Egyre lazábban kezeli a számok szigorú világát a magyar miniszterelnök, ami annak a jele, hogy nem igazán veszi komolyan az állampolgárait. Miután többször bebizonyosodott, hogy komoly beruházások esetében is blöfföltek, amikor megbecsülték a költségeket, nem kell csodálkozni azon, hogy most már a polgárok sem veszik komolyan Orbán Viktort. Olyan hitelvesztést eredményezett a számokkal való dobálózás, hogy mind a szakma, mind az adófizetők kapásból beszorozzák a hivatalos adatot, így eleve tudják, a kérdéses létesítmény az eredetileg becsült összegnek legalább három-négyszerese lesz.

Fotó: 24.hu

Már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy olyan hírre, amikor az eredeti tervekhez képest ötszörösébe vagy hatszorosába kerül egy beruházás. Most éppen a Puskás-stadion kezdi kinőni a a kormánytól kapott rugdalózóját, pedig eddig csak bontották a régi létesítményt. De említhetnénk a virtuálisan átadott Dagály Uszodát, és az új miniszterelnöki rezidencia költségkereteket nem ismerő kialakítását is. A budapesti olimpiai pályázat is nagyrészt azért vérzett el már az aláírásgyűjtés fázisában, mert a kormány hiteltelenné vált az ígéreteiben, így mindenki készpénznek vette, hogy a költségeket jelző számsorokat nem szabad elhinni, és a végösszeg olyan nagy is lehetne, amit már egy gazdag ország sem tudna kigazdálkodni.    

Nem lehet hinni már régen a munkanélküliségi mutatóknak sem, de egyesek már a hivatalos GDP számokat is vitatják. Miután a statisztikusok, közgazdászok és szociológusok többször kritizálták a Központi Statisztikai Hivatal új számítási módszereit – melyek természetesen a kormány szándékai szerint hajlították az adatokat – nem igazán tudjuk azt sem, tulajdonképpen milyen állapotban van a magyar gazdaság, mennyi a ténylegesen szegény ember Magyarországon, valójában hány ember hiányzik a munkaerőpiacról. A számok nagy mágusaként számon tartott miniszterelnök azonban nagyon szeret villogni a statisztikákkal, így amikor baráti közönség előtt beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén, úgy röpködtek a csodás adatsorok a szájából, mintha a Koreai Kommunista Párt kongresszusán debütált volna.

A számok hiába makacs dolgok, a varázsceruza a kormány kezében van, és a mi kis közös kockás füzetünkbe azt írnak bele a jól fizetett agitproposok, amit csak akarnak, és akkor radírozzák ki onnan a számokat, amikor csak a kedvük tartja.

A nagy léghajlító hírében álló Orbán persze jól tudja, hogy a mennyiségi változás egy idő után átcsap minőségi változásba, ezért is erőlteti azt a hihetetlen erőszakos sikerpropagandát, melyet helikopterező propagandaminisztere irányít. Persze, ha valakinek annyira bejött az élet, mint Rogán Antalnak, akkor minden gond nélkül legyártat olyan órásplakátokat, melyeken büszkén hirdeti közpénzből, hogy Magyarország erősödik, de legalábbis jobban is teljesít. A kormány annál több pénzt önt az agymosó kampányába, minél világosabb, hogy a hangzatos mondatok mögött labilis számsorok, eltorzított grafikonok vannak.  A kormányzati propaganda mögött csak az a sanda szándék lapul, hogy egy alternatív valóságot építsen fel a magyar polgárok fejében, ahová ideiglenesen menekülhetnek, ha éppen nincs miből tüzelőt venniük, vagy nem tudnak szülinapi ajándékot adni a gyereküknek.

Nem véletlen az sem, hogy a kormány boszorkányüldözésének fő célpontjai azok a szakmai- és civil szervezetek, melyek folyamatosan szembesítik Orbán Viktort és csapatát a makacs tényekkel. A sajtó elleni dühödt rohamok is annak a vak gyűlöletnek köszönhetők, melyet a kormány érez a valóságot sokszor megvillantó ellenzéki média iránt. Ha egy magyar tévénéző megnéz egy közszolgálati híradót, majd átkapcsol mondjuk az RTL Híradóra, úgy érzi, hogy nem is ugyanabban az országban készültek a tudósítások. A számok és tények és meghamisítása olyan össztársadalmi skizofréniába sodorja az országot, ami az olimpiás népszavazási aláírásgyűjtéseken a pultok felrúgásában, az aktivisták szidalmazásában és ütlegelésében csúcsosodott ki. Mindenki akként kezeli a közügyeket, hogy kinek hiszi el a dolgokat. Vagyis, sokan még mindig komolyan veszik a kormány hurráoptimizmusát, mások viszont már lényegében azt sem hiszik el, ha Lázár János, Rogán Antal vagy Orbán Viktor kérdez valamit.

Fotó: origo.hu

A számok hiába makacs dolgok, a varázsceruza a kormány kezében van, és a mi kis közös kockás füzetünkbe azt írnak bele a jól fizetett agitproposok, amit csak akarnak, és akkor radírozzák ki onnan a számokat, amikor csak a kedvük tartja. Az más kérdés, hogy ma már szinte mindenki „beárazza” a magyar kormány módszereit, így egy virtuális térbe kerülnek át a valódi számok, folyamatok, grafikonok, melyeket mindenki tudása, ízlése és pártállása szerint alakíthat. Azonban, ha egyszer valaki elvenné a radírt a kormány embereitől, jobban meggondolnák, mit írnak abba a kockás füzetbe. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „A vérszerződés jó dolog, de a sápadtarcúak csak a közjegyző előtt hitelesített szerződésben hisznek.”

Úgy tűnik, keményen osztja egymást az szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a Demokratikus Koalíció elnöke, de a pengeváltás mögött jól kitapintható taktikai megfontolások húzódhatnak meg. Botka László érdeke ugyanis az, hogy lerugdossa magáról Gyurcsány Ferencet, ám a DK számára sem feltétlenül rossz, ha látszólag háborúban állnak a szocialistákkal. Közben a Momentum Mozgalom megjelenése is megkeverte a lapokat egy kicsit, és ez nem jött olyan rosszul a két legnagyobb baloldali tömörülésnek. Lássuk, egy évvel a választások előtt hogyan számolgatnak azok, akik ki akarják ütni a nyeregből Orbán Viktort és csapatát!

Fotó: 24.hu

Noha már hetek óta tudni, hogy Botka László a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, a Fidesz karaktergyilkoló gépezete még alig ejtett néhány karcolást a szegedi polgármester imázsán. A Fidesz most inkább a Momentum Mozgalmon vezeti le a dühét az elbukott olimpiai pályázat miatt, pedig a most szerveződő párt egyelőre kis hal a magyar közélet akváriumában. A jelenség mögött egyrészt taktikai hibát lehet sejteni, hiszen az indulatok vezérlik az eddig mindig precízen, célszerűen, központilag irányított kormánypárti kommunikációs gépezetet, másrészt komoly politikai vakságot feltételez a Fidesz részéről, ha készpénznek veszik azt, hogy az MSZP és a DK egymást nyírja ki a választási kampány megkezdése előtt.

Az MSZP választási szakértői és politikai tanácsadói, és nem utolsó sorban Botka László miniszterelnök-jelölt ugyanis jól számolták ki, hogy mintegy egymillió új szavazót kell bevonniuk a baloldalon ahhoz, hogy ellensúlyozzák a Fidesz jelenlegi 2-2,5 milliós táborát. Ez pedig nem fog menni akkor, ha Gyurcsány pártjával közösködnek, hiszen az egykori kormányfő még mindig százezrek kedvét veszi el a baloldalra szavazástól. A DK-nak ugyanakkor van olyan stabil szavazótábora, hogy önállóan is bejut a Parlamentbe, de esélye sincs az egyéni körzetekben, ha a szocialisták és lehetséges szövetségeseik is indítanak jelöltet ugyanott. Gyurcsány tehát pontosan tudja, hogy egyedül az egyéni jelöltek ügyében kell együttműködnie a szocialistákkal, nyugodtan lehet önálló listája, és indulhat pártja nevében miniszterelnöki posztért.

A szavazatoptimalizálás mindkét ellenzéki politikai tömörülés esetében akkor a lehatásosabb, ha a programjaikban is ellentmondanak egymásnak. Botka a "harmadik utas" szociáldemokráciát ostorozza, mely nem mentes a kapitalizmus vadhajtásaitól, programjába pedig beemelte a feltétel nélküli alapjövedelem elképzelését, és a vagyonadó tervezetét. A szociális elemeket inkább csak a retorikájában emlegető Gyurcsánnyal szemben Botka a programjában is képviseli a leszakadó rétegek érdekeit, vagyis Magyarország gazdasági leszakadásának egyik legfontosabb feltételének a társadalom szétszakadásának megállítását tartja. Gyurcsány szavazói nem hívei sem a vagyonosok radikális adóztatásának, sem az alapjövedelem feltétel nélküli megadásának. Ezek komoly ellentétek, ám a baloldali szavazótábor két pólusát lefedő kérdéseket és válaszokat foglalják magukba.

Fotó: magyarhirlap.hu

Botka azt is tudja, hogy lehetséges szövetségesei, a kis liberális pártok paradox módon sokkal szívesebben beállnak az ő szociális központú programja mögé, minthogy támogatnák Gyurcsány neoliberális gazdasági elképzeléseit. A DK megjelenésével létrejött ugyanis egy olyan baloldali párt, amely a Tony Blair-féle „harmadik utas” szociáldemokráciát képviseli, ezáltal kissé eltávolodott a hagyományos balos értékektől, és sokkal megengedőbb az Orbán által favorizált pragmatikus politizálással szemben, mint a szocialisták. A Demokratikus Koalíció sikere azonban azt mutatja, hogy van fogadókészség Magyarországon egy ilyen politikára, bár azzal a 6-8 százalékos támogatottsággal, mellyel rendelkezik, meghatározó kormányzati tényező nem lehet. Egyelőre azonban nem a programok egymáshoz igazítása zajlik, hanem a taktika kidolgozása ahhoz, hogy miként lehetne eltávolítani a hatalomból Orbán Viktort és a Fideszt.

Botka azt is tudja, hogy amennyiben egyezségre jutna Gyurcsánnyal, nem csak a baloldali szavazók és a bizonytalanok büntetnék, hanem a Fidesz is keményen rászállna. Ugyanakkor nyitott az LMP felé, amely ugyan elutasította az együttműködést, de ebben az esetben inkább a szándék volt fontosabb, mint a konkrét eredmény. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem akar Bajnai Gordon sorsára jutni, aki képtelen volt kiszabadulni abból a ketrecből, melyet a Fidesz kampánygépezete ácsolt köré. Ha a szegedi polgármester folyamatosan szájkaratézik a DK első emberével, nem démonizálhatja őt úgy a jobboldali média, mint Gyurcsány Ferenc láncos kutyája, így elkerülheti a karaktergyilkosság legkellemetlenebb momentumait.

Fotó: csepel.info

És, ha már a Momentumnál tartunk! Mind Gyurcsány, mind Botka sokat köszönhet annak, hogy az olimpiás aláírásgyűjtéssel a kis párt elvonta a kormányzati gőzhenger figyelmét a választási szövetségek ügyéről. Az olimpiai népszavazás kezdeményezése ugyanakkor megmutatta, hogy ügyek mentén sokkal hatékonyabb az együttműködés, mint programok egyeztetésével. Az ellenzéki tábort egyetlen nagy ügy vezérli, ami mentén mindenképpen együtt fognak működni, és ez a kormány leváltásának szükségessége. A 106 egyéni választókerületnek legalább a felét meg kell nyerniük az ellenzéki jelölteknek ahhoz, hogy ezt a célt elérjék, így a közös jelöltek állítása minden ellenzéki párt szimpatizánsai számára megmagyarázható szükségszerűség. Ahogy egy dakota közmondás tartja:„Az ellenséged ellensége addig a barátod, amíg le nem győzitek a nagy, fehér főnököt .”

Vörös lámpás riasztást adhattak ki a Fideszben amiatt, hogy Mészáros Lőrinc ismét nyilatkozott mindenféle médiának. Korábban úgy tűnt, a miniszterelnöknek sikerült nyilatkozatstopra bírnia gázszerelő barátját, de a baj ismét megtörtént. Ráadásul most az is kiderült, miért lett ilyen bátor a derék felcsúti polgármester. Elhitte ugyanis, hogy saját erejéből jutott előre. Már eddig is sejteni lehetett, hogy Mészáros eltévedt a politika sűrű, sötét erdejében, ám most már tényleg azt gondolja magáról, hogy rengeteg a sütnivalója, és ezért gazdagodott meg szuperszonikus sebességgel.

Fotó: index.hu

Sajnos Mészáros Lőrinc nyilatkozatai kapcsán nem lehet megkerülni egy kérdést: Orbán Viktor azért választotta-e saját bejáratú oligarchájává, mert nagyon megbízik benne, vagy, mert nem is feltételezi róla, hogy egyszer megérti, mi történik vele. Nos, a felcsúti oligarcha nyilatkozatait látva inkább ez utóbbi tűnik valószínűnek, ám ennek a miniszterelnök nem igazán örül. Lőrinc barát ugyanis olyan önleleplező mondatokat ad ki magából, ha meglát egy arra kószáló mikrofont, melyek hallatán Simicska Lajos a térdét csapkodja örömében.

A kegyvesztett oligarcha épp azért érezhet elégtételt Mészáros ámokfutását látva, mert amíg ő volt a Fidesz pénztárnoka, sokat olgiarcházták és korruptozták, ám egy dolgot senki sem vitatott el tőle. Simicska ugyanis okos volt, nagyon is eszes ahhoz, hogy ne vigye be az erdőbe a főnöke. Mészáros még nem is tudja, de már nyakig ül a kulimászban, és ennél csak rosszabb lesz a helyzete. Akárhányszor nyilatkozik ugyanis saját ténykedéséről, a cégei teljesítményéről, sikerei okairól, vagy a miniszterelnökhöz fűződő barátságáról, mindig elhiteti a kételkedőkkel, hogy nem okosnak kell lenni ahhoz, hogy ma Magyarországon mesés vagyont halmozzon fel, hanem jó viszonyt kell ápolni Orbán Viktorral. Akármerről közelítjük ezt a kérdést, még a Fideszre szavazók is csak arra juthatnak, hogy a korrupció alapvetés a mai magyar közéletben.

Mondjuk ki nyíltan, ma Magyarországon már senki sem gondolja komolyan Mészáros Lőrincen kívül, hogy a saját erejéből jutott ilyen magasra.

A felcsúti gázszerelőből milliárdossá lett Mészáros szellemi képességeiről sokat elárul a minap tett nyilatkozata, mely szerint okosabb, mint Mark Zuckerberg. A Facebook alapítója nyilván soha nem hallott még Mészáros Lőrincről, pedig talán még ő sem gazdagodott meg olyan hihetetlen tempóban, mint Orbán Viktor spanja. Ettől még Zuckerberg ismertebb a világban, mint Mészáros, pedig nem vesz hetente három-négy céget. Mészáros Lőrinc lényegében azt állította nyilatkozatában, hogy Magyarországon mindenkiből lehet milliárdos, ha van annyi sütnivalója, mint neki. Ha a szókincsét és nyelvi fordulatait összevetjük a vagyonával, inkább arra következtethetünk, hogy aki olyan egyszerű lélek, mint ő, jó eséllyel csak Orbán Viktor barátjaként válhat vagyonos emberré.

Fotó: index.hu

Mészáros kezdi elhinni, hogy okos, szerény és ügyes, ami nagyon rossz hír Orbán Viktor számára. Simicska Lajos legalább tudta, hogy neki a háttérben a helye, rejtőzködő életmódot folytatott, nem nyilatkozott, és nem is kérkedett a vagyonával, illetve a tehetségével. Össze is rúgta a port régi barátjával és katonai szobatársával, Orbán Viktorral. Mészáros azonban egyszerűen megzavarodott a sok nullától, melyet a bankszámlái végösszegében olvasott. Nem mondták neki, hogy a pénzhez nem jár feltétlenül tudás is. Nagyon meg kell hát gondolnia Orbán Viktornak, hogy kire bízza a pénzkeresetet. Simicska túl okos volt, Mészárost viszont e skála másik végére kell elhelyeznünk. Elvileg van középkategóriás oligarcha is, ám azokban még kevésbé bízik a miniszterelnök.

Fotó: 24.hu

Mondjuk ki nyíltan, ma Magyarországon már senki sem gondolja komolyan Mészáros Lőrincen kívül, hogy a saját erejéből jutott ilyen magasra. Nem talált fel semmi különlegeset, mint Mark Zuckerberg, nincs semmi innováció a cégei eredményei mögött, egyszerűen besöpör szinte minden állami megrendelést, amíg a főnöke másként nem rendelkezik. Cserébe csak egy dolgot kér Orbán Viktor: ne nyilatkozzon fűnek-fának, de Lőrinc barát nem tud lakatot tenni a szájára. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ne dicsekedj el azzal a lóval, amelyik nem a tiéd, mert egyszer jön az igazi gazdája, és páros lábbal rúg ki a nyeregből.”      

Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt. Ennél azért összetettebb a kérdés, de a kiindulópont mégis egy generációs szembenállás. A Fidesz ugyanis valóban a fiatal demokraták pártja volt valaha, melyből mára középkorú, pocakos és nagybajszos autokraták gyűjtőhelye lett. Elképzelhető, hogy egyszerű a recept a Fidesz legyőzésére, ugyanis a Momentum nem tesz mást, mint tükröt tart Orbán Viktor és barátai elé.

Fotó: nepszava.hu

Nehezen dolgozza fel a kormánypárt az újabb fiaskót, melyet olyan politikai környezetben volt kénytelen elszenvedni, melyben lényegében minden körülmény mellette szól. Hatalmas parlamenti fölénye van ugyanis a Fidesznek, bár a kétharmados többséget a második kormányzati ciklus elején elvesztette. A pénzügyi ellehetetlenítéssel és baráti oligarchák felvásárlásaival a perifériára sodorta az ellenzéki médiumokat, a kormánypárti sajtó pedig szinte kifogyhatatlan forrásokkal rendelkezik. Az ügyészséget teljesen begyűrte maga alá, a közhivatalok élén az ő embereik állnak, a bíróságokra pedig olyan nyomást gyakorol, hogy csoda, ha néha nem a Fidesz számára kedvező ítéletek születnek. Mindeddig képesek voltak ellehetetleníteni minden népszavazási kezdeményezést is, ám az utóbbi hónapokban háromszor is lyukra futottak ezen a területen.

A Momentum Mozgalom olimpiai népszavazást kezdeményező akciója váratlanul érte a kormányt, pedig számos múltbéli példa volt már arra, hogy egy kis csatacirkáló is komoly károkat tud okozni a Fidesz monumentális anyahajójában. Korábban például Schmitt Pál köztársasági elnököt lényegében egyetlen tényfeltáró újságcikk buktatta meg, pedig a Fidesz akkor még a mostaninál is erősebb volt. A komoly pénzügyi és szervezeti háttér nélkül létező Magyar Kétfarkú  Kutya Párt pedig olyan komoly kampányt rittyentett a kormány kommunikációs gőzhengerével szemben, hogy nagyrészt nekik volt köszönhető a kvótanépszavazás kudarca. Ezek a találatok persze még nem ütöttek olyan nagy léket a Fidesz anyahajójának testén, hogy süllyedni kezdjen, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy olyan helyekről kapja a legfájóbb sebeket a kormánypárt, ahonnan is számít rá.

Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna.

Orbán Viktor mindig tutira megy, ezért is vonja vissza csapatait azonnal, ha a láthatáron feltűnik egy maroknyi ellenfél, melynek harcmodorát nem igazán ismeri. A Momentum Mozgalmat nem vették komolyan, amikor elkezdte az aláírásgyűjtést, hiszen nem volt ellenkampány, noha hihetetlen nagy anyagi és infrastrukturális fölényben volt a kormány a kicsi, főként fiatal aktivistákból álló szervezettel szemben.  Ugyanúgy közönnyel és némi megvetéssel figyelték az aláírásgyűjtés folyamatát, ahogy a kutyapárton is inkább szánakoztak, mintsem komolyan vették volna a kampányuk hatását. Amikor látszott, hogy meglehet az elegendő számú aláírás, akkor pedig már túlreagálták a dolgot a fideszes szimpatizánsok és a kormány egyaránt. Előbbiek borosüveget vágtak az aktivisták fejéhez, aláírásgyűjtő pultokat rúgtak fel, a kormánymédia lehazaárulózta azokat, akik kézjegyükkel látták el az íveket, vélhetően kormányhoz közeli erők pedig rendőrsorfalat és szippantós autót vezényeltek az aláírásgyűjtő helyszínekre.

Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

Mindent egybevetve, látványosan elbénázta a kormány az olimpia ügyét, és most igyekszik elverni a port azokon, akik élve a maradék demokratikus jogukkal megteremtették a lehetőséget arra, hogy társadalmi vita kerekedjen erről a fontos kérdésről. Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna. Akik nem jártasak a politika világában, nem igazán értik, miért dobta el Orbán magától ilyen könnyedén az olimpia ügyét, hiszen a pénze, paripája és fegyvere is megvolt ahhoz, hogy megküzdjön ezért az ügyért. Nem értik, hogy a politikai célszerűség miért ír felül egy évek óta dédelgetett álmot, mert nem akarják elhinni, hogy Orbán Viktor számára az olimpiai is csak egy politikai termék volt.

Azzal, hogy a kormány meghátrált egy maréknyi fiatal elől nagy szívességet tettek a Momentum Mozgalomnak, hiszen sokkal erősebbnek tünteti fel a most megalakuló politikai erőt, mint amilyen. Ennél nagyobb szívességet csak akkor tettek volna nekik, ha felvállalják a kampányt és a népszavazást, hiszen akkor egy sikeres témában tudta volna uralni a közbeszédet a momentumos csapat. Eljutottunk odáig, hogy Orbán Viktornak két rossz közül kellett választania, és ezzel visszakapta azt, amire a kvótanépszavazáson kényszerítette a magyar polgárokat. Ott sem volt ugyanis jó válasz és rossz válasz, csak egy hazugságoktól hemzsegő kérdés volt, mellyel nem lehetett mást tenni, mint bojkottálni. Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

Fotó. index.hu

A Momentum Mozgalom persze jól szervezett háttér és elszánt aktivisták nélkül nem vihette volna sikerre az ügyet, no és az is a malmukra hajtotta a vizet, hogy az emberek szerették volna valahogy kifejezni felháborodásukat a kormány cinikus stílusa és korrupciógyanús ügyei miatt. Mivel fiatalok, a karaktergyilkosság nem is mehet olyan simán, mint régi, ismert politikusok esetében. A Momentum aktivistái korábbi önmagukra emlékezteti a Fidesz vezetőit, és így bármi rosszat mondanak rájuk, az előbb-utóbb visszahullik rájuk. Ahogy dakota találós kérdés fogalmaz:” Mi az? Ha feldobják barna, ha leesik csupa bölényszar a pofád.”

A paksi beruházás maradt Orbán Viktor utolsó hosszú távú projektje, ezért tíz körömmel fog ragaszkodni a megvalósításához. Az olimpiai pályázat elbukása után a kormánynak most mindennél fontosabb felmutatni egy sikeres „nemzeti ügyet”, épp ezért mindent el fog követni annak érdekében, hogy a paksi bővítés megvalósuljon. Ha nem Orbán Viktor kormányáról lenne szó, azt mondanánk, hogy épp ezért lenne logikus egy népszavazást kiírni róla, ám mivel nem játsszuk el a naiv állampolgár szerepét, tudomásul vesszük, hogy ezúttal a régi taktikát követi a hatalom, vagyis, minél kevesebb információt kíván a polgárai orrára kötni. Összeszedtük, miért lenne fontos, hogy az LMP kezdeményezésére megtartsák a népszavazást ebben az ügyben.

Fotó: 24.hu

1. A népszavazás intézményét annyira ellehetetlenítette az Orbán-kormány az utóbbi hat esztendőben, hogy ideje demonstrálnia, akkor is kíváncsi az emberek véleményére, amikor történetesen nem ő kezdeményezi a referendum kiírását. Persze nem gondoljuk, hogy a kormány ezt a szempontot komolyan veszi, hiszen többször bebizonyította, nem veszi komolyan a népi kezdeményezéseket, lényegében arra rendezkedett be, hogy csak az általa preferált ügyekben legyenek kampányok. Ha mégis úgy döntenének, hogy átengedik az LMP kezdeményezését, és összegyűlne az elegendő aláírás a szavazás kiírásához, akkor nehéz helyzet állna elő minden fél számára, hiszen a paksi beruházásnak szinten minden érdemi elemét titkosították, úgyhogy csak elvi vita folyhatna arról a kampányban, hogy ez a beruházás gazdaságilag indokolt-e.

A jelenleg 80 százalékos GDP arányos hitelállományunk hirtelen megnőne körülbelül 10 százalékkal, és akkor már Matolcsy György piros pöttyös fenekű gyerekei se mentenek meg bennünket attól a szégyentől, hogy az alaptörvényben rögzített adósságcsökkentési tendencia helyett újabb terheket vegyünk a vállunkra.

2. Épp a titkosítások miatt lenne azonban jó belevágni egy népszavazási kampányba, hiszen nyomás alatt a kormány talán végre elárulna valamit abból, miként számolta ki, hogy nyereséget fog termelni az erőmű. Szakmai vita folyhatna, amit nagyon nem szeret a kormány, hiszen csakis az érzelmi meggyőzés eszközét ismeri, ugyanakkor Orbán Viktor minden megnyilvánulása azt sugallja, hogy nem tartja elég érettnek a népét arra, hogy ész érvek ütköztetéséből vonjon le tanulságokat. Persze az ellenzék sem lenne rest, és meglovagolná azt a szempontot, amit a Momentum Mozgalom is jól használt az olimpiai aláírásgyűjtés idején. Ma ugyanis Magyarországon az a legfőbb érv minden nagy projekt ellen, hogy amíg nincs rendbe téve az egészségügy, a szociális ellátórendszer, az oktatás, amíg nő a dolgozói szegénység, addig ne vegyünk fel hitelt egy ilyen gigaberuházásra.

                        Fotó: greenfo.hu

3. És itt van a talán legütősebb érv a népszavazás mellett, ami egyben a hatalom számára riasztó szempont lehet. Az a kormány ugyanis, amely néhány éve még harcot hirdetett az államadósság ellen, most olyan hihetetlen mennyiségű pénzt kíván elkölteni, amit nagyon sokáig fog nyögni ez az ország. A jelenleg 80 százalék körüli GDP arányos hitelállományunk hirtelen megnőne körülbelül 10 százalékkal, és akkor már Matolcsy György piros pöttyös fenekű gyerekei se mentenek meg bennünket attól a szégyentől, hogy az alaptörvényben rögzített adósságcsökkentési tendencia helyett újabb terheket vegyünk a vállunkra. Nyilván ez a legsebezhetőbb pontja a projektnek, amit csak tetéz az a tény, hogy ezt a hitelt az oroszoktól vennénk fel.

    Fotó: nepszava.hu

4. Ezen a ponton egy új front nyílna a projektet támogatók és ellenzői között, hiszen az a tény, hogy ez a projekt lényegében minden elemében Putyin Oroszországához kötne bennünket, kitágítaná az ügy politikai aspektusait. A magyar társadalomnak ugyanis nem igazán volt terepe arra, hogy kibeszélje ezt a 2-3 éve húzódó problémát. Orbán Viktor közeledése Putyinhoz nem egyszerűen Paks miatt kardinális kérdés, de jelentősen befolyásolja Magyarország megítélését számos egyéb területen is. Putyin veszélyezteti legjobban Európa stabilitását, a szövetségeseinket nyíltan és burkoltan is fenyegeti, és bár tagadja, de folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe. Egy ilyen új barátság csak arra jó, hogy elveszítsük a régieket. Sokan találgatják, vajon mit remél Orbán ettől a barátságtól, de elég nyilvánvaló, egyelőre csak az oroszok húztak hasznot ebből az együttműködésből. Paks is olyan projektnek tűnik, amely haszonélvezője a hitelező és kivitelező orosz fél, nekünk pedig marad a hiteltörlesztés és gazdasági függés fokozódása.

           hirkozpont.eu

5. Bizony, ez is egy fontos szempont lehet, hiszen Magyarország nyíltan elfordult a modern és egyre olcsóbb megújuló energia hasznosításától. Azon kívül, hogy fideszes politikusok és családtagjai nagyot szakítottak napkollektoros pályázatokból, nem sok jelét látjuk annak, hogy a korszerű és környezetkímélő technológiák tért hódítanának hazánkban. A kormány szokása szerint mindent egy lapra feltéve erőlteti az atomerőmű építését, holott a világban visszaszorulóban van ez az irányzat. Miután a sportlétesítmények beruházásai ékesen bizonyították, hogy a tervezett költségek lényegében ugyanolyan blöffnek számítanak, mint a Dagály uszoda látványterve, viszonylag könnyen meg lehet értetni a magyar polgárokkal, hogy Paks esetében is milliárdok vándorolnak majd a kormányhoz közeli oligarchák zsebeibe, így egy népszavazás nem kecsegtet sok jóval a kormány számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg nem kérdezed meg az apacsokat, hogy a véleményük a dakotákról, addig nyugodtan hiheted, hogy kedves, előzékeny, vendégszerető népnek tartanak bennünket.”

Bekövetkezett az, aminek be kellett következnie. Persze ez csak a mai Magyarországon ilyen egyértelmű. Ott, ahol nem egy ember hóbortjai után fut tízmillió ember, ahol nem csak nevében él a demokrácia, ott nem a belső felmérések döntik el, hogy milyen ügyek mögé érdemes beállni, és melyeket kell lerugdosnia magáról a kormánynak. Mindjárt az olimpiai ötletet követően meg kellett volna kérdezni valamilyen formában azokat az embereket, akiket a leginkább érint a terv, vagyis minden magyar választópolgárt. Fel kellett volna tenni egyébként azt a kérdés is, hogy elvehetik-e a magánnyugdíj-kasszánkat, vagy épüljön-e orosz hitelből új atomerőmű Pakson. Ez azonban túl sok rizikóval járna, úgyhogy a demokrácia álcája mögött csakis az számít, hogy milyen hasznot lehet húzni egy ügyből, illetve milyen veszteségekkel jár, ha már nem kajálják annyira a propagandát az emberek.

Fotó: 24.hu

A Fidesz kommunikációs gépezete most azon ügyködik, miként tudná elérni, hogy az emberek ne Orbán Viktorra haragudjanak, hanem a Momentum Mozgalomra az olimpiai rendezés esélyének elpackázása miatt. Pedig minden okunk meglenne arra, hogy a miniszterelnök nyakába varrjuk a kudarcot. Nem fogta fel ugyanis, hogy nem lehet egy ilyen globális ügyet úgy végigverni a magyar társadalmon, mint például a stadionépítési programot. Orbán egyszerűen nem érzékeli már, hol vannak a határai, mivel már régen elfelejtette, hogy a demokrácia nem szükséges rossz, hanem a jó minimuma. Saját akaratát felöltözteti a jogállam cicomáiba, és azt hiszi, hogy az alattvalói nem tudják, hogy e díszes ruha alatt ő is meztelen.

Orbán érzelmektől mentes technokratává vált minden ügyben. Kockás füzetében feljegyzi a bevételt és a kiadást, és ha úgy látja, hogy a bevétel elmarad a várttól, a kiadások pedig túlhaladtak a megengedettnél, akkor vastag vonallal áthúzza azt a tételt. És itt véletlenül se a pénzre gondoljunk, mert Orbán Viktor nem a költségek oldaláról nyúl bele ezekbe a rendszerekbe. Mindent a politikai haszonszerzés aspektusából közelít meg, így nem véletlen, hogy annak idején áthúzta a füzetében Schmitt Pál nevét, az internetadót és a vasárnapi boltzárat is. Most erre a sorsra jutott az olimpia is, mégpedig azért mert a ráfordított pénzt és energiát láthatóan nem tudja politikai tőkére váltani. Ezért állíthatjuk bátran, hogy azt az illúziót, melyet ő keltett bennünk, ő maga öli ki belőlünk.

Az elvek nélküli politizálás hátrányait most éppen azok tapasztalják meg, akik gyermeki naivitással hitték, hogy az olimpia tényleg egy pártokon felülemelkedő ügy.

Alig egy hónapja Szegeden mondta azt Orbán Viktor, hogy a nyúlság és a gyávaság eddig még nem szerepelt az ellenfelei vádjai között. Nos, ezután szerepelni fog. Épp most bizonyította be ugyanis, hogy soha nem mer belemenni olyan küzdelembe, amely nincs eleve eldöntve. Nem kéri ki a nép véleményét kardinális kérdésekben, nem vállal miniszterelnök-jelölti vitát senkivel, és nem ad lehetőséget a válaszra a parlamenti vitában, ha például burkoltan lebuzizza az egyik politikai ellenfelét. Erősnek és kérlelhetetlennek akar látszani, de ezt csak úgy éri el, ha nem vállalja fel a nyílt, férfias küzdelmet senkivel. Ez az attitűd még látványosabb annak fényében, hogy pártja az ilyen éles szituációkban a teljes zavarodottság képét mutatja.

Az elvek nélküli politizálás hátrányait most éppen azok tapasztalják meg, akik gyermeki naivitással hitték, hogy az olimpia tényleg egy pártokon felülemelkedő ügy. Épp Orbán Viktor pragmatizmusa tette egyértelművé, hogy igenis politikai számításból akart olimpiát Budapestre a Fidesz, és ezért zavarodottak a sportvezetők, sportolók, civilek és kormánypárti politikusok, miután a miniszterelnök megadta a kegyelemdöfést a pályázatnak. Ha nem sunyi politikai haszonszerzés lett volna a cél, akkor lehetőséget kellett volna adni egy nyílt versengésre, érvek és ellenérvek ütköztetésére, a lapok kiteregetésére. Ám van mit eltitkolni, és egy népszavazási kudarc nem is adott volna lehetőséget arra, hogy elsikkadjunk az eddig eltapsolt milliárdok haszontalansága fölött. Ilyen egy jól működő demokratikus államban nem fordulhatna elő. A vitától nem félni kell ugyanis, hanem bátorítani.

Mindazonáltal a budapesti olimpiai pályázat igazi magyar történet. Benne van az irracionalitásra való hajlamunk, a politikusaink kicsinyessége, és a választópolgárok megosztottsága is. Nem lehetett nemzeti ügy, mert nem is annak szánták, de ha annak is szánták volna, egy végletekig megosztott társadalomban úgysem jöhetett volna létre konszenzus az ügyben. A Fidesz a korrupciós ügyeivel annyira erodálta szavai hitelességét, hogy a magyar választók nem hitték el neki a költségek átláthatóságára tett ígéretit. Ha a pénzt ellopják, akkor az olimpiát is ellehetetlenítik. Ezt a bölcsességet fogalmazza meg az a dakota közmondás is, amely így szó: „Hiába hatalmas állat a bölény, azt is csak egyszer lehet ellopni.”  

Teljes gőzzel dolgozik a kormány kommunikációs gépezete azon, hogy újabb ellenségeket kreáljon a magyarok számára, illetve, összeálljon végre egy olyan stratégia, amellyel a Fidesz magabiztosan vághat neki a 2018-as parlamenti választás kampányának. Egyelőre azonban csak lerágott csontok esnek ki ebből a gigantikus gépezetből. Olyan témákat rángatnak elő, mint a migráció, Soros György és a civilek ostorozása, no meg a jó öreg Brüsszel pocskondiázása. Orbán Viktor meg is mondta parlamenti szezonnyitó beszédében, hogy mitől kell félnie a magyarnak, de ezek a szavak már üresen csengtek, így láthatóan maga a miniszterelnök sem hisz abban, hogy egy ilyen lejárt lemezzel sok bulizót lehet a Fidesz táborába csalogatni egy év múlva.

Fotó: nepszava.hu

Régi dilemma a politikai elemzők körében, hogy egy-egy vesztes ügy kapcsán a Fidesz politikusai szándékosan beszélnek-e összevissza, vagy tényleg olyan nagy a fejetlenség a párt háza táján, ami a legrosszabbat hozza ki Bánki Erikből, Kósa Lajosból, Németh Szilárdból vagy éppen Tarlós Istvánból. Ha ez a második variáció az igazság, akkor tényleg nem kell összecsinálnia magát az ellenzéknek Rogán Antaltól, Habony Árpádtól és a századvéges háttércsapattól, hiszen a kormányzati kommunikációs guruk úgy futnak az események után, mint hasmenéses csiga a homokozó felé.

Mindazonáltal ebben a nagy kuszaságban Orbán Viktor karizmája még inkább megvillan, hiszen kit érdekel ma bármelyik fideszes sublenc álláspontja, ha a főnök épp az ellenkezőjét mondja? A budapesti olimpiai pályázat sorsa egyetlen ember kezében van, és azt Orbán Viktornak hívják. Ő találta ki, ő ölt bele az előkészületekbe mintegy húszmilliárd forintot, és ő is fog kihátrálni mögüle, ha már politikai veszteségként éli meg az ügy támogatását. Feltűnő azonban, hogy mostanában ő is egyre több kérdésre ad kitérő válaszokat, így az olimpia kapcsán is csak célozgat arra, hogy itt már bottal üthetjük a sportesemény mögött felsorakozó nemzeti egységet. Nem mintha nem ő mondta volna még a szocialisták országlása idején, hogy a haza nem lehet ellenzékben.  

Az általa megnevezett öt veszélynek az elhárítását ugyanis a kormány "új nemzeti politikájának" nevezte. Nem csinált egyebet, mint összeszedte a lejárt szavatosságú ügyeket az elmúlt négy évből, és rájuk ütött egy új márkanevet.

Orbán parlamenti szezonnyitó monológjában úgy kerülte az olimpia kérdését, mint ördög a tömjénfüstöt, amin persze nincs mit csodálkozni. Beszélt ugyanakkor a gazdasági sikerekről, melyek kissé más fénytörésbe kerülnek, ha a szomszédos országok adataival vetjük össze őket, és persze újra nekirontott Belgium a NATO és az Európai Unió fővárosának is. Nem zavarja az sem, hogy teljesen logikátlan akkor brüsszelezni, amikor épp most büszkélkedik a gazdasági tárca azzal, hogy irdatlan mennyiségű uniós forrás készül beáramlani az országba. No, de spongyát rá, egyszer már bejött az EU-ellenes retorika, akkor most mért ne csavarjunk rajta egy még ennél is nagyobbat?

A győztes taktikán ne változtass elvét követi Orbán azzal is, hogy Brüsszel nyakába varrja a rezsicsökkentés elmaradását is. Persze könnyebb uniós bürokratákra fogni, hogy miért nem él azzal a csodafegyverrel a kormány, amellyel sikeresen megvívta a 2014-es választási csatát, mint beismerni, hogy az államosított szolgáltatók már nem szívesen adnának a nyereségükből százmilliárdokat csak azért, hogy egy fenntarthatatlan árcsökkentési spirálba sodorják magukat. Orbán zseniálisan hárít át minden felelősséget másokra, ám soha nem vállal fel semmi olyat, ami kicsit is rossz színben tüntetné fel őt és a kormányát.

Egy másik régi ütőkártyát is megvillantott a beszédében a miniszterelnök, ugyanis azzal a régi módszerével címkézi át a régi jelszavakat, ahogy szerinte a multik hamisítják a silány árut. Az általa megnevezett öt veszélynek az elhárítását ugyanis a kormány "új nemzeti politikájának" nevezte. Nem csinált egyebet, mint összeszedte a lejárt szavatosságú ügyeket az elmúlt négy évből, és rájuk ütött egy új márkanevet. Orbán tényleg kezd nagyon unalmas lenni, lényegében ugyanazt mantrázza, ha közszolgálati rádióban szónokol, évértékelőt tart, vagy a parlamentben szólal fel, esetleg olykor ellátogat egy-egy nagyobb városba, és ott fényezi saját kormányát.

Fotó: index.hu

Az olimpiai kudarc láthatóan megfogta a Fidesz vezérkarát, és ez a kommunikációs törvényszerűségek miatt nyilván ahhoz vezet majd, hogy újabb témákat (és persze ellenségeket) kell bevetniük a közeljövőben. Az átfogó stratégia azonban hiányzik még, de addig is lesz egy újabb teljesen felesleges és érdektelen nemzeti konzultációnk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha mindig ugyanazt a dalt énekled esténként, ne csodálkozz azon, hogy egy idő után egyedül ücsörögsz majd a tábortűz mellett.”

Olimpiát Magyarországnak? Kecskére káposztát? Valahogy így lehetne indokolni a budapestiek válaszát a kormány olimpiai pályázatára. Ismét bebizonyosodott, hogy az a zsigeri ellenállás, amely az utóbbi években kialakult az Orbán-kabinet ténykedésével szemben, ott tör a felszínre, ahol csak utat talál magának. Az ugyanis egészen bizonyos, hogy más politikai és gazdasági környezetben a magyarok többsége támogatott volna egy olimpiai pályázatot, ám Orbán Viktor korrupt és arrogáns rendszerét a többség ott bünteti, ahol csak lehet. A válaszreakció pedig épp olyan kiszámítható, mint amilyen sablonos mostanában a kormány kommunikációs stratégiája.

Fotó: 888.hu

Ne legyenek kétségeink, a kormány ki fog farolni az olimpiai rendezésből, ráadásul Tarlós István budapesti főpolgármesterrel végezteti el a piszkos munkát. Úgy lépnek majd túl az olimpia ügyén, mint egy elhasznált politikai terméken, mert már nem hoz hasznot, sőt inkább árt a kormánypárt népszerűségének. El fogják verni a port azokon a fővárosi ellenzéki képviselőkön is, akik lelkesen támogatták a pályázatot, és azt kell mondanunk, hogy ezért nem is kell sajnálni a baloldali politikusokat, ugyanis épp úgy számításból támogatták ugyanis a fővárosi kandidálást, mint a kormánypártiak. Azt latolgatták korábban, hogy mennyi népszerűséget hozhat nekik egy ilyen döntés, kifejezetten a politikai haszonnal voltak elfoglalva, nem pedig azzal a ténnyel, hogy túl nagy falat ez egyelőre egy komoly gazdasági és szociális nehézségekkel küzdő ország számára.

Ahogy fordult a közhangulat, úgy jöttek rá az ellenzékiek arra, hogy számukra mégis az elutasítás az üdvözítő, és beálltak az aláírások gyűjtésébe annak ellenére, hogy saját korábbi döntésüket hazudtolták meg. Úgy tűnik, hogy mind a kormánypárt, mind az ellenzéki politikai erők úgy gondolják, vége az elvek mentén folytatott politizálásnak, hiszen a Fidesz most úgy tesz, mintha az olimpiát nem ő erőltette volna a fővárosra, az ellenzék pedig gyávaságból először megint a rossz oldalra állt. Hasonló a helyzet a kvótanépszavazás kampányának alakulásához. Az ellenzék nem vállalt fel egy népszerűtlen témát, majd rájött, hogy csakis a szavazás bojkottja jelenthet megoldást a Fidesz által teremtett csapdahelyzet kikerülésére.

Fotó: bumm.sk

A lényeg mégis az, hogy a magyarok többségének józansága változtatta meg a dolgok menetét, és ez figyelmeztetés ellenzék és kormány számára egyaránt. Lehet nemzeti konzultációkkal kábítani a népet, el lehet bújni népszerűtlen témák képviselete elől, a végső szót mégis azok mondják ki, akiken csattan az ostor. Talán mégsem olyan nehéz megértetni az emberekkel, hogy az olimpiai egy szakrális öngyilkossággal ér fel ebben a helyzetben, és azt is, hogy nem létező kvótarendszerről nem lehet érdemben véleményt nyilvánítani.

A Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt sikerei azonban jelzik, hogy a pénz nem minden, sőt olykor kontraproduktív az erőszakos kormányzati nyomulás.

Nem először fordult elő, hogy sem a kormány, sem az ellenzék nem mérte fel helyesen az adott helyzetben lévő veszélyeket, illetve lehetőségeket. A vak ló bátorságával rontott neki a kvótanépszavazásnak és az olimpiai pályázatnak is a kormány, és az átgondolatlanság vezetett a vasárnapi boltzár elrendeléséhez, illetve az internetadó belengetéséhez is. Talán azért nem tudott az ellenzék elegendő muníciót gyűjteni ezekből a kormányzati baklövésekből, mert nem volt megfelelő válasza ezekre az ügyekre. Lényegében minden rendelkezés az emberek spontán ellenállásán bukott meg, és nem az ellenzék következetes ellenállásán.

Nehéz persze olyan ügyekben háborúzni, melyek eleinte népszerűséget hoznak a kormánynak, ugyanakkor népszerűtlenné teszik az ellenzéket például az olimpia ügye kapcsán. Az sem mellékes, hogy a kormánynak szinte kifogyhatatlan anyagi forrásai és kiterjedt médiabirodalma van a saját ötletei népszerűsítésére, ami az ellenzékről nehezen mondható el. A Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt sikerei azonban jelzik, hogy a pénz nem minden, sőt olykor kontraproduktív az erőszakos kormányzati nyomulás. Kíváncsiak lennénk arra, hogy Rogán Antal vagy Habony Árpád milyen eredményt hozott volna ki olyan lehetőségekből, melyekkel ez a két kis párt rendelkezett?

Fotó: hvg.hu

Egy biztos: Budapest lényegében elveszett a kormány számára az olimpiai kudarccal, hiszen saját emberével viteti el a balhét, aki ezzel teljesen hiteltelenné válik a fővárosiak szemében. Tarlós hiába tűnik autonóm személyiségnek, lényegében a kormány úgy táncoltatja, mint ahogy a medvéket szokás a vásári sokaság előtt. Már a korábbi közvélemény-kutatások is azt mutatták, hogy amennyiben most lennének választások Budapesten, a Fidesz csúfos vereséget szenvedne. Könnyen elképzelhető, hogy Orbán Viktor várba költözése annak a szimbóluma, hogyan próbálja a magaslati bunkeréből uralni a renitens fővárost. Persze, az építkezés csúszása miatt az is elképzelhető, hogy a 2018-as választásokig a miniszterelnöknek Pesten kell maradnia, azután pedig bármi megtörténhet. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: ”Ha túl sokáig hezitálsz, hogy bemenj-e a dakota lány sátrába, egy szemfüles apacs megelőzhet, és befeküdhet mellé.”   

Akár sikeres lesz a Momentum Mozgalom kezdeményezése, akár nem, arra mindenesetre jó volt az olimpiai rendezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtés, hogy a kormány is ráébredt, tovább nem tolhatja el magától a problémát. A kormányhoz közel álló elemzők és tanácsadók ugyanis rájöttek, ha semmiféle választ nem adnak a friss politikai erő kezdeményezésére, tovább nő az olimpiát ellenzők tábora, így csúnyán mutatnak majd a közvélemény-kutatási adatok a rendezésre kandidáló pályázat mellett. A népszavazás megakadályozása azonban továbbra is prioritás a kormány részéről.

     Fotó: vastagbor-atlatszo.hu

Az ellenzék kettő nullára vezet a népszavazási kezdeményezések területén a kormánnyal szemben az utóbbi egy évben. Első hallásra meglepő, hogy így van, de tagadhatatlan, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében csak úgy úszta meg a kormány a nép teljes elutasítását, hogy egy év tapasztalatai (és vesszőfutása után) visszavonta a hétvégi boltzárra vonatkozó törvényt. Aztán, amikor saját kezdeményezésére a lakosság dönthetett arról a meglehetősen kusza és értelmetlen kérdésről, hogy akarunk-e egy olyan betelepítési kvótát, melyet még el sem fogadott az Európai Unió, nem jött össze az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvételi arány.

A Fidesz ellenzékben még nagyszerűen használta ezt a demokratikus politikai rendszerekben kedvelt és sokszor használt politikai eszközt, hiszen a szocialista kormányok orra alá sok borsot törtek például az úgynevezett „szociális népszavazás” eredményével, mellyel többek között megakadályozták a tandíj bevezetését (amit persze kormányon már nem elleneztek) és a vizitdíj 300 forintjának beszedését. Mivel saját példájukból jól tudták, hogy a népszavazások hatásos fegyvert adnak az ellenzék kezébe, a 2010-es kormányváltás után a lehető leggyorsabban igyekeztek ellehetetleníteni ezt az intézményt. Ennek legfontosabb eleme, hogy az eddig 25 helyett 50 százalékos részvételi arány kell az érvényességhez, ami lényegében teljesíthetetlen országos szinten. Ebbe szaladt bele tavaly október 2-án a Fidesz, hiszen a kormányzati milliárdokból felpörgetett kampány ellenére is alig tudták elérni a 40 százalékos részvételi arányt.

Most tehát nagyon úgy tűnik, a kormány mindent el fog követni annak érdekében, hogy egy népszavazással ne kockáztassa az olimpiai álmokat.

A budapesti olimpiai rendezés kapcsán azonban helyi népszavazáson dönthetnének a fővárosi választópolgárok arról, hogy szeretnének-e a városukban ilyen nagy felfordulást, és véleményük szerint megérné-e gazdaságilag ezt a nagy sportrendezvényt Magyarországra hozni. Ez a kérdés eddig inkább a vágyakról és szép reményekről szólt, de ha kiírnak egy népszavazást ebben az ügyben, akkor mindenkinek lehetősége lenne megismerni az illúzióktól mentes tényeket. Minél közelebb kerülünk a rendezésről döntő szeptemberi NOB üléshez, annál több kétely merül fel a pályázó városok polgáraiban. A rendezés megszerzése hatalmas presztizsgyőzelem, ám szintén óriási gazdasági kockázat. Erről Athén és Rio lakosai is tudnának mesélni, de az igazán elrettentő példa a Szocsiban megrendezett téli játékok volt, ahol a betervezett költségek köszönő viszonyban sem voltak a megvalósulási összegekkel.

Orbán Viktor és csapata tehát joggal tart attól, hogy egy népszavazási kampány tovább csökkenti az olimpiai pályázat komolyságába vetett lakossági hitet. Ha ugyanis kiderül, hogy az ország gazdasága messze nem képes megbirkózni egy ilyen kihívással, akkor könnyen juthatnak a választók olyan következtetésre, hogy a pályázat csak a haveri cégek kistafírozására, és ingyen kormánypropagandára volt jó. A miniszterelnök jól tudja, ha ilyen merészet álmodik, akkor megnyugtatja azokat a kétkedőket, akiknek 2024-ről nem az olimpia, hanem a nyugdíjuk jut eszükbe. Ha ugyanis el tudják hitetni az emberekkel, hogy lesz hét év múlva pénz olimpiára, akkor azt is le tudják nyomni a torkukon, hogy a nyugdíjuk is biztosított. Az olimpiai játszma ezért hazárdjáték, hiszen a nyugdíjkassza már most is bajban van, és ha nem történik valami egészen nagy volumenű reform, akkor ez a krízis tovább mélyül.

Fotó: 24.hu

Most tehát nagyon úgy tűnik, a kormány mindent el fog követni annak érdekében, hogy egy népszavazással ne kockáztassa az olimpiai álmokat. A magyar társadalom ugyanis már most kezd ébredezni az orbáni álomból, amely arról szólt, hogy a merészségünknél csak az önbizalmunk lehet nagyobb. Ráadásul ott az előző két balul elsült népszavazási kezdeményezés, melyekből csak azért nem tudott nagyobb hasznot húzni az ellenzék, mert nem volt meg hozzá sem a stratégiája, sem a médiafelülete. Az olimpia ráadásul Budapest belső ügye, és itt a leggyengébb a kormány támogatottsága, így egy népszavazáson keményen bepancsolhatnak egyet a fővárosiak az arrogáns hatalomnak. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy gebével mész lánykérőbe, lehet rajtad szép ruha, a lovon meg drága nyereg, az ara soha nem lesz a tiéd.”

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik emblematikus figurájaként Tállai András NAV-vezér úgy viselkedik, mint a lusta diák az iskolában. Mivel rendszeresen elfelejti elkészíteni a házi feladatát, igyekszik lapítani a padban, és ha mégis tőle szeretné kikérdezni az anyagot a tanár, mindenféle indokokkal hárítja el magától a felelősséget. Ha van valaki, aki sumákolásból doktorálhatna a Fidesz politikusai közül, akkor Rogán Antal mellett Mezőkövesd koronázatlan ura pályázhatna erre jó eséllyel. No, de miért is vonult belső emigrációba az adóhivatalt államtitkári beosztásban vezető Tállai? Mert ő sem szívesen magyarázkodik, mint párttársai többsége. 

Fotó: index.hu

Nehéz idők járnak mostanában a magyar adóhivatal vezetőire. Már Vida Ildikó is az álcázás nagymesterének számított, ha éppen el kellett tűnni a kíváncsiskodó újságírók elől, aztán pedig úgy mondott le, hogy nem is tudtunk róla. Az angol nyelvtudásáról elhíresült egykori NAV-vezér helyébe egy másik ragyogó intellektus került az egykori mezőkövesdi polgármester személyében. Tállai András szerencsétlenkedései odáig jutottak, hogy tavaly év végén már arról suttogtak kormányzati körökben, hogy távoznia kell az adóhatóság első emberének, ám úgy tűnik Orbán Viktor méltányolta az államtitkár kivételesen erős lojalitását, így egyelőre maradhatott a posztján.

Amit Rogán Antal fiatalos lendülettel csinál, azt Tállai nehézkesen, sőt kissé félszegen teszi meg. Míg Rogán alig akarta elhinni, hogy bárkinek is csípi a szemét, ha ő egy lakodalomba helikopterrel érkezik, addig Tállai vagyonbevallásából kiderül, hogy ő is szorgalmasan gyűjtögeti a pénzt, csak közben kisebb port ver fel maga körül. A legfrissebb vagyonnyilatkozatából kiderült ugyanis, hogy a képviselői és államtitkári havi jövedelme mellé két adótanácsadó cégtől is havi fizetést kap, összesen félmillió forint értékben. Emellett több tízmilliós megtakarítása van, és értékpapírokban is forgat némi pénzt. Nem mellékesen az ő regnálása alatt szüntette meg az adóhivatal a politikusok körében nem túl népszerű vagyonosodási vizsgálatokat is. Komoly pofon a korrupció elleni harcnak és a Soros György által szponzorált civil szervezeteknek.  

Tállai egyébként Kubatovhoz hasonlóan szintén komoly szereplője a magyar fociéletnek, hiszen a Mezőkövesd első osztályú csapatának elnöke, és ebben a minőségében milliárdokat kapart össze a matyóföldi csapatnak. Ezt ma úgy mondanánk, hogy szereti a focit.

Mivel jóval gátlásosabban viselkedik újságírók körében, mint Rogán Antal vagy Lázár János, korábban előfordult olyan eset, hogy miután már nem akart válaszolni a feltett kérdésre, asszisztense egyszerűen kivette a mikrofont a kotnyeleskedő újságíró kezéből. Tállait akkor is kifejezetten zavarta a nyilvánosság, amikor tavaly az Erzsébet-utalványok kapcsán nem jutott eszébe, hogy az egyszeri ajándéknak van adóvonzata. Tállairól süt, hogy kizárólag politikai szempontok miatt került az adóhatóság élére, és azok miatt marad ott annak ellenére, hogy szakmai alkalmatlanságáról már többször tanúbizonyságot tett.    

Tállai azonban legalább olyan ügyesen menekül a sajtó elől, mint annak idején Kubatov Gábor pártigazgató, egyben Faradi-elnök, amikor a vezetése alá tartozó klub ultrái akadályozták meg Nyakó István szocialista képviselőt abban, hogy Erdősiné előtt adhassa le népszavazási kezdeményezését. Tállai egyébként Kubatovhoz hasonlóan komoly szereplője a magyar fociéletnek, hiszen a Mezőkövesd első osztályú csapatának elnöke, és ebben a minőségében milliárdokat kapart össze a matyóföldi csapatnak. Ezt ma úgy mondanánk, hogy szereti a focit. Nyilván erről is szívesen megkérdeznék az újságírók a NAV vezérét, ám most érdekesebb lenne a vagyonbevallása körüli kérdések megválaszolása.

Fotó:24.hu

Tállai azonban kicselezte az újságírókat, mikor Facebook oldaláról eltüntette a heti programját, nehogy valami nyilvános eseményen (böllérfesztivál, pálinkakóstolás, vágóhíd átadása stb.) szegezzék neki a kérdést, hogy jogosnak érzi-e ezt a kiemelt díjazást egy olyan szakmai lap esetében, melyhez csak a nevét adja. Tállai azonban inkább lemondta a programjait, nehogy orvul nekiszegezzék a kérdéseket a firkászok. Volt olyan esemény is, melyre az államtitkár a kóbor apácák (és persze az újságírók) megtévesztése céljából nem az előre jelzett időpontban látogatott el egy eseményre, ezért bottal üthették a nyomát a sajtómunkások. Hogy meddig bujkál a magyar adóhatóság első embere, megjósolhatatlan, ám ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Addig jár a törzsfőnök a zöldségeshez, amíg fel nem ismerik.”  

Tizenkilencedik alkalommal hajszol bennünket abba az őrületbe Orbán Viktor, amit ő évértékelésnek nevezett el. Egy híján húsz éve kényszeríti az újságírókat arra, hogy beszámoljanak a néha hajmeresztő, néha semmitmondó beszédeiről, egy híján húsz éve lihegnek az első sorokban a legnagyobb talpnyalói, tapsolnak átszellemülten a Semjének, Kósák és Feketék, és egy híján húsz éve bolondítja az ellenzékieket azzal, hogy kötelességük nekik is valamit vakkantani arra, amit a kormányzati falkavezér mond. A leghelyesebb az lenne, ha tudomást sem vennénk arról, amit Orbán mond, akár ellenzékben osztja az észt, akár kormányon.

Fotó: 24.hu

A szokásos februári évértékelők alkalmával válik teljesen egyértelművé, hogy a Fidesz lényegében egy vallási szektához hasonlatos szervezet már évtizedek óta. A szektavezér kiáll a hívei elé, megmutatja nekik a megváltáshoz vezető utat, azok hálásan megtapsolják, mert lelkiekben megerősödve távozhatnak az eseményről. Orbán Viktor valóban szellemi vezető, és nincs is sok különbség közte egy és egy karizmatikus prédikátor között. Soha nem kételkedik a saját igazában, megjelöli az ellenséget, tüzes szónoklatával pedig fenntartja az izgalmi állapotot saját hívei körében. Igen ám, de belegondolt már valaki abba, hogy az elhangzottakat valamikor számon is lehetne kérni a miniszterelnökön?

Vegyük csak a hét évvel ezelőtti prédikáció főbb vízióit: Elmondta, mi volt 2010-ben, azt is, mi lesz 2011-ben és az azt követő években 2014-ig, de hogy a megújulást – amely nem más, mint újjászületés, küzdelem és küldetés – hogyan fogjuk elérni, arról nem sokat hallhattunk. Orbán az alkotmányozás szükségességének megindokolásán túl az államadósságnak üzent hadat, annak csökkentése miatt vezették be szerinte a válságadókat, azért lépték meg a magánnyugdíj-pénztári vagyonok államhoz folyatását, az arányos személyi jövedelemadó-rendszer bevezetését, azért jön majd, ami jön.

Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát.

Ezek persze csak kiragadott gondolatok, ám arra igen alkalmasak, hogy illusztrálják: körülbelül két napig emlékezik ezekre a jóslatokra, frázisokra, ígéretekre a közvélemény, aztán meg minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Mészáros Lőrinc gyűjtögeti a vagyonkáját, Kósa Lajos majd rebeg valamit, ha nekiszegeznek egy-egy kínos kérdést, Habony Árpád meg szövögeti a választási kampány stratégiáját a háttérben. Idén is gyorsan ellőtte puskaporát a miniszterelnök, szidta Soros Györgyöt, Brüsszelt, ugyanakkor Orbán értelmezésében korábban a brüsszeli elit legalább a hazai ellenzéken keresztül próbált befolyást szerezni, a mai narratíva ezt már a civilekhez köti – még egyértelműbbé téve azt az értelmezést, mely szerint ma Magyarországon a kormány az egyetlen politikai cselekvő.

A miniszterelnök a szokásos öntömjénezésen kívül lényegében egyetlen dolgot üzent saját híveinek: a totális hatalom megszerzése már csak azon múlik, hogy sikerül-e eltakarítani néhány civil szervezetet az útból. Ha valaki ennek a nyílt hadüzenet tapsolt az évértékelőn, akkor azt ünnepelte, a Fidesz vezetője már nem szégyelli egy csöppet sem, hogy csak díszzsebkendőnek tartja a képviseleti demokráciát, és lényegében az ország korlátlan ura szeretne lenni. Nem más ez, mint egy ország totális leértékelése, polgárainak pedig azt üzeni, hogy bármit is szeretnének, az fog történni, amit ő akar.

Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát. Bármit is jelentsen az illiberalizmus (jelenlegi tudásunk szerint a szabadság nélküli államberendezkedést) vagy a politikai inkorrektség, Orbán faltörő kosként használja ezeket a fogalmakat az úgynevezett liberális demokráciák szétverésére. Azt nem osztja meg hallgatóságával, miért kell megszabadulnunk ezektől a nagy hagyományokkal rendelkező, békét, gazdasági felemelkedést hozó politikai rendszerektől, de lázadást és biztonságot vizionál a sajátjai számára. Ha megvakargatjuk a mondandóját, ha benézünk a felszínes mondatok mögé, akkor számtalan ellentmondást, sőt kifejezetten logikátlan következtetést találunk.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor nagy szolgálatot tenne a hazájának azzal, ha jövőre lemondana a jubileumi huszadik évértékelőjének elmondásáról. Egyrészt a jóslatai nem jönnek be, az elmúlt év eseményeit hibásan értelmezi, az összefüggések keresésében pedig nincs semmi következetesség. Inkább hívja meg a barátait a hatvanpusztai birtokra, ha mindenképpen szeretne valamit mondani a 2017-es esztendőről, de ne közvetítse a tévé, ne hallgassák újságírók, és lehetőleg ne is szivárogjon ki egyetlen kósza gondolatmenet se ebből a beszédből. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ülő Bika azzal tette a legjobbat a népével, amikor csak némán ücsörgött a tábortűz mellett, és amikor megszólalt volna, mélyen beleszívott a pipájába.”