Ha például Szőcs Gézához hasonlóan a közmédia leépülésén keseregsz, véletlenül se nevezz meg műsorokat, felelős szerkesztőket, arculati elemeket, hanem csak általánosan értékeld, hogy egy rakás trágya az egész. Ezt még talán elnézik neked, és az érintettek közül senki sem veszi magára a bírálatot, hiszen mindenki azt gondolja majd, a rakás trágyáért nem ő a felelős.

2. Ne gondold, hogy meg tudod nyugtatni a lelkiismeretedet azzal, ha odapiszkálsz a rendszernek. Te is épp olyan bűnös maradsz, mint azok, akik csak mennek, és kiszolgálják a rendszert némán, és nem morognak az orruk alatt sem. Jól kitapintható a magyar sajtóban, hogy ellenzéki újságíróknak már nem kell rohangálniuk a témák után, hanem kormánypárti képviselők, kormányzati tisztségviselők szivárogtatják ki a kompromittáló információkat. Ez annak a jele, hogy még mindig vannak a kormánypárt környékén a lelkiismeretükkel küzdő figurák, aminek mi örülünk, Orbán Viktor viszont nem. Azonban attól még, hogy valaki kiborul a rendszer kíméletlenségét, igazságtalanságát és ellentmondásosságát látva, még nem feledhető a tény, hogy része volt ennek kiépítésében és fenntartásában. A rövidlátóság és a tudatlanság senkit sem ment fel a felelősség alól!

3. Ne hidd, hogy bármi is megváltozik attól, hogy kiborítod a kis bilidet. Nagyon sok bili van, tele kellemetlen szagú ürülékkel, amelyeket senki sem fog kiborítani, így a te kis bilid csak néhány napig érdekli a közvéleményt. Az Orbán-rendszer úgy van kitalálva, hogy a bűn tartja össze a benne lévő embereket, így az a szomorú igazság, hogy a morgolódó figurák akárhányan lesznek is, mindig kisebbségben maradnak. A masszív többség sem gondolja azt, hogy minden marhára rendben lenne a Fidesz háza táján, ám mindig adódik a magyarázat: ez még mindig jobb, mintha visszajönnének a kommunisták.

4. Ha bírálsz, mindig dicsérd is a rendszert, ahogy azt Kövér László vagy Szőcs Géza is tette. Lehet fikázni a szűknadrágos fiatal ficsúrokat, akik épp olyan rezzenéstelen arccal tudnak hazudni, mint lenyúlni, ám mindig tedd hozzá azt, hogy milyen fontos a menekültek elleni harc, mely témában aztán tényleg teljes az összeborulás a párton belül. Szóval, add meg a közös nevezőt, és migránsozzál egy jót a nyilatkozatod elején, aztán meg adj egy jó nagy pofont a kakinak.

Fotó: hungarydoday.hu

5. És utoljára maradt a legfontosabb tanács: Mindig tudd, hogy kiket nem szabad bírálni semmilyen körülmények között! Egy embert soha ne csesztess (gecinek végképp ne nevezd!), mert abból semmiképpen nem tudsz jól kijönni. Ő nem más, mint a miniszterelnök. A többi érinthetetlen mind szorosan hozzá kötődő figurák: Andy Vajna, Habony Árpád és Matolcsy György. Őket csak nagyon ritkán szabad bírálni személyükben, ám az általuk képviselt intézményeket, projekteket, ideológiákat, olykor meg lehet piszkálni. Így például el lehet ítélni olykor a jegybanki alapítványok kétes ügyleteit, ám Matolcsy György személye érinthetetlen, így a neve említése nélkül érdemes csak szóvá tenni, amikor a közpénzek elveszítik közpénz jellegüket. Mert ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha lelövöd a törzsfőnök kedvenc bölényét, legalább nem mondd azt, hogy finom bölénypörköltet csináltál belőle."

A Fidesz most úgy igyekszik lerázni magáról a kínossá vált Mengyi Rolandot, mint kutya az esővizet. Minden jel arra mutat, hogy a korrupciógyanús ügybe keveredett BAZ megyei képviselőt igyekeznek minél gördülékenyebben semlegesíteni, hiszen nem jönne jól a kormánypártnak a kvótanépszavazás kampányában egy olyan politikus, aki belülről és kívülről sem védhető. Orbán Viktor jó szokásához híven próbál erényt kovácsolni a szükségből, így a mohóvá vált vidéki nagyúr példáján azt demonstrálja, hogy mindenkit megvéd az övéi közül, de csak egy bizonyos határig tolerálja a szabad rablást.

Fotó:theedgesusu.co.uk

Mint korábban megírtuk, Mengyi Roland a semmiből érkezett a politika világába, és úgy tűnik, rövid, ám annál intenzívebb tündöklés után a semmibe is távozik. A kormánypárt vezetősége minden valószínűség szerint megelégelte a képviselő mohóságát, így kiadták a Voldemort nagyúrként elhíresült politikusra a kilövési engedélyt. Ha már a kormányhoz finoman szólva is lojális ügyészség is a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Orbán Viktor vért akar látni, de csak annyit, amennyi még nem bukik át a küszöbön.

Orbán Viktor ugyanis tanult az 1998-2002 közötti korszakban elkövetett hibákból, így nem karja megismételni magas rangú kormányzati tisztségviselők, parlamenti képviselők demonstratív törvény elé citálását, amit akkor elsősorban a koalíciós partner kisgazdák embereivel játszott el. Az eredmény közismert, hiszen minden várakozás ellenére a Fideszt megbüntették a választók azért, mert a belső leszámolásokat a nyilvánosság előtt hajtották végre. De ne menjünk ilyen messzire, hiszen a szocialisták 2010-es történelmi veresége is annak volt köszönhető többek között, hogy a párt meghatározó politikusai ellen indultak büntetőügyek kormányzásuk idején.

Mégsem csaphatunk elégedetten a levegőbe, mondván, most végre történik valami, hiszen Mengyi hiába hívatta magát Voldemort nagyúrnak, ő a politikai sakktáblán csak egy könnyen beáldozható gyalogos.

Az emberek tudják, hogy a korrupció vastag gyökerei átjárják a közéletet, de ennek igazi tanújelét abban látják, ha vezetőszáron visznek el kormánypárti vagy ellenzéki politikust. Hiába egyértelmű, hogy a Polt Péter vezette ügyészség csak olyan ügyekben tüsténkedik, melyekben az ellenzéknek árthat, az ösztöneink mégis azt súgják, hogy a bűnösség csak akkor kezd egyértelművé válni, ha a nyomozó hatóság indokoltnak véli a vádemelést. Mengyi esetében erre most van esély, ami arra enged következtetni, hogy a kormánypárton belül már elkerülhetetlen a rendcsinálás.

Mégsem csaphatunk elégedetten a levegőbe, mondván, most végre történik valami, hiszen Mengyi hiába hívatta magát Voldemort nagyúrnak, ő a politikai sakktáblán csak egy könnyen beáldozható gyalogos. Minden valószínűség szerint egy „vidéki suttyó” beáldozásával próbálják menteni az igazán súlyos ügyeket, és a párt nagy vadjait. Ha ugyanis Mengyi önként távozik a pártból és a parlamentből, ügyét pedig a lehető legrövidebb időn belül nagy feltűnés nélkül lerendezik, akkor kevesebben foglalkoznak majd Rogán Antal belvárosi ingatlanbizniszeivel, Matolcsy György közpénzt szóró jegybanki alapítványaival, Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú meggazdagodásával, és persze a többi, vidéken saját birodalmat építgető fideszes képviselőknek is intő jel lesz Voldemort nagyúr bukása.     

           Fotó: coaching.reblog.hu       

A jelek szerint a kormánypárt vezetői igyekeznek alkut kötni Mengyivel, ám a hírek szerint ő egyelőre nem hajlandó önként távozni, amivel nem tesz jót sem önmagának, sem pártjának. A vidéki képviselő talán még nem fogta fel, hogy ha a Fideszben valaki kegyvesztetté válik, az ahhoz hasonlatos, mint amikor egy utast a száguldó autóból dobnak ki. Ha azonban meggondolja magát, a képzeletbeli kocsi legalább lassítani fog, és megúszhatja egy kis zúzódással az esetet. Számunkra persze ez csak szemfényvesztés lesz, de már nem is hinnénk sem a szemünknek, sem a fülünknek, ha egy magas rangú kormányzati politikus őszintén vallana a kormánypárt belső ügyeiről. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha véletlenül megkedveltél egy sápadtarcút, skalpolás helyett felajánlhatod neki a gyors és kíméletes kibelezést is, mert a barátság az mégiscsak barátság.”

A magyar olimpikonok összesen 15 érmet szereztek Rióban. Első ránézésre jó átlagos a szereplésünk, hiszen a realitásnak megfelelően a londonihoz hasonló éremkollekcióval térhet haza a népes sportolódelegáció, ám az arányok alapvetően megváltoztak. Nem csak az a feltűnő, hogy az aranyérmeket összesen három sportágban nyerték versenyzőink, hanem, hogy az urak milyen gyengén szerepeltek a hölgyekhez képest.

Fotó: nemzetisport.hu

Nem túlzást azt állítani, hogy a magyar olimpiai csapat riói szereplését két hölgy mentette meg, ugyanis Hosszú Katinka és Kozák Danuta nélkül jó esetben is 4-5 aranyéremnél járnánk, (Kozák az egyéni mellett párosban és négyesben is nyert, így nehéz megsaccolni, nélküle milyen eredményt értek volna el a kajakos egységek) ami minden idők legrosszabb, montreali szerepléséhez közelítene. Persze, a mi lett volna, ha kérdéseknek a sportban sincs értelme, ők ott voltak, és ha csak az egyéni számokat nézzük, az aranyak felét a két sztársportoló hozta.

Londonban - csúnya idegen szóval jellemezve a helyzetet - jóval diverzifikáltabb volt az aranyérmek eloszlása, hiszen a most is jól teljesítő kajak-kenu, vívás és úszás mellett atlétikában és tornában is a csúcsra jutottak sportolóink. Ha tovább elemezzük a négy évvel korábbi eredményeket, akkor a férfi kajak kettes révén az erősebb nem is hozott haza a vízpartról a legfényesebb éremből, úszásban pedig egy férfi és egy női (Gyurta, Risztov) versenyzőnk büszkélkedhetett elsőséggel.

Négy éve Kozák Danután kívül senki sem duplázott, most pedig rajta kívül Hosszú Katinka is triplázott, ami hatalmas teljesítmény, ám az a tény, hogy nélkülük meg sem közelítettük volna a londoni szereplést, több mint elgondolkodtató. Egyébként, ha lebontjuk az érmeket személyekre, akkor a címben jelzett 7-1-s arány helyett 12-1-et kellett volna írnunk, hiszen összesen 12 aranyérmet akasztottak a magyar hölgyek nyakába, a férfiaknál ezt csak Szilágyi Áron mondhatja el magáról.

Londonban (ha a páros kajakosokat külön számoljuk) hat férfi sportolónk állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Rióban egyedül a címét megvédő Szilágyi Áron. Ha az ezüst- és bronzérmek tekintetében kiegyenlítettebb lenne a helyzet, azt mondhatnánk, hogy nem volt szerencséjük az uraknak, ám a dobogó második és harmadik fokán is inkább a hölgyek képviselték a magyar színeket, ami Londonban kiegyenlítettebb arány volt ebben az összevetésben is. Feltűnően visszaestek ugyanakkor a cselgáncsozók és a birkózók, öttusában még az élmezőnyt sem tudták versenyzőink megközelíteni, csapatsportokban pedig már a brit fővárosban sem termett érem a magyar sportolóknak. A fociról, és a beleölt milliárdok értelmetlenségéről már korábban értekeztünk, de azért annyit jegyezzünk meg, hogy egy közepesen fizetett magyar futballista is jobban keres a versenyekre kijutott magyar olimpikonok többségénél. 

A legfeltűnőbb aránytalanság mégis a nemek közötti összehasonlításban mutatkozik, ami a magyar férfitársadalombonban uralkodó macsó szemléletet figyelembe véve nagy pofon az erősebb nem számára. Nem mintha a sportoló uraknak kéne reprezentálniuk a magyar férfimentalitást, ám a hivatalos politika szintjére emelt hímsovinizmus számára intő jel, hogy a fakanál mellé száműzni kívánt magyar hölgyek ilyen erős mezőnyben is megállták a helyüket az olimpián. Nem csupán keménységben, kitartásban, de marketingben is felveszik a versenyt az urakkal a magyar hölgyek, amit jól példáz, hogy Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt nem volt szívbajos, és keményen beolvasott az úszószövetség mindenható urának és szövetségi kapitányának is. Kiss László azóta egy nemi erőszakkal kapcsolatos eset miatt távozott posztjáról, Gyárfás Tamás pedig finoman szólva is kikerült a reflektorfényből, míg a csodaúszó Hosszú háromszoros olimpiai bajnok lett.

A riói olimpiának bizonyára lesznek ennél fontosabb tanulságai is, ám ne menjünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a sikeres női sportolók mindig görbe tükröt tartottak azon férfiak elé, akik félfeudális társadalomszemléletükkel igyekeznek megkérdőjelezni a hölgyek emancipációs törekvéseit. Az olimpiák története egyben a női egyenjogúsági törekvések reprezentációja is, hiszen az első, athéni játékokat kivéve mindegyiken szerepelhettek hölgyek is, és ma már alig található olyan sport a programban, amelyet kizárólag a férfiak számára rendeznek meg, ám már több olyan is van (például szinkronúszás, ritmikus sportgimnasztika), melyeken csak hölgyek vesznek részt.   

Fotó:24.hu

A magyar kormánypárt meghatározó politikusai, támogatói többször tettek becsmérlő, sértő megjegyzéseket olyan nőkre, akik viselkedésükkel, véleményükkel ellentmondtak annak a férfiközpontú világnak, melyben a Fidesz vezérkara jól érzi magát. A kormánypárt számára a nők díszítőelemek a politika színpadán, hiszen maga a miniszterelnök nyilatkozta azt, hogy a hölgyekre nem mer bízni fontosabb posztokat, mert nem bírják azokat a lelki megpróbáltatásokat, melyek a közélet színpadán várnak rájuk. Nos, most Kozák Danuta és Hosszú Katinka megmutatták, kik a leányok a gáton, úgyhogy nem a kézcsók és a virágcsokor a legelemibb férfi gesztus, ha ilyen hölgyekkel találkozunk, hanem a tiszteletteljes kalapemelés. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ Az már régen rossz, ha a feleséged csak akkor jut eszedbe, amikor megéhezel, és az asszony borjúsültjének gondolatától fut össze a nyál a szádban.”

Úgy tűnik, a KDNP vezérkara nem tud belenyugodni abba, hogy egyetlen önálló kezdeményezésük csúfos kudarccal végződött idén áprilisban. A vasárnapi boltzár amilyen értelmetlen, olyan népszerűtlen volt, ám a kereszténydemokraták most úgy érzik, a menekültkvótás népszavazási hullám hátán visszaevickélhetnek a politika nyílt vizeire. Az alig mérhető támogatottságú párt lényegében presztizsokokból próbálja most ismét bezáratni a nagyobb üzleteket vasárnaponként. 

Fotó: 24.hu

A vasárnapi boltzár sorsát azok az ügyetlen kopaszok pecsételték meg, akik az MSZP boltstop ellen indítandó népszavazási kezdeményezését blokkolták fizikailag a Nemzeti Választási Irodánál. Akkor az álkezdeményező Erdősiné testőreiként nem engedték elsőként blokkolni a szocialista Nyakó Istvánt, így látványos gyomrost vittek be az amúgy is gyenge lábakon álló magyar jogállamnak. Volt ebből mindenkinek baja, hiszen Nyakó halálra rémült a meglehetősen fenyegető külsejű kopaszoktól, Erdősiné lényegében azt sem tudta, hol van, férje majdnem kénytelen volt lemondani a polgármesterségről, a kopaszokat vélhetően megbízó Kubatov Gábor fideszes pártigazgató pedig hetekig bujkált a sajtó elől.

Az igazán nagy vesztesek mégis a hoppon maradt kereszténydemokraták lettek, hiszen hosszas belső lobbizás után (Orbán Viktor és Varga Mihály ellenállását leküzdve) sikerült kiharcolniuk a nagyobb boltok zárlatát a hét utolsó napján, ám a rendelkezés egy év után sem nyerte el a vásárlóközönség szimpátiáját. Most kiderült, hogy a füstbe ment tervet még mindig nem akarja elengedni Semjén Zsolt és csipetcsapata. Harrach Péter például harcos szakszervezetis aktivista szerepébe bújva azon mesterkedik, hogy elérje: vasárnap csak nyolc órát lehessen dolgozni, ami persze nem rossz gondolat, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen több szakma esetében is.

Már nem tűnik olyan abszurdnak az MSZP feltételezése, mellyel közvetlenül a boltzár feloldása után riogattak bennünket, tudniillik a kormány valószínűleg csak taktikázott áprilisban, és esze ágában sincs végleg lemondani a vasárnapi boltstopról.

Ha cinikusak akarnánk lenni, meg is kockáztathatnánk a kijelentést, mely szerint a KDNP olyan népszerűtlen, hogy nincs mit veszíteniük, így minden gond nélkül beállhatnak a lakosság többsége által ellenzett intézkedések mögé is. No, de ne ereszkedjünk olyan mélységekbe, melyekbe általában a kormánypárt politikusai szoktak süllyedni, így maradjunk annyiban, a kereszténydemokraták egyszerűen képtelenek elviselni, hogy a hat éves kormányzás alatt kiköhögött egyetlen önálló kezdeményezésük is elbukott a Fidesz pártigazgatójának és a hozzá köthető kopaszok szerencsétlenkedése miatt. Az, hogy a közvélemény-kutatások tanulsága szerint egy év nem volt elegendő ahhoz, hogy a vásárlók elfogadják a vasárnapi zár tényét, már kevésbé érdekli őket.

Az már az összeesküvés-elméletek világába sorolható fejlemény, hogy talán nem véletlen az időzítés, hiszen a napokban kiderült, a rendőrség nem indít eljárást a finoman szólva is negatív szerepet játszó kopaszok ellen, akik lényegében fizikailag akadályozták meg, hogy a szocialisták éljenek törvény adta jogukkal, vagyis beadják népszavazási kezdeményezésüket a Nemzeti Választási Irodához. A rendőrök szerint nem bűncselekmény az, ha valakik elállják egy politikus útját, és lényegében testőrként kísérnek egy általuk korábban soha nem látott idős hölgyet (Erdősiné aranyvirág) a regisztrációhoz. Kicsi országunk egyik legabszurdabb politikai botránya akkor megpecsételte a vasárnapi boltzár sorsát, ám miután a kopaszok fellélegezhetnek, a KDNP-sek is új erőre kaptak, és visszakövetelik maguknak a vasárnapi boltzár jogát.

No, de miről is árulkodik ez a fejlemény? Egyrészt arról, hogy a menekültellenes kampányba beleálló kormány tagjai ismét erősnek érzik magukat, és már kevésbé érdekli őket a népszerűtlen intézkedések hatása, mint tavasszal, másrészt, hogy a KDNP-nek, mint a Fidesz szatelitpártjának semmilyen önálló gondolata nincs, így vezetői továbbra is ragaszkodnak a régi rögeszméikhez. Harmadrészt, most már nem tűnik olyan abszurdnak az MSZP feltételezése, mellyel közvetlenül a boltzár feloldása után riogattak bennünket, tudniillik a kormány valószínűleg csak taktikázott áprilisban, és esze ágában sincs végleg lemondani a vasárnapi boltstopról. Ők akkor nem is függesztették fel az aláírásgyűjtést, de mivel az intézkedéssel a közvetlen ok elhárult, ezt a népszavazási kezdeményezést furmányos eszközökkel semlegesítette a kabinet.

Fotó: nyugat.hu

Persze, a vasárnapi boltzár körüli perpatvar csak vihar egy pohár vízben a kvótanépszavazáshoz képest, ám az sokat elárul a kormány valós szándékairól, hogy a belső felmérésekben újra rákérdeznek a vasárnapi boltzár ügyére, tehát amennyiben nem találkoznak elemi ellenállással a boltzár ügyében, ismét bepróbálkoznak. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a legutóbbi felmérésben többek között szerepelt Bajnai Gordonnak a magyar politikai életbe való visszatérésének lehetőségét feszegető kérdés is, így bizonyára valami készülődik az ellenzéki oldalon is, aminek nem túlzottan örül a kormány. Donald Trumpra azonban már nem kérdeztek rá a kormányhoz közeli közvélemény-kutatási cég munkatársai, így valószínűleg most egy darabig nem fogja őt dicsérni Orbán Viktor. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy egy elmegyógyintézetből szökött apaccsal ugyanazon a véleményen vagy a sziúkról, még nem kell örök barátságot kötnöd vele.”   

Eddig úgy tűnt a kormánypárt nem tud mit kezdeni a rendszerváltás után született generációval, mert egyszerűen túlöregedték a fiatal (?) demokraták (?) azokat, akik nevében előszeretettel szónokolnak. A legnagyobb arculcsapás a netadó elkapkodott bejelentése, és az azt követő tiltakozáshullám volt. Most úgy tűnik, a szükségből erényt kíván kovácsolni a 2018-as kampányra készülődő Orbán-kabinet, hiszen ezúttal rezsicsökkentést ígér a netet használóknak, vagyis elsősorban a fiataloknak. A kormányt az sem zavarja különösebben, hogy az EU illetékesei egyelőre a homlokukat ráncolják a hír hallatán.

Fotó: nol.hu

Legutoljára Fónagy János államtitkárról és Németh Szilárd rezsibiztosról derült ki, hogy lényegében digitális analfabéták, ennek ellenére megszületett a nagy áttörés: A kormány bejelentette ugyanis, hogy 2017-ben 27 százalékról 18 százalékra csökkenti "az internet áfáját", vagyis az internetes szolgáltatást terhelő forgalmi adót. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos számításai szerint a kilenc százalékos csökkenés "megközelítőleg tíz százalékos" árcsökkentést kell, hogy jelentsen a fogyasztóknak.   

Amikor a terv megfogant a kormányzati illetékesek fejében, még nem sejtették, hogy a Pokémon Go nevű őrülettel megfertőzött okostelefonozók mennyire megdobják a szolgáltatók forgalmát, így a jelenlegi 27 százalékos áfa igen jó bevétel az államnak is. A fiatalok jelentős részét nem igazán érinti meg a politika, így amíg nem nyúlt hozzá 2014 őszén igen rossz érzékkel a kormány az internetszolgáltatás árképzéséhez, addig kis túlzással észre sem vették, hogy nem minden magyar huszonéves húzott még ki Londonba mosogatni. Mivel Orbán Viktor éppen Svájcban intézte ügyes-bajos dolgait a netadó elleni tömegtüntetés idején, a kormány megbénultan szemlélete, hogyan villog át a lánchídon az okostelefonok tömege.

Persze hazajött a nagyfőnök, gyorsan visszavonta a rendelkezést, majd eljátszatta Deutsch Tamással, hogy tulajdonképpen a kormány éppen terheket kívánt levenni a felhasználók és előfizetők válláról, majd megvárta az alkalmas pillanatot a megfelelő pálfordulásra. Most már a költségek csökkentése a cél, amivel nyilván azokat a fiatalokat akarják megnyerni maguknak, akik korábban a kormány ellen tüntettek.

Orbán Viktor jól tudja, hogy a Fidesz már nem igazán a fiatalok pártja, sokkal inkább a középkorúak és az idősek között népszerű a legrosszabb horthysta és kádárista hagyományokra építő olykor elitista, máskor populista politikája. A fiatalokat kevésbé tudja megszólítani menekültellenes és Brüsszelt gyalázó szólamokkal, ugyanakkor sokan közülük nyugaton élnek vagy éltek, jól beszélnek idegen nyelveket, így akár maguk is utána nézhetnek a német vagy az angol nyelvű sajtóban annak, miként értékelik odaát Orbán Viktor politikáját.

Persze vannak olyanok, akik nem a világ felé nyitottak, és az internetet csak facebookozásra, bulvárhírek böngészésére vagy játékok letöltésére használják. Az okostelefon annyira hétköznapi tartozék egy fiatal életében, hogy a legszegényebbek sem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak butatelefonnal „égessék magukat”, olyan pedig szinte elképzelhetetlen még az alacsony társadalmi státuszban lévők között is, hogy valakinek nincs mobilja, hiszen inkább nem esznek meleg ételt, csak ne kelljen lemondaniuk a most már inkább szórakozást, mint praktikus szolgáltatást nyújtó okos kütyükről. A kormány áfacsökkentési stratégiája tehát akár nagyot is szólhat, ám vannak olyan uniós szabályok melyek szerint egyelőre nem teheti a kormány, amit szeretne.

Az Európai Bizottság ugyanis egyszer már elutasította a magyar kormány kérését az áfacsökkentéssel kapcsolatban, ám tudjuk, egy kis kötelezettségszegési eljárás meg sem kottyan Orbán Viktor csapatának. A hatályos uniós áfairányelv keretei között a kormánynak nincs lehetősége az internetáfa csökkentésére, de Varga Mihály gazdasági miniszter abban bízik, hogy a bizottság rugalmasabb szabályokat szeretne később. Nos, ha az elutasítás tartós lesz, akkor is több mint valószínű, hogy a fiatal szavazók kedvéért a kormány bevállal egy újabb brüsszeli fekete pontot.  

        Fotó: hvg.hu  

Van persze mit jóvátennie az Orbán-kormánynak, hiszen 2010-ben még ingyenes felsőoktatást ígért, aztán fizetőssé tette a szakok többségét, munkát ígért a pályakezdőknek, de többségükből vagy közmunkás lett vagy kénytelenek voltak nyugaton munkát keresni, kiszámítható életpályát ígért a legtöbb szakmában, ám alig valósult meg valami ezek közül. Mintha a Fidesz csakis a saját utánpótlását jelentő fidelitaszos elittel törődött volna eddig, hiszen a párt elitcsapatában szocializálódott fiatalok koruk és tapasztalatlanságuk ellenére válogathatnak a jó fizető minisztériumi és kormányhivatali állások közül. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha jóban vagy a törzsfőnökkel, elvisz bölényvadászatra, és annak ellenére kapsz a zsákmányból, hogy csak lovagoltál az igazi vadászok után.”   

A sportesemények olykor a legrosszabbat, olykor pedig a legjobbat hozzák ki a szurkolókból. A vívás és az úszás sikereit követően az olimpiai szereplésünk már a játékok félidejében megosztja az emberek véleményét arról, miként kell látnunk a magyar sport helyzetét, ám azt kevesen vitatják, hogy a focistadionokba ölt százmilliárdok nélkül is összejött volna a fényes éremkollekció Rióban. A kormány nyilván érzi, hogy, van némi ellentmondás a fociban betöltött másodhegedűs szerepünk és a sikeres sportok támogatása között, ezért most ezerrel nyomja a budapesti olimpia promócióját.

Fotó: NÉGYmadár

Orbán Viktor elhatározta, hogy lényegében mindenkitől és mindentől megóvja a magyar lakosságot, ám az igazi problémát mégis ő idézi elő. Mivel olyan helyekre épít a kormány focistadionokat, ahol vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy tartósan magas színvonalú mérkőzéseket játsszanak, és ennek következtében legalább félig megteljenek a lelátók, a gazdasági bukás borítékolható. Még a kecskeméti polgármester is inkább utakra fordítaná azt az összeget, melyet a kormány a város új stadionjára szán, pedig az alföldi megyeközpont nem tartozik a leszakadó régiók közé. „Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére” – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia polgármester még májusban, pedig ő igazán közel áll a kormányhoz.  

Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság 80 százaléka osztja a kecskeméti polgármester aggodalmát. A válaszadók 59 százaléka sokkal kevesebbet, 21 százalékuk inkább kevesebbet költene a stadionokra. 9 százalékuk se többet, se kevesebbet nem fordítana sportlétesítmények építésére, 4 százalék inkább többet, 1 százalék még sokkal többet költene stadionokra. Úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök ez utóbbi 1 százalék kedvére akar tenni, amikor tovább nyomja a stadionépítési programot. Valószínű, hogy a miniszterelnök épp úgy egy gyerekkori álmába öli a milliárdokat, mint a felcsúti kisvasút esetében, ráadásul a szülőfaluja esetében is bebizonyosodott, hogy a beruházás finoman szólva sem rentábilis.

Nem véletlen, hogy a Fidesz sem a felcsúti kisvasútról, sem a stadionépítésekről, sem a tervezett budapesti olimpiáról nem akarja meghallgatni az emberek véleményét. Nemhogy népszavazást nem tartanak ezekről, de még egy kis nemzeti konzultációt sem érdemelnek meg a milliárdos kiadások. Persze egészen más tétel a kisvasút, a stadionépítés és az olimpia, ám egy dologban mindenképpen egy platformon van ez a három beruházás: egyik sem termel nyereséget, sőt…

Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző.

Ha egy kicsi, természeti erőforrásokban szűkölködő ország esetében ez utóbbi tényező nem lenne égetően fontos szempont, akkor akár demagógnak is tűnhetne a fanyalgás a sport ilyen feltűnő előtérbe állítása miatt, ám számunkra rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a szűkös anyagi forrásokat olyan nyereséggel kecsegtető beruházásokra fordítsuk, melyek megalapozzák a gazdasági felzárkózásunkat. A focistadionok és a remélt olimpiára beígért létesítmények nem ilyenek, sőt fenntartásuk, esetleges elbontásuk újabb költségeket igényelnek. Szemereyné Pataki Klaudia legalább jelezte, hogy a közutak rendbetétele, illetve bővítése komoly lökést ad a gazdaságnak, ugyanakkor minden közlekedő magyar polgár érdekeit szolgálják. A stadionba viszont csak azért nem megy ki senki, mert szép, hanem mert jó focit akar látni, ám a jelek szerint erre itthon még nagyon sokáig nincs esély.

Azért, hogy ezt a kérdést a riói olimpia fénytörésébe helyezve is megvizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy az igazán sikeres sportok és sportolók nem a bőven áradó állami milliárdoknak köszönhetően büszkélkedhetnek fényes érmekkel. Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt rúgta össze a port a szakszövetséggel, illetve annak mindenható elnökével, Gyárfás Tamással, felkészülését a magyar válogatottól függetlenül végezte férjével. A vívók csöndben készültek, igaz sportáguk az úszáshoz hasonlóan a 16 kiemelten támogatott ágazathoz tartozik, ám messze nem részesülnek olyan mértékben a javakból, mint a focisták. Egyébként a kiemelt sportágak képviselői közül több nem is kvalifikált versenyzőt az olimpiára, vagy ha igen, azok nem hagytak mély nyomot maguk után Rióban. Ilyen például a röplabda, kerékpár, az asztalitenisz, ökölvívás, tenisz és torna.    

Fotó: index.hu 

Persze, mindennek idő kell, és nem illendő elverni a port a sportolókon a kormány túlzott elvárásai miatt. Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon minden jelentősebb sportszövetséget és egyesületet maga alá gyűrt a politika, így a támogatásokról nem a szakemberek, hanem pártemberek döntenek. Stadion is ott épül, ahol kormányhoz közel álló lobbistája van a településnek, és nem feltétlenül olyan méretű és funkciójú létesítményt kap a régió, amilyenre szüksége lenne. Ez pedig nem csupán gazdasági, de közegészségügyi kérdés is. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha a törzsed ki tud állítani egy jó futót, még nem azt jelenti, hogy nincsenek pocakos, tunya dakoták, akik a folyóig sem tudnának elfutni.”

A sport mindig is az egyik legkedveltebb propagandaeszköz volt a hatalom birtokosai számára, ám a magyar kormány az olimpia közvetítések alatt szokása szerint túltolta a biciklit. Olyan intenzitással kampányol ugyanis a legnépszerűbb sportágak versenyei alatt a kvótanépszavazás ügyében, hogy az már kontraszelekciós ingereket vált ki azokból is, akik a durva agymosás nélkül is üzentek volna Brüsszelnek. Ha nem hiszik, mérjék le, hogy az olimpiai közvetítések főideje alatt átlag 12 percenként nyomják a propagandát az arcunkba!  

Fotó: Szegedi Kattintós

Önmagában az a kisiskolás stílus is felháborító, ahogy elmagyarázza egy tanár bácsis hang nekünk, miért kell utálnunk a menekülteket, migránsokat, illegális bevándorlókat, és minden alja népséget, melyek rajtunk keresztül igyekeznek eljutni nyugatra, az ígéret földjére. A megfilmesített plakátkampány csakis egyetlen célt szolgál: menj el október másodikán a népszavazásra, amelyet egy olyan betelepítési kvóta ellen írt ki a kormány, mely nem kötelező egyetlen uniós tagország számára sem. (Persze ezt az információt egyetlen hirdetésben sem leled fel.)  Az erre a kampányra fordított milliárdok mintha valamilyen titkos aranybányából kerültek volna elő, mert ahhoz, hogy az ATV-től (!) a TV2-őn keresztül a közmédiáig ilyen sűrűségben nyomják a kioktató szövegeket, hihetetlen összegeket kellett mozgósítani. Nos, üzenjük Budapestnek, hogy attól, hogy kiírják és elmondják, a propaganda a magyar kormány megbízásából készült, még nem nevezhető társadalmi célú hirdetésnek.

De mintha a reklámok nem lennének elég célravezetők, a közvetítéseket megszakítják az egyperces hírekkel, melyek szájbarágásban még a fent vázolt hirdetéseket is űberelik. A sztálinista propagandisták ipari tanulók voltak azokhoz képest, akik összeállítják ezeket a kis hírcsokrokat. Épül, szépül országunk, a munkanélküliségi rátát pedig szinte csak nagyítóval lehet észrevenni, a migránsok próbálkoznak, de a hős magyar rendőrök és honvédek áldozatos küzdelemben visszaszorítják a határ túloldalára a potenciális terroristák tömegeit, de a rothadó nyugaton, ahol nem voltak annyira előrelátók a politikusok, mint Orbán Viktor, robbantanak és késelnek a bevándorlók. Közben persze egy árva szó sem esik Mengyi (Voldemort) Roland kínos ügyéről, Rogán Antal kétes üzelmeiről, vagy a Fideszen belül dúló hatalmi harcról. Egyszóval, a szép olimpiai sikerek (olykor kudarcok) mellé tálalunk még nektek egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt, nehogy véletlenül belegondolj abba, miből telik a politikusoknak és barátaiknak luxusutazásokra és cégfelvásárlásokra, és hogy holnap miből veszel kenyeret.  

Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata.

Ha egymást váltva a műsorfolyamba becsempészik a kvótanépszavazás reklámjait és a rákosista időket idéző egyperces hírcsokrokat, akkor kijön a 12 perces átlag, melyek egymás után sorjázva nem túl szofisztikált eszközökkel mossák át az agyunkat. Az MTVA olyan mélységekbe süllyedt az olimpiai időszak alatt, hogy nem túlzás a kormány propagandaminisztériumának egyik kihelyezett főosztályaként emlegetni. Persze az irdatlan mennyiségű hirdetésért kifizetett pénz olyan támogatás a közmédiának, mely nem jelenik meg az éves költségvetési tervezetekben, vagyis az egyik oldalon megszorítást imitálnak, ami jó indok az újabb kirúgási hullám megindításához, ugyanakkor fizetett hirdetések formájában továbbra is dől a közpénz a szakmailag az észak-koreai tévé szintjére süllyedt intézményhez. A kirúgások lebegtetése persze arra is jó, hogy aki véletlenül vitatni merné a 12 percenkénti agymosás koncepcióját, úgy röpülhet a köztévéből, mint a győzelmi zászló.

Fotó:444.hu

A köztévé szakmai lealacsonyodása, a kormány politikai mantrájává degradálódott olimpiai közvetítések ugyanakkor más megvilágításba helyezik azokat a lehallgató készülékeket, melyeket az MTVA vezetőinek irodáiban találtak nemrégiben. Már a kézi vezérlés sem elég, minden szóról tudni akarnak a hatalom csúcsán lévők, nehogy egyszer olyan vezetőnek szavazzanak bizalmat, aki egy másodpercig is kételkedik a kormánypárt céljainak helyességében. Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem azért kell lelőni a rossz hír hozóját, mert kellemetlen dolgot közölt, hanem, mert túlélte a vesztes csatát.”  

Ismét plakátcunami borította el a magyar települések utcáit és tereit, a televízióból és rádióból pedig harsognak a kormányzati propaganda fizetett hirdetései, akár kormánypárti, akár ellenzéki hangvételű csatornát választunk. A kormány tényleg mindent belead az úgynevezett betelepítési kvóta ellen meghirdetett népszavazás kampányába, így nem meglepő hogy az ordas hazugságoktól sem riad vissza. Lássunk néhány példát ezekre:

Fotó: index.hu

1. Az egyik legarcátlanabb szöveg, amely megjelenik az utcáinkon és tereinken, a következő: Tudta? Csak Líbiából egymillió bevándorló akar Európába jönni? Tudjuk, minden elutasító kampány az emberek félelmeire és tájékozatlanságára alapoz. Ha azt mondják az embereknek, hogy valami észak-afrikai országból berber törzsek szeretnének Almáskamarásra költözni Marika néni szomszédságába, és az istállóban tevét tartanak, kutyát sütnek vacsorára, és a gyerekeiket terroristának nevelik, tuti a siker. De tudja-e Marika néni, hogy hol van Líbia? Ha nem, akkor sem rohan a világatlaszért a könyvszekrényhez, mert térkép nélkül is érzi már a teveszagot, és nem szeretné, ha az unokája egy Allahhoz imádkozó kis arab lurkó mellett ülne az iskolában. Az aljas kampány alapvetése, hogy felpörgesse az bennünk szunnyadó félelmeket. Nem kérdezünk vissza, hogy egy líbiai miért jönne Magyarországra, hiszen legalább 10 határon kellene átverekednie magát, hogy egy olyan országba érjen, ahol biztosan nem kap menekültstátuszt, a fizetések alacsonyak, nem beszéli a nyelvet, és nincsenek rokonai itt. Ráadásul, ő Olaszországba vagy Franciaországba igyekszik, amihez „csak” át kell hajóznia a Földközi-tengeren. No, és honnan tudjuk, hogy 1 millióan készülnek ide? Ezerfős reprezentatív mintán felmérést készített a Századvég Líbiában? Nem lehetett egyszerű még telefonon sem.  Egyébként Líbia lakossága 7 és félmillió, úgyhogy a távozni szándékozó 1 millió fő enyhén szólva túlzónak tűnik. Egy olyan felmérést már jóval hitelesebbnek tartanánk, hogy Magyarország 10 milliós lakosságából mennyien készülnek Európába menni. Ennek a felmérésnek az eredményét nyilván nem plakátolná ki a kormány.

2. A másik durva csúsztatás a következő plakátszövegben testesül meg: Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni. Kezdjük azzal, hogy ha Magyarország kormánya akarna bárhová embereket telepíteni, akkor nem az lenne a szlogen, hogy Budapest Zanzibárba szeretne telepíteni háromszáz ukrán vendégmunkást. Brüsszel Belgium fővárosa, az EU és a NATO központja (mindkettőnek tagjai vagyunk), és ott soha nem döntöttek az Európai Unió illetékesei arról, hogy illegális bevándorlókat telepítenek Magyarországra. A turpisságra egyébként már a népszavazási kampány elején sokan rávilágítottak, amire az volt a válasz, hogy akkor meg azért kell elmenni népszavazni, hogy ne is történhessen meg ilyen. Szóval, azért kell megütni a gyereket, amikor jó, mert egyszer úgyis rossz lesz, és most előre megkapja a jól megérdemelt pofonját. Azt se hagyjuk ki az elemzésből, hogy illegális bevándorlókat természetesen senki se akar, de a kvótában szereplő menekültek nem illegálisan tartózkodnak Európában, hanem menekültstátuszt élvezve legálisan. Idézzük ebben a kérdésben Navracsics Tibort, az Orbán-kormány egykori miniszterét: "Nem felel meg a valóságnak a magyar kormány kommunikációja, amely szerint az EU az illegális bevándorlók ügyében akar kvótát." De a legdurvább csúsztatás mégis az, hogy egy városnyi embert akarnak ránk erőltetni. Elég sok magyar város lenne, ha nem egészen kétezer lakossal el lehetne érni a városi rangot, ugyanis körülbelül ennyi ember befogadásáról van szó. Talán csak Felcsútnak sikerülhet ez ma Magyarországon.       

Aki csak emlékeztetni próbál arra, hogy Magyarországnak nem csupán jogai, de kötelességei is vannak azzal, hogy az Európai Unió tagja, arra szintén a „Brüsszel láncos kutyája” jelzőt akasztják.  

3. Az is rendkívül irritáló ebben a kampányban, ahogy a kvótanépszavazást elutasító ellenzékieket, gondolkodó magyar polgárokat, civil aktivistákat a bevándorlás szorgalmazóiként állítja be a kormány propagandagépezete. Aki a magyar menekültügyi eljárást bírálja (amely lényegében a menekültkérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását jelenti), azt a hazaárulóknak kijáró megvetéssel emlegetik a közszolgálati televízióban és rádióban. Aki csak emlékeztetni próbál arra, hogy Magyarországnak nem csupán jogai, de kötelességei is vannak azzal, hogy az Európai Unió tagja, arra szintén a „Brüsszel láncos kutyája” jelzőt akasztják. Azért nem lehet érdemi vitát kialakítani az úgynevezett menekültkvótáról, mert egyrészt valótlan állításokra épül a kormány kampánya, másrészt mindenkit megbélyegeznek, aki érdemi kérdéseket tesz fel a népszavazás legitimitásával kapcsolatban. Mert miért is kéne népszavazást tartani egy olyan kérdésről, mely hemzseg a valótlan állításoktól? Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mielőtt válaszolnál egy apacs kérdésére, előbb vizsgáld meg, hogy nem egy apacsnak öltözött navahóval van-e dolgod.”    

Kevesen foglalkoztak eddig azzal a jelenséggel, hogy a vidéki Magyarországon a feudalizmus feltámasztásának réme fenyeget már évek óta. A kormánypárt fővárosi központja a vidéki választókörzetekben mandátumot szerző képviselőket lényegében helytartóként tartja nyilván, így nem meglepő, hogy néhányan már kissé túllőttek a célon. A Voldemort nagyúrként elhíresült BAZ megyei fideszes helytartó most elég kellemetlen helyzetbe hozta a főnökeit, ám nem ő az egyetlen, akitől tartaniuk kell a budapestieknek.

Fotó: prugy.hu

Mengyi Roland a semmiből lépett elő hat éve, ma pedig már nem csak a választókörzetében, de az egész országban ismerik a nevét. Az országgyűlési képviselő azonban nem parlamenti aktivitásával vívta ki a köz figyelmét, hanem egy olyan korrupciógyanús üggyel, melyet nehéz lesz elsikálnia a pártnak. Most legalábbis úgy tűnik, hogy az illetékes minisztérium, illetve a kormányzópárt potentátjai beáldozhatják a túl kapzsivá vált nagyurat, aki a Harry Potter című regényből ismert főgonosz, Voldemort nevén szólíttatta magát a magánbeszélgetéseiben.

Azért ne legyenek illúzióink, az EU-s pénzek lenyúlása ügyében folytatott nyomozás még számos fordulatot vehet még, Voldemort akár jófiúként is kikerülhet az ügyből, és azt se feledjük, hogy a képviselő kormányzati támogatással hallgat, mióta a botrány kirobbant. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a budapesti központban megunták azt a szabadrablást, ami a helytartók nevéhez köthető az utóbbi hat évben, és rá akartak ijeszteni a többi nagyhatalmú vidéki fideszes politikusra. Sokan emlegetik a Békés megyében szinte korlátlan hatalommal bíró Simonka Györgyöt, mint aki már túl sok kínos ügyet produkált, így akár Mengyi sorsára juthat, ha nem fogja vissza magát.

Tulajdonképpen Lázár Jánoson kívül igazán magasra senki sem jutott azok közül, akik komoly múlttal rendelkeznek a vidéki politizálásban.

Sokat elárul a Fideszen belül zajló belső harcokról, hogy ezeknek a vidéki uraknak budapesti pártfogókon keresztül vezet az útjuk a zsíros falatokhoz, ám amikor a minisztériumi barátok bajba kerülnek, akkor a vidékiek pozíciói is megrendülnek. Valószínűleg Lázár János háttérbe szorítása mögött is az áll, hogy már túl sok vidéki vazallusa volt, ami azt jelentette, hogy az ország legnagyobb részét ezeken a csatlósokon keresztül már a Miniszterelnökséget vezető miniszter uralta. Egy ilyen vidéki bázissal már hatékonyan lehet politizálni Budapesten is, hiszen a vazallus attól vazallus, hogy bármikor harcba hívhatja az ura.        

A fővárosi pártelitnek ezért akár jól is jöhet, ha a korrupciós vádakat a vidéki nagyurakra tolják át, hiszen, amíg Mengyi Rolnadon rágódik a sajtó, sokkal kevesebb szó esik majd Rogán Antal kínos ügyeiről, a Ligetben újabb fákat lehet kivágni, Matolcsy György újabb milliárdokat varázsolhat át nem közpénzjellegűvé, Mészáros Lőrinc pedig fű alatt újabb állami megrendelésekhez juthat. Ha Fidesz úgy tesz, mintha elszigetelt vidéki jelenségként tűnne fel a korrupció, akkor az igazán nagy halak vígan ficánkolhatnak luxusakváriumaikban a fővárosban.

Csak a magas rangú fideszesek ismerik pontosan a kormánypárt belső viszonyait, de az kívülről is jól látszik, hogy csak keveseket engednek közel az igazán zsíros falatokhoz. Vidékről a párt első vonalába kerülni épp oly nehéz, mint ott megragadni. Tulajdonképpen Lázár Jánoson kívül igazán magasra senki sem jutott azok közül, akik komoly múlttal rendelkeznek a vidéki politizálásban. Talán az egykori mezőkövesdi polgármestert, Tállai Andrást lehetne ide sorolni, ám ő inkább lojalitásával, mint kreativitásával és rátermettségével érdemelte ki a NAV vezetését.

Fotó: 24.hu

Talán a Voldemort-ügy annak is betudható, hogy a vidékiek kevésbé élvezik Orbán Viktor bizalmát és barátságát, könnyebben beáldozhatók, mint egy budapesti potentát. Ha azonban a vidékiek fellázadnak, a Fidesz budapesti bástyái is megremeghetnek, hiszen a korrupció nem ismer vidéket és fővárost, a szálak régen egymásba gabalyodtak, és nehéz lesz kibogozni, hogy az államtitkárok vagy a vidéki képviselők hibáztathatók inkább a közpénzek elcsorgatásáért. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha ugyanabba a sajtárba fejed a tejet, mint a szomszédod, nehéz lesz a végén megegyeznetek, ki mennyit vigyen haza belőle.”

Nem első ízben kerül azonos platformra az ultra baloldali Magyar Munkáspárt és a jobboldali Fidesz. Korábban a magántulajdon ellen kampányoltak közösen, most az Európai Unió ellen szólítják harcba híveiket a menekültválság kapcsán. Orbán Viktor és Thürmer Gyula egységfrontja soha nem volt olyan szembetűnő mint most, hiszen ha a posztkádárista párt meg sem szólal menekültügyben, nem támad feltétlenül hiányérzetünk, ők mégis fontosnak érezték a kormány melletti kiállást. A nem igazán mérhető támogatottsággal bíró posztkommunista párt szlogenjeiben és vállalt politikai céljaiban annyira hasonlít a Fideszre, mintha a kormánypárt egyik szatelitszervezete lenne.

Fotó: Szegedi Kattintós

Nem tudjuk, bárki észrevette-e Csongrád megyén kívül élők közül, hogy a Magyar Munkáspárt megkezdte a kampányát a kvótanépszavazás ügyében, melynek keretében a párt első embere keményen letette voksát az úgynevezett brüsszeli diktátum ellen. k Thürmer Gyula kampánynyitó beszédét Szegeden, egy lakótelepi élelmiszerbolt (multi) bejáratánál tartotta kicsiny, ám annál lelkesebb közönség előtt.     

Thürmer szerint Brüsszel nem fogja figyelembe venni a népszavazás eredményét, de azért részvételre szólította fel híveit. Egyetért a kormány kerítésépítésével is, szerinte egyetlen menekültet sem szabad beengedni az országba, mert Magyarország gazdasági és demográfiai problémáit nem így kell orvosolni.   Szerinte a migrációs krízist a nyugati nagytőke idézte elő, ezért a burzsoáknak is kell megoldania azt. Támogatni kell a polgárháborúk befejezésére tett próbálkozásokat, tiszteletben kell tartani a nép akaratát mindenhol, így Szíriában megválasztott, legitim elnöknek tekinti Asszadot, akit a nyugati hatalmak meg akarnak buktatni.

Szavait hallgatva olyan időutazást élhet át mindenki, hogy nyúlunk is a könyvespolc legfelső polcán található, huszonöt éve szerényen a háttérben meghúzódó Marx- Engels összes után, és keressük azokat a sorokat, melyekben ott lapul az az állítás, mely szerint a munkásosztálynak történelmi feladata a migránsáradat megállítása. Persze, a velünk élő történelem más kihívásokra sarkallta a keményen dolgozó szocialista brigádokat, mint a nyugati nagytőke színeváltozása, mely most az egyesült Európa képében riogatja a jobb sorsra érdemes munkásosztályt.

Thürmer Gyula szavainál is többet elárul a Magyar Munkáspárt jelenéről „A Szabadság” névre keresztelt pártlap, melyet buzgón osztogattak a 70 év körüli aktivisták az arra járó kisembereknek. Az egyik címlapján keménykötésű Sziriza  aktivisták vonulnak kezükben vörös lobogóval. Ha bárki is tudná, hogy tulajdonképpen milyen politikát folytat a görög szélsőbalos kormánypárt, akkor feloldhatatlan ellentmondásként értelmezné a magyar kommunisták újságjának első oldalának láttán. Röviden és tömören a következőképpen fogalmazhatnánk meg e történelmi görbetükör visszásságát: a Sziriza nemhogy nem állna be Orbán Viktor uszító kampánya mellé, hanem utcai demonstrációkkal megbénítaná egy ilyen kormány működését.

No, de van ennél érdekesebb információ is napjaink kommunistáinak hírharsonájában. Például az Egy hét a Munkáspárt életéből rovatban olvasható a következő rövidhír: „Május 19. Choe Hak Yon, a KNDK ideiglenes ügyvivője fogadást adott a Koreai Munkáspárt 7. kongresszusa alkalmából. A fogadáson megjelent a Munkáspárt Elnökségének és Központi Bizottságának több tagja, a párt fiatal aktivistáinak egy része.” Gondoljuk, ez utóbbiak átlagéletkora 55 és 85 év között lehet, és csasztuskákkal köszöntötték a koreai nép hős vezérét, Kim Dzsongunt.

Az igazán fontos hírek azonban csak most jönnek:” Június 12. Németh Noémi Juditot (független) választották Vaspör új polgármesterének. A Magyar Munkáspárt jelöltjeként indult Takács András Jánosra hárman, 1,2 százalék voksoltak.” Csak egy apró megjegyzés: Úgy tűnik Takácsék nem túl népes családja is úgy gondolta, hogy van jobb jelölt is a Munkáspárténál. A Fidesz helyében én semmiben nem értenék egyet egy ilyen párttal, mert az rossz hatással van a saját szavazói lelkiállapotára, hiszen ők mindig visznek magukkal még egy embert a szavazásra. Így már legalább hat szavazatot begyűjthetett volna a Munkáspárt.

Fotó: Szegedi Kattintós

És a végére egy igazi csemege kínálkozik ugyanebből a rovatból: „Június 12. Csorba György Józsefné (független) lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vágáshuta új polgármestere. Fülöp József István, a Magyar Munkáspárt támogatottja nem kapott voksot. Megismertek bennünket, és ez a lényeg!” Csak egy apró kérdés motoszkál bennünk: kire szavazott Fülöp József István, és esetleg a felesége vagy a gyerekei? Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha már elindultál a törzsfőnökségért, akkor legalább önmagad győzd meg arról, hogy megfelelsz a posztra.”