Nem az a kérdés, hogy lesz-e válság, hanem az, hogy mikor. Ez a közgazdasági közhely határozza meg most az Orbán-kormány hívei és ellenfelei gondolkodását. Mintha mind a két oldal már a válság időszakára készülne, hiszen a kormány gazdaságélénkítésről, az ellenzék pedig a kormány által bőven jutalmazott oligarchák jövőjéről beszél. Tény, hogy a mostani kényelmes világgazdasági környezethez képest rövidesen zord idők jöhetnek, ami komoly hatással lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jövőjére is.

Fotó: zsurpubi.hu

Sárközy Tamás szerint akkor lehet igazán bajban Orbán Viktor rendszere, ha a mostani pénzbőséget felváltja a pénzszűke. A sokat látott jogászprofesszor erről új könyve kapcsán beszélt a HVG-nek. Nem kritizálta keményen a jelenlegi politikai kurzust, ám azt megjegyezte, hogy a konszolidálhatatlanságot konszolidálta. Ezzel egyrészt jelezte, hogy ne várjunk komoly fordulatot az Orbán-rezsimtől a jövőben, másrészt azt is érzékeltette, hogy egy komoly politikai vagy gazdasági krízis esetén kevés variációs lehetősége lesz a jelenlegi kormányzatnak.

Nagy veszélye ugyanis a mostani gyakorlatnak az, hogy szinte számolatlanul önti a pénzt olyan projektekbe, melyek legfőbb célja, hogy kitömjék a kormánnyal baráti viszonyt ápoló vállalkozók, vagy akár a kormányban tisztséget viselő pártemberek zsebeit. Erről szólnak a különböző kormányzati kommunikációs kampányok, a nagy állami megrendelések, a stadionépítések, illetve ezt a célt szolgálja a nagy nyereséggel kecsegtető ágazatok megszállása. Ennek forrásai az uniós támogatások, illetve a kedvező gazdasági környezetben bő forrásokkal rendelkező állami költségvetés.

Bármilyen furcsán hangzik a mi pragmatikus, politikai szükségszerűségekre épülő világunkban, a hatalom szempontjából mégis az a legfontosabb körülmény, hogy az emberek a lelkükben elfogadják-e a fennálló rendet.

 

Amennyiben ezek a források lassabban fognak csörgedezni, netán teljesen elapadnak, akkor ezt a gépezetet nem lesz mivel megolajozni, vagyis csikorogni fognak azok a fogaskerekek, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fontos alkotóelemei. Az állam még a jelenlegi pénzbőségben is mostohán bánik bizonyos területekkel (oktatás, egészségügy, szociális ellátórendszer stb.), így ezekbe az ágazatokba a mostaninál is kevesebb pénzt pumpál majd, a baráti oligarchák pénzzel való kitömése ugyanakkor még ennél is komolyabb probléma elé állítja a kormányzatot.

Fontos megjegyezni, hogy a bőség évei alatt érdemben nem csökkent az államadósság mértéke, ugyanakkor jelentősen eladósodott a vállalati- és magánszektor is. Mindezek a tények egy meglehetősen felelőtlen gazdaságpolitika körvonalait rajzolják elénk, amely nem törődött a jövővel, csakis a jelennek élt. Nem történtek jelentős strukturális reformok, nem ésszerűsítettek olyan területeket, ahol a válság idején jól jönne a spórolás. Orbán Viktor és kormánya csakis rövidtávú célok megvalósításával foglalkozott az utóbbi 5-6 évben, ugyanis ezek segítségével tudta politikai hatalmát bebetonozni.

De térjünk vissza Sárközy professzor gondolataira! Ő úgy véli, hogy nincs az a gazdasági túlsúly, az a meghatározó pénzügyi hatalom, ami meg tudná akadályozni egy politikai rendszer bukását. Szerinte tehát hibás az a felfogás, amely szerint a miniszterelnök és a hozzá ezer szállal kötődő rokoni, baráti kör gazdasági felemelkedése garancia lehet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének örökös hatalmára. Bármilyen furcsán hangzik a mi pragmatikus, politikai szükségszerűségekre épülő világunkban, a hatalom szempontjából mégis az a legfontosabb körülmény, hogy az emberek a lelkükben elfogadják-e a fennálló rendet.

Fotó:index.hu

Hogy ez megvalósult-e már, illetve, hogy messze vagyunk-e még ettől, még komoly viták témája lesz, ám Sárközy szerint az emberek többsége ma a kormány mögött áll. Ez akár igaz is lehet, ám a gazdasági krízis ezt pillanatok alatt megváltoztathatja. Amikor hirtelen minden a semmibe vész, amiről azt hittük, hogy a miénk, akkor döbbenünk rá, hogy a világgazdaság hullámvasútján ülve semmiben sem lehetünk biztosak. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondta: „Ha kevés pénzed van, ne vegyél tüzes vizet, mert azzal csak meghosszabbított azt az illúziót, hogy gazdag vagy.”  

Megszokhattuk már, hogy az idők folyamán mindinkább a Fidesz kihelyezett kongresszusává váló tusnádfürdői szabadegyetemet a miniszterelnök saját politikai vízióinak felvázolására használja. Olykor hajmeresztő bejelentéseket, máskor váteszi jóslatokat kapunk a rendezvény fénypontjaként megvillanó kormányfői monológoktól. Ezúttal azonban mintha utólag kívánna ideológiát teremteni ahhoz az ámokfutáshoz, melyet a tavaly tavaszi választási győzelem óta művelt Orbán Viktor. Az az ember érzése, hogy szavakban igyekszik konszolidálni a rendszerét, ha már a tettek szintjén ez már elképzelhetetlen.

Fotó: index.hu

Van mit megmagyaráznia hívei számára Orbán Viktornak. A jobboldali táborban ugyanis erősen megoszlanak a vélemények a kormányfő egyes intézkedései, politikai irányvonala, az uniós tagállamokkal, illetve az EU-n kívüli világgal való kapcsolatról. Orbán sajátos logika alapján támadja ugyanis a papíron szövetséges uniós országok egy részét, de nem tántorítja el a közös NATO tagság sem például attól, hogy Norvégia ellen áskálódjon az Egyesült Államok elnökénél.

Sokan  azt a logikát sem, miért kellett fúrni a testvérpárt német jelöltjét, aki végül el is bukott az Európai Bizottság elnökségéért folytatott vetélkedésben, és miért értékeli győzelemként, hogy egy jóval liberálisabb szemléletű, szintén német politikus lett a befutó. A CEU elüldözése, és a Magyar Tudományos Akadémia elleni hajtóvadászat sem igazán fér bele egy magát konzervatívnak és haladónak tartó magyar polgár értékrendjébe, így valószínűleg Orbán is érezte, hogy egy nagyobb elméleti rendszerbe helyezze tetteit tusványosi beszédében, mellyel rendbe teheti azt a káoszt, amely néhány hívének elméjében kavaroghat, ha végiggondolja kedvenc miniszterelnöke utóbbi egyéves tevékenységét.

Csak jóban és rosszban hajlandó gondolkodni olyankor is, amikor a jó lehetne jobb, a rossz pedig kevésbé rossz, ha nem ugrasztaná össze a magyar polgárok csoportjait kreált ügyek mentén.

 

Mivel lassan tíz éve van hatalmon, azt is megteheti, hogy messziről vezeti le a folyamatokat, ezzel is egy mélyebb értelmet kínál fel azoknak, akik egy-egy kiragadott momentum alapján fogalmazzák meg kételyeiket. Folyamatként igyekszik mutatni a nemzeti oligarchák felemelkedését, amiben persze igaza is van, csak a végkövetkeztetés nem stimmel sokak szemében. A nemzet ugyanis nem attól emelkedik fel, ha Felcsút lesz a világ közepe, illetve, ha Mészáros Lőrincnek hívják az ország leggazdagabb emberét, hanem, ha vannak közös értékeink, melyek összetartják, nem eltaszítják egymástól a nemzet tagjait.

Márpedig Orbán következetesen kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem hajlandók beállni a sorba, illetve, akik nem férnek bele az ő általa szabott ideológiai keretekbe. Így válnak üldözötté azok a civilek, értelmiségiek, újságírók, akik olykor hangot adnak annak a véleményüknek, hogy ez az ország azoké is, akik nem szavaztak, és valószínűleg soha nem is fognak szavazni a Nemzeti Együttműködés Rendszerére. Orbán lényegében megideologizálta azt, miért akar következetesen leszámolni azokkal, akik a három egymást követő kétharmad ellenére is látnak kivetnivalót abban, amit az országgal tesz.

Nem riad vissza a hazugságoktól, féligazságoktól, ferdítésektől sem, hogy az ellenségei elleni küzdelmet minimum a kereszténység védelme érdekében vívott háborúként tüntesse fel. Ordas hazugság például, a Nyugat mindenféle értékek nevében át akarja alakítani Európa népességét, holott ezt soha senki sem mondta, és az általa támadott Nyugat 2015 óta sikeresen és folyamatosan csökkentette a bevándorlást Európába. Nyilván érzik, hogy a bevándorlás elleni harc jelszavai már nem csengenek olyan ércesen az emberek fülében, de a küzdőszellemet ébren kell tartania legalább az őszi önkormányzati választásokig.

Úgy állítja be a nyugati kultúrát, amely önként feladja az értékeit, mintha már nem is nevezhetnénk kereszténynek azt az értékrendet, melyet a Lajtán túl vallanak azok a politikusok, akiket országukban demokratikus választásokon emeltek a hatalomba a polgárok. Orbán, aki rendszeresen azzal vádol nyugati kormányokat, hogy nem tisztelik a magyarokat, ezzel lényegében leidiótázza az EU legtöbb tagországának választópolgárait. Sértettsége nyilván abból táplálkozik, hogy a májusi uniós voksoláson a vele szövetséges populista pártok nem érték el azt az áttörést, ami a magyar kormányfő számára komoly befolyást biztosított volna az EU ügyeibe.

Orbán - aki magát pragmatikus politikusnak tartja -, most azt üzente a világnak, hogy ő egy régimódi harcos, aki nem változtat az elvein akkor sem, amikor a világtörténelem folyamatai ezt indokolttá tennék. A népesedéspolitikát például kirakatként kezeli, holott jól tudja, hogy látszateredményeken kívül semmit nem fog elérni azzal a felfogással, hogy állami pénz ellenében a családokat több gyerek vállalására ösztönözze. Ennél sokkal mélyebbek a problémák, sokkal összetettebb, ugyanakkor hatékonyabb beavatkozást igényelne az a demográfiai helyzet, amely komolyan veszélyezteti Magyarország jövőjét.

Ő azonban csakis barátban és ellenségben hajlandó gondolkodni, vagyis, aki kritizálja a családvédelmi akciótervét, az bevándorláspárti, aki szóvá teszi, hogy az emberi szolidaritásnak üzen hadat a hajléktalanok üldözésével és a menekültek elleni hangulatkeltéssel, az a hanyatló Nyugat szekértolója. Orbán rendszerében nincsenek árnyalatok, ezért nem is engedi a párbeszédet, nem hagy lehetőséget a kulturált vitára, az érvek ütköztetésére. Csak jóban és rosszban hajlandó gondolkodni olyankor is, amikor a jó lehetne jobb, a rossz pedig kevésbé rossz, ha nem ugrasztaná össze a magyar polgárok csoportjait kreált ügyek mentén.

Fotó: 24.hu

Ismét egyértelművé tette, hogy nem hisz az intézményekben, melyek garantálják az állam demokratikus működését attól függetlenül, hogy kik állnak azok élén, hanem csakis az egyénben hisz, aki politikai vízióinak, megérzéseinek, sőt látnoki képességeinek köszönhetően el tudja dönteni, hogy mi jó egy ország számára, és mi rossz. Semmi mást nem tett ezúttal Tusnádfürdőn, mint igazolta ezzel a tétellel mindazt, amit tett az utóbbi hónapokban. Azt üzente a híveinek, hogy ne gondolkozzanak azon, hogy mi volt az értelme a tetteinek, hanem higgyék el neki, mindennek így kellett történnie. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki a csontokból ki tudja olvasni a jövőt, az minek foglalkozna a múlttal?”

Míg az egyik oldal minden rá leadott szavazatot fel tud használni, addig a másik oldalon rengeteg voks elveszik. Így jellemezhetnénk a legegyszerűbben a magyar politika jelenlegi viszonyait. Ezért fordulhat elő, hogy a Fidesz rendszeresen túlnyeri magát az ellenzékhez képest, holott a két szavazótábor körülbelül ugyanakkora. Amíg az úgynevezett jobboldalon ugyanis minden voks egyetlen zsákban landol, addig az úgynevezett baloldalon a nagy civakodásban a sok kis zsák között elhullajtják a szavazatok jelentős hányadát.

Fotó: hvg.hu

A május 26-i uniós választás ismét egyértelművé tette, hogy az amúgy is erősen felé lejtő pályán a Fidesz tökéletesen ki tudja használni a túloldali rivalizálást. Ha ugyanis egyetlen közös listán indult volna az ellenzék, akkor nem ajándékozott volna oda két mandátumot a kormánypártnak, vagyis a képviselői arány nem 13-8 lett volna, hanem 11-10. Ráadásul, ami elveszett az egyik oldalon, azt vitte a másik oldal. Igen egyszerű matematika, de a logikus érveket még mindig felülírja az ellenzéki pártoknál a rivalizálás, a minél jobb pozíció kiharcolása a szövetséges vetélytársakkal szemben.

Ezért is tűnik igen logikusnak az a felvetés, mely szerint az ellenzéki pártok soraiban rengetegen dolgoznak a Fidesznek, hiszen az ő romboló munkájuk nélkül már a tavalyi országgyűlési választáson is megvalósulhatott volna az az általános összefogás, mely részben vagy egészben most létrejöhet az önkormányzati választások előtt. Már tavaly tavasszal is világosan látszott, hogy egy jól összehangolt együttműködésnek köszönhetően 30-35 egyéni körzetben szerezhettek volna mandátumot az ellenzék jelöltjei, de a sok veszekedésnek az lett a vége, hogy a biztosan nyerhető fővárosi körzetek egy részét is vitte a Fidesz.

Ezek a pártok lennének ugyanis az ellenzéki összefogás vezető erői, és vezetőik tudnák leghatékonyabban koordinálni az Orbán ellen szavazók táborát.

A kormánypárt igen erős nyomulása, valamint az egyre jobban érzékelhető végszükség azonban a Fidesznek dolgozó ügynökök folyamatos ármánykodása ellenére is arra fogja kényszeríteni a felaprózódott ellenzéket, hogy megegyezzenek a közös jelöltek személyéről, egymáshoz közelítsék programjaikat, valamint összehangolják kampánystratégiájukat. Kemény alkudozások zajlanak a háttérben, hiszen senki sem szeretné elveszíteni eddig megszerzett pozícióit sem helyben, sem országosan, ám a Fidesz gőzhengerével szemben nem lehet rollerral felvenni a küzdelmet, így az erők egyesítése ma már sokkal inkább szükségszerűség, mint előre kiötölt stratégia eredménye.

Így aztán nem is marad sok választása az ellenzéki erőknek, ugyanúgy tömbösödniük kell, mint a magát jobboldali néppártnak tartó Fidesz tette ezt a 2002-es választási vereség óta. A magyar kormánypárt ez ellen két dolgot tehet. Egyrészt továbbra sem engedi egy olyan konzervatív párt megszerveződését, amely elszipkázná a Fideszben csalódott, ám balra semmi szín alatt nem szavazó polgárokat, másrészt azokat az ellenzéki erőket támadja a legvadabban, melyek éppen megerősödni látszanak. Ezek a pártok lennének ugyanis az ellenzéki összefogás vezető erői, és meghatározó politikusaik tudnák leghatékonyabban koordinálni az Orbán ellen szavazók táborát.

A Fidesz pontosan tudja, hogy veszélyes az országlására nézve az ellenzék szövetkezése. Amikor 2018 februárjában a teljes ellenzéki összefogásnak köszönhetően Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter leváltotta a leválthatatlannak tűnő kormánypártot a városban, Orbán Viktor észbe kapott, és az országgyűlési választásokig hátralévő néhány hét alatt sikeresen egymásnak ugrasztotta az ellenzéki erőket a legtöbb választási körzetben. Ez kellett a Fidesz harmadik kétharmadához, no és persze az, hogy a kormánypárt a legkisebb településeken hatékonyan lebegtette be a migránsveszélyt.

Fotó: mindenszo.hu

Hosszú persze az út odáig, hogy az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz hasonlóan Magyarországon is két nagy politikai tömb vívja meg azokat a csatákat, melyek a demokratikus politikai váltógazdaság velejárói. Nehéz még elképzelni, hogy a Jobbiktól a Demokratikus Koalíción át a Momentumig mindenki beálljon egyetlen jelölt mögé akár a legkisebb településeken is, de az őszi önkormányzati választások eredményei kijelölhetik az irányt. Az egyéni érdekek háttérbe szorításával olyan pártszövetség veheti fel a versenyt a Fidesz monumentális apparátusával, amely sok borsot törhet Orbán Viktor és csapata orra alá. Ám, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A bölényhús próbája az evés.”

Valószínűleg már annyira megszoktuk a kormány kommunikációjának kétszínűségét, hogy fel sem tűnt számunkra: ismét a miniszterelnök szerecsenmosdatásába kezdtek a propagandagépezet munkatársai. Felfigyelt azonban a nagy átverésre az orosz állami média, és nem is kímélte Orbán Viktort, amikor megszellőztette „puritán” repülőútjának propagandisztikus jellegét. Ki gondolta volna, hogy a baráti orosz média osztja majd a sallereket, kokikat és tockosokat a magyar kormányfőnek? De, mint tudjuk, az oroszoknál semmi sem történik véletlenül.

    Fotó: Magyar Narancs

A Russia Today (RT) az orosz állami kormánypropaganda legfontosabb láncszeme. Talán olyan hatása van az orosz tájékoztatásban, mintha Magyarországon az M1 közszolgálatinak csúfolt tévécsatornát kereszteznénk az Echo TV-be oltott Hír TV-vel. A putyini irányvonalat katonásan követő RT-től a magyar kormánymédia is előszeretettel szokott átvenni (ál)híreket, ám kevés a valószínűsége, hogy a minap kiadott anyagukat bárhol is használta volna a magyar lakájmédia.

Az írás ugyanis felidézi, hogy a magyar miniszterelnökről fotó készült a repülőtéren, és hogy a WizzAir menetrend szerinti járatával érkezett Budapestre Milánóból a múlthéten. A látszat azonban (ezúttal) nem téveszti meg az éles szemű orosz kollégákat, ugyanis hozzáteszik, hogy azt is, hogy többek szerint ez csak PR-akció a magánrepülőzős-katonai repülőgépes hírek semlegesítésére. Az oroszok okfejtését megerősíti az a fotó is, melyet a hivatalos magyar szervek posztoltak a legnépszerűbb közösségi oldalon a miniszterelnökről és Gulyás Gergely kancelláriaminiszterről, amint egy puritán váróteremben debreceni kolbászt majszolnak, amit zsömlével kísérnek le.

Talán kitörölhetik ezzel a magyarok emlékeit a magánrepülőzésekről, melyekkel állítólag magyar oligarchák kedveskedtek pártunk és kormányunk vezetőjének.

Kétségtelen, hogy Orbán népszerűségének nem tett jót a luxusrepülőzésekről és titokban fenntartott, családtagjai és barátai nevén bejegyzett uradalmakról szóló hírek, így kormányzati oldalról valamit tenni kellett a miniszterelnök puritán renoméjának helyreállítása érdekében. Az oroszok viszont rövid kis hírükben arra célozgatnak, hogy a fapados járaton készült fotó kiszivárogtatása nem lehet a véletlen műve, vagyis szerintük jól kitervelt propagandaakcióról van szó. A magyar kormányfőt tehát akár saját emberei is lefotózhatták, eljuttatták a képet egy ellenzékinek számító hírportálhoz, így elsősorban azok olvashattak Orbán fapados repüléséről, akik eddig bírálták luxusutazásai miatt.

Az orosz kormánymédiánál talán sehol sem csinálják jobban a politikusok arculatépítését, illetve az ellenfelek karakterének lerombolását. Így nem véletlen, hogy gyorsan összerakták a képet: A milánói fapadoson utazó Orbán, plusz az olcsó kolbászt majszoló miniszterelnök fotója a nép egyszerű fiaként fogja a magyarok elé állítani a kormány első emberét. Talán kitörölhetik ezzel a magyarok emlékeit a magánrepülőzésekről, melyekkel állítólag magyar oligarchák kedveskedtek pártunk és kormányunk vezetőjének.

Fotó: 444.hu

Az is jó kérdés, hogy beveszik-e a magyar polgárok ezt próbálkozást, de az talán még ennél is izgalmasabb felvetés, hogy az oroszok miért rántották le a leplet a magyar kormány propagandagépezetének akciójáról? Talán csak jelzés volt, hogy Putyin figyel, és tud Orbán minden lépéséről, de elképzelhető, hogy ennél is keményebb üzenete volt ennek az első ránézésre ártatlannak tűnő tudósításnak. Az oroszok talán érzékeltetni akarták, hogy a magyar kormányfő a markukban van, és ennél komolyabb galibát is tudnának okozni, ha Orbán okot adna rá. Talán néhány aláírást szeretnének az oroszok néhány dokumentumon, esetleg felpörgetni a Paks II beruházást, ki tudja? A lényeg az, amiről egy dakota közmondás is árulkodik: „Az a legjobb barát, akinek minden lépéséről tudsz.”   

Bármilyen abszurd, de a Fidesz által totálisan letarolt Magyarországon vannak olyan városok, ahol ciki nyíltan bevállalni a kormánypárthoz tartozást. Ezt a jelenséget először Tarlós István főpolgármester honosította meg hazánkban, de most már vannak követői Budapesten kívül is. A „se veled, se nélküled” taktika eredője az, hogy van néhány nagyváros Magyarországon, ahol finoman szólva sem jó hívószó a magyar kormánypárt neve. Ilyen településeken a Fidesz igyekszik elhinteni a választókkal, hogy egy valóban független jelölt mögé álltak be, ugyanakkor az illetőnek lényegében semmilyen mozgásteret nem enged az állampárt, amennyiben megválasztják őket az átvert polgárok.

Fotó: azonnali.hu

Mókás színjátékok zajlanak a magyar politika színpadán napjainkban. Olyan műbalhékat varázsolnak elénk ugyanis az önkormányzati választások kampánya előtti utolsó lélegzetvételnyi szünetben a politikusok, melyeken inkább kacagna az ember, mintsem bosszankodik. Jókedvre azonban semmi ok, a Fidesz ugyanis úgy próbálja benyomni az embereit nagyvárosok polgármesteri székeibe, ami finoman szólva sem szórakoztató műfaj. A lényeg az, hogy ahol a felmérések szerint az állampárt színeiben nincs esélye egy jelöltnek, azt függetlennek álcázzák, és igyekeznek így letolni a csodálkozó állampolgárok torkán a kiszemelt delikvenst.

Lázár János esete a hódmezővásárhelyi Fidesz alapszervezettel még a tréfásabb kiadása ennek az eljárásnak. Itt ugyanis amellett, hogy a helyi elnök és a szebb napokat megélt képviselő lepacsizták egymással a jelöltségre való felkérést, majd azt elegánsan eltolta magától Lázár a számára nem túl sok jót ígérő megmérettetést, még a megmosolyogtató kategória. Azonban Fidesz itt korábban annyira megégette magát, hogy Grezsa Istvánt úgymond önálló jelöltként indítják. Vagyis, a Fidesz nem kockáztatta meg Hódmezővásárhelyen azt a blamázst, melyet korábban Márki-Zay Péter ellenében elszenvedett Hegedűs Zoltán, a párt helyi polgármester-jelöltje, aki mögött természetesen Lázár állt.

Kubatov persze mossa kezeit, ő megtette, amit tehetett, megpróbálta ugyanis eladni a jómódú vállalkozót úgy, mintha nem is a kormánypárt jelöltje lenne, így, ha bukik, el lehet határolódni a kudarctól.

A szomszéd nagyvárosban is hasonló taktikával próbálják megtörni Botka László és a baloldal 2002 óta tartó hegemóniáját. Szegeden ugyanis a Fidesz úgy tesz, mintha nem a városban tavaly december óta tevékenykedő Kubatov Gábor és köre találta volna azt a Nemesi Pált, aki végül hivatalosan függetlenként próbál szerencsét a választásokon. Még egy kis látszatcivódás is belefért Nemesi és a Fidesz között, hiszen a helyi szervezet három agyament feltételt szabott az általa kitalált jelölt támogatásához.

Az egyik, hogy Nemesi ígérje meg, hogy új híd épül a városban a Tisza felett. Nos, ezt ma Magyarországon egyetlen ember ígérheti meg, (ahogy egyébként két és fél éve ezt meg is tette), és ezt az embert Orbán Viktornak hívják. A másik feltétel, hogy nem bontatja le a déli határszakasz kerítését. Ehhez végképp semmi köze Szeged polgármesterének, bárhogy is hívják, és bárki is delegálja, mert ez állami hatáskör. A harmadik, hogy a diákoknak és nyugdíjasoknak Botka által beígért tízezer forintos egyszeri támogatásra pakoljon rá még néhány ezer forintot. Nos, a város teherbíró-képességének ismerete nélkül ilyet ígérni finoman szólva is felelőtlenség, akár független egy jelölt, akár nem.

Nemesi tehát a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot megszégyenítő ígéretcunami ellenében nyerheti el a Fidesz támogatását. Legalábbis ezt sugallja ez a kis színjáték, amit a szegediek elé varázsolt a Fidesz pártigazgatója. Kubatov persze mossa kezeit, ő megtette, amit tehetett, megpróbálta ugyanis eladni a jómódú vállalkozót úgy, mintha nem is a kormánypárt jelöltje lenne, így, ha bukik, el lehet határolódni a kudarctól. Ha meg nyer, akkor a kormánypárt teljes mellszélességgel beáll mögé. Nemesi meg ígérhet örök életet, vezetékes sört és síelésre alkalmas hegyeket az alföldi város lakosainak, ha bukik, visszamegy az építőipari cégéhez, amely elég jól teljesít az állami megrendeléseknek köszönhetően, ha meg nyer, akkor a Fidesz úgyis megmondja neki, mit kell tennie.

Azért a legaranyosabb történet csak most következik. Tarlós István ugyanis azzal lepte meg a választókat, hogy kissé beletörölte a cipőjét pártunkba és kormányunkba, melynek támogatását élvezi a közelgő önkormányzati választáson. "Ez ellen tiltakozom, ez kezelhetetlen, ez így egy ostobaság," reagált ugyanis a szentendrei HÉV metróvá minősítésének hírére a főpolgármester. A kormányzati szándék ugyanis az, hogy a szentendrei HÉV vonalat átnevezik a jövőben 5-ös metróvonallá. Mivel a HÉV járatok nem a budapesti közlekedési cég vonalai, hanem a MÁV-hoz tartoznak, Tarlós jót szórakozott a kormányzati terven, hiszen nem az a fővárosi közgyűlés döntése, hogyan fogják hívni szeptembertől ezt a vonalat.

Fotó: index.hu

Tarlós tehát megragadta az alkalmat, hogy egy kicsit eltolja magától a kormánypártot, amelyet egyébként függetlenként, de mégiscsak ő képvisel a fővárosi közgyűlésben. Ismert tény, hogy a felmérések szerint egy teljes ellenzéki összefogás esetén (amire most jó esély mutatkozik) Tarlós elbukhatja Karácsony Gergellyel szemben a főpolgármesteri székért folytatott versengést, ami elsősorban annak tudható be, hogy Budapesten nem áll túl jól a Fidesz szénája. Tarlós tehát azzal, hogy élezi a nyelvét a kormány baklövéseit látva, nem csinál egyebet, mint erősíti azt a látszatot, hogy független a Fidesztől. Pedig egy dakota mondás szerint: „Ne szégyenkezz azon, hogy dakotának születtél, még akkor sem, ha az apád egy apacs útonálló volt.”   

A fentebb feltett kérdés természetesen költői, hiszen pontosan tudjuk a választ. A magyar kormánypárt számára már az is nagy dolog, hogy számára nem egy nyíltan ellenséges bizottsági elnököt dobott ki az unió alkugépe, így most még azt mondhatnak róla, amit csak hallani szeretnének a párt hívei. Pedig a német kereszténydemokrata politikus világnézete távolabb áll a  a Fidesztől, mint a sikeresen megfúrt Manfred Weberé, így nem véletlen, hogy az Európai Néppárton kívül legfőbb támogatója a liberális frakció. Ez utóbbi tény az álmoskönyv szerint nem szokott túl jó eredményre vezetni a magyar kormánypárt számára.

Fotó: 24.hu

Ursula von der Leyen nem nevezhető nyeretlen kétévesnek az európai politikában, ugyanakkor a legtöbb uniós polgár számára sötét lónak számít. Pedig a hétgyerekes, szőke hölgy azt a német haderőt felügyeli, amely nem elhanyagolható tényező a világ katonai térképén. De megfordult már más posztokon is korábban, hiszen 2005-ben családügyi miniszterként került Angela Merkel kormányába, és azóta az egyedüli nő, aki végig valamilyen tárcát vezetett a kancellár mellett.

Ez a portfólió idáig akár meg is felelhetne a Fidesz elvárásainak, ám von der Leyen közismerten a CDU liberális szárnyához tartozik. Nyitott a baloldali választók felé, ugyanakkor konzervatív politikushoz képest meglehetősen liberális nézeteket vall a menekültpolitikában. Megrótta például Magyarországot azért, mert embertelenül bánik a menedékkérőkkel, ő maga pedig befogadott a házába egy pilótának tanuló szír fiút. A német politikus nem a veszélyt látja elsősorban a jobb létre vágyó emberekben, hanem a lehetőséget. Szerinte ki kell használni a bevándorlók tudását és igyekezetét, hogy megvessék a lábukat egy élhetőbb világban.

Hidvéghi persze előre is menekült, mert finoman arra célzott egy másik kijelentésével, hogy nem örülne pártja annak, ha az uniós támogatásokat a jogállami normák betartásához kötnék a jövőben.

Ha mindez nem lenne elég Orbán Viktor és köre számára ahhoz, hogy gyanakodva szemlélje azt az elnököt, melyet jobb híján támogatott a megválasztásában, érdemes felidézni a liberális Renew Europe (Újítsuk meg Európát) frakció vezetőjének, Dacian Cioloșnak a lelkes nyilatkozatát, amikor a támogatásuknak köszönhetően az Európai Bizottság elnökévé választották von der Leyent. A román politikus többek között az integráció erősítését, a szabadságjogok melletti kiállást reméli a német elnök megválasztásától.

Ehhez képest Hidvéghi Balázs a magyar kormánypárt frissen Brüsszelbe delegált egykori szóvivője olyan elvárásokat fogalmazott meg az új bizottsági elnök felé, mint például, hogy az uniós bevándorlás kérdésében is új korszakot jelentsen az új bizottsági elnök megválasztása. Pontosan nem tudni, hogy mit ért ez alatt, de az biztos, hogy ezek a szavak inkább saját választóiknak szóltak, mint a migrációs problémát a Fidesznél jóval árnyaltabban szemlélő német politikusnak. Hidvéghi persze előre is menekült, mert finoman arra célzott egy másik kijelentésével, hogy nem örülne pártja annak, ha az uniós támogatásokat a jogállami normák betartásához kötnék a jövőben.

A fideszes politikus ugyanakkor nem említette von der Leyennek azokat a szociális ígéreteit, melyek elsősorban a baloldali szavazóknak és politikai formációknak tett az elnök. Molnár Csaba DK-s képviselő szerint viszont von der Leyen megválasztásával esély nyílik az európai minimálbér, az európai munkanélküli ellátás és az európai gyermektámogatások bevezetésére, a multinacionális technológiai cégek tisztességes adóztatására és a klímavédelmi célok jelentős szigorítására is. Ezek a Fidesz számára nem túl fontos célkitűzések, mint ahogy az sem dobogtatta meg különösebben Orbán Viktor szívét, hogy az új bizottsági elnök a női vezetők és politikusok számarányának növelését is zászlajára tűzte.

Fotó: index.hu

Ursula von der Leyen esetében tehát fokozottan igaz a mondás, mely szerint a puding próbája az evés. Orbán Viktor azért utasította pártja képviselőit arra, hogy támogassák a német politikus megválasztását, mert a többi lehetséges jelölttel korábban már csúnyán összerúgta a port. Így esetleg utalhat minden egyes alkudozás alkalmával arra, hogy az ő támogatása nélkül nem lehetett volna bizottsági elnök. Azt azonban bizonyára nem fogja nagy dobra verni, hogy von der Leyen jelölése Emmanuel Macron francia elnök ötlete volt, és a liberális frakció támogatása nélkül a Fidesz szavazatai semmit sem értek volna. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kilövik alólad a lovat, tegyél úgy mintha gyalog indultál volna csatába, és kevésbé leszel nevetséges.”   

Ha néhanapján sarokba szorítják a nemzetközi vagy a magyar politikai küzdőtéren, azonnal heves ellentámadásba lendül a Fidesz. Ez történt a minap is, amikor blokkolták néhány uniós képviselőjük bizottsági alelnökké választását. A liberális, zöld és szociáldemokrata frakciók előre jelezték, hogy a lengyel és magyar kormánypárt jelöltjeit nem fogják támogatni az EP bizottságaiban, ám mégis komoly hisztit csaptak idehaza, miután az uniós képviselők betartották ígéretüket. Pedig az ember azt gondolná, hogy a sokat szapult uniós intézmények vezető pozícióiba eszük ágában sincs bejutni a magyar kormánypárti politikusoknak.

Fotó: hírstart

Mintha a Fidesz politikusai elfelejtették volna, hogy a cselekedeteiknek következményei is lehetnek, vagyis nem lehet alkudozásokkal, ígéretekkel elsikálni olyan ügyeket, melyek másokban ellenérzéseket váltanak ki. Miután Orbán Viktor végigölelkezte az uniós választás kampányát finoman szólva is kétes populista figurákkal, és méreteseket rúgott bele saját pártcsaládjának politikusaiba, most nehezen veszi tudomásul, hogy mindennek most meg lett a böjtje.

A magyar kormánypárt rossz lóra tett a tavaszi európai politikai hazárdjátékban, és most nehezen veszi tudomásul, hogy ha módjával is, de megkérik ennek a tévedésnek az árát azok, akik ellen fogadott a Fidesz. Deutsch Tamást és Gál Kingát, a két régi motoros uniós képviselőt így is csont nélkül megválasztották a költségvetési ellenőrző és a biztonságpolitikai szakbizottságok alelnökeinek, de három „újonc” nem kapott bizalmat egyelőre az uniós szervektől.

Fotó:24.hu

Kétségtelen nagy pofon ez Hidvéghi Balázsnak, Bocskor Andreának és Trócsányi Lászlónak, de ezt egy politikusnak bírnia kell, ráadásul a személyük körüli torzsalkodás inkább a magyar kormánypártnak szóló üzenet, mintsem közvetlen támadás ellenük. Bár kétségtelen, nehéz lenyelni a békát, a Fidesz ezúttal is túlreagálta a dolgot, hiszen nekirontottak a magyar ellenzéknek, mintha néhány uniós képviselőjük képes lett volna megakadályozni a kormánypárti magyar jelöltek megválasztását a bizottsági alelnöki posztokra.

Fotó: 24.hu

Ahelyett, hogy most gond nélkül megenné Orbán Viktor és csapata azt, amit főzött, új hazugsággal hergeli saját választóit. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője fújta meg a harci kürtöket először, ugyanis állítása szerint a Demokratikus Koalíció politikusai "… szembefordultak a választók akaratával, arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, melyet az európai parlamenti választáson meghoztak. Ez elfogadhatatlan és vérlázító."

Ezt követően még szokás szerint bevándorláspártinak titulált minden politikai erőt, legyen az magyar vagy más országban bejegyzett, amely keresztbe mer feküdni a Fidesz jelöltjeinek bármilyen fórumon. Kocsis Máté azt is megjegyezte, a DK "veszélyes vizekre evezett", mert ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, "a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk". Ez nem is olyan burkolt fenyegetés az ellenzéki párt felé, hogy kihajítják őket a magyar parlamenti szakbizottságokból.

Kocsis és barátai azt felejtik el, hogy csak olyankor számítanak az ellenzéki magyar politikusok támogatására, amikor szükségük van rá, egyébként ott tesznek keresztbe nekik, ahol csak tudnak. Ne feledkezzünk meg arról, például, hogy a ellenzéki pártként rendszeresen feljelentették a Gyurcsány-kormányt Brüsszelben, de később is támadták az egykori kormányfőt és most képviselővé választott feleségét azoknál az uniós hivataloknál, melyeket a kormányzati kommunikációban máskor becsmérelni szoktak.

Fotó: Demokratikus Koalíció

Különösen fájhat Orbán Viktornak és körének, hogy az imént említett Dobrev Klára az EP alelnöke lett, a DK pedig egyre komolyabb szereplője a magyar politikának. Kocsis tehát nem véletlenül rontott neki a Demokratikus Koalíciónak, hiszen a közvélemény-kutatási adatok szerint az ellenzéki párt népszerűsége megközelítette a 20 százalékot, amire évek óta nem volt képes egyetlen ellenzéki erő sem. A Fidesz most tehát azért kiált farkast, mert a közelgő önkormányzati választások előtt kriminalizálni próbálja legfőbb ellenlábasát.

Fotó:444.hu

A nemzetből való kitagadás korábban is kedvelt lejárató eszköze volt a kormánypártnak, ám jelenlegi fenyegetőzésük valószínűleg csak színjáték, melyet csakis saját szavazóik megnyugtatására adnak elő. Orbán és Kocsis is jól tudja ugyanis, hogy az ellenzéki szavazókat csak feltüzelik ilyen bornírt kijelentésekkel, a sajátjaik viszont azt szeretnék látni, hogy a Fidesz gőzhengere Strasbourgban és Brüsszelben is épp olyan lapos munkát végez, mint Budapesten. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha sánta musztángot akarsz eladni, lehetőleg ne a vágtában érkezz a nyergében a lóvásárra.”  

Elmúlt az idei esztendő fele, és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin még nem járt hazánkban, ugyanakkor pártunk és kormányunk vezetője sem tette tiszteletét Oroszország legfőbb vezetőjénél. Nem fogunk persze ettől még elmorzsolni egyetlen könnycseppet sem a szemünk sarkában, de azért érdemes figyelni arra, hogy Putyin legodaadóbb uniós szövetségese miként próbál lavírozni az EU és Oroszország között. A májusi választás óta mindenesetre csökkent Orbán mozgástere, ugyanakkor most az oroszoknak is fontos lenne a magyar kormányfő támogatása.

Fotó: hírhatár

2013 óta hagyományosan Orbán-Putyin találkozóval indították az adott diplomáciai szezont az érintettek, ami azt jelezte, hogy hosszú távú stratégiai együttműködés alakult ki a magyar és orosz fél között az utóbbi években. Az idén még ki se tűzték a találkozó lehetséges időpontját, ami azt jelenti, hogy akár el is maradhat Putyin és Orbán szívélyes kézfogója 2019-ben. Ez persze nem jelentene tragédiát egyik fél számára sem, de a halogatás jelzi, hogy akadoznak a fogaskerekek az eddig olajozottan működő orosz-magyar együttműködésben.

Orbán – aki a kormány legújabb propagandafilmjében egy 30 éve elmondott beszédében éppenséggel hazaküldte a megszálló szovjet csapatokat – soha nem csinált problémát abból, hogy egykori ellenségekkel barátkozzon, vagy, ha az érdekei úgy kívánják, vesszen össze látványosan. Putyinnal azonban nem lehet játszadozni. A fura barátságnak ugyanis akkor van értelme, ha mind a két fél kézzel fogható hasznot húz belőle. Orbán a NATO és az EU kötelékein belül főként Ukrajna kárára támogatja az orosz érdekeket, Putyin pedig amellett, hogy olyan stratégiai beruházásokban érdekelt Magyarországon, mint Paks II., jóval szabadabban mozgathatja gazdasági érdekeltségeit itt, mint bármelyik másik EU-s országban.

De mit kapunk mi cserébe mindezért? Egyelőre csak találgatni lehet, milyen háttéralkuk állhatnak annak a hátterében, hogy látszat ellenére Orbán számára megéri ezt a barátságot fenntartani, sőt mélyíteni. Sok kedvezményt és támogatást ugyanis egyelőre nem kaptunk orosz barátainktól, a nemzetközi színtéren viszont folyamatosan két tűz közé kerül a magyar diplomácia, amikor saját szövetségesei ellenében az orosz érdekeket támogatja. Orbán láthatóan kivárásra játszik, mivel sem eltolni, sem jobban magához húzni nem taktikus egyelőre az orosz felet.

Az időhúzás most azért tűnik a legjobb opciónak, mert az erős orosz befolyás alatt álló európai szélsőjobbos és populista pártok nem értek el áttörést a május végi uniós voksoláson. Orbán a kampányban még nyíltan barátkozott az azóta megbuktatott osztrák szabadságpárti Heinz-Christian Strache-val és az olasz Északi Ligát vezető Matteo Salvinivel, időközben pedig felfüggesztették pártja tagságát saját pártcsaládjában. A magyar kormányfő valószínűleg még nem adta fel teljesen azt a tervét, hogy a Fidesz visszatérjen az Európai Néppárt teljes jogú tagjai közé, ezért most sem az oroszok által támogatott európai szövetségeseivel, sem magával Putyinnal nem erőlteti a nyilvános barátkozást.

Lehet azonban ennél sokkal kézzelfoghatóbb oka is annak, hogy Orbán most inkább a senki földjén bolyong, minthogy az unió vezető pártjaihoz, vagy az azokat nyíltan támadó populistákhoz csapódjon. Jól tudja ugyanis, hogy az elköteleződés egyben kiszolgáltatottságot is hoz magával. Salvini szélsőséges pártszövetségében csak másodhegedűs lenne, ugyanakkor az Európai Bizottság vezető tisztségviselői körüli alkudozásokban a V4-ek egyik képviselőjeként mégis volt némi beleszólása a személyi kérdésekbe, így elkerülte e a totális vesztes megítélést itthon és külföldön egyaránt. Putyin ölelgetése most azért se jönne jól, mert az azt üzenné az Európai Unió vezetőinek, hogy elszegődött az orosz államfő komornyikjának, miután látta, hogy az EU-ban nem osztottak lapot számára.

Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy közelednek az önkormányzati választások, és Orbánnak stabilitást kell mutatnia saját tábora felé. Bármiféle nyílt szövetség most azt a képzetet keltené, hogy Magyarország nem a saját útján halad, ami viszont az Orbán-kormány egyik legfőbb üzenetét semlegesítené. Orbán konfrontatív politizálása főleg azoknak tetszik ugyanis, akik szerint a kurucos viselkedés adja meg a magyar politika sajátos jellegét, és ez vezet eredményre a nemzetközi színtéren is.

Fotó: hvg.hu

Orbán Viktor most időt szeretne nyerni, mert kínos helyzetben van. Az orosz medve ugyanis nem arról híres, hogy kiapadhatatlan a türelme, ha az érdekeiről van szó, ugyanakkor a lehető legjobb pozíciót szeretné elfoglalni az uniós osztozkodás közben is, ugyanakkor figyelembe kell vennie a közelgő önkormányzati választás előtti kiélezett belpolitikai helyzetet is, ezért önmérsékletet kell gyakorolnia. Putyin ezért most annyira hiányzik Orbánnak, mint lumbágós rókának a bozóttűz, így amennyire csak lehet, el fogja tolni a szokásos közös parolázás időpontját, lehetőleg az októberi választások utánra. Mert, ahogy egy dakota bölcs mondta egyszer: ”Ha a nagy medvével akarsz barátkozni, előbb növesszél nagy körmöket és hatalmas fogakat, mert különben csak játékszernek néz a hatalmas állat.”

Egyre több jel mutat arra, hogy az őszi önkormányzati választások után új fokozatba kapcsol a Fidesz 2010-ben indított fülkeforradalma. Orbán Viktor felül akarja írni a gránitszilárdságú alaptörvényt, végképp le akar számolni a kulturális és tudományos élet még ellenálló csoportjaival, valamint meg akarja regulázni a független sajtó még működő műhelyeit. Mindehhez szüksége lesz a társadalom egyes csoportjai, különösen a fiatalok támogatására, hiszen már a miniszterelnök is látja, hogy pártja elöregszik, az új generáció pedig egyszerűen nem érti az ő maoista szemléletét.

Fotó: kultúrpart

A kormányzati médiakolhozba integrált megyei napilapokban meglehetősen bizarr hír jelent meg a napokban. Az írás arról szól, hogy pályázatot írtak ki "polgári értékeket valló egyetemistáknak." A Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány által kiírt tender nem csak úgy általában támogatja a fideszes diákokat, hanem konkrét cselekvést vár el az öt hónapon át folyósítandó havi 60 ezer forint nettó fejében: Az állampártot támogató véleménycikkeket, bejegyzéseket, publikációkat kell megjelentetniük, valamint kapacitálniuk, győzködniük kell közösségük tagjait arra, hogy a Fideszt támogassák.

Egy ilyen hír elolvasása után valaki vagy arra gondol, hogy áprilisi tréfa áldozata, (de persze nem, mert júliust írunk) vagy azonnal levonja azt a következtetést, hogy lehúzhatjuk a budin azt a 30 évet, melyet Orbán Viktor főszereplésével épp most ünnepelnek a könnyűzenei fesztiválokon azok, akik nagy pénzt szakítanak a Fidesz elvtelen kiszolgálásával. A rendszerváltás tehát éppen 30 évet élt, innentől jöhetnek újra az ifjúgárdisták, a fiatalok fesztiváljait pedig a Fidelitas úgy fogja felügyelni, ahogy a szocializmus idején a KISZ tette ezt.

Most még visszafogottan, úgy is mondhatnánk, szordínóban küzdenek a reakciós elemekkel, mert az önkormányzati választások előtt nem lenne taktikus elindítani a nagy leszámolást.

Lehet ez azért rosszabb is, hiszen Orbán Viktor előszeretettel merít ötleteket kínai barátai gyakorlatából, így a fent idézett aktivistatoborzás Mao Ce-tung kulturális forradalmának bizonyos elemeit villantja fel. A kínai kulturális forradalom célja a 60-as évek végén a kínai társadalomnak a „burzsoá” befolyásoktól való „megtisztítása” volt, és nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor most egyszerre akar megszabadulni a nyugatos gondolkodás utolsó hazai képviselőitől, valamint a belső elhajlóktól.

    Fotó: mozgástér

Jó lenne tudni, hogy a megyei napilapok felhívására mennyien jelentkeznek majd a propagandista „ösztöndíjra”, de gyanítható, hogy az amúgy is vakbuzgó kormánypárti fiatalokon kívül kevesen indulnak majd harcba a Fidesz zászlaja alatt Orbán Viktor újabb fényes győzelméért. Nem azért, mert ne jönne jól mindenkinek havi 60 ezer forint, amiéért csak annyit kell tenniük, hogy belájkoljanak migránsozó, sorosozó posztokat, esetleg a nyári közösségi szolgálat idején az uzsonnaszünetben összedobnak egy, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét fényező véleményvezér cikket, de valahogy a mai fiatalok mentalitása nem passzol a maoista forradalmi hevülethez. De a makacs tények ellenére is bizonyára vannak a Fidesz politikája iránt elkötelezett fiatalok, akik nem pénzsóvárságból, hanem tisztán kötelességtudatból tehetségükkel és szorgalmukkal hozzájárulnak a NER sikeréhez.

Annak azonban, aki elszerződik Orbán Viktor propagandista rohamcsapatához keményebb feladatokkal is szembe kell majd néznie a jövőben, igaz, valószínűleg magasabb bérezés fejében. Mert, ahogy a Fidesz bölcs vezére szokta volt mondani: Dolog az van bőven. Meg kell törni az értelmiségnek azt régi világból itt maradt csoportjait, akik még mindig mániákusan ragaszkodnak a jogállamisághoz, a demokratikus alapértékek betartásához, a szociális viszonyok javításához, illetve a hanyatló Nyugat kulturális szemléletét vallva azt tartják, hogy a művészet és a tudomány szabadsága sérthetetlen.

És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy – mint minden rendes autokráciában – vannak belső ellenségek, elhajlók, fideszes mensevikek, akikkel a párt vezető erejét képező fiataloknak kellene megértetniük, hogy az ő idejük lejárt. Ahogy Mao elvtárs előtt a vörösgárdisták megtisztították az utat, úgy most az újságcikkek útján toborzott narancsos aktivisták is elvégezhetik a párt által rájuk rótt feladatot, vagyis megerősíthetik Orbán Viktor hatalmát párton kívül és belül. Most még visszafogottan, úgy is mondhatnánk, szordínóban küzdenek a reakciós elemekkel, mert az önkormányzati választások előtt nem lenne taktikus elindítani a nagy leszámolást.

  Fotó: privátbankár

Van tehát még néhány jó hónapunk. A hirdetésre jelentkező pártpropagandisták - akár elvhű kiszolgálói a rendszernek, akár csak pénzért tolják Orbán Viktor szekerét -, mindenképpen bezsebelnek havi 60 rugót, mi kívülállók pedig tudjuk, hogy az önkormányzati választásokig még nem indul meg a nagy tisztogató akció, így még egy kicsit lubickolhatunk abban a hibrid rezsimje, mely gyaníthatóan október után már nem lesz hibrid. Együtt nevetünk most a Fidesz aktivistáin, de ha Orbán Viktor mégis viszi a bankot októberben, együtt fogunk sírni a következmények miatt. Mert, ahogy egy maoista dakota mondta: „Egy jó skalpért ölni tudnék!”  

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar kormány potentátjai, hiszen hivatalból kell ellentmondaniuk a tényeknek. Másként fogalmazva: azért kapják a fizetésüket, hogy hazudjanak. A szóvivőknek, kommunikációs akrobatáknak különösen nehéz feladatot adott az élet Orbán Viktor mellett, mert olykor olyan bornírtságokkal kell kimosniuk a főnöküket nehéz helyzetekből, amit nehéz lehet arcizomrándulás nélkül végigcsinálni. De vannak erre olyan marcona tekintetű legények, mint például Gulyás Gergely, vagy a Fábry Sándor által is megénekelt Kovács Zoltán.

Fotó: origo.hu

Közel tíz év távlatából már külföldről is elég világosan kirajzolódnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének körvonalai, így nem csoda, ha kritikus hangvételű politikai nyilatkozatok hangzanak el, a magyar jogállamiság sanyarú helyzetét taglaló cikkek jelennek meg tőlünk nyugatra. A rendszerszintű korrupció, az államszocializmusra hajazó központosítás, a civil szervezetek, a független bíróság, a tudományos élet intézményei, valamint a szabad sajtó elleni hajsza immár nem kormányzati dolgozószobákból kijutó információmorzsákból rajzolódik ki, hanem lényegében büszkén vállalja magára mindezeket a Fidesz élcsapata.

Ezért is fura, hogy a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár miért akar lyukat beszélni azok hasába, akik régen tisztában vannak az Orbán-rezsim motivációival, eszközeivel és céljaival. Timothy Garton Ash közismert brit történész például az Euronewsnak nyilatkozva adott sebészi pontosságú látleletet a jelenlegi magyar viszonyokról. Szinte közhelyszámba mennek manapság azok a megállapítások például, hogy Magyarország vezetése alapjaiban kérdőjelezi meg azokat az elveket és értékeket, amelyekre Európa épül, így például semmibe veszi a kormány a bírói függetlenséget, valamint a sajtószabadságot.

Nekünk van egy félezer sajtótermékből álló médiakolhozunk, a közszolgálatinak hazudott nemzeti hírügynökség, rádió és televízió azt szajkózza, amit Rogán Antal minisztériuma utasításba ad, de ez a fura magyar nép mégis inkább azt a néhány elárvult hírportált és papírújságot olvassa, melyek nem a kormány befolyása alá tartoznak.

Orbán Viktor hiába panaszolja el szinte minden fórumon, hogy igazságtalanul bántják őt ezekben az ügyekben, a tények makacs dolgok, így nehéz lenne a közel 500 sajtóterméket magába tömörítő kormányzati médiakolhoz (KESMA) erejéhez mérni a folyamatosan pénzszűkével küszködő ellenzéki, illetve független sajtótermékeket. A kormányfő szemét azonban még mindig csípik olyan szerkesztőségek, melyek az újságírást még mindig a klasszikus elvek szerint művelik, vagyis arról is igyekeznek tájékoztatni az adófizetőket, amiről az ő pénzükön fenntartott közmédia mélyen hallgat.

Garton Ash szerint a legfontosabb feladata jelenleg az európai liberális demokráciáknak, hogy az európai értékek tiszteletben tartásához kössék az európai támogatások kifizetését. Ez a kijelentés tényleg szíven üthette Kovács Zoltánt, mert amikor pénzről van szó, akkor egy hűséges kormányzati káder azonnal szolgálatba helyezi magát. A tar kobakjáról és jellegzetes arcszőrzetéről méltán híres kommunikációs szakember szerint mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a magyar sajtószabadság él és virul, minthogy a magyar olvasók megismerhették Garton Ash nyilatkozatát.

Sokat elárul ez Kovács és kollégái sajtófelfogásáról. Persze, van olyan ország, ahová tényleg nem jut el a hanyatló Nyugat kritikája, mert a tömegkommunikációs eszközök 100 százalékát a kormánypárt ellenőrzi. Ezt az országot úgy hívják, hogy Észak-Korea. Kim Dzsongun diktatúrájához képest valóban szárba szökkent hazánkban a sajtószabadság, hiszen olykor még csúnyákat is lehet írni Orbán Viktorról, mégsem viszik a kritikus cikkek szerzőit átnevelő táborokba. Talán, ha nem lennénk az Európai Unió egyik tagállama, akkor ezt érdemként is fel lehetne hozni, ám egyelőre itt van a nyakunkon Brüsszel, és Kovács Zoltán minden igyekezete ellenére kontrollálja a legtöbb folyamatot, melyek a tagországokban tapasztalhatók.

A derék kormányzati kommunikátor persze nagy igyekezetében kicsit túl is lő a célon. Megállapítja ugyanis, hogy a magyar honpolgárok szívesebben olvasnak kritikus hangot megütő sajtóorgánumokat, és bele-bele kukkantanak olyan televíziós hírműsorokba, melyek néha odapiszkálnak Orbán Viktor rendszerének. A Kovács által felvázolt képlet tehát a következőképpen írható le: Nekünk van egy félezer sajtótermékből álló médiakolhozunk, a közszolgálatinak hazudott nemzeti hírügynökség, rádió és televízió azt szajkózza, amit Rogán Antal minisztériuma utasításba ad, de ez a fura magyar nép mégis inkább azt a néhány elárvult hírportált és papírújságot olvassa, melyek nem a kormány befolyása alá tartoznak.

Fotó: hvg.hu

Mintha képletesen a magyar választópolgár kapott volna fejmosást a nemzetközi kommunikációért felelős Kovácstól. Épp úgy kezd viselkedni, mint a főnöke, aki azt gondolja, hogy ma már érdem, ha megtűrnek a magyar sajtópalettán olyan termékeket, melyek kilógnak a Fidesz által felállított tornasorból. Olyan mentalitás ez, mint amikor Lenin elvtárs jó fej akart lenni a focizó gyerekekkel, és visszarúgta nekik a felé guruló labdát. Pedig agyon is lövethette volna őket. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Amikor dühödben felrúgod a szomszédod sátrát, ne védekezz azzal, hogy fel is gyújthattad volna!”

Csak most kezd igazán értelmet nyerni a Fidesz vezérkarának savanyú ábrázata a párt által fölényesen nyert uniós választás estéjén. Az ötven százaléknál jobb teljesítményt nyújtó állampárt ugyanis itthon csatát nyert, Európában viszont háborút vesztett. Kérdés, hogy érdemes volt-e ragaszkodni a hazai pályán bevált stratégiájához, hogy még plusz 2-3 mandátumot szerezzen a Fidesz, vagy taktikusabb lett volna visszavenni a migránsozásból, hogy a párt ne sodródjon a szélsőséges politikai erők felé, és ezzel lényegében kizárja magát a valós hatalommal rendelkező politikai szövetségekből.  

Fotó: pestisracok.hu

Orbán Viktor hetek óta csak a kármentéssel foglalkozik. Ezt az időt és energiát fordíthatta volna hatalma további kiterjesztésére, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tökéletesítésére, úgyhogy valami haszna már most is van ebből a magyar jogállamiságért aggódó magyar honpolgároknak. A kormányfő magának köszönheti, hogy most a legrosszabb elkerüléséért kell ügyködnie Brüsszelben, hiszen mind saját pártcsaládjában, mind az Európai Parlamentben elveszítette korábbi befolyását, így nem igazán bízhat abban, hogy az új összetételű uniós vezetés a kedvére fog tenni.

A kormányfő persze igyekszik úgy tenni, mintha továbbra is kezében tartaná a gyeplőt, hiszen tanácsokat ad, levelet ír a néppártiak egyik legbefolyásosabb vezetőjének, egyúttal óv mindenkit attól, hogy olyan bizottsági elnök kerüljön az uniós bürokrácia élére, akivel korábban összerúgta a port. Orbán összeférhetetlen magatartása miatt persze nem igazán találni olyan jelöltet, aki megfelelne számára, hiszen az uniós választási kampányban nekiment a kereszténydemokratáknak épp úgy, mint a zöldeknek, liberálisoknak és a szociáldemokratáknak.

Valahogy az az ember érzése, hogy nem korábbi hibáit próbálja kijavítani a kormányfő, hanem arroganciával, tudálékoskodással próbálja elfedni, hogy korábban hozott egy nagyon rossz döntést.

Közben persze egy percig sem gondol arra, hogy az a felelőtlen és rövidlátó politika vezetett odáig, hogy kormányát és pártját egy percig se vegyék komolyan a posztokról zajló egyeztetésekben. Orbán olyan nyíltan dörgölőzött a populista, szélsőséges nézeteket valló pártokhoz a választási kampányban, hogy kénytelen osztozni azok sorsában, vagyis nem osztanak lapot neki azok, akik végül jobban szerepeltek, mint azt a magyar miniszterelnök remélte. Ők a három meghatározó frakció tagjai, és mivel a Fidesz sem a liberálisok, sem a szociáldemokraták sorait nem erősítik, és már a kereszténydemokraták is inkább csak nehezéknek érzik a magyarokat, joggal érzi úgy Orbán, hogy két szék között a földre zuhant.  

A francia Joseph Daulnak írt levelében még arról is megfeledkezik, hogy saját híveinek azt hazudta, nem függesztették fel pártját a néppártiak, hanem a Fidesz maga döntött a felfüggesztés mellett. Kétségbeesetten próbál visszakapaszkodni arra a szintre, ahol komolyan veszik még azok, akiket korábban vérig sértett. Valahogy az az ember érzése, hogy nem korábbi hibáit próbálja kijavítani a kormányfő, hanem arroganciával, tudálékoskodással próbálja elfedni, hogy korábban hozott egy nagyon rossz döntést.

Fotó: borsonline.hu

Elég egyértelműnek tűnik, hogy Orbán számára most nincs igazán jó alternatíva, bár utólag bárkire mondhatja, hogy támogatta az illetőt, vagy elutasítja a személyét. Aki jól ismeri a magyar állampárt irányítóját, tudja, hogy Orbán csak akkor lenne elégedett, ha vagy ő, vagy valamelyik közvetlen beosztottja, esetleg egy szoros (nem Soros!) szövetségese kaparintaná meg a vezető posztok valamelyikét, de erre szinte semmi esély. De Orbánt nem úgy ismerjük, hogy a gödör mélyéről ne kezdjen ösztönösen felfelé mászni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem a rokonodat választják meg a törzs főnökének, akkor ne ess kétségbe, hanem vedd el a törzsfőnök lányát.”