A kvótanépszavazás kampánya jó ürügy lesz arra, hogy kormány ismét háttérbe szorítson olyan témákat, melyek megoldása fontosabb lenne minden eddiginél a következő kormányzati ciklusban. Itt nem egyszerűen az oktatás vagy az egészségügy agóniájáról van szó, hanem egy generális problémáról, amit úgy fogalmazhatnánk meg legegyszerűbben, hogy Magyarország szellemi és fizikai kiüresedése. Ennek legfőbb oka, hogy lassan minden ország vonzóbb célpont a magyarok számára, mint a saját hazájuk. Ráadásul, ez nem a nemzeti elkötelezettség hiányából, hanem a fizetések megalázó mértékéből következik.

Fotó: hirek.ma

Bármi is lesz az október 2-i népszavazás végeredménye, a rendszerváltás utáni Magyarország eljut egy olyan mélypontra, melyből nagyon nehéz lesz kikapaszkodnia. Lényegében mindegy, hogy a kormánynak sikerül-e négymillió embert az urnákhoz csábítania félrevezető információkkal és kőkemény rasszista kampánnyal, Orbán Viktor azt a célját mindenképpen eléri, hogy a hazánkat sújtó legfontosabb kérdések továbbra is maradjanak a háttérben, az ellenzéki, és/vagy értelmiségi körökön kívül szinte senki se beszéljen azokról az égetően fontos ügyekről, melyek jóval fontosabbak, minthogy letelepedhet-e Magyarországon ezer, netán kétezer menekült.

Pedig ezek az ügyek már a kormányt is cselekvésre sarkallják, ugyanis egyértelmű, hogy két, látszólag egymásnak ellentmondó folyamat rombolja az ország gazdasági esélyeit. Az egyik a jelentős munkanélküliség (a közmunkások is ide értendők), illetve az egyre kínzóbb munkaerőhiány. Lázár János, a kormány második embereként rendkívül egyszerűen, ám hazug módon igyekezett feloldani ezt az ellentmondást: majd a közmunkások és munkanélküliek segítenek a képzett munkaerő után kutakodó cégeknek. Nos, ez talán igaz lenne, ha a 19. század második felében lennénk, amikor a nagy folyószabályozásokhoz kerestek kubikusokat az állami megbízást teljesítő cégek. Ma azonban nem elsősorban az emberi erőre, hanem a szakértelemre áhítoznak a a vállalkozások, és ebből bizony hiány mutatkozik.

Van azonban ennél nagyobb gond is: Magyarországon olyan alacsonyak a bérek, hogy a szakképzett, elsősorban fiatal munkavállalók elhagyják az országot, külföldről pedig még a szomszédos országokból sem jönnek ide akár magyarul beszélő és - Varga Mihály megfogalmazásával élve – kulturálisan integrálható tömegek, így merülhetett fel az a magyar kormánytól rendkívül szokatlan ötlet, hogy néhány tízezer munkavállalót importáljunk távolabbi régiókból. Persze, konkrétumok nem hangoztak el, mert a vérszomjas liberális sajtó azonnal darabokra szedné az idegenek ellen uszító hivatalos álláspontot.

A gond tehát az, hogy Magyarországon a vékonyka gazdasági növekedésből nem részesülnek a munkavállalók, sőt, a bérek alacsonyan tartásával tudnak nyereségesek maradni a multik és a hazai cégek, és csak így biztosított az az adóbefizetés, amelyből a kormány által is elismerten túlméretezett közszférát el tudják tartani. Mellékesen a közszféra legtöbb szegmensében sincsenek megfelelően magas bérek, így lényegében szinte mindegy, hogy az állami vagy a magánszférában vállal munkát valaki. Egyedül a budapesti bérek közelítik meg az európai átlagot, no és a Dunántúl bizonyos régióiban, ami ékes bizonyítéka annak, hogy szociális erővonalak mentén területileg is kezd kettéhasadni az ország.

Fotó: hvg.hu

Ha nincsenek magasabb bérek, nem tudják feltölteni az üres állásokat, ha továbbra is éhbérért tartják rövid pórázon a közmunkásokat, és csak statisztikailag tüntetik el a munkanélküliséget, akkor hatalmas bajok keletkezhetnek az államháztartásban is. A szinte kimeríthetetlen uniós források egyik legfőbb veszélye, hogy a kormány el tudja titkolni a valós gazdasági helyzetet, és az ebből következő veszélyeket. Pedig a nagy állami osztogatások helyett sokkal fontosabb lenne stabilizálni a középosztály helyzetét, olyan adófizetői réteg kialakítására törekedni, amelynek befizetéseire akkor is számíthat a költségvetés, amikor az EU már nem önti a pénzt a keleti tagországokba.

A magyar kormány arra az ősi törvényszerűségre játszik rá, mely szerint a szegények és kiszolgáltatottak lelki világának jót tesz, ha belerúghatnak a náluk is szegényebb és kiszolgáltatottabb embertársaikba. A magyar átlagpolgár, ha nem is szegény, de jómódúnak semmiképpen sem mondható. Az ide érkező menekültek ugyan csak tranzitországnak tekintik hazánkat, arra mégis jók, hogy ezt a nem túl humánus hajlamunkat ellenük fordítsa a kormány. Amennyiben Magyarországon megközelítőleg annyit keresnének az emberek, mint Ausztriában, talán itt is szeretnének maradni, persze ez a veszély egyelőre nem fenyeget bennünket. A kormány legújabb menekültellenes plakátjait látva nosztalgiával gondolunk arra, amikor a magyarok munkájának elvételével riogattak bennünket a migránsáradat kapcsán. Bár lenne olyan jól megfizetett munkánk, melyet féltenünk kéne a menekültektől! Mert ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: "Ha teljesen magadba zuhansz, mert a sápadarcúak mindent elvettek tőled, keress egy olyan indiánt, aki nálad is szerencsétlenebb, és mindjárt jobb kedvre derülsz." 

Külső szemlélő számára követhetetlen, ám a történet szereplői közül sem lát mindenki tisztán a kormányzati struktúra átalakításával kapcsolatban. A hatalom csúcsán néhány ember dönti el, hogy kik maradhatnak a felszínen, kiket „kényszernyugdíjaznak”, és ki az, akire megadják a kilövési engedélyt a kormányzó párton belül. Sokan úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy Rogán Antal ebbe az utóbbi csoportba tagozódjon be, ám van másik forgatókönyv is. Az egész felfordulásnak ugyanis akár nyertese is lehet a kétes ügyiből kikecmeregni próbáló propagandaminiszter.

Fotó: civilhetes.hu

Nem tudni, hogy Rogán Antalnak mennyi köze volt két ismert alvilági figura lekapcsolásához, ám valószínűleg nem túl boldog attól, hogy a Vizoviczki László és Portik Tamás ügyében zajló bírósági eljárás éppen a kormányzati ciklus közepére esik. Most lehetne ugyanis jól helyezkedni, kikaparni a gesztenyét vagy mások szemét saját hatalma további növelése érdekében. A budapesti alvilág két figurája azonban nem kíméli a volt belvárosi polgármestert, így Juhász Péter feljelentései után két másik ügyben is magyarázkodni kényszerül.

Rogán ugyan próbálja lepattintani magáról azokat a vádakat, melyek szerint kenőpénzeket fogadott volna el kétes alakoktól, ám ismerve azt az életvitelt, mellyel talán csak barátja, Habony Árpád tud vetekedni, (és ami nehezen passzintható össze a vagyonnyilatkozataival) eléggé megalapozottnak látszik a gyanú, hogy a képviselői és polgármesteri fizetésén túl volt egyéb bevétele is. Rogán a másodgenerációs fideszesek egyik meghatározó figurájaként a hatalmat nem szégyelli, sőt olykor fő kormányzati ellenlábasát, Lázár Jánost lepipálva kérkedik is vele.

Adódik a feltételezés, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetéből Rogán lehet az első (és talán utolsó) figura, akit a miniszterelnök kénytelen lesz beáldozni az ellenzéki pártok és a közhangulat nyomására. Valószínűleg meg is tette volna ezt már, ha a Fideszen belül nem lenne alapvetés az a tétel, mely szerint a gyengeség jele, ha egy megtámadott kormánypárti politikust külső nyomásra a háttérbe szorítanak. Kétségtelen, hogy mostanában Rogánt kevesebbet szerepeltetik, Lázár János viszont csütörtökönként órákig fürdik a népszerűségben a Kormányinfónak nevezett kamuparádén.

Fotó: MTI

Mégse tegyünk le arról, hogy Rogán (Tetőterasz) Antal lesz a befutó a Lázárral folytatott versenyfutásban. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy Lázár bukik vagy nyer a kormányzati átalakításon, neki pedig mennyi vesztesége lesz abból, hogy a kínos ügyek miatt kénytelen „alámerülni” egy időre. Az, hogy most kimarad a könyöklésből, akár a hasznára is lehet, hiszen a 2018-as választások közeledtével nőni fog a propagandaminisztérium súlya a kormányzaton belül. Az is mellette szól, hogy őt Habony Árpád köti Orbán Viktorhoz, és mivel nagyon úgy tűnik, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó pozíciója megingathatatlan, Rogánt sem fogják félreállítani.

Azt se feledjük, hogy a mai Fideszben azok a közéleti celebek viszik a prímet, akik a politikai süketelés mellett magánéletükkel is felhívják magukra a figyelmet. Rogán (főként a felesége révén) azokon a magamutogató figurákon is túltesz, akik a megjelenésükkel igyekeznek ellensúlyozni szerény közéleti teljesítményüket, ezért eltüntetése igen nagy kavarodást okozna Fideszen innen és túl is. Tulajdonképpen Rogán nagyon ügyesen beépítette magát a bulvárvilágba is, így szinte meg sem lepődünk azon, hogy alvilági figurákkal is hírbe hozzák. Ő annak a szűknadrágos, pragmatikus, egyben gátlástalan politikusi generációnak a mintapéldánya, akire a jelenlegi fidelitaszosok felnéznek, így erősebb a pozíciója a párton belül, mint azt első ránézésre gondolnánk.

Fotó: 24.hu

Mivel azonban házon belül jóval többet tudnak róla, mint a bíróság vagy az ellenzék együttvéve, igen könnyen zsarolható is, ezért nem lennénk meglepve, ha Orbán Viktor sakkjátszmájában nem egy egyszerű gyalog szerepét töltené be. A miniszterelnök számára ugyanis ideális lenne a jövőben egy olyan helyettes, akit tökéletesen a markában tud tartani, ami jelenleg sem Lázár Jánosról sem Varga Mihályról nem mondható el. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha szorosan fogod a gyeplőt, nem száguld úgy a ló, de legalább arra megy, amerre te szeretnéd.”   

Úgy tűnik, Orbán Viktor szükségét érezte annak, hogy valódi választ adjon arra az eshetőségre, mely szerint 2018 után nem tarthatja meg kényelmes többségét a Parlamentben. Talán nem is az időközi választásokon elszenvedett vereségek aggasztják igazán, hanem azok a háttérben még csak készülődő konfliktusok, melyek tovább rombolhatják a kormányhoz hű szavazók morálját. Azzal, hogy Varga Mihályt és Lázár Jánost kiemelte az első vonalból, és tulajdonképpen közvetlen helyettessé tette meg őket, felkészült több variációra, miközben csökkentheti a kormányon belüli feszültségeket.

Fotó: nepszava.hu

Aligha a szenzációkeltés volt az elsődleges célja a legutóbbi Heti Válasz elemző cikkének, mely arról értekezett, hogy Orbán Viktor B tervvel készül a 2018-as választásokra. Nem mintha korábban nem lettek volna alternatív elképzelései, ám a Fideszt a vezér határozott stratégiája repítette a 2010-es kétharmados győzelemtől a mostani ingatag helyzetig, ami azt a látszatot keltette a választópolgárokban, hogy Orbán Viktor olyan győztes típus, aki minden körülmények között megtalálja az ideális megoldást..

Lényegében 2014-ben is megtette ezt, amikor olyan változtatásokat eszközölt a választási szabályokon, aminek következtében nem egészen 45 százalékos eredménnyel kétharmados többséget tudott kicsikarni a törvényhozásban, amit persze azóta elveszített. A sikerhez az is kellett, hogy a kampányban teljesen amortizálja az ellenzék egyetlen vezéralakját, Bajnai Gordont. Tudja, hogy 2018-as sikere is attól függ, hogy szét tudja-e forgácsolni az ellenzéki erőket a kampányban, illetve legalább meg tudja-e ismételni legalább a négy évvel korábbi eredményt.

Ennek legfőbb akadálya az lehet, hogy pártján belül már olyan nyíltan zajlik a közpénzek finoman szólva is gyanús eltüntetése, hogy a baloldaltól ódzkodó, illetve a Jobbikra semmilyen fazonigazítás után sem szavazó jobboldali szimpatizánsok akár otthon is maradhatnak 2018 tavaszán. Lényegében ez történt a vesztes időközi választásokon is, amikor a harcosan ellenzéki szavazók nagyon meg akarták büntetni a kormánypártot, a Fidesz hívei pedig a távolmaradásukkal jelezték, hogy nagyon nem tetszik nekik az, ami a közéletben zajlik manapság.

Orbán Viktor B terve most erre a helyzetre ad első ránézésre logikus választ. Lázár Jánost kemény megmondó emberként arra használja, hogy a Jobbik retorikájára is vevő kemény kormánypárti mag felé kommunikáljon, a szelídebb kijelentéseiről ismert, és olykor kifejezetten békülékeny retorikát folytató Varga Mihályt pedig felmutatja a baloldali ellenzék és a mérsékelt fideszes tábor felé. Orbán ezzel persze megfékezheti a Lázárral fasírtban lévő, korrupciógyanús ügyei miatt egyre kínosabbá váló Rogán Antalt, illetve a jegybanki alapítványok ügyében ámokfutást végző Matolcsy Györggyel szemben pedig ott villoghat a korrupciógyanútól még nem érintett Varga Mihály.

Orbán ravasz módon e kettős szereposztás főpróbáját a Fidesz számára most legfontosabb ügy, a kvótanépszavazás köré szervezte. Lázárnak kiadta a feladatot, hogy nyíltan pendítse meg Magyarország kilépésének lehetőségét az EU-ból, aminek persze sok szélsőséges kormánypárti szavazó tapsolt, ugyanakkor Varga Mihály továbbra is híve annak, hogy külföldi munkaerővel legyünk úrrá az egyes szakmákban egyre égetőbb munkaerőhiányon. A két irány ellentmondásait valószínűleg személyesen Orbán Viktor karja majd feloldani a népszavazási kampány finisében, jelezve, hogy a legfőbb hatalom továbbra is az ő kezében összpontosul. 

A sajtó persze Lázár véleményére is kíváncsi volt ebben az ügyben, ám ő szerepének megfelelően egy véghezvihetetlen, ám a kemény mag számára elfogadható magyarázatot adott: át kell szervezni a szakképzést, illetve a közmunkásokat kell az érintett területekre irányítani. Ő tudja a legjobban, hogy ez a jól hangzó megoldás éveket, sőt évtizedeket venne igénybe, a magyar gazdaság felpörgetése azonban halaszthatatlan ügy másfél évvel a választások előtt. Lázár cinikus arckifejezése mögött mindig fel lehet fedezni olyan mimikát, ami önleleplező, így amikor ezeket a protokolláris gondolatokat kifejtette, látszott rajta, hogy betanult szöveget osztott meg a hallgatóságával.

A szerepek leosztása egyébként is rendkívül tudatos a Fidesz kormányzása idején. Aki lényegtelen figura a kommunikációs erőtérben szinte észrevehetetlen (lásd: Seszták Miklós, Trócsányi László, Simicskó István), vannak olyanok, akiket csak végszükség esetén rántanak elő (Pintér Sándor és egyre inkább Rogán Antal) és persze olyanok, akik a kirakatban vannak, ha kell, ha nem (mostanában Varga Mihály és Lázár János mindig). Nos, ha ők ketten el tudják játszani a rossz zsaru, jó zsaru szerepeit a magyar választók előtt, akkor nagyobb mozgástere marad Orbán Viktornak 2018-ban.

Ha például a békülékeny, csendes szakember képében tetszelgő Varga neve kerülne szóba, mint lehetséges miniszterelnök, akkor a Hiller István újdonsült választmányi elnökkel megspékelt MSZP akár partner is lenne egy koalíciós kormányzásban. Hillerről köztudomású, hogy bizonyos ügyekben (például kerítésépítés) rendkívül megértő a jelenlegi kormányzattal kapcsolatban, Varga pedig a kötelező fideszes mellébeszélésen kívül a kormányzást érintő botrányokban tevőlegesen nem vett részt. A mostani helyzet arra is rávilágít, hogy a Fidesz bukott pártnak tekinti az LMP-t, pedig amíg Schiffer András állt az élén, sokan ezt a neutrális erőt tartották a kormánypárt egyedüli lehetséges koalíciós partnerének.  

Fotó: civilhetes.net

A Heti Válasz felvázolt teóriájának tehát van alapja, hiszen Orbán a nemzetközi színtérre készül, így nem kíván tovább dagonyázni a hazai közéletben. Előtte azonban szeretné megerősíteni a saját hátországát egy olyan kormánnyal, amely aládolgozik még akkor is, ha az ellenzék is részt vesz benne. Az elképzelés hibája azonban az, hogy Orbán olyan öntörvényű vezető, aki nem igazán alkalmazkodik senkihez, ezért ragaszkodott mindig pártja abszolút többségéhez, és ezért volt számára különösen fájó, hogy a mostani ciklus elején elveszítette a kétharmados többségét.

Ha választania kellene Varga és Lázár, mint lehetséges utódok közül, bizonyára az előbbi mellett tenné le a voksát, hiszen Lázár a keményebb vonalat viszi, így a Fidesz várva várt politikai konszolidációjának aligha ő a letéteményese. Arról ugyanis már rég letettünk, hogy Orbán miniszterelnöksége alatt megtörténjen ez, hiszen a Fidesz politikája csakis a konfliktusok erőterében értelmezhető, kommunikációja pedig arra épül, hogy csakis ők képviselik a nemzetet, és a balliberális ellenzék nemzetközi csatlósai jelentik a legnagyobb veszélyt az országra. Orbán és Lázár is ebben a kommunikációs mezőben érzi elemében magát, ám a gazdasági ügyekért felelős Vargának lenne módja kilépni ebből a struktúrából.

Fotó: magyaridok.hu

Ne legyen azonban kétségünk afelől, hogy ha Varga kerülne a miniszterelnöki székbe, akkor is Orbán Viktor irányítaná az országot, bármilyen más pozíciót birtokolna. Lázár János esetében ez már nem olyan biztos, hiszen a hódmezővásárhelyiek tudják a legjobban, az alföldi várost azóta is vasmarokkal irányítja a volt polgármester, mióta a kormány második számú vezetője lett belőle. Ahogy egy ősi latin közmondás dakota változata tartja: „Hasonló a hasonlónak örül mindaddig, amíg az érdekeik nem ütköznek.”   

Hiába a kettős határzár, a rendőrség és a honvédség megerősített jelenléte, az elrettentő jogszabályok, és jogvédők szerint az embertelen bánásmód, a jelek szerint továbbra sem tudta légmentesen lezárni déli határát Magyarország. A Szegedi Kattintós információi szerint előkészületek történtek annak érdekében, hogy kibővítsék a jelenleg nem túl jól szuperáló hőkamerarendszert, így gyakorlatilag a határ minden szegletét pásztázni fogják a monitorokon keresztül.

Fotó: vs.hu

Az illegális határátlépők észlelésére szolgáló hőkamerák legutoljára akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor arról számolt be a sajtó, hogy a tíz telepített berendezésből kettő meghibásodott, így vált „lyukassá” az a figyelőrendszer, amely éjjel a határvonalat pásztázza. Most már az is valószínű, hogy a jelenleg rendelkezésre álló hőkamerák sem elegendőek ahhoz, hogy megfigyeljék a 175 kilométeres határszakaszt, ugyanis a területileg illetékes áramszolgáltatót azzal bízta meg a kormány, hogy teremtse meg a műszaki feltételeit újabb hőkamerák üzembe állításának.

Ha mindez bekövetkezik, akkor joggal vetődik fel a kérdés: a költséges és nem túl hatékony, ráadásul kicsit sem humánus pengés kerítés építése helyett nem lett volna jobb már tavaly tavasszal olyan döntést hozni, hogy az élő erő mellett a vizuális felderítést erősítenék a kérdéses határszakaszon. Aki mostanában járt a déli határon, joggal érzi úgy, hogy hidegháborús fíling jellemzi a környéket. Nappal helikopter köröz a kerítés felett, kutyás járőrök cirkálnak mindenfelé, páncélozott katonai járművek járőröznek a határ mentén párhuzamosan kiépített földúton. Éjjel pedig szolgálatba lépnek a hőkamerák, melyek a kotorászó vaddisznóktól a kerítésen átjutni próbáló szarvasokig minden nagyobb testű élőlény hőjét érzékelni tudják.  

A kormány hihetetlen mennyiségű emberi és anyagi forrást csoportosított ide, az eredmény pedig az, hogy a fülön csípett határsértőket a menekültügyi eljárás mellőzésével visszatoloncolják Szerbiába. Most a villamoshálózat kiépítésével újabb komoly beruházás indul a déli országrészben, ami azt sugallja, hogy a kormány elhúzódó migránsválságban gondolkodik. Egyébként ezt a rendszert már nagyon régóta építgetik, ám tavaly tavasszal nem ezt fejlesztették, hanem kerítés felhúzásával igyekeztek gátat szabni a menekülthullámnak. Most mégsem ússzák meg a műszaki fejlesztést, pedig ez sem kerül két fillérbe.

Ne legyenek kétségeink, a mostani döntés is a kvótanépszavazás kampányának jegyében született. Amíg ugyanis nem tudják ténylegesen feltartóztatni a menekülteket a határon, nem lesznek elég meggyőzőek az olyan a kijelentések, mint például Orbán Viktoré, aki szerint hazánk mentette meg az európai életmódot a kerítéssel és a migránsok elrettentésével. Bár Európa nem kért bennünket kerítésépítésre, a menekülteknek pedig eszük ágában sincs itt maradni, úgy viselkedik a magyar kormány, mintha hazánk a keresztény Európa utolsó végvára lenne. Pedig nem az!

             Fotó: sg.hu

Maga a hőkamera rendszer bővítése is arra lesz jó, hogy a menekültek jelentette veszélyt lehessen feltupírozni vele. Amennyiben ugyanis Magyarország azt az utat választaná, hogy a menedékkérőket ellátja addig, amíg ügyük elbírálása zajlik, majd egy néhány napos jogi procedúrát követően eldöntenék, hogy az illető tovább mehet-e nyugatra vagy vissza kell-e térnie Szerbiába, akkor abból nem lehetne nagy ívű politikai kampányokat kreálni. Ehelyett erődemonstrációt tartanak a rendvédelmi szervek, amivel azt a látszatot keltik, mintha Magyarország tényleg egy ostromlott vár lenne. Pedig, ahogy egy dakota közmondás is tartja: „Nem akkor kell prérifarkast kiáltani, amikor a szomszédunkat akarjuk ijesztgetni, hanem amikor tényleg a kertek alatt jár.”     

Megfordította az unióellenes hangulatot Európában a britek balul elsült népszavazása, melyet Brexitként emleget a világ. A felmérések szerint elrettentő példaként szemlélik azt az uniós polgárok azt, ami a válásra készülő szigetországban történik. Még a magyar közvélekedés is olyan irányba mozdult el, ami nem igazán kedvez a kvótanépszavazásra készülő kormánynak. A Brexit egyértelműen azt üzeni: nem jó a tűzzel játszani.

Fotó: civilhetes.net

A brit népszavazásból kihozta a legjobbat az Európai Unió, hiszen gyorsan megnőtt a renoméja a maradó 27 tagországban, ugyanakkor látványosan gyengültek az Európa-ellenes pártok szerte a kontinensen. Az uniós polgárok a londoni politikai és gazdasági életben eluralkodó fejetlenséget és felfordulást látva elgondolkodtak a dolgon, és arra jutottak, hogy nem is olyan rossz dolog a közösség részének lenni.  

A brit politikában és gazdaságban tapasztalható bizonytalanság senkinek sem hiányzik, így nem kockáztattak sokat a maradó országok miniszterelnökei, amikor a válás minél sürgősebb levezénylését erőltették, ugyanakkor világossá tették, hogy nincsenek kiskapuk, vagyis a britek egyék meg szőröstül-bőröstül, amit főztek. Minél jobban megbüntetik tehát a brit politikai elitet az uniós országok vezetői és saját választói, annál elrettentőbb lesz a Brexit.

Nem véletlen, hogy jobb híján a maradás mellett kampányoló Orbán Viktor is mélyen hallgat, mióta kiderült, hogy a britek vehetik a sátorfájukat. Először Lázár Jánossal megszondáztatta a lakosságot, mit szólnának hozzá, ha az EU tagságunkról szóló népszavazássá bővítené a betelepítési kvótáról szóló október 2-i voksolást, de miután a magyarok is megrettentek a Brexit utórengéseitől, valószínűleg elvetette az ötletet.

        Fotó: mandiner.hu

A kormányzati kommunikációs gépezet most bizonyára azon ügyködik, hogy a britek csúfos kudarcát és a kvótanépszavazást minél jobban elválasszák egymástól, mert tudják, hogy a Brüsszel elleni szabadságharc nevében nem lehet olyan harakirit elkövetni, mint amilyet David Cameron végzett el önmagán.

Orbán ezért sunnyog a Brexit ügyében, hiszen szeretné azt a látszatot kelteni, hogy a nemzeti kormányok jogköreinek kiszélesítése erősítené magát az Európai Uniót. A magyar miniszterelnök nagy mágus, ám ezt az ellentmondást ő sem tudja feloldani, hiszen a Brexit után csakis a központi irányítás felértékelődése, az unós kohézió erősítése lehet hatékony módszer az EU darabokra hullása ellen. Orbán viszont továbbra is nyomja a régi mantrát, ami nyilván azért fontos számára, mert nyomasztják a brüsszeli kontroll következményei.

Nagyon érdekes helyzet alakulhat október 2-ra Magyarországon, hiszen egy EU ellen hangolt magyar lakosságnak kell véleményt nyilvánítania egy olyan kérdésben, amely nem feltétlenül sorsdöntő hazánk számára. Bonyolítja a képletet az is, hogy Varga Mihály gazdaságért felelős miniszter kitart amellett az álláspontja mellett, mely szerint a magyar gazdaságnak szüksége van külföldi munkaerőre ahhoz, hogy a növekedés fenntartható legyen.

Nem mellékesen olyan fajelméletet idéző kijelentések röpködnek a kampányban, minthogy csak kulturálisan beilleszkedni képes embereket hajlandó az ország befogadni, ráadásul ezeket is csak ideiglenesen. Orbán Viktor kifejtette, hogy ő az európai életmódot mentette meg azáltal, hogy kerítést építtetett a déli határra. Ezek ugyan jól hangzó szólamok, ám ha a lényegüket tekintjük, a kirekesztést, mint alapértéket kezelő ideológia nyúlványai.

Orbán Viktornak nagyon fontos, hogy közel négymillió embert tudjon mozgósítani a menekültkvóta elleni szavazásra, ezért nem fog visszariadni a legszélsőségesebb megnyilvánulásoktól sem, még akkor sem, ha az EU nyugati felén ezt a hangnemet nem igazán tolerálják. Elfelejti, hogy az európai közösségből nem csak önként lehet távozni, ahogy a britek tették, hanem ki is lehet onnan rúgni országokat. Ha ez bekövetkezik, nem a kvótanépszavazás lesz az oka, (mert maga a kvóta elfogadása sem kötelező), hanem az a politika, ami az unós intézményrendszerek szétzúzására törekszik.

Fotó: civilhetes.net

A britek kapkodása, saját politikai elitjük szétforgácsolódása figyelmeztető jel a magyar vezetés számára is: ha mindent feltesznek egyetlen számra a rulett asztalon, könnyen a gatyájukat is elveszíthetik. A kommunikációra sok mindent rá lehet bízni, ám egy ország jövője alapvetően a gazdaság teljesítményétől függ. A brit politikusok érzik már a bőrükön ennek a következményeit, a magyarok még mindig abban bíznak, hogy híveik vak gyűlölete az idegenekkel szemben felülír minden politikai és gazdasági realitást. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vak lóval indulsz harcba, ne csodálkozz azon, hogy a csatamező helyett a mocsárban fogsz kikötni.”  

Nem tudjuk pontosan, kik a megbízóik, milyen utasításokat követnek, hányadán állnak a karhatalommal, milyen jogosítványaik vannak. Ők azok a kopasz, kigyúrt fiatalemberek, akik most éppen a ligetvédőket tartják rettegésben, de korábban „bevetették őket” a 2006 őszi zavargások idején, a Fidesz székházához vezényelték őket, amikor aktivisták tiltakoztak a kormány politikája ellen, és védték Erdősinét, amikor kamunépszavazást kezdeményezett a szocialisták ellenében. Lassan az az érzésünk, hogy ahol megjelennek ezek a rémisztő figurák, ott a kormány valamit minden áron el akar érni.

Fótó: 168 ora.hu

Orbán Viktor pontosan tudja, hogy a rendőrséget nyíltan soha nem vetheti be a magyar polgári lakosság ellen, mert azzal lerombolná azt a mítoszt, melyet a 2006-os zavargások idején alakított mi ki magáról. Akkor az öszödi beszédet követően a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tömegben feltűntek finoman szólva is érdekes alakok, akik nem maradtak meg a szavak szintjén, és tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest hetekig ostromlott város képét mutatta. Az MTV székházánál a kopaszok (más néven futballhuligánok) nekitámadtak annak a kis létszámú rendőri egységnek, mely az épület főbejáratát védte, és számos hivatásos végezte a kórházban az összecsapás után.

A "sajnálatos őszi események" után később mégis a rendőröket vonták felelősségre, a rendbontók közül pedig elvétve ítéltek el néhányat. Ez volt a kopaszok magyarországi tündöklésének kezdete, hiszen Orbán Viktor védtelen polgárokként állította be őket (és persze másokat is, akik nem borotválják a fejüket, és valóban érte őket atrocitás), a gyurcsányi rendőri erőszak pedig örökre ráégett a szocialista kormányokra. Ezért nem oszlatja fel rendőri erővel vagy akár a TEK-kesekkel azokat a tiltakozó akciókat, melyeket nem szívesen lát, de eltűr egy darabig a hatalom jelenlegi birtokosa.

A kopaszok azonban mindig kéznél vannak, ha migránsok ellen kell hangolni a népet, ha ligetvédőket kell inzultálni, ha ellenzéki politikust kell távol tartani attól, hogy leadhassa népszavazási kezdeményezését. A kopaszok olyan paramilitáris erőt jelentenek a kormány számára, mellyel nem kell azonosulnia, ugyanakkor sallangmentesen elvégzik azt a feladatot, melyet megjelöltek számukra. Így a rendőrség úgymond tiszta maradhat, nem kell olyan látszatot kelteni, mintha felélednének a Gyurcsány-korszak módszerei, amikor gumilövedékekkel és vízágyúkkal igyekeztek rendet vágni a tiltakozók tömegében.

Orbán tudatosan irányítja több közvetítőn keresztül a kopaszokat minden helyszínre, ahol a rendőrök nyílt beavatkozása visszatetszést kelthet. Így Gyurcsány marad a rendőri erőszak megtestesítője, az ő kezéhez viszont nem tapad egyetlen csepp víz sem a vízágyú tömlőjéből. Arra is ügyel, hogy a kopaszok érinthetetlenek maradjanak, hiszen, ha egyszer börtönbe juttatnának egyet is közülük, az a feltétlen bizalom, mely most jellemzi a megbízó és megbízott kapcsolatát, összecsuklana, mint egy gyomron rúgott ligetvédő.

Fotó:24.hu

A miniszterelnök nem véletlenül igyekszik a Budai Várba költözni. Nem pusztán nagyzási hóbort áll ugyanis a miniszterelnöki rezidencia átköltöztetése mögött, hanem nagyon praktikus megfontolások. A várnegyed jobban védhető, mint a Parlament, a tüntetőket könnyebb megfékezni, mintha a Kossuth téren gyülekeznének. Orbán Viktor tudja, hogy a kopaszokkal kisebb csetepatékat el lehet simítani, de ha egyszer nagy tömeget kell megfékezni, a kopaszok ereje és brutalitása már nem lesz elegendő. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sovány harcosok között lovagolsz, az ellenség mesterlövésze könnyebben eltalál, mintha kövér megtermett fickók takarnák a kilátást.” Más kérdés, hogy a dagadt fickók alatt gyorsan összeroskadnak a lovak, te meg majd ott állsz teljesen kiszolgáltatva a mesterlövész puskája előtt.   

Tudják, hogy ma már nem is a Brexit, de nem is a Huxit, esetleg a Frexit jelenti a legnagyobb veszélyt az Európai Unióra? Egy új őrület kezd kibontakozni az európai közéletben, melynek neve flexit. Nem országot jelez, nem is a kilépést szorgalmazza, hanem egyszerűen a széthúzást és a szétszakadást népszerűsíti. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a szóösszetétel a flexibilisre és a flexelésre egyaránt utal. Az előbbi egyelőre csak rugalmas Európát, a második viszont feldarabolt kontinenst vizionál.

Fotó: komlomedia.hu

Divat lett feszegetni a határokat szó szerint és képletesen is. Egyes politikusok (például a magyar miniszterelnök) úgy tesznek, mintha az uniós szimbólumok egy céllövöldében lennének kiállítva. Ha például ellövik az uniós kitűzőt, kapnak érte egy plüss nyuszit. Ráadásul nem is a pálcikára céloznak, hanem egyenesen a csillagok közé. Ha célba találna, büszkén mutogatják a trófeájukat, ugyanakkor nagy hangon követelik a jutalmukat. Úgy tekintenek a közössége, mint egy vásári látványosságra, amelytől ingyen megkapunk mindent, amire csak szükségünk van.

A kísérlet lényege, hogy miként lehet a legtöbb golyót beleereszteni az uniós szimbólumokba úgy, hogy közben hazavigyük a lehető legtöbb plüss állatkát. Az önzésnek és az önsorsrontásnak olyan egyvelege ez, ami előbb-utóbb meg fogja bosszulni magát. A britek úgy akarnak például megszabadulni az uniós kötelezettségektől, hogy közben a közösséghez tartozás előnyeiről nem szívesen mondanának le. Vagyis: szétlőjük az uniós matricát, de azért adják ide nekünk a legszebb plüss mackót. Hát ez lenne a híres flexit, ami egyszerre teszi próbára az EU rugalmasságát és ellenálló képességét.

A sok vita közepette egy dologról szinte soha nem ejtünk szót: Az Európai Uniót többek között az a kényszer hívta életre, hogy csak egy közös piacot, egy jól együttműködő, vámunióban egyesülő, szabad munkaerő-áramlást biztosító gazdaság képes felvenni a feltörekvő nagy ázsiai és amerikai országok gazdasági erejével a versenyt. Ha ez nem valósul meg, ha mindenki csak a közös pénzforrásokra ácsingózik, akkor a kis acsarkodó nemzetállamok a kínaiak, indiaiak, katariak és dél-koreaiak prédái lesznek.

Igen beszédes például a minapi hír, mely szerint még Varga Mihály gazdasági miniszter is belátta, több tízezer külföldi munkavállalóra lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdasági növekedés Magyarországon. A betelepítési kvóta elleni népszavazás hevében égő kormány részéről ez igencsak hervasztó beismerése annak, hogy a hazai gazdaság hiába is vonzaná az olcsó ukrán vagy kínai munkaerőt, a kormány idegenellenes retorikája miatt gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ez a szükséges pluszt hozzáadjuk a nemzetgazdasághoz.

Pedig a szabad munkaerő-áramlás akár hasznot is hozhatna a hazai gazdaságnak. Ha magas átlagbérekért dolgoznának a magyar munkavállalók, akkor épp úgy, mint Lengyelország és Szlovákia esetében, hozzánk is tódulnának a kevesebb bérért is dolgozni hajlandó keleti munkavállalók, főleg az ukránok és moldávok.  A kormány – a sokat szidott hazai multik kiszolgálóiként – azonban alacsonyan tartja a minimálbért, ezáltal a munkaerő kifelé áramlik az országból, befelé pedig alig érkezik utánpótlás.

Jó példa ez arra, hogy Magyarország az uniós lét előnyeit pusztán a könnyen jött pénzben látja, a közvetett előnyökkel nem is foglalkozik. Pedig ha ez így marad, teljesen lemaradunk a többi tagországtól gazdaságilag. Úgy tűnik, ez nem zavarja Orbán Viktort és csapatát, ugyanis van B terve. A flexit gyakorlati alkalmazójaként ugyanis igyekszik még egyszer jó alaposan megcsapolni a vastag uniós erszényt, aztán keresne magának egy kevésbé aggályoskodó szövetségest. Vagyis először próbára tenné a közösség rugalmasságát, és ha az nem bírja ki a kemény igénybevételt, akkor nekiállna felxelni, hogy véletlenül se higgye senki, hogy a magyarok alkalmazkodnak olyan közösséghez, amely elvárásokat is megfogalmaz vele szemben.

Fotó: indafoto.hu

A felxitben lényegében Orbán Viktor pávatánca kristályosodik ki. Egy keleti politikai kultúrát próbál meghonosítani Európában, és miután ez már nem hoz eredményt számára, kormányát és országát igyekszik kivezetni a számára terhessé váló közösségből. Lényegében erről szól az október 2-ára kiírt népszavazás, amelyen nem a menekültkvótáról voksolhatunk, hanem arról, hogy felhatalmazzuk-e Orbán Viktort e terve megvalósítására. Mivel Európát valószínűleg nem tudja a maga képére formálni, az intézményrendszereit nem tudja a maga kénye-kedve szerint nyújtani, nekiáll flexelni, ami nem csak nagy zajjal, de hatalmas bajjal is jár majd. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Bolond az, aki olyan embertől fogad el pénzt, akit nem becsül semmire.”

A magyar kormányzópárt vezetői sokat bírálták az Európai Uniót a Brexit után, ám arra nem tettek utalást, hogy ők min változtatnának, ha döntési pozícióba kerülnének a közösségen belül. Eddig csak a migránskérdéssel foglalkoztak, mert erre a kihívásra valóban ütős választ adtak: kerítést építettek, sajátosan értelmezik a nemzetközi menekültügyi eljárásokat és népszavaztatnak az unió által javasolt befogadási kvótáról. Pedig Európának számos egyéb kihívásra reagálniuk kéne, ám az Orbán-kormány ezekről tudomást sem vesz.

  Fotó: Reuters

Ismét fókuszba került az Európai Uniót leginkább meghatározó kérdés, melyről már akkor is sokat vitáztak a tagországok, amikor Magyarország még nem volt a közösség része. Vannak politikusok, akik a nemzetállamok nagyobb önállóságát szorgalmazzák, mások viszont erősebb központi irányítást sürgetnek. Amikor a magyar politikusok Brüsszel túlburjánzó bürokráciáját bírálják, ugyanakkor nagyobb nemzeti önállóságot követelnek, akkor komoly ellentmondásba kerülnek önmagukkal. Ha ugyanis a döntéshozatali mechanizmus leegyszerűsödne, akkor nyilván egy nagyobb hatalommal, kiszélesített jogkörrel rendelkező uniós vezetés venné át a mai túlszabályozott, ezért lassú és nehézkes folyamatok helyét, és ez éppen a nemzeti kormányok befolyását csorbítaná.

Nem pusztán ezért bírálja csak úgy általánosságban a brüsszeli intézményeket Orbán Viktor kormánya. A magyar miniszterek számára ugyanis kolonc a központi szigor, a sok kötelezettségszegési eljárás, az engedélyeztetések, a költségvetés folyamatos központi kontrollálása. Ha módjukban állna, akkor a mutyi fogalmát az egész EU-ra kiterjesztenék, ahol lényegében úgy működne minden állami költés, mint a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál. Az, hogy Magyarország még nem jutott el a putyini Oroszország szintjére sem korrupcióban, sem az állam központosításában, csak annak köszönhető, hogy az uniós kontroll folyamatosan ott lebeg a magyar kormány feje fölött.

Ha Orbán Viktorra bíznák az uniós intézményrendszerek felülvizsgálatát, elsőként ezt a kontrollt nyirbálná meg. Úgy alakítaná át ezt a területet, ahogy Magyarországon működik: lojális ügyészséggel, a kormánytól korántsem független jegybankkal, államosított iskolákkal és szolgáltatókkal, megfélemlített civilekkel és lakájmédiával elérné azt, hogy minden a központ akarata szerint alakuljon, ne legyen semmilyen külső nyomás a döntéshozókon, így lényegében úgy alakíthassák a törvényeket, úgy költhessék a pénzeket, úgy irányítsák a közintézményeket, ahogy kedvük tartja.

Ha Orbán Viktor kezébe kerülne az uniós intézményrendszer, akkor nemzetközi oligarchákat is támogatna a nemzetiek mellett. Hogy miért? Mert jól tudja, hogy a hatalom támaszai azok a lekötelezett pénzemberek, multimilliárdosok, akiket most ki akar űzni a saját országából. Az Európai Unió ugyanis most komoly versenyszabályokkal, az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtésével igyekszik olyan piaci környezetet kialakítani, amelyben a kisebb vállalkozásoknak van esélyük a nagyokkal szemben. Ez Magyarországon csak nyomokban van így, és ne legyen kétségünk, amit Orbán Viktor kicsiben csinál, azt nagyban is követendő példának tartja.

Fotó: AFP

Ha Orbán Viktoron múlna, akkor a valódi reformok elmaradnának az EU-n belül. Őt csak a hatalom belső elosztása érdekelné, mely irányt szab a pénzügyi források elosztásának, lehetővé tenné lojális bürokraták kinevezését, olyan területek bekebelezését, melyektől anyagi vagy politikai hasznot remél. Őt azok a nagy rendszerek nem érdeklik, melyekhez veszélyes nyúlni, mert komoly népszerűségvesztéssel járhat az átalakításuk. Magyarországon az oktatás reformja helyett államosított, tandíjat vezetett be a felsőoktatásban, az egészségügyben hangzatos ígéreteken kívül semmi nem történik, a veszteséges vasúthálózat átalakítása helyett pedig kisvasutat épít a szülőfalujába. Ne várjuk egy ilyen politikustól, hogy az EU sokkal nagyobb léptékű rendszereihez valaha is hozzányúlna, hiszen erre a hazájában sem volt elegendő bátorsága annak ellenére, hogy kétszer kapott kétharmados felhatalmazást a választóitól.

Végül, ha Orbán Viktor irányítaná az EU-t, első dolga lenne, hogy kommunikációs tanácsadókkal venné körbe magát, minden héten megrendelne egy belső felmérést a Századvégtől, és csak olyan központi intézkedésekre adná meg az engedélyt, melyek népszerűséget hozhatnak a kormányának. Orbán Viktor ugyanis úgy tesz, mint aki bátran szembeszáll mindennel és mindenkivel, ha az érdekei úgy kívánják, ám közben minden lépését annak rendeli alá, mennyit hoz majd neki a konyhára. Ha Brüsszellel kell perlekednie ahhoz, hogy nőjön az ázsiója, akkor így tesz, ám mi lenne, ha ő maga lenne Brüsszel első embere? Nyugi, találna új démont magának! Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne adj tanácsot olyannak, akit már leterített a medve, mert ha egyszer rád támad a nagy barna mackó, mindent elfelejtesz abból, amit korábban mondtál.”   

Lázár (Kilépő) János nyilatkozata után egyértelmű, hogy a magyar kormány hajlandó a legvégsőkig elmenni a kvótaellenes népszavazás sikere érdekében.  A Miniszterelnökség első emberét az sem zavarta különösebben, hogy a brit népszavazás eredménye és a menekültválság között nincs lényegi összefüggés, ám az komoly veszély, hogy amennyiben Nagy-Britannia ténylegesen elhagyja az EU-t, a kelet-európai munkavállalók migránssá válhatnak a szigetországban. Az az ember érzése, hogy bármi történik a világban manapság, a Fidesz vezetői mindent a menekültválságra fognak visszavezetni csak azért, hogy sikerre vigyenek egy teljesen értelmetlen népszavazást.

Fotó: origo.hu

Tudjuk, a kommunikáció szerepe annál fontosabb, minél kevésbé zajlik érdemi kormányzás egy országban. Nálunk már lassan két éve csak a kommunikáció számít, ezért nő egyre inkább a Rogán Antal, Habony Árpád, Andy Vajna triójának befolyása a kormányon belül. Úgy tűnik, Lázár János megelégelte, hogy neki csak az a küzdelmes és népszerűtlen küldetés jutott, hogy minél rövidebb idő alatt minél több állami alkalmazottól szabadítsa meg a központi költségvetést. Igyekezetében odáig jutott, hogy elismerte: magánszemélyként az Európai Unió elhagyására szavazna, ha nálunk is megkérdeznék a nép véleményét a tagságról.

Apróságnak tűnik, de illik megjegyezni: Lázár János magánemberként akkor nyilatkozhatna erről a kérdésről, ha történetesen nem ő lenne a kormány második legnagyobb hatalmú embere. Nem véletlen, hogy az ellenzéki pártok igyekeztek tőkét kovácsolni Lázár elsietett nyilatkozatából, és lemondásra szólították fel a minisztert. Ha ugyanis Lázár elhagyná a kormányt, már nyilatkozhatna ebben a kérdésben magánemberként. A kormány uniós politikáját (és uniós forrásait) felügyelő miniszterként viszont ahhoz az iskolaigazgatóhoz hasonlít, aki saját intézménye bezárásáért kampányol, csak azért, hogy jó pontot szerezzen a főnökeinél.   

Lázár kicsit túltolta a biciklit, ami persze nem azt jelenti, hogy vak komondor módjára nekiszaladt volna az ajtónak. Nagyon tudatosan hergeli a magyar lakosságot az uniós intézmények ellen azt remélve, hogy így mozgósítani tudja az ősszel esedékes népszavazáson a menekültügyben rendkívül érzékeny magyar polgárokat. Célja az, hogy a menekültkérdésre felfűzve lényegében az EU elleni népszavazássá alakítsa azt a tét nélküli voksolást, mely azt a kvótarendszert utasítaná el, mely nem kötelező érvényű az ország számára.

Fotó: MTI

Felsejlik hát az esélye annak, hogy a hatékonyabb kommunikáció érdekében akár egy unióellenes kampány végtermékeként egy magyar kilépést feltételező (Huxit) politikai folyamat is beindulhat. Orbán Viktor kormánya ugyanis tudja, hogy a Brexit után megerősödhet azon európai politikusok befolyása, akik az uniós integráció felgyorsítását szorgalmazzák. Ez nagyban korlátozná az olyan hírhedt pávatáncosok mozgásterét, mint Orbán Viktor.

Ha a britek hezitálását az unió a saját javára fordítja, ha a kilépési tárgyalásokon aduászok nélkül maradt briteken azt tudják demonstrálni, hogy a közösség elhagyása komoly veszteségekkel jár, akkor a periférián vigéckedő politikusoknak két választásuk marad: vagy együtt lépnek az integrációt felpörgető országok vezetőivel, vagy a közép-ázsiai, távol-keleti, illetve észak-afrikai régiók országaiban próbálnak új szövetségeseket találni. Orbán Viktor és csipetcsapata jelenleg inkább Kazahsztánnal, Türkmenisztánnal, Vietnámmal vagy Egyiptommal haverkodna inkább, mint a németekkel, franciákkal vagy svédekkel, ám ezen régiók diktátoraitól biztos nem kapnak annyi ingyen pénzt, mint az EU központi forrásaiból.

Korábban úgy tűnt, hogy nem működik a pénzt demokráciáért elve, mert Orbán pávatánca kicselezett minden számonkérő mechanizmus az EU-n belül. A Brexit után azonban úgy tűnik, nincs már annyi hely a parketten, hogy Orbán vígan kisasszézhasson egy ilyen szituációból. Az unós vezetők határozottsága a brit politikai elittel szemben figyelmeztető jel a magyar miniszterelnök számára is: ki lehet lépni az unióból, de arra senki se számítson, hogy a kötelességektől megszabadulva megtarthatja a kiváltságokat.

Ha a magyarok szavazni akarnak az uniós tagságról, ám csak tessék. Ha úgy döntenek, hogy megéri nekik százmilliárdos uniós forrásokról lemondani a menekültkvóta elutasítása érdekében, akkor lelkük rajta. A britek legalább a nettő befizetéseiktől megszabadulhatnak, így volt a kilépéspártiaknak egy jól artikulálható érvük, mi viszont sokszorosát kapjuk vissza annak a pénznek, amit befizetünk (és ezt Lázár Jánosnál jobban szinte senki sem tudja jobban az országban), így egy kis képzavarral szólva a migránsokkal együtt a fürdővizet is kiöntenénk a kádból.

Fotó:korkep.sk

Van persze egy olyan olvasata is Lázár nyilatkozatának, hogy egy nyíltan kilépést támogató megnyilvánulása is csak egy jól tálalható gesztus a fideszes választók felé, és az egésznek körülbelül annyi jelentősége van, mint amikor néhány napig Orbán Viktor belengette a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét Magyarországon. Aztán hirtelen úgy tett, mintha előtte nem szabotálta volna azt az elvet, hogy a halálbüntetés nem kompatibilis az uniós országok jogrendjével. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha lócitromba lépsz, két lehetőséged van: úgy teszel, mintha a büdös mokaszin nem a te lábadon lenne, vagy leveted azt, és mezítláb sétálsz be a kocsmába.” Mindkettő elég kínos.

Lázár János szépen óvatosan kezdi eláztatni Habony Árpádot. Nem előttünk, mert mi már tudjuk, hogy a miniszterelnök mindenek fölött álló tanácsadója nem ingyen őrizte a Szent Koronát, de lapot sem a saját vagyonából alapított, és az ibizai kiruccanásra sem három műszakban kereste meg a pénzt. Lázár offenzívája ismét csak arról árulkodik, hogy erősödik a belső harc a Fidesz vezérkarán belül, ami arra utal, hogy a Rogán-Habony irányvonal akár alul is maradhat ebben a vetélkedésben.

Fotó: index.hu

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Klubrádióban faggatták aktuális kérdésekről, ami már önmagában is egy különleges alkalom. A lehető legellenzékibb rádióba bemenni ugyanis csak akkor érdemes, ha oda akarunk sózni a mieinknek legalább egy kicsit, hiszen Lázár tudja, hogy a Klubrádióban nem elég lenyomnia azt a „one man show-t” amit csütörtökönként Kormányinfó néven előad. Lázár dobni akart egy csontot azoknak, akiknek elegük van már abból, hogy Orbán Viktor és baráti köre lényegében a nyilvánosság teljes kizárásával dönt az ország sorsáról. Nem mellékesen, ha ő is ennek a belső körnek lenne a tagja, nyilván nem vetemedne olyan tettre, hogy megpendíti Habony Árpád érintettségét egy korrupciógyanús ügyben.

De mielőtt taglalnánk, hogy mit is állít Lázár János Habony Árpádról, jöjjön egy kis összefoglaló az előzményekről: Nemrég kiderült, hogy Habony Árpád és barátnője nevére foglaltak le még tavaly két jegyet a „Complete Hong Kong Experience” nevet viselő 45 perces helikopteres városnéző túrára. Tudjuk, hogy Árpád kedveli a luxust, ezért nem rebben meg a szemünk attól sem, hogy az út magyar forintban mérve közel egymillió forintba került. Az már más kérdés, hogy a Heliservices nevű hongkongi cégnek ez az egyik legdrágább városnéző csomagja. Főleg abban különbözik a többi lehetőségtől, hogy ez egy privát út, a pilótán kívül senki más nem utazik a vendégekkel. Talán a miniszterelnöki tanácsadó attól félt, hogy néhány migránssal kell osztoznia az élményben.

Fotó: 168ora.hu

Ennél is fontosabb körülmény, hogy az utat valószínűleg egy Jonathan Chan nevű hongkongi bankár fizette, akinek neve nem először kerül elő a letelepedési kötvényes biznisz körül. Korábbról tudjuk, hogy a letelepedési kötvényeket értékesítő cégekben Habony Árpádnak és Rogán Antalnak komoly érdekeltségei vannak. Csak félve jegyezzük meg, hogy a letelepedési kötvények segítségével lényegében gazdag migránsok érkeznek hozzánk, akik számára a magyar útlevél azért fontos, hogy szabadon mozoghassanak az Európai Unió területén. Ráadásul, fogalmunk sincs ezeknek az embereknek a hátteréről, nem tudjuk, honnan vannak millióik a kötvények megvásárlására, és milyen alvilági kapcsolatokkal rendelkeznek. Amikor a házukat, munkájukat, rokonaikat és egzisztenciájukat elvesztő menekültek ellen uszít a kormány, ezt a körülményt feltétlenül vegyük figyelembe.

A kötvényeladásokat bonyolító cégek tulajdonosait a kiválasztáskor ugyan nyilvánosságra hozták (innen lehet ismerni a Habony nevére helikoptert foglaló Jonathan Chant), de az offshore háttér miatt azóta nem lehet követni, hogy alakulnak a tulajdoni viszonyok. Az biztos, hogy százmilliárdok forognak a bizniszben, és jól tejelnek a cégek azoknak, akik közvetve vagy közvetlenül benne vannak. Talán Lázár megirigyelte a könnyű haszonszerzést, ezért piszkált oda a kormánykörökben érinthetetlennek tartott Habonynak.

„Az lehet, hogy az érintett üzletember és Habony Árpád között van kapcsolat.” – feddte fel sejtését a rádió mikrofonja előtt Lázár. Még mielőtt azt gondolnánk, hogy Lázár János korrupció gyanújába keverné főnöke egyik kedvencét, azért gyorsan kihátrált ebből a szituációból, ugyanis hozzátette: "Az azonban biztos, hogy a letelepedési kötvényekről szóló döntés és Habony Árpád között nincs kapcsolat.”

Fotó:origo.hu

Hát persze, hogy nincs, hiszen ilyen nevű ember nem dolgozik egyetlen minisztériumban és háttérintézményben sem, ráadásul Habony nem képviselő, így nem is nyomhatott igent, amikor erről a kérdésről szavazott a Parlament. A kommunikációs guru tehát patyolat tiszta ebben a kérdésben, bár elröpködött egymillió forintból Hong Kong felett egy olyan pasas meghívására, aki nyakig benne van a magyar letelepedési kötvények bizniszében. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha hülyének néz valaki, ne a szemedet dörzsöld, vagy a füledet tisztogasd, hanem lóbáld meg előtte a tomahawkodat.”

Röviden: semmi. Bővebben: Talán kicsit jobban magunkra ismertünk a sikerben és a kudarcban. Sokak szerint egy élhetőbb országgá vált hazánk az utóbbi két hétben, a nemzeti válogatott egyesítette a magyarokat, mertünk nagyot álmodni, és aki eddig nem is ismerte a csodakapust, most akár bele is bújhatott Király Gábor mágikus mackóalsójába. Valóban különleges dolgok történtek velünk két hét alatt, ám egyet ne feledjünk: a cirkuszból is egyszer haza kell menni, és ha otthon nincs kenyér, akkor korgó gyomorral fekszenek le a gyerekek, akik egy órája még az artistákat csodálták. Vendégszerzőnk, Siposvölgyi Ármin írása:

Fotó: nol.hu

Szívesen állítanám, hogy innentől minden másként lesz nálunk, ám legyünk realisták: egy győzelem, két döntetlen és egy vereség egy kontinenstornán akkor sem lehet sorsfordító egy nemzet életében, ha történetesen közel fél évszázadig vártunk arra, hogy egyáltalán eljusson a csapat egy ilyen nívós sporteseményre. Az első mérkőzés után azt nyilatkozta a miniszterelnök, hogy focilázban ég az ország, ám ennél többről volt szó. Az osztrákok legyőzése után gyakorlatilag őrületté fokozódott az a hihetetlen várakozás, ami a kontinenstorna előtt alakult ki. Ezt követően lényegében Gera Zoltán kisujja vagy Szalai Ádám haja jobban érdekelte a magyarokat, mint Portik Tamás vallomása, a liget projekt és a britek kiválása az EU-ból együttvéve.

Ez a két hét sokkal többet elárult a magyar néplélekről, az elfojtott vágyainkról, a kissé zavaros jövőképünkről, a napi problémáinkról, mint két közvélemény-kutató három reprezentatív felmérése. A legfontosabb tanulsága ugyanis az EB-nek, hogy a magyar szurkolók nagyon akartak szeretni egy csapatot, amelyik a címeres mezben futkározva végre nem hoz szégyent rájuk, és ezt megkapták. Hogy ez miért különleges jelenség? Más országuk drukkerei nem ilyenek? Persze, ők is szeretnek azonosulni a fiúkkal, mikor jól megy a játék, amikor legyőzik az ellenfelet, de a magyar szurkoló most már szinte minden sportágban ugyanolyan megszállott lett. Emlékezzünk csak, milyen értetlenséget és persze csodálatot váltott ki az oroszországi jégkorong VB-n a magyar drukkerek önfeledt ünneplése minden elvesztett meccs után. A belgák elleni kijózanító pofon után ugyanez a mechanizmus lépett működésbe: imádni akarjuk a fiúkat, mert legalább ott voltak, és szurkolhattunk nekik. Már nem az eredmény fontos, hanem a részvétel, mert egyszer bele tudtunk szólni a nagyok ügyeibe, ha csak rövid időre is.

A magyarok nagyon vágynak szeretni egy csapatot minden fenntartás nélkül, ahogy szerették az Aranycsapatot, pedig tudták, hogy Rákosi Mátyás sütkérezik a sikereik fényében.

Orbán Viktor a magyar néplélek nagy ismerőjeként pontosan felmérte, hogy micsoda sikerszomj lakozik a magyar emberek lelkében. Nem véletlen, hogy önleleplező módon hozzá rohant gratulálni minden vazallusa, amikor gólt lőtt a magyar válogatott az osztrákok ellen. Az ellenzék ismét egy képtelen helyzetbe sodródott, hiszen úgy érezhette, hogy minden magyar focisiker Orbán Viktor ázsióját erősíti majd. Egy megosztott társadalomban keletkeznek csak ilyen dilemmák, és ezért kell azt mondanunk, hogy térjünk vissza a földre, nézzünk szembe a ténnyel: Magyarországon a sport is a politika szolgálóleánya. Orbán Viktor rámászott a nemzet legnépszerűbb sportjára, ahogy elvette 2002-ben a fél országtól az egyik legszebb nemzeti jelképünket, a kokárdát. Jogos tehát a kérdés, hogy lehet-e mindenkié a nemzeti válogatott, ha látszólag a miniszterelnöknek rúgják a gólokat?

A válasz első hallásra mellébeszélésnek tűnik, de igaz. Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk erről a kérdésről, az a tény, hogy kiestünk, felülír minden dilemmát. Minden visszazökken ugyanis a korábbi kerékvágásba, a baloldaliak korrupciót kiáltanak, a jobboldaliak komcsiznak és nemzetárulóznak majd, a Jobbik igyekszik majd új, jólfésült fazonját eladni, a Magyar Nemzeti Bank odadob esetleg néhány vezéráldozatot, de az alapítványai továbbra is élen járnak majd a közpénzek elherdálásában, Kövér László pedig mindenkit kioktat majd, akik veszélyben érzik a jogállamot. Kicsi, savanyú, de a miénk ez a kicsinyes, olykor pitiáner közélet, melyet két hétre el tudott feledtetni velünk a fociválogatott. Talán ezért voltunk annyira hálásak még a vereségért is a fiúknak. Ha már mi nem tudunk semmit tenni annak érdekében, hogy legyen normálisabb ez az ország, akkor legalább néhány napra űzzék el a démonainkat, szabadítsanak meg a populáris szólamoktól, a sunyi mesterkedésektől.

Fotó:nepszava.hu

A focit valószínűleg azért szeretik annyira a magyarok, mert már majdnem a csúcsra értünk benne, és mivel a labda gömbölyű, miért ne kerülhetnénk ismét olyan helyzetbe, amikor a többiek csak a hátunkat nézik. A magyarok nagyon vágynak szeretni egy csapatot minden fenntartás nélkül, ahogy szerették az Aranycsapatot, pedig tudták, hogy Rákosi Mátyás sütkérezik a sikereik fényében. Nem kell tehát bánnunk ezt a két hetet, önmagunk megismerése az egyik legfontosabb eszköz ahhoz, hogy kilépjünk a saját korlátaink közül. Kicsit erősebb kontúrokkal láttuk a politikusaink haszonlesését, a magyar sportsajtó negédességét, jobban éreztük a vágyat magunkban, hogy minden érdek nélkül szeressünk egy csapatot, amely mindent megtett a siker érdekében. Kicsit olyanokká szeretnénk válni, mint ők, persze csak akkor, ha a végén nem szaladunk bele egy nagy verésbe. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne csak akkor szeresd a törzsedet, amikor harcosai a sápadtarcúak skalpjaival térnek haza, hanem akkor is, amikor kiűzik a népedet a rezervátumból.”   

Siposvölgyi Ármin