Tehetetlen dühében önmagát is hajlandó lábon lőni Orbán Viktor kormánya,  hiszen az ország legjobb egyetemét is beáldozná azért, hogy bosszút álljon azokon az intézményeken szemben, melyek euro-atlanti kötődésünk utolsó bástyái. Nekirontott például a jogvédőknek, akik a liberális demokráciák alapjait képező emberi jogok megsértése ellen emelik fel a hangjukat, most pedig a Közép-európai Egyetem került célkeresztbe, hogy ezzel is demonstrálja, mennyire kevésre tartja a szellem erejét a centrális erőtérben.

Fotó: index

Eljött a Németh Szilárdok ideje Magyarországon! A finoman szólva sem értelmiségi ismertető jegyeket hordozó kormánypárti politikus (aki mellesleg a Fidesz alelnöke is) a következő szavakkal indokolta a CEU elüldözését szolgáló törvény benyújtását: „Egyetlen külföldi egyetem, így a Soros-egyetem sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól, nem állhatnak a törvények fölött.” A derék, burzsoá nyugatiakat pocskondiázó csepeli vasmunkás imázsát magára öltő politikus azt persze elfelejtette mondani, hogy épp most kívánják elfogadni azt a törvénytervezetet, mely alól nem lehet kivétel a CEU sem. Ha van rajta sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Ez a magyar kormány érvelése azokkal szemben, akik nem igazán férnek bele a periférikus látásmódjukba.

Még azt is megkockáztatják a cél érdekében a kormány illetékesei, hogy megorroljon rájuk az egyetemet támogató Egyesült Államok, pedig Donald Trump megválasztásához nagy reményeket fűzött a magyar illiberális rendszer.  

Hihetetlen szégyen Magyarország számára, hogy egyáltalán megszólalhat érdemben ebben az ügyben egy olyan kaliberű politikus, mint a derék Rezsi Szilárd. Ennél is nagyobb baj, hogy régóta rohanunk a szakadék felé, és a kissé naiv magyar értelmiség nem fogja fel, hogy ezzel a kormánnyal nem lehet tárgyalni, egyezkedni, érvelni, hanem csak kemény szavakkal, esetleg füttyel, tüntetéssel visszautasítani a felülről jövő zsarolásokat. Korábban már értekeztünk arról, hogy a Fidesz környékéről lényegében eltűnt a szellemi holdudvar, csak az erőszakos, gátlástalan és talpnyaló figurák tudtak megragadni a párt vezetésében. Arról is ejtettünk már pár szót, hogy az euro-atlanti elkötelezettségű jobboldali szavazóknak lényegében nem maradt pártjuk, mert a Fidesz mindenkit legyalul, aki ezen az oldalon egy alternatívát próbál felmutatni. Most azonban egy egészen új szintre lépett a magyar értelmiség elleni hecckampány. Ezúttal lényegében egyszerre támadnak a nyugati értékrend, a demokrácia és az értelmiség ellen. Ezt még megspékelik egy laza antiszemitizmussal (a sorosozás mellékhatása), illetve egy általános idegenellenességgel.

A Véleményvezér blogján még 2013 telén jelent meg egy témába vágó bejegyzés. A Fidesz és a félretolt értelmiség című írás többek között a következőket állította. „Aki figyelmesen követte az elmúlt hónapok eseményeit, abban könnyen az a kép alakulhatott ki, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ahol csak tudja, módszeresen leépíti a magyar kulturális és szellemi életet. Sokaknak azonban csak a héten válhatott világossá, hogy pontosan mennyire kiterjedt is ez a hadjárat a kultúra és az oktatás védőbástyái ellen. Most váltak láthatóvá ugyanis a felsőoktatási forráskivonások eddigi talán leglátványosabb következményei.” Ezeket a sorokat a magyar felsőoktatást megnyomorító forráskivonások miatt indult tiltakozások ihlették. Messze nem volt még arról szó, hogy elüldöznek egy (és nem is akármilyen) egyetemet az országból, mert Soros György is támogatja az intézményt. Úgy tűnik, ilyen esetekben a pénznek van szaga az egyébként ilyen tekintetben nem túl finnyás Orbán-kormány számára is. Még azt is megkockáztatják a cél érdekében a kormány illetékesei, hogy megorroljon rájuk az egyetemet támogató Egyesült Államok, pedig Donald Trump megválasztásához nagy reményeket fűzött a magyar illiberális rendszer.  

A mostani történések jól demonstrálják azokat a stílusjegyeket, melyek összekötik az autoriter politikai rendszereket, illetve azokat a megkülönböztető jeleket melyek miatt egyre messzebb kerülünk a liberális demokráciáktól. Az Orbán-rendszer már olyan sikeresen putyinizálódik, hogy szinte beértük az orosz elnök rendszerét a rendszerkritikus civilek üldözésében, a nyugati érdekeltségű cégek és intézmények ellehetetlenítésében, az iskolarendszerünk degradálásában, a kisebbségi- és emberi jogok leépítésében, a nők társadalmi szerepének megítélésében, és mindenek előtt az ellenségkeresés végeláthatatlan folyamatának erősödésében. Egy diktatórikus rendszer szükségszerűen üldözi az értelmiséget, ellehetetlenít művészeti műhelyeket, leépít oktatási intézményeket, mert az ott szocializálódott emberekben látja hatalmának legfőbb kihívóit. Azok, akik kritikát fogalmaznak meg, akik nem dőlnek be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, akik a kormánypropaganda állhatatossága mögé látnak, azok soha nem fogják szeretni Orbán Viktor rendszerét, ő pedig nagyon nehezen viseli el, ha őt nem szereti mindenki. Ezért támogatja a finoman kritikus Magyar Tudományos Akadémia helyett a végtelenségig lojális Magyar Művészeti Akadémiát, és ezért nem érdekli érdemben a szellemi teljesítmény, csakis a saját zászlaja alatt gyülekező vazallussereg.  

Fotó: index.hu

És akkor most idézzünk egy másik részt a Véleményvezér négy évvel ezelőtti írásából: ’…nem nehéz észrevenni, hogy mára a Fidesz politikájában szinte teljesen megszűnt a kommunikáció azokkal, akik nyolc általánosnál többet végeztek. Ebből pedig világosan következik az is, hogy az értelmiséget, a kulturális élet, a bölcsész- és társadalomtudományok szereplőit sem fogják partnernek tekinteni. Az a kormány, amelyik szavakban a felsőoktatás minőségének javítását tűzte ki célul, a valóságban egyszerűen kivérezteti Magyarország legjobb egyetemeit, aminek egyértelműen a színvonalcsökkenés lehet csak a következmények. ’" E sorok születése óta eltelt lényegében egy teljes parlamenti ciklus, és stílusában, eszközeiben, célkitűzéseiben még a korábbinál is sokkal kíméletlenebb lett a rezsim. A CEU kissé naiv vezetői mégis tárgyalni és egyezkedni szeretnének. Kivel? Németh Szilárddal, akinek pillantásában egyesül minden, amit a NER-ről érdemes tudni? Vagy Palkovics Lászlóval, aki sunyi módon asszisztál ehhez a nyílt színi kivégzéshez? Vagy Balog Zoltánnal, aki korábban már bizonyította, hogy egyetlen ígéretét nem szabad komolyan venni? Ahogy a távolról sem dakota Csukás István írta a Süsü a sárkányban: „Sárkány ellen sárkányfű.”

Elgondolkodtató az a tény, hogy a Fülöp-szigetek diktátorával parolázó magyar külügyminiszter gesztusán már fel sem háborodik a világ, pedig aki csak egy kicsit is ad a demokratikus alapelvekre, némileg tiszteli az emberi jogokat, egy csipetnyit is zavarja, ha embereket lincselnek meg az utcán egyetlen szavára, az messze elkerüli Rodrigo Duterte elnököt. Talán már teljesen beáraztak bennünket a nyugati világban, és így a reménytelen kategóriában szorítottak helyet nekünk. Szijjártó Pétert ugyanis nem igazán zavarták a fent említett tények, belecsapott Dutere tenyerébe, csak azért, hogy három magyar cég húst exportálhasson az ázsiai országba.

Fotó: MTI

Ennél keletibb nyitást már aligha lehetne elképzelni, hiszen a Fülöp-szigeteki diktátornál nehezen talált volna elfogadhatatlanabb partnert a magyar külügyminiszter, aki jobbára üzletelni jár világ keleti felébe. Nagy diplomáciai jövője nem is igen lehetne a magyar-filippínó közeledésnek, hiszen teljesen más régióban, más gazdasági, katonai és politikai szövetségi rendszerekben vagyunk érdekeltek, így nem marad más, mint magyar hússal etetni a dél-kelet ázsiai ország lakóit. A hosszas előkészítés után megszületett kereskedelmi megállapodás aláírása után Szijjártó Péter kissé kényszeredett mosollyal fogott kezet vendéglátójával, és mintha a mindig peckesen álló haja is kissé lekonyult volna ettől a történelmi pillanattól.

Értjük mi, hogy a pénznek nincs szaga, de azért ebben az esetben nem egy egyszerű Türkménbasiról, egy azeri kiskirályról, esetleg az emberi jogokat handabandának tekintő orosz elnökről van szó, hanem egy olyan figuráról, aki nyíltan vállalta, hogy embereket öletett meg, mert nem értettek egyet a politikájával. Arturo Lascanas nyugalmazott  Fülöp-szigeteki rendőrtiszt ugyanis nemrég elismerte, hogy az általa csak "davaói halálosztagként" elhíresült gyilkoló brigád tagjaként ő személyesen legalább 300 emberrel végzett, amikor Duterte a város polgármestere volt. Két olyan esetre is emlékezett, amikor Duterte bírálóival kellett végeznie a mostani elnök testőrének utasítására.    

Van egy másik módszere is a Fülöp-szigeteki diktátornak az ellenségei eltakarítására. Duterte a korrupciót úgy akarja megszüntetni, hogy aki lop az államtól, azt ő felviszi a helikopterén Manila fölé, és kilöki a gépből. Nem is merünk belegondolni, mit szólna Rogán Antal ahhoz, ha Szijjártó Péternek megtetszene ez a módszer, és javasolná a magyar parlamentben ezt a közélettisztító eljárást. Ha átvennénk Dutere módszereit, a magyar drogfogyasztók és drogárusok is retteghetnének, mert a kíméletlen elnök kábítószer ellen hirdetett háborújának eddig közel 6000 áldozata van, ám többnyire nem drogbárókat, hanem fogyasztókat és utcai dílereket öltek meg önbíráskodó polgárok. A regnáló ember korábban zsebtolvajokra, és más piti bűnözőkre is ráengedte szabadcsapatát, és volt olyan eset is, amikor krokodilokkal etette meg az áldozatokat. Néha az az érzésünk, hogy a magyar kormány szíve szerint ugyanezt tenné a "sorosbérenc" civilek némelyikével is, ha nem Európában élnénk.

Van azonban egy másik közös pont is a magyar kormány és Duterte politikája között. A Fülöp-szigeteki diktátor ugyanis ugyanúgy szabadságharcot vív Brüsszellel, mint mi, aminek kiváltó oka, hogy az Európai Parlament illetékesei nem nézik jó szemmel, hogy az elnök szeretné ismét bevezetni a halálbüntetést az országban. Az Európai Parlamentnek tavaly nemes egyszerűséggel csak annyit üzent a filippínó elnök, hogy: Basszátok meg! Nos, Orbán Viktor még nem ért el erre a pontra a Brüsszellel vívott kemény csatájában, de azért már kiállt egyszer a halálbüntetés mellett, mert jobban érdekelte pártja népszerűségének fenntartása, mint az EU közös alapelvei.

Egyébként Duterte küzdelmét az Európai Parlamenttel körülbelül olyan komolyan kell vennünk, mintha Orbán Viktor folyamatosan harcban állna Szingapúrral. Az egész csak a kardcsörtetésről szól, és tulajdonképpen azt az alapelvet érvényesíti a politikában, hogy minél nagyobb hülyeséget mondasz, annál jobban odafigyelnek rád. Ez a Trump-Orbán-Putyin vonal, melynek meghosszabbításában ott található a baromság csimborasszójaként tündöklő Rodrigo Duterte, akinek kezét lelkesen rázogatta néhány napja Szijjártó Péter.

Fotó: 24.hu

A magyar külügyminisztert persze csak az a cél vezérli, hogy minél több marha- és disznóhúst tudjon eladni, hogy ezzel is elősegítse Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc üzleti sikereit, akik az ország legnagyobb hizlaldáit és vágóhídjait birtokolják. A Fülöp-szigeteki elnöknek megéri a világ másik végéből húst vásárolni, de nyilván nem azért, mert nálunk olcsóbb ez az áru, mint mondjuk Vietnamban, cserében azonban elmondhatja, hogy korrekt kapcsolatokat ápol egy európai uniós tagországgal, amelynek külügyminisztere nem fogja be az orrát, ha kezet ráz vele.  Ahogy egy dakota mondás tartja: „A bölényt nem csak azért kell megölnöd, mert szereted a húsát, hanem mert jól esik olykor legyilkolni egy olyan állatott amelyik nagyobbnak és erősebbnek tűnik nálad.”

Első ránézésre úgy tűnik, hogy egymáshoz dobálja Simicska Lajos oligarcha fiát a Fidelitas és a Jobbik, pedig távolról sem ez a helyzet. Az egész műbalhét a Habony-média keltette azzal a szándékkal, hogy a Fidesznél kegyvesztetté vált pénzügyi háttérembert a családján keresztül közvetlenül kössék a középre húzó radikális párthoz. Simicska Ádám a kormányhoz közeli bulvármédiában azonban cáfolta, hogy indulna a Jobbik színeiben a választásokon, sőt jelenleg is tagja a Fidelitasnak, ahol sok a jelenlegi szűknadrágos, offshore lovag kormánytag szocializálódott a korábbi években. De kik is ezek a kormánypárti fiatalok, akikből a jövő Rogán Antalai, és Szijjártó Péterei lehetnek? Íme, egy kis ízelítő abból, mit is gondolnak ők az országról, a hatalomról és a korrupcióról:

Fotó: Szegedi Kattintós

Először is idézzük fel a Fidelitas legutóbbi, szegedi akcióját, melyet az Együtt elnökének néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatóján adtak elő. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épülete előtt ugyanis az újságírókon kívül megjelent egy 5-6 fős csoport is, akik közül egy-két fiatalember kiabálni és fütyülni kezdett, ahogy Juhász belefogott a mondandójába.

Juhász gyanúsnak nevezte, hogy a közszolgálati televízió stábja is elment az eseményre, így sejtette, hogy tudtak a provokátorok érkezéséről.  Az ellenzéki párt elnöke ekkor technikai szünetet kért, kollégáját megkérte, hogy rögzítse mobiltelefonjával a történteket, ő maga pedig saját telefonját bekapcsolva odalépett a helyi Fidelitas aktivistáihoz, és arról érdeklődött, tudják-e kiket szolgálnak a cselekedetükkel?

A síppal is rendelkező legaktívabb aktivista elmondta, hogy Bajnai Gordon korrupciója ellen tiltakoznak, mire Juhász megkérdezte, mi köze van neki a volt miniszterelnökhöz? Ezután azt kérte számon a fiatalember Juhászon, miért tették tönkre a nemzeti ünnepet március 15-én a fütyülésükkel? Juhász erre azt válaszolta, nem a nemzeti ünnepet zavarták meg, hanem Orbán Viktort, akinek korrupt kormánya védi az olyan politikusokat, mint Rogán Antal.

Egymás lekorruptozása után folytatódott a sajtótájékoztató, de még ekkor is néha közbekiabáltak az aktivisták. Juhász ekkor megjegyezte, hogy szegény fiatalok nem tudják, hogy olyan politikusok érdekeit védik, akik tönkre teszik az országot. Olyan átlátható vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését követelte, melyben nem pusztán a politikus vagyonát kell megadni, hanem azokat a céghálókat is, melyekben érdekeltek.

Azt még érdemes elmondani, hogy a kormánypárt ifjúsági tagozatát reprezentáló kis csoportból ketten sípoltak, az egyikük meg néha belekiáltotta Juhász mondandójába, hogy: Hazudik! A többiek csak megszeppent biodíszletként szemlélték az eseményeket. Olyan partizánakció volt ez, mint amilyeneket a Momentum Mozgalom vidéki körútján hajtottak végre „magányos elkövetők”, hogy megzavarják az „olimpiagyilkos” párt rendezvényeit.

Fotó: MTI

A Fidelitas egyébként is a botrányaival kerül be eddig a hírekbe (persze véletlenül sem a közszolgálati híradókba), hiszen orbitális bulikon reprezentálták, hogy méltó utódjai lesznek a mai fideszes elitnek. Tavaly télen például komoly visszhangot keltett az a füzesgyarmati wellness disznóvágás (ilyen is csak egy belvárosi zsúrpubi tud kitalálni) melyen négyen összeverekedtek, és ketten megsérültek. Állítólag volt lökdösődés és fojtogatás, egy Facebookra posztolt, de később törölt kép szerint több centis véraláfutások és horzsolások jelezték, hogy nem barátságosan simogatták egymást a kormánypárti fiatalok.    

Nem világos, hogy pontosan mi szította fel az indulatokat, de a beszámoló szerint olyan szövegekkel kezdődött az incidens, mint hogy "na, itt van a pénz, leszopsz ennyiért?". Persze komolyabb előzményei voltak a bunyónak, mint egymás szexuális hergelése. Valószínűleg az állt a vita hátterében, hogy a két megsérült fidelitasos az ifjúsági tagozat volt budapesti elnökének köréhez tartoztak, ami élesen szemben állt a Fidelitas akkor hivatalban lévő vezetésével.

Az egyik érintett a szervezet belső levelezésén közzétett, de aztán nyilvánosságra került beszámolója szerint a parázs hangulatban Kerékgyártó Gábor verbálisan kezdte inzultálni a Böröcz László Fidelitas-elnök vonalával szemben álló társaság tagjait. Kerékgyártó volt Hoffmann Tamás újbudai polgármester kabinetfőnöke, ám a botrány után a polgármester csökkentette bizottsági elnöki hatáskörét, ami nem túl kemény büntetés egy olyan botrány után, ami a füzesgyarmati wellness disznóvágáson történt.

Fotó: sikerado.hu

Szóval a fideszes fiatalok valahogy így engedik ki a gőzt, és rendezik le a nézeteltéréseiket, ha éppen összevesznek a koncon. Szép kis jövőt vetít elénk annak a lehetősége, hogy valamikor a közeli jövőben ezek a fiatalok fognak dönteni közpénzekről, kormányzati tisztségekről, nemzetstratégiáról. Márpedig, ha ők azt látják, hogy Rogán Antal lényegében tökéletes védettséget élvez a kormányfő részéről, nem csoda, ha a propagandaminiszter korrupt ügyeit feszegető Juhász Péter sajtótájékoztatóján fújják a sípjukat. Valahogy úgy érzik, elég fideszesnek lenni ebben az országban, és lényegében bármi megengedett számodra. Jó lesz, ha Voldemort nagyúr, vagy Szijjártó Péter a háta mögé néz, mert ezek a fiúk már most nagyon kiéheztek a hatalomra. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség fogalmaz: „Ha kíméletlenebb, erősebb és kitartóbb vagy, mint a törzsfőnök, előbb-utóbb önként átadja a hatalmat, cserébe azért, hogy megkíméld az életét.”

Az augusztusi vizes világbajnokság kezd olyan pénznyelő automatává válni, mely akkor is kicsalja a pénzt a zsebünkből, amikor már lezajlanak a sportesemények. Miután elúszott a budapesti olimpiai álom, a kormány és a szervezők kényszert éreznek arra, hogy megmutassák a világnak, Magyarországon semmi sem drága, ha a sportról van szó. Ennek eredményeként merült fel ötletként, hogy az amúgy csak protokolláris szükségszerűségként megkövetelt nyitó ünnepségre hívják meg a Rolling Stones veterán csapatát, hadd húzza el azok nótáját, akik nem hajlandók Magyarország sikereire figyelni.

Fotó: Billboard

Mint az Index cikkéből kiderült, a televíziós társaságok megnyitó ünnepség iránti érdektelensége generálta azt az első hallásra elképesztő ötletet, hogy a világ egyik legdrágább (és legrégibb) rock bandájával dobják fel az eseményt. Kétségtelen tény, hogy a sportesemények nyitó- és záróünnepségei nem igazán hozzák lázba a sportszerető közönséget, ráadásul az olimpiákon is már csak értelmetlen pénztemetőnek tartják a színpompás eseményeket, melyeken a rendező ország akarja megmutatni, hogy túl tudja szárnyalni a négy évvel korábbi parádét. Egy vizes vb előtt olyan lenne egy hosszabb megnyitó ünnepség, mint a himnuszok hallgatása a futball világbajnokság döntője előtt. Vagyis, nem a körítés a lényeg, hanem az, ami a pályán zajlik.

A Fidesz vezetése mindig szem előtt tartotta a „Cirkuszt és kenyeret a népnek” elvét, hiszen amíg azon ámulunk, hogy a kivénhedt rockerek nyúzzák a gitárjaikat a Margit-szigeten, addig nem gondolunk az igazán komoly problémákra. A magyar kormány és az alá begyűrt sportvezetés próbál nagyon trendi képet kialakítani az országról, ha már más területeken a 80-as éveket idézik a hazai viszonyok. Ha nem tapsoltak volna el már több mint 100 milliárd forintot a hazai rendezésű világbajnokságra a szervezők, akkor azt mondhatnánk, hogy a megspórolt összegből tényleg érdemes lenne egy igazán nagy dobásra költeni, de jól látszik, hogy úgy folynak el a költségek a közös kasszából, mint a víz a Dagály uszoda nagymedencéjéből, ha leeresztik azt.

Fotó: 24.hu

Most azonban úgy néz ki, hogy időarányosan olyan pénzégetést hajt majd végre a kormány, ami joggal pályázhat majd a Guinness Rekordok egyikére. A nyitó- és záróeseményre kereken 4 milliárd forintot költenek majd, ebből nagyjából 3,5 milliárd tisztán a megnyitóra megy el: egy 90 perces show-ra a Dunán lévő színpadon. Nem tudni, hogy ebben az összegben benne van-e már a Rolling Stones koncertje, vagy az még tovább növeli a költségeket. A legendás banda egyébként a Super Bowl döntők egyikének (2005) nagyszünetében (halftime show) is fellépett, igaz, akkor kissé fiatalabbak voltak, és a gázsijukat nem közpénzből fizették, hanem a szponzorok és a liga dobta össze a csinos kis összeget.

Egyszóval Orbán Viktor ismét mert egy nagyot álmodni, ám jobban tette volna, ha most olyan mélyen durmolt volna, hogy semmire sem emlékszik abból, ami az ébredés előtt járt a fejében. Ha csak a ceremóniák költségét nézzük, akkor egy rendkívül irritáló 6 milliárd forint környéki összeg jön ki, melyet megkoronáz a brit szupercsapatra költött szakajtónyi pénz. Mert arra mérget vehetünk, hogy Ronnie Wood nem fog bagóért a húrokba csapni a Duna közepén, Mick Jagger pedig nem fogja rekedtre üvölteni magát két szalámis szendvics áráért.

Ennyi macera és közpénz kell ahhoz a világ érdeklődésének középpontjába kerüljünk? Ha ennyire szomjazzuk mások figyelmét, akkor vegyük rá Ciccolinát, hogy szólaljon fel a magyar Parlamentben, vagy a francia pókembert, hogy mássza meg a Szabadság-szobrot. Biztos olcsóbban megússzuk, mint a Rolling Stones-t, melyet egyébként is csak azok élvezhetnének élőben a Margit-szigeten, akik megveszik a méregdrága belépőket, vagy a VIP páholyban feszítenek. A csórók Magyarországa meg a közszolgálati tévé előtt csorgathatja a nyálát, ha tényleg összejön a szuperkoncert, melyet az ő adóforintjaiból fizetnek.

Fotó: T-Mobile Arena

No, de ne legyünk szociálisan túl érzékenyek és végsőkig demagógok, inkább fogadjuk el az érvet, hogy csak ritkán mutathatjuk meg a világnak, milyen különleges ország a miénk. Például demonstráljuk, hogy mennyire nem komáljuk a hanyatló nyugat termékeit, így nem kérünk a burzsoá könnyűzene élcsapatából, a Rolling Stones-ból sem. Ellenben - ha már annyira nyitottak vagyunk kelet felé – hívhatnánk egy orosz vagy azeri együttes vagy egy türkmén énekest, de szórakoztathatná a nagyérdeműt egy észak-koreai esztrád zenekar is. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem a New York-i Filharmonikusok szólnak a sámán dobjából, mégis jobban szeretjük hallgatni, mint a Hattyúk tavát.”  

A mai magyar politikai élet egyik legabszurdabb hecckampánya zajlott le a napokban az úgynevezett lex Heineken törvénytervezet benyújtásával. Egyrészt egy olyan gazdasági jellegű vitába szállt be kéretlenül a magyar kormány, mely kizárólag román-holland érdekeltségű, másrészt jó alkalom volt ez egy kis multizásra és komcsizásra is a híres sör emblémáján szereplő vörös csillag támadásával. Az is sokat elmond az ügy komolyságáról, hogy ezt a harcot, vállat vállnak vetve Lázár János és Semjén Zsolt vívták meg.

Fotó: Pesti Bulvár

Nyilvánvaló volt már a kezdetek kezdetén, hogy nem lehet ideológiai alapon végigverni egy alapvetően üzleti ügyet. Amikor a Csíki Sör névhasználati kérdése a nyilvánosság elé került, még pödörtek a bajszukon egyet azok, akiknek van olyan (nem csak Kövér elnök úrra gondolunk), és csak annyit mondtak, hogy nem a címke teszi a sört, ha jó az az ital megisszuk így is, úgyis. Lázár miniszter és Semjén miniszterelnök-helyettes azonban előbb a szívükre, majd a nevükre vették ezt a címkéjénél fogva előrángatott problematikát. Tudták, hogy egy kis székelyezéssel, hollandozással, meg multizással össze lehet kaparni egy adag politikai tőkét, így egészen a törvényalkotás küszöbéig elmerészkedtek. 

Mindez a lelkesedés persze addig tartott, amíg nem szembesültek a tényekkel. Nekimenni a Heinekennek, mert vörös csillag van az emblémájában, körülbelül olyan fura dolog, mint kizárni az orrszarvút a szavannáról, mert az orra tiltott önkényuralmi jelképnek számít az állatok között. A Heineken nem szponzorálta soha Lenin elvtársat, nem volt Fidel Castro kedvenc söre, de még a magyar kormányt sem zavarta a kis csillag a sörös dobozokon, amikor évekkel ezelőtt stratégiai megállapodást kötött a céggel. Arra mindenképpen jó ez a helyzet, hogy világossá tegye: a tények nem igen zavarják a magyar kormány reprezentánsait, simán meglovagolják a lehetőséget akkor, ha a holland multit lehet szívatni, vagy a székelyek elnyomását lehet elhinteni, esetleg a márka emblémáját díszítő csillaggal azt sugallják, hogy megint a komcsik törölték a véres csizmájukat a szent magyar anyaföldbe.

A történet lényege persze teljesen más, így amennyiben bármilyen bíróságon kötne ki az ügy, a magyar kormány az iratmegsemmisítőbe helyezheti az úgynevezett lex Heinekent. A multiknak nekimenni egyébként nem mindig eredményez automatikus sikert a közvélemény-kutatások világában, a székelyek védelmezése sem hoz plusz szavazatokat, ha történetesen senki sem akarja erdélyi honfitársain vérét ontani, csak egy sört akar átnevezni. Kétségtelen, a vörös csillag védjegyként való használatának tiltásáról szóló javaslat néhány hétre témát szolgáltathat a kormánynak, ha pedig Brüsszel a beadványt elkaszálja, még inkább. Nincs azonban e magatartás mögött semmi más, mint amit eddig megszoktunk az Orbán-rezsimtől. És a dolog lényegi része itt véget is érne, ha nem akadt volna fenn már a párt belső szűrőjén is a törvénytervezet, márpedig ezt azt vetíti előre, hogy a fideszesek egy része is kapitális baromságnak tartja nekimenni egy sörgyártónak, aki munkahelyeket teremt, ráadásul Magyarországon semmi különösebb gond nincs a működésével.  

A brüsszelezés most ugyan kiegészül egy kis hollandozással multizással meg komcsizással, de a megveszekedett fideszes szavazó ezeket a tényezőket már rég egyesítette Soros György zászlaja alatt, így maximum a Jobbikkal versenghetnek néhány szélsőjobbos voksért, már ha van olyan magyar szavazó, aki komolyan gondolja, hogy a székely autonómia ügyét bármiben is érintené a Csíki Sör betiltása. A jelképekért, gesztuspolitizálásért rajongó Orbán-adminisztráció tehát az egész ügyet azzal a felkiáltással rántotta elő a bűvészkalapjából, hogy biztosan jó lesz valamire, ha meg kínossá válik az ügy, akkor meg ejtik, mint a budapesti olimpiai pályázatot.

Fotó: 24.hu

Jól illeszkedik ugyanakkor a külföldi tulajdonú kiskereskedelmi áruházláncok ellen készülő törvény szelleméhez a Heineken ellen indított küzdelem. A magyar kormány lassan olyan vehemenciával veti magát csatába a burzsoá nagytőkések ellen, mintha maga Kim Dzsongun állt volna a nemzetközi nagytőke elleni harcunk élére. Különösen ironikus ez az antikapitalista attitűd, ha épp egy vörös csillag miatt csesztetjük a holland sörmultit.  A Csíki Sör tényleg csak egy ürügy, hogy üssünk megint egyet a kapzsi nyugati kapitalistákon, és védőszárnyaink alá vegyük elszakított nemzettestünk egyik legkedveltebb italát. Parasztvakítás felsőfokon. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a lényeg, hogy szeresd a tüzes vizet, hanem, hogy annyit igyál belőle, amennyitől elfelejted az árát.”

A torz magyar politikai struktúra miatt érezzük úgy, hogy skatulyába vannak zárva azok a honfitársaink, akik jobboldali alternatívát keresnek maguknak. Vannak ugyanis olyan Fideszre szavazók, akik nem szeretik a diktatórikus kormányzást, nem szimpatizálnak sem az oroszokkal, sem az azeriekkel, de még a kazahokkal sem, jó dolognak tartják, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, hisznek a szolidaritásban, a liberális demokráciában, aggódnak emberi jogokért, és elítélik, ha egy állam kisebbségek ellen hergeli a polgárait. Olyan konzervatívok, akik soha nem szavaznának baloldali pártra, nem liberálisok, a szélsőjobbot pedig nem tartják alternatívának, ezért orrukat befogva eddig mindig a Fideszre szavaztak.

Fotó: Euronews

Mit tehet egy euro-atlanti orientáltságú magyar választópolgár, ha nem tudja már tolerálni a hivatalosan nemzeti konzervatívnak, vagy olykor polgárinak nevezett magyar kormánypárt politikáját? A sorosozásban, multizásban, migránsozásban és brüsszelezésben tapicskoló Fidesz ma már nehezen nevezhető európai értelemben vett kereszténydemokrata pártnak, hiszen kifejezetten szélsőséges retorikai elemek felhasználásával gyűjti maga köré azokat a populizmusra hajló szavazókat, akik értékrendje sem igazán sorolható a klasszikus keresztény konzervatív narratívába. Mondjuk ki nyíltan: a Fidesz ma már csak érdekből tagja annak a pártcsaládnak, mely a legnagyobb frakciót tudhatja a magáénak az Európai Parlamentben, ugyanakkor továbbra is abból él, hogy ez a többség (sokszor szintén érdekből) szemet huny viselt dolgai felett.

Ez persze legyen a magyar kormánypárt és az európai kereszténydemokraták problémája, ám mit tegyen egy olyan hazai nemzeti konzervatív szavazó, akinek Orbán idegenellenessége, pávatánca, folyamatos harca az EU-val már megülte a gyomrát, és szeretne olyan politikai erőre szavazni, amelynek ideológiájával részben vagy egészben azonosulni tud. Kétségtelen, március 15-én zászlót bontott a volt MDF-es, jelenlegi gödöllői polgármester, Gémesi György Új Kezdet nevű jobbközép pártja, amely tervei szerint össznemzeti mozgalommá válik majd. Rendkívül tiszteletre méltó Gémesi szándéka, ám tudván azt, hogy a Fidesz minden politikai kezdeményezést porrá rombol, mely fenyegeti egyeduralmát a jobboldalon, az  Új Kezdet nem számíthat semmi jóra a közeljövőben.

       Fotó: magyarnarancs

Ott van ugyanakkor Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter Modern Magyarország Mozgalma, amely deklaráltan jobboldali irányultságú, és kétségkívül magán hordozza alapítója profi gazdasági szemléletét, ám áttörésre itt sem nagyon számíthatunk egyelőre. Bokrosról ugyanis a mai napig is legtöbb szavazónak a róla elnevezett megszorító csomag jut eszébe, ráadásul Horn Gyula szocialista kormányában ténykedett, ami elég komoly hendikep egy olyan párt esetében, amely jobboldali szavazókat akar megnyerni magának.

Aztán sorolhatnánk a pártokkal nem rendelkező, ám Antall József egykori miniszterelnök euro-atlanti értékrendjét továbbvivő politikusok és értelmiségiek egész sorát. Ide tartozik például a kormány által titkos konzervatív körnek titulált Eötvös József Csoport, mely olyan Fideszt is megjárt konzervatív nagyágyúkat tudhat köreiben, mint például Mellár Tamás, Csaba László, Chikán Attila, Urbán László, de ide tartozik Sólyom László, Kádár Béla vagy Bod Péter Ákos is. Ők egy tálca pogácsa mellett nyíltan beszélhetnek az Orbán-rezsim populizmusáról, odapörkölhetnek Matolcsy György jegybankelnök unortodox gazdaságpolitikájának, de kárhoztathatják a kormányt az elharapózó korrupció miatt is. Ettől még nem fog megváltozni semmi, maximum azok érezhetik egy kicsit jobban magukat, akik egyetértenek a kritikával, mégis jobboldalikként csak két választásuk marad 2018-ban: vagy otthon maradnak, vagy az orrukat befogva a Fideszt támogatják a voksoláson.

Van tehát egy hatalmas űr a magyar politikai palettán, amelyet egyrészt nem enged betölteni a Fidesz, másrészt nincs is elegendő pénz és szervezeti háttér ahhoz, hogy egy valódi alternatíva kinője magát a jobboldalon. A kifejezetten európai és keresztény értékeket valló politikai szerveződések ellen a háttérben és a nyilvánosság előtt is minden eszközt bevet a kormány, mert lényegében ugyanazon a körülbelül 3 millió aktív szavazón osztozik már jelenleg is a Jobbikkal, amely bázis alapfeltétele a Fideszi hatalmon maradásához. Ha ez a tábor tovább osztódik, és egy mérsékelt, centrista erő akár csak 5-6 százalékot elcsakliz a kormánypárttól, akkor a kétharmad szinte lehetetlen küldetés lesz számára, de az egyszerű többség is igencsak kétségessé válik.

Ma tehát - igazi mindenevő néppárt módjára – a jobboldalon mindenkit fideszessé vagy jobbikossá tesz a jelenlegi politikai struktúra, akár akarja, akár nem. Nehéz megjósolni, hogy mekkora az a tábor, amely elkötelezett jobboldali szavazó, ám nem igazán szimpatizál a kormány politikájával, a Jobbikot pedig nem tartja megfelelő alternatívának. Valószínűleg az egykori MDF-es szavazóbázis egy része visszatérne egy olyan zászló alá, amely irányt mutatna számukra Európába, tisztább közéletet ígérne, ugyanakkor szociálisan is érzékenyebb lenne, mint a jelenlegi kormánypárt. Orbán populizmussal kevert pragmatizmusa ugyan hatékonyan tartja egyben azt a 2-2,5 milliónyi jobboldali szavazót, akik szükségesek egy újabb parlamenti ciklus megnyeréséhez, ám a Fidesznek nevezett politikai konglomerátum már régóta nem képviseli azokat az értékeket, melyek a polgári Magyarország felépítéséhez szükségesek lennének.

Félve, de lassan egyre többen mondják ki, hogy a mai politikai viszonyok közt egyre nyilvánvalóbb, hogy a két nagy rendszerváltó párt eltűnésével azok az eszmények is a semmibe vesztek, melyekkel azonosulni tudtak a magyar polgárok a 90-es években. Nem a politikai marketing szabta meg egy kormány mozgásterét, hanem egy eszmeiség által alátámasztott kormányprogram, nem nemzeti konzultációnak nevezett agymosással próbálták el elérni a választókat, hanem valódi kérdésekkel, melyekről vitáztak a politikusok a parlamentben és a lakossági fórumokon. A politikai korrektség mentén feszült egymásnak a liberális SZDSZ és a nemzeti konzervatív MDF, és noha voltak acsarkodások, a két fél őszintén felvállalta azokat a nézeteket is, melyek nem feltétlenül találkoztak a választók többségének akaratával.   

Fotó: index.hu

Egyszóval, most érezzük igazán, hogy komoly veszteség a liberális választók és konzervatív polgárok számára egyaránt, hogy sem a Szabad Demokraták Szövetsége, sem a Magyar Demokrata Fórum nem élte túl az MSZP és a Fidesz megerősödését, így olyan politikai árvákat hagytak maguk után, akik most mindkét oldalon keresik a saját identitásuknak megfelelő pártot. A liberális szavazók persze több kis párt közül is választhatnak (Együtt, Liberális Párt, Párbeszéd, Momentum Mozgalom, LMP, stb), ám a másik oldalon csak hajtások vannak a szárba szökkenés komoly reménye nélkül. Sokan vélik úgy, hogy ahol igény jelentkezik, ott rövidesen megjelenik a kínálat is, ám a Fidesz éberen figyeli a fejleményeket, és azonnal lángszóróval támad, ha komoly konkurens pártot vél valahol felfedezni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha gulyáslevest főzöl egy inkvizítorból, mindig légy éber, mert sokszor feljön a feje a kondér tetejére, és képes leenni a galuskát.”

Lázár János olyan magabiztossággal tud beleállni a legabszurdabb ellentmondásokba is, hogy olykor talán még Orbán Viktor is megirigyeli a határozottságát. Legutóbb Hódmezővásárhelyen komcsizott egy hatalmasat, csak arra nem gondolt, hogy saját kormányának jó részét is elküldte ezzel a balfenékre. Úgy tűnik Abszurdisztánban csak az maradhat vezető beosztásban, aki tökéletesen el tudja felejteni a logikai összefüggéseket, ellent tud mondani önmagának, és szikrányit sem érdekli a valóság.

Fotó: MTI

A regnáló magyar kormány úgy táncolja körbe az ügynökmúlt kérdéseit, mint az indiánok a tábortüzet. Eszük ágában sincs eloltani a lángokat, inkább csinálnak egy jó kis bulit körülötte tánccal, tüzes vízzel és csajokkal. Aztán másnap úgy ébrednek, hogy nem is emlékeznek rá, mit is akartak kezdeni ezzel a múltidézéssel. Magyarul, teljes filmszakadás jellemzi a Fidesz politikusait, amikor a dolog érdemi részével kellene foglalkozniuk. Most például a következőket mondta Lázár: „Nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés, azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.”

Értsük ezt úgy, hogy az ügynökök nem is olyan gonosz emberek, sőt valahol áldozatok, keressük a bűnösöket ott, ahol biztos a találat, vagyis az állampárt vezetésében. Olyan ez, mint a kidobósban belevágni a labdát a legsűrűbb tömegbe, ahol úgyis eltalál valakit, ám akik kívül állnak a csoporton, biztonságban érezhetik magukat, mert a találat egyáltalán nem garantált az esetükben. Lázár persze olyan helyen kezdett dobálózni ezzel a labdával, ahol értő és lojális közönségre számított: az Emlékpont "Kádár-huszárok és pártkatonák - Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989" című kiállításának megnyitóján. Itt illett egy kicsit ügynöközni, ám ki is kellett farolni abból a csapdából, melybe rendszeresen be kívánják terelni a Fideszt az ellenzéki pártok.

Legutoljára például a friss és ropogós Momentum Mozgalom fiataljai melegítették fel a témát, hiszen a kormánypárt hét éve nem igazán akar pontot tenni a nyitott kérdések végére. A Momentum részéről jó ötlet falhoz állítani az ügynökkérdéssel a kormányt, mert eléggé sokat mond az a mellébeszélés a Fidesz részéről, amit a kormányzásuk alatt megtapasztalhattunk. Az ügynökmúlt feltárásának igénye azonban csak múló állapot, hiszen valószínűleg sokáig zsarolják még egymást a magyar politikai elit tagjai különböző eredetű és tartalmú ügynöklistákkal, ám az MSZMP-s párttagság egy viszonylag objektív és egyértelmű dolog.

Lázár most ebbe a témába is belegyalogolt, ugyanis az ügynökök emlegetése után egy huszárvágással áttért az állampárt tagjaira is. A volt vásárhelyi polgármester szerint, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Akkor lássuk csak, a jelenlegi magyar kormányból kiknek is van ilyen rovott múltja! A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai voltak: Matolcsy György jegybankelnök, Martonyi János, volt külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Kerényi Imre, kultúrfunkcionárius és Fónagy János államtitkár. És ők csak a legismertebb nevek a Fidesz meghatározó politikusai közül.

Ezek nem megkérdőjelezhető állítások, a párttagságot nyilvános dokumentumok rögzítették, vagyis nincs lacafaca, Lázár a magyar szabadság ellenségeinek kiáltotta ki a legközvetlenebb munkatársait. Nem gondolta végig a szavait? Direkt üzenni akart néhány belső ellenlábasának? Vagy dobott egy csontot a sajtónak, hadd rágják addig, amíg közben Mészáros Lőrinc suttyomban újabb 10 céget vásárol? Lázár gondolkodását olykor nehéz követni, ám az biztos, hogy nem ellensége önmagának. Hasznot fog húzni ebből a gondolatmenetből is, mint sok olyanból, melyeket a Kormányinfó című egyszemélyes szappanopera alatt süt el. Ha mást nem is ér el, de rá figyel most egy napig mindenki, ezzel elhiteti magáról, hogy fontos szereplője a közéletnek, akitől tartania kell annak is, aki a politikai térfél másik oldalán áll, és annak is, aki vele egy csapatban játszik.

            Fotó: 24.hu

Van azonban egy leheletnyi finomság is Lázár kijelentésében. Azt állítja, hogy 1989-ig a magyar szabadság ellen esküdtek azok, akik az MSZMP-ben ügyködtek. Van tehát egy icipici kiskapu ebben a megfogalmazásban. Szűrös Mátyás vagy éppen Pozsgay Imre például látványosan beállt a Fidesz táborába a rendszerváltást követő években, tehát ők akár meg is világosodhattak, így ’89 után ők már a fény oldalán küzdöttek a sötétség ellen. Lázár szerint tehát a mi komcsink jó komcsi, az övéké pedig rossz. Mintha egy fradistát hallanánk, aki egyébként utálja a feketéket, de ha valaki zöld fehérben rúgja a bőrt az Üllői úton, az jó néger, aki pedig az ellenfélnél játszik, az rossz néger. Egy dakota közmondás logikájával szólva: „Ha csak fekete lovat vesznek a vásárban, fesd a szürke gebédet feketére, és add el jó pénzért.”

Szinte naponta képes átírni a jelent, a jövőt és a múltat Magyarország miniszterelnöke annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját. Március 15-én azonban minden eddiginél tovább ment, és olyan historikus handabandába keveredett, melynek értelmét még napokig próbálják kibontani történészek, politológusok és a pártok. Öt éve még biztosan kihasználta volna a forradalom és szabadságharc évfordulóját arra, hogy üzenjen a harcunkat eltipró oroszoknak, vagy a korábban 150 évig itt országló törököknek, ám most Putyin abszolutizmusa és Erdogan önkénye a minta, és az Európai Unió vált a despota Szent Szövetség analógiájává. Orbánnak lényegében mindegy, kivel csatázik, csak legyenek mögötte hű vazallusok, akikben mindig felkorbácsolhatja a harci szellemet.

Fotó: MTI

Egészen a Római Birodalomig visszavezette saját politikájának előképét Orbán Viktor, amin valószínűleg még saját hívei is megütköztek. Julius Ceasarnak a köztársaság bukását előrevetítő meggyilkolását annak ürügyén hozta szóba, hogy a demokratikus intézményeket védő EU talán pont az ő eltávolításával próbál a történelem útjába állni, ám ez sem fogja meggátolni azt a szükségszerűséget, hogy új Ceasarok vegyék kezükbe az irányítást a vén kontinensen. Nem ez volt az egyetlen hajmeresztő történelmi példája Orbánnak, ám ha mindegyik kijelentését értelmezni próbáljuk, akkor az ő logikája szerint próbáljuk a közéletünket megérteni. Márpedig a magyarok nem feltétlenül osztják a miniszterelnök nézeteit, és itt nem elsősorban a beszéde alatt fütyülők hangos táborára gondolunk.

Orbán ugyanis forradalmat emleget, ám épp ő az aki keresztbe fekszik minden olyan változásnak, melyekre az országnak nagy szüksége lenne. Bárhogy is igyekszik a magyar miniszterelnök, nem tud minden magyart meggyőzni arról, hogy szeretnünk kell a nőket diszkrimináló, a saját ellenzékét kegyetlenül üldöző, szomszédjait nyíltan fenyegető Vlagyimir Putyint, a török világi köztársaságot egy despotikus szultánsággá alakító Tayyit Erdogant vagy azt az adócsaló, arrogáns milliárdost, aki jelenleg az Egyesült Államok elnöke. Az ő példáik éppen arra figyelmeztetik a magyarokat, hogy milyen rendszerek ellen vívtak élethalál harcot elődeik, és hogy a szabadság zászlaját lengetve olyan politikusok váltak kegyetlen despotákká, akikre tömegek bízták korábban az életüket.

Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.

Orbán ma már nyíltan az Európai Unió szétverésére szólítja fel saját polgárait, ugyanakkor keblére öleli azokat a politikusokat, akik szintén ennek a szövetségnek kívánják a vesztét. A magyar kormányfő nem egyszerűen beleharap abba a kézbe, amely enni ad neki, hanem szakrális öngyilkosságba kívánja hajszolni. Nem véletlen, hogy egyre többen teszik fel a kérdést a világban: meddig mehet el egy olyan ország vezetője, amelynek jövője nagyrészt attól függ, hogy meddig pénzeli az EU? A magyar miniszterelnök többször becsmérlően nyilatkozott az Európai Unióról, hiszen az ő szemében gyengeség a demokrácia, a tolerancia, a kompromisszumkészség pedig szerinte kifejezetten a letűnt rendszerekre jellemző tulajdonságok. Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.

Fotó: index.hu

Nos, a mostani ünnepi beszédének végén végre nyíltan kimondta: "soha sincs kész az ország”, és az „országot nekünk kell működtetnünk.” Ez logikailag azt jelenti, hogy egy soha el nem készülő országot mindig ugyanannak a politikai erőnek kell vezetnie. Az hagyján, hogy ezzel lényegében egyértelművé tette, hogy soha nem fogja átadni a hatalmat a politikai ellenzéknek, akár győz a választásokon, akár nem (lásd: a haza nem lehet ellenzékben), de megjelölte magát, mint alternatíva nélküli nemzetvezető, ami nyílt beismerése annak, hogy Julius Ceasar babérjaira tör. Ezzel bebiztosította történelmi örökségét is, hiszen, amennyiben az EU eltávolítja valamilyen módon a hatalomból, akkor a római hadúr sorsára jut, ám a köztársaságnak vége, de ha császárrá koronázzák, akkor meg pláne befellegzett a köztársaságnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sikerül egy sápadtarcú mögé lopódznod, ne azon töprengj, hogy melyik kezeddel vágod el a torkát, hanem skalpold meg, mielőtt megfordul.”

Ha létezik fix 1-es a totóban, az a magyar köztársasági elnök megválasztása volt március 13-án. Már hónapokkal a parlamenti voksolás előtt egyértelművé vált, hogy Magyarország köztársasági elnöke az lesz, akit Orbán Viktor kijelöl erre a posztra. Ilyen alapon akár Fásy Ádám vagy Bunyós Pityu is befutó lehetett volna, ami csak egy fokkal jobb opció annál, mintha ismét Schmitt Pál lett volna az emberek embere. Áder János számított a tuti választásnak volt Orbán részéről, hiszen ha kell, eljátssza a demokratikus intézményrendszerért és a környezetünkért aggódó politikust, ugyanakkor szemet huny olyan galádságok fölött, mint például a magánnyugdíj-pénztári vagyon állami elsíbolása. A mostani választás azonban azt is bebizonyította, hogy van igazi alternatívája az összekacsintós, sunyi politizálásnak hazánkban.

Fotó: mno.hu

A magyarok pesszimizmusát leginkább kifejező mondás szerint mindig van rosszabb. Schmitt Pál bukása után végre úgy érezhettük, hogy vannak kivételek, hiszen a színtelen, szagtalan, humortalan Áder János is nagy minőségi ugrás volt a második Orbán-kormány pincsikutyájaként ténykedő egykori sportdiplomatához képest. Most, hogy Orbán Viktor nagy kegyesen megengedte Ádernek az ismétlést, azt kell mondanunk, hogy konzerválódik az elnöki intézmény ellehetetlenülése, súlytalanná válása a magyar közéletben. Az újrázó köztársasági elnök a szavazás első fordulója előtt tartott beszédéből is kiérződött az a lavírozó mentalitás, ami a Fidesz „Jolly Jokerének” pályáját jellemezte. Mintha egy semmitmondó szilveszteri beszédét dolgozta volna át az adott helyszínnek megfelelően, csak Weisz Fanni jelbeszéde hiányzott mellőle.

Fotó: Magyar Idők

Bárhogy is tiszteljük Áder „szoftos ellenállását” az Orbán-adminisztrációval szemben, a lényeg mégis az, hogy csak habosította a semmit, soha nem állt ki karakteresen az elesettek, a károsultak, a kormány által üldözöttek mellett, nem rótta fel párttársainak, hogy kirakatdemokráciává silányították Közép-Európa hajdan egyik legstabilabb jogállamát. Ha nem is olyan erőszakosan módon nyomja a kormánypropagandát, mint a közszolgálati médiák, kissé félszegen mégis beleállt az rendszer dicséretébe. Beszédében például a közjót gyarapító tettekre több példát is hozott, köztük egy tolnai falut, ahol felszámolták a munkanélküliséget, egy gépjármű-alkatrészeket gyártó békéscsabai céget, valamint egy kórházi csapatot, amely hónapokig tartott életben egy agyhalott terhes nőt, akinek végül egészséges gyermeke született. Ezek a pozitív példák úgy hatnak ma Magyarországon, mintha valaki belehányt volna az akváriumunkba, és mi annak örülnénk, hogy a díszhalainkat most egy darabig nem kell etetni.

Majtényi László ezzel szemben olyan éles kontúrokkal festette meg az ország állapotát, hogy még az elvakult kormánypárti szavazók is megrendülten hallgathatták volna szavait, ha éreztek volna belső késztetést arra, hogy szembesüljenek az igazsággal. Majtényi nem csak kemény volt, mint a Rolling Stones, de szellemes, sőt humoros is. Schmitt és Áder után lassan kezdtünk elfeledkezni arról a szerepről, ami egy fajsúlyos köztársasági elnök számára kötelező lenne. Egy ilyen pozícióban ugyanis fontos az ország égető problémáira irányítani a figyelmet, megoldási javaslatokat tenni, ellensúlyozni a kormányok túlkapásait, visszaadni a hitet az államban és a demokráciában. Majtényi beszéde tartalmazta mindezeket az elemeket, és bár annyi esélye volt elnyerni az elnöki posztot, mint egy náthás medvének megnyerni a Balaton-átúszást, mégis komolyan vette azt a feladatot, melyet egy köztársasági elnöknek kötelezően magára kéne vennie.

Nem véletlenül hangsúlyozta Göncz Árpád és Sólyom László nyomán a személyes autonómia fontosságát, az alkotmányos előírások fölötti szigorú őrködést. Egyértelművé tette, hogy soha nem volt akkora szükség az elnöki tekintély visszaállítására a rendszerváltás óta, mint napjainkban. Parlamenti felszólalása olyan volt, mint egy vádbeszéd az Orbán-rendszer ellen. Szavai erősek voltak, de nem túlzóak, kritikus volt, de ki is jelölte a helyesnek tartott irányt. Hangsúlyozta, hogy az országot csak békességben lehet építeni, de ehhez először a nyomort és a korrupciót kell felszámolni, ugyanakkor pusztulásban nem lehet békét kötni. Büszkén vállalta liberális alapelveit, az emberi jogok védelmének fontosságát, ráadásul visszafelé fordította a kormány sorosozását azzal, hogy kérte azok szavazatát, akiket valamikor támogatott Soros György. Majtényit jelölni már ezért a kis fricskáért is megérte az ellenzéki pártok részéről. És másért is, hiszen bebizonyosodott, hogy a szétaprózódott, olykor kifejezetten civakodó balliberális oldalon is van olyan közös nevező, mint Majtényi személye.

Fotó: 24.hu

Azzal, hogy Ádert csak a második fordulóban tudta ismét elnöki székhez juttatni a kormányzati többség, és hogy kénytelenek voltak szembesülni Majtényi kritikus, fajsúlyos és olykor szenvedélyes beszédével, kihozta az ellenzék a lehető legtöbbet ebből a történetből. Emlékeztetni fog ez a nap kormánypártit és ellenzékit egyaránt arra a tényre, hogy a rendszerváltás eredményei nem tűntek el végleg, csak a sötét kamrába száműzte azokat egy erőszakos és önző kormány, hogy leegyszerűsítse a hatalomgyakorlás amúgy bonyolult folyamatát. Majtényi beszéde ugyanakkor nagyobb felelősségvállalásra szoríthatja Ádert, akinek tudnia kell, hogy addig nem a környezetvédelem Magyarország legnagyobb problémája, amíg emberek fagynak meg a saját lakásukban, közmunkán tengődnek százezrek, vagy nem tudnak rendes ételt adni a gyerekeiknek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy tomahawk áll ki a hátadból, ne azon siránkozz, hogy letört a körmöd a csatában.”

Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását. A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen nevetséges helyzetbe kerültek. Ráadásul Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjújában azt mondta, Orbán megígérte neki, hogy Varsó beleegyezése nélkül nem támogatja Tuskot.

   Fotó:Gazeta Wyborcza

Orbán azonban fogta magát, és megszavazta a lengyelek szemében ősellenségnek számító egykori lengyel miniszterelnököt, majd meglehetősen homályos fejtegetéssel próbálta menteni a döntését. Nem csoda, ha Beata Sydło, regnáló lengyel kormányfő úgy érezte magát a döntés után, mint akinek épp az udvarlója tapossa meg a körömcipőjét a szalagavató nyitótánca alatt. Persze nem csak a legfelsőbb politikai vezetők érezték magukat leforrázva, hanem az Orbánért lelkesedő kormánypárti lengyel szavazók is. A magyar miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalát elég rendesen telefirkálták gyalázkodó megjegyzésekkel, ami biztos nem tett jót Orbán önérzetének.

Pedig nem tett mást a politikai inkorrektség felkent papjaként, mint felvállalta a saját elveit. Bizonyára kapott valamit cserébe azért, hogy elárulja politikai szövetségeseit, így ha nem is örömmel, de orrát befogva szavazott arra a Donald Tuskra, aki elég sok borsot tört korábban az orra alá. Nyilván rosszabbkor nem is jöhetett volna ez a politikai árulás (ami számára pragmatikus döntés), mint most, hiszen egy héttel a március 15-i ünnepség előtt tartott be a lengyel kormánynak, így a mindig lelkes északi szimpatizánsok nem igazán fognak most tapsolni Orbán ünnepi beszédének. Még az is elképzelhető, hogy beállnak az Együtt fütyülőkórusába, hogy kifejezzék véleményüket a magyar kormányfő politikai nézeteiről.

A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak.

Orbán megpróbáltatásait súlyosbítja az a tény is, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes is lemondta március 14-15-re tervezett budapesti látogatását, amin a március 15-i állami megemlékezéseken is részt vett volna. A politikus egyéb elfoglaltságaira hivatkozott. El tudjuk képzelni, milyen elfoglaltságot találhat egy jóval korábban egyeztetett kétnapos hivatalos út helyett. Legjobb esetben is dartssal dobál majd Dziedziczak Orbán Viktor arcképére.

De nem pusztán Tusk miatt orrolnak a lengyelek Orbánra. Nem igazán tudják megemészteni azt sem, hogy Orbán kiemelten támogatja, gesztusokkal és szavakkal is bátorítja Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját. A lengyel jobboldal hagyományosan oroszellenes politikáját nem tudja felülírni semmilyen politikai szükségszerűség, mert ők nem felejtik el olyan könnyen a nagy orosz medvének azt a sok rosszat, amit a történelem során elkövetett velük szemben. Ők legalább következetesek, és nem is értik Orbán politikai pragmatizmusának indokait. Ráadásul az oroszok most olyan katonai fenyegetést jelentenek a balti térségre és Lengyelországra nézve, amilyen a II. világháború óta nem volt.

Orbán most megtapasztalhatja azt, milyen is, ha egy politikus következetesen ragaszkodik az elveihez, akár barátokról, akár ellenségekről van szó. A lengyel kormány most minimum bocsánatkérést vár el Orbán Viktortól, amit nyíltan, és nem a színfalak mögött kéne megtennie. A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak. Jaroslaw Kaczynski ugyanis nagyon nem méltányolja, hogy ha lóvá teszik.

Fotó: origo.hu

A mostani eset is jól mutatja, hogy Orbán Viktornak nincsenek szövetségesei sem Európában sem a világban. Vlagyimir Putyin karjaiba is vagy a szükségszerűség vagy az érdek (vagy mindkettő) hajszolta, de pillanatok alatt hátat fordít neki, ha a politikai túlélése ezt követeli. Lehet szidni a politikai korrektséget, de ez a felfogás árulásokba és érdekszövetségekbe hajszolja azt, aki komolyan veszi. Az értékek, elvek, morális megfontolások épp úgy részei a politikai kultúrának, mint az érdekek és a szükségszerűségek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyetlen szavadat se lehet elhinni, jobban teszed, ha beszéd helyett fütyürészel.”

Átírhatjuk a klasszikus mondást Magyarországon: Minden út Soroshoz vezet ugyanis nálunk, és nem Rómába. Bármilyen rossz dolog történik velünk, az ügyeletes gonosz mindig kéznél van Soros György személyében. Ő volt az a kormány szerint aki Európába hívta a menekülteket, és lényegében ő is verte meg őket a déli határon, hogy aztán ráfogja azt a magyar hatóságokra. Soros pénzeli az olimpiabuktató Momentum Mozgalmat, és támogatja azokat a civil szervezeteket, melyek ellensúlyozzák a kormány propagandáját. Lesznek azonban még olyan rossz hírek, melyek mögött szintén Soros György ténykedését kell sejtenünk, úgyhogy mi előre szólunk, hogy még legalább nyolc bőrt nem húzott le az amerikai milliárdosról a magyar kormány propagandagépezete.

Fotó: 24.hu

1. Ő tehet a 2015-ös brókerbotrányokról. Matolcsy György is ezt akarta mondani legutóbbi parlamenti beszámolójában, csak valahogy nem jutott eszébe a neve, ezért sejtelmes megfogalmazásban egy NATO-szövetségünket tette felelőssé sok tízezer magyar ember vagyonvesztéséért. Semmi kétség, hogy Tarsoly Csaba is Sorosnak dolgozott, és akkor döntötte romba a Quaestor cégbirodalmat, amikor arra az amerikai multimilliomos megadta a jelet. A magyar kormány azonban állta a sarat, és nem bukott meg a milliárdos csalás ellenére sem.

2. Minden kétséget kizáróan a Teréz körúti robbantó is Soros embere. Még tavaly szeptemberben kívánta befolyásolni a kvótanépszavazás eredményét, ám a magyar hatóságok néhány héten belül fülön csípték a multimilliomos ügynökét. Hónapokig hallgatott a megvádolt férfi, ám most vallomást tett, aminek tartalma még nem nyilvános, de egészen biztos, hogy felfedte, hogy a megbízója nem más, mint Soros György.

3. Kiderült, hogy Soros György miatt ejtette ki a Partizani Tirana a Ferencvárost a Bajnokok Ligája második selejtező köréből. Az albán játékosok kvarcórákat, balatoni üdülést és Tesco vásárlási utalványokat kaptak az amerikai milliárdostól, csak hogy minden erejüket összeszedve megfosszák a magyar futballszurkolókat attól az élménytől, hogy a legnépszerűbb focicsapatunkat a Barcelona vagy a Real Madrid verje bucira.

4. Hajmeresztő felfedezés, de Erdősiné és az őt segítő kopaszok mögött is Soros György érdekeltségei állnak. Mivel elbénázták a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezésének megakadályozását, végül muszáj volt visszaállítani a boltok vasárnapi nyitva tartását. A kormány joggal feltételezi, hogy Erdősiné és az őt testőrként kísérő kopasz fiatalemberek is Soros fizetett ügynökei voltak, hiszen olyan látványosan elbarmolták a népszavazási kezdeményezésüket, hogy végül a multik jártak jól, mivel ismét árulhatják vasárnap is silány termékeiket a magyar embereknek. Az ügy miatt Kubatov Gáborra, a Ferencváros elnökére, és a Fidesz pártigazgatójára a sorosizmus árnyéka vetül.

5. Soros György miatt nem indult el a 3-as metró felújítása. Az amerikai milliárdos célja ugyanis az, hogy teljesen leálljon a vonal közlekedése, és a rozsdásodó metrószerelvényeket fillérekért felvásárolja, azokból fegyvereket készítsen, azokat eladja az Iszlám Államnak, hogy az elüldözze a szíriai és iraki polgárokat otthonaikból, hogy aztán azok Európába jöjjenek, ahol olyan pengés kerítésen kelljen átjutniuk, melyeket szintén Soros György adott el a kormányoknak, és olyan konténerekben tartsák a migránsokat, melyeket szintén az ő cégei gyártottak. Logikus. Nem?

6. Soros György miatt születik kevés gyerek Magyarországon. A fiatalok bármennyire szeretnének házasodni és családot alapítani, az amerikai milliárdos mindig meggyőzi őket arról, hogy előbb pénzt kéne keresniük, ki kéne fizetniük az adósságaikat, lakást kéne venniük, és csak utána kellene gyereket vállalniuk. De, hogy mi a jó ebben neki, még nem tudjuk.       

7. Soros György (láncos) kutyája volt az a vak komondor, melyben elbukott Terike, a fideszes Balogh József élettársa.Így szerzett olyan sérüléseket az asszony, melyekről a balliberális sajtó azt állította, hogy a képviselő ütéseitől származnak. A derék négylábú vaksága miatt nem hibáztatható amiatt, hogy összejátszott a milliárdossal, de a végeredmény mégis az volt, hogy a fülöpházi polgármester kénytelen volt megválni képviselői mandátumától.  

        Fotó: csucs- REFLUX-Blog.hu

8. Soros György miatt nem nőnek a fák az égig Magyarországon. Pedig, ha nem mérgezné a talajt, és nem erőltetné az őshonos fajták kiirtását, ha nem ő állna a génmódosított élelmiszerek mögött, akkor nálunk először a világon a fák számára csakis a csillagos ég lenne a határ. Mert ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Hiába merünk nagyot álmodni, ha a kezünk belelóg a bilibe, mindig ugyanabban a lepukkant sátorban ébredünk fel.”