Donald Trump első elnöki hete jelzi, hogy mindazt, amit a kampányban előadott, nagyon komolyan veszi. Akikben eddig volt egy szemernyi remény arra nézve, hogy Trump csak linkelt a beiktatása előtti hetekben, most már elhiheti, az új amerikai elnök jó eséllyel káoszba vezeti az országát és a világot egyaránt. Orbán Viktor már reagált is az első elnöki megnyilvánulásokra, és ő úgy látja, hogy a hagyományos szerepek átalakulása jól jön a személyes ambícióinak. Putyin pedig a háttérben dörzsöli a tenyerét, mert a magyar és amerikai vezető úgy táncol eddig, ahogy ő fütyül. A mézesheteknek azonban lassan vége, és szembe kell nézniük azzal, hogy a világ rendjének felforgatása nem feltétlen jár együtt az ő örök barátságukkal. 

Fotó: mno.hu

A világ két legbefolyásosabb vezetője telefonon már egyeztetett egymással, de közhelyek puffogtatásán kívül csak annyiban állapodtak meg egymással, hogy rövidesen személyesen találkoznak. Fontosnak tartják a terrorizmus elleni harcot, és az izraeli-palesztin konfliktus rendezését, ám nem került szóba az oroszok elleni gazdasági szankciók feloldása. Az amerikai elnökkel már nagy európai szurkolója, Orbán Viktor is telefonozott egyet, igaz, akkor még nem volt hivatalban Trump. Ők állítólag abban egyeztek meg, hogy elég sok ellenségük van a világban és saját hazájukban egyaránt. Ezek a tények egyelőre elég soványak ahhoz, hogy valami konkrét világmegváltó terv kirajzolódjon a három illiberális vezető részéről.

Folyik tehát a tapogatózás, és persze idő kell ahhoz, hogy egyeztessék elképzeléseiket, ám van néhány alapvető gond a nagy közös világpolitikai fellépésekkel. A két szuperhatolom részéről például, hogy alapvető doktrínáik is a másik hatalmának korlátozására épülnek, saját befolyási övezetük növelése az egyik legfontosabb céljuk, ami többnyire a másik fél rovására történik. Ha az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, akkor az oroszok azonnal ott teremnek, ahogy ezt Szíriában is tették. Ha az amerikaiak viszonya romlik Törökországgal, akkor Erdogan azonnal Putyinnal köt szövetséget. Ha az USA térségeket ad fel, az egyenlő lesz az orosz érdekek terjeszkedésével, ami sem az amerikai politikai elit, sem a választópolgárok nem fognak honorálni.

Az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy Trump úgy tervezi, Putyinnal felosztja a világot különböző érdekszférákra - ahogy ez a második világháború után megtörtént -, és ő csak azokra a területekre koncentrál, melyek megmaradnak számára. Igen ám, csak a világpolitikai helyzet sokkal bonyolultabb, mint a huszadik század közepén. Nem legyőzők és legyőzöttek vannak, hanem feltörekvők és lesüllyedők, stagnálók és kivárók. Trump nem veszi figyelembe Kína megnövekedett szerepét, illetve a gazdasági egyenlőtlenségek miatti hatalmas feszültségeket szinte minden kontinensen. Mi sem bizonyítja jobban Trump rövidlátását, mint a mexikói határra tervezett kerítés, melyet a szegény szomszéddal akar megfizettetni.  

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne.

Az már most jól látszik, hogy komoly ellentmondás van az új elnök arroganciája és a vetélytársainak tett gesztusok között. Ha Trump a nagyhatalmi státusz feladására tesz kísérletet, akkor a republikánusok héjáival kerül összeütközésbe, és könnyen úgy járhat, mint Gorbacsov, amikor véget vetett a szovjet világbirodalmi álmoknak, vagyis a történelem szemétdombjára kerülhet. Az oroszokkal csakolyan kisebb súlyú politikai kérdésekben egyezkedhet presztizsveszteség nélkül, melyekre nem igazán fog odafigyelni a világ. Ha azonban szabad kezet ad Putyinnak Ukrajnában vagy a Baltikumban, annak beláthatatlan következményei lesznek mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Az ördög tehát a részletekben búvik meg, és egyelőre fogalmunk sincs arról, Trump hogyan kívánja pacifikálni egyszerre az oroszokat és saját környezetét.

Orbán részéről pedig az a nagy dilemma, hogy miként szálljon be a világpolitikába, ha mégsem lesz annyira harmonikus a viszony a két nagyhatalom között, illetve, ha mégis megtalálják a közös pontokat, az mennyire lesz az ínyére? Orbánnak most minden eddiginél nagyobb szüksége lesz a pávatáncos képességeire, mert egyszerre harcol Brüsszel ellen, ugyanakkor az elvileg baráti lengyel kormánnyal is konfliktusba kerülhet, ha tovább barátkozik Putyinnal. Ha a lengyelek bizalmát elveszíti, akkor a visegrádi országok egysége is megbomlik, melynek érdekérvényesítő képességét a magyar miniszterelnök az Európai Unió jelenlegi vezetői elleni szabadságharcban szeretné használni.

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne. Ugyanakkor az amerikaiak viselkedése Magyarországon sem elsősorban az elnöktől függ, hiszen ha gazdasági vagy katonai érdekeik sérülnek, nyomást fognak gyakorolni a magyar kormányra, akárki is irányítja az adminisztrációjukat. Orbán igazi célja az, hogy felszálljon arra a vonatra, melyet reményei szerint rövidesen közösen vezet majd Trump és Putyin, hogy ezzel a világpolitikai súlya érzékelhetővé váljon. Ha készülhetne egy kép róla a Fehér Házban, ahogy Trump kezét rázza, akkor oda tehetné a korábbi Putyin-fotók mellé, és elhitethetné választóival, hogy a két nagyhatalom számára is tényezővé vált. Azért ez még odébb van, egyelőre Putyin éves vizitjei jelentik a legnagyobb elismerést Orbán számára.

Fotó: civilhetes.hu

Régóta sejtjük, hogy az EU átalakítása számára azért létfontosságú, mert vezető szerepre vágyik az unió adminisztrációjában. Ez a személyes ambíciója vezérli a Brüsszel elleni szabadságharcát, mellyel komolyan veszélyezteti országa nyugati orientációját, vagyis az integráció helyett inkább az önállósodás útjára terelné a tagországokat. Nem akar közös ügyészséget, adópolitikát, nem akarja, hogy uniós szervek vizsgálják a hazai korrupciót, nem akarja, hogy kötelezettségszegési eljárások sora induljon az ország ellen a kormányzása idején. Akarja ugyanakkor a közös haderőt és azt az őrült mennyiségű támogatást, melyet Magyarország kap a közös büdzséből. És persze örül neki, hogy nem jön haza félmillió magyar nyugatról, mert nem tudna munkát adni nekik, és a hazaküldött pénzük jól jön az itthon maradt családtagoknak. Orbán tehát még nem vázolta fel pontosan, milyen Európai Uniót szeretne a jelenlegi helyett, csak abban biztos, hogy a tagállamok integrációját önállósulásba szeretné átfordítani. Ahogy a vak dakota mondaná: „Majd meglátjuk!”   

Hogyan hosszabbítsd meg országlásodat a lehető legkevesebb energiával? Hát, tegyél úgy, mintha számodra másként múlna az idő, mint az ellenfeleid számára! Kifejtsük? Ha sikerül elővakarni egy ellenzékre nézve (is) kínos ügyet, akkor azt gyorsan futtassuk végig a lakájmédiánkon, szemezgessünk a tények között, ismételgessük a legcikibb részeket, ködösítsünk, vádoljunk meg embereket, és ezeket mantrázzuk a közszolgálati tévében és rádióban a lehető legtöbbször. Ha viszont nekünk akad kínos ügyünk, húzzuk az időt, fektessük az aktákat, fárasszuk ki a bíróságot, az ellenzéket és a sajtót, aztán meg lesz valahogy, amikor már senki sem figyel oda.

Fotó: budapest.hu

Hadházy Ákos, a szekszárdi fideszesből lett országos LMP-s vezető világított rá a minap arra a jelenségre, melyről persze tudtunk már, ám az országgyűlési választások közeledtével egyre érzékelhetőbben domborodik ki az a módszer, ahogy egy korrupt, pávatáncot lejtő kormány igyekszik viselt dolgait másokra aggatni. Példának kedvéért vegyük Horváth András egykori adóhatósági dolgozó ügyét, aki elég kemény dolgokat állítva állt ki a nyilvánosság elé 2013 novemberében. Azt állította, hogy a NAV vezetőinek egy részének közreműködésével egy jól körülhatárolható adózói kört különleges elbírálásban részesítettek, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki. A nevezetes zöld dosszié ügyében egy éjszaka alatt lefolytatott vizsgálat nem talált semmi törvénytelent, majd jött az amerikai kitiltási botrány, amely rávilágított arra, hogy azért nem zörög a haraszt magától. Időközben Vida Ildikó NAV elnök távozott posztjáról, és érkezett matekzseni Tállai András államtitkár, és cirka három évvel a botrány kirobbanása után gyanúsítottként idézték be a rendőrségre Horváth Andrást. No comment.

Azaz, nyugodtan kommentáljuk csak a történéseket, ám ezen túl úgysem juthatunk. A Fidesz a hozzá a végtelenségig lojális ügyészség közreműködésével azokat az ügyeket keni el, melyeket csak akarja, azokat pörgeti fel, melyek az érdekében állnak, úgy időzítheti az ellenzék számára kellemetlen bírósági eljárásokat, hogy azok ítéletei lehetőleg a választási kampány kellős közepén szülessenek meg. Nagy meglepetést okozna az ügyészség azzal, ha például Mengyi Roland (azaz Voldemort nagyúr) miskolci fideszes képviselő ügyét bírósági szakaszba juttatná a 2018-as kampány idején. Vannak persze olyan korrupciógyanús ügyek is, melyek el sem jutnak a nyomozati szakaszba, megszüntetik az eljárást még mielőtt élesbe fordulna az ügy.

Egyébként is jól érzékelhető az a törekvés a kormány részéről az utóbbi hetekben, hogy néhány kínos emberüket a háttérbe parancsolták, és újra elkezdtek „elmúltnyolcévezni”, hogy lemossák magukról azokat a korrupciós vádakat, melyek már a jobboldali szavazók körében is egyre nagyobb hitelt kaptak.

Nehéz persze kívülről megítélni a korrupciós ügyeket, hiszen a tények, bizonyítékok, tanúvallomások az ügyészség asztalán landolnak (és sokszor porosodnak), ám mi sem bizonyítja jobban a politikai hatalommal való szoros együttműködést, hogy a 4-es metró korrupciós ügyeiről szóló OLAF-jelentést kizárólag a kormánynak küldték tovább, így Lázár János és Tarlós István főpolgármester is kedvükre szemezgethetnek a tényekből, a titkosított szöveget senki más nem láthatja teljes egészében. Újhelyi István szocialista uniós képviselő világossá is tette e turpisságot, hiszen azt állította: „A Fidesz végig hazudott: a teljes vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalához nincs szükség az OLAF engedélyére. A hivatalos válasz szó szerint így fogalmaz: Ezt a döntést elsősorban azok a nemzeti hatóságok hozhatják meg, amelyek a jelentést először megkapták”

Világos, hogy az időhúzás a cél ebben az esetben is, és eszük ágában sincs kiadni a jelentés teljes szövegét addig, amíg valamilyen külső (esetleg belső) körülmény nem kényszeríti rá a kormányt erre. Bekavar a képbe a kissé naivan viselkedő Tarlós István, aki szintén a teljes nyilvánosság híve, ám valószínűleg nem szóltak neki arról, hogy vannak a jelentésben olyan kormányra nézve kínos részletek, melyekkel inkább nem kéne előhozakodni. A dokumentum tartalmát viszont nem lehet sokáig titkolni, mert a végső OLAF-jelentést, illetve az abban foglalt javaslatokat átadták a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságnak (DG Regio), valamint az Európai Beruházási Banknak, a Legfőbb Ügyészségnek, az OLAF csalásellenes koordinációs szolgálatának Magyarországon, valamint a brit igazságügyi hatóságoknak is. Amíg azonban ezek valamelyikétől nem érkezik meg a teljes fordított szöveg a magyar ellenzékhez, illetve sajtóhoz, nyugodtan lehet „gyurcsányozni” és „demszkyzni” a kormány köreiben.

Fotó: index.hu

Egyébként is jól érzékelhető az a törekvés a kormány részéről az utóbbi hetekben, hogy néhány kínos emberüket a háttérbe parancsolták, és újra elkezdtek „elmúltnyolcévezni”, hogy lemossák magukról azokat a korrupciós vádakat, melyek már a jobboldali szavazók körében is egyre nagyobb hitelt kaptak. Rogán Antal például úgy eltűnt, mintha belső emigrációba vonult volna, Habony Árpád pedig mintha köddé vált volna az utóbbi hetekben. Persze néhány „kis fideszes” ügyei tovább borzolják a kedélyeket, így például nem lehetett megakadályozni az izsáki polgármester vadászházas botrányát, ám abban biztosak lehetünk, hogy ebben az esetben is beválik a jól ismert időhúzó taktika. Mert, ahogy egy ismert dakota közmondás tartja: „Aki időt nyer, az nem pisálja le a saját muskátliját.”

Valaha nagy tekintéllyel bíró tudósok, közéleti személyiségek, művészek segítették a Fidesz politikáját, ma viszont legjobb esetben is olyan percemberkék adnak színt a párt arculatának, akik nem tenni akarnak a kormányért, hanem hasznot kívánnak húzni az országlásából. Hihetetlen szellemi zuhanás jellemzi a legnépszerűbb magyar politikai párt szellemi nívóját a 90-es évek végétől napjainkig. Vajon meddig lehet pragmatikus csinovnyikokkal és számító bürokratákkal kormányozni? Milyen hatást vált ki ez szellemi nívótlanság a társadalomból és az ellenzékből? Fogas kérdések, melyekre nem lehet egyértelmű választ adni.

Fotó: 24.hu

Manapság már fel sem kapjuk a fejünket a hajdan nagy tekintélyű Professzorok Batthyány Körének egy-egy megnyilatkozására. Pedig a konzervatív szellemiségű egyetemi oktatókból, akadémikusokból, tudósokból álló társaság valaha komoly véleményformáló erő volt a jobboldalon. A formálisan még mindig a Fidesz politikáját támogató értelmiségi kör mostanában elég nyíltan bírálja a kormány politikáját, így legutolsó éves értékelésükben keményen odaszóltak az Orbán-kormánynak.

A szervezet szerint minden korábbinál jobban összekeveredett az országban a valóság és a látszat, és – mint ahogyan írják – természetesen a látszat uralkodik. Ebben a megállapításban nincs nagy újdonság, mégis fontos, hogy nem egy ellenzéki párt mondja ki, hanem egy Fideszhez közel álló tekintélyes társaság. A Professzorok Batthyány Köre szerint „sokakat ingerel”, hogy a kormány él („egyesek szerint alkalmanként vissza is él”) a választóktól kapott felhatalmazásával, jócskán felhasználja erejét és a rendelkezésére álló játékteret. Ezek igen kemény szavak egy olyan szervezettől, mely deklaráltan még mindig a kormányt támogatja.

Náray-Szabó Gábor elnök szerint az elemzés „kritikus szolidaritásnak” tekinthető, céljuk pedig, hogy a gondolatokat betáplálják a döntéshozók és a társadalom fejébe. Ez a megállapítás némi naivitást feltételez a professzorok részéről, mivel Orbán Viktor elég lekezelő módon szólt vissza a morgolódó tudósoknak. Egy 25 pontos listát is küldött, amely a kormányzati döntések megértéséhez szükséges, azt sugallva ezzel, hogy az idős professzorok nem igazán ismerik a körülöttük zajló eseményeket. A valós kritika élét ezzel csorbította, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy szerinte nem ő él álomvilágban.

Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó verőlegények terepe marad a magyar közélet.

Orbán ma már inkább hallgat Rogán Antalra, Habony Árpádra G. Fodor Gáborra, Kovács Zoltánra vagy Andy Vajnára, mint egykori minisztereire vagy a Professzorok Batthyány Köre 59 tagjára. Szívesebben köpködi a szotyit a Felcsút vagy a Videoton meccsein Mészáros Lőrinccel vagy Garancsi Istvánnal, mint olyan vállalkozókkal vagy sportvezetőkkel, akik még az ő országlása előtt szereztek elismerést maguknak. Valaha olyan nagy tekintélyű miniszterek szavait itta a miniszterelnök, mint Pálinkás József, Hámori József, Chikán Attila vagy Réthely Miklós, ma pedig Lázár János, Seszták Miklós és Szijjártó Péter viszik az ügyeket a kabinetben. Első kormányzása alatt a mindenki által tisztelt Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek, második ciklusában azonban a súlytalan, szervilizmusáról ismert Schmitt Pált. A kormányzópártban hajdan olyan meghatározó politikusok töltötték be a fontos posztokat, mint Pokorni Zoltán vagy Navracsics Tibor, ma viszont Kósa Lajos, Németh Szilárd és Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz három alelnöke. Ugye nem kell zongorázni a különbséget!

Általában jellemző, hogy az úgynevezett „magas értelmiség” képviselőit vagy kiszorítják a politika közvetlen környezetéből, vagy önszántukból hagyják ott ezt a morálisan ingoványos területet. Ám az Orbán által meghirdetett illiberális állam, és a hozzá kötődő politikai inkorrektség eszmeisége lényegében lepattint magáról minden olyan gondolkodót, akik etikai szempontokat és mélyebb összefüggéseket is látni és láttatni igyekeznek a közéletben. A magyar politikában a Flúgos futamból ismert bunkós testvérekre hajazó Németh Szilárd-Kósa Lajos kettős sokkal komfortosabban érzi magát, mint mondjuk azok a professzorok, akik idegennek tartják egy jobboldali szellemiségű kormánytól az urizálást és az államosítást.

Ma már megmosolyogják az olyan kritikus hangokat a pártban, akik a plebejus szellemiséget kérik számon azon az Orbán Viktoron, aki 10-15 éve még büszkén vállalta ezt az értékrendet. Félresöprik azokat a vallási vezetőket és egyszerű kispapokat, akik a keresztény szellemiség fundamentumait hangsúlyozzák azzal a kormánypropagandával szemben, amely menekültek és kisebbségek ellen uszít. A magas rangú egyházi vezetők és elismert tudósok többsége persze hallgatásával asszisztál ahhoz, ami az országban történik, ám az tény, hogy ők inkább a túlélésükért küzdenek, így nincs semmi beleszólásuk a napi ügyekbe, ezért semmiféle értelemben nem tagjai a Fidesz szellemi holdudvarának. Ha egyáltalán van még ilyen.

Az viszont nem kétséges, hogy a párt szellemi színvonalának meredek zuhanásával egyenes arányban nő a haszonlesők, a tehetségtelenek, a rátartiak aránya és súlya a kormánypárt körül. Az egyetlen feltétel a megkérdőjelezhetetlen hűség a párthoz és a vezérhez. Ha ez töretlen, előbb utóbb meg lesz a jutalma bárkinek, aki nyomakodik és nyalakodik a Fidesz köreiben. Hihetetlen, hogy cirka 10 év leforgása alatt mennyi kétes alakot sikerült felszippantania annak a Fidesznek, amely ezalatt az idő alatt végig vezette a pártok népszerűségi listáját.

Fotó: friss.hu

E folyamatot látva persze logikus lenne a feltételezés, hogy a Fidesz szellemi potenciáljának csökkenésével egyenes arányban nő az ellenzék körül csoportosuló értelmiségi holdudvar minősége is. Ez sajnos nem így van, mert hiába kritikus a jobboldali értelmiség a kormánnyal, csak elvétve tűntek fel meghatározó alakjai az ellenzéki pártok környékén. Az értelmiségre amúgy is jellemző, hogy eltávolodik a politikától, mert túl cinikusnak és pragmatikusnak tartja ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatba lépjen a közélet képviselőivel. Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó politikai verőlegények terepe marad a magyar közélet. Hogy ez meddig tartható állapot, nem tudni, de egy dakota közmondás szerint: „Mindig van lejjebb.”  

Orbán Viktor valószínűleg nem osztja az olimpiai mozgalom atyjának eszmeiségét. Coubertin báróval ellentétben ugyanis őt nem igazán érdekli a részvétel, csakis a győzelem. Nem erőltetné Budapest olimpiai rendezését, ha nem hinne abban, hogy komoly politikai, és persze gazdasági haszna lenne abból, ha végül a magyar főváros kapná a 2024-es sportesemény rendezési jogát. Orbán azonban veszélyes vizekre evezett a pályázattal, hiszen komoly kockázata is van, ha ilyen nagyot álmodik valaki. Az alábbiakban rávilágítunk, milyen veszélyek leselkednek a magyar kormányra a most következő nagy olimpiai csatározásban.

Fotó: index.hu

Ha a most alakult Momentum mozgalom összegyűjti a megfelelő számú aláírást ahhoz, hogy kiírják a helyi népszavazást a budapesti olimpia ügyében, már komoly tettnek számít a jelenlegi politikai erőviszonyok közepette. Jelen állás szerint erre minden esélyük meg is van. Ha a Momentum alapítói jól okoskodnak, akkor bejöhet az a számításuk, mely szerint egy teljesen új politikai formáció sokkal hatásosabban tud fellépni a kormányzati gőzhenger ellenében, mint egy nagy (és nem túl fényes)  hagyományokkal bíró régi párt.

Már korábban is értekeztünk arról a kissé alábecsült társadalmi hangulatról, hogy a választópolgárok nagy részének annyira tele van a puttonya Orbán Viktor rendszerével, hogy minden alkalmat megragad arra, hogy keresztbe tegyen a miniszterelnök akaratának. Erre volt jó példa a tavaly ősszel elbukott kvótanépszavazás, amelyet a hihetetlen kormányzati túlsúly, a soha nem látott agymosó kampány ellenére sem tudott sikerre vinni Rogán Antal propagandaminiszter. Az ok egyszerű volt akkor: az emberek be akartak tartani a kormánynak, és nem azért, mert az ellenzéki pártok erre kérték őket, hanem, mert végre volt egy téttel bíró szavazás, amelyen kifejezhették ellenérzéseiket az urizáló, hazug propagandát harsogó kormánnyal szemben.

Ismerve a Fidesz machinációit, elképzelhető, hogy csak később kaszálják el valamilyen adminisztrációs trükkel a népszavazási kezdeményezést, ám azzal tisztában kell lenniük, hogy minél tovább jut a Momentum, annál nagyobb kérdőjeleket hagy maga után a kormány.

A budapesti olimpia ügyében ezért veszélyes lehet egy népszavazás a kormányra nézve, hiszen a fővárosban már régóta nem a Fidesz vezeti a népszerűségi listákat. Az összeadott ellenzéki szavazatok magasan felülmúlják a kormánypártét, noha országosan még mindig toronymagasan a Fidesz a leginkább támogatott párt. Ráadásul a főváros lakossága mindig aktívabb volt a voksolásokon, mint az országos átlag, így akár el is érheti az érvényességi küszöböt a résztvevők száma.

Ha tehát a népszavazás országos lenne, a kezdeményezők valószínűleg kudarcot vallanának, mert vagy az érdektelenség vagy az olimpiát támogatók nagy aránya írná felül az ellenzékiek várakozásait. Ha azonban csak a budapestiek döntik el, hogy akarnak-e egy komoly gazdasági megpróbáltatásokkal járó, a korrupciónak megágyazó és a kormányt propagáló sporteseményt, akkor a végeredmény már kérdéses. Ezt valószínűleg Orbán Viktor is tudja, ezért uszít a főként fiatalokból álló Momentum ellen a kormánya és Tarlós István főpolgármester is.

Ismerve a Fidesz machinációit, elképzelhető, hogy csak később kaszálják el valamilyen adminisztrációs trükkel a népszavazási kezdeményezést, ám azzal tisztában kell lenniük, hogy minél tovább jut a Momentum, annál nagyobb kérdőjeleket hagy maga után a kormány. Rávilágít ugyanis a mostani helyzet arra, hogy nem akarják nyíltan feltárni a választók előtt azokat a kockázatokat, melyek egy olimpiai rendezéssel járnak. A tájékoztatás finoman szólva sem teljes körű, és várhatóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberi döntéséig nem is akarják borzolni a kedélyeket gigantikus összegekkel, nem túl vidám megtérülési rátákkal.

A kormány arra törekszik, hogy szeptemberig tolja a sikerpropagandát, és amennyiben a NOB úgy dönt, hogy viheti Budapest az olimpiát, akkor már úgyis kényszervágányon lesz az ország, és szép lassan lehet adagolni a keserű pirulákat is. Ám a lényeg, hogy Orbán minimum 2024-ig szeretne kormányozni, és az olimpiát saját politikai pályafutásának betetőzéseként építené maga köré.

Fotó: mno.hu

Ezt ismeri föl egyre több magyar polgár, akik az olimpiát szívük szerint támogatnák, ám elegük van Orbán rendszeréből. Ha lenne népszavazás az olimpiai rendezésről, az nagyrészt politikai állásfoglalás is lenne a fővárosiak részéről, és valószínűleg nem vetne túl jó fényt Orbán Viktor rendszerére. Az olimpia ügye immár inkább a politikáról, mintsem a sportról szól, így eléggé másodlagossá is vált az a kérdés, hogy a magyarok akarnak-e egy ekkora eseményt vagy sem. Így azonban végképp elsikkad az az alapvető tény, hogy az olimpia rendezése nem elsősorban sport, de nem is politikai kérdés, hanem leginkább gazdasági ügy. Most úgy tűnik, hogy az lehet nyerő ebben a versenyfutásban, aki a gazdasági vonulatot ki tudja domborítani a kampányában. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha csak egy törött nyilad van, ne add be a nevezésed a nyílversenyre, mert már az elején kiderül, hogy csak egy csóró indián vagy.”  

Habony Árpád vagy Rogán Antal nem csinálnak semmi eredetit, amikor a Fidesz kommunikációját navigálják. Pusztán olyan alaptételeket tartanak tiszteletben, melyek már beváltak a világ más tájain. Főbb üzenetei elférnek egy nem túl vaskos kiadványban, így még Németh Szilárd is bemagolhatja egy hét alatt. Ha valaki pragmatikusan közelít a politikai kommunikáció témaköréhez, akkor egyértelművé válik számára, hogy bizonyos törvényszerűségek ugyanúgy működnek Bolíviában, Kongóban, Türkmenisztánban vagy Magyarországon. Következő összeállításunkban tizenhárom ilyen tételt sorolunk fel, némi kiegészítéssel fűszerezve.  

Fotó: nepszava.hu

1. Mindig találj magadnak új ellenséget, és igyekezz azt démonizálni a közvélemény előtt!

A Fidesz kommunikációs csipetcsapata gyakorlatilag a nap 24 órájában kutat új, lehetséges ellenségek után. Hihetetlen széles a tárháza a lehetséges ellenségeknek, ám azért arra ügyelniük kell, hogy ne mossák össze a megtámadni kívánt és megnyerni kívánt csoportokat. Nem lehet például általában hadat üzenni a nyugdíjasoknak, mert igen sokfélék az idős emberek szociális helyzet, iskolázottság és politikai identitás szempontjából. Az egyházak közül is csak néhányat támad a kormány, a többségüket ugyanakkor meg kívánja nyerni magának a cél érdekében. A civilek közül is csak háromra vetette ki a hálóját, ugyanakkor több tízezer ilyen szervezet van az országban. Az biztos, hogy a választásokig még nagyon sok ellenséget fognak találni és levadászni a kormány kommunikátorai.

2. Soha ne az értelemre, csakis az érzelmekre apellálj!

Ismert törvényszerűség - amit már tudományos kutatások is igazoltak -, hogy az érzelmek mindig jobban hatnak az emberek ítéletalkotására és döntéseire, mint az értelem. Ezért működött jól a menekültellenes kampány, hiszen az emberek biztonságérzetét mesterségesen is rombolta a kormány kommunikációja. Az érzelmek arra ösztönzik az embereket, hogy minél több dolgot tegyen meg a saját biztonságuk érdekében, így lehetett démonizálni azokat a menekülteket, akik csak áthaladni szerettek volna az országon. Ez pörgeti leghatásosabban a pávatáncot.

3. Bármekkora képtelenséget állítasz, ha elég sokszor ismételgeted a médiában, előbb utóbb igazságnak fog tűnni.

Szintén a menekültválság volt erre a legjobb példa. Az ide érkező migránsok nem akartak itt élni, mégis kioktatta a kormány arról őket, hogyan kell viselkedniük, és miket nem vehetnek el tőlünk. Azt is ezerszer elharsogta a kormány kommunikációs gépezete, hogy Magyarország jobban teljesít, meg erősödik, pedig a tények nem ezt támasztják alá. Ám, minél többször mondanak el valamit, annál valószínűbbnek tűnik.

4. Soha se hosszú távra tervezz, csakis a rövid távú célokra koncentrálj, mert azok szolgálják az érdekeidet!

Az Orbán-kormány ezt a szabályt maradéktalanul betartja. Nem indít nagy és széles társadalmi csoportokat érintő reformokat, mert azok csak hosszútávon hoznának kézzel fogható eredményt. Ugyanakkor ezek fájdalmas lépések lennének, népszerűségvesztéssel járnának. Ehelyett van olimpiai pályázat, meg stadionépítési program, és államosítás melyek rövid távon hasznot, népszerűséget hoznak, hosszú távon viszont kiszámíthatatlanok a következményei. Egyetlen cél lebeg a szemük előtt: a közbeszéd uralása, így élen maradni politikai toplistákon. Ez biztosít lehetőséget arra, hogy nagy mennyiségű közpénz jusson kormányhoz közeli oligarchákhoz.  

5. Ne bonyolítsd túl a dolgokat, sőt, butítsd le a tényeket minél jobban, mert különben nem ér el az üzeneted a választókhoz!

A magyar ellenzék nagy baja, hogy ezt a nagyon egyszerű tételt csak rendkívül nehezen tette magáévá. A Fidesz már a ’90-es évek közepe óta az alacsonyan iskolázott választók szája íze szerint kommunikál, így üzenetei célba jutnak lakosság többségénél. Lényegében úgy beszélnek összetett politikai ügyekről, ahogy azt Derekegyházán a sarki kocsmában szokás. A Fidesz ezért erős a kis lélekszámú településeken, és ezért nem képes hosszasan uralni a nagyobb városokat, főleg Budapestet. A Fidesz azért is fél a Jobbiktól, mert a vidéket épp olyan populista módon szólítja meg a másik jobboldali párt, mint ők.

   Fotó: magyarnarancs.hu

6. Ne akard meggyőzni azokat, akik soha nem szavaznának a Fideszre, koncentrálj azokra, akik biztos támogatói a kormánynak, és akik meggyőzhetőknek tűnnek!

A Fideszben tudják, hogy a nagyvárosi értelmiség, a hagyományosan baloldali érzelmű munkásság és az egzisztenciálisan ellehetetlenített alsó középosztály egy része soha nem fogja támogatni őket. Nekik csak közvetve dobnak néha valami csontot, ám a stabil fideszes szavazótábort mindenféle kommunikációs akciókkal igyekeznek lázban tartani. Ügyelnek arra, hogy a látszólagos stabil többség ellenére fenyegetve érezze magát a párttagság és a fideszes szavazó egyaránt, és behúzzanak olyanokat is ebbe a táborba, akik nem tudatos választók, de némi adományért cserébe hajlandóak támogatni a kormányt, noha vannak sérelmeik bőven.

7. Ne engedd, hogy a különböző társadalmi csoportok szolidárisak legyenek egymással, inkább azt érzékeltesd, hogy ha hagyják veszni az egyik csoportot, a többiek megúszhatják!

A társadalom atomizálása olyan kommunikációs eszközökkel érhető el, melyek különböző témák kapcsán szembefordítják az értékrendek, szakmák, életkor, szociális helyzet, képzettség alapján tagozódó csoportokat. Az Orbán-rendszer nagy ellensége a szolidaritás, hiszen, ha egyszerre vonulna utcára több tízezer ember, és ezek a demonstrációk sűrűsödnének, az megrendítené a hatalmukat. A kormány mindig azt sugallja, hogy aki néma marad, az megúszhatja, ám a gyakorlat ezt nem igazolta. A rendszer lényege ugyanis az, hogy senki sem úszhatja meg.  

8. Ha támadják az egyik emberedet, soha ne hátrálj ki mögüle azonnal! Ha valaki már túl kínos a kormány számára, csak később, szép csöndben kell eltávolítani!

Még Martonyi János ex-külügyminiszter mondta az azeri baltás gyilkos kiadatása kapcsán, hogy egy kormánypárti politikusnak soha sem szabad akkor távoznia, amikor az ellenzék ezt követeli. Nagy igazság, ő tényleg később távozott. Orbán Viktor szemében a gyengeség jele, ha egy botrány kapcsán egy embere nyíltan elbukik. Ezért hagyta meg posztján, például Rogán Antalt, noha ezeregy indoka lett volna az elmozdítására.

9. Soha ne ismerd el, ha tévedtél, vagy hazudtál! Ha valami sumákoláson érnek, akkor beszélj mellé, hogy időt nyerj! Aztán úgyis elfelejtik az egészet.

Erre klasszikus példa Matolcsy (áldott karácsonyt kívánok) György klasszikus mondata: Blöff, blöff, blöff. Vívónyelven szólva: támad, és visszaszúr. A sumákolás lett ezért az Orbán-rendszer egyik legismertebb védjegye.

10. Mindig tartsd fenn a demokrácia látszatát, de közben hangsúlyozd, hogy a jelenlegi kormánynak nincs valós alternatívája!

A Fidesz nagy trükkje, hogy lassan a baloldali és liberális szavazókkal is elhiteti: nincs alternatívája Orbán Viktornak. Ezt lényegében azzal érik el, hogy minden komolyan vehető ellenfelet célkeresztbe állítanak, és így vagy úgy elveszik a kedvét attól, hogy versenybe szálljon a miniszterelnökségért. Több alternatívája is lenne a jelenlegi miniszterelnöknek, ám az érintettek tudják, a kormánypárt kommunikációs gépezete ledarálja őket, mielőtt valós kihívóként tűnhetnének fel a porondon. Korábban Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, majd Vona Gábor esett áldozatul ennek a karaktergyilkosságnak, most Botka László jöhet, ha hivatalosan is ő lesz a kihívója Orbán Viktornak.A Fidesz vezetőjének mítosza ezért rengeteg kárt okoz az ellenzéknek. 

11. Mindig dobj a népnek egy csontot, ha már nagyon elégedetlen!

Ez a csont akár lehet gumiból is, és olykor szimbolikus gesztusokkal is beéri a nép. Jó példa erre a mostani minimálbér-emelés és áfacsökkentés. Érzékelhető hatása alig lesz, ám a kormányzati kommunikáció az egekig magasztalja a nép jótevőit. Ilyen volt a rezsicsökkentés is, de úgy tűnik a kormány nem olyan lelkes ebben az ügyben, amikor már államosított szolgáltató cégeknek kéne ezt véghez vinniük. A tudatos választópolgár nem nyalja be az ilyen szemfényvesztést.A magyar választó azonban általában nem tudatos, hanem ösztönös. 

12. Mi, magyarok mindig tehetséges, kicsi nép vagyunk, ezért akarnak bennünket mindig támadni a nagyobbak és tehetségtelenebbek. A kormány mindig azonosuljon a néppel a szavak szintjén!

Orbán Viktor előbb tematizál, aztán sematizál. Bővebben: Bedobja a témát, aztán úgy tesz, mintha a magyar nép ugyanolyan emberekből állna, melyek közül ő csak egy, igaz a legbölcsebb. A "Nyomják Krahácsot" szellemiség mindig bejön a magyaroknál, mert szeretjük azt hinni, hogy minket mindenki utál. Ebből annyi igaz, hogy mi mindenkit utálunk, ha a kormány erre ösztönöz bennünket.És képesek vagyunk mások bűneit megbocsátani, ha a kormány ezt kéri. Lásd: Oroszország. 

                  Fotó: 24.hu

13. Ha bírálják a kormányt, hogy stadionokat és kisvasutakat épít, akkor még több stadiont és kisvasutat kell a népnek adni.   

Ezt a tételt Orbán Viktor kereken ki is mondta, amikor támadták a felcsúti kisvasúttal. Ennek a levét isszák most a bicskeiek, akik valószínűleg nem ússzák meg, hogy meghosszabbítsák a nyomvonalat a településükig. Egyébként a stadionépítés sem folyhat örökké, mert lassan minden település kap egy új focipályát, ahol kétezernél több ember él. Ha az Omega együttes minden másnap fellépne ezekben, akkor sem lehetne rentábilisan üzemeltetni a létesítményeket. Míg Finnország az ezer tó országa, addig mi az ezer stadion országa leszünk, ha ilyen lendülettel halad tovább a stadionok építése. Ahogy egy bölcs dakota mondta egyszer: "Ha fellázad a néped, igyál egy korty tüzes vizet, és fogd rá a nyuszira."

Természetesen nem magyar alkotásról van szó - hiszen azt Andy Vajna úgysem engedné leforgatni -, és nem is egy vadonatúj film mutatja nekünk az irányt egy autoriter rendszer bukásához. Nem is Magyarországon játszódik, mégis egy csomó ismerős motívumra leszünk figyelmesek. A Suburra című film Silvio Berlusconi végnapjairól szól, de megfogalmazza mindazon rendszerek esszenciáját, melyek az egykori olasz miniszterelnök mintáit próbálják másolni.Donald Trump előtt, Orbán Viktor közben és Silvio Berlusconi után ez egy rendkívül tanulságos mozi!

Fotó: The independent

Már több mint öt éve megbukott Silvio Berlusconi, és mi hajlamosak vagyunk megfeledkezni a tényről, hogy annak idején Orbán Viktor legfőbb szövetségese volt az olasz kormányfő. Stefano Sollima, a népszerű Gomorra tévésorozat rendezője nem is rejti véka alá, hogy az erősen megosztó személyiségű egykori miniszterelnök bukásáról szól a film, bár Berlusconi neve nem hangzik el a párbeszédekben. A közel két és fél órás alkotás visszaszámlálás az Apokalipszis napjáig. A dátumok megegyeznek, hiszen Berlusconi utolsó kormányzása 2011. november 16-án ért véget, ahogy a filmbéli miniszterelnök is ekkor mond le közvetlenül a megszorító intézkedések megszavazása után.

Számunkra a történeti hűségnél is lényegesebb, hogy Berlusconi korporatív rendszere mennyiben hasonlított Orbán Viktor illiberális államára? A filmben minden politikus kétszínűsége, megvásárolhatósága, luxus iránti vonzalma vitathatatlan, ám a képviselők biztosak abban, hogy hatalmuk megingathatatlan. A főszereplő kormánypárti honatya előbb felhívja a feleségét azzal, hogy sok a dolga, ezért későn ér haza, majd egy luxusszállodába viteti magát, ahol két luxuskurvával tölti az estét. Az egyik lány azonban túladagolja magának a drogot, és az ágyban fekve meghal. A képviselő még arra sem hajlandó, hogy megszabaduljon a hullától, a piszkos munkát a másik lányra bízza, aki kínjában egy maffiafőnök öccsét hívja segítségül. És ekkortól úgy dől össze a politikus élete, mint a kártyavár.

Fotó: Erdély.ma

Ám ennek a rendszernek vannak más tartópillérei is, melyeknek be kell dőlniük ahhoz, hogy az egész képmutató, korrupt gépezet a saját súlya alatt roppanjon össze. Erőszakos bűnözők, uzsorások, ingatlanspekulánsok, rendezvényszervezőnek álcázott stricik, prostituáltak és persze pénzért mindenre kapható politikusok működtetik azt a rendszert, amelyet egy személy, a többször újraválasztott miniszterelnök tart össze. A kormány bukásáról szóló pletykákra ezért is reagálnak mindannyian ingerülten. Ráadásul a Vatikánban épp lemondani készül a pápa, (ahogy egy évvel később valóban lemondott XVI. Benedek), és ott is nyugtalankodnak a püspökök, mert sok kínos ügyre derülhet fény, ha jön egy új, kiszámíthatatlan katolikus vezető.

A névtelen prostituált halála újabb és újabb gyilkosságokat generál, az érdekcsoportok egymásnak esnek, veszélybe kerül az a nagy üzlet, melynek érdekében minden gaztettet igazolni látnak. A Rómához közeli tengerparton ugyanis kaszinókat, szállodákat építenének a bennfentesek. Ismerős a forgatókönyv? Persze, mi még nem tartunk itt, de Sollima filmje azt sugallja, hogy egy kiegyensúlyozottnak, tántoríthatatlannak tűnő rendszer is képes elbukni egy fatális véletlenen. A belső körök gazdagságának és hatalmának erősödésével egyre magasabbra teszi a lécet önmaga számára a rendszer, amíg egyszer már nem tud átjutni felette. Nem véletlen, hogy a politikai ellenzékről szinte szó sincs a filmben, mégis óriásléptekkel haladunk az Apokalipszis beteljesülése felé.

Fotó: RTE

A film befejező jelenetében a képviselő egyszerre értesül a miniszterelnök lemondásáról és az ügyészségi nyomozás megindulásáról az őt érintő korrupciós ügyben. Taxiba vágja magát, és igyekszik eljutni a miniszterelnökhöz, hogy lebeszélje a lemondásról. Közben az épület előtt már tüntetnek a kormány ellen, akik között a képviselő igyekszik átvágni magát. Összeszólalkozik a tüntetőkkel, mintha nem lenne tudatában annak, hogy elvesztette minden hatalmát. Már csak a volt miniszterelnök autóját látja, amint elhajt a rezidenciáról. Retteg, hogy nem választják újra, ezért elveszti mentelmi jogát, vádat emelnek ellene, és börtönbe kerül. Már ezért a jelenetért is megéri végignézni a több mint kétórás filmet. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy neked van a legjobb lovad a törzsben, a te lábad is olyan büdös, mint a többi harcosé.”

Minél nagyobb hülyeségekkel eteti a kormány a népet, annál ostobábbnak tartja az embereket. Meddig lehet srófolni ezt? Vajon mikor jönnek rá a választópolgárok, hogy a Fidesz politikusai számára nincs határ, ha összeesküvés-elméleteket kell gyártani. A Németh Szilárdba oltott Kovács Zoltán már talán a párt felsőbb vezetésében sem tolerálható hülyeségkoktél. Akkor mért bombáznak bennünket olyan képtelenségekkel, hogy a jogvédő szervezetek terroristákkal és embercsempészekkel kokettálnak? Nos, Bacsó Péter klasszikusa ezekre a kérdésekre is megadja a választ. Lássunk tíz mondatot a filmből, melyek mai is épp olyan aktuálisak, mint 1969-ben.

Fotó: 24.hu

Tíz feljelentés közül kilenc marhaság. (Dániel Zoltán)

A nagy számok törvénye alapján annál több ellenséget lehet eltakarítani az útból, minél több vétlen embert háborgatunk. Nehéz lenne olyan társadalmi csoportot találni ma Magyarországon, amelyre még nem szállt rá az Orbán-kormány az utóbbi hét esztendőben. Hogy aztán a vádak megálltak-e, senkit nem érdekel, lényeg, hogy érezze a mellkasán mindenki a nyomást.

Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! (Virág elvtárs)

Folytatva az előző gondolatmenetet, lényegében bárkiből bűnbakot farag a mostani kormányzat, ha éppen szüksége van rá. Most, hogy csak néhány migráns fagyoskodik a határon, odacsapnak a jogvédő civileknek, de ha kell, a közszolgálatinak csúfolt tévé beszámol arról is, amint Soros György békaemberei kimásznak a jeges Dunából, hogy orvul támadást indítsanak a legitim magyar kormány ellen.  

Én ideológiailag nem vagyok elég képzett. (Pelikán József)

Vagyunk ezzel így egy páran ebben az országban. Még talán Lázár János is, aki nem szokta visszafogni magát, ha az osztályellenséget kell pocskondiázni, ám most ő is önmérsékletre szólította fel párttársait. A reakciósok ott lapulnak minden bokorban, ettől még nem kell kiirtani a teljes bozótost.

Virág elvtárs megmondta: az osztályharc élesedik. (Pelikán József)

Egyetértünk. A reakciós liberális demokráciák utolsó erejükkel ellentámadást indítottak Brüsszel vezetésével az illiberális országok baráti tömbje ellen, de a történelem kerekét nem lehet kétszer egymás után visszaforgatni, úgyhogy miután betöltötték történelmi szerepüket az Európai Unió jóléti államai, most mehetnek a történelem szemétdombjára.

Fotó: vasarnapihirek.hu

Az a gyanús, ami nem gyanús. (Pelikán József)

Ennél tömörebben és bölcsebben még Kovács Zoltán sem fogalmazhatott volna. Itt járkálnak közöttünk Fidesz-szavazónak álcázott liberálisok és posztkommunisták, és jóindulatú szerkesztők gyanútlanul behívják ezeket az embereket a közszolgálati televízióba, ahol aztán kiderül, hogy a letűnt világ képviselői, és csak provokációs célzattal keresték maguknak a nyilvánosságot. Szóval, a baglyok és az adószakértők sem azok, aminek látszanak!

Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit. (Virág elvtárs)

A reakciós civil szervezetek nagyon félreértették ezt a klasszikus mondást, hiszen amíg Gyurcsány Ferenc kormánya nyúzta a magyar népet, nyilvánosságra hozták kritikai észrevételeiket, és azt hitték, hogy ugyanezt megtehetik majd az illberális kormányzat esetében is. A nyugati érdekek kiszolgálóiként ordas támadást indítottak pártunk és kormányunk ellen, azt hívén, hogy korábbi érdemeik ellensúlyozzák majd mostani tetteiket. Nos, rossz hírünk van, a nemzeti kormány már nem kér, hanem követel, sőt eltakarít minden ellenséges külföldről pénzelt ügynököt ebből a szép országból. Matolcsy György jegybanki alapítványai is bizonyítják, hogy a mennyiségi változás egy idő után átváltozik minőségi változássá.    

Az élet nem habostorta, Pelikán. (Virág elvtárs)

Igen, ezt most már tudják a pedagógusok, rendvédelmi és egészségügyi dolgozók, kisnyugdíjasok, újságírók, egyetemisták, ellenzéki politikusok, közmunkások, migránsok, a multik, a bankok. sőt Simicska Lajos és Spéder Zoltán is kezdi ezt az igazságot felismerni. Most csatlakozhatnak hozzájuk a külföldről pénzelt civilek is. Szóval, az élet nem felcsúti kisvasút!

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! (Virág elvtárs)

Mint azt Matolcsy György még gazdasági minisztersége idején megjósolta: a magyar ember szexuális éhségét az egykulcsos adó hozza meg, így nem kell nyugati mintákat másolnunk. Felejtsük el a többkulcsos adózást, és mindjárt kívánatosabbnak látjuk partnerünket, és ez meg is hozza majd az eredményét a népességpolitikában.

És egyet jegyezzenek jól meg: ellenség van éppen elég, nem a becsületes munkásembereket kell macerálni. (Dániel Zoltán)

Bizony, aki minden erejét összeszedve masírozik a Békemenettel, elveri a dekadens Kétfarkú Kutyapárt aktivistáit, esernyővel üti az ellenzéki provokátorok fejét, amikor a párt vezetőjét fütyülik ki a nemzeti ünnepen, aki Orbán Viktorért mondja imáját, azt ne csesztessék, mert van itt ellenség elég, akikre minden jóravaló embernek fókuszálnia kéne. Le kell csapni a nyugati ügynökökre, el kell tiporni minden próbálkozást, nehogy a kormány soraiba férkőzzenek.   

Fotó: hetnap.sb 

Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység. (Bástya elvtárs)

Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Egyszer voltam rosszul életemben, amikor elájultam magamtól.”

Aminek hasznát vette ellenzékben, azt el akarja takarítani kormányfőként Orbán Viktor. Jó példa erre a népszavazás intézménye, melynek segítségével komoly sikereket ért el a szocialista kormányok idején, ám mikor kormányra került, lényegében lehetetlenné tette az alulról jövő kezdeményezéseket, ám amikor ő akarta használni céljai kiteljesítése érdekében, akkor orra bukott. Most nekimegy azoknak a civil szervezeteknek, melyek korábban bírálták a szocialista kormányokat, és megtartva jó szokásukat, ugyanezt megteszik a jelenlegi hatalommal szemben is. Mi értelme három civil szervezet esetében verni a tamtamot? Az egész csak megfélemlítés, vagy a néphülyítés újabb stádiuma?

Fotó: 24.hu

Mostantól hivatalos: Németh Szilárd Orbán Viktor faltörő kosa. A finoman szólva sem túl barátságos kinézetű fideszes alelnök nem lacafacázott, nyílt hadüzenetet küldött a civil szervezeteknek. Azóta konkretizálta is, mely szervezeteket szeretné eltakarítani az útból. Mint a maffiafilmekben láttuk, képletesen döglött halat küldött újságpapírba csomagolva a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és a Transparency International nevű szervezeteknek.

A meglehetősen nyers hazai politikai stílushoz szokott magyar polgárok számára is kirívóan éles hangú kirohanás az állítólag Soros György által pénzelt álcivilek ellen meg is tette a hatását. Nem maga a támadás ténye foglalkoztatja a közvéleményt - hiszen Orbán Viktor már régen le akar számolni minden ellenvéleményt megfogalmazó szervezettel -, hanem a világpolitikában lejátszódó változásokkal, melyek következtében Németh Szilárd már-már úgy viselkedik, mint egy cowboy a kocsmában, aki tudja, hogy a vendégek közül csak neki van pisztolya.

Németh „intellektusa” persze arra is garancia, hogy azonnal lerántsa a leplet pártja valós szándékairól. Azzal, hogy Donald Trump közelgő beiktatásához kötötte a támadás indítását, lényegében elismerte, hogy csak az Obama-adminisztráció nyomására nem nyírták ki eddig a civil szervezeteket és a megmaradt független sajtótermékeket. Ha az Orbán-kormány szabad kezet kap minden világpolitikát meghatározó politikustól, akkor lényegében a Rákosi-korszakhoz hasonlóan mindenki retteghet, aki nem kedves a hatalomnak, és ehhez nem is kell más, csak rá kell fogni, hogy reakciós.

Az Orbán-kormány cinizmusa abban áll, hogy azok ellen támad, akik valóban komolyan gondolják a függetlenséget, hiszen épp úgy bírálták a korábbi kormányokat, mint ahogy kritikusak az egyre diktatórikusabb módszereket alkalmazó Orbán-rezsimmel szemben is. Nem a korrupciót akarja megszüntetni, inkább hadat üzen a korrupciót felgöngyölítő szervezeteknek és újságoknak. Nem a szegénységet akarja felszámolni, hanem ellehetetleníti azokat, akik felhívják a figyelmet a társadalmi problémákra. Lényegében egyetlen cél vezérli a regnáló miniszterelnököt: Mire felköltözik a budai várba, lehetőleg egyetlen számottevő ellenfele ne maradjon az országban.

De valóban olyan fontos kinyírni három civil szervezetet, melyek nyilatkozatait, tanulmányait, kritikai észrevételeit alig néhány tízezer ember olvassa el? Ráadásul, akikhez eljutnak ezek a szövegek, soha nem számítottak az Orbán-rendszer híveinek. Németh Szilárd bulldog képe azért liheg a kamerába, mert e három civil szervezet akadályozhatja meg a Fidesz 2018-as győzelmét? Érdemes illegalitásba kényszeríteni olyan értelmiségieket, akikkel ezt korábban a Kádár-rendszer tette meg? Ezt nyilván komoly ember nem gondolja komolyan, ám más célok elérését segítheti ez az akció. Egyrészt, bárkit kriminalizálni lehet, ha Soros Györggyel hozzák összefüggésbe. Másrészt, demonstrálni lehet, hogy már külföldi kormányok sem menthetik meg azokat, akik nem hódolnak be Orbán Viktor illiberális rendszerének.

Fotó: MTI

Azért nem eszik olyan forrón a zabpelyhet még a Fidesz boszorkánykonyhájában sem. Donald Trump még nem lépett hivatalba, és ha ez megtörténik, nyilván nem az lesz az első dolga, hogy telefonáljon Orbán Viktornak, és szabad utat adjon neki a Soros György által támogatott civilek eltakarítására. Úgy tűnik, hogy a Fidesz kissé korán küldte előre a verőlegényét, hiszen ha van valami ma a világpolitikában, ami kiszámíthatatlan, az az, hogy mi történik az új amerikai elnök beiktatása után. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Amíg a rezervátumban csendesen zajlik az élet, a sápadtarcúak cserélgetik az elnöküket a Fehér Házban.”

Ki gondolta volna, hogy emberek fagynak meg az otthonaikban több mint negyed századdal a rendszerváltás után? Hová tűnt az áhított jóléti állam ideája? A kormány úgy tesz, mintha a dologhoz semmi köze nem lenne, az ellenzék önmagával van elfoglalva, ám a keményen fagyoskodó kisember problémái nem az idei télen kezdődtek. Valahogy kezdjük megszokni, hogy a politikus nem azért van, mert választott képviselőként vagy kormánytagként értünk szeretne dolgozni, hanem, hogy a saját bizniszeit intézze, és néha, amikor az érdekei úgy kívánják, dobjon valami gumicsontot a népnek. A fagy azonban nem kíméli a gyengéket, elesetteket, kiszolgáltatottakat, akármit harsog a kormánypropaganda.   

Fotó: nepszava.hu

Megrendítő látvány lehet rányitni az ajtót egy idős emberre, aki a karosszékében épp a közszolgálati televíziót nézve fagyott halálra. A szociális munkások érkezésekor a hírolvasó épp arról számol be fontoskodó hanglejtéssel, hogy a kormány senkit sem hagy magára a bajban. Ennél plasztikusabban ki se lehetne fejezni az Orbán-rendszer képmutatását. Sokan túlzónak, sőt demagógnak tartják azok álláspontját, akik a hajléktalanok illetve a mélyszegénységben élő emberek tragédiáját is a kormány számlájára írják, pedig a helyzet az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere lassan hét éve lemondott ezekről az emberekről, de amikor az életük kerül közvetlen veszélybe, úgy tesz a NER, mintha még mindig a társadalom részeként tartaná számon őket.

Úgy kezeli a regnáló hatalom a kellemetlen társadalmi kérdéseket (szegénység, munkanélküliség, deviancia, drog, alkoholizmus stb) mint hajdanán a szocializmus hivatalnokai és politikai csinovnyikjai, vagyis, ha nem beszélünk ezekről az ügyekről, akkor nincsenek is. Egyszerűbb meghamisítani a statisztikákat, bizonyos felméréseket megszüntetni, mint odafigyelni a rászorulókra. Egyszerűbb stadionokat építeni, és teleragasztani a Magyarország erősödéséről szóló plakátokkal az országot, mint generálisan kezelni a szociális problémákat.

Ráadásul a legkiszolgáltatottabb embercsoportok szavazatait lehet a legolcsóbban megszerezni, hiszen akinek nincs semmije, egy üveg kovászos uborkáért, barackbefőttért vagy egy nagyfröccsért is eladja a szavazatát.

A szociális területeken dolgozó szakemberek régóta figyelmeztetnek arra, hogy a látszatintézkedésekkel legfeljebb azok lelkiismeretét lehet megnyugtatni, akik még éreznek némi felelősséget azokért a honfitársainkért, akik vesztesei a rendszerváltásnak, akik eladósodtak, vagy önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni önmagukról. Amikor azonban ránk törnek a fagyos éjszakák, eljön az igazság pillanata azok számára is, akik jól fűtött lakásokban élnek, nem lehet ugyanis egy kézlegyintéssel elintézni sem azt, ha az utcán ér valakit a fagyhalál, sem azt, ha a saját házában, a székében ülve éri a végzet.

Ilyenkor talán a magyar-szerb határon veszteglő menekülteken is megesik azok szíve, akik korábban semmi együttérzést sem mutattak irányukban. Mert azt azért kevesen gondolják komolyan, hogy azért indul el télen valaki Európa felé kis gyerekkel, idős emberekkel, hogy a szabad ég alatt fagyoskodjon, majd elvegye a munkánkat, esetleg felrobbantsa a kerti törpénket.

Ha azt az illúziót keltjük, hogy erősek vagyunk, de egy kis megfázás is ledönt bennünket a lábunkról, legfeljebb azt érjük el, hogy képmutatónak tartanak bennünket. Egy ország esetében azonban ennél sokkal többről van szó. Vannak honfitársaink, akikről gondoskodni kell nem csupán a fagyban vagy a hőségben, hanem az év minden napján. És nem segélyekkel, jótékonykodással, ingyen levessel, hanem átfogó szociális reformmal. Nem alamizsnára, hanem működő ellátórendszerre, segítő állami hivatalokra és erősödő gazdaságra lenne szükség.

Fotó: 24.hu

Nem Erzsébet-utalványokat kellene küldözgetni karácsonyra behízelgő miniszterelnöki levéllel, hanem elegendő nyugdíjat kéne biztosítani az időseknek, nem közmunkára és megalázó juttatásra kell kárhoztatni a munkanélkülieket, hanem megfelelő képzés után új munkalehetőségeket kínálni nekik. Mindehhez persze pénz és türelem kell, amiből nem szívesen áldoz a kormány ilyen célokra, mert a megtérülés lassú, és nem is garantált.

Hűvös számítások vezérlik ugyanis a döntéshozókat ezen a területen is, ezért a közélet ügyeiben meglehetősen passzív szegény rétegek megnyerése nem cél, így a körültekintős segítség helyett alkalmi akciókkal, adományozással lehet csillapítani azon a nyomáson, ami erre a társadalmi rétegre nehezedik. Ráadásul a legkiszolgáltatottabb embercsoportok szavazatait lehet a legolcsóbban megszerezni, hiszen akinek nincs semmije, egy üveg kovászos uborkáért, barackbefőttért vagy egy nagyfröccsért is eladja a szavazatát.

Fotó: origo.hu

De aztán elfogy a savanyúság, a befőtt, a fröccs, és jön a hideg, amikor egy fűtött szoba, egy meleg ágy mindennél fontosabb lenne, amikor teljesen lényegtelennek tűnik, hogy ki  van kormányon, ki a polgármester, csak valahogy túl kéne élni a fagyokat. Nem szociális demagógia, ha civilek vagy más karitatív szervezetek felemelik a hangjukat a rászorulók érdekében, hiszen a számukra a túlélést jelenti, ha valaki nem a potenciális szavazót látja bennük. Ezért a szociális munkás jobban teszi, ha a halott ember mellett szóló televíziót azonnal kikapcsolja, mert jobb lesz így mindenkinek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem akkor kell lakásbiztosítást kötnöd, amikor már ég a sátrad.”

Valóban a politikai korrektség végnapjai jönnek az idén? Egyáltalán mindenki ugyanazt érti-e e kifejezés alatt? Azok, akik szimpatikusnak tartják Orbán Viktor új programját, amely a liberális demokráciák egyik fundamentumát készül kiirtani a közéletből tudják-e hogy saját politikai jogaikat is elveszíthetik ezáltal? Az új esztendő választ adhat ezekre a kérdésekre, ám előtte próbáljuk megérteni, hogyan juthatott el a magyar miniszterelnök erre a pontra. Belső késztetés és külső körülmények egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a politikai pragmatizmus uralmával kell szembesülnünk Magyarországon. 

Fotó: hvg.hu

Valójában Orbán Viktor, és az általa vezetett Fidesz politikai értelemben soha nem volt korrekt. Már a '90-es évek elején is azért változott liberálisból konzervatívvá a párt, hogy megszerezze magának az MDF csalódott, széthulló szavazótáborát, amelynek tagjai nem találták elég vonzónak a Kereszténydemokrata Néppárt és a kisgazdák ideológiáját, valamint egymással marakodó vezetőit. Akkor kevesen hitték, hogy egy ilyen merész váltást sikeresen le lehet vezényelni, ráadásul a Fidesz meghatározó politikusainak többsége is beállt a sorba, így az SZDSZ-be átzsilipelő Fodor Gáboron, Ungár Klárán és Szelényi Zsuzsán kívül súlyos szellemi vérveszteséget sem szenvedett el a párt.

Már negyed százada is a politikai praktikum győzedelmeskedett az elvek felett a Fidesz meghatározó vezetőinek gyakorlatában, így meg tudták tartani a pártot, mint közéleti meghatározó szerepet játszó erőt, ugyanakkor le tudták cserélni a szavazóikat olyan megbízható nemzeti-keresztény jelszavakra szomjazó szavazókra, akik több mandátumot hoztak nekik, mint a sokszor kritikus, olykor fanyalgó, ráadásul főleg a nagyvárosokban élő liberális szavazók, akiken ráadásul a szabaddemokratákkal is osztozkodniuk kellett.

Annak ellenére, hogy Orbán a saját politikai krédóját tudatosan építgeti a '90-es évek eleje óta, csak harmadik kormánya megalakítása után merte nyíltan meghirdetni az illiberális állam építését, amelynek egyik fontos ideológiai eleme a politikai inkorrektség.

Orbán Viktort és körét később is a politikai célszerűség hajtotta előre, hiszen 1998-ban úgy tudott diadalmaskodni a választásokon, hogy lepaktált Torgyán József kisgazda pártvezérrel, akitől pedig korábban elhatárolódott. Koalíciós partnereit nem csak lenézte, de le is darálta, hiszen számára egyetlen elfogadható megoldás létezett a teljhatalom megszerzésére, ha a jobboldal összes szavazóját betereli a Fidesz karámjába. Ez lényegében 2010-re sikerült is neki, és így megteremtette az alapot arra, hogy lényegében leválthatatlanná tegye pártját.

Orbán sokat tanult olyan autokratáktól, mint például Vlagyimir Putyin, aki hasonló eszközökkel ásta be magát a hatalom sáncai mögé, mint a magyar miniszterelnök. Elvileg létezik ellenzéke, ám ez messze nem az a nyugati értelemben vett ellenpólus, amely fontos kérdésekben ellensúlyt képezhetne a parlamenti csatározásokban, egyben képviselhetné a társadalom olyan csoportjait, melyekről a hatalom lemondott, vagy kifejezetten ellenségesen viselkedik velük szemben.

Putyin és Orbán szerint az adott szó, az ideológiai következetesség a nyugati demokráciák luxusa, így zárják magukat kalodába olyan kormányok, melyek például kötelezőnek tartják magukra nézve a népszavazások vagy a helyi és tartományi választások eredményét, és képesek lemondani egy-egy olyan fiaskó után, amely csak jelzésértékű a hatalmon lévők számára. Egy nyugati demokráciában elképzelhetetlen, hogy egy olyan párt nyerjen parlamenti választást, amelynek nincs választási programja, és később úgy kezdi meg kormányzását, hogy nincs négy éves ciklusára semmiféle írott menetrendje. Eleve kizárja a számonkérést, ugyanakkor lényegi változásokat, reformokat nem is kezdeményez, mert jól elvan saját oligarcháival, a népnek pedig olykor lök egy kis morzsát és nacionalizmussal fűszerezett idegengyűlöletet. 

Most még úgy tűnik, hogy lehet a barátokat kétnaponta cserélni, hogy a hazugság polgárjogot nyerhet a politikai kommunikációban, hogy az egyik blöfföt mindig feledteti egy nagyobb blöff.

Az orosz elnök, a magyar, és most már a lengyel miniszterelnök azt vallja, hogy a hatékonyság rovására megy, ha betartjuk azokat a játékszabályokat, melyeket szövetségeseink kérnek számon rajtunk. Csakis a politikai előny, a népszerűség megszerzése és megtartása hordoz értéket számukra, így nem csoda, ha csak nevében jobboldali az a politika melyet a gyakorlatban megvalósítanak. Ha például a hatalom kiteljesítése a cél, nem riadnak vissza olyan baloldali eszköztől sem, mint az államosítás. Amíg ellenzékben folyamatosan az orosz befolyás növekedésével riogatott a Fidesz, most Putyin leghűségesebb szövetségese az Európai Unió kormányai közül.  

Fotó: origo

Annak ellenére, hogy Orbán a saját politikai krédóját tudatosan építgeti a '90-es évek eleje óta, csak harmadik kormánya megalakítása után merte nyíltan meghirdetni az illiberális állam építését, amelynek egyik fontos ideológiai eleme a politikai inkorrektség. Most érzi magát olyan erősnek, hogy nyíltan hadat üzenjen az olyan politikusoknak, akik a demagógiát károsnak vélik, az érzelmek helyett pedig az értelemre próbálnak hatni.

Orbán számára puszta matematika egy-egy döntés meghozatala, ahogy Donald Trump is kisakkozta, hogy az általa meghirdetett bevándorlás-ellenes program elegendő voksot hoz-e számára a fehér középosztály szavazóitól. Orbán és csapata folyamatosan teszteli a magyar lakosság reakcióit, és bár olykor mellé nyúlnak a szakértői, nála jobban senki sem ismeri a magyar néplélek rezdüléseit. Ezért gondolja azt, hogy a politikai korrektséget minden gond nélkül ki lehet hajítani a történelem szemétdombjára, ám ebben valószínűleg téved.

Pragmatizmusa ugyanis felzabálja a politika maradék hitelességét is, nem kímélve sem kormánypártot, sem ellenzéket. Azt a politikai elitet járatja le, amelynek része, és azt a választópolgárt bőszíti fel cinizmusával, amelyik a miniszterelnöki székbe juttatta. Most még úgy tűnik, hogy lehet a barátokat kétnaponta cserélni, hogy a hazugság polgárjogot nyerhet a politikai kommunikációban, hogy az egyik blöfföt mindig feledteti egy nagyobb blöff. Ez a kommunikációs gőzhenger azonban lassan túlmelegszik, és felrobban. Az emberek elkezdenek ugyanis vágyni olyan mondatokra, melyeket komolyan lehet venni, olyan iránymutatásokra, melyek nem fordulnak be minden sarkon, ha éppen a politikusok érdekei úgy kívánják.

Ezt a törvényszerűséget igazolja az is, hogy a korrupciót nem lehet hosszú távon eladni a politika melléktermékeként. Ha valaki azt gondolja, hogy szemérmetlenül kirabolhat egy országot csak azért, mert nincs erős ellenfele a politikai porondon, mert ellehetetlenítette az igazságszolgáltatást, és mert bedarálta a sajtót, az téved, sőt alábecsüli a választóit. A cinikus politika cinikus, de legalábbis fásult, kiábrándult választópolgárokat termel ki, így először pacifikálja a tömegeket, de később akkor sem képes mozgósítani polgárait, amikor nagy szüksége lenne rá. Lásd: magyar kvótanépszavazás!

Visszaüthet-e Orbán Viktor nyílt hadüzenete a hagyományos politizálásnak? Lebecsülheti-e a választót annyira, hogy nyíltan a szemébe vágja: esze ágában sincs valós értékek mentén politizálni? Nem tudni, de az biztos, hogy nagy erőpróbája lesz 2017 a magyar közéletnek, hiszen, ha az értelmiség, az ellenzék, és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vesztesei beletörődnek abba, hogy Magyarországon a politikai korrektséget épp olyan szitokszóvá teszi, mint ahogy azt tette korábban a liberalizmussal, akkor valóban itt az illiberális korszak.

Fotó: index.hu

Vannak azonban olyan jelenségek is, melyek arra engednek következtetni, hogy magában a kormánypártban is erősen megoszlanak a vélemények a pávatáncot felváltó nyílt illiberalizmusról. Sokak még mindig epedve várják az Orbán-kormány konszolidációját, és erre épp akkor lenne legjobb esély, ha végre kiszámítható, valós értékeken alapuló politizálódás kezdődne itthon, ami nem mélyítené a szakadékot tovább az Európai Unió és hazánk között. Hogy ők mikor mernek megszólalni, még nem tudni, de rajtuk is múlik, hogy Orbán Viktor meddig mer elmenni a demokratikus intézményrendszer lebontásában. Ahogy egy dakota közmondás tartja: "A lótolvaj abból nem ért, ha csak az öklödet rázod utána, egyszer a hátába kell állítanod a tomahawkodat."          

Forradalmi változásokat vár a magyar kormány 2017-től, ami a politikusi divatban már érezteti is a hatását. Divatspecialistánk legújabb összeállításában külföldi politikusok öltözködési szokásait, stílusjegyeit veszi górcső alá. Talán az ő hatásukra vágatta le Kövér László is bajszát, hiszen nem csak forradalminak kell lenni, de annak is kell látszani. Elképzelhető, hogy Kun Rita írásának hatására Áder János szintén megválik ikonikus bajszától, Orbán Viktor is leszokik a kockás ingről, Balog Zoltán pedig eltünteti az ősz szőrcsomókat az arcáról.  

Fotó: Hír.ma

Fotó: National Review

1. Angela Merkel - A jó háziasszony stílusú Angela Merkelnek sokak szerint inkább főzőműsort kellene vezetnie, mintsem Európa legerősebb országát. Angela Merkel csadorban hódít, ami lassan nélkülözhetetlen kiegészítő lesz mindenhol. Nagyon csini és praktikus viselet választások előtt. Karizmája azonban úgy tűnik átsegíti minden nehézségen. Szokták is mondani: Egyetlen igazi német férfi van talpon a vidéken, a neve: Angela Merkel.

Fotó: Sobadsogood

2. Donald Trump - Amerika csődöre, aki sörényével hódítja meg a világot. Már most nagyon menő ez a hajviselet, de 2017-ben lesz igazán népszerű. Főleg a kopaszodó férfirétegnek ajánlott, de hölgyek is bátran viselhetik egy-két színes virággal. Donaldnak sok az ellensége, de a legtöbb gondot mégis a szél tudja okozni számára.

Fotó: Pinterest                                                        Fotó: Dailymail

3. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin - Oroszország szőke hercege fehér lovon, emellett egy igazi gladiátor barna lovon. Melyik stílus a nyerőbb? A szolid, letisztult elegancia vagy a nyers erő és férfiasság? A lényeg, hogy a ló nélkülözhetetlen eszköz a csajozáshoz és az orosz sztyeppék meghódításához. Donald Tramppal nyerő párost alkothatnak, hacsak össze nem rúgják a patkót.

Fotó: index.hu

Fotó: Flag Counter Forum

4. Kim Dzsongun - Észak-Korea hajdivatjának kiemelkedő egyénisége. Minden fiatal ilyen frizurát szeretne, de sajnos ez csak az igazán telt arcformájú embereknek áll jól. Emellett fontos megemlíteni azt is, hogy csak akkor válaszd ezt a sérót, ha szeretsz terrorizálni másokat. Az atomfejjel rendelkező ballisztikus rakéta csak kiegészítő a katonás zubbony mellé.

Fotó:  Alfahír

Fotó: Minap.hu

5. Hillary Clinton - Egyesült Államok egykori first ladyje, akinek szemében van a vonzereje. Szóval csajok, nem kell sok smink, elég, ha a kiszemelteddel Clinton-szemmel szemezel és garantált a siker. Viszont az igényeiteket ne mutassátok, mint ő az első képen. Olyan, mintha folyamatosan egy olyan számítógép monitorát nézné, ahol élőben közvetítenek egy orosz hackertámadást.

Fotók: Pinterest

6. Barack Obama - Az első afroamerikai elnök, aki a „not bad” arckifejezésével lopta be magát a szívünkbe. Itt a bizonyíték, hogy nem kell fura haj, ahhoz, hogy valaki befusson. Ajánlom mindenkinek, aki hasonlóan akarna imponálni a hölgyeknek/uraknak, hogy először otthon a négy fal között próbálja ki. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ami jól néz ki a sötét sátorban, az nem biztos, hogy nyerő lesz a napfényes prérin.”

Kun Rita