Korábban már többször értekeztünk arról, hogy van egy védhetetlen pontja Orbán Viktor migránsellenes politikájának. Vona Gábor csak a megfelelő pillanatra várt, hogy megcélozza a Fidesz Achilles-sarkát, így érve el azt, hogy komolyan vegyék az alkotmánymódosítási komédiában. A letelepedési kötvények ugyanis egyszerre a korrupció és gyanús idegenek állampolgársághoz juttatásának eredői, így joggal mondja a Jobbik elnöke, hogy ha visszatartjuk a szegény menekülteket, akkor ne jöjjenek a gazdag bevándorlók se. Ő legalább következetes...

Fotó: 24.hu

Vona Gábor állítása szerint igencsak meglepődött Orbán Viktor, amikor elővezette, milyen feltétellel támogatnák a Fidesz alkotmánymódosító javaslatát. Pedig a miniszterelnöknek nem kellett volna csodálkoznia azon, hogy a Jobbik elnöke berúgta azt a ziccert, melyet a kormánypárt védelmének ügyetlenkedése (és kapzsisága) hozott össze. A letelepedési kötvényekről szóló jogszabály valódi jelentőségével eddig nem foglalkozott érdemben sem a Jobbik, sem a baloldali ellenzék, az érvénytelen népszavazás után azonban olyan ütőkártya lett ez a kétes üzletág Vona kezében, melyet előbb-utóbb úgyis kijátszott volna.

No, de mi is a baj ezzel a kötvénnyel? Nagyon leegyszerűsítve, a biznisz lényege a következő: Az Európai Unión kívüli országok polgárai igen komoly összegekért letelepedési kötvényt vásárolhatnak olyan, a magyar kormánnyal szerződéses viszonyban lévő értékesítő cégektől, melyek tulajdonosi összetétele meglehetősen vegyes, tekintve, hogy külföldi üzletembereken, diplomatákon kívül például Rogán Antal és Habony Árpád is érintettek az üzletben.

Aki ilyen kötvényhez akar jutni, annak a vonatkozó jogszabályok szerint 300 ezer eurós (93 millió forintos), e célra kibocsátott ötéves futamidejű magyar állampapírt kell jegyeznie. A Magyar Nemzet épp a napokban nézett utána, milyen adásvételek valósultak meg az utóbbi években, és kiderítette többek között, hogy a magyar állam eddig 35 milliárd forint közpénzről mondott le azzal, hogy 2 százalékos garantált kamatot fizet a letelepedési kötvények után, miközben Magyarországon fél százalékos kamatra bocsáthatna ki ilyen értékpapírt.

Orbán Viktornak most főhet a feje, hiszen ha nem két kedves embere bizniszéről lenne szó, talán be is áldozhatná a letelepedési kötvényeket, ám erre aligha lesz hajlandó.

A kötvények értékesítését végző offshore cégek eközben 110 milliárdos bevételt értek el. És talán a legfontosabb információ az, hogy amióta működik a program, 4 ezer külföldi jutott rajta keresztül letelepedési engedélyhez, vagyis élhet Magyarországon, és utazgathat az Európai Unió országai között szabadon. Az állítólagos kötelező betelepítés során ennek a létszámnak alig több mint a negyedét kellene befogadnunk. Az idegenek ellen hergelő kormány részéről elég beszédes adatok ezek, hiszen olyan Fradi szurkolót juttat eszünkbe, aki huhog az ellenfél fekete focistájára, ám amikor saját csapata afrikai játékosa kerül szóba, azzal védekezik, hogy ő a mi négerünk.

Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy Vona előrántotta az aduászt a tárgyalóasztalnál. A letelepedési kötvények ügyével két legyet üthet egycsapásra: Rávilágít arra, hogy a kormány csak addig hergel a migránsok ellen, amíg azok a szögesdrótkerítést átvágva próbálnak a jólétet és biztonságot jelentő nyugatra jutni, ám amikor busás hasznot lát a külföldiek befogadásában, akkor már nem ilyen eltökélt. A másik nagy dobása Vonának az, hogy saját választói szemében most először radikálisabbnak tűnik, mint a Fidesz, amit a migránsügy kirobbanása óta nem tudott elérni.

Orbán Viktornak most főhet a feje, hiszen ha nem két kedves embere bizniszéről lenne szó, talán be is áldozhatná a letelepedési kötvényeket, ám erre aligha lesz hajlandó. A miniszterelnök nemzeti egységről beszél az érvénytelen népszavazás után, ám ha egy gyenge kis alkotmánymódosítást sem tud felmutatni a voksolást követően, könnyen nevetségessé válhat saját választói előtt.

Gyurcsány Ferenc korábban meglebegtette annak a lehetőségét, hogy két opció létezik Orbán fejében október 2-a után. Az egyik, hogy úgy tesz, mintha nyert volna, és ennek egy alkotmánymódosítással ad súlyt, a másik pedig, hogy ezt nem tudja keresztülvinni, és erre hivatkozva feloszlatja a Parlamentet, és belevág az előrehozott választások meglehetősen kétesélyes kalandjába.

Fotó: 168ora.hu

Vona tudja, hogy a kompromisszumkészségén most az előrehozott parlamenti választások is múlhatnak, ami számára nem biztos, hogy rossz opció. Övé ugyanis az egyetlen jelentős parlamenti párt, amely úgy ütheti a korrupció vasát, hogy arra nincs igazán válasza a kormánynak, hiszen a Jobbik még nem volt kormányon. A Jobbik középre tart úgy, hogy közben radikálisnak látszik. Ügyes! Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindenki kíváncsi arra, hogy egy fiatal musztánggal hogy boldogulsz, főleg, ha az előtte minden lovasát ledobta már magáról.”

Nem hinnénk, hogy Vajna F. (Fánkosztó) Tímea tisztában lenne azzal, hogy Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben október 17-ét nyilvánította a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává, és ezért osztott ingyen fánkokat a szegényeknek ( és nem szegényeknek) néhány nappal korábban. Magyarország leszakadása a nyugati világtól, sőt közvetlen szomszédjaitól épp ott érhető legjobban tetten, miként alakult a rendszerváltás óta a szegények, illetve az egyre lejjebb süllyedő középosztály sorsa.

Fotó: velvet.hu

Fehér Attila, a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület elnöke szerint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad nem váltotta be a magyar társadalom ’89-es várakozásait. Hazánkban különösen aktuális a szegénység problémaköre, ugyanis az ország hét régiója közül négy az Unió legszegényebbjei között van. 2016-ban a KSH adatai szerint a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben, közülük 130 ezer gyermek nélkülözik, és 50 ezer rendszeresen éhezik. És ez csak néhány mutató azok közül, melyek jelzik, a kormány hurráoptimizmusa ebben a kérdésben csak porhintés.    

Kialakult ugyanakkor egy olyan gazdasági és politikai „elit”, amely önhittségének és az empátia tökéletes hiányának köszönhetően egyszerűen nem is érzékeli a társadalmi különbségek növekedésének tarthatatlanságát. Helikopterező és fácánokat mészároló miniszterek, külföldi luxus-szórakozóhelyeken partizó és állami pénzből magántévéket vásároló tanácsadók borzolják a kedélyeket, mindeközben a kormány kommunikációja a polgárháború és kilátástalanság elől menekülő embereket helyezi céltáblája közepére.

A migránsügyön keresztül is pontos kontúrokkal kirajzolódik a magyar felső középosztály társadalomszemlélete. A reményeitől és emberi méltóságuktól megfosztott menekültek ellen hergelik azokat a hazai szegényeket, akik megmaradt egzisztenciájukat féltve asszisztálnak ahhoz, hogy az urizáló kormány miniszterei és tanácsadói gyanús hátterű offshore cégeken keresztül letelepedési kötvényeket értékesítsenek olyan külföldi gazdagoknak, akik nem kötelesek elszámolni azzal, honnan szereztek milliárdokat ahhoz, hogy magyar, illetve uniós állampolgárságot vásároljanak maguknak.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mostani kormány csak azért nem hagyja végleg az út mentén a szegényeket, mert szüksége van rájuk a következő választásokon.

A magyar rendszerváltás kudarcáért felelős úgynevezett politikai elit egyelőre nem is érzi azt a veszélyt, hogy a jóléti fordulat elmaradásáért valakiknek felelősséget kell vállalniuk ebben az országban. A jelenlegi kormányzat morzsákat dob a szegények és elégedetlenkedők elé, ami egyelőre még elég ahhoz, hogy ne kelljen szembesülniük a népharag elsöprő erejével, ám az igazság pillanata közeleg.

Nem lehet ugyanis büntetlenül megúszni azt, hogy szinte egyetlen nagy horderejű országos korrupciós ügyben sem öntöttek tiszta vizet a pohárba, hogy elsikáltak minden olyan botrányt, melyben érintve lehettek politikusok valamelyik (vagy mindkét) oldalról. Nem lehet megúszni azt sem, hogy elkótyavetyélték a mintegy háromezer milliárdos magánnyugdíj-vagyont, hogy háromszor mentették meg a devizahiteleseket, ám alig enyhült az adósokon a nyomás, hogy minden falucskába focistadiont építenek a megtérülés csekély reménye nélkül.

És persze nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy az utóbbi hat év kormányzása alatt nyíltan a gazdagok oldalán állt a kormány, hiszen míg a szegények és képzetlenek százezreit kényszerítette közmunkára, addig a magas jövedelműek élvezhették az egykulcsos adó nyújtotta előnyöket. Aki pedig igazán közel állt a mézes bödönhöz, bőven kaphatott állami megrendeléseket, játszhattak ki uniós rendelkezéseket, részesülhettek a trafikos koncessziók előnyeiből. A szegényeknek maradt a mellébeszélés és a népbutító kormányzati propaganda. 

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mostani kormány csak azért nem hagyja végleg az út mentén a szegényeket, mert szüksége van rájuk a következő választásokon. Igen, szükség van arra a mintegy háromszázezer közmunkás voksára, akik közvetlenül ki vannak szolgáltatva a helyi hatalmasságoknak, és nem jut nekik még zsíros kenyérre sem, ha kimaradnak a következő programból. Szükség van a többször megsértett és kormányhoz közeli vezetői által lejáratott romák támogatására is, mert állítólag őket könnyű olcsó ígéretekkel is megvásárolni. És persze szükség van azokra a Fidesz-hívőkre is, akik látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de mindig meg lehet őket győzni azzal, hogy ez is jobb, mintha visszajönnének a kommunisták.    

„Ha nem tudod, mi az a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ne hibáztasd magad, hanem igyál egy pohár tüzes vizet és fogd rá a komancsokra.”     

A szociális ellátórendszer, az egészségügy, az oktatás helyzetének lassan tarthatatlanná válása és a foglalkoztatottak helyzetét jelentősen rontó új munkatörvénykönyv kiszolgáltatta a munkavállalókat a multinacionális érdekeknek. Elmaradt a polgárosodás révén várt felemelkedés, így sokaknak a lecsúszás élménye, vagy az attól való rettegés érzése egyszerre tette hiteltelenné az országot negyedszázada vezető politikai erőket és rendítette meg a demokratikus rendszerbe vetett hitet.

A szegénységből nem Vajna Tímea fánkosztása, a valós problémáktól, a hétköznapi emberektől mindinkább eltávolodó politikusok és a hozzájuk szorosan kötődő nemzeti oligarchák jótékonykodása fogja kivezetni Magyarországot, hanem társadalmi és gazdasági reformok sora. Ebben azonban nem érdekelt a jelenleg kormányzó elit, így jelentős politikai fordulat nélkül a szegénység Magyarországon eszkalálódik, hiába próbálja ezt a szót kitörölni minden szótárból a hatalom. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem tudod, mi az a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ne hibáztasd magad, hanem igyál egy pohár tüzes vizet és fogd rá a komancsokra.”

Olyan irányból támadják mostanában Orbán Viktort, ahonnan nem várhatta. Úgy tűnik, nem tolerálják a focidrukkerek a csilli villi stadionokat, melyeket olyan közpénzekből építtetett a miniszterelnök, melyek elveszítették közpénz jellegüket (magyarán TAO pénzekből). A sportközvélemény egyébként is forrong, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság elvesztette független jellegét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig szeretné, ha legalább közvélemény-kutatással igazolná a magyar kormány, hogy a magyar lakosság teljes mellszélességgel kiáll a budapesti olimpia megrendezése mellett.

Fotó: nepszava.hu

Füttyszó is volt, nem csak sípszó az új MTK stadion avatóján. Megkapta a magáét a klubelnök Deutsch Tamás és Orbán Viktor miniszterelnök is, hiszen kínos füttykoncert köszöntötte őket ezen a felemelő estén. Komoly maflás ez Orbán Viktornak azt követően, hogy a Fradi „ékszerdobozának” avatóján is hasonló galádságot követtek el ellene a foci legavatottabb szakértői, akik úgy küldték el melegebb vidékre a miniszterelnököt, ahogy a legutáltabb játékvezetőkkel szokás. Az ünnepi beszédében a szokásos panelekben fogalmazó kormányfő valószínűleg magában épp olyan jókat kívánt az őt nyíltan kritizáló tömegnek, mint fordítva, ám ezzel a dolognak nem lesz vége.

Nem ez az első alkalom ugyanis, hogy nyilvános szereplései fogadtatásában egy platformra kerül ősi ellenségével, Gyurcsány Ferenccel. A volt kormányfő is kénytelen volt fújolások és harsány „Gyurcsány takarodj!” rigmusok kereszttüzében beszédet mondani különböző nyilvános eseményeken. Ilyen a megosztó személyiségek sorsa! – tárhatnánk szét a kezünket, ám a DK elnöke ezt láthatóan el is fogadta, míg a jelenlegi miniszterelnök nehezen viseli az ellenvélemények ilyen látványos megnyilvánulását. Önmagában valahogy helyre kell tennie a dolgokat, hiszen fel kell oldania azt a látszólagos ellentmondást, hogy ha 3,2 millióan rá szavaztak a kvótanépszavazáson, akkor honnan a bánatból veszi a bátorságot néhány száz fociszurkoló, hogy kifütyülje őt?

Az MTK stadionjában felharsanó figyelmeztető füttykoncert persze annak is szólt, hogy a miniszterelnök kedvenc felségterületét, a sport világát is autokratikus módszerek segítségével kívánja a saját képére formálni.

Itt jön képbe az a legenda, mely szerint a vezérnek már nem merik megmondani az igazságot az alvezérei. Leszeget fejjel bandukolnak mellette, és mindig azt mondják a kérdéseire, amit a miniszterelnök hallani szeretne. Ez rendben is van mindaddig, amíg ki nem derül, hogy messze nincs elegendő támogatottsága a nem szavazatoknak a népszavazáson, amit már hetekkel korábban tudni lehetett, vagy hogy füttykoncerttel és nem hangos „Éljen Orbán Viktor” kiáltásokkal köszönik meg az MTK szurkolói, hogy új létesítménnyel ajándékozta meg őket. A nép fia elveszti nép fia jellegét, vagyis fogalma sincs arról, miként vélekedik az ország dolgairól és őróla az ország lakosságának többsége.

Ő csak annak a másfél millió elkötelezett Fidesz-szavazónak akar kedvezni, no meg annak a még mintegy félmillió embernek, akiket magához tud édesgetni a választások előtt egy kis rezsicsökkentéssel és egy csipetnyi idegengyűlölettel, hogy biztosítsák számára a kétharmados többséget. De élnek mások is ebben az országban, és olykor még vannak olyan bátrak, hogy hangot is adnak az ellenvéleményüknek. Nincs annál hervasztóbb dolog, amikor a valóság visszanyeri valóság jellegét, vagyis a lenézett, kizsigerelt tömeg egyszer csak szembesíti az ország vezetőjét azzal, hogy a látszat ellenére még nem jött el a Kánaán.  

Az MTK stadionjában felharsanó figyelmeztető füttykoncert persze annak is szólt, hogy a miniszterelnök kedvenc felségterületét, a sport világát is autokratikus módszerek segítségével kívánja a saját képére formálni. Filozófiája egyszerű: ha már ennyi pénzt adok nektek, elvárom, hogy egy rakás aranyéremmel térjetek haza egy olimpiáról. Neki a nyolc arany nem volt elég, és nyilván az sem tetszett neki, hogy mindössze (?) három sportág adta össze az aranyakat. Bő két hónappal az olimpia után ezért keményen belenyúlt a MOB működésébe, amit azzal magyarázott, hogy a 2024-es budapesti pályázat érdekében kell nagyobb kormánybefolyás a sport területére.

Fotó: 24.hu

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont szeretne kézzelfogható bizonyítékot arról, hogy a magyarok többsége támogatja a rendezést. Népszavazást persze nem mernek kiírni a kérdésben, hiszen akkor mindkét oldal kampányolhatna, és netán megint úgy járna a kormány, hogy nem mennek át az üzenetei, ezért egy közvélemény-kutatás lenne a minimum, amivel felvértezhetné magát az olimpiát támogató tábor az egy év múlva esedékes döntés előtt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha bölényszarral pofozkodsz, biztos nem kapsz az arcodba ütéseket, de a szaros kezeddel az orrod végét sem tudod majd megvakarni, ha viszketni fog.”

Lélektani hadviselésre kiválóan használható a rabosítás kifejezés, ami persze nem egyenlő azzal, amit sugall. Nem öltöztetik az illetőt csíkos ruhába, nem viszik vezetőszáron rendőrök a kihallgatásra azt, akit rabosítanak, de fénykép készül róla, és az ujjlenyomata is bekerül a bűnüldöző szervek nyilvántartásába. Mengyi Roland, (alias Voldemort nagyúr) elszenvedte ezt a procedúrát, amin az utóbbi tíz esztendőben szinte kizárólag baloldali politikusok mentek át. Egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz az út szélén hagyja-e a kormánypárti képviselőt, vagy politikai okokból meglebegteti a nagy belső rendcsinálás lehetőségét, aztán pedig megmenti Mengyit. Pályafutásának azonban politikai értelemben mindenképpen vége.

Fotó: nepszava.hu

A Voldemort-ügy tulajdonképpen nem Mengyi Rolandról szól, hanem a Fidesz belső viszonyainak lehetséges átrendeződéséről. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor rájött: kétélű fegyver, ha azt üzeni a párt tagsága felé, hogy amennyiben fideszes politikus vagy, mindent megtehetsz, mert minden körülmények között megmentünk. Sokan gondolják úgy a párton belül is, hogy olyan figurákat vonzott ez a szemlélet a Fideszbe, akik a hatalomgyakorlás és meggazdagodás kockázatmentes, ám erkölcsileg finoman szólva is aggályos útját választották.

Már értekeztünk arról korábban, hogy a Magyarország régióinak többsége a Voldemort nagyurak hitbizományai lettek az utóbbi hat esztendőben, így nem meglepő, ha sorra esnek ki a csontvázak a Fidesz vidéki szekrényeiből. Ezek a kormánypárti politikusok csöndben, legalábbis nagy feltűnés nélkül dolgoznak, általában a hangjukat nem halljuk a parlamenti üléseken, ha pedig részt vesznek egy helyi protokoll eseményen, akkor mondanak egy semmitmondó beszédet, melybe beleoltanak egy kis migránsozást, hogy a főnök elégedett legyen. A háttérből azonban nagyon tudatosan irányítják a rájuk bízott választókerület pályázati pénzeit, tesztelik az önkormányzatok együttműködési hajlandóságát, és nem ritkán beleszólnak olyan piszlicsárénak tűnő ügyekbe is, mint például egy falusi művelődési ház igazgatói pályázatának elbírálása.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor ilyen vazallusokra bízta a vidéki Magyarországot, és úgy gondolta, hogy addig tökéletesen tudja uralni a hűbérurak világát, amíg valakik nem képzelik magukat kiskirálynak. Nos, valószínűleg ez lett Voldemort nagyúr veszte, hiszen átlépett egy olyan határt, melyet már nem tolerálhatott a párt legfőbb vezetése. A számos kérdés közül, melyeket felvet a Mengyi Roland ellen elindult eljárás, talán az a legfontosabb, hogy időben kezdte-e meg a miniszterelnök a borsodi nagyúr megregulázását?

Jól tudjuk, hogy nem ő az egyetlen vidéki képviselő, aki túlnőtt önmagán, ám nagy kérdés, hogy Mengyi sorsa mennyiben tudja elrettenteni azokat, akik épp úgy két kézzel másztak bele a mézes bödönbe, mint Voldemort. Hiába rántják most ki a kezüket, a méz ott csepeg az ujjaik végén, és ragadni fog még egy darabig, ha bármit is megfognak. De nem ez a legfőbb gond a Fidesz szempontjából. A választókerületeikben mindenható urak kapcsolatrendszere működteti a Fidesz gépezetét, és ha homokszem kerül ebbe, elég kiszámíthatatlan folyamatok indulhatnak meg. Példának okáért Voldemort helyét valakinek át kell vennie Borsodban, akinek mások lesznek a rokonai, barátai, lekötelezettjei, így a korábbi haszonélvezők közül többen megsértődhetnek, sőt kibeszélhetnek a pártból.

Ma már szinte közhelynek számít a megállapítás, mely szerint, hogy a 2018-as választást csak a Fidesz veszítheti el, az ellenzék nem nyerheti meg. Erre célzott Tölgyessy Péter is legutóbbi interjújában, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz rendszere kívülről ugyan stabilnak látszik, de ha valahol meginog, akkor kártyavárként omolhat össze. A kapzsi vidéki nagyurak sok kárt okoznak a pártnak, de fegyelmet tartanak, biztosítják, hogy a közmunkások, a hivatalnokok, a kiszolgáltatott vállalkozók a Fideszre szavazzanak minden megmérettetésen. Lényegében olyan megbízható pillérei a hatalomnak, mint a Kádár-rendszerben a járási párttitkárok voltak. Ha ez a kapcsolati háló összeomlik, a vidéki fellegvárak meginognak, akkor nem tudják ellensúlyozni azt, hogy Budapesten és több nagyvárosban a Fidesz már rég elvesztette a többségét. Orbán rendszerének lényegét sokkal jobban ki lehet tapintani a kis települések függőségi viszonyaiban, mint a nagyvárosok átláthatatlan kapcsolati rendszereiben, a Fidesz mozgósító ereje ezért itt sokkal erősebb, mint az urbánus környezetben.

Fotó: index.hu

Ezért borzasztó érzékeny terep belenyúlni felülről a már megbízhatóan működő vazallusi rendszerekbe, és ezért tippelünk most inkább arra, hogy Voldemort inkább az utolsó mohikán, akit meg mernek rángatni a főnökei, mint az első fecske, akit újabb bukott nagyurak követnek majd. Mengyi Roland Orbán Viktor számára egy beáldozható vidéki gyalog, aki elviheti a balhét nem csupán a többi korrupt nagyúr helyett, de tompíthatja a támadások élét az olyan nagy vadak esetében, mint Rogán Antal vagy Matolcsy György. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne hidd el az utolsó mohikán meséjét, mert azt azért találta ki egy sápadtarcú, hogy egymásnak ugrassza a huronokat és a mohikánokat.”

A magyar miniszterelnök jól tudja, hogy a tűréshatárok tologathatók, ám léteznek vörös vonalak, melyet nem léphet át következmények nélkül. Vérbeli pávatáncosként azonban megtalálta a megoldást, hiszen másokkal végezteti el a piszkos munkát, ő pedig mossa kezeit. Aki tisztában van ezzel a törvényszerűséggel, nem is kételkedhet abban, hogy a Népszabadság bedarálása is a kormánypárt megbízásából és hatékony közreműködésével történt. Voltak azonban a közelmúltban is olyan események, melyek közvetve Orbán Viktorhoz és köréhez köthetők, és a demokratikus alapelvek kijátszásáról tanúskodnak.

Fotó: 24.hu

1. A rendőrséget nem vetik be ellenzéki és civil megmozdulások esetében. Orbán jól tudja, hogy amíg a Gyurcsány-kormányhoz tudja kötni a rendőri erőszak képzetét, addig nyert ügye van. Ha mindenképpen közvetlenül be kellett avatkozni demonstrációkon, tüntetéseken, akkor - vélhetően Kubatov Gábor pártigazgató és FTC főnök közreműködésével - kopaszokat rendelt a rendcsinálásra, nehogy a rendőrség elkövessen valamilyen atrocitást. Erre jó példa volt az, ami két éve a Fidesz Lendvay utcai székházánál történt. A tüntetők behatoltak az épületbe, ám nem a rendőrök avatkoztak közbe, hanem az odavezényelt kopaszok szorították ki a demonstrálókat. Legutoljára a Liget projekt ellen tiltakozó civilek ellen vetették be a tarfejűeket, akik egy kis dulakodás és rugdosás után alaposan megfélemlítették az építkezések ellen tiltakozó civileket. A rendőrök néma szemlélői voltak az eseményeknek. Orbán tehát ügyesen kikerüli azt a csapdát, hogy Gyurcsány Ferenccel kerüljön egy platformra, ugyanis a Fidesz legendája szerint 2006 őszén békés tüntetőkre támadtak az agresszív rendőri erők. A történések hátteréről azonban sok érdekesség kiderült azóta, hiszen az MTV székházának ostroma ma már nem tűnik olyan spontánnak, mint azt korábban sokan gondolták.

                     Kép: NÉGYmadár

2. Garantálják a választások tisztaságát. Szó sincs arról, hogy a választások, vagy akár a legutóbbi népszavazás durva elcsalásával vádolnánk a kormányt, hiszen a kisebb stikliken kívül nem igazán történt semmi törvényellenes 2014-ben és 2016. október 2-án. A Fidesz számára fontos az a Hilary Clinton által korábban megfogalmazott alapelv betartása, mely szerint addig minden kormányt legitimnek ismernek el a nyugati demokráciák, amíg törvényes választások útján jutottak hatalomra. Az Orbán-kormány mégsem játszik tiszta eszközökkel, amikor urnákhoz szólítja a polgárait. Durván visszaél az erőfölényével a kampányokban, közpénzen népszerűsíti a kormánypártok ideológiáját, a számára megfelelő módon alakítja át a választókörzeteket, és a saját érdekeinek megfelelően írja át a választások szabályait. A voksolás tisztaságát és törvényességét felügyelő intézményekben a saját emberei ülnek, így közvetlen hatást is tud gyakorolni a választások előtti és utáni történésekre. Orbán ideája a putyini rendszer, ahol ugyan megtartják a választásokat, ám annak előre lehet tudni a végeredményét. Finoman szólva lejt a pálya a kormány irányába, így törvényes, ám nem tisztességes választásokon méretnek meg a politikai erők. A Fidesz már azt is megteheti, hogy saját kasszájából ne is költsön kampányra, hiszen – ahogy ez a kvótanépszavazás esetében is bekövetkezett – közpénzből is milliárdokat tud e célra fordítani. Pedig magasan a Fidesz áll legjobban az anyagi lehetőségeket tekintve, a többi párt vagy tartalékol a következő parlamenti választásra, vagy úszik az adósságban. Egyszóval, a Fidesz ügyesen eljátssza a demokratikus játékszabályok betartását, ám totális túlsúlyra törekszik minden politikai megmérettetésen.

Fotó: starthirek.hu

3. Tiszteletben tartják a sajtószabadságot és a polgárok szabad véleménynyilvánítását. A Fidesz által megalkotott új médiaszabályozás volt az első próbaköve ennek a kritériumnak, és bár volt a törvényben számos aggályos elem, az ellenzéki hangvételű médiumok mégsem tűntek el a sajtópalettáról. Az Orbán-adminisztráció ügyelt arra, hogy fenntartsa a szólásszabadság illúzióját, illetve eltűrte a kormányt kritizáló médiumok okozta kellemetlenségeket. A kormány valódi szándékai akkor rajzolódtak ki leginkább, amikor túl kellemetlenné váltak számára különböző orgánumok, így a Lázár János különös külföldi útjait feltáró Origót lényegében egy üzleti tranzakcióval magához vonta, többször megfenyegette az Indexet, amikor a miniszterelnök szűk családjához köthető írások jelentek meg, legutoljára pedig a Népszabadság kiadója tett gesztust azzal a kormány felé, hogy megpuccsolta saját lapját. Ez utóbbi lépésnek is volt persze közvetlen előzménye, hiszen a baloldali lap váratlan felfüggesztése előtt össztüzet zúdított a helikopterrel lakodalomba érkező Rogán Antalra, és a barátnőjét közpénzből gazdagító Matolcsy Györgyre. A kormánypárt vezető politikusainak kárörvendő nyilatkozatai világítanak rá arra a tényre, hogy a sajtószabadságot elég különösen értelmezik. Amíg ugyanis vannak ellenzéki médiumok, nevetségesen hatnak a kormánypárti és/vagy közszolgálati sajtóorgánumok győzelmi jelentései, meghamisított tudósításai. A kormány meghatározó politikusai úgy gondolják, hogy a sajtószabadság fogalmába bőven belefér, ha egy televízió vagy rádió csak arról számol be, hogy milyen volt az igenek és nemek aránya a népszavazáson, de azt az információt elfelejti közölni a nézőkkel és a hallgatókkal, hogy egyébként érvénytelen lett a voksolás. És persze azt is teljesen normálisnak tartják, hogy állami pénzből tartsanak el érdektelen, szakmaiatlan, ráadásul vastagon veszteséges orgánumokat, a piacról viszont kiszorítják a nagy múltú, ám kritikus hangvételű szereplőket. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki kipucolja a főnök mokaszinját mindig szót kap a törzsi gyűlésen, aki viszont nem hajlandó erre, meghívót sem kap az ülésre.”

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a közszolgálatot még mindig névleg képviselő közmédia a kvótanépszavazás kampányában. Többször megírtuk már, hogy ebben a műfajban is mindig van lejjebb, ám nehéz elképzelni mondjuk az M1 hírcsatornáról, hogy ennél is jobban kerülje a köz szolgálatát. Az MTVA-hoz tartozó médiumok lényegében úgy működnek, mintha fölöttük lenne Rogán Antal propagandaminisztériuma, és onnan csőpostán küldenék az utasításokat a szerkesztőségekbe. De azért biztos lesz ennél is durvább menet is a parlamenti választások hajrájában.

            Fotó: youtube.hu

Se szeri se száma azoknak a hajmeresztő híreknek, melyeket a közszolgálatinak nevezett televíziók és rádiók kreáltak a népszavazási kampányában. Mintha versenyt futottak volna azokkal a kormánypárti polgármesterekkel, akik olyan képtelenségekkel riogatták saját településük lakóit, hogy ha nem lesz érvényes a népszavazás, migránsokat telepítenek a falujukba vagy városukba.A magyar közmédia ennek színvonaltalan versenyfutásnak a szellemében etette hülyeségekkel azokat, akik adójából finanszírozzák az intézmény működését. 

Nem véletlenül hívja a köznyelv már egy ideje Phenjan 1-nek a közmédia hírcsatornáját, de nyugodtan hívhatnák az M2-őt Peking 2-nek, az M3-at Havanna 3-nak, az M4-et Hanoi 4-nek, a nemrég indult M5-öt pedig Caracas 5-nek. Nem vitatjuk, hogy vannak még a szakmaisághoz görcsösen ragaszkodó munkatársak az említett csatornáknál és hozzájuk szellemiségben és stílusban passzoló rádióknál, ám minden próbálkozást tönkretesznek azok a felső szintű vezetők, akik számára kizárólag a megfelelési kényszer jelent mércét a hétköznapokban.

Ezért is fontos megemlíteni, hogy a korábban ideiglenesen kinevezett vezérigazgató Vaszily Miklóst épp akkor véglegesítette a Médiatanács, amikor kiderült, hogy a közmédia erősen túltolt kampánya ellenére (vagy pont azért) sem sikerült elegendő embert az urnákhoz szólítania a kormánynak a kvótanépszavazáson. Az is a közelmúlt hírei között szerepelt, hogy a kormány pár milliárddal megtoldja a közmédia amúgy is irritálóan magas állami támogatását. Ez is arra utal, hogy értékelik az igyekezetet, ám a hatékonyság elmaradásáért nem hibáztatják a gigacég vezetőjét.

A közmédia finanszírozása tökéletesen leképezi az Orbán-kormány szemléletét a kommunikációról. Pénzt nem kímélve nyomják azt a szakmaiságot már nyomokban sem tartalmazó propagandát, mely minden magára valamit is adó kommunikációs szerint is kontraproduktív. Hihetetlen mennyiségű pénzt égetnek el az MTVA médiakohóiban, és az eredmény az, hogy aki szeretné tudni, milyen országban is él, a korábbi kormánykedvenc, ám a G-nap óta ellenségnek tekintett Hír TV-re, vagy valamelyik ellenzékinek tekintett csatornára kapcsol.

                      Fotó:24.hu

A valaha komoly tekintéllyel rendelkező közszolgálati csatornák lényegében a kormányzati kommunikáció kihelyezett tagozatai lettek, a szaktárcák sajtósai szerkesztik a reggeli műsorokat (javasoljuk a Jó reggelt, Észak-Korea címet) csak a fizetésüket nem kapják még közvetlenül a műsorkészítők valamelyik minisztériumtól. A kvótanépszavazás egyébként arra is jó volt a közmédiának, hogy újabb forrásokhoz jusson, hiszen egymást érték a kormányzati hirdetések már a foci EB alatt is, majd az olimpiai közvetítések közben csúcsosodott ki a kormánypropaganda hihetetlen nyomulása. Ez az agymosás újabb pluszmilliárdokat jelentett az amúgy is agyonfinanszírozott cégnek.    

        Fotó: hvg.hu

A közszolgálati médiák mindig is érzékeny pontjai voltak a belpolitikának, ha ugyanis a vezetők úgy érezték, hogy pozíciójuk veszélybe kerül egy kormányváltással, minden gond nélkül átálltak a másik oldalra. Orbán Viktor tudja ezt, ezért fogja vasmarokkal a kormány alá már 2010-ben begyűrt intézményt. Nagy kérdés viszont, hogy a most orrukat befogó munkatársak miként cselekednek, ha megcsapja őket a kormányváltás szele. Ahogy egy dakota mondás fogalmaz: „Ha leveted magad egy szikláról, félúton már hiába gondolod meg magad, szárnyakat már nem tudsz növeszteni, hogy visszarepülj a szikla peremére.”

Kettős vereséget szenvedett Rogán Bulibáró Antal vasárnap este, ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy visszacsúszik a Fidesz vezetők képzeletbeli ranglistáján a sereghajtók közé. Miközben a milliárdokból finanszírozott gyűlöletkampány ellenére sem sikerült a propagandaminiszternek legalább minden második magyart az urnákhoz szólítania, a jól végzett munka jutalmaként repkedett egyet Budapest és Szabolcs között. A bulvárban nyomuló propagandaminiszternek azonban mindezek ellenére stabil a pozíciója a párton és a kormányon belül egyaránt. Vajon mi kell ahhoz, hogy Rongyláb Tóni kezét elengedje Orbán Viktor? Talán a propagandaminiszter Kis Grofóra jobban járja a pávatáncot, mint a miniszterelnök?

Fotó: borsonline.hu

Van néhány ember, a Fidesz felső vezetésében, illetve szellemi holdudvarában, akik lényegében bármikor, bármit megtehetnek komolyabb következmények nélkül. A teljesség igénye nélkül említsünk meg néhány nevet: Matolcsy György, Mészáros Lőrinc és Habony Árpád. A legnagyobb király (vagy bulibáró?) mégis Rogán Antal, akire még azt sem lehet mondani, hogy ügyesen kezelte volna az egyre kínosabb ügyeket, melyekben nyakig benne volt.

Miközben csúfosan megbukott, mint a kampányért közvetlenül felelős propagandaminiszter, kiderült róla, hogy szombat este Szabolcsban csatakosra táncolta magát Kis Grofó nótáira. Önmagában nem gond, hogy a celebminiszter és neje tiszteletét tette Szabó Zsófi esküvőjén, ám a körítés elég irritáló lehetett azok számára, akik kemény küzdelmet vívnak a mindennapi betevőjükért. És itt nem pusztán a szabolcsiakra gondolunk, hanem azokra a szerencsétlenekre, akiket addig hergelt a propagandaminiszter kampánya, hogy végül elhitték, jobb hely lesz Magyarország attól, hogy behúzták a szavazólapon a nemet.

Rogán rongyrázása épp a kvótanépszavazás árnyékában tűnik rendkívül cinikusnak. Teljesen mindegy, hogy szponzorok, barátok, kedves ismerősök állták a repkedő miniszter költségeit, Rogán viselkedése azt üzeni minden magyar állampolgárnak, hogy semmit sem szabad komolyan venni abból, amit két napja, két hete vagy két éve mondott. Lényegében bármit megtehet, mert bármit meg tud magyarázni. Hiába fújnak rá a párton belül, hiába irritál a viselkedése több millió magyar polgárt, ő sérthetetlen, ott repked, ahol akar, és annyiból, amennyiből nem szégyelli. És ő lényegében semmit sem szégyell, így esély sincs arra, hogy ő vagy a felesége visszavegyen a luxusból.

Fotó: mno.hu

„Urizálni csak úri gyerekek tudnak. Én parasztgyerek vagyok” - nyilatkozta a Louis Vuitton táskájáról elhíresült miniszter még 2014-ben. Ilyenkor jó lenne tudni, milyen paraszt gyerek érkezik helikopterrel lakodalomba, és milyen szegénylegényt várnak a leszállás után luxusautóval „kedves ismerősök”? Szerény becslések szerint is közel kétmillióba került a szabolcsi kiruccanás Rogánéknak, ám állításuk szerint ez is barterben oldották meg. Ha Rogán valaha is komolyan gondolta, hogy ő parasztgyerek, akkor rég elszakadt a gyökereitől, fogalma sincs arról, milyen a magyar vidék, és azzal, hogy ilyen nyíltan urizál, mélyen megsérti azokat, akikkel korábban azonosságot vállalt.

Mégis, meddig lehet miniszter egy olyan politikus, akit már évek óta körülleng a korrupció, akiről nap, mint nap kiderül, hogy nem mond igazat, ráadásul úgy szórja a pénzt, mintha egy folyton termő fáról tépkedné le a húszezreseket? Rogán az egyik legjobban elutasított politikusa a Fidesznek, tevékenysége pedig tulajdonképpen abban merül ki, hogy a kormányát népszerűsíti sokmilliárd forint közpénzből. Rogán Antal a fideszes éra egyik emblematikus figurája: minden kitelik belőle, és soha nem vállalja semmiért a felelősséget. Talán pont ezért ragaszkodik hozzá annyira Orbán Viktor.

Fotó: borsonline.hu

A helikopterezést egyébként nem igazán kultiválta korábban sem a most keményen repkedő Rogán, sem a pártja, hiszen amikor Kóka János, egykori SZDSZ elnök és a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere repkedett saját gépén, a felháborodásuk nem ismert korlátokat. Persze, az idő mindent megszépít, vagy ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Amit szabad Dühöngő Bikának, nem szabad Bömbölő Szarvasnak.”

Orbán Viktor fogatlan oroszlánként küzdhet tovább Brüsszel ellen, ám ezt elsősorban önmagának köszönheti. A Fidesz csapata csúfos kudarcot vallott ugyanis hazai pályán az esélytelennek tartott ellenzékkel szemben, és a miniszterelnök hiába próbál úgy viselkedni, mint egy győztes csapat edzője, már alig tudja megtéveszteni saját szurkolóit. Abban biztosak lehetünk, hogy az öltözőben mindenki megkapja a magáét, ám hiába üvölt le játékost, gyúrót, játékvezetőt, a stratégiai hibákat ő követte el. A Szegedi Kattintós összeszedte ezek közül a legfontosabbakat.

Fotó: hvg.hu

1. Most ütött vissza először az az önkényes törvényalkotási mechanizmus, melyet a kétharmad birtokában a Fidesz erőből tolt át a Parlamenten. Aktuális érdekeinek megfelelően módosította a népszavazásra vonatkozó jogszabályokat, így 50 százalékra emelte az érvényességi küszöböt. Ezzel nyilván minden ellenzéki népszavazási kezdeményezés ellehetetlenítése volt a célja, ám csapdát állított magának is. Orbánnak a Fidesz és Jobbik táborán kívül el kellett volna vinni a szavazófülkékbe még legalább egymillió embert, és ez azért nem sikerülhetett, mert a kormány szavahihetősége igen erős csorbát szenvedett az utóbbi hat évben. Orbán nem mérte fel megfelelően a társadalomban uralkodó hangulatot, mely egyfelől tényleg idegenellenes, ám sokaknál ezt az érzést felülírta az az óhaj, hogy betartsanak a kormánynak. A megváltoztatott választójogi szabályok is visszaüthetnek, hiszen ez a 2014-es választások előtt megalkotott konstrukció az akkori pártpreferenciákra lett kitalálva, ám ha a Fidesznek nem lesz már kétmillió hűséges szavazója, a szabályozás már az ellenzéknek kedvezhet.

2. Komoly stratégiai hibának bizonyult, hogy egyetlen ellenzéki népszavazási kezdeményezést nem engedett át a Fidesz szűrője, pedig ha például a vasárnapi boltzárral együtt tették volna fel a kérdést az állampolgároknak, akkor valószínűleg jobb esély lett volna az 50 százalék elérésére. Ez akkor is többet hozott volna a konyhára, ha közben a kormány ellen szavaznak a boltzár kérdésében. Orbán túlságosan hitt a mozgósításban, lebecsülte azokat az ügyeket, melyek a menekültválság mellett még foglalkoztatják az embereket, így sehogy sem tudta pótolni a hiányzó 10 százalék választót.

Fotó: blgaszat.hu

3. A kormány számára kényelmes állapot volt a népszavazásig az a társadalmi közönyösség, mely a politikát övezte. Ez tudatos volt, hiszen a kormány és a fideszes politikusok korrupciós ügyeit azzal ütötték el, hogy a szocialisták is loptak. Ez persze olyan apátiába süllyesztette a közéletet, melyből egy olyan brutális kampány (még Vona Gábor szerint is) sem tudta kimozdítani, ami mögöttünk áll. A közöny kifejezetten érzékelhető volt akkor is, amikor az olimpiai közvetítések közé csempészték a gyűlöletkampány hirdetéseit, és amikor turbó fokozatba kapcsoltak a Habony-művek, már kifejezetten irritáló volt a kormány nyomulása.

4. Az Orbán-adminisztrációra jellemző, hogy mélyen alábecsüli a polgárok szellemi képességeit, ám most olyan népmesei elemekkel operáltak, melyeket tényleg csak azok hittek el, akik bármikor beugranának Orbán Viktor után egy feneketlen kútba. Olyan társadalomszemlélet rajzolódott ki a kampányban, mely megelőlegezte a polgárok jelentős részének ellenállását. Az érvénytelen szavazatok kiugró száma azt jelezte, hogy sokan kikérik maguknak, hogy óvodásként kezeli őket a kormány.

5. Maga Orbán Viktor is bevallotta már szűk körben, hogy a politikai törvényszerűségei miatt elkopik egy párt, mely huzamosabb ideje kormányoz. Ő azonban nem mérte fel jól ennek mértékét, az időközi választások kudarcát mindenféle mondvacsinált indokokkal magyarázta meg, ám arra nem volt felkészülve, hogy egy országos megmérettetésen is kudarcot vall a pártja. A korrupció olyan mértékben erodálta a Fidesz hitelességét, hogy a brutális médiatúlsúly ellenére sem voltak képesek mozgósítani a választók 60 százalékát. Így legalább nem kell félnünk attól, hogy megkockáztatja az előrehozott választásokat a Fidesz.

6. Jó szokása szerint nem mondta meg világosan a miniszterelnök, hogy mit is szeretne elérni a népszavazással. Egy olyan politikustól, aki évek óta nem hajlandó ellenségesnek tartott médiának nyilatkozni, ellenzéki politikusokkal nyíltan vitázni ez egyáltalán nem meglepő, ám ennek kínos következményei vannak. Orbán valódi célját ironikus módon a voksolás éjszakáján vallotta be, amikor azzal kérkedett, hogy többen szavaztak a kvóta ellen, mint ahányan támogatták az uniós tagságunkat. Ez olyan ízléstelen, ugyanakkor elhibázott párhuzam volt, melyből az világlik ki, hogy az ellenzéknek igaza volt akkor, amikor az EU-ból való kilépésünk első politikai lépéseként értékelték a népszavazást. Orbán Viktor teljesen belebonyolódott a Brüsszel elleni hadakozásba, így joggal hányják a szemére ellenzéki- és kormányoldalon, hogy az ország valós problémái egyáltalán nem foglalkoztatják.

7. A kampány rendkívül sablonos és didaktikus volt, így a belé ölt milliárdok ellenére nem volt igazán mozgósító ereje. Tipikus esete ez annak a helyzetnek, amikor a kevesebb többet ért volna. A migráció általános elutasítása persze sok szavazatot hozott, ám arra nem kapott senki választ, hogy miként próbáljuk hazacsábítani a saját „migránsainkat” Nyugat-Európából, hogyan oldjuk meg az alacsony bérek és a munkaerőhiány gondjait, kik fognak nekünk nyugdíjat fizetni, ha már felélte az állam magánnyugdíj-pénztárak vagyonát, a nyugdíjkasszában pedig nincs elegendő tartalék a következő generációk ellátására. Ez a kampány csakis az elutasításról szólt, és semmilyen nyugtalanító kérdésre nem akart vagy nem tudott választ adni a polgároknak. Nem csoda, ha képtelenek beismerni a vereséget, hiszen akkor el kellene kezdeni kormányozni. Ahogy egy dakota törzsfőnök mondaná: "Még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonám."

Fotó: atv.hu

8. És, ha már szóba kerültek a külföldön dolgozó honfitársaink, lássunk egy rendkívül prózai okot az érvénytelenségre. Politikai okokból tőlük megvonták a jogot arra, hogy levélben szavazhassanak, úgy mint a határon túl élő magyarok, így lényegében keletkezett egy hatalmas lyuk, melyet a külhoni magyarokkal akart betömni Semjén Zsolt. Ám ezúttal egyik közösség sem volt aktív, az előző azért, mert másodrangú választópolgárokként kezelik őket, az utóbbiak, mert őket a magyar migránskérdés kevésbé ragadja meg, mint a parlamenti választások. Valószínűleg velük sem lett volna meg az érvényesség, ám a kormány kampányának agresszivitása érzékelhető volt a határokon túl is. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha minden követ megmozgatsz, és mégsem sikerül elhordanod a hegyet, ne magadat hibáztasd, hanem azt a sámánt, aki kitalálta ezt a hülyeséget."   

A teljesség igénye nélkül tárjuk önök elé szubjektív válogatásunkat a betelepítési kvóta ügyében kiírt népszavazás kampánytermékeiből. Hála a kampányplakát-generálók új nemzedékének most már teljesen nyílttá vált ez a versengés, hiszen a kormányszlogenek szegényes kínálatát bárki felturbózhatta a maga politikai ízlése és kreativitása szerint. Kemény kampányon vagyunk túl, aminek azonban volt egy vitathatatlanul pozitív hozadéka: A magyarok ismét bebizonyították, hogy igen jó humorérzékkel rendelkeznek, ezért nem lehet őket teljesen hülyének nézni. Íme, az alábbiakban adjuk közre a Szegedi Kattintós által kiválasztott plakátokat, melyek bemutatási sora nem tükrözi az erősorrendet. Ez utóbbiról önök is szavazhatnak. 

1.

Fotó: index.hu

Az index.hu által közölt plakát egyszerűségével és mozgósító erejével vívta ki helyét a legszellemesebb plakátok között. Ha az ember elolvassa ezt a szöveget, azonnal szlogenszerzővé akar válni. Az interaktivitás csimborasszójaként emlegetett plakátgenerátorok sokrétűségére és a bennük rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet, ezért egyértelmű, hogy helye van a plakátok elit klubjában.

2.

Fotó: 24.hu

A Kétfarkú Kutya Párt szinte végtelen számú szellemes szlogennel örvendeztetett meg bennünket, ám a kampány közbeni belpolitikai eseményekre reflektáló alkotása kiemelkedik ezek közül is. A kormány kék hátterű (később nemzeti színű) plakátjaitól jól megkülönböztethető szürke alapszínű plakátjait nagy buzgalommal tépkedték le a Fidesz önkéntesei, illetve a feladatra mozgósított közmunkások, ám a kampány plakáterdejéből mégis a kutyások szövegei magasodtak ki leginkább.

3.

 Fotó: hvg.hu

Szintén a kutyapárt nevéhez fűződik a hamisítatlan kormányzati propagandadizájnba ágyazott üzenet, mely a hazánkat elhagyó nyugati magyar migránsközösség problémáira reflektál. A szánalmas kormányzati "Gyere haza!" kampány paródiája ugyanakkor egyszerre üzenet az itthon maradottaknak és a külföldre távozóknak.

4.

     Fotó: facebook.hu

És akkor jöjjön egy igazi csemege a határon túlról! A kutyapárt gyökeret vert Erdélyben is, aminek a fenti kép a legjobb bizonyítéka. Valószínűleg a határon túli magyarok számára is érzékelhető volt a kormány görcsös kampányhajrája, így nem csoda, hogy kutyával üzentek Budapestnek, hogy nem kérnek az értelmetlen népszavazáson való részvételből.  

5.

Fotó: Szegedi Kattintós

A Szegedi Kattintós eléggé el nem ítélhető módon két saját plakátját is beválogatta a legjobbak közé. Az első a filmügyi- kaszinóügyi- TV2-ügyi és szivarügyi biztosként elhíresült Andy Vajnának próbál kedveskedni, aki maga is menekültként érkezett az Egyesült Államokba, most pedig buzgón támogatja a kormány migránsellenes kampányát. Erre mondják sokan, hogy van az a pénz...

6.

Fotó: Szegedi Kattintós

Második beválogatott plakátunk egyszerűségével és letisztult üzenetével vívta ki saját szimpátiánkat. Aki eddig nem tudta volna, nagy nap lesz október 2-a a Petrák számára, akár érvényes, akár érvénytelen népszavazást hoz.

7.

   Fotó: mandiner

A miniszterelnök által emlegetett nihilizmust megtestesítő plakát már-már Malevics fekete kockájával vetekszik egyszerűségében. Van azonban egy olyan olvasata is ennek a plakátnak, hogy görbe tükröt tartunk saját tükörképünk elé. Lényeg, hogy rendkívül elgondolkodtató a kompozíció, ami egy ilyen didaktikus kampányban sokak számára értelmezhetetlen atmoszférát eredményez. 

8.

És végül egy igazi helyi csemege! Ennél aktuálisabb üzenettel nem igazán lephették volna meg a tápéiakat, hiszen szombaton este tényleg fellép a Búcsú téren Nagy Feró és a Beatrice. A plakát pikantériája, hogy a kormány idegenellenes kampánya mögé teljes mellszélességgel beálló Nagy Feró koncertjét hirdetik kellő iróniával a szervezők. Ahogy egy dakota közmondás tartja: "Sose felejtsd el, hol állítottál csapdát a prérifarkasnak, mert ha gyanútlanul arra sétálsz, te magad fogsz belelépni."   

Lényegében teljesen mindegy, miről szavazunk, az ellenzékiek ellenállnak minden kormánypárti kezdeményezésnek, a kormány hívei viszont bármi mögé odaállnak, ha Orbán Viktor erre buzdítja őket. Lényegében ez a legvilágosabb üzenete a mostani kampányhajrának, hiszen úgy tűnik, az migránsügyben keltett érzelmeket végül mégis felülírják a pártpreferenciák. Egyre valószínűbb tehát, hogy a kvótanépszavazás a Fidesz jövőjéről fog dönteni.

Fotó: hirekma.hu

A nyár közepén még úgy tűnt, a Fidesz az ellenzéki érzelmű, ám a migránsellenes kampányra igencsak fogékony szavazók támogatásával éri majd el, hogy érvényes népszavazással tartson be Brüsszelnek. Segítette őket az ellenzéki pártok megosztottsága, tanácstalansága, és azok a durva kommunikációs hibák, melyeket elsősorban a szocialisták vétettek. Aztán jött az olimpia, a kormány a biztosnál is biztosabbra akart menni, és a felturbózott propaganda elkezdte elbizonytalanítani az Orbán-kormányt amúgy nem igazán szívlelő biztos szavazók táborát.

Az Index és Závecz Researc közös közvélemény-kutatása három nappal a voksolás előtt azt mutatja, hogy a bojkottáló és a biztos szavazók tábora a jelenleg érvényes pártpreferenciák vonalát követik. Ez siker az ellenzéknek, hiszen mégis meg tudta győzni híveit, hogy nem érdemes kockáztatni még az érvénytelen szavazatokat sem, hiszen a kormányban nem szabad megbízni egy pillanatra sem. Az ellenzéki üzenetek, - ami nagyon kis felületen érte el a választókat (legalábbis a kormány lehetőségeihez képest) – a nyár második felétől elsősorban arról szóltak, hogy ez a voksolás nem elsősorban a migránskérdésről, hanem az Orbán-kormány megítéléséről és jövőjéről szól, és ez meglepő módon elég jó hatásfokkal eljutott az érintettekhez. Továbbra is életben tartották a korrupciós ügyeket, nem engedték elterelni a figyelmet a legdurvább törvénysértésekről, legkirívóbb visszaélésekről.

Kevesen dicsérték az utóbbi években a magyar ellenzéket úgy általában, a baloldal kommunikációjáról pedig elég lesújtó vélemények láttak napvilágot, most azonban egy halvány elismerés jár a hatalmas kormányzati ellenszéllel küszködő pártoknak. Néhány hónap után ugyanis rájöttek, hogy egy olyan ügyesen elrejtett csapdába igyekszik bevezetni őket a kormány, amelyből évekig nem kászálódhatnának ki. A szavazásra feltett kérdésre ugyanis nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni, a kérdés ugyanis önmagában megtévesztő és hazug.

A szavazáson való részvétel és bármiféle vélemény megfogalmazása a kérdés tartalmával kapcsolatban a kormány malmára hajtja a vizet, így nem maradt más eszköz, mint a bojkott, esetleg a Kétfarkú Kutya Párt által végigvitt paródiaáradat. Ha a baloldali pártok osztottak és szoroztak, akkor egyszerű volt a képlet: Van Magyarországon 20-25 százalék a választópolgárok között, akik soha, semmilyen kérdésben nem nyilvánítanak véleményt, így ha távol tudják tartani az urnáktól a saját híveiket, van esély arra, hogy a kormány kudarcot valljon. És a cél csakis az érvénytelen népszavazás elérése lehetett.

És sokan ma Magyarországon jobban utálják a kormányt, mint a migránsokat, ami akkor lesz csak igazán hervasztó felismerés a Fidesz számára, ha nem lesz érvényes a népszavazás.

Most úgy tűnik, ez a taktika akár eredményre is vezethet, hiszen a kormány görcsös kampányhajrája rámutatott arra, hogy sok ellenzéki szavazó megértette, mire akarja őket használni Orbán Viktor. A kormány nem csupán a túlpörgetett kampánnyal hibázott, de lényegében kizárta a választásból a külföldön dolgozó magyarokat, ugyanakkor látványosan kampányolt a határon túli magyaroknál, akik ellensúlyozhatják a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külhonban élők szavazatainak elmaradását. Ez utóbbiak százezreit tudatosan hozzák olyan helyzetbe, hogy minél nehezebben élhessenek szavazati jogukkal, pedig nem egyértelmű, hogy tőlük nem kapná meg a kormány azt a támogatást, amire az itthoniaktól számít.

A bizonytalan részvételi arány egyébként olyan extrém kijelentésekre sarkallták a kormányzati politikusokat, melyeket még nyugat-európai náci pártoktól sem igazán hallhatunk. Jól kirajzolódott a kormánypárt társadalomképe akkor is, amikor a magyarországi romák helyzetével hozták összefüggésbe a migránskérdést. Az egyre szélsőségesebb nyilatkozatok pedig nem jelentették automatikusan a szavazni hajlandók táborának növekedését, mert sokan úgy érezték, a kormány rágörcsölése a témára annak a jele, hogy számukra a politikai túlélés a tét. És sokan ma Magyarországon jobban utálják a kormányt, mint a migránsokat, ami akkor lesz csak igazán hervasztó felismerés a Fidesz számára, ha nem lesz érvényes a népszavazás.

Maga Orbán Viktor is elismerte, hogy hat év kormányzás elkoptatta a Fideszt, ám odáig nem ment el, hogy a korrupciós botrányok miatt sokan szeretnék megbüntetni őket, így a választók jelentős részének mindegy hogy mikor, milyen ügyben, de szeretnének ártani nekik. Október 2-án valószínűleg ezt sokan megteszik, mert számukra már nem hiteles az, amit a kormány kommunikál, legyen szó menekültekről, nemzeti bankról, Habony Árpádról vagy Voldemortról.

            Fotó: hirekma.hu

Így talán nem túlzás azt állítani, hogy sokkal nagyobb téttel bír az október első vasárnapjára kiírt szavazás, minthogy mit üzenünk magunkról Brüsszelnek. Az Orbán- kormány hitele, legitimációja, politikai jövője a tét, és ha ezt sokan megértik, akkor az igenek túlsúlya ellenére kudarc lesz a népszavazás kezdeményezők számára. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak úgy óvhatod meg magad attól, hogy visszanyaljon a fagyi, ha nem vásárolsz magadnak fagylaltot.”  

Az utolsó hét eseményei alapján adhatunk majd becenevet az október 2-i népszavazásnak. Korábban volt ugye „négyigenes”, „állampolgárságos” meg „szociális” voksolás, most néhány napon belül leválthatjuk az unalmas „kvótás” népszavazás elnevezést valami szellemesebbel. Bár van még néhány nap a sorsdöntő szavazásig, a Szegedi Kattintós máris előállt néhány formabontó javaslattal.A változtatás jogát persze október 2-ig fenntartjuk!

Fotó: hvg.hu

1. Migráncsozós. A latin eredetű migráns szót előszeretettel verte a fejünkbe a központi propagandagépezet, ugyanis a menekült kifejezés együttérzésre sarkall, a bevándorló meg önmagában nem elég hatásos. Ez utóbbit használja a népszavazásra feltett kérdés is az illegális jelzővel, ami persze azért értelmetlen szóösszetétel, mert illegálisan az Európai Unió területén tartózkodó embereket nem oszthatnának szét. A migránsozás, (vagy ahogy a népi szóhasználatban elterjedt: migáncsozás) nagy népszerűségnek örvendett a hosszú kampányidőszak alatt a kormánypárti politikusok és szimpatizánsaik között, hiszen a húsvéti ünnepektől a az augusztus 20-i megemlékezésekig minden kormánypárti szónok elsütött egy-egy jó migránsozós gondolatmenetet, így aztán bele is égett rendesen ez a szó az agyunkba. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben a migráns nem egy népcsoport, nem egy vallási közösség, és nem is a porszívóügynökök gyűjtőneve. A kormány kommunikációjának hála, ma mindenkit migránsnak hívunk, aki nem fehér ember, mégis Európában él, vagy megpróbál oda eljutni. Ide soroljuk a bangladesitől kezdve a kurdot, a szomáliait, a líbiait és még olykor (tévesen) a koszovóit is. Még az sem számít, hogy vannak köztük keresztények, buddhisták és sintoizmus követői is. Lényeg, hogy ide ne gyüjjenek!      

Fotó: hvg.hu 

2. Szabadságharcos. Ez a népszavazás alapvetően a Brüsszel ellen vívott kemény és tartós szabadságharc egyik kiemelkedő állomása. Orbán Viktor szerint leáldozóban a nyugati világ csillaga, a keletiek pedig felfelé törnek, élén népünk szeretett vezetőjével. Nos, nyugat egyelőre nem haldoklik, köszöni szépen, elég jól vannak azok a demokráciák, melyek néhány évszázaddal korábban kezdtek kialakulni, mint a miénk, és üzenik Budapestnek, hogy küldjenek még munkaerőt, mert meló az van bőven náluk. Mi pedig szeretnénk kioktatni Brüsszelt arról, hogyan kell despotikus államot építeni az ő pénzükön, és miként lehet magánzsebekbe csorgatni a gazdasági felzárkózásunkat szolgáló uniós támogatásokból. Brüsszel kezdi kiismerni az orbáni pávatánc lépéseit, és pontosan tudja, hogy az úgynevezett szabadságharc célja nem más, mint Orbán Viktor hatalmának kiterjesztése.

3. No-gós. Akár nevezhetnénk pokemon gós népszavazásnak is, hiszen a népszerű okostelefonos játék a kampány kellős közepén robbant be a köztudatba, ám nem migránsokat, hanem különböző szörnyecskéket kell fogdosni vele. Szijjártó Péter külügyminiszter azonban gondolt egy merészet, és arról tájékoztatta a magyar közvéleményt, hogy bizonyos nyugati nagyvárosokban már vannak olyan körzetek, ahová bennszülött fehér embernek már nem érdemes betennie a lábát. Persze erre felkapták a fejüket a brit, francia, svéd és német külügyesek is, hiszen nem minden nap fogalmaz meg ilyen képtelenséget felelős európai politikus. Szóval, ha vannak is no-go zónák Európában, azok sokkal inkább Szabolcsban, Borsodban vagy Nógrádban találhatók, mint Lyonban, Hamburgban vagy Londonban.

4. Kétfarkú kutyás. A kampány kellemes meglepetése a nem pártként működő Kétfarkú Kutya Párt. Paródiával csillapították a komor és egyhangú kormányzati plakátkampány okozta sokkot, rámutattak arra, hogy milyen sok dolgot nem tudunk a világból, ugyanakkor betöltötték azt az űrt melyet az olykor ötlettelen, és pénzügyi nehézségekkel küzdő ellenzéki pártok hagytak maguk után. Kovács Gergő és csapata rávilágított arra, hogy egy gyűlölködő kampány ellen csakis az irónia lehet gyógyír, elviselhetőbbé tették a kormányzati túlsúly miatt értelmetlen plakátszövegekbe öltözött magyar utcákat. Aki eddig nem tudta, mi is az a Kétfarkú Kutya Párt, a népszavazási kampányban biztosan megtanulta a nevüket, hiszen a kormány korifeusai többet foglalkoztak az ő plakátjaikkal, mint az parlamenti ellenzékkel összesen.

5. Hülyegyerekes. A kampány emblematikus kormányzati plakátjai kioktató stílusban magyarázták el, miért kell félnünk a migránsoktól, és ennek következtében miért kell egyáltalán a betelepítési kvótáról népszavaznunk. A kampányra egyébként is jellemző volt, hogy minél közelebb jutottunk október 2-hoz, annál hülyébbeknek nézték a választópolgárokat. A mostani kampány tényleg lekezelő, kioktató volt, amit illene minden magyar polgárnak kikérnie magának, bárhogy is dönt október 2-án. A Rogán-Habony tandem ezúttal már tényleg odáig ment, hogy az olimpiai közvetítésekbe is 12 percenként benyomtak egy adag migránsozást. Nagy kérdés, hogy ez a buzgón ropogtatott fegyver mikor sül el visszafelé.

Fotó: index.hu

6. Önrobbantós. Még nem tudjuk pontosan, mi történt bő egy héttel a voksolás előtt, de azt sejteni lehetett, hogy a legszélsőségesebb eszközöktől sem fog visszariadni a kormány annak érdekében, hogy érvényes népszavazáson mondassa ki az országgal, hogy nem kér a Brüsszel által főzött migránslevesből. A Teréz körúti robbantás számos kérdést vet fel, ám most ezekbe nem mennénk bele. Mindenesetre jó táptalajt biztosított az összeesküvés-elméleteknek, melyek azt a kormányzati célt szolgálják, hogy a migránskérdés erősen foglalkoztassa a közvéleményt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem is találta el az ellenséget a nyiladdal, annyit mindenképpen elértél, hogy a közelben lévő mezei ürgék halálra rémültek.”