Mintha túl magabiztossá vált volna attól a magyar kormánypárt, hogy finoman szólva is egyszerű propagandaeszközök bevetésével sorra nyerte a különböző választásokat az utóbbi években. Pedig a győzelmek mögött volt egy fontos változás, ami erősen hathat a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jövőjére. Most ugyanis elsősorban az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, kisvárosi vagy falusi, főként 50. életévüket betöltött emberek adják a voksukat a Fideszre, még 15-20 éve inkább a fiatal értelmiség adta a szellemi hátterét a pártnak.

Fotó: index.hu

Amit ma Magyarországon politikai propagandának nevezünk, az kicsit szégyen, és kicsit nevetséges, de leginkább gyalázat. A VOLT fesztiválon megtörtént az, amit eddig elképzelni se tudtunk volna: A politika betette otromba, sáros bakancsát egy könnyűzenei rendezvényre, és úgy próbálta bemutatni a magyar miniszterelnököt, mintha ő lenne szabadság apostola. Azzal, hogy Orbán Viktor 30 évvel ezelőtti beszédét játszották le nonstop a fesztivál délutáni forróságában, meggyalázták a rendszerváltás emlékét, és felbosszantottak több százezer fesztiválozót és nem fesztiválozót.

Különös ellentmondása a kormányzati akciónak, hogy azokkal a fiatalokkal akarja megszerettetni a miniszterelnök személyét, akiket eddig jobbára levegőnek nézett. Orbánt valószínűleg bosszantja, hogy az ellenzéki tüntetéseken a tömeg magját a fiatalok adják, és az ifjú nemzedéket leginkább reprezentáló Momentum igencsak megerősödött az uniós választásokon. Ők nem nézik a közszolgálati televíziót, nem hallgatják az állami propagandát harsogó közrádiót, és úgy gondolták, hogy a politikusok békén hagyják őket, ha elmennek egy nyári könnyűzenei fesztiválra.

Így aztán különösen a fiatal értelmiségiek érezhetik úgy, hogy egyre távolodik tőlük az állampárt világképe.

Hát tévedtek! A koncertek között 7-8 percenként leadott Orbán-beszédek bebizonyították, hogy a NER senkit sem hagy felhőtlenül szórakozni. Olyasmi ez, mint amikor az olimpiai közvetítések alatt 12 percenként volt egy sorosozós kormányzati uszítás, vagy egy 1 perces híradónak álcázott migránsozás. A sportért rajongó magyar hazafi meg maximum annyit tehetett, hogy átkapcsolt addig az Eurosportra, ahol nem szakította meg a kormánypropaganda a versenyek közvetítését.

Hasonló ellenreakciót váltott ki a kormányzati nyomulás most a VOLT egyes fellépőiből és a közönség többségéből, mint az olimpia idején a kormánypropaganda a nézők többségéből. Molnár Áron, vagyis noÁr színész-rapper például bojkottálta a fesztivált, és hasonló gesztusra szólította fel a többi fellépőt is. „Szomorúan szembesültünk azzal, hogy egy zenei fesztiválra is beette magát a propaganda” – mondta közzétett videójában a zenész. Ez nem rémítette meg a kormányzati propagandistákat, ugyanis már most lehet tudni, hogy a fiatalok agymosása egész nyáron tart majd. 

Az értelmiség sem járt jobban a NER gátlástalan nyomulásával. A tudományos és művészeti élet szereplői még a nyári uborkaszezonban is érzik a nyomást, melyet rájuk helyez a kormány. Orbánék ugyanis mindenkivel éreztetni akarják, hogy nincsenek kivételek, bezárnak minden kiskaput, és ne számítson senki arra, hogy alámerülhet addig, amíg a Fidesz van hatalmon. Így aztán különösen a fiatal értelmiségiek érezhetik úgy, hogy egyre távolodik tőlük az állampárt világképe.

Fotó: Népszava

Az a kormány pedig, amelyik szinte tudomást se vesz a klímaváltozás veszélyeiről, nem is igazán számítson a legfiatalabbak támogatására. A környezetvédelem csak néha szerepel az Orbán-kormány céljai között, a globális felmelegedés okozta problémákról pedig szinte egyáltalán nem tesz említést a regnáló hatalom. Ilyen politikával viszont Orbán Viktor és csapata elveszíti a fiatal generációk támogatását, hiszen a klímaváltozás elsősorban az ő jövőjüket fenyegeti. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Mindenki szeretné látni a jövőt, de csak annak sikerülhet, aki a jelenben él.”

Az előválasztási rendszernek nincs semmilyen hagyománya Magyarországon, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne hasznos eszköz az apátiában lévő választók felrázására. Mivel az utóbbi kilenc évben a Fidesz szisztematikusan bekebelezte a képviseleti demokrácia intézményrendszerit, leépítette azokat a témákat, melyek érdemi vitákat generáltak a társadalomban, illetve kisajátította a közbeszédet, most jól jöhet egy olyan választás, melyben helyi ügyekről, speciális problémákról folyik a diskurzus, így a Fidesznek is ki kell lépnie saját süketszobájából. Az előválasztásnak ezért ellenzéki szempontból csak győztesei vannak. Az igazi győztes persze Karácsony Gergely. 

Fotó: 24.hu

Amikor először vetődött fel az ellenzéki előválasztás ötlete Budapesten, még sokan tamáskodtak annak hasznosságával kapcsolatban, ám lassan kiderült, hogy ez a rendszer az ellenzéki oldalon visszahozhatja a demokratikus választások hangulatát. Voltak érdemi viták a jelöltek között, olyan témákról nyilatkoztak meg, amelyeket a kormányoldal szívesen agyonhallgatna, így a Fidesz tartózkodása sem olyan stabil már ezekben a kérdésekben, mint korábban. Az előválasztási kampány kicsiben megmutatta, hogy milyennek kellene lennie nagyban egy képviseleti demokráciának.

A Fidesz egyik legnagyobb bűne ugyanis, hogy kiölte az érdemi párbeszédet a magyar közéletből, ugyanakkor a választópolgárok magánéletébe száműzte a politikai vitákat. A magyar családok többségét végletesen megosztja a politika, ugyanis akiknek nyilvánosan kéne érvelniük saját döntéseik mellett, ezt nem teszik meg, így marad a kisember, aki hajlandó összeveszni a rokonaival, barátaival, csakhogy feloldja ezt a feszültséget. Ha egy kormánypárt csak kinyilatkoztat, esetleg hazugságokkal tereli el a polgárai figyelmét, ne csodálkozzon, ha a társadalomban komoly feszültségeket generál.

Jól tudja ugyanakkor, hogy ez csak elvben van így, az októberi választás elsősorban a kormány elutasításáról vagy támogatásáról fog szólni Budapesten és más településeken is.

E feszültség részleges feloldására volt jó alkalom a budapesti előválasztási kampány. Amellett ugyanis, hogy érdemi témákról szólt, egyértelművé tette a fővárosi polgárok számára, hogy ki lehet alkalmas a jelenlegi főpolgármester legyőzésére. Ezért is reagált ingerülten Tarlós István az ellenzéki jelöltek ígéreteire, és ezért igyekezett beállítani az ellenzékiek versengését, mintha az jelentéktelen cirkuszi mutatvány lenne. Érdekes, hogy Tarlós épp azzal vádolja az ellenzéki jelölteket, mint amivel az őt támogató Fidesz szokott előszeretettel élni: leegyszerűsítik a kérdéseket, és hazugságokkal traktálják a polgárokat.

A főpolgármester az ellenzéket bíráló nyílt levelével akarata ellenére is belefolyt a kampányba, érdemben reagált az őt ért bírálatokra, ugyanakkor némileg elhatárolódott az őt indító kormánypárttól. Ez minden kétséget kizáróan az előválasztási kampány hozadéka, hiszen Tarlós kezd úgy viselkedni, mint aki komolyan veszi a képviseleti demokrácia szabályait. Így például levelében arra utal, hogy az ő teljesítményéről kellene a fővárosiaknak véleményt mondaniuk, és nem Orbán Viktoréról. Jól tudja ugyanakkor, hogy ez csak elvben van így, az októberi választás elsősorban a kormány elutasításáról vagy támogatásáról fog szólni Budapesten és más településeken is.

És - akár tetszik Tarlósnak, akár nem -, ezt a saját kormányának köszönheti, amely rátelepedett mindenre és mindenkire ebben az országban. Maga az EU-s választás is a regnáló hatalom támogatásáról, illetve elutasításáról szólt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a migráció kérdésén kívül semmilyen összeurópai ügyről nem szólt a Fidesz kampánya. Ha az önkormányzati választásokat is, mint a bevándorláspárti és bevándorlást elutasító erők harcaként fogja tálalni, akkor a fontos helyi ügyekről akarja majd elterelni a figyelmet, ami megbosszulhatja magát.    

Fotó: Publicus Intézet

Az előválasztás tehát kissé felkavarta a magyar politikai közélet áporodott levegőjét, ami elsősorban az ellenzék érdeke. Ha normális országban szeretnénk élni, akkor érdemi ügyekről értelmes párbeszédet kell folytatnunk egymással pártállástól függetlenül. Ha a magyar választók megszimatolják, hogy a NER nyomása alatt is van erre lehetőség, akkor talán azt is elhiszik, hogy a kormánypárt és annak sérthetetlennek hitt vezetői is sebezhetők. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondta: „Csak úgy tudod üldözni a sebesült bölényt, ha te magad nem sebesülsz meg.”  

Magyarország továbbra is keresztbe fekszik szinte minden olyan kezdeményezés előtt, melyek az EU távlati céljait szolgálnák. Különösen a klímaváltozás elleni harc és a menekültkérdés megoldása számítanak elvetendő témáknak a magyar diplomácia gyakorlatában, melyhez általában a V4-ek közül sikerül megnyernie 1-2 szövetséges kormányt. Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány számára nem túl előnyös uniós választási végeredmény nem változtatott azon a destruktív hozzáálláson, ami eddig jellemezte a magyar diplomáciát.

Fotó: 24.hu

Korábban már feltettük azt a kérdést önmagunknak és a kormány tagjainak, hogy a minden közösségi kezdeményezés ellen való fellépésen túl vajon melyek az Orbán-kormány valódi diplomáciai céljai? A közös törvények, nyilatkozatok blokkolásával ugyanis annyit el lehet érni, hogy a szükséges igen szavazatért cserébe lehet kérni valamit, ám a destruktív politizálás mellett látni kéne valami alternatív elképzelést is, ami megmutatná, milyen elképzelései vannak a magyar kormánynak az EU jövőjéről.

Eddig azonban nem igazán rajzolódtak ki ilyen irányvonalak, az azonban egyértelmű, hogy a folyamatos obstrukció indokaként teljesen értelmetlen, oda nem illő magyarázatok kerülnek napvilágra. Legutóbb például azt a közös törekvést akadályozta meg Magyarország Csehország és Lengyelország szövetségében, hogy 2050-re klímasemlegessé tegyék Európát, azaz nullára csökkentsék a felmelegedést okozó anyagok kibocsájtását.

A magyar, cseh és lengyel diplomácia most úgy viselkedik, mint az a gyerek, akivel már közölték, hogy nem kap nyalókát, ezért nem látja értelmét, hogy megírja a házi feladatát.

Orbán az utolsó pillanatban tért vissza az ellenállók szűk csoportjába, korábban ugyanis Szlovákiával együtt támogatták a közös stratégiát. Nem tudni, mi történt a háttérben, de a magyar diplomácia soha semmihez sem adja ingyen a támogatását, így valószínűleg nem a miniszterelnök a tárgyalások finisében kapta meg azt, amire a szavazata fejében ígéretet kapott. Finoman szólva is önző álláspont az, amit a három közép-európai ország kormánya képvisel, hiszen nem kicsinyes politikai alkukkal tudjuk biztosítani a kontinens jövőjét, hanem teljes összefogással.

Vajon a mostani eset előrevetíti, hogy milyen politikát fog folytatni a magyar kormány az új összetételű Európai parlamentben, vagy ez csak egy teszt volt? A Fidesz jelenleg a senki földjén tanyázik, hiszen eredeti pártcsaládjában felfüggesztették a tagságát, a magyar kormánypárthoz közel álló populista mozgalmakhoz pedig egyelőre (valószínűleg taktikai okok miatt) nem csatlakozott. Olyan szürke zónában mozog tehát jelenleg a magyar diplomácia, melyben az ellenálláson, a mindenáron való betartáson kívül semmilyen eszköze nincs.

Jelenleg valóban csak a V4-ek közösségére számíthat Orbán Viktor, amikor meg akarja heckelni a közös fellépéseket, a hosszútávra szóló terveket. Ezzel nyilván nem javít a nemzetközi megítélésén, de láthatóan ez kevésbé zavarja, mint az, ha egyáltalán nem veszik észre a tárgyalóasztalnál. Valószínűleg a klímastratégia megszavazásáért is kért volna cserébe valami fontos dolgot, ám nem kapta meg, ezért kihátrált az egyezményből. A magyar, cseh és lengyel diplomácia most úgy viselkedik, mint az a gyerek, akivel már közölték, hogy nem kap nyalókát, ezért nem látja értelmét, hogy megírja a házi feladatát.

Ez a minden mindegy hozzáállás, most annak szól a közép-kelet-európai országok részéről, hogy várhatóan mindenképpen megszűnik az a kivételezett helyzetük, ami az uniós csatlakozásuk óta tartott. A következő hétéves költségvetési ciklusban ugyanis várhatóan jóval kevesebb kohéziós pénzt kapnak, hiszen a régi tagországok egyes leszakadó régiói számára ezek a támogatások most sokkal fontosabbak, mint a jelenleg kivételezett helyzetben lévő keleti országok esetében.

Fotó: euronews

Ráadásul Orbán Viktor pártja nem számíthat sok jóra az új összetételű EP-ben sem, hiszen több eljárás folyik az általuk irányított ország ellen, és mivel az érdekérvényesítésük erősen meggyengült a brüsszeli intézményekben, ezek az eljárások vélhetően nem zárulnak le a magyar kormány számára kedvező eredménnyel. Hasonló helyzetben vannak a cseh és a lengyel kormánypártok is, ezért nem csoda, hogy ez a trojka most ott köp bele a közös fazékba, ahol csak tud. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Miért gondolod, hogy érdemes összenyálazni a békepipa végét olyanokkal, akik különböző kórokozókat hordanak a szájukban? Mert a te átadsz nekik valamilyen kórokozót!”  

Valami nagyon nincs rendben azokkal a funkcionáriusokkal, akik a közösségi médiát használják arra, hogy könnyítsenek a lelkükön. Egyre több olyan poszt jelenik meg ugyanis kormánypárti káderek tollából, melyben a Fidesz belső viszonyait taglalják, és a végkövetkeztetésekben finoman szólva sem köszönnek vissza a kormánypárti sajtó lelkesítő mondatai. Már régóta tudjuk, hogy nem igazán kompakt a kormánypárt tagsága, de néhány megosztó figura színre lépése tovább növelte a kétségeket több fideszes káderben. Főleg nehezen átlátható vidéki bozótharcokról tudósítanak ezek a bejegyzések, ám elérkezhet az idő, amikor a kormánypárt belső köreiben is láthatóak lesznek a törésvonalak.

Fotó: facebook.hu

Amíg jól fut a szekér, kevesen törődnek azzal, hogy a lovak nem húznak egyformán, vagy, hogy a kerekeket tartó csavarok meglazultak. Ha azonban látványossá válnak a problémák, és ez a szekér sebességén is meglátszik, akkor oda kell majd figyelni minden apró problémára. A magyar kormánypárton belül komoly villongások zajlanak, melyekről egyelőre csak a közösségi médiában közzétett gondolatfüzérekből értesülhetünk. Ezek többsége olyan megosztó kormánypárti politikusok tevékenységéhez köthetők, mint például Lázár János, Pócs János vagy Simonka György.

Ez utóbbival kapcsolatban jelentetett meg egykori bizalmi embere egy olyan Facebook-posztot, ami sokat elárul a dél-békési országgyűlési képviselő viselt dolgairól. A költségvetési csalással gyanúsított fideszes országgyűlési képviselő volt jobbkeze, Galló Ferenc ugyanis kipakolt, és többek között a következőt írja: „…hogy a bírósági ítéletig (ami lehet bármi) a parlamenti mandátumának megtartása mellett mondjon le minden politikai tisztségéről, (megyei illetve választókerületi elnök) igyekezzen tisztázni magát a vádak alól, de ne hozza lehetetlen helyzetbe a dél-békési illetve a Békés megyei FIDESZ szervezeteket, polgármestereket, tagokat, szimpatizánsokat."

A fideszes káderek közötti feszültséget az is gerjesztheti, hogy az ellenzék a 2010-es választások óta most először készül valós összefogásra, így optimalizálhatják a különböző kormánykritikus pártokra leadott szavazatokat, ezzel valós kihívói lehetnek akár a kisvárosokban is a kormánypárti jelölteknek.

Az egykori kormánypárti káder arra céloz ugyanakkor, hogy Simonkával komolyabb bajok vannak, mint azt a most folyó ügyészségi vizsgálódás sejteti. Barátokat, rokonokat, ismerősöket vont be például bizonyos EFOP pályázatokba, és finoman szólva se törvényes eljárásokba keverte ezeket az embereket. Ilyen talányos csepegtetésekkel persze nem tud mit kezdeni az ügyészség, de még a független sajtó is csak kiinduló pontnak tekintheti ezeket a gondolatfüzéreket, mégis különös jelentősége van az ilyen mondatoknak. Azt érzékelteti ugyanis, hogy nő az elégedetlenség, a frusztráció a kormánypárton belül, aminek számos oka lehet.

Az egyik például az, hogy közelednek az önkormányzati választások, folyik a helyezkedés a kormányoldalon, hogy minél jobb szituációba navigálják magukat a helyi potentátok. Ennek következménye például az a kíméletlen szegedi belharc, ami a Lázár Jánoshoz köthető polgármester-jelölt és a Kubatov Gábor pártigazgató nevével fémjelzett központi csoport között zajlott. Mivel Szabó Bálintot nem akarta polgármester-jelöltként látni a budapesti csapat, keményen nekimentek a Botka László polgármesterrel évek óta hadakozó jogásznak. Szabó azonban nem hagyta magát, és többrészes posztbejegyzésben kotyogta ki a Fidesz helyi szervezetének féltett titkait. A bosszú persze nem maradt el, Szabó Bálint ellen feljelentést tettek, és házkutatást is tartottak nála.   

Kubatov nagy elánnal keresi közben máshol is a Fidesz ideálisnak tűnő jelöltjeit. Pártigazgatói minőségében olyan sorvezetőt osztott meg a helyi alapszervezetek vezetőivel, amelyben arra ösztönzi párttársait, hogy feddhetetlen előéletű jelölteket keressenek. Ezt tekinthetjük önbeismerésnek is, hiszen több városban nem indítják régi, jól bevált kádereiket a kormánypártiak. Így például Szombathelyen, Pécsett, és Kaposváron is új jelölt után kell nézni, nem beszélve olyan ellenzéki vezetésű városokról, ahol a korábban bukott fideszes politikusok szóba se kerülhetnek potenciális indulóként. Ilyen most Hódmezővásárhely, Szeged vagy Salgótarján.

A fideszes káderek közötti feszültséget az is gerjesztheti, hogy az ellenzék a 2010-es választások óta most először készül valós összefogásra, így optimalizálhatják a különböző kormánykritikus pártokra leadott szavazatokat, ezzel valós kihívói lehetnek akár a kisvárosokban is a kormánypárti jelölteknek. Mintha nem is lenne igazán ötlete a pártközpontnak arra, milyen kommunikációval vágjon neki a következő hónapoknak, hiszen a bevándorlás témája kissé elhasználódott, ugyanakkor a helyhatósági voksolás sokkal inkább helyi ügyekről, mint a migránsok vonulásáról vagy helyben maradásáról szól.

Fotó: 24.hu

Az egyértelmű központi direktívák hiánya ezért is bátorít fel néhány háborgó lelkű fideszest, hiszen úgy érzik, kissé magukra hagyta őket a pártjuk. Ott vannak ugyanis helyben a kormánypárti kiskirályok, akik Kubatov utasításának ellentmondva nem kifejezetten tiszta múltú politikusok, azok pedig, akik szeretnének a helyükbe lépni kemény válaszlépésekre számíthatnak akár helyben, akár az országos központ részéről. Ha pedig elégedetlenségükkel rést ütnek a kormánypárt körkörös védelmén, akkor rosszabbul járhatnak, mint egy ellenzéki politikus, hiszen a Fidesz mindig arról volt híres, hogy kíméletlenül folytja el a belső lázadásokat. Mert, ahogy a dakota köztévé egyik tudósítása fogalmazott: „Aki a törzsfőnök ellen lázad, az az egész törzset veszélybe sodorja.”   

Lehet-e visszafogottan migránsozni, vagy úgy kiszorítani az országból a CEU-t, hogy közben mégis itt maradjon? El lehet-e játszani, hogy minden rendben van az igazságszolgáltatással, amikor a legkirívóbb korrupciós ügyekkel érdemben nem hajlandó foglalkozni az ügyészség? Ilyen kérdések tolulnak fel az emberben, amikor Orbán Viktor meglehetősen cinikus leveléről olvas a sajtóban, melyet az EPP vizsgálóbizottságának, az úgynevezett bölcseknek írt.

Fotó: Népszava

Bár sarokba szorították, mégis úgy viselkedik a magyar kormányfő, mintha az ellenfeleinek semmi esélyük nem lenne vele szemben. Jól tudja, hogy pártja néppárti tagságának felfüggesztése, majd azt követő uniós választások végeredménye a lehető legrosszabb forgatókönyv megvalósulása volt számára, ám ő most úgy döntött, hogy nem változtat érdemben a taktikáján, hiszen eddig ez volt sikerének kulcsa.

Ám a helyzet gyökeresen megváltozott tavaly április óta. Szeptemberben az Európai Parlament kétharmados többséggel elfogadta azt a Sargentini-jelentést, mely igen komoly kritikát fogalmazott meg a magyar jogállamiság helyzetéről, idén márciusban pedig szinte egyöntetű szavazati aránnyal függesztették fel a Fidesz néppárti tagságát, egyúttal kijelölt a pártcsalád vezetése egy háromtagú vizsgálóbizottságot, amelynek feladata a magyar kormánypárt átvilágítása lesz.

Azt is ordas hazugságnak tartják mind ellenzéki, mind kormányoldalon, hogy médiaegyensúly van Magyarországon, illetve, hogy a korrupciós ügyek feltárásában az EU élmezőnyéhez tartozunk.

És, ha még ez sem lett volna elég, a május végén megtartott uniós választáson érdemben nem erősödtek meg azok a populista erők, melyek vezetőivel a kampányban nyíltan parolázott Orbán Viktor. Miután egy kereszténydemkorata-szociáldemokrata-liberális koalíció kezdett formálódni az EP-ben, a magyar kormányfőnek az az esélye is elszállt, hogy közvetítsen a szélsőjobbos és centrista konzervatívok között.

Orbán ezt követően függesztette fel a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényt, ám ez a gesztus valószínűleg nem lesz elegendő ahhoz, hogy ismét bevegyék az EU jövőjét alakító csapatba. Mivel érdemi megoldásként csak a néppárti frakcióba való visszasomfordálás tűnik, elég meglepő, hogy Orbán ismét felmondta azokat a hazugságokat, melyeket korábban többször elvetettek már az EU-ban és a néppártiak táborában.

Úgy tűnik, hogy pótcselekvésen kívül másra nem futja most Orbán Viktor részéről, hiszen azt most minden megnyilatkozásakor figyelembe kell vennie, hogy közelednek az önkormányzati választások. Ezért hát saját tábora egységben tartása érdekében úgy viselkedik, mint aki egy lépést sem hátrál, pedig a tankok igencsak megközelítették a Fidesz lövészárkait. Teszi ezt annak ellenére, hogy szavazói közül is kevesen hiszik el, hogy például a CEU önként távozott Bécsbe, senki nem vegzálta őket, pláne a kormány nem. Azt is ordas hazugságnak tartják mind ellenzéki, mind kormányoldalon, hogy médiaegyensúly van Magyarországon, illetve, hogy a korrupciós ügyek feltárásában az EU élmezőnyéhez tartozunk.

Nehéz eldönteni hát, hogy a kormányfő mire játszik akkor, amikor olyan dörzsölt bölcseket hülyít levelével, mint Herman Van Rompuy , Wolfgang Schüssel és Gert Pöttering. Pontosan tudják ezek a sokat próbált politikusok, hogy mi folyik Magyarországon, illetve, hogy milyen komoly tétje van a vizsgálódásuknak a konzervatív pártcsalád, a magyar belpolitika, illetve az Európai Unió jövője szempontjából. A magyar miniszterelnök mantrázása ezért inkább olaj a tűzre, mint a feszültségek csillapítása.

Fotó: hvg.hu

A legvalószínűbb az a magyarázat, hogy elfogyott az innováció a Fidesz propagandagépezetéből, illetve, hogy egyszerűen nincs elképzelés annak az ellentmondásnak a feloldására, mely szerint folytatni kell az őszi választásokig a migránsozós, sorosozós kampányt, oda kell pörkölni a még ellenálló intézményeknek, civileknek, illetve sajtóorgánumoknak, ugyanakkor valahogy mégis bent kéne maradni abban az Európai Néppártban, amely politikai súlyt biztosít a Fidesz számára, így csak a segítségével szerezhet uniós forrásokat, és semlegesítheti az ellene folyó eljárásokat. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Egyik lábam itt, a másik ott, de mit sem ér az egész, ha az egész testem a levegőben van.”  

Orbán Viktor kivár. Ez jelentheti azt is, hogy tanácstalan, azt is, hogy tehetetlen, de azt is, hogy több variáció közül próbálja kiválasztani azt, amely számára a legkedvezőbb lehet a következő években. A legvalószínűbb variáció ez utóbbi, ám tény, hogy közel tízéves kormányzása óta még nem került ilyen nehéz helyzetbe. Most ugyanis mérlegelnie kell, hogy a várható veszteségek közül melyik lesz számára a legvállalhatóbb. Ide vezet, ha egy politikus elszámolja magát egy fontos választás előtt.

Fotó: Kanadai Magyar Hírlap

A helyi Fidesz szervezetek vezetői a kormánysajtóból értesülnek arról, hogy pártjuknak éppen mi az álláspontja egy-egy fontos kérdésben. Olyan most a Fideszt övező erőtér, mint a hektikusan változó forintárfolyam, hiszen igazából senki sem tudja, ki és mi rángatja a szálakat, csak az a biztos, hogy percről percre változik a helyzet. Egyik nap még fontos a néppárti tagság, másnap már inkább a populisták felé nyitna a kormány, egyik nap még felfüggesztik a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, másnap benyújtanak egy olyan jogszabályt a törvényhozásnak, amely lényegében megszünteti a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét.

Ez már több mint pávatánc, ez olyan részeges dülöngélés, mely mögött kevés tudatosságot lehet felfedezni. Amíg nem válnak egyértelművé az erőviszonyok az EU-ban, amíg nem választják meg az új bizottsági elnököt, amíg nem teszik világossá a Fidesz számára, hogy milyen feltételekkel maradhat az Európai Néppárt tagja, addig várhatóan maradni is fog ez a random viselkedés Orbán Viktor kormányától. Közben nyilván gőzerővel gyártják a különböző kommunikációs stratégiákat propagandaközpontban, hogy amikor eldől, milyen irányba mozdulnak el a dolgok, kidolgozott kommunikációs stratégiával rendelkezzenek.

A magyar belpolitikát tehát elsősorban az határozza meg a következő hónapokban, hogy az európai kereszténydemokraták, szociáldemokraták, és a most hozzájuk csatlakozó liberálisok milyen kemény feltételeket szabnak Orbán Viktornak ahhoz, hogy egy asztalhoz ülhessen velük.

Ennek a lázas munkának a jele az, hogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva a következőket mondta: "A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között." Első hallásra ez a mondat nem sok újdonságot tartalmaz, ám azt mindenképpen jelzi, hogy a Fidesz elsődleges törekvése, hogy kommunikációjában jelezze: ő irányít, még nemzetközi színtéren sincs olyan erő, amely sarokba szoríthatja őket.

Márpedig most ez biztosan nem igaz, hiszen a pártcsaládjában felfüggesztett Fidesz számára az a dilemma, hogy egy nehéz alkufolyamat végén mégis maradhasson a legnagyobb uniós politikai közösség kötelékében, ezzel megmaradna némi befolyása a közös politikára, vagy csapja a néppártiakra az ajtót, és vállalja a kitaszítottságot, a befolyás nélküli politizálást a következő öt évben. Orbán tudja, hogy komoly veszély fenyegeti mindkét esetben, és ezért vár ki a végtelenségig. Ez persze nem jelenti azt, hogy a háttérben ne folytatna intenzív tárgyalásokat, ne alkudozna az illetékesekkel, a külső kommunikáció szintjén azonban némi bénultság mutatkozik a mindig határozott és harsány kormányzati propagandagépezeten.

A magyar polgárok számára viszont az a legfontosabb kérdés, hogy számunkra melyik lenne előnyösebb a felvázolt forgatókönyvek közül. Ha ugyanis Orbán belemenne a kompromisszumokba, és visszavenne a migránsozásból, a jogállam építményének további rombolásából, netán még vissza is építene valamennyit belőle, akkor megroppanna az a kommunikációs erőtér, melyre nagy szüksége lenne az önkormányzati választások előtt, így azt kockáztatná, hogy tíz év után először vereséget szenved egy magyarországi választáson. Amennyiben azonban faképnél hagyja a néppártiakat, akkor tovább pörgetheti a migránskereket, csákánnyal eshet neki azoknak az intézményeknek, melyek még némileg korlátozzák a hatalmát, ráadásul így jól tudná mozgósítani szavazóit a helyhatósági megmérettetésen.

Vagyis, az első esetben lenne némi hiányérzetünk, amiatt, hogy Orbán Viktor megint ki tudott mászni abból a gödörből, amit ő maga ásott, ám gyengülne az a nyomás, amely a független intézményekre, sajtóra, ellenzéki pártokra nehezedik, a második esetben viszont a kormányfő a lovak közé dobná a gyeplőt, és meglehetősen kiszámíthatatlan folyamatok indulnának el a magyar politikai életben az önkormányzati választás előtt. Most úgy tűnik, hogy egyedül azok az európai politikai erők tudják kontroll alatt tartani Orbánt, melyek most az új uniós felállásról alkudoznak. A magyar belpolitikát tehát elsősorban az határozza meg a következő hónapokban, hogy az európai kereszténydemokraták, szociáldemokraták, és a most hozzájuk csatlakozó liberálisok milyen kemény feltételeket szabnak Orbán Viktornak ahhoz, hogy egy asztalhoz ülhessen velük.

Figyelembe kell vennünk az ő érdekeiket is, hiszen bármennyire is csípi a szemüket Orbán politikája, tudják, hogy amennyiben végleg kiengedik a karámból, nehezen lehet majd kontrollálni a cselekedeteit, ugyanakkor automatikusan a szélsőséges pártok közé lökik. Bár a Fidesz 13 mandátuma nem számít sokat az alkufolyamatokban, a néppárt pozícióit erősítheti ez a képviselői kontingens. Azt is tudják, hogy a Fideszben csak látszólag van egyetértés bizonyos kérdésekben, és amennyiben túl kemény feltételekkel lépnek fel, akkor előnyös helyzetbe hozzák a párt szélsőségeseit, ami Orbánra is nyomást helyzene. Ezért óvatos mérlegelés folyik a másik oldalon is, mert most van esély arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a magyar kormányfő hibájából, vagyis, hogy rosszul mérte fel az erőviszonyokat az EP választás előtt.

 Fotó: Magyar Narancs

Kérdés, hogy meddig tart az alkudozás, az erőfelmérés, az esélyek mérlegelése, mert ez mindkét oldalon értékes időveszteségként jelentkezhet. Az uniós intézményeknek ugyanis érdekük, hogy minél előbb tiszta viszonyok alakuljanak ki, ugyanis minél előbb munkához kell látniuk. Orbán Viktornak is minél hamarabb hozzá kéne látnia egy világos stratégia kidolgozásához és megvalósításához, hiszen nyakán vannak az önkormányzati választások, a hívei pedig határozott iránymutatásra várnak. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy harcos cikcakkban lovagol, az azt is jelentheti, hogy próbál kitérni a lövések elől, de azt is, hogy csúnyán berúgott.”  

Néhány hónapig el kell felejtenie az illiberális állam külsőségeit, és úgy kell tennie az Orbán-kormánynak, mintha visszatérne az uniós államok standardjaihoz. Nem egyszerű viszont a feladat, hiszen közelegnek az önkormányzati választások, de az eddigi nyerő stratégiát most le kell cserélnie az állami propagandagépezetnek. Hogy mire, az nagy kérdés, de az biztos, hogy a konszolidált hangnemet is felváltja majd néhány durva beszólás, amivel Orbán Viktor jelezni kívánja hívei felé, hogy továbbra is ő a legény a gáton.

Fotó: facebook

Most úgy tűnik, az Európai Néppárt csak a magyar önkormányzati választások után dönt a Fidesz sorsáról, vagyis október végéig biztosan fel lesz függesztve a magyar testvérpárt tagsága. Ez egyáltalán nem meglepő döntés, hiszen épp akkor bizonyíthatja a magyar kormánypárt az elkötelezettségét az uniós alapértékek iránt, amikor erősen figyelnek rá kintről és bentről egyaránt. Persze, mindenki kívülről fújja már Orbán Viktor pávatáncának lépéseit, így a kormányfőnek nagyon oda kell figyelnie arra, hogy hitelesnek tűnjön mindaz, amit tesz vagy mond.

Miután 2015 nyara óta lényegében permanensen átmossa a magyar polgárok agyát a kormánypropaganda, nehéz lesz visszavenni a migránsozós lendületből. Közel négy éve építi ugyanis azt a kommunikációs buborékot, melyben két és fél millió ember már egészen otthonosan érzi magát. A kormányhoz közel álló médiumok ugyanis teljesen elhitették már az Orbán Viktorban vakon megbízó kormányszimpatizánsokkal, hogy lényegében egyetlen dolog fontos a politikában: Megtalálni a soraink között az ellenséget, és a lehető leggyorsabban kiiktatni azokat.

Nem lenne szerencsés Orbán Viktor számára, ha külföldi diktátorokkal ölelkezne, vagy rasszista felhangokkal teletűzdelt beszédeket mondana a következő hónapokban.

A Soros György világméretű gonoszságát hirdető állami média eddig nem vett tudomást olyan fontos tényekről, hogy időközben a világban migráció problémája mellé felnőttek olyan ügyek, mint a klímaváltozás, a robotika kihívásai, a fiatalok kivándorlása, a korrupció visszaszorítása, a nagy állami ellátórendszerek megreformálása, illetve a globalizáció kihívásainak kezelése. Nem szabad szépítenünk, a magyar kormány érdekelvű, rövidlátó politikájának köszönhetően az ország lakosságának jelentős hányada 4-5 év lemaradásban van a világ történéseihez képest.

Komoly a felelőssége abban Orbán Viktor kormányának, hogy hazánkból lényegében retróország lett az utóbbi kilenc évben, ezért most nem is árt, ha egy kissé satuba fogják az ellenségei és kvázi szövetségesei. Létkérdés ugyanis a magyar állampárt számára, hogy az uniós voksolás utáni pozícióharcban ne lökjék el kapásból a tárgyalóasztal mellől. Ha Orbán Viktor nem képes meggyőzni a most döntési pozícióba kerülő európai politikusokat arról, hogy mégsem elkötelezett híve Matteo Salvininek, Marine Le Pennek, vagy netán Vlagyimir Putyinnak, akkor az uniós partikon számára nem osztanak lapot.

A magyar kormány propagandagépezetét ezért most át kell hangolni kissé (vagy nagyon), hiszen egészen biztosan nem fogják visszafogadni a kereszténydemokrata pártok közösségébe, megint elárasztják az utcákat Soros György rémével fenyegető plakátokkal, netán bevándorlókat kioktató (magyar nyelvű) szövegekkel traktálják a hazai lakosságot. Csínján kell bánniuk a jogállamiság, az akadémiai és egyetemi autonómia kérdéseivel is, és nem ronthatnak neki ész nélkül a civil szervezeteknek. Nem lenne szerencsés Orbán Viktor számára, ha külföldi diktátorokkal ölelkezne, vagy rasszista felhangokkal teletűzdelt beszédeket mondana a következő hónapokban.

Most valahogy úgy kéne viselkednie, mint ahogy első miniszterelnöksége kezdetén a ’90-es évek végén, amikor szintén nem volt egy „cuki falat”, de például eszébe nem jutott volna Vlagyimir Putyinnal üzletelni, vagy olyan populistákkal kedélyeskedni, Salvini, vagy Strache. Ez egy kemény kihívása Fidesz számára, és bizonyos értelemben egy bizarr időutazás Orbánnak. Részben vagy egészében fel kell hagyniuk azzal a taktikával, amely nyerőnek bizonyult számukra az utóbbi négy évben. Nehéz lesz most új stratégiát gyártani, hiszen az eddigi alappillérek most nem használhatók.

Fotó: 24.hu

Ha nem lenne kutyaszorítóban a Fidesz, nyilván azzal a stratégiával vágna neki az önkormányzati kampánynak, hogy aki az ő jelöltjüket támogatja, az a bevándorlás ellen szavaz, aki viszont az ellenzékre voksol, az elősegíti a migránsok betelepítését. Ez az ordas hazugság most valószínűleg nem lesz bevethető fegyver, mert rontaná a Fidesz tárgyalási pozícióit október végén, amikor a felfüggesztésről tárgyalnak a néppárttal. Hogy ehelyett mint fundálnak ki Habony Árpád emberei, még nem tudjuk, de már nem kell sokat aludnunk ahhoz, hogy az új stratégia körvonalai kirajzolódjanak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „ A bölénypörkölt próbája az evés.”  

Ismét bekerültek a közbeszédünk be olyan szavak, mint cigánybűnözés, genderezés. A „nemzeti radikalizmust” nyíltan felvállaló Mi Hazánk Mozgalom a semmiből jött, és a Fidesz hallgatólagos (és pénzügyi) támogatásával építette fel magát néhány hónap alatt. Az MHM elsődleges küldetése a Jobbik meggyengítése, szavazótáborának elterelése az ellenzéki oldalról, ugyanakkor jó hivatkozási alap lesz Orbán Viktor számára, amikor a kereszténydemokrata szövetségeseknél meg kell magyaráznia, miért tolódott el a szélsőjobb felé a Fidesz. Ugyanezt a szerepet töltötte be a Jobbik is, amíg el nem kezdett néppártosodni. A Fidesz akkor van elemében, amikor szatellit pártok keringenek körülötte.   

Fotó: index.hu

A Mi Hazánk Mozgalom felélesztette a tíz éve betiltott Magyar Gárda szellemét, hiszen az előszeretettel masírozó Nemzeti Légó a párt katonai szárnyaként funkcionál. Feladatuk, hogy balhékat provokáljanak olyan településeken, ahol vannak szép számmal szimpatizánsaik, ugyanakkor az ellentüntetőket is az utcára lehet csábítani, ezzel is demonstrálva az ország megosztottságát bizonyos kérdésekben. A rendkívül pragmatikusan politizáló Orbán Viktor az ásotthalmi polgármesterben megtalálta azt a személyt, aki elvégzi helyette a piszkos munkát. A miniszterelnök számára egyre kínosabbá váló Jobbik ugyanis az egyetlen politikai erő volt a jobboldalon, amellyel osztoznia kellett a konzervatív szavazatokon, ugyanakkor ez a párt kampányolt leghatékonyabban a korrupció témájával a legutóbbi választásokon.

Az úgynevezett „nemzeti radikalizmus” főként akkor hasznos a kormánypárt számára, amikor anyagi függésben tudja tartani azt a pártot is, amelyik ellen harcol, illetve azt is, amelyet felhasznál annak bomlasztására és gyengítésére. Amíg ugyanis a Jobbik fuldoklik az adósságban (főként azért mert rengeteg pénzbüntetéssel sújtotta az Állami számvevőszék), addig ellenlábasát alig leplezetten bőkezűen támogatja a Fidesz. Nem volt nehéz észrevenni például az uniós választási kampányban, hogy az óriásplakátok piacát uraló kormánypárt mellett csak a Mi Hazánk Mozgalom hirdetései jelentek meg a fizetős helyeken. Ehhez képest a választáson elért 3,3 százalékos eredmény nem is mondható valami fényesnek, hiszen ezzel egyetlen képviselőt nem tudtak bejuttatni az Európai Parlamentbe.

A Mi Hazánk Mozgalom küldetése ezért most az, hogy a Jobbik ellen kampányoljon, amihez megengedett olyan szlogen használata is, mint a: „Se Gyurcsány, se Orbán”.

Orbán féktelen haragját az is táplálja a Jobbikkal szemben, hogy a tavalyi országgyűlési választások előtt Simicska Lajos, a lázadó fideszes oligarcha beállt pénzével a párt mögé, és csak nagy csatározások után lehetett pacifikálni az egykori pártpénztárnokot, és visszafoglalni a birtokában lévő médiabirodalmat. A Fidesz rengeteg pénzt és energiát fektet abba, hogy eltüntesse a közéletből a Jobbik politikusait, aminek egyik eleme a pártból kiszakadt szélsőjobbos politikusok felkarolása és pénzelése. Igen ám, de Toroczkai meglehetősen nehezen kiszámítható partner, aki most éppen a Fidesz malmára hajtja a vizet, ám a faji gyűlöletkeltés nyílt felvállalása akár arra is sarkallhatja a hatóságokat, hogy a párt és a Nemzeti Légió tervezett akcióit meghiúsítsák.

Orbánnak ugyanis most rendkívül óvatosnak kell lennie, hiszen éppen most szeretne visszasomfordálni a néppártiak táborába, így ha nem lép fel határozottan a cigányságot és más hazai kisebbségeket zaklató demonstrációkkal szemben, könnyen rásüthetik az európai szövetségesei, hogy csak színlelte a pálfordulását. A Fideszt ugyanis most épp azért függesztették fel a kereszténydemokrata pártcsaládban, mert a kampányban félreérthetetlen rasszista utalásokat használtak, ugyanakkor nagy buzgalommal építette le a kormány a jogállami intézményeket, és szédületes tempóban terjesztette ki a hatalmát a gazdaság és államigazgatás minden szegmensében. Egy radikális mozgalom támogatása tehát most nem igazán jó üzenet azok felé, akik eldönthetik, hogy visszatérhet-e a magyar kormánypárt az európai politikát meghatározó intézményekbe, vagy sem.

A Fidesz szereti uralni a másik térfelet is, vagyis befolyást szerezni kritikus szemléletű sajtóorgánumokban, ügynököket beépíteni ellenzéki pártokba, és végső esetben szétrobbantani azokat. Lényeg, hogy mindig mindenki függjön valamennyire a kormánypárttól, így lehet elérni, hogy egymás ellen kampányoljanak a túloldalon felsorakozó pártok, és ne fogjanak össze a Fidesz ellen. A Mi Hazánk Mozgalom küldetése ezért most az, hogy a Jobbik ellen kampányoljon, amihez megengedett olyan szlogen használata is, mint a: „Se Gyurcsány, se Orbán”.

Fotó: Political Capital

Ezzel a mímelt középen állással lehet ugyanis hatékonyan elcsábítani a jobbikos szavazókat, de egy ilyen suta közhelynek bedőlhetnek akár LMP-s vagy MSZP-s hívek is. A lényeg azonban a nonstop balhézás, a masírozás, az érzelmek felszítása, hogy ne a korrupció, az egészségügy és az aggasztó szociális kérdések foglalkoztassák az embereket. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha azt nézed, hogy a másik falu ég, kevésbé figyelsz a tábortüzedből kipattanó szikrákra, úgyhogy rövidesen te is csak a hamut söpörheted össze a saját portádon.”

Eléggé egyértelművé vált, hogy Orbán Viktor eltaktikázta magát akkor, amikor nyíltan néppárti szövetségesei ellen fordult az uniós választás kampányában. Miután az EPP felfüggesztette tagságát, a magyar kormány arra játszott, hogy a szélsőségesek előre törnek a választáson, és megkerülhetetlen erővé válnak a bizottsági posztokért folytatott küzdelemben. Ehelyett a populisták a partvonalon túl ragadtak, a kissé meggyengült kereszténydemokraták és szociáldemokraták pedig a liberálisokkal készülnek szövetségre lépni. Ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna egy illiberális politikus számára a helyzet, de Orbán Viktort nem abból a fából faragták, hogy most feltegye a kezét.

Fotó: Népszava

Utólag mindkét fél számára megfelelő megoldásnak tűnik a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése. A kereszténydemokrata politikusok most rövid pórázon tarthatják a finoman szólva is elkanászodott Orbán Viktort és pártját, ugyanakkor a Fidesz számára még mindig adott a lehetőség, hogy kissé meghunyászkodva bár, de visszatérjen a nyájba.

A bibi viszont az, hogy attól az Emmanuel Macrontól függ most elsősorban Orbán Viktor politikai jövője, akit finoman szólva is leszólt az utóbbi hónapokban. A francia kormányfő ugyanis annak a liberális frakciónak a vezető politikusa, amelynek támogatásától függ, hogy megválasztják-e a néppártiak jelöltjét a bizottsági elnöki posztra. Macron pártjának képviselői korábban jelezték, hogy nem óhajtanak segítő kezet nyújtani olyan pártszövetségnek, melyben ott található a Fidesz.

Azért a szavak súlyát nem elsősorban abban kell mérni a politikában, mi valósul meg belőlük. Elképzelhető ugyanis, hogy a franciák, illetve a liberálisok kihasználják az alkalmat arra, hogy komoly engedményekre kényszerítsék Orbán Viktort. Az első puhatolózó megbeszéléseken valószínűleg már kapott is egy kívánságlistát a magyar kormányfő, amelynek teljesítése a belépő most a nagyfiúk pókerjátszmájába.

A kormánypárt propagandistái mindenesetre már azon törik a fejüket, hogyan magyarázzák meg a Fidesz választói számára azokat az engedményeket, melyeket valószínűleg be kell majd jelenteniük.

Elképzelhető, hogy a közigazgatási bíróságok felállításának elhalasztása már ennek jegyében történt, és nem lennénk meglepve, ha a következő napokban a Fideszre nem jellemző gesztusdiplomácia félreérthetetlen jeleit vélnénk felfedezni. Könnyen meglehet például, hogy a CEU-nak is gyorsan megkegyelmez a kormány, illetve, hogy a Magyar Tudományos Akadémia függetlensége ellen indított támadást is lefújják egy időre.

Mivel azonban Orbán Viktorban nem túl erős a bizodalma a nyugati politikusoknak, valószínűleg komoly garanciákat fognak megkövetelni tőle, hogy valóban megálljt parancsol saját magának a jogállamiság leépítése, a sajtószabadság szűkítése, a közpénzek elsíbolása terén. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mi van Macron, illetve a kereszténydemokraták és szociáldemokraták kívánságlistáján, de az nagyon valószínű, hogy az orosz orientáció visszaszorítása is szerepel ezen.

Most, hogy egy hajszálnyira van Orbán attól, hogy a politikai senki földjén találja magát, biztosan mindent meg fog próbálni annak érdekében, hogy a húsosfazék közelében maradjon. Nyugati partnerei (és részben ellenségei) jól tudják, hogy pragmatikus politikus, ezért nem fogja kockáztatni a pártcsaládból való kizárását egy ilyen éles helyzetben, így kompromisszumkészségét bizonyítandó mindent meg fog ígérni.

Az már más kérdés, hogy milyen garanciákat tud majd felmutatni annak érdekében, hogy hitelesek maradjanak az ígéretei. A néppártiak mindenesetre addig tarthatják felfüggesztve a Fideszt, amíg csak akarják, így Orbán meglehetősen kínos pillanatok elé néz. A kormánypárt propagandistái mindenesetre már azon törik a fejüket, hogyan magyarázzák meg a Fidesz választói számára azokat az engedményeket, melyeket valószínűleg be kell majd jelenteniük.

Korábban már sokat értekeztünk arról, hogy konszolidálható-e a nemzeti Együttműködés Rendszere, és általában arra a megállapításra jutottunk, hogy nem. A külső nyomás sem változtat sokat ezen a tényen, hiszen a Fidesz politikájának lényege a terjeszkedés, a térfoglalás, az ellenfelek egyre brutálisabb eszközökkel való letámadása. Orbán számára a kompromisszumok meghozatala, a folyamatok leállítása, az expanziós politika enyhülése a gyengeség jelei, így ezeket a lehetőségeket csak extrém esetekben vette igénybe.

Fotó: atv.hu

Ilyen volt például a netadó, a budapesti olimpia és a vasárnapi boltzár visszavonása. Most azonban nem babra megy a játék, nem néhány tízezer szavazat visszaszerzéséről van szó. Ha a Fidesz nem szólhat bele érdemben az uniós döntéshozatali folyamatokba, akkor elapadnak a pénzforrások, és gőzerővel folynak tovább a különböző szintű eljárások az ország ellen, ami akár az EU-ból való távozáshoz is vezethet. Ez pedig nem célja Orbán Viktornak sem, bármennyire pocskondiázza Brüsszelt, és a hagyományos politikai erőket. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Addig szidod a falubelieket, amíg azok elzavarnak, és kereshetsz magadnak új otthont.”  

Rövidesen színt kell vallania a Fidesznek az európai politikában, így komolyan megkavarhatja a magyar belpolitikát is az uniós választás végeredménye. Ugyanis annak ellenére nem érezheti magát győztesnek Orbán Viktor, hogy eggyel több képviselőt küldhet az Európai parlamentbe, mint öt éve. A kormányfő taktikai hibái oda vezettek, hogy akik számítanak rá nem elég erősek, akik pedig ejteni akarják, továbbra is meghatározzák az EU politikai irányvonalát. Egy lehetősége azonban maradt Orbánnak, ha nem akarja teljesen elveszíteni politikai súlyát a kontinentális erőtérben: Visszakönyörgi magát a néppártiak közé. Ennek viszont ára van. Nem kicsi, nagyon nagy.

Fotó: Napi.hu

Állítólag Orbán Viktor 60 százalék körüli eredményt várt el pártjától a vasárnapi EP-választáson, ám végül ennél  kisebb arányban verték az ellenzéket. Az elért 52,33 százalék azért így is elég sokat mond arról, milyen hatékonyan mosta át az emberek agyát az állampárt, mennyire sokat számít az, hogy a Fidesz lassan tíz éve uralja a közbeszédet, és milyen sokat hozott a konyhájukra, hogy szinte totálisan letarolták a hazai sajtót. A magyar társadalom végletes kettészakadása tetten érhető volt már a tavalyi parlamenti választások végeredményében is, ám a mostani adatok arról tanúskodnak, hogy a nagyvárosok és kistelepülések viszonylatában tovább nyílik az olló a kormány és ellenzékének támogatói között.

A Fidesz ezúttal is a régen alkalmazott, és az utóbbi választásokon szinte változatlan formában megismételt mechanizmusok szerint gereblyézi össze a számára a győzelemhez szükséges szavazatmennyiséget. Nemzeti konzultációk és egyéb közpénzből finanszírozott kampányok segítségével ülteti el a kollektív tudatunkban azokat a témákat, melyek a kormány számára egyrészt fontosak, másrészt hatékonyan kommunikálhatók. A párbeszédnek álcázott agymosás mások fontos hozadéka a Fidesz számára, hogy folyamatosan tudja frissíteni a támogatói adatbázisát, és lényegében előre tudják, mennyi szavazattal számolhatnak az adott voksoláson.

Orbán ugyanis még egy hajszállal kötődik a néppártiakhoz, a kampány végén pedig elég kétértelműen fogalmazott olyankor, amikor az EPP-hez való viszonyáról faggatták.

Így a győzelmük aránya csak attól függ, milyen lesz a részvételi arány. Ezúttal egymillió támogatójuk távolmaradása ellenére is nagy győzelmet húzhattak be, hiszen a tavaly tavaszi országgyűlési választásokhoz képest mintegy 30 százalékkal kevesebb ember járult az urnákhoz, és a hiányzók többsége ellenzéki érzelmű polgár volt. Orbán csapata tehát kidolgozta a tuti győzelem mechanizmusát, ám a május 26-i választásnak nem az volt az igazi tétje a kormánypárt számára, hogy legyűri-e a hazai riválisokat, hanem, hogy alkupozícióba kerülhetnek-e az uniós hatalmi struktúrában.

Mára kiderült, hogy Orbán stratégiája hibás volt, hiszen populista szövetségesei ezúttal sem értek el áttörést, ugyanakkor nélküle is megválaszthatják az Európai Bizottság elnökének azt a Manfred Webert, akit ő alkalmatlannak minősített a posztra. Ettől még ne gondoljuk, hogy a politikában nem leszünk tanúi olyan fordulatnak, amely ellentmond minden korábbi érvnek és ígéretnek. Orbán ugyanis még egy hajszállal kötődik a néppártiakhoz, a kampány végén pedig elég kétértelműen fogalmazott olyankor, amikor az EPP-hez való viszonyáról faggatták.

Jó okunk van azt feltételezni, hogy a harcias kijelentések, kurucos beszólások ellenére a Fidesz megpróbál majd visszasomfordálni a néppárti pártcsaládba, mert a Matteo Salvini által gründolt populista frakcióban az érdekérvényesítési potenciájuk lényegében a nulla felé tendál. Amennyiben azonban súlytalanná válnak a brüsszeli döntéshozatalban, akkor a Magyarország ellen elindított eljárások (különösen a 7. cikkely élesítése) rengeteg problémát okozhatnak az Orbán-adminisztrációnak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a néppárti felfüggesztésből egyértelmű kizárás lehet, akkor a jelenlegi hajszálnyi esély is elveszik számukra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerét más európai országba exportálják.     

Kép: The Economist  

Nem biztos tehát, hogy Orbánnak fel kell hagynia halogató, pávatáncos, alibizős politikájával, hiszen amennyiben hajlandó gesztusokat tenni az Európai Néppárt felé, akár maradhat is. Igyekszik majd látszólag arcvesztés nélkül, dölyfösen, sőt hivalkodóan viselkedni, a lényeg mégis az lesz, hogy a tékozló fiú kétségbeesésével kell garanciákat vállalnia arra, hogy többé nem szúrja hátba a szövetségeseit, illetve, hogy felhagy a jogállami normák semmibevételét Magyarországon. Bármit is tesz, most számot kell vetnie azzal a ténnyel, hogy a rossz politikai döntéseknek áruk van, és ha azokat nem fizeti meg, akár el is bukhat. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Jobb békét kérni olyankor, amikor még csak a combodból áll ki egy nyílvessző, mint amikor már úgy nézel ki nyilakkal a hátadban, mint egy sündisznó.”

Az autoriter rendszerek csak akkor maradhatnak fenn sokáig, ha folyamatosan terjeszkednek valamilyen irányban. A Nemzeti Együttműködés Rendszere eddig a magyar jogállamiság leépítésével, a gazdasági hatalom megszerzésével, a véleményformálás monopóliumának megkaparintásával nőtt túl folyamatosan önmagán, így az elmúlt kilenc év permanens térnyerése tökéletesen megfelelt a Fidesz céljainak. A május 26-i uniós választást is valószínűleg nagy fölénnyel húzza be az állampárt, ám az igazi tét Orbán Viktor számára az, hogy tudja-e folytatni expanzióját a határokon túl, vagyis döntő befolyást képes-e szerezni az EU vezetésében. Amennyiben ez nem sikerül neki, valószínűleg a hazai tarolásnak sem tud majd őszintén örülni.

Fotó: Szegedi Kattintós

Ha az elosztható javak bőven állnak rendelkezésre, akkor még az sem jelent különösebb gondot, hogy a NER oligarchái egyre sokasodnak, ugyanakkor egyre mohóbbak. Amennyiben azonban csökkennek az erőforrások, a magánzsebekbe pedig egyre kevesebb csordogál, akkor feszültség jelentkezik a rendszerben. Orbán Viktor jól tudja, hogy a rendszere két sarokköve, hogy mindig tudjon adni valamit az embereinek, ugyanakkor garantálja számukra, hogy büntetlenül megtehetnek olyan dolgokat, melyekért komoly büntetés járna, ha nem védené meg őket az állampárt.

Orbán számára a hűség biztosítása az egyik legfontosabb cél, ezért igyekszik olyan rendszert felépíteni, amely egyrészt előnyöket jelent a NER kegyeltjei számára, másrészt a megdönthetetlenség illúziójával kecsegteti saját embereit. Persze, ha nem lehet elhasalni, akkor kevésbé lépked óvatosan az ember, vagyis bátrabban nyúlkál a közösbe, és nem fogja vissza magát akkor sem, ha ellenségei megbüntetésével kell demonstrálnia mindenhatóságát.

Ha azonban végleg kitaszítja a néppárti párcsalád, ugyanakkor új, populista szövetségesei nem tudnak érdemi befolyást szerezni a meghatározó uniós hivatalokban, akkor rosszabb helyzetbe kerül, mint amiben most van.

Kilenc évvel a Fidesz első kétharmados győzelme után eljutottunk oda, hogy mind ellenzéki, mind kormányoldalon úgy vélik, demokratikus választásokon a jelenlegi hatalom megdönthetetlen, az egyetlen esély a NER lebontására, ha saját oligarchái verik szét tehetetlen dühükben. Ehhez azonban az kell, hogy valóban szűküljenek az erőforrások, csökkenjenek az elosztható pénzek, illetve, hogy a nagyvadak és kispályások érdekellentéte kezelhetetlen legyen.

A mostani uniós választás igazi tétje tehát az, hogy Orbán Viktor ki tud-e szabadulni abból a karanténból, melyben jelenleg az Európai Unió meghatározó intézményei és vezetői szorították? Képes lesz-e olyan szövetséget létrehozni, melyben nem csupán ő lesz a legfőbb vezér, de olyan politikai befolyással bír, ami alapjaiban változtatná meg az EU struktúráját és ideológiáját? Orbán a migrációs témát tartja a felszínen, ugyanakkor azokra a posztokra és erőforrásokra pályázik, melyek eddig elérhetetlenek voltak számára.

Amennyiben ezeket megkaparintja, akkor saját táborának is bizonyítani tudja, hogy ideológiai és gazdasági téren képes terjeszkedni, ezért még nem kell készülnie a hét szűk esztendőre a Fidesz elitjének. Ha azonban végleg kitaszítja a néppárti párcsalád, ugyanakkor új, populista szövetségesei nem tudnak érdemi befolyást szerezni a meghatározó uniós hivatalokban, akkor rosszabb helyzetbe kerül, mint amiben most van.

Próbált biztonsági játékot játszani akkor, amikor összekötő kívánt lenni a jobboldali szélsőségesek és a kereszténydemokrata pártok között, ám ezt a megoldást nem preferálta a néppárti oldal. Ebben a visszautasításban láthatta meg először Orbán, hogy elszámolta magát azzal, hogy kampányában durván nekiment az EPP bizottsági elnökének, Jean-Claude Junckernek. Orbán valószínűleg arra játszott, hogy a meggyengülő jobboldali centristák kénytelenek lesznek bevonni szélsőséges erőket is a hatalmi alkudozásba, csakhogy ne kelljen függeniük a szociáldemokraták, esetleg a zöldek vagy liberálisok jóindulatától.

Fotó: Dobos Zoltán

A helyzet most azonban úgy áll, a néppártiak szinte bárkivel összefognak, csak azzal nem, akit Orbán ajánlgat nekik. A klasszikus értékek alapján politizáló uniós frakciók ugyanis legalább abban egyetértenek, hogy a populisták rendkívüli veszélyt jelentenek a szövetségre, ugyanakkor többségük mögött az oroszok állnak, ami további kockázatokat vet fel. Orbán ebben a társaságban sürgölődik még azok után is, hogy egyik fő szövetségese, az osztrák szabadságpárti Heinz-Christian Strache csúnyán megbukott. A magyar kormányfő ezért most amellett, hogy talán pártja legnagyobb arányú győzelmét éri el itthon, az EU-ban kínos helyzetbe kerülhet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha fogatban az egyik ló lesántul, hiába húz kiválóan a többi, a versenyt el fogják veszíteni.”