A sportesemények olykor a legrosszabbat, olykor pedig a legjobbat hozzák ki a szurkolókból. A vívás és az úszás sikereit követően az olimpiai szereplésünk már a játékok félidejében megosztja az emberek véleményét arról, miként kell látnunk a magyar sport helyzetét, ám azt kevesen vitatják, hogy a focistadionokba ölt százmilliárdok nélkül is összejött volna a fényes éremkollekció Rióban. A kormány nyilván érzi, hogy, van némi ellentmondás a fociban betöltött másodhegedűs szerepünk és a sikeres sportok támogatása között, ezért most ezerrel nyomja a budapesti olimpia promócióját.

Fotó: NÉGYmadár

Orbán Viktor elhatározta, hogy lényegében mindenkitől és mindentől megóvja a magyar lakosságot, ám az igazi problémát mégis ő idézi elő. Mivel olyan helyekre épít a kormány focistadionokat, ahol vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy tartósan magas színvonalú mérkőzéseket játsszanak, és ennek következtében legalább félig megteljenek a lelátók, a gazdasági bukás borítékolható. Még a kecskeméti polgármester is inkább utakra fordítaná azt az összeget, melyet a kormány a város új stadionjára szán, pedig az alföldi megyeközpont nem tartozik a leszakadó régiók közé. „Egyeztettünk az MLSZ-szel, és olyan koncepciót állított fel a szövetség, amely ebből a forrásból nem megvalósítható, és ráadásul egy félbehagyott beruházás lenne, ami további terhet ró a város költségvetésére” – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia polgármester még májusban, pedig ő igazán közel áll a kormányhoz.  

Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság 80 százaléka osztja a kecskeméti polgármester aggodalmát. A válaszadók 59 százaléka sokkal kevesebbet, 21 százalékuk inkább kevesebbet költene a stadionokra. 9 százalékuk se többet, se kevesebbet nem fordítana sportlétesítmények építésére, 4 százalék inkább többet, 1 százalék még sokkal többet költene stadionokra. Úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök ez utóbbi 1 százalék kedvére akar tenni, amikor tovább nyomja a stadionépítési programot. Valószínű, hogy a miniszterelnök épp úgy egy gyerekkori álmába öli a milliárdokat, mint a felcsúti kisvasút esetében, ráadásul a szülőfaluja esetében is bebizonyosodott, hogy a beruházás finoman szólva sem rentábilis.

Nem véletlen, hogy a Fidesz sem a felcsúti kisvasútról, sem a stadionépítésekről, sem a tervezett budapesti olimpiáról nem akarja meghallgatni az emberek véleményét. Nemhogy népszavazást nem tartanak ezekről, de még egy kis nemzeti konzultációt sem érdemelnek meg a milliárdos kiadások. Persze egészen más tétel a kisvasút, a stadionépítés és az olimpia, ám egy dologban mindenképpen egy platformon van ez a három beruházás: egyik sem termel nyereséget, sőt…

Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző.

Ha egy kicsi, természeti erőforrásokban szűkölködő ország esetében ez utóbbi tényező nem lenne égetően fontos szempont, akkor akár demagógnak is tűnhetne a fanyalgás a sport ilyen feltűnő előtérbe állítása miatt, ám számunkra rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a szűkös anyagi forrásokat olyan nyereséggel kecsegtető beruházásokra fordítsuk, melyek megalapozzák a gazdasági felzárkózásunkat. A focistadionok és a remélt olimpiára beígért létesítmények nem ilyenek, sőt fenntartásuk, esetleges elbontásuk újabb költségeket igényelnek. Szemereyné Pataki Klaudia legalább jelezte, hogy a közutak rendbetétele, illetve bővítése komoly lökést ad a gazdaságnak, ugyanakkor minden közlekedő magyar polgár érdekeit szolgálják. A stadionba viszont csak azért nem megy ki senki, mert szép, hanem mert jó focit akar látni, ám a jelek szerint erre itthon még nagyon sokáig nincs esély.

Azért, hogy ezt a kérdést a riói olimpia fénytörésébe helyezve is megvizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy az igazán sikeres sportok és sportolók nem a bőven áradó állami milliárdoknak köszönhetően büszkélkedhetnek fényes érmekkel. Hosszú Katinka néhány hónappal az olimpia előtt rúgta össze a port a szakszövetséggel, illetve annak mindenható elnökével, Gyárfás Tamással, felkészülését a magyar válogatottól függetlenül végezte férjével. A vívók csöndben készültek, igaz sportáguk az úszáshoz hasonlóan a 16 kiemelten támogatott ágazathoz tartozik, ám messze nem részesülnek olyan mértékben a javakból, mint a focisták. Egyébként a kiemelt sportágak képviselői közül több nem is kvalifikált versenyzőt az olimpiára, vagy ha igen, azok nem hagytak mély nyomot maguk után Rióban. Ilyen például a röplabda, kerékpár, az asztalitenisz, ökölvívás, tenisz és torna.    

Fotó: index.hu 

Persze, mindennek idő kell, és nem illendő elverni a port a sportolókon a kormány túlzott elvárásai miatt. Minden résztvevőnek, helyezésnek és éremnek örülni kell, mert kemény, megfeszített munka van mögöttük, a világ sportja pedig egyre kiegyenlítettebb, így ma már a kvalifikáció is egy hatalmas sportsiker, bármilyen sportban éri is el egy versenyző. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon minden jelentősebb sportszövetséget és egyesületet maga alá gyűrt a politika, így a támogatásokról nem a szakemberek, hanem pártemberek döntenek. Stadion is ott épül, ahol kormányhoz közel álló lobbistája van a településnek, és nem feltétlenül olyan méretű és funkciójú létesítményt kap a régió, amilyenre szüksége lenne. Ez pedig nem csupán gazdasági, de közegészségügyi kérdés is. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha a törzsed ki tud állítani egy jó futót, még nem azt jelenti, hogy nincsenek pocakos, tunya dakoták, akik a folyóig sem tudnának elfutni.”

A sport mindig is az egyik legkedveltebb propagandaeszköz volt a hatalom birtokosai számára, ám a magyar kormány az olimpia közvetítések alatt szokása szerint túltolta a biciklit. Olyan intenzitással kampányol ugyanis a legnépszerűbb sportágak versenyei alatt a kvótanépszavazás ügyében, hogy az már kontraszelekciós ingereket vált ki azokból is, akik a durva agymosás nélkül is üzentek volna Brüsszelnek. Ha nem hiszik, mérjék le, hogy az olimpiai közvetítések főideje alatt átlag 12 percenként nyomják a propagandát az arcunkba!  

Fotó: Szegedi Kattintós

Önmagában az a kisiskolás stílus is felháborító, ahogy elmagyarázza egy tanár bácsis hang nekünk, miért kell utálnunk a menekülteket, migránsokat, illegális bevándorlókat, és minden alja népséget, melyek rajtunk keresztül igyekeznek eljutni nyugatra, az ígéret földjére. A megfilmesített plakátkampány csakis egyetlen célt szolgál: menj el október másodikán a népszavazásra, amelyet egy olyan betelepítési kvóta ellen írt ki a kormány, mely nem kötelező egyetlen uniós tagország számára sem. (Persze ezt az információt egyetlen hirdetésben sem leled fel.)  Az erre a kampányra fordított milliárdok mintha valamilyen titkos aranybányából kerültek volna elő, mert ahhoz, hogy az ATV-től (!) a TV2-őn keresztül a közmédiáig ilyen sűrűségben nyomják a kioktató szövegeket, hihetetlen összegeket kellett mozgósítani. Nos, üzenjük Budapestnek, hogy attól, hogy kiírják és elmondják, a propaganda a magyar kormány megbízásából készült, még nem nevezhető társadalmi célú hirdetésnek.

De mintha a reklámok nem lennének elég célravezetők, a közvetítéseket megszakítják az egyperces hírekkel, melyek szájbarágásban még a fent vázolt hirdetéseket is űberelik. A sztálinista propagandisták ipari tanulók voltak azokhoz képest, akik összeállítják ezeket a kis hírcsokrokat. Épül, szépül országunk, a munkanélküliségi rátát pedig szinte csak nagyítóval lehet észrevenni, a migránsok próbálkoznak, de a hős magyar rendőrök és honvédek áldozatos küzdelemben visszaszorítják a határ túloldalára a potenciális terroristák tömegeit, de a rothadó nyugaton, ahol nem voltak annyira előrelátók a politikusok, mint Orbán Viktor, robbantanak és késelnek a bevándorlók. Közben persze egy árva szó sem esik Mengyi (Voldemort) Roland kínos ügyéről, Rogán Antal kétes üzelmeiről, vagy a Fideszen belül dúló hatalmi harcról. Egyszóval, a szép olimpiai sikerek (olykor kudarcok) mellé tálalunk még nektek egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt, nehogy véletlenül belegondolj abba, miből telik a politikusoknak és barátaiknak luxusutazásokra és cégfelvásárlásokra, és hogy holnap miből veszel kenyeret.  

Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata.

Ha egymást váltva a műsorfolyamba becsempészik a kvótanépszavazás reklámjait és a rákosista időket idéző egyperces hírcsokrokat, akkor kijön a 12 perces átlag, melyek egymás után sorjázva nem túl szofisztikált eszközökkel mossák át az agyunkat. Az MTVA olyan mélységekbe süllyedt az olimpiai időszak alatt, hogy nem túlzás a kormány propagandaminisztériumának egyik kihelyezett főosztályaként emlegetni. Persze az irdatlan mennyiségű hirdetésért kifizetett pénz olyan támogatás a közmédiának, mely nem jelenik meg az éves költségvetési tervezetekben, vagyis az egyik oldalon megszorítást imitálnak, ami jó indok az újabb kirúgási hullám megindításához, ugyanakkor fizetett hirdetések formájában továbbra is dől a közpénz a szakmailag az észak-koreai tévé szintjére süllyedt intézményhez. A kirúgások lebegtetése persze arra is jó, hogy aki véletlenül vitatni merné a 12 percenkénti agymosás koncepcióját, úgy röpülhet a köztévéből, mint a győzelmi zászló.

Fotó:444.hu

A köztévé szakmai lealacsonyodása, a kormány politikai mantrájává degradálódott olimpiai közvetítések ugyanakkor más megvilágításba helyezik azokat a lehallgató készülékeket, melyeket az MTVA vezetőinek irodáiban találtak nemrégiben. Már a kézi vezérlés sem elég, minden szóról tudni akarnak a hatalom csúcsán lévők, nehogy egyszer olyan vezetőnek szavazzanak bizalmat, aki egy másodpercig is kételkedik a kormánypárt céljainak helyességében. Mert aki dolgozott valaha olyan televízióban, ahol a legfőbb érdem volt a nézők minél szélesebb körű és pártatlan tájékoztatása, az még mindig veszélyes lehet, mert nem tudja végleg elfelejteni, mit is jelent a köz szolgálata. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem azért kell lelőni a rossz hír hozóját, mert kellemetlen dolgot közölt, hanem, mert túlélte a vesztes csatát.”  

Ismét plakátcunami borította el a magyar települések utcáit és tereit, a televízióból és rádióból pedig harsognak a kormányzati propaganda fizetett hirdetései, akár kormánypárti, akár ellenzéki hangvételű csatornát választunk. A kormány tényleg mindent belead az úgynevezett betelepítési kvóta ellen meghirdetett népszavazás kampányába, így nem meglepő hogy az ordas hazugságoktól sem riad vissza. Lássunk néhány példát ezekre:

Fotó: index.hu

1. Az egyik legarcátlanabb szöveg, amely megjelenik az utcáinkon és tereinken, a következő: Tudta? Csak Líbiából egymillió bevándorló akar Európába jönni? Tudjuk, minden elutasító kampány az emberek félelmeire és tájékozatlanságára alapoz. Ha azt mondják az embereknek, hogy valami észak-afrikai országból berber törzsek szeretnének Almáskamarásra költözni Marika néni szomszédságába, és az istállóban tevét tartanak, kutyát sütnek vacsorára, és a gyerekeiket terroristának nevelik, tuti a siker. De tudja-e Marika néni, hogy hol van Líbia? Ha nem, akkor sem rohan a világatlaszért a könyvszekrényhez, mert térkép nélkül is érzi már a teveszagot, és nem szeretné, ha az unokája egy Allahhoz imádkozó kis arab lurkó mellett ülne az iskolában. Az aljas kampány alapvetése, hogy felpörgesse az bennünk szunnyadó félelmeket. Nem kérdezünk vissza, hogy egy líbiai miért jönne Magyarországra, hiszen legalább 10 határon kellene átverekednie magát, hogy egy olyan országba érjen, ahol biztosan nem kap menekültstátuszt, a fizetések alacsonyak, nem beszéli a nyelvet, és nincsenek rokonai itt. Ráadásul, ő Olaszországba vagy Franciaországba igyekszik, amihez „csak” át kell hajóznia a Földközi-tengeren. No, és honnan tudjuk, hogy 1 millióan készülnek ide? Ezerfős reprezentatív mintán felmérést készített a Századvég Líbiában? Nem lehetett egyszerű még telefonon sem.  Egyébként Líbia lakossága 7 és félmillió, úgyhogy a távozni szándékozó 1 millió fő enyhén szólva túlzónak tűnik. Egy olyan felmérést már jóval hitelesebbnek tartanánk, hogy Magyarország 10 milliós lakosságából mennyien készülnek Európába menni. Ennek a felmérésnek az eredményét nyilván nem plakátolná ki a kormány.

2. A másik durva csúsztatás a következő plakátszövegben testesül meg: Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni. Kezdjük azzal, hogy ha Magyarország kormánya akarna bárhová embereket telepíteni, akkor nem az lenne a szlogen, hogy Budapest Zanzibárba szeretne telepíteni háromszáz ukrán vendégmunkást. Brüsszel Belgium fővárosa, az EU és a NATO központja (mindkettőnek tagjai vagyunk), és ott soha nem döntöttek az Európai Unió illetékesei arról, hogy illegális bevándorlókat telepítenek Magyarországra. A turpisságra egyébként már a népszavazási kampány elején sokan rávilágítottak, amire az volt a válasz, hogy akkor meg azért kell elmenni népszavazni, hogy ne is történhessen meg ilyen. Szóval, azért kell megütni a gyereket, amikor jó, mert egyszer úgyis rossz lesz, és most előre megkapja a jól megérdemelt pofonját. Azt se hagyjuk ki az elemzésből, hogy illegális bevándorlókat természetesen senki se akar, de a kvótában szereplő menekültek nem illegálisan tartózkodnak Európában, hanem menekültstátuszt élvezve legálisan. Idézzük ebben a kérdésben Navracsics Tibort, az Orbán-kormány egykori miniszterét: "Nem felel meg a valóságnak a magyar kormány kommunikációja, amely szerint az EU az illegális bevándorlók ügyében akar kvótát." De a legdurvább csúsztatás mégis az, hogy egy városnyi embert akarnak ránk erőltetni. Elég sok magyar város lenne, ha nem egészen kétezer lakossal el lehetne érni a városi rangot, ugyanis körülbelül ennyi ember befogadásáról van szó. Talán csak Felcsútnak sikerülhet ez ma Magyarországon.       

Aki csak emlékeztetni próbál arra, hogy Magyarországnak nem csupán jogai, de kötelességei is vannak azzal, hogy az Európai Unió tagja, arra szintén a „Brüsszel láncos kutyája” jelzőt akasztják.  

3. Az is rendkívül irritáló ebben a kampányban, ahogy a kvótanépszavazást elutasító ellenzékieket, gondolkodó magyar polgárokat, civil aktivistákat a bevándorlás szorgalmazóiként állítja be a kormány propagandagépezete. Aki a magyar menekültügyi eljárást bírálja (amely lényegében a menekültkérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását jelenti), azt a hazaárulóknak kijáró megvetéssel emlegetik a közszolgálati televízióban és rádióban. Aki csak emlékeztetni próbál arra, hogy Magyarországnak nem csupán jogai, de kötelességei is vannak azzal, hogy az Európai Unió tagja, arra szintén a „Brüsszel láncos kutyája” jelzőt akasztják. Azért nem lehet érdemi vitát kialakítani az úgynevezett menekültkvótáról, mert egyrészt valótlan állításokra épül a kormány kampánya, másrészt mindenkit megbélyegeznek, aki érdemi kérdéseket tesz fel a népszavazás legitimitásával kapcsolatban. Mert miért is kéne népszavazást tartani egy olyan kérdésről, mely hemzseg a valótlan állításoktól? Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mielőtt válaszolnál egy apacs kérdésére, előbb vizsgáld meg, hogy nem egy apacsnak öltözött navahóval van-e dolgod.”    

Kevesen foglalkoztak eddig azzal a jelenséggel, hogy a vidéki Magyarországon a feudalizmus feltámasztásának réme fenyeget már évek óta. A kormánypárt fővárosi központja a vidéki választókörzetekben mandátumot szerző képviselőket lényegében helytartóként tartja nyilván, így nem meglepő, hogy néhányan már kissé túllőttek a célon. A Voldemort nagyúrként elhíresült BAZ megyei fideszes helytartó most elég kellemetlen helyzetbe hozta a főnökeit, ám nem ő az egyetlen, akitől tartaniuk kell a budapestieknek.

Fotó: prugy.hu

Mengyi Roland a semmiből lépett elő hat éve, ma pedig már nem csak a választókörzetében, de az egész országban ismerik a nevét. Az országgyűlési képviselő azonban nem parlamenti aktivitásával vívta ki a köz figyelmét, hanem egy olyan korrupciógyanús üggyel, melyet nehéz lesz elsikálnia a pártnak. Most legalábbis úgy tűnik, hogy az illetékes minisztérium, illetve a kormányzópárt potentátjai beáldozhatják a túl kapzsivá vált nagyurat, aki a Harry Potter című regényből ismert főgonosz, Voldemort nevén szólíttatta magát a magánbeszélgetéseiben.

Azért ne legyenek illúzióink, az EU-s pénzek lenyúlása ügyében folytatott nyomozás még számos fordulatot vehet még, Voldemort akár jófiúként is kikerülhet az ügyből, és azt se feledjük, hogy a képviselő kormányzati támogatással hallgat, mióta a botrány kirobbant. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a budapesti központban megunták azt a szabadrablást, ami a helytartók nevéhez köthető az utóbbi hat évben, és rá akartak ijeszteni a többi nagyhatalmú vidéki fideszes politikusra. Sokan emlegetik a Békés megyében szinte korlátlan hatalommal bíró Simonka Györgyöt, mint aki már túl sok kínos ügyet produkált, így akár Mengyi sorsára juthat, ha nem fogja vissza magát.

Tulajdonképpen Lázár Jánoson kívül igazán magasra senki sem jutott azok közül, akik komoly múlttal rendelkeznek a vidéki politizálásban.

Sokat elárul a Fideszen belül zajló belső harcokról, hogy ezeknek a vidéki uraknak budapesti pártfogókon keresztül vezet az útjuk a zsíros falatokhoz, ám amikor a minisztériumi barátok bajba kerülnek, akkor a vidékiek pozíciói is megrendülnek. Valószínűleg Lázár János háttérbe szorítása mögött is az áll, hogy már túl sok vidéki vazallusa volt, ami azt jelentette, hogy az ország legnagyobb részét ezeken a csatlósokon keresztül már a Miniszterelnökséget vezető miniszter uralta. Egy ilyen vidéki bázissal már hatékonyan lehet politizálni Budapesten is, hiszen a vazallus attól vazallus, hogy bármikor harcba hívhatja az ura.        

A fővárosi pártelitnek ezért akár jól is jöhet, ha a korrupciós vádakat a vidéki nagyurakra tolják át, hiszen, amíg Mengyi Rolnadon rágódik a sajtó, sokkal kevesebb szó esik majd Rogán Antal kínos ügyeiről, a Ligetben újabb fákat lehet kivágni, Matolcsy György újabb milliárdokat varázsolhat át nem közpénzjellegűvé, Mészáros Lőrinc pedig fű alatt újabb állami megrendelésekhez juthat. Ha Fidesz úgy tesz, mintha elszigetelt vidéki jelenségként tűnne fel a korrupció, akkor az igazán nagy halak vígan ficánkolhatnak luxusakváriumaikban a fővárosban.

Csak a magas rangú fideszesek ismerik pontosan a kormánypárt belső viszonyait, de az kívülről is jól látszik, hogy csak keveseket engednek közel az igazán zsíros falatokhoz. Vidékről a párt első vonalába kerülni épp oly nehéz, mint ott megragadni. Tulajdonképpen Lázár Jánoson kívül igazán magasra senki sem jutott azok közül, akik komoly múlttal rendelkeznek a vidéki politizálásban. Talán az egykori mezőkövesdi polgármestert, Tállai Andrást lehetne ide sorolni, ám ő inkább lojalitásával, mint kreativitásával és rátermettségével érdemelte ki a NAV vezetését.

Fotó: 24.hu

Talán a Voldemort-ügy annak is betudható, hogy a vidékiek kevésbé élvezik Orbán Viktor bizalmát és barátságát, könnyebben beáldozhatók, mint egy budapesti potentát. Ha azonban a vidékiek fellázadnak, a Fidesz budapesti bástyái is megremeghetnek, hiszen a korrupció nem ismer vidéket és fővárost, a szálak régen egymásba gabalyodtak, és nehéz lesz kibogozni, hogy az államtitkárok vagy a vidéki képviselők hibáztathatók inkább a közpénzek elcsorgatásáért. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha ugyanabba a sajtárba fejed a tejet, mint a szomszédod, nehéz lesz a végén megegyeznetek, ki mennyit vigyen haza belőle.”

Nem első ízben kerül azonos platformra az ultra baloldali Magyar Munkáspárt és a jobboldali Fidesz. Korábban a magántulajdon ellen kampányoltak közösen, most az Európai Unió ellen szólítják harcba híveiket a menekültválság kapcsán. Orbán Viktor és Thürmer Gyula egységfrontja soha nem volt olyan szembetűnő mint most, hiszen ha a posztkádárista párt meg sem szólal menekültügyben, nem támad feltétlenül hiányérzetünk, ők mégis fontosnak érezték a kormány melletti kiállást. A nem igazán mérhető támogatottsággal bíró posztkommunista párt szlogenjeiben és vállalt politikai céljaiban annyira hasonlít a Fideszre, mintha a kormánypárt egyik szatelitszervezete lenne.

Fotó: Szegedi Kattintós

Nem tudjuk, bárki észrevette-e Csongrád megyén kívül élők közül, hogy a Magyar Munkáspárt megkezdte a kampányát a kvótanépszavazás ügyében, melynek keretében a párt első embere keményen letette voksát az úgynevezett brüsszeli diktátum ellen. k Thürmer Gyula kampánynyitó beszédét Szegeden, egy lakótelepi élelmiszerbolt (multi) bejáratánál tartotta kicsiny, ám annál lelkesebb közönség előtt.     

Thürmer szerint Brüsszel nem fogja figyelembe venni a népszavazás eredményét, de azért részvételre szólította fel híveit. Egyetért a kormány kerítésépítésével is, szerinte egyetlen menekültet sem szabad beengedni az országba, mert Magyarország gazdasági és demográfiai problémáit nem így kell orvosolni.   Szerinte a migrációs krízist a nyugati nagytőke idézte elő, ezért a burzsoáknak is kell megoldania azt. Támogatni kell a polgárháborúk befejezésére tett próbálkozásokat, tiszteletben kell tartani a nép akaratát mindenhol, így Szíriában megválasztott, legitim elnöknek tekinti Asszadot, akit a nyugati hatalmak meg akarnak buktatni.

Szavait hallgatva olyan időutazást élhet át mindenki, hogy nyúlunk is a könyvespolc legfelső polcán található, huszonöt éve szerényen a háttérben meghúzódó Marx- Engels összes után, és keressük azokat a sorokat, melyekben ott lapul az az állítás, mely szerint a munkásosztálynak történelmi feladata a migránsáradat megállítása. Persze, a velünk élő történelem más kihívásokra sarkallta a keményen dolgozó szocialista brigádokat, mint a nyugati nagytőke színeváltozása, mely most az egyesült Európa képében riogatja a jobb sorsra érdemes munkásosztályt.

Thürmer Gyula szavainál is többet elárul a Magyar Munkáspárt jelenéről „A Szabadság” névre keresztelt pártlap, melyet buzgón osztogattak a 70 év körüli aktivisták az arra járó kisembereknek. Az egyik címlapján keménykötésű Sziriza  aktivisták vonulnak kezükben vörös lobogóval. Ha bárki is tudná, hogy tulajdonképpen milyen politikát folytat a görög szélsőbalos kormánypárt, akkor feloldhatatlan ellentmondásként értelmezné a magyar kommunisták újságjának első oldalának láttán. Röviden és tömören a következőképpen fogalmazhatnánk meg e történelmi görbetükör visszásságát: a Sziriza nemhogy nem állna be Orbán Viktor uszító kampánya mellé, hanem utcai demonstrációkkal megbénítaná egy ilyen kormány működését.

No, de van ennél érdekesebb információ is napjaink kommunistáinak hírharsonájában. Például az Egy hét a Munkáspárt életéből rovatban olvasható a következő rövidhír: „Május 19. Choe Hak Yon, a KNDK ideiglenes ügyvivője fogadást adott a Koreai Munkáspárt 7. kongresszusa alkalmából. A fogadáson megjelent a Munkáspárt Elnökségének és Központi Bizottságának több tagja, a párt fiatal aktivistáinak egy része.” Gondoljuk, ez utóbbiak átlagéletkora 55 és 85 év között lehet, és csasztuskákkal köszöntötték a koreai nép hős vezérét, Kim Dzsongunt.

Az igazán fontos hírek azonban csak most jönnek:” Június 12. Németh Noémi Juditot (független) választották Vaspör új polgármesterének. A Magyar Munkáspárt jelöltjeként indult Takács András Jánosra hárman, 1,2 százalék voksoltak.” Csak egy apró megjegyzés: Úgy tűnik Takácsék nem túl népes családja is úgy gondolta, hogy van jobb jelölt is a Munkáspárténál. A Fidesz helyében én semmiben nem értenék egyet egy ilyen párttal, mert az rossz hatással van a saját szavazói lelkiállapotára, hiszen ők mindig visznek magukkal még egy embert a szavazásra. Így már legalább hat szavazatot begyűjthetett volna a Munkáspárt.

Fotó: Szegedi Kattintós

És a végére egy igazi csemege kínálkozik ugyanebből a rovatból: „Június 12. Csorba György Józsefné (független) lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vágáshuta új polgármestere. Fülöp József István, a Magyar Munkáspárt támogatottja nem kapott voksot. Megismertek bennünket, és ez a lényeg!” Csak egy apró kérdés motoszkál bennünk: kire szavazott Fülöp József István, és esetleg a felesége vagy a gyerekei? Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha már elindultál a törzsfőnökségért, akkor legalább önmagad győzd meg arról, hogy megfelelsz a posztra.”   

Régóta pusmognak arról az érintettek, hogy az állam rátenné a kezét a közétkeztetésre is. Meg sem lepődünk azon, hogy a turisztika után újabb zsíros falat után nézett Orbán Viktor kormánya. Amíg a központi kommunikációs gépezet a menekültekkel riogat, a háttérben akár meg is történhet az újabb államosítás, hogy utána a kormányzópárthoz közel álló érdekcsoportokhoz szervezzék ki azt. Elképzelhető esetleg olyan forgatókönyv is, mint amilyet a trafikok újraosztásánál tapasztaltunk, vagyis az állam csak irányítja a piac átrendezését. Ez a folyamat azonban rendkívül káros a nemzetgazdaságra és a jogállamra nézve is. Íme, érveink az újabb államosítások ellen:

Fotó: erdinapsugar.hu

1. Szinte kiveri minden gazdasági elemző szemét az a tény, hogy Magyarországon azért nem tud beindulni tartósan a növekedés, mert a kis- és középvállalkozások iszonyú hendikeppel küzdenek a hazai piacon. Egyrészt a kormány csak szavakban ostorozza a multikat, hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel elsősorban a piac nagy foglalkoztatóit segíti, másrészt szinte semmi koncepció nem rajzolódik ki arra, hogyan lehetne megerősíteni a hazai kkv szektort. Míg a kormány partnerségi szerződéseket kötött olyan multikkal, mint a Coca Cola vagy a Tesco, addig a kicsiket iszonyú adóterhekkel sújtja. És hogy miért érv ez az államosításokkal szemben? Mert az állam a központosítással éppen az elől a szféra elől szívja el a levegőt, melynek egyetlen esélye a szabad piac. Ezek a vállalkozások most nem csak a nagy autógyárakat szolgálják ki, de például a közétkeztetésben érdekelt cégeket is, és amennyiben ezt a szektort is magához vonja az állam, csak a „csókosok” maradhatnak meg a piacon beszállítóként.

2. A gyengécske középosztály komoly gondot okoz már most is a magyar gazdaságnak, ám az újabb államosítások tovább rontják ennek a labilis alapokon álló társadalmi rétegnek esélyeit. Gondoljunk csak a trafikjaiktól megfosztott kereskedőkre, akik vagy kerestek maguknak más vállalkozást, vagy maradtak alkalmazottként az új (általában fideszes) tulajdonos boltjában, esetleg azóta is munkanélküliek. Az államosítás a szocializmus idején is a magánszektort, a vállalkozásokat gyengítette, és ez most sincs másként. Jó példa erre az egyre nagyobb botrányt kavaró "nemzeti kuka-gate"

3. Ám a Fidesz önmaga alatt is vágja a fát, ha tovább erőlteti az államosításokat, hiszen a nagy cégek jelentős profitot termelnek, ugyanakkor nagy adófizetői az államnak, és amikor az állam átveszi ezeket, akkor lényegében önmagát sarcolja. Vagyis a bankok, a multik, energiaszolgáltatók csak addig jó fejőstehenek, amíg magántulajdonosaik vannak. Talán rájöttek erre már az illetékes minisztériumokban, mert egyelőre elhalasztották a nagy áramszolgáltatók visszavásárlását. Bizonyára szólt valaki, hogy komoly lyukat ütne a költségvetésen, ha államosítanák ezeket a cégeket, hiszen akkor a rezsicsökkentés költségeit is magára kellene vállalnia az új tulajdonosnak, így viszont csak be kell szedni. Ha a kormány levágná az összes aranytojást tojó tyúkját, akkor hiába adná utána tovább a kormánypárthoz köthető vállalkozóknak, őket nem sarcolhatnák úgy, mint a külföldi tulajdonosokat, mert fellázadnának az új urak, akár Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán korábban.

4. Az államosítás kifejezetten káros a piacra, a szabad versenyre nézve, és egy rossz magyar beidegződésre épít, melyet röviden úgy fogalmazhatnánk meg: a legtöbb polgár szerint az állam a legjobb tulajdonos. Nos, ennek legfőbb cáfolata a szocialista gazdaság összeomlása volt, ám ennek már közel 30 éve, így még mindig eleven rögeszmeként fertőzi a gondolkodásunkat a paternalista állam ideája. Lázár János ugyanakkor még rá is tesz erre a hazugságra egy lapáttal, amikor a profitról úgy beszél, mintha az az ördög műve lenne. A profit a kapitalista gazdaság alapja ugyanis, amely amellett, hogy a tulajdonosoknak hasznot hoz, új munkahelyeket teremt, és ebből fizetnek be a költségvetésbe a cégek olyan adókat és járulékokat, melyek működtetik az államot. Ha az lenne a cél, hogy a magyar cégek ne termeljenek profitot, akkor Mészáros Lőrinc nem vásárolna magának cégeket, Garancsi István nem bővítené a vállalkozásait, Csányi Sándor pedig szabadulna minden érdekeltségétől. A profit az a mozgatóerő, amely nélkül a gazdaságunk pillanatok alatt az észak-koreai szintre süllyedne, és még a kínaiak körberöhögnének bennünket, hogy túl komolyan vesszük a marxista politikai gazdaságtan tételeit.

Fotó: nosalty.hu

5. És végül nagyon fontos, hogy mit üzen az állam az állampolgárainak és a piac szereplőinek az erőltetett államosítással. A külföldön dolgozó félmillió magyart biztos nem lehet hazacsábítani államosított cégek munkalehetőségeivel és fizetéseivel. Tetszik, nem tetszik, a magyar gazdaság az elmúlt negyedszázad alatt megteremtette a versenyalapú piacgazdaság alapjait, és az nem járja, hogy az állam protekcionista gazdaságpolitikája segítségével csakis saját oligarchái profitáljanak ebből. Ez a szándék arra is rámutat, hogy az államosítás nem gazdasági, hanem csakis politikai szempontok figyelembevételével zajlik, ami nagyon rosszat tesz a gazdaságunk teljesítőképességének. Ha a költségvetésbe nem öntenék az uniós forrásokat, sokkal karakteresebben kirajzolódnának a problémák, ám az államosítás a kormány számára elsősorban arra jó, hogy ezekből a forrásokból minél többet kicsorgasson a sajátjainak az állam közreműködésével. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha törzsfőnök új tomahawkkal akar megajándékozni, az annak a jele, hogy valamit kérni szeretne tőled.”      

A Fidesz 2010 óta nem csinált mást, minthogy kettéválasztotta a valóságot és a kommunikációs teret úgy, ahogy annak idején Mózes tette a Vörös-tengerrel. Habony Árpád ettől még nem Mózes, a Fidesz pedig nem az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép, ám, ahogy Uri Geller mondaná: Mukodik! Nem kellett hozzá nagy varázslat, csak olyan egyszerű, mindenki által közérthető szavakat kellett bedobnia a köztudatba, mint rezsicsökkentés, nokiás doboz, bukott baloldal. Egy darabig működik is a dolog, ám mi van, ha ugyanezt a fegyvert ellenük fordítják, akár a törökök a magyar ágyúkat a mohácsi csatában. Lássunk három ilyen kommunikációs mozsárágyút:

  Kép: NÉGYmadár

Elszámoltatás: Nem újdonság ez a jelszó, hiszen, a jelenlegi ellenzék és a kormány már korábban is használta, ám ez egy olyan népszerű és hatásos fegyver most, hogy akár minden nap el lehet sütni. A Fidesz ugyanis úszik korrupciógyanús ügyekben, a legfrissebb felmérések szerint a lakosság döntő többsége tökéletesen tisztában van azzal, hogy nagyban megy a közvagyon lenyúlása, és ha az ellenzék nem ígéri meg minden nap azt, hogy véget vet ennek, akkor teljes apátia jellemzi majd a választópolgárokat, és 2018-ban el sem mennek szavazni. Ez pedig a Fidesz malmára hajtja a vizet, hiszen a kormánypárt az egyetlen, amely rendelkezik másfél millió tántoríthatatlan szavazóval. Ha egy (papíron) 10 milliós országban ennyi szavazattal választást lehet nyerni, az szégyen lesz a magyar demokráciára.

Az elszámoltatás egyébként lassan a világon mindenhol aktuálisabb jelszó lesz mindennél. Örményországtól Brazílián és Albánián át Törökországig mindenhol élethalálharcot vívnak egymással a korrupció haszonélvezői és üldözői, ám úgy tűnik Magyarországon ez előbbiek állnak nyerésre. Mivel iparszerűen megy a korrupciógyanús ügyek „elsikálása”, csak abban bízhatunk, a lakosság nyomása legalább arra elegendő lesz, hogy néhány csontot dobjanak elénk kormányoldalról. Ha Orbán Viktor beáldozná néhány emberét, az azt jelentené, legalább a látszatra ad, ugyanis azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a főkolomposoknak még ebben a parlamenti ciklusban akár a hajuk szála is görbülhet. A Fidesz nagyon ügyesen használta ezt a fogalmat  banki elszámoltatás esetében, önmaga elszámoltatása esetén azonban már kerüli ezt a szót, mint ördög a tömjénfüstöt.

Szolidaritás: Kétségtelen, a Fidesz már eléggé lejáratta ezt a szót a 2010-es választási kampányban, aztán – miután konstatálta, hogy megszerezte a kétharmadot – szépen el is felejtette ezt az ígéretet. A szolidaritás hiába viselte egy ellenzéki mozgalom nevét, nem igazán tudott a rendszer ellen küzdők vezérszavává válni, pedig rendkívül nagy mozgósító ereje van. Az Orbán-rendszer ugyanis sok mindennel jellemezhető, de, hogy szolidáris lenne a különböző társadalmi csoportok felé, nehéz lenne ráfogni. Ha csak a saját köreiket nem említjük, akik felé igen erősen szolidáris a kormány és a jegybanki alapítványok.

A szolidaritás a politikai nepotizmus, a gazdasági protekcionizmus ellen igen jó ellenszer lenne, reményt nyújtana a lesüllyedő társadalmi rétegeknek, a csak szavakban megmentett devizahiteleseknek. A szolidaritás ugyanakkor kiválóan köthető az elszámoltatás jelszavához, hiszen abban a társadalomban, ahol a kapzsi politikusokat megbüntetik, a korrupció kárvallottjai felértékelődnek. Nem kell tehát félni attól, hogy túlságosan lejáratott ez a szó, a társadalmi szolidaritás mindig zene lesz azok füleinek, akiket mélyen megvet a hatalom, és csak kommunikációs trükkökkel igyekszik elhitetni velük, hogy bármit is számítanak a kormánynak.

Fotó: delzalapress.hu

Munkahelyteremtés. Bármilyen megdöbbentő, a magyar viszonyokat legjobban az jellemzi, hogy egyszerre van jelen a munkaerő hiánya és a munkanélküliség. Hosszasan lehetne sorolni az okokat, melyek ide vezettek, ám az tény, hogy az a körülbelül félmillió, többségében fiatal és képzett szakember, akik külföldön vállaltak munkát. most nagyon hiányzik most a munkaerőpiacról, ugyanakkor a parasztvakításnak is gyenge közmunkaprogram nem tudja elfeledtetni velünk, hogy több százezer embernek nincs normális megélhetést biztosító munkája hazánkban.

Ennél is nagyobb baj, hogy ezeket az állapotokat konzerválja, és részben rontja az, hogy mesterségesen alacsonyan tartják a béreket az országban, így kifelé sokan mennek, befelé pedig akkor sem jönnének, ha éppen nem a bevándorlók ellen kampányolna a kormány. Valódi munkahelyek, valódi befektetések, valódi gazdasági teljesítmény nélkül azonban nem lesznek európai szintű munkabérek sem, így a lakosság nem költ eleget, a belső piac nem bővül megfelelő mértékben, így az adóbevételek sem elegendőek. Épp ezért hatalmasak az államnak fizetendő járulékok, és ezért kénytelenek a munkabéreken spórolni a vállalkozások. A probléma tehát generális, ám annyit mindenképpen megért belőle a magyar polgár, hogy valódi munkahelyek nélkül tovább gyengül az ország gazdasági ereje. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem adsz eleget adni a lovadnak, ne csodálkozz, hogy menekülés közben még a sziúk sánta gebéi is beérnek.”

Elképzelhető, hogy a magyar alvilág elkezdte ásni az Orbán-rendszer sírját. A politikusok azt szeretnék, ha minden letartóztatott alvilági figura mellé lehetne mellékelni egy használati utasítást, amely valahogy így szólna: Kihallgatás esetén ezekről és ezekről a témákról ne faggassák, mert csúnya dolgokat fog mondani. Vizoviczki László, az egykor szebb napokat megélt diszkókirály most kicsit ráijesztett Rogán Antalra, majd Kubatov Gáborra, és hipp-hopp, máris kicsengette a 250 milliós óvadékot. Az ügy ezzel nincs lezárva, hiszen egyre valószínűbb, hogy Vizoviczkinek sok ütőkártyája van még kormánypárti politikusok ellen.

Fotó: nol.hu

Rogán Antalnak és Kubatov Gábornak nyilván többször csengett mostanában a fülébe Salamon Béla örök klasszikusa: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni.” Előbb Portik Tamás kezdte el pedzegetni Rogán Antal egykori belvárosi polgármester, jelenlegi propagandaminiszter érintettségét korábbi önkormányzati ingatlanbizniszekben, most pedig Vizoviczki Lászlóról (alias Vizo) derült ki, hogy finoman fenyegető segélykérő levelet fogalmazott meg Kubatov Gábor számára, emlékeztetve a pártigazgatót arra, hogy korábban mennyi szívességet tett a Fidesznek.

Tény, hogy az alvilág nem úgy politizál, ahogy azt Marika néniéknél szokás. Maffiózóéknál ugyanis a pénznek nincs szaga, az információ pedig cserealap, sőt biztosíték arra, hogy kormányoktól függetlenül uralhatják a birodalmukat, melyben különböző illegális tevékenységek révén gazdagodhatnak. A politika és az alvilág nem csak nálunk kötődik ezért össze ezer szállal, a világon mindenütt vannak lefizetett hivatalnokok, rendőrök és mohó politikusok, akiknek leginkább a kenőpénzek eltüntetése a legnagyobb gondjuk, amikor eljön a vagyonnyilatkozatok beadásának határideje.

Kétségtelen, ő a Fidesz pártigazgatója, és mint ilyennek, meg kell oldania kellemetlen ügyeket is, ám megint rosszul nyúlt a témához.

Ha csak egy pillanatra belelátnánk a kártyák mögé, elborzadnánk, mennyi pénz mozog a legális és az úgynevezett illegális szféra között, és ha véletlenül valakinek a tyúkszemére lép olykor egy-egy politikus vagy alvilági figura, milyen kemény alkudozás indul meg a háttérben, hogy az illető megússza a felelősségre vonást. Nyugodjunk hát meg, soha nem fogjuk megtudni, hogy Kubatov Gáborból milyen reakciót váltott ki Vizoviczki segítségkérő levele. Elképzelhető, hogy valóban leadta a rendőrségen, ahogy állítja, de előbb valószínűleg értesítette a kérésről a főnökeit.

Egyébként Vizoviczki reakciója kísértetiesen hasonlít Tarsoly Csabáéra, aki a Quaestor összeomlása előtt néhány nappal is biztos volt abban, hogy Orbán Viktor kirántja a kakiból. Nem azon gondolkodunk el ilyenkor, miért hiszik rendületlenül ezek a kétes figurák, hogy a politikusok megmentik őket (pedig ez lenne a logikus), hanem jó magyar szokás szerint azon lamentálunk, miért rúgták ki a sámlit egykori kegyenceik alól Magyarország jelenlegi urai?

Kinek állt érdekében Tarsoly esetében azt mondani, hogy inkább vállaljuk a botrányt, de ebből most már tényleg elég, vagy a valószínűleg jól tejelő Vizoviczkire miért csapott le a rendőrség 2012 közepén? Ha hinnénk a jogállam működésében, fel sem tételeznénk, hogy belső érdekellentétek, kívülről alig érzékelhető hatalmi harc áll Tarsoly, Portik Tamás és Vizoviczki eltakarítása mögött. Ám a Simicska Lajossal és Spéder Zoltánnal történtek után tudjuk, hogy mindent az a konc mozgat, amiről nekünk tudatlanságban tartott állampolgároknak halvány dunsztunk sincs.

Kubatov Gábor most annyiban volt formabontó a korábbi fideszes reakciókhoz képest, hogy szinte büszkén vállalta az ismeretséget Vizoviczkivel, igaz, ezt azzal magyarázta, hogy politikusként az a dolga, hogy emberekkel találkozzon. Ez azért volt ostobaság részéről, mert a politikusnak épp arra kell ügyelnie (ha a becsületesség látszatát fenn akarja tartani), hogy csak makulátlan múlttal és jelennel bíró politikusok és polgárok köreiben forduljon meg. Kubatov szereptévesztésére nem először látunk bizonyítékokat, hiszen annak idején valószínűleg ő adott utasítást a Fradi kemény magjához köthető kopaszoknak, hogy védjék Erdősinét, illetve tartsák távol a regisztrációtól Nyakó István MSZP-s politikust, amikor népszavazást akart kezdeményezni a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

Abból nagy botrány és csúfos kudarc lett, Kubatovot pedig hetekig nem lehetett elérni, ám úgy tűnik Orbán Viktor megbocsátott neki. Most azzal, hogy lényegében elismerte a kapcsolatot Vizoviczkivel, megint zavaros vizekre tévedt. Kétségtelen, ő a Fidesz pártigazgatója, és mint ilyennek, meg kell oldania kellemetlen ügyeket is, ám megint rosszul nyúlt a témához. Attól ugyanis, hogy ő csak egy óvodai ünnepségen ücsörgött Vizoviczki mellett, még senki sem fogja elhinni róla, hogy az ovisok spenótfőzelékéről cseréltek eszmét.  

Fotó: alfahir.hu

Kubatovnak nyilván meg kéne tanulnia, hogyan kezelje a néhai diszkókirályt, ám ellentmondásokba keveredett. Amíg Rogán Antal azzal rúgja le magáról Portik és Vizoviczki vádjait, hogy bűnözők vallomásaira nem hajlandó reagálni, addig ő politikusi mivoltára hivatkozva a Fradi biztonsági problémáiról tárgyal ez utóbbival. Előbb azt állította, hogy alig volt kapcsolatuk, majd kiderült, hogy több ügyben is egyeztettek. Mintha semmi koncepciója nem lenne az ilyen esetekre a kommunikációs zseniként számon tartott pártigazgatónak. Olyan ez, mint a vég kezdete. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minél mélyebben hatolsz be a hazugságok erdejébe, annál több esélyt adsz a leopárdnak, hogy lesből rád támadjon.”   

Hála az Index kampányplakát-generátorának, ma már mindenki ereje, ideje és fantáziája mértéke szerint segítheti Habony Árpád és kommunikációs csipetcsapata áldozatos munkáját, melyet hazánk felvirágoztatása érdekében végeznek. A Szegedi Kattintós sem volt rest, mindjárt húsz pályamunkával ostromoljuk a nagy kommunikátort, válasszon belőlük kedve szerint. Ha esetleg feltűnik ezekből néhány az utcákon óriásplakát formájában, biztosíthatjuk Rogán Antal propagandaminisztert, nem fogjuk jogdíjjal terhelni az amúgy is szűkös költségvetését. No, akkor csapjunk is bele:     

Máris Orbán Viktor Donald Trump felé tett gesztusát monitorozza a Fidesz, hiszen a magyar miniszterelnök tusványosi beszédének fogadtatásáról faggatták egy telefonos közvélemény-kutató cég munkatársai a magyar polgárokat. A felmérés többek között azt a kérdést járta körül, hogy a világ meghatározó politikusai közül kik szimpatikusak a magyarok számára. A választékban ott volt Vlagyimir Putyin és Donald Trump is. Ezt is megértük!

              Kép: NÉGYmadár

Jövő év elejétől szabad lesz Barack Obama, így akár el is indulhatna a magyar miniszterelnöki székért valamelyik honi párt jelöltjeként. Ugye, elég valószínűtlennek tűnik ez az eshetőség, mert egyrészt Obama most a világ legbefolyásosabb politikusa, akinek a magyar miniszterelnökség akkora zuhanás lenne, mint a Bajnokok Ligájából a magyar megye kettőbe szerződni, ugyanakkor a magyar választóknak jelenleg nem igazán egy afroamerikai elnök lenne az ideális jelöltjük. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Ettől még nem biztos, hogy Donald Trump - aki az ellenlábas republikánusok jelöltje - elnyerné a magyarok szimpátiáját. A Fidesz szokásos forgatókönyve szerint máris megszondáztatta a népet arról, mit szól Orbán Viktor látványos gesztusához, melyet Donald Trump felé tett az erdélyi szabadegyetemen megtartott beszédében. Mint emlékezetes, szombaton Tusnádfürdőn nyíltan szövetséget ajánlott a republikánus elnökjelöltnek. Ezzel igen nagy kockázatot vállalt, hiszen komoly politikai vezető a nyugati világból még nem állt be a médiabohócként induló, de populista szólamaival egyre népszerűbbé váló Trump mögé, ugyanakkor a republikánusok egy része is fanyalog saját jelöltje kardcsörtető retorikáját hallva.

Nem kell tehát már sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, a magyar választó elhiszi-e Orbán Viktornak, hogy Trump egy jó srác, csak a csúnya liberális sajtó igyekszik őt úgy beállítani, mint egy populáris médiabohócot.

A kormánytól kapott megbízás alapján a közvélemény-kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a magyarok mennyire tartanak ki Orbán kerítésépítő, kirekesztő, félelemre építő politikája mellett. A Fidesz tudja, hogy a kerítéssel olyanok szimpátiáját is elnyerték, akik tulajdonképpen nem számítanak a törzsszavazóik közé, sőt azt is tudják, hogy a migránsozás nem csupán a jobbikos szavazók támogatását váltja ki, de sok baloldali szimpatizáns is azon a véleményen van, hogy Magyarország határait „légmentesen” le kell zárni.

Most azonban új elemként jelent meg a közvélekedést szondázó kérdések között, hogy mit szólnak a választók olyan politikusok ténykedéséhez, akik ellenzik Orbán kerítéspolitikáját. Megkérdezték ugyanis, milyen az emberek véleménye Angela Merkelről, Jean-Claude Junckerről vagy Barack Obamáról. Véleményt nyilváníthatott a válaszadó ugyanakkor Vlagyimir Putyinról és Donald Trumpról is. Főként a republikánus elnökjelölt személye érdekes, ugyanis eddig meglehetősen bulváros hírek jelentek meg az ingatlanbefektetésekben utazó multimilliomosról, ám Orbán dörgölőzése akár meg is változtathatja a magyarokban kialakult képet Trumpról.

Fotó: vanityfair.com

Ha a válaszadók többsége pozitívan nyilatkozik finoman szólva is érdekes frizurát viselő republikánus jelöltről, akkor Orbán tovább „promotálja” Trumpot, ha azonban értetlenkedve viszonyulnak a magyar miniszterelnök gesztusához, a Fidesz kommunikációs teréből kikerül az elnökjelölt személye. Nem kell tehát már sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, a magyar választó elhiszi-e Orbán Viktornak, hogy Trump egy jó srác, csak a csúnya liberális sajtó igyekszik őt úgy beállítani, mint egy populáris médiabohócot. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy neked van a legszebb harci díszed, még nem biztos, hogy te vagy a legalkalmasabb a dakoták vezetésére.”  

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort hívták már Tusványosnak, Posványosnak, de most új elnevezést kell ízlelgetnünk. A Donald Trump amerikai elnökjelöltnek tett orbáni gesztus után méltán nevezhetjük a kis erdélyi fürdővárost egy darabig Trumpványosnak. A magyar miniszterelnök éves szokásos keménykedése ezúttal odáig ment, hogy maga is kissé megrémült mondandója következményeitől, ám a meghatározó európai vezetők már rég beárazták Orbán Viktor szélsőjobbos kirohanásait.

Fotó: 24.hu

Régóta sejteni lehetett, hogy Donald Trump és Orbán Viktor előbb-utóbb egymásra fognak találni, hiszen a republikánus elnökjelölt retorikája olyannyira hasonlít a magyar miniszterelnökére, hogy felmerül a gyanú, talán ő is Arthur J. Finkelsteintől kapja a tanácsokat. Az amerikai kommunikációs guru amúgy is a republikánusok választási tanácsadója, és most, hogy Trump hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé avanzsált, adódik a lehetőség, hogy Finkelsteinen keresztül szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat.

Talán egy hónapja is tréfadolognak vettük volna, ha a politikában járatlan, ugyanakkor a médiában legtöbbször bohócként viselkedő Trump felé nyújt baráti jobbot Orbán Viktor. Ő maga is előre jelezte beszédében, hogy nehéz döntés volt egy eddig a legtöbb meghatározó politikai szereplő által pojácának tartott elnökjelölt felé gesztust tennie. Miután azonban a republikánus konvenció nem gördített akadályt Trump jelöltsége elé, Orbán is komolyan vette a lehetőségét annak, hogy az ingatlanmágnás hozhat valamennyit neki a konyhára.      

Orbán azoknak az európai vezetőknek a székébe akar beülni, akik szeretnék megvédeni az egységet a közösségen belül, és akik komolyan veszik az emberi és demokratikus jogokat a kontinensen és azon kívül is.   

Orbán persze Trump menekültekkel kapcsolatos kijelentéseire koncentrál (most nem is igazán érdekli más), ami persze megtévesztő. a republikánus jelölt ugyanis radikális folytatója a Reagan-Bush vonalnak, ami a köznyelvre lefordítva annyit jelent, hogy az Egyesült Államok sokkal keményebben, sokkal nyíltabban fogja érvényesíteni az akaratát, mint ahogy a Clinton-Obama demokrata irányzat tette. Ez annyit tesz, hogy ha a papíron szövetségesnek számító Magyarország szembe megy az USA érdekeivel, nem a színfalak mögött fognak alkudozni velünk, és nem hat magas rangú kormányzati tisztségviselőt fognak kitiltani az országból, hanem a teljes magyar kormányt.

Orbán Viktor jól tenné, ha ódzkodna Donald Trump pajzsra emelésétől, ugyanis azzal, hogy menekültügyben hasonlóan radikális álláspontot képvisel, mint ő, még nem biztos, hogy a barátja lesz, ha beleül az elnöki székbe. Arról nem is beszélve, hogy még messzebbre rúgta a pöttyöst Hillary Clintonnál, mint korábban, és ha számítása nem jön be, és a demokrata elnökjelölt lesz a befutó, Orbánt a közép-ázsiai posztszovjet diktátorokkal egy szinten kezelik majd a Fehér Házban.

Fotó:amerikaanalys.se

A magyar miniszterelnök szokásához híven hazardírozott a szabadegyetemen, vagyis ismét rátett egy lapáttal eddigi radikális retorikájára. Most már bizonyos, hogy egy olyan európai vezető szerepében tetszeleg, aki nemzetközi szintre szeretné emelni a politikai populizmust, és csak olyan ügyekben hajlandó megnyilvánulni, melyek népszerűséget hoznak számára. Úgy tesz, mintha a visegrádi országok gazdasága határozná meg az unió teljesítményét, holott a kohéziós alapok nélkül ezek az országok legjobb esetben is helyben topognának.

A saját szája íze szerint magyarázza a Brexitet, és az uniós vezetést teszi felelőssé a britek döntéséért, holott a tények az Egyesült Királyság politikai elitjének kudarcáról árulkodnak, és a történtek felértékelték az EU-s tagságot a kontinensen és a szigetországban egyaránt. Orbán azoknak az európai vezetőknek a székébe akar beülni, akik szeretnék megvédeni az egységet a közösségen belül, és akik komolyan veszik az emberi és demokratikus jogokat a kontinensen és azon kívül is.

A Trumpnak tett gesztus arról árulkodik, hogy Orbán Viktor az ördöggel is hajlandó cimborálni annak érdekében, hogy a jelenlegi szolidáris, liberális Európai Uniót a saját íze szerint alakíthassa át sok kicsi és nagy nemzetállam laza szövetségévé. Olyan értelmezhetetlen kijelentésekkel próbál humánus vezetőként tetszelegni, mely szerint különbséget kell tenni migráns és migráció között. Az előzőt megértjük, az utóbbi viszont megöl bennünket. Orbán nem filozófus alkat, így nem tulajdonít különösebb jelentőséget az oksági összefüggéseknek. Tudja, hogy a szavazói 90 százaléka sem ad ilyen kicsire, ezért ezekkel az ellentmondásokkal nem foglalkozik, ugyanakkor így igyekszik elhelyezni egy szépségtapaszt finoman szólva sem humánus világképén.

Fotó: 24.hu

Azt állítja, hogy a válságban lévő Európában Magyarország a kiszámíthatóság és fejlődés kis szigete, holott félmillió honfitársunk már a lábával szavazott arra, hogy nem kér Orbán rendszeréből. Nem Ukrajna vagy Oroszország, esetleg az Orbán által istenített Törökország felé vették az irányt, hanem a liberális demokrácia erős bástyái, Nagy-Britannia, Németország, Hollandia vagy Dánia felé. Valószínűleg Trump sajtósai megemlítik a magyar miniszterelnök tusványosi beszédét az elnökjelöltnek, aki majd érdeklődve visszakérdez, hogy hol is van az a Magyarország. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A gazella nagyot tud ugrani, mégsem lesz belőle amerikai elnök.”