Épp itt az ideje, hogy az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulójához közelítve nemzetünk legszebb hagyományit felelevenítve ismét a személyi kultusz áldásait kezdjük habzsolni. Sándor Kingának a nemzetvezetőhöz írt költeménye csak bevezető volt ahhoz a felhíváshoz képest, melyet a Szlovákiában ügyködő György Ferenc plébános tett közzé a közösségi médiában. Azóta Kühár Ede bencés rendi szerzetes fohásza a magyar miniszterelnökért futótűzként terjed, és a mantrázók reményei szerint az imalánc segítségével Orbán Viktor legyőzheti a brüsszeli nemzetvesztőket. Hiába, ha egy kicsit nem figyelünk oda, mindjárt megszületik a legkézenfekvőbb megoldás arra, hogyan győzhetjük le hadsereg és működő gazdaság nélkül a fenekedő Európai Uniót, melynek nem csak részei, de haszonélvezői is vagyunk.

Fotó: 24.hu

Csak az íze kedvéért idézzünk mindjárt az elején Sándor Kinga: Vezesd nemzeted című költeményéből:

De áll a gáton, mert ő igaz magyar,
Ő az, ki nemzetének Kánaánt akar.
Százezrek mozdulnak mellé állva,
Egyetlen, kérő, halk, hívó szavára.

Miután kellően átszellemültünk a magyar költészet Fásy Ádámjának soraitól, szenteljünk néhány szót arra, hogyan vezetett a 2010-es fülkeforradalomtól a nemzeti együttműködés rendszerén és a Békemenetek mámoros bandukolásán és a felcsúti kisvasúton át nemzetünk kacskaringós útja odáig, hogy papok és követőik ráolvasással próbálják segíteni a magyarok vezérét nemes harcában.

A tudatos elbutítás politikájának csimborasszója ugyanis épp akkor jelent meg a magyar közélet egén, amikor Orbán Viktornak tényleg szüksége van dicsőítő fűzfapoéták és álszent papok imaláncára. Politikája kiüresedett, a migrációs krízisre hivatkozva egyre reménytelenebb harcot folytat az Európai Unióval, vagyis részben önmagával. Kövér László szavaival szólva Orbán Viktor küzd Brüsszel ellen, mint malac a jégen, ám ennek a csúszkálásnak csupán annyi eredménye van, hogy kevesebbet beszélnek otthon a korrupcióról, a krízisben lévő egészségügyről, az elvándorló fiatalokról. A nép (a szó szoros értelemben) egyszerű fiai érzik határainkon innen és túl, hogy a miniszterelnökből kezd kifogyni a szufla, hogy október 23-i ünnepi beszéde is rekedtes kiabálássá fajult annak következtében, hogy sokan nem foglalják imába a nevét, sőt…

A Sándor Kingák és György Ferencek feltűnése épp annak a jele, hogy a vezért vallásos áhítattal imádó tömegek már nem csak arra hajlandók, hogy lenyomják a sípoló elégedetlenkedők torkán a fütyülőjüket, hanem, hogy szellemi és fizikai védelmük alá vonják szeretett miniszterelnöküket. Ahogy Sándor Kinga fogalmazta meg nagyon érzékletesen költeményében:

Ő az, ki, védi, óvja, elszakadt nemzetét,
És mozdulnak érte mind, egy emberként.
Milliók harsogják, pajzsként állva eléje,
Eddig és ne tovább, magyarok ellensége.

Szóval, ez az a szint, amelyhez elérve az ember nem igazán tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Mert Sándor Kingán Kühár Ede bencés szerzetes imája is túltesz. A tisztesség és a lelki felemelkedés kedvéért idézzünk tőle is néhány veretes sort tőle is: „Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa néked! Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől! Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetésétől” –szól az ima első néhány gondolata.

Fotó: propeller.hu

Hogy sokan gondolják úgy, ezeknek a soroknak a mantrázása valóban segítheti Orbán Viktor harcát a gaz nyugati hatalmak ellen, arra jó példa a pozsonyi Újszó által idézett ipolysági Varga László nyilatkozata: „Orbán Viktor különleges politikus, és azért van sok ellensége, mert a keresztény Európát védi a liberálisokkal, a szabadkőművesekkel és az unióval szemben. Szüksége van az imáinkra, hogy az Úr adjon neki erőt a valódi értékekért vívott harchoz” A jó öreg összeesküvés-elméletek ezúttal is mozgásba hozzák az imaláncot, hiszen a liberalizmus pocskondiázása kapcsán meglengetett finom zsidózás mellett ott az ősi feladat, hogy tovább kell küzdeni a fertőző szabadkőművesség és jóléti kapitalizmust hirdető Európai Unió ellen. Erre mondja azt a művelt dakota: „A határokon átnyúló hülyeség akkor a legveszélyesebb, amikor hittérítők terjesztik az indiánok között.”

Nem kéne milliárdokat költeni a menekültek ellen hergelő kampányra, nem kellene magyarázkodnia és hazudoznia több kormánypárti politikusnak, ha végre nem a rongyrázásukról, hanem szerény életmódjukról szólnának a hírek. A jól csengő, ám alapvetően üres tartalmú akciótervek helyett meg kéne hirdetni egy valóban fontos programot, mely a luxusban tobzódó kormánypárti politikus hitelét adná vissza. Javaslatunk az, hogy a nemzeti luxuscsökkentési akció egyszerre spóroljon pénzt az országnak és vigye közelebb a mindennapok problémáihoz az oligarchákat, politikusokat, vezető beosztású tisztségviselőket, sőt a miniszterelnököt is. Íme, a Szegedi Kattintós szerény javaslatai:

Fotó: index.hu

1. Rogán Antal legközelebb ne helikopterrel, hanem kerékpárral menjen lakodalomba. A szerény ajándék (alpakka étkészlet) elfér a csomagtartón, ezen kívül csak vizet kell magával vinnie. Az öltönyt a helyszínen kölcsönzi, ezzel is támogatja a vidéki szolgáltatóipart. Nagy előnye a kerékpározásnak, hogy mire a miniszter odaér a lakodalom helyszínére, már farkas éhes lesz, ugyanakkor annyira elfárad, hogy táncolni sem lesz kedve, ezért nem zavarja, ha nem Kis Grófo szolgáltatja a muzsikát. Ezúttal egy laptop DJ diszkó ritmusban keverné a Szécsi Pál, Záray-Vámosi és Harangozó Teri számokat, melyekre a vállaltan vidéki gyerek Rogán Tóni még fáradt lábakkal is szívesen ropná Cecília asszonnyal, aki persze nem csak a helikopterezésben lene a társa, hanem a tekerésben is. Mert egy ügyes üzletasszony két kerékpárt biztos le tud barterezni egy hétvégére.

2. Ha már a közlekedésnél tartunk, Lázár János jótékony célra elárverezné lézerblokkolós luxusautóját, és egy átülne egy Wartburg 353-asba. Nem túl környezetbarát, de legalább lassú jármű. Rolex márkájú óráját egy kínai piacon vásárolt kvarcórára cserélné, és hogy az állatvilág is részesüljön egy kicsit a kormány jótéteményeiből, egy fácántelepet hozna létre saját költségén, hogy a vadászatain lemészárolt madarakat pótolja.

Fotó: 444.hu

3. Mészáros P. (Pénztáros) Lőrinc megígérné, hogy egy hónapban egy cégnél többet nem vásárol. Hétvégére nem az Adriára, hanem a Kurca partjára rándulna le, ahol horgászattal töltené az időt. A fogásból kiváló halászlét főzne, és vendégül látná az arra járó szentesieket. A felcsúti polgármester ugyanakkor eladná az eszéki focicsapatot és az érte kapott pénzből felújíttatja a szegvári várat. Aztán persze azt is megvenné.

4. Habony Árpád Ibiza helyett Püspökladányba menne szórakozni, ahol a helyi nyugdíjas klub bálján ropná a táncot. A buli csúcspontjaként a tombolán kisorsolnák Árpád elhíresült Gucci táskáját, melyet aztán a szerencsés akár a hétvégi bevásárlásokon is használhat a helyi közértben. Hogy a hangulatot fokozza, a miniszterelnök tanácsadója harcművészeti bemutatót is tartana, melynek keretében semi kontakt stílusban bemutatná Marika nénin, hogyan védhetjük meg magunkat az agresszív nyugdíjasoktól. Mindezt persze ingyen, jótékonysági célból tenné a derék kommunikációs tanácsadó.

Fotó: 24.hu

5. Árpád Andy barátja ünnepélyesen letenné a szivart és átszokna a Sopianae-re. Feleségével, Timivel egy játékszenvedélyekről leszoktató terápiás központot alapítanának, melyben ebédre mindig fánk lenne az egyik fogás. Andy Vajna ugyanakkor jószándéka jeléül egy héten egyszer engedné, hogy a TV2 híradóját Friderikusz Sándor szerkessze. Ezzel a nemes gesztussal jelezné, hogy politikailag korrekt, és még az sem zavarja, ha Kálomista Gábort kivágják egy tudósításból.

6. Maga a miniszterelnök is beszállna a luxuscsökkentés programjába, hiszen a Budai vár helyett a Nyugati téri aluljáróba költöztetné a hivatalát. Nagy előnye lenne ennek, hogy közvetlen kapcsolatba léphetne népével, a panaszokat személyesen hallgathatná meg, és ha netán kedve támadna álruhában az országot járni, nem kéne messzire mennie, a vasúti pályaudvarról indulva akár Mátészalkára is eljuthatna 8-10 óra alatt.

7. A program része lenne egy oligarchák és korrupt politikusok számára indított speciális akció is. Minden hónapban egy nap bárki következmények nélkül visszafizethetné az addig ellopott pénzt egy központi számlára, melyhez csak Tállai András, a NAV elnöke fér hozzá. A befizetők neveit és számlaszámait 80 évre titkosítanák, így nem kellene attól félniük az illetékeseknek, hogy még életükben kiderül, hogy mennyi pénzhez jutottak hozzá, és abból mennyit adtak vissza a közösbe.

  Fotó: szabotasz.blog.hu

8. Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank kiemelt szerepet kapna az akciótervben. Nekik nem kéne mást tenniük, mint a közpénznek visszaadni a közpénz jellegét. A jegybank alapítványai megszűnnének, munkatársai elmennének közmunkára, maga az MNB elnöke pedig a fizetését felajánlaná egy olyan alapítványnak, amely a piros pöttyös fenekű gyerekek tehetséggondozását tűzte ki célként maga elé. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Kétszer ad az, aki piros pöttyös fenekű gyerekeknek ad.”

Épp olyan értelmetlen dolog jobboldali lapként újraindítani a Népszabadságot, mint annak idején megvenni a liberális Magyar Hírlapot, majd csinálni belőle egy szélsőjobbos újságot. Ha Mészáros Lőrinc passzióból mégis arra vetemedik, hogy „elfideszítse” a klasszikus baloldali orgánumot, úgy égeti majd a közpénzt, mint Széles Gábor a sajátját azzal, hogy életben tartja a Magyar Hírlapot. Ez olyan megalázó lenne az egykori népszabadságos újságírók (és olvasók) számára, mint amikor egy foglyul ejtett katonát a lábánál fogva végighúznak a város főutcáján. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor célja éppen ez.

Fotó: mono.hu

A hatalom vasvillával esett neki az utóbbi időben annak az ellenzéki sajtónak, amelyet eddig csak gereblyével ijesztgetett. Még a sokat vitatott médiatörvény elfogadása után sem érezte ilyen nagy veszélyben magát a szakma, hiszen ami a Népszabadsággal történt csak ízelítő abból, ami a még álló végvárakra várhat. A kormány bosszúszomját mi sem bizonyítja jobban, hogy célzott támadásokat indítanak olyan orgánumok ellen, melyek kínos ügyeket szellőztetnek meg. Legutoljára már a rendőrségen faggatták annak az írásnak a szerzőjét, aki volt olyan bátor, hogy az MKB Bank államosításáról és eladásáról publikált cikket.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz úgy akar nekimenni a 2018-as kampánynak, hogy ne legyen útjában a kínos történeteken csámcsogó ellenzéki sajtó, mindenki, aki jót akar magának, tagozódjon be az MTVA által kijelölt irányba, vagyis tulajdonostól, egyéni véleménytől, etikától mentesen szolgálja ki a hatalmat, cserébe megtarthatja az állását, sőt, ha elég buzgón dicséri a vezért, még jól is kereshet. A kormány abból a feltételezésből indul ki, hogy minél arcátlanabbul viselkedik, annál erősebbnek tűnik a nép szemében. Pedig az elmúlt hónapok történései inkább egy másik törvényszerűségre engednek következtetni, mely szerint minél jobban sarokba szorítják a nyuszit, annál nagyobbat ugrik.

Ha ugyanis putyini módszerekkel igyekszik megszilárdítani, majd meghosszabbítani hatalmát a magyar miniszterelnök, az azt jelenti, hogy a pávatánca lassan kifulladt, megmutatja igazi arcát a rendszer mindazoknak is, akik eddig hittek abban, hogy van értelme a Brüsszel ellen folytatott szabadságharcnak, hogy érdemes volt elkölteni milliárdokat kerítésre és érvénytelen népszavazásra.

Bármilyen lehangoló, a szabad sajtó elleni támadás időzítése logikus, ám valószínűleg nem hoz eredményt azok számára, akik az egészet kitervelték. Orbán Viktor ugyanis nem erősnek, hanem sunyinak, sőt gyávának tűnik ebben a szituációban. Rogán Antal helikopterezése után nem urizáló miniszterét büntette meg, hanem a sztoriját kirobbantó újságot. Különböző céghálókon keresztül a háttérből igyekszik mozgatni a szálakat, ám Mészáros Lőrincen keresztül előbb-utóbb úgyis eljutunk odáig, amit eddig is mindenki sejtett: a stratégiát a miniszterelnök közvetlen környezetében dolgozták ki, és a végrehajtásra is csak az ő jóváhagyásával kerülhetett sor.

Persze a gőzhenger nem áll meg itt, jöhetnek a megyei napilapok, néhány bulvárújság, a nemzet sportlapja, és még ki tudja, milyen színes az a portfólió, melyet szeretne besöpörni maga alá a kormány propagandagépezete. Mert a miniszterelnök úgy gondolja, hogy a választási siker kulcsa most az, ha mindenki ugyanazt a nótát fújja, ha zsarolással, megvesztegetéssel, lejáratással mindenkit elhallgattatnak, aki kínos ügyeket próbál megszellőztetni. Orbán úgy döntött, hogy a kesztyűs kéz politikája már nem vezet eredményre 2018-ban, és ez komoly figyelmeztetés a kormánypárt szimpatizánsai számára is.

Ha ugyanis putyini módszerekkel igyekszik megszilárdítani, majd meghosszabbítani hatalmát a magyar miniszterelnök, az azt jelenti, hogy a pávatánca lassan kifulladt, megmutatja igazi arcát a rendszer mindazoknak is, akik eddig hittek abban, hogy van értelme a Brüsszel ellen folytatott szabadságharcnak, hogy érdemes volt elkölteni milliárdokat kerítésre és érvénytelen népszavazásra. Akik még mindig úgy gondolták, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, most majd beláthatják, hogy a kritikus hangok elnémításával minden korrupciós ügy más fénytörésbe kerül, és már háborogni sem lesz érdemes azon, hogy a közpénz tényleg elveszíti közpénz jellegét.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor eddig jól gondolta, hogy a szabad sajtó felmutatásával, ugyanakkor karanténban tartásával el lehetett hitetni az Európai Unió vezetőivel, hogy még nem érkezett el az önkény ideje Magyarországon, ám a maradék ellenzéki orgánumok ledózerolásával nyílt hadüzenetet küldhet Brüsszelnek. Eddig is tisztában voltak itthon és külföldön a döntéshozók azzal, hogy az orbáni rendszernek mi a végső célja, ám arra senki sem számított, hogy a kudarcos népszavazás után új lendületet vesz ez a folyamat. Nincs taktikázás, az új többség nevében mindenkit el lehet söpörni, aki a kisebbséghez tartozik. Nem csoda, hogy néhány kommunizmus viharaiban edződött fideszes politikusnak a hideg futkos a hátán, amikor szembesül ezzel az ámokfutással.

A kádári tilt, tűr, támogat jelszavát magáévá tevő jelenlegi hatalom részéről ma már az eltűrés különös kegy, akik viszont önként beállnak a sorba, különleges támogatásban részesülhetnek. A rendszer lényege, hogy rengeteg egykori közpénzt lehet elrejteni benne, és amikor valahol szükség van ezekre a forrásokra, azonnal mozgásba lehet hozni a folyamatokat. Aki nem csak túlélni akarja ezt az időszakot, de jó esélyt lát arra, hogy a maga hasznára fordítsa a hibáit, annak nagyon kecsegtető lehetőség úgy gazdagodni és pénzt csinálni, hogy pusztán (?) az erkölcsi aggályait kell háttérbe szorítania.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktornak csak egy nagy játszma bábjai a média szereplői, ezért nincs más célja az ellenzéki sajtóval, mint megsemmisíteni, a saját kedvenceit pedig pozícióba hozni. Korábbi módszere, mely a lassú gazdasági ellehetetlenítésre épült túl lassan hozta meg az eredményt, azért most behabzsolja a nem igazán lojális médiákat, megrágja azokat, majd kiköpi, mint számára fogyaszthatatlan termékeket. Ahogy egy bölcs dakota kérdezte: „Miért nem gondolsz evés közben arra, hogy ami egyszer beléd megy, annak valahol ki is kell jönnie?”

Egy pillanatra visszarángatták a földre Orbán Viktort a sípoló, kereplő demonstrálók, ám ne higgyük, hogy ez gyorsan mindent megváltoztat a magyar politikai életben, és a miniszterelnök elveszíti kultikus jellegét. Orbán Viktor ezután már nem csak nem nyilatkozik ellenségesnek vélt médiának, nem pusztán kerüli az ellenzéki politikusokkal a vitát, de a nyilvános rendezvényektől is távol szeretné tartani az elégedetlenkedőket. Az ellenzék kezdi érteni, miből is ért egy autokratikus vezető, a nép pedig kezdi megszokni, ha ütlegelik, amikor nyíltan vállalja a véleményét.

Fotó: index.hu

Eljutottunk addig a pontig, amikor a fiatal demokraták vezérét ifjú demonstrálók sípja figyelmezteti arra, hogy valami nagyon nincs rendben ebben az országban. Ugyanakkor nyugdíjas nénik és bácsik rugdossák és ütlegelik azokat a fiatalokat, akik nem kérnek egy pocakosodó, öntörvényű vezető illiberális vízióiból. Ha ezt valaki akár csak 10 éve mondja, körberöhögjük, hiszen a nyugdíjasok vitték az ősi komcsi vonalat, és a nép tévhit szerint a szocialisták e generáció kihalásával tűnnek majd el a politika süllyesztőjében. A jelek szerint ez a tétel ma már sokkal jobban ráillik a Fideszre.

Az október 23-i eseményeket követően jól kirajzolódik az a trend, hogy a Fideszt támogatók legaktívabb rétege már megette kenyere javát, és minden energiáját arra fordítja e jól mozgósítható generáció, hogy megvédjék a sérthetetlennek és tévedhetetlennek vélt miniszterelnök becsületét. Valahogy úgy viszonyulnak a vezérhez, mint annak idején Kádár Jánoshoz. Nem látják benne a gátlástalan vezetőt, a haverokkal mutyizó ügyeskedőt, csakis a jótevőt. És ehhez még jótétemény sem kell. Van kit imádni újra, és ehhez az érzéshez mindenáron ragaszkodnak. Ha kell, lenyomják a sípot a fiatalok torkán, ha kell, a földön fekvő demonstrálókat rugdossák, ha kell Soros Györgyöt gyalázzák. Elképesztő állapotok kezdenek uralkodni a közéletben, ami leginkább Putyin Oroszországáéhoz, valamint Erdogan Törökországáéhoz hasonlítható.

Fotó: hvg.hu

Orbán új többséget hirdetett a sikertelen október 2-i népszavazás után, ami szemfényvesztés, hiszen egy speciális ügyről kérte ki az ország lakosságának véleményét, így nem egy politikai teljesítményről, hanem az idegenek elutasításáról vagy elfogadásáról mondtak véleményt az emberek, persze csak akkor, ha elmentek szavazni. A miniszterelnök október 23-i ünnepi beszédében is úgy beszélt a magyarokról, mint akik mindenben egy véleményen vannak, akik mentalitása összefoglalható két kurta mondatban. Pedig a Kossuth téren azzal kellett szembesülnie, hogy sokan vannak olyanok, akik másként gondolkodnak a demokráciáról, Brüsszelről, a menekültekről, a sajtószabadságról.

Valakinek végre meg kéne mondania Orbánnak, hogy tévúton jár, ha egy nemzet erejét abban látja, ha mindenről ugyanúgy gondolkodnak a tagjai. Nem csak az részese a nemzetnek, aki rá szavaz, aki vakon követi őt. Ha nem törekedne arra, hogy a világról alkotott képét lenyomja minden magyar torkán valahogy úgy, ahogy a közpénzből fenntartott tévé és rádió próbálja átmosni az adófizetők agyát, akkor nem kéne trükköznie a népszavazásokkor, rettegnie, amikor nyilvános ünnepségen kell beszédet mondania, vagy semmitmondó válaszokat adnia, amikor a barátai meggazdagodásáról faggatják a Parlamentben.

Fotó: nepszava.hu

Persze a Fideszben még várni kell olyan politikusra, aki el meri mondani az igazságot a főnökének, az ellenzékiekkel pedig egyszerűen nem foglalkozik a kormányfő. Orbán Viktor burokban él, mely elkezdett repedezni október 23-án. Ha néhány száz demonstráló füttykoncertje ekkora indulatokat tud kiváltani a kormányoldalból, ha nem képesek elviselni azt, amit 10 éve ennél durvábban elkövettek az akkori kormány ellen, akkor ez a burok nem túl erős. Ahogy a nem dakota Isaac Asimov írja a Gyilkosság a könyvvásáron című regényében: "Talán azt hiszed, hogy most már a Tejúton száguldozhatsz vastagra hízott önteltséged kerekén, amelyekre csak úgy dőlt a csapágyzsír a dagadtra puffadt egódból?"

Várható volt, hogy nem lehet sokáig pávatáncolni a migrángyűlölet és a letelepedési kötvények biznisze között. Orbán Viktor olyan háziúrhoz hasonlít, aki ötven lakattal és házőrző ebek tucatjaival zárja el lakása bejáratát a menekültkérők elől, ám a hátsó kapunk keresztül beengedi a jómódú külföldieket, akiknek garázsból kialakított IBUSZ lakásokat ad bérbe jó pénzért. Ez a számára ideális állapot szűnhet meg azzal, ha enged a Jobbik követelésének, és az alkotmánymódosításért cserébe odadobja a letelepedési kötvényeket Vona Gábor lábai elé. A miniszterelnök azonban néhány napon belül más veszteségeket is elszenvedhet.

Fotó: 24.hu

1. Mivel Orbán Viktor szakrális vezetője kormányának és pártjának, kínosan ügyel arra, hogy senki se tűnjön vele egyszintű vezérnek sem saját miliőjében, sem az ellenzék prominensei közül. Mivel teljesen rágyógyult a migránskérdésre, és lényegében semmilyen más témában nincs érdemi nyilatkozata, csakis e téma segítségével lehetett őt kiemelni ebből a misztikus homályból. Vona Gábor követelése a letelepedési kötvények megszüntetésére ezért ütötte szíven a miniszterelnököt, hiszen ha igent mond, akkor zsarolhatónak tűnik, ha pedig ellenáll, akkor nem jön össze az alkotmánymódosítás, ami nagyon kell neki az október 2-i népszavazási kudarc leplezéséhez. A kínos malőr már akkor körvonalazódott, amikor engedett Vona kérésének, hogy négyszemközt találkozzanak, hiszen ilyen gesztust nem tett 2010-es hatalomra jutása óta senkinek. Ezt még igyekezett azzal kompenzálni, hogy Molnár Gyula szocialista elnökkel is eldiskurált egy kicsit, mielőtt Vona rányitotta volna az ajtót, ám most hiába állítja, hogy ők már korábban fontolgatták a kötvények megszüntetését, senki sem fogja róla lemosni a bélyeget, hogy hagyta magát zsarolni egy ellenzéki párt vezetője által. Egy szakrális vezető varázsereje ilyenkor törik meg, és ez után az ellenfelei és beosztottjai is kezdik elhinni, hogy a király meztelen. A tippünk az, hogy a mostani maszatolás csak arra jó, hogy az október 23-i megemlékezések után bejelentse a kormány, kész kivezetni a letelepedési kötvényeket a piacról.

Ha Orbán Viktor arra kényszerül, hogy pártjának valamelyik nagy vadjára kiadja a kilövési engedélyt, az komoly törést jelenthet a saját karrierjében is.

2. Ha már az 56-os forradalom évfordulójánál tartunk, akkor érdemes odafigyelnünk arra a kapkodásra, sőt kétségbeesésre, mely a központi ünnepség előkészületeit jellemzik. Fideszes és független polgármestereket próbálnak rávenni arra, hogy küldjék el településeik polgárait a fővárosba, hogy ne legyen kínos kudarc Orbán Viktor beszéde. A ma már inaktív Békemenet támogatása nagyon kellene most a miniszterelnöknek, mert kínos pillanatok várhatnak rá ünnepi beszéde közben. Ismert ugyanis, hogy Orbánt csúnyán kifütyülték az MTK stadionjának avatóján, ami könnyen megtörténhet most is, hiszen Juhász Péter, az Együtt korrupcióüldöző politikusa sípokat fog osztogatni a megemlékezés előtt. Ez talán még annál is kínosabb ügy lehet, mint amikor Simicska Lajos, régi katona- és harcostársa testnedvekhez hasonlította a miniszterelnököt. Érdemes lesz hát odafigyelni arra, mi történik október 23-án, és utólag jót vitázni arról, hogy mi a hatékonyabb módszer az Orbán-kormánnyal szemben: Együtt ünnepelni olyan ellenzéki pártoknak, akiknek vezetői egyébként komoly vitában állnak egymással, vagy elmenni Orbán Viktor ünnepségére, és síppal, dobbal, nádi hegedűvel széttrollkodni a közös ellenség beszédét.

Fotó: index.hu

3. Az utóbbi hetek eseményei egyre valószínűbbé teszik, tarthatatlan az a kormányzati álláspont, mely szerint a kínos ügyek megúszhatók egyetlen vállrándítással, hogy a rendszerszintű korrupció nem létezik addig, amíg magas beosztású fideszes politikus ellen nem emel vádat az ügyészség. Jól látszik már a népszavazás eredményén is, mennyire erodálja a kormánypártot az a sok szőnyeg alá söpört ügy, melyek miatt a választók jelentős része szeretné megbüntetni a kormányt. A közmédia hiába tesz úgy, mintha nem történt volna meg Rogán Antal helikopterezése, vagy teljesen rendben lenne Matolcsy György és barátnőjének románca, melyet súlyos közpénzek felhasználásával édesítettek meg a felek, esetleg szóra sem érdemes, hogy Mengyi Roland képviselő mentelmi jogát fel kellett függeszteni, mert igen komoly korrupciós vádak merültek fel vele kapcsolatban. Hiába sikerült elnémítani a Népszabadságot, hiába lehetetlenítik el a többi ellenzéki médiát, az ügyek csak ügyek maradnak, a korrupció pedig nem veszíti el korrupció jellegét, hiába csűri-csavarja Kósa Lajos úgy a szavakat, mint vegetáriánus gyerek a húsos tésztát az iskolai menzán. Ha Orbán Viktor arra kényszerül, hogy pártjának valamelyik nagy vadjára kiadja a kilövési engedélyt, az komoly törést jelenthet a saját karrierjében is. Jól emlékezhet ugyanis, hogy első kormányzása idején egymás után szállították kihallgatásokra azokat a kisgazda politikusokat, akik egyébként az ő koalíciós partnerei voltak, és bár megszabadult a kellemetlen szövetségesektől, a korrupció sara az ő cipője sarkára is ráragadt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha túl sokáig feszíted a húrt a nyiladon, az vagy annak a jele, hogy vagy nem látod rendesen a célt, vagy nem mered lelőni azt, aki feléd lovagol.”  

Korábban már többször értekeztünk arról, hogy van egy védhetetlen pontja Orbán Viktor migránsellenes politikájának. Vona Gábor csak a megfelelő pillanatra várt, hogy megcélozza a Fidesz Achilles-sarkát, így érve el azt, hogy komolyan vegyék az alkotmánymódosítási komédiában. A letelepedési kötvények ugyanis egyszerre a korrupció és gyanús idegenek állampolgársághoz juttatásának eredői, így joggal mondja a Jobbik elnöke, hogy ha visszatartjuk a szegény menekülteket, akkor ne jöjjenek a gazdag bevándorlók se. Ő legalább következetes...

Fotó: 24.hu

Vona Gábor állítása szerint igencsak meglepődött Orbán Viktor, amikor elővezette, milyen feltétellel támogatnák a Fidesz alkotmánymódosító javaslatát. Pedig a miniszterelnöknek nem kellett volna csodálkoznia azon, hogy a Jobbik elnöke berúgta azt a ziccert, melyet a kormánypárt védelmének ügyetlenkedése (és kapzsisága) hozott össze. A letelepedési kötvényekről szóló jogszabály valódi jelentőségével eddig nem foglalkozott érdemben sem a Jobbik, sem a baloldali ellenzék, az érvénytelen népszavazás után azonban olyan ütőkártya lett ez a kétes üzletág Vona kezében, melyet előbb-utóbb úgyis kijátszott volna.

No, de mi is a baj ezzel a kötvénnyel? Nagyon leegyszerűsítve, a biznisz lényege a következő: Az Európai Unión kívüli országok polgárai igen komoly összegekért letelepedési kötvényt vásárolhatnak olyan, a magyar kormánnyal szerződéses viszonyban lévő értékesítő cégektől, melyek tulajdonosi összetétele meglehetősen vegyes, tekintve, hogy külföldi üzletembereken, diplomatákon kívül például Rogán Antal és Habony Árpád is érintettek az üzletben.

Aki ilyen kötvényhez akar jutni, annak a vonatkozó jogszabályok szerint 300 ezer eurós (93 millió forintos), e célra kibocsátott ötéves futamidejű magyar állampapírt kell jegyeznie. A Magyar Nemzet épp a napokban nézett utána, milyen adásvételek valósultak meg az utóbbi években, és kiderítette többek között, hogy a magyar állam eddig 35 milliárd forint közpénzről mondott le azzal, hogy 2 százalékos garantált kamatot fizet a letelepedési kötvények után, miközben Magyarországon fél százalékos kamatra bocsáthatna ki ilyen értékpapírt.

Orbán Viktornak most főhet a feje, hiszen ha nem két kedves embere bizniszéről lenne szó, talán be is áldozhatná a letelepedési kötvényeket, ám erre aligha lesz hajlandó.

A kötvények értékesítését végző offshore cégek eközben 110 milliárdos bevételt értek el. És talán a legfontosabb információ az, hogy amióta működik a program, 4 ezer külföldi jutott rajta keresztül letelepedési engedélyhez, vagyis élhet Magyarországon, és utazgathat az Európai Unió országai között szabadon. Az állítólagos kötelező betelepítés során ennek a létszámnak alig több mint a negyedét kellene befogadnunk. Az idegenek ellen hergelő kormány részéről elég beszédes adatok ezek, hiszen olyan Fradi szurkolót juttat eszünkbe, aki huhog az ellenfél fekete focistájára, ám amikor saját csapata afrikai játékosa kerül szóba, azzal védekezik, hogy ő a mi négerünk.

Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy Vona előrántotta az aduászt a tárgyalóasztalnál. A letelepedési kötvények ügyével két legyet üthet egycsapásra: Rávilágít arra, hogy a kormány csak addig hergel a migránsok ellen, amíg azok a szögesdrótkerítést átvágva próbálnak a jólétet és biztonságot jelentő nyugatra jutni, ám amikor busás hasznot lát a külföldiek befogadásában, akkor már nem ilyen eltökélt. A másik nagy dobása Vonának az, hogy saját választói szemében most először radikálisabbnak tűnik, mint a Fidesz, amit a migránsügy kirobbanása óta nem tudott elérni.

Orbán Viktornak most főhet a feje, hiszen ha nem két kedves embere bizniszéről lenne szó, talán be is áldozhatná a letelepedési kötvényeket, ám erre aligha lesz hajlandó. A miniszterelnök nemzeti egységről beszél az érvénytelen népszavazás után, ám ha egy gyenge kis alkotmánymódosítást sem tud felmutatni a voksolást követően, könnyen nevetségessé válhat saját választói előtt.

Gyurcsány Ferenc korábban meglebegtette annak a lehetőségét, hogy két opció létezik Orbán fejében október 2-a után. Az egyik, hogy úgy tesz, mintha nyert volna, és ennek egy alkotmánymódosítással ad súlyt, a másik pedig, hogy ezt nem tudja keresztülvinni, és erre hivatkozva feloszlatja a Parlamentet, és belevág az előrehozott választások meglehetősen kétesélyes kalandjába.

Fotó: 168ora.hu

Vona tudja, hogy a kompromisszumkészségén most az előrehozott parlamenti választások is múlhatnak, ami számára nem biztos, hogy rossz opció. Övé ugyanis az egyetlen jelentős parlamenti párt, amely úgy ütheti a korrupció vasát, hogy arra nincs igazán válasza a kormánynak, hiszen a Jobbik még nem volt kormányon. A Jobbik középre tart úgy, hogy közben radikálisnak látszik. Ügyes! Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindenki kíváncsi arra, hogy egy fiatal musztánggal hogy boldogulsz, főleg, ha az előtte minden lovasát ledobta már magáról.”

Nem hinnénk, hogy Vajna F. (Fánkosztó) Tímea tisztában lenne azzal, hogy Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben október 17-ét nyilvánította a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává, és ezért osztott ingyen fánkokat a szegényeknek ( és nem szegényeknek) néhány nappal korábban. Magyarország leszakadása a nyugati világtól, sőt közvetlen szomszédjaitól épp ott érhető legjobban tetten, miként alakult a rendszerváltás óta a szegények, illetve az egyre lejjebb süllyedő középosztály sorsa.

Fotó: velvet.hu

Fehér Attila, a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület elnöke szerint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad nem váltotta be a magyar társadalom ’89-es várakozásait. Hazánkban különösen aktuális a szegénység problémaköre, ugyanis az ország hét régiója közül négy az Unió legszegényebbjei között van. 2016-ban a KSH adatai szerint a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben, közülük 130 ezer gyermek nélkülözik, és 50 ezer rendszeresen éhezik. És ez csak néhány mutató azok közül, melyek jelzik, a kormány hurráoptimizmusa ebben a kérdésben csak porhintés.    

Kialakult ugyanakkor egy olyan gazdasági és politikai „elit”, amely önhittségének és az empátia tökéletes hiányának köszönhetően egyszerűen nem is érzékeli a társadalmi különbségek növekedésének tarthatatlanságát. Helikopterező és fácánokat mészároló miniszterek, külföldi luxus-szórakozóhelyeken partizó és állami pénzből magántévéket vásároló tanácsadók borzolják a kedélyeket, mindeközben a kormány kommunikációja a polgárháború és kilátástalanság elől menekülő embereket helyezi céltáblája közepére.

A migránsügyön keresztül is pontos kontúrokkal kirajzolódik a magyar felső középosztály társadalomszemlélete. A reményeitől és emberi méltóságuktól megfosztott menekültek ellen hergelik azokat a hazai szegényeket, akik megmaradt egzisztenciájukat féltve asszisztálnak ahhoz, hogy az urizáló kormány miniszterei és tanácsadói gyanús hátterű offshore cégeken keresztül letelepedési kötvényeket értékesítsenek olyan külföldi gazdagoknak, akik nem kötelesek elszámolni azzal, honnan szereztek milliárdokat ahhoz, hogy magyar, illetve uniós állampolgárságot vásároljanak maguknak.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mostani kormány csak azért nem hagyja végleg az út mentén a szegényeket, mert szüksége van rájuk a következő választásokon.

A magyar rendszerváltás kudarcáért felelős úgynevezett politikai elit egyelőre nem is érzi azt a veszélyt, hogy a jóléti fordulat elmaradásáért valakiknek felelősséget kell vállalniuk ebben az országban. A jelenlegi kormányzat morzsákat dob a szegények és elégedetlenkedők elé, ami egyelőre még elég ahhoz, hogy ne kelljen szembesülniük a népharag elsöprő erejével, ám az igazság pillanata közeleg.

Nem lehet ugyanis büntetlenül megúszni azt, hogy szinte egyetlen nagy horderejű országos korrupciós ügyben sem öntöttek tiszta vizet a pohárba, hogy elsikáltak minden olyan botrányt, melyben érintve lehettek politikusok valamelyik (vagy mindkét) oldalról. Nem lehet megúszni azt sem, hogy elkótyavetyélték a mintegy háromezer milliárdos magánnyugdíj-vagyont, hogy háromszor mentették meg a devizahiteleseket, ám alig enyhült az adósokon a nyomás, hogy minden falucskába focistadiont építenek a megtérülés csekély reménye nélkül.

És persze nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy az utóbbi hat év kormányzása alatt nyíltan a gazdagok oldalán állt a kormány, hiszen míg a szegények és képzetlenek százezreit kényszerítette közmunkára, addig a magas jövedelműek élvezhették az egykulcsos adó nyújtotta előnyöket. Aki pedig igazán közel állt a mézes bödönhöz, bőven kaphatott állami megrendeléseket, játszhattak ki uniós rendelkezéseket, részesülhettek a trafikos koncessziók előnyeiből. A szegényeknek maradt a mellébeszélés és a népbutító kormányzati propaganda. 

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mostani kormány csak azért nem hagyja végleg az út mentén a szegényeket, mert szüksége van rájuk a következő választásokon. Igen, szükség van arra a mintegy háromszázezer közmunkás voksára, akik közvetlenül ki vannak szolgáltatva a helyi hatalmasságoknak, és nem jut nekik még zsíros kenyérre sem, ha kimaradnak a következő programból. Szükség van a többször megsértett és kormányhoz közeli vezetői által lejáratott romák támogatására is, mert állítólag őket könnyű olcsó ígéretekkel is megvásárolni. És persze szükség van azokra a Fidesz-hívőkre is, akik látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de mindig meg lehet őket győzni azzal, hogy ez is jobb, mintha visszajönnének a kommunisták.    

„Ha nem tudod, mi az a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ne hibáztasd magad, hanem igyál egy pohár tüzes vizet és fogd rá a komancsokra.”     

A szociális ellátórendszer, az egészségügy, az oktatás helyzetének lassan tarthatatlanná válása és a foglalkoztatottak helyzetét jelentősen rontó új munkatörvénykönyv kiszolgáltatta a munkavállalókat a multinacionális érdekeknek. Elmaradt a polgárosodás révén várt felemelkedés, így sokaknak a lecsúszás élménye, vagy az attól való rettegés érzése egyszerre tette hiteltelenné az országot negyedszázada vezető politikai erőket és rendítette meg a demokratikus rendszerbe vetett hitet.

A szegénységből nem Vajna Tímea fánkosztása, a valós problémáktól, a hétköznapi emberektől mindinkább eltávolodó politikusok és a hozzájuk szorosan kötődő nemzeti oligarchák jótékonykodása fogja kivezetni Magyarországot, hanem társadalmi és gazdasági reformok sora. Ebben azonban nem érdekelt a jelenleg kormányzó elit, így jelentős politikai fordulat nélkül a szegénység Magyarországon eszkalálódik, hiába próbálja ezt a szót kitörölni minden szótárból a hatalom. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem tudod, mi az a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ne hibáztasd magad, hanem igyál egy pohár tüzes vizet és fogd rá a komancsokra.”

Olyan irányból támadják mostanában Orbán Viktort, ahonnan nem várhatta. Úgy tűnik, nem tolerálják a focidrukkerek a csilli villi stadionokat, melyeket olyan közpénzekből építtetett a miniszterelnök, melyek elveszítették közpénz jellegüket (magyarán TAO pénzekből). A sportközvélemény egyébként is forrong, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság elvesztette független jellegét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig szeretné, ha legalább közvélemény-kutatással igazolná a magyar kormány, hogy a magyar lakosság teljes mellszélességgel kiáll a budapesti olimpia megrendezése mellett.

Fotó: nepszava.hu

Füttyszó is volt, nem csak sípszó az új MTK stadion avatóján. Megkapta a magáét a klubelnök Deutsch Tamás és Orbán Viktor miniszterelnök is, hiszen kínos füttykoncert köszöntötte őket ezen a felemelő estén. Komoly maflás ez Orbán Viktornak azt követően, hogy a Fradi „ékszerdobozának” avatóján is hasonló galádságot követtek el ellene a foci legavatottabb szakértői, akik úgy küldték el melegebb vidékre a miniszterelnököt, ahogy a legutáltabb játékvezetőkkel szokás. Az ünnepi beszédében a szokásos panelekben fogalmazó kormányfő valószínűleg magában épp olyan jókat kívánt az őt nyíltan kritizáló tömegnek, mint fordítva, ám ezzel a dolognak nem lesz vége.

Nem ez az első alkalom ugyanis, hogy nyilvános szereplései fogadtatásában egy platformra kerül ősi ellenségével, Gyurcsány Ferenccel. A volt kormányfő is kénytelen volt fújolások és harsány „Gyurcsány takarodj!” rigmusok kereszttüzében beszédet mondani különböző nyilvános eseményeken. Ilyen a megosztó személyiségek sorsa! – tárhatnánk szét a kezünket, ám a DK elnöke ezt láthatóan el is fogadta, míg a jelenlegi miniszterelnök nehezen viseli az ellenvélemények ilyen látványos megnyilvánulását. Önmagában valahogy helyre kell tennie a dolgokat, hiszen fel kell oldania azt a látszólagos ellentmondást, hogy ha 3,2 millióan rá szavaztak a kvótanépszavazáson, akkor honnan a bánatból veszi a bátorságot néhány száz fociszurkoló, hogy kifütyülje őt?

Az MTK stadionjában felharsanó figyelmeztető füttykoncert persze annak is szólt, hogy a miniszterelnök kedvenc felségterületét, a sport világát is autokratikus módszerek segítségével kívánja a saját képére formálni.

Itt jön képbe az a legenda, mely szerint a vezérnek már nem merik megmondani az igazságot az alvezérei. Leszeget fejjel bandukolnak mellette, és mindig azt mondják a kérdéseire, amit a miniszterelnök hallani szeretne. Ez rendben is van mindaddig, amíg ki nem derül, hogy messze nincs elegendő támogatottsága a nem szavazatoknak a népszavazáson, amit már hetekkel korábban tudni lehetett, vagy hogy füttykoncerttel és nem hangos „Éljen Orbán Viktor” kiáltásokkal köszönik meg az MTK szurkolói, hogy új létesítménnyel ajándékozta meg őket. A nép fia elveszti nép fia jellegét, vagyis fogalma sincs arról, miként vélekedik az ország dolgairól és őróla az ország lakosságának többsége.

Ő csak annak a másfél millió elkötelezett Fidesz-szavazónak akar kedvezni, no meg annak a még mintegy félmillió embernek, akiket magához tud édesgetni a választások előtt egy kis rezsicsökkentéssel és egy csipetnyi idegengyűlölettel, hogy biztosítsák számára a kétharmados többséget. De élnek mások is ebben az országban, és olykor még vannak olyan bátrak, hogy hangot is adnak az ellenvéleményüknek. Nincs annál hervasztóbb dolog, amikor a valóság visszanyeri valóság jellegét, vagyis a lenézett, kizsigerelt tömeg egyszer csak szembesíti az ország vezetőjét azzal, hogy a látszat ellenére még nem jött el a Kánaán.  

Az MTK stadionjában felharsanó figyelmeztető füttykoncert persze annak is szólt, hogy a miniszterelnök kedvenc felségterületét, a sport világát is autokratikus módszerek segítségével kívánja a saját képére formálni. Filozófiája egyszerű: ha már ennyi pénzt adok nektek, elvárom, hogy egy rakás aranyéremmel térjetek haza egy olimpiáról. Neki a nyolc arany nem volt elég, és nyilván az sem tetszett neki, hogy mindössze (?) három sportág adta össze az aranyakat. Bő két hónappal az olimpia után ezért keményen belenyúlt a MOB működésébe, amit azzal magyarázott, hogy a 2024-es budapesti pályázat érdekében kell nagyobb kormánybefolyás a sport területére.

Fotó: 24.hu

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont szeretne kézzelfogható bizonyítékot arról, hogy a magyarok többsége támogatja a rendezést. Népszavazást persze nem mernek kiírni a kérdésben, hiszen akkor mindkét oldal kampányolhatna, és netán megint úgy járna a kormány, hogy nem mennek át az üzenetei, ezért egy közvélemény-kutatás lenne a minimum, amivel felvértezhetné magát az olimpiát támogató tábor az egy év múlva esedékes döntés előtt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha bölényszarral pofozkodsz, biztos nem kapsz az arcodba ütéseket, de a szaros kezeddel az orrod végét sem tudod majd megvakarni, ha viszketni fog.”

Lélektani hadviselésre kiválóan használható a rabosítás kifejezés, ami persze nem egyenlő azzal, amit sugall. Nem öltöztetik az illetőt csíkos ruhába, nem viszik vezetőszáron rendőrök a kihallgatásra azt, akit rabosítanak, de fénykép készül róla, és az ujjlenyomata is bekerül a bűnüldöző szervek nyilvántartásába. Mengyi Roland, (alias Voldemort nagyúr) elszenvedte ezt a procedúrát, amin az utóbbi tíz esztendőben szinte kizárólag baloldali politikusok mentek át. Egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz az út szélén hagyja-e a kormánypárti képviselőt, vagy politikai okokból meglebegteti a nagy belső rendcsinálás lehetőségét, aztán pedig megmenti Mengyit. Pályafutásának azonban politikai értelemben mindenképpen vége.

Fotó: nepszava.hu

A Voldemort-ügy tulajdonképpen nem Mengyi Rolandról szól, hanem a Fidesz belső viszonyainak lehetséges átrendeződéséről. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor rájött: kétélű fegyver, ha azt üzeni a párt tagsága felé, hogy amennyiben fideszes politikus vagy, mindent megtehetsz, mert minden körülmények között megmentünk. Sokan gondolják úgy a párton belül is, hogy olyan figurákat vonzott ez a szemlélet a Fideszbe, akik a hatalomgyakorlás és meggazdagodás kockázatmentes, ám erkölcsileg finoman szólva is aggályos útját választották.

Már értekeztünk arról korábban, hogy a Magyarország régióinak többsége a Voldemort nagyurak hitbizományai lettek az utóbbi hat esztendőben, így nem meglepő, ha sorra esnek ki a csontvázak a Fidesz vidéki szekrényeiből. Ezek a kormánypárti politikusok csöndben, legalábbis nagy feltűnés nélkül dolgoznak, általában a hangjukat nem halljuk a parlamenti üléseken, ha pedig részt vesznek egy helyi protokoll eseményen, akkor mondanak egy semmitmondó beszédet, melybe beleoltanak egy kis migránsozást, hogy a főnök elégedett legyen. A háttérből azonban nagyon tudatosan irányítják a rájuk bízott választókerület pályázati pénzeit, tesztelik az önkormányzatok együttműködési hajlandóságát, és nem ritkán beleszólnak olyan piszlicsárénak tűnő ügyekbe is, mint például egy falusi művelődési ház igazgatói pályázatának elbírálása.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor ilyen vazallusokra bízta a vidéki Magyarországot, és úgy gondolta, hogy addig tökéletesen tudja uralni a hűbérurak világát, amíg valakik nem képzelik magukat kiskirálynak. Nos, valószínűleg ez lett Voldemort nagyúr veszte, hiszen átlépett egy olyan határt, melyet már nem tolerálhatott a párt legfőbb vezetése. A számos kérdés közül, melyeket felvet a Mengyi Roland ellen elindult eljárás, talán az a legfontosabb, hogy időben kezdte-e meg a miniszterelnök a borsodi nagyúr megregulázását?

Jól tudjuk, hogy nem ő az egyetlen vidéki képviselő, aki túlnőtt önmagán, ám nagy kérdés, hogy Mengyi sorsa mennyiben tudja elrettenteni azokat, akik épp úgy két kézzel másztak bele a mézes bödönbe, mint Voldemort. Hiába rántják most ki a kezüket, a méz ott csepeg az ujjaik végén, és ragadni fog még egy darabig, ha bármit is megfognak. De nem ez a legfőbb gond a Fidesz szempontjából. A választókerületeikben mindenható urak kapcsolatrendszere működteti a Fidesz gépezetét, és ha homokszem kerül ebbe, elég kiszámíthatatlan folyamatok indulhatnak meg. Példának okáért Voldemort helyét valakinek át kell vennie Borsodban, akinek mások lesznek a rokonai, barátai, lekötelezettjei, így a korábbi haszonélvezők közül többen megsértődhetnek, sőt kibeszélhetnek a pártból.

Ma már szinte közhelynek számít a megállapítás, mely szerint, hogy a 2018-as választást csak a Fidesz veszítheti el, az ellenzék nem nyerheti meg. Erre célzott Tölgyessy Péter is legutóbbi interjújában, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz rendszere kívülről ugyan stabilnak látszik, de ha valahol meginog, akkor kártyavárként omolhat össze. A kapzsi vidéki nagyurak sok kárt okoznak a pártnak, de fegyelmet tartanak, biztosítják, hogy a közmunkások, a hivatalnokok, a kiszolgáltatott vállalkozók a Fideszre szavazzanak minden megmérettetésen. Lényegében olyan megbízható pillérei a hatalomnak, mint a Kádár-rendszerben a járási párttitkárok voltak. Ha ez a kapcsolati háló összeomlik, a vidéki fellegvárak meginognak, akkor nem tudják ellensúlyozni azt, hogy Budapesten és több nagyvárosban a Fidesz már rég elvesztette a többségét. Orbán rendszerének lényegét sokkal jobban ki lehet tapintani a kis települések függőségi viszonyaiban, mint a nagyvárosok átláthatatlan kapcsolati rendszereiben, a Fidesz mozgósító ereje ezért itt sokkal erősebb, mint az urbánus környezetben.

Fotó: index.hu

Ezért borzasztó érzékeny terep belenyúlni felülről a már megbízhatóan működő vazallusi rendszerekbe, és ezért tippelünk most inkább arra, hogy Voldemort inkább az utolsó mohikán, akit meg mernek rángatni a főnökei, mint az első fecske, akit újabb bukott nagyurak követnek majd. Mengyi Roland Orbán Viktor számára egy beáldozható vidéki gyalog, aki elviheti a balhét nem csupán a többi korrupt nagyúr helyett, de tompíthatja a támadások élét az olyan nagy vadak esetében, mint Rogán Antal vagy Matolcsy György. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne hidd el az utolsó mohikán meséjét, mert azt azért találta ki egy sápadtarcú, hogy egymásnak ugrassza a huronokat és a mohikánokat.”

A magyar miniszterelnök jól tudja, hogy a tűréshatárok tologathatók, ám léteznek vörös vonalak, melyet nem léphet át következmények nélkül. Vérbeli pávatáncosként azonban megtalálta a megoldást, hiszen másokkal végezteti el a piszkos munkát, ő pedig mossa kezeit. Aki tisztában van ezzel a törvényszerűséggel, nem is kételkedhet abban, hogy a Népszabadság bedarálása is a kormánypárt megbízásából és hatékony közreműködésével történt. Voltak azonban a közelmúltban is olyan események, melyek közvetve Orbán Viktorhoz és köréhez köthetők, és a demokratikus alapelvek kijátszásáról tanúskodnak.

Fotó: 24.hu

1. A rendőrséget nem vetik be ellenzéki és civil megmozdulások esetében. Orbán jól tudja, hogy amíg a Gyurcsány-kormányhoz tudja kötni a rendőri erőszak képzetét, addig nyert ügye van. Ha mindenképpen közvetlenül be kellett avatkozni demonstrációkon, tüntetéseken, akkor - vélhetően Kubatov Gábor pártigazgató és FTC főnök közreműködésével - kopaszokat rendelt a rendcsinálásra, nehogy a rendőrség elkövessen valamilyen atrocitást. Erre jó példa volt az, ami két éve a Fidesz Lendvay utcai székházánál történt. A tüntetők behatoltak az épületbe, ám nem a rendőrök avatkoztak közbe, hanem az odavezényelt kopaszok szorították ki a demonstrálókat. Legutoljára a Liget projekt ellen tiltakozó civilek ellen vetették be a tarfejűeket, akik egy kis dulakodás és rugdosás után alaposan megfélemlítették az építkezések ellen tiltakozó civileket. A rendőrök néma szemlélői voltak az eseményeknek. Orbán tehát ügyesen kikerüli azt a csapdát, hogy Gyurcsány Ferenccel kerüljön egy platformra, ugyanis a Fidesz legendája szerint 2006 őszén békés tüntetőkre támadtak az agresszív rendőri erők. A történések hátteréről azonban sok érdekesség kiderült azóta, hiszen az MTV székházának ostroma ma már nem tűnik olyan spontánnak, mint azt korábban sokan gondolták.

                     Kép: NÉGYmadár

2. Garantálják a választások tisztaságát. Szó sincs arról, hogy a választások, vagy akár a legutóbbi népszavazás durva elcsalásával vádolnánk a kormányt, hiszen a kisebb stikliken kívül nem igazán történt semmi törvényellenes 2014-ben és 2016. október 2-án. A Fidesz számára fontos az a Hilary Clinton által korábban megfogalmazott alapelv betartása, mely szerint addig minden kormányt legitimnek ismernek el a nyugati demokráciák, amíg törvényes választások útján jutottak hatalomra. Az Orbán-kormány mégsem játszik tiszta eszközökkel, amikor urnákhoz szólítja a polgárait. Durván visszaél az erőfölényével a kampányokban, közpénzen népszerűsíti a kormánypártok ideológiáját, a számára megfelelő módon alakítja át a választókörzeteket, és a saját érdekeinek megfelelően írja át a választások szabályait. A voksolás tisztaságát és törvényességét felügyelő intézményekben a saját emberei ülnek, így közvetlen hatást is tud gyakorolni a választások előtti és utáni történésekre. Orbán ideája a putyini rendszer, ahol ugyan megtartják a választásokat, ám annak előre lehet tudni a végeredményét. Finoman szólva lejt a pálya a kormány irányába, így törvényes, ám nem tisztességes választásokon méretnek meg a politikai erők. A Fidesz már azt is megteheti, hogy saját kasszájából ne is költsön kampányra, hiszen – ahogy ez a kvótanépszavazás esetében is bekövetkezett – közpénzből is milliárdokat tud e célra fordítani. Pedig magasan a Fidesz áll legjobban az anyagi lehetőségeket tekintve, a többi párt vagy tartalékol a következő parlamenti választásra, vagy úszik az adósságban. Egyszóval, a Fidesz ügyesen eljátssza a demokratikus játékszabályok betartását, ám totális túlsúlyra törekszik minden politikai megmérettetésen.

Fotó: starthirek.hu

3. Tiszteletben tartják a sajtószabadságot és a polgárok szabad véleménynyilvánítását. A Fidesz által megalkotott új médiaszabályozás volt az első próbaköve ennek a kritériumnak, és bár volt a törvényben számos aggályos elem, az ellenzéki hangvételű médiumok mégsem tűntek el a sajtópalettáról. Az Orbán-adminisztráció ügyelt arra, hogy fenntartsa a szólásszabadság illúzióját, illetve eltűrte a kormányt kritizáló médiumok okozta kellemetlenségeket. A kormány valódi szándékai akkor rajzolódtak ki leginkább, amikor túl kellemetlenné váltak számára különböző orgánumok, így a Lázár János különös külföldi útjait feltáró Origót lényegében egy üzleti tranzakcióval magához vonta, többször megfenyegette az Indexet, amikor a miniszterelnök szűk családjához köthető írások jelentek meg, legutoljára pedig a Népszabadság kiadója tett gesztust azzal a kormány felé, hogy megpuccsolta saját lapját. Ez utóbbi lépésnek is volt persze közvetlen előzménye, hiszen a baloldali lap váratlan felfüggesztése előtt össztüzet zúdított a helikopterrel lakodalomba érkező Rogán Antalra, és a barátnőjét közpénzből gazdagító Matolcsy Györgyre. A kormánypárt vezető politikusainak kárörvendő nyilatkozatai világítanak rá arra a tényre, hogy a sajtószabadságot elég különösen értelmezik. Amíg ugyanis vannak ellenzéki médiumok, nevetségesen hatnak a kormánypárti és/vagy közszolgálati sajtóorgánumok győzelmi jelentései, meghamisított tudósításai. A kormány meghatározó politikusai úgy gondolják, hogy a sajtószabadság fogalmába bőven belefér, ha egy televízió vagy rádió csak arról számol be, hogy milyen volt az igenek és nemek aránya a népszavazáson, de azt az információt elfelejti közölni a nézőkkel és a hallgatókkal, hogy egyébként érvénytelen lett a voksolás. És persze azt is teljesen normálisnak tartják, hogy állami pénzből tartsanak el érdektelen, szakmaiatlan, ráadásul vastagon veszteséges orgánumokat, a piacról viszont kiszorítják a nagy múltú, ám kritikus hangvételű szereplőket. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki kipucolja a főnök mokaszinját mindig szót kap a törzsi gyűlésen, aki viszont nem hajlandó erre, meghívót sem kap az ülésre.”

Soha nem látott mélységekbe süllyedt a közszolgálatot még mindig névleg képviselő közmédia a kvótanépszavazás kampányában. Többször megírtuk már, hogy ebben a műfajban is mindig van lejjebb, ám nehéz elképzelni mondjuk az M1 hírcsatornáról, hogy ennél is jobban kerülje a köz szolgálatát. Az MTVA-hoz tartozó médiumok lényegében úgy működnek, mintha fölöttük lenne Rogán Antal propagandaminisztériuma, és onnan csőpostán küldenék az utasításokat a szerkesztőségekbe. De azért biztos lesz ennél is durvább menet is a parlamenti választások hajrájában.

            Fotó: youtube.hu

Se szeri se száma azoknak a hajmeresztő híreknek, melyeket a közszolgálatinak nevezett televíziók és rádiók kreáltak a népszavazási kampányában. Mintha versenyt futottak volna azokkal a kormánypárti polgármesterekkel, akik olyan képtelenségekkel riogatták saját településük lakóit, hogy ha nem lesz érvényes a népszavazás, migránsokat telepítenek a falujukba vagy városukba.A magyar közmédia ennek színvonaltalan versenyfutásnak a szellemében etette hülyeségekkel azokat, akik adójából finanszírozzák az intézmény működését. 

Nem véletlenül hívja a köznyelv már egy ideje Phenjan 1-nek a közmédia hírcsatornáját, de nyugodtan hívhatnák az M2-őt Peking 2-nek, az M3-at Havanna 3-nak, az M4-et Hanoi 4-nek, a nemrég indult M5-öt pedig Caracas 5-nek. Nem vitatjuk, hogy vannak még a szakmaisághoz görcsösen ragaszkodó munkatársak az említett csatornáknál és hozzájuk szellemiségben és stílusban passzoló rádióknál, ám minden próbálkozást tönkretesznek azok a felső szintű vezetők, akik számára kizárólag a megfelelési kényszer jelent mércét a hétköznapokban.

Ezért is fontos megemlíteni, hogy a korábban ideiglenesen kinevezett vezérigazgató Vaszily Miklóst épp akkor véglegesítette a Médiatanács, amikor kiderült, hogy a közmédia erősen túltolt kampánya ellenére (vagy pont azért) sem sikerült elegendő embert az urnákhoz szólítania a kormánynak a kvótanépszavazáson. Az is a közelmúlt hírei között szerepelt, hogy a kormány pár milliárddal megtoldja a közmédia amúgy is irritálóan magas állami támogatását. Ez is arra utal, hogy értékelik az igyekezetet, ám a hatékonyság elmaradásáért nem hibáztatják a gigacég vezetőjét.

A közmédia finanszírozása tökéletesen leképezi az Orbán-kormány szemléletét a kommunikációról. Pénzt nem kímélve nyomják azt a szakmaiságot már nyomokban sem tartalmazó propagandát, mely minden magára valamit is adó kommunikációs szerint is kontraproduktív. Hihetetlen mennyiségű pénzt égetnek el az MTVA médiakohóiban, és az eredmény az, hogy aki szeretné tudni, milyen országban is él, a korábbi kormánykedvenc, ám a G-nap óta ellenségnek tekintett Hír TV-re, vagy valamelyik ellenzékinek tekintett csatornára kapcsol.

                      Fotó:24.hu

A valaha komoly tekintéllyel rendelkező közszolgálati csatornák lényegében a kormányzati kommunikáció kihelyezett tagozatai lettek, a szaktárcák sajtósai szerkesztik a reggeli műsorokat (javasoljuk a Jó reggelt, Észak-Korea címet) csak a fizetésüket nem kapják még közvetlenül a műsorkészítők valamelyik minisztériumtól. A kvótanépszavazás egyébként arra is jó volt a közmédiának, hogy újabb forrásokhoz jusson, hiszen egymást érték a kormányzati hirdetések már a foci EB alatt is, majd az olimpiai közvetítések közben csúcsosodott ki a kormánypropaganda hihetetlen nyomulása. Ez az agymosás újabb pluszmilliárdokat jelentett az amúgy is agyonfinanszírozott cégnek.    

        Fotó: hvg.hu

A közszolgálati médiák mindig is érzékeny pontjai voltak a belpolitikának, ha ugyanis a vezetők úgy érezték, hogy pozíciójuk veszélybe kerül egy kormányváltással, minden gond nélkül átálltak a másik oldalra. Orbán Viktor tudja ezt, ezért fogja vasmarokkal a kormány alá már 2010-ben begyűrt intézményt. Nagy kérdés viszont, hogy a most orrukat befogó munkatársak miként cselekednek, ha megcsapja őket a kormányváltás szele. Ahogy egy dakota mondás fogalmaz: „Ha leveted magad egy szikláról, félúton már hiába gondolod meg magad, szárnyakat már nem tudsz növeszteni, hogy visszarepülj a szikla peremére.”