Meghalt Fidel Castro, és sokan úgy emlékeznek rá, mintha az emberiség egy nagy jótevője távozott volna közülünk. Mi azonban nem azon kesergünk, hogy a vén karibi diktátor nincs többé, hanem, hogy öröksége itthon is alaposan beásta magát a gondolkodásunkba. Eltelt harminc év, és a létező szocializmusnál  is brutálisabb formában tér vissza hazánkba az a mentalitást, amit Fidel Castro képviselt. Magyarországon a posztkommunizmus és az eredeti tőkefelhalmozás időszakának elegye kezdi meghatározni a közéletet, és sajnos úgy tűnik, sokan egyáltalán nem esnek kétségbe ettől a folyamattól. Egy zseniális táblázat tanulságai következnek.

Forrás: Kötöttségek nélkül

1.Országos frekvencián csak állami rádiók szólnak. A nagy fideszes agymosás egyik legvisszataszítóbb eleme, hogy a 90-es évek elején sokszínűvé vált médiapiacot ismét ugyanarra a színre (narancssárga) igyekszik festeni. A közszolgálati média mélyrepülése a Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Tévé, és a Magyar Távirati Iroda egy akolba terelésével (lásd: MTVA) kezdődött. Egységes kormányzati mantrát nyomatnak azóta ezek a fiókintézmények nem törődve azzal, hogy lényegében fogyaszthatatlan árucikkekké silányították e nagy múltú intézményeket. Mivel azonban nyomokban működnek még kereskedelmi csatornák, melyek nem álltak be a nagy közös hazugság szavalásába, most taktikát váltott Habony Árpád és csipetcsapata. Minden rádiót, tévét és napilapot el kell hallgattatni, melyek az állami hozsannától eltérő véleményeket és híreket közölnek, így nem lesz olyan ciki az a hazugságcunami, ami a lakájmédiából árad. Mindent bedobnak, hogy visszaállítsák a harminc évvel ezelőtti sajtóviszonyokat: megvesztegetnek, megfenyegetnek, ellehetetlenítenek, csak hogy a központi direktívák egyeduralmát biztosítsák a 2018-as választásokig. A kérdés csak az, hogy milyen hatalom fél attól, hogy mások is elmondhassák véleményüket? Szerintünk olyan rendszer tesz ilyet, amelyik nem hisz önmagában. Ilyen volt a Magyar Szocialista Munkáspárt, és ilyen most a Fidesz is.

2. Csak állami tankönyvből tanulhatsz. Hát persze, minek az a sok szempont, nézetkülönbség, más megítélés, vélemények ütköztetése? Állambácsi majd megmondja a buta kis lurkóknak, mit kell gondolni a világról, oszt jó napot. Az oktatás területén történt az egyik legdurvább visszalépés a rendszerváltás mámoros időszakához képest. Ne akarjunk mi kreatív fiatalokat, ítéljük el azokat, akiknek kétségeik támadnak, nyomjuk el mindazok véleményét, akik nem a többség álláspontján vannak. A legrosszabb szovjet típusú oktatási hagyományok felé igyekszik visszalökni az elemi,-közép és felsőoktatást a magyar kormány. Nem zavarja ebben az sem, hogy ez nem szolgálja sem a diákok, sem a tanárok, sem az ország érdekeit. Más kérdés, hogy az oktatás újraállamosításával nem lehet választ adni a modern kor kihívásaira. Az internet világában úgy korlátozni az információk áramlását, ahogy ezt Kínában próbálják megtenni, finoman szólva is megmosolyogtató kísérlet. Más kérdés, hogy a mosolyunk nem túl őszinte.           

3. Kerítés van a határon. A rendszerváltás egyik legfelemelőbb pillanata volt a vasfüggöny eltüntetése volt az osztrák határról. Most épült egy másik, elvileg más céllal, különböző ideológiával. Az viszont tény, hogy állami szintre emelkedett a bezárkózás, az érzéketlenség, a szolidaritás elutasításának ideológiája. Megspékelték ezt pártunk és államunk vezetői olyan ellenségkép felépítésével, mellyel utoljára a Rákosi-éra próbálkozott, amikor Tito elvtársat láncos kutyaként táncoltatták a déli határon. Most nem erődrendszer, hanem „okos kerítés” épül ugyanitt, de meg kell jegyeznünk, a kerítés soha nem lehet okos, csakis buta, mert az emberi ostobaságot szimbolizálja. Orbán kerítése itt marad velünk még évekig, ahogy a milliárdokból felhúzott stadionok is mementói lesznek egy olyan időszaknak, amelyben a józan megfontolást és a morális szempontokat mindig felülírták a központilag felkorbácsolt érzelmek.   

4.Ha az állampárthoz tartozol, nem vonatkoznak rád a törvények. Napestig sorolhatnánk a példákat arra, hogy a törvény előtti egyenlőség hogyan lett írott malaszt a magyar közéletben. Nem véletlen, hogy az ügyészség elfoglalásával, a bíróságok megfélemlítésével, az idősebb bírák kényszernyugdíjazásával, az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításával indította országlását a második Orbán-kormány 2010-ben. Az ellenséget a törvényszék elé citáljuk, a mieinket pedig minden áron megvédjük, így tesszük érdekeltté az embereket abban, hogy önként vagy kényszerből álljanak be a sorba – üzeni mindenkinek a hatalom. Amit szabad Matolcsynak, Rogánnak vagy Habonynak, azt véletlenül sem lehet olyannak megtenni, aki mögött nincs ott az államot vezető párt védelmező szelleme. A rablók egyre pofátlanabbak, az áldozatok egyre kiszolgáltatottabbak lesznek, így nem csoda, hogy már alig háborodunk fel a közpénzek magánzsebekbe vándorlásán. A rendszer úgy működik, hogy a nagy számok törvénye alapján belássa minden magyar polgár, hogy ha az állampárt szabályai szerint ténykedik, még akár jól is járhat, ám ha jogegyenlőségre, igazságosságra hivatkozik, megütheti a bokáját. Mindezek ellenére azt kell mondani, hogy a bíróságok jelentős része derekasan ellenáll a nyomásnak, és születnek még olyan ítéletek, melyek a jogállamhoz méltó módon bírálják el a politikailag kényes ügyeket.

Fotó: 24.hu

5. Moszkva diktál, de mindenki nyugatra emigrál. Orbán Viktor büszkén vallja, hogy olyannyira pragmatikus politikus, hogy ha az érdekei úgy kívánják, gond nélkül barátkozik diktátorokkal, seftel kétes hírű üzletemberekkel, és kiszolgálja olyanok érdekeit is, akiket korábban az ellenségeinek tekintett. A harcosan oroszellenes politikusból így lett Vlagyimir Putyin egyik legodaadóbb szövetségese, és így taszítja ismét energiafüggőségbe az országot csak azért, mert keleten megértőbbek a politikájával, mint nyugaton. Klasszikus pávatánca egyik alaplépése, hogy megcsapolja az uniós forrásokat, közben barátkozik az oroszokkal, akik egyre nyíltabban fenyegetik az EU stabilitását, olyan országokat provokálnak, melyekkel szövetségesek vagyunk a NATO-ban és az Európai Unióban egyaránt. A visszatérés az orosz medve halálos ölelésébe azért is fájdalmas fordulat, mert közvetve segítjük annak a világbirodalomnak az újraépítését, amely negyven évig a nyakunkon ült. Ahogy egy klasszikus dakota közmondás tartja: „Aki gyorsan megbocsát a gaz csábítónak, ne csodálkozzon azon, ha egy éjszaka újra megszöktetik a feleségét.”

Egyelőre nagy a szerelem Donald Trump és Orbán Viktor között, ám néhány hónap múlva véget érhetnek a mézeshetek közöttük. A frissen megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt ugyanis még következmények nélkül ígérgethet és veregetheti a vállát olyan külföldi politikusoknak, akiket csak hírből ismer. Orbán most abból indul ki, hogy az ellenségem ellensége a barátom, ám a képlet nem ilyen egyszerű. Trump ugyanis lassan szembesülni fog a tényekkel, így többek között arra is rá fog jönni, hogy a szavak és tettek előbb utóbb elválnak egymástól a politikában.

Fotó:24.hu

Donald Trump új világot ígért az amerikaiaknak, amit részben meg is kapnak, akár akarják, akár nem, ám az új elnök úthengere nem biztos, hogy messzire jut ezen a sztrádán. A világ legerősebb hatalmának első embereként is figyelembe kell majd vennie olyan globális szempontokat, melyekről valószínűleg még nem is hallott az eddig főként az ingatlanbizniszben utazó milliárdos. Nem lehet ugyanis az amerikai filmek stílusában rosszfiúkra és jófiúkra osztani a világot, olykor a gengszterekkel kell egyezkedni, a kedves srácokat pedig néha jól kupán kell verni. Ezt hívják úgy, hogy pragmatikus politizálás, és ezért nincs értelme arról beszélni, hogy vége az ideológiai alapú politizálásnak a világban, hiszen e két szegmens egymás mellett létezik a gyakorlatban.

Orbán Viktor szerint ugyanis Donald Trumppal most olyan elnöke lesz Amerikának, aki "ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember", és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek. Érdekes, hogy ezt éppen egy olyan ember mondja, aki szinte havonta áll elő olyan új ideológiákkal, melyekről korábban senki sem hallott. A teljesség igénye nélkül említsük meg az unortodox gazdaságpolitikát vagy az illiberális államot.

Persze, ne legyünk naivak, a verbális barátkozás teljesen más a politikában, mint amikor a tettek mezejére kell lépni. Orbán és Trump politikai nézeteiben egy igazi közös nevezőt találunk: semmi sem jó nekik abból, ami eddig volt, de nem igazán tudjuk, hogy pontosan milyen világot is képzelnek el maguknak a jelenlegi helyett. Első telefonbeszélgetésük témáiból sem igazán rajzolódik ki, hogy mi az az ideológiai kapocs, ami egy táborba zárja őket. "Úgy érzékeltem, tudja, hogy a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedőek. Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen fekete bárányként kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is" – idézett a beszélgetésből Orbán.

Ebből a részletből csak az derül ki, hogy Trump tudja, hogy létezik Magyarország, hogy miniszterelnöke szinte minden demokratikus ország vezetőivel haragban van, hogy fogalma sincs arról, mi nevezhető gazdasági sikernek, ja, és majd ugorjon be hozzá egyszer egy kávéra, hogy megbeszéljék, mennyire utálják mindketten Clintonékat. Nem esett szó arról, milyen viszonyra számíthatunk az USA és az EU között, a NATO-n belül valóban komolyan számon kérik-e majd a tagországokon, hogy a szerződésben foglalt arányban járuljanak hozzá a védelmi kiadásokhoz, hogy Trump milyen gesztusokra számít Putyintól a harcos oroszellenes amerikai politika feladása után. Pedig egy gyökeresen új politika alapjait csak ilyen fontos kérdések mentén lehet megrajzolni.

Orbánnak tehát nagy siker lenne, ha végre fogadná őt az Egyesült Államok regnáló elnöke, ám ezért tennie is kell majd valamit. Trump erőskezű vezető szeretne lenni, ezért az amerikai érdekeket legalább olyan vehemenciával fogja számon kérni a magyar kormánytól, mint ahogy azt az Obama-kabinet tette. Fel lehet arra is készülve, hogy jobban a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha a katonai költségekről esik szó, ugyanis Trump választási sikerének egyik legfontosabb eleme az volt, hogy felszólította NATO-beli szövetségeseit arra, hogy ne bízzák magukat az USA védelmére.    

Fotó: National Review

Félreértés ne essék, az USA és Magyarország eddig is szövetségesek voltak, ám a magyar kormány nehezményezte, hogy az amerikaiak nem akarnak szemet hunyni néhány demokráciától idegen folyamat fölött. Ez volt az az ideológiai gát, melyet most Orbán szeretne felszámolni. Fogalmunk sincs arról, hogy Trumpnak milyen elképzelései vannak a demokratikus intézményrendszerekről, ám gyaníthatóan nem esik neki csákánnyal az USA alapértékeinek, legfeljebb kicsit áthangolja a kül- és bevándorlás politikát. Ha a demokrácia alapintézményekre támad, akkor saját pártjának prominenseivel is meggyűlik a baja, ami megbéníthatja a kormányzást. Orbán Viktor helyében ezért csak óvatosan örülnénk Trump udvarias szavainak. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sötét lóra ülsz, kiválóan álcázod magad az éjszakában, ám nappal a fehér sziklák közt azonnal kiszúr az ellenség.„

Úgy tűnik, Orbán Viktor beletörődött abba, hogy egyelőre nem lesz alkotmánymódosítás, így az amúgy is lanyhulni látszó migránsellenes retorika helyett a nemzetgazdasági ügyekre összpontosít. Kétségtelenül, a huszonnegyedik órában jár, ha stratégiai fordulatra készül, hiszen jövőre már késő lenne a 2018-as választási kampányt áthangolni konkrét belpolitikai kérdésekre. Most a szükségest elegyíti a hasznossal, hiszen komoly fordulatra van szükség a munkaerőpiacon és a gazdaság szerkezetének átalakításában, ugyanakkor az ezzel járó béremelést és járulékcsökkentést kiválóan lehet majd kommunikálni a kampányban.

Kép: NÉGYmadár

Orbán Viktor mindennél jobban ragaszkodik azokhoz a konstrukciókhoz, melyek gyorsan, nagy hatékonysággal termelnek pénzt a pártja környezetéhez tartozó köröknek. Ilyenek például az ellenzék által sokat támadott, ám továbbra is rengeteg közpénzt égető jegybanki alapítványok, az úgynevezett TAO-pénzek, melyek alkalmasak arra, hogy adómilliárdokat csoportosítsanak át egyéni érdekeknek megfelelően, és persze ide tartozik a letelepedési kötvények ügye is.

A Jobbik ugyan meghekkelte az alaptörvény módosítását, ezzel fontos fegyvertől fosztotta meg Orbán Viktort a nemzetközi politika színpadán, de a jelek szerint a miniszterelnök inkább beáldozza a migránsügyet a jól tejelő kötvények oltárán, ráadásul szeretné elkerülni, hogy úgy tűnjön, engedett a Jobbik zsarolásának. Ha elengedi a migránskérdést, akkor csöndben elismerte ugyan, hogy teljesen értelmetlen volt 20-30 milliárd forintot beleforgatni a hosszú, uszító kampányba, de új lapot nyithat a politikai kommunikációban azzal, ha béremelésekről és adókedvezményekről kezd beszélni a menekültek szapulása helyett.

Az is elképzelhető, hogy az uniós intézmények elleni kirohanásai is csillapodni fognak, hiszen jól tudja, a brüsszeli pénzekre a következő másfél esztendőben mindennél nagyobb szüksége lesz. Szakértők szerint a magyar költségvetésnek van egy 500 milliárd forint körüli mozgástere, vagyis ekkora összeget akár a cégeknél és a munkavállalóknál is hagyhat a kormány, mégsem fenyeget a fizetésképtelenség réme. Ha azonban ezt a tartalékot beáldozza a gazdasági tárca, akkor sokkal érzékenyebben érintenek bennünket a nemzetközi pénzügyi folyamatok, egy esetleges gazdasági válság pedig akár végzetes is lehet a kormány számára.

A letelepedési kötvény ráadásul tipikusan a kettő az egyben alapon juttatja előnyökhöz azokat a külföldi állampolgárokat, akik esetében senki sem firtatja, honnan van közel 100 millió forintjuk a kötvény megvásárlására.

Orbán Viktor mégis döntött: bedobja a gyeplőt a lovak közé, és lényegében megkezdi az osztogatást a 2018-as választás ürügyén. Az Orbán-kormány lényegében 2010 óta kampány üzemmódban funkcionál, hiszen mindig talált témákat, melyek mentén uralhatta a közbeszédet, ám az igazán íncsiklandozó falatokat a végére tartogatja. Nincs ugyanis az a migránsellenes hangulat, amely felérne egy kis életszínvonal javulással, nincs az a terrorfenyegetettség, amely felülírná a jelentős nyugdíjemelést.

A miniszterelnök most úgy taktikázik, hogy egyelőre csöndben kivonul a migránsügyből, hiszen itt a hideg, a menekültek tavaszig csak szórványosan érkeznek, hacsak a törökök fel nem rúgják az Európai Unióval kötött megállapodásukat, és nem irányítják a Balkán felé a szírek és irakiak tízezreit. Ha pedig már úgyis kifulladni látszik a gyűlöletretorika, akkor legalább meg lehet tartani a letelepedési kötvényeket, melyek valószínűleg szépen tejelnek olyan üzleti köröknek, melyek közel vannak a tűzhöz, ám a magyar állam nem jár vele túl jól.

Ezt a tényt a Magyar Nemzet számokkal is alátámasztotta, hiszen a lap szerint a jogszabály szerint ugyan a kötvények után a piaci árazásnál másfél százalékkal kisebb kamat jár, de valamiért rögzítettek egy minimum 2%-ot is. Ezzel pedig gyakorlatilag azt vállalja a kormány, hogy ha csökkennek a kamatok, akkor is több közpénzt fizet ki a magáncégeknek. A Magyar Nemzet cikke szerint drasztikusan csökkentek a kamat az elmúlt két évben, a kötvényprogram indulásának évében 4% volt az átlaghozam, 2016-ra azonban már csak 0,58%. Ehhez képest fizeti az állam a fix 2%-ot, amivel a következő veszteséget termeljük.

A letelepedési kötvény ráadásul tipikusan a kettő az egyben alapon juttatja előnyökhöz azokat a külföldi állampolgárokat, akik esetében senki sem firtatja, honnan van közel 100 millió forintjuk a kötvény megvásárlására. Ez a konstrukció amellett, hogy busás haszonnal kecsegteti a befektetőt, magyar állampolgárságot és szabad mozgást biztosít az Európai Unión belül, ami például egy orosz oligarcha számára nagy haszonnal jár filléres befektetésért. Ugyanakkor semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem mutatott fel a magyar kormány arra nézve, hogy az ide pénzért érkező külföldiek hasznos befektetésekkel, vállalkozások indításával segítették volna a gazdaságot. Ugyanakkor a garantált hasznot hozó kötvények sokkal vonzóbbak a külföldi pénzemberek számára, mint bizonytalan haszonnal és sok adminisztrációval járó vállalkozást indítani Magyarországon.

       Fotó: facebook.hu

Érdemes idézni Magyar Nemzet összegzését, mely arra bizonyíték, milyen zsíros üzletet tartanak továbbra is a kezükben a kormányhoz közel álló személyek (netán annak tagjai), és miért nem volt drága az alkotmánymódosítást is beáldozni a konstrukció fenntartásáért: „Október végéig több mint négyezer külföldi vett részt a letelepedési programban, családtagjaikkal együtt több mint 15 ezren kaptak tartózkodási engedélyt. A közvetítő cégek a 36 milliárd forintos kamattal és a 75 milliárd forintos jutalékkal együtt több mint 112 milliárd forintot nyertek az üzleten. Ezek a cégek kivétel nélkül az Ország­gyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától kaptak engedélyt a kötvényforgalmazásra." Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minden álszentnek maga felé hajlik a keze.”

Nincs semmi meglepő abban, hogy a magyar miniszterelnök által vizionált szép új világban a pragmatizmus minden elvi megfontolást felülír. Liberális politikusként kezdte pályáját, néhány év alatt jobbközép párttá alakította a Fideszt, majd sovén és rasszista kijelentésektől sem riadt vissza azt követően, hogy a világban politikai váltópénz lett az idegengyűlöletből. Orbánról nyugodtan kijelenthetjük, hogy soha nem gondolta komolyan azt, amit mondott, minden megnyilvánulása mögött hűvös politikai számítás állt. A kérdés az, kikre emlékezik az utókor szívesebben, a pusztán ideológia által vezetett, vagy a hasznosságot mindenek fölé helyező államférfiakra? Másként fogalmazva: Lehet-e politikai elv az, hogy nincsenek elveink?

Fotó:24.hu

Minden politikai tett valódi célja a hatalom megszerzése vagy megtartása, így aki ezzel ellentétesen cselekszik, bukásra van ítélve. A hatalmat akarni nem szégyen, más kérdés, hogy vannak olyan politikusok, akik nem kérkednek azzal, hogy elveik és ígéreteik mögött a saját céljaik mindenek fölé helyezése áll. A nyugati demokráciákban a kompromisszum, a megalkuvás, sőt a kétszínűség is szerves része a politikai eszköztárnak, ám vannak olyan szabályok, melyeket a közélet minden szereplője tiszteletben tart. Ezek olyan elvek, melyeket részben a törvények szabályoznak, részben pedig a politikai hagyomány alakított ki, így ezek által válik kiszámíthatóvá egy rendszer működése.

A keleti típusú diktatúrákban nincsenek ilyen hagyományok, az erősebb mindent visz, a törvényeket úgy értelmezik a vezetők, ahogy számukra előnyös, ha pedig szükségesnek látják, átírják a jogszabályokat a saját szája ízük szerint. A 2010es hatalomváltás óta Magyarországon egyre jellemzőbb ez utóbbi politikai gyakorlat, hiszen a többség a kétharmados többségével nem élt, hanem visszaélt, a hatalmát pedig nem reformokra, hanem erőfitogtatásra használta fel. Orbán Viktor tudta, hogy szüksége van az Európai Uniós tagság nyújtotta előnyökre, főleg az onnan érkező pénzforrásokra, ám közben igyekezett a keleti hatalomgyakorlás módszertanát meghonosítani. Ezt hívjuk röviden - Orbán Viktor szóhasználatával élve - pávatáncnak.

E politikai filozófia szerves része, hogy a hagyományos nyugati értelemben vett elvi politizálást a múlt rossz örökségeként emelte be a miniszterelnök a közbeszédbe, a praktikus megfontolásokon alapuló, lényegében minden elvszerűséget nélkülöző keleti hagyományt pedig értékként igyekszik felmutatni a nyugati szemlélettel szemben. Ez egyrészt megágyaz egy cinikus politikai magatartásnak, másrészt folyamatosan konfliktusokhoz vezet a belpolitikában és a külkapcsolatokban egyaránt. Ezeket a feszültségeket folyamatos húzd meg, ereszd meg politikával lehet enyhíteni, ami lényegében a pávatánc kiteljesedése.

Alkalmas ez a politikai gyakorlat arra, hogy ne essünk el az EU létfontosságú pénzügyi forrásaitól, de arra is, hogy kegyetlen diktátorokkal, autokrata uralkodókkal, terrorista kapcsolatokkal vádolt üzletemberekkel sefteljenek az ország vezetői. Az Egyesült Államokat például lehet bírálni azért, mert a világ csendőreként viselkedik, ám közben elvárjuk tőle, hogy biztosítsa hazánk védelmét a NATO égisze alatt. A briteket lehet piszkálni azzal, hogy migránsnak tekintik az ott dolgozó kelet-európaiakat, ugyanakkor lehet szeretni őket azért, mert kilépésükkel zavart keltettek az Európai Unió stabilnak hitt rendszerében. Az ilyen szemlélet sunyin üzletelő pitiáner dílerek szintjére alacsonyítja le a politikát, nem beszélve arról, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az adott ország lakosságának érdekeit, és csakis a politika csúcsán lévők szempontjait tartja szem előtt.

Az elvek kiirtása a közéletből olyan politikai képződményeket eredményez, mint a magyarországi kormánypárt. A szó hagyományos értelmében nem jobboldali, nem baloldali, retorikájában akkor szélsőséges, amikor abból hasznot remél, akkor populáris, ha elkezd csökkenni a népszerűsége, akkor nemzeti, ha szavazatokat remél a határon túl élőktől és a hazai nacionalistáktól. Akkor vállalja keresztény gyökereit, ha szüksége van a vallásos emberek támogatására, ugyanakkor nem szolidáris, durván belerúg azokba, akik háború elől menekülnek vagy szociálisan kiszolgáltatottakká váltak, ha abból politikai hasznot tud húzni. Egyetlen szempont határozza meg a ténykedését: a hatalom minden áron való megtartása. Nincs adott szó, hosszú távú terv, kiszámítható stratégia, csakis az a kézzel fogható rövidtávú előny, melyet apró pénzre lehet váltani.

Nem csoda, hogy a többször hazugságon ért propagandaminiszter továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát, hiszen ő pont olyan, mint a pártja. Ebben a politikai kultúrában lényegében minden megengedett, a hazugság és a rágalom olyan eszközök, melyek hasznos eszközei a hatalom kulcspozícióiba beágyazott vezetőknek. Ebbe a politikai kultúrába belefér az, hogy az egyik nap mondottakat másnapra elfelejtjük, rosszabb esetben épp az ellenkezőjét állítjuk.Nincsenek levert cölöpök, de úgy teszünk, mintha képesek lennénk a víz felszínén járni. A kétszínűség, álnokság és képmutatás rostája tartja vissza azokat a kormányzópárt köreiből, akik elvek mentén gondolkodnak, komolyan veszik az általuk leírt vagy kimondott szavakat, és kíváncsiak a másként gondolkodók véleményére is.  

Fotó: pecsma.hu

Egy ilyen politikai kultúrában nincs értelme bíróságra vinni a korrupciógyanús ügyeket, a sajtó tényfeltáró ténykedésének csak rövidtávú következményei vannak, a számonkérések a Parlament padsoraiban pedig elszállnak a levegőben. A vastag bőr, a rezzenéstelen arckifejezés, a soha meg nem remegő hang az igazi erény ilyen közegben, és a Fidesz padsorait meg is töltötték az ilyen figurák, akik mellesleg biztos hátországot jelentenek Orbán Viktor számára. Lehet-e ilyen közegben érvelni, értékekre, hagyományokra hivatkozni? Csak a zsarolás, az alakoskodás, a nyers erő számít, amire jó példa az, amit a Jobbik művelt a Fidesszel az utóbbi néhány hétben az alkotmánymódosítás kapcsán. A szélsőséges párt tagjai (és tanácsadói) rájöttek arra, hogy a Fideszt csak saját módszereivel lehet legyőzni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sárkány ellen sárkányfű.”  De mi lesz azután, ha a sárkány elpusztul?

A közelmúlt eseményei egyre jobban alátámasztják azt a félelmünket, hogy az Orbán-kormány regnálása alatt olyan mértékben szakad le a Magyarország a környező országok gazdaságától, hogy csak komoly küzdelem és áldozatok útján lesz behozható ez a hátrány. Már a hazai döntéshozók is tudják, tenni kell valamit, mert ezer sebből vérzik gazdaságunk, de ami ennél is rémisztőbb, hogy a felismeréseket csak hangzatos bejelentések követik, és a tettekben szinte semmi jele annak, hogy a kiigazítások, netán reformok belátható időn belül elindulnak.

Fotó: MTI

Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy felismerjük azt a tényt, mely szerint az alacsony hazai bérek jelentik az egyik legnagyobb gátját a hazai gazdaság növekedésének. A szavakban sokat szidott multik érdekeit ugyan jól kiszolgálja az alacsony bérszint, hiszen a brutális különadókkal sújtott szektorokban ténykedő külföldi óriáscégek a munkabéreken tudják kompenzálni veszteségeiket, ám a gazdasági tápláléklánc alján lévő dolgozó érdekeit egyszer végre figyelembe kéne venni. Az egyre fojtogatóbb munkaerőhiány ugyanis nagyrészt annak köszönhető, hogy az alacsony bérek miatt innen csak elmennek az erejük teljében lévő munkavállalók, helyettük azonban nem érkezik senki.

Van néhány kirakatszektor, melyekben viszonylag jól lehet keresni, ám lassan ide is begyűrűzik a munkavállalók elégedetlensége. Jó példa erre a kecskeméti Mercedes gyárban meghirdetett sztrájk, de más autógyártóknál is komoly feszültséget kelt a hazai bérszint és az azonos területen dolgozó külföldi munkavállalók között tátongó szakadék. Ennél is nagyobb gond, hogy a szakemberek egy jelentős része nem sztrájkkal, bérharccal kívánja megoldani egzisztenciális gondjait, hanem külföldre távozik, és ugyanazért a munkáért, amit itthon végzett, külföldön háromszorosát, négyszeresét teszi zsebre. Ma már nem Szlovákiából érkeznek a munkások a határ magyar oldalán lévő gyárakba, hanem innen ingáznak a szomszédokhoz a munkavállalók ezrei.

A szinte számolatlanul érkező EU-s pénzek életben tartották a növekedést a magyar gazdaságban, ám elterelték a figyelmet olyan strukturális problémákról, melyek most, hogy átmenetileg lanyhult az uniós pénz áramlása igen karakteresen rajzolódnak ki. Már kormányzati körökben is felvetődött például a teljesen értelmetlen, csakis statisztikailag hasznos közmunkaprogram kivezetésének gondolata. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ez a rendszer inkább eltávolítja a munka világától azokat, akik belekényszerülnek, az erre a programra fordított összegek nem térülnek meg, sőt valószínűleg összességében többet emészt fel, mintha segélyként odaadnák az erre szánt összeget az érintetteknek. Komoly gond az is, hogy államilag szétverték az egykori munkaügyi központok átképzési rendszerét, így az a terv, hogy a közmunkások lépnek be a hiányszakmákban keletkező állásokba csak üres szólam maradhat.

Komoly probléma az is, hogy a kormány szintén csak a szavak szintjén segíti a kis- és középvállalkozások ténykedését. Olyan brutális járulékokkal sújtják ugyanis ezeket a hazai vállalkozásokat, hogy ilyen terhek mellett csak azok tudnak talpon maradni, akik a kiskapukat kihasználva a munkavállalóikon spórolnak. Az Orbán-kormány pávatánca ebben a szektorban úgy jellemezhető, hogy míg szavakban folyamatosan ostorozza a multikat, a tettek szintjén alájuk játszik, közben folyamatosan hangoztatják a hazai vállalkozások erősítésének igényét, ám ez alatt csak saját oligarcháik állami pénzekből történő kistafírozását értik. A nagy csinnadrattával bejelentett társasági adócsökkentés szintén a nagy cégeknek kedvez, a kkv- szektornak lényegében semmilyen közvetlen előnye nem származik belőle.

És itt jön a képbe a korrupció, illetve a feketegazdaság erodáló hatása. A magyar gazdaság azért nem elég hatékony, mert olyan terheket kell cipelnie, melyek lassítják, rontják a teljesítményét. Magyarországon lényegében kormányzati filozófiává vált, hogy az államilag támogatott korrupció az a szektor, melyben amellett, hogy nagyot lehet kaszálni, még a számonkérés esélye is sokkal minimálisabb, mint a versenyszférában. Lényegében olyan magasra emelték a korrupciós tűrőképességünket, hogy a pénz lenyúlásának megállapítása mellet már érzelmeket sem vált ki belőlünk egy-egy ilyen eset. Lényegében el sem tudunk már képzelni Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna ellen bármilyen kormányzati fellépést, hiszen őket magával a kormánnyal azonosítjuk. Az olyan oligarchák elől pedig, akik kegyvesztetté váltak Orbán Viktornál elzárják a pénzcsapokat, ám büntetőügyeket nem generálnak ilyenekből sem, nehogy kínos részletek kerüljenek nyilvánosságra a pénzosztó gépezet működéséről.

Említsük meg azt a tényt is, hogy jelenleg különösen kedvező a világgazdasági környezet Magyarország számára, ami elsősorban az energiahordozók alacsony világpiaci ára miatt állt elő, ám a hazai gazdaság ebből alig tud profitálni. Surányi György egykori jegybankelnök szerint a jelenlegi 2-2,5 százalékos GDP növekedés kétszerese lenne indokolt, és mivel ezt az esélyt a térségünkben lévő országok ki tudják használni a lemaradásunk egyre csak nő. Tegyük hozzá ehhez azt is, hogy az a közel félmilliós embertömeg sokat javít a magyar életszínvonalon azzal, hogy jövedelmük egy jelentős részét hazautalják, ha azonban haza kellene jönniük a Nagy-Britanniában élőknek, nem csak ez az összeg csappanna meg, de feszültség keletkezne az amúgy is eléggé ellentmondásos állapotban lévő munkaerőpiacon is.

És akkor vegyük azt a fontos tényezőt, mely lényegében az Orbán-kormány 2010-es hatalomra jutása óta gátolja a gazdasági fejlődést, egyben növeli a szociális feszültségeket. Ez a korábban csodafegyvernek tartott egykulcsos adó, amely mára bebizonyította, hogy egyetlen hozzá fűzött várakozást nem váltott be, rombolta a társadalmi szolidaritást az országban, a gazdagabbaknál hagyott pénzt pedig nem forgatták vissza a gazdaságba. Ehhez az elhibázott adórendszerhez úgy ragaszkodik a kabinet, mint Orbán Viktor Rogán Antalhoz, vagyis minél kevésbé váltja be a hozzá fűzött reményeket, annál fontosabb megtartani.

Fotó: index.hu

Hosszasan lehetne még sorolni a magyar gazdaság neuralgikus pontjait, ám nagy általánosságban is elegendő annyit megállapítanunk, hogy a kormány most csak azért kezdett ötletelni a jövő évi büdzsé kapcsán a minimálbérek drasztikus emelésén és néhány adónem csökkentésén, mert fél attól, hogy a 2018-as választásokig begyűrűznek a most is jól kirajzolódó problémák. Átfogó reformokba az idő rövidsége miatt már nem kezd, a kozmetikázás pedig már kevés a valódi megoldásokhoz. Ahogy egy dakota közmondás mondja: „Ha akkor kezded oltani a tüzet, amikor már mindenen elporladt, akkor vagy béna tűzoltó vagy, vagy te magad gyújtottad fel a sátradat, hogy a biztosító fizessen.”

Különös helyzet állt elő a magyar politikában azzal, hogy Orbán Viktor megerősítette azt a fideszes doktrínát, mely szerint soha nem vált le olyan minisztert vagy államtitkárt, akit az ellenzék támad. Vannak ugyanis olyan kormánypárti káderek, akiket soha nem kritizált az ellenzék, mégis mentek a levesbe, néhány kivételes helyzetben lévő funkcionáriustól azonban akkor sem válik meg a miniszterelnök, ha támadják, és akkor sem, ha békén hagyják. Nos, Rogán Antal tipikusan ilyen sérthetetlen figura, akinek lényegében minden megengedett.

     Fotó: Kásler Árpád honlapja

Ami első hallásra cinizmusnak tűnik, az második hallásra sokkal durvább annál. A minap Orbán Viktor az ellenzéki kritikákra reagálva kijelentette a Parlamentben, hogy minden egyes ellenzéki támadás tovább erősíti Rogán miniszter úr pozícióját. A kör így be is zárult, ugyanis ha a propagandaminisztert hazugságcunamija ellenére nem kéri számon az ellenzék, akkor béna kacsa, ha pedig nekiesik, mint tót az anyjának, akkor meg megerősíti a pozíciójában. A tanulság nagyon egyszerű: Rogán Antal azbesztből van, lényegében támadható lángszóróval, gránátvetővel, vagy csúzlival, a főnöke a testével védi őt.

Orbán azért lehet cinikus a négyzeten, mert Rogánt lényegében beárazta a magyar közvélemény. A többség szemében pénzéhes, kétkulacsos, zavaros vizekben halászó figura, aki rezzenéstelen arccal képes belehazudni a kamerákba, így lényegében megtestesíti korunk ideális kormánypárti politikusát. Ő a fideszes politikus esszenciája, eltávolítása ezért is lenne életveszélyes lépés Orbán Viktor részéről. A Fideszt minden feltétel nélkül támogató mintegy egymilliós tömeg meg azt mondja, hogy Rogán még mindig jobb, mintha visszajönne Gyurcsány Ferenc. Orbán így vele demonstrálhatja, hogy kormányában mindenki addig tartja meg a pozícióját, amíg ő úgy akarja. Így ha Rogán reggeltől estig helikopterezik az ország fölött, de neki úgy tartja kedve, hogy erre annyit mondjon, hogy ez csak egy blöff, akkor Tóni nem veszíti el propagandaminiszter jellegét.

Mégis, a Rogán-ügy lehet az a pont, amikor fideszes és nem fideszes egyszerre mond nemet egy ilyen arcpirító cinizmusra. A miniszter ugyanis nem csupán az ellenzéknek van a bögyében. Köztudottan rossz a viszonya több kormánytaggal, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterrel pedig ősi vetélytársak. Lázár is kedveli a luxust, szintén vidéki gyerek, ám az ő urizálását valahogy mindig elnézőbben kezelte az ellenzék és a sajtó. Rogánról ugyanis süt, hogy fel sem fogja, mennyire irritáló a magabiztossága, milyen lekezelően képes beszélni azokról, akik számon kérik kétes ügyeit, és milyen kevés empátiával viseltetik azokkal szemben, akik nem tudnak annyit aprítani a tejbe, mint ő. Egyszóval ő az, aki nem csak helikopterezik felettünk, de olyankor is föntről néz le ránk, amikor nem siet Szabó Zsófi esküvőjére, hiszen gőze sincs arról, hogyan lehet apró pénzből megélni, gyalog vagy buszon közlekedni, küszködni a közüzemi számlák kiegyenlítésével. Neki egyetlen embernek kell megfelelnie, aki megvédi az ellenzéktől, az okvetetlenkedő újságíróktól és az ügyészségtől. Ő pedig nem lehet más, csakis Orbán Viktor.

Fotó: 24.hu

Rogán számára ezért rendkívül megnyugtató lehetett Orbán Viktor válasza az ellenzéki támadásokra. A kormányfő ugyanakkor válaszában megjegyezte, hogy a támadások nem is Rogánról, hanem róla szólnak, majd felidézte, hogy sokszor támadták őt is, de nem foglalkozik ilyesmivel. Ez újabb verbális nyugtató Rogánnak, hiszen főnöke magára vette az egész ügy súlyát, mintha ő helikopterezett volna, bizniszelt volna belvárosi ingatlanokkal, vádolták volna maffiakapcsolatokkal, és ő felejtette volna el beleírni a vagyonnyilatkozatába a tetőteraszt is.

Orbán annyira magabiztos, hogy Mészáros Lőrinc ügyei mellé bevállalja Rogán Antalét is. Megnyilvánulása arra utál, hogy saját embereit is csak egyszerű gyalogoknak tekinti a politika sakktábláján, ahol természetesen ő a király szerepében tetszeleg. Persze azzal is tisztában kell lennie, hogy ha túl sok gyalogot gyűjt maga köré, akkor szűkül a mozgástere, és elképzelhető, hogy miattuk nem lesz képes elkerülni a mattot. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha túl szorosra húzod a gyeplőt, akkor a lovad prüszköl, ha túl lazára veszed, akkor meg kicsúszik az irányítás a kezedből.”  

A Fidesz úgy tesz, mintha elegánsan elengedhetné a letelepedési kötvényt, pedig most már nem vonulhat ki ebből a történetből úgy, mintha pusztán gazdasági kérdés lenne a konstrukció megszüntetése. A feloldhatatlan ellentmondás illusztrálása felvillantunk egy fikciót: Mit szólnának Donald Trump szavazói ahhoz, ha új elnökük amerikai állampolgárságot árulna kolumbiai gerillavezéreknek, mexikói drogbáróknak vagy orosz titkos ügynököknek? Azt mondják, a politikában nem mindig fizetődik ki a következetesség, a letelepedési kötvények esetében mégis érdemes átgondolni, van-e haszna tovább húzni az időt.

Fotó: ingyen-hatterkep.hu

Jobboldali belháborúról cikkeznek manapság a magyar sajtóban, ám a helyzet nem olyan egyszerű, ahogy az első látásra tűnik. A Jobbik ugyanis kétségtelenül a korrupcióellenes küzdelem vezető erejeként definiálja magát a letelepedési kötvények frontján, ám a Fidesz dominanciáját nem törheti meg a baloldali pártok frakcióinak támogatása nélkül. Nem sikerült volna megbuktatnia az alaptörvény módosítását sem Vona Gáboréknak, ha a többi ellenzéki frakció nem marad távol a szavazástól, és a három független képviselő nem szavaz nemmel a Fidesz kezdeményezésére.

 A Jobbik kezdeményezése a letelepedési kötvények vizsgálatára létrehozandó bizottság ügyében akkor lehet életképes, ha a baloldali pártok hajlandóak lesznek együttműködni a szélsőjobboldaliként számon tartott Jobbikkal. A szocialisták érzik annak a veszélyét, hogy kicsúszik a kezdeményezés a kezükből, és ha engednek e hívásnak,- kis túlzással - felsorakoznak a Jobbik zászlaja alatt. Nem is alaptalan a félelmük, hiszen Vonáék ügyesen megkavarták a Fidesz kommunikációját azzal, hogy az alaptörvény módosító szövegét most ők akarják benyújtani a Parlamentnek, ám ezúttal a letelepedési kötvények forgalmazásának megszüntetését is gránitba vésnék.

Háttéralkuk, kölcsönös érdekérvényesítések, gazdasági előnyök megszerzésének szövevényes rendszerei kötődnek ugyanis a konstrukcióhoz, melyeket nem lehet egyik napról a másikra kukába dobni, mert annak komoly következményei lehetnek egyes politikusokra nézve.

A Fidesz sokat csodált kommunikációs gépezete ezúttal csak kapkod, a hazaárulózáson és zsúrpubizáson kívül nem futja Kósa Lajostól és Orbán Viktortól. Lényegében a kormánypárti frakcióval akarja kimondatni a Jobbik, hogy a kötvénybiznisz ártott a nemzetbiztonságnak, gazdasági haszna elhanyagolható, annál többet nyertek rajta a kormány legbelső köreihez tartozó személyek. Olyan csapdát állított a centrum felé törekvő jobboldali párt a kormánynak, melyhez hasonlókkal korábban a Fidesz operált.

Kicsúszott Orbán Viktor kezéből a kezdeményezés, nem ők kényszerítik bele ellenfelüket egy olyan szituációba, ahonnan nincs jó és rossz kivezető út, hanem csak zsákutcába juthatnak, amelyben sokáig bent ragadhat a kormány. Hazai mozgástér nélkül Orbán Viktor nem sokat tehet Brüsszel ellen sem, így különösen érzékenyen érinti a miniszterelnököt, hogy folytatódik az október 2-i érvénytelen népszavazással elkezdődött kudarcsorozata. A tavaly elkezdett migrációellenes kampánystratégia megfeneklett egyelőre, így akár az a csúfság is megeshet vele, hogy kevésbé kifizetődő témákkal (egészségügy, oktatás, munkaerőhiány, elvándorlás, szociális helyzet, stb.) kell majd foglalkoznia a 2018-as országgyűlési választások előtt.     

A helyzet kulcskérdése az, hogy miért dolgozza egyre lejjebb magát a kormány a letelepedési kötvények miatt, vagyis, ha vezetői azt látják, hogy a csapdából csak az amúgy is idejétmúltnak kikiáltott konstrukció megszüntetésével tudnak kikecmeregni, miért nem teszik meg ezt a lépést? Vona és csapata valószínűleg több információ birtokában van, mint sok fideszes politikus a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban, hiszen azért lehet ezzel sakkban tartani a kormányt, mert komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy ne vezessék ki a kötvényeket egyik napról a másikra.

Háttéralkuk, kölcsönös érdekérvényesítések, gazdasági előnyök megszerzésének szövevényes rendszerei kötődnek ugyanis a konstrukcióhoz, melyeket nem lehet egyik napról a másikra kukába dobni, mert annak komoly következményei lehetnek egyes politikusokra nézve. Maffiafilmekben ezt úgy fogalmaznák meg, hogy el kell varrni a szálakat, és ehhez idő kell. A Jobbik azért csavart egy újabbat a kormány derekán, mert tisztában van azzal, hogy ez most nagyon fáj, hiszen néhány hónap haladékot mindenképpen szeretne kapni az Orbán-adminisztráció ahhoz, hogy a függőben lévő ügyeket rövidre zárja.

Fotó: demokrata.hu

Az csak hab a tortán, hogy a kötvények ügyében vizsgálóbizottság létrehozásának lebegtetésével a Jobbik (és ha csatlakoznak, a többi ellenzéki párt is) fokozhatják a nyomást a kormányon. Ha valóban mandátumot nyerne egy részletes, minden területre kiterjedő vizsgálatra egy parlamenti vizsgálóbizottság, akkor a felszínen lehetne tartani a témát, a kormány számára kellemetlen ügyeket lehetne megszellőztetni, be lehetne bizonyítani, hogy szükségtelen volt e konstrukció bevezetése, ráadásul, amíg a kormány a kertkapuról lerugdosta a mezítlábas menekülteket, addig a hátsó ajtón keresztül beengedte a kígyóbőrcsizmás gazdag migránsokat. Mivel a Fidesz a 2018-as választási kampányát a migránsellenességre szeretné felfűzni, egy ilyen fordulat végzetes is lehet számára. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha csak egy haditerv van a tarsolyodban, az olyan, mintha egyetlen nyílvesszővel indulnál csatába. „

Orbán Viktor ismét fellebbentette előttünk politikai ars poétikáját. Ezúttal Donald Trump frissen megválasztott amerikai elnök erényeit sorolva rajzolta meg éles kontúrokkal, milyen világot szeretne építeni a szövetségesei segítségével. Nincs abban semmi meglepő, ha Orbán Trumpért szorított a tengeren túli versenyfutásban, ám azt állítani, hogy általa majd jobb lesz a világunk, finoman szólva is butaság volt. Persze mondhatjuk azt, hogy a magyar miniszterelnök legalább következetes, hiszen ő volt az első a szabad (?) világ vezetői közül, aki beállt a republikánus jelölt mögé, ám az új elnök egyelőre sötét ló a politika nagy prérijén, és fogalmunk sincs, merre veszi az irányt a következő négy évben.

      Fotó: Daly Express

Voltak már az Egyesült Államoknak szerény képességű, sőt kifejezetten ostoba elnökei is, annyi indulatot azonban valószínűleg egyetlen vezető sem váltott ki a közvéleményből, mint Donald Trump. Megnyilatkozásai szélsőségesek, sértőek, olykor alpáriak voltak, intellektusa kifejezetten gyatra, vitastílusa a a falusi kocsmák hangulatát idézi. Európából nézve nem ígért túl sok jót ez a kampányszereplés, ám Trump mögött nyilván volt egy komoly kommunikációs csapat, amely finom receptoraival mérte az amerikai átlagpolgár reakcióit. Trumpnak csak úgy volt esélye, ha teljesen le megy kutyába, olyan indulatoknak enged szabad áramlást, melyek a társadalom legmélyebb bugyraiból törnek a felszínre.

Számunkra azért volt szívszorító élmény ez a kommunikációs stratégia, mert kísértetiesen hasonlít az Orbán-kormány permanens kampányához. Nincsenek tabuk, embercsoportokat, vallási közösségeket lehet gyalázni, egymás ellen lehet hangolni családtagokat, barátokat, munkatársakat. Sajnos a politikában (nem csak itthon) ma már nincsenek közösen megállapított és elfogadott határok, melyeket minden érintett politikai csoportosulás tiszteletben tart. A nyílt rasszizmus a faji alapon való politizálás épp úgy belefér egy ilyen kommunikációs térbe, mint a nők méltóságának megtiprása.

Trump és Orbán is jól tudja, hogy legfőbb fegyverük az érzelmek felkorbácsolása, lázadás a konszenzusos politizálás ellen, az egész pályás letámadás mindenhatóságának fenntartása. Orbán nem akar minden magyar miniszterelnöke lenni, Trump nem akar minden amerikai elnökévé válni. Orbán a békemenetes, érte akár a kútba is ugró, tévedhetetlenségében egy percig sem kételkedő magyaroknak kommunikál és tesz gesztusokat, a többiek érjék be annyival, hogy nem vesztik el az állásukat, vagy hagyják nyugatra távozni őket. Amerikai favoritjának győzelmétől azt várja, hogy nem kéri majd számon rajta a tengeren túli nagyhatalmi és gazdasági érdekek csorbítását.  

Trump csak a fehér amerikaiakat akarta megnyerni magának, nem érdekelte az indiánok, a feketék, a muszlimok vagy a spanyol ajkúak sorsa. Kőkeményen megosztó személyiségek ők, és mint ilyenek, nem az egységet, hanem a társadalom kettéhasítását tartják fontosnak. Kifejezetten polgárháborús retorikával érvelnek, és azt a látszatot keltik, hogy azzal tesznek jót a nemzetüknek, ha az egyik csoportot a másik legyőzésére hergelik.Kerítésépítéssel és nem integrációval oldanák meg a világban jelentkező globális problémákat, összefognának akár Putyinnal is, ha egy kis politikai előnyért cserébe csak annyit kér tőlük, hogy fordítsanak hátat korábbi szövetségeseiknek. 

Nem lehet tehát jobb a világ egy olyan embertől, aki nyíltan hangoztatja egyes etnikumok iránt érzett ellenszenvét, aki lenézi és megalázza a nőket, aki büszke arra, hogy adót csal, aki befolyásának köszönhetően elhallgattatja a kínos ügyeket feszegető újságokat, aki nem tiszteli mások véleményét, ráadásul azzal henceg, hogy cserben hagyja a szövetségeseit. Igen, a társadalom mélyén kavargó indulatokat így lehetett a felszínre hozni, és így lehetett diadalmaskodni az elnöki székért folytatott versenyfutásban a 21. század elején.

Fotó: bumm.sk

Könnyű azt mondani, hogy Amerikát újra naggyá kell tenni, vagy Magyarország ismét büszke, önálló állam lehet, ám az oda vezető úton nem lehet pusztán azokra számítani, akiket meggyőztek a nagy hangú demagógok céljaik és eszközeik helyességéről. Trump is megtanulja majd a pávatáncot, egyezkedik majd baráttal és ellenséggel, rá fog jönni, hogy olyan értékes és befolyásos közösségek támogatására lesz szüksége a hétköznapokban, melyeket a kampányban sértegetett. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Soha ne bízz olyan elnökben, aki békét ígér a dakotáknak, aztán katonákat küld, hogy felügyeljék a fegyvernyugvást.”

Mióta Orbán Viktor elhatározta, hogy népszavazással kíván hangot adni annak, hogy a magyarok gyűlölik mindazokat, akik nem magyarok, nem keresztények és nem gazdagok, világos számunkra, hogy a 2018-as választások fő témái két –ió, a migráció és a korrupció lesznek. A népszavazás érvénytelensége és az alaptörvény módosítási kísérletének elbukása azt jelzi, hogy a Jobbik mindkét területen a kormány előtt jár. A gond csak az, hogy a demokratikus ellenzéki erők nem tudták pozicionálni magukat ebben az erőtérben, pedig Orbán Viktor leváltásához mindkét témában nagyot kéne alkotniuk.

Fotó: facebook

Október finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt Orbán Viktor megálmodta. Másodikán elbukta a kvótanépszavazást, propagandaminisztere helikopterezett egyet, csillapodott a menekültáradat, fütyültek rá október 23-án a Kossuth téren mondott beszéde alatt, majd egy szélsőjobboldali szervezet vezetője szabályosan kivégzett egy házkutatásra érkező rendőrt. Kénytelen volt fogadni Vona Gábort, és szembesülni azzal, hogy a letelepedési kötvények megszüntetéséhez köti a kétharmados többséghez szükséges jobbikos szavazatokat a népszavazáson még vele egy húron pendülő pártvezér. Közben kiderült, hogy egy FBI által is körözött szaudi üzletemberhez köthető cég költözött a szomszédságába, sőt a „professzorral” ő maga is találkozott.

Aztán jött a november, és Vona Gábor beváltotta a fenyegetését: nem röpültek a kötvények, nem jöttek az igenek a Parlamenti szavazáson. Lehet egy darabig még hazaárulózni, ám tény, egyelőre beletört a bicskája a miniszterelnöknek ebbe a témába. Egyelőre nem lehet kihozni annyit a menekültkérdésből, ami egy biztonságos kormányzást és többséget biztosítana a ciklus második felére. Mi jöhet most, hogy az A verzió elbukott? Mielőtt erre válaszolnánk, lássunk még néhány adalékot a témához.

A sors iróniája, hogy éppen Vona Gábor emlékeztethette Orbán Viktort, hogy a demokrácia játékszabályai továbbra is léteznek annak ellenére, hogy a miniszterelnök elszokott már ettől. Az alkotmánymódosítási kudarcot ugyanis elsősorban annak köszönheti, hogy semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó. Fenyegetőzött és ígérgetett, ám a Fidesz szavahihetősége finoman szólva is sokat kopott az utóbbi hat esztendő kormányzása alatt. Ma már nem elég belengetni azt, hogy a letelepedési kötvényeket meg fogják szüntetni, ma már az sem hat meg senkit, ha lehazaárulózzák, hiszen a Fidesz álláspontja szerint lényegében nem is a nemzet része az, aki nem rájuk szavaz.

Orbán szereti a stabilitást, ezért háromszor is meggondolja, hogy biztos másfél éves kormányzást beáldozzon-e egy bizonytalan kimenetelű voksolásért, ám a kényszer ráviheti erre a döntésre.

Orbán Viktornak rá kell döbbennie arra, hogy elvesztette a kétharmados többséget, politikai ellenfelek nemcsak hogy nem bíznak benne, de gyűlölik is, mert többször átgázolt rajtuk. A politikai reváns most még nem is fáj igazán, hiszen legfeljebb lógó orral megy Brüsszelbe, ahol nem tudja az érvényes népszavazást és az alkotmánymódosítást a Juncker és Merkel orra alá dörgölni. Érzi, hogy megkopott a varázsa, és azt is tudja, hogy ha vérszemet kapnak az ellenfelei, nehéz lesz őket megállítani.

Mindezek után nézzük a B verziót! Néhány hónap múlva kivezetik a letelepedési kötvényt, és a Jobbik támogatásával megváltoztatják az alaptörvényt. Nagy politikai haszna nem lesz, sőt győzelemként értékelheti Vona Gábor, hogy végül mégis tőle függött minden. Valószínűleg már nem lesz olyan felfokozott migránsellenes hangulat az országban, ezért nem is tudják érdemben feledtetni a népszavazási fiaskót. Ez a variáció bizonyára nem fekszik Orbán Viktornak.

De van egy C változat is, melyet Gyurcsány Ferenc már meglebegtetett október elején. Eszerint a Fidesz úgy akarja majd visszaszerezni az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmadát, hogy előrehozott választásokat kezdeményez. Most mindene adott a győzelemhez, még tart a migránskampány lendülete, 3,2 millió ember vevő erre a témára, amely gyaníthatóan a kampánya húzó eleme lenne, ugyanakkor az ellenzék gyenge, megosztott és felkészületlen. Csak Vona Gábor jelenthet problémát, aki ügyes kettős beszéddel araszol a centrum felé, ugyanakkor következetesen migránsozik is.

Orbán szereti a stabilitást, ezért háromszor is meggondolja, hogy biztos másfél éves kormányzást beáldozzon-e egy bizonytalan kimenetelű voksolásért, ám a kényszer ráviheti erre a döntésre. Olyannyira elszokott ugyanis a kompromisszumoktól, hogy már az is zavarja, hogy más partnereket is be kell vonnia egy alkotmánymódosítási színjátékba. Ha véletlenül rosszul sülnek el a dolgok, és nem nyer, vagy nyer, de koalícióra kényszerül, akkor már szinte elképzelhetetlen számára a jövő.

           Fotó: hirtévé.hu

Akárhogy is lesz, Magyarország sorsa most kizárólag attól függ, hogy Orbán Viktor milyen keretek között képes vagy hajlandó politizálni a következő hónapokban. Lényegében elveszítette a kapcsolatot a napi ügyekkel, alkukat nem kötött, kínos témákkal nem volt hajlandó személyesen foglalkozni. Környezete vélhetően sok információt elhallgat, illetve eltorzít, ezért még abban sem bízhatunk, hogy helyes diagnózis állít fel, mielőtt döntene. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak egy a biztos, a bizonytalanság. Uff!”    

Mondanánk, hogy szorul a hurok Rogán Antal nyaka körül, ám sokszor olyan érzésünk támad, mintha a propagandaminiszternek nem is lenne nyaka, annyira felülírják a fizika, a biológia, valamint a politika törvényeit a történtek. Rogán nyugodtan élheti életét a luxuslakásában, helikopterezhet, dubajozhat, mégis úgy tűnik, nem érzi a szorítást a nyakán. Meddig mehet ez így tovább? Egyszer vége lesz ennek, vagy már olyan magas a társadalom ingerküszöbe, hogy lényegében bármit megtehet a hatalom oltalmában? Ezúttal megpróbálunk válaszolni ezekre a kérdésekre.

Fotó: 24.hu

Régóta rebesgetik ellenzéki oldalon, hogy az a politikai erő tud a kormány komoly kihívója lenni 2018-ban, amelynek sikerül kilőnie Orbán Viktor mellől Rogán Antalt vagy Habony Árpádot, esetleg Matolcsy Györgyöt. Ezekre a trófeákra már a Jobbik is ráhajtott azzal, hogy a letelepedési kötvények megszüntetését szabta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül, így egyszerre szúrhatnak oda a miniszterelnöknek és a kötvénybizniszben érdekelt bizalmasainak. Matolcsy jegybankelnökként annak ellenére állja a sarat, hogy az utóbbi hónapokban számos botrányáról számolt be a sajtó, és keményen támadta őt az összes ellenzéki párt is.

Rogán, Habony és Matolcsy botrányainak egy töredéke is elég lett volna néhány éve ahhoz, hogy eltűnjenek a politika színpadáról, ám ma már nem a vállalhatatlan ügyek száma és súlyossága alapján söpörnek ki valakit a kormányból vagy a jegybank éléről, hanem az alapján, hogy a főnökük meddig kezeskedik értük. És amíg Orbán Viktor úgy látja, hogy a Fidesz a botrányok ellenére is fölényesen vezeti a pártok népszerűségi listáját, nem fog hozzányúlni egyik magas beosztású emberéhez sem. Ha ugyanis látványosan kivonná a közéleti harcok első vonalából Rogánt vagy Matolcsyt, akkor kvázi bevallaná, hogy csúnya dolog urizálni, vagy (szépen szólva) elvenni a közpénzek a közpénz jellegét.

Orbán Viktor talán sejti, hogy egyszer el kell engednie Rogán Habony vagy Matolcsy kezét, ám tisztában van azzal, hogy nagyon meg kell fontolnia, ki lőheti ki mellőle ezeket az értékes vadakat.

A dolgok jelenlegi állása szerint hasznos a kormány számára az az apátia, ami jellemzi a magyar társadalmat, hiszen egyre csak emelik az emberek ingerküszöbét, így ha ma csúnya dolgokat művelnek kormányhoz köthető politikusok, oligarchák, holnap meglepődünk azon, ha kevésbé ciki ügyön kapják rajta őket. Példa kedvéért Rogán helikopterezéséhez képest már csip-csup ügy egy hétvége Dubaiban.  Persze ezek a szerencselovagok finoman szólva sem túl népszerűek a nép körében, ám a kormánypárt ezt is kibírja. És mivel Orbán Viktor közvetlen bizalmasai közé tartoznak eltávolításuk a hatalomból a miniszterelnök megítélését is befolyásolná. Valószínűleg számára rossz irányban.

Fotó: Pixabay.hu

Ebben a helyzetben születnek olyan cinikus magyarázatok az érintettek részéről, amivel például Rogán állt elő a helikopterezés után (mármint ő nem hazudott), vagy amit most vágott az arcunkba Matolcsy György arról, hogy nem vállal felelősséget a gazdasági minisztereként meghozott döntéseiért. Ilyenkor az első felindultság után azt kérdi magától az ember, vajon ezek a közszereplők maguk is elhiszik azt, amit mondanak, vagy egyszerűen kínjukban már találnak más magyarázatot a tetteikre. Olyan abszurd kommunikáció kezd elharapózni a közéletben, melyen betetőzéseként ha bárki, bármilyen kínos ügyről fog érdeklődni, azt vágják majd a szemünkbe, hogy Matolcsy György elveszítette Rogán Antal jellegét. Aztán ezzel a kijelentéssel kezdjünk azt, amit csak akarunk, csak az igazságra nem legyünk kíváncsiak.

Lényeg, hogy Rogán Antal helikopterezhet, dubajozhat, a szemünkbe hazudhat, Matolcsy megtagadhatja egykori önmagát, a hajuk szála sem görbül, mert a főnökük érdeke egyelőre ez. Pusztán a politikai pragmatizmus szempontjai érvényesülnek ilyen esetben, a és amíg az igazságszolgáltatás nem lép közbe, ez így is marad. Orbán Viktor talán sejti, hogy egyszer el kell engednie Rogán Habony vagy Matolcsy kezét, ám tisztában van azzal, hogy nagyon meg kell fontolnia, ki lőheti ki mellőle ezeket az értékes vadakat. Ha Juhász Péteré lesz a trófea, az kisebb gond számára, mert az Együtt egy kis párt, és ha profitál is belőle, akkor sem erősödhet meg túlságosan. Ha Vona Gáboré lesz az érdem, az számára végzetes is lehet, hiszen a szélsőjobbos párt a korrupció elleni harc élcsapatává válhat ezzel. Gyurcsány Ferencről vagy a szocialistákról ne is beszéljünk, mert nekik nyilvánítani szintén életveszélyes lenne egy ilyen vadászsikert. Szóba jöhet még az LMP, amely szintén nagy elánnal pályázik Rogán vagy Matolcsy trófeáira, ám Orbán nyilván nem emelné szívesen feljebb jelenlegi parlamenti bejutást súroló pártot.

A jelenlegi állapot szerint számos opció létezik a helyzet végkimenetelére. Vegyük az ideális, ám kevésbé valószínű forgatókönyvet, mely szerint Rogán nem urizál tovább, Matolcsy visszafogja magát, nem költi úgy a közpénzt, mintha macinyomdával készítené otthon az összes húszezrest. Valljuk be, erre vajmi kevés esélyünk van, úgyhogy a mesék világából térjünk át a valóság terepére! Ha végül mégis tarthatatlanná válik valamelyik vagy mindkét potentát helyzete, akkor igyekeznek majd úgy megválni tőlük, hogy az érdem lényegében a miniszterelnöké legyen, vagyis ne profitálhasson belőle egyik ellenzéki erő sem. Ez azonban nehezen kivitelezhető, és várhatóan minden ellenzéki párt fővadászként fog tetszelegni a kiterített vad előtt.

                         fotó: vicclap.hu

És ott van még egy szintén sanszos változat, mely szerint minden megy tovább úgy, ahogy eddig, mindenki csinálja tovább a saját bizniszét, senki nem lő ki senkit, Orbán Viktor pedig röhög vadászon és vadon egyaránt. Ő csak azért szorongatta meg Rogán Antal nyakát egy kicsit, hogy az ősi vetélytárs Lázár János egy kicsit jobban érezze magát, aztán, ha kedve tartja, Lázárt helyezi a célkeresztbe, hogy Rogán se szomorkodjon olyan sokat. Nem vadászat ez, hanem a légpuska pufogtatása a vurstliban, és mivel az irányzékot átállították, a pálcika helyett többnyire az Abba-képet találjuk el. Ha azonban egyszer véletlenül valaki tényleg eltrafálja a hurkapálcikát, akkor már egészen más lesz Rogán Antal fekvése. Ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Ha a medve beszélni tudna, nem futna el a vadász elől, hanem rábeszélné, hogy helyette inkább a prérifarkast ejtse el.”  

A durva népszavazási kampány után elég komoly visszatetszést kelthet közvéleményben az a hamukázás, ami letelepedési kötvények kivezetése körül zajlik. Először azt hittük, hogy a kormány csak jó szokásához híven kicsit pávatáncol egyet a kötvénybiznisz körül, hogy elterelje a figyelmet a Jobbik ultimátumáról, de később kiderült, ez a szurka jobban fáj Orbán Viktornak, mint első látásra tűnt. Mi lehet annak hátterében, hogy egy életbevágóan fontos ügyként bemutatott alaptörvény-módosítás kedvéért nem hajlandó a kormány beáldozni egy kis hezitálás után az állítólag már elavult konstrukciót? Íme, egy válasz a sok közül:

Fotó: haszonmagazin.hu

Úgy tűnik, a Jobbik megtalálta azt a fogást a Fideszen, melyet a baloldali ellenzék hiába keresett az utóbbi hat esztendőben. Nem mintha nem hemzsegett volna az ellentmondásoktól a kormány több korábbi kommunikációs akciója és intézkedése, ám a Jobbik tudott először élni azzal a lehetőséggel, hogy a 2014-es választások után időközi választások során apránként elvesztette a kétharmados többségét a Fidesz-KDNP-s frakció. Olyan ügyben állították falnak Orbán Viktort és csapatát, amelyben elvileg szövetségesek voltak, hiszen a két jobboldali párt egymással versengve migránsozott a népszavazási kampányban, és támogatóik többsége tette ki azt a több mint 3 milliós tömeget, melynek tagjai elmentek és nemmel szavaztak a kormány által feltett kérdésre.

A letelepedési kötvények ügyében egy dolgot semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ha egy kormány arra büszke, hogy a migrációs válság ellenére hazánk „tisztán keresztény” ország tud maradni, akkor valahogy nehéz megmagyarázni azt, miért ad el magyar állampolgárságot mindenféle etnikumú, vallású, identitású és politikai nézetű külföldieknek. A letelepedési kötvény volt az a konstrukció, amely a kormány minden szereplője számára hasznot hozott eddig. A gazdaságba pénzt pumpált, a forgalmazó cégeken keresztül gazdagodtak a kormányhoz közel álló körök és személyek, ugyanakkor a konstrukció lényegét el lehetett rejteni a közvélemény elől.

Fotó: 24per7info.hu

És pont itt jön a történet buktatója. Ha ugyanis kivezetik a kötvényeket a piacról, olyan háttérben megkötött alkuk, jövőbeli egyezségek borulhatnak, melyek fontosak a kormány számára. A kötvénybiznisz ugyanis alkalmas volt arra, hogy a színfalak mögött lehessen üzletelni, szívességeket kérni és adni cserébe gazdasági vagy politikai előnyökért. Ez lehet az egyik magyarázata annak a kínos malőrnek, amely az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén esett meg. Ott ugyanis a kormánypárti szavazatokkal átment egy olyan módosító indítvány még november 2-án is, amely engedélyezi, hogy a ciprusi Migrat Immigration Asia (MIA) Ltd. Malajzia, Mongólia és Dél-Korea mellé a Seychelles-szigetek állampolgárai és vállalkozásainak tulajdonosai körében is forgalmazhassa a magyar letelepedési kötvényeket. Később persze visszavonták a már elfogadott előterjesztést, mert kínosan kilógott a lóláb.

És itt jön a képbe az FBI és az Interpol által is körözött szaudi milliárdos, Ghaith Pharaon, akiről kiderült, hogy nem csak egy hozzá köthető cég székháza működik Orbán Viktor lakásával szemközt, de tavaly Magyarországon fotózták le egy seregélyesi falunapon, és nyáron ugyanabban a kikötőben horgonyzott ugyanazon a napon, amikor Mészáros Lőrinc is arra járt a luxusjachtján. Túl sok a véletlen, ráadásul még senki sem adott arra megnyugtató választ, hogy miért nem kapcsolták le a magyar hatóságok Pharaont, amikor Fejér megyében járt. Nyilván jó lenne tudni, hogy van-e vízuma, esetleg magyar útlevele a gyanú szerint terroristákkal üzletelő férfinak. Annak fényében, hogy a miniszterelnök maga is beismerte, ismeri Pharaon professzort (aki a hivatalos verzió szerint nem azonos a körözött személlyel), komoly nemzetbiztonsági kockázatok merülnek fel.

A Jobbik tehát nem véletlenül feszegeti a letelepedési kötvények ügyét, hiszen erős a gyanú, hogy azok között a külföldiek között, akik pénzért vettek maguknak magyar és uniós állampolgárságot több olyan is van, akiknek finoman szólva is problémás a múltjuk és a kapcsolatrendszerük. A nemzetbiztonsági átvilágítás ellenére rés tátong a pajzson, és így hiába építenek a magyar hatóságok szuperkerítést a déli határra, olyan migránsok érkezhetnek feltűnés nélkül az országba, akik sokkal veszélyesebbek a háború pokla elől menekülő átlagos menekülteknél. Ha csak közvetett bizonyítékok mutatnak arra, hogy Orbán Viktor nyitott a muszlim szélsőségesek felé, azzal a Jobbik megszerezheti az egyetlen nemzetmentő párt titulusát.

Fotó: vg.hu

Úgy tűnik, a kormány most időt szeretne nyerni magának azzal, hogy valószínűleg egyelőre nem megy át az alaptörvény-módosítás a Parlamenten. A fideszesek mossák kezeiket, ők jót akartak, sőt, már a Jobbik előtt gondoltak e konstrukció megszüntetésére. A letelepedési kötvényeket ugyanis kevésbé ismert, ám jól érzékelhető hátsó okok miatt nem lehet megszüntetni az egyik napról a másikra. Megy a hamukázás, a hazaárulózás, de egyelőre tovább folyik a bizniszelés a háttérben, a Jobbik pedig erősödik attól, hogy tovább ütheti a vasat a kötvények ügyében. A baloldali pártok pedig passzív szemlélői a történetnek, mert nekik nem osztottak lapokat ebben a játékban. Ha Vona Gábor el tudja hitetni a közvéleménnyel, hogy ő mentette meg a nemzetet a nemzetközi terrorizmus e különleges gazdasági termékétől, akkor valóban egyedüli kihívóként szállhat ringbe Orbán Viktor ellenében 2018-ban. És ez még nagyobb gond lehet, mint a rejtélyes kötvények adásvétele. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Aki hazugságon kapja a törzsfőnököt, abból előbb utóbb törzsfőnök lesz.”