Aki manapság bejelentkezik, mint Orbán Viktor kihívója, az készüljön fel a földi pokolra. Ennek az állításnak a valóságtartalmáról most Vona Gábor tudna a legtöbbet mesélni, mert a kormánypárti revolvermédia most már tényleg mindent bevet ellene. A habonyi össztüzet elnézve teljesen világos, hogy a miniszterelnök képtelen túllépni azon a csalódásán, hogy már egy nyomorult kis alkotmánymódosítást sem képes keresztülvinni a Parlamenten.

Fotó: index.hu

Október 2-a óta már azok is tisztában vannak azzal, hogy Orbán Viktort nem lehet leváltani a szokásos demokratikus módszerekkel (értsd ezalatt: tisztességes választások), akik a végsőkig hittek a törvényesség mindenhatóságában Magyarországon. A miniszterelnök egy nyilvánvaló népszavazási kudarc után is úgy viselkedett, mint aki fényes győzelmet aratott, eszébe sem jutott levonni a konzekvenciákat (vagyis nem mondott le), sőt, újabb plakáthadjáratot indítva tovább üzengetett Brüsszelnek. A bajt csak tetézte, hogy a kudarcos népszavazást feledni hivatott alkotmánymódosítást sem tudta átvinni a Parlamenten a kormányzati többség, mert a Jobbik a letelepedési kötvények megszüntetéséhez kötötte a javaslat támogatását.

Orbán akkor tényleg besétált Vona Gábor csapdájába, mert először négyszemközt tárgyalt a Jobbik elnökével, így felértékelte az ellenzéki pártvezért, majd olyan ultimátumot kapott tőle, amelynek nem volt hajlandó alávetni magát. (Értsd ezalatt: nem vezettette ki a letelepedési kötvényeket a piacról.) Vona megítélést az is súlyosbította kormányzati körökben, hogy Orbán szerint Simicska Lajos áll a Jobbik mögött, az a volt harcostárs, aki a nevezetes „G nap” óta rengeteg borsot tört a miniszterelnök orra alá.

De miért jó az Orbánnak, ha azáltal, hogy ráküldi saját papagájkommandóját Vonára, elismeri a jobbikos pártelnök fontosságát?

Orbán azután rendelt el légi csapást Vona ellen, hogy nagyrészt a Jobbiknak köszönhetően vakvágányra futott az a kampánystratégia, amely lényegében a migránskérdésre hegyezte volna ki a 2018-as országgyűlési választások kormányzati kommunikációját. Október 2-a után azonban kiderült, hogy ebben a témában nincs több, ráadásul egyre kínosabb lett a milliárdos szaudi milliárdos Ghaith Phraraon körüli botrány, ami a letelepedési kötvényeknél is jobban aláásta a migránsok elleni küzdelem hitelességét.

Jött tehát a nagy paradigmaváltás, ismét a jól bevált osztogatós politika, amely sikerre vitte a Fideszt 2014-ben is. Vona azonban olyan mélyen sértette meg a miniszterelnök önérzetét, hogy lejáratásához lényegében szabad kezet kapott a kereskedelmi és közszolgálati lakájmédia. És mint tudjuk, a köztévé, Habony bulvárlapjai, illetve Andy Vajna TV2-je nem ismernek mértéket, ha meg akarnak felelni Orbán Viktor elvárásainak. Vona ellen olyan övön aluli ütéseket is megengedtek maguknak a kormány csahos médiakutyái, melyeket talán még Gyurcsány Ferenc ellen sem mertek megtenni. Azok, akik eddig megvetették a Jobbik szellemiségét, akik épp olyan ellenségnek tekintették, mint Orbán Viktort, most elkezdték sajnálni az emberi méltóságában is megalázott Vonát. És ez szó szerint Orbán Viktor érdeme.

De miért jó az Orbánnak, ha azáltal, hogy ráküldi saját papagájkommandóját Vonára, elismeri a jobbikos pártelnök fontosságát? A gyurcsányozásnak is lényegében az volt a hátulütője, hogy növelte Gyurcsány Ferenc politikai jelentőségét. Akik gyűlölik Vonát vagy Gyurcsányt, azok a kormányközeli média szőnyegbombázása nélkül is tartották volna véleményüket, ám azzal, hogy Orbán ellenük küldte a propagandaminiszter csapatait, felértékelte a szerepüket. Bármilyen paradox állítás is, Gyurcsányt és pártját megerősítette az ellenük hadakozó miniszterelnök, ahogy Vona Gábort is sokkal elfogadottabb politikussá teszi az ellenzéki szavazók körében azáltal, hogy kinevezte főmumusának.

Persze az orbáni politizálás egyik fő ismérve, hogy mindig kellenek ellenségek, mert csak a csatazaj tudja elfeledtetni a választókkal, különösen saját táborával, hogy országlása hat esztendeje alatt lényegi kormányzás nem folyt, kreált ügyek mentén tartották meg vezető helyüket a pártok között, és országunk leértékelődött mind a nemzetközi politika, mint a világgazdaság porondján.

Fotó: mno.hu

Azt azonban észre kéne vennie, hogy a lejárató politikájával konszolidálja a Jobbikot, sőt szalonképes európai politikust farag Vona Gáborból. Elvakult dühe miatt nem veszi figyelembe, hogy a magyar társadalom többsége soha nem tolerálta az ilyen alattomos, lejárató kampányokat, sőt sokan szolidaritást vállaltak a megtámadott féllel. Ha tényleg igaz, hogy Simicska Lajos áll a Jobbik arculatváltása mögött, akkor most a kegyvesztett oligarcha újra bevezette egykori katonatársát a sűrű, sötét erdőbe, mert Vonából akarata ellenére farag markáns, karakteres politikust a jelenlegi miniszterelnök. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha valaki elvégzi helyetted a piszkos munkát, úgy leszel törzsfőnök, hogy a tomahawkodat sem kell bevérezned.”

Ha már annyira szereti a valóságot a miniszterelnök, most itt az alkalma, hogy minden nyugdíjasnak megírja, mi is történt ebben az országban az utóbbi hat évben. Orbán Viktor politikai értelemben suttyó módon köti össze a jótékonykodást az önreklámozással, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mintha Schmuck Andor énekelne a Fásy Mulató karácsonyi különkiadásában. A gagyi tehát a politika szerves része lett, amivel nem csak idősebb honfitársainkat sértik, de minden magyar polgárt mélyen leértékelnek. Lássuk, milyen lenne az a miniszterelnöki levél, amely őszintén szólna Magyarország legidősebb generációjához:

Fotó: 24.hu

Tisztelt Magyar Nyugdíjas!

Mint Magyarország első számú vezetője nehéz szívvel számolok be arról, amit az utóbbi hat esztendőben hajtott végre irányításom alatt a kormány. Először is elnézést kell kérnem többségüktől, mert az unokáik és sokuknak a gyerekei is a hanyatló nyugati demokráciákban kénytelenek dolgozni háromszor több pénzért, mint amennyit itthon keresnének ugyanazzal a munkával. Ezért nem tudják együtt ünnepelni a karácsonyi ünnepeket nagyszüleikkel, de bízzunk benne, hogy a britek uniós kilépése után sokakat hazaküldenek majd, mint nemkívánatos gazdasági migránsokat.

Sajnos itthon nem tudtunk megfelelő életkörülményeket biztosítani számukra, így kormányázásunk alatt nemhogy csökkent volna, de jelentősen nőtt is azok száma, akik külföldön keresik a boldogulásukat. Jó hír viszont, hogy a hazaküldött euromilliókból önök vásárolni tudnak, így amellett, hogy nem halnak éhen, még a belső fogyasztást is növelik. Köszönet illet mindenkit, akinek nem tűnt fel, hogy az egykulcsos jövedelemadó csakis a leggazdagabb magyar polgároknak kedvez. 

Hiába mentettük meg háromszor is a devizahiteleseket, továbbra is nyakig el van adósodva a magyar lakosság, de higgyék el, erről még mindig Gyurcsány tehet. Kormányzásunk elején ugyan elvettük a magánnyugdíj-pénztári megtakarításaikat, de magunk sem tudjuk igazán, hová illantak ezek a százmilliárdok. Az állam átláthatóságát az önök érdekében szüntettük meg, mert nekünk fontos az önök egészsége, és ha mindig kiderülne, hová tettük az önök adóforintjait, a gyengébb idegzetűek bizonyára már nem lennének közöttünk.  

Bizonyára örülnek annak, hogy az önök kortársai, akik szakértelmükkel segítik a munkánkat (például Pintér Sándor és Andy Vajna) igen jól vannak, keményen dolgoznak a nyugdíjuk mellett, és az sem zavarja őket, hogy mások számára szigorúan tilos egyszerre élvezni a nyugdíjas létet, és mellette dolgozni és pénzt keresni. Külön köszönöm a harcos hozzáállását azoknak a nyugdíjasoknak, akik október 23-án a Kossuth téren esernyővel verték azokat a fiatalokat, akik síppal, dobbal és nádi hegedűvel akartak koncertet adni a beszédem alatt.

Köszönöm a nyugdíjasoknak, hogy türelemmel viselték a brókerbotrányok megpróbáltatásait, és külön köszönet azoknak, akik elveszítették teljes megtakarításukat, és ahelyett, hogy tüntettek volna a kormányunk ellen, inkább a Békementben masírozva tiltakoztak Brüsszel diktátumai ellen. Külön köszönet azért, hogy szó nélkül tűrték, hogy Matolcsy György jegybankelnök segítségével eltüntethettük a közvagyon közpénz jellegét. A magyar kormány mindig elkötelezett lesz a sajtó megregulázása ügyében, így nagy öröm számunkra, hogy a nyugdíjasok zokszó nélkül tűrték, hogy megszűnt az egyik legrégibb napilap, a Népszabadság.

Méltányoljuk azt az önmérsékletet, amit nyugdíjas honfitársaink tanúsítottak, amikor százmilliárdokat vontunk el az egészségügytől és oktatástól, hogy ebből a pénzből stadionokat építhessünk. Méltósággal viselték eddig idős honfitársaink a várólisták meghosszabbodását, a közoktatás ellehetetlenítését, a munkáltatók jogainak megcsorbítását is. Mindeközben csak néhány posztkommunista nyugdíjas szervezet hangoztatta, hogy keveslik az éves nyugdíjemelések mértékét, így minden este nyugodtan hajthatták álomra a fejüket kormányom tagjai.

Ha véletlenül valaki önök közül mégis méltatlanul alacsonynak érzi a nyugdíja összegét, gondoljon Rogán Antalra, aki a helikopteren ülve is mindig a magyar emberek jólétének biztosításán gondolkodik, éjjel nappal dolgozik olyan kiadványok elkészítésén, amelyek elhitetik önökkel, hogy ennél jobb már nem is lehetne az életük. Habony Árpád barátom is nagyon kedveli a nyugdíjasokat, ezért a kisbuszával mindig elengedi maga előtt a zebrán átkelő idős embereket. Engedjék meg, hogy tolmácsoljam ugyanakkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Garancsi István jókívánságait is, akik nem lehetnének ma olyan gazdagok, ha önök nem nyelték volna el a keserűségüket a t00 leggazdagabb magyarról szóló kiadványok lapozgatása közben.

Kedves Nyugdíjasok! (vagy, ahogy Kubatov Gábor pártigazgatóm szokta volt mondani: Kedves Nyuggerek!) Köszönjük, hogy áldozatkészségükkel, türelmükkel, sőt szolidaritásukkal segítettek kiépíteni az illiberális államot Magyarországon, hogy ma már az állam jóindulatától függ, ki gazdagodhat meg, és kizárólag tőlünk függ, ki marad szegény. Köszönjük, hogy asszisztáltak ahhoz a folyamathoz, melynek eredményeként a kelet-európai térség gazdasági vezető országából tökutolsók lettünk.

            Fotó: egrisztorik.hu

Köszönjük, hogy elmentek értelmetlen kvótanépszavazásra (persze csak annak, aki elment), hogy benyalták a közmédia gyűlöletpropagandáját, hogy jól összevesztek az unokáikkal, amikor ők több demokráciáért, szabadabb közoktatásért, a társadalmi szolidaritásért tüntettek. Köszönjük, hogy minden következmény nélkül meggazdagodhattak azok a politikusok, akik hozzánk tartoznak, és a barátink, ismerőseink is hálásak azért, hogy fénysebességgel nőhetett a vagyonuk, miközben önök sokszor a parizerre valót sem tudták összekaparni. Végül engedjék meg, hogy egy Erzsébet-utalvánnyal és egy dakota igazsággal mondjak köszönetet önöknek: „Ha egy dakota éhes, a fehér ember tudja, hogy tüzes vízzel kell kedveskedni neki, mert a legjobb indián a részeg indián.”  

Nagy igazság a politika világában, hogy egy kormányzati ciklus elején a megszorításokat kell levezényelni, a végén viszont vissza kell adni a polgároknak annak egy részét, amit korábban elvettek. Ha egy gazdaság nem működik hatékonyan, akkor az elején sokat kell elvenni, a végén pedig keveset lehet visszaadni. Egyre több a bizonyíték arra, hogy a magyar gazdaság ilyen, így a mostani osztogatás komoly kockázatokkal jár. Az Orbán-kormány ugyanis képtelen beismerni, hogy közgazdasági értelemben nincs mit szétosztani az ország polgárai között.

Fotó: index.hu

Magyarország a szűk nadrágos, szűk zakós politikusok és technokraták irányítása alatt olyan állammá vált, ahol már nincs is min felháborodni. Az úgynevezett politikai elit ugyanis nyíltan mutyizik a Parlamentben, a helyi önkormányzatokban, a képviselők nem fáradoznak azon sem, hogy palástolják önös érdekeiket. Ott nyúlnak bele a mézes bödönbe, ahol csak tudnak, jólétüket és hatalmi arroganciájukat nem szégyellik senki előtt.

A társadalom szociális és morális szétszakítása tudatos kormányzati politika eredménye, így nem csoda, ha egy-egy odavetett morzsáért cserébe sokan esküdnek hűséget a mostani rezsimnek. A hatalom megtartásának kulcsa tehát az, hogy minél több polgár fogadja el a helyzetét olyannak, amilyen most, ne szőjön álmokat, ne akarja megváltani a világot, érje be a segéllyel, a közmunkával, a minimálbéres fizetéssel, a romló közegészségüggyel, az elbutult közmédiával, a mélyrepülésben lévő közoktatással.

Ha egy országban elég annyit ígérni a győzelemhez, hogy "folytatjuk", akkor ott vagy nagyon jó a kormány, vagy nagyon hiszékenyek az emberek. 

Térjünk vissza tehát a Fidesz gyökereihez, de egy kicsit másként, ahogy eredetileg értették: Kicsi, savanyú, de a miénk ez az ország, és érjük is be ennyivel. Higgyük el, hogy ami jár, az jár Rogán Antalnak, Mészáros Lőrincnek vagy Tiborcz Istvánnak. Higgyük el, hogy az oligarchák világa oly messzeségben működik a mi kis életünktől, hogy úgysem fogjuk megérteni, milyen megfontolások vezérlik ezeket az embereket. Higgyük el, hogy jól mennek a dolgok itthon, hogy Magyarország jobban teljesít, csak mi vagyunk nagyon bénák.

Ha ilyen ütemben butítják el a magyar polgárokat a hatalom birtokosai, akkor valóban elég lesz néhány gumicsontot dobni a választók elé, és máris elérték a mesterhármast, ami akár kétharmaddal is párosulhat. Ősrégi módszereket bevetve addig ismételgetik saját orgánumaik a legképtelenebb állításokat, amíg azok is elhiszik, akik az elején meglepődtek, vagy nevettek ezeken. A hazugságok elveszítik hazugság jellegüket, az igazság pedig észrevétlen surran el a fal mellett, hogy senki se vegye észre.

Az út a fosztogató államtól az osztogató kormányig csak nyúlfarknyi. Nincsenek megfontolt gazdasági lépések, társadalompolitikai stratégiák, hosszú távú reformok, melyeken végig kellett volna haladnia a kormánynak, mire ezek hasznából az istenadta népnek is juttathatnának. Orbán Viktor egy percig sem kormányzott a szó klasszikus értelmében, csak a rövid távú politikai hasznokat kereste és találta meg a politika boszorkánykonyhájában. Hat év kormányzás alatt nem indult el egyetlen nagy volumenű reform sem, ehelyett visszaállamosították az iskolákat és kórházakat, ugyanakkor privatizáltak állami földeket és ingatlanokat. Mondjuk ki nyíltan: Magyarország elvesztegetett hat évet, aminek nagyon súlyos ára lesz, de ennél is nagyobb baj jöhet, ha a Fidesz halogató politikája újra bizalmat kap a választóktól. Ha egy országban elég annyit ígérni a győzelemhez, hogy "folytatjuk", akkor ott vagy nagyon jó a kormány, vagy nagyon hiszékenyek az emberek. 

Fotó: alfahir.hu

Olyan minimálbéremelést kaptak most a magyarok, melynél sokkal több illetné őket, és olyan járulékokat csökkentettek, melyek még a mostani mértékkel is ellehetetlenítik a vállalkozásokat. Azzal alázzák meg a nyugdíjasokat, hogy karácsonyi pótlékot dobnak utánuk, hogy aztán elfelejtsék őket jövő decemberig. Olyan politikai szemlélet uralja ma a közéletet, amely csak a holnapot ismeri, a holnapután pedig már beláthatatlan távlat számára. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha minden pataknál megállsz inni, nem leszel szomjas ugyan, de hamar utolérnek az üldözőid.”

Aztán, hogy holnap mi lesz, nem tudhatjuk. Lényeg, hogy a napi események képesek a sci-fibe illő hírekből rögvalóságot faragni, így amin ma még megdöbbenünk, holnap már egy vállrándítással elintézzük. Most azonban dőljünk hátra, és élvezzük, hogy ma még tudunk nevetni (ha nem is teljes szívünkből) Rogán Antal sumákolásán vagy Kósa Lajos hebegésén. Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő, ám egy dolog biztos, a bizonytalanság, úgyhogy a groteszk hazájában semmit sem kell túlságosan komolyan vennünk. A Szegedi Kattintós tehát bemutatja a "Hírek, melyeket még soha nem hallottál, de ettől még igazak lehetnek" című produkcióját.

Fotó: mno.hu

1. Habony Árpád egyik cége megvásárolta a Fedél nélkül című lap kiadói jogait.

2. Kósa Lajos logopédushoz jár, hogy végre ki tudja mondani a „fémkupakok” szót.

3. Rogán Antal őszinte vallomása I: Két napja és tizenkét órája nem hazudtam senkinek.

4. Rogán Antal őszinte vallomása II: Nem is lakodalomba mentünk, hanem a Magyarország madártávlatból című ismeretterjesztő filmet forgattuk.

5. Rogán Antal őszinte vallomása III: A kínai piacon vásároltam a legújabb aktatáskámat.

6. Rogán Antal őszinte vallomása IV: Mégsem mehetek teszkós szatyorral az Aulich utcába!

7. Szijjártó Péter megtalálta azt a fotót, melyen Tarsoly Csaba társaságában látható, majd megkérdezte Lázár Jánost, hogy ki az a szemüveges, tarajos hajú, jóképű gyerek a volt Quaestor-vezér mellett?

8. Lázár János saját talkshow-t indít a TV2-őn Lázárinfó címmel. (Korábban gondolkodtak a Lézershow címen, ám azt később elvetették.)

9. Összekötötték Andy Vajna kaszinóit a NAV online rendszerével, de az adóhivatal számítógépes hálózata azonnal lefagyott.    

            Fotó: Budai Liberális Klub

10. Orbán Viktor megüzente Moszkvának, hogy Magyarország nem lesz az oroszok atomtemetője.

11. Orbán Viktor megüzente Tiranának, hogy Magyarország nem lesz albán gyarmat.

12. Orbán Viktor megüzente Donald Trumpnak, hogy van még néhány üres telek diszkont áron a Budai Várban.

13. A magyar kormány Kövér Lászlót jelöli a nemzetközi Mars-expedíció magyar résztvevőjének, hogy minél távolabb legyen hazánktól a 2018-as kampány alatt.

14. Mészáros Lőrinc elkezdett ismerkedni a számok világával.

15. Varga Mihály egy konferencián elismerően beszélt a Bajnai-kormány adósságkezeléséről, de a köztévé szerint betegen tartotta meg előadását.

16. Ghaith Pharaon szaudi milliárdos 10 ezer SIM-kártyát és ugyanennyi letelepedési kötvényt vásárol szíriai menekültek számára a karácsonyi ünnepek alkalmából.   

Természetesen nem szabad a teknőst a békával, a körtét a villanykörtével, a professzort a processzorral összehasonlítani, de érdemes némi párhuzamot vonni az úszósportban a közelmúltban lejátszódott események és a magyar politika mozzanatai között. Gyárfás Tamás kirobbanthatatlannak tűnt az elnöki székből, komoly hazai politikai és nemzetközi szakmai támogatottsága ellenére mégis sikerült az úszóknak megszabadulniuk tőle. Orbán Viktor sok szempontból rosszabb, más tekintetben viszont jobb helyzetben van a volt sportszövetségi elnöknél, de az biztos, hogy ilyen éles szituációkban egyik oldal sem válogathat az eszközökben.

Fotó: Hosszú Katinka / Facebook

Vegyük elsőször a hasonlóságokat: A Magyar Úszószövetség és a magyar kormány körül is sokasodtak a botrányok az utóbbi hónapokban, ám mindkét esetben úgy tűnt, hogy olyan ellentmondást nem tűrő, sőt autokratikus vezetőkkel van dolgunk, hogy hatalmukat nem tudja megingatni semmilyen felkavaró esemény. Hasonlóság még, hogy míg az úszószövetség egy olyan nagy feladat előtt áll, ami a vizes vb megrendezése, a magyar kormánypárt is lassan ráfordul a 2018-as választás hajrájára.

Mindkét esetben hatalmas tehát a tét, és lényegében mindkét érintett fél erre is hivatkozott, amikor a botrányok elsikálásán fáradozott. Gyárfás az utolsó töltényig tartotta magát azzal az indokkal, hogy személye garancia a világbajnokság sikeres levezényléshez, Orbán pedig nem nyúl a saját embereihez, hiába kellemetlenek a kormány számára az ügyek, melyek hozzájuk kötődnek, hiszen a stabilitást kell demonstrálnia a választások előtt.

Gyárfásnak mégis távoznia kellett, Orbán Viktor viszont látszólag hatalma teljében várhatja a kormányzati ciklus utolsó, legfontosabb harmadát. Mi az, amit az úszók ésszel, kitartással, rafinériával el tudtak érni, és mi az, ami miatt a magyar politikai ellenzék nem képes megingatni Orbán Viktor hatalmát? A válasz valószínűleg sokkal összetettebb, minthogy beleférjen egy rövid bejegyzés korlátai közé, ám arra nyugodtan vállalkozhatunk, hogy az úszók módszereit összevessük a politikusokéval.

Csakis radikális módszerekkel, teljes összhangban, együttműködve lehet legyűrni egy olyan bebetonozott vezetőt, mint amilyen Gyárfás.

Gyárfás igazi rutinos róka, aki sok vihart túlélt már, és sok ellenséget szerzett magának, mégis vasmarokkal irányította saját sportágát. Közel húsz éves elnöksége alatt sikerek tucatjait produkálták a szövetségéhez tartozó sportolók, ráadásul kiváló kapcsolatokat ápolt minden hazai politikai kurzussal. Orbán mindig becsülte a hozzá hasonló autokratikus hajlamokkal rendelkező vezetőket, valószínűleg ezért nem támadt Gyárfásnak 2010-es elsöprő győzelme után sem. A vizes világbajnokság megrendezése lett volna Gyárfás karrierjének ékköve, ám azzal, hogy végül Hosszú Katinka és társai előtt le kellett tennie a fegyvert, sokat már nem ér számára a vb rendezésének presztizse.

Hosszú - nevéhez méltóan - hosszasan és kitartóan támadta Gyárfást, ám az olimpia előtt nem volt esélye legyűrni az elnököt. Sokan nem igazán értették, mi is a vita tárgya, miért ilyen elszánt az úszónő és a mögötte álló edző-férje. Katinka akkor még nem volt olimpiai bajnok, úszótársai pedig - ha egyet is értettek vele -, nyíltan nem álltak ki mellette. A közvélemény lényegében értetlenül szemlélte a Hosszú-Gyárfás háborút, mindenki azt találgatta, hogy milyen politikai háttere van az eseményeknek.

Gyárfás lényegében megnyerte a csatát, az olimpiát viszont Hosszú húzta be, háromszor is. Az események egyik kulcsa ez, hiszen a versenyek végeztével az úszónő egy újabb rohamot indított az elnök ellen, és három aranyéremmel a nyakában már sokkal ütősebb érvei voltak Gyárfás ellen, mint az olimpia előtt. Ahogy a sikeres úszók egyre-másra álltak ki versenyzőtársuk mellett, és erősítették meg kritikus szavait, úgy fogyott el a levegő az elnök körül. Még ez sem lett volna talán elég Gyárfás távozásához, ám jött a vizes vb kabalafigurájának botránya, és az a fenyegetés, hogy Hosszú Katinka és Shane Tusup, valamint a változás mellett álló további úszók egy pólóval akartak tüntetni – persze lehet, hogy még sok minden mással is – a kanadai Windsorban december 7-én kezdődő rövid pályás világbajnokságon. A póróra tervezett bilincs és a korbács Gyárfás szimbóluma lett volna, és nyilván megkérdezték volna tőlük, miért viselik.

Gyárfás nyilván tudta, hogy a sportolók nem csak fenyegetőznek, így a botrány elkerülése végett lemondott. Hogy mi ebből a tanulság? Csakis radikális módszerekkel, teljes összhangban, együttműködve lehet legyűrni egy olyan bebetonozott vezetőt, mint amilyen Gyárfás. Fontos még, hogy a lázadók rendelkezzenek olyan erkölcsi tőkével és olyan szakmai elismeréssel, mint Hosszú, vagy a hozzá csatlakozó Gyurta Dániel, vagy a Verrasztó testvérek. Fajsúlyos vezetők, hitelt érdemlő kritika és radikális módszerek nélkül nem sikerülhetett volna az úszók akciója, és itt leljük meg a magyarázatát annak, hogy a magyar ellenzék miért nem képes Orbán Viktor ellen hatékonyan fellépni.

A sport persze teljesen más, mint a politika világa, ám a kommunikációs hadviselés szabályai és törvényszerűségei mindkét területen hasonlók. Gyárfás épp úgy terelni akart, mint ahogy Orbán szokott, hasonló módszerekkel próbálta megosztani ellenfeleit, mint a miniszterelnök, épp úgy a kezében voltak a kommunikációs csatornák, mint a kormánypártnak. Az úszók azonban gerilla módszereket alkalmazva, az elnök szavainak hitelét apránként darabokra szedve kényszerítették térde ellenfelüket.

Fotó: propeller.hu

Orbán épp ezektől a lehetőségektől próbálja megfosztani ellenfeleit: Ha hiteles, fajsúlyos vezető lép fel vele szemben, azonnal a karaktergyilkosság módszeréhez nyúl, ha megvádolják valamivel, visszatámad, ha kifütyülik valahol, nem lép fel többé nyilvános eseményen. Nehéz tehát rajta fogást találni, de Gyárfás példája azt mutatja, hogy minden lehetséges, ahogy annak az ellenkezője is. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Az idő mindent megváltoztat: Éjszaka elbújsz a prérifarkas elől, nappal pedig levadászod.”

A pártunk és kormányunk munkáját segítő agitációs és propaganda osztály igen kreatív szokott lenni, ha értelmetlen szóvirágokat kell kitalálnia, és szennyeznie velük a közélet hímes mezejét. Kitalálják ezeket a förmedvényeket, amikor éppen el kell bódítani a nép egyszerű gyermekét valami szómágiával, aztán pedig szépen lassan elfelejtik, ha már érdektelenné vagy kínossá vált. Összeszedtünk hat ilyen fideszes abszurdot, melyek - miután betöltötték történelmi szerepüket - a feledés homályába vesztek.

Fotó: tenytar.blog.hu

Nemzeti Együttműködés Rendszere. Ma már Nemzeti Együttbűnözés Rendszereként szokták emlegetni azok, akik csak így tudnak értelmet lelni ebben a szózuhatagban. A 2010 utáni fülkeforradalom nagy alkotása ez, amely abszurditásában csak az Alaptörvény Asztalával és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával vetekedhet. Ma már szerencsére alig hallunk ezekről, de a szellemiségük még mindig belengi kicsi hazánkat. A NER egyébként az ellenzék szóhasználatában fennmaradt, mert jobb híján ezzel az értelmetlen betűszóval lehet legjobban meghatározni az Orbán-rendszer lényegét. Mert ugye ez a rendszer nem nemzeti, nem együttműködő és rendszerként nem funkcionál.

Családi összefogás. Bizony, bizony, amikor még felkaptuk a fejünket olyan hírekre, hogy valami nem stimmel a képviselő urak államtitkárok vagy miniszterek adóbevallásában. Szijjártó Péter például a családjával takarózott, amikor fényűző lakása és a keresete között nem igazán lehetett logikai kapaszkodókat találni. Lázár János is kedvelte ezt a kifejezést, mert ugye az ő családja az összefogást tartja a legfőbb konzervatív erénynek. Rogán Antal is az ügyes üzletasszony feleségével magyarázta a helikopterezését, ám ő már kerülte a külügyminiszter által feltalált szlogent.

Keményen dolgozó kisember. Rogán Antal még szóvivőként pufogtatta ezt a frázist, melyet a brit konzervatívoktól nyúlt le. A kisember tényleg keményen melózik, ha van mit, de más kérdés, hogy mennyiért, és az szintén pikáns körülmény, hogy ki védi a kisemberek érdekeit. Rogán Antal szájából kissé disszonánsan szólt ez a kifejezés, ezért el is süllyesztette a történelem tengerének mélyére a fideszes kommunikációs gépezet.

Elveszíti közpénz jellegét. A nagy kedvenc Kósa Lajos szájából hallottuk először ezt az aranyköpést, amikor igyekezett megmagyarázni, miért van rendben, hogy a Magyar Nemzeti Bank közpénzeket helyez ki saját alapítványaiba, és onnan csorgat mindenféle rokonnak, ismerősnek és barátnőnek komoly támogatásokat. Aztán a bíróság döntött: Ahogy Marika néni sem veszíti el Marika néni jellegét azzal, hogy felmászik a meggyfára, úgy a közpénz is közpénz marad, hiába csűri-csavarja a szavakat Kósa Lajos és Matolcsy György. Most az a különség a korábbiakhoz képest, annak tudatában szórják a közpénzt a jegybanki alapítványok, hogy tudjuk: nem veszítették el a közpénz jellegüket.

Offshore lovagok. Még a Gyurcsány-korszak letűnt maradványaként emlegették a 2010-es évek elején az offshore lovagokat, mint akik csúnyán becsapják a népet, sajt zsebre dolgoznak, szívtelen kapitalistaként átmossák a pénzt külföldi számlákon, hogy ne kelljen adózniuk szép hazánkban. Aztán kiderült, hogy az említett szocialista potentátokon kívül fideszesek is megtanultak lovagolni az offshore tengerében, így már alig halljuk manapság ezt a kifejezést. Legutoljára a letelepedési kötvények kapcsán szembesültünk a mellbevágó ténnyel, hogy bizony offshore lovagok gyűjtik a pénzt hazánkba vágyó kínaiaktól, oroszoktól, ukránoktól, szírektől és irakiaktól. Csúnya dolog, de legalább nem beszélünk róla. 

Kép: nepszava.hu

Új többség. Elég rövid ideig hangoztatta ezt a szóösszetételt Orbán Viktor, hiszen a kvótanépszavazás minden igyekezete ellenére elbukott. Volt több mint 3 millió ember, akik nemmel szavaztak egy értelmetlen kérdésre, ám ettől még azok voltak többségben, akik nem mentek el szavazni. Szóval, a többség azt jelenti, hogy többen vagyunk azoknál, akik más véleményen vannak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha látod, hogy a sziúk kevesen vannak, ne tegyél úgy, mintha te is sziú lennél, mert a dakoták megskalpolnak.”

Meghalt Fidel Castro, és sokan úgy emlékeznek rá, mintha az emberiség egy nagy jótevője távozott volna közülünk. Mi azonban nem azon kesergünk, hogy a vén karibi diktátor nincs többé, hanem, hogy öröksége itthon is alaposan beásta magát a gondolkodásunkba. Eltelt harminc év, és a létező szocializmusnál  is brutálisabb formában tér vissza hazánkba az a mentalitást, amit Fidel Castro képviselt. Magyarországon a posztkommunizmus és az eredeti tőkefelhalmozás időszakának elegye kezdi meghatározni a közéletet, és sajnos úgy tűnik, sokan egyáltalán nem esnek kétségbe ettől a folyamattól. Egy zseniális táblázat tanulságai következnek.

Forrás: Kötöttségek nélkül

1.Országos frekvencián csak állami rádiók szólnak. A nagy fideszes agymosás egyik legvisszataszítóbb eleme, hogy a 90-es évek elején sokszínűvé vált médiapiacot ismét ugyanarra a színre (narancssárga) igyekszik festeni. A közszolgálati média mélyrepülése a Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Tévé, és a Magyar Távirati Iroda egy akolba terelésével (lásd: MTVA) kezdődött. Egységes kormányzati mantrát nyomatnak azóta ezek a fiókintézmények nem törődve azzal, hogy lényegében fogyaszthatatlan árucikkekké silányították e nagy múltú intézményeket. Mivel azonban nyomokban működnek még kereskedelmi csatornák, melyek nem álltak be a nagy közös hazugság szavalásába, most taktikát váltott Habony Árpád és csipetcsapata. Minden rádiót, tévét és napilapot el kell hallgattatni, melyek az állami hozsannától eltérő véleményeket és híreket közölnek, így nem lesz olyan ciki az a hazugságcunami, ami a lakájmédiából árad. Mindent bedobnak, hogy visszaállítsák a harminc évvel ezelőtti sajtóviszonyokat: megvesztegetnek, megfenyegetnek, ellehetetlenítenek, csak hogy a központi direktívák egyeduralmát biztosítsák a 2018-as választásokig. A kérdés csak az, hogy milyen hatalom fél attól, hogy mások is elmondhassák véleményüket? Szerintünk olyan rendszer tesz ilyet, amelyik nem hisz önmagában. Ilyen volt a Magyar Szocialista Munkáspárt, és ilyen most a Fidesz is.

2. Csak állami tankönyvből tanulhatsz. Hát persze, minek az a sok szempont, nézetkülönbség, más megítélés, vélemények ütköztetése? Állambácsi majd megmondja a buta kis lurkóknak, mit kell gondolni a világról, oszt jó napot. Az oktatás területén történt az egyik legdurvább visszalépés a rendszerváltás mámoros időszakához képest. Ne akarjunk mi kreatív fiatalokat, ítéljük el azokat, akiknek kétségeik támadnak, nyomjuk el mindazok véleményét, akik nem a többség álláspontján vannak. A legrosszabb szovjet típusú oktatási hagyományok felé igyekszik visszalökni az elemi,-közép és felsőoktatást a magyar kormány. Nem zavarja ebben az sem, hogy ez nem szolgálja sem a diákok, sem a tanárok, sem az ország érdekeit. Más kérdés, hogy az oktatás újraállamosításával nem lehet választ adni a modern kor kihívásaira. Az internet világában úgy korlátozni az információk áramlását, ahogy ezt Kínában próbálják megtenni, finoman szólva is megmosolyogtató kísérlet. Más kérdés, hogy a mosolyunk nem túl őszinte.           

3. Kerítés van a határon. A rendszerváltás egyik legfelemelőbb pillanata volt a vasfüggöny eltüntetése volt az osztrák határról. Most épült egy másik, elvileg más céllal, különböző ideológiával. Az viszont tény, hogy állami szintre emelkedett a bezárkózás, az érzéketlenség, a szolidaritás elutasításának ideológiája. Megspékelték ezt pártunk és államunk vezetői olyan ellenségkép felépítésével, mellyel utoljára a Rákosi-éra próbálkozott, amikor Tito elvtársat láncos kutyaként táncoltatták a déli határon. Most nem erődrendszer, hanem „okos kerítés” épül ugyanitt, de meg kell jegyeznünk, a kerítés soha nem lehet okos, csakis buta, mert az emberi ostobaságot szimbolizálja. Orbán kerítése itt marad velünk még évekig, ahogy a milliárdokból felhúzott stadionok is mementói lesznek egy olyan időszaknak, amelyben a józan megfontolást és a morális szempontokat mindig felülírták a központilag felkorbácsolt érzelmek.   

4.Ha az állampárthoz tartozol, nem vonatkoznak rád a törvények. Napestig sorolhatnánk a példákat arra, hogy a törvény előtti egyenlőség hogyan lett írott malaszt a magyar közéletben. Nem véletlen, hogy az ügyészség elfoglalásával, a bíróságok megfélemlítésével, az idősebb bírák kényszernyugdíjazásával, az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításával indította országlását a második Orbán-kormány 2010-ben. Az ellenséget a törvényszék elé citáljuk, a mieinket pedig minden áron megvédjük, így tesszük érdekeltté az embereket abban, hogy önként vagy kényszerből álljanak be a sorba – üzeni mindenkinek a hatalom. Amit szabad Matolcsynak, Rogánnak vagy Habonynak, azt véletlenül sem lehet olyannak megtenni, aki mögött nincs ott az államot vezető párt védelmező szelleme. A rablók egyre pofátlanabbak, az áldozatok egyre kiszolgáltatottabbak lesznek, így nem csoda, hogy már alig háborodunk fel a közpénzek magánzsebekbe vándorlásán. A rendszer úgy működik, hogy a nagy számok törvénye alapján belássa minden magyar polgár, hogy ha az állampárt szabályai szerint ténykedik, még akár jól is járhat, ám ha jogegyenlőségre, igazságosságra hivatkozik, megütheti a bokáját. Mindezek ellenére azt kell mondani, hogy a bíróságok jelentős része derekasan ellenáll a nyomásnak, és születnek még olyan ítéletek, melyek a jogállamhoz méltó módon bírálják el a politikailag kényes ügyeket.

Fotó: 24.hu

5. Moszkva diktál, de mindenki nyugatra emigrál. Orbán Viktor büszkén vallja, hogy olyannyira pragmatikus politikus, hogy ha az érdekei úgy kívánják, gond nélkül barátkozik diktátorokkal, seftel kétes hírű üzletemberekkel, és kiszolgálja olyanok érdekeit is, akiket korábban az ellenségeinek tekintett. A harcosan oroszellenes politikusból így lett Vlagyimir Putyin egyik legodaadóbb szövetségese, és így taszítja ismét energiafüggőségbe az országot csak azért, mert keleten megértőbbek a politikájával, mint nyugaton. Klasszikus pávatánca egyik alaplépése, hogy megcsapolja az uniós forrásokat, közben barátkozik az oroszokkal, akik egyre nyíltabban fenyegetik az EU stabilitását, olyan országokat provokálnak, melyekkel szövetségesek vagyunk a NATO-ban és az Európai Unióban egyaránt. A visszatérés az orosz medve halálos ölelésébe azért is fájdalmas fordulat, mert közvetve segítjük annak a világbirodalomnak az újraépítését, amely negyven évig a nyakunkon ült. Ahogy egy klasszikus dakota közmondás tartja: „Aki gyorsan megbocsát a gaz csábítónak, ne csodálkozzon azon, ha egy éjszaka újra megszöktetik a feleségét.”

Egyelőre nagy a szerelem Donald Trump és Orbán Viktor között, ám néhány hónap múlva véget érhetnek a mézeshetek közöttük. A frissen megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt ugyanis még következmények nélkül ígérgethet és veregetheti a vállát olyan külföldi politikusoknak, akiket csak hírből ismer. Orbán most abból indul ki, hogy az ellenségem ellensége a barátom, ám a képlet nem ilyen egyszerű. Trump ugyanis lassan szembesülni fog a tényekkel, így többek között arra is rá fog jönni, hogy a szavak és tettek előbb utóbb elválnak egymástól a politikában.

Fotó:24.hu

Donald Trump új világot ígért az amerikaiaknak, amit részben meg is kapnak, akár akarják, akár nem, ám az új elnök úthengere nem biztos, hogy messzire jut ezen a sztrádán. A világ legerősebb hatalmának első embereként is figyelembe kell majd vennie olyan globális szempontokat, melyekről valószínűleg még nem is hallott az eddig főként az ingatlanbizniszben utazó milliárdos. Nem lehet ugyanis az amerikai filmek stílusában rosszfiúkra és jófiúkra osztani a világot, olykor a gengszterekkel kell egyezkedni, a kedves srácokat pedig néha jól kupán kell verni. Ezt hívják úgy, hogy pragmatikus politizálás, és ezért nincs értelme arról beszélni, hogy vége az ideológiai alapú politizálásnak a világban, hiszen e két szegmens egymás mellett létezik a gyakorlatban.

Orbán Viktor szerint ugyanis Donald Trumppal most olyan elnöke lesz Amerikának, aki "ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember", és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek. Érdekes, hogy ezt éppen egy olyan ember mondja, aki szinte havonta áll elő olyan új ideológiákkal, melyekről korábban senki sem hallott. A teljesség igénye nélkül említsük meg az unortodox gazdaságpolitikát vagy az illiberális államot.

Persze, ne legyünk naivak, a verbális barátkozás teljesen más a politikában, mint amikor a tettek mezejére kell lépni. Orbán és Trump politikai nézeteiben egy igazi közös nevezőt találunk: semmi sem jó nekik abból, ami eddig volt, de nem igazán tudjuk, hogy pontosan milyen világot is képzelnek el maguknak a jelenlegi helyett. Első telefonbeszélgetésük témáiból sem igazán rajzolódik ki, hogy mi az az ideológiai kapocs, ami egy táborba zárja őket. "Úgy érzékeltem, tudja, hogy a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedőek. Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen fekete bárányként kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is" – idézett a beszélgetésből Orbán.

Ebből a részletből csak az derül ki, hogy Trump tudja, hogy létezik Magyarország, hogy miniszterelnöke szinte minden demokratikus ország vezetőivel haragban van, hogy fogalma sincs arról, mi nevezhető gazdasági sikernek, ja, és majd ugorjon be hozzá egyszer egy kávéra, hogy megbeszéljék, mennyire utálják mindketten Clintonékat. Nem esett szó arról, milyen viszonyra számíthatunk az USA és az EU között, a NATO-n belül valóban komolyan számon kérik-e majd a tagországokon, hogy a szerződésben foglalt arányban járuljanak hozzá a védelmi kiadásokhoz, hogy Trump milyen gesztusokra számít Putyintól a harcos oroszellenes amerikai politika feladása után. Pedig egy gyökeresen új politika alapjait csak ilyen fontos kérdések mentén lehet megrajzolni.

Orbánnak tehát nagy siker lenne, ha végre fogadná őt az Egyesült Államok regnáló elnöke, ám ezért tennie is kell majd valamit. Trump erőskezű vezető szeretne lenni, ezért az amerikai érdekeket legalább olyan vehemenciával fogja számon kérni a magyar kormánytól, mint ahogy azt az Obama-kabinet tette. Fel lehet arra is készülve, hogy jobban a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha a katonai költségekről esik szó, ugyanis Trump választási sikerének egyik legfontosabb eleme az volt, hogy felszólította NATO-beli szövetségeseit arra, hogy ne bízzák magukat az USA védelmére.    

Fotó: National Review

Félreértés ne essék, az USA és Magyarország eddig is szövetségesek voltak, ám a magyar kormány nehezményezte, hogy az amerikaiak nem akarnak szemet hunyni néhány demokráciától idegen folyamat fölött. Ez volt az az ideológiai gát, melyet most Orbán szeretne felszámolni. Fogalmunk sincs arról, hogy Trumpnak milyen elképzelései vannak a demokratikus intézményrendszerekről, ám gyaníthatóan nem esik neki csákánnyal az USA alapértékeinek, legfeljebb kicsit áthangolja a kül- és bevándorlás politikát. Ha a demokrácia alapintézményekre támad, akkor saját pártjának prominenseivel is meggyűlik a baja, ami megbéníthatja a kormányzást. Orbán Viktor helyében ezért csak óvatosan örülnénk Trump udvarias szavainak. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sötét lóra ülsz, kiválóan álcázod magad az éjszakában, ám nappal a fehér sziklák közt azonnal kiszúr az ellenség.„

Úgy tűnik, Orbán Viktor beletörődött abba, hogy egyelőre nem lesz alkotmánymódosítás, így az amúgy is lanyhulni látszó migránsellenes retorika helyett a nemzetgazdasági ügyekre összpontosít. Kétségtelenül, a huszonnegyedik órában jár, ha stratégiai fordulatra készül, hiszen jövőre már késő lenne a 2018-as választási kampányt áthangolni konkrét belpolitikai kérdésekre. Most a szükségest elegyíti a hasznossal, hiszen komoly fordulatra van szükség a munkaerőpiacon és a gazdaság szerkezetének átalakításában, ugyanakkor az ezzel járó béremelést és járulékcsökkentést kiválóan lehet majd kommunikálni a kampányban.

Kép: NÉGYmadár

Orbán Viktor mindennél jobban ragaszkodik azokhoz a konstrukciókhoz, melyek gyorsan, nagy hatékonysággal termelnek pénzt a pártja környezetéhez tartozó köröknek. Ilyenek például az ellenzék által sokat támadott, ám továbbra is rengeteg közpénzt égető jegybanki alapítványok, az úgynevezett TAO-pénzek, melyek alkalmasak arra, hogy adómilliárdokat csoportosítsanak át egyéni érdekeknek megfelelően, és persze ide tartozik a letelepedési kötvények ügye is.

A Jobbik ugyan meghekkelte az alaptörvény módosítását, ezzel fontos fegyvertől fosztotta meg Orbán Viktort a nemzetközi politika színpadán, de a jelek szerint a miniszterelnök inkább beáldozza a migránsügyet a jól tejelő kötvények oltárán, ráadásul szeretné elkerülni, hogy úgy tűnjön, engedett a Jobbik zsarolásának. Ha elengedi a migránskérdést, akkor csöndben elismerte ugyan, hogy teljesen értelmetlen volt 20-30 milliárd forintot beleforgatni a hosszú, uszító kampányba, de új lapot nyithat a politikai kommunikációban azzal, ha béremelésekről és adókedvezményekről kezd beszélni a menekültek szapulása helyett.

Az is elképzelhető, hogy az uniós intézmények elleni kirohanásai is csillapodni fognak, hiszen jól tudja, a brüsszeli pénzekre a következő másfél esztendőben mindennél nagyobb szüksége lesz. Szakértők szerint a magyar költségvetésnek van egy 500 milliárd forint körüli mozgástere, vagyis ekkora összeget akár a cégeknél és a munkavállalóknál is hagyhat a kormány, mégsem fenyeget a fizetésképtelenség réme. Ha azonban ezt a tartalékot beáldozza a gazdasági tárca, akkor sokkal érzékenyebben érintenek bennünket a nemzetközi pénzügyi folyamatok, egy esetleges gazdasági válság pedig akár végzetes is lehet a kormány számára.

A letelepedési kötvény ráadásul tipikusan a kettő az egyben alapon juttatja előnyökhöz azokat a külföldi állampolgárokat, akik esetében senki sem firtatja, honnan van közel 100 millió forintjuk a kötvény megvásárlására.

Orbán Viktor mégis döntött: bedobja a gyeplőt a lovak közé, és lényegében megkezdi az osztogatást a 2018-as választás ürügyén. Az Orbán-kormány lényegében 2010 óta kampány üzemmódban funkcionál, hiszen mindig talált témákat, melyek mentén uralhatta a közbeszédet, ám az igazán íncsiklandozó falatokat a végére tartogatja. Nincs ugyanis az a migránsellenes hangulat, amely felérne egy kis életszínvonal javulással, nincs az a terrorfenyegetettség, amely felülírná a jelentős nyugdíjemelést.

A miniszterelnök most úgy taktikázik, hogy egyelőre csöndben kivonul a migránsügyből, hiszen itt a hideg, a menekültek tavaszig csak szórványosan érkeznek, hacsak a törökök fel nem rúgják az Európai Unióval kötött megállapodásukat, és nem irányítják a Balkán felé a szírek és irakiak tízezreit. Ha pedig már úgyis kifulladni látszik a gyűlöletretorika, akkor legalább meg lehet tartani a letelepedési kötvényeket, melyek valószínűleg szépen tejelnek olyan üzleti köröknek, melyek közel vannak a tűzhöz, ám a magyar állam nem jár vele túl jól.

Ezt a tényt a Magyar Nemzet számokkal is alátámasztotta, hiszen a lap szerint a jogszabály szerint ugyan a kötvények után a piaci árazásnál másfél százalékkal kisebb kamat jár, de valamiért rögzítettek egy minimum 2%-ot is. Ezzel pedig gyakorlatilag azt vállalja a kormány, hogy ha csökkennek a kamatok, akkor is több közpénzt fizet ki a magáncégeknek. A Magyar Nemzet cikke szerint drasztikusan csökkentek a kamat az elmúlt két évben, a kötvényprogram indulásának évében 4% volt az átlaghozam, 2016-ra azonban már csak 0,58%. Ehhez képest fizeti az állam a fix 2%-ot, amivel a következő veszteséget termeljük.

A letelepedési kötvény ráadásul tipikusan a kettő az egyben alapon juttatja előnyökhöz azokat a külföldi állampolgárokat, akik esetében senki sem firtatja, honnan van közel 100 millió forintjuk a kötvény megvásárlására. Ez a konstrukció amellett, hogy busás haszonnal kecsegteti a befektetőt, magyar állampolgárságot és szabad mozgást biztosít az Európai Unión belül, ami például egy orosz oligarcha számára nagy haszonnal jár filléres befektetésért. Ugyanakkor semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem mutatott fel a magyar kormány arra nézve, hogy az ide pénzért érkező külföldiek hasznos befektetésekkel, vállalkozások indításával segítették volna a gazdaságot. Ugyanakkor a garantált hasznot hozó kötvények sokkal vonzóbbak a külföldi pénzemberek számára, mint bizonytalan haszonnal és sok adminisztrációval járó vállalkozást indítani Magyarországon.

       Fotó: facebook.hu

Érdemes idézni Magyar Nemzet összegzését, mely arra bizonyíték, milyen zsíros üzletet tartanak továbbra is a kezükben a kormányhoz közel álló személyek (netán annak tagjai), és miért nem volt drága az alkotmánymódosítást is beáldozni a konstrukció fenntartásáért: „Október végéig több mint négyezer külföldi vett részt a letelepedési programban, családtagjaikkal együtt több mint 15 ezren kaptak tartózkodási engedélyt. A közvetítő cégek a 36 milliárd forintos kamattal és a 75 milliárd forintos jutalékkal együtt több mint 112 milliárd forintot nyertek az üzleten. Ezek a cégek kivétel nélkül az Ország­gyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától kaptak engedélyt a kötvényforgalmazásra." Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minden álszentnek maga felé hajlik a keze.”

Nincs semmi meglepő abban, hogy a magyar miniszterelnök által vizionált szép új világban a pragmatizmus minden elvi megfontolást felülír. Liberális politikusként kezdte pályáját, néhány év alatt jobbközép párttá alakította a Fideszt, majd sovén és rasszista kijelentésektől sem riadt vissza azt követően, hogy a világban politikai váltópénz lett az idegengyűlöletből. Orbánról nyugodtan kijelenthetjük, hogy soha nem gondolta komolyan azt, amit mondott, minden megnyilvánulása mögött hűvös politikai számítás állt. A kérdés az, kikre emlékezik az utókor szívesebben, a pusztán ideológia által vezetett, vagy a hasznosságot mindenek fölé helyező államférfiakra? Másként fogalmazva: Lehet-e politikai elv az, hogy nincsenek elveink?

Fotó:24.hu

Minden politikai tett valódi célja a hatalom megszerzése vagy megtartása, így aki ezzel ellentétesen cselekszik, bukásra van ítélve. A hatalmat akarni nem szégyen, más kérdés, hogy vannak olyan politikusok, akik nem kérkednek azzal, hogy elveik és ígéreteik mögött a saját céljaik mindenek fölé helyezése áll. A nyugati demokráciákban a kompromisszum, a megalkuvás, sőt a kétszínűség is szerves része a politikai eszköztárnak, ám vannak olyan szabályok, melyeket a közélet minden szereplője tiszteletben tart. Ezek olyan elvek, melyeket részben a törvények szabályoznak, részben pedig a politikai hagyomány alakított ki, így ezek által válik kiszámíthatóvá egy rendszer működése.

A keleti típusú diktatúrákban nincsenek ilyen hagyományok, az erősebb mindent visz, a törvényeket úgy értelmezik a vezetők, ahogy számukra előnyös, ha pedig szükségesnek látják, átírják a jogszabályokat a saját szája ízük szerint. A 2010es hatalomváltás óta Magyarországon egyre jellemzőbb ez utóbbi politikai gyakorlat, hiszen a többség a kétharmados többségével nem élt, hanem visszaélt, a hatalmát pedig nem reformokra, hanem erőfitogtatásra használta fel. Orbán Viktor tudta, hogy szüksége van az Európai Uniós tagság nyújtotta előnyökre, főleg az onnan érkező pénzforrásokra, ám közben igyekezett a keleti hatalomgyakorlás módszertanát meghonosítani. Ezt hívjuk röviden - Orbán Viktor szóhasználatával élve - pávatáncnak.

E politikai filozófia szerves része, hogy a hagyományos nyugati értelemben vett elvi politizálást a múlt rossz örökségeként emelte be a miniszterelnök a közbeszédbe, a praktikus megfontolásokon alapuló, lényegében minden elvszerűséget nélkülöző keleti hagyományt pedig értékként igyekszik felmutatni a nyugati szemlélettel szemben. Ez egyrészt megágyaz egy cinikus politikai magatartásnak, másrészt folyamatosan konfliktusokhoz vezet a belpolitikában és a külkapcsolatokban egyaránt. Ezeket a feszültségeket folyamatos húzd meg, ereszd meg politikával lehet enyhíteni, ami lényegében a pávatánc kiteljesedése.

Alkalmas ez a politikai gyakorlat arra, hogy ne essünk el az EU létfontosságú pénzügyi forrásaitól, de arra is, hogy kegyetlen diktátorokkal, autokrata uralkodókkal, terrorista kapcsolatokkal vádolt üzletemberekkel sefteljenek az ország vezetői. Az Egyesült Államokat például lehet bírálni azért, mert a világ csendőreként viselkedik, ám közben elvárjuk tőle, hogy biztosítsa hazánk védelmét a NATO égisze alatt. A briteket lehet piszkálni azzal, hogy migránsnak tekintik az ott dolgozó kelet-európaiakat, ugyanakkor lehet szeretni őket azért, mert kilépésükkel zavart keltettek az Európai Unió stabilnak hitt rendszerében. Az ilyen szemlélet sunyin üzletelő pitiáner dílerek szintjére alacsonyítja le a politikát, nem beszélve arról, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az adott ország lakosságának érdekeit, és csakis a politika csúcsán lévők szempontjait tartja szem előtt.

Az elvek kiirtása a közéletből olyan politikai képződményeket eredményez, mint a magyarországi kormánypárt. A szó hagyományos értelmében nem jobboldali, nem baloldali, retorikájában akkor szélsőséges, amikor abból hasznot remél, akkor populáris, ha elkezd csökkenni a népszerűsége, akkor nemzeti, ha szavazatokat remél a határon túl élőktől és a hazai nacionalistáktól. Akkor vállalja keresztény gyökereit, ha szüksége van a vallásos emberek támogatására, ugyanakkor nem szolidáris, durván belerúg azokba, akik háború elől menekülnek vagy szociálisan kiszolgáltatottakká váltak, ha abból politikai hasznot tud húzni. Egyetlen szempont határozza meg a ténykedését: a hatalom minden áron való megtartása. Nincs adott szó, hosszú távú terv, kiszámítható stratégia, csakis az a kézzel fogható rövidtávú előny, melyet apró pénzre lehet váltani.

Nem csoda, hogy a többször hazugságon ért propagandaminiszter továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát, hiszen ő pont olyan, mint a pártja. Ebben a politikai kultúrában lényegében minden megengedett, a hazugság és a rágalom olyan eszközök, melyek hasznos eszközei a hatalom kulcspozícióiba beágyazott vezetőknek. Ebbe a politikai kultúrába belefér az, hogy az egyik nap mondottakat másnapra elfelejtjük, rosszabb esetben épp az ellenkezőjét állítjuk.Nincsenek levert cölöpök, de úgy teszünk, mintha képesek lennénk a víz felszínén járni. A kétszínűség, álnokság és képmutatás rostája tartja vissza azokat a kormányzópárt köreiből, akik elvek mentén gondolkodnak, komolyan veszik az általuk leírt vagy kimondott szavakat, és kíváncsiak a másként gondolkodók véleményére is.  

Fotó: pecsma.hu

Egy ilyen politikai kultúrában nincs értelme bíróságra vinni a korrupciógyanús ügyeket, a sajtó tényfeltáró ténykedésének csak rövidtávú következményei vannak, a számonkérések a Parlament padsoraiban pedig elszállnak a levegőben. A vastag bőr, a rezzenéstelen arckifejezés, a soha meg nem remegő hang az igazi erény ilyen közegben, és a Fidesz padsorait meg is töltötték az ilyen figurák, akik mellesleg biztos hátországot jelentenek Orbán Viktor számára. Lehet-e ilyen közegben érvelni, értékekre, hagyományokra hivatkozni? Csak a zsarolás, az alakoskodás, a nyers erő számít, amire jó példa az, amit a Jobbik művelt a Fidesszel az utóbbi néhány hétben az alkotmánymódosítás kapcsán. A szélsőséges párt tagjai (és tanácsadói) rájöttek arra, hogy a Fideszt csak saját módszereivel lehet legyőzni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sárkány ellen sárkányfű.”  De mi lesz azután, ha a sárkány elpusztul?

A közelmúlt eseményei egyre jobban alátámasztják azt a félelmünket, hogy az Orbán-kormány regnálása alatt olyan mértékben szakad le a Magyarország a környező országok gazdaságától, hogy csak komoly küzdelem és áldozatok útján lesz behozható ez a hátrány. Már a hazai döntéshozók is tudják, tenni kell valamit, mert ezer sebből vérzik gazdaságunk, de ami ennél is rémisztőbb, hogy a felismeréseket csak hangzatos bejelentések követik, és a tettekben szinte semmi jele annak, hogy a kiigazítások, netán reformok belátható időn belül elindulnak.

Fotó: MTI

Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy felismerjük azt a tényt, mely szerint az alacsony hazai bérek jelentik az egyik legnagyobb gátját a hazai gazdaság növekedésének. A szavakban sokat szidott multik érdekeit ugyan jól kiszolgálja az alacsony bérszint, hiszen a brutális különadókkal sújtott szektorokban ténykedő külföldi óriáscégek a munkabéreken tudják kompenzálni veszteségeiket, ám a gazdasági tápláléklánc alján lévő dolgozó érdekeit egyszer végre figyelembe kéne venni. Az egyre fojtogatóbb munkaerőhiány ugyanis nagyrészt annak köszönhető, hogy az alacsony bérek miatt innen csak elmennek az erejük teljében lévő munkavállalók, helyettük azonban nem érkezik senki.

Van néhány kirakatszektor, melyekben viszonylag jól lehet keresni, ám lassan ide is begyűrűzik a munkavállalók elégedetlensége. Jó példa erre a kecskeméti Mercedes gyárban meghirdetett sztrájk, de más autógyártóknál is komoly feszültséget kelt a hazai bérszint és az azonos területen dolgozó külföldi munkavállalók között tátongó szakadék. Ennél is nagyobb gond, hogy a szakemberek egy jelentős része nem sztrájkkal, bérharccal kívánja megoldani egzisztenciális gondjait, hanem külföldre távozik, és ugyanazért a munkáért, amit itthon végzett, külföldön háromszorosát, négyszeresét teszi zsebre. Ma már nem Szlovákiából érkeznek a munkások a határ magyar oldalán lévő gyárakba, hanem innen ingáznak a szomszédokhoz a munkavállalók ezrei.

A szinte számolatlanul érkező EU-s pénzek életben tartották a növekedést a magyar gazdaságban, ám elterelték a figyelmet olyan strukturális problémákról, melyek most, hogy átmenetileg lanyhult az uniós pénz áramlása igen karakteresen rajzolódnak ki. Már kormányzati körökben is felvetődött például a teljesen értelmetlen, csakis statisztikailag hasznos közmunkaprogram kivezetésének gondolata. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ez a rendszer inkább eltávolítja a munka világától azokat, akik belekényszerülnek, az erre a programra fordított összegek nem térülnek meg, sőt valószínűleg összességében többet emészt fel, mintha segélyként odaadnák az erre szánt összeget az érintetteknek. Komoly gond az is, hogy államilag szétverték az egykori munkaügyi központok átképzési rendszerét, így az a terv, hogy a közmunkások lépnek be a hiányszakmákban keletkező állásokba csak üres szólam maradhat.

Komoly probléma az is, hogy a kormány szintén csak a szavak szintjén segíti a kis- és középvállalkozások ténykedését. Olyan brutális járulékokkal sújtják ugyanis ezeket a hazai vállalkozásokat, hogy ilyen terhek mellett csak azok tudnak talpon maradni, akik a kiskapukat kihasználva a munkavállalóikon spórolnak. Az Orbán-kormány pávatánca ebben a szektorban úgy jellemezhető, hogy míg szavakban folyamatosan ostorozza a multikat, a tettek szintjén alájuk játszik, közben folyamatosan hangoztatják a hazai vállalkozások erősítésének igényét, ám ez alatt csak saját oligarcháik állami pénzekből történő kistafírozását értik. A nagy csinnadrattával bejelentett társasági adócsökkentés szintén a nagy cégeknek kedvez, a kkv- szektornak lényegében semmilyen közvetlen előnye nem származik belőle.

És itt jön a képbe a korrupció, illetve a feketegazdaság erodáló hatása. A magyar gazdaság azért nem elég hatékony, mert olyan terheket kell cipelnie, melyek lassítják, rontják a teljesítményét. Magyarországon lényegében kormányzati filozófiává vált, hogy az államilag támogatott korrupció az a szektor, melyben amellett, hogy nagyot lehet kaszálni, még a számonkérés esélye is sokkal minimálisabb, mint a versenyszférában. Lényegében olyan magasra emelték a korrupciós tűrőképességünket, hogy a pénz lenyúlásának megállapítása mellet már érzelmeket sem vált ki belőlünk egy-egy ilyen eset. Lényegében el sem tudunk már képzelni Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna ellen bármilyen kormányzati fellépést, hiszen őket magával a kormánnyal azonosítjuk. Az olyan oligarchák elől pedig, akik kegyvesztetté váltak Orbán Viktornál elzárják a pénzcsapokat, ám büntetőügyeket nem generálnak ilyenekből sem, nehogy kínos részletek kerüljenek nyilvánosságra a pénzosztó gépezet működéséről.

Említsük meg azt a tényt is, hogy jelenleg különösen kedvező a világgazdasági környezet Magyarország számára, ami elsősorban az energiahordozók alacsony világpiaci ára miatt állt elő, ám a hazai gazdaság ebből alig tud profitálni. Surányi György egykori jegybankelnök szerint a jelenlegi 2-2,5 százalékos GDP növekedés kétszerese lenne indokolt, és mivel ezt az esélyt a térségünkben lévő országok ki tudják használni a lemaradásunk egyre csak nő. Tegyük hozzá ehhez azt is, hogy az a közel félmilliós embertömeg sokat javít a magyar életszínvonalon azzal, hogy jövedelmük egy jelentős részét hazautalják, ha azonban haza kellene jönniük a Nagy-Britanniában élőknek, nem csak ez az összeg csappanna meg, de feszültség keletkezne az amúgy is eléggé ellentmondásos állapotban lévő munkaerőpiacon is.

És akkor vegyük azt a fontos tényezőt, mely lényegében az Orbán-kormány 2010-es hatalomra jutása óta gátolja a gazdasági fejlődést, egyben növeli a szociális feszültségeket. Ez a korábban csodafegyvernek tartott egykulcsos adó, amely mára bebizonyította, hogy egyetlen hozzá fűzött várakozást nem váltott be, rombolta a társadalmi szolidaritást az országban, a gazdagabbaknál hagyott pénzt pedig nem forgatták vissza a gazdaságba. Ehhez az elhibázott adórendszerhez úgy ragaszkodik a kabinet, mint Orbán Viktor Rogán Antalhoz, vagyis minél kevésbé váltja be a hozzá fűzött reményeket, annál fontosabb megtartani.

Fotó: index.hu

Hosszasan lehetne még sorolni a magyar gazdaság neuralgikus pontjait, ám nagy általánosságban is elegendő annyit megállapítanunk, hogy a kormány most csak azért kezdett ötletelni a jövő évi büdzsé kapcsán a minimálbérek drasztikus emelésén és néhány adónem csökkentésén, mert fél attól, hogy a 2018-as választásokig begyűrűznek a most is jól kirajzolódó problémák. Átfogó reformokba az idő rövidsége miatt már nem kezd, a kozmetikázás pedig már kevés a valódi megoldásokhoz. Ahogy egy dakota közmondás mondja: „Ha akkor kezded oltani a tüzet, amikor már mindenen elporladt, akkor vagy béna tűzoltó vagy, vagy te magad gyújtottad fel a sátradat, hogy a biztosító fizessen.”