Még a gyereknapon is a migránsokat rugdossa a magyar kormány. Van ezen még mit csodálkozni? Lényegében egy keresztes pókról is az jut eszébe Habony Árpádnak, hogy milyen jó, hogy inkább ez az ízeltlábú csipkedje a magyar gyerekek popsiját, mint egy sarlós fecske, amelyik messziről félholdra hasonlít. Abban biztosak lehetünk, hogy kormány a kvótaellenes népszavazásáig a lakógyűlésektől kezdve az ovis ballagásig mindenhol szóba hozza majd az illegális bevándorlók ügyét. Azért a gyerekszoba falára nem éppen gyereknapon kéne az ördögöt festeni.

Fotó: Facebook, Szelényi Zsuzsa post

Pártunk és kormányunk közleménnyel örvendeztette meg a magyar gyerekeket és szüleiket a nemzetközi gyereknap alkalmából. Önmagában már ez is elég vicces, mert a kicsik ugye nem igazán böngészik a neten a kormany.hu oldalt, ám nyilván a szenzációra éhes sajtó majd szemlézi a veretes sorokat, így juttatja el minden magyar családhoz a kormány elmés üzeneteit. Nos, a közleményben a sok hablatyolás mellett a migránsok is megkapják a magukét. A közlemény mindjárt az elején keményen indít: „Azt gondoljuk, hogy nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani.” Nem volna semmi gond, ha kvótarendszer ránk eső része nem egészen 200 menekült befogadásáról szólna. No, ők tényleg nem oldanák meg Magyarország demográfiai problémáit, mert hetente legalább ennyi magyar polgár települ ki nyugat-európai országokba. A közlemény egy szót sem szól arról, hogy a fiatalok itthon tartásával lehetne a leghatékonyabban küzdeni a demográfiai problémák ellen. Nyilván, ez nem kampánytéma, ám nekünk milliárdokat megér költeni alig több mint 170 ember távoltartásáért.

A közlemény ezután hosszasan sorolja, hogy mennyi mindent tettek a magyar gyerekekért, az ingyenes tankönyvellátástól a menzai étkeztetésig. Más kérdés, hogy ingyen csak olyan könyvhöz juthat a magyar iskolás, melyet állam bácsi jóváhagyott, a gyermekéhezést pedig csak felszínesen kezeli, ha a rászorultak ingyen ebédhez jutnak, az igazi megoldás az lenne, ha a szüleik lecsúszását legalább lassítani tudná az állam. Persze a kormany.hu nem arra való, hogy a kormány saját magát ostorozza, ám a közlemény végén – mintegy keretes szerkezetként – biztos, ami biztos még egyet belerúgnak a menekültekbe: „A gyermekeket tartjuk szem előtt akkor is, amikor minden eszközzel igyekszünk megvédeni Magyarországot az illegális bevándorlástól és a kényszerbetelepítéstől, mert szeretnénk, ha a gyermekek magyar országnak ismernék meg Magyarországot.” Lefordítjuk a fenti sorokat Matolcsy György nyelvére: Ha befogadunk néhány háború elől menekülő gyereket (és esetleg a szüleiket), akkor Magyarország elveszíti Magyarország jellegét. És mellesleg hadd hívjuk fel egy fontos körülményre a figyelmet! A közleményben feltámadt egy halottnak hitt politikai termék, ugyanis többször is polgári kormánynak hívja magát az Orbán-kormány. 

Fotó: Szegedi Kattintós

Speciel járt nálunk az utóbbi ezer évben kun, tatár, török, osztrák, német, orosz, és ki tudja még hány náció, akik nem 200-an voltak, hanem legalább 200 ezren, és ők tényleg itt akartak letelepedni, ellentétben a mostani menekültekkel. Mégsem vesztette el Magyarország a Magyarország jellegét. Mintha országunk jövője attól függne, hogy a Fidesznek sikerül-e befűznie erre a népszavazásnak csúfolt gyűlöletkampányra négymillió magyar állampolgárt. A gyerekek attól, hogy kicsik, még nem hülyék, a szüleik attól, hogy szegények, még nem értelmi fogyatékosok, a kormány attól, hogy a félelmeinkre játszik, még nem végzi jól a dolgát. Sőt, el akarja hitetni velünk, hogy a Matolcsy György nemzeti bankos alapítványai körüli botrányok, Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú meggazdagodása, Andy Vajna kaszinóüzletei sokkal természetesebb dolgok, mint 200 embernek azt mondani, hogy találj otthonra nálunk. Szóval a gyereknapi közlemény, meg a népszavazásig vezető kampány három szóval írható le a legvelősebben: blöff, blöff, blöff. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem biztos, hogy az a ló fut a legjobban, amelyik a legnagyobb port kavarja.”

Megdöbbentő hír jelent meg a sajtóban arról, hogy a Fidesz közleményben védte meg Soros Györgyöt, akit méltatlan támadások értek a magyar kormány részéről. Mielőtt valaki végleg elvesztené a fonalat a kormány kommunikációs labirintusában, mindenkit megnyugtatunk, a hír 1992. szeptember 28-án látott napvilágot. Nem csoda, ha az akkor még liberálisnak számító párt védelmébe vette az amerikai milliárdost, hiszen vezetői közül többen (maga Orbán Viktor is) neki köszönhették az ösztöndíjaikat, külföldi tanulmányútjaikat. No, azért nem ez az egyetlen hír, amely megdöbbenést kelt bennünk, ha belelapozunk a korabeli sajtóba. Lássunk hármat ezek közül!

   Fotó: nol.hu

Vegyük először a Magyar Narancs 1994. február 17-i számát. Egy rövidhír így szól a hetilapban: „Fidesz-SZDSZ gazdasági egyeztetés A bankrendszer és a privatizáció helyzete után ezúttal az államháztartás és a költségvetés kérdéseiről tartottak újabb egyeztető tárgyalásokat a két liberális párt szakértői. Bauer Tamás (SZDSZ) és Urbán László (Fidesz) a megbeszélések után egyaránt úgy vélte: a megvitatott kérdésekről „nagyon hasonló” a két párt álláspontja. Hasonló véleményen voltak a szociális juttatások tekintetében is, hiszen mindkét párt úgy látja: célzottabb felhasználásra van szükség, tehát csak a valóban rászorultak juthassanak támogatáshoz. Bauer szerint az SZDSZ és a Fidesz is úgy véli: nem indokolt a szociális kiadások csökkentése.” Hát nem cuki? 

1994. július 14-én szintén ebben a lapban a következő rövidhírt olvashatjuk: „Fidesz: ismét Orbán A várakozásoknak megfelelően majdnem kétharmados többséggel a küldöttek ismét Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökévé a párt VI. budapesti kongresszusán. Ellenjelöltje, Wachsler Tamás élesen bírálta a párt eddigi vezetését, „arrogáns klikknek” nevezte a Fidesz-vezérkart…Orbán Viktor elismerte a vezetés több hibáját, de nem lát okot az eddigi irány felülvizsgálatára.” Csak néhány apró megjegyzés a hírhez: Wachsler Tamás nyilván felülvizsgálta azóta nézeteit, hiszen nemrég a Kossuth tér megújításáért volt felelős, mint a Steindl Imre Program vezetője, ami igencsak bizalmi megbízatásnak számít az Orbán-érában. Az „arrogáns klikknek” pedig különös pikantériát ad Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) körüli huzavona. No, és az milyen duma, hogy Orbán Viktor elismerte a vezetés hibáit? Ma már csak a mesében létezik ilyesmi.

Fotó: iho.hu

És akkor desszertként jöjjön egy újabb úr az űrből, szintén a Magyar Narancs tolmácsolásában: 1994. február 3-án a hetilap ezt írja: „Orbán: privatizált csatornákat! A Fidesz elnöke az új kormánynak privatizálnia kellene a Magyar Rádió legalább két, a Magyar Televízió legalább egy csatornáját. Orbán Viktor közölte: csak kereskedelmi típusú adók beindításával kerülhető el, hogy az elektronikus médiumok dolgozóinak kenyérharca politikai kérdéssé váljon. Göncz Árpáddal való találkozásán egyébként Orbán azt javasolta, - a legnagyobb részvétel biztosítása érdekében – legyenek szerdai napon a májusi választások, de a fiatal demokraták a vasárnapot is elfogadhatónak tartják.” Mondaná csak most, hogy privatizálni szeretné a Kossuth Rádiót, vagy a Duna Televíziót! Habony Árpi és Andy Vajna egyből ugrana, és állami hitelből egyből vinnék is. És hogy az elektronikus média dolgozói kenyérharcot folytatnak? Á, már nincs az a kenyér, amelyért harcolnának a közszolgálati médiák dolgozói. És hogy legyenek szerdán a választások? Körülbelül olyan megfontolt javaslat, mint a boltok vasárnapi zárva tartása. Ahogy egy dakota bölcsesség mondja: „Az a jó az indián létben, hogy nincs se tévé, se rádió, se diktafon, úgyhogy a préri szele minden meggondolatlan mondatodat elfújja a semmibe.”

Egyre ügyetlenebbül kezeli a kínos szituációkat a kormánypárti frakció. Rubovszky György kellemetlen bakija után például váltig tagadta, hogy Orbán Viktor tiltásáról tájékoztatta volna frakciótársát egy beélesített mikrofon társaságában. Az okvetetlenkedő újságírók ilyenkor persze a szakma szabályai szerint igyekeznek megkérdezni minden érintettet, ám ennek általában kitiltás lesz a vége, ami újabb kínos magyarázkodásokra kényszeríti a lapítani próbáló politikusokat.

Fotó: 168ora.hu

Kövér László házelnök játszotta el eddig a kápó szerepét a Parlamentben, megbírságolt, kitiltott, fegyelmezett mindenkit, aki számára ellenszenvesen viselkedett a Tisztelt Ház falai között. Nagyon úgy tűnik, hogy erre nem lett volna joga, hiszen sérelmet szenvedett a szólásszabadság és a sajtószabadság is, ám nyilván ez érdekelte legkevésbé a házelnököt.

Sértettsége átragadt szinte az összes kormánypárti képviselőre, főleg most, hogy egyre többet kell magyarázkodniuk. A Fidesz frakcióvezető-helyettesét például a 2024-es olimpiai játékok megpályázásáról szóló sajtótájékoztatón más témákban is kérdezték, és ezen teljesen kiakadt. Nem véletlen, a téma ugyanis roppant kínos volt. Az újságírók arról faggatták Gulyás Gergelyt, hogy a törvényalkotási bizottság ülésén történtek miatt miért tiltották ki az RTL Klub egyik riporterét az Országházból. Gulyás, mint a testület elnöke, azt felelte: példátlan, hogy egy újságíró akkor próbálja kérdezni az egyik bizottsági tagot, amikor ő már ül az asztalnál, az elnök pedig szeretné megnyitni a tanácskozást. 

Ha valamit titkolni próbál a hatalom, azt nem úgy teheti meg a leghatékonyabban, hogy minden ellenségesnek nyilvánított mikrofont és diktafont kitilt a Tisztelt Házból.

Ha Rubovszky nem halandzsázik arról, hogy nem is arról tájékoztatta frakciótársát, hogy Orbán Viktor jövőre nem engedi újraválasztani Áder Jánost köztársasági elnöknek, akkor talán nem kulminálódik ilyen vészesen a helyzet. Rubovszky azonban váltig tagad, holott az egész ország tudja, ebben az országban arról is Orbán Viktor dönt, hogy Marika néni elmehet-e nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Teljesen egyértelmű, hogy Orbán magának vindikálja a jogot arra, hogy kit jelöljön pártja az elnöki székbe. A tagadás és sunnyogás már olyan szintű a kormánypárti politikusok esetében, hogy olykor meg is esik rajtuk a szívünk. (De csak néhány másodpercre.)  

Fotó: 24.hu

Április  25-én hat újságírót - köztük az Index két tudósítóját - kitiltottak a Parlamentből, mert olyan helyen kérdezték a politikusokat, ahol az nincsen számukra engedélyezve. Ez annyira nevetséges reakció a kormányzati hebegésre és habogásra, hogy ideje lenne már az asztalra csapnia Habony Árpádnak. Egy kríziskommunikációban jártas szakember ugyanis alaposan ledorongolná a kormányzati kommunikációért felelős munkatársakat. Nem kitiltani kell újságírókat, hanem olyan képviselőket küldeni a parlamentbe, akik képesek két összetett mondatban elmondani a véleményüket valamiről.

És ha erről már lecsúsztak – mivel a választások már két éve lezajlottak -, akkor legalább összehívhatnák a díszes társaságot, és elmagyarázhatnák nekik, hogy a sajtóval nem érdemes izmozni. A kitiltás, fenyegetőzés, elutasítás nem jó módszer arra, hogy elkerüljük a nyílt színvallást. Az újságíró a munkáját végzi, és a feladata sok esetben az, hogy választ keressen olyan mindannyiunkat izgató kérdésekre, mint például: Kit látna legszívesebben az köztársasági elnöki székben a kormánypárt? vagy Miért nem nyomoz a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében az ügyészség?

És a sajtó (ha éppen nem a kormány tenyeréből eszik) már csak olyan, hogy nem nyugszik addig, amíg a kérdésekre nem kap kielégítő választ az illetékesektől. A riporter vállalja azt a feladatot magára, hogy a politika dzsungelében kitaposson egy vékony ösvényt a az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak, mert a politikusok valami rejtélyes oknál fogva úgy érzik jól magukat, ha a választópolgárok csak tévelyegnek az áthatolhatatlan rengetegben.

Fotó:168ora.hu

A parlamenti tudósító (ha éppen nincs kitiltva) oda tarthatja a mikrofont a politikus orra elé, és nyíltan rákérdezhet olyan dolgokra, melyek méltán érdekelnek mindenkit, aki ebben az országban él, itt szavaz, és itt fizet adót. Ha valamit titkolni próbál a hatalom, azt nem úgy teheti meg a leghatékonyabban, hogy minden ellenségesnek nyilvánított mikrofont és diktafont kitilt a Tisztelt Házból. Ahogy egy régi dakota közmondás tartja: „Nézz bátran a bölény szemébe, és hitesd el vele, hogy te vagy a legjobb barátja, így talán nem döngöl a földbe.”

A magyar kormány kommunikációja elérte a venezuelai vezetés szintjét. Már a néhai Hugo Chávez is minden gonosz eredőjének tartotta az Egyesült Államokat, utódja, Maduro elnök pedig gazdasági szükségállapotot vezetett be, mert szerinte a gaz burzsoák leállították a gyárakat, így állandósult az áruhiány az országban. A magyar vezetés is minden problémát az amerikaiak nyakába akar varrni, és főként Soros György magyar származású üzletembert és Barack Obama elnököt vádolja azzal, hogy meg karja buktatni a legitim hazai kormányt.

  Fotó: napi.hu

Régi igazság a politikai kommunikációban, hogy egy nagy hülyeséget egy még nagyobb hülyeséggel lehet semlegesíteni. Matolcsy György jegybankelnök zűrös alapítványai körül nem csitulnak az indulatok, pedig már maga az érintett is bedobta minden tudását, és a Parlamentben biztosította az ellenzéket arról, hogy minden közpénzlopásra vonatkozó állításuk csak blöff. Nehéz azonban a komor tényeknek ellentmondani akkor, amikor Matolcsy rokonainak tollasodásáról szinte minden nap kiderül valami hajmeresztő részlet.

Habony Árpád és csipetcsapata most olyan kommunikációs stratégiát eszelt ki annak ellensúlyozására, hogy az ellenzék, a sajtó és a rendesen felültetett választópolgár ne a jegybank alapítványain lovagoljon, aminek hallatán nem csupán a venezuelai elnök, de Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkár is megnyalná a tíz ujját. Ő ugyanis a másik nagy Amerika-gyalázó korunk történelmében, így ha véletlenül hírét veszi, hogy magyar kollégái is beálltak az Obama-ellenes koalícióba, nem kerülheti el Orbán Viktor a meghívást a nagy Kim Ir Szen tiszteletére rendezett következő katonai parádéra.

Fotó: index.hu

Persze tudjuk, hogy mennyire kell komolyan venni a Soros György és Barack Obama elleni szólamokat. A magyarok imádják az összeesküvés-elméleteket, így ismét felkínált nekünk egyet pártunk és kormányunk. Egy régi dakota közmondás szerint „Ellenségből sosem lehet elég”, ezért gyártani kell belőlük annyit, amennyit csak elbír a képzeletünk. Azért az meglehetősen furcsa körülmény, hogy a legfőbb gonoszok mostanában mindig azok közül kerülnek ki, akik papíron a szövetségeseink, és (nem csak papíron) rengeteg pénzt is kapunk tőlük.

A magyar kormány tényleg latin-amerikanizálódik, ami arra figyelmeztet, hogy erősen sarokba szorították az utóbbi időben azok, akik ellen most hadakozik. Nem mintha Soros György árnyékkormányt működtetne hazánkban, vagy Barack Obama izzította volna a CAI-t, hogy tegyen rendet Magyarországon, de a szavak szintjén valóban nekimentek az Orbán-kormánynak.  Az építő jellegű kritika viszont olyan a magyar politikai vezetés számára, mint James Bondnak a vodka-martini keverve: fogyaszthatatlan.

Arra hadd emlékeztessük a jelenlegi magyar miniszterelnököt, hogy 1995-ben ellenzéki politikusként még ő vizionálta, hogy Magyarország latin-amerikanizálódik. Pedig huszonegy éve még elképzelhetetlen volt olyan politikai kultúra Magyarországon, amely sokkal követendőbbnek talált egy oroszországi autokrata vezetést, mint a liberális demokrata nyugati modellt, amely háború és nyomor elől menekülő emberek elleni kampánnyal növeli a népszerűségét, vagy a korrupciót azzal magyarázza, hogy az szükséges velejárója egy nemzeti oligarchia kiépítésének.       

Fotó: haon.hu

A mostanában amúgy sem túl sokat sziporkázó kormányzati agytröszt ezúttal mélyen saját tudása alatt teljesített. Azok után, hogy kiizzadták magukból a borzalmas „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék” szlogent, és órásplakátjaikkal szennyezik a környezetünket, nem mellékesen milliárdokat ölnek egy értelmetlen kampányba, most a legképtelenebb összeesküvés-elméletekkel bujtogatják a magyar népet. Ha úgy tetszik, Orbán Viktor szerint most éppen Amerika a „soros” ellenség. Pedig ahogy egy dakota közmondás tartja: „A nagyotmondás annak a jele, hogy ott sem voltál abban a csatában, amelyről mesélsz.”

Lánczi András hisz a szómágiában, legalábbis nincs más magyarázata annak, hogy szinte naponta igyekszik megmagyarázni, a korrupció tulajdonképpen nem is rossz dolog, ha jó ügyet szolgál, végtére is egy politikai termék. Hiába próbálja azonban misztikus fénytörésbe helyezni azt, ami a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál történik, a lényeg mégis csak az, hogy a közpénz nem tudja elveszíteni közpénz jellegét, bárhogy is csűrjük-csavarjuk a szavakat.

  Fotó: sqlserver.co.il

Reménytelen szemantikai küzdelembe bocsátkozott néhány napja Lánczi András, Corvinus új rektora és a Századvég Alapítvány elnöke. Szinte naponta értelmezte újra ugyanis a korrupció fogalmát, és ehhez felhasználta a kormányt tökéletesen kiszolgáló állami televíziót és Magyar Időket épp úgy, mint a hatalommal kritikus HVG-t, és legújabban a Figyelőt. Nem részleteznénk ezeket a nyilatkozatokat, csak összefoglaljuk Lánczi mondandójának esszenciáját, mely így szól: Ami kívülről korrupciónak látszik, az belülről a Fidesz politikájának lényege. Lánczi szerint ugyanis a Fidesz csak klientúrát épít, egy nemzeti vagyonos réteget, a gonosz ellenzék pedig ezt a nemes célt nevezi korrupciónak.

A Figyelőnek nyilatkozva még ezen is túlmegy: „A Magyar Nemzeti Bank tevékenysége politikai koncepcióba illeszkedik, nem az immoralitás világába." Ezt hívják úgy a magyar köznyelvben, hogy adtak a kakinak egy pofont. Kétségtelen, Lánczi nem nyelvész és nem filozófus, irodalmárnak pedig végképp nem neveznénk, de ahogy szeretné különválasztja az etika világát a kormány univerzumától, elég gyenge próbálkozás még egy politikai elemzőtől is. Lényegében azt állítja, hogy ha valami egy politikai koncepcióba illeszkedik, az felülemelkedik minden morális normán. Ha így van, akkor a nagy népirtások (melyek méltán nevezhetők politikai koncepciónak) nem vonnak maguk után semmiféle etikai aggályt. Ha politikai foglyokat kínoznak meg, az is igazolható egy politikai koncepció céljaival.Persze nem állítjuk, hogy Lánczi ilyesmire vetemedne, de szavai logikájából ez a koncepció olvasható ki.

Fotó: nol.hu

Lánczi szerint a haveroknak és rokonoknak juttatott közpénz lényegében fontosabb célt szolgál, mint a nagyobb közösség érdeke, így a magyar állampolgárok igazságérzete teljesen másodlagos szempont olyankor, amikor nemzeti oligarchiát építünk. Ha valaki erre az ideológiára szavazott 2010-ben és 2014-ben, nyújtsa fel a kezét! Lánczi kétségbeesett igyekezete, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant annyira önleleplező, hogy már szánalmasnak tűnik minden mondata. Ilyen ember ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és dolgoz ki koncepciókat, kommunikációs stratégiákat a kormány számára.

                Fotó: 24.hu

Lánczi nem üzen mást ezekkel a nevetséges magyarázatokkal a magyar társadalomnak, minthogy mélységesen lenézi a bérből és közmunkából élők tömegeit. Már arra sem veszi a fáradtságot, hogy tagadja a korrupció létét, inkább próbálja a jelentését és funkcióját kiforgatni. Mintha a korrupció bármilyen fajtája szolgálhatna nemes, a nép által követendő és támogatandó célt. Mintha lenne bármilyen indok arra, hogy valaki az unokatestvéreinek juttat javakat a közösből? Ez a szemlélet az, ami igazán felháborító Lánczi nyilatkozataiban. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki a sátor elé kakil, az a sátor elé kakil, legyen bármilyen szép is a szarkupac formája.”

Magyarország veszélyes útra lépett. Ez nem újdonság, hiszen miniszterelnöke külön ösvényt próbál taposni (és vágni) a történelem dzsungelében, ám a járt utat a járatlanra cserélni rendkívül veszélyes. Most azonban lépjünk ki a szimbólumok és közhelyek világából, és fogalmazzunk világosan, amit Orbán Viktor Magyarországgal csinál, az csakis egyetlen cél érdekében történik: soha, senki se dönthesse meg a hatalmát.

Fotó: index.hu

Orbán lelki szemei előtt két nyomasztó történelmi példa lebeg. Az egyik az övé, a másik Silvio Berlusconi, bukott olasz miniszterelnöké, akivel rengeteg közös vonásuk van, és politikai rokonságukat többször nyíltan felvállalták. Szóval, hogy ne csak Brüsszel, de mi is értsük, az a vehemens menekültellenesség és az a dühödt nyugatellenesség csakis azért nyilvánul meg a magyar miniszterelnök lépéseiben és nyilatkozataiban, mert rettenetesen fél, hogy úgy elbukik, mint 2002-ben, illetve az Európai Unió úgy küldi a történelem szemétdombjára, mint barátját, Berlusconit 2011-ben.

A 2002-es bukás többek között annak volt köszönhető, hogy Orbán alábecsülte az ellenfeleit, hitt a közvélemény-kutatásoknak, melyek szerint jelentős fölényben volt a baloldallal szemben, ugyanakkor nem alakította át sem a parlamenti struktúrát, sem a választási szabályokat úgy, ahogy azt 2014 előtt tette. Tegyük hozzá, hogy jóval erősebb volt az ellenzéki média, a Fidesz korrupciós ügyei igen nagy felületen jelentek meg a sajtóban, a jobboldal alacsony példányszámú, rossz szakmai színvonalon működő sajtótermékekben próbált ellensúlyt képezni. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Alkotmánybíróság igen erőteljes nyomást gyakorolt az első Orbán-kormányra, hogy tartsa be a hatályos törvényeket.

Fotó: index.hu

Orbán Viktor 2010 és 2014 között szinte minden erejét arra összpontosította, hogy legyűrje ezeket az ellenhatókat, kilépjen a fékek és ellensúlyok világából, hogy egy nyugati pénzek által finanszírozott keleti autokráciát építsen ki. Megosztotta a baloldalt, igyekszik ellehetetleníteni az ellenzéki médiákat, az Alkotmánybíróság jogköreinek nagy részét elvonta, később pedig tagjait igyekezett pártkatonákra cserélni. Besegített neki a migránsválság, Brüsszel ellen hangolta a magyar lakosságot, és most arra készül, hogy a magyar választók millióival mondassa ki, hogy országunk annyira idegengyűlölő, hogy néhány száz háború elől menekülőt sem hajlandó befogadni.

Orbán lényegében ezzel a népszavazással kívánja legitmálni saját ámokfutását, melyet az utóbbi hat évben vitt véghez. Nem akarjuk hosszasan sorolni, milyen abszurd intézkedéseket írna felül egy sikeres kvótaellenes népszavazással, de csak említés szintjén, álljon itt például a magyar iskolarendszer kaotikus átalakítása, vagy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzszórása. Ha Orbán ezen botrányos témák fölé tudja emelni a kvóta ügyét, és bebizonyítja Brüsszelnek, hogy a menekültek kiebrudalása jobban izgatja a magyar polgárokat, mint a közpénzek nyílt lenyúlása, illetve erősen behatárolható gazdasági érdekkör látványos meggazdagodása, akkor lényegében Magyarországról, mint a demokratikus országok közösségének tagjáról le kell mondania az EU-nak és az Egyesült Államoknak is.

A tét tehát óriási, ezért Orbán joggal fél attól, hogy úgy jár, mint egykori barátja és harcostársa öt éve. Az egyre kínosabbá váló olasz miniszterelnököt ugyanis ekkor erős külföldi nyomás alá helyezték, a sokasodó bírósági ügyek pedig tarthatatlanná tennék a helyzetét. Lemondása végül parlamenti többségének megszűnése után következett be, és azóta is napirenden vannak az időközben bíróság elé került korrupciógyanús ügyei. Orbán ismeri ezt a forgatókönyvet, és tudja, hogy hasonló sors várhat rá, ha nem erősíti meg egy népszavazással a hatalmát. Lényegében beállt egy olyan ügy mögé, mely a magyar lakosság véleményét ismerve szinte csak nyereséget hozhat neki, és ezzel akarja kiütni az összes többi ellene dolgozó botrányt. Ügyesen használja a médiát, feléleszti a magyar lakosságban amúgy is eleven előítéleteket, és igyekszik annyi embert a szavazóurnákhoz édesgetni, amennyit egy ilyen érzelmileg felfokozott helyzetben csak lehetséges.

Fotó: index.hu

Ez egy komoly csapda, melyet a magyarok többségének észre kell vennie, mert különben mit sem érnek a pedagógusdemonstrációk, az egészségügyünk tovább haldoklik, a közpénzeket pedig még a mostaninál is mohóbban lapátolják a haverok zsebeibe. Brüsszel sokáig nem értette az Orbán-rendszer lényegét, de most a saját kárán okulva igyekszik megfékezni a magyar miniszterelnököt. Ha azonban mi magunk nem akarunk megszabadulni egy ilyen populista vezetőtől, Brüsszel sem tehet semmit az érdekünkben. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Mindenki a saját szerencséjének kovácsa, akinek viszont üllője sincs, annak a szerencséjét sem lehet kikalapálni.” 

Nem akarjuk elvenni Habony Árpád kenyerét, de ha már újabb milliárdokat költ a kormány plakátkampányra, hadd adjunk mi is néhány tippet arra, mivel lehetne feldobni a kissé fásult magyar választópolgár hangulatát. Ha olykor hosszúnak tűnnek a feliratok, az annak köszönhető, hogy szeretnénk példát mutatni arra, miként lehet egyetlen felületen kettő vagy annál több is üzenetet elhelyezni. Szóval, itt vannak a Szegedi Kattintós spórolós köztéri üzenetei:

Fotó:168ora.hu

1. Ahogy közpénz nem veszíti el közpénz jellegét, úgy a korrupció sem veszíti el korrupció jellegét.

2. A kötelező betelepítési kvóta növeli a terrorveszélyt, az MNB alapítványok pedig növelik Matolcsy György családjának elégedettségét.

3. Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat, ezért járj focimeccsekre, köpködd a szotyit, vedeld a sört, és szidd a bíró anyját, ha kikap a Videoton.

4. Brüsszelt meg kell fékezni, de ha magyar letelepedési kötvényt vásárolsz, nyugodtan utazhatsz Brüsszelbe.   

5. Az emberek döntöttek: Még több pénzt kell keresnie Mészáros Lőrincnek, Tiborcz Istvánnak és Andy Vajnának.

6. Ha Magyarországra jössz, tisztelned kell a törvényeinket, ezért ne háborogj azon, hogy szabadon járkálnak a korrupt politikusok.

Fotó: mandiner.hu

7. Ha Magyarországra jössz, hozzál magaddal sátrat, többnapi hideg élelmet, tűzifát, krumpli hámozót, mobil WC-t, kempingágyat, napernyőt és egy pakli kártyát, mert a hatóságok napokig szívatnak majd a senki földjén.

8. Ha Magyarországra jössz, nem veheted el Matolcsy György kedvét újabb alapítványok létrehozásától.

9. Háromszor mondjuk el, hogy Brüsszelben is megértsék: Köszönjük a pénzt a felcsúti kisvasútra!

10. Ha Magyarországra jössz, ne felejts el aláírni a népszavazási kezdeményezést a kötelező betelepítési kvóta ellen.

11. Nő a minimálbér, a bőr pedig egyre vastagabb a pofánkon.

12. Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel, de még mindig nem értem, hogy honnan van Habony Árpádnak pénze Gucci táskára és lazításra Ibizán.  

Fotó: 168ora.hu

13. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod Brüsszelnek.”    

A magyar kormány jelenleg azt a taktikát alkalmazza, melyet Kutuzov tábornok Napóleon ellen az oroszországi hadjáratban. Folyamatosan hátrál, közben a felperzselt föld módszerét használva gyengíti az előre törő ellenséget. Kérdés, hogy Borogyinónál sikerül-e döntetlenre kihoznia a csatát, így hiába esik el Moszkva a franciák inkább pakolnak, és iszkolnak vissza nyugatra, mielőtt mindenki éhen hal vagy megfagy. Türelem, rövidesen lefordítjuk mindezt a mai magyar viszonyokra.

Fotó: mandiner.hu

Nem úgy ismerjük a magyar miniszterelnököt, mint aki megijed egy kis szócsatától, sőt, igazából akkor van elemében, ha valakivel ölre mehet. Egyetlen csoport van a környezetében, akivel nem szokott nyíltan harcba bocsátkozni, ez pedig a magyar választópolgárok közössége. A sorsa (és persze pártjáé és kormányáé is) ugyanis annak a mintegy nyolcmilliós tömegnek a kezében van, amely 2018-ban véleményt mondhat a ténykedéséről.

A Fidesz politikai jövője tehát attól függ, milyen gondolatok kavarognak majd a magyar választópolgárok fejében akkor, amikor be kell valahová húzniuk az X-et. Vegyük a jelenlegi helyzetet: gondolhatnak arra például, hogy a kormánynak sikerült rendesen szétzilálnia az iskolarendszert, lerohasztania az egészségügyet, trafikkoncessziókkal és földárverésekkel kitömnie a haverok zsebeit, jegybanki alapítványokon keresztül milliárdokat eltapsolnia, méregdrága stadionokat építenie a halovány magyar focistáknak, de akár az is beugorhat a voksolásra készülő honpolgárnak, hogy a brókerbotrányoktól senki sem mentette meg őket, miközben az sem biztos, hogy a főbűnösök ellen vádat emelnek.

Jól tudja Orbán Viktor, hogy nem áll jól a szénája, egyetlen ütőkártyája a menekültválság, a magyar lakosság többségének idegenellenessége, ám ez is csak akkor lehet hatásos eszköz, ha továbbra is harcban állunk a brüsszeli központtal a menekültkvóta ügyében. Itt van persze a családi otthonteremtési kedvezmény, ám eddig nem hozott annyit a konyhára, mint annak idején a rezsicsökkentés. Több elemző célzott már rá, hogy az év második felében, de legkésőbb 2017-ben valami nagy dobásra készül a kormány, lesz ingyen ebéd, lacikonyha, móka, kacagás, görögtűz, talán még Németh Szilárd is előhúz valamit a tarsolyából (persze nem a volt Quaestor-vezérre céloztunk), és mondjuk, államosítja a hazánkban működő szállodaláncokat. Persze nem akarunk tippeket adni, Habony Árpád kommunikációs csapatának így is van még mozgástere arra, hogy fölfelé kerekítse a kormány siralmas osztályzatit.

Fotó: origo.hu

Addig is, nincs más hátra, mint hátrálni. Ebben a helyzetben ugyanis nem teheti meg a Fidesz, hogy magára vállaljon olyan népszerűtlen intézkedéseket, melyeket 1-2 éve még simán bevállalt. Utólag kiderült ugyanis, hogy a Századvég belső felmérései szerint a trafikkoncessziók újraosztását és a stadionépítéseket sem támogatta a magyar lakosság, de akkor olyan bivalyerős volt a Fidesz, hogy ez is simán belefért. Most kivonultak a vasárnapi boltzárból és a Klikket is hajlandóak odadobni egy kis fegyverszünetért a háborgó pedagógusokkal. Nagy kérdés, hogy a jegybanki alapítványok egyre dagadó botrányát meddig hajlandó magára húzni a kormány, hiszen egyre világosabb, hogy ez az ügy is erodálja a kormányzópárt népszerűségét. Ahogy egy dakota közmondás tartja „Meg lehet próbálni széllel szemben pisilni, de közben találj ki valami jó indokot arra, miért lett nedves a gatyád.”    

Egyre több jel mutat arra, hogy egy sajátos belső finanszírozási rendszer részeiként működtették azt a hat alapítványt, melyeket Matolcsy György jegybankelnök bábáskodásával hoztak létre. Olyan feketekasszába helyezték a közpénzeket, melyhez csak néhány kiválasztottnak volt hozzáférése. A próbálkozás lebukott, ám a felelősök vígan költhetik továbbra is azt a pénzt, melyet jórészt a forint gyengítéséből teremtett elő a jegybank.

 Fotó: szefek.ru

Vajon ki találhatta ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank is lehet olyan kifizető hely, mint például az MTVA? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, ahogy még nagyon sok mindenről nem lesz fogalmunk sokáig, ami most a kormány színfalai mögött játszódik le. Két dologban azonban jelentősen különbözik a hatalmat készséggel kiszolgáló közmédia, és a jegybank esete. Az MTVA-ba is rengeteg pénzt öntenek felülről, és az oldalcsatornákon jelentős összegeket csorgatnak át a kormányhoz közeli személyek és vállalkozásoknak, ám az a közel 80 milliárdos állami támogatás, amely közvetlenül érkezik a közszolga sajtómunkásokhoz elenyésző támogatás ahhoz képest, amennyit az MNB egy pillanat alatt elő tudott teremteni a devizahitelek forintosításából.

Nem csupán a nagyságrendek különböznek egymástól ezek az intézmények, hanem a pénz kicsorgatásának módszerében is. Az MTVA költéseihez is pokolian nehéz hozzáférni, ám a jegybanki alapítványok rongyrázására szinte semmilyen rálátásunk nem volt a legutóbbi időkig. A megdöbbenés ezért olyan nagy, és a meglepetés mellbevágó erejétől egyelőre nem is képes a helyzettel mit kezdeni sem az átvert honpolgár, sem a bénult ellenzék.

De lássuk csak, milyen ördögi módszert eszeltek ki arra, hogy elrejtsék előlünk az összességében mintegy 260 milliárd forintos vagyonnal rendelkező alapítványok ténykedését! Például a jegybanki függetlenségre hivatkozva minden eszközzel akadályozták, hogy bármit is megtudjunk az alapítványoknál folyó tevékenységekről. Aztán, amikor már nagyon akaratos volt néhány újságíró és ellenzéki politikus, arcátlan törvénnyel igyekeztek elérni, hogy a közpénz elveszítse közpénz jellegét, ám ahogy Marika néni sem tudja elveszíteni Marika néni jellegét, hiába mászik fel a meggyfára, így a közpénz is maradt az, ami, vagyis, a mi közös vagyonunk, amelyhez van némi közünk.

A kényszerű információszolgáltatás eredményeként kezdett kirajzolódni, hogy milyen ügyesen rejtegették a hátsó sufniban ezt a közvagyont, és milyen rafináltan pakolgatták a bankókat egyik számláról a másikra. Kapott pénzt Orbán Viktor közvetlen baráti köre (például Mészáros Lőrinc cége), Matolcsy rokonsága, de gyaníthatóan törvénytelen módon állampapír-vásárlással finanszírozták a költségvetést is. Ez utóbbi ténykedés azért is rendkívül fontos, mert ha az elsődleges piacról vásárolták az államkötvényeket, egészen biztos, hogy tiltott támogatást nyújtottak a büdzsének. 

Valahol ördögi, egyben zseniális találmány volt alapítványokba kihelyezni a Magyar Nemzeti Bank nyereségének egy részét. Évekig fizethették onnan azokat a támogatásokat, melyek igénye időközben felmerültek a jegybank köreiben, illetve a kormány részéről. Csak a legbefolyásosabbak nyúlhattak bele a kasszába, és lényegében a saját hobbitól pártkatonák és fideszes üzletemberek megjutalmazásáig úgy pörgethették a bankókat, ahogy csak akarták. A kuratóriumokban megbízható káderek ültek, sőt olyan biztosítékokat is beépítettek a rendszerbe, hogy a legfőbb ügyész felesége is kapott szerepet a felügyeletben.

Fotó: nol.hu

Évekig titkolhatták az ügyleteket, csak a nagy értékű ingatlanvásárlások kerültek nyilvánosságra. Az alapítványok lényegében egyszerre hoztak létre egy ingatlanbirodalmat, műkincsgyűjteményt, hiteleztek, projekteket támogattak, no és kisegítették a költségvetést, ha szükség volt rá. Létrehoztak egy értékpapír portfóliót, ezáltal meglehetősen követhetetlen lett, hogy tulajdonképpen mekkora vagyonnal is rendelkezik ez a hat alapítvány. Olyan bonyolulttá tették az alapítványok tevékenységét, amennyire csak lehetett, így hiába pillanthatunk bele most már valamennyire a kártyák mögé, fogalmunk sincs arról, hogy az a király pár, amit látunk Matolcsy kezében, sokat ér, vagy keveset az asztalnál. 

Abban is zseniálisak voltak az ötletgazdák, hogy egy ilyen bonyolult és hatalmas összegeket mozgató ügy esetében az ellenzék képtelen lesz lefordítani az állampolgárok nyelvére a lényeget. Sokan elmondták már, hogy a politikában és közgazdaságtanban járatlan honpolgárok sokkal inkább érzékenyek Simon Gábor eltitkolt rongyos 130 milliójára, mint Matolcsy nyíltan vállalt százmilliárdjaira. A polgárok nem igazán értik az alapítványok működését, nem fogják fel, hogy mi a lényegi különbség a közpénz és a magánvagyon között, így fordulhatott elő például, hogy Matolcsy lényegében ellenállás nélkül szerezhette meg a büdzsé számára a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát.

Egyszóval, nézünk, mint Lajoska a homokozóban, amikor Józsika minden indoklás nélkül hazaviszi a dömperét. Komoly gondok vannak a magyar lakosság pénzügyi felkészültségével, gazdasági ismereteivel, de ennél is nagyobb probléma, hogy a politikusok ezt minden lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználják. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: "Attól, hogy be voltál tépve, amikor ellopták a lovadat a sátrad elől, még a törzsfőnök felelősségre von, mert elvesztetted a törzs egyik legjobb paripáját."

Többször értekeztünk már a parlamenti és önkormányzati ciklusok közben tartott választások fontosságáról. Sok elemző kételkedik abban, hogy komoly jelentőséggel bírhat, ha egy kisvárosban vagy országgyűlési egyéni körzetben valamelyik politikai erő látványos győzelmet arat a másik felett. Abban nyilván igazuk van, hogy az alacsony részvétel és a kisebb tét olykor súlytalanná tesz egy ilyen vetélkedést, ám a tendenciákra érdemes odafigyelni. Márpedig a tendenciák azt jelzik, hogy a felmérések elmélete és a választások gyakorlata messze nincs összhangban.

Fotó: publicdomainpictures.net

Ez a tendencia elég hosszan és élesen kezd kirajzolódni. Amíg a közvélemény-kutatók alig hullámzó fideszes dominanciát mutatnak ki évek óta, addig az időközi választásokon (néhány egészen komoly téttel bírón is) rendre büntetik a szavazók a kormányzó pártot. A mostani hétvégén kilenc időközi választást tartottak, melyek közül négynek volt komolyabb tétje. A kormánypárt részéről már az nagy dolog, hogy Abádszalókon Balogh Gyulát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek, és Pakson meg tudták szerezni azt a mandátumot, melyet 2014-ben elbuktak, igaz nem az MSZP ellenében. Rossz hír viszont a Fidesz számára, hogy a szocialisták nagyon megerősödtek a körzetben, legutóbb ugyanis 6,8 százalékot szereztek, most 37-et, és a Jobbikot is jócskán megelőzték.

Nyilván fontos minden egyes mandátum még a legkisebb településeken is, ám a kormányzópárt számára deklaráltan a legfontosabb téttel a lakiteleki polgármester-választás bírt. Lezsák Sándor szűkebb pátriájában ugyanis 2014-ben meglepetésre a független Zobokiné Kiss Anita diadalmaskodott. A képviselő-testületben azonban többségbe kerültek a kormánypárti képviselők, és ez a helyzet végül a testület feloszlatásához vezetett. A Fidesz hazardírozott, és vesztett, és a bukta nagyobb lett a vártnál is. Zobokiné másfél éve mindössze 72 szavazattal diadalmaskodott, most ezt a különbséget felturbózta 550-re. A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáztak, és a ebből is rosszul jött ki a Fidesz, ugyanis csupa függetlent választottak meg képviselőnek. Röviden összefoglalva Lakitelek elveszett a Fidesz számára, amit eddig a testületen és Lezsák Sándoron keresztül eddig uralt.

A történeti hűség kedvéért említsük meg, hogy a Jobbik is örülhetett egy nagy sikernek a hétvégén, hiszen jelöltjük, Földi István nyerte a kocsordi időközi polgármester-választást. Itt azonban nem volt sem fideszes, sem baloldali jelölt, a Jobbik függetleneket tudott legyűrni ezen a településen.

A pártok számára olyan hétvége volt a mostani, hogy mindenki fel tud mutatni valami kis pozitívumot a választásokon. A Fidesz megszerzett egy önkormányzati posztot, ami egy közvélemény-kutatásokban toronymagasan vezető kormánypárttól egy igen kis lépésnek számít, ám nagy lépés ez annak fényében, hogy az utóbbi két évben rendre kikaptak a kisebb téttel bíró voksolásokon is. A szocialisták ünnepelhetik, hogy megerősödtek Pakson, és lassan egyértelművé teszik, hogy a Jobbikot megelőzve a második legerősebb politikai erővé váltak annak ellenére, hogy átütő személyiségekkel és politikai programmal továbbra sem rendelkeznek. Végül örülhet a jobbik is, mert fontos győzelmet arattak Kocsordon, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tömegesen tőlük a hívek párt belső villongásai hatására.

Fotó: orientpress.hu

Azért gyanítjuk, hogy nem pukkantottak pezsgőt egyik budapesti pártszékházban sem, mivel az időközi választásoknak egyelőre csak jelzésértékük van. Ahogy közeledik a 2018-as országgyűlési választás, egyre jobban oda kell figyelni a felmérések és az időközi voksolások eredményei közti ellentmondásokra. A Fidesz tudja, hogy az elmélet mellette szól, a gyakorlat viszont ellene, így várhatóan minden eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy minden mellette szóljon. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „ A legjobb bútorszállítók a szálkás, sovány sziúk, a legrosszabbak pedig a kopasz, kigyúrt sápadtarcúak.”  

Egyre feltűnőbb jelenség, hogy fontos pozíciókba sem talál megfelelő embereket a kormánypárt, pedig jelentkező lenne bőven. A Fidesz holdudvarában elsősorban olyanok állnak sorba a vezető posztokért, akik vagy alkalmatlanok egy fontos állás betöltésére, vagy a miniszterelnök nem bízik bennük. Most a leendő köztársasági elnök személye körül kulminálódik ez a probléma.

Fotó: hvg.hu

Azt gondolhatnánk, hogy a Fideszben bőségesen található szellemi potenciál, hiszen ennél a pártnál nagyobb merítéssel még egyik politikai oldal sem rendelkezett a rendszerváltás óta. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a kereslet és kínálat aránya ebben az esetben (is) felborult. Orbán Viktor alig enged új kádereket fontos pozíciókba, így kénytelen a régi bajtársakat pakolgatni egyik székből a másikba. A régi fideszes kemény mag tagjai ma már alig találhatók meg fontos posztokon, ami nem csupán a kiöregedés jele.

A liberális szárnyhoz (ha van még ilyen) tartozó Pokorni Zoltán például már (csak) polgármester vagy a szimbolikus megbízatásokban dúskáló Deutsch Tamás teljesen súlytalan a belpolitikában, és persze a már régóta a brüsszeli padsorokat koptató Szájer József is csak a távolból támogatja Orbán Viktor többnyire kalandor politikáját. Az alkotmánybíróvá lett Stumpf István ma már kifejezetten gáncsolja a taláros testületben a kormány autokrata törekvéseit. A HVG legendás címlapján - ahol az első Orbán-kormány meghatározó figuráit maffiacsaládként ábrázolták - még szerepelt Várhegyi Attila is, aki azóta az MTVA környékén sertepertél, és akaszt le a cégének zsíros megbízásokat. Lényeg, hogy politikai értelemben szintén a süllyesztőben találta magát.

A régi harcostársak közül így már csak a házelnök Kövér László tartozik a szűken vett pártelithez, így az újgenerációs Rogán-Lázár tandem, és a hozzájuk köthető kormányzati apparátus lett Orbán Viktor legfontosabb humánerőforrása. Annak bizonyítására, hogy ez a személyi (és szürke) állomány nem teszi lehetővé a mély merítést, amikor éppen fontos kormányzati pozíciókba keresnek kádereket, említsük csak meg azt a fejetlenséget, ami Vida Ildikó adóhivatali elnök lemondása után következett be. Először mélyen titkolták, hogy az amerikai kitiltási botrány következtében lemondott vezető kérte a felmentését, majd hosszas keresgélés után Tállai András volt mezőkövesdi polgármestert találták meg a posztra, aki biztos, hogy hű harcostárs, ám az adóügyekhez körülbelül annyit ért, mint tyúk az ABC-hez.

Most, hogy Áder János (aki az említett maffiás fotón is szerepel) jelezte, hogy nem kíván újabb ciklust tölteni a köztársasági elnöki székben, ismét keresgélni kezdtek a kulisszák mögött egy olyan személyt, aki jobb, mint Schmitt Pál, és nem sokkal rosszabb, mint Áder János. A színtelen, szagtalan Áder egyébként egészen üde színfolttá nőtte ki magát elnöki ténykedése derekára, hiszen a biankó aláíró Schmitt után kifejezetten ellenzékinek tűnt az akadékoskodása néhány kirívóan alkotmányellenes kormányzati kezdeményezés esetében. Orbánnak tehát olyan személyt kell találnia, aki olykor el is olvassa azt, amit aláír, ám nem rágja túl a dolgokat, ahogy az Áder tette esetenként.

Fotó: 4024.hu

Így esett a választás a régi pártelitből hírmondónak megmaradt Kövér Lászlóra, aki viszont rendkívül öntörvényű figura, így a Fidesz számára időzített bombaként is értelmezhető egy ilyen magas funkcióban. Kövér László személyével egyébként rengeteg egyéb probléma is van, ám ezek felsorolása legyen egy másik bejegyzés témája. Most fókuszáljunk pusztán arra a tényre, hogy ha ő a Fidesz számára a legjobb megoldás, akkor tényleg hatalmas zűr van a kormány káderpolitikájában. Hol vannak már azok a megkérdőjelezhetetlen tekintélyek a jobboldalon, mint Mádl Ferenc vagy Chikán Attila? Lényegében kiüresedett a Fidesz szellemi holdudvara, olyan rendkívül céltudatos és pragmatikus figurák vették át a köztiszteletben álló politikai szereplők helyét, mint Lázár János, Szijjártó Péter, Rogán Antal vagy Habony Árpád.

Fotó: cink.hu

Mindez persze nem független attól a törekvéstől, amit már az első Orbán-kormány is a zászlajára tűzött. Ma már szinte semmi értelme ugyanis egy politikus számára tekintélyre törekedni, ez a tulajdonság ugyanis egy letűnt kor letűnt politikusainak jellemzője volt. Ma a kiskapuk megtalálása, a kíméletlen nyomulás, a hatalom és a magánvagyon felturbózása a legfőbb jellemzői a kormánypártban vagy annak közelében ténykedő politikusoknak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra.”