Combosodik a DK, a Jobbik metamorfózison megy át, az MSZP-t belső viták emésztik, az LMP elveszítette vezetőjét. Röviden így jellemezhetnénk a fontosabb ellenzéki erők helyzetét szűk két évvel a következő parlamenti választások előtt. Gyurcsány Ferenc pártja a jelenlegi folyamatok tükrében a legfőbb kihívónak tűnik a Fidesz ellenében, ami valakinek jó hír, vannak persze olyanok, akik egyáltalán nem lelkesednek a volt szocialista miniszterelnök visszatérésének lehetőségétől. Vegyünk azonban hat érvet, melyek azt sugallják, hogy ismét a két ősi ellenfél rivalizálásáról fog szólni a következő választás.

Fotó: valasz.hu

1. Orbán Viktor jól tudja, hogy rajta kívül a jelenlegi politikai palettán egyetlen politikus létezik, aki hozzá hasonlóan rendkívül megosztó személyiség. Ez önmagában nem erény, ám ez a tény jelzi, hogy Gyurcsánynak épp úgy van egy rajongótábora, mint neki. A gyűlölködőkkel, zsigerből elutasítókkal sem Orbán, sem Gyurcsány nem foglalkozik, szólamaik, politikai irányvonaluk nem is nekik szól, hiszen mindketten jól tudják, hogy a társadalom bizonyos szegmensében magas az elfogadottságuk, mások esetében viszont szóba se kerülhet a támogatásuk. Nekik a győzelemhez saját szövetségeseik szavazóit kell megszerezniük, akik még bizonytalanok abban, kire bízzák a gyűlölt ellenség legyőzését. Sem Gyurcsány, sem Orbán nem mondja ki, de gyakorlati lépéseik azt sugallják, hogy a volt miniszterelnök elsősorban a szocialista párt szavazóira, míg Orbán a Jobbikból kiábrándulókra vadászik. Közben persze meg kell óvniuk saját bázisukat is, ami jelenleg Orbánnak jelent nagyobb feladatot, mert a korrupciótól átitatott hatéves kormányzása sok jobboldali szimpatizáns eltántorított a Fidesztől. Ezt jelzik a legújabb közvélemény-kutatási adatok és az időközi választások eredményei is.

2. A maguk módján mindketten populisták, és rendkívül tudatosan építik fel politikai stratégiájukat a két év múlva esedékes megmérettetésig. Figyelik, mit szeretnének hallani az emberek, és ha nem is pontosan ugyanazt ígérik, de lényegében kielégítik a legszélesebb választói igényeket. Orbán például folyamatosan meg akarja védeni a magyar embereket valós és képzelt ellenségektől, Gyurcsány pedig elszámoltatást ígér, valamint a jogállam visszaállítását. Orbán úgy lehet az erős, autokrata vezető, hogy közben demokratának vallja magát, Gyurcsány viszont úgy lehet demokrata, hogy közben nosztalgiát ébreszt a kádári idők iránt. Ez persze nem áll messze Orbántól sem, de közben nyíltan antikommunista szólamokkal operál.

Fotó: Szegedi Kattintós

3. Mindketten ügyesen játszanak rá a magyarok félelmeire. Orbán a bevándorlók elleni hisztériakeltéssel arat, Gyurcsány a szociális kiszolgáltatottság keltette szorongást teszi politikai kommunikációja vezérfonalává. Jól ismerik a magyar néplélek rezdüléseit, ám mindkettőjüknek vannak olyan nehezékei, melyektől nehezen szabadulnak. Lényegében az fog a két politikus között dönteni, melyik szabadul meg sikeresebben ezektől. Gyurcsányt az öszödi beszéd, és az azt követő sikertelen kormányzása húzza lefelé, Orbánt pedig annak a közvetlen, illetve közvetett beismerése, hogy csak egy szűk kör boldogulása, illetve magasra emelése érdekli.

4. Mindkét politikus ismeri az ősi szabályt: Nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem, hogy miként kommunikálod azt, amit teszel. Tudják, hogy a kormányzás körül mindig nagy port kell kavarni, hogy egy-egy kellemetlen hír ne kösse le túl sokáig a polgárok figyelmét. Gyurcsány ilyen értelemben Orbán elődjének tartható, hiszen hihetetlen aktivitása, személyiségének átütő ereje megelőlegezte a 2010 utáni Orbánt. Gyurcsány most azzal ostorozza a jelenlegi kormányt, hogy koncepciótlan (ami persze nagyrészt igaz), ugyanakkor neki nem volt kétharmada soha, így nem tudni, hogy mit tett volna ilyen kényelmes politikai környezetben. Ő mindenesetre szeretett volna reformokat végrehajtani, de a komoly belső és külső ellenállás megtörte a lendületét. Orbán Viktor - talán tanulva Gyurcsány példájából is - nem mert komolyabb reformokba kezdeni, a gazdaságot a megregulázott multik adóiból, az uniós támogatásokból és kevésbé látványos megszorító intézkedésekből tartotta szinten, ám ezzel azt kockáztatta, hogy a források elapadásával megmutatkozik a magyar pénzügyi rendszer gyengesége, illetve kiszolgáltatottsága. Egyelőre azonban szerencséje volt, nem úgy, mint Gyurcsánynak 2008-ban, amikor derékba kapott egy kiadós nemzetközi gazdasági válságot.

Orbán sem volt mindig ilyen, hiszen az első kormányzása idején több kormánypárti politikust áldozott be, főleg olyanokat, akik az útjában álltak. A 2002-es választás megmutatta azonban, hogy ez nem kifizetődő taktika.

5. Orbán és Gyurcsány a saját táborát éppen a másik démonizálásával tudja mozgósítani, így tudatosan a két pólus felé terelik a szavazók többségét. Minél nagyobb szörnyetegként tudják beállítani egymást a tömegek előtt, annál több szavazatot lesznek képesek felmutatni a maguk oldalán. Eddig Orbánnak ment ez jobban, hiszen Gyurcsány a negatív tartományból indult öt éve, amikor megalapította a Demokratikus Koalíciót, ám ma már Gyurcsány életképesebb alternatívának mutatkozik a szocialistáknál, ezért további erősödése várható. Gyurcsány nem pusztán pártot alapított, de kivédte Orbán támadását is, amikor rács mögé akarta juttatni legkeményebb ellenfelét. Orbán maga is megjárta a poklot a 2002-es és 2006-os vereségeket követően, és jól tudja, milyen nehéz újraépíteni a bizalmat a párton belül és kívül, miután beleszaladt egy váratlan pofonba. Bármilyen furcsa kimondani, de lényegében Orbán is tisztában van azzal, hogy valós politikai teljesítményt egyedül Gyurcsány Ferenc volt képes felmutatni 2010 óta.

          Fotó: mindennapi.hu

6. És akkor egy alapvető különbség a két ősi vetélytárs között, amely nem mond ellent annak, hogy ők ütköznek meg a két rivális politikai oldal vezéreként egymással két év múlva. Gyurcsányra azért neheztelnek az MSZP-ben sokan, mert miniszterelnökként nem védte meg a sajátjait, több vezetőre, polgármesterre, tisztségviselőre adta ki a kilövési engedélyt. Orbán ezzel szemben a legnyilvánvalóbb ügyekben sem lép, sőt, egy-egy erősen korrupciógyanús személy megvédésével azt üzeni a híveinek, hogy amíg ő áll a kormányrúdnál, a Fidesz egyetlen emberét sem szolgáltatja ki az igazságszolgáltatásnak. Orbán sem volt mindig ilyen, hiszen az első kormányzása idején több kormánypárti politikust áldozott be, főleg olyanokat, akik az útjában álltak. A 2002-es választás megmutatta azonban, hogy ez nem kifizetődő taktika. Gyurcsány most úgy érzi, nincs oka változtatásra, hiszen a Fidesz korrupciós ügyei bizonyítják, hogy a párt belső kohézióját meg lehet óvni egy ilyen politikával, ám a társadalom bizalmát igen gyorsan el lehet játszani. Erre az elvi (egyben erkölcsi) kérdésre a választóknak kell választ adniuk 2018-ban. Ahogy egy régi dakota közmondás tartja: „Nem tudsz az ellenségre koncentrálni, ha roham közben állandóan a hátad mögé kell lesned,hogy melyik bajtársad vágja a hátadba a tomahawkját.”   

Matolcsy György mégsem utazik ki a franciaországi foci EB-re. Nagy kő esett le a szívünkről, mert ha mégis megtette volna, bizonyára ott is komoly ámokfutásba kezdett volna a jegybankelnök, és az amúgy sem túl acélos nemzeti csapat esélyeit teljesen aláásta volna áldásos tevékenységével. Egyébként van ahol jó üzlet a labdarúgás, ám nálunk egyelőre egy fekete lyuk, amely úgy tünteti el a milliárdokat, akár Matolcsy György jegybanki alapítványai.

     Fotó: mno.hu

Hervasztó első negyedéves eredményt produkált a magyar gazdaság, ám Matolcsy György szerint csak az ellenségeink ármánykodásának köszönhető, hogy a GDP radikális visszaesését válságjelenségként értékelik egyesek. Az uniós összehasonlításban csak a vegetáló görög gazdaságot tudtuk megelőzni, az élen pedig két szomszédunk, Románia és Szlovákia áll. Nincs jele különösebb nemzetközi válságnak, atomcsapást sem mértek szép hazánkra iszlám szélsőségesek, a menekültek pedig csak szórványosan igyekeznek kerítésátvágással rontani a gazdasági eredményeinket.

Persze, már sokan leírták, hogy a magyar GDP legfőbb összetevői (EU-s pénzek, autóipar, mezőgazdaság) most éppen kisebb hullámvölgyben vannak, ám ettől még nem dőlhetünk hátra, ahogy azt Matolcsy György szeretné. Lényegében bebizonyosodott, hogy önálló, a nemzetgazdaságot tápláló magyar ipar nem létezik, ha a sokat szidott Európai Unió nem hányja lapáttal a pénzt a hazai gőzös kazánjába, a magyar kisvasút lefékez, sőt le is állhat valahol a Felcsúti Arborétum és a Pancho Aréna között. És ha véletlenül az időjárás is Soros György oldalára áll, akkor lesz csak igazán nagy baj, mert egy jó mezőgazdasági év kozmetikázhatná az eredményeinket.

Fotó:mno.hu

Már csak az aranylábú focistáinkban bízhatunk, hiszen ismét Európa 24 legjobb csapata között találták magukat azok után, hogy a nagyképű norvégokon átléptek Bernd Strock legényei. Az kétségtelen, hogy ha a magyar játékoskeret összértékét vesszük, körülbelül Cristiano Ronaldo hüvelykujját vásárolhatnánk meg belőle, és a nemzetközi fogadóirodák a magyar aranyra  251-szeres pénzt fizetnének, és ennél többet (301) csak az albánok aranya érne.

Persze, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Innen szép nyerni.” A magyar puma ugyan korábban megbotlott ugrás közben, de most van esélyünk arra, hogy a magyar gyorsnaszád az európai csatacirkálók elé kerüljön. A fociőrült magyar miniszterelnök természetesen a helyszínen bíztatja a fiúkat, és valószínűleg az öltözőbe is eljuttatja személyes instrukcióit a meccsek szüneteiben. Rá is fér Orbán Viktorra egy kis siker, hiszen az utóbbi hetek nem igazán kormánya tündökléséről szóltak. Így például a magyar gazdaság gyengélkedéséről is megfeledkezhetünk, ha egy-egy szép találattal ajándékozza meg a nemzeti csapat a miniszterelnököt és dolgos népét.

Fotó:MTI

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy nincs egész évben foci EB, bő egy hónap múlva visszatérnek a dolgos hétköznapok, és akár nyer a magyar válogatott, akár nem, szembe kell néznünk egy eltorzult szerkezetű magyar gazdaság problémáival, az egészségügy vergődésével, az agyonállamosított oktatás bajaival. Tudjuk, Orbán Viktor úgy politizál, ahogy focizik: Ha sikerül megszereznie a vezetést, akkor az egész hátralévő játékidőben csak az időt húzza, mert nem a játék szépsége érdekli, hanem a győzelem. Ahogy egy másik dakota közmondás tartja: „Nem azért kell megragadnunk a bölény szarvát, mert le akarjuk teperni, hanem, hogy a társunk hátulról belé vághassa a lándzsáját.”   

Várható volt, hogy előbb-utóbb nyílt háború bontakozik ki a középre igyekvő Jobbik, és a jobbszélre sodródó Fidesz között. Orbán Viktor nem véletlenül bosszantja Vona taktikai húzása, hiszen 2018-ban a Jobbik alaposan megcsapolhatja a kormánypárt szavazótáborát egy centrista, korrupcióellenes kampánnyal. Orbánt az is bosszanthatja, hogy ismét egy olyan „testvérháború” elé néz, amilyet Simicska Lajossal vívott, és teljesen még a mai napig nem tudott lezárni. Ráadásul a lázadó oligarcha új szövetségesre lelhet Vona Gáborban.

Fotó:24.hu

Orbán Viktor kommunikációs csapata szakmányban gyártja azokat a lejárató jelzőket, melyeket politikai ellenfelei ellen dobhat be. Ilyen volt a Soros Györgyre alkalmazott háttérhatalom, most pedig zsúrpubikén aposztrofálja a jobbikos politikusokat. (Jó kérdés, hogy a párt nőtagjaira milyen jelzőt fog alkalmazni.) Jól látja, hogy valamit kezdenie kell a jobbik imázsváltásával, hiszen, ha tétlenül nézi a szélsőséges párt besorolását a politikai centrumba, akkor mérsékelten jobboldali szavazókat veszíthet, ugyanakkor a Vonáékból kiábrándult szélsőségesek nem mutatnának jól a Fidesz portfóliójában, és amúgy se csapódnak tömegesen a választók korrupciógyanús pártokhoz.

A zsúrpubizás jó húzásnak tűnik, hiszen a nemzeti radikálisokat puhány alakként igyekszik bemutatni a keménységhez szokott jobbikos kemény mag előtt. Vona épp olyan pragmatikus politikus, mint ő, és lényegében arra mozdítja el pártja kissé kátyúba süllyedt szekerét, amerre a politikai realitás engedi. (Ne feledjük, így lett a 90-es évek elején a liberális Fideszből nemzeti konzervatív párt.) Ma már tudjuk, hogy a Fideszt nem lehet jobbról előzni, a menekülttémára annyira ráfeküdtek, és annyira Európa-ellenes a kommunikációjuk, hogy a Jobbiknak nem igazán maradt tér ezen a terepen.

Vona azonban tudja, hogy a Fidesz gyenge pontja a korrupció, és a népszerűségét már csak azzal tudja szinten tartani, ha mindenféle műbalhékkal eltereli ezekről az ügyekről a választók figyelmét. A Jobbik feladata tehát nem más, mint teret nyerni a sajtóban, eljutni olyan műsorokba, újságokba, melyekben eddig páriának számítottak, és ezt csak úgy tehetik meg, ha két mondat után nem kezdenek cigányozni, zsidózni, trianonozni, ehelyett elszámoltatást követelnek, biztosítják a hallgatóságukat, olvasóikat arról, hogy Magyarországon csak abban az esetben szűnik meg a közpénzek elherdálása, ha rájuk bízzák a kassza kulcsát.

Fotó: Szegedi Kattintós

A médiafelületet most esősorban a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó szerkesztőségek biztosíthatják a Jobbiknak, ám amennyiben végleg levetkőzik a keményen odacsapunk a cigányoknak jellegű szlogeneket, és az árvalányhajas horthysta romantikától átitatott imázst is a sufniban hagyják, akkor újabb ajtók nyílhatnak meg Vona Gábor és csapata előtt. A pártelnök most „a nagy pártátalakítás” című műsorával igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy politikai értelemben partiképes, és akár kormányra kész erőként is bemasírozhat a Parlamentbe 2018-ban.         

Nem véletlenül fő most Orbán Viktor feje, hiszen 2010. óta nem tudott leszámolni legfőbb baloldali ellenfelével, Gyurcsány Ferenccel, ráadásul most a fejére nő a korábban nyíltan alábecsült jobboldali vetélytárs is. Két csodafegyvere (a rezsicsökkentés és a menekültválság) besülni látszik, ráadásul azzal is számolhat, hogy amennyiben a jó szimatú fideszes káderek megértik az idők szavát, akkor minden gond nélkül dezertálhatnak egy olyan Jobbikba, amely épp úgy nemzeti keresztény értékeket hirdet, mint a jelenleg kormányzó párt. Orbánnak tehát libikókáznia kell, olykor talán még Soros Györgyöt és a szocialistákat is védelmébe kell vennie, hogy megtartsa a politikai centrumban bízó szavazókat.

Fotó: Szegedi Kattintós

Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy két év múlva három jelentősebb erő feszül egymásnak a hatalom birtoklásáért. Egyrészt ott lesz a korrupciótól megtépázott Fidesz, amely nyilván rengeteg pénzt költ majd a kampányára, ám jelszavai épp úgy megkoptak, mint politikai hitelessége. Jobboldali alternatívaként a kormánypárt sarkában lesz a Jobbik, amely legfőbb mondandója a kettős beszédet folytató (lásd pávatánc) korrupciótól bűzlő kormány megbuktatása lesz, ugyanakkor egyetlen lehetséges megoldásként kínálja magát a vörös veszedelem visszatérése ellen. Ezt az állítólagos vörös veszedelmet pedig akkor nagy valószínűséggel a Demokratikus Koalíció által vezetett baloldali tömörülés fogja képviselni. Hogy ebből a hármasból ki lesz a befutó, most még Soros György, de még Uri Geller sem tudja megmondani. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sánta lóval mész csatába, csak akkor van esélyed, ha az ellenség lovai is sánták lesznek.”  

Talán nem véletlen, hogy a kormány háttérhatalmazása és a közpénzből működő állami cégek adatainak majdnem teljes titkosítása szinte egyszerre került napirendre. Többszörösen ironikus és paradox egyszerre, hogy az a kormány hivatkozik sötétben bujkáló háttérhatalmak machinációira, amelyik nyílt titkosítást hajt végre szinte minden területen, ahol közpénzek forognak. A korrupciótól viszont egyedül a nyilvánosság óvná meg az adófizetők által finanszírozott intézményeket.

Gyere Gyuri Győrbe, győri gyufagyárba! Fotó: tenytar.blog.hu

Értjük mi, hogy mindig kell valamivel riogatni a magyar polgárt, hogy védelmet keressen Orbán Viktor vagy éppenséggel Kövér László háta mögött. Az azonban már kezd ironikussá válni, hogy minden közszereplést (az anyák napjától az ovis ballagáson át a trianoni megemlékezésig) arra használnak fel a Fidesz vezetői, hogy háromszor mondják el: a csúcsa zsidó bácsi küldi ide a gonosz muszlim bácsikat és néniket, hogy a keresztény Európa utolsó védelmezőjeként fellépő Orbán bácsit megbuktassa. Hallottunk mi már dajkamesét Horthy kormányzótól Rákosi pajtáson át Kádár Jánosig sokaktól, de a magyar nép józansága mégsem veszett ki teljesen. Reméljük, ezúttal is marad legalább egy szikrányi éleslátás minden magyarban azt követően, hogy a háttérhatalmak ellen hadakozó magyar kormány a háttérben igyekszik megteremteni annak a törvényi feltételeit, hogy minden kontroll nélkül kirámolhassa a közös kasszát. Ha nagyon cinikusak akarnánk lenni, azt mondanánk, hogy azért teszik mindezt ilyen sietve, hogy semmit se találjanak a kasszában a muszlim bevándorlók, amikor ellepik az országot. De nem vagyunk azok...

No, azért a helyzet nem ilyen szörnyű, hiszen van kerítésünk, a magyar honvédség páncélozott járművei cirkálnak a határon, Soros Györgynek jól megüzentük, hogy el a kezekkel Magyarország miniszterelnökétől, úgyhogy egyelőre nem a migránsok elől kell elrejteni a családi ezüstöt. Hanem a család elől. Háromszor mondjuk el, hogy mindenki megértse: egyrészt, a közpénzt azért hívják közpénznek, mert a mi közös tulajdonunk, másrészt, azért kell biztosítaniuk nyilvánosságot ezeknek az intézményeknek, mert a közös kasszát közösen kell ellenőriznünk, harmadrészt, ha ezekből az intézményekből elfogy a pénz (mert mondjuk, elveszíti közpénz jellegét), akkor azt nekünk kell visszapótolnunk.

Olyan ez, mint a klasszikus zsebes trükk, amikor az egyik tolvaj eltereli az áldozat figyelmét, a másik pedig közben elemeli a tárcáját, melyre emiatt nem tud vigyázni.

Egy szó, mint száz, olyan háttérhatalmat épít ki a kormány magának, hogy Soros György is megnyalhatná utána a tíz kapitalista ujját. Persze titkosításban nagy király a magyar kormány. Régóta igyekszik eltitkolni a paksi beruházás legfontosabb adatait előlük, de arra is tett kísérletet, hogy eldugja előlünk a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak 260 milliárdját, ám ez nem jött össze, és lett is belőle elég nagy felfordulás. Ám az Orbán-kormány jelszava az, hogy kutyaharapást szőrivel lehet legjobban kezelni. Mivel még a kormányhoz közel álló intézmények (például a szinte csak fideszes delegáltakból álló Alkotmánybíróság) sem engedte át az NMB alapítványainak machinációit, és kimondta, hogy a közpénz nem veszíti el közpénz jellegét attól, hogy Matolcsy György rátette a kezét, és ráolvasással szerette volna ezt a transzformációt levezényelni, most egy másik irányból közelít a céljához.

Az új tervezet például "a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény" módosítási javaslata szerint igazi gumifeltételeket szabna 10 vagy akár 15 évnyi titkosításra. Ilyen feltétel lenne például a „stratégiában szereplő kiemelt céllal” összefüggő adat, ami nagyjából bármire ráhúzható a "pénzügyi, finanszírozási szerződések és megállapodások" adatai, ami nagyjából az egész gazdálkodási tevékenységet lefed, sőt, minden olyan szerződés, ami a közbeszerzési értékhatár alá esik. Tipikus esete annak, amikor úgy akadályozza meg a hatalom a törvénybe ütköző cselekedeteket, hogy megváltoztatja a törvényeket. Igen veszélyes játék ez, mert igen kínos helyzetekbe hozza a bíróságokat, melyek az ilyen flexibilis jogszabályok miatt kénytelenek visszatetszőnek tűnő ítéleteket hozni.

Érted, hát-tér-hat-alom. Fotó: facebook.hu

Persze nem a bíróságok szenvedik el a legnagyobb veszteséget egy ilyen törvényalkotási rendszerben. A választópolgárhoz csak a migrásozás, a sorosozás, a háttérhatalmazás kormányzati uszítása jut el, miközben a háttérben rendesen kirabolja gyanútlan áldozatát. Olyan ez, mint a klasszikus zsebes trükk, amikor az egyik tolvaj eltereli az áldozat figyelmét, a másik pedig közben elemeli a tárcáját, melyre emiatt nem tud vigyázni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem figyelsz eléggé, a ravasz prérifarkas több kárt tud okozni neked, mint a legerősebb ellenséges törzs.”  

Frédi és Béni

Talán. Most például rövid történelemórát tartott a Magyar Rádióban, amikor szokásos hajnali monológjában a muszlim világról festett sajátos, képzeletbeli tablót a hallgatósága számára. Ilyen pillanatokban mindig elfog bennünket a kétség, vajon a magyar miniszterelnök megfelelő pályát választott-e magának, hiszen prédikációi alapján pap, előadásmódja szerint tanár, víziói miatt pedig spirituális tanácsadó is lehetne. Persze a jó politikai vezető mindezeket az ismereteket alaposan összegyúrja magában, és megpróbálja kamatoztatni ezeket a saját népe érdekében.

Fotó: 168ora.hu

Bárcsak az év minden napján foci EB lenne! Mennyi gyötrelemtől óvná meg ezzel választóit a kormánypárt, és személyesen Orbán Viktor! Lényegében a sportesemény helyszínére települne a magyar parlament kormánypárti többsége, így kihelyezett ülésen tárgyalhatnának csak hazájuk ügyes-bajos dolgairól. (Az ellenzékkel úgyis csak a baj van, ezért nem hiányoznának a képviselőik.) Orbán Viktor esetleg néha beülne magyar szpíker közvetítőállásába, és onnan küldene néhány magvas gondolatot a képernyők előtt és a rádió mellett a magyar csapatért szurkoló népének. Ezzel legalább a szokásos péntek hajnali imamalmot megúsznánk, és nem kéne úgy tennünk, mintha komolyan vennénk azt a sok oktondiságot, amit országunk első számú vezetője kész tényként közöl a rádióban.   

No, de vegyük néhányat a legfrissebb tételek közül, melyeket úgy nyilatkoztatott ki a miniszterelnök, mintha birtokában lenne minden bölcsességnek, mely ezt az univerzumot irányítja: „A demokráciaexport nevű őrület, hogy az itt bevált módszerekkel akarjuk boldoggá tenni a más civilizációkban élő embereket, megbukott.” – közölte például rendkívül velősen Orbán Viktor. Ha ez így lenne, nem próbálnák tengereken, kerítéseken, kormányokon átverekedni magukat olyan emberek, akik utálják az európai értelemben vett demokráciát. Orbán lényegében azt mondta ezzel, hogy vannak népek (főleg keleten), melyek diktatúrában érzik jól magukat.

Fotó: MTI

Hogy szavainak nyomatékot adjon, istenítette Abdel-Fattáh esz-Szíszit, akit szerinte szabályos választásokon emelt hatalomra az egyiptomi nép, ami persze nem igaz, mert a tábornok egyrészt puccsot hajtott végre, másrészt kizárta az ezt követő választásokról a legnagyobb ellenzéki erőt, a Muszlim Testvériséget. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez utóbbi szervezet tagjai cukor falatok, de azért ne tegyünk úgy, mintha az egyik diktátor bármit megtehetne annak érdekében, hogy a másik diktátort legyőzze.   

Orbán lényegében hagyná, hogy az egymásnak feszülő vallási és politikai erők kivéreztessék egymást a keleti országokban, így persze nehezen képzelhető el, hogyan szűnne meg az a menekültáradat, amelytől annyira szeretné megóvni Európát. Nem mellesleg az oroszok szíriai beavatkozását még soha nem bírálta pedig nekik is köszönhetünk néhány százezer menekültet. Úgy állítja be az Irakban és Szíriában történteket, mintha Soros György bombázói elől menekülnének a civilek ezekből a válsággócokból, Hillary Clinton pedig szeretne kis demokrata szavazókat nevelni minden polgárháború elől menekülő gyerekből.

De Orbán rátromfol az előbbi kijelentésére is. „Engem mindig visszataszított az a nyugati szokás, hogy a jócselekedetekkel kérkednek.” Az általa üldözött civil szervezetek soha nem kérkedtek azzal, hogy a menekültválság legnehezebb napjaiban ellátták azokat a feladatokat, melyeket az állam nem volt hajlandó elvégezni. Ő pedig inkább uszított a menekültek ellen, nehogy valaki jócselekedetekkel vádolja meg. Neki egyébként az is mindegy, hogy Soros György kiket támogat ebben a helyzetben, lényeg, hogy a nép nem kér a menekültekből, és neki csak ez számít.

         Fotó: origo.hu

A péntek reggeli észosztások azért teszik különösen nehézzé a hét utolsó napját a magyar polgárok számára (már akik hajlandók ilyenkor a Kossuth Rádiót hallgatni), mert ilyen gondolatokkal kell szembesülniük, ha kíváncsiak arra, milyen víziója van a világról és Magyarországról a miniszterelnöknek. Ha permanens foci EB-t rendeznének valahol a kontinens egyik távoli pontján (mondjuk Izlandon), talán nem Soros Györgyről, közel-keleti diktátorokról, hepciáskodó magyar civilekről regélne Orbán Viktor, hanem csapatfegyelemről, taktikai érzékről és helyzetkihasználásról. Nem biztos, hogy abban egyetértenénk vele, de ebben az esetben nem tízmillió, hanem csak tizenegy magyarnak szeretné elmagyarázni, mit kell tennie, hogyan kellene gondolkodnia a pályán. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki tud kiskabátban, az tud nagykabátban is.”

Szinte naponta jelennek meg olyan tanulmányok, híradások és kormányzati nyilatkozatok, melyek azt támasztják alá, hogy a 2014-es választások előtt nagy dirrel-durral bejelentett Paks 2 gigaberuházásról kezd lemondani az Orbán-kormány. Ha mégis megvalósulna a bővítés, az már szinte biztos, hogy nem orosz kölcsönből történne, de mivel lényegében titkosították a szerződés minden adatát, fogalmunk sincs, hogy ez milyen politikai és gazdasági következményekkel jár majd.

Fotó: index.hu

Ma már szinte teljes az egyetértés abban a kérdésben, hogy a paksi bővítés nem lehet nyereséges, az üzemeltetés így csakis állami szubvencióval történhet, ami annak az uniós tilalomnak ágyaz meg, mely szerint állami támogatásban részesül egy piaci szereplő. Legutoljára a Candole Partners nevű prágai gazdasági elemző cég számolt utána az Orbán-kormány legnagyobb energetikai projektjének, és arra az eredményre jutott, hogy Paks 2 drágábban termelné az áramot, mint ahogy a világpiaci árak alapján el lehet majd adni.

Anélkül, hogy belemennénk a számháborúba, amelyet kormány folytat szakmai szervezetekkel, az EU-val és elemző cégekkel, meg kell jegyeznünk, hogy a visszavonulót jelző kürtöt már megfújták az ötletgazdánál is. Persze csak finoman, hogy csak a vájtfülűek hallják. Lázár János nem olyan rég járt Brüsszelben ahol a beruházásért lobbizott, és a magabiztosságáról ismert miniszter nem döngette a mellét, amikor hazatért a tárgyalásról. Aztán a kormányinfónak nevezett kormányzati kibeszélőshow keretében megpedzette, hogy már korántsem biztos, hogy orosz hitelből valósítják meg a beruházást.

Komoly gond lehet ugyanakkor az is, hogy lassul a magyar gazdaság, az államadósság legjobb esetben is stagnál, amit egy orosz hitel felvétele újabb 10 százalékkal megdobna, így a GDP arányos adósságunk közel 90 százalékra ugrana, így minden esélyünket elvesztenénk arra, hogy a Fitch Ratings után a másik két globális hitelminősítő is kiemeljen bennünket a bóvli kategóriából.

Ez azért meglepő fordulat, mert elvileg már költöttünk is a hitelből, bár ezzel kapcsolatban ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a kormány részéről. Lényegében most nyer értelmet a kormány titkosítási mániája, hiszen úgy tud visszavonulni, hogy pontosan nem is tudjuk, hogy meddig jutott előre. Lefordítva ez annyit jelent, hogy elköltöttek egy csomó pénzt az előkészületekre (tervezés, marketing, propaganda), ám mivel nem tudjuk, hogy ez milyen keretből történt, nem is kérhetjük számon, ha a teljesen feleslegesen öltek milliárdokat a projektbe.    

A Szegedi Kattintós már korábban is értekezett arról, hogy valami nagyon nincs rendben a beruházás környékén, ám a kormány akkor még kitartott az eredeti elképzelés mellett. Ha most meghátrál, akkor az egyik legfontosabb stratégiai döntését vonja vissza. A paksi bővítés ugyanis az Orbán-kormány azon ritka politikai és gazdasági projektjeinek egyike, mely nem rövidtávra, hanem igen hosszú kifutásra tervez. Komoly indok lehet tehát a háttérben, ha visszatáncol, ám még mindig csak találgathatjuk ezeket.

Nyilván az Európai Unió is behúzta a féket, ám ez a legkevésbé sem szokta zavarni Orbánékat. Komoly gond lehet ugyanakkor az is, hogy lassul a magyar gazdaság, az államadósság legjobb esetben is stagnál, amit egy orosz hitel felvétele újabb 10 százalékkal megdobna, így a GDP arányos adósságunk közel 90 százalékra ugrana, így minden esélyünket elvesztenénk arra, hogy a Fitch Ratings után a másik két globális hitelminősítő is kiemeljen bennünket a bóvli kategóriából.

Fotó:infovilag.hu

Persze, hitelre akkor is szükségünk van, ha az oroszok orra előtt becsapjuk az ajtót. Az csak a kormányzati PR része, hogy a Fitch Ratings kedvezőbb adósbesorolása miatt merült fel piaci hitel felvétele. Ha ez igaz lenne, a kormány közvetve elismerné, hogy az oroszok rendkívül kedvezőtlen feltétellel nyújtottak hitelt a beruházásra. Az is rendkívül kétséges, hogy az oroszok simán lenyelnék azt a magyar pálfordulást, mely kedvezőtlenül érintené őket, vagyis nekik nyilván úgy éri meg a beruházást elvállalni, ha a pénzt is ők biztosítják hozzá. A magyar kormánynak tehát nyilván rendkívül nyomós oka van a kihátrálásra. Az is valószínű, hogy lassan akarják beadagolni a magyar népnek a paksi projekt elmaradását, mert eleve egy rossz koncepció részeként került terítékre, és most úgy, ahogy van, mehet a kukába. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha úgy tudsz megfutamodni, mintha támadnál, akkor nem harcos vagy, hanem varázsló.”

Még a gyereknapon is a migránsokat rugdossa a magyar kormány. Van ezen még mit csodálkozni? Lényegében egy keresztes pókról is az jut eszébe Habony Árpádnak, hogy milyen jó, hogy inkább ez az ízeltlábú csipkedje a magyar gyerekek popsiját, mint egy sarlós fecske, amelyik messziről félholdra hasonlít. Abban biztosak lehetünk, hogy kormány a kvótaellenes népszavazásáig a lakógyűlésektől kezdve az ovis ballagásig mindenhol szóba hozza majd az illegális bevándorlók ügyét. Azért a gyerekszoba falára nem éppen gyereknapon kéne az ördögöt festeni.

Fotó: Facebook, Szelényi Zsuzsa post

Pártunk és kormányunk közleménnyel örvendeztette meg a magyar gyerekeket és szüleiket a nemzetközi gyereknap alkalmából. Önmagában már ez is elég vicces, mert a kicsik ugye nem igazán böngészik a neten a kormany.hu oldalt, ám nyilván a szenzációra éhes sajtó majd szemlézi a veretes sorokat, így juttatja el minden magyar családhoz a kormány elmés üzeneteit. Nos, a közleményben a sok hablatyolás mellett a migránsok is megkapják a magukét. A közlemény mindjárt az elején keményen indít: „Azt gondoljuk, hogy nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani.” Nem volna semmi gond, ha kvótarendszer ránk eső része nem egészen 200 menekült befogadásáról szólna. No, ők tényleg nem oldanák meg Magyarország demográfiai problémáit, mert hetente legalább ennyi magyar polgár települ ki nyugat-európai országokba. A közlemény egy szót sem szól arról, hogy a fiatalok itthon tartásával lehetne a leghatékonyabban küzdeni a demográfiai problémák ellen. Nyilván, ez nem kampánytéma, ám nekünk milliárdokat megér költeni alig több mint 170 ember távoltartásáért.

A közlemény ezután hosszasan sorolja, hogy mennyi mindent tettek a magyar gyerekekért, az ingyenes tankönyvellátástól a menzai étkeztetésig. Más kérdés, hogy ingyen csak olyan könyvhöz juthat a magyar iskolás, melyet állam bácsi jóváhagyott, a gyermekéhezést pedig csak felszínesen kezeli, ha a rászorultak ingyen ebédhez jutnak, az igazi megoldás az lenne, ha a szüleik lecsúszását legalább lassítani tudná az állam. Persze a kormany.hu nem arra való, hogy a kormány saját magát ostorozza, ám a közlemény végén – mintegy keretes szerkezetként – biztos, ami biztos még egyet belerúgnak a menekültekbe: „A gyermekeket tartjuk szem előtt akkor is, amikor minden eszközzel igyekszünk megvédeni Magyarországot az illegális bevándorlástól és a kényszerbetelepítéstől, mert szeretnénk, ha a gyermekek magyar országnak ismernék meg Magyarországot.” Lefordítjuk a fenti sorokat Matolcsy György nyelvére: Ha befogadunk néhány háború elől menekülő gyereket (és esetleg a szüleiket), akkor Magyarország elveszíti Magyarország jellegét. És mellesleg hadd hívjuk fel egy fontos körülményre a figyelmet! A közleményben feltámadt egy halottnak hitt politikai termék, ugyanis többször is polgári kormánynak hívja magát az Orbán-kormány. 

Fotó: Szegedi Kattintós

Speciel járt nálunk az utóbbi ezer évben kun, tatár, török, osztrák, német, orosz, és ki tudja még hány náció, akik nem 200-an voltak, hanem legalább 200 ezren, és ők tényleg itt akartak letelepedni, ellentétben a mostani menekültekkel. Mégsem vesztette el Magyarország a Magyarország jellegét. Mintha országunk jövője attól függne, hogy a Fidesznek sikerül-e befűznie erre a népszavazásnak csúfolt gyűlöletkampányra négymillió magyar állampolgárt. A gyerekek attól, hogy kicsik, még nem hülyék, a szüleik attól, hogy szegények, még nem értelmi fogyatékosok, a kormány attól, hogy a félelmeinkre játszik, még nem végzi jól a dolgát. Sőt, el akarja hitetni velünk, hogy a Matolcsy György nemzeti bankos alapítványai körüli botrányok, Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú meggazdagodása, Andy Vajna kaszinóüzletei sokkal természetesebb dolgok, mint 200 embernek azt mondani, hogy találj otthonra nálunk. Szóval a gyereknapi közlemény, meg a népszavazásig vezető kampány három szóval írható le a legvelősebben: blöff, blöff, blöff. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem biztos, hogy az a ló fut a legjobban, amelyik a legnagyobb port kavarja.”

Megdöbbentő hír jelent meg a sajtóban arról, hogy a Fidesz közleményben védte meg Soros Györgyöt, akit méltatlan támadások értek a magyar kormány részéről. Mielőtt valaki végleg elvesztené a fonalat a kormány kommunikációs labirintusában, mindenkit megnyugtatunk, a hír 1992. szeptember 28-án látott napvilágot. Nem csoda, ha az akkor még liberálisnak számító párt védelmébe vette az amerikai milliárdost, hiszen vezetői közül többen (maga Orbán Viktor is) neki köszönhették az ösztöndíjaikat, külföldi tanulmányútjaikat. No, azért nem ez az egyetlen hír, amely megdöbbenést kelt bennünk, ha belelapozunk a korabeli sajtóba. Lássunk hármat ezek közül!

   Fotó: nol.hu

Vegyük először a Magyar Narancs 1994. február 17-i számát. Egy rövidhír így szól a hetilapban: „Fidesz-SZDSZ gazdasági egyeztetés A bankrendszer és a privatizáció helyzete után ezúttal az államháztartás és a költségvetés kérdéseiről tartottak újabb egyeztető tárgyalásokat a két liberális párt szakértői. Bauer Tamás (SZDSZ) és Urbán László (Fidesz) a megbeszélések után egyaránt úgy vélte: a megvitatott kérdésekről „nagyon hasonló” a két párt álláspontja. Hasonló véleményen voltak a szociális juttatások tekintetében is, hiszen mindkét párt úgy látja: célzottabb felhasználásra van szükség, tehát csak a valóban rászorultak juthassanak támogatáshoz. Bauer szerint az SZDSZ és a Fidesz is úgy véli: nem indokolt a szociális kiadások csökkentése.” Hát nem cuki? 

1994. július 14-én szintén ebben a lapban a következő rövidhírt olvashatjuk: „Fidesz: ismét Orbán A várakozásoknak megfelelően majdnem kétharmados többséggel a küldöttek ismét Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökévé a párt VI. budapesti kongresszusán. Ellenjelöltje, Wachsler Tamás élesen bírálta a párt eddigi vezetését, „arrogáns klikknek” nevezte a Fidesz-vezérkart…Orbán Viktor elismerte a vezetés több hibáját, de nem lát okot az eddigi irány felülvizsgálatára.” Csak néhány apró megjegyzés a hírhez: Wachsler Tamás nyilván felülvizsgálta azóta nézeteit, hiszen nemrég a Kossuth tér megújításáért volt felelős, mint a Steindl Imre Program vezetője, ami igencsak bizalmi megbízatásnak számít az Orbán-érában. Az „arrogáns klikknek” pedig különös pikantériát ad Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) körüli huzavona. No, és az milyen duma, hogy Orbán Viktor elismerte a vezetés hibáit? Ma már csak a mesében létezik ilyesmi.

Fotó: iho.hu

És akkor desszertként jöjjön egy újabb úr az űrből, szintén a Magyar Narancs tolmácsolásában: 1994. február 3-án a hetilap ezt írja: „Orbán: privatizált csatornákat! A Fidesz elnöke az új kormánynak privatizálnia kellene a Magyar Rádió legalább két, a Magyar Televízió legalább egy csatornáját. Orbán Viktor közölte: csak kereskedelmi típusú adók beindításával kerülhető el, hogy az elektronikus médiumok dolgozóinak kenyérharca politikai kérdéssé váljon. Göncz Árpáddal való találkozásán egyébként Orbán azt javasolta, - a legnagyobb részvétel biztosítása érdekében – legyenek szerdai napon a májusi választások, de a fiatal demokraták a vasárnapot is elfogadhatónak tartják.” Mondaná csak most, hogy privatizálni szeretné a Kossuth Rádiót, vagy a Duna Televíziót! Habony Árpi és Andy Vajna egyből ugrana, és állami hitelből egyből vinnék is. És hogy az elektronikus média dolgozói kenyérharcot folytatnak? Á, már nincs az a kenyér, amelyért harcolnának a közszolgálati médiák dolgozói. És hogy legyenek szerdán a választások? Körülbelül olyan megfontolt javaslat, mint a boltok vasárnapi zárva tartása. Ahogy egy dakota bölcsesség mondja: „Az a jó az indián létben, hogy nincs se tévé, se rádió, se diktafon, úgyhogy a préri szele minden meggondolatlan mondatodat elfújja a semmibe.”

Egyre ügyetlenebbül kezeli a kínos szituációkat a kormánypárti frakció. Rubovszky György kellemetlen bakija után például váltig tagadta, hogy Orbán Viktor tiltásáról tájékoztatta volna frakciótársát egy beélesített mikrofon társaságában. Az okvetetlenkedő újságírók ilyenkor persze a szakma szabályai szerint igyekeznek megkérdezni minden érintettet, ám ennek általában kitiltás lesz a vége, ami újabb kínos magyarázkodásokra kényszeríti a lapítani próbáló politikusokat.

Fotó: 168ora.hu

Kövér László házelnök játszotta el eddig a kápó szerepét a Parlamentben, megbírságolt, kitiltott, fegyelmezett mindenkit, aki számára ellenszenvesen viselkedett a Tisztelt Ház falai között. Nagyon úgy tűnik, hogy erre nem lett volna joga, hiszen sérelmet szenvedett a szólásszabadság és a sajtószabadság is, ám nyilván ez érdekelte legkevésbé a házelnököt.

Sértettsége átragadt szinte az összes kormánypárti képviselőre, főleg most, hogy egyre többet kell magyarázkodniuk. A Fidesz frakcióvezető-helyettesét például a 2024-es olimpiai játékok megpályázásáról szóló sajtótájékoztatón más témákban is kérdezték, és ezen teljesen kiakadt. Nem véletlen, a téma ugyanis roppant kínos volt. Az újságírók arról faggatták Gulyás Gergelyt, hogy a törvényalkotási bizottság ülésén történtek miatt miért tiltották ki az RTL Klub egyik riporterét az Országházból. Gulyás, mint a testület elnöke, azt felelte: példátlan, hogy egy újságíró akkor próbálja kérdezni az egyik bizottsági tagot, amikor ő már ül az asztalnál, az elnök pedig szeretné megnyitni a tanácskozást. 

Ha valamit titkolni próbál a hatalom, azt nem úgy teheti meg a leghatékonyabban, hogy minden ellenségesnek nyilvánított mikrofont és diktafont kitilt a Tisztelt Házból.

Ha Rubovszky nem halandzsázik arról, hogy nem is arról tájékoztatta frakciótársát, hogy Orbán Viktor jövőre nem engedi újraválasztani Áder Jánost köztársasági elnöknek, akkor talán nem kulminálódik ilyen vészesen a helyzet. Rubovszky azonban váltig tagad, holott az egész ország tudja, ebben az országban arról is Orbán Viktor dönt, hogy Marika néni elmehet-e nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Teljesen egyértelmű, hogy Orbán magának vindikálja a jogot arra, hogy kit jelöljön pártja az elnöki székbe. A tagadás és sunnyogás már olyan szintű a kormánypárti politikusok esetében, hogy olykor meg is esik rajtuk a szívünk. (De csak néhány másodpercre.)  

Fotó: 24.hu

Április  25-én hat újságírót - köztük az Index két tudósítóját - kitiltottak a Parlamentből, mert olyan helyen kérdezték a politikusokat, ahol az nincsen számukra engedélyezve. Ez annyira nevetséges reakció a kormányzati hebegésre és habogásra, hogy ideje lenne már az asztalra csapnia Habony Árpádnak. Egy kríziskommunikációban jártas szakember ugyanis alaposan ledorongolná a kormányzati kommunikációért felelős munkatársakat. Nem kitiltani kell újságírókat, hanem olyan képviselőket küldeni a parlamentbe, akik képesek két összetett mondatban elmondani a véleményüket valamiről.

És ha erről már lecsúsztak – mivel a választások már két éve lezajlottak -, akkor legalább összehívhatnák a díszes társaságot, és elmagyarázhatnák nekik, hogy a sajtóval nem érdemes izmozni. A kitiltás, fenyegetőzés, elutasítás nem jó módszer arra, hogy elkerüljük a nyílt színvallást. Az újságíró a munkáját végzi, és a feladata sok esetben az, hogy választ keressen olyan mindannyiunkat izgató kérdésekre, mint például: Kit látna legszívesebben az köztársasági elnöki székben a kormánypárt? vagy Miért nem nyomoz a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében az ügyészség?

És a sajtó (ha éppen nem a kormány tenyeréből eszik) már csak olyan, hogy nem nyugszik addig, amíg a kérdésekre nem kap kielégítő választ az illetékesektől. A riporter vállalja azt a feladatot magára, hogy a politika dzsungelében kitaposson egy vékony ösvényt a az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak, mert a politikusok valami rejtélyes oknál fogva úgy érzik jól magukat, ha a választópolgárok csak tévelyegnek az áthatolhatatlan rengetegben.

Fotó:168ora.hu

A parlamenti tudósító (ha éppen nincs kitiltva) oda tarthatja a mikrofont a politikus orra elé, és nyíltan rákérdezhet olyan dolgokra, melyek méltán érdekelnek mindenkit, aki ebben az országban él, itt szavaz, és itt fizet adót. Ha valamit titkolni próbál a hatalom, azt nem úgy teheti meg a leghatékonyabban, hogy minden ellenségesnek nyilvánított mikrofont és diktafont kitilt a Tisztelt Házból. Ahogy egy régi dakota közmondás tartja: „Nézz bátran a bölény szemébe, és hitesd el vele, hogy te vagy a legjobb barátja, így talán nem döngöl a földbe.”

A magyar kormány kommunikációja elérte a venezuelai vezetés szintjét. Már a néhai Hugo Chávez is minden gonosz eredőjének tartotta az Egyesült Államokat, utódja, Maduro elnök pedig gazdasági szükségállapotot vezetett be, mert szerinte a gaz burzsoák leállították a gyárakat, így állandósult az áruhiány az országban. A magyar vezetés is minden problémát az amerikaiak nyakába akar varrni, és főként Soros György magyar származású üzletembert és Barack Obama elnököt vádolja azzal, hogy meg karja buktatni a legitim hazai kormányt.

  Fotó: napi.hu

Régi igazság a politikai kommunikációban, hogy egy nagy hülyeséget egy még nagyobb hülyeséggel lehet semlegesíteni. Matolcsy György jegybankelnök zűrös alapítványai körül nem csitulnak az indulatok, pedig már maga az érintett is bedobta minden tudását, és a Parlamentben biztosította az ellenzéket arról, hogy minden közpénzlopásra vonatkozó állításuk csak blöff. Nehéz azonban a komor tényeknek ellentmondani akkor, amikor Matolcsy rokonainak tollasodásáról szinte minden nap kiderül valami hajmeresztő részlet.

Habony Árpád és csipetcsapata most olyan kommunikációs stratégiát eszelt ki annak ellensúlyozására, hogy az ellenzék, a sajtó és a rendesen felültetett választópolgár ne a jegybank alapítványain lovagoljon, aminek hallatán nem csupán a venezuelai elnök, de Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkár is megnyalná a tíz ujját. Ő ugyanis a másik nagy Amerika-gyalázó korunk történelmében, így ha véletlenül hírét veszi, hogy magyar kollégái is beálltak az Obama-ellenes koalícióba, nem kerülheti el Orbán Viktor a meghívást a nagy Kim Ir Szen tiszteletére rendezett következő katonai parádéra.

Fotó: index.hu

Persze tudjuk, hogy mennyire kell komolyan venni a Soros György és Barack Obama elleni szólamokat. A magyarok imádják az összeesküvés-elméleteket, így ismét felkínált nekünk egyet pártunk és kormányunk. Egy régi dakota közmondás szerint „Ellenségből sosem lehet elég”, ezért gyártani kell belőlük annyit, amennyit csak elbír a képzeletünk. Azért az meglehetősen furcsa körülmény, hogy a legfőbb gonoszok mostanában mindig azok közül kerülnek ki, akik papíron a szövetségeseink, és (nem csak papíron) rengeteg pénzt is kapunk tőlük.

A magyar kormány tényleg latin-amerikanizálódik, ami arra figyelmeztet, hogy erősen sarokba szorították az utóbbi időben azok, akik ellen most hadakozik. Nem mintha Soros György árnyékkormányt működtetne hazánkban, vagy Barack Obama izzította volna a CAI-t, hogy tegyen rendet Magyarországon, de a szavak szintjén valóban nekimentek az Orbán-kormánynak.  Az építő jellegű kritika viszont olyan a magyar politikai vezetés számára, mint James Bondnak a vodka-martini keverve: fogyaszthatatlan.

Arra hadd emlékeztessük a jelenlegi magyar miniszterelnököt, hogy 1995-ben ellenzéki politikusként még ő vizionálta, hogy Magyarország latin-amerikanizálódik. Pedig huszonegy éve még elképzelhetetlen volt olyan politikai kultúra Magyarországon, amely sokkal követendőbbnek talált egy oroszországi autokrata vezetést, mint a liberális demokrata nyugati modellt, amely háború és nyomor elől menekülő emberek elleni kampánnyal növeli a népszerűségét, vagy a korrupciót azzal magyarázza, hogy az szükséges velejárója egy nemzeti oligarchia kiépítésének.       

Fotó: haon.hu

A mostanában amúgy sem túl sokat sziporkázó kormányzati agytröszt ezúttal mélyen saját tudása alatt teljesített. Azok után, hogy kiizzadták magukból a borzalmas „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék” szlogent, és órásplakátjaikkal szennyezik a környezetünket, nem mellékesen milliárdokat ölnek egy értelmetlen kampányba, most a legképtelenebb összeesküvés-elméletekkel bujtogatják a magyar népet. Ha úgy tetszik, Orbán Viktor szerint most éppen Amerika a „soros” ellenség. Pedig ahogy egy dakota közmondás tartja: „A nagyotmondás annak a jele, hogy ott sem voltál abban a csatában, amelyről mesélsz.”

Lánczi András hisz a szómágiában, legalábbis nincs más magyarázata annak, hogy szinte naponta igyekszik megmagyarázni, a korrupció tulajdonképpen nem is rossz dolog, ha jó ügyet szolgál, végtére is egy politikai termék. Hiába próbálja azonban misztikus fénytörésbe helyezni azt, ami a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál történik, a lényeg mégis csak az, hogy a közpénz nem tudja elveszíteni közpénz jellegét, bárhogy is csűrjük-csavarjuk a szavakat.

  Fotó: sqlserver.co.il

Reménytelen szemantikai küzdelembe bocsátkozott néhány napja Lánczi András, Corvinus új rektora és a Századvég Alapítvány elnöke. Szinte naponta értelmezte újra ugyanis a korrupció fogalmát, és ehhez felhasználta a kormányt tökéletesen kiszolgáló állami televíziót és Magyar Időket épp úgy, mint a hatalommal kritikus HVG-t, és legújabban a Figyelőt. Nem részleteznénk ezeket a nyilatkozatokat, csak összefoglaljuk Lánczi mondandójának esszenciáját, mely így szól: Ami kívülről korrupciónak látszik, az belülről a Fidesz politikájának lényege. Lánczi szerint ugyanis a Fidesz csak klientúrát épít, egy nemzeti vagyonos réteget, a gonosz ellenzék pedig ezt a nemes célt nevezi korrupciónak.

A Figyelőnek nyilatkozva még ezen is túlmegy: „A Magyar Nemzeti Bank tevékenysége politikai koncepcióba illeszkedik, nem az immoralitás világába." Ezt hívják úgy a magyar köznyelvben, hogy adtak a kakinak egy pofont. Kétségtelen, Lánczi nem nyelvész és nem filozófus, irodalmárnak pedig végképp nem neveznénk, de ahogy szeretné különválasztja az etika világát a kormány univerzumától, elég gyenge próbálkozás még egy politikai elemzőtől is. Lényegében azt állítja, hogy ha valami egy politikai koncepcióba illeszkedik, az felülemelkedik minden morális normán. Ha így van, akkor a nagy népirtások (melyek méltán nevezhetők politikai koncepciónak) nem vonnak maguk után semmiféle etikai aggályt. Ha politikai foglyokat kínoznak meg, az is igazolható egy politikai koncepció céljaival.Persze nem állítjuk, hogy Lánczi ilyesmire vetemedne, de szavai logikájából ez a koncepció olvasható ki.

Fotó: nol.hu

Lánczi szerint a haveroknak és rokonoknak juttatott közpénz lényegében fontosabb célt szolgál, mint a nagyobb közösség érdeke, így a magyar állampolgárok igazságérzete teljesen másodlagos szempont olyankor, amikor nemzeti oligarchiát építünk. Ha valaki erre az ideológiára szavazott 2010-ben és 2014-ben, nyújtsa fel a kezét! Lánczi kétségbeesett igyekezete, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant annyira önleleplező, hogy már szánalmasnak tűnik minden mondata. Ilyen ember ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és dolgoz ki koncepciókat, kommunikációs stratégiákat a kormány számára.

                Fotó: 24.hu

Lánczi nem üzen mást ezekkel a nevetséges magyarázatokkal a magyar társadalomnak, minthogy mélységesen lenézi a bérből és közmunkából élők tömegeit. Már arra sem veszi a fáradtságot, hogy tagadja a korrupció létét, inkább próbálja a jelentését és funkcióját kiforgatni. Mintha a korrupció bármilyen fajtája szolgálhatna nemes, a nép által követendő és támogatandó célt. Mintha lenne bármilyen indok arra, hogy valaki az unokatestvéreinek juttat javakat a közösből? Ez a szemlélet az, ami igazán felháborító Lánczi nyilatkozataiban. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki a sátor elé kakil, az a sátor elé kakil, legyen bármilyen szép is a szarkupac formája.”