Végzetesen kettészakadt a magyar társadalom szociális, politikai és mentális értelemben is az elmúlt nyolc év kormányzati politikájának köszönhetően. Korábban már sokat írtunk arról, hogy egy elhibázott társadalomszemléletnek köszönhetően milliók lehetetlenülnek anyagilag, míg a tűzhöz közel lévő oligarchák, a kormánynál jól lobbizó rokonok és barátok szuperszonikus gyorsasággal gazdagodnak meg. Mivel azonban a kormányzati kommunikáció már szinte kizárólag az ellenségépítéssel van elfoglalva, a tartalmi kérdésekről szinte semmiféle társadalmi párbeszéd nem zajlik. A magyar többsége emberek mégsem veszítette el a kapcsolatát a valósággal, ami nem túl jó hír a Fidesznek a választások előtt két hónappal.

Fotó: mno.hu

A sokak által csak Migráns 1-esnek hívott közszolgálati hírcsatorna napi 24 órában ontja az úgynevezett illegális bevándorlókról és a terrorveszélyről szóló tudósításokat, mégsem érzi úgy a magyar társadalom, hogy e kérdéskör lenne számára a legfontosabb. A tényekből kiindulva sokkal inkább az egészségügy, a szegénység és a korrupció aggasztja a magyar honpolgárokat, ami azt jelzi, hogy a durva kormányzati plakátkampány és a hozzá kapcsolódó sajtóhirdetések ellenére a magyarok többsége nem vesztette el a kapcsolatát a valós tényekkel. Ennek ellenére mégis az a párt a választások favoritja, amely teljesen belefeledkezett a migránsok iránti gyűlöletkeltésbe még akkor is, amikor kiderült, hogy valójában mégis befogadtunk több ezer menekültet. Mindez annak fényében tűnik különösen ellentmondásosnak, hogy egy minapi felmérés szerint a magyarok töredéke tart a terrorizmustól, a bevándorlás ellenőrzésének kérdése is csak 11 százalékot tölt el szorongással.

Nagyon nehéz megfejteni, hogy tulajdonképpen mi is lakozik a magyar polgárok fejében és lelkében, hiszen a Fidesz sem cuppant volna rá a menekültkérdésre és az állítólagos terrorfenyegetésre, ha a belső felmérései nem igazolták volna vissza azt, hogy a magyarok igenis vevők erre a politikára. Egyrészt a kérdések metodikája is erősen meghatározó, másrészt nagyon nem mindegy, hogy milyen előzmények után szembesítik a problémákkal az embereket. Európában szerencsére viszonylag rég történt jelentős terrorcselekmény, a déli határon pedig most alig van valami mozgás, a migráció ugyanis a balkáni útvonalon radikálisan lecsökkent. Ez nem jó hír a Fidesznek, hiszen még a kormánypárti szavazók is látják a nagy ellentmondást a hivatalos kommunikáció durva riogatása és a valós helyzet között. Nehéz megjósolni, mi lesz a helyzet április elején, de most úgy néz ki, hogy a migránsügyben kezd kiüresedni a kormányzati kommunikáció.

Akik viszont nem nézik a kormányhoz közeli televíziók híradásait, nem hallgatják a közszolgálati rádiót, vagy éppen Andy Vajna kereskedelmi adóit, azok teljesen másként élik meg napjaink történéseit, mint a Fidesz szimpatizánsai. A migráció kérdése legfeljebb azzal kerül be az úgynevezett ellenzéki médiumok híradásaiba, hogy a kormány sumák menekültpolitikáját illusztrálják a számonkérés elől menekülő fideszes potentátok nyilatkozataival. A titkon befogadott 1300 menekült ügye kikezdte ugyanis a Fidesz fő kampánytémájának élét, így most sokkal inkább ellenzéki oldalon számít már nyerő témának a magyar kormány menekültpolitikájának taglalása.

Emellett persze a Tiborcz-ügy a fő csapásirány, amellyel nem igazán tud mit kezdeni a kormány. A miniszterelnök veje a korrupcióval fertőzött magyar közélet kirakatfigurája lett az ellenzéki sajtóban, ami persze nem meglepő. Az igazi kérdés az, hogy valami leszivárog-e ezekből a korrupciógyanús ügyekből azokhoz is, akik csak kormánypárti lapokból, televíziókból és rádiókból tájékozódnak?

A válasz több tényezőtől függ, melyek egyelőre nem rajzolódnak ki a felmérésekből. Ha azt vesszük alapul, hogy elérhet egy olyan szintet a Tiborcz-botrány, amikor a kormánynak nyilvánosan meg kell védenie magát, akkor komoly kihívás elé kerül Rogán Antal propaganda minisztériuma. Ez ugyanis nem történhet másként, minthogy saját sajtóorgánumai felhasználásával kezdi tisztára mosni Orbán Viktor vejét és cégét a kormányzati kommunikáció. Ez rendkívül kockázatos lépés, hiszen annak a jele, hogy a kormány magyarázkodik, defenzívába vonul, vagyis elveszítette a kezdeményezést a kampányban.

Az Elios gyanús ügyleteiről csak addig lehet hallgatni, amíg a Fidesz szavazói kíváncsiságukban át nem kapcsolnak egy ellenzéki hangvételű csatornára, vagy bele nem lapoznak egy kormánykritikus újságba. Nehéz patikamérlegen kimérni, meddig érdemes az MTI-t arra utasítani, hogy ha ír is az ügyészségi nyomozásról, Tiborcz neve véletlenül se szerepeljen a tudósításban. Így fordulhat elő, hogy a szorongatott, megnyirbált, folyamatosan vegzált ellenzéki orgánumok kikényszeríthetik a kormánymédiából a szakmai minimumot, vagyis kénytelenek legyenek érdemben tájékoztatni saját olvasótáborukat arról, hogy egyáltalán van egy ilyen ügy.

A politikai elemzők véleménye megegyezik abban, hogy az előttünk álló parlamenti választás végeredmény e azon múlik, hogy a Fidesznek sikerül-e egyben tartania azt a mintegy 2,2 milliós szavazótábort, amely biztosítja számára a kétharmados többséget az országgyűlésben. Amennyiben megreccsen ez a tábor, akkor a leszakadó százezrek vagy távol maradnak az urnáktól, vagy keresnek maguknak egy olyan ellenzéki erőt, amely következetes a korrupció elleni harcban, illetve a migráció elutasításában.

Fotó:hvg.hu

Ez a párt csakis a Jobbik lehet, így érthető, ha a Fidesz minden dühével Vona Gábort és pártját támadja. Jól tudják, hogy akár az abszolút többség elérése is veszélybe kerül, ha az Elios-ügy ráég a kormánypártra, így, ha az időhúzás, sumákolás, mellébeszélés már nem hoz eredményt, valamilyen magyarázatot kell adniuk a saját táboruknak. Az ügy odáig is juthat, hogy akár egy miniszterelnök-jelölti vitára is rákényszerülhet, melyben megpróbálhatja tisztára mosni a vejét, és természetesen a saját nevét. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy nyereg feltöri a feneked, ne mentegetőzz azzal, hogy a rokonodtól kaptad ajándékba.”

Polt Péteren a világ szeme, hiszen most úgy tűnik, ő döntheti el az áprilisi országgyűlési választás végkimenetelét. Sokan csóválhatják a fejüket e kijelentés hallatán, ám a legfőbb ügyész kormányszimpátiája az Elios-ügy kapcsán kezd másodlagossá válni. A szokásos „nyomozunk, nyomozunk, aztán meg nem találunk indokot arra, hogy vádat emeljünk” módszere ugyanis ezúttal nem tűnik könnyen járható útnak. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég ügyében az óvatoskodás, időhúzás, mellébeszélés most akár vissza is üthet a főügyészre.

Fotó: 24.hu

Egyre erősebb a gyanú, hogy az OLAF (az Európai Unió csalás elleni hivatala) csalinak használta a 4-es metróról szóló jelentés tavalyi nyilvánosságra hozatalát. Akkor a Fidesz mit sem sejtve a precedens megteremtéséről, örömmel publikálta a főként a baloldal politikusaira nézve kompromittáló megállapításokat tartalmazó dokumentumot. Így most, hogy a kormányfő vejének cégéről derített ki meglehetősen kínos tényeket az uniós szervezet, már kissé átlátszó az a magyarázkodás, hogy az ügyészségi nyomozás érdekeire hivatkozva jegelnék a szöveg nyilvánossá tételét. Főként akkor nehéz ilyen érvekkel operálni, amikor a jelentés részletei egymásután jelennek meg a hazai sajtóban.

Nem véletlen, hogy Lázár János kancelláriaminiszter azzal vádolta az OLAF-ot, hogy beavatkozik a magyar választásokba. Lázár hisztije érthető annak fényében, hogy személye is érintett lett az ügyben amiatt, hogy három hónapja egy Kormányinfón kikotyogta, hódmezővásárhelyi polgármesterként Tiborcz Istvánnal közösen találták ki a közvilágítási tenderek rendszerét, és az alföldi városban már a kormányfő veje érdekeltségébe tartozó cég is vitte el ezt a pályázatot. Ebben az ügyben a DK feljelentést is tett a volt polgármester ellen. Lázárnak azért is különösen kínos a mostani jelentés, mert szülővárosában javában zajlik az időközi polgármester-választás kampánya, így ha a helyi korrupció gyanúja lengi be ezt a küzdelmet, az gyengítheti a kormánypárti jelölt esélyeit a győzelemre.

Itt viszont nem egy mohó vidéki képviselő megfegyelmezése a tét, hanem az, hogy a miniszterelnök közvetlen családjához tartozó Tiborcz bekerül-e a hírekbe azzal, hogy rendőrök kísérik kihallgatásra.

De nem Lázár János feje fő leginkább az Elios-ügy miatt. Jól érzékelhető, hogy az ellenzéki pártok eddig nem látott nyomás alá helyezték Polt Péter legfőbb ügyészt annak érdekében, hogy még az áprilisi választás előtt döntsön a hivatala a vádemelésről, esetleg állapítsa meg, hogy nem történt bűncselekmény. Ez utóbbi azért finoman szólva sem veszélytelen Poltra nézve, hiszen a visszaélések az OLAF-jelentés alapján aligha mismásolhatók el. Voltak persze már olyan egyértelműnek tűnő bűncselekmények az ügyészség praxisában, melyekből nem lett vádemelés, de az Elios-ügy olyan egyértelműnek tűnik, hogy még a nyomozás elhúzása is erős politikai elfogultságról tanúskodna.

Fotó: Budapest Beacon

Az ellenzéki politikusok persze az ügy kapcsán mindig megemlítik, hogy nincsenek illúzióik, Polt ezúttal is kirángatja majd a sárból a Fidesz potentátjait - ahogy eddig is gyakran tette a hivatala -, de e megállapítások mögött eléggé kézzelfogható fenyegetések is rejlenek. Ha ugyanis egyszer eljön az „igazság pillanata”, a legfőbb ügyésznek épp úgy el kell számolnia a Fidesz országlása alatt végzett munkájával, mint a kormánypárti politikusoknak. Mivel alig vitatható az egykori fideszes képviselőjelölt elfogultsága a kormánypárt irányában, az ellenzék sem úgy kezeli, mint egy független intézmény első számú vezetőjét.

Ha olykor legalább gesztus szintjén mutatna némi elszántságot a kormánypárti korrupció kapcsán a főügyész, akkor nem neveznék lényegében bűnrészesnek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kialakításában és fenntartásában a túloldalon. Ha azonban az Elios-ügyben következetesen járna el, és nem Orbán Viktor kénye-kedve szerint próbálna időt és egérutat nyerni a Fidesznek, akkor április előtt színt kéne vallania az ügyészségnek ebben a kínos történetben. Ez ugyanis nem Voldemort-ügy, mely jóval a választások előtt indult, és lényegében pedagógiai célzattal adta ki a kilövési engedélyt a miskolci fideszes Mengyi Rolandra a kormányfő.

Itt viszont nem egy mohó vidéki képviselő megfegyelmezése a tét, hanem az, hogy a miniszterelnök közvetlen családjához tartozó Tiborcz bekerül-e a hírekbe azzal, hogy rendőrök kísérik kihallgatásra. Ez már az a pont, amikor a közszolgálati és egyéb kormánypárti sajtóorgánumok sem burkolózhatnak hallgatásba, amikor a magyarázkodás már lényegében beismerés, és kitörölhetetlen képsorok maradnak a nézők agyában, amikor a fiatalember igyekszik elkerülni a kamerák és fényképezőgépek kíváncsi objektívjeit. Amikor Simon Gábort vezették a rendőrök megbilincselve a 2014-es kampány finisében, sokat kaszált ebből a vizuális élményből a Fidesz, pedig ő csak egy „mezei MSZP-s politikus” volt. Képzeljük el ezt most Tiborcz István esetében!

Fotó: nepszava.hu

Polt tehát lényegében nem hozhat jó döntést a saját szempontjából. Ha a komoly belpolitikai (és valószínűleg külpolitikai) nyomás ellenére elmismásolja az Elios-ügyet, akkor eljátssza az utolsó lehetőségét arra, hogy pártatlanságát bizonyítsa, ha azonban mégis engedne, akkor Orbán Viktorral gyűlne meg a baja. Ma még a Stop Soros kampány uralja a közbeszédet, de ki foglalkozna az amerikai milliárdos állítólagos tervével, ha miniszterelnök közvetlen családjában ilyen szinten felmerülne a korrupció gyanúja? Ha a választásokig hátralévő szűk két hónapban a kormányzati korrupció témája uralná a közbeszédet, akkor nagy bajba kerülne a Fidesz. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a harcosok főzni kezdenek, akkor a szakácsoknak előbb-utóbb csatába kell lovagolniuk.”  

A magyar kormánypárt híres arról, hogy remeterákként beköltözik más pártok üresen hagyott házába. Erről a Jobbik sokat tudna mesélni, főleg azok után, hogy Tállai András államtitkár egy hangfelvételen elismerte: az utóbbi három évben ráfeküdtek a radikális jobboldal menekültpolitikájára, és láss csodát, bejött. A Fidesz azonban nem csak tartalmi kérdésekben merít előszeretettel politikai ellenfeleitől, hanem formaiakban is. A lassan feledésbe merült SZDSZ-től például az egyik legsikeresebb kampányelemet nyúlták le.

                   Fotómontázs: Szegedi Kattintós- Hírcsárda

Korábban már írtunk arról, hogy a Fidesz néhány éve suttyomban átvette az egykori liberális nagy testvér alapszínét, a tengerkéket. Marketing szakemberek szerint sokkal meggyőzőbb ilyen felületen üzengetni a választóknak, mint a kissé felkavaró narancssárgán, ami a Fidesz eredeti alapszíne. Nem gondoltuk volna még a 2002-es kampányban, hogy ugyanazon a kék alapon szólít fel bennünket a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy szabaduljunk meg a narancsuralomtól, mint amilyenen most a Stop Soros kampány fut.

Apropó, Stop Soros! Ez a szlogen és a hozzá társuló tiltó tábla sem most jött le a magyar politikai marketing falvédőjéről. Ez a kampány ugyanis legfontosabb elemeiben hajaz az SZDSZ Lop Stop plakátjának szimbolikájára. A háttér a Fidesz „honosított” tengerkékje, rajta a nagy piros tiltó tábla, amin fehér betűkkel a fő üzenet. Míg 2002-ben azt üzenték a liberálisok ezzel a plakáttal, hogy megálljt kell parancsolni a Fidesz közpénzfaló kormányának, most egy  magyar származású amerikai bankár ellen hirdet kíméletlen harcot az a párt, amelyet annak idején (is) kőkemény korrupcióval vádolt az ellenzék.

                                                  Fotó: Autoszektor

A közlekedési táblás üzenet persze nem újdonság a politikai marketing világában, de, hogy a leggyűlöltebb ellenfél módszereit vegye át valaki, az szinte példa nélküli. A Fidesz hihetetlen elánnal szántotta be 2006 után egykori szövetségesét (a 90-es évek elején még a Fidesz volt a kisebbik liberális párt), hogy aztán átvegye tőle a használhatónak ítélt formai elemeket. Az SZDSZ hagyományaiból, szellemiségéből ugyanakkor lényegében mindent megtagadott a Fidesz, hiszen már a 2000-es évek óta szitokszóként használja a liberális demokrácia kifejezést, a társadalmi igazságosság elvét pedig már sem a gyakorlatban, sem elméletben nem tartja fontosnak a jelenlegi kormánypárt.   

                                     Fotó: Magyar Nemzet    

Erős a gyanúnk, hogy az egykori nagy liberális párt emlékét azzal is igyekszik megtaposni a Fidesz, hogy lenyúlja kampányainak formai elemeit. Alig lesz olyan polgár ugyanis szerte e hazában, aki a stop tábla láttán ne Soros Györgyre asszociálna, hanem arra, hogy egykor sikeresen kampányolt egy párt ezzel a szimbólummal a korrupció ellen. Ne feledjük ugyanis, hogy 2002-ben - részben a Lop Stop kampánynak köszönhetően – az esélyesebb jobboldali kormánykoalíciót legyőzte a balliberális ellenzék. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Üstökénél kell megragadni a szerencsét, mert különben messze fut, mint egy rossz gyerek.”

Kétségkívül az áprilisi választás főpróbájának tekinthetnénk a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás akkor is, ha nem tennék az egészen sajátos körülmények különösen élesé a versengést az ellenzék és a kormánypárt között. Ezt a várost azonban nem engedheti el sem a Fidesz, sem az ellenzéki összefogás csak úgy, hiszen hatalmas lélektani előnyhöz jut az, aki ilyen kevéssel az országos választások előtt behúzza ezt a fontos megyei jogú települést. Ráadásul minden kampánymódszert élesben lehet tesztelni, ami áprilisban kifizetődő lehet majd a szemben álló felek számára.

Fotó: 168ora.hu

1. Rendkívül sajátossá teszi a február 25-i választást az a körülmény, hogy Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta egyetlen választáson sem győzött a baloldal, és előbb Rapcsák András, majd az ő halála után Lázár János felségterületének számított a település. Ezért legyinthetnénk is a közelgő megmérettetés kapcsán, hogy ezúttal is meggyőző fölénnyel nyer majd a Fidesz jelöltje, hiszen a kormánypárt országosan is igen jól áll a közvélemény-kutatások mérései alapján. Ráadásul a tavaly novemberben elhunyt Almási István polgármestert 2012-ben több mint 52 százalékkal választották a város élére, így három ellenfele összesen nem ért szerzett annyi szavazatot, mint a kormánypárt (és Lázár János) jelöltje. Ezúttal azonban egy erős jelölt áll szemben Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel. Márki–Zay Pétert ráadásul lényegében minden ellenzéki erő támogatja, így nem lehet előre győztest hirdetni a versengésben. És ami fontos, hogy ez a választás még nem egy kibővített nemzeti konzultáció lesz, hogy azt a Fidesz tervezi áprilisban, hanem két polgármesterségért küzdő fél vetélkedése.

2. Márki-Zay személye azért teszi egészen sajátossá a mostani választást, mert lényegében ő is „fideszes”. Ő ugyanis azon kormánypártból kiábrándult konzervatív értelmiségiek reprezentánsa, akinek elege lett az agresszív retorikából, aki nem tudja összeegyeztetni keresztény értékrendjével a rászorulók vegzálását, a politikai ellenfelek megfélemlítését, aki nyíltan kimondja, hogy Lázár János hűbérbirtokává vált a város és környéke. Ráadásul a kormánypárt kampány csak ráerősített azokra a kritikákra, melyek az ellenzéki jelölttől érkeztek. Kőkemény lejárató kampányt indítottak a vállaltan vallásos, hétgyerekes családapa ellen pusztán azért, mert be merte vállalni az indulást a kormánypárt jelöltjével szemben. Vásárhelyen nehéz megítélni, hogy az emberek mit gondolnak a kampányban zajló acsarkodásról, mivel itt kevesen vállalják fel nyíltan a véleményüket, ugyanis számos példa volt rá, hogy azoknak, akik szembe mertek szállni Lázár Jánossal vagy valamelyik emberével, elveszítették egzisztenciájukat, nem egy esetben el is kellett költözniük a városból.

Fotó: 168ora.hu

3. Speciális ez a választás olyan szempontból, hogy most vizsgázik először élesben a kormány kirívóan durva menekültellenes kampánya. Noha a polgármester-választás kampányát elsősorban helyi ügyek mentén kellene megrajzolni, a kormánypárt igyekszik Márki-Zay Péterre rátolni a menekültbarát jelzőt. Egy valós keresztény értékrenddel rendelkező ember egyébként nem is mondhatna mást a menekültkérdésben, hogy a rászorulóknak segíteni kell bőrszíntől, vallástól, kultúrától függetlenül, de ezt a felfogást ma nem vállalhatja nyíltan olyan politikus, aki a kormány gyűlöletkampányától megfertőzött közegében próbál voksokat szerezni. Márki-Zay Péter egyelőre ügyesen kikerülte ezt a csapdát, melyet mindjárt a jelöltsége bejelentése után állított neki a Fidesz, de ettől még terjeszthetik róla is -akár a szomszédos Szeged polgármesteréről -, hogy migránsokat akar befogadni a városba. Ha ez a lejárató (és persze hazug) kampány sikeres lesz Vásárhelyen, akkor azzal kell számolnunk, hogy a parlamenti választás finisében az ellenzék minden jelöltjéről azt terjesztik majd, hogy migránsokat akar telepíteni az adott régióba. Ha viszont Márki-Zay győz, netán alaposan megszorongatja kormánypárti ellenfelét, akkor a Fidesznek át kell gondolnia, hogy érdemes-e menekültekkel riogatni a kampányban.

4. Bár Hódmezővásárhely kormánypárti kötődése, valamint Lázár János meghatározó befolyása miatt nem tekinthető egy átlagos magyar településnek, a kampánystratégiák ütköztetésének kiváló terepe már most is a város. Ez a kormány részéről kevésbé érdekes, ugyanis ők izomból nyomják a központi mantrát, a sorosozást, migránsozást, civilezést, stb. Az igazán érdekes az, hogy milyen választ tud adni erre az ellenzék jelöltje. Ha sikerül helyi témákra, kiváltképp a városban is tetten érhető korrupciógyanús ügyekre terelni a választók figyelmét, azzal kivehetik az élét a Fidesz egydimenziós kampánystratégiájának. A kormánypárt ugyanis most a szociális demagógiát is másodlagosnak tekinti a mindent elsöprő menekültellenes retorika kedvéért, ám, ha ezt a témát nem sikerül a többi elé tolnia, akkor levegőhöz és kezdeményezéshez juthat az ellenzék is. Választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy egy táborba tud-e tömöríteni egy közös ellenzéki jelölt szocialista, jobbikos, mérsékelt konzervatív vagy liberális szavazókat. Ha igen, akkor ez jó példa lehet országosan, és akkor felgyorsulhatnának a visszalépések a legerősebbnek tűnő ellenzéki jelöltek javára. A Fidesz ezért is tartja stratégiai jelentőségűnek a vásárhelyi voksolást, hiszen nem szeretne precedenst teremteni egy hatékony ellenzéki együttműködésre.

Fotó:Index.hu

5. A vásárhelyi választás sokkal világosabb képet fog kirajzolni számunkra a magyar társadalom állapotáról, az emberekben megbújó félelmekről, netán a lelkükben még pislákoló reményből, mint bármilyen közvélemény-kutatás. Ez teszi igazán magasra a lécet mindkét oldal számára, hiszen ha bebizonyosodik, hogy a Fidesz brutális dominanciája ellenére sebezhető, ha kiviláglik, hogy az emberek mégsem félnek annyira, hogy ne mernék vállalni a véleményüket, és nem igazán hiszik el sem azt, hogy csak Lázár János kegyéből kaphat központi pénzeket a település, akkor a Fidesz félfeudális modellje megbukik. Ez a tét azonban érvényes a másik végletre is. Ha ugyanis a vásárhelyi választás fényesen igazolja a kormány álláspontját, miszerint már csak egy politikai erő létezik Magyarországon, melyet rengeteg ellentmondása és hibája ellenére az emberek elfogadnak, akkor már az összefogás sem igazán mentheti meg az ellenzéket egy súlyos vereségtől. Márki-Zay Péter most egy olyan választás központi figurája, amely nem csupán Hódmezővásárhely, de javarészt Magyarország jövőjéről is dönteni fog. És ez nem túlzás. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Amikor megszületik egy kiscsikó, még nem sejted, olyan gyors lesz-e, hogy megmenti az életedet, vagy olyan lassú, hogy a leglassabb ellenség elől sem tudsz eliszkolni a nyergében.”

Korábban már sokan megjósolták, hogy az idei demokratikusnak nevezett országgyűlési választás sokkal inkább hasonlít majd egy nemzeti konzultációhoz, mint pártok vetélkedéséhez. A kormány igyekszik rendkívül magabiztosnak mutatkozni, bár ők is tudják, hogy ha most buknak, az a rendszerváltás óta eltelt 28 év legnagyobb zuhanását eredményezheti. Az ellenzék számára viszont az a küldetés a legfontosabb, hogy visszaadja a választások fontosságába vetett hitet a választóknak.  

     Fotó Heti Válasz

Gondoltuk volna akár négy évvel ezelőtt is, hogy 2018-ban a választási kampány fő témája egy kerítés lesz, melyet a kormány szerint az ellenzék le akar bontani? Az is elég hihetetlennek tűnt akkor, hogy a kormánypárt létrehozásában, vezetőinek taníttatásában oroszlánrészt vállaló Soros György lesz Orbán Viktor virtuális ellenfele a mostani politikai versengésben? Az is elég hihetetlennek tűnt, hogy olyan menekültekről szól majd minden kormányzati propaganda, akik alig vannak hazánkban, akik pedig megkapták az oltalmat nálunk, már rég odébbálltak egy gazdagabb uniós országba.

Orbán Viktor már azt is megengedi magának, hogy levélben tájékoztassa a polgárokat arról, mi a véleménye az ellenzéknek a kerítésről. Nem zavarja, hogy miniszterelnökként azt hazudja a választóknak, ami éppen a jelenlegi politikai érdeke. Úgy tűnik, semmi sem szent már a kormánypártnak a kampányban, és lényegében már el is döntötte, hogy miként nyirbálja tovább az ellenzék és a civil szervezetek jogait a választási győzelme után. Már le is osztották egymás között az új kabinet bársonyszékeit, tudni lehet, ki kap selyemzsinórt a jelenlegi miniszterek közül, és kik léphetnek eggyel előre jól megérdemelt munkájuk jutalmaként.

Azzal, hogy a kormány már a választások utáni időszakról beszél, igyekszik komolytalanná tenni a polgárok szemében az április 8-i voksolást. Korábban a demokrácia ünnepe volt egy parlamenti választás, ma inkább színjátéknak tűnik, de lehet még belőle bohózat is, ha a kormány még ráerősít a következő hetekben erre a tendenciára. A magyar polgárok pedig ahelyett, hogy kikérnék maguknak ezt, vagy hisztiznek, hogy el sem mennek választani, vagy megnyugvással veszik tudomásul Orbán Viktor országlásának meghosszabbítását.

Kétmillió emberre hivatkozva hadakozik Orbán Viktor Brüsszellel, riogat Soros Györggyel, és köpköd olyan menekülteket, akik itt sincsenek.

Az biztos, hogy valamit nagyon elrontottunk, ha idáig lehetett zülleszteni a magyar közállapotokat. Természetesen kellett hozzá a keleti despotizmus legrosszabb hagyományait felélesztő Orbán-rezsim szisztematikus demokráciazüllesztése is, de az egykor oly stabil intézményrendszer nem védhette meg magát a magyar polgárok hathatós támogatása nélkül. Nem épülhetett volna ilyen vígan a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ha a magyar polgárok mindjárt a kezdetek kezdetén látják, merre vezeti az országot Orbán Viktor és csapata.

Talán túlságosan hittünk az Európai Unió kontrolljában, esetleg azt gondoltuk, hogy a magyar ellenzéki pártok előbb-utóbb kitermelnek magukból olyan vezetőket, akik megálljt parancsolnak a tudatosan terjeszkedő politikai és a hozzá szorosan kötődő gazdasági elitnek. Talán el sem hittük, hogy kétmillió hipnotizált Fidesz-hívő ilyen sokáig hatalomban tudja tartani azt a kormányt, amely a hagyományos értelemben nem is kormányoz. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor egyetlen célja az volt az elmúlt nyolc évben, hogy saját fanatikusai számára gyártson ellenségeket, hogy elterelje a figyelmüket az egyre irritálóbb méreteket öltő kormányzati korrupcióról.

Kétmillió emberre hivatkozva hadakozik Orbán Viktor Brüsszellel, riogat Soros Györggyel, és köpköd olyan menekülteket, akik itt sincsenek. Ők küldik lelkesen vissza az egyre abszurdabb nemzeti konzultációs íveket, ők veszik komolyan azokat a híreket, melyek az ellenzéki pártokról szólnak, de magukhoz az ellenzékieknek semmi közük nincs ezekhez az állításokhoz. Most már odáig jutott a kormány kommunikációs gépezete, hogy lényegében önmagával kommunikál, hiszen ő mondja meg azt is, hogy az ellenfelei mit gondolnak. Persze ez sokakat zavar, de kezdjük megszokni, hogy a kormány számára csak azok fontosak, akik kritika nélkül elhiszik, amiit a Fidesz kommunikációs szörnye kiöklendez magából.

Nem csoda hát, ha maga a választás is csak nevében tűnik valódi politikai versengésnek. Az erősen a kormány felé lejtő focipályán már a labdát is nehéz lesz felvezetnie az ellenfele térfelére az ellenzéknek, nemhogy gólokat lőni. Lehet vitatkozni arról, hogy szabad-e egy ilyen választás, vagy esetleg szabad, de nem demokratikus. Kétségtelen tény, hogy az ellenzék vezetőit még nem zárták börtönben, mint a mintául szolgáló Oroszországban vagy Törökországban, de az kétségtelenül felmerült már a Fidesz vezetőinek agyában, hogy betiltanak olyan pártokat, melyek kellemetlenkedhetnek a választásokon, az ellehetetlenítésükre tett kísérlet pedig meg is történt azzal, hogy gigabüntetést szabattak ki rájuk az Állami Számvevőszékkel.

Ebben a helyzetben az egyetlen dolog, amit az ellenzék tehet, hogy visszaadja a választás méltóságát és igazi súlyát a polgároknak azzal, hogy összefog, éles, kritikus kampányt folytat, és nem utolsó sorban vitára készteti ellenfelét olyan ügyekben, melyekről nagyon nem szeretne beszélni a kormánypárt. A Fidesz magabiztos, sőt elbizakodott, hiszen már olyat is hallani, hogy számukra a kétharmad megszerzése nem kétséges, de a négyötödöt is reális esélynek tartják. Úgy gondolják, hogy a Rogán Antal és Habony Árpád által vezényelt migránsozós, sorosozós kampány összeterel majd megint két és félmillió hívet a Fidesz karámjába, a megosztott ellenzékkel szemben pedig ez bőven elegendő lesz egy fölényes sikerhez. Politikusaiknak, jelöltjeiknek pedig nincs más dolguk, mint hárítani a kényes ügyeket, közben pedig riogatni Sorossal, a migránsokkal, meg néha persze belerúgni Brüsszelbe.

Amerikai Népszava

Hogy ez mennyire szolgálja az ország érdekeit, nem igazán érdekli őket. A hatalom megtartása mindennél fontosabb számukra, hiszen az elmúlt években megszerzett vagyonok és politikai kapcsolatok csak úgy őrzik meg az értéküket, ha a NER tovább csökkenti a bukás esélyeit. Az április 8-i választás nem pusztán az ellenzék számára létkérdés tehát, hanem a kormánypártiak számára is. hiszen a fölényes, pökhendi nyilatkozatok ellenére látható rajtuk, hogy nyomasztja őket a hatalmas tét. Mert, ahogy egy dakota-közeli közmondás tartja: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.”

A Fidesz végképp elszakadt a valóságtól, a párt vezetőinek már fogalmuk sincs arról, valójában milyen országot irányítanak, a magyar társadalom problémáiról pedig nem is akarnak tudni semmit. Lényegében így vázolhatjuk fel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyolcéves teljesítményét a kormány szempontjából. Ellenségkép építésben azonban nagyot alkotott Orbán Viktor kormánya, hiszen lassan az ENSZ-szel is harcban állunk. Hogy lesznek-e olyan vezetői az országnak belátható időn belül, akik valós megoldásokat kínálnak valós problémákra? Április 8-án kiderül.

Fotó: pestibulvar.hu

Ha az ENSZ nem úgy táncol, ahogy mi akarjuk, akár abból a szervezetből is kiléphetünk. Kis túlzással ez a lényege Orbán Viktor legújabb péntek reggeli rádiós igehirdetésének. Miután a kormány beleszaladt egy kiadós pofonba azáltal, hogy a harcos migránsozás közben fű alatt menedékkérők ezreinek adott oltalmat, most kemény akar lenni a kormányfő, mint a Rolling Stones. Az ENSZ migrációs csomagja kapcsán ugyanis úgy hűtötte a kedélyeket, hogy közben azért belengette, az Egyesült Nemzetek Szervezete is lehet Soros-bérenc szervezet. Annyit ugyanis előrebocsátott a kormányfő, hogy nem fogunk elfogadni olyan határozatot, ami ellentétes az érdekeinkkel. Kérdés, hogy kire gondolt: önmagára vagy az országra?

A kormányfő azért dobott néhány lapáttal ismét a tűzre, mert kezdett kihunyni migránsok elleni gyűlölet parazsa a kormánypárti szavazók lelkében, miután kiderült, hogy az ország mégis oltalmába néhány ezer menekültet. A fideszes szavazók zavarodottságát jelzi, hogy az eset nyilvánosságra kerülése óta csökkent a kormánypárt népszerűsége, ugyanakkor rendkívül kompakt szavazóbázisuk tagjai közül sokan a voksolástól való távolmaradást fontolgatják. Hiába, mégsem lehet egy olyan pártra szavazni egy talpig becsületes jobboldali választónak, amelyik megengedi, hogy kiszolgáltatott emberek ezrein segítsen a kormánya!

De hagyjuk az iróniát, inkább lássuk, miként igyekszik ismét a kommunikációs trükkök segítségével ismét elmenekülni a valóság elől az ország jelenlegi vezetése? Például úgy, hogy képviselői kivonulnak a menekültkérdést firtató parlamenti szakbizottsági üléstől, és távol maradnak a szintén e kérdésben összehívott rendkívüli plenáris üléstől. Ha érdemi kérdéseket kapnak az oktatásról, egészségügyről, netán a korrupcióról, hosszasan kommunistáznak, elmúltnyócéveznek, gyurcsányoznak, sorosoznak, migránsoznak, hogy a végén semmit se kelljen konkrétan mondaniuk a kínos ügyekről.  

A minisztériumok lassan csak faxon érintkeznek a sajtó, a civil szervezetek és ellenzéki pártok képviselőivel. Legtöbbször már nem fárasztják magukat a kormánytagok azzal, hogy érdemben válaszoljanak érdemi kérdésekre, inkább nyilatkozatokat adnak ki, de leginkább rá se hederítenek az okvetetlenkedő újságíróra vagy ellenzéki politikusra. Mindenfajta párbeszéd elhalt a kormány illetékesei és a kritikus társadalmi csoportok között arra hivatkozva, hogy ők vagy Soros György bérencei, vagy szimplán a magyar nép ellenségei.

Erre a helyzetre különösen érvényes az az ősi magyar mondás, hogy „Fejétől bűzlik a hal”, hiszen Orbán Viktor maga mutatja az utat híveinek és beosztottjainak az egyirányú párbeszéd utcájában. Évek óta csak baráti médiáknak hajlandó interjút adni, csak alákérdezős riporterek mikrofonja elé mer beülni tévékben és rádiókban. Orbán nem vitázik a Parlamentben sem, az őt ért személyes támadásokra olykor alpári viccekkel válaszol. Nem riad vissza a sunyi célozgatásoktól, a lekezelő beszólásoktól, de ha szüksége van rá, akkor hosszasan tud mellébeszélni ő is, mint pártjának megannyi droidja. A kormányfő személyesen irtotta ki pártjából az érdemi vita csíráit is, mert fél attól, hogy ingoványos területre tévedne népes serege, ha nyíltan csatába szállna ellenfeleivel.

Ez egyrészt nagy kihívás az ellenzék számára, mert úgy kell viselkedniük, mintha még működnének a demokratikus intézmények az országban, ugyanakkor nagy lehetőség is, ha mégis magyarázkodásra tudják kényszeríteni a kormányt. Ez történt Altusz Kristóf nyilatkozata után is, hiszen nem lehetett lesöpörni az asztalról egy helyettes államtitkár szavait, hanem meg kellett magyarázni, miért is fogadott be mégis 1300 embert a kormány. Nem az ellenzék gyújtott alá a kondérnak - legfeljebb csak élesztgette a tüzet -, ezért magának a kormánynak kellett azonnal poroltó után nyúlnia. És a tüzet el lehet oltani, de a füst még sokáig árulkodik arról, hogy valami nagy baj történt. 

Fotó: 24.hu

Ez a szituáció megmutatta, a Fidesz leginkább attól tart, hogy elveszíti a saját táborának egy részét (ezért olyan dühös a Jobbikra), így számára azok a milliók, akiket érvekkel lehetne meggyőzni, nem is fontosak. Ez az ország a kormánypárt számára annak a mintegy kétmillió fideszes szavazó hazája, akik nem igénylik a párbeszédet, beérik kinyilatkoztatásokkal, az újabb és újabb ellenségekkel, az irányelvek mantrázásával. Azok, akik ezen a körön kívül vannak, csak annyiban érdekesek a hatalom számára, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni, és a lehető legtöbb párt között szóródjanak szét a voksaik. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség szól: „Az csak kellemetlen, ha a körmöd alá tüske megy, de ha úgy akarsz megszabadulni a fájdalomtól, hogy levágod az ujjad, az már kínos.”

A futurisztikus politikai környezet ellenére lehetnek még normális gondolatok is a közbeszédben. A kerítésbontással megvádolt ellenzékiek például emlékeztethetnék Orbán Viktort arra az időszakra, amikor kordont bontott a Kossuth téren. Míg a kormányzati propaganda azt harsogja, hogy Soros György bevándorlókkal akarja elárasztani Európát, addig a magyar kormány több menekültet fogadott be, mint amennyire a sokat köpködött uniós kvóta kötelezte. Amikor pedig szembesítik a kormánypártot ezekkel az ellentmondásokkal, hisztizik, kivonul, távol marad, és persze hazugságokkal próbálja elütni a tényeket. Épp itt az ideje, hogy az ellenzék benyújtson egy Stop Orbán törvénycsomagot, amely véget vethetne ennek a kommunikációs ámokfutásnak. Íme néhány javaslatunk:

Fotó: Bumm.sk

1. Le kell mondania az összes kormányzati funkciójáról, a képviselői mandátumáról vagy önkormányzati tisztségéről minden olyan politikusnak, aki nem hajt végre jogerős bírósági ítéletet, illetve ha bizonyíthatóan megpróbálta aláásni az igazságszolgáltatás függetlenségét, vagy tett olyan lépéseket, melyekkel befolyásolhatta az ítéletet.

2. Le kell mondania minden kormánynak, amely eltitkolja az állampolgárok elől azokat a döntéseket, melyek közvetlenül érintik az életüket. Különösen érvényes ez akkor, ha a kormány közpénzből épp az ellenkezőjét propagálja annak, mint amit tesz. Ha például a kormány azt sugallja, hogy egyetlen menekültet sem fogad be, de közben ezt titokban megteszi, bizalmi szavazást kell kérnie a Parlamentben önmaga ellen, mert nem mondott igazat a választóinak.

3. Szintén fel kell ajánlania a lemondását minden olyan kormánynak, amely közpénzből olyan civil szervezetet támogat, amely bizonyíthatóan politikai segítséget nyújt a kormánynak. Különösen fontos ez, ha a civil szervezet vezetői rendszeresen a kormány politikájának támogatására szólítják fel a választópolgárokat, illetve felvonulásokkal demonstrálnak az őket pénzzel támogató kormánypárt mellett. Ha nem kapnak állami tulajdonú cégektől támogatást annyit demonstrálnak és menetelnek, amennyit csak akarnak, de közpénzből ezt ne segítse senki!

4. Fel kell állnia a miniszteri bársonyszékből minden olyan kormánytagnak, akik az alaptörvénnyel ellentétes módon vallási és etnikai közösségek ellen folytatnak közpénzen gyűlöletkampányt. Szintén sérti az alkotmányosság szellemét, hogy a vallási felekezeteket saját kampánycéljaira használja, megkülönböztet ellenséges és baráti egyházakat, illetve ez utóbbiaknak kirívóan nagy támogatást ad, előbbieket pedig ellehetetleníti.

5. Fel kell ajánlania a lemondását olyan politikusnak, aki más politikai nézeteket vallókról, különböző szakmák képviselőiről vagy szociális helyzetük alapján hátrányt szenvedő (lásd közmunkás) embercsoportokról becsmérlően beszél. Megengedhetetlen, hogy származás vagy vagyoni helyzet alapján bárkit is hátrányos megkülönböztetésben részesítsen egy politikus. Súlyosbító körülmény, ha mindezt nyilvánosan teszi.

6. Le kell mondania egy olyan miniszterelnöknek, aki nem hajlandó nyilvánosan vitába szállni a választási kampány ideje alatt más pártok miniszterelnök-jelöltjeivel. A demokrácia megcsúfolása, ha egy kormányfő négy év kormányzás után nem hajlandó érvekkel alátámasztani saját döntéseit, illetve nem hajlandó felvázolni az elképzeléseit a jövőt illetően. Választási programot is kötelező lenne írnia minden pártnak, és a kormányprogram sem maradhatna el, mert ebben az esetben semmit sem lehet számon kérni a kormányzati ciklus végén az ország addigi vezetőin.

Fotó: Budapest Beacon

7. Ne lehessen titkosítani irracionálisan hosszú ideig kormányzati döntéseket, illetve szűkíteni kell azoknak a területeknek a számát, ahol ez megtehető. A népszavazás intézményét a kormány ne csak a saját propaganda céljaira használja, hanem tegye lehetővé olyan esetekben is a vélemények szabadságát, amikor az számára nem biztos, hogy előnyös. Ha ragaszkodnak a nemzeti konzultációkhoz, akkor kérjék ki az emberek véleményét olyan fontos kérdésekben is, mint a korrupció, egészségügy, oktatás. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "Nem csak a gyors paripa legel a réten, hanem a vén gebe is, mert a fű nem válogat a lovak között.”  

Utólag nagyon fogjuk sajnálni azt, ami az utóbbi nyolc, de különösen az utolsó négy esztendőben történt Magyarországon. Nem pusztán azért, mert egy olyan hatalmi struktúra kiépítésének időszaka volt ez, amely már a kormánypárti szavazók többsége szerint sem biztosít egyenlő feltéteket a politikai versengésben, illetve annyira torzítja a piac viszonyait, hogy már szinte csak a hatalom jóindulatától függ, ki maradhat talpon, illetve kit enged meggazdagodni. Az utóbbi négy esztendő nemzetközi politikai és gazdasági klímája ugyanis annyira kedvező volt, hogy demokratikus eszközökkel, valós társadalmi párbeszéd támogatása mellett is megtarthatta volna hatalmát Orbán Viktor kormánya. 

Fotó: 24.hu

Újra és újra visszatérő kérdés volt a 2000-es évek eleje óta, hogy képes lehet-e konszolidálni hatalmát egy olyan bizonytalan hatalmi mezsgyén működő, kormány, mint amilyen Orbán Viktoré. A kormányfő ugyanis nem igazán válogat az eszközökben, ha a hatalom megszerzése vagy annak megtartása a cél, ugyanakkor egyre inkább kiteljesedő autoriter rendszerétől lassan már a jobboldali szavazók is kezdenek tartani. A Fidesz támogatói közül sokan még most is abban bíznak, hogy egy szerényebb választási győzelem miatt, esetleg a teljes nemzetközi elszigetelődés megakadályozása érdekében az EU felé tett gesztusokkal vissza lehet még rántani Orbán Viktort a szakadék széléről.

Ez bő két hónappal a választások előtt már tökéletes naivitásnak tűnik, hiszen a Fidesz kampánystratégiája a menekültellenességre, a Soros Györggyel való riogatásra és némi szociális demagógiára épít. Nem lesz nyitás Nyugat felé, nem kegyelmeznek a kritikus civileknek, el akarják tüntetni az ellenzéki sajtó maradékát, és természetesen fenn akarják tartani azt a menekültellenes hisztériát, melyet több éven keresztül kormányzati kampánnyal táplált a társadalomba. Olyannyira rabja lett saját hazugságainak Orbán kormánya, hogy azt követően sem korrigált saját kommunikációja irányán, miután kiderült, Magyarország a harcos menekültellenesség ellenére mégis befogadott 1300 védelemre szoruló embert. Meg sem fordult a fejükben, hogy a magyarok többsége számára a migrációs kérdés nem is olyan fontos, mint ahogy azt ők gondolják.

Ahelyett, hogy folyamatosan Soros György nem létező tervével foglalkoznának a magyar választópolgárok - mert a kormányhoz kötődő médiumok ezt sulykolják beléjük-, sokkal égetőbb és kézzelfoghatóbb problémák megoldására is koncentrálhatott volna akár csak az utóbbi fél évben a kormányzati agytröszt. Ha nem az uniós források és állami pénzek megcsapolása lett volna a legfontosabb kormányzati stratégia, akkor lehetne most villogni egy megreformált közigazgatással, korszerű iskolarendszerrel, hatékony egészségüggyel. Mert pénz lett volna ezekre a területekre dögivel, sőt talán soha többé nem áll rendelkezésre olyan bőséges anyagi forrás az ország számára létfontosságú reformok végrehajtására, a mostani ciklusban.

                            Fotó: 14.hu

Bár a populizmus teret nyert Európában az utóbbi években, a magyar kormány úgy gondolta, hogy ezzel alá tudja támasztani unióellenes propagandáját, így a Fidesz hívei kezdték elhinni, hogy az EU az összeomlás szélére sodródott. Ezzel szemben a gazdaságilag és politikailag meghatározó tagországok a lehető legjobb választ adták a kihívásokra, és az integráció felgyorsítása mellett döntöttek. Hatalmas előnybe kerülhetnek ezáltal az euroövezet tagjai, hiszen számukra a többsebességes Európa kiváltságokat biztosít majd, míg a kimaradó tagországok a peremvidékre szorulnak. Ha nem jelenti be a magyar kormány az euro bevezetésének lehető legközelebbi dátumát, illetve továbbra is harcosan integrációellenes politikát folytat, akkor ez utóbbi csoportban landolunk majd.

Az uniós támogatások a következő hétéves költségvetési ciklusban jelentősen csökkenhetnek, így a felzárkózásunk a fejlett államokhoz tovább lassul, sőt egyre inkább az uniós tagjelöltek szintjére süllyedhetünk. A rendkívül kedvező nemzetközi gazdasági klíma nyújtotta előnyöket sem tudtuk apró pénzre váltani, hiszen a nyomott bérek ellenére nem vált vonzóvá a külföldi befektetők számára az ország, ugyanakkor nem jönnek ide az unión kívülről munkavállalók, de elmennek EU-s tagországokba a hazai fiatalok. Az igen jó körülmények ellenére a hozzánk hasonló adottságokkal rendelkező közép-kelet-európai országokhoz képest szerény gazdasági növekedést produkáltunk, a hazai cégek megerősödése helyett pedig a kirívóan protekcionista kormányzati politika miatt az úgynevezett „nemzeti oligarchák” gazdagodtak meg.             

Ugyanakkor látványosan elszakadtak egymástól a társadalom legszegényebb és leggazdagabb csoportjai, mivel a kormány csak olyankor dob néhány csontot a legkiszolgáltatottabb rétegeknek, amikor éppen veszélybe kerül a népszerűsége. Nincs előrelépés a romák integrációja ügyében sem, sőt Farkas Flórián közreműködésével az erre szánt pénzek jelentős része is köddé vált. A közmunkaprogramról kiderült, hogy inkább konzerválja a problémákat, mint megoldja, és emberek százezreinek sorsát teszi függővé a kormány, illetve helyi kiskirályok jóindulatától. Ez a program a legfőbb akadálya az egyre kínzóbb munkaerőhiánynak is, hiszen nincsenek átképzések, a korszerűtlen oktatás miatt pedig egyre lassul a társadalmi mobilitás.

Naphosszat lehetne még sorolni azokat rosszul kezelt problémákat, melyek megoldhatók lettek volna, ha a kormány nem egy alternatív világ felépítésén ügyködött volna az utóbbi négy esztendőben. Azt igyekeztek bebizonyítani a magyarok számára, hogy életük minősége leginkább a migráció megállításától függ, amire egy egész kormányzati ciklus kommunikációját építették fel. Ezzel szemben Magyarország bizonyítottan nem célország, hiszen a nálunk védett státuszt kapott menekültek az első adandó alkalommal továbbállnak, ugyanakkor látványosan csökkent az Európába nehezedő migrációs nyomás az utóbbi két évben. A kormány nem teremtette meg a stabil gazdasági fejlődés alapjait sem, gyengítették, sőt bizonyos területeken teljesen lerombolták a demokratikus intézményrendszereket, ami nem csak a kormányváltást teszi rendkívül nehézzé, de egy esetleges új politikai vezetőerőtől is időt és energiát von el ezek újjáépítése.

                         Fotó: nepszava.hu

Erre a négy évre ezért akkor is az elszalasztott lehetőségek időszakaként fogunk gondolni, ha a rendkívül egyenlőtlenné tett feltételek ellenére a Fidesz elbukja az április 8-i választásokat. Valószínűleg nagyon sokáig nem lesznek olyan kedvező feltételei a Nyugathoz közeledésnek, mint az elmúlt nyolc évben, hiszen orosz vagy kínai hitel nem ingyen pénz, a letelepedési kötvényekből beszedett hatalmas összegeket is vissza kell fizetni az egyelőre ismeretlen kilétű unión kívülről érkező polgároknak. A Fidesz politikája nem csak önző, de rövidlátó is volt ebben az időszakban, hiszen például rátenyerel a magánnyugdíj-pénztárak vagyonára, majd el is kótyavetyélte azt. Egyedül a hatalom megtartása volt fontos számára, ezért a polgárok megtévesztése és szellemi leépítése sem volt drága a Fidesz számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:„Ha fázol, két lehetőséged van: Vagy elveszed a társad medvebőrét, és kicsinyes önző emberként élsz tovább, vagy halálra fagysz, és nagylelkű harcosként emlékszik rád az utókor.”  

Olyankor látszik leginkább, hogy a Fidesz már nem képes már demokratikus pártként működni, amikor porszem kerül a hatalmi gépezetébe. Csütörtökön például, amikor a Fidesz delegáltjai kivonultak a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, mert számukra kínos témát kellett volna megtárgyalniuk a képviselőknek, teljesen egyértelművé tették, hogy nem tisztelnek sem törvényt, sem íratlan szabályokat, ha vesztes pozícióba keverednek. Olyannyira saját fiktív világuk rabjai lettek, hogy mindenképpen el akarják kerülni a szembesülést a valósággal.

Fotó: Friss hírek

A Fidesz kommunikációs gépezete felépített egy fiktív világot a híveinek és persze saját vezetőinek, és úgy tűnik, be már is rendezkedtek ebben az elképzelt történetben. Komolyan gondolják, hogy soha többé nem kell vitázniuk ellenzéki politikusokkal, nem kell párbeszédet folytatniuk érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel, megfélemlítéssel vagy megvesztegetéssel eltüntethetnek minden gazdasági vetélytársat, a pávatánccal pedig elhitetik a külfölddel, hogy alapvetően még mindig működik a jogállam Magyarországon.

Eddig ezt cinikus magatartásként értelmeztük, ám rá kell ébrednünk a szomorú valóságra: Olyan emberek vezetik ezt az országot, akik már elhitték, hogy a hatalom örökre az övéké marad, és tulajdonképpen meg sem kell már küzdeniük a megtartásáért. Elég nekik, ha olykor megpörgetik a migránskereket, és a kissé csökkenő népszerűségük ismét visszatér az elvárható tartományba. Nem zavarja őket sem Mészáros Lőrinc fénysebességgel történő meggazdagodása, a gombamód szaporodó futballstadionok feleslegessége, Matolcsy György alapítványainak pénzherdálása, hiszen azok a médiumok, melyek hozzájuk szólnak, nem számolnak be ezekről a „furcsaságokról”.

A Fidesz vezetői és hívei az elmúlt nyolc évben elveszítették azt a politikai immunrendszerüket, melyet a nyílt viták, közéleti csetepaték során alakulnak ki egy demokratikus rendszerben a legmagasabb és a legalacsonyabb szinteken. Kitaláltak maguknak egy fiktív ellenséget Soros György személyében, és ezzel elhitették magukkal, hogy a való világban nincs is ellenségük. Tudatosan nem kezelik egyenlő félként az ellenzéki pártokat, ha mégis vitára kényszerülnének velük, egyszerűen Soros György bérenceiként emlegetik a politikusaikat, ahogy ez megtörtént a nemzetbiztonsági bizottság legutóbbi ülésén is.

A Fidesz odáig jutott, hogy saját törvényeit sem tartja tiszteletben, nem hajtja végre a saját maga alkotta alaptörvényben előírtakat, illetve a jogerős bírósági ítéleteket sem. Először csak időt húzott a TAO-pénzekkel való elszámolás ügyében, később nyíltan megtagadta az érzékeny adatok kiadását. Mindenképpen igyekszik megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljön a kormányfő vejére nézve kínos OLAF-jelentés, ugyanakkor a számukra kedvező megállapításokat (is) tartalmazó 4-es metró vizsgálatának ügyében minden részletet elérhetővé tett.

A Fidesz azt sugallja minden magyar állampolgárnak, hogy a törvények rugalmasan értelmezhetők, így ha tetszik, betartják azokat a hatalom birtokosai, ha nem, akkor pedig átlépnek rajtuk. Igazi következmények nélküli országgá tették hazánkat, és időközben apránként minden eszközt elvontak a polgároktól, melyek lehetővé tennék a kormány felelősségre vonását. Mindez rendkívül szomorú, egyben abszurd állapot, ám komoly veszélyeket rejt a hatalom birtokosai számára is.

A kormánypárt egy saját maga teremtette hamis biztonságérzetet sugall önmaga és hívei számára azzal, hogy gyakorlatilag leválthatatlannak mutatja be magát. Ennek következtében nem érvelnek, nem indokolnak, magyarázkodni is csak néha hajlandók. Úgy gondolják, hogy a hamis és szájbarágós nemzeti konzultációs kérdésekkel megerősítést nyernek a társadalomtól, holott akkor kapnának valós képet az emberek véleményéről, ha valódi kérdéseket tennének fel. Úgy gondolják, ha évekig felszínen tartják a migrációs témát, akkor ez emberek elfelejtik a korrupciót, az oktatás és egészségügy katasztrofális állapotát, és nem foglalkoznak az elvándorlás és népességcsökkenés problémáival.

Fotó: hvg.hu

Hamis illúzió ez, aminek megfizeti az árát a kormány. Ha félrelöknek mindenkit, aki valódi kérdéseket akar feltenni valós problémákkal kapcsolatban, ha nem engedik meg senki másnak, hogy plakátokat ragasszon ki az utcákon, ha csak a propagandatévék és rádiók lesznek hallhatók, és csak Mészáros Lőrinc, Habony árpád, valamint Andy Vajna újságjaiból szerezhetünk információkat, akkor ugyanúgy becsapja önmagát a hatalom, mint saját polgárait. Ha ugyanis valaki kezdi elhinni a saját hazugságait, nem lesz képes válaszolni azokra a kérdésekre sem, melyeket önmagának tesz fel. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség szól: „Jó móka gyerekkorban háborúsdit játszani, de felnőttként rájössz, hogy a fakard nem véd meg az ellenségtől."

Megfordulhat-e a közhangulat 1300 menekült befogadása miatt a választások előtt? Ez a legfontosabb kérdés ma Magyarországon, amit mielőbb a saját szájíze szerint szeretne megválaszolni a kormánypárt. Kétségtelen, veszítenivalójuk nekik van leginkább - no meg a teljesen hülyének nézett választópolgárnak -, ám az ellenzék még a segítségükre siethet azzal, ha nem tud élni egy ilyen váratlanul felbukkanó eséllyel. Ha a Fidesz felé lejtő pályán a kormányváltásra törekvő erők inkább egymás gáncsolásával lesznek elfoglalva, mint a hátrány ledolgozásával, akkor az Orbán-rezsim ezt a botrányt is megússza. Bárhogy is történik, az alábbi kérdésekre mindenképpen választ kellene kapnunk még április 8-a előtt.

Fotó: starthirek.hu

1. Van-e jó migráns és rossz migráns? A kormány érdekes módon nem a totális tagadást választotta, amikor Altusz Kristóf egy máltai lapnak elismerte 1300 ember tavalyi befogadását. Korábban az sem zavarta különösebben őket, ha hangfelvétel bizonyította bizonyos kijelentések hitelességét, így akár azt a megoldást is választhatták volna, hogy kirúgják a hibázó helyettes államtitkárt, és megnyugtatják híveiket, hogy csak kommunikációs hiba történt. Ehelyett Altusz maradt, a főnöke pedig még meg is erősítette a menekültekkel kapcsolatos híreket. Ezzel Szijjártó Péter arra kényszerítette saját kormányát, hogy önmagának kelljen megkülönböztetnie jó migránsok és rossz migránsok csoportjait. Később ezt megtette maga Orbán Viktor is, amikor péntek reggeli rádiómonológjában az illedelmesen bekopogó menekülteket megkülönböztette a vaddisznóként csörtető illegális bevándorlóktól. Az hagyján, hogy a korábbi hivatalos kommunikációban tudatosan összekeverik az illegális bevándorló, a menekült, a kerítéseket letaroló migráns és a terrorista képét, de most ennek a fogalmi összemosásnak visszájára kényszerültek. Az idegenek elleni hergelés nyilván nem lehet elég hatásos, ha az üldözötteket kiemelik a gyanús, illetve a veszélyesnek tartott emberek közül, mert ezzel azt sugallják, hogy vannak olyan emberek a világban, akiknek egyszerűen emberségből segítenünk kell.

Például jó lenne megtudni, milyen országokból érkeztek a menekültek, milyen okok vezettek oda, hogy a menekültügyi eljárás végén oltalmazott státuszt kaptak a magyar államtól.

2. Lehet-e humánus a menekültekkel Nemzeti Együttműködés Rendszere? A fentekből egyenesen következik ez a kérdés. Érdekes módon épp azt szeretik a Fidesz hívei az Orbán-kormányban, hogy kíméletlen mindazokkal, akik nem szolgálják az érdekeit. Így járnak el a kormánykritikus civilek, az ellenzéki pártok ellen, de megkapja a magáét az akadékoskodó Európai Unió és persze Soros György is. Ha például elismerné a kormány, hogy a magyar származású milliárdosnak komoly szerepe volt a rendszerváltásban, és hogy sok fideszes politikus tanulmányait támogatta anyagilag, az egész Stop Soros kampányt ki lehetne dobni a kukába. Orbán világképe olyannyira fekete-fehér, hogy az árnyalatok meglétének beismerése is komoly bizalomvesztéssel járna saját táborán belül. A kormányfő jókra és rosszakra osztja fel a világot, amikor a híveihez szól, ám amikor pávatáncot kell járnia a nemzetközi diplomáciában, akkor gesztusokra kényszerül. Így most olyan helyzetbe került a kabinet, hogy a saját hívei felé is úgy kell kommunikálnia, mintha nemzetközi jogvédők felé kéne gesztusokat gyakorolnia, hogy ne fenyegessék meg szankciókkal. Jól látszik, hogy ebből a kényszerhelyzetből mielőbb szabadulni szeretne a kormány, és visszatérni a jól megszokott jók-rosszak felosztáshoz, amit igazán kultivál a mintegy kétmilliós szavazótábora.

3. Megakadályozhatja-e az ellenzék, hogy a kormány visszatérjen a parttalan gyűlöletkampányhoz? Elvileg igen, ha ügyesen adagolja aggályait az eltitkolt menekültbefogadással kapcsolatban. Azonban számos dologra kell ügyelniük a kormány felelősségének hangoztatásakor. Egyrészt nem veheti át az Orbán-féle retorikát, és nem lehet keményebben menekültellenes, mint maga a kormánypárt. Másrészt nem elégedhet meg a Fidesz kommunikációjára olyannyira jellemző semmitmondó, általános válaszokkal. Például jó lenne megtudni, milyen országokból érkeztek a menekültek, milyen okok vezettek oda, hogy a menekültügyi eljárás végén oltalmazott státuszt kaptak a magyar államtól. Egy ilyen mechanizmus részletei például rávilágítanának arra, hogy milyen sok országban üldöznek embereket csupán a nemzetiségük, vallásuk vagy nemi identitásuk miatt. Nagyon ráférne a magyar társadalomra egy kis tájékoztatás ilyen ügyekben, és ezt épp annak a Fidesznek kéne megadnia, amely tudatosan rajzolt torz képet a menekültek millióiról a saját médiabirodalma és Rogán Antal propagandagépezetének segítségével.

4. Mi értelme volt ilyen sok pénzt ölni a gyűlöletkampányba, ha a kormány humánusan cselekszik? Tényleg hülyén hangzik a kérdés, főleg, ha a Fidesznek tesszük fel. Egyrészt, mert nem gondoljuk, hogy humanitárius megfontolások vezették a kormányt az 1300 menekült befogadásakor, másrészt jól tudjuk a választ a kampány politikai hasznát illetően. A Fidesz kommunikációs gépezetével szemben azonban csak úgy lehet eredményeket felmutatni, ha saját fegyverüket használják ellenük. Furcsa módon, ha az ellenzék be tudná bizonyítani, hogy a magyar kormány emberségesen bánik a védelemre szoruló emberekkel, akkor csökkenne a Fidesz támogatottsága a saját táborán belül, ugyanakkor nem nőne jelentősen az ellenzéki szavazók között. Amíg az Orbán-kormány el tudja hitetni a sajátjaival, hogy még mindig a „zéró tolerancia” mozgatja a politikáját menekültügyben, addig az 1300 ember befogadásának nem lesz jelentősége. Furcsa módon tehát az ellenzéknek azt kell bebizonyítania, hogy az Orbán-kabinet esetében a zord külső mögött érző emberek vannak.

Fotó: 24.hu

5. Átírják-e az ellenzéki kampánystratégiákat a kialakult helyzetre való tekintettel? Szintén furcsa fintora a sorsnak, hogy míg eddig a kormány minden igyekezetén azon volt, hogy a menekültkérdés témája dominálja a kampányt, addig most inkább az ellenzéknek kéne erre törekednie. A kormány tízmilliárdokból (közpénz!) építette fel azt a stratégiát, melyet most akart megkoronázni a Stop Soros törvénnyel és a hozzá kapcsolódó kommunikációs kampánnyal, most viszont az Altusz-affér után kénytelen volt előrehozni a törvény ötletének bejelentését. Annak fényében azonban, hogy maga a kormány is „bűnsegéd lett” a migráció támogatásában, a Soros elleni hadjárat is elvesztette eredeti küldetését. Akár kontraproduktívvá is válhat ugyanis annak hangoztatása, hogy tűzzel-vassal üldözni kell azokat a civileket és magánszemélyeket, akik egy napbarnított ember láttán nem tárcsázzák azonban a rendőrség központi számát. Ha tehát az ellenzék minden nap háromszor elmondja, hogy a kormány maga is a Soros-terv végrehajtásán ügyködik a letelepedési kötvények forgalmazása és az 1300 menekült befogadása révén, akkor ez nem csupán a Jobbiknak hozhat sok szavazatot, de a baloldali pártok is megnyerhetik a bizonytalan szavazók egy részének bizalmát. Valószínűleg át kell írni a kampánystratégiákat, és a korrupció hangoztatása mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a kormány álszent menekültpolitikájára, ugyanis a Habony-művek erre a témára építette fel a teljes kormányzati kommunikációt április 8-ig. A Fidesz persze nem tétlenkedik, minden erejével azon van, hogy továbbra is arról folyjék a politikai diskurzus, ami számára előnyös, ám a jóval kisebb kommunikációs felülettel rendelkező ellenzéknek most módja van arra, hogy akár a Fidesz által uralt médiákba is bevigye a menekültkérdésnek ezt a dimenzióját. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A medvét a saját barlangjában lehet leginkább sarokba szorítani, mert onnan nincs hátrálás.”     

A lehető legrosszabbkor botlott meg legendás pávatánca közben az Orbán-kabinet, hiszen a választásokig hátralévő hetekben magyarázkodásra szorulhat, ha az ellenzék ügyesen használja ki azt a bakit, melyet a külügyminisztérium helyettes államtitkára követett el néhány napja. Altusz Kristóf elszólására az 1300 befogadott és védelem alá helyezett menekültről épp annak köszönhető, hogy a magyar kormány a színfalak mögött gesztusokat gyakorolt az EU intézményei felé, hogy komolyabb szankciók nélkül kihúzza a választásokig. Nem jött össze, és ennek következményei még átírhatják az áprilisi voksolás erőviszonyait.

   Fotó: kapcsolat.hu

Orbán Viktor úgy gondolja, hogy meggyőzheti saját híveit arról, vannak illedelmes migránsok, és olyanok, akik ajtóstul rontanak a házba. Szokásos péntek reggeli rádiómonológjában ugyanis azzal mentegette saját kormányát a befogadott 1300 menekült ügyében, hogy akik oltalmazott státuszt kapva Magyarország kormányának védelmét élvezik, azok illedelmesen bekopogtattak az ajtónkon, és segítséget kértek tőlünk, és mi ezt a nemzetközi szerződések értelmében nem tagadhattuk meg tőlük.

Nos, ez olyan szemfényvesztés, amivel csak a legvadabb kormánypárti szavazókat lehet elkábítani. A magyar kormány ugyanis számtalanszor kinyilvánította, hogy egyetlen menekültet sem enged be az országba, így próbálkozhatnak kerítésen átmászva, a tranzitzónában kopogtatva vagy csempészautó csomagtartójában kucorogva, Magyarország nem enged az Európai Unió nyomásának, és nem fogad be senkit. Már az őcsényi eset után azonban világos lett, hogy csak porhintés a teljes elutasítás, hiszen akik ellen a Tolna megyei település lakói tüntettek a magyar állam által befogadott, oltalmazotti státusszal rendelkező menekült asszonyok és gyerekek voltak.

Már akkor le kellett volna csapnia az ellenzéki pártoknak erre az ellentmondásra, és szembesítenie Orbán Viktort azzal a ténnyel, hogy az általa megdicsért őcsényiek olyanok ellen gyűlölködtek, akiket a magyar állam hivatalosan befogadott, és elvben védelemben részesített. Az igazi áttöréshez azonban az kellett, hogy egy helyettes államtitkár egy máltai lapnak elmondja azt, amiről egyébként az EU illetékeseit is tájékoztatták már korábban. Az alku röviden annyi lehetett, hogy Magyarország titokban teljesíti a menekültkvóta rá eső részét, így a nemzetközi elszigetelődése nem lesz olyan látványos, mintha ezt nem tette volna meg. Altusz hibája az volt, hogy ezúttal nem egy uniós vezetőnél magyarázta a bizonyítvány titkos részét, hanem egy máltai lapnál.

A baloldal is nyerhet azonban azon, ha a kormányt folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti.

És még ez sem lett volna olyan kivédhetetlen bűn a kormányzat szempontjából, ha a magyar ellenzéki média rá nem talál az interjúra, és a beszélgetés hanganyagára. Innentől kezdve újabb kommunikációs bakik sorozata bizonyította be, hogy a kormányzati propagandagépezetet teljesen váratlanul érte az 1300 menekült befogadásának elismerése. Mindezzel párhuzamosan beindították a Stop Soros törvény köré épülő kampányt, ami már olyan szintű menekültellenes kommunikációt áraszt, amely az eddigi durva hangvételű gyűlöletkampányokat is felülmúlta.

Mivel a korábban kidolgozott Stop Soros kampány úgy válik le a Fidesz űrhajójáról, mint az utolsó meghajtó rakéták, most már nehéz lenne új stratégiát kidolgozni a ránk váró utolsó két és fél hónapra. A kormánypárt ugyanis egyértelműen a menekültkérdésre, a terrorfenyegetettségre, illetve az ezekhez a témákhoz láncolt Soros-ellenes hangulatra építette fel a kommunikációját, ám ez a terv most léket kapott a menekültek befogadásának beismerésével. Mivel a kormány igyekszik minél előbb kimenekülni ebből a kommunikációs csapdából, kénytelen volt még a közszolgálatinak hazudott médiákban is témává tenni az ügyet. Így azok a fideszes szavazók is értesültek a kormány „elhajlásáról” menekültügyben, akik soha nem néznének Hír TV-t vagy RTL Klubot.

Ezek a fejlemények főként a Jobbiknak hozhatnak új szavazatokat, hiszen így ők maradtak az egyetlen magyar parlamenti párt, amely következetesen elutasítja a menekültek befogadását. Ha másik fő kampánytémájukat, a kormányzati korrupciót is jól meg tudják lovagolni, érzékeny veszteségeket okozhatnak a Fidesznek, hiszen a két jobboldali párt szavazótábora elég nagy területen fedi egymást. A baloldal is nyerhet azonban azon, ha a kormányt folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti. Ha nem elégednek meg az átlátszó, általános magyarázatokkal, és továbbra is felszínen tudják tartani a kérdést, a bizonytalanok közül sok szavazót csábíthatnak magukhoz.

Fotó: 24.hu

Az ügyben ugyanis még számos megválaszolásra váró kérdés lelhető fel. Nem tudjuk például, hogy mely országokból érkeztek a menedékkérők, jelenleg hol tartózkodnak, kaphatnak-e munkát Magyarországon, illetve, tervezi-e a kormány, hogy újabb menekültcsoportoknak biztosít-e védelmet? És, hogy a legfontosabb kérdést ki ne hagyjuk: Miért kellett eltitkolni a menekültek ellen hangolt magyar társadalom elől, hogy a kormányuk mégis hajlandó eleget tenni a nemzetközi kötelezettségeinek, és hogy miért nem emelte fel a szavát olyankor, amikor a védelme alatt álló migránsok ellen tüntettek magyar polgárok? Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne csak olyankor legyen nagy a szád, amikor a szomszéd törzset szidod, de olyankor is mondj néhány mondatot, amikor levest adsz az árváinak.”