A torz magyar politikai struktúra miatt érezzük úgy, hogy skatulyába vannak zárva azok a honfitársaink, akik jobboldali alternatívát keresnek maguknak. Vannak ugyanis olyan Fideszre szavazók, akik nem szeretik a diktatórikus kormányzást, nem szimpatizálnak sem az oroszokkal, sem az azeriekkel, de még a kazahokkal sem, jó dolognak tartják, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, hisznek a szolidaritásban, a liberális demokráciában, aggódnak emberi jogokért, és elítélik, ha egy állam kisebbségek ellen hergeli a polgárait. Olyan konzervatívok, akik soha nem szavaznának baloldali pártra, nem liberálisok, a szélsőjobbot pedig nem tartják alternatívának, ezért orrukat befogva eddig mindig a Fideszre szavaztak.

Fotó: Euronews

Mit tehet egy euro-atlanti orientáltságú magyar választópolgár, ha nem tudja már tolerálni a hivatalosan nemzeti konzervatívnak, vagy olykor polgárinak nevezett magyar kormánypárt politikáját? A sorosozásban, multizásban, migránsozásban és brüsszelezésben tapicskoló Fidesz ma már nehezen nevezhető európai értelemben vett kereszténydemokrata pártnak, hiszen kifejezetten szélsőséges retorikai elemek felhasználásával gyűjti maga köré azokat a populizmusra hajló szavazókat, akik értékrendje sem igazán sorolható a klasszikus keresztény konzervatív narratívába. Mondjuk ki nyíltan: a Fidesz ma már csak érdekből tagja annak a pártcsaládnak, mely a legnagyobb frakciót tudhatja a magáénak az Európai Parlamentben, ugyanakkor továbbra is abból él, hogy ez a többség (sokszor szintén érdekből) szemet huny viselt dolgai felett.

Ez persze legyen a magyar kormánypárt és az európai kereszténydemokraták problémája, ám mit tegyen egy olyan hazai nemzeti konzervatív szavazó, akinek Orbán idegenellenessége, pávatánca, folyamatos harca az EU-val már megülte a gyomrát, és szeretne olyan politikai erőre szavazni, amelynek ideológiájával részben vagy egészben azonosulni tud. Kétségtelen, március 15-én zászlót bontott a volt MDF-es, jelenlegi gödöllői polgármester, Gémesi György Új Kezdet nevű jobbközép pártja, amely tervei szerint össznemzeti mozgalommá válik majd. Rendkívül tiszteletre méltó Gémesi szándéka, ám tudván azt, hogy a Fidesz minden politikai kezdeményezést porrá rombol, mely fenyegeti egyeduralmát a jobboldalon, az  Új Kezdet nem számíthat semmi jóra a közeljövőben.

       Fotó: magyarnarancs

Ott van ugyanakkor Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter Modern Magyarország Mozgalma, amely deklaráltan jobboldali irányultságú, és kétségkívül magán hordozza alapítója profi gazdasági szemléletét, ám áttörésre itt sem nagyon számíthatunk egyelőre. Bokrosról ugyanis a mai napig is legtöbb szavazónak a róla elnevezett megszorító csomag jut eszébe, ráadásul Horn Gyula szocialista kormányában ténykedett, ami elég komoly hendikep egy olyan párt esetében, amely jobboldali szavazókat akar megnyerni magának.

Aztán sorolhatnánk a pártokkal nem rendelkező, ám Antall József egykori miniszterelnök euro-atlanti értékrendjét továbbvivő politikusok és értelmiségiek egész sorát. Ide tartozik például a kormány által titkos konzervatív körnek titulált Eötvös József Csoport, mely olyan Fideszt is megjárt konzervatív nagyágyúkat tudhat köreiben, mint például Mellár Tamás, Csaba László, Chikán Attila, Urbán László, de ide tartozik Sólyom László, Kádár Béla vagy Bod Péter Ákos is. Ők egy tálca pogácsa mellett nyíltan beszélhetnek az Orbán-rezsim populizmusáról, odapörkölhetnek Matolcsy György jegybankelnök unortodox gazdaságpolitikájának, de kárhoztathatják a kormányt az elharapózó korrupció miatt is. Ettől még nem fog megváltozni semmi, maximum azok érezhetik egy kicsit jobban magukat, akik egyetértenek a kritikával, mégis jobboldalikként csak két választásuk marad 2018-ban: vagy otthon maradnak, vagy az orrukat befogva a Fideszt támogatják a voksoláson.

Van tehát egy hatalmas űr a magyar politikai palettán, amelyet egyrészt nem enged betölteni a Fidesz, másrészt nincs is elegendő pénz és szervezeti háttér ahhoz, hogy egy valódi alternatíva kinője magát a jobboldalon. A kifejezetten európai és keresztény értékeket valló politikai szerveződések ellen a háttérben és a nyilvánosság előtt is minden eszközt bevet a kormány, mert lényegében ugyanazon a körülbelül 3 millió aktív szavazón osztozik már jelenleg is a Jobbikkal, amely bázis alapfeltétele a Fideszi hatalmon maradásához. Ha ez a tábor tovább osztódik, és egy mérsékelt, centrista erő akár csak 5-6 százalékot elcsakliz a kormánypárttól, akkor a kétharmad szinte lehetetlen küldetés lesz számára, de az egyszerű többség is igencsak kétségessé válik.

Ma tehát - igazi mindenevő néppárt módjára – a jobboldalon mindenkit fideszessé vagy jobbikossá tesz a jelenlegi politikai struktúra, akár akarja, akár nem. Nehéz megjósolni, hogy mekkora az a tábor, amely elkötelezett jobboldali szavazó, ám nem igazán szimpatizál a kormány politikájával, a Jobbikot pedig nem tartja megfelelő alternatívának. Valószínűleg az egykori MDF-es szavazóbázis egy része visszatérne egy olyan zászló alá, amely irányt mutatna számukra Európába, tisztább közéletet ígérne, ugyanakkor szociálisan is érzékenyebb lenne, mint a jelenlegi kormánypárt. Orbán populizmussal kevert pragmatizmusa ugyan hatékonyan tartja egyben azt a 2-2,5 milliónyi jobboldali szavazót, akik szükségesek egy újabb parlamenti ciklus megnyeréséhez, ám a Fidesznek nevezett politikai konglomerátum már régóta nem képviseli azokat az értékeket, melyek a polgári Magyarország felépítéséhez szükségesek lennének.

Félve, de lassan egyre többen mondják ki, hogy a mai politikai viszonyok közt egyre nyilvánvalóbb, hogy a két nagy rendszerváltó párt eltűnésével azok az eszmények is a semmibe vesztek, melyekkel azonosulni tudtak a magyar polgárok a 90-es években. Nem a politikai marketing szabta meg egy kormány mozgásterét, hanem egy eszmeiség által alátámasztott kormányprogram, nem nemzeti konzultációnak nevezett agymosással próbálták el elérni a választókat, hanem valódi kérdésekkel, melyekről vitáztak a politikusok a parlamentben és a lakossági fórumokon. A politikai korrektség mentén feszült egymásnak a liberális SZDSZ és a nemzeti konzervatív MDF, és noha voltak acsarkodások, a két fél őszintén felvállalta azokat a nézeteket is, melyek nem feltétlenül találkoztak a választók többségének akaratával.   

Fotó: index.hu

Egyszóval, most érezzük igazán, hogy komoly veszteség a liberális választók és konzervatív polgárok számára egyaránt, hogy sem a Szabad Demokraták Szövetsége, sem a Magyar Demokrata Fórum nem élte túl az MSZP és a Fidesz megerősödését, így olyan politikai árvákat hagytak maguk után, akik most mindkét oldalon keresik a saját identitásuknak megfelelő pártot. A liberális szavazók persze több kis párt közül is választhatnak (Együtt, Liberális Párt, Párbeszéd, Momentum Mozgalom, LMP, stb), ám a másik oldalon csak hajtások vannak a szárba szökkenés komoly reménye nélkül. Sokan vélik úgy, hogy ahol igény jelentkezik, ott rövidesen megjelenik a kínálat is, ám a Fidesz éberen figyeli a fejleményeket, és azonnal lángszóróval támad, ha komoly konkurens pártot vél valahol felfedezni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha gulyáslevest főzöl egy inkvizítorból, mindig légy éber, mert sokszor feljön a feje a kondér tetejére, és képes leenni a galuskát.”

Lázár János olyan magabiztossággal tud beleállni a legabszurdabb ellentmondásokba is, hogy olykor talán még Orbán Viktor is megirigyeli a határozottságát. Legutóbb Hódmezővásárhelyen komcsizott egy hatalmasat, csak arra nem gondolt, hogy saját kormányának jó részét is elküldte ezzel a balfenékre. Úgy tűnik Abszurdisztánban csak az maradhat vezető beosztásban, aki tökéletesen el tudja felejteni a logikai összefüggéseket, ellent tud mondani önmagának, és szikrányit sem érdekli a valóság.

Fotó: MTI

A regnáló magyar kormány úgy táncolja körbe az ügynökmúlt kérdéseit, mint az indiánok a tábortüzet. Eszük ágában sincs eloltani a lángokat, inkább csinálnak egy jó kis bulit körülötte tánccal, tüzes vízzel és csajokkal. Aztán másnap úgy ébrednek, hogy nem is emlékeznek rá, mit is akartak kezdeni ezzel a múltidézéssel. Magyarul, teljes filmszakadás jellemzi a Fidesz politikusait, amikor a dolog érdemi részével kellene foglalkozniuk. Most például a következőket mondta Lázár: „Nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés, azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.”

Értsük ezt úgy, hogy az ügynökök nem is olyan gonosz emberek, sőt valahol áldozatok, keressük a bűnösöket ott, ahol biztos a találat, vagyis az állampárt vezetésében. Olyan ez, mint a kidobósban belevágni a labdát a legsűrűbb tömegbe, ahol úgyis eltalál valakit, ám akik kívül állnak a csoporton, biztonságban érezhetik magukat, mert a találat egyáltalán nem garantált az esetükben. Lázár persze olyan helyen kezdett dobálózni ezzel a labdával, ahol értő és lojális közönségre számított: az Emlékpont "Kádár-huszárok és pártkatonák - Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989" című kiállításának megnyitóján. Itt illett egy kicsit ügynöközni, ám ki is kellett farolni abból a csapdából, melybe rendszeresen be kívánják terelni a Fideszt az ellenzéki pártok.

Legutoljára például a friss és ropogós Momentum Mozgalom fiataljai melegítették fel a témát, hiszen a kormánypárt hét éve nem igazán akar pontot tenni a nyitott kérdések végére. A Momentum részéről jó ötlet falhoz állítani az ügynökkérdéssel a kormányt, mert eléggé sokat mond az a mellébeszélés a Fidesz részéről, amit a kormányzásuk alatt megtapasztalhattunk. Az ügynökmúlt feltárásának igénye azonban csak múló állapot, hiszen valószínűleg sokáig zsarolják még egymást a magyar politikai elit tagjai különböző eredetű és tartalmú ügynöklistákkal, ám az MSZMP-s párttagság egy viszonylag objektív és egyértelmű dolog.

Lázár most ebbe a témába is belegyalogolt, ugyanis az ügynökök emlegetése után egy huszárvágással áttért az állampárt tagjaira is. A volt vásárhelyi polgármester szerint, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Akkor lássuk csak, a jelenlegi magyar kormányból kiknek is van ilyen rovott múltja! A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai voltak: Matolcsy György jegybankelnök, Martonyi János, volt külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Kerényi Imre, kultúrfunkcionárius és Fónagy János államtitkár. És ők csak a legismertebb nevek a Fidesz meghatározó politikusai közül.

Ezek nem megkérdőjelezhető állítások, a párttagságot nyilvános dokumentumok rögzítették, vagyis nincs lacafaca, Lázár a magyar szabadság ellenségeinek kiáltotta ki a legközvetlenebb munkatársait. Nem gondolta végig a szavait? Direkt üzenni akart néhány belső ellenlábasának? Vagy dobott egy csontot a sajtónak, hadd rágják addig, amíg közben Mészáros Lőrinc suttyomban újabb 10 céget vásárol? Lázár gondolkodását olykor nehéz követni, ám az biztos, hogy nem ellensége önmagának. Hasznot fog húzni ebből a gondolatmenetből is, mint sok olyanból, melyeket a Kormányinfó című egyszemélyes szappanopera alatt süt el. Ha mást nem is ér el, de rá figyel most egy napig mindenki, ezzel elhiteti magáról, hogy fontos szereplője a közéletnek, akitől tartania kell annak is, aki a politikai térfél másik oldalán áll, és annak is, aki vele egy csapatban játszik.

            Fotó: 24.hu

Van azonban egy leheletnyi finomság is Lázár kijelentésében. Azt állítja, hogy 1989-ig a magyar szabadság ellen esküdtek azok, akik az MSZMP-ben ügyködtek. Van tehát egy icipici kiskapu ebben a megfogalmazásban. Szűrös Mátyás vagy éppen Pozsgay Imre például látványosan beállt a Fidesz táborába a rendszerváltást követő években, tehát ők akár meg is világosodhattak, így ’89 után ők már a fény oldalán küzdöttek a sötétség ellen. Lázár szerint tehát a mi komcsink jó komcsi, az övéké pedig rossz. Mintha egy fradistát hallanánk, aki egyébként utálja a feketéket, de ha valaki zöld fehérben rúgja a bőrt az Üllői úton, az jó néger, aki pedig az ellenfélnél játszik, az rossz néger. Egy dakota közmondás logikájával szólva: „Ha csak fekete lovat vesznek a vásárban, fesd a szürke gebédet feketére, és add el jó pénzért.”

Szinte naponta képes átírni a jelent, a jövőt és a múltat Magyarország miniszterelnöke annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját. Március 15-én azonban minden eddiginél tovább ment, és olyan historikus handabandába keveredett, melynek értelmét még napokig próbálják kibontani történészek, politológusok és a pártok. Öt éve még biztosan kihasználta volna a forradalom és szabadságharc évfordulóját arra, hogy üzenjen a harcunkat eltipró oroszoknak, vagy a korábban 150 évig itt országló törököknek, ám most Putyin abszolutizmusa és Erdogan önkénye a minta, és az Európai Unió vált a despota Szent Szövetség analógiájává. Orbánnak lényegében mindegy, kivel csatázik, csak legyenek mögötte hű vazallusok, akikben mindig felkorbácsolhatja a harci szellemet.

Fotó: MTI

Egészen a Római Birodalomig visszavezette saját politikájának előképét Orbán Viktor, amin valószínűleg még saját hívei is megütköztek. Julius Ceasarnak a köztársaság bukását előrevetítő meggyilkolását annak ürügyén hozta szóba, hogy a demokratikus intézményeket védő EU talán pont az ő eltávolításával próbál a történelem útjába állni, ám ez sem fogja meggátolni azt a szükségszerűséget, hogy új Ceasarok vegyék kezükbe az irányítást a vén kontinensen. Nem ez volt az egyetlen hajmeresztő történelmi példája Orbánnak, ám ha mindegyik kijelentését értelmezni próbáljuk, akkor az ő logikája szerint próbáljuk a közéletünket megérteni. Márpedig a magyarok nem feltétlenül osztják a miniszterelnök nézeteit, és itt nem elsősorban a beszéde alatt fütyülők hangos táborára gondolunk.

Orbán ugyanis forradalmat emleget, ám épp ő az aki keresztbe fekszik minden olyan változásnak, melyekre az országnak nagy szüksége lenne. Bárhogy is igyekszik a magyar miniszterelnök, nem tud minden magyart meggyőzni arról, hogy szeretnünk kell a nőket diszkrimináló, a saját ellenzékét kegyetlenül üldöző, szomszédjait nyíltan fenyegető Vlagyimir Putyint, a török világi köztársaságot egy despotikus szultánsággá alakító Tayyit Erdogant vagy azt az adócsaló, arrogáns milliárdost, aki jelenleg az Egyesült Államok elnöke. Az ő példáik éppen arra figyelmeztetik a magyarokat, hogy milyen rendszerek ellen vívtak élethalál harcot elődeik, és hogy a szabadság zászlaját lengetve olyan politikusok váltak kegyetlen despotákká, akikre tömegek bízták korábban az életüket.

Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.

Orbán ma már nyíltan az Európai Unió szétverésére szólítja fel saját polgárait, ugyanakkor keblére öleli azokat a politikusokat, akik szintén ennek a szövetségnek kívánják a vesztét. A magyar kormányfő nem egyszerűen beleharap abba a kézbe, amely enni ad neki, hanem szakrális öngyilkosságba kívánja hajszolni. Nem véletlen, hogy egyre többen teszik fel a kérdést a világban: meddig mehet el egy olyan ország vezetője, amelynek jövője nagyrészt attól függ, hogy meddig pénzeli az EU? A magyar miniszterelnök többször becsmérlően nyilatkozott az Európai Unióról, hiszen az ő szemében gyengeség a demokrácia, a tolerancia, a kompromisszumkészség pedig szerinte kifejezetten a letűnt rendszerekre jellemző tulajdonságok. Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.

Fotó: index.hu

Nos, a mostani ünnepi beszédének végén végre nyíltan kimondta: "soha sincs kész az ország”, és az „országot nekünk kell működtetnünk.” Ez logikailag azt jelenti, hogy egy soha el nem készülő országot mindig ugyanannak a politikai erőnek kell vezetnie. Az hagyján, hogy ezzel lényegében egyértelművé tette, hogy soha nem fogja átadni a hatalmat a politikai ellenzéknek, akár győz a választásokon, akár nem (lásd: a haza nem lehet ellenzékben), de megjelölte magát, mint alternatíva nélküli nemzetvezető, ami nyílt beismerése annak, hogy Julius Ceasar babérjaira tör. Ezzel bebiztosította történelmi örökségét is, hiszen, amennyiben az EU eltávolítja valamilyen módon a hatalomból, akkor a római hadúr sorsára jut, ám a köztársaságnak vége, de ha császárrá koronázzák, akkor meg pláne befellegzett a köztársaságnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sikerül egy sápadtarcú mögé lopódznod, ne azon töprengj, hogy melyik kezeddel vágod el a torkát, hanem skalpold meg, mielőtt megfordul.”

Ha létezik fix 1-es a totóban, az a magyar köztársasági elnök megválasztása volt március 13-án. Már hónapokkal a parlamenti voksolás előtt egyértelművé vált, hogy Magyarország köztársasági elnöke az lesz, akit Orbán Viktor kijelöl erre a posztra. Ilyen alapon akár Fásy Ádám vagy Bunyós Pityu is befutó lehetett volna, ami csak egy fokkal jobb opció annál, mintha ismét Schmitt Pál lett volna az emberek embere. Áder János számított a tuti választásnak volt Orbán részéről, hiszen ha kell, eljátssza a demokratikus intézményrendszerért és a környezetünkért aggódó politikust, ugyanakkor szemet huny olyan galádságok fölött, mint például a magánnyugdíj-pénztári vagyon állami elsíbolása. A mostani választás azonban azt is bebizonyította, hogy van igazi alternatívája az összekacsintós, sunyi politizálásnak hazánkban.

Fotó: mno.hu

A magyarok pesszimizmusát leginkább kifejező mondás szerint mindig van rosszabb. Schmitt Pál bukása után végre úgy érezhettük, hogy vannak kivételek, hiszen a színtelen, szagtalan, humortalan Áder János is nagy minőségi ugrás volt a második Orbán-kormány pincsikutyájaként ténykedő egykori sportdiplomatához képest. Most, hogy Orbán Viktor nagy kegyesen megengedte Ádernek az ismétlést, azt kell mondanunk, hogy konzerválódik az elnöki intézmény ellehetetlenülése, súlytalanná válása a magyar közéletben. Az újrázó köztársasági elnök a szavazás első fordulója előtt tartott beszédéből is kiérződött az a lavírozó mentalitás, ami a Fidesz „Jolly Jokerének” pályáját jellemezte. Mintha egy semmitmondó szilveszteri beszédét dolgozta volna át az adott helyszínnek megfelelően, csak Weisz Fanni jelbeszéde hiányzott mellőle.

Fotó: Magyar Idők

Bárhogy is tiszteljük Áder „szoftos ellenállását” az Orbán-adminisztrációval szemben, a lényeg mégis az, hogy csak habosította a semmit, soha nem állt ki karakteresen az elesettek, a károsultak, a kormány által üldözöttek mellett, nem rótta fel párttársainak, hogy kirakatdemokráciává silányították Közép-Európa hajdan egyik legstabilabb jogállamát. Ha nem is olyan erőszakosan módon nyomja a kormánypropagandát, mint a közszolgálati médiák, kissé félszegen mégis beleállt az rendszer dicséretébe. Beszédében például a közjót gyarapító tettekre több példát is hozott, köztük egy tolnai falut, ahol felszámolták a munkanélküliséget, egy gépjármű-alkatrészeket gyártó békéscsabai céget, valamint egy kórházi csapatot, amely hónapokig tartott életben egy agyhalott terhes nőt, akinek végül egészséges gyermeke született. Ezek a pozitív példák úgy hatnak ma Magyarországon, mintha valaki belehányt volna az akváriumunkba, és mi annak örülnénk, hogy a díszhalainkat most egy darabig nem kell etetni.

Majtényi László ezzel szemben olyan éles kontúrokkal festette meg az ország állapotát, hogy még az elvakult kormánypárti szavazók is megrendülten hallgathatták volna szavait, ha éreztek volna belső késztetést arra, hogy szembesüljenek az igazsággal. Majtényi nem csak kemény volt, mint a Rolling Stones, de szellemes, sőt humoros is. Schmitt és Áder után lassan kezdtünk elfeledkezni arról a szerepről, ami egy fajsúlyos köztársasági elnök számára kötelező lenne. Egy ilyen pozícióban ugyanis fontos az ország égető problémáira irányítani a figyelmet, megoldási javaslatokat tenni, ellensúlyozni a kormányok túlkapásait, visszaadni a hitet az államban és a demokráciában. Majtényi beszéde tartalmazta mindezeket az elemeket, és bár annyi esélye volt elnyerni az elnöki posztot, mint egy náthás medvének megnyerni a Balaton-átúszást, mégis komolyan vette azt a feladatot, melyet egy köztársasági elnöknek kötelezően magára kéne vennie.

Nem véletlenül hangsúlyozta Göncz Árpád és Sólyom László nyomán a személyes autonómia fontosságát, az alkotmányos előírások fölötti szigorú őrködést. Egyértelművé tette, hogy soha nem volt akkora szükség az elnöki tekintély visszaállítására a rendszerváltás óta, mint napjainkban. Parlamenti felszólalása olyan volt, mint egy vádbeszéd az Orbán-rendszer ellen. Szavai erősek voltak, de nem túlzóak, kritikus volt, de ki is jelölte a helyesnek tartott irányt. Hangsúlyozta, hogy az országot csak békességben lehet építeni, de ehhez először a nyomort és a korrupciót kell felszámolni, ugyanakkor pusztulásban nem lehet békét kötni. Büszkén vállalta liberális alapelveit, az emberi jogok védelmének fontosságát, ráadásul visszafelé fordította a kormány sorosozását azzal, hogy kérte azok szavazatát, akiket valamikor támogatott Soros György. Majtényit jelölni már ezért a kis fricskáért is megérte az ellenzéki pártok részéről. És másért is, hiszen bebizonyosodott, hogy a szétaprózódott, olykor kifejezetten civakodó balliberális oldalon is van olyan közös nevező, mint Majtényi személye.

Fotó: 24.hu

Azzal, hogy Ádert csak a második fordulóban tudta ismét elnöki székhez juttatni a kormányzati többség, és hogy kénytelenek voltak szembesülni Majtényi kritikus, fajsúlyos és olykor szenvedélyes beszédével, kihozta az ellenzék a lehető legtöbbet ebből a történetből. Emlékeztetni fog ez a nap kormánypártit és ellenzékit egyaránt arra a tényre, hogy a rendszerváltás eredményei nem tűntek el végleg, csak a sötét kamrába száműzte azokat egy erőszakos és önző kormány, hogy leegyszerűsítse a hatalomgyakorlás amúgy bonyolult folyamatát. Majtényi beszéde ugyanakkor nagyobb felelősségvállalásra szoríthatja Ádert, akinek tudnia kell, hogy addig nem a környezetvédelem Magyarország legnagyobb problémája, amíg emberek fagynak meg a saját lakásukban, közmunkán tengődnek százezrek, vagy nem tudnak rendes ételt adni a gyerekeiknek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy tomahawk áll ki a hátadból, ne azon siránkozz, hogy letört a körmöd a csatában.”

Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását. A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen nevetséges helyzetbe kerültek. Ráadásul Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjújában azt mondta, Orbán megígérte neki, hogy Varsó beleegyezése nélkül nem támogatja Tuskot.

   Fotó:Gazeta Wyborcza

Orbán azonban fogta magát, és megszavazta a lengyelek szemében ősellenségnek számító egykori lengyel miniszterelnököt, majd meglehetősen homályos fejtegetéssel próbálta menteni a döntését. Nem csoda, ha Beata Sydło, regnáló lengyel kormányfő úgy érezte magát a döntés után, mint akinek épp az udvarlója tapossa meg a körömcipőjét a szalagavató nyitótánca alatt. Persze nem csak a legfelsőbb politikai vezetők érezték magukat leforrázva, hanem az Orbánért lelkesedő kormánypárti lengyel szavazók is. A magyar miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalát elég rendesen telefirkálták gyalázkodó megjegyzésekkel, ami biztos nem tett jót Orbán önérzetének.

Pedig nem tett mást a politikai inkorrektség felkent papjaként, mint felvállalta a saját elveit. Bizonyára kapott valamit cserébe azért, hogy elárulja politikai szövetségeseit, így ha nem is örömmel, de orrát befogva szavazott arra a Donald Tuskra, aki elég sok borsot tört korábban az orra alá. Nyilván rosszabbkor nem is jöhetett volna ez a politikai árulás (ami számára pragmatikus döntés), mint most, hiszen egy héttel a március 15-i ünnepség előtt tartott be a lengyel kormánynak, így a mindig lelkes északi szimpatizánsok nem igazán fognak most tapsolni Orbán ünnepi beszédének. Még az is elképzelhető, hogy beállnak az Együtt fütyülőkórusába, hogy kifejezzék véleményüket a magyar kormányfő politikai nézeteiről.

A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak.

Orbán megpróbáltatásait súlyosbítja az a tény is, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes is lemondta március 14-15-re tervezett budapesti látogatását, amin a március 15-i állami megemlékezéseken is részt vett volna. A politikus egyéb elfoglaltságaira hivatkozott. El tudjuk képzelni, milyen elfoglaltságot találhat egy jóval korábban egyeztetett kétnapos hivatalos út helyett. Legjobb esetben is dartssal dobál majd Dziedziczak Orbán Viktor arcképére.

De nem pusztán Tusk miatt orrolnak a lengyelek Orbánra. Nem igazán tudják megemészteni azt sem, hogy Orbán kiemelten támogatja, gesztusokkal és szavakkal is bátorítja Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját. A lengyel jobboldal hagyományosan oroszellenes politikáját nem tudja felülírni semmilyen politikai szükségszerűség, mert ők nem felejtik el olyan könnyen a nagy orosz medvének azt a sok rosszat, amit a történelem során elkövetett velük szemben. Ők legalább következetesek, és nem is értik Orbán politikai pragmatizmusának indokait. Ráadásul az oroszok most olyan katonai fenyegetést jelentenek a balti térségre és Lengyelországra nézve, amilyen a II. világháború óta nem volt.

Orbán most megtapasztalhatja azt, milyen is, ha egy politikus következetesen ragaszkodik az elveihez, akár barátokról, akár ellenségekről van szó. A lengyel kormány most minimum bocsánatkérést vár el Orbán Viktortól, amit nyíltan, és nem a színfalak mögött kéne megtennie. A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak. Jaroslaw Kaczynski ugyanis nagyon nem méltányolja, hogy ha lóvá teszik.

Fotó: origo.hu

A mostani eset is jól mutatja, hogy Orbán Viktornak nincsenek szövetségesei sem Európában sem a világban. Vlagyimir Putyin karjaiba is vagy a szükségszerűség vagy az érdek (vagy mindkettő) hajszolta, de pillanatok alatt hátat fordít neki, ha a politikai túlélése ezt követeli. Lehet szidni a politikai korrektséget, de ez a felfogás árulásokba és érdekszövetségekbe hajszolja azt, aki komolyan veszi. Az értékek, elvek, morális megfontolások épp úgy részei a politikai kultúrának, mint az érdekek és a szükségszerűségek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyetlen szavadat se lehet elhinni, jobban teszed, ha beszéd helyett fütyürészel.”

Átírhatjuk a klasszikus mondást Magyarországon: Minden út Soroshoz vezet ugyanis nálunk, és nem Rómába. Bármilyen rossz dolog történik velünk, az ügyeletes gonosz mindig kéznél van Soros György személyében. Ő volt az a kormány szerint aki Európába hívta a menekülteket, és lényegében ő is verte meg őket a déli határon, hogy aztán ráfogja azt a magyar hatóságokra. Soros pénzeli az olimpiabuktató Momentum Mozgalmat, és támogatja azokat a civil szervezeteket, melyek ellensúlyozzák a kormány propagandáját. Lesznek azonban még olyan rossz hírek, melyek mögött szintén Soros György ténykedését kell sejtenünk, úgyhogy mi előre szólunk, hogy még legalább nyolc bőrt nem húzott le az amerikai milliárdosról a magyar kormány propagandagépezete.

Fotó: 24.hu

1. Ő tehet a 2015-ös brókerbotrányokról. Matolcsy György is ezt akarta mondani legutóbbi parlamenti beszámolójában, csak valahogy nem jutott eszébe a neve, ezért sejtelmes megfogalmazásban egy NATO-szövetségünket tette felelőssé sok tízezer magyar ember vagyonvesztéséért. Semmi kétség, hogy Tarsoly Csaba is Sorosnak dolgozott, és akkor döntötte romba a Quaestor cégbirodalmat, amikor arra az amerikai multimilliomos megadta a jelet. A magyar kormány azonban állta a sarat, és nem bukott meg a milliárdos csalás ellenére sem.

2. Minden kétséget kizáróan a Teréz körúti robbantó is Soros embere. Még tavaly szeptemberben kívánta befolyásolni a kvótanépszavazás eredményét, ám a magyar hatóságok néhány héten belül fülön csípték a multimilliomos ügynökét. Hónapokig hallgatott a megvádolt férfi, ám most vallomást tett, aminek tartalma még nem nyilvános, de egészen biztos, hogy felfedte, hogy a megbízója nem más, mint Soros György.

3. Kiderült, hogy Soros György miatt ejtette ki a Partizani Tirana a Ferencvárost a Bajnokok Ligája második selejtező köréből. Az albán játékosok kvarcórákat, balatoni üdülést és Tesco vásárlási utalványokat kaptak az amerikai milliárdostól, csak hogy minden erejüket összeszedve megfosszák a magyar futballszurkolókat attól az élménytől, hogy a legnépszerűbb focicsapatunkat a Barcelona vagy a Real Madrid verje bucira.

4. Hajmeresztő felfedezés, de Erdősiné és az őt segítő kopaszok mögött is Soros György érdekeltségei állnak. Mivel elbénázták a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezésének megakadályozását, végül muszáj volt visszaállítani a boltok vasárnapi nyitva tartását. A kormány joggal feltételezi, hogy Erdősiné és az őt testőrként kísérő kopasz fiatalemberek is Soros fizetett ügynökei voltak, hiszen olyan látványosan elbarmolták a népszavazási kezdeményezésüket, hogy végül a multik jártak jól, mivel ismét árulhatják vasárnap is silány termékeiket a magyar embereknek. Az ügy miatt Kubatov Gáborra, a Ferencváros elnökére, és a Fidesz pártigazgatójára a sorosizmus árnyéka vetül.

5. Soros György miatt nem indult el a 3-as metró felújítása. Az amerikai milliárdos célja ugyanis az, hogy teljesen leálljon a vonal közlekedése, és a rozsdásodó metrószerelvényeket fillérekért felvásárolja, azokból fegyvereket készítsen, azokat eladja az Iszlám Államnak, hogy az elüldözze a szíriai és iraki polgárokat otthonaikból, hogy aztán azok Európába jöjjenek, ahol olyan pengés kerítésen kelljen átjutniuk, melyeket szintén Soros György adott el a kormányoknak, és olyan konténerekben tartsák a migránsokat, melyeket szintén az ő cégei gyártottak. Logikus. Nem?

6. Soros György miatt születik kevés gyerek Magyarországon. A fiatalok bármennyire szeretnének házasodni és családot alapítani, az amerikai milliárdos mindig meggyőzi őket arról, hogy előbb pénzt kéne keresniük, ki kéne fizetniük az adósságaikat, lakást kéne venniük, és csak utána kellene gyereket vállalniuk. De, hogy mi a jó ebben neki, még nem tudjuk.       

7. Soros György (láncos) kutyája volt az a vak komondor, melyben elbukott Terike, a fideszes Balogh József élettársa.Így szerzett olyan sérüléseket az asszony, melyekről a balliberális sajtó azt állította, hogy a képviselő ütéseitől származnak. A derék négylábú vaksága miatt nem hibáztatható amiatt, hogy összejátszott a milliárdossal, de a végeredmény mégis az volt, hogy a fülöpházi polgármester kénytelen volt megválni képviselői mandátumától.  

        Fotó: csucs- REFLUX-Blog.hu

8. Soros György miatt nem nőnek a fák az égig Magyarországon. Pedig, ha nem mérgezné a talajt, és nem erőltetné az őshonos fajták kiirtását, ha nem ő állna a génmódosított élelmiszerek mögött, akkor nálunk először a világon a fák számára csakis a csillagos ég lenne a határ. Mert ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Hiába merünk nagyot álmodni, ha a kezünk belelóg a bilibe, mindig ugyanabban a lepukkant sátorban ébredünk fel.”  

Egyre lazábban kezeli a számok szigorú világát a magyar miniszterelnök, ami annak a jele, hogy nem igazán veszi komolyan az állampolgárait. Miután többször bebizonyosodott, hogy komoly beruházások esetében is blöfföltek, amikor megbecsülték a költségeket, nem kell csodálkozni azon, hogy most már a polgárok sem veszik komolyan Orbán Viktort. Olyan hitelvesztést eredményezett a számokkal való dobálózás, hogy mind a szakma, mind az adófizetők kapásból beszorozzák a hivatalos adatot, így eleve tudják, a kérdéses létesítmény az eredetileg becsült összegnek legalább három-négyszerese lesz.

Fotó: 24.hu

Már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy olyan hírre, amikor az eredeti tervekhez képest ötszörösébe vagy hatszorosába kerül egy beruházás. Most éppen a Puskás-stadion kezdi kinőni a a kormánytól kapott rugdalózóját, pedig eddig csak bontották a régi létesítményt. De említhetnénk a virtuálisan átadott Dagály Uszodát, és az új miniszterelnöki rezidencia költségkereteket nem ismerő kialakítását is. A budapesti olimpiai pályázat is nagyrészt azért vérzett el már az aláírásgyűjtés fázisában, mert a kormány hiteltelenné vált az ígéreteiben, így mindenki készpénznek vette, hogy a költségeket jelző számsorokat nem szabad elhinni, és a végösszeg olyan nagy is lehetne, amit már egy gazdag ország sem tudna kigazdálkodni.    

Nem lehet hinni már régen a munkanélküliségi mutatóknak sem, de egyesek már a hivatalos GDP számokat is vitatják. Miután a statisztikusok, közgazdászok és szociológusok többször kritizálták a Központi Statisztikai Hivatal új számítási módszereit – melyek természetesen a kormány szándékai szerint hajlították az adatokat – nem igazán tudjuk azt sem, tulajdonképpen milyen állapotban van a magyar gazdaság, mennyi a ténylegesen szegény ember Magyarországon, valójában hány ember hiányzik a munkaerőpiacról. A számok nagy mágusaként számon tartott miniszterelnök azonban nagyon szeret villogni a statisztikákkal, így amikor baráti közönség előtt beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén, úgy röpködtek a csodás adatsorok a szájából, mintha a Koreai Kommunista Párt kongresszusán debütált volna.

A számok hiába makacs dolgok, a varázsceruza a kormány kezében van, és a mi kis közös kockás füzetünkbe azt írnak bele a jól fizetett agitproposok, amit csak akarnak, és akkor radírozzák ki onnan a számokat, amikor csak a kedvük tartja.

A nagy léghajlító hírében álló Orbán persze jól tudja, hogy a mennyiségi változás egy idő után átcsap minőségi változásba, ezért is erőlteti azt a hihetetlen erőszakos sikerpropagandát, melyet helikopterező propagandaminisztere irányít. Persze, ha valakinek annyira bejött az élet, mint Rogán Antalnak, akkor minden gond nélkül legyártat olyan órásplakátokat, melyeken büszkén hirdeti közpénzből, hogy Magyarország erősödik, de legalábbis jobban is teljesít. A kormány annál több pénzt önt az agymosó kampányába, minél világosabb, hogy a hangzatos mondatok mögött labilis számsorok, eltorzított grafikonok vannak.  A kormányzati propaganda mögött csak az a sanda szándék lapul, hogy egy alternatív valóságot építsen fel a magyar polgárok fejében, ahová ideiglenesen menekülhetnek, ha éppen nincs miből tüzelőt venniük, vagy nem tudnak szülinapi ajándékot adni a gyereküknek.

Nem véletlen az sem, hogy a kormány boszorkányüldözésének fő célpontjai azok a szakmai- és civil szervezetek, melyek folyamatosan szembesítik Orbán Viktort és csapatát a makacs tényekkel. A sajtó elleni dühödt rohamok is annak a vak gyűlöletnek köszönhetők, melyet a kormány érez a valóságot sokszor megvillantó ellenzéki média iránt. Ha egy magyar tévénéző megnéz egy közszolgálati híradót, majd átkapcsol mondjuk az RTL Híradóra, úgy érzi, hogy nem is ugyanabban az országban készültek a tudósítások. A számok és tények és meghamisítása olyan össztársadalmi skizofréniába sodorja az országot, ami az olimpiás népszavazási aláírásgyűjtéseken a pultok felrúgásában, az aktivisták szidalmazásában és ütlegelésében csúcsosodott ki. Mindenki akként kezeli a közügyeket, hogy kinek hiszi el a dolgokat. Vagyis, sokan még mindig komolyan veszik a kormány hurráoptimizmusát, mások viszont már lényegében azt sem hiszik el, ha Lázár János, Rogán Antal vagy Orbán Viktor kérdez valamit.

Fotó: origo.hu

A számok hiába makacs dolgok, a varázsceruza a kormány kezében van, és a mi kis közös kockás füzetünkbe azt írnak bele a jól fizetett agitproposok, amit csak akarnak, és akkor radírozzák ki onnan a számokat, amikor csak a kedvük tartja. Az más kérdés, hogy ma már szinte mindenki „beárazza” a magyar kormány módszereit, így egy virtuális térbe kerülnek át a valódi számok, folyamatok, grafikonok, melyeket mindenki tudása, ízlése és pártállása szerint alakíthat. Azonban, ha egyszer valaki elvenné a radírt a kormány embereitől, jobban meggondolnák, mit írnak abba a kockás füzetbe. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „A vérszerződés jó dolog, de a sápadtarcúak csak a közjegyző előtt hitelesített szerződésben hisznek.”

Úgy tűnik, keményen osztja egymást az szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a Demokratikus Koalíció elnöke, de a pengeváltás mögött jól kitapintható taktikai megfontolások húzódhatnak meg. Botka László érdeke ugyanis az, hogy lerugdossa magáról Gyurcsány Ferencet, ám a DK számára sem feltétlenül rossz, ha látszólag háborúban állnak a szocialistákkal. Közben a Momentum Mozgalom megjelenése is megkeverte a lapokat egy kicsit, és ez nem jött olyan rosszul a két legnagyobb baloldali tömörülésnek. Lássuk, egy évvel a választások előtt hogyan számolgatnak azok, akik ki akarják ütni a nyeregből Orbán Viktort és csapatát!

Fotó: 24.hu

Noha már hetek óta tudni, hogy Botka László a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, a Fidesz karaktergyilkoló gépezete még alig ejtett néhány karcolást a szegedi polgármester imázsán. A Fidesz most inkább a Momentum Mozgalmon vezeti le a dühét az elbukott olimpiai pályázat miatt, pedig a most szerveződő párt egyelőre kis hal a magyar közélet akváriumában. A jelenség mögött egyrészt taktikai hibát lehet sejteni, hiszen az indulatok vezérlik az eddig mindig precízen, célszerűen, központilag irányított kormánypárti kommunikációs gépezetet, másrészt komoly politikai vakságot feltételez a Fidesz részéről, ha készpénznek veszik azt, hogy az MSZP és a DK egymást nyírja ki a választási kampány megkezdése előtt.

Az MSZP választási szakértői és politikai tanácsadói, és nem utolsó sorban Botka László miniszterelnök-jelölt ugyanis jól számolták ki, hogy mintegy egymillió új szavazót kell bevonniuk a baloldalon ahhoz, hogy ellensúlyozzák a Fidesz jelenlegi 2-2,5 milliós táborát. Ez pedig nem fog menni akkor, ha Gyurcsány pártjával közösködnek, hiszen az egykori kormányfő még mindig százezrek kedvét veszi el a baloldalra szavazástól. A DK-nak ugyanakkor van olyan stabil szavazótábora, hogy önállóan is bejut a Parlamentbe, de esélye sincs az egyéni körzetekben, ha a szocialisták és lehetséges szövetségeseik is indítanak jelöltet ugyanott. Gyurcsány tehát pontosan tudja, hogy egyedül az egyéni jelöltek ügyében kell együttműködnie a szocialistákkal, nyugodtan lehet önálló listája, és indulhat pártja nevében miniszterelnöki posztért.

A szavazatoptimalizálás mindkét ellenzéki politikai tömörülés esetében akkor a lehatásosabb, ha a programjaikban is ellentmondanak egymásnak. Botka a "harmadik utas" szociáldemokráciát ostorozza, mely nem mentes a kapitalizmus vadhajtásaitól, programjába pedig beemelte a feltétel nélküli alapjövedelem elképzelését, és a vagyonadó tervezetét. A szociális elemeket inkább csak a retorikájában emlegető Gyurcsánnyal szemben Botka a programjában is képviseli a leszakadó rétegek érdekeit, vagyis Magyarország gazdasági leszakadásának egyik legfontosabb feltételének a társadalom szétszakadásának megállítását tartja. Gyurcsány szavazói nem hívei sem a vagyonosok radikális adóztatásának, sem az alapjövedelem feltétel nélküli megadásának. Ezek komoly ellentétek, ám a baloldali szavazótábor két pólusát lefedő kérdéseket és válaszokat foglalják magukba.

Fotó: magyarhirlap.hu

Botka azt is tudja, hogy lehetséges szövetségesei, a kis liberális pártok paradox módon sokkal szívesebben beállnak az ő szociális központú programja mögé, minthogy támogatnák Gyurcsány neoliberális gazdasági elképzeléseit. A DK megjelenésével létrejött ugyanis egy olyan baloldali párt, amely a Tony Blair-féle „harmadik utas” szociáldemokráciát képviseli, ezáltal kissé eltávolodott a hagyományos balos értékektől, és sokkal megengedőbb az Orbán által favorizált pragmatikus politizálással szemben, mint a szocialisták. A Demokratikus Koalíció sikere azonban azt mutatja, hogy van fogadókészség Magyarországon egy ilyen politikára, bár azzal a 6-8 százalékos támogatottsággal, mellyel rendelkezik, meghatározó kormányzati tényező nem lehet. Egyelőre azonban nem a programok egymáshoz igazítása zajlik, hanem a taktika kidolgozása ahhoz, hogy miként lehetne eltávolítani a hatalomból Orbán Viktort és a Fideszt.

Botka azt is tudja, hogy amennyiben egyezségre jutna Gyurcsánnyal, nem csak a baloldali szavazók és a bizonytalanok büntetnék, hanem a Fidesz is keményen rászállna. Ugyanakkor nyitott az LMP felé, amely ugyan elutasította az együttműködést, de ebben az esetben inkább a szándék volt fontosabb, mint a konkrét eredmény. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem akar Bajnai Gordon sorsára jutni, aki képtelen volt kiszabadulni abból a ketrecből, melyet a Fidesz kampánygépezete ácsolt köré. Ha a szegedi polgármester folyamatosan szájkaratézik a DK első emberével, nem démonizálhatja őt úgy a jobboldali média, mint Gyurcsány Ferenc láncos kutyája, így elkerülheti a karaktergyilkosság legkellemetlenebb momentumait.

Fotó: csepel.info

És, ha már a Momentumnál tartunk! Mind Gyurcsány, mind Botka sokat köszönhet annak, hogy az olimpiás aláírásgyűjtéssel a kis párt elvonta a kormányzati gőzhenger figyelmét a választási szövetségek ügyéről. Az olimpiai népszavazás kezdeményezése ugyanakkor megmutatta, hogy ügyek mentén sokkal hatékonyabb az együttműködés, mint programok egyeztetésével. Az ellenzéki tábort egyetlen nagy ügy vezérli, ami mentén mindenképpen együtt fognak működni, és ez a kormány leváltásának szükségessége. A 106 egyéni választókerületnek legalább a felét meg kell nyerniük az ellenzéki jelölteknek ahhoz, hogy ezt a célt elérjék, így a közös jelöltek állítása minden ellenzéki párt szimpatizánsai számára megmagyarázható szükségszerűség. Ahogy egy dakota közmondás tartja:„Az ellenséged ellensége addig a barátod, amíg le nem győzitek a nagy, fehér főnököt .”

Vörös lámpás riasztást adhattak ki a Fideszben amiatt, hogy Mészáros Lőrinc ismét nyilatkozott mindenféle médiának. Korábban úgy tűnt, a miniszterelnöknek sikerült nyilatkozatstopra bírnia gázszerelő barátját, de a baj ismét megtörtént. Ráadásul most az is kiderült, miért lett ilyen bátor a derék felcsúti polgármester. Elhitte ugyanis, hogy saját erejéből jutott előre. Már eddig is sejteni lehetett, hogy Mészáros eltévedt a politika sűrű, sötét erdejében, ám most már tényleg azt gondolja magáról, hogy rengeteg a sütnivalója, és ezért gazdagodott meg szuperszonikus sebességgel.

Fotó: index.hu

Sajnos Mészáros Lőrinc nyilatkozatai kapcsán nem lehet megkerülni egy kérdést: Orbán Viktor azért választotta-e saját bejáratú oligarchájává, mert nagyon megbízik benne, vagy, mert nem is feltételezi róla, hogy egyszer megérti, mi történik vele. Nos, a felcsúti oligarcha nyilatkozatait látva inkább ez utóbbi tűnik valószínűnek, ám ennek a miniszterelnök nem igazán örül. Lőrinc barát ugyanis olyan önleleplező mondatokat ad ki magából, ha meglát egy arra kószáló mikrofont, melyek hallatán Simicska Lajos a térdét csapkodja örömében.

A kegyvesztett oligarcha épp azért érezhet elégtételt Mészáros ámokfutását látva, mert amíg ő volt a Fidesz pénztárnoka, sokat olgiarcházták és korruptozták, ám egy dolgot senki sem vitatott el tőle. Simicska ugyanis okos volt, nagyon is eszes ahhoz, hogy ne vigye be az erdőbe a főnöke. Mészáros még nem is tudja, de már nyakig ül a kulimászban, és ennél csak rosszabb lesz a helyzete. Akárhányszor nyilatkozik ugyanis saját ténykedéséről, a cégei teljesítményéről, sikerei okairól, vagy a miniszterelnökhöz fűződő barátságáról, mindig elhiteti a kételkedőkkel, hogy nem okosnak kell lenni ahhoz, hogy ma Magyarországon mesés vagyont halmozzon fel, hanem jó viszonyt kell ápolni Orbán Viktorral. Akármerről közelítjük ezt a kérdést, még a Fideszre szavazók is csak arra juthatnak, hogy a korrupció alapvetés a mai magyar közéletben.

Mondjuk ki nyíltan, ma Magyarországon már senki sem gondolja komolyan Mészáros Lőrincen kívül, hogy a saját erejéből jutott ilyen magasra.

A felcsúti gázszerelőből milliárdossá lett Mészáros szellemi képességeiről sokat elárul a minap tett nyilatkozata, mely szerint okosabb, mint Mark Zuckerberg. A Facebook alapítója nyilván soha nem hallott még Mészáros Lőrincről, pedig talán még ő sem gazdagodott meg olyan hihetetlen tempóban, mint Orbán Viktor spanja. Ettől még Zuckerberg ismertebb a világban, mint Mészáros, pedig nem vesz hetente három-négy céget. Mészáros Lőrinc lényegében azt állította nyilatkozatában, hogy Magyarországon mindenkiből lehet milliárdos, ha van annyi sütnivalója, mint neki. Ha a szókincsét és nyelvi fordulatait összevetjük a vagyonával, inkább arra következtethetünk, hogy aki olyan egyszerű lélek, mint ő, jó eséllyel csak Orbán Viktor barátjaként válhat vagyonos emberré.

Fotó: index.hu

Mészáros kezdi elhinni, hogy okos, szerény és ügyes, ami nagyon rossz hír Orbán Viktor számára. Simicska Lajos legalább tudta, hogy neki a háttérben a helye, rejtőzködő életmódot folytatott, nem nyilatkozott, és nem is kérkedett a vagyonával, illetve a tehetségével. Össze is rúgta a port régi barátjával és katonai szobatársával, Orbán Viktorral. Mészáros azonban egyszerűen megzavarodott a sok nullától, melyet a bankszámlái végösszegében olvasott. Nem mondták neki, hogy a pénzhez nem jár feltétlenül tudás is. Nagyon meg kell hát gondolnia Orbán Viktornak, hogy kire bízza a pénzkeresetet. Simicska túl okos volt, Mészárost viszont e skála másik végére kell elhelyeznünk. Elvileg van középkategóriás oligarcha is, ám azokban még kevésbé bízik a miniszterelnök.

Fotó: 24.hu

Mondjuk ki nyíltan, ma Magyarországon már senki sem gondolja komolyan Mészáros Lőrincen kívül, hogy a saját erejéből jutott ilyen magasra. Nem talált fel semmi különlegeset, mint Mark Zuckerberg, nincs semmi innováció a cégei eredményei mögött, egyszerűen besöpör szinte minden állami megrendelést, amíg a főnöke másként nem rendelkezik. Cserébe csak egy dolgot kér Orbán Viktor: ne nyilatkozzon fűnek-fának, de Lőrinc barát nem tud lakatot tenni a szájára. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ne dicsekedj el azzal a lóval, amelyik nem a tiéd, mert egyszer jön az igazi gazdája, és páros lábbal rúg ki a nyeregből.”      

Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt. Ennél azért összetettebb a kérdés, de a kiindulópont mégis egy generációs szembenállás. A Fidesz ugyanis valóban a fiatal demokraták pártja volt valaha, melyből mára középkorú, pocakos és nagybajszos autokraták gyűjtőhelye lett. Elképzelhető, hogy egyszerű a recept a Fidesz legyőzésére, ugyanis a Momentum nem tesz mást, mint tükröt tart Orbán Viktor és barátai elé.

Fotó: nepszava.hu

Nehezen dolgozza fel a kormánypárt az újabb fiaskót, melyet olyan politikai környezetben volt kénytelen elszenvedni, melyben lényegében minden körülmény mellette szól. Hatalmas parlamenti fölénye van ugyanis a Fidesznek, bár a kétharmados többséget a második kormányzati ciklus elején elvesztette. A pénzügyi ellehetetlenítéssel és baráti oligarchák felvásárlásaival a perifériára sodorta az ellenzéki médiumokat, a kormánypárti sajtó pedig szinte kifogyhatatlan forrásokkal rendelkezik. Az ügyészséget teljesen begyűrte maga alá, a közhivatalok élén az ő embereik állnak, a bíróságokra pedig olyan nyomást gyakorol, hogy csoda, ha néha nem a Fidesz számára kedvező ítéletek születnek. Mindeddig képesek voltak ellehetetleníteni minden népszavazási kezdeményezést is, ám az utóbbi hónapokban háromszor is lyukra futottak ezen a területen.

A Momentum Mozgalom olimpiai népszavazást kezdeményező akciója váratlanul érte a kormányt, pedig számos múltbéli példa volt már arra, hogy egy kis csatacirkáló is komoly károkat tud okozni a Fidesz monumentális anyahajójában. Korábban például Schmitt Pál köztársasági elnököt lényegében egyetlen tényfeltáró újságcikk buktatta meg, pedig a Fidesz akkor még a mostaninál is erősebb volt. A komoly pénzügyi és szervezeti háttér nélkül létező Magyar Kétfarkú  Kutya Párt pedig olyan komoly kampányt rittyentett a kormány kommunikációs gőzhengerével szemben, hogy nagyrészt nekik volt köszönhető a kvótanépszavazás kudarca. Ezek a találatok persze még nem ütöttek olyan nagy léket a Fidesz anyahajójának testén, hogy süllyedni kezdjen, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy olyan helyekről kapja a legfájóbb sebeket a kormánypárt, ahonnan is számít rá.

Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna.

Orbán Viktor mindig tutira megy, ezért is vonja vissza csapatait azonnal, ha a láthatáron feltűnik egy maroknyi ellenfél, melynek harcmodorát nem igazán ismeri. A Momentum Mozgalmat nem vették komolyan, amikor elkezdte az aláírásgyűjtést, hiszen nem volt ellenkampány, noha hihetetlen nagy anyagi és infrastrukturális fölényben volt a kormány a kicsi, főként fiatal aktivistákból álló szervezettel szemben.  Ugyanúgy közönnyel és némi megvetéssel figyelték az aláírásgyűjtés folyamatát, ahogy a kutyapárton is inkább szánakoztak, mintsem komolyan vették volna a kampányuk hatását. Amikor látszott, hogy meglehet az elegendő számú aláírás, akkor pedig már túlreagálták a dolgot a fideszes szimpatizánsok és a kormány egyaránt. Előbbiek borosüveget vágtak az aktivisták fejéhez, aláírásgyűjtő pultokat rúgtak fel, a kormánymédia lehazaárulózta azokat, akik kézjegyükkel látták el az íveket, vélhetően kormányhoz közeli erők pedig rendőrsorfalat és szippantós autót vezényeltek az aláírásgyűjtő helyszínekre.

Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

Mindent egybevetve, látványosan elbénázta a kormány az olimpia ügyét, és most igyekszik elverni a port azokon, akik élve a maradék demokratikus jogukkal megteremtették a lehetőséget arra, hogy társadalmi vita kerekedjen erről a fontos kérdésről. Az olimpiáért lelkesedő sportolók, sportvezetők, civilek, újságírók nyilatkozataiból kihallani azt a csalódottságot, amit nem elsősorban a Momentum akciója miatt éreznek, hanem amiatt, mert a mindig harcias miniszterelnök elfutott egy olyan csata elől, melyet akár meg is nyerhetett volna. Akik nem jártasak a politika világában, nem igazán értik, miért dobta el Orbán magától ilyen könnyedén az olimpia ügyét, hiszen a pénze, paripája és fegyvere is megvolt ahhoz, hogy megküzdjön ezért az ügyért. Nem értik, hogy a politikai célszerűség miért ír felül egy évek óta dédelgetett álmot, mert nem akarják elhinni, hogy Orbán Viktor számára az olimpiai is csak egy politikai termék volt.

Azzal, hogy a kormány meghátrált egy maréknyi fiatal elől nagy szívességet tettek a Momentum Mozgalomnak, hiszen sokkal erősebbnek tünteti fel a most megalakuló politikai erőt, mint amilyen. Ennél nagyobb szívességet csak akkor tettek volna nekik, ha felvállalják a kampányt és a népszavazást, hiszen akkor egy sikeres témában tudta volna uralni a közbeszédet a momentumos csapat. Eljutottunk odáig, hogy Orbán Viktornak két rossz közül kellett választania, és ezzel visszakapta azt, amire a kvótanépszavazáson kényszerítette a magyar polgárokat. Ott sem volt ugyanis jó válasz és rossz válasz, csak egy hazugságoktól hemzsegő kérdés volt, mellyel nem lehetett mást tenni, mint bojkottálni. Számára a politikai korrektség azért szitokszó, mert amennyiben tartaná magát a nyugati demokráciák elvi politizálásához, bele kellett volna vágnia a népszavazási csatározásba, de tudva azt, hogy ez már nem igazán az olimpiáról szólna, hanem a kormánya korrupciós ügyeiről, már nem volt érdeke kiállnia a kisszámú, ám annál elszántabb ellenféllel szemben.

Fotó. index.hu

A Momentum Mozgalom persze jól szervezett háttér és elszánt aktivisták nélkül nem vihette volna sikerre az ügyet, no és az is a malmukra hajtotta a vizet, hogy az emberek szerették volna valahogy kifejezni felháborodásukat a kormány cinikus stílusa és korrupciógyanús ügyei miatt. Mivel fiatalok, a karaktergyilkosság nem is mehet olyan simán, mint régi, ismert politikusok esetében. A Momentum aktivistái korábbi önmagukra emlékezteti a Fidesz vezetőit, és így bármi rosszat mondanak rájuk, az előbb-utóbb visszahullik rájuk. Ahogy dakota találós kérdés fogalmaz:” Mi az? Ha feldobják barna, ha leesik csupa bölényszar a pofád.”

A paksi beruházás maradt Orbán Viktor utolsó hosszú távú projektje, ezért tíz körömmel fog ragaszkodni a megvalósításához. Az olimpiai pályázat elbukása után a kormánynak most mindennél fontosabb felmutatni egy sikeres „nemzeti ügyet”, épp ezért mindent el fog követni annak érdekében, hogy a paksi bővítés megvalósuljon. Ha nem Orbán Viktor kormányáról lenne szó, azt mondanánk, hogy épp ezért lenne logikus egy népszavazást kiírni róla, ám mivel nem játsszuk el a naiv állampolgár szerepét, tudomásul vesszük, hogy ezúttal a régi taktikát követi a hatalom, vagyis, minél kevesebb információt kíván a polgárai orrára kötni. Összeszedtük, miért lenne fontos, hogy az LMP kezdeményezésére megtartsák a népszavazást ebben az ügyben.

Fotó: 24.hu

1. A népszavazás intézményét annyira ellehetetlenítette az Orbán-kormány az utóbbi hat esztendőben, hogy ideje demonstrálnia, akkor is kíváncsi az emberek véleményére, amikor történetesen nem ő kezdeményezi a referendum kiírását. Persze nem gondoljuk, hogy a kormány ezt a szempontot komolyan veszi, hiszen többször bebizonyította, nem veszi komolyan a népi kezdeményezéseket, lényegében arra rendezkedett be, hogy csak az általa preferált ügyekben legyenek kampányok. Ha mégis úgy döntenének, hogy átengedik az LMP kezdeményezését, és összegyűlne az elegendő aláírás a szavazás kiírásához, akkor nehéz helyzet állna elő minden fél számára, hiszen a paksi beruházásnak szinten minden érdemi elemét titkosították, úgyhogy csak elvi vita folyhatna arról a kampányban, hogy ez a beruházás gazdaságilag indokolt-e.

A jelenleg 80 százalékos GDP arányos hitelállományunk hirtelen megnőne körülbelül 10 százalékkal, és akkor már Matolcsy György piros pöttyös fenekű gyerekei se mentenek meg bennünket attól a szégyentől, hogy az alaptörvényben rögzített adósságcsökkentési tendencia helyett újabb terheket vegyünk a vállunkra.

2. Épp a titkosítások miatt lenne azonban jó belevágni egy népszavazási kampányba, hiszen nyomás alatt a kormány talán végre elárulna valamit abból, miként számolta ki, hogy nyereséget fog termelni az erőmű. Szakmai vita folyhatna, amit nagyon nem szeret a kormány, hiszen csakis az érzelmi meggyőzés eszközét ismeri, ugyanakkor Orbán Viktor minden megnyilvánulása azt sugallja, hogy nem tartja elég érettnek a népét arra, hogy ész érvek ütköztetéséből vonjon le tanulságokat. Persze az ellenzék sem lenne rest, és meglovagolná azt a szempontot, amit a Momentum Mozgalom is jól használt az olimpiai aláírásgyűjtés idején. Ma ugyanis Magyarországon az a legfőbb érv minden nagy projekt ellen, hogy amíg nincs rendbe téve az egészségügy, a szociális ellátórendszer, az oktatás, amíg nő a dolgozói szegénység, addig ne vegyünk fel hitelt egy ilyen gigaberuházásra.

                        Fotó: greenfo.hu

3. És itt van a talán legütősebb érv a népszavazás mellett, ami egyben a hatalom számára riasztó szempont lehet. Az a kormány ugyanis, amely néhány éve még harcot hirdetett az államadósság ellen, most olyan hihetetlen mennyiségű pénzt kíván elkölteni, amit nagyon sokáig fog nyögni ez az ország. A jelenleg 80 százalék körüli GDP arányos hitelállományunk hirtelen megnőne körülbelül 10 százalékkal, és akkor már Matolcsy György piros pöttyös fenekű gyerekei se mentenek meg bennünket attól a szégyentől, hogy az alaptörvényben rögzített adósságcsökkentési tendencia helyett újabb terheket vegyünk a vállunkra. Nyilván ez a legsebezhetőbb pontja a projektnek, amit csak tetéz az a tény, hogy ezt a hitelt az oroszoktól vennénk fel.

    Fotó: nepszava.hu

4. Ezen a ponton egy új front nyílna a projektet támogatók és ellenzői között, hiszen az a tény, hogy ez a projekt lényegében minden elemében Putyin Oroszországához kötne bennünket, kitágítaná az ügy politikai aspektusait. A magyar társadalomnak ugyanis nem igazán volt terepe arra, hogy kibeszélje ezt a 2-3 éve húzódó problémát. Orbán Viktor közeledése Putyinhoz nem egyszerűen Paks miatt kardinális kérdés, de jelentősen befolyásolja Magyarország megítélését számos egyéb területen is. Putyin veszélyezteti legjobban Európa stabilitását, a szövetségeseinket nyíltan és burkoltan is fenyegeti, és bár tagadja, de folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe. Egy ilyen új barátság csak arra jó, hogy elveszítsük a régieket. Sokan találgatják, vajon mit remél Orbán ettől a barátságtól, de elég nyilvánvaló, egyelőre csak az oroszok húztak hasznot ebből az együttműködésből. Paks is olyan projektnek tűnik, amely haszonélvezője a hitelező és kivitelező orosz fél, nekünk pedig marad a hiteltörlesztés és gazdasági függés fokozódása.

           hirkozpont.eu

5. Bizony, ez is egy fontos szempont lehet, hiszen Magyarország nyíltan elfordult a modern és egyre olcsóbb megújuló energia hasznosításától. Azon kívül, hogy fideszes politikusok és családtagjai nagyot szakítottak napkollektoros pályázatokból, nem sok jelét látjuk annak, hogy a korszerű és környezetkímélő technológiák tért hódítanának hazánkban. A kormány szokása szerint mindent egy lapra feltéve erőlteti az atomerőmű építését, holott a világban visszaszorulóban van ez az irányzat. Miután a sportlétesítmények beruházásai ékesen bizonyították, hogy a tervezett költségek lényegében ugyanolyan blöffnek számítanak, mint a Dagály uszoda látványterve, viszonylag könnyen meg lehet értetni a magyar polgárokkal, hogy Paks esetében is milliárdok vándorolnak majd a kormányhoz közeli oligarchák zsebeibe, így egy népszavazás nem kecsegtet sok jóval a kormány számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg nem kérdezed meg az apacsokat, hogy a véleményük a dakotákról, addig nyugodtan hiheted, hogy kedves, előzékeny, vendégszerető népnek tartanak bennünket.”