Nagyszerű történelmi példák állnak pártunk és kormányunk rendelkezésére, hogyan lehet eredményesen küzdeni a Soros Györgyhöz hasonló nemzetközi összeesküvők ellen. A Szegedi Kattintós most csokorba szedett néhány ötletet, melyek túllépve a nemzeti konzultáció kicsit már sablonos, egyben kissé szájbarágós, és nem igazán hatékony módszerén, megmutatja, hogyan lehetne teljesen megtisztítani hazánkat az amerikai milliárdos szellemétől. Aztán nehogy valaki túl komolyan vegye ezeket az ötleteket!

Fotó: Index.hu

1. Soros György köpködő verseny. Lényege, hogy lehetőleg bő nyállal kell eltalálni Soros György arcképét. Több kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők. Az első a célbaköpés, amikor lehető legközelebb kell a homlokába csapódni a nyálnak, a másik a távolba köpés, ami annyit tesz, hogy minél távolabbról kell elérni a céltáblára erősített Soros-fotót. A harmadik pedig a mennyiségi versengés, amikor egységnyi idő alatt a lehető legtöbb nyálat kell eljuttatni az amerikai milliárdos arcképére. A versengést az összesített eredmény alapján legeredményesebb versenyző nyeri. Kiegészítő sportágként űzhető még a darts-dobálás Soros György arcképére.

2. Soros-bérencek rugdosása. Hasonlóan nemzeti sportággá kell tenni ezt a vetélkedés, akárcsak a köpködő versenyt. A rendőrség által összefogdosott Soros-ügynökökön lehet levezetni a Nemzeti Együttműködés Rendszere hét esztendeje alatt felgyülemlett feszültséget. Ügyeljünk arra, hogy a bérenceket még szállítható állapotban adjuk vissza a hatóságoknak a rugdosás után, mert átnevelő táborba kell utána szállítani őket.

3. Átnevelő táborok koreai mintára. Azokat a megveszekedett Soros-ügynököket, akik nem látják be, hogy elárulták a hazájukat, és ragaszkodnak a liberális demokrácia dekadens eszmeiségéhez, olyan átnevelő táborokba kell szállítani, ahol végre elsajátíthatják az igazi illiberális eszmeiséget, ugyanakkor a kényszermunka hatására unortodox módon gondolkodnak végre a gazdasági kérdésekről. Életre lehetne kelteni az ’50-es években használt, de azóta funkciójukat vesztett hazai kényszermunkatáborokat, de a volt Szovjetunió területén lévő Gulágok is benépesülhetnének olyan Soros-ügynökökkel, akiket Európa különböző illiberális államaiból hoznának ide. Nagy hasznát vennék az ilyen táborok az észak-koreai kommunista rezsim tapasztalt kápóinak, ugyanis már majdnem kihalt ez a szép, ősi szakma a kommunista diktatúrák tömeges bukásával.

4. Soros láncos kutyája voltam- valóságshow. Andy Vajna TV2-jén indulna a szórakoztató műsor, melyben Soros György bérenceit zárnák össze egy villában. Mindenki láthatná a szánalmas életüket, a magyarázkodásukat, és ahogy összevesznének néhány marék százdollároson. Ez a műsor mutatná meg minden igaz magyarnak, mennyire megfertőzte a lelküket az amerikai milliárdos.   

5. Soros Györgytől mentes élelmiszerek. Soros György olyan rafinált módszerekkel fertőzte meg hazánk polgárait, hogy nagyon nehéz védekezni ellene. De nem lehetetlen ez a küldetés! Ételeink és italaink ugyanis nyomokban Soros Györgyöt tartalmaznak, így észrevétlen jut be a szervezetbe, a vérkeringésbe, az izomrostokba, és természetesen a gondolkodásunkba. Ezért kell „Sorosmentes” ásványvizeket vásárolnunk, de a boros- és sörösüvegeken, konzerveken, befőtteken is alaposan át kell tanulmányoznunk az apró betűs részt, hogy nehogy Sorossal szennyezett ételek kerüljenek az asztalunkra.

6. Soros György szellemiségétől mentes települések. Sajnos alig van ma már olyan település ma Magyarországon, melyet nem szennyezett meg Soros György eszmeisége. Elsősorban a nagyvárosok szennyeződtek, és ma már a pollen és szállópor mérésein kívül a Soros koncentrációt is megadják a szakemberek. De van megoldás! Egy keresztény pap és egy ősmagyar sámán kéz a kézben végigjárják a település összes házát, elűzik a Soros György által pénzelt szellemeket, teljesen megtisztítják a rontástól az embereket, kiűzik az ágy alól is Soros György legálnokabb gondolatait is. Ha a sámán és a pap végeztek a szellemi megtisztítással, ki lehet írni, hogy Soros Györgytől mentes település. Természetesen latin betűk mellett rovásírással is kerüljön ki a büszke felirat, és pingáljuk oda angolul is, hogy az arra kóborló migránsokat is elriassza a tábla.

      Fotó: PolgárPortál

7. Elűzni Sorost, mint a verebeket. Mao Ce-tung kiváló ötlete volt még az a módszer, ahogy a verebek ellen hadakozott a hős kínai nép. A terményeket rendszeresen megdézsmáló madarak ellen a lehető legegyszerűbb módszert vetették be. Minden kínai kiment az utcára kolompokkal, kannákkal, fazékfedőkkel, és olyan ricsajt csaptak, hogy a verebek nem mertek leszállni. Egy idő után teljesen elfáradtak a verebek, kimerülten a földre hullottak, ahol a kínaiak eltaposták őket. Nos, ezzel a módszerrel lehetne Soros György szellemiségét is ki lehet fárasztani a levegőben, hogy kimerülten a földre kényszerüljön, és ott kapja meg a kegyelemdöfést.

8. Soros György Feljelentő Központ. Az ország több pontján kell feljelentő központokat létrehozni, és arra ösztökélni az embereket, hogy minél több Soros-bérencet adjanak fel a hatóságoknak. Lenne ingyenesen hívható zöld szám is, amin be lehetne szólni a nap 24 órájában, ha valami Soros Györgyre utaló tevékenységet tapasztalnának. Soros-ügynökök ezrei kerülnének ezzel végre a hatóságok kezére. A központokban szolgálatot teljesítő kollégák szívesen veszik, ha barátok, ismerősök, rokonok jelentik fel egymást, ám azt élik meg legnagyobb sikerként, ha valaki önmagát jelenti fel.   

9. Internálni kell minden egykori Soros-ösztöndíjast. Nyilvános lista van azokról, akik valaha az amerikai milliárdos pénzéből kutattak vagy tanulhattak a hanyatló Nyugat-Európában. Ezeket az embereket internáló táborokba kell zárni, mert jó esély van rá, hogy megfertőződtek az úgynevezett Soros-kórral. Ide sorolandók a CEU-n diplomát szerzők is. Kivételek természetesen a Fidesz vezető politikusai, mindenekelőtt Orbán Viktor, aki a ’80-as években még Soros-ösztöndíjjal tanult Angliában.

10. Soros Elhárító Központ. Meg kell alakítani a Soros Elhárító Központot (SEK), mert kell egy jól felkészített, modern eszközökkel ellátott, az ország bármely pontján bevethető egység, amely lecsap mindenhol, ahol Soros György vagy ügynökei akcióba lépnek. A SEK munkatársai látnák el a lakosságot Soros elleni kenőccsel, illetve Soros riasztó spray-vel is, mely hatékony védelmet jelent akkor is, ha nincsenek a környéken az elhárító központ emberei. 

11. Soros György elleni tűzfal. Tűzzel és tűfallal egyaránt lehet küzdeni Soros György ellen. a Soros Györgyről szóló könyvekkel például be lehet gyújtani hideg téli estéken, halat lehet beléjük csomagolni, krumplit lehet a lapjaira hámozni. Aki interneten próbál ismerkedni a Soros-tervvel, azt egy hatékony államilag kifejlesztett tűzfal akadályozza meg a szellemi elsorosdásban. Kínában már nagyszerűen védik a lakosságot ezzel a módszerrel.

12. Az alaptörvény tiltaná a soros kapcsolást. Soros György dörzsölt módon próbál a műszaki eszközök segítségével beférkőzni az otthonainkba, és természetesen a gondolkodásunkba is. A soros kapcsolás is egy ilyen eset. Amíg léteznek az ellenállások soros kapcsolásai, addig nem lehetünk nyugodtak, ezért az alaptörvénynek kell kimondania, hogy csakis párhuzamos kapcsolást lehet alkalmazni Magyarországon a jövőben, és a már meglévő soros kapcsolásokat át kell terveztetni párhuzamosra. Az átállásra állami támogatást lehet igényelni, és természetesen Mészáros Lőrinc és Garancsi István már létre is hoztak olyan cégeket, melyek monopóliumot szereztek ezen a piacon.

Fotó: nepszava.hu

13. Meg kell állítani a hatodik ötéves Soros-tervet! A rendszerváltástól napjainkig már öt ötéves tervet hajtott végre Soros György, de amit 2015-ben indított, kudarcra van ítélve, ugyanis nemzetünk kiváló vezére megvilágította előttünk azt az utat, amivel ellen tudunk állni annak a háttérhatalomnak, amely nemzetünk romlására tör. Nem lehet, hogy olyan ember nevessen a végén, akinek nincs humorérzéke. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki megijed az árnyékától, azt inkább ne vidd csatába, inkább mossa otthon a nagy harcosok alsógatyáit.”  

Ott még nem tartunk, hogy helikopterről újságírók közé lőjenek nálunk, de Orbán Viktor fenyegetőzése, mely szerint hadat üzennek a liberális sajtó képviselőinek, kezd nagyon is valóságossá válni. Eddig ugyanis a kormány emberei „csak” azzal akadályozták a független sajtó tevékenységét, hogy nem nyilatkoztak, nem válaszoltak a kellemetlennek ítélt kérdésekre, esetleg elmenekültek a firkászok elől, most azonban már a megfélemlítés sem hiányzik az eszköztárukból. Jó példát mutat Oroszország ebben is, úgyhogy ne legyenek kétségeink, nem egyszerűen igazoltatni fogják a jövőben a kellemetlen helyeken szimatoló zsurnalisztákat.

Fotó: Men.hu

Régi törekvése a Fidesznek, hogy a másként gondolkodók millióit bepréselje Soros György legszűkebben vett környezetébe. Ide igyekszik száműzni mindazokat, akik nem elég illiberálisok, nem gyűlölik az elvárt módon a migránsokat, kritikát fogalmaznak meg a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban, nem szeretik a focit, nem tapsolnak önfeledten, amikor Mészáros Lőrinc elnyer egy újabb állami megbízást, nem ültek még fel a felcsúti kisvasútra, akik nem nevezik Gyurcsány Ferencet szemkilövőnek, akik szerint rohamosan romlik hazánkban az egészségügy és az oktatás színvonala, akik szerint Rogán Antalnak már ezer oka lett volna lemondania minden tisztségéről, akik szerint nem kóser, hogy Andy Vajna tulajdonában van lényegében az összes hazai kaszinó, akik szerint ki kéne vizsgálni a letelepedési kötvények ügyét, ahogy a baltás gyilkos szabadon engedésének körülményeit is fel kéne tárni, akik úgy érzik, hogy nem indokolt milliárdokat költeni arra, hogy Orbán Viktor a Budai várba költözzön, és akik szerint népszavazást kéne tartani a paksi bővítésről.  

 A legkevesebb, amit a kormány megtehet a közhangulat ellenük fordítása érdekében, hogy Soros György bérenceiként mutatja be a független sajtó munkatársait, ezzel szolgáltatva ki őket olyan közegben, ahol nagy tömegben lesznek Orbán Viktor hívei.  

Az igazán nagy baj azonban azokkal a magyar polgárokkal van, akik mindezekről beszámolnak saját sajtóorgánumaikban, vagyis, tájékoztatják hazánk lakosságát arról, hogy a látszat csal: mégsem minden fenékig tejfel Magyarországon. Orbán Viktor felfogása szerint nem az a fontos, hogy mi történik az országban, sokkal inkább az számít, mi, és hogyan jut el a történésekből a médiafogyasztókhoz. Egyszerű hát a képlet: meg kell szabadulni azoktól a sajtótermékektől (és természetesen azok munkatársaitól), akik olyan híreket közölnek, melyekhez nem igazán fűlik a foga a kormányzatnak. Ha például egy napilap kiszagolja, hogy a propagandaminiszter helikopterrel ment lakodalomba, akkor a legegyszerűbb módszer nem az annak érdekében, hogy ilyen ne fordulhasson elő, hogy Rogán Antal lemond, hanem, megvesszük, és másnap bezárjuk a lapot. Ennek a felfogásnak lett az áldozata tavaly a Népszabadság.

Fotó: index.hu

Emlékezetes, hogy a tavalyi kvótanépszavazás kampányában is durvult a kormányzat hozzáállása a sajtómunkások tevékenységéhez. Volt olyan újságíróhölgy, akit egy budapesti fideszes tisztségviselő rángatott meg, mert nem tetszett neki, hogy az illető felvételeket készít egy kerületi kormányzati fórumon. Inzultusok értek másokat is, akik csak a munkájukat szerették volna végezni, ugyanakkor kitüntették azt az operatőrt, aki Röszkén felbuktatott egy karjában gyereket tartó szír férfit, majd belerúgott egy kislányba. Félő, hogy az országgyűlési választások kampányában ismét demokratikus országokban megengedhetetlen eszközökkel próbálják majd ellehetetleníteni azok munkáját, akik tájékoztatni próbálnak majd közéleti eseményekről. A legkevesebb, amit a kormány megtehet a közhangulat ellenük fordítása érdekében, hogy Soros György bérenceiként mutatja be a független sajtó munkatársait, ezzel szolgáltatva ki őket olyan közegben, ahol nagy tömegben lesznek Orbán Viktor hívei.

                        Fotó: facebook

Még messze vagyunk a kampány igazi felpörgésétől, de már most is vannak olyan esetek, melyek jelzik: nagyon durva időszak következik a sajtó munkatársai számára is. Az RTL Klub stábja most forgatott Pusztaottlakán, a korrupciógyanús ügyletekkel többször hírbe hozott fideszes képviselő, Simonka György szülőfalujában és egyszerre két rendőrautó jelent meg, és elkezdték igazoltatni a tévéseket. Milyen lenne, ha az ácsokat, postásokat, vagy netán a politikusokat is igazoltatnák akkor, amikor éppen a munkájukat végzik? Kis fricska, hogy ne érezze már olyan jól magát az ember, ha éppen a tényeket kutatja. Mert ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Nem az számít, hogy megnyerted-e a csatát, hanem, hogy milyen szép hősi dalt költöttél róla.”  

Orbán Viktor kormánya és az Európai Unió két egymás felé száguldó gyorsvonatként teszteli saját lehetőségeit. Van-e még lehetőség az ütközés elkerülésére? Valaki mellékvágányra terelheti az egyiket, és ezzel megmentheti-e a nagy ütközéstől a két szerelvényt? És persze, ki szenvedi el leginkább a lehetséges károkat? Ezek a kérdések izgatják leginkább a közvéleményt az EU-n belül és kívül. A legfontosabb dilemma mégis az, hogy Orbán Viktor milyen hasznot remél ebből az öngyilkos küldetéstől. Bármilyen meglepő, de ő és szűk környezete akár nyerhet is ezen a veszélyes mutatványon, ám az általuk vezetett ország mindenképpen veszíteni fog. Nem kicsit, nagyot!

Fotó: Friss hírek

Kétségtelenül kampányfinis van Németországba, és ilyenkor élesebben szoktak fogalmazni a politikusok a szokásosnál. Az azonban mégis szokatlan, hogy szinte minden nap odaszúrnak a meghatározó politikai erők Orbán Viktornak. Angela Merkel német kancellár például már az EU-s pénzügyi csapok elzárásával fenyegette meg a magyar miniszterelnököt, mert figyelmen kívül hagyva a kvótaperben meghozott ítéletet, továbbra sem hajlandó egyetlen menekültet befogadni. Merkel elsősorban a szolidaritás hiányát veti Orbán szemére, ami láthatóan egyáltalán nem zavarja a magyar kormányfőt. Ő ugyanis a szolidaritást hírből sem ismeri, hiszen olyannyira pragmatikus politikus (de ezt hívhatjuk pávatáncnak is), hogy akár a szövetséges Lengyelországot is cserbenhagyta, ha az érdekei azt kívánták.

Orbán ezúttal is próbált a dolgok elé menni, hiszen nemrégiben azt bizonygatta, hogy az uniós pénzek nélkül is hasított volna a magyar gazdaság a kormányzása alatt. Ennek tények mondanak ellent, ám ezek érdeklik a legkevésbé a miniszterelnököt, ha a választói meggyőzéséről van szó. Mindenesetre Orbán tisztában lehet azzal a ténnyel, hogy ezúttal nem csak üres fenyegetőzés a pénzmegvonás az uniós vezetők részéről, ám ettől nem esett kétségbe. Ő úgy fordítja le ugyanis ezt saját szavazói számára, hogy egyrészt jogos jussunkat akarja elvenni tőlünk az EU, másrészt a pénzzel próbálnak zsarolni bennünket, és rákényszeríteni az országot arra, hogy menekülteket fogadjon be. A kormány kommunikációjából rendszeresen kimarad az a nem elhanyagolható részlet, hogy a menekültek kvótánkénti elosztása két országnak, Olaszországnak és Görögországnak segítene, melyek frontországok, és képtelenek annyi menekültet befogadni, mint amennyi a szigeteikre érkezik.

Fotó: mfor.hu

Az olyan kicsi és viszonylag szerény gazdasági teljesítménnyel bíró országok, mint hazánk lényegében csak szimbolikus segítséget nyújtanának ennek a két tagállamnak, ha a kvóta szerint rájuk eső (a teljes létszám 1,53 százaléka) részét teljesítené. Orbán azonban lehetőséget lát a kvótaharc élesítésében, mivel ráérzett arra, hogy a magyarok döntő többsége pártszimpátiától függetlenül nem híve annak, hogy menekülteket fogadjon be az ország. Ez nagyrészt azért van, mert évek óta milliárdos kampányokkal hergeli a lakosságot a migránsok ellen, másrészt egyenlőségjelet tett a terrorizmus és a bevándorlás között, ami nyilvánvaló csúsztatás, hiszen a befogadásra várók között a többség nem szélsőséges és jelentős részük nem is muszlim.

A magyar kormány hivatalos kommunikációjából az az igen fontos részlet is hiányzik, hogy nem automatikus befogadásról van szó, hanem azoknak a jogszerűen Európában tartózkodó menekülteknek a kérvényét kellene megvizsgálniuk, melyeket a kvótadöntés értelmében Olaszországtól és Görögországtól kéne átvennünk. Ennek értelmében akár el is utasíthatná a magyar állam a menekültek letelepedési kérelmét, ám Orbán részéről már az is túlzott gesztus lenne, ha egyáltalán hajlandóak lennének foglalkozni ezekkel a hivatali ügyekkel.

A cél tehát annak a két oldalnak a szembeállítása, ami egyébként nem feltétlenül van oppozícióban egymással. A Fidesz ugyanis arról igyekszik meggyőzni saját híveit, hogy Nyugat-Európa úgy akar megszabadulni a náluk felgyülemlett menekültektől, hogy lepasszolja azokat az Orbán szóhasználatával élve „etnikailag homogén” kelet-európai kistestvéreknek. Ha pedig erre nem vagyunk hajlandók, akkor a nekünk jogszerűen járó kohéziós pénzek megvonásával fenyegetőznek a brüsszeli hivatalnokok, akik egyébként az úgynevezett Soros-tervet hajtják végre. Vagyis, ha minden kötél szakad, akkor vagy befogadjuk a menekültek egy néhány száz fős csoportját, vagy lemondunk a sok ezer milliárd forintos kohéziós pénzekről.

Orbán Viktor számára nem kétséges, hogy a lehető legtovább akarja életben tartani ezt a konfliktust, vagyis lehetőleg a választásokig kihúzni ezt a vitát az EU-val úgy, hogy se menekülteket nem fogadunk be, de pénzeket nem vonnak meg tőlünk. Ebben az ügyben a leglényegesebb kérdés az, hogy megvalósítható-e az Orbán-terv. Kérdés, hogy az EU vezetői mennyire egységesek ebben a kérdésben, mennyire tudják felpörgetni a Magyarország ellen folyó eljárásokat, illetve megkockáztatják-e azt, hogy ezzel a kemény lépéssel Oroszország karjaiba lökik az egyik tagországot. Ez utóbbihoz már egyébként is közel van az Orbán-adminisztráció, hiszen a paksi bővítés orosz finanszírozásával lényegében a magyar kormány menekülési útvonalat épített ki saját maga számára arra az eshetőségre, ha tényleg elapadnának az európai pénzforrások.

Fotó: atv.hu

Mindkét oldal sokat kockáztat tehát, ezért most a hangzatos kijelentések mögött azt a szándékot is érzékelnünk kell, hogy a háttérben megegyezés szülessen a két fél között. Az uniós vezetők szeretnék, ha Orbán még a választások előtt belemenne néhány száz menekült átvételébe (ahogy Szlovákia megtette ezt a kvótaper elvesztése után), ezzel némi gesztust gyakorolna az EU felé. Orbán azonban egy ilyen szélsőségesen menekültellenes kampány után nem léphet egy fél lépést sem vissza, hiszen a Fidesz választási kampánya arra épül, hogy amíg Orbán Viktornak hívják az ország miniszterelnökét, állni fog a kerítés, és egyetlen menekültet nem fogad be az ország. Semmi sem áll távolabb Orbántól, mint a nyilvános kompromisszum, ugyanakkor a háttérben szeret alkudozni. Így tehát olyan hazárdjátékra kényszerül, melyben neki kell nyernie, de ha elbukik, akkor sem fogja beismerni. Egy biztos, a magyar polgárok már eddig is sokat buktak ezen a vitán, és minél tovább tart a huzavona, annál nagyobb lesz a veszteségük. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vak vagy, mindig legyen veled valaki, aki szól, ha fordítva próbálod elsütni a puskádat.”  

Saját csőlátását próbálja ráerőltetni a magyarokra az Orbán-kormány. Ha igaza lenne a kormányzati propagandának, akkor Soros Györgynek nagyobb befolyása lenne a világ eseményeire, mint Donald Trumpnak, Vlagyimir Putyinnak és Ferenc pápának együttesen. Lassan a pavlovi reflex automatikusságával rántja elő a kormányzati médiahenger az amerikai multimilliomos nevét és arcképét, amikor ellenségképet kell gyártani. Szinte hihetetlen, de Kósa Lajos, Kövér László és Németh Szilárd talán már önmagát is meg tudta győzni arról, hogy az ősbűn forrása nem más, mint egy magyar származású üzletember. Épp ezért nézzünk a dolgok mögé, és lássuk, milyen témákról tereli el a figyelmet a rendületlen sorosozás!

Fotó: hvg.hu

Szinte már nem is emlékszünk arra, milyen egy normális ország, ahol normális kormányzás után normális választásokon dől el, ki vezeti újabb négy évig az országot. Politikusok érveltek szakpolitikai kérdésekről, nyilvános vitákban ütköztették véleményüket, reflektáltak egymás kijelentéseire. Ehelyett mi van most? A Fidesz egy zárt világba terelte a közéleti ügyeket, csakis olyan ügyekben hajlandó megnyilvánulni, melyeket maga kreált. Nincs esélyünk megtudni például, mit tervez a kormány az egészségüggyel, ehelyett befenyíti a renitens kórházigazgatókat, egy szuperkórház tervével vakítja el a szakmát és a választókat. Érdemi oktatási reformok helyett államosítja az iskolákat, központi tantervet és tankönyveket ír elő, a saját csinovnyikjait nevezi ki igazgatóknak, visszavezeti az iskolarendszert a pártállami időkbe, amikor egy zárt társadalomhoz igazították az oktatás szellemiségét. Ezek a problémák szinte minden magyar polgárt érintenek, de ehelyett nemzeti konzultációkkal zaklatják a választókat, melyek véletlenül sem a fent említett témákról szólnak.

            Fotó: hvg.hu

A Fidesz hihetetlen pénzt és energiát fektet egy alternatív valóság megteremtésébe, aminek pusztán annyi értelme van, hogy az emberek arról gondolkozzanak, vitatkozzanak, amiről ők szeretnék. Már az is elég abszurd volt, amikor a kormány harcot hirdetett az államadósság ellen, vagy amikor a bankokkal hadakozott, ám annak gyakorlati haszna is lett volna, ha valóban csökkent volna az állam eladósodása, illetve, ha tényleg megmentették volna a devizahiteleseket. Orbán Viktor azonban ezeken a példákon megtanulta, hogy a valódi konfliktusok veszélyesek, az igazán kemény témákba csak a szavak szintéj szabad belemenni, mert ha például valóban meg akarták volna menteni a nyugdíjakat, akkor nem a magánnyugdíj-kassza elsíbolásával kellett volna azt kezdeni. Ezekre az esetekre jóindulattal azt mondhatjuk, hogy a kormány szabotálja a valós kormányzati feladatokat, de amit a brüsszelezéssel és sorosozással művel, már rég túlmegy ezen a határon.

Lényegében a magyar kormány igen kényelmes háborút vív, melyben ő maga építi fel saját démonait, hogy azokkal később látványosan számolhasson le.

Soros György épp azért tökéletes ellenség az Orbán-kormány számára, mert szó szerint egy falra festett ördög. Csúnyán öltögeti a nyelvét, de soha nem fog belénk marni, mert tulajdonképpen csak a kormány pingálta a falra, és egy festmény ritkán okoz valódi bosszúságot hús vér embereknek. Tökéletes alany az amerikai üzletember arra a feladatra, amire a kormány használni akarja. Olyan ellenség, aki amilyen távoli, annyira meghatározhatatlanok az eszközei és a szándékai. Soha senki nem mondta meg a magyar kormány részéről, milyen haszna származik Soros Györgynek abból, ha Európába menekültek érkeznek. Nincsenek meg azok az érvek, ellenérvek a Soros köré épített összeesküvés-elméletben, melyek mentén érdemi vitát lehetne folytatni a társadalom tagjaival vagy a politikai élet ellenzéki szereplőivel.

Fotó: mno.hu

A nemzeti konzultációk épp ilyen helyzetekben keltik azt a benyomást, hogy a kormány valódi problémákkal foglalkozik. Valójában az úgynevezett Soros-tervet az Orbán-kormány fabrikálta azért, hogy kampányolhasson ellene. Soros György ugyanis nem állította, hogy jó Európának a tömeges bevándorlás, hogy ellenőrizetlenül kell menekülteket befogadni, a nemzeti konzultáció kérdései viszont ennek az ellenkezőjéről fogják meggyőzni a gyanútlan magyar polgárokat. Lényegében a magyar kormány igen kényelmes háborút vív, melyben ő maga építi fel saját démonait, hogy azokkal később látványosan számolhasson le. Nem hajlandó olyan valós problémákkal foglalkozni, melyek komoly szakértelmet, türelmet, hosszú távú elképzeléseket, valódi országépítésre való hajlandóságot feltételeznének. Mindig meg kell menteni bennünket, magyar polgárokat valakiktől, így aztán nem a a holnapra, hanem a jelenre koncentrálunk, és örülünk, hogy élünk. Sokkal egyszerűbb migránsozni, sorosozni, brüsszelezni, és persze négyévente komcsizni egy kicsit, mert az mindig hoz valamit a konyhára választások előtt. Mert ahogy egy dakota bölcsesség fogalmaz: „Ha a szomszédod azzal vádol, hogy részegen lepisáltad a sátrát, te vágj vissza azzal, hogy ő meg veri az asszonyt!”  

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenlegi politikai vezetés egy nagy vállalkozásnak tekinti Magyarországot, ebből következően szabadon adja és veszi a hozzá tartozó dolgokat. Minden jel szerint eladtunk egy gyilkosságért elítélt bűnözőt egy közép-ázsiai diktatúrának, egy hazai egyetem meg néhány millió forintért lefekszik Vlagyimir Putyinnak. De gondoljunk csak a letelepedési kötvények ügyére! Aki perkál, jöhet, aki csóró, azt kerítéssel tartjuk távol az országunktól. Ilyen egy igazi bizniszkormányzás.

Fotó: mno.hu

Ahhoz, hogy megértsük a Fidesz gépezetének működését, ki kell iktatnunk minden korábbi elképzelésünket arról, mi a feladata egy demokratikus ország kormányának. Korábban azt gondoltuk ugyanis, hogy a köz javát kell szolgálniuk az általunk választott képviselőknek, valós problémák megoldásán ügyködnek a minisztereink, ugyanakkor az ország érdekeit nézik, amikor a külpolitikánkat alakítják. No, ez az a vélekedés, amit teljesen felülírt az utóbbi hét esztendő. Egyetlen szervező ereje van ugyanis a mostani kormányzásnak, és ez nem más, mint a pénz.

Sokkoló még mindig szembesülni azzal a ténnyel, hogy mennyire nyíltan és büszkén vállalja fel ezt a szemléletet az Orbán-kabinet. Az EU kohéziós pénzeinek lehívásakor is csak az számított, hogy a lehető legtöbb forrás érkezzen hozzánk, hogy ezeket az összegeket mire költötték, vagy, hogy egyáltalán elköltötték-e valamire, az már teljesen másodlagos. Magyarország menekültpolitikája is azt sugallja, hogy csakis a forintosítható haszon számít a hazai politikai vezetésnek. A letelepedési kötvényekkel nagyot kaszálhattak a kormányhoz közel álló körök, ám néhány száz csóró menekült befogadásával semmi kézzel fogható haszna nem lenne a kormánynak, ugyanakkor elutasításukkal komoly politikai tőkét tud kovácsolni.

Fotó: borsonline.hu

Orbán Viktor abból indul ki, hogy amíg nála a kassza kulcsa, nagy baj nem lehet, hiszen ő dönt arról, kit és mit vásárol meg, illetve kitől fogad el pénzt. Épp ezért elég nyugtalanító, hogy a lehető legkevesebbet tudjuk a paksi bővítés pénzügyi hátteréről. Schilling Árpád nem véletlenül fakadt ki, amikor azzal vádolta a Fidesz, hogy zavargások kirobbantására készül Vágó Gábor és Gulyás Márton társaságában: „Itt látjuk, hogy kilóra eladják az országot az oroszoknak, és én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat?”

Schilling fején találta a szöget, hiszen gyaníthatóan az oroszok finanszírozzák az Európától való távolodásunkat. A paksi bővítésre szánt gigahitel is egyfajta biztosíték lehet Orbán Viktor számára arra az esetre, ha az EU végső eszközként elzárja az uniós támogatásokat Magyarország elől. A kvótaper utáni helyzetben ugyanis erről szól az EU tisztségviselői és Orbán Viktor közötti üzengetés. Igen erősen fogalmaznak az uniós vezetők, hiszen egy EU-s intézmény ítéletének el nem fogadása akár olyan következményekkel is járhat, hogy megvonják az országtól a kohéziós forrásokat.

Orbán Viktor jó szokásához híven előre menekül, hiszen tudja: a rendszerét a pénz tartja fenn. Ezzel az eszközzel fizeti ki a híveit, az oligarcháit, ezzel veszi meg az ellenzéki pártok hintapolitikusait, ebből épít stadionokat, kisvasutat, és ebből dob néhány csontot azoknak, akik már teljesen reménytelen szociális helyzetbe kerültek. Közben a források megvonásával packázik az egészségügyben dolgozókkal, a pedagógusokkal, azokkal a kisemberekkel, akik bérből és fizetésből szeretnének megélni.

Fotó:24.hu

Egyszóval, a pénz mindenhatósága minden egyes gesztusában ott van a kormányzatnak. Andy Vajna nyomulása, Mészáros Lőrinc jachtja, Rogán Antal helikopterezése, Lázár János szegényeket becsmérlő kiszólásai, Habony Árpád ibizai kiruccanásai mind arra utalnak, hogy a pénz tartja mozgásban ezt a rendszert, és semmitől sem félnek jobban ennek a gépezetnek a haszonélvezői, minthogy egyszer elveszítik sajátos világképük központi elemét, a zsozsót, méghozzá a sok zsozsót. Ők igazából azoktól félnek, akiknek rajtuk kívül sok pénzük van. Gyurcsány Ferenctől, Simicska Lajostól, Soros Györgytől és természetesen az Európai Uniótól. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A csóró indián arra jó, hogy egy üveg tüzesvízért csatába menjen érted, a gazdag indián meg arra, hogy egy láda tüzesvízért eladd neki a csóró indiánt.”

A kormánypárt mindenképpen szeretné fenntartani azt a látszatot, hogy Magyarországon csak azok a dolgok történhetnek meg, melyeket a Fidesz akar. Kétségtelen, szinte minden fontos intézményt a kezükben tartanak a hatalom birtokosai, ám azért az mégis túlzásnak tűnik, hogy ide vágó titkosszolgálati információk nélkül is arra a megállapításra jutott Rogán Antal és Kövér László, hogy utcai rendbontások, politikai hátterű zavargásokra lehet számítani az ősz folyamán.

Fotó: holvoltal.reblog.hu

Rogán Antal és Kövér László titokzatos összeesküvéssel való riogatása annyiban biztos elérte a célját, hogy napok óta próbálják kitalálni az újságírók, politológusok, ellenzéki politikusok, mi áll annak a hátterében, hogy ilyen kijelentésekre ragadtatják magukat magas rangú kormánypárti politikusok. Nagy talány biztos nincs ebben az ügyben, hiszen valószínűleg a Fidesz jó szokásához híven akkor is úgy akar viselkedni, hogy uralja a helyzetet, amikor valószínűleg ez nem így van.

Egyetlen logikus magyarázata van ugyanis a Rogán-Kövér páros riogatásának. Valószínűleg információjuk van arról, hogy egy ellenzéki erő, esetleg Simicska Lajos és köre olyan leleplezésre készül, melyek utcai zavargásokat is eredményezhetnek. Magyarán a cél a megelőzés, hiszen, ha előre megmondják, hogy Soros György pénzén toborzott tüntetők fogják ellepni Budapest és a nagyvárosok utcáit, akkor kevésbé lesznek fájdalmasak számukra a következmények. Ha meg véletlenül nem lesz ilyen ellenzéki leleplezés, és ezért semmiféle zavargás nem bosszantja a kormányoldalt, akkor sem bukott nagyot a hasztalan riogatással a Fidesz.

A kormánypártnak nagy gyakorlata van abban, hogy úgymond előremeneküljön bizonyos szituációkban. Az egész politikai kommunikációjuk arról szól, hogy miként lehet elterelni a figyelmet a lényeges kérdésekről. Minden fontos reformot elszabotáltak hét év alatt, és ha ennek negatív következményei kezdtek a körmükre égni, akkor jött a sorosozás, brüsszelezés, migránsozás, civilezés, hollandozás, meg miegymás. Soha nem azt kell nézni, mit tesz az Orbán-kormány, hanem, hogy miért teszi. Nem a problémák megoldása a lényeg, hanem a figyelem elterelése a problémáról. Lényegében ez a helyzet szüli a folyamatos ellenségkeresés kényszerét.

Fotó: Abcug.hu

Ennek fényében kell értelmeznünk a vezető fideszes politikusok figyelmeztetését. Ha már úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen egy nagy felháborodást kiváltó ügy kipattanása, tegyünk úgy, mintha továbbra is mi szabnánk irányt az eseményeknek, hiszen előre szóltunk a zavargásokról, és azt is megmondtuk, milyen sanda összeesküvés eredményeként izzanak fel majd az indulatok. Rogán és Kövér előre lelocsolta vízzel a rőzsét, hogyha lángra is kap, kisebb intenzitással égjen. Így el lehet tántorítani talán több ezer embert attól, hogy felháborodásában az utcára vonuljon, hiszen Kövér Laci bácsi és Rogán Tóni előre megmondták, hogy a Soros Gyurka pénzeli az egész cécót.

Nyilván ennél sokkal jobban izgat mindenkit az a kérdés, hogy vajon ki, milyen meglepetést tartogat mások számára a kampányban. Gyurcsány Ferenc régóta célozgat olyan számlákra, melyek kellemetlen helyzetbe hozhatják a miniszterelnököt, Simicska Lajos tarsolyában pedig rengeteg olyan ügy lehet, melyeket saját médiabirodalmán keresztül kürtölhet világgá, ha elérkezettnek érzi az időt erre. Persze a Fidesz sem tétlenkedik, hiszen az egykori kémügy felmelegítésével szeretné rombolni az MSZP és a DK imázsát.

Ha a klasszikus baloldal és a kormánypárt ismét egymásnak feszül, és mindét pólus elemi erővel kezdi ismét az „elmúltnyolcévezést” az előnyös lehet a 2000-es években létrejött friss politikai erők számára. Nehéz lesz az LMP, az Együtt, a Párbeszéd vagy a Momentum Mozgalom ellen hatásos kompromittáló ügyeket felhozni azon kívül, hogy természetesen mind Soros György szolgálatában áll. A Jobbik ellen is csak egy nehezen kommunikálható ügy van, Kovács Béláé, aki a gyanú szerint orosz érdekeket szolgált, ám ugyanez hatványozottan érvényes a kormányoldalra is, így ez a hatlövetű sem szólhat túl nagyot.

Fotó: blikk.hu

A nagy durranás azonban a másik oldalon várható, hiszen láthatóan kezdik előrángatni az Európai Unióban is azokat az ügyeket, melyek kínosak lehetnek a Fidesz számára. Az uniós források elköltését vizsgáló EP bizottság például ellátogat Orbán Viktor szülőfalujába, hogy megtekintse az ott uniós forrásból megvalósult kisvasutat, de talán nem véletlen, hogy épp most robbant ki az azeri piszkos pénzek ügye, mely más fénytörésbe helyezi a baltás gyilkos néhány évvel korábbi kiadatását. A jó pókeres azonban nem játssza ki a nyerő lapjait nyolc körrel a vége előtt, így a Fidesz joggal tart az előzőeknél is kínosabb ügyek nyilvánosságra kerülésétől. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a ciki, hogy elloptál a csejenektől egy lovat, hanem az, hogy emiatt kitör a csejen-dakota háború.”  

Felcsút az Orbán-kormány csakrája, mert senki másra nem hat, csak rája. Ezzel a kissé bicegős mondókával tisztelgünk a legújabb magyar botrány, az Európai Parlament illetékes bizottságának várható vizitje előtt. Az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának német elnöke annak ellenére köti az ebet a karóhoz, hogy frakciótársa, a szintén kereszténydemokrata Deutsch Tamás teljesen kiborult attól az ötlettől, hogy brüsszeli képviselők megnézzék az uniós támogatással épült felcsúti kisvasutat. Pedig, ha felülnek rája, biztosan megnyílik a Föld csakrája. Ezt nem tudtuk kihagyni!

Fotó: iho.hu

Szinte beismerő vallomással ér fel az az elemi felháborodás, ami magyar kormánypárti politikusokból szakadt fel annak a hírnek a hallatán, hogy Ingeborg Grässle szeptember végén Magyarországra érkezik egy küldöttség élén, hogy olyan beruházásokat látogassanak meg, amelyeket Magyarország európai uniós forrásokból valósított meg. A német EP képviselő és bizottsága különösen kíváncsi a magyar miniszterelnök szülőfalujában megvalósult beruházásra, amely finoman szólva sem működik nyereségesen.

A felcsúti kisvonat Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc kooperációjának egyik legismertebb terméke. Talán még az elvakult fideszes szavazók is elismerik, hogy ez egy olyan presztizsberuházás, amelynek semmi gazdasági haszna, a beleölt milliárdok soha nem fognak megtérülni, sőt, minél több kilométert tesz meg a kisvasút, annál több veszteséget termel. Mindezt a magyar és az uniós polgárok kárára teszi a felcsúti aranypáros, amely persze sok hasonlóan értelmetlen beruházást valósított meg az elmúlt hét esztendőben.

Amit Felcsút a maga valójában megtestesít, az a magyarázata annak, hogy ma a fűszálak is úgy hajlanak a Puskás Akadémia stadionjában, ahogy azt Orbán Viktor akarja.

A Fidesz vezetői attól tartanak, hogy a bizottság látogatása politikai célt szolgál, hiszen az élesedő választási kampány időszakában mennek el Felcsútra, és szaglásznak körbe a Pancho Aréna, a miniszterelnök háza és a kisvasút által bezárt szabálytalan háromszögben. Nyilván Grässle asszonynak sem véletlenül jutott eszébe a felcsúti kirándulás, de azért azt nem lehet elvárni tőle, hogy csakis olyan beruházásoknak nézzen utána, melyek nem kínosak a kormány számára. Deutsch bizonyára helyénvalónak találná azt, ha a bizottság kizárólag a 4-es metró körüli visszásságokkal foglalatoskodna, ami az egykori szocialista kormányok ténykedését helyezné sötét tónusba. Egyébként szeptemberi látogatásukkor az EP képviselők ezzel az üggyel is foglalkoznak majd, úgyhogy a pártosság aligha róható fel a bizottságnak.

De miért fázik ennyire a Fidesz attól, hogy az uniós szervek vizsgálódjanak egy EU-s mértékkel mérve kicsi költségvetésű beruházásnál, ha az történetesen Orbán Viktor szülőfalujában van? Főként azért, mert az ellenőrök is hallottak már ezt-azt Orbán Viktor kedvenc oligarchájáról, és jól tudják, hogy ha ellátogatnak a miniszterelnök szülőfalujába, mindennél jobban érteni fogják, miért lett Magyarország az Európai Unió neveletlen, elkényeztetett, hisztis gyereke. Amit Felcsút a maga valójában megtestesít, az a magyarázata annak, hogy ma a fűszálak is úgy hajlanak a Puskás Akadémia stadionjában, ahogy azt Orbán Viktor akarja. Nem akarják a kormány vezetői, hogy ez az érzés legyen úrrá a bizottság tagjain, hogy elmeséljék a többi képviselőnek a tapasztalataikat, vagy otthon a választóiknak regéljenek arról, hogy mire költik el a pénzüket Kelet-Európában.

Fotó: hvg.hu

Tudják már azt is sokan Európában, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin nagy tisztelője, és hogy számára Felcsút lényegében az egyik rezidencia, ha úgy tetszik, a saját dácsája. Orbán nem véletlenül ideges, hogy közvetlenül a felcsúti családi háza mellett fognak sündörögni az ellenőrök, hogy szakrális hatalmának szimbólumait mustrálgatják olyan brüsszeli bürokraták, akik ellen szabadságharcot hirdetett. Talán nem kellett volna olyan plakátokkal kampányolni, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!” mert az ilyen szlogenek adnak ötletet az uniós politikusoknak arra, hogy megnézzék, kik, és miért akarják megállítani őket. Ha most azt fogják javasolni, hogy „Állítsuk meg a felcsúti kisvasutat!”, mert semmi másra nem jó, csak, hogy bosszantsák az adófizetőket, azt nyilván Magyarország belügyeibe való beavatkozásként fogják értékelni a magyar kormánypárti politikusok. Pedig, ahogy egy dakota közmondás tartja:”Ha hótaposóra adtál pénzt a szomszédodnak, de ő a kaszinóban játszotta el azt, akkor ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha télen orrfújást hallasz a sátrából.”   

Rohamtempóban távolodik el egymástól az Európai Unió és Magyarország, ami a hazai parlamenti választások közeledtével turbófokozatba kapcsolhat. Amíg ugyanis magyar kormány látványosan veszekedik Brüsszellel, Hágával, Berlinnel, Párizzsal, intenzíven dörgölőzik Moszkvához, Pekinghez, Ankarához és Bakuhoz. Rendkívül veszélyes játék épp azok ellen hadakozni, akik pénzt adnak, cserébe pedig csak a közösségi játékszabályok betartását kérik számon rajtunk, ugyanakkor barátkozni olyanokkal, akik csakis önös érdekből támogatják a magyar kormány törekvéseit. Kérdés, hogy ezt a veszélyt látja-e Orbán Viktor, és lesz-e még lehetősége az irányváltásra a választások előtt.

Fotó: 24.hu

Magyarország semmibe veszi az uniós intézményeket, és ha a belpolitikai érdekei azt kívánják, még komoly szankciókat is felvállal a renitens magatartás fenntartása érdekében. Nem a kvótaper elvesztése és az azt követő diplomáciai szájkarate az első olyan ügy, melyben megtestesül ez a magatartást, hiszen lényegében Brüsszel és Soros György ténykedésének kormányzati összekötése is egy olyan jel volt, mely arra figyelmeztetett: Az uniót is lényegében ellenséges háttérhatalomnak tartja az Orbán-adminisztráció. Ebből az következik, hogy bármire is kötelezné az uniós központ Magyarországot, az csak ellenséges gesztus lehet, melynek végrehajtása hazánk végső romlását eredményezné.

Orbán mesterségesen, rengeteg energiával és persze iszonyú diplomáciai aknamunkával építette ki azt a rendszert, melyben ő csakis a pogányok, multik, migránsok elleni harc vezéralakja lehet, és bárki kerül szembe a nézeteivel, az csakis Magyarország elveszejtésében lehet érdekelt. Jól látható, hogy erre a logikára fűzi fel a jövő tavaszi választások kormányzati kampányát, és ha legalább két és fél millió emberrel tudja elhitetni, hogy ő a civilizált világ és a magyar kultúra egyetlen védelmezője, akkor bizony besöpri zsinórban a harmadik voksolást is, és valószínűleg ismét kétharmadot szerez.

Ám az unió vezetői és a hazai ellenzék is tanult valamit Orbán utóbbi hétéves országlásából. A brüsszeli bürokratáknak már nem elég az a magyar gesztus, hogy a kormánypárt képviselői mindent megszavaznak az Európai Parlamentben, aztán a nemzeti kormány szabadságharcot hirdet mindaz ellen, amit a közös parlamentbe küldött képviselői elfogadtak. Brüsszelben már tudják, hogy Orbán hatalmát az a hét éve tartó pávatánc tartja életben, ami alá nem hajlandó tovább az Orbán által rendelt nótát húzni. Sokkal inkább szeretnék elhúzni a miniszterelnök nótáját elhúzni, és valószínűleg a diplomácia nyelvén már megüzenték neki, hogy sok jóra ne számítson tőlük a kampány idején.

A magyar ellenzéknek persze nem szabad arra berendezkednie, hogy a hazai lakosság unió-barát érzelmeit kihasználva "Európa vagy Orbán!" csatakiáltással vonuljon csatába 2018 tavaszán. Kétségtelen, hogy jól jön az ellenzéknek az európai közösség és a magyar kormány egyre fagyosabb viszonya, ám ha Orbán Viktor a jelenlegi kétmilliós szavazótáborán kívül még legalább félmillió polgárt meg tud győzni arról, hogy a kurucos hadakozás fontosabb számunkra, mint az uniós források, akkor nem csak a választásokat nyeri meg, de minden gond nélkül ki is vezetheti az országot az EU-ból.

Kérdés, hogy Oroszország, Kína vagy Törökország mit kér majd cserébe tőlünk, azért hogy támogassa a magyar kormányt. Gyanítjuk, hogy jóval többet, mint 1492 menekült befogadását.

Márpedig a kormányfő irányvonalát elnézve jó esély van arra, hogy ha rajta múlik, rövidesen az orosz érdekszférában találjuk magunkat. Ha kikerülünk az EU belső köreiből, ha a kohéziós pénzek lehívása már nem kecsegteti gyors meggazdagodással a kormányhoz közeli oligarchákat, akkor nem a gazdasági, hanem az ideológiai szempontok játszanak majd fontos szerepet az ország orientálódásában. Nem is kérdés, hogy Orbán Viktor nem hisz abban az államfelfogásban, ami az uniós országokban alapvetés, vagyis a kormányokat kontrolláló intézményeket és irányítóikat inkább nyűgnek, mint fontos közéleti szereplőknek tartja, így sokkal szimpatikusabb az autokrata török vagy orosz modell, de akár a nyíltan elnyomó azeri vagy türkmén példát is bevállalná, ha nem kötnék egyelőre uniós szabályok a demokrácia látszatának fenntartásához.

Orbán a menekültválságot is arra próbálja felhasználni, hogy bebizonyítsa Európa gyengeségét, sebezhetőségét, és folyamatos ellenállásával akaratlanul is népszerűsíti az illiberális államberendezkedést, melynek zászlóvivője az orosz elnök mellett ő maga. Orbánnak alig nyolc hónapja van arra, hogy meggyőzzön még néhány százezer magyart arról, hogy nem kell idegenkedni ettől a modelltől, van élet az Európai Unión kívül is, sőt… Orbán szereti a kihívásokat, ám ezúttal nem lesz könnyű dolga. A magyarok hozzászoktak ugyanis a nyitott határokhoz, hogy könnyedén vállalhatnak munkát Ausztriában, Németországban vagy Hollandiában, és ha már viszonylag jól keresnek odakint, nem szeretnének hazajönni csak azért, mert a miniszterelnök beleszeretett Vlagyimir Putyin politikájába.

Fotó: index.hu

A rendszerváltás utáni magyar politikai talán legizgalmasabb hónapjai jönnek tehát, amikor eldől, hogy Magyarország tovább halad-e a nyugati integráció rögös útján, vagy végleg szakít azzal a szemlélettel, hogy közösen könnyebb megoldani a problémákat, mint egyénenként. Az uniós vezetők ugyanis ráébredtek arra, hogy csakis az integráció felgyorsítása adhat reményt arra, hogy felülkerekedjen a kontinens a globális problémákon. Ha ebben a közösségben mi nem akarunk semmiféle szerepet játszani, akkor új szövetségesek után kell néznünk, akik ugyanúgy meg fogják kérni az árát az együttműködésnek, mint ahogy most az EU teszi. Kérdés, hogy Oroszország, Kína vagy Törökország mit kér majd cserébe tőlünk, azért hogy támogassa a magyar kormányt. Gyanítjuk, hogy jóval többet, mint 1492 menekült befogadását. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Addig tapsolj a nagyfőnöknek, amíg nem kéri tőled, hogy a kedvéért vesd le magad egy szakadékról.”

Lassan át kell értékelnünk azokat az ismereteket, amelyeket a színek lélektani hatásáról eddig vallottunk. Tusnádfürdő után most Kötcsén is ugyanabban a libafosszínű ingben fenyegette meg Nyugat-Európát a magyar miniszterelnök, úgyhogy ha legközelebb is meglátják rajta ellenfelei ezt a ruhadarabot, elkezdhet rettegni Juncker, Merkel, Macron, a hollandok narancsa pedig bezöldülhet, amikor osztani kezdi őket Orbán Viktor. Tudjuk, a magyar kormányfőnek meg kell küzdenie azzal a jelenséggel, hogy nem túl termetes, ráadásul egyre szélesebb az alkata (vagyis köpcös), úgyhogy ki kell találnia, hogyan legyen egyszerre divatos, vékony és elrettentő. A megoldás szerinte a libafosszínű ing.

Fotó: zoom.hu

A magyarok jelentős része attól szeretne megszabadulni, amit a Fidesz akar megvédeni a következő parlamenti választásokon. Ez az antagonisztikus ellentét fogja meghatározni a következő nyolc hónapunkat, akár tetszik, akár nem. A kötcsei polgári pikniken ugyanis pártunk és kormányunk azt a programot hirdette meg, hogy meg kell védeni az elmúlt 7 év vívmányait. Hogy mire gondoltak, nem tudjuk, hiszen a jogállam szisztematikus leépítésén, a különböző társadalmi, szakmai és civil csoportok elleni hadjáratokon és a fideszes nyájhoz tartozó oligarchák zsíros falatokkal való etetésén kívül nem sok dolog maradt meg az emlékezetünkben abból, amit Orbán Viktor és csipetcsapata művelt két kormányzati ciklusa alatt.

Orbán szűk körben elmondott beszédében sok új információval nem is örvendeztette meg híveit, hiszen ismét előadta a nyugat hanyatlásáról, a migráció elleni harcról, a magyarok ellen szerveződő nemzetközi összeesküvésről (melyet nyilván Soros György irányít), szóló fantazmagóriáit. Sértett óvodásként vette tudomásul, hogy a francia elnök nem szívesen látná a lassan kétsebességessé váló Európa belső köreiben, hogy az uniónak esze ágában sincs kifizetni a magyar kormány saját döntéseként felhúzott szuperkerítést, amely jelenleg napi 8-10 menekülttől védi Európát 175 kilométeren, a déli határszakaszon.

Orbán egyértelművé tette ugyanakkor, hogy a kampányban kíméletlenül fogja támadni Brüsszelt, minden rossz okozójának fogja tekinteni az EU-t, amelynek intézményeiből valószínűleg megüzenték már neki, hogy a német választások után választania kell az uniós értékek és Putyin Oroszországa között. A miniszterelnök körül sertepertélő kegyencek nyilván el is hiszik neki, hogy a lehető legjobb dolog hazánk számára, ha a végtelenségig folytatja azt a pávatáncot, melynek köszönhetően rengeteg uniós pénz folyt be a magyar költségvetésbe, ugyanakkor a kormány összebútorozott olyan autokratákkal, mint az orosz elnök, Törökország, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán tekintélyelvű vezetői, de gesztust tettünk az iráni iszlám köztársaságnak is.

Talán Orbán libazöld színű inge is ennek a kétkulacsos politikának a vizuális megjelenítése. Ez a szín egyszerre formabontó, figyelemfelkeltő, és valószínűleg arra is utal, hogy a tusnádfürdői szereplés óta nem "nőtte ki" az inget, ami megnyugtató információ lehet az Orbán-hívők számára. Ez a ruhadarab a méret elhanyagolása nélkül is azt jelenti, hogy van némi folytonosság Orbán életvitelében. Míg korábban az úgynevezett Orbán-kockás inget preferálta, most egyszínűre (de milyen színűre!) váltott, és ezen a nyáron ebben rontott rá a nyugati hatalmakra és Soros Györgyre. Úgy is mondhatnánk, hogy Orbánnak ez lett a sorosozós és brüsszelezős inge.

Fotó: 24.hu

 A nyugati politikusok és a háttérhatalmak számára némi képzavarral élve ez a ruhadarab lett a vörös posztó. Ha ugyanis ebben lép a közönsége elé Orbán Viktor, biztosak lehetnek abban, hogy nem ússzák meg kokik és sallerek nélkül. Ez a zöld ing ugyanakkor csak azoknak a szerencséseknek szól, akik részt vehetnek a Fidesz bensőséges rendezvényein, vagyis akiket meghívtak Tusnádfürdőre és Kötcsére, ahol minden kiváltságos élvezheti a hazai akol melegét. Valószínűleg ez a szín most a vezér iránti elkötelezettség legfőbb szimbóluma, így nem csodálkoznánk azon, ha több fideszes politikus, polgármester, köztisztviselő öltene magára a következő hetekben libafosszínű inget. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha jó pontokat akarsz szerezni a törzsfőnöknél, akkor is dicsérd a harci díszét, amikor félrecsúszott a fején.”  

A Fidesz első látásra hatalmas előnnyel bír az ellenzékkel szemben, ám ha a számok mögé nézünk, a kormánypárt mégsem tűnik legyőzhetetlennek 2018 tavaszán. A kormánypárt stabilizálta saját szavazótáborát, mely mintegy kétmillió embert számlál, ám a másik oldalon is van legalább ugyanennyi ember, csak elaprózva, megosztva. Nem is az összefogás hiánya a legnagyobb probléma, hanem annak a mintegy egymillió szavazónak a megszólítása, akiknek elegük van az Orbán-rezsimből, ám nem látnak fantáziát a jelenlegi ellenzékben sem. Ha ezeket az embereket nem tudja bevonzani az ellenzék, akkor jó esetben is csak patthelyzetre kényszerítheti Orbán Viktor kormányát.

Fotó: 24ora.eu

1. Az ellenzéki pártoknak be kell látniuk, hogy támogatóik és a bizonytalanok is végre szeretnék megismerni a kormányváltó erők vezérét, illetve olyan politikusokat, akiket szívesen látnának Seszták Miklós, Fazekas Sándor, Balog Zoltán, Lázár János, Pintér Sándor, és természetesen Orbán Viktor helyén. Ilyen szempontból egyáltalán nem elhibázott lépés a szocialisták részéről megnevezni egy kvázi árnyékkormány tagjait, illetve megismerni a miniszterelnök-jelöltjük programját. Egyelőre azonban ugyanaz zajlik ellenzéki oldalon, mint 2014-ben, amikor sokkal inkább a pozíciófogás kötötte le az ellenzéki pártokat, mint az egység demonstrálása. Amíg a Fidesz egy megbonthatatlan kőtömbként mered fölén, az ellenzék pedig szétmorzsolódik, mint a száraz agyag, addig nem érzi erősnek magát sem a kormányváltást akaró szavazó, sem a hatalomváltásban érdekelt ellenzéki politikus. Az erő felmutatása lélektanilag nagyon fontos, ezért súlyt le a Fidesz keményen minden olyan kezdeményezésre, amelyben az ellenzéki potenciál megerősödését látja.

2. Természetesen a háttérbe kell szorítani ennek érdekében az egyéni ambíciókat, hiszen ha a választók azt látják, hogy az ellenzékiek is csak a zsíros állásokért, fontos kormányzati pozíciókért küzdenek, és velük megint nem törődik senki, akkor legyintenek egyet, és köszönik szépen, nem kérnek a 2018-as választásokból (sem). Persze a Fidesz médiagépezete erősen rásegít arra a képre, hogy az ellenzéket tehetetlenül vergődő, egyéni érdekek mentén kaotikusan működő pártocskákként mutassa be, de azért némi visszafogottsággal a kormányváltásra törő erők csillapíthatnák ennek a kritikának az élét. Tudomásul kell vennie a minden ellenzéki pártnak, hogy meghatározó politikusaikat is alig ismerik, a programjaik között nem tudnak különbséget tenni a választók, és számukra egyetlen fontos kérdés létezik: Ha legyőzik a Fideszt, mit csinálnának jobban elődeiknél? A Fidesz ugyanis borzalmas nyolc évet produkált, de egységes politikai arculattal rendelkezik, irányítja a közbeszédet, tematizálja a közéletet, így vele szemben csakis az erő és a határozott hangvétel lehet hatásos. Aki viszont úgy jelenik meg a szavazók gondolataiban, hogy csak a saját pecsenyéjét sütögeti, az rosszabb opció a fideszes jelöltnél is, mert róla már régóta tudjuk, hogy nincs más motivációja, csak a hatalom előnyeinek kihasználása. 

3. Nem elég azonban csak egységet mutatni, kellenek olyan témák is, melyek mögé minden ellenzéki párt beáll, illetve, melyekkel azonosulni tudnak a kormányváltást preferáló szavazók is. A Fidesz riogató politikája ellen (migráció, Brüsszel, Soros, Hollandia, stb) ellen egy nyugodt, rendíthetetlen irányvonal lehet hatásos. Ilyen például egy határozott Putyin-ellenes kiállás, valamint az Európai Unióban való maradás fontosságának hangsúlyozása. Persze van mit ígérni az egészségüggyel kapcsolatban, az oktatás felemelése érdekében, és persze a legmagasabb labda, amit mindenképpen le kell ütnie az ellenzéknek, a kormánypárthoz köthető korrupció. Annyi kisembert sújtó rendelkezése egyetlen magyar kormánynak sem volt a rendszerváltás óta, mint amit a Fidesz produkált, így a kampányban mindegyik tendenciózus felemlegetése igen fontos szerepet játszhat majd. Nem lenne például hatástalan egy nagy centit vágni (katonai mintára) minden településen, és minden levágott centi mellé odatenni az Orbán-kormány egy-egy intézkedését, mellyel komoly károkat okoztak az országnak.

4. Mivel az ellenzék egy számára hátrányos választási rendszerben kénytelen megméretni magát, és aránytalanul több pénzzel kampányolhatnak majd a kormánypárti erők, az ellenzéknek sokkal szellemesebbnek, találékonyabbnak, összetartóbbnak kell lennie ellenfelénél. Ezt hívják úgy, hogy szükségből erényt kovácsolni. Ez első hallásra illúziónak tűnik, de gondoljunk csak bele, hogy a Fidesz milyen gyorsan megfutamodott, amikor faragni kezdte a népszerűségét a vasárnapi boltzár, vagy amikor nem mert belemenni egy népszavazásba az olimpiai rendezéssel kapcsolatban. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt néhány filléres akcióval totális kétségbeesésbe kergette a hatalmas anyagi lehetőségekkel bíró, ám a humorral, szellemességgel szemben mit sem érő fideszes bürokratákat és pártfunkcionáriusokat. Tudomásul kell venni, hogy a Fidesz unortodox módon alakította át a politikai kommunikációt, így nem az Európában használatos eljárások hatékonyak. Ebből egyébként a Jobbik mutatott egy kis ízelítőt, amikor „szemtől pofából” támadt a miniszterelnökre és barátaira, amikor kiírta a plakátjaira, hogy lopnak. A nagy kormányzati nyomulás közepette az ellenzék is alig vette észre a saját sikereit, ám ahhoz elég tapasztalatot gyűjtött, hogy ezeket a módszereket újra elővegye a kampányban.  

Fotó: 24.hu      

A legfontosabb feltétel azonban csak ezután következik. Ilyen politikai helyzetben (amikor tényleg a lét a tét) szinte minden korábbi szabályt felül lehet, sőt olykor kell írni. A szövetségek kialakításánál nincs helye az egymásra mutogatásnak, nem egymás hibáit és felelősségét kell hangoztatniuk a pártoknak, hanem minden erővel koncentrálni kell a Fidesz elmúlt nyolcéves rombolására. Olykor olyanokkal kell összefogni, akikkel korábban egy asztalhoz sem ültek, olyan gesztusokat kell gyakorolni, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Olyan érzést kell kelteni a Fidesz vezetőiben, hogy kezd bezárulni a kör körülöttük, hiszen mindenki ellenük van. És ez igaz is, hiszen a Fidesznek a várhatóan állami pénzből finanszírozott kamupártokon kívül senki sem lesz a szövetségese. Ha Orbán Viktornak ezúttal komoly ellenszélben kell navigálnia csapatát annak ellenére, hogy minden szabályt a saját javukra alakítottak át, akkor különösen furcsa és idegen érzés lesz számukra ezt a kampányt végigvinni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „A harci szabályok azért vannak, hogy megváltoztassuk őket, vagy azért, hogy ne.”   

A hétvégi szegedi baloldali értelmiségi találkozó egyik legfontosabb témája a társadalmi igazságosság megvalósíthatósága volt. Már az önmagában meglehetősen fura helyzet, amikor egy ellenzéki pártnak arról kell lamentálnia, érdemes-e kampányolnia a társadalmi igazságosság elérése érdekében, de a hozzászólásokból kiderült, sokan már a baloldalon sem hisznek igazán abban, hogy a magyarok többsége elérhetőnek véli a törvény előtti egyenlőséget, illetve látnak arra esélyt, hogy felelősségre vonják a hatalmukkal visszaélő politikusokat. Hét évig keményen dolgozott a Fidesz azért, hogy a magyarok beletörődjenek a megmásíthatatlanba, vagyis amíg az oligarchák dinasztiákat alapítanak, addig a szegények kitörési esélyei a minimálisra csökkennek, így egy furcsa alakban éled ujjá a Horthy-korszak Magyarországon.

Fotó: Szegedi Kattintós

Magyarországon nem létezik a szó hagyományos értelmében vett munkásosztály, de a klasszikusnak nevezett burzsoázia sem létezik már hazánkban. Ez nem baj, nem erény, csak arra figyelmezteti a hazai baloldalt, hogy nem lehet már a régi szlogenekkel megszólítani a szavazókat. Ez megmarad Thürmer Gyula Munkáspártjának, amely olykor persze összekacsint a Fidesszel..Persze a jelenlegi kormánypárt sem a hagyományos jobboldali értékek megtestesítője a magyar politikai erőtérben. A Fidesz előnye a baloldallal szemben épp abból táplálkozik, hogy nem ideológiák, hanem ügyek mentén, eszmeiségtől független alkalmi kampányok segítségével gyűjtögeti politikai tőkéjét. Ez azonban hosszú távon visszaüthet, amit a hazai baloldal saját kárán tanult meg. 

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szegedi beszédében nem véletlenül emlegette ismét Gyurcsány Ferenc felelősségét abban, hogy a baloldal elvesztette hagyományos ideológiai hátterét. Az a harmadik utas baloldaliság irányzata - amely többek között Tony Blair brit és Gerhard Schröder német kormányfők nevéhez fűződik - épp olyan pragmatikus módon fogta fel a szavazatszerzést, ahogyan most a Fidesz teszi. Ha épp úgy ítélték meg ugyanis ezek a szociáldemokrata politikusok, hogy érdemes támogatni egy háborút, akkor megtették ezt, ha jó üzletnek tűnt privatizálni, nem késlekedtek, ha gesztust kellett tenni a jómódúak felé, nem haboztak. Nem csoda, hogy a Gyurcsány, Blair, Schröder utáni időktől nem igazán találja az identitását a baloldal szerte Európában.

A szocialisták kampánya most igyekszik ismét karakteres baloldali fazont adni a pártnak, ami például a „Fizessenek a gazdagok!” szlogenben ölt testet. Fontos azonban, hogy a mindkét oldalban csalódott szavazók elhiggyék, hogy az állam nem csupán követel, elvesz, illetve kioktat, hanem a társadalmi egyenlőséget is garantálja. Szinte már nem is emlékszünk azokra a daliás időkre, amikor a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányának azt tartottuk, hogy megszűntek a pártállami elit kiváltságai, már nem kellett „piros telefon” ahhoz, hogy elintézzünk valamit, hogy a magyar bíróságok nem ítélkeztek elfogultan, amikor egy politikus pereskedett egy átlagpolgárral. Ma persze ezek már népmesei emlékek, senki sem gondolja komolyan, hogy egyenlők az esélyek, ha az egyik oldalon a miniszterelnök egyik barátja, a másikon egy magyar átlagpolgár áll. Mégsem tör fel az emberekből az elemi felháborodás, inkább működik az önkontroll, és az emberek kerülik azokat a szituációkat, melyekben szembe kerülhetnének a hatalom embereivel.

Mi ez, ha nem a társadalmi igazságosságba vetett hit elvesztése? A magyarok valóban úgy érzik, hogy bárkire szavaznak, számukra nem hoz felemelkedést, nem tudják megállítani Mészáros Lőrinc gazdagodását, és ha mégis megbukik, akkor legfeljebb egy másik csókos kezd fénysebességgel meggazdagodni. A Fidesz hivatalosan ugyan tagadja a korrupció meglétét, de ezt körülbelül olyan meggyőződéssel és hitelességgel teszi, mint ahogy az oroszok állítják, hogy Donald Trump győzelmét nem segítették az amerikai elnökválasztáson. Lényegében azt a hitet erősíti a magyarokban a jelenlegi kormányzat, hogy a politikai egy mocskos dolog, és aki oda beteszi a lábát az alapból korrupt. A politikát igyekeznek megfosztani a magasztos céloktól, a felelősségtől, a valóban fontos ideológiai célkitűzésektől. Mindezt azért teszik a kormánypárt kommunikációs háttéremberei, mert így tudják elérni, hogy az emberek feladjanak minden reményt, hogy csak legyintsenek akkor, amikor a szavazáson való részvételre buzdítanak az ellenzéki pártok.

Fotó: Szegedi Kattintós

A Fidesz egy ideológia nélküli párt, ezért számára azok az igazán veszélyes politikai erők, melyek képesek felmutatni egy koherens politikai eszmerendszert, illetve képesek elhitetni az emberekkel, hogy a politikusok vannak az emberekért, és nem fordítva. A Fidesz azért gyürkőzik neki minden egyes választás előtt ellenfelei legyalulásának, mert végzetes lenne számára, ha egy politikai erő képes lenne elhitetni a választókkal, hogy győzelme esetén a társadalmi igazságosság már nem pusztán egy frázis lenne, hanem egy megvalósítható cél. Lényegében a remény elvesztésében bízik a Fidesz, vagyis olyan kiábrándult, fásult és apolitikus polgárokat szeretne látni ebben az országban, akik semmi esélyt sem látnak arra, hogy a jelenlegi folyamatok visszafordíthatók. Már nem hisz az ellenzéki erőkben, az Európai Unióban, a hazai igazságszolgáltatási szervekben, nem hiszi, hogy a gyereke jobb világban fog élni, és azt sem bánja, ha elköltözik ebből az országból. Ám az a nép, amely feladja az igazságosságba vetett hitet, ne is számítson arra, hogy bárki is megvédi az önkénytől, az igazságtalan bánásmódtól. Ahogy egy Besenyő Pista bácsi által is idézett ősi dakota közmondás tartja: „Mindenki a saját szerencséjének pogácsa.”