A kormány legújabb plakátkampánya már tényleg az abszurditás határait feszegeti, hiszen egy amerikai üzletember fotójával és a hozzá fűzött értelmetlen kommentárral riogatja a magyar polgárokat. Azt is mondhatjuk, hogy egész plakát egy óriástalány. Nem kapunk választ például arra a kérdésre sem, hogy mi lenne az a nagyon vidám dolog az amerikai üzletember számára, amitől jókedvre derülne. Mi most húsz variációt vázolunk fel, melyek bekövetkezte biztosan mosolyt csalna Soros György arcára.

Fotó: Szegedi Kattintós

1. Ha újra azt nyilatkozza Mészáros Lőrinc, hogy a saját erejéből gazdagodott meg.

2. Ha a magyar válogatott hazai pályán is veszít Andorra ellen.

3. Ha megtudná, hogy az Európai Unió támogatta a felcsúti kisvasút építését.

4. Ha Orbán Viktor kifizetné neki a támogatást, amit korábban az oxfordi ösztöndíjához adott a Soros Alapítvány.

5. Ha Kósa Lajos gondolataiba látna.

6. Ha annyit nyerne Andy Vajna egyik kaszinójában, hogy a szivarkirály kénytelen lenne zálogba adni neki a TV2-őt.

7. Ha Pintér Sándor használt pengés kerítést próbálna eladni neki.

8. Ha Polt Péter ügyészsége nyomozni kezdene a letelepedési kötvények és Farkas Flórián ügyében.

9. Ha betiltanák Magyarországon az ellenállások soros kapcsolását.

10. Ha megismerné Matolcsy György unortodox gazdaságpolitikáját.

11. Ha Selmeczi Gabriella még egyszer azt állítaná, hogy megmentették a devizahiteleseket.

12. Ha végre Varga Mihály egyszer egy jóízűt nevetne.

13. Ha Rogán Antal helikoptervezetői vizsgát tenne.  

14. Ha Németh Szilárd végre azt csinálná, amihez ért, vagyis beállna pankrátornak.

15. Ha nemzeti konzultáció indulna a stadionépítési program hasznosságáról.

16. Ha végre semmi probléma nem lenne a felújított orosz metró kocsikkal.

17. Ha Habony Árpád közmunkásnak állna, és az utcaseprés szünetében Gucci táskából venné elő az uzsonnáját.

18. Ha lebontanák Lázár János házának felső emeletét, mondván, hogy túl meleg van ott nyáron.

             Fotó: facebook

19. Ha Simicska Lajos becsicskulna, vagyis ismét a Fidesz kedvenc oligarchájává válna.

20. Ha Áder János egyszer egy dakota közmondással fejezné be szokásos szilveszteri köszöntő beszédét.

Szokásos pávatáncát járja Orbán Viktor, amikor Horthy Miklós történelmi szerepének óvatos átértékelésébe kezdett. Először képletesen megveregette az egykor kormányzó vállát, mondván egész tisztességes politikai pályát futott be, majd külügyminisztere emlékeztetett arra is, hogy voltak elég sötét momentumok is Horthy munkásságában. A miniszterelnök egyértelműen a Jobbik mellett kitartó radikális szavazóknak szeretett volna üzenni a kormányzó melletti szavaival, ugyanakkor számára az is fontos, hogy ne folytatódjon nemzetközi elszigetelődése egy újabb kétes tartalmú kijelentése miatt. Van három komoly veszélye azonban az újabb szédületes pávatáncnak.

Fotó: válasz.hu

1. Horthy Miklós személye egybefonódott a magyar irredentizmussal, így nagyon szerencsétlen dolog most az egekig magasztalni őt, így a szomszédos országok felé azt üzenni, hogy a kormányzó szerepének megítélése a legfelsőbb politikai szinten megváltozott. Szlovákiával kivételesen jók jelenleg a kapcsolatok, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Robert Fico kormányának elég komoly többsége van, és nem kell a végső fegyverhez nyúlnia, ha népszerűséget akar növelni. Ez a végső fegyver a magyarokkal való riogatás. Ugyanez a helyzet Romániával kapcsolatban, igaz, a dél-keleti szomszédokkal a szövetség nem olyan szoros, mint az északival, ugyanis nem tagja a V4-eknek. Szerbiával sincsenek jelenleg komoly vitáink, sőt a szerb elnök kampányában még Orbán Viktor fényképet is bedobta, mint akivel baráti kapcsolatokat ápol. Ukrajna nem esik olyan súllyal a latba, mint az említett három ország, ám ott a magyar kisebbség helyzete jóval kedvezőtlenebb is, mint más szomszédoknál. A revizionista szólamok emlegetése itt árthat talán legtöbbet a kárpát-aljai magyar kisebbségnek, és az amúgy sem súrlódásmentes ukrán-magyar diplomáciai kapcsolatoknak.És nem mellékesen említsük meg, hogy a kormány orosz barátai sem tapsolnának nagyon egy olyan ember felmagasztalásának, aki hadat üzent a Szovjetuniónak.  

2. Orbántól egyébként is szereti harci lázban tartani szavazóit, és ha csak egy kicsit is az agyukba égeti, hogy Horthy Miklós revizionista politikáját a Fidesz is a nevére vette, akkor szavazókat csábíthat át a Jobbiktól, ahol igen fogékonyak az ilyen hívószavakra a szimpatizánsok. A Habony-féle kommunikációs stratégia azonban arra épül, hogy a Kádár-korszak kisemberének kell kedvezni, vagyis azokat a félelmeket kell nagyra növeszteni a nemzeti konzultációkkal és a hozzájuk fűződő kampányokkal, melyek ebben a társadalmi rétegben jellemzőek. Így a lopakodó antiszemitizmus, a értelmiségellenesség, az idegengyűlölet, a gondoskodó állam eszménye mind szerepet kapnak a kormány kommunikációjában. A Horthy-korszak azonban 40 éven keresztül olyan negatív megítélés alá esett a Kádár-korszakban, hogy szellemi örökösei számára nem lehet megnyerő a kormányzó politikai rehabilitálása. Orbán ezért óvatos, és tesz úgy, mintha a Horthy-életmű egy összetett jelenség lenne, melyben vannak kirívóan pozitív és elhanyagolható negatív vonások. Tény azonban, hogy a kormányzó regnálása idején több mint 30 zsidótörvényt fogadtak el, döntő szerepe volt a háborúba való belépésben, a magyar katonák doni katasztrófájában, majd egy szerencsétlen kiugrási kísérlet után már nem volt képes megakadályozni a nyilas hatalomátvételt, illetve a német megszállást.

Fotó: zsurpubi.hu

3. A jelenlegi miniszterelnök politikai krédójától nem idegen olyan félfasiszta rendszerek tisztelete, mint amilyen a 30-as évek Magyarországa volt. Ez eddig inkább szimbolikus gesztusokban nyilvánult meg, de most ráfordult a Horthy-korszak szellemi hagyatékénak mélyebb értelmezésére. Amíg csak olyan gesztusdiplomáciát folytat, amely kissé árnyalja a II. világháborút megelőző időszakot, addig felfoghatjuk némi korrekcióként is azt, amit tesz. Szegeden például olyan feltételekkel ad pénzt a város központjában lévő Széchenyi tér rekonstrukciójára, ha azon visszaállítják az 1940 előtti állapotokat. Nem mindenki számára szimpatikus állami segítség ideológiai feltételekhez kötni közpénz osztását, de még mindig jobb, mintha a kormányzó szobrát avatná Orbán valamelyik vidéki nagyvárosban. Ám a mostani folyamat elvezethet idáig is, ami már jóval veszélyesebb mind a kormány, mind az ország számára. Egy múltba révedő, illúziókból táplálkozó félfeudális államot reprodukálni az Európai Unió tagjaiként akkora kihívás, hogy valószínűleg Orbán Viktornak sem sikerülhet. Ahogy Dél-Dakotában mondják: „Nem elég nagyot álmodni, néha fel is kell ébredni.”     

Még a kormánypárti politikusok egy része sem tagadja, hogy komoly alkotmányossági aggályokat vet fel az új plakáttörvény, mely száműzi a politikai jellegű hirdetéseket az utcákról. Nem is az volt a célja a Fidesznek, hogy jogkövető legyen, hanem, hogy időt nyerjen, így legalább néhány hónapra megakadályozza az ellenzéket saját elveinek és ígéreteinek népszerűsítésében. Van azonban más út is a politikai nézetek hirdetéséhez, így a „vizuális környezetszennyezés" folytatódni fog, de nem elsősorban ott, ahol eddig. Lássuk, mit eredményezhet a tiltás életbelépése?

Fotó: mno.hu

Ha a kormány úgy gondolja, hogy az utcai falragaszokkal lehet leghatásosabban kampányolni, nagyon téved. Többször bebizonyosodott, hogy az emberek általában közömbösek az utcán látható hirdetések iránt, vagyis kidobott pénz például a nemzeti konzultáció ürügyén elindított plakátdömping. A Jobbik „lopós plakátjairól” viszont más az emberek véleménye, ugyanis elég keményen odaver a kormánypártnak, így hirtelen sürgős lett egy kétharmados többséget igénylő jogszabály elfogadtatása a Fidesz számára. Miután az ellenzék összezárt, a köztársasági elnök pedig azzal, hogy visszaküldte a lényeges elemeitől megfosztott, ezért lényegében kiherélt jogszabályt, a kormány hirtelen feles törvénnyé változtatta a plakátügyet.

A kétharmados jogszabály azonban nem veszíti el a kétharmados jellegét, hiába akarja azt Kósa Lajos, viszont amíg az alkotmánybíróság nem dönt a kérdésben, a plakátok eltűnhetnek az utcákról, így kicsit nyugodtabban aludhat Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Rogán Antal, akik képmásai nem túl előnyös pozitúrában néztek le ránk ezekről a hirdetményekről. Ezzel a kormány-közeli hirdetési vállalkozások is veszítenek, hiszen elvileg a kabinet sem hirdethet július 15-e után, ám nagyot kaszálhatnak az egyéb hirdetési felületek tulajdonosai, például az online- és papíralapú újságok, a televíziók és rádiók. Egyelőre azonban az is kétséges, hogy betartják-e az érintettek a rájuk szabott jogszabályokat, hiszen a kormány és a Jobbik is új plakátkampányt indított július elején.

Ha viszont mégis teljesen eltűnnek a politikai hirdetések az utcáról, akkor az eddiginél is keményebben nyomják majd a sajtótermékekben a propagandát az érdekeltek. Korábban már számos példán láthattuk, hogy a sajtópiacot hihetetlenül torzítja az a tény, hogy lényegében a saját kampányainak hirdetéseivel tartja életben a kormány a hozzá közel álló sajtóorgánumokat. A Magyar Idők, a Riposzt, a 888.hu, Origo, sőt az MTVA is komoly bajba kerülne, ha a kormány csak rövid időkre leállna a politikai kampányokkal, hiszen bevételeik döntő hányadát reklámbevétel formájában az államtól, vagyis végeredményben az adófizető polgároktól kapják.

Van azonban a plakátháborúnak egy másik oldala is, hiszen az ellenzék is a sajtóhirdetésekbe kényszerül a feles jogszabályként átnyomott korlátozással. Simicska Lajos ugyanúgy rendelkezik saját médiavállalkozásokkal, ahogy a kormány is a saját propagandaminisztériumából kinövő sajtótermékekkel. A plakátokra eddig elköltött pénzt a Hír TV-ben, a Lánchíd Rádióban, a Heti Válaszban, illetve a Magyar Nemzetben válthatják hirdetésekre azok, akik eddig Simicskától béreltek hirdetési felületet az utcán. A Fidesz célja valószínűleg az is volt a jogszabály átnyomásával, hogy világossá tegye: Simicska Lajos áll a Jobbik mögött, hiszen innentől nyíltan kell hirdetnie a nagyvállalkozó sajtótermékeiben az ellenzéki pártnak, ha szólni akar a választópolgárokhoz.

A sajtótermékek esetében azonban nem lesz központilag meghatározott listaár, vagyis annyiért adja a felületet Simicska a pártoknak, amennyiért csak akarja. A Fidesz viszont továbbra is kénytelen lesz hatalmas pénzekkel kitömni a saját lakájmédiáját, különben működésképtelenné válnának, mivel nem a piacból, hanem a kormányból élnek. Ennek bizonyítéka például az a közszájon forgó piaci pletyka, mely szerint Csetényi Csaba, a plakátkampányokon korábban jól kereső vállalkozó azért esett ki a pikszisből, mert késve utalta a kormányzattól kapott pénzt a hirdető kormányhoz közeli médiumoknak.

Fotó: hvg.hu

 Akárhogy is nézzük a dolgot, a legrosszabbul ismét mi, választópolgárok járunk, hiszen a pénzünk értelmetlen kormányzati kampányokon keresztül tömegpusztító fegyverré váló sajtóorgánumokhoz vándorol, ahol úgy elfüstöl, mintha nem is lett volna. Az ellenzéknek ugyan jóval kevesebb a médiafelülete, ám ha hirdetni akar, továbbra is megteheti a független vagy baloldali sajtótermékekben. A rendszer épp azért piacidegen, mert akár a kormányt, akár az ellenzéki oldalt nézzük, ha a hirdető és a hirdetési felület is ugyanabba az érdekkörbe tartozik, akkor lényegében követhetetlen, ki, mennyi pénzért hirdetett. Vagyis, ha egy csapatban játszol az ellenfeleddel, könnyen rúgsz öngólt. Jó példa erre a Fidesz 2010-es kampányköltése, amikor még Simicska Lajos médiabirodalmán keresztül huncutkodhatott a kortes-pénzekkel és felületekkel a jelenlegi kormánypárt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amit szabad Ülő Bikának, nem szabad Kuporgó Kutyának.”

Lényegében mindent egybegyúrt a kormányfő, ami ellenszenves a magyarok többsége számára, és ezt a különleges elegyet Soros György címkéjével látta el. Közben mindent, amit szimpatikusnak, követendőnek tart a magyarok nagyobbik fele, Orbán a nevére vett, így a sötétség és a világosság harcaként állítja majd be a 2018-as parlamenti választásokat. Csak két akadálya van annak, hogy mindezt el is higgye legalább a választók fele. Az egyik, hogy a gonoszságok rendszere annyira szövevényes, hogy nehéz köztük logikai kapcsolatot találni, a másik pedig, hogy a korrupt kormányzás valahogy nem fér bele ebbe a fekete-fehér mesébe.

Fotó Hungary Today

Ne legyünk túl vidámak akkor, amikor a román politikusok azt mondják, hogy náluk kattanna a bilincs a kormánytagok csuklóján, ha saját családtagjaiknak osztogatnák a jól fialó állami és uniós megbízásokat. Lényegében családi klánok küzdelmeként értelmezhető, ami ma Magyarországon történik a közpénzek elköltése közben. A kiskirályok országlása márpedig tart már egy ideje hazánkban, hiszen csak kapkodjuk a fejünket, hogy éppen milyen bizniszt vezényelnek le Matolcsyék, Mészárosék, Csányiék, Tiborczék, netán az Orbánék.

Mindez annak fényében tűnik igen aggasztónak, hogy közben a kormány képviselőinek lelkiismerete patyolattiszta. A korrupciós vonal szinte elvékonyodik olyan, a kormányzat által favorizált ügyek mellett, mint például a menekültek távoltartása a határainktól, a Soros György általa hivatalos politika szerint támogatott civil szervezetek és sajtóorgánumok ellehetetlenítése, vagy a küzdelem a brüsszeli bürokraták ellen a magyar érdekek védelmében. Mivel az ügyészség lényegében semmit nem tesz azok kétes ügyeiben, akik a kormány védelme alatt állnak, Orbán Viktor egészen bátran mondhatja azt, hogy korrupció az, amit a kormánypárt annak tart.

Már nincs egy év a választásokig, és úgy tűnik, esze ágában sincs a miniszterelnöknek megfékezni túl mohó elvbarátait. Nem érzi veszélyesnek a túlburjánzó korrupciót még akkor sem, amikor vannak már-már megmagyarázhatatlan ügyek is az Orbán-kormány háza táján. Végsőkig kitartanak Rogán Antal mellett, de nem engedik el Farkas Flórián kezét sem, és azt is felvállalják, hogy Habony Árpád az említett két úriemberrel egyetemben sportot űzzön a sajtó elől menekülésből.

Orbán arra építi kampányát, hogy a magyarok legismertebb félelmeit gyúrja egybe, és mindezek fölé odaemel egy megközelíthetetlen, és a magyar viszonyok között alig értelmezhető figurát, az amerikai milliárdos Soros Györgyöt. Minden ellenzéki pártot, független sajtóorgánumot, kritikus civil szervezetet becsatornáz Soros György gonosz, nemzettipró szellemiségébe. Hírbe hozza a jogvédő csoportokat olyan bűnözőkkel, mint például az embercsempész bandák, az átláthatatlan gazdálkodásra hivatkozva próbálja eltüntetni az utcákról a kormány számára kínos politikai hirdetéseket, valamint az ellene tüntető civil szervezeteket. A kormányfő közben kérlelhetetlenül sulykolja az emberek fejébe, hogy kétszer kettő néha öt, ha ő úgy akarja.

Orbán felfogásának az a nagy veszélye a magyar társadalomra nézve, hogy az ő értékítélete alapján sorolnak be történelmi személyiségeket, pártokat, szervezeteket a jó, illetve a rossz oldalra magyarok milliói.

Orbán Viktor fekete-fehér világában valaki vagy jó, vagy gonosz, átmenet nincs, a színek, árnyalatok csak megzavarják az emberek gondolkolatait. Igyekszik koherens ideológiává alakítani a magyar nép ellen szövetkező judeoplutokrata konspirációs gépezetet, mely egyfelől nyugati ügynökökből, másrészt az őket kiszolgáló, jól megfizetett hazai szimpatizánsaiból áll. Orbán Rákosi elvtárson is túl tesz a nyugati befolyás elleni harcban, híveit lassan olyan szlogenekkel hívja csatába, hogy ne engedjük Soros György vagy Brüsszel hatalomra jutását Magyarországon.

Közben azonban nem ad választ a legfontosabb kérdésekre. Nem tudjuk például Brüsszel miért szeretné tönkretenni Magyarországot, amikor százmilliárdokkal tömi az állami költségvetést, de arra sem igen hallottunk még érdemi választ, hogy miért lenne jó üzlet Soros Györgynek, ha az ő pénzén migránsok érkeznének hazánkba? Orbán abban bízik, hogy a végső kérdéseket soha nem teszik majd fel a magyarok, elég lesz mindig friss ellenségeket szállítania a választóknak, hogy egyértelmű legyen: csakis ő tudja megvédeni a gonosz háttérhatalmaktól az országot.  

Fotó: bumm.sk

Ennek az abszurd kampánynak a részeként indított támadást a Soros-egyetemként aposztrofált CEU ellen, ezért kriminalizálta a civil szervezeteket, ezért szövetkezik Putyinnal, aki szintén démonizálta hazájában az amerikai milliárdost, és vállt vállnak vetve küzd az Európai Unió ellen magyar szövetségesével. Mintha már nem is egy demokratikus politikai rendszerben gondolkodna Orbán, ahol választások vannak, melyeken le kell győzni más pártokat, meg kell győznie hitelességéről és tisztességes szándékairól a választókat, hanem inkább démonokkal küzd, melyek olykor megjelennek lázálmaiban. A hazai politikai ellenzék számára csak kiszolgáló személyzete Sorosnak vagy éppen Brüsszelnek, vagyis nem ők az igazi ellenségek, hanem kenyéradó gazdáik.

Orbán felfogásának az a nagy veszélye a magyar társadalomra nézve, hogy az ő értékítélete alapján sorolnak be történelmi személyiségeket, pártokat, szervezeteket a jó, illetve a rossz oldalra magyarok milliói. Ha ő rámutat egy társadalmi csoportra, és azt mondja a híveinek, hogy gyűlölni kell őket, akkor minimum két és félmillió ember ezt minden kétség nélkül meg is teszi. Így lehet ellenség ma már a legtöbb értelmiségi és művészeti közösség azok számára, akik vakon hisznek Orbán értékítéletében. És persze ennek köszönhetjük azt is, hogy olyan kétes történelmi szereppel bíró személy, mint Horthy Miklós, most elindulhatott a rehabilitáció szűk ösvényein, hogy egykor talán ki is mondja a miniszterelnök, hogy az egykori kormányzó nem bűnös sok százezer magyar baka és zsidó honfitársunk haláláért. Orbán felelőssége tehát óriási, hiszen egyetlen szavára százezrek változtatják meg addigi véleményüket. Ezzel a lehetőséggel lehet élni és visszaélni, ám most nagyon úgy tűnik, hogy a miniszterelnök ez utóbbit teszi. Ahogy egy dakota közmondás tartja: "Ha a nép lelkéről van szó, egy rosszul sikerült mondat többet tud ártani nekünk, mint ezer dühös apacs harcos gyilkos nyilai." 

Mostanában az újságírók és elemzők is inkább csak kérdéseket tesznek fel írásaik címeként, ugyanis van egy csomó jelenség Magyarországon, melyek ép ésszel (és nyugati gondolkodásmóddal) szinte megmagyarázhatatlanok. Ezért lett egy feltörekvő közép-kelet európai kis országból Abszurdisztán, ezért emlegetik kormányát és miniszterelnökét elrettentő példakánt a nagy hagyományokkal rendelkező országok vezetői. Az egész jelenséget tulajdonképpen az a Fidesz hívei körében megcsontosodott tévhit táplálja, hogy Orbán Viktor nem tud hibázni, és nem mellékesen mindig igazat mond. Nehéz erre a jelenségre logikus magyarázatot találni, de most megpróbáljuk.  

Fotó: 24.hu

A kormányfő - aki egyben a kormánypárt vezetője is - az utóbbi években azt a képet alakította ki magáról, hogy rendelkezik a jövőbe látás misztikus képességével. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a fideszes hívek szerint minden arannyá válik, amihez Orbán hozzáér. Főleg tavaly tűnt úgy, hogy a magyar miniszterelnök víziói beteljesülnek, mivel a hagyományos liberális demokráciákat igen kemény külső és belső támadások érték. Bekövetkezett a Brexit, a semmiből előlépő republikánus demagóg elnökjelölt Donald Trump személyében a világ legerősebb hatalmának élére állt, az Európai Unió képtelen volt kezelni a menekültproblémát, Orbán és orosz elvbarátai pedig keményen dolgoztak az EU egységének megbontásán. Tavaly év végén úgy tűnt, hogy globális vereséget szenvednek a hagyományos európai értékek, szélsőséges pártok vehetik át a kormányrudat akár Franciaországban vagy Németországban is. Persze, minden csoda három napig (vagy egy kicsit tovább) tart, így 2107 első félévében normalizálódott a helyzet a világban, noha az úgynevezett illiberális államok folytatták aknamunkájukat a hagyományos liberális demokráciák ellen.

Mindez a fordulat csak apró nyomokat hagyott a magyar politikán, hiszen úgy ölt milliárdokat az adófizetők pénzéből a Brüsszel elleni kampányra az Orbán-rezsim, hogy közben az EU forrásokból tartotta fenn a gazdasági növekedést, mellesleg pedig tovább hizlalta saját oligarchái vagyonát az elsíbolt támogatásokból. Az Orbán-kormány tulajdonképpen nem is tagadja már olyan vehemensen a korrupciót, mint azt korábban tette, ám megjelent egy új elem a kommunikációjukban, amit valahogy úgy lehetne lefordítani: Mindenki lop, miért pont mi ne lopjunk? Még mindig működik egy bizonyos hatásfokkal az elmúlt nyolc évre való visszamutogatás, holott lassan már elmúlt 16 évre kellene visszanézni, amikor a síbolások nagy tablóját próbálnánk összeállítani.

Nincs alternatíva ugyanis a Fideszen belül, nincs olyan személy, akit fel lehetne építeni, aki ugyanolyan ravasz lenne, mint a jelenlegi vezető. Erről maga Orbán tehet, hiszen mindenkitől fél, aki veszélyes lehet a hatalmára, jöjjön az kívülről, netán belülről.

Orbán egyben biztosan nagyon jó. Mesteri módon kerüli ki azokat a szituációkat, melyekben eltűnne a tévedhetetlenségébe vetett hite a mellette kitartó közel kétmillió embernek. A nyilvánvaló politikai kudarcokat is győzelemként tudja beállítani (például kvótanépszavazás, sikertelen alkotmánymódosítási kísérletek, olimpiai fiaskó stb.) Soha nem állt ki saját népe elé, amikor be kellett volna ismernie, hogy valamit nagyon elrontott, illetve nem ítélte meg kellő körültekintéssel az adott helyzetet. A kvótanépszavazást egy még a korábbinál is durvább menekültellenes kampány követte, az alkotmánymódosítási fiaskót áttolta a Jobbikra, a bukott budapesti olimpiát pedig Tarlós főpolgármesterrel vonatta vissza, holott, annak idején ő maga is aggályokat fogalmazott meg a pályázattal kapcsolatban.

Orbán ugyanakkor, ahová csak megy, mindent megígér, aztán pedig, ha nem jön össze a dolog, másokat hibáztat a kudarcért. Jó példa erre a Modern Városok Program, amivel végighaknizta az összes vidék nagyvárost, és szinte mindent megígért, amit a helyiek fantáziája elbírt, aztán azt még meg is toldotta egy-két stadionnal vagy ipari parkkal az ígéretek sorát. Úgy tűnt az egész menetelésből, hogy annyi pénz van ebben az országban, hogy nem győzi elkölteni a kormány. Pedig ezek csak lufik voltak, melyek gyorsan eltűntek a szemünk elől, ahogy elengedték őket az ég felé. A miniszterelnöki roadshow persze csak arra volt jó, hogy szebbnek lássuk országunk állapotát a valósnál, hogy a polgármesterek is merjenek nagyot álmodni, de az ígéretekből azóta se valósult meg szinte semmi.

A miniszterelnök saját személyében testesíti meg a Fidesz politikáját, ami hívei szemében felmagasztalja, ellenségei pedig őt okolják minden rossz dologért, ami ebben az országban történt az elmúlt hét esztendőben. Lényegében szakrális vezető, akit személyében csak olyanok mernek támadni, akik a bukásában látják Magyarország problémáinak megoldását. Ezért szól majd a 2018-as kampány is Orbán Viktorról, és ezért magabiztos a Fidesz annak ellenére, hogy a számok tükrében nem is áll olyan jól a szénájuk, mint ahogy azt szeretnék. Amíg Orbán sikamlós testű halként kicsúszik mindenki kezéből, aki ki akarja fogni, a pártját is nehéz lesz legyűrni. Ám ami egyfelől az erőssége a kormánypártnak, az másfelől a gyengéje is. Nincs alternatíva ugyanis a Fideszen belül, nincs olyan személy, akit fel lehetne építeni, aki ugyanolyan ravasz lenne, mint a jelenlegi vezető. Erről maga Orbán tehet, hiszen mindenkitől fél, aki veszélyes lehet a hatalmára, jöjjön az kívülről, netán belülről.

Fotó: hvg.hu

És akkor tegyük fel a kérdést: Miért él még mindig sok magyarban az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit, ha már számtalanszor bebizonyosodott, hogy tévedett? Mert nem engedi, hogy szembesítsék a tényekkel, mert a sajtónak csak a lojális képviselői férkőzhetnek a közelébe. Ha pedig véletlenül mégis bárki szabadon kérdezhet, úgy kerüli meg a választ, mintha meg sem kerülte volna. Orbán magányos harcosként mégsem olyan meggyőző, mint amikor vazallusai veszik körbe, és csatáznak érte a politikai harcmezején. Ezért nem áll ki vitára ellenzéki pártok vezetőivel, ezért nem megy el interjúra ellenségesnek vélt szerkesztőségekbe. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „A legendád csak addig él, amíg egyszer le nem döf egy gyerek egy törött lándzsával.”

A szovjet metrószerelvények nem sokban különböznek az orosz metrószerelvényektől. Talán annyit el lehet mondani az előbbiek védelmében, hogy évtizedekig megbízhatóan tették a dolgukat, ám felújított változataik talán még veszélyesebbek az utazókara, mint a rozsdás matuzsálemek. Valahogy mindig az jut eszünkbe a 3-as metró körüli botrányról, hogy ez a hercehurca is elkerülhető lett volna, ha nem Orbán Viktor döntene mindenről ebben az országban. Ő ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy az oroszok végezzék el a felújítást, ugyanakkor a kormánya akadályozza folyamatosan, hogy a vonal felújítása végre megkezdődhessen. Ha nem hangzana nagyon hülyén, azt mondanánk, hogy a 3-as metró a Fidesz állatorvosi lova. Ehelyett inkább lássuk, mi rokonítja a 3-as metrót a Fidesszel!

Fotó: Blikk

A 3-as metró leállásai, műszaki hibái miatt néha úgy érezzük, hogy az ország legforgalmasabb közlekedési útvonala úgy működik, mint a magyar kormány. Botrány, botrány hátán, csikorog a gépezet, a kasztni rozsdás, de mivel döcögni kell valamivel, jó a régi, megbízható (?) szerelvény is. Az emberek szitkozódnak, legjobb esetben is magukban morognak, de felszállnak a szerelvényekre, mert el kell jutni valahogy A pontból B-be, és még mindig ez a leggyorsabb közlekedési eszköz. Az emberek bíznak abban, hogy éjszaka valahogy összecsavarozták a meglazult alkatrészeket, a műhelyben dolgozó munkások jobban értenek a munkájukhoz és lelkiismeretesebbek, mint a politikusok, akik miatt ez az áldatlan állapot kialakult. Egyszóval, kék, rozsdás, zörög, de a miénk.

A Fidesz olthatatlan rajongása és feltétlen hűsége az oroszok irányában megtestesül a 3-as metró körüli botrányokban. Egyrészt nem volt kétséges, hogy ők nyerik a felújításra kiírt tendert, bár drágább ajánlatot tettek, mint az ellenlábasok, aztán, amikor csúnyán felsültek a fehérre pingált szerelvényekkel, még mindig mentegették a projektet, amíg csak lehetett. A Fideszt nem a tények érdeklik, hanem az ideológia. Szerintük az oroszok a barátaink, tehát nem végezhetnek fércmunkát. Budapest önkormányzata már rég leállíthatta volna a már forgalomba helyezett kocsikat, megtehette volna azokat a jogi lépéseket, melyek következtében kártérítést kaphat a főváros a rosszul elvégzett munka miatt, de a város vezetése fél szemmel mindig a kormányzatra sandít, mit szólna egy ilyen „barátságtalan” lépéshez.

Az M3-as kálváriája persze nem csupán az oroszok részvétele miatt szánalmas. A kormány tagjai mintha nem tudnák elviselni, ha nem lesz közvetlen hasznuk egy-egy állami beruházásból, sőt amikor sokan vetik rá magukat a koncra, akkor egymással is megverekednek egy jó kis mutyiért. Erre példa az a hercehurca, ami a metrópótló autóbuszok kapcsán bontakozott ki. Kormányhoz közeli oligarchák rángatták a szálakat, mígnem semmi sem lett a dologból. A sínek felújításának időpontja egyre csúszik, így itt is ketyeg az időzített bomba, és egyre többen kérdezik egymástól: Milyen tragédia kell ahhoz, hogy a főváros és a kormány vezetése végre felfogja, hogy emberek életével játszanak.

Pedig a kormány boszorkányhájában főzik mindazt, amit a fővárosiak (és persze a vidékiek) torkán letolnak, csak amikor nem sikerül olyan finomra az étel, mint ahogy ígérték, azonnal másra kezdenek mutogatni.

Mondhatnánk, hogy a 3-as metró ügye ma már orosz rulettre hasonlít, de nem akarunk olcsó poénnal élni. Orbán Viktor és Lázár János cinizmusát táplálhatja az a máig nem múló fájdalmuk, hogy soha sem tudták teljesen az uralmuk alá hajtani a fővárost. Hiába választották meg kétszer is az általuk favorizált Tarlós Istvánt főpolgármesternek, hiába nyerték magukat halomra az önkormányzati és országgyűlési választásokon, a Fidesz magasan itt a legnépszerűtlenebb az országban. Orbán elég hiú ahhoz, hogy most is visszhangozzanak a fülében a tavaszi kormányellenes tüntetések jelszavai, melyek őt sem kímélték. Valahogy úgy vannak a fővárost érintő égető kérdésekkel, hogy majd csak megoldódnak maguktól, vagy elvergődnek valahogy 2019-ig, amikor majd úgyis új vezetője lesz a fővárosnak, akinek főhet a feje, mit kezdjen az eszkalálódott helyzettel.

Mégsem érthető igazán, miért ad látatlanba százmilliárdokat Orbán sportlétesítményekre, stadionokra a miniszterelnök, és miért nem segíti ki szövetségesét, a főpolgármestert, amikor az többször tett már hűségesküt neki, holott, láthatóan nehezére esett pitizni olyan miniszternél, mint Lázár János. Azzal, hogy Tarlóssal felmossák a padlót, senki sem jár jól, hiszen a fővárosiak továbbra is életveszélyes kocsikon utaznak naponta, a Fidesz egyre népszerűtlenebb lesz Budapesten, amit nem biztos, hogy sokáig tud ellensúlyozni a vidék Fidesz-barátsága.

   Fotó: Magyar Hírlap

Komoly érvágás most a kormány számára, hogy a Közlekedési Hatóság ideiglenesen kivonta a felújított szerelvényeket a forgalomból, a BKV pedig belengette kártérítési igényét az orosz fél felé. Nem pusztán próbára teszik ezzel az utóbbi években szárba szökkenő orosz-magyar barátságot, de a kormány folyamatos hárítása arra utal, hogy csakis a sikeres projektekért hajlandóak felelősséget vállalni. Tarlóst pajzsként használja a kormány, ahogy az olimpiai pályázat kudarcát is lényegében a fővárosra hárították. Pedig a kormány boszorkányhájában főzik mindazt, amit a fővárosiak (és persze a vidékiek) torkán letolnak, csak amikor nem sikerül olyan finomra az étel, mint ahogy ígérték, azonnal másra kezdenek mutogatni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Előbb meséld el a viccet a többieknek, és ha nevetnek, mondd azt, hogy te találtad ki, de ha nem találják humorosnak, akkor mondd, hogy a szomszédtól hallottad.”

Apró repedések láthatók a Fidesz hatalmas gránittömbjén, ám az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit nem tűnik elillanni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Ezúttal olyan, egyelőre képtelenségnek tűnő jelenségeket veszünk sorba, melyek előrevetítenék az NER Armageddonját. Ha az alant felsorolt események bekövetkeznének, jobb, ha alapjaiban átgondoljuk Magyarország jövőjét, mert talán rádöbbenünk, hogy Orbán Viktor nélkül is van élet a Kárpát-medencében. Ha tehát az alábbiakat tapasztaljuk, nézzünk mélyen fideszes ismerőseink szemébe, és kérdezzük meg tőlük: Biztosan ezt akartátok?

Fotó: index.hu

1. Németh Szilárd beiratkozik a CEU – ra, méghozzá a gender szakra.

2. Lázár János nyilvánosan Heineken sört iszik, és bejelenti, hogy újabb emeleteket építenek a panellakásokra.

3. Pintér Sándor meglátogat egy migránssimogatót, és elismeréssel szól azokról a civil szervezetekről, melyek segítették a menekülteket a legnehezebb időkben.

4. Kövér László visszahozatja az EU-s zászlót a parlamenti ülésterembe.

5. Mészáros Lőrinc nem vesz több céget, sőt elkezdi eladni a vállalkozásait.

6. Habony Árpád állásinterjúra jelentkezik az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

7. Rogán Antal szerzetesnek áll.

                                               Fotó: nol.hu

8. Deutsch Tamás lemond az összes létező és nem létező posztjáról.

9. Bernd Storck enged a csábításnak, és elvállalja az andorrai nemzeti tizenegy irányítását.

10. Andy Vajna visszaköltözik az Egyesült Államokba. Timi itthon marad.    

Fotó: blikk.hu 

11. Az ügyészség nyomozni kezd a letelepedési kötvények ügyében.

12. A Felcsút kiesik az NB III-ból.

13. Farkas Flórián visszatér a munka világába.

14. Szijjártó Péternek lekonyul a haja.  

Fotó: 24.hu

15. Orbán Viktor beismeri, hogy néha ő sem mond igazat, és meghívja grillezni Gyurcsány Ferencet.

Bizonyára nagyon sokkolja a kormánypárt vezetőit a Jobbik plakátkampánya, mert pénteken újra nekigyürkőznek a Parlamentben annak a törvénymódosításnak, mely elfogadása esetén nem szembesíthetnék az ellenzéki pártok a Fideszt az elmúlt hét év lenyúlásaival. Kétségtelenül rosszul mutatnak a szokásos kék kormányzati háttéren virító erős és büszke Magyarországot hirdető „tájékoztató” hirdetmények mellett a miniszterelnök és kedvenc oligarchája fekete-fehér fotója, amint azt hirdetik, hogy minden mozdíthatót elvesznek maguknak, ha kapnak újabb négy évet erre. Csak a legfontosabb okokat soroljuk, miért köpött bele a kormány levesébe ez a kőkemény kritika:

Fotó: hvg.hu

1. Orbán Viktor Mészáros Lőrinc társaságában. Az ellenzéki pártok és a független média régóta próbálja tudatosítani a választópolgárok agyában, hogy a felcsúti gázszerelő géniusz tulajdonképpen a miniszterelnök strómanja. Ha sokan elhiszik ezt a viszonylag könnyen hihető állítást, akkor az is egyértelművé válik, hogy Orbán Viktor az ország leggazdagabb embereinek egyike, ami persze nem ment volna anélkül, hogy az ország irányítását ne fordította a maga hasznára az utóbbi hét esztendőben. Orbánt bizonyára rendkívül kínos helyzetbe hozná, ha a sugalmazás némi tárgyi (vagy számszaki) bizonyítékkal is párosulna, hiszen akkor a Jobbik plakátjai még erősebben hatnának az utca emberére.

2. Habony Árpád és Rogán Antal együtt. Kétségtelenül, ők az Orbán-korszak két legkétesebb figurái, pedig ez a mezőny igen erős az utóbbi hét esztendőben. Habony kifejezetten ellenszenves figura még a Fidesz szimpatizánsai körében is, hiszen életmódja, habitusa nem az a kiköpött kereszténydemokrata prototípus. Szinte havonta van egy olyan ügye, melyet meg kéne magyaráznia, ha valamilyen szerződéses viszonyban állna a kormánnyal, ám amolyan semleges zászló alatt hajózó csatacirkálóként követi a Fidesz anyahajóját. Nyilván azért sem magyarázkodik, mert a fél magyar média az érdekeltségébe tartozik, így a maroknyi ellenzéki sajtónál ügyködő médiamunkások kapargatják csak a luxusutazásait, és ha nagyon szorul a hurok, akkor helikopterrel menekül a helyszínről a kíváncsiskodó riporterek elől.

Fotó: Nyugati Fény

A helikopterek szeretete köti össze Habonyt a kormány másik népszerűtlen alakjával, Rogán Antallal. Az ő kétes ügyeiről is hősi eposzt írhatnának a régmúlt költői, ám jelenleg ezt inkább az ügyészségnek kellene megtennie vádirat formájában, ám Rogán kezét még mindig fogja Orbán Viktor. A miniszterelnök oltalmában sem érezheti biztonságban magát a propagandaminiszter, hiszen szaporodó kínos ügyei miatt keveset szerepel, és amikor olykor elvetődik egy-egy nemzeti konzultációs fórumra, akkor is menekülőre fogja, ha meglát a távolban egy mikrofont. A Habony-Rogán páros kétségtelenül a Fidesz médiakormányzását megtestesítő élcsapat, mely mögött ott sorakozik a szűknadrágos fideszes elit színe-java. Számukra politikai termék egy gyűlöletkampány levezetése, vagy egy új ellenség felkutatása. Ők együtt, egy plakáton tényleg durván szennyezik a vizuális környezetünket.

3. Simicska jelzi, hogy mindent tud. A Fidesz nyilván pontosan értesült a „lopós plakátkampány” hátteréről. A G nap után ellenzékbe sodródó egykori kormánypárti pénzember, Simicska Lajos pontosan tudja, hol fáj a legjobban a Fidesznek, így a mostani plakátokról az ő magasba tartott középső ujja integet Orbán Viktor és csapata felé. Ezek a plakátok nem csak mostani üzenetükben ingerlik a kormányt, hanem félnek a folytatástól is. A nagy sietség, hogy olyan törvényt fogadtassanak el a parlamenttel, mely megtiltaná a pártoknak és a kormánynak, hogy választási kampányidőszakon kívül is plakátokon hirdethessék nézeteiket, pont annak szól, hogy tisztában vannak a lehetséges folytatás veszélyeivel. Simicska és háttéremberei bizonyára már előkészítették a mostani kampány legújabb fejezetét, ami még a mostaninál is érzékenyebben érinthetné a Fideszt. Nem véletlen, hogy a NAV is rávetette magát Simicska hirdető cégére, melynek plakáthelyein hirdet a Jobbik.

Fotó: hvg.hu

4. A Jobbik tapossa a Fidesz sarkát. Jól látszik, hogy a Fidesznek nagyon megfelelt a szélsőséges hangvételű, nemzeti radikalizmust hirdető „kistestvér” szerepében a Jobbik, ám a másik jobboldali néppártosodás nem válik ínyére. A folyamat egyrészt gyorsabban halad, mint sejteni lehetett, másrészt a Fidesz vált a legszélsőségesebb párttá a magyar (és az európai) palettán. Ezzel párosul a tény, hogy a Jobbik még nem volt kormányon, így nem lehet „elmúltnyolcévezni”, legfeljebb annyit lehet ellenük felhozni, hogy most az a pénzember áll mögöttük, aki a Fidesz pénztárnoka volt több mint húsz évig. A Jobbik antikorrupciós kampánya ezért népszerű a Fideszből kiábrándult szavazóknál, és miután ezeknek a polgároknak a nagy része soha nem szavazna a baloldalra, a voksuk a Jobbiknál fog kikötni. A Jobbik népszerűségét tehát ezzel a plakátkampánnyal alapozhatja meg, ezért a Fidesz most valószínűleg azzal bombázza a független és baloldali képviselőket, hogy kidomborítja ennek a jelentőségét, hiszen a demokratikus ellenzéknek sem lehet érdeke, ha a Jobbik tábora túlságosan megnő. Nagy kérdés, hogy sikerül-e a Fidesznek éket verni az ellenzék egységébe, és valahogy megszabadulni azoktól a plakátoktól, melyek tükröt tartanak a jelenlegi kormány elé. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg nem vettek az indiánok tükröket a sápadtarcúaktól, addig azt sem tudták, hogy nem olyan szépek, mint ahogy addig gondolták.”   

Aki eddig nem értette, miért akarja kiirtani az írmagját is a független médiának a kormány, az olvassa el az utóbbi napok híreit. A luxusrepülővel Budapestre érkező Habony Árpád helikopterrel menekült az utazását megszimatoló újságírók elől, Farkas Flórián pedig szinte inkognitóban választották meg a Lungo Drom elnökének, utána, nagy fekete autóval szelelt el a kíváncsiskodó médiamunkások hada elől. Nem lenne logikus hát, ha Mészáros Lőrinc megvenné az összes hírportált televíziót, rádiót és újságot, hiszen akkor sokkal egyszerűbb lenne az élete minden kormányhoz közel álló egyénnek?

Fotó: nepszava.hu

Rogán Antal már rutinos menekülőnek számít a kormánypárt politikusai közül, a sajtó kicselezésében rutintalan Fidelitas-vezetők azonban kimerevedve álltak, amikor a sajtó kínos kérdésekkel bombázta őket. Külön sportág kezd kialakulni fideszes berkekben, hiszen a független sajtó természeténél fogva kíváncsi, és azokra a kérdésekre aligha lehet kielégítő válaszokat adni, melyekkel mostanában a kormány politikusait bombázzák a kollégák. Orbán Viktor régóta mutatja az utat politikustársainak, hiszen ő már évek óta nem megy be olyan szerkesztőségekbe, ahol érdemi kérdéseket kaphatna, ha pedig véletlenül nyilvános eseményen szegezik neki a kérdést, akkor kurta mondatokkal igyekszik leplezni a zavarát.

Farkas Flórián ezért Orbán Viktor egyik legjobb magyar tanítványa, hiszen még a lehetőségét sem adja meg a köz tájékoztatására szakosodott kollégáknak arra, hogy feltegyék kérdéseiket. Nem sétál bele olyan csapdákba, mint Mészáros Lőrinc, aki néha ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy mondjon valami szellemeset, amikor meglát egy mikrofont. A roma vezető azonban már tanult az oligarcha hibáiból, és lényegében belső emigrációból irányítja a hazai cigányság életét. Mindezt persze jobban megértjük, ha ismerjük Farkas múltját, és feltételezett jövőjét.

Az ő felügyelete alá tartozott ugyanis a romák munkához jutását támogató Híd a munka világába elnevezésű uniós program. 2015-ben azonban kiderült, néhány projektmenedzser úgy tüntetett el több milliárd forintot, hogy gyakorlatilag egyetlen hátrányos helyzetű romát sem juttatott munkához. Több fiktív megyei irodát viszont megalapítottak, amelyekben roma önkormányzati képviselők több százezres havi fizetéseket vettek fel a semmiért.  Az ügyben számos feljelentés született, többek között a NAV is vizsgálódik 1,6 milliárd forint szabálytalan elköltése miatt.

Fotó: Heti Válasz

Mindezek ellenére töretlen a bizalom a Fideszben Farkas iránt. Május végén a Fidesz választási szövetséget kötött a Lungo Drommal, amely 16 éve szorgalmasan gyűjti a kormánypárt számára a szavazatokat. (Hogy milyen módszerekkel, azt most a hely rövidsége miatt nem taglalnánk.) Ezért volt létkérdés a roma vezető számára, hogy pozícióban maradjon. És láss csodát, kizárólag olyan küldöttek kaptak meghívót néhány napja a tisztújító közgyűlésre, akik támogatták Farkas politikáját. Ezzel le is volt zsírozva a roma szavazatok többségének becsatornázása a Fidesz méltóságteljesen hömpölygő folyójába.

Igen ám, de jöhettek volna a kellemetlenkedő firkászok az ülés után, és esetleg megkérdezhették volna az elnököt arról, mit szól például Lázár János minapi kijelentéséhez, hogy azoknak nincs helyük a Fidesz 2018-as listáján, akik ellen bírósági eljárás zajlik. A Híd a munka világába projekt kapcsán ugyan ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás, ám nehéz megkérdőjelezni Farkas felelősségét. Ám a fideszes vezetők nyilván tudnak már valamit a nyomozás végkimeneteléről, ha továbbra is ennyire barátkoznak a roma vezetővel. Elképzelhető, hogy a nyomozás egészen jövő tavaszig fog tartani, és csak a választások után történik meg a vádemelés (ha egyáltalán lesz ilyen), de az is lehetséges, hogy valaki más viszi el a balhét Farkas helyett.

Fotó: hvg.hu

A kormány tett persze más gesztust is Farkas Flórián felé, ami az adófizetőknek fáj a legjobban, ugyanis tavaly karácsony előtt egy 1,3 milliárdos támogatással kisegítette a csődközelbe jutott Országos Roma Önkormányzatot, vagyis lényegében eltüntette a hiányt, mely a „balul sikerült” projekt miatt keletkezett. Farkas tavaly ősz óta bujkál, még parlamenti bizottsági ülésekre se jár, ezért ki is tették abból a szakbizottságból, melynek kormánypárti tagja volt. Lényegében rejtőzködő életformát vett fel, ám arra kíváncsiak lennénk, hogy kormánypárti főnökei szerint meddig lehet még eltüntetni a kínossá vált politikusokat a nyilvánosság elől. Vagy esetleg azt az egyszerűbb megoldást választják, mely szerint kormánypártivá kell tenni a teljes magyar médiát, és akkor Farkas Flórián is előjöhet a rejtekhelyéről. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vadászik rád az ellenséged, legegyszerűbb, ha te vadászod le előbb, minthogy el tudná sütni a puskáját.”

Lassan kezdjük megszokni, hogy a kormány kiírja a plakátokra, bemondatja a tévében, rádióban, hirdeti az újságokban azt, amit gondolnunk kellene szerinte az országunkról. Azon kívül, hogy szellemi fogyatékosnak nézik saját polgáraikat az ország vezetői, azon is elgondolkodnunk egy fél pillanatra, miért reklámozza önmagát ilyen vehemenciával a kormány? A jó bornak is kell a cégér? Esetleg attól félnek, hogy az önálló véleményalkotás káoszba sodorja az országot? Az biztos, hogy urakban és szolgákban gondolkodik egy olyan politikai vezetés, amely úton-útfélen fontosnak érzi a nép ideológiai nevelését.

Fotó: civilhetes

A kormány suttyomban próbál megszabadulni a közmunkaprogramban rekedt százezrektől, ám egyelőre csak tétova lépéseket tesz ennek érdekében, hiszen lassanként csökkenti a programban résztvevők számát. Bár Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szociális ügyekben illetékes tanácsadója azzal dicsekedett egy interjúban, hogy ő találta ki a minimálbér-emelést és a közmunkaprogramot, a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy ez utóbbi teljes kudarc, hiszen a munkanélküliek töredékét vezette vissza a munka világába. Hegedűs egyébként erősen csúsztat, amikor azzal kérkedik, hogy az ő találmánya közmunkaprogram, hiszen ez a modell már a Gyurcsány-kormány idején is létezett, de akkor kifejezetten a munkáltatók igényeihez alakították a rendszert.

Az Orbán-kormány idején viszont az vált gyakorlattá, hogy a munkanélküliek több százezres tömegét beterelték a közmunka világába, hogy eltüntessék őket a munkanélküliek sorából, ugyanakkor olyan helyekre küldték dolgozni ezeket az embereket, ahol nem igazán volt rájuk szükség. És itt nem elsősorban az útszélen sepregető, sárga mellényes munkásokról van szó, hanem a művelődési házakban, könyvtárakban, és más önkormányzati vagy civil szervezeteknél sertepertélő diplomásokról, akik a minimálbérnél jóval kevesebbért ütik el az időt azokban az intézményekben, ahol képtelenek kigazdálkodni egy új munkatárs bérét, ezért elfogadják az állam „nagylelkű” segítségét, hiszen egy fillérjükbe nem kerül egy-egy új közmunkás alkalmazása.

A közmunkaprogram rengeteget elárul a magyar munkaerőpiacon uralkodó viszonyokról, és a hazánkban jellemző szociális állapotokról. Egyrészt az állam azzal, hogy a közmunka költségeit átvállalja olyan viszonyokat teremt, hogy a munkáltatónak esze ágában se legyen a közmunkás státuszát megváltoztatni, hiszen az pluszpénzébe kerülne. Mivel jellemzően állami és önkormányzati szférában ügyködnek az állam által fizetett (fél)munkanélküliek, az amúgy is komoly finanszírozási gondokkal küszködő intézmények számára kényelmes és takarékos megoldás az ingyenmunkaerő alkalmazása, így a közmunkásnak esélye se nyílik arra, hogy elveszítse közmunkás jellegét.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Lázár János kancelláriaminiszter is többször hangsúlyozta, hogy célszerű lenne a közmunkásokat a versenyszférában foglalkoztatni, ám ha egy kicsit is hallgattak volna olyan szakértőkre, akik nem Orbán Viktor köpönyegéből bújtak elő, akkor már rég belátták volna, hogy pont az állam akadályozza ezt a folyamatot. A versenyszféra teljesen más szempontok szerint válogat a munkaerőpiacon, mint az állam, sok cég jó fizetést is adna, ha találna megfelelő szakembert, az állam célja viszont a munkanélküliségi statisztikák mutatóinak lenyomása, ezért a minőség helyett a mennyiségre koncentrál.

Vagyis, addig, amíg emberek százezreit ágyazzák be az állami és önkormányzati szektorba, ráadásul rosszul fizető és kicsit sem kreatív munkakörökbe, addig nincs megoldás a jelenlegi keretek között arra, hogy a közmunkás előbb-utóbb a versenyszférába kössön ki. Nincsenek érdemi átképzési programok, ha pedig valaki a közmunkáját is elveszíti, olyan megalázóan kevés kiegészítő támogatást kap, amelyből a gázszámlájára sem igen futja egy téli hónapban. Az Orbán-kormányra jellemző, hogy amikor érzékeli a komoly strukturális gondokat, hangzatos tervekkel áll elő, esetleg egyszerűen elbagatellizálja a problémákat. Ez annak a gyakorlatnak az eredménye, hogy a döntések zárt körben születnek, és nem előzik meg ezeket hatástanulmányok, az érintettek képviselőinek megkérdezése. A közmunkaprogram kifejezetten propagandacélokat szolgál, épp ezért emberek százezreinek életét rendelték alá annak a kormányzati szándéknak, hogy papíron elérjék a teljes foglalkoztatást.

Fotó: 24.hu

Most, hogy egyre nagyobb problémává válik a munkaerőhiány, világosan kirajzolódik az Orbán-kormány elmúlt hét évének egyik legnagyobb tévedése. Ha nem a látszatmunkát erőltették volna, ha normális ellátást biztosítottak volna az álláskeresőknek a kieső hónapokra, ha lettek volna felmérések, mely szakmák igénylik majd 3-4 év múlva a legtöbb munkaerőt, akkor elindulhattak volna olyan átképző programok, melyek eredményeként most lenne elegendő informatikus, ács, pincér, szakács és villanyszerelő. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Most nyár van, de majd lesz tél is, és ha a bundás csizmádat eladod egy üveg whiskyért, akkor télen lefagy a lábad.”   

Még a DK-s Oláh Lajost vesegörcse sem tudott segíteni a kormánytöbbségnek, hogy keresztülvigye a Lex Csicskára keresztelt törvénymódosítást, ugyanis egy ellenszavazattal több volt ellenzéki oldalon ahhoz, hogy a Fidesz kétharmaddal módosítani tudja a pártfinanszírozási szabályokat. Az ellenzék mozgósította minden képviselőjét a végszavazásnál függetlenül attól, hogy jobboldali, liberális, baloldali, netán független honatyákról volt szó. Így aztán nem Oláh Lajos veseproblémáján múlt, hogy a Fidesz nem tudta elgáncsolni a neki nem tetsző ellenzéki plakátkampányokat.

Fotó: index.hu

Nagyon fáj a Fidesznek, hogy a számára kétharmados parlamenti többséget hozó 2014-es választás után szinte azonnal elvesztette az alkotmánymódosításokhoz elengedhetetlenül szükséges fölényét. Három egymást követő időközi választás elbukása ugyanis elegendő volt ahhoz, hogy a kormányzópárt alkudozni kényszerüljön a sokszor lenézett, és olykor kifejezetten gyűlölt ellenzékével. Ezek a kísérletek azonban nem hoztak eredményt, ugyanis a Fidesz szinte semmit nem kínált, ugyanakkor sokat várt cserébe.

Így bukhatott meg tavaly év végén az az alaptörvény-módosítási kísérlet is, melyet a bukott kvótanépszavazás után akart átvinni a törvényhozáson a kormány, ám nem volt hajlandó záros határidőn belül kivezetni a letelepedési kötvényeket a piacról, így a Jobbik nem is támogatta a menekültügyben előterjesztett javaslatot. Az egésznek egyébként nem sok gyakorlati jelentősége volt, ám ettől a ponttól kezdve a Jobbik és a Fidesz politikája élesen szemben áll egymással, így tulajdonképpen az utolsó potenciális szövetségesét is elvesztette a kormány a parlamenti munkában.

A Fidesz kárörvendése az ellenzék szétaprózottságát és veszekedésit látva egyre kevésbé őszinte, hiszen a mostani kudarca is azt jelzi, hogyha szükséges, minden politikai erő képes összefogni a kormány törekvései ellen. Az igazán fontos végszavazások esetében nem működik az „Oszd meg és uralkodj!” módszere, ugyanis a kormánynak akkor se hinne egyetlen ellenzéki párt sem, ha valamit ígérne a szavazataiért cserébe. De a kormánypárt nem is ígér semmit, de azt legalább következetesen be is tartja.

Orbán Viktor szeret hencegni azzal, hogy a mögötte álló parlamenti többség rettentő szilárd, így elő sem fordulhatna az a szégyen vele, hogy néhányan átszavaznának a frakciójából a túloldalra. Pedig - ahogy mondani szokás – igény az volna rá. Könnyű ugyanis kiolvasni a kormánypárti nyilatkozatok zűrzavarából, hogy például a Lex CEU-val sokan nem értettek egyet a kormánypárti padsorokban. Ellene azonban senki se mert szavazni, de még a tartózkodás is azzal járna, hogy kereshetne az illető magának új állást (vagy más pártot), miután lejár a képviselői mandátuma.

Ez a masszív mameluk had ugyanakkor hátrány is egy parlamenti munkában, ugyanis semmi hajlékonyság, semmi kompromisszumkészség nem feltételezhető a részéről. Ha a Fidesz frakciójában nincs átszavazás, akkor az ellenzék is összezár, így még a Jobbik is beszállt olyan akciókba, mint például a civilek megbélyegzését garantáló törvény elleni tiltakozás. Masszív ellenállást alakított ki az ellenzék a Lex Csicska kapcsán is, pedig ez a hadüzenet elsősorban a Jobbik plakátkampányának szólt. Más kérdés, hogy a közpénzből úgymond tájékoztatási kampányt folytató kormánypárt ezzel még nagyobb előnyt élvezne a kommunikációban az összes ellenzéki párttal együtt.

A Fidesznek azért is fáj roppant módon, hogy a Jobbik néppártosodik, mert ezzel egyre szűkül azon baloldali, zöld, illetve liberális ellenzéki politikusok száma, akik kizárják az együttműködést a jobboldali párttal. Ha az együttműködés a Jobbik és a többi kormánykritikus párt között nem szorítkozik egyedül a kétharmados törvények megkontrázására, a Fidesz nagy bajban lehet. Már többször jeleztük, hogy szinte minden felmérés azt tükrözi vissza, hogy több ember szeretné leváltani az Orbán-kormányt, mint amennyi bizalmat szavazna nekik újabb négy évre. A proteszt szavazatok összeadódása esetén a kormánypárt a jelenlegi választási rendszerben nagyot bukhatna, hiszen a győztes mindent visz elve érvényesül a jelenlegi szabályzásban.

Fotó: hvg.hu

Ahogy közeledik a jövő tavaszi parlamenti választás, annál nagyobb tétje lesz annak, mennyit foglalkoznak egymással az ellenzéki pártok, mennyit finnyáskodnak azok, akik korábban kizártnak tartották az együttműködést a számukra ellenszenves kormánykritikus erőkkel. Ha létrejön egy úgynevezett technikai koalíció, és a pártok meg tudják győzni saját támogatóikat arról, hogy az Orbán-kormány leváltásánál nincs fontosabb szempont, akkor összeadódhatnak a proteszt szavazatok, és akkor ráébredhet néhány héttel a választások előtt a kormány, hogy az általa bevezetett választási rendszer csúnyán visszaüthet rá. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Télen nagyon jó meleget ad a cobolyprém bunda, ám nyáron vesd le magadról, mert bepállik tőle a feneked.”