Egy éve még szinte mindenki elítélte László Petra cselekedetét, amikor a menekültek kitörésekor egy gyermekét a kezében tartó férfit gáncsolt el, majd egy kislányba is belerúgott. Tettét csak súlyosbította, hogy hivatalosan újságíróként volt jelen a röszkei réten, de egy szélsőséges nézeteiről ismert televízió operatőreként egyszerű médiamunkásból átvedlett önkéntes menekültrugdosóvá. Ha ma kérdeznénk meg az emberek véleményét a tettéről, már jóval több szimpatizánsa lenne az újságíró hölgynek, mint korábban, amit elsősorban az Orbán-kormány egyéves gyűlöletkampányának köszönhetünk.

Fotó: index.hu

A Jobbikhoz közel álló N1TV operatőre 2015. szeptember 8-án megelégelte, hogy csak külső szemlélője az eseményeknek, ezért, amikor a röszkei mezőn összeterelt menekültek megelégelvén a magyar hatóságok tehetetlenségét megindultak Szeged felé, egy arra futó apukát egy jól kivitelezett gánccsal a földre terített. A férfi elesett, és a karjában lévő fia is a földre zuhant. Hogy ne tűnjön véletlennek az eset, László Petra a biztonság kedvéért egy kiskorú lányt is megrúgott térdmagasságban, majd egy másik gyermekét tartó férfi felé is rúgott egyet, de őt már nem érte el. Közben persze „végezte a dolgát”, hiszen a kezében tartott kamera vette az eseményeket.

Súlyos szakmai és morális szabályokat hágott át ezzel a magyar újságíró, akinek pechére egy külföldi stáb felvette a jelenetsort. László Petra ösztönös rugdosása olyan mély gyűlöletről tanúskodott, hogy nem lehetett elkerülni az eset részletes kivizsgálását. Akkor még szinte egységesen elítélte a magyar társadalom ezt a viselkedést, hiszen egy korábban mindenki által vallott etikai norma szerint akár migránsról, akár ufóról, akár honfoglaló magyarról van szó, nem bántunk olyan embert, aki gyermekével a kezében fut, vagy akár gyalogol.

László Petrát akkor még a radikális televízió vezetői is elítélték, és gyorsan megszabadultak a kínossá vált munkatárstól. Közben az is kiderült, hogy a felbuktatott apuka Szíriában sikeres fociedző volt, aki most kisfiával boldogan él Spanyolországban. László Petra ellen ugyanakkor a napokban emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség. Ha itt fejeznénk be a történetet, azt is mondhatnánk, hogy a gonosz elnyerte méltó büntetését, a jók pedig élnek Hispániában, míg meg nem halnak. Sajnos azonban a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen az Orbán-kormány migránsellenes hisztériája súlyos nyomokat hagyott a magyar társadalomban, és ennek a folyamatnak messze nincs vége.

Ellászlópetrásodott az országunk, és ma már nem is döbbenünk meg annyira, amikor visszanézzük az ominózus röszkei jelenetet.

Ha egy éve írták volna ki a kvótaellenes népszavazást, sansza sem lett volna a kormánynak a lakosság döntő többségét az urnákhoz szólítani, most azonban jó esélye van arra, hogy az elutasításnak megnyerje legalább a választópolgárok felét. Egy éve csak a jobbikos politikusok beszéltek háború és nélkülözés elől menekülő emberekről úgy, mintha bűnözők vagy állatok lennének. Ma már ez a hivatalos kormánypropaganda alapja. Ha cinikusan akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, hogy László Petra megelőzte a korát, és ha ma rugdosna migránsokat, még meg is tapsolnák érte.

Az operatőrt azonban rosszkor, rossz helyen kapta el az idegengyűlölet heve, ezért alá kell vetnie magát egy bosszantó bírósági procedúrának. Valószínűleg beáldozzák őt azok, akik egyébként osztják a nézeteit, mert mégis elég durva nemzetközi visszhangja lenne annak, ha még egy ejnye-ejnyét sem kapna az egy évvel ezelőtti rugdosásért. Ez az évforduló jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és elgondolkozzunk azon, milyen hely lett Magyarország cirka egy esztendő alatt.

Nem mintha a nyitottságáról lett volna híres 2015-ig ez az ország, ám olyan állami szintű uszításra rémálmainkban sem gondoltunk, mint ami népszavazási kampány címén zajlik nálunk. A korábban szalonzsidózók, viccesen cigányozók döntő hányada (balról és jobbról egyaránt) beállt migránsozni, mert a humánum, a szolidaritás már rég elveszítette jelentőségét ebben az acsarkodó közegben. Ma már csak az számít, ki mennyi szavazatot tud maga mellé állítani alig leplezett rasszizmussal, mások kultúrájának becsmérlésével.

Fotó: nepszava.hu

Ellászlópetrásodott az országunk, és ma már nem is döbbenünk meg annyira, amikor visszanézzük az ominózus röszkei jelenetet. Talán nem véletlen, hogy éppen Petra napjára írták ki a kvótanépszavazást, így emlékezve a migránsrugdosás kezdetére. Ahogy egy régi dakota sláger szól: „Tudod, az első rúgás a legnagyobb a többit lassan megszokod.”

Ha az ember pávatáncot jár, akkor teljes igazságokat nem mondhat ki, hiszen ennek a technikának épp az a lényege, hogy mire elhinnénk egy-egy kijelentést, máris az ellenkezőjéről győzködnek ugyanazok, akik korábban váltig állítottak valamit. Orbán Viktor a féligazságok nagymestere, így természetes, hogy egyben a pávatánc koronázatlan (?) királya is. Erre már sokan felfigyeltek, de most az ENSZ egy magas rangú tisztségviselője is figyelmeztetett a pávatánc káros mellékhatásaira.

Fotó Reuters

Zeid Raad al-Husszein az ENSZ emberi jogi főbiztosa pontosan tudja a magyar miniszterelnökről, hogy a táncparkett ördöge amikor pávatáncot jár, ezért hasonlította olyan populistákhoz, mint Geert Wilders, holland szélsőjobboldali politikus, Donald Trump amerikai elnökjelölt, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus.

Igazán impozáns névsor, hiszen úgy is jellemezhetnénk ezt a társaságot, ők azok, akik politikájukat népmesei elemekre, az emberek csodavárására, az egyszerű, ám kivitelezhetetlen megoldásokra alapozzák. Kerültek már hatalomra olyan populista szólamokkal politikusok, hogy megvédik népüket az idegenektől, az ármánykodóktól, a más kultúrájú emberektől, de a végén a népet kellett megvédeni az ilyen autokratáktól.  A jordániai ENSZ-tisztségviselő igen pontosan fogalmazta meg e politikusok ars poétikáját: „Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják.” Ilyen országok nem voltak a történelem folyamán és valószínűleg nem is lesznek soha. Ha valaki erőszakkal akar egyenkultúrát, egyenvallást, egyenvilágnézetet kialakítani a saját országában, annak nagyon durva eszközökhöz kell folyamodnia, ami fajvédelmi törvényekhez, sőt genocídiumokhoz vezetett mindenhol a világon.

Orbánnak, mint egykori liberális politikusnak tudnia kell, hogy a tűzzel játszik, hiszen a történelem nagy tanítómester. Ha valahol államilag kezdtek uszítani kisebbségek ellen, ott előbb-utóbb elszabadult a pokol, és a felbujtók maguk sem tudták visszafogni a felhergelt tömegeket, ha már úgy látták, az indulatok túl magasra csaptak. Emlékezzünk csak a tuszik ruandai lemészárlására, melyet a hivatalos hutu propaganda készített elő, vagy - hogy ne menjünk messzire -, a délszál háborúk idején a darabokra hulló Jugoszlávia nacionalista politikusai mennyi gyűlöletet szítottak a korábban velük egy országban élő népek ellen. Orbán most idegenek, más kultúrájú és más vallású emberek ellen uszít, ám egy ilyen felfokozott hangulatban mindenkit megtalálnak azok, akik komolyan veszik a kormány gyűlölködő szlogenjeit. Nem véletlen, hogy a Husszein a fent említett politikusok (köztük Orbán Viktorral) ideológiáját az Iszlám Államéhoz hasonlította. Az IS is arra alapozza hatalmát, hogy csakis az általuk hirdetett ideológia az üdvözítő, aki nem ért egyet velük, netán más vallású, annak nincs helye korábbi hazájában.     

Fotó: www.un.org

Husszein kijelentései jól érzékeltetik, hogy a szélsőségek egymást erősítik, bár látszólag egymás ellen küzdenek, lényegében szövetségesek. Így erősítette egymást a 90-es években a horvát és a szerb nacionalizmus, de így feszülnek egymásnak napjainkban a török és kurd szélsőségesek is. Ha nem lenne az Iszlám Állam vallási fanatizmusa, nem erősödnének Európában az olyan szélsőséges pártok, mint a Nemzeti Front Franciaországban, a német AfD, a holland PPV, és nem utolsó sorban nem lehetne a siker reményében kvótanépszavazást tartani Magyarországon. Azok a szélsőséges pártok, melyek nyílt EU ellenességükkel az európai közösség alapértékeit kérdőjelezik meg, és próbálják szétverni a demokratikus hagyományokra épülő uniót lényegében nagy szolgálatot tesznek az Iszlám Államnak. A terrorizmus ugyanis eléri a célját, nem az egységet, nem az összefogást és szolidaritást erősítik a különböző merényletek, hanem a feldarabolódást, az egyéni megoldásokat, a kicsinyes politikai haszonszerzést.

             Fotó: danubeinstitute.blog.hu

Azok az európai emberek, akik félnek a bizonytalan jövőtől, a más kultúrájú, más bőrszínű és vallású népektől nem azzal védik meg magukat, ha nagyhangú populistákat juttatnak kormányra, akiknek csak addig nagy a szájuk, amíg hatalomra nem kerülnek, és ha cselekedni kéne, már nincs hozzá sem ötletük sem bátorságuk. Legjobb példa erre a brit Brexit, amely megmutatta azt a bénultságot, amit egy jól hangzó, ám üres szlogen tud kiváltani egy jómódban élő társadalomból. Az igazi megoldás a szorosabb együttműködés az EU tagországai között, a populisták lesöprése a politikai porondról, hogy a válságot kirobbantó iszlám szélsőségesek ne dörzsölhessék elégedetten a tenyerüket, amikor egymással marakodó uniós országokba űzik a menekültek millióit. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha fegyelmezett rendben vágtatnak harcosaid a csatába, kétszer akkorának tűnik a sereged, mintha összevissza lovagolnának."

Orbán Viktor nem válaszolt arra képviselői kérdésre, hogy milyen üzleti kapcsolatban van Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel és milliárdos vállalkozóval. Ő tudja, hogyan kell megkerülni kínos kérdéseket, még ha ezzel törvényt is sértett. Nyilván sejti, hogy nem tenne jót sem magának, sem a pártjának, ha kedvenc oligarchájához fűződő viszonyát feszegetné a sajtó, amikor ő az úgynevezett kvótanépszavazás finisébe kormányozza a Fideszt. Arra kíván minden polgárt rákényszeríteni, hogy legalább most egy hónapra felejtsék el pártja korrupciós ügyeit, hogy teljes mellszélességgel gyűlölhessék a menekülteket.

Fotó: Szegedi Kattintós

A menekültkvótáról szóló népszavazásnak egyedül a Fidesz részéről van tétje, ezért izguljanak ők, hogy összekaparják-e az érvényességhez szükséges 4,1 millió szavazatot. Ez az egyik legfőbb tanács a kvótanépszavazás igazi kampányának beindulása előtt mindazoknak, akik előre rettegnek a mindent átható gyűlöletáradattól, melyet a kormány készül ránk zúdítani. Márpedig ne legyenek kétségeink, a kormánypárt mindent be fog vetni a siker érdekében, ugyanis a Fidesz és Orbán Viktor politikai jövője múlik azon, hogy sikeres lesz-e a népszavazási kezdeményezésük.Aki szeretné, ha ez a politikai stílus minél előbb tűnjön el a közéletből, már ezért se menjen el szavazni október 2-án. Van azért ennél nyomósabb indok is. 

Még nem tudjuk pontosan, milyen újabb gyűlölködő, becsmérlő és várhatóan hazug szlogenáradattal kell számolnunk, de az látszik, hogy a kormánypárton belül is nagy a készülődés, hiszen választókerületi elnökök bukhatnak meg azon, ha a rájuk bízott régiókban kevesen mennek el szavazni.  Fel lehetünk hát készülve arra, hogy a tévékből, rádiókból, a napilapokból, a postaládánkból, sőt az ismerőseinkből is áradni fog a propaganda a menekültek ellen, ugyanakkor a részvétel fontosságát fogják szajkózni mindenhol, ahol csak megfordulunk a következő hónapban.

„Ha nem tudsz ételt adni a népednek, itasd le tüzes vízzel, így legalább másnap reggelig nem hallják a gyomruk korgását.”

Orbán Viktor tudta, hogy személye egyre megosztóbbá vált a magyar társadalomban, és szüksége volt egy olyan nagyszabású politikai kampányra, amely legalább egyetlen kérdésben szimpátiát ébreszt a személye iránt. Meggyőződése, hogy most sok százezren elmennek a (nem kötelező) betelepítési kvóta ellen szavazni, akik amúgy soha nem szavaznának rá egy országgyűlési választáson. Azt a látszatot tudja kelteni egy érvényes és sikeres népszavazással, hogy a magyar lakosság többsége osztja a nézeteit, pedig ezzel becsap bennünket és egyúttal önmagát is.

Ezzel részben választ is adtunk arra a kérdésre is, miért hazug ez a kampány. Arra akarja ugyanis rávenni a magyar választók többségét, hogy egy hamis állításról foglaljanak állást, így fejezzék ki egyetértésüket a kormány álláspontjával. Az ellenzék ezért teszi helyesen, ha a távolmaradásra buzdítja híveit, hiszen egy hazugságot nem legalizálhatunk azzal, hogy véleményt formálunk róla. A leghelyesebb, ha ki sem bontjuk a Nemzeti Választási Iroda értesítőjét, mert a végén meggondoljuk magunkat, és elmegyünk, mert indulatból egy érvénytelen szavazattal igyekszünk kifejezni a felháborodásunkat. Ilyen esélyt nem szabad megadni egy olyan hatalomnak, amely nem riad vissza semmilyen eszköztől, amelyet a túlélése érdekében megtehet. Ugye értik, mire gondolunk…

  Fotó: facebook

A Fidesz igyekszik csapdát állítani az ellenzéknek, belső vitákat generál, egymásnak ugraszt értelmiségieket, és ha akadnak politikai mindenevők az ellenzéki oldalon, azokat megveszi magának kilóra. Úgy tudjuk túlélni a következő egy hónapot, ha erről a csapdáról nem veszünk tudomást és természetesen messzire kerüljük. Úgy kell tennünk, ahogy Orbán Viktor viselkedett, amikor a Mészáros Lőrinchez fűződő viszonyát feszegették ellenzéki politikusok. Úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne Mészároshoz, holott tudjuk, hogy ez finoman szólva sem igaz…

Úgy kell tennünk, mintha a kormány kampánya nem is létezne, nem kell rádiót hallgatni, tévét nézni (közszolgálatit semmiképpen), csak olyan sajtóterméket vásárolni, amelyik nem közöl kormányhirdetéseket, nem kell vitába szállnunk a szomszéddal, aki a tizenkét méter magas kerítést is kevésnek tartja. Magyarország probléma ugyanis az, hogy a kormánya egy hamis kampánnyal, egy hazug népszavazással akarja elrejteni az igazságot a népe elől. A menekülteknek eszük ágában sincs ide jönni, ha tényleg kijelölnének ezerhétszáz embert arra, hogy Magyarországra költözzenek, valószínűleg inkább az orosz sztyeppére mennének inkább, mint hozzánk.

Fotó: mno.hu

Magyarország legfőbb gondja ugyanis az, hogy végletesen lemaradt több területen is az európai átlagtól annak ellenére, hogy már több mint tíz éve vagyunk tagjai az EU elitklubjának. Alacsonyak az átlagfizetések, magasak az adók és járulékok, kiszámíthatatlan a jogi környezet, durván nő a korrupció, a jogállam építményéből pedig alig maradt valami. Nem csoda, ha a magyar fiatalok a lábukkal szavaznak (levélben már ezt sem tehetik meg), így egyre többen hagyják el az országot. Az állam pazarló, az oktatás és egészségügy színvonala folyamatosan romlik, a munkanélkülieket közmunkára kényszerítik akár több diplomával is. Ha valaki elmegy szavazni október 2-án, arra a hazugságra adja a voksát, hogy a menekültek ügye a legfontosabb megoldásra váró probléma ebben az országban. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem tudsz ételt adni a népednek, itasd le tüzes vízzel, így legalább másnap reggelig nem hallják a gyomruk korgását.”  

Hiába cicomázza olykor az adatokat a KSH, még a hivatalos magyar statisztika szerint is tény, hogy az év első felében nagyjából ötödével csökkent a beruházások mértéke. Ennek oka elsősorban az, hogy igen erősen lelassult az EU-s források lehívása, amiről nem az uniós intézmények tehetnek, és nem is az új költségvetési ciklus csikorgós beindulása indokolja a magyar gazdaság leblokkolását. Az igazi bűnös a magyar kormány, amely olyan érzéketlenül nyúlt bele az uniós pénzek kezelésébe, hogy lényegében harakirit követett el a kormányzati ciklus felénél.

Fotó: Szegedi Kattintós

Az idei év második negyedévében, azaz április és június között a beruházások volumene 20,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez csak egyetlen adat a sok közül, melyek egyértelműen jelzik, a magyar gazdaság igen erősen függ az uniós forrásoktól, a kizárólag állami forrásból finanszírozott beruházások pedig messze nem képesek emelkedő pályán tartani a nemzeti összterméket. Különösen az építőiparban volt igen jelentős (37 százalékos) a visszaesés, ami azért riasztó adat, mert elvileg itt vannak még tartalékok a magyar gazdaságban.

No, de miért is akadoznak az uniós pénzek kifizetései, melyek megolajoznák a magyar gazdaság szekerének rozsdásodó tengelyét? Kevesen emlékeznek már arra a kormányzati döntésre, amikor az uniós támogatási adminisztrációt bonyolító Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget 2013-ban lényegében szétverték, a pályázatok bonyolításban rutint szerzett, a szaktudásukat a gyors és hatékony ügyintézés érdekében maximálisan kihasználó munkatársak tömegét vagy elbocsátották, vagy a jogutód Miniszterelnökségre irányították, ahol azóta is igyekeznek újraosztani a feladatokat.

Az NFÜ legfőbb bűne valószínűleg az volt, hogy még 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején jött létre, és az Orbán-kormány paranoiája szerint tele volt szakértőnek álcázott bolsevikokkal. Ezek a megbízhatatlan hivatalnokok intézték ugyanakkor az uniós pénzek szakszerű lehívását, a pályázatok kiírását és értékelését. Három évvel az NFÜ szétverése után azonban már a kormányhoz közel állók is jól látják, ennél ostobább lépést nehéz lett volna megtenni a legutóbbi országgyűlési választások előtt, ugyanis akkor még ömlött a pénz az előző uniós költségvetési ciklus kifutásának köszönhetően, ám ahhoz, hogy a források ismét gördülékenyen érkezzenek, egy jól működő apparátust kellett volna létrehozni a felszámolt NFÜ helyett.

Ez azonban nem történt meg, így már a pályázatok kiírása is sokat késett, ám most, hogy beérkeztek a különböző pénzügyi forrásokra az igények, nincsenek szakemberek, akik értékeljék ezeket. Ha a hírek igazak, az elmúlt hetekben a nemzetgazdasági minisztérium munkatársainak felajánlották, hogy munkaidőn túl értékeljenek pályázatokat plusz juttatásért, ám az amúgy is túlterhelt apparátusból csak mintegy 40 ember élt a lehetőséggel. Ez nem volt elegendő a minisztérium vezetésének, és néhány nappal később mindenki számára kötelezővé tették a pályázatok értékelését munkaidőn túli házi feladatként.

Fotó: alfahir.hu

Nem akarunk belemenni szakmai kritikákba, mindenki döntse el, mennyire objektív szempontrendszer szerint értékelnek a kizsigerelt minisztériumi dolgozók, ám azt mindenképpen szeretnénk hangsúlyozni, hogy vállalkozások jövője, emberi sorsok múlnak azon, kik részesülnek uniós támogatásokban. Nem mellékesen az ország versenyképessége múlik azon, vajon mikor rendezi a sorait a kormány ezen a területen. Egyszóval, elképzelhető, hogy a szakértelem bolsevista trükk (ahogy annak idején Csurka István fogalmazott), ám nem tud meglenni nélküle egy olyan kormány, amely egyik kezével ostorozza Brüsszelt, a másik kezével pedig bőkezű támogatásokért kuncsorog ugyanott. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne köpj bele abba a kézbe, amely a gyeplőt tartja, mert könnyen leesel a lóról.”  

A magyar miniszterelnök legalább annyira szeret kerítést, mint kisvasutat építeni. Mindkettő idejétmúlt vállalkozás, ám jelen helyzetben jó ötletnek tűnik határzárral és játékvasúttal nosztalgiát ébreszteni az emberekben. Orbán Viktor legutóbbi bejelentése nem ért váratlanul bennünket, ugyanis több jel mutatott már arra, hogy lényegében a Maginot-vonal magyar változatát készül megvalósítani, amely sokba kerül ugyan, előbb-utóbb le kell bontani, de legalább ronda és megkerülhető.

Fotó: 1939-1945.blog.hu

Még mindig nem vette a fáradtságot egyetlen újságíró sem, hogy végigmenjen a déli határ 175 kilométeres szakaszán, és a saját szemével győződjön meg arról, mennyi igaz abból a kormányzati propagandából, mely szerint kettős kerítés védi a szerb-magyar határszakaszt. Az biztos, hogy Mórahalom és Ásotthalom térségében létezik a pengés- és kétméteres drótkerítés kombinációja, ám Tiszaszigetnél már biztosan csak a GYODA névre keresztelt pengés szörnyeteg riogatja az arra járó vaddisznókat és szarvasokat.

Orbán terve egy új” védvonal” megépítésére tehát akár megalapozott is lehet, hiszen eléggé hányaveti módon készült el az első változat. Ennek a „kettős kerítésnek” az a legfőbb tanulsága, hogy önmagában a határzár nem ér semmit, az élő erő ugyanis nem váltható ki ezzel a rómaiaktól megörökölt módszerrel. A korszerű határőrizet elsősorban hőkamerákra és mozgásérzékelőkre épül, melyek fejlesztését most tesz lépéseket a kormány.

Van azonban ennél lényegesebb újítás is, például az, hogy a helyi áramszolgáltató megbízást kapott arra, hogy megteremtse a közvilágítás kiépítésének feltételeit. Ha ehhez hozzátesszük azt a tényt, hogy a szegedi rendőrkapitányságra közmunkásokat rendeltek be néhány hete, akik feladata elsősorban fűnyírás és tereprendezés lesz a határszakaszon, akkor lényegében egy kivilágított sétánnyá is alakíthatják a kerítés magyar oldalát. Még az sem elképzelhetetlen, hogy lebetonozzák a kerítés melletti utat, így lényegében közúton folytatódhat a migránsok üldözése a határszakaszon.

Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy milyen magas kerítést tervez a déli határszakaszra Orbán Viktor (ne legyen kétségünk, ezt is ő fogja meghatározni), illetve milyen anyagból készül majd az új akadály. Egyébként az első kerítés nagy tanulsága az is, hogy ebben a műfajban nem a méret a lényeg, hanem a hozzáállás. Ha ugyanis nem lenne köztudott, hogy a magyar hatóságok lényegében érdemi vizsgálat nélkül visszaküldik a menedékkérők döntő hányadát a szerb oldalra, és azokat is napokig aszalják a napon és áztatják az esőn a tranzitzóna előtt, akik ennek ellenére bepróbálkoznak, akkor nem kamionok aljára kapaszkodva vagy a kerítést átvágva próbálkoznának a menekültek ezrei.

Orbán olyan megveszekedett pávatáncos, hogy ebben az esetben sem hagyja ki a lehetőséget egy kis kettős beszédre. Egyrészt felmutatja a nemzetközi emberi jogi szerveknek a napi 15 menedékkérő beengedését a tranzitzónába, ugyanakkor el is veszi a kedvüket attól, hogy legálisan próbálkozzanak, így ad értelmet a saját kerítésének, hiszen más út nem igazán létezik a menekültek számára, mint az illegális belépés az ország területére. Akiket pedig összefogdosnak a határ mentén, vagy visszatoloncolják Szerbiába, vagy egy menekültszállásra szállítják, ahonnan embercsempészek viszik tovább a menekülteket nyugatra.

Orbán ugyan kesergett egy sort azon, hogy az uniós előírások miatt nem teheti zárttá ezeket a táborokat (hiszen itt nem bűnözők, hanem menedékkérők laknak), ám ez a rendelkezés is az ő érdekeit szolgálja, hiszen Magyarországon a sok menedékkérő ellenére alig marad menekült. Orbán ugyanakkor jól tudja, hogy a jól bevált balkáni útvonalat nem fogják lecserélni sem a menekültek sem az embercsempészek, így építhet akármilyen szuperkerítést, az úgynevezett „migrációs nyomás” (milyen pazar kifejezés, biztos Bakondi György agyából pattant ki!) nem fog szűnni egy darabig a magyar-szerb határon. Úgy tesz, mint aki megvédelmezi az országot az idegenektől, ugyanakkor ő maga idéz elő feszültséget azzal, hogy hátráltatja a jogi eljárásokat és lényegében katonai, biztonságpolitikai ügyet fabrikál egy olyan kérdésből, amely nem elsősorban bennünket érint.

Fotó: MTI

Azt sem tudjuk persze, hogy ez az új kerítés mennyibe fáj majd nekünk, hiszen a költségek nem nyilvánosak. Amíg az emberek azt látják, hogy katonák és rendőrök cirkálnak a határon, újabb és újabb „védvonalak” épülnek, fenn lehet tartani a fenyegetettség érzését, és már az sem zavarja majd a magyarokat, hogy október 2-án nem a kerítésről szavazunk, hanem egy kvótáról, amely tulajdonképpen nem is kötelező jellegű. A kerítésépítést az is sugallja, hogy a magyar kormánynak tulajdonképpen nincs is más mondandója a saját választói felé, minthogy folyamatos veszélyben vagyunk, és ehhez képest az sem probléma, ha hónapokig kell várnunk egy műtétre, Matolcsy György zsebre vágja a jegybank tartalékának jelentős részét, vagy a fiataljaink elhagyják az országot a kilátástalan anyagi helyzetük miatt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: ”A jó törzsfőnök azzal tudja felrázni népét az aszályos évszak után, hogy azt mondja: De legalább nem volt háború már három éve.”

Itt a vég, Ertsey Katalin is elesett. A volt LMP-s politikus a sokadik a sorban, aki nem tudott ellenállni a kormánypárt hívó szavának. Míg az egykori fideszes potentátok közül többen harcos ellenzékivé válnak, addig saját pártjukban háttérbe szorított ellenzékiek csapnak fel diplomatának, államtitkárnak, tanácsadónak a korábban sokat bírált Orbán-kormány környékén. Az ember csak néz, mint Lázár Jani a moziban, és nem érti, mi történik itt, pedig elég egyszerű. A Szegedi Kattintós most igyekszik rávilágítani a sötét tényekre.

Fotó: atv:hu

1. Orbán Viktor rájött, hogy belülről nem tudja konszolidálni a pártját, ezért hív megvesztegethetőnek tartott politikusokat a szolgálatába. Ha külföldön azt látják, hogy egykori MSZP-s, LMP-s, DK-s, esetleg liberális vagy munkáspárti politikusok állnak a kormány szolgálatába, akkor kevésbé lehet bírálni az autoriter vezetési stílust, kevésbé lehet elfogultsággal vádolni a kormány fennhatósága alá eső intézményeket, és még azt is el lehet hitetni a naiv külföldiekkel, hogy a szakértelem többet számít a miniszterelnöknél, mint a politikai elkötelezettség.Mellesleg a Fidesz tényleg kínos kínos káderhiánnyal küzd. 

2. Azt kell mondanunk, hogy az Orbán-kormány egyik legzseniálisabb húzása az egykori ellenzéki politikusok beszervezése. Zavart kelt az ellenzéki táboron belül, ugyanakkor fenyegetést jelent olyan kormánybérenceknek, akik a tehetségtelenségüket a lojalitással kompenzálják. Ez utóbbiak vagy kikopnak a pártból, vagy még a korábbinál is intenzívebben kezdenek pitizni a közvetlen főnökeiknél egy kis jutalomfalatért. A Fidesz most azzal, hogy lekenyerezi az egykori ellenzékieket azt demonstrálja, hogy a párt hosszú uralkodásra készül, és aki még ebben az életben szeretne magas állami beosztásba kerülni, jó, ha most vált színt, mert később talán erre már nem lesz alkalma.

3. A Fidesz vezetősége eddig jobbára zárt férfi klubként működött, ám most feltűnően sok hölgyet teleportált a soraiba különböző ellenzéki formációkból (Ertsey mellett Dobolyi Alexandra, Osztolykán Ágnes és Szili Katalin), így két legyet ütött egy csapásra: egyszerre mutatta meg, milyen nyitott a nők és a szakértelem felé. Persze, mindez csak púder az Orbán-rendszer durva arcvonásain, az igazán fontos posztokat továbbra is a szűknadrágos, feltörekvő, olykor pedig kifejezetlen gátlástalan pasasok töltik be.

4. A Nemzeti Együttműködés Rendszere nevével ellentétesen semmiféle együttműködésre sem képes sem civilekkel, sem ellenzékiekkel, sem olyan egyházakkal, érdekvédelmi szervezetekkel, melyek ellentmondanak neki a lényeges kérdésekben. Nos, most a NER igyekszik úgy mutatkozni, mint amely nyit a más véleményen lévők felé. Ehhez a porhintéshez adja a nevét a fent felsorolt hölgyeken kívül Kóka János, Eörsi Mátyás, Mile Lajos és Szent-Iványi István. Ők nagyban segítik az ellenzék morális szétesését, ugyanakkor erősítik a meggyőződést az emberekben, hogy minden politikus csak a saját hasznát lesi. Ez azért gyengíti nagyban a baloldal szavahihetőségét, mert jobbikos politikust még nem igazolt magának az Orbán-kormány. 

Fotó: coub.com

5. Az Orbán-kormány eddig jobbára fenyegetéssel, zsarolással érte el céljait, most megmutatta, hogy jóval színesebb az eszköztára, mint ahogy ezt eddig hittük, hiszen a megvesztegetés is jól működik az esetében. A most behálózott politikusokkal azt demonstrálja Orbán Viktor, hogy nincs erkölcsi tartás a politikai elit képviselőiben, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti. Talán ez utóbbi állításával nem is érdemes vitatkozni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az ellenségedtől kérsz kölcsön, akkor legalább ne köpd szembe a barátaidat, akik ugyanolyan szegények, mint te, ezért nem adtak pénzt neked.”  

Napjaink közéletéről sokat elárul az a tény, hogy a népszerűségi listákat évek óta uraló kormánypárt potentátjai sem igazán elégedettek a pártjukban és kormányukban uralkodó állapotokkal. Kövér László parlamenti elnök például olyan depresszív nyilatkozatokkal sokkolja magát és a közvéleményt, ami rányomja a bélyegét az amúgy sem mókás hangulatú plenáris ülésekre. De említhetnénk az egykori kultúrvezér Szőcs Géza dohogását is, aki a kormánypártot minden szakmai fenntartás nélkül szolgáló közmédiáról is lesújtó véleményt fogalmazott meg. Azért egy percig se gondoljuk, hogy értünk és hazánkért aggódnak ezek a fontos emberek, sokkal inkább pártjukért és kormányukért, amely annyi szemetet söpört már a szőnyeg alá, hogy lépten-nyomon orra bukunk benne. Azért nem árt vigyázni a bírálatokkal, mert az építő jellegű kritikát könnyen lázadásnak titulálhatják a párt legfőbb urai, és így nem maradhatnak megtorlatlanul.

         Fotó: index.hu

1. Ha fideszes vagy, egy percig se bíráld magát a rendszert, csak annak bizonyos elemeit. Ha véletlenül arra célzol, hogy a jogállam van veszélyben Magyarországon, azonnal árulónak, liberálisnak és komcsinak bélyegeznek, ami egyenlő a politikai karriered végével. Bírálatodban kerüld a személyi felelősség kérdését, mert véletlenül olyan kormányzati potentát tyúkszemére taposol, aki védettséget élvez, és akkor finoman szólva is megszívtad. Intézményeket lehet bírálni, de lehetőleg csak nagyon általánosan. Ha például Szőcs Gézához hasonlóan a közmédia leépülésén keseregsz, véletlenül se nevezz meg műsorokat, felelős szerkesztőket, arculati elemeket, hanem csak általánosan értékeld, hogy egy rakás trágya az egész. Ezt még talán elnézik neked, és az érintettek közül senki sem veszi magára a bírálatot, hiszen mindenki azt gondolja majd, a rakás trágyáért nem ő a felelős.

2. Ne gondold, hogy meg tudod nyugtatni a lelkiismeretedet azzal, ha odapiszkálsz a rendszernek. Te is épp olyan bűnös maradsz, mint azok, akik csak mennek, és kiszolgálják a rendszert némán, és nem morognak az orruk alatt sem. Jól kitapintható a magyar sajtóban, hogy ellenzéki újságíróknak már nem kell rohangálniuk a témák után, hanem kormánypárti képviselők, kormányzati tisztségviselők szivárogtatják ki a kompromittáló információkat. Ez annak a jele, hogy még mindig vannak a kormánypárt környékén a lelkiismeretükkel küzdő figurák, aminek mi örülünk, Orbán Viktor viszont nem. Azonban attól még, hogy valaki kiborul a rendszer kíméletlenségét, igazságtalanságát és ellentmondásosságát látva, még nem feledhető a tény, hogy része volt ennek kiépítésében és fenntartásában. A rövidlátóság és a tudatlanság senkit sem ment fel a felelősség alól!

3. Ne hidd, hogy bármi is megváltozik attól, hogy kiborítod a kis bilidet. Nagyon sok bili van, tele kellemetlen szagú ürülékkel, amelyeket senki sem fog kiborítani, így a te kis bilid csak néhány napig érdekli a közvéleményt. Az Orbán-rendszer úgy van kitalálva, hogy a bűn tartja össze a benne lévő embereket, így az a szomorú igazság, hogy a morgolódó figurák akárhányan lesznek is, mindig kisebbségben maradnak. A masszív többség sem gondolja azt, hogy minden marhára rendben lenne a Fidesz háza táján, ám mindig adódik a magyarázat: ez még mindig jobb, mintha visszajönnének a kommunisták.

4. Ha bírálsz, mindig dicsérd is a rendszert, ahogy azt Kövér László vagy Szőcs Géza is tette. Lehet fikázni a szűknadrágos fiatal ficsúrokat, akik épp olyan rezzenéstelen arccal tudnak hazudni, mint lenyúlni, ám mindig tedd hozzá azt, hogy milyen fontos a menekültek elleni harc, mely témában aztán tényleg teljes az összeborulás a párton belül. Szóval, add meg a közös nevezőt, és migránsozzál egy jót a nyilatkozatod elején, aztán meg adj egy jó nagy pofont a kakinak.

Fotó: hungarydoday.hu

5. És utoljára maradt a legfontosabb tanács: Mindig tudd, hogy kiket nem szabad bírálni semmilyen körülmények között! Egy embert soha ne csesztess (gecinek végképp ne nevezd!), mert abból semmiképpen nem tudsz jól kijönni. Ő nem más, mint a miniszterelnök. A többi érinthetetlen mind szorosan hozzá kötődő figurák: Andy Vajna, Habony Árpád és Matolcsy György. Őket csak nagyon ritkán szabad bírálni személyükben, ám az általuk képviselt intézményeket, projekteket, ideológiákat, olykor meg lehet piszkálni. Így például el lehet ítélni olykor a jegybanki alapítványok kétes ügyleteit, ám Matolcsy György személye érinthetetlen, így a neve említése nélkül érdemes csak szóvá tenni, amikor a közpénzek elveszítik közpénz jellegüket. Mert ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha lelövöd a törzsfőnök kedvenc bölényét, legalább nem mondd azt, hogy finom bölénypörköltet csináltál belőle."

A Fidesz most úgy igyekszik lerázni magáról a kínossá vált Mengyi Rolandot, mint kutya az esővizet. Minden jel arra mutat, hogy a korrupciógyanús ügybe keveredett BAZ megyei képviselőt igyekeznek minél gördülékenyebben semlegesíteni, hiszen nem jönne jól a kormánypártnak a kvótanépszavazás kampányában egy olyan politikus, aki belülről és kívülről sem védhető. Orbán Viktor jó szokásához híven próbál erényt kovácsolni a szükségből, így a mohóvá vált vidéki nagyúr példáján azt demonstrálja, hogy mindenkit megvéd az övéi közül, de csak egy bizonyos határig tolerálja a szabad rablást.

Fotó:theedgesusu.co.uk

Mint korábban megírtuk, Mengyi Roland a semmiből érkezett a politika világába, és úgy tűnik, rövid, ám annál intenzívebb tündöklés után a semmibe is távozik. A kormánypárt vezetősége minden valószínűség szerint megelégelte a képviselő mohóságát, így kiadták a Voldemort nagyúrként elhíresült politikusra a kilövési engedélyt. Ha már a kormányhoz finoman szólva is lojális ügyészség is a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Orbán Viktor vért akar látni, de csak annyit, amennyi még nem bukik át a küszöbön.

Orbán Viktor ugyanis tanult az 1998-2002 közötti korszakban elkövetett hibákból, így nem karja megismételni magas rangú kormányzati tisztségviselők, parlamenti képviselők demonstratív törvény elé citálását, amit akkor elsősorban a koalíciós partner kisgazdák embereivel játszott el. Az eredmény közismert, hiszen minden várakozás ellenére a Fideszt megbüntették a választók azért, mert a belső leszámolásokat a nyilvánosság előtt hajtották végre. De ne menjünk ilyen messzire, hiszen a szocialisták 2010-es történelmi veresége is annak volt köszönhető többek között, hogy a párt meghatározó politikusai ellen indultak büntetőügyek kormányzásuk idején.

Mégsem csaphatunk elégedetten a levegőbe, mondván, most végre történik valami, hiszen Mengyi hiába hívatta magát Voldemort nagyúrnak, ő a politikai sakktáblán csak egy könnyen beáldozható gyalogos.

Az emberek tudják, hogy a korrupció vastag gyökerei átjárják a közéletet, de ennek igazi tanújelét abban látják, ha vezetőszáron visznek el kormánypárti vagy ellenzéki politikust. Hiába egyértelmű, hogy a Polt Péter vezette ügyészség csak olyan ügyekben tüsténkedik, melyekben az ellenzéknek árthat, az ösztöneink mégis azt súgják, hogy a bűnösség csak akkor kezd egyértelművé válni, ha a nyomozó hatóság indokoltnak véli a vádemelést. Mengyi esetében erre most van esély, ami arra enged következtetni, hogy a kormánypárton belül már elkerülhetetlen a rendcsinálás.

Mégsem csaphatunk elégedetten a levegőbe, mondván, most végre történik valami, hiszen Mengyi hiába hívatta magát Voldemort nagyúrnak, ő a politikai sakktáblán csak egy könnyen beáldozható gyalogos. Minden valószínűség szerint egy „vidéki suttyó” beáldozásával próbálják menteni az igazán súlyos ügyeket, és a párt nagy vadjait. Ha ugyanis Mengyi önként távozik a pártból és a parlamentből, ügyét pedig a lehető legrövidebb időn belül nagy feltűnés nélkül lerendezik, akkor kevesebben foglalkoznak majd Rogán Antal belvárosi ingatlanbizniszeivel, Matolcsy György közpénzt szóró jegybanki alapítványaival, Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú meggazdagodásával, és persze a többi, vidéken saját birodalmat építgető fideszes képviselőknek is intő jel lesz Voldemort nagyúr bukása.     

           Fotó: coaching.reblog.hu       

A jelek szerint a kormánypárt vezetői igyekeznek alkut kötni Mengyivel, ám a hírek szerint ő egyelőre nem hajlandó önként távozni, amivel nem tesz jót sem önmagának, sem pártjának. A vidéki képviselő talán még nem fogta fel, hogy ha a Fideszben valaki kegyvesztetté válik, az ahhoz hasonlatos, mint amikor egy utast a száguldó autóból dobnak ki. Ha azonban meggondolja magát, a képzeletbeli kocsi legalább lassítani fog, és megúszhatja egy kis zúzódással az esetet. Számunkra persze ez csak szemfényvesztés lesz, de már nem is hinnénk sem a szemünknek, sem a fülünknek, ha egy magas rangú kormányzati politikus őszintén vallana a kormánypárt belső ügyeiről. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha véletlenül megkedveltél egy sápadtarcút, skalpolás helyett felajánlhatod neki a gyors és kíméletes kibelezést is, mert a barátság az mégiscsak barátság.”

A magyar olimpikonok összesen 15 érmet szereztek Rióban. Első ránézésre jó átlagos a szereplésünk, hiszen a realitásnak megfelelően a londonihoz hasonló éremkollekcióval térhet haza a népes sportolódelegáció, ám az arányok alapvetően megváltoztak. Nem csak az a feltűnő, hogy az aranyérmeket összesen három sportágban nyerték versenyzőink, hanem, hogy az urak milyen gyengén szerepeltek a hölgyekhez képest.

Fotó: nemzetisport.hu

Nem túlzást azt állítani, hogy a magyar olimpiai csapat riói szereplését két hölgy mentette meg, ugyanis Hosszú Katinka és Kozák Danuta nélkül jó esetben is 4-5 aranyéremnél járnánk, (Kozák az egyéni mellett párosban és négyesben is nyert, így nehéz megsaccolni, nélküle milyen eredményt értek volna el a kajakos egységek) ami minden idők legrosszabb, montreali szerepléséhez közelítene. Persze, a mi lett volna, ha kérdéseknek a sportban sincs értelme, ők ott voltak, és ha csak az egyéni számokat nézzük, az aranyak felét a két sztársportoló hozta.

Londonban - csúnya idegen szóval jellemezve a helyzetet - jóval diverzifikáltabb volt az aranyérmek eloszlása, hiszen a most is jól teljesítő kajak-kenu, vívás és úszás mellett atlétikában és tornában is a csúcsra jutottak sportolóink. Ha tovább elemezzük a négy évvel korábbi eredményeket, akkor a férfi kajak kettes révén az erősebb nem is hozott haza a vízpartról a legfényesebb éremből, úszásban pedig egy férfi és egy női (Gyurta, Risztov) versenyzőnk büszkélkedhetett elsőséggel.

Négy éve Kozák Danután kívül senki sem duplázott, most pedig rajta kívül Hosszú Katinka is triplázott, ami hatalmas teljesítmény, ám az a tény, hogy nélkülük meg sem közelítettük volna a londoni szereplést, több mint elgondolkodtató. Egyébként, ha lebontjuk az érmeket személyekre, akkor a címben jelzett 7-1-s arány helyett 12-1-et kellett volna írnunk, hiszen összesen 12 aranyérmet akasztottak a magyar hölgyek nyakába, a férfiaknál ezt csak Szilágyi Áron mondhatja el magáról.

Londonban (ha a páros kajakosokat külön számoljuk) hat férfi sportolónk állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Rióban egyedül a címét megvédő Szilágyi Áron. Ha az ezüst- és bronzérmek tekintetében kiegyenlítettebb lenne a helyzet, azt mondhatnánk, hogy nem volt szerencséjük az uraknak, ám a dobogó második és harmadik fokán is inkább a hölgyek képviselték a magyar színeket, ami Londonban kiegyenlítettebb arány volt ebben az összevetésben is. Feltűnően visszaestek ugyanakkor a cselgáncsozók és a birkózók, öttusában még az élmezőnyt sem tudták versenyzőink megközelíteni, csapatsportokban pedig már a brit fővárosban sem termett érem a magyar sportolóknak. A fociról, és a beleölt milliárdok értelmetlenségéről már korábban értekeztünk, de azért annyit jegyezzünk meg, hogy egy közepesen fizetett magyar futballista is jobban keres a versenyekre kijutott magyar olimpikonok többségénél. 

A legfeltűnőbb aránytalanság mégis a nemek közötti összehasonlításban mutatkozik, ami a magyar férfitársadalombonban uralkodó macsó szemléletet figyelembe véve nagy pofon az erősebb nem számára. Nem mintha a sportoló uraknak kéne reprezentálniuk a magyar férfimentalitást, ám a hivatalos politika szintjére emelt hímsovinizmus számára intő jel, hogy a fakanál mellé száműzni kívánt magyar hölgyek ilyen erős mezőnyben is megállták a helyüket az olimpián. Nem csupán keménységben, kitartásban, de marketingben is felveszik a versenyt az urakkal a magyar hölgyek, amit jól példáz, hogy Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt nem volt szívbajos, és keményen beolvasott az úszószövetség mindenható urának és szövetségi kapitányának is. Kiss László azóta egy nemi erőszakkal kapcsolatos eset miatt távozott posztjáról, Gyárfás Tamás pedig finoman szólva is kikerült a reflektorfényből, míg a csodaúszó Hosszú háromszoros olimpiai bajnok lett.

A riói olimpiának bizonyára lesznek ennél fontosabb tanulságai is, ám ne menjünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a sikeres női sportolók mindig görbe tükröt tartottak azon férfiak elé, akik félfeudális társadalomszemléletükkel igyekeznek megkérdőjelezni a hölgyek emancipációs törekvéseit. Az olimpiák története egyben a női egyenjogúsági törekvések reprezentációja is, hiszen az első, athéni játékokat kivéve mindegyiken szerepelhettek hölgyek is, és ma már alig található olyan sport a programban, amelyet kizárólag a férfiak számára rendeznek meg, ám már több olyan is van (például szinkronúszás, ritmikus sportgimnasztika), melyeken csak hölgyek vesznek részt.   

Fotó:24.hu

A magyar kormánypárt meghatározó politikusai, támogatói többször tettek becsmérlő, sértő megjegyzéseket olyan nőkre, akik viselkedésükkel, véleményükkel ellentmondtak annak a férfiközpontú világnak, melyben a Fidesz vezérkara jól érzi magát. A kormánypárt számára a nők díszítőelemek a politika színpadán, hiszen maga a miniszterelnök nyilatkozta azt, hogy a hölgyekre nem mer bízni fontosabb posztokat, mert nem bírják azokat a lelki megpróbáltatásokat, melyek a közélet színpadán várnak rájuk. Nos, most Kozák Danuta és Hosszú Katinka megmutatták, kik a leányok a gáton, úgyhogy nem a kézcsók és a virágcsokor a legelemibb férfi gesztus, ha ilyen hölgyekkel találkozunk, hanem a tiszteletteljes kalapemelés. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ Az már régen rossz, ha a feleséged csak akkor jut eszedbe, amikor megéhezel, és az asszony borjúsültjének gondolatától fut össze a nyál a szádban.”

Úgy tűnik, a KDNP vezérkara nem tud belenyugodni abba, hogy egyetlen önálló kezdeményezésük csúfos kudarccal végződött idén áprilisban. A vasárnapi boltzár amilyen értelmetlen, olyan népszerűtlen volt, ám a kereszténydemokraták most úgy érzik, a menekültkvótás népszavazási hullám hátán visszaevickélhetnek a politika nyílt vizeire. Az alig mérhető támogatottságú párt lényegében presztizsokokból próbálja most ismét bezáratni a nagyobb üzleteket vasárnaponként. 

Fotó: 24.hu

A vasárnapi boltzár sorsát azok az ügyetlen kopaszok pecsételték meg, akik az MSZP boltstop ellen indítandó népszavazási kezdeményezését blokkolták fizikailag a Nemzeti Választási Irodánál. Akkor az álkezdeményező Erdősiné testőreiként nem engedték elsőként blokkolni a szocialista Nyakó Istvánt, így látványos gyomrost vittek be az amúgy is gyenge lábakon álló magyar jogállamnak. Volt ebből mindenkinek baja, hiszen Nyakó halálra rémült a meglehetősen fenyegető külsejű kopaszoktól, Erdősiné lényegében azt sem tudta, hol van, férje majdnem kénytelen volt lemondani a polgármesterségről, a kopaszokat vélhetően megbízó Kubatov Gábor fideszes pártigazgató pedig hetekig bujkált a sajtó elől.

Az igazán nagy vesztesek mégis a hoppon maradt kereszténydemokraták lettek, hiszen hosszas belső lobbizás után (Orbán Viktor és Varga Mihály ellenállását leküzdve) sikerült kiharcolniuk a nagyobb boltok zárlatát a hét utolsó napján, ám a rendelkezés egy év után sem nyerte el a vásárlóközönség szimpátiáját. Most kiderült, hogy a füstbe ment tervet még mindig nem akarja elengedni Semjén Zsolt és csipetcsapata. Harrach Péter például harcos szakszervezetis aktivista szerepébe bújva azon mesterkedik, hogy elérje: vasárnap csak nyolc órát lehessen dolgozni, ami persze nem rossz gondolat, de a gyakorlatban kivitelezhetetlen több szakma esetében is.

Már nem tűnik olyan abszurdnak az MSZP feltételezése, mellyel közvetlenül a boltzár feloldása után riogattak bennünket, tudniillik a kormány valószínűleg csak taktikázott áprilisban, és esze ágában sincs végleg lemondani a vasárnapi boltstopról.

Ha cinikusak akarnánk lenni, meg is kockáztathatnánk a kijelentést, mely szerint a KDNP olyan népszerűtlen, hogy nincs mit veszíteniük, így minden gond nélkül beállhatnak a lakosság többsége által ellenzett intézkedések mögé is. No, de ne ereszkedjünk olyan mélységekbe, melyekbe általában a kormánypárt politikusai szoktak süllyedni, így maradjunk annyiban, a kereszténydemokraták egyszerűen képtelenek elviselni, hogy a hat éves kormányzás alatt kiköhögött egyetlen önálló kezdeményezésük is elbukott a Fidesz pártigazgatójának és a hozzá köthető kopaszok szerencsétlenkedése miatt. Az, hogy a közvélemény-kutatások tanulsága szerint egy év nem volt elegendő ahhoz, hogy a vásárlók elfogadják a vasárnapi zár tényét, már kevésbé érdekli őket.

Az már az összeesküvés-elméletek világába sorolható fejlemény, hogy talán nem véletlen az időzítés, hiszen a napokban kiderült, a rendőrség nem indít eljárást a finoman szólva is negatív szerepet játszó kopaszok ellen, akik lényegében fizikailag akadályozták meg, hogy a szocialisták éljenek törvény adta jogukkal, vagyis beadják népszavazási kezdeményezésüket a Nemzeti Választási Irodához. A rendőrök szerint nem bűncselekmény az, ha valakik elállják egy politikus útját, és lényegében testőrként kísérnek egy általuk korábban soha nem látott idős hölgyet (Erdősiné aranyvirág) a regisztrációhoz. Kicsi országunk egyik legabszurdabb politikai botránya akkor megpecsételte a vasárnapi boltzár sorsát, ám miután a kopaszok fellélegezhetnek, a KDNP-sek is új erőre kaptak, és visszakövetelik maguknak a vasárnapi boltzár jogát.

No, de miről is árulkodik ez a fejlemény? Egyrészt arról, hogy a menekültellenes kampányba beleálló kormány tagjai ismét erősnek érzik magukat, és már kevésbé érdekli őket a népszerűtlen intézkedések hatása, mint tavasszal, másrészt, hogy a KDNP-nek, mint a Fidesz szatelitpártjának semmilyen önálló gondolata nincs, így vezetői továbbra is ragaszkodnak a régi rögeszméikhez. Harmadrészt, most már nem tűnik olyan abszurdnak az MSZP feltételezése, mellyel közvetlenül a boltzár feloldása után riogattak bennünket, tudniillik a kormány valószínűleg csak taktikázott áprilisban, és esze ágában sincs végleg lemondani a vasárnapi boltstopról. Ők akkor nem is függesztették fel az aláírásgyűjtést, de mivel az intézkedéssel a közvetlen ok elhárult, ezt a népszavazási kezdeményezést furmányos eszközökkel semlegesítette a kabinet.

Fotó: nyugat.hu

Persze, a vasárnapi boltzár körüli perpatvar csak vihar egy pohár vízben a kvótanépszavazáshoz képest, ám az sokat elárul a kormány valós szándékairól, hogy a belső felmérésekben újra rákérdeznek a vasárnapi boltzár ügyére, tehát amennyiben nem találkoznak elemi ellenállással a boltzár ügyében, ismét bepróbálkoznak. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a legutóbbi felmérésben többek között szerepelt Bajnai Gordonnak a magyar politikai életbe való visszatérésének lehetőségét feszegető kérdés is, így bizonyára valami készülődik az ellenzéki oldalon is, aminek nem túlzottan örül a kormány. Donald Trumpra azonban már nem kérdeztek rá a kormányhoz közeli közvélemény-kutatási cég munkatársai, így valószínűleg most egy darabig nem fogja őt dicsérni Orbán Viktor. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy egy elmegyógyintézetből szökött apaccsal ugyanazon a véleményen vagy a sziúkról, még nem kell örök barátságot kötnöd vele.”   

Eddig úgy tűnt a kormánypárt nem tud mit kezdeni a rendszerváltás után született generációval, mert egyszerűen túlöregedték a fiatal (?) demokraták (?) azokat, akik nevében előszeretettel szónokolnak. A legnagyobb arculcsapás a netadó elkapkodott bejelentése, és az azt követő tiltakozáshullám volt. Most úgy tűnik, a szükségből erényt kíván kovácsolni a 2018-as kampányra készülődő Orbán-kabinet, hiszen ezúttal rezsicsökkentést ígér a netet használóknak, vagyis elsősorban a fiataloknak. A kormányt az sem zavarja különösebben, hogy az EU illetékesei egyelőre a homlokukat ráncolják a hír hallatán.

Fotó: nol.hu

Legutoljára Fónagy János államtitkárról és Németh Szilárd rezsibiztosról derült ki, hogy lényegében digitális analfabéták, ennek ellenére megszületett a nagy áttörés: A kormány bejelentette ugyanis, hogy 2017-ben 27 százalékról 18 százalékra csökkenti "az internet áfáját", vagyis az internetes szolgáltatást terhelő forgalmi adót. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos számításai szerint a kilenc százalékos csökkenés "megközelítőleg tíz százalékos" árcsökkentést kell, hogy jelentsen a fogyasztóknak.   

Amikor a terv megfogant a kormányzati illetékesek fejében, még nem sejtették, hogy a Pokémon Go nevű őrülettel megfertőzött okostelefonozók mennyire megdobják a szolgáltatók forgalmát, így a jelenlegi 27 százalékos áfa igen jó bevétel az államnak is. A fiatalok jelentős részét nem igazán érinti meg a politika, így amíg nem nyúlt hozzá 2014 őszén igen rossz érzékkel a kormány az internetszolgáltatás árképzéséhez, addig kis túlzással észre sem vették, hogy nem minden magyar huszonéves húzott még ki Londonba mosogatni. Mivel Orbán Viktor éppen Svájcban intézte ügyes-bajos dolgait a netadó elleni tömegtüntetés idején, a kormány megbénultan szemlélete, hogyan villog át a lánchídon az okostelefonok tömege.

Persze hazajött a nagyfőnök, gyorsan visszavonta a rendelkezést, majd eljátszatta Deutsch Tamással, hogy tulajdonképpen a kormány éppen terheket kívánt levenni a felhasználók és előfizetők válláról, majd megvárta az alkalmas pillanatot a megfelelő pálfordulásra. Most már a költségek csökkentése a cél, amivel nyilván azokat a fiatalokat akarják megnyerni maguknak, akik korábban a kormány ellen tüntettek.

Orbán Viktor jól tudja, hogy a Fidesz már nem igazán a fiatalok pártja, sokkal inkább a középkorúak és az idősek között népszerű a legrosszabb horthysta és kádárista hagyományokra építő olykor elitista, máskor populista politikája. A fiatalokat kevésbé tudja megszólítani menekültellenes és Brüsszelt gyalázó szólamokkal, ugyanakkor sokan közülük nyugaton élnek vagy éltek, jól beszélnek idegen nyelveket, így akár maguk is utána nézhetnek a német vagy az angol nyelvű sajtóban annak, miként értékelik odaát Orbán Viktor politikáját.

Persze vannak olyanok, akik nem a világ felé nyitottak, és az internetet csak facebookozásra, bulvárhírek böngészésére vagy játékok letöltésére használják. Az okostelefon annyira hétköznapi tartozék egy fiatal életében, hogy a legszegényebbek sem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak butatelefonnal „égessék magukat”, olyan pedig szinte elképzelhetetlen még az alacsony társadalmi státuszban lévők között is, hogy valakinek nincs mobilja, hiszen inkább nem esznek meleg ételt, csak ne kelljen lemondaniuk a most már inkább szórakozást, mint praktikus szolgáltatást nyújtó okos kütyükről. A kormány áfacsökkentési stratégiája tehát akár nagyot is szólhat, ám vannak olyan uniós szabályok melyek szerint egyelőre nem teheti a kormány, amit szeretne.

Az Európai Bizottság ugyanis egyszer már elutasította a magyar kormány kérését az áfacsökkentéssel kapcsolatban, ám tudjuk, egy kis kötelezettségszegési eljárás meg sem kottyan Orbán Viktor csapatának. A hatályos uniós áfairányelv keretei között a kormánynak nincs lehetősége az internetáfa csökkentésére, de Varga Mihály gazdasági miniszter abban bízik, hogy a bizottság rugalmasabb szabályokat szeretne később. Nos, ha az elutasítás tartós lesz, akkor is több mint valószínű, hogy a fiatal szavazók kedvéért a kormány bevállal egy újabb brüsszeli fekete pontot.  

        Fotó: hvg.hu  

Van persze mit jóvátennie az Orbán-kormánynak, hiszen 2010-ben még ingyenes felsőoktatást ígért, aztán fizetőssé tette a szakok többségét, munkát ígért a pályakezdőknek, de többségükből vagy közmunkás lett vagy kénytelenek voltak nyugaton munkát keresni, kiszámítható életpályát ígért a legtöbb szakmában, ám alig valósult meg valami ezek közül. Mintha a Fidesz csakis a saját utánpótlását jelentő fidelitaszos elittel törődött volna eddig, hiszen a párt elitcsapatában szocializálódott fiatalok koruk és tapasztalatlanságuk ellenére válogathatnak a jó fizető minisztériumi és kormányhivatali állások közül. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha jóban vagy a törzsfőnökkel, elvisz bölényvadászatra, és annak ellenére kapsz a zsákmányból, hogy csak lovagoltál az igazi vadászok után.”