A kötelezőnek nevezett betelepítési kvóta ellen tartandó népszavazás tulajdonképpen a nem a menekültek befogadásáról vagy kiebrudalásáról dönt, hanem olyan kormányzati szándékok megvalósításáról, melyekről elvétve ejtenek szót a voksolás ötletgazdái. Az ugyanis kész tény, hogy amennyiben a kormány nem szeretne befogadni ezerkétszáz menekültet, azt saját hatáskörben megtehetné, nem kellene milliárdokat áldozni a kampányra, hisztériát kelteni a lakosságban, és embercsoportokat kriminalizálni.  A valódi célokról szól a Szegedi Kattintós következő összeállítása.

Fotó: index.hu

1. Látványosan elfogyott a levegő a Fidesz körül, lassan hetedik éve kormányoznak, és semmilyen látványos (értsd kézzel fogható) eredményt nem tudtak felmutatni. A rendszerben már nem igazán található olyan lehetőség, mint a 2014-es választások előtti rezsicsökkentés, a korrupciós ügyek és azok eltussolása egyre több kormánypárti szavazót bizonytalanítanak el, és egyre több állampolgárnak támad az az érzése, hogy az egész rendszert egyetlen ember érdekeire fűzik fel. Orbán Viktor pávatánca kiüresedett, nincsenek már hiteles mondatai, ráadásul a megoldatlan problémák (lásd, oktatás, egészségügy, szegénység, kivándorlás, gazdasági stagnálás) ügyében nem szólal meg. Úgy viselkedik, mint egy keleti birodalom szakrális vezetője, aki nem piszkítja össze a kezét hétköznapi ügyekkel. Ezért kellett egy olyan ügy, amely elvont, nehezen megközelíthető, és rendkívül összetett. A migránskérdés éppen ilyen, hiszen a polgárok többségét saját egzisztenciájának a fenntartása foglalja le, nem ér rá azzal foglalkozni, hogy megalapozottak-e a kormány állításai a menekültkérdésről, hogy morális dilemmák boncolgatásával töltse a hétköznapjait, amikor egyre keményebben meg kell dolgozni azért, hogy legalább a jelenlegi életszínvonalukat fenntartsák az emberek. Ilyen közegben hatásos lehetnek az olyan jelszavak, hogy az idegenek el akarják venni a munkánkat, meg akarják erőszakolni az asszonyainkat, gyerekeinket, fel akarják robbantani a kerti törpénket. A bonyolult döntéshozatali mechanizmusokról ismert Európai Unió állásfoglalásai alig jutnak el a magyar választópolgárokhoz, úgyhogy még azzal is bőven lehet érvelni, hogy az uniós vezetők önmegsemmisítő üzemmódba kapcsoltak. Orbán Viktor, mint előre látó vezér, mint magyar vátesz lép elő a káoszból, és mutatja az utat a saját népének, és reményei szerint előbb a V4-eknek, majd a teljes EU-nak. Nem számít, hogy logikailag követhetetlenek az állításai, hogy nem áll elő valódi megoldásokkal, ő a felfokozott érzelmi hangulatban nem pusztán saját népe, de az egész európai civilizáció vezéreként tud tündökölni. A kvótanépszavazás valódi célja az tehát, hogy Orbán Viktor nimbuszát megmentse, a hazai korrupciós ügyek sarából kirántsa, és a problémák fölé emelve olyan vezetőként mutassa be, aki évszázadokra előre meghatározhatja a sorsunkat. A nyugatiak azért nem értik Orbán pávatáncát, mert azt hitték, ennek a politikai kultúrának már csupán a közép-ázsiai diktatúrákban van hagyománya, ám rá kellett döbbenniük, hogy az Európai Unión belül ez egy létező, sőt hatásos módszer arra, hogy politikai vezetők a demokratikus intézményrendszerek látszólagos működése ellenére is évtizedekre beágyazzák magukat a hatalomba.

Fotó: vastagor.atlatszo.hu

2. Van azonban ennél is kézzelfoghatóbb oka annak, hogy a kormány kommunikációs stratégái körülbelül egy évvel ezelőtt elkezdték felépíteni azt a kampányt, amelynek gyümölcsét reményeik szerint egy hét múlva leszakíthatják. Ha ugyanis egy érvényes népszavazással megtámogatják a magyar polgárok a magyar kormány migrációs politikáját, akkor nem csupán a Brüsszel ellen folytatott szabadságharchoz szolgáltatnak muníciót, de a hazai ellenzék további amortizálásához is kiváló eszköz. A Jobbik kezéből kicsavarja a leghatékonyabb ütőkártyáját, a liberálisokat megosztja azzal, hogy a bojkott és nem bojkott közül kell választaniuk, a baloldaliak pedig kénytelenek elviselni, hogy törzsszavazóik egy része a távolmaradás helyett elmegy szavazni, és voksával erősíti a kormány pozícióit. A Fidesz ravasz csapdába terelte az ellenzéket, melyben nincs jó döntés, csak rossz és rosszabb. Gyurcsány Ferenc ismerte fel legelőször ezt a kényszerhelyzetet, és igyekezett a lehető legkisebb veszteséggel kivezetni pártját ebből a helyzetből. A bojkott nem jó megoldás, de ha a kormány nem enged más lehetőséget, a kormány mielőbbi leváltásában érdekelt pártoknak nincs más lehetőségük, mint az otthonmaradásra ösztönöznie a híveiket. Miután az ellenzéket vitákra, bizonytalankodásokra (olykor szerencsétlenkedésre) kényszerítették, már nem elképzelhetetlen az a forgatókönyv, hogy ellenzéki szavazatokkal lesz meg az érvényességhez szükséges 50 százalék október 2-án. A mostani kampány egyik rejtett célja tehát az, hogy véletlenül sem közeledjenek egymáshoz az ellenzéki erők, a kormány nagyobb támogatottságot mutasson ki a saját oldalán a valósnál, vagyis feledtesse azokat a kudarcokat, melyek az időközi választásokon érték. Ha ezt sikerül megvalósítaniuk, akkor akár bekövetkezhet az, amit ellenzékiek (legutoljára Gyurcsány) vizionálnak, hogy a nemek elsöprő győzelmét kihasználva akár egy előrehozott választást is bevállalna a kormány, hiszen a lendület még hónapokig viheti a kormánypártot előre.

Fotó: hvg.hu

3. És szorosan ide kapcsolódik az az egyre nyíltabban hangoztatott terv is, mely szerint a referendum eredményessége esetén egy újabb alkotmánymódosítás jöhet hazánkban. Ezt a lehetőséget Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter már nyíltan el is ismerte, csak az alaptörvény módosításának tartalmáról nem mondott részleteket. Már korábban rágörcsölt a kormánypárt arra, hogy bizonyos kiélezett helyzetekben lényegében teljhatalmat biztosítanának Orbán Viktornak. Ezt a módosítást ugyan kompromisszumokkal átvitték a Parlamenten, ám most egy olyan hangulatot idézhetnek elő az országban, hogy egyetlen ellenzéki párt sem mer majd nyíltan szabotálni egy biztonságpolitikai jellegű törvénymódosítást. Lényegében a szavazók nyomásának teszik ki az ellenzéki pártokat, és igyekeznek majd rávenni őket arra, hogy rendkívüli jogosítványokat biztosítsanak a kormány számára válsághelyzetek idejére. Ezzel egyébként önmagában eddig sem volt baja az ellenzéknek, csak azt a sarkalatos kérdést feszegették, hogy mi minősül rendkívüli helyzetnek. Nem véletlen a bizalmatlanság, hiszen a putyini „demokráciákban” például eléggé önkényesen határozzák meg a kormányok az ilyen szituációk indokoltságát, és fel is használják az ilyen rendkívüli jogosítványokat arra, hogy vegzálják az ellenzéket, így a terrorveszéllyel való fenyegetőzés lényegében a kormányok leghatékonyabb eszközei saját politikai ellenfeleik ledarálására. Ha a népszavazás eredményes lesz, és győznek a nemek, lényegében borítékolhatjuk, hogy a kétharmados többségétől megfosztott kormány mégis végigviszi az alaptörvény módosítását, amely tovább nehezíti az Orbán-adminisztráció leváltását 2018-ban. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A sápadtarcúak azt hiszik, hogy ha betonba öntetik magukat, akkor örökké uralkodni fognak, pedig így nem tudnak elfutni a felbőszült tömeg haragja elől.”  

Gőzerővel migránsoznak a Fidesz vidéki nagyurai, még olyanok is, akiknek inkább korrupciógyanús ügyeiket kellene tisztába tenniük a választópolgárok előtt. A kampánynak ugyanis zajlania kell, hiába kérdőjelezi meg a helyi vazallusok szavahihetőségét egy kis ügyészségi vizsgálódás.  A kormányzópárt dél-békési mindenható ura most például attól félti másfél éves lányát, hogy 15 év múlva egy muszlim férfi harmadik felesége lesz. A hülyeség és az izzadságszagú kampány egy újabb gyöngyszemét leltük meg, ám a vidéki Magyarországon sokak számára hihetőek az ilyen jövendölések. Szóval, ez egy olyan vicc, amin sokkal inkább sírni kell, mint nevetni.

Fotó: mno.hu

A Szegedi Kattintós maroknyi csapata attól tart, hogy a fővárosiak még mindig nem értik, hogyan működik a vidéki Magyarország. Itt a Fidesznek nem kellett új rendszereket alkotnia, feszegetnie az alkotmányosság határait, csupán újra kellett élesztenie a második világháború előtti társadalmi viszonyokat. A közmunka általánossá tételével lényegében zsellérsorba taszította kisvárosok és falvak lakóinak tízezreit, korlátlan hatalommal ruházta fel a különböző térségek kormánypárti képviselőit, a helyi hivatalok dolgozóit pedig olyan csinovnyikokká alacsonyította le, akik joggal gondolják, hogy a megélhetésüket kizárólag a Fidesz hatalmon maradása garantálja.

A feudális viszonyok a mélyben túlélték a szocializmust, a rendszerváltás első húsz évét, a Fidesz 2010-es hatalomra jutása óta azonban tudatos a függőségi viszonyok felerősítése, egyes társadalmi csoportok elszegényítése és sok esetben elbutítása, a más véleményen lévők egzisztenciális és politikai ellehetetlenítése. A helyi Voldemortok ugyanakkor szó szerint mindenről döntenek a saját királyságuk területén. A beleegyezésük nélkül nem lehet egy falusi művelődési ház igazgatóját sem kinevezni, a polgármestereknek pedig gazsulálniuk kell minden egyes fejlesztés támogatásáért, nyilvánosan kell hűséget esküdniük a helyi hatalmasságnak pályázatuk elbírálása előtt, nehogy hoppon maradjanak, és a település lakossága leváltsa őket a következő helyhatósági választásokon.

Ez a rendszer épp azért javíthatatlan, mert a törvény előtti egyenlőtlenségen alapul.

És akkor még nem beszéltünk más juttatásokról, melyekre igényt tartanak a kormány helyi urai. Sokan, sokféleképpen megközelítették már azt a kérdést, miből is áll a korrupció ezekben a zömében elmaradott térségekben, de mivel egyetlen komoly ügyészségi vizsgálat sem futott végig ilyen ügyekben, csak néhány tényfeltáró újságíró munkásságából sejtjük, miként csapolják meg az uniós forrásokat azok, akiknek erre lehetőségük van. Az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy, lényegében a maffiához hasonló módszerekkel védelmi pénzeket szednek a helyi nagyurak, de itt az ígéretek szerint nem a konkurenciától, hanem saját kormányától óvja meg a vazallus politikus a helyi potentátokat.

Mengyi Roland és Simonka György csak a jéghegy csúcsán csücsülő két kirakatember, a mélyben még ott sorakoznak a feudális nagyurak, akik sérthetetlennek érzik magukat azáltal, hogy Orbán Viktor eddig kezeskedett mindenki támadhatatlanságáért. Ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy senkit nem hagy az út szélén, ám ezzel épp a választóit hagyja cserben, vagyis az út mentén, az árokban. Ez a rendszer épp azért javíthatatlan, mert a törvény előtti egyenlőtlenségen alapul.

A Fidesz vezérkara mindig azt sugallta a tagság felé, hogy senkinek nem engedik el a kezét, legyen a vitatott ügy kis stikli, vagy égbekiáltó gaztett. Ez volt a hívó szó olyan gátlástalan nagyurak számára, akik már a 2010-es választás előtt felvételüket kérték a Fidesz elsöprő győzelemre készülő seregébe. Ők már hatodik éve gyakorlatilag háborítatlanul folytatják üzelmeiket saját felségterületükön, ugyanakkor az országos politikában szinte teljesen ismeretlenek, mert a Parlamentbe csak gombokat nyomkodni mennek be, ha már onnan is kapnak egy kis fizetést. Közben a vidéket uraló királyi hűbéreseknek csak arra kell ügyelniük, hogy ne nyaljanak bele olyan mézes bödönökbe, melyek a szomszédos nagyurat, esetleg egy rangban fölötte állót illetnek meg.

Szóval, ezért nem nyerhet választást olyan párt, amelyik nem képes megbolygatni ezeket a vidéken uralkodó viszonyokat. Elképesztő szegénység él itt a megbotránkoztató gazdagság tőszomszédságában, és az emberek többsége kezd beletörődni, hogy egy másik nagy vidéki úr helyesen mondta egykoron: Mindenki annyit ér, amennyije van. Ezért erős vidéken a Fidesz, ezért ellensúlyozza a nagyvárosok kormányváltó hangulatát, a nagyobb választásokon a saját tehetetlenségébe beleszürkülő magyar vidék, ezért buszoztak korábban ezrével a fővárosi békemenetekre a legkisebb településekről, munkanélküliek, közmunkások és hivatalnokok. 

Itt jön a képbe a migránsválság, és az erre épülő népszavazás, mely többek között arra, jó, hogy a háború és a nélkülözés elől menekülő embereken töltsük ki azt a dühünket, ami talán elegendő lenne ahhoz, hogy elűzzük a magyar vidéket uraló saját oligarcháinkat. Simonka György talán azért is tett rá egy lapáttal a központilag elvárható migránsozásra, hogy senkinek ne legyen kedve feszegetni az ő ügyeit, inkább vizionáljunk Pusztaottlaka főterére mecsetet, és kezdjük el félteni még meg sem született gyerekeinket az ottomán seregek visszatérésétől. Nem véletlen, hogy az emberek hülyítése ezekben a régiókban nagyüzemi módon folyik, hiszen az egzisztenciális bizonytalanság eleve olyan félelmeket táplál akár Békésben, akár Borsodban, hogy erre egy kis migránsozással gyorsan fel lehet építeni egy kirekesztő gyűlöletkampányt.

Az sem véletlen, hogy ezeken a vidékeken a cigánykérdést is próbálják bevonni a kampány retorikájába a helyi nagyurak, hiszen igyekeznek kézzelfoghatóvá tenni azt a világot, amely a migránsok betelepítése után következne, és erre nincs alkalmasabb eszköz, mint a romák helyzetével példálózni. A cigányokhoz hasonlítani a menekülteket olyan településen a leghatásosabb, ahol migránsokat véletlenül sem láttak még, ám romákból van bőven. Mindeközben senkit sem zavar, hogy Orbán Viktor bizalmasa, az Országos Roma Önkormányzat egykori elnöke, Farkas Flórián gyakorlatilag bujkál azóta, hogy korrupciógyanús ügyei miatt kínossá vált számára a nyilvánosság.

Fotó: simonkagyorgy.hu

A mostani kampány rámutat a magyar társadalom minden megoldatlan problémájára, a társadalmi szolidaritás nyomasztó hiányára, azokra a mélyen elfojtott indulatokra, melyeket a kormány csak akkor enged a felszínre törni, amikor az érdekében áll. Nem csodálkoznánk, ha Simonka György egy lakossági fórumon azzal állna elő, hogy ő már kergetett meg migránsokat a dinnyeföldjén, mert azok meg akarták dézsmálni a termést. És higgyék el, sokan el is hinnék ezt, sőt azzal is megfejelnék a történetet, hogy látták, amint bombát csempésztek a dinnye belsejébe. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Előbb robban fel egy dinnye a földeken, minthogy a dakota nagyfőnök lemondjon az apacsok kiirtásáról.”

Több szempontból is hibás kampánystratégiát választott a Fidesz a mostani kvótanépszavazáshoz. Úgy nyomja ugyanis a kampánymantrát, ahogy egy országgyűlési választás idején sem igen szokás, ugyanakkor egyre görcsösebb azért, mert nem biztos a dolgában. A nyár közepén még úgy tűnt, hogy sétagalopp lesz a gyűlöletkampány felpörgetése, ám úgy tűnik, hogy az olimpiához igazított kormányzati hirdetésdömpingtől sok nemmel szavazni akaró is megcsömörlött. Közben jött egy arculatváltás is, ami szintén nem tett jót a kampánynak. Elemzésünkből azonban az is kiderül, hogy valószínűleg külső körülmények fogják eldönteni, eredményes lesz-e a kormány által kezdeményezett voksolás.

Fotó: nepszava.hu

Eddig is elég hígagyúnak tekintette a kormány a magyar polgárokat, ám a mostani kampányában minden eddiginél jobban alábecsüli az értelmi képességeit. A Fidesz kampányszlogenjeiből jól leszűrhető, hogy csak a végtelenül leegyszerűsített gondolatmenetek felfogására tartja alkalmasnak a szavazókat. Ráadásul egy olyan frontot is nyitott, melyen nem veheti olyan biztosra a győzelmet, mint a migránskérdésben, tudniillik egyre inkább Brüsszel ellen szónokol a miniszterelnök, ami nem tűnik jó stratégiának akkor, amikor a lakosság döntő hányada az EU tagság mellett van.

Mintha azzal hergelné magát és közönségét Orbán Viktor, hogy egyre csak növeli a szavazás tétjét, pedig ezzel az ellenkező hatást válthatja ki, mint amire szüksége lenne. A gyengécske ellenzéki kampány is elegendő ahhoz, hogy a szavazók egy jelentős hányada ráébredjen: nem a menekültek befogadásáról van itt szó elsősorban, hanem arról, hogy az általuk nem túl sokra tartott kormány számára muníciót biztosítsanak a Brüsszel elleni szabadságharchoz.

Van azonban egy kevésbé szembeötlő üzenete is a mostani görcsös kampányolásnak. Ha ugyanis képletesen belelapozunk a kormány féléves bizonyítványába, nem találunk örömre okot adó érdemjegyeket, így mindenképpen kell neki egy látványos kampány, lehetőleg egy olyan téma köré, amely várhatóan sokakat megmozgat, és eltereli a figyelmet arról, hogy elég siralmas a harmadik Orbán-kormány eddigi teljesítménye. Ha ilyen fénytörésen keresztül szemléljük a mostani kampányt, azt kell mondanunk, hogy Orbán Viktor politikai jövője a tét, és ha a miniszterelnök megbukik, magával rántja a pártját is a mélybe.

A kormány szerencséjére erre még kevesen jöttek rá, ezért még mindig sokan elmennének szavazni október 2-án azok közül, akik egyébként a jelenlegi kormány bukását szeretnék 2018-ban. Ilyen szempontból tényleg nagy a tétje a közelgő voksolásnak, hiszen lényegében megalapozza egy parlamenti választás sikerességét vagy kudarcát. Nem véletlenül küldi legismertebb politikusait a szélrózsa minden irányába Orbán Viktor, és találnak újabb és újabb hajmeresztő indokokat arra, hogy mindennél fontosabb a részvétel a szavazáson.

                                 Fotó: Szegedi Kattintós

Ilyen szempontból az is megalapozott állítás, hogy a kormány előrehozott választásokat szeretne. Nyilván van egy olyan opció a hatalmon lévők tarsolyában, hogy egy elsöprő részvételi arány mellett született elutasítást követően akár egy előrehozott választást is meg lehet kockáztatni, hiszen néhány hónapig még biztosan kitart a lendület. Igen ám, de úgy tűnik, hogy a mozgósítás nem halad megfelelő ütemben, a kampány pedig inkább csikorog, mint hasít.

Korábban már értekeztünk arról, hogy túltolta a kampányt a Fidesz, hiszen az olimpia heteiben olyan intenzitással mosta az emberek agyát a korteskedés kék (kormányzati) szakaszában, amit már nem igazán lehet túlszárnyalni, így, amikor ráálltak a nemzeti trikoloros (Fidesz) kampányra, a többségnek már nagyon elege lett az acsarkodásból. Ráadásul a kék kampányt már a magukénak érezték a kormány hívei, hiszen korábban is az SZDSZ-től lenyúlt tengerkék háttérben osztották az észt állami pénzen Rogán Antal propagandaminisztériumának stratégái. A nemzeti színek megjelenése a kissé nehezen értelmezhető szöveggel most kissé megtörte a Fidesz kampányát annak ellenére, hogy néhol tíz méteren belül négy ilyen óriásplakát is virít egymás mellett.

És akkor lássuk a határon túliak szerepét! A Magyarországon élő magyar állampolgárok számára is egyre világosabb, hogy a határon túli voksokkal akarja pótolni a kormány a külföldön dolgozók több százezer honfitársunk vélhetően alacsony részvételi arányát. Ez utóbbiról egyébként a kormány tehet, hiszen a külföldön dolgozó magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben, míg azok, akik talán soha nem jártak hazánkban, de megszerezték az állampolgárságot, megtehetik ezt. Ez a körülmény sem növeli a kormány ázsióját, de a választás tisztaságát nem emiatt kérdőjelezik meg sokan.

Mert, ahogy egyre közeleg október első vasárnapja, egyre világosabb, hogy a kormány a kisebb (olykor nagyobb) turpisságoktól sem riad majd vissza. Ha ugyanis valaki mindenáron érvénytelen szavazatot szeretne leadni (így tiltakozva a szavazás értelmetlensége miatt), nem lehet biztos abban, hogy szavazólapja végül nem az érvényesnek számolt voksok között landol. Még az sem lehet garancia, ha valaki apró cetlikre szaggatja a szavazólapját, és azt teszi a borítékba, mert aláírta a jelenléti ívet, így akár pótolható is a szavazólapja.

Az mindenesetre érzékelhető, hogy a bizalmatlanság légköre lengi be a mostani voksolás előkészületeit, és nem igazán segít ezen az, hogy a kormány egyre elszántabban, a módszerekben már egyáltalán nem válogatva próbálja az embereket a választáson való részvételre ösztönözni. Ez ugyanis önleleplező lépés, hiszen annak a beismerése, hogy számukra nem igazán értelmezhető politikai hozadékként egy érvénytelen népszavazás még akkor sem, ha a nemek lesznek többségben.

            Fotó: Németh György

Ettől függetlenül elképzelhető, hogy összejön a durván 4,1 millió szavazat, ami már elegendő lehet az érvényességhez. Ha ugyanis a külpolitikai események kedvezően alakulnak a kormány számára (lásd terrortámadások, nőket zaklató migránsok), akkor a kampánytól függetlenül sokan úgy érezhetik, hogy mégis van értelme véleményt mondani a kvótakérdésben. Még olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy a rendőrség, a titkosszolgálatok vagy a TEK bejelenti, hogy terrorcselekmény hiúsítottak meg hazánkban, és azon nyomban 30 évre titkosítják az anyagot. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a fontos, hogy ott voltál-e a csatában, hanem, hogy szépen tudtad megénekelni a hőstetteidet.”   

Kevés dolog árul el olyan sokat egy pártról, mint az, miként kampányol egy-egy fontos voksolás előtt. A Fideszt eddig sem a visszafogottságáról ismertük, de amit a kvótanépszavazás kampányfinisében művel, még a legtapasztaltabb kommunikációs szakembereket is megdöbbenti. Valami azt súgja, hogy a népszavazás érvényessége élet-halál kérdése a kormánypártnak, pedig elvileg az elutasítás egyszerű többsége is jól szolgálná a Fidesz érdekeit. A migránskérdéssel nagyot akar szakítani Orbán Viktor, ám elképzelhető, hogy túl magasra tette magának a lécet. A szavazás előtt két héttel mindenesetre már leszűrhetők a kampány legfőbb tanulságai.

Fotó: Szegedi Kattintós

1. A kormány mindent megenged magának. Szinte kimeríthetetlen a kormányzati ötletek tárháza, hiszen a romákat azzal riogatják, hogy a migránsok miatt kevesebb lesz a segélyük, a baloldali vezetésű városok külön alku keretében menekülteket importálnának nyugatról, a kormány pedig a keresztényüldözést megakadályozó kormányzati szervet is életre hívna. Mielőtt Besenyő Pista bácsi visszakérdezne, hogy normális?, gyorsan jegyezzük meg: riasztóan magas azok aránya, akik ezt a sok sületlenséget minden gond nélkül benyelik. Bármilyen riasztó, ki kell mondanunk, hogy a kormány nem véletlenül nézi teljesen agyalágyultnak a saját választóit. Mi már csak azt várjuk, mikor kezdik az iskolában Jumurdzsákkal (nem Dzsudzsákkal!) riogatni a kis nebulókat. A borsodi romák mindenesetre migránsellenes szervezetet alapítottak, biztos, ami biztos, hátha tényleg Ahmedék miatt nem jön a pénzes postás hó elején. Ennyi blöff láttán tényleg úgy gondoljuk, teljesen mindegy, hogy van-e valóságalapja a kormányzati rémhíreknek, ha kellő számú plakátra nyomtatják azokat, és elég sokszor elismétlik a tévékben és rádiókban, akkor a többség elhiszi a legnagyobb baromságokat is. Persze van bennünk némi hiányérzet: Senkinek nem tűnik fel, hogy e mögött a kamukampány mögött olyan kétes figurák állnak, mint Rogán Antal, Habony Árpád vagy Andy Vajna? Ha még nekik is elhiszünk mindent, akkor tényleg itt a világvége, de nem az Iszlám Állam hozza el, hanem mi magunk gyújtjuk meg a kanócot a saját székünk alatt.

Ezeket az amúgy is meglévő előítéleteket erősíti fel a kormány a propagandájával, így aki érvelni, vitatkozni próbál, előbb utóbb Soros György bérenceként végzi a kormány kedvenc médiáiban.

2. A kormánynak semmi sem drága. Mint ahogy eddig megszoktuk, a Fidesz ezúttal is visszaél a helyzetével, és csúnyán kihasználja az erőfölényét, és úgy beleáll a migránsügybe, mintha egy országgyűlési választás előtt állnánk. Gyakorlatilag nyár eleje óta kampányolnak, hol kormányként, hol pártként, melyek között csak annyi a különbség, hogy melyik kasszából finanszírozzák azt. Lényegében az is mindegy, melyik zsebbe nyúl bele a kommunikációs csipetcsapat, úgyis az adófizetők állják a cehhet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy mi álljuk annak a költségét, hogy hülyét akarnak belőlünk csinálni. Soha nem fogjuk megtudni, mennyit költ a kormány kerítésre, rendőrök és katonák túlóráira, menekültellenes reklámokra, illetve mennyit kóstál úgy ámblokk a Brüsszel ellen folytatott szabadságharc. Nem lehet belelátni a költségvetésbe, mert lényegében egy évre előre elfogadják a sarokszámait, közben pedig úgy alakítgatják a tételeket, ahogy csak akarják. A költségek laza kezelése is arra utal, hogy most minden másnál fontosabb célkitűzés a kormány részéről, hogy biztosítsák azt a hisztériát az országban, ami garantálja az ötven százalék fölötti részvételi arányt.

            Fotó: 4024.hu

3. Csak a humor tudja ellensúlyozni az ilyen szintű acsarkodást. Az ellenzék hosszasan kísérletezett azzal, hogy érvekkel, tények felsorolásával, illetve a humánum hívószavaival utasítson el egy olyan kezdeményezést, amely kifejezetten az emberek félelmeire és hiányos ismereteire alapoz. Ez azonban nem járható út, nem lehet ugyanis elmagyarázni egy kampányban például azt, milyen gyilkos polgárháborúk elől menekülnek emberek a Közel-Keletről, milyen nemzetközi egyezmények írják elő egy menedékkérő esetében azt, hogy miként kell elbírálni a kérvényét, és persze az iszlámról sem lehet kiselőadást tartani azoknak, akik szerint minden muszlim potenciális terrorista. Ezeket az amúgy is meglévő előítéleteket erősíti fel a kormány a propagandájával, így aki érvelni, vitatkozni próbál, előbb utóbb Soros György bérenceként végzi a kormány kedvenc médiáiban. Ilyen helyzetben csakis az irónia, a humor tud fricskát nyomni a kormány arcába, ezért fontos a Kétfarkú Kutya Párt plakátkampánya, amivel láthatóan nem tud mit kezdeni a kormány. A kormány azt szeretné, ha vele együtt hörögne mindenki, ha az előítéletek kerekednének felül minden magyar polgár szívében, ám egy-egy szellemes ellenplakát láttán a hörgést felváltja a nevetés. A mémek, a kifigurázott kormányzati propaganda arra is jó, hogy rámutasson a gyengéinkre, egy kicsit magunkra ismerjünk a kormány erőlködésében, és hogy őszintén tudjunk önmagunkon is nevetni. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Aki nem tud őszintén nevetni, az más gazemberségekre is hajlamos.”    

Finoman szólva is túltolta a kvótanépszavazás kampányát a Fidesz augusztusban. A kormánypárt kommunikációs szakemberei mintha megfeledkeztek volna arról az ősi igazságról, hogy olykor a kevesebb néha több, hiszen olyan elánnal nyomták az olimpia alatt az arcunkba a menekültellenes propagandát, hogy a támogatók egy része is megcsömörlöttek tőle. Most már ott tartunk, hogy Kövér László a romákat riogatja azzal, hogy a migránsok elveszik a segélyüket, Orbán Viktor pedig a baloldali vezetésű városok lakói elé fest olyan rémképet, melynek sehol sem találjuk a megalapozottságát.

Fotó: szeged.hu

Már korábban értekeztünk arról, hogy a Fidesz feltesz mindent az október 2-i népszavazásra. Ez első hallásra elég logikátlannak tűnik, ugyanis a pártok népszerűségi listáját lassan egy évtizede vezető Fidesz elvileg nem lehet rákényszerülve egy ilyen hazárdjátékra a kormányzati ciklus közepén. Azonban mindennél beszédesebb az a mindent elsöprő nyomulás és agyament ötletparádé, amit a kormányerők az utóbbi hetekben bemutattak. Aki eddig kételkedett abban, hogy a kormánynak tényleg nincs más mondandója a saját választópolgárai felé, minthogy az ország etnikai és vallási egységének a megőrzése a legfőbb feladat, az most kezdhet gyanút fogni: az Orbán-kormány azért tolja ilyen agresszívan a menekültkérdést, mert a háttérben nagyon nagyok a bajok, melyekről el kell terelni a figyelmet.

Az a kormány például, amely egy-egy igen fontos törvénymódosítást olyan lézersebességgel tolt át a parlamenten, hogy még az előterjesztő sem ismerte a törvény szövegét, most erős késéssel próbál reagálni arra az évek óta világosan kirajzolódó tendenciára, hogy Magyarországról elmegy a munkaerő, de a nyugatra távozók helyett nem jön senki. Eddig csak az előnyöket látta a kormány abban, hogy százezrek keresik a boldogulásukat Németországban, Ausztriában vagy Nagy-Britanniában, hiszen ezzel csökkent a hazai munkanélküliség, a kivándorlók pedig jelentős összegekkel segítették az itthon maradt hozzátartozóikat. Ez a folyamat azonban most kezdi megbosszulni magát, hiszen hónapról hónapra nő a betöltetlen álláshelyek száma, és mivel a kormány szerint már alig látható a munkanélküliség hazánkban, kissé álságos az a javaslata, hogy átképzésekkel megoldható a hazai munkaerőhiány.

Ha Orbánnak sikerül 4,1 millió embernél többet rávennie arra, hogy részvételével támogassa a kormány Brüsszel elleni hadjáratát, akkor hónapokig az lesz a közszolgálati csatornákon a fő hír, hogy az EU nem tartja tiszteletben a magyar nép véleményét.

Van ezzel a javaslattal más gond is. A papíron meglévő munkanélküliség, és a látens munkanélküliségként jelen lévő közmunkaprogramban résztvevők tömegei nem vethetők be egy rövid átképzés után azokon a területeken, ahol vészesen kevés a szakember. Egyrészt, mert a munkaügyi központokat lényegében adminisztrációs hivatalokká alakították át az utóbbi években, és a még meglévő átképzési programok közül alig funkcionál néhány. Másrészt, mert a munkaerő piacról kikerült százezrek szociális helyzete, képzettsége, mentalitása rendkívül sokféle, így nem a mennyiség hiányzik a piacról, hanem a minőség és az egység.

A gazdaságban mutatkozó gondok persze csak elemét mutatják annak a sokrétű problémahalmaznak, melyet a kormány rejtegetni kíván előlünk. Orbán Viktor tudja, hogy a választók jelentős része meg akarja büntetni a kormányt az elharapózó korrupció miatt, és ezt általában egy időközi választáson vagy egy népszavazáson teheti meg. Ez volt az oka annak, hogy kevés kivételtől eltekintve sorra bukta el a kormány a jelentősebb időközi helyhatósági és országgyűlési voksolásokat, így fennáll annak a veszélye is, hogy a korrupció elleni tiltakozásként sokan távol maradnak a kvótanépszavazástól annak ellenére, hogy talán még véleményük is van a kérdésről. Valószínűleg Mengyi Roland (alias Voldemrot nagyúr) mentelmi jogának felfüggesztése is egy kísérlet arra, hogy talán így elhiszik az emberek a kormánypártról, mégsem védi meg mindenáron azokat, akik vélhetően enyves kézzel nyúltak bele a mézesbödönbe.

Fotó: thedictionarywhisperer.wordpress.com

Ha Orbánnak sikerül 4,1 millió embernél többet rávennie arra, hogy részvételével támogassa a kormány Brüsszel elleni hadjáratát, akkor hónapokig az lesz a közszolgálati csatornákon a fő hír, hogy az EU nem tartja tiszteletben a magyar nép véleményét. Egy 50 százalékot meghaladó részvétel ugyanakkor azt a látszatot is keltheti, hogy a gazdasági anomáliák és a korrupciógyanús ügyek ellenére a lakosság többsége felsorakozik Orbán Viktor mögé. Minél többen jönnek rá arra, hogy a valódi cél ez, annál többen fogják azt mondani, hogy nem hajlandók asszisztálni ehhez, és bojkottálják a népszavazást. Az idő, és a túlzott akarás tehát nem a Fidesznek dolgozik. Ahogy egy elmés dakota közmondás megjegyzi: „Mielőtt szavazol a törzsfőnökre, tedd fel magadnak a kérdést: ez a jelölt van érted, vagy te vagy érte.” 

Ha már feltartóztathatatlanul halad Magyarország a putyinizálódás útján, akkor miért ne lehetne a miniszterelnök szülőfaluját, a magyar labdarúgás bölcsőjét és Mészáros Lőrinc legintimebb felségterületét zárt településsé nyilvánítani? Oroszországban már komoly hagyománya van annak, hogy úgynevezett zárt közigazgatási egységekké (orosz rövidítéssel ZATO) nyilvánítják az olyan településeket, ahová senki sem léphet be külön engedély nélkül. Nos, Felcsút lassan megérik erre a titulusra, hiszen ha egy gyanús külsejű ellenzéki politikus egy külföldi tévéstáb kíséretében beteszi oda a lábát, azonnal vegzálni kezdi őket a helyi karhatalom.

Fotó: index.hu

Tudta, hogy a 2010. évi népszámláláskor 42 zárt közigazgatási egység volt Oroszországban? Közülük 22 város, 17 városi jellegű település, valamint 2 falu, melyeket zárttá nyilvánítottak. Persze Oroszország bazi nagy ország, a titkolózásnak itt különösen nagy hagyománya van, és arról még nem is beszéltünk, hogy a cári időktől napjainkig rengetegen tűnnek el nyomtalanul a hatalmas orosz sztyeppe rengetegében. Orbán Viktor bizonyára többször cserélt már eszmét Vlagyimir Putyin elnökkel arról, milyen kipróbált módszereket vehetne át a nagy testvértől, melyek még kompatibilisek lehetnek az Európai Unió sztenderdjeivel.

Nos, a zárt városok ötletét valószínűleg megütközéssel fogadnák Brüsszelben, hiszen Magyarország ismereteik szerint nem atomnagyhatalom (sőt Paks II megvalósítása is igen nagy veszélybe került), így mi értelme lenne lezárni egy települést a kíváncsiskodók elől, főleg ha olyan látványosságok épültek ott, mint a kisvasút és a Pancho Aréna. Ja, és ne feledkezzünk meg arról, hogy Felcsút polgármestere a világ legdinamikusabban gazdagodó gázszerelője, ami szintén elég turistacsalogató körülmény. Ezek ellenére mégis kezd egyre kellemetlenebbé válni a Felcsútra látogató külföldi és magyar turisták áradata a hatalom számára.  

Fotó: isbyshki.ru

Olyan helyzet ez, mint amikor építünk súlyos adómilliárdokból egy felhőkarcolót, aztán megtiltjuk a népnek, hogy felmenjen a legfelső szintre, hogy gyönyörködjön a kilátásban. Mintha a csodás körpanoráma csak a főnök privilégiuma lenne, holott ő csak a mi pénzünkből álmodott nagyot. A méregdrága Pancho Arénát ugyanis nagyrészt állami pénzekből húzták fel (ne legyenek kétségeink, a TAO is egy adófajta), a felcsúti kisvasutat az Európai Unió finanszírozta, mégis rendőrökön kell átverekednie magát annak, aki szeretné lefotózni, esetleg filmre venni e csodás létesítményeket esetleg múló pillantást vetne a stadion tőszomszédságában lévő miniszterelnöki lakra is.          

Úgy tűnik, Orbán Viktor legszívesebben kerítést húzna Felcsút köré is, de itt nem a migránsoktól akarja megvédeni saját fenségterületét, hanem az adófizető magyaroktól, és persze a kíváncsiskodó külföldi újságíróktól. Már a hatvanpusztai eset is megmutatta, hogy elég szerteágazó lehetőségek kínálkoznak egy hatalmon lévő politikai vezető számára ma Magyarországon arra, hogy homályban tartsa, tulajdonképpen milyen vagyonnal rendelkezik, pontosan milyen ingatlanokat használ, és persze milyen felhatalmazás alapján tárgyalnak egyes családtagjai külföldi államok minisztereivel.

Fotó: MTI

A titkosítások sorával elkezdett, az ügyészség lojalitását felhasználva a törvényesség kereteinek feszegetésével folytatott putyinizálódás most új szakaszába lépett hazánkban. Ellenzékieket és újságírókat igazoltatnak és motoznak meg a miniszterelnök falujában, hogy elmenjen a kedvük a nézelődéstől, kérdezősködéstől. Hadházy Ákos szerint épp azért kell most kikérni ezt magunknak, mert ha ezt nem tesszük, a hatalom vérszemet kap, és ennél keményebb eszközök bevetésén sem fog gondolkodni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki elkezd pofozni, mindig ügyelj rá, hogy legalább akkora pofonnal viszonozd ezt, mert így azelőtt kiütheted az ellenfeled, mielőtt padlóra kerülsz.”

Egy éve még szinte mindenki elítélte László Petra cselekedetét, amikor a menekültek kitörésekor egy gyermekét a kezében tartó férfit gáncsolt el, majd egy kislányba is belerúgott. Tettét csak súlyosbította, hogy hivatalosan újságíróként volt jelen a röszkei réten, de egy szélsőséges nézeteiről ismert televízió operatőreként egyszerű médiamunkásból átvedlett önkéntes menekültrugdosóvá. Ha ma kérdeznénk meg az emberek véleményét a tettéről, már jóval több szimpatizánsa lenne az újságíró hölgynek, mint korábban, amit elsősorban az Orbán-kormány egyéves gyűlöletkampányának köszönhetünk.

Fotó: index.hu

A Jobbikhoz közel álló N1TV operatőre 2015. szeptember 8-án megelégelte, hogy csak külső szemlélője az eseményeknek, ezért, amikor a röszkei mezőn összeterelt menekültek megelégelvén a magyar hatóságok tehetetlenségét megindultak Szeged felé, egy arra futó apukát egy jól kivitelezett gánccsal a földre terített. A férfi elesett, és a karjában lévő fia is a földre zuhant. Hogy ne tűnjön véletlennek az eset, László Petra a biztonság kedvéért egy kiskorú lányt is megrúgott térdmagasságban, majd egy másik gyermekét tartó férfi felé is rúgott egyet, de őt már nem érte el. Közben persze „végezte a dolgát”, hiszen a kezében tartott kamera vette az eseményeket.

Súlyos szakmai és morális szabályokat hágott át ezzel a magyar újságíró, akinek pechére egy külföldi stáb felvette a jelenetsort. László Petra ösztönös rugdosása olyan mély gyűlöletről tanúskodott, hogy nem lehetett elkerülni az eset részletes kivizsgálását. Akkor még szinte egységesen elítélte a magyar társadalom ezt a viselkedést, hiszen egy korábban mindenki által vallott etikai norma szerint akár migránsról, akár ufóról, akár honfoglaló magyarról van szó, nem bántunk olyan embert, aki gyermekével a kezében fut, vagy akár gyalogol.

László Petrát akkor még a radikális televízió vezetői is elítélték, és gyorsan megszabadultak a kínossá vált munkatárstól. Közben az is kiderült, hogy a felbuktatott apuka Szíriában sikeres fociedző volt, aki most kisfiával boldogan él Spanyolországban. László Petra ellen ugyanakkor a napokban emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség. Ha itt fejeznénk be a történetet, azt is mondhatnánk, hogy a gonosz elnyerte méltó büntetését, a jók pedig élnek Hispániában, míg meg nem halnak. Sajnos azonban a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen az Orbán-kormány migránsellenes hisztériája súlyos nyomokat hagyott a magyar társadalomban, és ennek a folyamatnak messze nincs vége.

Ellászlópetrásodott az országunk, és ma már nem is döbbenünk meg annyira, amikor visszanézzük az ominózus röszkei jelenetet.

Ha egy éve írták volna ki a kvótaellenes népszavazást, sansza sem lett volna a kormánynak a lakosság döntő többségét az urnákhoz szólítani, most azonban jó esélye van arra, hogy az elutasításnak megnyerje legalább a választópolgárok felét. Egy éve csak a jobbikos politikusok beszéltek háború és nélkülözés elől menekülő emberekről úgy, mintha bűnözők vagy állatok lennének. Ma már ez a hivatalos kormánypropaganda alapja. Ha cinikusan akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, hogy László Petra megelőzte a korát, és ha ma rugdosna migránsokat, még meg is tapsolnák érte.

Az operatőrt azonban rosszkor, rossz helyen kapta el az idegengyűlölet heve, ezért alá kell vetnie magát egy bosszantó bírósági procedúrának. Valószínűleg beáldozzák őt azok, akik egyébként osztják a nézeteit, mert mégis elég durva nemzetközi visszhangja lenne annak, ha még egy ejnye-ejnyét sem kapna az egy évvel ezelőtti rugdosásért. Ez az évforduló jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és elgondolkozzunk azon, milyen hely lett Magyarország cirka egy esztendő alatt.

Nem mintha a nyitottságáról lett volna híres 2015-ig ez az ország, ám olyan állami szintű uszításra rémálmainkban sem gondoltunk, mint ami népszavazási kampány címén zajlik nálunk. A korábban szalonzsidózók, viccesen cigányozók döntő hányada (balról és jobbról egyaránt) beállt migránsozni, mert a humánum, a szolidaritás már rég elveszítette jelentőségét ebben az acsarkodó közegben. Ma már csak az számít, ki mennyi szavazatot tud maga mellé állítani alig leplezett rasszizmussal, mások kultúrájának becsmérlésével.

Fotó: nepszava.hu

Ellászlópetrásodott az országunk, és ma már nem is döbbenünk meg annyira, amikor visszanézzük az ominózus röszkei jelenetet. Talán nem véletlen, hogy éppen Petra napjára írták ki a kvótanépszavazást, így emlékezve a migránsrugdosás kezdetére. Ahogy egy régi dakota sláger szól: „Tudod, az első rúgás a legnagyobb a többit lassan megszokod.”

Ha az ember pávatáncot jár, akkor teljes igazságokat nem mondhat ki, hiszen ennek a technikának épp az a lényege, hogy mire elhinnénk egy-egy kijelentést, máris az ellenkezőjéről győzködnek ugyanazok, akik korábban váltig állítottak valamit. Orbán Viktor a féligazságok nagymestere, így természetes, hogy egyben a pávatánc koronázatlan (?) királya is. Erre már sokan felfigyeltek, de most az ENSZ egy magas rangú tisztségviselője is figyelmeztetett a pávatánc káros mellékhatásaira.

Fotó Reuters

Zeid Raad al-Husszein az ENSZ emberi jogi főbiztosa pontosan tudja a magyar miniszterelnökről, hogy a táncparkett ördöge amikor pávatáncot jár, ezért hasonlította olyan populistákhoz, mint Geert Wilders, holland szélsőjobboldali politikus, Donald Trump amerikai elnökjelölt, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus.

Igazán impozáns névsor, hiszen úgy is jellemezhetnénk ezt a társaságot, ők azok, akik politikájukat népmesei elemekre, az emberek csodavárására, az egyszerű, ám kivitelezhetetlen megoldásokra alapozzák. Kerültek már hatalomra olyan populista szólamokkal politikusok, hogy megvédik népüket az idegenektől, az ármánykodóktól, a más kultúrájú emberektől, de a végén a népet kellett megvédeni az ilyen autokratáktól.  A jordániai ENSZ-tisztségviselő igen pontosan fogalmazta meg e politikusok ars poétikáját: „Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják.” Ilyen országok nem voltak a történelem folyamán és valószínűleg nem is lesznek soha. Ha valaki erőszakkal akar egyenkultúrát, egyenvallást, egyenvilágnézetet kialakítani a saját országában, annak nagyon durva eszközökhöz kell folyamodnia, ami fajvédelmi törvényekhez, sőt genocídiumokhoz vezetett mindenhol a világon.

Orbánnak, mint egykori liberális politikusnak tudnia kell, hogy a tűzzel játszik, hiszen a történelem nagy tanítómester. Ha valahol államilag kezdtek uszítani kisebbségek ellen, ott előbb-utóbb elszabadult a pokol, és a felbujtók maguk sem tudták visszafogni a felhergelt tömegeket, ha már úgy látták, az indulatok túl magasra csaptak. Emlékezzünk csak a tuszik ruandai lemészárlására, melyet a hivatalos hutu propaganda készített elő, vagy - hogy ne menjünk messzire -, a délszál háborúk idején a darabokra hulló Jugoszlávia nacionalista politikusai mennyi gyűlöletet szítottak a korábban velük egy országban élő népek ellen. Orbán most idegenek, más kultúrájú és más vallású emberek ellen uszít, ám egy ilyen felfokozott hangulatban mindenkit megtalálnak azok, akik komolyan veszik a kormány gyűlölködő szlogenjeit. Nem véletlen, hogy a Husszein a fent említett politikusok (köztük Orbán Viktorral) ideológiáját az Iszlám Államéhoz hasonlította. Az IS is arra alapozza hatalmát, hogy csakis az általuk hirdetett ideológia az üdvözítő, aki nem ért egyet velük, netán más vallású, annak nincs helye korábbi hazájában.     

Fotó: www.un.org

Husszein kijelentései jól érzékeltetik, hogy a szélsőségek egymást erősítik, bár látszólag egymás ellen küzdenek, lényegében szövetségesek. Így erősítette egymást a 90-es években a horvát és a szerb nacionalizmus, de így feszülnek egymásnak napjainkban a török és kurd szélsőségesek is. Ha nem lenne az Iszlám Állam vallási fanatizmusa, nem erősödnének Európában az olyan szélsőséges pártok, mint a Nemzeti Front Franciaországban, a német AfD, a holland PPV, és nem utolsó sorban nem lehetne a siker reményében kvótanépszavazást tartani Magyarországon. Azok a szélsőséges pártok, melyek nyílt EU ellenességükkel az európai közösség alapértékeit kérdőjelezik meg, és próbálják szétverni a demokratikus hagyományokra épülő uniót lényegében nagy szolgálatot tesznek az Iszlám Államnak. A terrorizmus ugyanis eléri a célját, nem az egységet, nem az összefogást és szolidaritást erősítik a különböző merényletek, hanem a feldarabolódást, az egyéni megoldásokat, a kicsinyes politikai haszonszerzést.

             Fotó: danubeinstitute.blog.hu

Azok az európai emberek, akik félnek a bizonytalan jövőtől, a más kultúrájú, más bőrszínű és vallású népektől nem azzal védik meg magukat, ha nagyhangú populistákat juttatnak kormányra, akiknek csak addig nagy a szájuk, amíg hatalomra nem kerülnek, és ha cselekedni kéne, már nincs hozzá sem ötletük sem bátorságuk. Legjobb példa erre a brit Brexit, amely megmutatta azt a bénultságot, amit egy jól hangzó, ám üres szlogen tud kiváltani egy jómódban élő társadalomból. Az igazi megoldás a szorosabb együttműködés az EU tagországai között, a populisták lesöprése a politikai porondról, hogy a válságot kirobbantó iszlám szélsőségesek ne dörzsölhessék elégedetten a tenyerüket, amikor egymással marakodó uniós országokba űzik a menekültek millióit. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha fegyelmezett rendben vágtatnak harcosaid a csatába, kétszer akkorának tűnik a sereged, mintha összevissza lovagolnának."

Orbán Viktor nem válaszolt arra képviselői kérdésre, hogy milyen üzleti kapcsolatban van Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel és milliárdos vállalkozóval. Ő tudja, hogyan kell megkerülni kínos kérdéseket, még ha ezzel törvényt is sértett. Nyilván sejti, hogy nem tenne jót sem magának, sem a pártjának, ha kedvenc oligarchájához fűződő viszonyát feszegetné a sajtó, amikor ő az úgynevezett kvótanépszavazás finisébe kormányozza a Fideszt. Arra kíván minden polgárt rákényszeríteni, hogy legalább most egy hónapra felejtsék el pártja korrupciós ügyeit, hogy teljes mellszélességgel gyűlölhessék a menekülteket.

Fotó: Szegedi Kattintós

A menekültkvótáról szóló népszavazásnak egyedül a Fidesz részéről van tétje, ezért izguljanak ők, hogy összekaparják-e az érvényességhez szükséges 4,1 millió szavazatot. Ez az egyik legfőbb tanács a kvótanépszavazás igazi kampányának beindulása előtt mindazoknak, akik előre rettegnek a mindent átható gyűlöletáradattól, melyet a kormány készül ránk zúdítani. Márpedig ne legyenek kétségeink, a kormánypárt mindent be fog vetni a siker érdekében, ugyanis a Fidesz és Orbán Viktor politikai jövője múlik azon, hogy sikeres lesz-e a népszavazási kezdeményezésük.Aki szeretné, ha ez a politikai stílus minél előbb tűnjön el a közéletből, már ezért se menjen el szavazni október 2-án. Van azért ennél nyomósabb indok is. 

Még nem tudjuk pontosan, milyen újabb gyűlölködő, becsmérlő és várhatóan hazug szlogenáradattal kell számolnunk, de az látszik, hogy a kormánypárton belül is nagy a készülődés, hiszen választókerületi elnökök bukhatnak meg azon, ha a rájuk bízott régiókban kevesen mennek el szavazni.  Fel lehetünk hát készülve arra, hogy a tévékből, rádiókból, a napilapokból, a postaládánkból, sőt az ismerőseinkből is áradni fog a propaganda a menekültek ellen, ugyanakkor a részvétel fontosságát fogják szajkózni mindenhol, ahol csak megfordulunk a következő hónapban.

„Ha nem tudsz ételt adni a népednek, itasd le tüzes vízzel, így legalább másnap reggelig nem hallják a gyomruk korgását.”

Orbán Viktor tudta, hogy személye egyre megosztóbbá vált a magyar társadalomban, és szüksége volt egy olyan nagyszabású politikai kampányra, amely legalább egyetlen kérdésben szimpátiát ébreszt a személye iránt. Meggyőződése, hogy most sok százezren elmennek a (nem kötelező) betelepítési kvóta ellen szavazni, akik amúgy soha nem szavaznának rá egy országgyűlési választáson. Azt a látszatot tudja kelteni egy érvényes és sikeres népszavazással, hogy a magyar lakosság többsége osztja a nézeteit, pedig ezzel becsap bennünket és egyúttal önmagát is.

Ezzel részben választ is adtunk arra a kérdésre is, miért hazug ez a kampány. Arra akarja ugyanis rávenni a magyar választók többségét, hogy egy hamis állításról foglaljanak állást, így fejezzék ki egyetértésüket a kormány álláspontjával. Az ellenzék ezért teszi helyesen, ha a távolmaradásra buzdítja híveit, hiszen egy hazugságot nem legalizálhatunk azzal, hogy véleményt formálunk róla. A leghelyesebb, ha ki sem bontjuk a Nemzeti Választási Iroda értesítőjét, mert a végén meggondoljuk magunkat, és elmegyünk, mert indulatból egy érvénytelen szavazattal igyekszünk kifejezni a felháborodásunkat. Ilyen esélyt nem szabad megadni egy olyan hatalomnak, amely nem riad vissza semmilyen eszköztől, amelyet a túlélése érdekében megtehet. Ugye értik, mire gondolunk…

  Fotó: facebook

A Fidesz igyekszik csapdát állítani az ellenzéknek, belső vitákat generál, egymásnak ugraszt értelmiségieket, és ha akadnak politikai mindenevők az ellenzéki oldalon, azokat megveszi magának kilóra. Úgy tudjuk túlélni a következő egy hónapot, ha erről a csapdáról nem veszünk tudomást és természetesen messzire kerüljük. Úgy kell tennünk, ahogy Orbán Viktor viselkedett, amikor a Mészáros Lőrinchez fűződő viszonyát feszegették ellenzéki politikusok. Úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne Mészároshoz, holott tudjuk, hogy ez finoman szólva sem igaz…

Úgy kell tennünk, mintha a kormány kampánya nem is létezne, nem kell rádiót hallgatni, tévét nézni (közszolgálatit semmiképpen), csak olyan sajtóterméket vásárolni, amelyik nem közöl kormányhirdetéseket, nem kell vitába szállnunk a szomszéddal, aki a tizenkét méter magas kerítést is kevésnek tartja. Magyarország probléma ugyanis az, hogy a kormánya egy hamis kampánnyal, egy hazug népszavazással akarja elrejteni az igazságot a népe elől. A menekülteknek eszük ágában sincs ide jönni, ha tényleg kijelölnének ezerhétszáz embert arra, hogy Magyarországra költözzenek, valószínűleg inkább az orosz sztyeppére mennének inkább, mint hozzánk.

Fotó: mno.hu

Magyarország legfőbb gondja ugyanis az, hogy végletesen lemaradt több területen is az európai átlagtól annak ellenére, hogy már több mint tíz éve vagyunk tagjai az EU elitklubjának. Alacsonyak az átlagfizetések, magasak az adók és járulékok, kiszámíthatatlan a jogi környezet, durván nő a korrupció, a jogállam építményéből pedig alig maradt valami. Nem csoda, ha a magyar fiatalok a lábukkal szavaznak (levélben már ezt sem tehetik meg), így egyre többen hagyják el az országot. Az állam pazarló, az oktatás és egészségügy színvonala folyamatosan romlik, a munkanélkülieket közmunkára kényszerítik akár több diplomával is. Ha valaki elmegy szavazni október 2-án, arra a hazugságra adja a voksát, hogy a menekültek ügye a legfontosabb megoldásra váró probléma ebben az országban. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem tudsz ételt adni a népednek, itasd le tüzes vízzel, így legalább másnap reggelig nem hallják a gyomruk korgását.”  

Hiába cicomázza olykor az adatokat a KSH, még a hivatalos magyar statisztika szerint is tény, hogy az év első felében nagyjából ötödével csökkent a beruházások mértéke. Ennek oka elsősorban az, hogy igen erősen lelassult az EU-s források lehívása, amiről nem az uniós intézmények tehetnek, és nem is az új költségvetési ciklus csikorgós beindulása indokolja a magyar gazdaság leblokkolását. Az igazi bűnös a magyar kormány, amely olyan érzéketlenül nyúlt bele az uniós pénzek kezelésébe, hogy lényegében harakirit követett el a kormányzati ciklus felénél.

Fotó: Szegedi Kattintós

Az idei év második negyedévében, azaz április és június között a beruházások volumene 20,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez csak egyetlen adat a sok közül, melyek egyértelműen jelzik, a magyar gazdaság igen erősen függ az uniós forrásoktól, a kizárólag állami forrásból finanszírozott beruházások pedig messze nem képesek emelkedő pályán tartani a nemzeti összterméket. Különösen az építőiparban volt igen jelentős (37 százalékos) a visszaesés, ami azért riasztó adat, mert elvileg itt vannak még tartalékok a magyar gazdaságban.

No, de miért is akadoznak az uniós pénzek kifizetései, melyek megolajoznák a magyar gazdaság szekerének rozsdásodó tengelyét? Kevesen emlékeznek már arra a kormányzati döntésre, amikor az uniós támogatási adminisztrációt bonyolító Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget 2013-ban lényegében szétverték, a pályázatok bonyolításban rutint szerzett, a szaktudásukat a gyors és hatékony ügyintézés érdekében maximálisan kihasználó munkatársak tömegét vagy elbocsátották, vagy a jogutód Miniszterelnökségre irányították, ahol azóta is igyekeznek újraosztani a feladatokat.

Az NFÜ legfőbb bűne valószínűleg az volt, hogy még 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején jött létre, és az Orbán-kormány paranoiája szerint tele volt szakértőnek álcázott bolsevikokkal. Ezek a megbízhatatlan hivatalnokok intézték ugyanakkor az uniós pénzek szakszerű lehívását, a pályázatok kiírását és értékelését. Három évvel az NFÜ szétverése után azonban már a kormányhoz közel állók is jól látják, ennél ostobább lépést nehéz lett volna megtenni a legutóbbi országgyűlési választások előtt, ugyanis akkor még ömlött a pénz az előző uniós költségvetési ciklus kifutásának köszönhetően, ám ahhoz, hogy a források ismét gördülékenyen érkezzenek, egy jól működő apparátust kellett volna létrehozni a felszámolt NFÜ helyett.

Ez azonban nem történt meg, így már a pályázatok kiírása is sokat késett, ám most, hogy beérkeztek a különböző pénzügyi forrásokra az igények, nincsenek szakemberek, akik értékeljék ezeket. Ha a hírek igazak, az elmúlt hetekben a nemzetgazdasági minisztérium munkatársainak felajánlották, hogy munkaidőn túl értékeljenek pályázatokat plusz juttatásért, ám az amúgy is túlterhelt apparátusból csak mintegy 40 ember élt a lehetőséggel. Ez nem volt elegendő a minisztérium vezetésének, és néhány nappal később mindenki számára kötelezővé tették a pályázatok értékelését munkaidőn túli házi feladatként.

Fotó: alfahir.hu

Nem akarunk belemenni szakmai kritikákba, mindenki döntse el, mennyire objektív szempontrendszer szerint értékelnek a kizsigerelt minisztériumi dolgozók, ám azt mindenképpen szeretnénk hangsúlyozni, hogy vállalkozások jövője, emberi sorsok múlnak azon, kik részesülnek uniós támogatásokban. Nem mellékesen az ország versenyképessége múlik azon, vajon mikor rendezi a sorait a kormány ezen a területen. Egyszóval, elképzelhető, hogy a szakértelem bolsevista trükk (ahogy annak idején Csurka István fogalmazott), ám nem tud meglenni nélküle egy olyan kormány, amely egyik kezével ostorozza Brüsszelt, a másik kezével pedig bőkezű támogatásokért kuncsorog ugyanott. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne köpj bele abba a kézbe, amely a gyeplőt tartja, mert könnyen leesel a lóról.”  

A magyar miniszterelnök legalább annyira szeret kerítést, mint kisvasutat építeni. Mindkettő idejétmúlt vállalkozás, ám jelen helyzetben jó ötletnek tűnik határzárral és játékvasúttal nosztalgiát ébreszteni az emberekben. Orbán Viktor legutóbbi bejelentése nem ért váratlanul bennünket, ugyanis több jel mutatott már arra, hogy lényegében a Maginot-vonal magyar változatát készül megvalósítani, amely sokba kerül ugyan, előbb-utóbb le kell bontani, de legalább ronda és megkerülhető.

Fotó: 1939-1945.blog.hu

Még mindig nem vette a fáradtságot egyetlen újságíró sem, hogy végigmenjen a déli határ 175 kilométeres szakaszán, és a saját szemével győződjön meg arról, mennyi igaz abból a kormányzati propagandából, mely szerint kettős kerítés védi a szerb-magyar határszakaszt. Az biztos, hogy Mórahalom és Ásotthalom térségében létezik a pengés- és kétméteres drótkerítés kombinációja, ám Tiszaszigetnél már biztosan csak a GYODA névre keresztelt pengés szörnyeteg riogatja az arra járó vaddisznókat és szarvasokat.

Orbán terve egy új” védvonal” megépítésére tehát akár megalapozott is lehet, hiszen eléggé hányaveti módon készült el az első változat. Ennek a „kettős kerítésnek” az a legfőbb tanulsága, hogy önmagában a határzár nem ér semmit, az élő erő ugyanis nem váltható ki ezzel a rómaiaktól megörökölt módszerrel. A korszerű határőrizet elsősorban hőkamerákra és mozgásérzékelőkre épül, melyek fejlesztését most tesz lépéseket a kormány.

Van azonban ennél lényegesebb újítás is, például az, hogy a helyi áramszolgáltató megbízást kapott arra, hogy megteremtse a közvilágítás kiépítésének feltételeit. Ha ehhez hozzátesszük azt a tényt, hogy a szegedi rendőrkapitányságra közmunkásokat rendeltek be néhány hete, akik feladata elsősorban fűnyírás és tereprendezés lesz a határszakaszon, akkor lényegében egy kivilágított sétánnyá is alakíthatják a kerítés magyar oldalát. Még az sem elképzelhetetlen, hogy lebetonozzák a kerítés melletti utat, így lényegében közúton folytatódhat a migránsok üldözése a határszakaszon.

Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy milyen magas kerítést tervez a déli határszakaszra Orbán Viktor (ne legyen kétségünk, ezt is ő fogja meghatározni), illetve milyen anyagból készül majd az új akadály. Egyébként az első kerítés nagy tanulsága az is, hogy ebben a műfajban nem a méret a lényeg, hanem a hozzáállás. Ha ugyanis nem lenne köztudott, hogy a magyar hatóságok lényegében érdemi vizsgálat nélkül visszaküldik a menedékkérők döntő hányadát a szerb oldalra, és azokat is napokig aszalják a napon és áztatják az esőn a tranzitzóna előtt, akik ennek ellenére bepróbálkoznak, akkor nem kamionok aljára kapaszkodva vagy a kerítést átvágva próbálkoznának a menekültek ezrei.

Orbán olyan megveszekedett pávatáncos, hogy ebben az esetben sem hagyja ki a lehetőséget egy kis kettős beszédre. Egyrészt felmutatja a nemzetközi emberi jogi szerveknek a napi 15 menedékkérő beengedését a tranzitzónába, ugyanakkor el is veszi a kedvüket attól, hogy legálisan próbálkozzanak, így ad értelmet a saját kerítésének, hiszen más út nem igazán létezik a menekültek számára, mint az illegális belépés az ország területére. Akiket pedig összefogdosnak a határ mentén, vagy visszatoloncolják Szerbiába, vagy egy menekültszállásra szállítják, ahonnan embercsempészek viszik tovább a menekülteket nyugatra.

Orbán ugyan kesergett egy sort azon, hogy az uniós előírások miatt nem teheti zárttá ezeket a táborokat (hiszen itt nem bűnözők, hanem menedékkérők laknak), ám ez a rendelkezés is az ő érdekeit szolgálja, hiszen Magyarországon a sok menedékkérő ellenére alig marad menekült. Orbán ugyanakkor jól tudja, hogy a jól bevált balkáni útvonalat nem fogják lecserélni sem a menekültek sem az embercsempészek, így építhet akármilyen szuperkerítést, az úgynevezett „migrációs nyomás” (milyen pazar kifejezés, biztos Bakondi György agyából pattant ki!) nem fog szűnni egy darabig a magyar-szerb határon. Úgy tesz, mint aki megvédelmezi az országot az idegenektől, ugyanakkor ő maga idéz elő feszültséget azzal, hogy hátráltatja a jogi eljárásokat és lényegében katonai, biztonságpolitikai ügyet fabrikál egy olyan kérdésből, amely nem elsősorban bennünket érint.

Fotó: MTI

Azt sem tudjuk persze, hogy ez az új kerítés mennyibe fáj majd nekünk, hiszen a költségek nem nyilvánosak. Amíg az emberek azt látják, hogy katonák és rendőrök cirkálnak a határon, újabb és újabb „védvonalak” épülnek, fenn lehet tartani a fenyegetettség érzését, és már az sem zavarja majd a magyarokat, hogy október 2-án nem a kerítésről szavazunk, hanem egy kvótáról, amely tulajdonképpen nem is kötelező jellegű. A kerítésépítést az is sugallja, hogy a magyar kormánynak tulajdonképpen nincs is más mondandója a saját választói felé, minthogy folyamatos veszélyben vagyunk, és ehhez képest az sem probléma, ha hónapokig kell várnunk egy műtétre, Matolcsy György zsebre vágja a jegybank tartalékának jelentős részét, vagy a fiataljaink elhagyják az országot a kilátástalan anyagi helyzetük miatt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: ”A jó törzsfőnök azzal tudja felrázni népét az aszályos évszak után, hogy azt mondja: De legalább nem volt háború már három éve.”