Magyarország veszélyes útra lépett. Ez nem újdonság, hiszen miniszterelnöke külön ösvényt próbál taposni (és vágni) a történelem dzsungelében, ám a járt utat a járatlanra cserélni rendkívül veszélyes. Most azonban lépjünk ki a szimbólumok és közhelyek világából, és fogalmazzunk világosan, amit Orbán Viktor Magyarországgal csinál, az csakis egyetlen cél érdekében történik: soha, senki se dönthesse meg a hatalmát.

Fotó: index.hu

Orbán lelki szemei előtt két nyomasztó történelmi példa lebeg. Az egyik az övé, a másik Silvio Berlusconi, bukott olasz miniszterelnöké, akivel rengeteg közös vonásuk van, és politikai rokonságukat többször nyíltan felvállalták. Szóval, hogy ne csak Brüsszel, de mi is értsük, az a vehemens menekültellenesség és az a dühödt nyugatellenesség csakis azért nyilvánul meg a magyar miniszterelnök lépéseiben és nyilatkozataiban, mert rettenetesen fél, hogy úgy elbukik, mint 2002-ben, illetve az Európai Unió úgy küldi a történelem szemétdombjára, mint barátját, Berlusconit 2011-ben.

A 2002-es bukás többek között annak volt köszönhető, hogy Orbán alábecsülte az ellenfeleit, hitt a közvélemény-kutatásoknak, melyek szerint jelentős fölényben volt a baloldallal szemben, ugyanakkor nem alakította át sem a parlamenti struktúrát, sem a választási szabályokat úgy, ahogy azt 2014 előtt tette. Tegyük hozzá, hogy jóval erősebb volt az ellenzéki média, a Fidesz korrupciós ügyei igen nagy felületen jelentek meg a sajtóban, a jobboldal alacsony példányszámú, rossz szakmai színvonalon működő sajtótermékekben próbált ellensúlyt képezni. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Alkotmánybíróság igen erőteljes nyomást gyakorolt az első Orbán-kormányra, hogy tartsa be a hatályos törvényeket.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor 2010 és 2014 között szinte minden erejét arra összpontosította, hogy legyűrje ezeket az ellenhatókat, kilépjen a fékek és ellensúlyok világából, hogy egy nyugati pénzek által finanszírozott keleti autokráciát építsen ki. Megosztotta a baloldalt, igyekszik ellehetetleníteni az ellenzéki médiákat, az Alkotmánybíróság jogköreinek nagy részét elvonta, később pedig tagjait igyekezett pártkatonákra cserélni. Besegített neki a migránsválság, Brüsszel ellen hangolta a magyar lakosságot, és most arra készül, hogy a magyar választók millióival mondassa ki, hogy országunk annyira idegengyűlölő, hogy néhány száz háború elől menekülőt sem hajlandó befogadni.

Orbán lényegében ezzel a népszavazással kívánja legitmálni saját ámokfutását, melyet az utóbbi hat évben vitt véghez. Nem akarjuk hosszasan sorolni, milyen abszurd intézkedéseket írna felül egy sikeres kvótaellenes népszavazással, de csak említés szintjén, álljon itt például a magyar iskolarendszer kaotikus átalakítása, vagy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzszórása. Ha Orbán ezen botrányos témák fölé tudja emelni a kvóta ügyét, és bebizonyítja Brüsszelnek, hogy a menekültek kiebrudalása jobban izgatja a magyar polgárokat, mint a közpénzek nyílt lenyúlása, illetve erősen behatárolható gazdasági érdekkör látványos meggazdagodása, akkor lényegében Magyarországról, mint a demokratikus országok közösségének tagjáról le kell mondania az EU-nak és az Egyesült Államoknak is.

A tét tehát óriási, ezért Orbán joggal fél attól, hogy úgy jár, mint egykori barátja és harcostársa öt éve. Az egyre kínosabbá váló olasz miniszterelnököt ugyanis ekkor erős külföldi nyomás alá helyezték, a sokasodó bírósági ügyek pedig tarthatatlanná tennék a helyzetét. Lemondása végül parlamenti többségének megszűnése után következett be, és azóta is napirenden vannak az időközben bíróság elé került korrupciógyanús ügyei. Orbán ismeri ezt a forgatókönyvet, és tudja, hogy hasonló sors várhat rá, ha nem erősíti meg egy népszavazással a hatalmát. Lényegében beállt egy olyan ügy mögé, mely a magyar lakosság véleményét ismerve szinte csak nyereséget hozhat neki, és ezzel akarja kiütni az összes többi ellene dolgozó botrányt. Ügyesen használja a médiát, feléleszti a magyar lakosságban amúgy is eleven előítéleteket, és igyekszik annyi embert a szavazóurnákhoz édesgetni, amennyit egy ilyen érzelmileg felfokozott helyzetben csak lehetséges.

Fotó: index.hu

Ez egy komoly csapda, melyet a magyarok többségének észre kell vennie, mert különben mit sem érnek a pedagógusdemonstrációk, az egészségügyünk tovább haldoklik, a közpénzeket pedig még a mostaninál is mohóbban lapátolják a haverok zsebeibe. Brüsszel sokáig nem értette az Orbán-rendszer lényegét, de most a saját kárán okulva igyekszik megfékezni a magyar miniszterelnököt. Ha azonban mi magunk nem akarunk megszabadulni egy ilyen populista vezetőtől, Brüsszel sem tehet semmit az érdekünkben. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindenki a saját szerencséjének kovácsa, akinek viszont üllője sincs, annak a szerencséjét sem lehet kikalapálni.” 

Nem akarjuk elvenni Habony Árpád kenyerét, de ha már újabb milliárdokat költ a kormány plakátkampányra, hadd adjunk mi is néhány tippet arra, mivel lehetne feldobni a kissé fásult magyar választópolgár hangulatát. Ha olykor hosszúnak tűnnek a feliratok, az annak köszönhető, hogy szeretnénk példát mutatni arra, miként lehet egyetlen felületen kettő vagy annál több is üzenetet elhelyezni. Szóval, itt vannak a Szegedi Kattintós spórolós köztéri üzenetei:

Fotó:168ora.hu

1. Ahogy közpénz nem veszíti el közpénz jellegét, úgy a korrupció sem veszíti el korrupció jellegét.

2. A kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt, az MNB alapítványok pedig növelik Matolcsy György családjának elégedettségét.

3. Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat, ezért járj focimeccsekre, köpködd a szotyit, vedeld a sört, és szidd a bíró anyját, ha kikap a Videoton.

4. Brüsszelt meg kell fékezni, de ha magyar letelepedési kötvényt vásárolsz, nyugodtan utazhatsz Brüsszelbe.   

5. Az emberek döntöttek: Még több pénzt kell keresnie Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak és Andy Vajnának.

6. Ha Magyarországra jössz, tisztelned kell a törvényeinket, ezért ne háborogj azon, hogy szabadon járkálnak a korrupt politikusok.

Fotó: mandiner.hu

7. Ha Magyarországra jössz, hozzál magaddal sátrat, többnapi hideg élelmet, tűzifát, krumpli hámozót, mobil WC-t, kempingágyat, napernyőt és egy pakli kártyát, mert a hatóságok napokig szívatnak majd a senki földjén.

8. Ha Magyarországra jössz, nem veheted el Matolcsy György kedvét újabb alapítványok létrehozásától.

9. Háromszor mondjuk el, hogy Brüsszelben is megértsék: Köszönjük a pénzt a felcsúti kisvasútra!

10. Ha Magyarországra jössz, ne felejts el aláírni a népszavazási kezdeményezést a kötelező betelepítési kvóta ellen.

11. Nő a minimálbér, a bőr pedig egyre vastagabb a pofánkon.

12. Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel, de még mindig nem értem, hogy honnan van Habony Árpádnak pénze Gucci táskára és lazításra Ibizán.  

Fotó: 168ora.hu

13. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod Brüsszelnek.”    

A magyar kormány jelenleg azt a taktikát alkalmazza, melyet Kutuzov tábornok Napóleon ellen az oroszországi hadjáratban. Folyamatosan hátrál, közben a felperzselt föld módszerét használva gyengíti az előre törő ellenséget. Kérdés, hogy Borogyinónál sikerül-e döntetlenre kihoznia a csatát, így hiába esik el Moszkva a franciák inkább pakolnak, és iszkolnak vissza nyugatra, mielőtt mindenki éhen hal vagy megfagy. Türelem, rövidesen lefordítjuk mindezt a mai magyar viszonyokra.

Fotó: mandiner.hu

Nem úgy ismerjük a magyar miniszterelnököt, mint aki megijed egy kis szócsatától, sőt, igazából akkor van elemében, ha valakivel ölre mehet. Egyetlen csoport van a környezetében, akivel nem szokott nyíltan harcba bocsátkozni, ez pedig a magyar választópolgárok közössége. A sorsa (és persze pártjáé és kormányáé is) ugyanis annak a mintegy nyolcmilliós tömegnek a kezében van, amely 2018-ban véleményt mondhat a ténykedéséről.

A Fidesz politikai jövője tehát attól függ, milyen gondolatok kavarognak majd a magyar választópolgárok fejében akkor, amikor be kell valahová húzniuk az X-et. Vegyük a jelenlegi helyzetet: gondolhatnak arra például, hogy a kormánynak sikerült rendesen szétzilálnia az iskolarendszert, lerohasztania az egészségügyet, trafikkoncessziókkal és földárverésekkel kitömnie a haverok zsebeit, jegybanki alapítványokon keresztül milliárdokat eltapsolnia, méregdrága stadionokat építenie a halovány magyar focistáknak, de akár az is beugorhat a voksolásra készülő honpolgárnak, hogy a brókerbotrányoktól senki sem mentette meg őket, miközben az sem biztos, hogy a főbűnösök ellen vádat emelnek.

Jól tudja Orbán Viktor, hogy nem áll jól a szénája, egyetlen ütőkártyája a menekültválság, a magyar lakosság többségének idegenellenessége, ám ez is csak akkor lehet hatásos eszköz, ha továbbra is harcban állunk a brüsszeli központtal a menekültkvóta ügyében. Itt van persze a családi otthonteremtési kedvezmény, ám eddig nem hozott annyit a konyhára, mint annak idején a rezsicsökkentés. Több elemző célzott már rá, hogy az év második felében, de legkésőbb 2017-ben valami nagy dobásra készül a kormány, lesz ingyen ebéd, lacikonyha, móka, kacagás, görögtűz, talán még Németh Szilárd is előhúz valamit a tarsolyából (persze nem a volt Quaestor-vezérre céloztunk), és mondjuk, államosítja a hazánkban működő szállodaláncokat. Persze nem akarunk tippeket adni, Habony Árpád kommunikációs csapatának így is van még mozgástere arra, hogy fölfelé kerekítse a kormány siralmas osztályzatit.

Fotó: origo.hu

Addig is, nincs más hátra, mint hátrálni. Ebben a helyzetben ugyanis nem teheti meg a Fidesz, hogy magára vállaljon olyan népszerűtlen intézkedéseket, melyeket 1-2 éve még simán bevállalt. Utólag kiderült ugyanis, hogy a Századvég belső felmérései szerint a trafikkoncessziók újraosztását és a stadionépítéseket sem támogatta a magyar lakosság, de akkor olyan bivalyerős volt a Fidesz, hogy ez is simán belefért. Most kivonultak a vasárnapi boltzárból és a Klikket is hajlandóak odadobni egy kis fegyverszünetért a háborgó pedagógusokkal. Nagy kérdés, hogy a jegybanki alapítványok egyre dagadó botrányát meddig hajlandó magára húzni a kormány, hiszen egyre világosabb, hogy ez az ügy is erodálja a kormányzópárt népszerűségét. Ahogy egy dakota közmondás tartja „Meg lehet próbálni széllel szemben pisilni, de közben találj ki valami jó indokot arra, miért lett nedves a gatyád.”    

Egyre több jel mutat arra, hogy egy sajátos belső finanszírozási rendszer részeiként működtették azt a hat alapítványt, melyeket Matolcsy György jegybankelnök bábáskodásával hoztak létre. Olyan feketekasszába helyezték a közpénzeket, melyhez csak néhány kiválasztottnak volt hozzáférése. A próbálkozás lebukott, ám a felelősök vígan költhetik továbbra is azt a pénzt, melyet jórészt a forint gyengítéséből teremtett elő a jegybank.

 Fotó: szefek.ru

Vajon ki találhatta ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank is lehet olyan kifizető hely, mint például az MTVA? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, ahogy még nagyon sok mindenről nem lesz fogalmunk sokáig, ami most a kormány színfalai mögött játszódik le. Két dologban azonban jelentősen különbözik a hatalmat készséggel kiszolgáló közmédia, és a jegybank esete. Az MTVA-ba is rengeteg pénzt öntenek felülről, és az oldalcsatornákon jelentős összegeket csorgatnak át a kormányhoz közeli személyek és vállalkozásoknak, ám az a közel 80 milliárdos állami támogatás, amely közvetlenül érkezik a közszolga sajtómunkásokhoz elenyésző támogatás ahhoz képest, amennyit az MNB egy pillanat alatt elő tudott teremteni a devizahitelek forintosításából.

Nem csupán a nagyságrendek különböznek egymástól ezek az intézmények, hanem a pénz kicsorgatásának módszerében is. Az MTVA költéseihez is pokolian nehéz hozzáférni, ám a jegybanki alapítványok rongyrázására szinte semmilyen rálátásunk nem volt a legutóbbi időkig. A megdöbbenés ezért olyan nagy, és a meglepetés mellbevágó erejétől egyelőre nem is képes a helyzettel mit kezdeni sem az átvert honpolgár, sem a bénult ellenzék.

De lássuk csak, milyen ördögi módszert eszeltek ki arra, hogy elrejtsék előlünk az összességében mintegy 260 milliárd forintos vagyonnal rendelkező alapítványok ténykedését! Például a jegybanki függetlenségre hivatkozva minden eszközzel akadályozták, hogy bármit is megtudjunk az alapítványoknál folyó tevékenységekről. Aztán, amikor már nagyon akaratos volt néhány újságíró és ellenzéki politikus, arcátlan törvénnyel igyekeztek elérni, hogy a közpénz elveszítse közpénz jellegét, ám ahogy Marika néni sem tudja elveszíteni Marika néni jellegét, hiába mászik fel a meggyfára, így a közpénz is maradt az, ami, vagyis, a mi közös vagyonunk, amelyhez van némi közünk.

A kényszerű információszolgáltatás eredményeként kezdett kirajzolódni, hogy milyen ügyesen rejtegették a hátsó sufniban ezt a közvagyont, és milyen rafináltan pakolgatták a bankókat egyik számláról a másikra. Kapott pénzt Orbán Viktor közvetlen baráti köre (például Mészáros Lőrinc cége), Matolcsy rokonsága, de gyaníthatóan törvénytelen módon állampapír-vásárlással finanszírozták a költségvetést is. Ez utóbbi ténykedés azért is rendkívül fontos, mert ha az elsődleges piacról vásárolták az államkötvényeket, egészen biztos, hogy tiltott támogatást nyújtottak a büdzsének. 

Valahol ördögi, egyben zseniális találmány volt alapítványokba kihelyezni a Magyar Nemzeti Bank nyereségének egy részét. Évekig fizethették onnan azokat a támogatásokat, melyek igénye időközben felmerültek a jegybank köreiben, illetve a kormány részéről. Csak a legbefolyásosabbak nyúlhattak bele a kasszába, és lényegében a saját hobbitól pártkatonák és fideszes üzletemberek megjutalmazásáig úgy pörgethették a bankókat, ahogy csak akarták. A kuratóriumokban megbízható káderek ültek, sőt olyan biztosítékokat is beépítettek a rendszerbe, hogy a legfőbb ügyész felesége is kapott szerepet a felügyeletben.

Fotó: nol.hu

Évekig titkolhatták az ügyleteket, csak a nagy értékű ingatlanvásárlások kerültek nyilvánosságra. Az alapítványok lényegében egyszerre hoztak létre egy ingatlanbirodalmat, műkincsgyűjteményt, hiteleztek, projekteket támogattak, no és kisegítették a költségvetést, ha szükség volt rá. Létrehoztak egy értékpapír portfóliót, ezáltal meglehetősen követhetetlen lett, hogy tulajdonképpen mekkora vagyonnal is rendelkezik ez a hat alapítvány. Olyan bonyolulttá tették az alapítványok tevékenységét, amennyire csak lehetett, így hiába pillanthatunk bele most már valamennyire a kártyák mögé, fogalmunk sincs arról, hogy az a király pár, amit látunk Matolcsy kezében, sokat ér, vagy keveset az asztalnál. 

Abban is zseniálisak voltak az ötletgazdák, hogy egy ilyen bonyolult és hatalmas összegeket mozgató ügy esetében az ellenzék képtelen lesz lefordítani az állampolgárok nyelvére a lényeget. Sokan elmondták már, hogy a politikában és közgazdaságtanban járatlan honpolgárok sokkal inkább érzékenyek Simon Gábor eltitkolt rongyos 130 milliójára, mint Matolcsy nyíltan vállalt százmilliárdjaira. A polgárok nem igazán értik az alapítványok működését, nem fogják fel, hogy mi a lényegi különbség a közpénz és a magánvagyon között, így fordulhatott elő például, hogy Matolcsy lényegében ellenállás nélkül szerezhette meg a büdzsé számára a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát.

Egyszóval, nézünk, mint Lajoska a homokozóban, amikor Józsika minden indoklás nélkül hazaviszi a dömperét. Komoly gondok vannak a magyar lakosság pénzügyi felkészültségével, gazdasági ismereteivel, de ennél is nagyobb probléma, hogy a politikusok ezt minden lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználják. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: "Attól, hogy be voltál tépve, amikor ellopták a lovadat a sátrad elől, még a törzsfőnök felelősségre von, mert elvesztetted a törzs egyik legjobb paripáját."

Többször értekeztünk már a parlamenti és önkormányzati ciklusok közben tartott választások fontosságáról. Sok elemző kételkedik abban, hogy komoly jelentőséggel bírhat, ha egy kisvárosban vagy országgyűlési egyéni körzetben valamelyik politikai erő látványos győzelmet arat a másik felett. Abban nyilván igazuk van, hogy az alacsony részvétel és a kisebb tét olykor súlytalanná tesz egy ilyen vetélkedést, ám a tendenciákra érdemes odafigyelni. Márpedig a tendenciák azt jelzik, hogy a felmérések elmélete és a választások gyakorlata messze nincs összhangban.

Fotó: publicdomainpictures.net

Ez a tendencia elég hosszan és élesen kezd kirajzolódni. Amíg a közvélemény-kutatók alig hullámzó fideszes dominanciát mutatnak ki évek óta, addig az időközi választásokon (néhány egészen komoly téttel bírón is) rendre büntetik a szavazók a kormányzó pártot. A mostani hétvégén kilenc időközi választást tartottak, melyek közül négynek volt komolyabb tétje. A kormánypárt részéről már az nagy dolog, hogy Abádszalókon Balogh Gyulát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek, és Pakson meg tudták szerezni azt a mandátumot, melyet 2014-ben elbuktak, igaz nem az MSZP ellenében. Rossz hír viszont a Fidesz számára, hogy a szocialisták nagyon megerősödtek a körzetben, legutóbb ugyanis 6,8 százalékot szereztek, most 37-et, és a Jobbikot is jócskán megelőzték.

Nyilván fontos minden egyes mandátum még a legkisebb településeken is, ám a kormányzópárt számára deklaráltan a legfontosabb téttel a lakiteleki polgármester-választás bírt. Lezsák Sándor szűkebb pátriájában ugyanis 2014-ben meglepetésre a független Zobokiné Kiss Anita diadalmaskodott. A képviselő-testületben azonban többségbe kerültek a kormánypárti képviselők, és ez a helyzet végül a testület feloszlatásához vezetett. A Fidesz hazardírozott, és vesztett, és a bukta nagyobb lett a vártnál is. Zobokiné másfél éve mindössze 72 szavazattal diadalmaskodott, most ezt a különbséget felturbózta 550-re. A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáztak, és a ebből is rosszul jött ki a Fidesz, ugyanis csupa függetlent választottak meg képviselőnek. Röviden összefoglalva Lakitelek elveszett a Fidesz számára, amit eddig a testületen és Lezsák Sándoron keresztül eddig uralt.

A történeti hűség kedvéért említsük meg, hogy a Jobbik is örülhetett egy nagy sikernek a hétvégén, hiszen jelöltjük, Földi István nyerte a kocsordi időközi polgármester-választást. Itt azonban nem volt sem fideszes, sem baloldali jelölt, a Jobbik függetleneket tudott legyűrni ezen a településen.

A pártok számára olyan hétvége volt a mostani, hogy mindenki fel tud mutatni valami kis pozitívumot a választásokon. A Fidesz megszerzett egy önkormányzati posztot, ami egy közvélemény-kutatásokban toronymagasan vezető kormánypárttól egy igen kis lépésnek számít, ám nagy lépés ez annak fényében, hogy az utóbbi két évben rendre kikaptak a kisebb téttel bíró voksolásokon is. A szocialisták ünnepelhetik, hogy megerősödtek Pakson, és lassan egyértelművé teszik, hogy a Jobbikot megelőzve a második legerősebb politikai erővé váltak annak ellenére, hogy átütő személyiségekkel és politikai programmal továbbra sem rendelkeznek. Végül örülhet a jobbik is, mert fontos győzelmet arattak Kocsordon, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tömegesen tőlük a hívek párt belső villongásai hatására.

Fotó: orientpress.hu

Azért gyanítjuk, hogy nem pukkantottak pezsgőt egyik budapesti pártszékházban sem, mivel az időközi választásoknak egyelőre csak jelzésértékük van. Ahogy közeledik a 2018-as országgyűlési választás, egyre jobban oda kell figyelni a felmérések és az időközi voksolások eredményei közti ellentmondásokra. A Fidesz tudja, hogy az elmélet mellette szól, a gyakorlat viszont ellene, így várhatóan minden eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy minden mellette szóljon. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ A legjobb bútorszállítók a szálkás, sovány sziúk, a legrosszabbak pedig a kopasz, kigyúrt sápadtarcúak.”  

Egyre feltűnőbb jelenség, hogy fontos pozíciókba sem talál megfelelő embereket a kormánypárt, pedig jelentkező lenne bőven. A Fidesz holdudvarában elsősorban olyanok állnak sorba a vezető posztokért, akik vagy alkalmatlanok egy fontos állás betöltésére, vagy a miniszterelnök nem bízik bennük. Most a leendő köztársasági elnök személye körül kulminálódik ez a probléma.

Fotó: hvg.hu

Azt gondolhatnánk, hogy a Fideszben bőségesen található szellemi potenciál, hiszen ennél a pártnál nagyobb merítéssel még egyik politikai oldal sem rendelkezett a rendszerváltás óta. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a kereslet és kínálat aránya ebben az esetben (is) felborult. Orbán Viktor alig enged új kádereket fontos pozíciókba, így kénytelen a régi bajtársakat pakolgatni egyik székből a másikba. A régi fideszes kemény mag tagjai ma már alig találhatók meg fontos posztokon, ami nem csupán a kiöregedés jele.

A liberális szárnyhoz (ha van még ilyen) tartozó Pokorni Zoltán például már (csak) polgármester vagy a szimbolikus megbízatásokban dúskáló Deutsch Tamás teljesen súlytalan a belpolitikában, és persze a már régóta a brüsszeli padsorokat koptató Szájer József is csak a távolból támogatja Orbán Viktor többnyire kalandor politikáját. Az alkotmánybíróvá lett Stumpf István ma már kifejezetten gáncsolja a taláros testületben a kormány autokrata törekvéseit. A HVG legendás címlapján - ahol az első Orbán-kormány meghatározó figuráit maffiacsaládként ábrázolták - még szerepelt Várhegyi Attila is, aki azóta az MTVA környékén sertepertél, és akaszt le a cégének zsíros megbízásokat. Lényeg, hogy politikai értelemben szintén a süllyesztőben találta magát.

A régi harcostársak közül így már csak a házelnök Kövér László tartozik a szűken vett pártelithez, így az újgenerációs Rogán-Lázár tandem, és a hozzájuk köthető kormányzati apparátus lett Orbán Viktor legfontosabb humánerőforrása. Annak bizonyítására, hogy ez a személyi (és szürke) állomány nem teszi lehetővé a mély merítést, amikor éppen fontos kormányzati pozíciókba keresnek kádereket, említsük csak meg azt a fejetlenséget, ami Vida Ildikó adóhivatali elnök lemondása után következett be. Először mélyen titkolták, hogy az amerikai kitiltási botrány következtében lemondott vezető kérte a felmentését, majd hosszas keresgélés után Tállai András volt mezőkövesdi polgármestert találták meg a posztra, aki biztos, hogy hű harcostárs, ám az adóügyekhez körülbelül annyit ért, mint tyúk az ABC-hez.

Most, hogy Áder János (aki az említett maffiás fotón is szerepel) jelezte, hogy nem kíván újabb ciklust tölteni a köztársasági elnöki székben, ismét keresgélni kezdtek a kulisszák mögött egy olyan személyt, aki jobb, mint Schmitt Pál, és nem sokkal rosszabb, mint Áder János. A színtelen, szagtalan Áder egyébként egészen üde színfolttá nőtte ki magát elnöki ténykedése derekára, hiszen a biankó aláíró Schmitt után kifejezetten ellenzékinek tűnt az akadékoskodása néhány kirívóan alkotmányellenes kormányzati kezdeményezés esetében. Orbánnak tehát olyan személyt kell találnia, aki olykor el is olvassa azt, amit aláír, ám nem rágja túl a dolgokat, ahogy az Áder tette esetenként.

Fotó: 4024.hu

Így esett a választás a régi pártelitből hírmondónak megmaradt Kövér Lászlóra, aki viszont rendkívül öntörvényű figura, így a Fidesz számára időzített bombaként is értelmezhető egy ilyen magas funkcióban. Kövér László személyével egyébként rengeteg egyéb probléma is van, ám ezek felsorolása legyen egy másik bejegyzés témája. Most fókuszáljunk pusztán arra a tényre, hogy ha ő a Fidesz számára a legjobb megoldás, akkor tényleg hatalmas zűr van a kormány káderpolitikájában. Hol vannak már azok a megkérdőjelezhetetlen tekintélyek a jobboldalon, mint Mádl Ferenc vagy Chikán Attila? Lényegében kiüresedett a Fidesz szellemi holdudvara, olyan rendkívül céltudatos és pragmatikus figurák vették át a köztiszteletben álló politikai szereplők helyét, mint Lázár János, Szijjártó Péter, Rogán Antal vagy Habony Árpád.

Fotó: cink.hu

Mindez persze nem független attól a törekvéstől, amit már az első Orbán-kormány is a zászlajára tűzött. Ma már szinte semmi értelme ugyanis egy politikus számára tekintélyre törekedni, ez a tulajdonság ugyanis egy letűnt kor letűnt politikusainak jellemzője volt. Ma a kiskapuk megtalálása, a kíméletlen nyomulás, a hatalom és a magánvagyon felturbózása a legfőbb jellemzői a kormánypártban vagy annak közelében ténykedő politikusoknak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra.”

Matolcsy György az önfényezés bajnoka, aki azzal kérkedik, hogy a siker hírnöke a korrupciógyanú. Kétségtelen, hogy normális helyzetben kinyílik a bugylibicska az ember zsebében ilyen arcpirító kijelentések hallatán, de nálunk a legjobb esetben is a fülüket tisztogatják a honpolgárok, hogy vajon tényleg jól hallják-e a jegybankelnök szavait. Úgy tűnik, hogy minél többet beszélünk Matolcsy Györgyről, annál elfogadottabb lesz hazánkban a matolcsyzmus, vagyis polgárjogot nyer a nagyotmondás, a parasztvakítás, a választók mélységes lenézése.

Fotó:168ora.hu

Lázár János szerint Matolcsy György kitölti 2019-ig szóló mandátumát. A jegybank alapítványainak százmilliárdos botrányai ismeretében ez nagyon hosszú időnek tűnik, ám örüljünk annak, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter nem azzal riogatott bennünket, hogy Matolcsy György élete végéig betölti a posztot, sőt, egy jegybanki dinasztia alapítója, és már most elkezdődött a keresgélés a szépszámú rokonság tagjai között, hogy ki lesz a gazdasági unortodoxia következő felkent pápája. Nem akarunk cinikusak látszani, de ami Matolcsy György körül történik, ma már több mint tragikomédia. Egyszerűen felfoghatatlannak tűnik, mit kell tennie a nemzeti bank első emberének ahhoz, hogy elmozdítsák a posztjáról.

A japán és magyar gyerekek közötti pöttyöspopsi-összehasonlítása még mókásnak tűnt, bár sokan zárt osztály után kiáltottak már akkor is. Lehervadt a mosoly az arcunkról amikor einstandolta a magánnyugdíj-pénztári vagyont, és akkor sem volt sok kedvünk nevetni, amikor egy amerikai riporternek azt mondta, hogy a magyar gazdaság fejlődése egy tündérmesébe illő történet.  És a legjobbról se feledkezzünk meg: amikor azt állította, hogy az egykulcsos adó eredményeként a magyar párok már egymást nézik, és nem a tévét, és ez a születési mutatókban manifesztálódott, görcsös nevetés lett úrrá rajtunk, hiszen még kilenc hónap sem telt el az új adókulcs bevezetése óta.

Ingerülten köszörültük azonban a torkunkat, amikor egy közeli munkatársa könyvéből kiderült, egy üzleti ebéden kikotyogta a Goldman Sachs munkatársának, hogy Magyarország az IMF-hez fordul. Ha a két bankárnak volt sütnivalója, hatalmasat kaszáltak az információval, a magyar állam viszont rengeteget vesztett Matolcsy meggondolatlanságán. Ekkor még csak a magyar gazdaság pozícióit gyengítette miniszterként, de ahogy lejárt Simor András jegybankelnök mandátuma, Orbán Viktor régi barátját és harcostársát küldte az MNB élére. Ekkor már sejteni lehetett, hogy komoly baj lesz abból, ha Matolcsy unortodixiája a monetáris politikában is vezető szerephez jut.

Fotó: portfolio.hu

Most nem foglalkozunk a kamatvágásokkal és a forint árfolyamának alakulásával, bár ez a folyamat is megérne néhány keresetlen bejegyzést. A jegybankelnök imádott szerepelni, és sűrű megszólalásai következtében ízelítőt kaptunk sajátos énképéről. Nyilván fontos volt neki, hogy lássa az aláírását a bankjegyeken, ezért új címletekkel jelentkezett a jegybank, ami nem volt olcsó mulatság, de még belefért egy hiú ember hóbortjai közé. Ám, amit saját unortodox politikájának népszerűsítésének érdekében vitt véghez, már túlmutatott egy elfogadható mértékű exhibicionizmuson. A Pallasz Athéné alapítványok botránya után aztán kiderült, hogy nem csupán saját ortodoxiájának népszerűsítésére áldozott, de bőkezűen jutalmazta követőit, és jutott a milliárdokból a rokonoknak és haveroknak is a magánvagyonként kezelt alapítványi milliárdokból.

Már értekeztünk arról, hogy Orbán Viktor a végsőkig kitart vállalhatatlan figurák mellett pusztán presztizsokokból, ami nem lenne baj, ha ő egy kisvárosi általános iskola igazgatója lenne, és ragaszkodna néhány régi kartársához, ám ő miniszterelnökként ragaszkodik a korrupciógyanúba keveredett volt V. kerületi polgármesterhez, hivatalos beosztás nélküli kommunikációs főtanácsadójához, valamint a milliárdokat elherdáló jegybankelnökhöz. A miniszterelnök számára még mindig nem világos, hogy ez nem egy kisváros ügye, hanem Magyarországé, ő nem egy iskola igazgatója, hanem egy ország vezetője, akinek a személyi döntésein generációk sorsa múlik. Ha Matolcsy kárt okozott az országnak, mennie kell, a szerecsenmosdatással (migránsválság idején elég kétértelmű kifejezés) csak legalizálják a pancserek ténykedését.

      Fotó: nepszava.hu

Más kérdés, hogy a Fidesz kommunikációs stratégiájába bőven belefér az a módszer, hogy halálra dicsérik a kulisszák mögött már régen bukott emberüket, sőt még vissza is utasítanak minden menesztésére vonatkozó híresztelést, és aztán egyik pillanatról a másikra kihajítják a kormány gyorsnaszádjáról. Matolcsy persze nagy hal, nehéz lesz kidobni a hajóról, ráadásul elég sokat is tudhat ahhoz, hogy ne nagyon noszogassák a fedélzeten. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha túl sokáig eteted a halakat a folyóban, olyan nagyra nőnek, hogy eltörik a pecabotodat, ha megakadnak a horgodon.”

Félrevezette a fordító a Szegedi Járásbíróságot egy olyan dokumentummal, amelynek tartalma lényeges pontokon különbözött a „röszkei csata” egyik szereplőjének vallomásától. Ez nem derülhetett volna ki, ha a terrorizmussal megvádolt fiatal szír férfi nem ragaszkodik ahhoz, hogy vessék össze újra az írásban tett vallomását a fordító szövegével. A végeredmény elképesztő: a magyar változatba olyan szövegrészek kerültek, melyeknek nyoma sem volt az eredeti vallomásban.

Fotó: index.hu

Emberi sorsok futhatnak zátonyra, ha egy fordító felcsap ferdítőnek. Ez a tanulsága annak az ügynek, mely csak most kezd bonyolódni a röszkei migránsok elleni eljárásban. Miután kiderült, hogy valami nem stimmel azzal a hivatalos fordítással, amely a tavaly szeptemberi röszkei (illetve horgosi) összecsapás egyik vádlottjának vallomását ültette át magyarra, sokakban ott kezdett motoszkálni a kisördög: vajon véletlen-e, hogy ezt a ritkaságszámba menő hanyagságot éppen a kormány egyik kirakatperében követték el. Orbán Viktor politikájának ugyanis egyik sarokköve a migránsellenesség, ezért a tavalyi kerítészár után meglehetően ellentmondásos körülmények között kitört összecsapás vádlottjainak pere igen nagy jelentőséggel bír a kormány számára. Ha ugyanis sikerül kimondatni a bírósággal, hogy a terrorizmussal vádolt menekültek közül legalább néhányuk esetében megáll a vád, akkor lehet fokozni a terrorfenyegetettség érzetét a magyar közvéleményben.

Maga a vádemelés is elég furcsán alakult, ugyanis egy idős nő, egy kerekesszékes és egy bottal járó férfi is ül a vádlottak padján, ám erre mondhatnánk cinikusan, hogy a terroristáknak jól kell álcázniuk magukat. A büntetőper hatodrendű vádlottja egy 23 éves szír fiú, aki otthon valaha kémia szakos egyetemista volt. Az ő beadványa volt az, amit az ügyészség lefordíttatott magyarra még a per kezdete előtt, a nyomozáskor. A bírósággal szerződésben álló fordítóiroda munkatársa azonban olyan súlyosan félrefordította a vallomást, hogy ez a hiba döntő lehetett volna a per végkimenetelét illetően. Annál is lényegesebb, hogy kiderüljön az igazság, mert már magának az összecsapásnak is meglehetősen zavaros előzményei voltak.

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy az illető fordító „önszorgalomból” vagy némi ráhatásra „színezte ki” a szír fiatalember vallomását, ám az tény, hogy a magyar bíróságokon ritkán fordul elő ilyen durva hiba.

A Szegedi Kattintós annak idején helyszíni forrásokra hivatkozva megírta, hogy a migránsoknak a horgosi átkelőnél tolmácsoló önkéntesnek állítólag a magyar illetékesek azt mondták, hogy kis csoportokban átengedik a menekülteket a magyar oldalra. Miután ezt lefordította a szerb oldalon várakozó tömegnek, eufórikus hangulatban megindultak a kerítés felé, melyet megnyitottak előttük, de ahogy a magyar rendőrök és a TEK-esek közelébe értek, rájuk támadtak a karhatalom emberei. A vízágyúzás, kődobálás és könnygáz bevetése ekkor kezdődött. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonnal a hatóságok provokációjáról beszélt, ám hivatalos vizsgálatról azóta sem tudunk.

Van helyette bírósági eljárás, így a Röszkén történtekre akár a tárgyaláson is fény derülhet. A félrefordítás után azonban egyre erősebb a gyanú, hogy valakik minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a kormány számára kedvező végkifejlete legyen az ügynek. A fordító azonban nyilván tisztában volt azzal, hogy akár börtönbe is kerülhet, hiszen a bíróság ilyen jellegű félrevezetése hamis tanúzásnak is minősülhet, így a börtönt kockáztatja egy ilyen szakmai bakival.

Úgy tűnik, bármennyire szeretné bebizonyítani a kormány, hogy a migránsok agresszívek, követelelőzők, sőt terroristák, egyelőre ez a törekvés holt vágányon vesztegel, így hatalmas blamázs lenne, ha a terrorista cselekedetekkel gyanúsított röszkei migránsokat is felmentenék. Korábban már értekeztünk róla, hogy a kormány migránsellenes kommunikációjára az tenné fel a koronát, ha végre elő tudnának ásni egy terrorizmushoz köthető történetet. Ez a népszerűséghajhász kormány számára hozna néhány százalékos népszerűség-növekedést, a magyar polgárok pedig tömegével szavaznának a kvótarendszer ellen a várhatóan ősszel tartandó népszavazáson. Sajnos sokan gondolják úgy, hogy néhány migráns simán beáldozható e cél érdekében. Ha így is lenne, ezzel a sokat szenvedett magyar jogállamiság is sokat veszítene.

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy az illető fordító „önszorgalomból” vagy némi ráhatásra „színezte ki” a szír fiatalember vallomását, ám az tény, hogy a magyar bíróságokon ritkán fordul elő ilyen durva hiba. Az is tény, hogy leleplezték a hamisítást, ami némi bizakodásra ad okot. Most az az egyik legfontosabb kérdés, lesz-e következménye annak, hogy a bíróságot egy külső szakértő félre akarta vezetni. Ha nem emelnek vádat a fordító ellen, akkor megbocsáthatónak minősül a hiba, ha viszont ez megtörténik, kiköszörülik a bíróság tekintélyén esett csorbát. A szír férfi ügyvédje mindenesetre nem tesz feljelentést, mert ezzel is csak tovább nyújtaná védence perét.

A Csongrád Megyei Főügyészség ugyanakkor nem zárta ki, hogy hivatalból eljárást kell indítani az ügyben, mert ha megállapítást nyer, hogy az eredeti beadvány szövegét valótlan tartalommal fordították le, az hamis tanúzás bűntettének minősülhet. Ha ez megtörténne, talán a kedélyek is megnyugodnának, és mégsem kéne lemondanunk arról, hogy megtudjuk, személyes ellenszenv (értsd: migránsellenesség) vezérelte-e a fordítót, vagy a fantáziáját nem tudta visszafogni munka közben, esetleg olyanok súgtak neki a háttérből, akik arra számítottak, hogy a vádlottak és a bíróság is elsikkad eme "apróság" fölött. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha álmodban megcsókoltál egy szép apacs lányt, az még nem jelenti azt, gyereked is fog születni tőle.”

Nagy csapás egy vidéki földesúrnak, ha a kedvenc lova nem nyer egy derbin, de felvidítja a tudat, hogy közben elindult a vasúti közlekedés a birtoka és egy közeli kisnemes uradalma között. Olyan ez a történet, mintha a reformkorban játszódna, pedig 2016 májusát írunk. Lefordítva a 19. századi történetet a mai helyzetre: Szinte ugyanazon a napon esett ki a felcsúti Puskás Akadémia focicsapata az élvonalból, mint amikor megindult a Vál-völgyi kisvasút Alcsútdoboz és Felcsút között az új, 5,7 km-es pályán.  Miért is figyel manapság mindenki erre a kis Fejér megyei településre? Mert lassan mindenki azt hiszi, hogy ez a Föld egyik csakrája, pedig nem más, mint a miniszterelnök magyar terepasztalának legkedvesebb darabja.

Fótó: nol.hu

Nem is tudjuk eldönteni, hogy örüljünk vagy sírjunk. Kiesett a Puskás Akadémia, oda az igazság? Ezzel a kis felcsúti csapattal akár szimpatizálhattunk is volna, hiszen a legnagyobb magyar focista nevét viseli, és kicsiny települést képviselt a magyar élmezőnyben, így méltán számíthatott volna a kisemberek szimpátiájára. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az Orbán Viktor bábáskodásával létrejött klub elnöke egyik legfőbb bizalmasa, a villámkarriert befutott gázszerelőből milliárdos polgármesterré avanzsált Mészáros Lőrinc, már eszünk be se jut a kisemberek szimpátiáját feltételezni. A felcsúti csapatba számolatlanul öntötték a pénzt, impozáns stadiont építettek a miniszterelnök kertjének végébe, ráadásul nem is akadémisták játszották végig a szezont, hanem máshonnan igazoltak tapasztalt hazai és külföldi játékosokat.

A Felcsút három évet töltött az élvonalban, és mindenki számára világos volt, hogy a miniszterelnök kitartó háttérmunkája nélkül valahol a megye kettőben rúgták volna a fiúk a bőrt egy birkalegelőhöz hasonlatos pályán, de így bajnoki álmokat szövögethettek az élvonalban. Hiába álmodtak azonban nagyot, a vége mégis kiesés lett. 

Röviden összefoglalva, a felcsúti együttes egy politikai kurzus kirakatcsapata lett, így kevésbé számított a sportteljesítmény itt, Orbán Viktor családi birtokának tőszomszédságában, mint inkább az, hogy milyen fideszes potentátok köpködték a szotyit az együttes meccsein. Többször megemlékeztünk már a jelenlegi politikai kurzusnak arról a jellegzetességéről, hogy lényegében mindent igyekezett kisajátítani, amiből anyagi vagy politikai hasznot remélt, így a sport, de főleg a futball sem menekülhetett a Mészáros Lőrincek, Csányi Sándorok és Garancsi Istvánok elől. A Felcsút három évet töltött az élvonalban, és mindenki számára világos volt, hogy a miniszterelnök kitartó háttérmunkája nélkül valahol a megye kettőben rúgták volna a fiúk a bőrt egy birkalegelőhöz hasonlatos pályán, de így bajnoki álmokat szövögethettek az élvonalban. Hiába álmodtak azonban nagyot, a vége mégis kiesés lett. 

Azért van okunk az örömre, hiszen a vészjósló előzmények ellenére mégsem sikerült kipottyantani Kádár János egykori kedvenc csapatát Orbán Viktor fiainak érdekében. A mindent eldöntő forduló előtt a bennfentesek tudni vélték, hogy az MTK mindent elkövet majd annak érdekében, hogy pontot vagy pontokat vegyen el a Vasastól, hogy a Puskás Akadémia a Honvéd felett aratott győzelmével végül megmeneküljön a csúfos bukástól. Nos, a felcsútiak is nyertek, de a Vasas is, így mégsem lett igazuk azoknak, akik szerint Orbán Viktor mindent lezsírozott az illetékesekkel az utolsó forduló előtt. Ebben legalább hasonlatos Kádár János és Orbán Viktor, hiszen a kommunista pártfőtitkár is csak ritkán örülhetett kedvenc csapata bajnokságának, holott nyilván keményen bele tudott volna nyúlni a folyamatokba, és Orbán sem intézte el, hogy az akadémistákat valakik mentsék meg a kieséstől.

Fotó: tumbir

A Vasas focistái azonban nem csak győztek a mindent eldöntő meccsükön, de a bennmaradást igen érdekes performansszal ünnepelték: A pályán kisvasutaztak, ami elég egyértelmű üzenet volt Orbán Viktornak és csapatának, hiszen a „Fel is út, le is út ,Felcsút” rigmusnál is élesebben piszkáltak oda a miniszterelnöknek. Ezen a napon avatták ugyanis a felcsúti kisvasutat, Orbán Viktor és kebelbarátja Mészáros Lőrinc közös projektjét, amely nyilván sokkal szebb emlék maradt volna a miniszterelnök számára, ha a csapata nem vérzik el a bajnokság utolsó fordulójában. Nos, kis pénz kis foci, nagy pénz, kisvasút, de mindez már nem rólunk, hanem a nagykutyákról szól, akik úri passzióból vesznek és alapítanak focicsapatokat, és úgy építenek a saját falujukba játékvasutat, mintha az ország csak egy terepasztal lenne. Hogy mi lesz a felcsúti stadionnal, és az alcsútdobozi arborétumnál közlekedő kisvasúttal, ha Orbán Viktor már nem lesz miniszterelnök? A kérdésre egy dakota közmondással válaszolunk: „Az örök vadászmezőkön mindenért felelned kell: a tüzes vizet épp úgy ki kell fizetned, mint az adósságot, melyet ezen a világon hagytál.”

Miért bujkál manapság egy csomó fideszes potentát a sajtó elől? Erre mondják azt, hogy szájbarágós kérdés. Persze hogy azért bujkálnak, mert rettegnek a kínos kérdésektől, de azért az is rémesen ciki, ha valaki cinikusan röhögve a képünkbe vágja, hogy a jegybanki függetlenség miatt nem lehet semmit kezdeni Matolcsy Györggyel és a pénznyelő MNB-s alapítványokkal. Döntsük el, melyik a jobb opció: újságírókat kitiltani a Parlamentből, vagy amikor úgy tesznek politikusok, mintha teljesen rendben lenne, hogy a jegybankelnök a saját rokonságát és baráti körét pénzeli alapítványi forrásokból? Esetleg együtt alkalmazni ezt a két módszert? Úgy tűnik a hatalom ez utóbbira esküszik.

Fotó: nol.hu

Ki emlékszik már arra, amikor Kubatov Gábor a kopaszokkal felturbózott Erdősiné-sztori után elérhetetlenné vált? És ma már azzal a szinte teljesen feledésbe veszett történettel ki törődik, amikor Vida Ildikó, az adóhivatal azóta leköszönt elnöke az amerikai kitiltási botrány kirobbanása után igyekezett elszökni a nyilvánosság elől, ám a schwechati repülőtéren elcsípte az RTL Klub riportere? A kínos helyzetbe került politikusok és magas beosztású tisztségviselők olykor lényegében illegalitásba vonulnak annak érdekében, hogy senki se tudja őket színvallásra késztetni kínos ügyekben. Legújabban Matolcsy György vonult belső emigrációba azt követően, hogy nyilvánosságra kellett hoznia a Magyar Nemzeti Bank hat közpénzből létrehozott és működtetett alapítványainak költéseit.Hogy tökéletes legyen a körkörös védelem, ellenségesnek titulált sajtóorgánumok munkatársait tiltották ki a Parlamentből, azért hogy véletlenül se kerüljenek szorult helyzetbe kormánypárti politikusok, amikor a jegybank elnökének ügyeiről kezdenek faggatózni a firkászok.

Fotó: 24.hu

A miniszterelnök bezzeg tartja a frontot. Amikor egy okvetetlenkedő újságíró megkérdezte tőle, hogy „Matolcsy Györgyben megingott-e a bizalma a napvilágra került információk alapján?”, Orbán Viktor Ady Endrét próbálta idézni, ám nyilván nem memorizálta jól a székesfehérvári gimiben a Történelmi lecke fiúknak című verset. Az eredeti mű szerint ugyanis akkor lesz majd jó világ, akkor lesz vége a zsarnokságnak, ha az ég és a föld összeszakad  Orbán ezt a következőképpen parafrazálta: „Ahhoz égnek és össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzék.” Következésképpen, ha az ég és a föld egymásba ér, akkor vége lesz a zsarnokságnak, Orbán Viktor pedig leváltja Matolcsy Györgyöt. Ady Endre iránti tiszteletből idézzük pontosan a hivatkozott versszakot:

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

Persze nem eszik ilyen forrón az irodalomórát. Azon kívül, hogy nagy nemzeti költőket csak pontosan szabad idézni még a miniszterelnöknek is, csak utalnánk arra a korábbi sejtésünkre, hogy azért választották a nagy nemzeti pénzpumpa intézményéül az MNB-t, mert a jegybanki függetlenségre bármikor lehet hivatkozni, ha kínossá válnak a nyilvánosságra került tények. Azért az sem volt piskóta, amit az M1 nevű közszolgálati csatornán mondott Szijjártó Péter Matolcsy György védelmében. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. Hosszasan sorolta az elnök érdemeit, és eszébe se jutott, milyen sértő lehet ez a kijelentés Surányi Györgyre, Bod Péter Ákosra vagy akár azokra a korábbi elnökökre nézve, akik az 1924-es alapítás óta többször szedték rendbe a nemzeti valutát. És ha úgy is lenne, ahogy Szijjártó állítja, egy jegybankelnök egyik legfontosabb feladata, hogy vigyázzon a közös vagyonra, Matolcsyról azonban ezt most nehéz lenne elmondani.   

Fotó: 24.hu

A nemzeti bank alapítványainak ügye egyébként minden kormányhoz kötődő potentátból a lehető legrosszabbat hozza ki. Kovács Zoltán kormányszóvivő például az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal büszkélkedett, hogy milyen csodás demokráciában élünk, hiszen kiderült az alapítványok pénzszórása. Kálmán Olga arra utalt a beszélgetésben, hogy a kormánypártok megszavaztak egy törvényt, amivel eltitkolták volna, hogy mire mentek el az alapítványok pénzei. Kovács varázslatos huszárvágással menekült ki a csapdából, ugyanis visszakérdezett: De sikerült? Emberfeletti küzdelemmel sikerült elérnie, hogy hülyét csinált magából és az általa képviselt kormányból is. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha már nincs hová menekülnöd az ellenség elől, játszd el, hogy te vagy a törzs bolondja, hátha halálra röhögik magukat, és ezzel megmenekülsz.”  

A kormány és az érintett Magyar Nemzeti Bank is a régi reflexek szerint reagált a jegybank alapítványai körül kirobbant botrányra. Miután kiderült, hogy haszontalan konferenciákra, értelmetlen tanulmányokra, ingatlanvásárlásra, haverok cégeire, állampapír-vásárlásra, önfényezésre, és ki tudja még mire költött irdatlan pénzt az a hat alapítvány, melyek 260 milliárd forintot olvasztottak magukba a nemzeti bank vagyonából, mindenképpen elvárható lenne, hogy a felmerülő kérdésekre ne cinikus, semmitmondó válaszokat adjanak az illetékesek. Kérdéseink persze nekünk is vannak, íme, egy csokor belőlük:

         Fotó: femina.hu

1. Komolyan gondolta-e Matolcsy György, hogy ekkora összeget el tud tüntetni a szemünk elől?

Valószínűleg igen, mert, ahogy kinevezték a jegybank élére, azonnal hozzálátott az alapítványok létrehozásához. Komoly politikai háttér nélkül nem mert volna belevágni egy ilyen horderejű ügybe, így adódik a következő kérdés:

2. Kiket terhel a felelősség a pénzherdálásért a nemzeti bank vezetőin kívül?

Fogós a kérdés, mert a jegybank függetlenségére bármikor hivatkozhatnak a kormány tagjai. Tegyük hozzá, hogy más esetekben igen szoros az együttműködés az MNB és az Orbán-kormány között, ám ha a kezeket kell mosni, biztosak lehetünk abban, hogy a jegybanki függetlenség jó ürügy lesz a Matolcsynak eddig falazó politikusoknak.

3. Mi lehetett a cél az alapítványok létrehozásával?

Mint korábban már kifejtettük, hogy lényegében egy olyan szektort próbáltak létrehozni a kormány és a nemzeti bank vezetői, mely kiesik mind az állami, mind a pénzügyi inzézményrendszer ellenőrzése alól, így sem a sajtó, sem az ellenzék nem lesz képes érdemben ellenőrizni, mi is folyik a Pallasz Athéné nevével fémjelzett alapítványoknál.

4. Miért bukott meg a terv, hogy a folyamatokat eltitkolják a nyilvánosság elől?

Valószínűleg már házon belül sem tolerálták azt a trükközést, ahogy közpénzből magánvagyont próbáltak varázsolni Matolcsy emberei. Ha nem ekkora vagyonról lenne szó, talán ment volna a parasztvakítás még évekig, ám ekkora pénzből sok bajban lévő területet ki lehetett volna segíteni, így logikusan adódik a következő kérdés:

5. Mire lehetett volna fordítani ezt a hatalmas összeget?

Egészségügyre, oktatás, államadósság-csökkentésre, infrastruktúrafejlesztésre, a vállalkozói szektor élénkítésére, az emberek panelekből a kertvárosokba költöztetésére (ha már lázár János kitalálta), és hogy még egy kormány számára kedves területet említsünk, rezsicsökkentésre.

Fotó: hetek.hu

6. Miből volt ennyi pénze az MNB-nek?

Ezt a kérdést már sokszor, sokan megválaszolták, hiszen a gyenge forint árkülönbözetéből hatalmas haszna volt a jegybanknak, és ezt a kérdést nem is azért tettük fel, mert önmagában baj lenne azzal, hogy a jegybank valutával üzletel, hanem, hogy eljussunk egy ennél is fontosabb kérdéshez:

7. Nem azért volt-e gyenge a forint árfolyama hosszú évekig, mert ez volt a nemzeti bank érdeke?

Ez persze már összeesküvés-elméletnek tűnik, de gondoljunk csak arra, hogy egyedül ennek az intézménynek van érdemi befolyása a forint árfolyamának alakulására, és mivel a Simor András elnöksége idején vásárolt valutatartalék hatalmas volt, és még viszonylag alacsony árfolyamon szerezték be, ezért ennek a pénznek az átváltása már hatalmas haszonnal kecsegtetett.

8. Kit illet az árfolyamnyereség?

Természetesen a jegybankot, ám az más kérdés, hogy miként tekintenek erre a hatalmas összegre. Matolcsy lényegében úgy kezelte ezt a könnyen jött pénzt, mintha lottónyeremény lett volna, és a magyar polgároknak semmi közük nem lenne hozzá. Pedig a nemzeti bank nevében is benne van, hogy közös tulajdonunk a jegybank, ezért a veszteségei és a nyereségei is közvetlenül érintenek bennünket.

9. Lesznek-e következményei annak, hogy kiderült a pénzherdálás?

Itt nem elsősorban a jegybank és a háttérből asszisztáló politikusok felelősségéről beszélünk, mert Polt Péter legfőbb ügyész nyilván nem ad holnap utasítást a nyomozás elrendelésére (pláne akkor, ha a felesége is vastagon érdekelt az alapítványok ténykedésében), hanem arra, hogy az ellenzék képes lesz-e egy újabb ütős témát találni azt követően, hogy a vasárnapi boltzár hurkából kihúzta a fejét a kormány. De lássunk ennél is távolabb:

10. Mikor látjuk már végre tételesen, mire költi a rengeteg állami pénzt a Magyar Művészeti Akadémia?

Az MMA az egyik legnagyobb pénznyelő automata, mióta az elnök Fekete György épp olyan ámokfutásba kezdett a kultúra területén, mint Matolcsy György a pénzügyi szektorban. Fogalmunk sincs arról, kik, milyen összegekből gazdálkodnak, mire fordítják a közvagyonból hozzájuk juttatott pénzeket.  És végül vegyünk egy ennél is aktuálisabb kérdést:

             Fotó: nyultam.com

11. Mikor mond le Matolcsy György?

Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a messzi távolt kémleled, miközben a lábad előtt hever a döglött bölény, jobb, ha elmész szemészhez.”